Mennyiség vagy érték
"A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő gyógyfürdőkben, strandfürdőkben az üzemeltetéshez szükséges klór gáz és uszodavegyszerek beszerzése - II. rész".1. rész:"A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő gyógyfürdőkben, strandfürdőkben az üzemeltetéshez szükséges klór gáz beszerzése az alábbiakban és a dokumentációban részletezettek szerint".— Összesen 138 300 kg + 30 %, ebből szabvány szerinti 50 kg töltősúlyú palack kiszerelésben 109 400 kg + 30 %, és 650 kg töltősúlyú hordó kiszerelésben 28 900 kg + 30 %. Az ajánlatkérő a kiszerelések belső megoszlását módosíthatja,— Ajánlattevőnek a szállítást az Ajánlatkérő mindenkori igénye szerint folyamatosan, illetve meghatározott kontingensenként kell teljesítenie. Ajánlattevőknek biztosítaniuk kell az ajánlatkérő által megrendelt anyagok ellátási (teljesítési) helyre történő szállítását, több rendelt áru esetén a raktározást,— A szállító olyan szállító eszközökkel köteles a szállítást teljesíteni, amelyek megfelelnek a szerződés tárgya szerinti áru szállítására és kezelésére vonatkozó valamennyi hatályos hatósági előírásnak és követelménynek.2. rész:"A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. kezelésében lévő gyógyfürdőkben, strandfürdőkben az üzemeltetéshez szükséges uszodavegyszerek beszerzése az alábbiakban és a dokumentációban részletezettek szerint ".— Összesen 852 300 kg + 30 %, az alábbi kiszerelésben,— Nátrium-hipoklorit 338 000 kg:—— 150 g/l es töménységben érvényes OTH engedélyszámmal 25 kg-os kiszerelésben: 87 000 kg,—— Nátrium-hipoklorit 150 g/l es töménységben érvényes OTH engedélyszámmal 1 000 kg-os kiszerelésben: 201 000 kg,—— Nátrium-hipoklorit 90 g/l es töménységben érvényes OTH engedélyszámmal 25 kg-os kiszerelésben: 50 000 kg.— Sósav: 462 000 kg / Kénsav: 462 000 kg:—— Sósav 30-33 %-os töménységben érvényes OTH engedélyszámmal 25 kg-os kiszerelésben: 185 000 kg vagy Kénsav 35-37 %-os töménységben érvényes OTH engedélyszámmal 25kg-os kiszerelésben: 185 000 kg,—— Sósav 30-33 %-os töménységben érvényes OTH engedélyszámmal 1 000 kg-os kiszerelésben: 277 000 kg vagy Kénsav 35-37 %-os töménységben érvényes OTH engedélyszámmal 1 000 kg-os kiszerelésben: 277 000 kg,— 44 500 kg pelyhesítő szer: 20 - 30 kg közé eső csomagolás,— 7 800 kg algamentesítő: 20 - 25 liter űrmérték közé eső csomagolás.Az ajánlatkérő a kiszerelések belső megoszlását módosíthatja.Ajánlattevőnek a szállítást az Ajánlatkérő mindenkori igénye szerint folyamatosan, illetve meghatározott kontingensenként kell teljesítenie. Ajánlattevőknek biztosítaniuk kell az ajánlatkérő által megrendelt anyagok ellátási (teljesítési) helyre történő szállítását, több rendelt áru esetén a raktározást.A szállító olyan szállító eszközökkel köteles a szállítást teljesíteni, amelyek megfelelnek a szerződés tárgya szerinti áru szállítására és kezelésére vonatkozó valamennyi hatályos hatósági előírásnak és követelménynek.Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy az algamentesítő szer esetében a "Desalgin" nevű, míg pelyhesítő szer esetében "Magnaflock" nevű szerre szól a megjelölt mennyiség. Azonban ajánlattevőnek joga van a hivatkozott termékek helyett más, azzal egyenértékű szert ajánlani, ebben az esetben ajánlattevőknek nyilatkozniuk kell az általuk megajánlott termékről, illetve hogy az általuk megajánlott termékből milyen mennyiség biztosítja a teljes mennyiségben a "Desalgin" illetve a "Magnaflock" termékