Tervezési szerződés;
A Belváros Új Főutcájának kiépítése - II. ütem projekt keretében,
— Március 15. tér és környéke rekonstrukciójának,
— Ferenciek tere és környéke rekonstrukciójának,
— a Váci utcai és Veres Pálné utcai gyalogos aluljárók megszűntetések,
— a Ferenciek téri Y aluljáró gyalogos aluljáróvá alakításának, üzlethelyiségek kialakításának,
— Ferenciek téri gyalogos aluljáró felújításának,
— a Kossuth Lajos utca 3. szám alatti épületrészben közösségi tér kialakításának,
— az Erzsébet-híd budai oldali felhajtó és környékétől az Astoria csomópont környékéig terjedő szakaszon a középen vezetett buszsáv teljes körű.
Megvalósításához szükséges:
I.) koncepcióterv, műszaki leírás és pályázati előírásoknak megfelelő árazott tervezői kiírás elkészítése;
II.) építési engedélyezési tervdokumentáció és a hatályos közbeszerzési és pályázati előírásoknak megfelelő árazott tervezői kiírás elkészítése, az előzetes hatósági, szakhatósági, közmű, üzemeltetői, szolgáltatói egyeztetési jegyzőkönyvek beszerzése;
III.) a jogerős építési engedélyek beszerzése, szakhatósági (tűzoltói, műemlékvédelmi, forgalomtechnikai, rendőrségi, stb.) hozzájárulások, előzetes közmű nyilatkozatok, üzemeltetői hozzájárulások,szolgáltatói hozzájárulások,illetve minden egyéb, a teljes körű megvalósításhoz szükséges engedély beszerzése;
IV.) a kiviteli tervek és a hatályos közbeszerzési és pályázati előírásoknak megfelelő árazott és árazatlan költségvetési kiírás elkészítése,a jogerős építési engedélyben foglaltak visszavezetésével a kiviteli tervekre és költségvetésekre, a kivitelezéshez szükséges teljes körű hatósági, szakhatósági, közmű és minden a megvalósításhoz szükséges engedély beszerzése;
V.) a kivitelezéshez szükséges teljes körű tervezői művezetési feladatok ellátása
A jelen szerződés elválaszthatatlan részét képező 1.-4. számú mellékletében részletezett terület- és feladat meghatározás szerint.
A Belváros Új Főutcájának kiépítése - II. ütem projekt területen, (2009/2010 KMOP Akcióterv keretében) nevű, KMOP-5.2.2/A-10-1f-2010-0001 azonosító számú projekt,
— a Március 15. tér és környéke valamint,
— a Ferenciek tere és környéke rekonstrukciójának,
— az Erzsébet-híd - Kossuth Lajos utca szakaszon középen vezetett buszsáv kialakításának lehetőségével,
— a Váci utcai és Veres Pálné utcai gyalogos aluljárók megszűntetésének és,
— a Kossuth Lajos utca 3. szám alatti épületrészben közösségi tér és gazdasági funkció kialakításának.
Épület átalakítására, felújítására, funkcióváltozására, közterületek átépítésére vonatkozó.
I.) koncepcióterv, műszaki leírás és pályázati előírásoknak megfelelő árazott tervezői kiírás elkészítése;
II.) építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítése, hatályos közbeszerzési és pályázati előírásoknak megfelelő árazott tervezői kiírás és a tervezési folyamatban tervezői költségbecslés folyamatos szolgáltatása, az előzetes hatósági, szakhatósági, közmű, üzemeltetői, szolgáltatói egyeztetési jegyzőkönyvek beszerzése;
III.) a jogerős építési engedélyek beszerzése, szakhatósági (tűzoltói, műemlékvédelmi, forgalomtechnikai, rendőrségi, stb.) hozzájárulások, előzetes közmű nyilatkozatok,üzemeltetői hozzájárulások,szolgáltatói hozzájárulások,illetve minden egyéb, a teljes körű megvalósításhoz szükséges engedély beszerzése;
IV.) a jogerős építési engedélyeinek megfelelő kiviteli tervek elkészítése,a hatályos közbeszerzési és pályázati előírásoknak megfelelő árazott és árazatlan költségvetési kiírás (helyrajzi számonkénti bontásban), és az ajánlatba adáshoz szükséges műszaki specifikációk elkészítése, a meglévő Március 15. térre vonatkozó jogerős útépítési engedély (KA/6682/25/2009) figyelembe vétele mellett a Megrendelői diszpozíció szerint, a kivitelezéshez szükséges teljes körű hatósági, szakhatósági, közmű és minden a megvalósításhoz szükséges engedély beszerzése;
V.) a kivitelezéshez szükséges teljes körű tervezői művezetési feladatok ellátása.
A Belváros Új Főutcájának kiépítése - II. ütem projekt területen kívül eső, de kapcsolódó kiegészítő projektekként.
— a Belgrád rakpart a Március 15. téri híd le/felhajtóval déli irányú összekötésének,
— a Ferenciek téri Y aluljáró gyalogos aluljáróvá alakításának,
— a Ferenciek téri gyalogos aluljáró felújításának,
— az Erzsébet-híd nyugati (budai) felhajtó és környékétől az Astoria csomópont után a Puskin utca magasságáig terjedő szakaszon a középen vezetett buszsáv.
Teljes körű megvalósításához szükséges közterületek átépítésére, építmény átalakítására, felújítására, funkcióváltozására vonatkozó.
I.) koncepcióterv, műszaki leírás és pályázati előírásoknak megfelelő árazott tervezői kiírás elkészítése,
II.) építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítése, hatályos közbeszerzési és pályázati előírásoknak megfelelő árazott tervezői kiírás és a tervezési folyamatban tervezői költségbecslés folyamatos szolgáltatása, az előzetes hatósági, szakhatósági, közmű, üzemeltetői, szolgáltatói egyeztetési jegyzőkönyvek beszerzése;
III.) a jogerős építési engedélyek beszerzése, szakhatósági (tűzoltói, műemlékvédelmi, forgalomtechnikai, rendőrségi, stb.) hozzájárulások, előzetes közmű nyilatkozatok, üzemeltetői hozzájárulások,szolgáltatói hozzájárulások, illetve minden egyéb, a teljes körű megvalósításhoz szükséges engedély beszerzése,
IV.) a jogerős építési engedélyeinek megfelelő kiviteli tervek elkészítését,a hatályos közbeszerzési és pályázati előírásoknak megfelelő árazott és árazatlan költségvetési kiírás (helyrajzi számonkénti bontásban), és az ajánlatba adáshoz szükséges műszaki specifikációk elkészítését,
V.) a kivitelezéshez szükséges teljes körű tervezői művezetési feladatok ellátását.
A Belgrád rakpart a Március 15. téri híd le/felhajtóval déli irányú összekötésének, valamint az Erzsébet-híd nyugati (budai) felhajtó és környékétől az Astoria csomópont után a Puskin utca magasságáig terjedő szakaszon a középen vezetett buszsáv teljes körű megvalósításához szükséges tervezési munkáknál a meglévő Március 15. térre vonatkozó jogerős útépítési engedély (KA/6682/25/2009) figyelembe vételével kell a terveket elkészíteni.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2011-06-06.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2011-04-22.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2011-04-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
“BUFK II. projekt területén.Március 15. tér déli térrész és környéke.Út, közterület, infrastruktúra.Március 15. tér (hrsz.:23859), Molnár utca (hrsz.:23858),...”
Mennyiség vagy érték
BUFK II. projekt területén.Március 15. tér déli térrész és környéke.Út, közterület, infrastruktúra.Március 15. tér (hrsz.:23859), Molnár utca (hrsz.:23858), Kéményseprő utca (hrsz.:23869), Váci utca (hrsz.: 23935), Irányi utca (hrsz.:23856 és 23873), Belgrád felső rakpart (hrsz.: 23817/4), Duna utca (hrsz.: 23995), Szabad sajtó út (hrsz.: 24310).Műtárgy átalakítás.Váci utcai aluljáró.Március 15. tér (hrsz.:23859), Váci utca (hrsz.:24340/1) alatti területen.Ferenciek tere és környéke.Út, közterület, infrastruktúra.Veres Pálné utca (hrsz.:23997), Curia utca (hrsz.:23999), Irányi utca (hrsz.:23993 és 24007), Ferenciek tere (hrsz.: 24015 és 24304), Szabad sajtó út (hrsz.: 24310), Duna utca (hrsz.: 23995), Kígyó utca (hrsz.: 24308), Cukor utca (hrsz.:24014), Károlyi Mihály utca (hrsz.: 24016), Reáltanoda utca (hrsz.: 24185), Kossuth Lajos utca (hrsz.:24224), Petőfi Sándor utca (hrsz.:24352).Műtárgy átalakítás.Veress Pálné utcai gyalogos aluljáró.Ferenciek tere (hrsz.: 24304) alatti területen.Közösségi tér kialakítása.MAgasépítés.Kossuth Lajos utca 3. (hrsz.:24189/2 2-es albetét).BUFK II. projekt területen kívül.Y aluljáró és Ferenciek téri gyalogos aluljáró.Műtárgy átalakítás.Kossuth Lajos utca (hrsz.:24224), Ferenciek tere (hrsz.:24015), Ferenciek tere (hrsz.:24304), Petőfi Sándor utca (hrsz.:24352) alatti területen.Belgrád rakpart.Út, közterület, infrastruktúra.Március 15. tér (hrsz.:23859), Irányi utca (hrsz.:23856), Belgrád felső rakpart (hrsz.: 23817/4, hrsz.: 23817/5), Belgrád alsó rakpart (hrsz.: 23817/3).Középen vezetett buszsáv kialakítása.Forgalomtechnika, infrastruktúra.— I. kerület: Döbrentei tér (hrsz.:5959), Krisztina körút (hrsz.:6172), Hegyalja út (hrsz.:6000), Apród utca (6271/1), Attila út (hrsz.: 6329), Hadnagy utca (hrsz.: 6001), Szarvas tér (hrsz.:6272),— V. kerület: Kossuth Lajos utca (hrsz.:24224),— VII. kerület: Rákóczi út (hrsz.:34566), Károly körút (hrsz.:34224), Síp utca (hrsz.:34529), Dohány utca (hrsz.:34521/1),— VIII. kerület: Rákóczi út (hrsz.:34608/4), Múzeum körút (hrsz.: 36746), Puskin utca (hrsz.:36553),— Erzsébet híd.A felhívásban szereplő adatok tájékoztató jellegűek. A tényleges tervezési terület pontosítása a Tervező feladata a tervezés során.Tervezési terület hozzávetőleges nagysága.Út, közterület infrastruktúra.Ferenciek tere és környéke: 17 900 m².Március 15. tér déli része és környéke: 11 800 m².Belgrád rakpart: 6 000 m².Műtárgy.Y aluljáró és Ferenciek téri gyalogos aluljáró 1 500 m².Veress Pálné utcai gyalogos aluljáró 660 m².Váci utcai gyalogos aluljáró 410 m².Magasépítés.Közösségi tér: 840 m².Középen vezetett buszsáv kialakítása út, közmű, forgalomtechnika:I. kerület 21 100 m²V. kerület - Ferenciek tere és környéke nélkül 6 700 m²VII. kerület 3 200 m²VIII. kerület 2 700 m²Erzsébet híd 14 138 m².A felhívásban szereplő mennyiségek tájékoztató jellegűek. A tervezési területbe minden olyan terület teljes körűen beleértendő, amely a projekt fő területeihez közvetlen csatlakozik és a teljes körű megvalósításhoz szükséges.Érintett főbb tervfázisok, mérnöki szolgáltatások.— koncepcionális dokumentációk elkészítése, árazott tervezői kiírás elkészítése,— bírálati dokumentációk elkészítése,— engedélyezési dokumentációk, árazott tervezői kiírás elkészítése,— hatósági, szakhatósági, közmű, és egyéb érintett szervekkel az egyeztetések lefolytatása, dokumentálása,— engedélyezési eljárás lebonyolítása, engedélyek beszerzése,— kiviteli dokumentációk, árazott és árazatlan költségvetési kiírások elkészítése,— tervezői művezetés.
Többet mutasson Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki szolgáltatások📦
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Postacím: Erzsébet tér 4.
Postai irányítószám: 1051
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.belvaros-lipotvaros.hu🌏
E-mail: benko.krisztina@blv.hu📧
Telefon: +36 14835391📞
Fax: +36 14535389 📠
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2011-08-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 67 700 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről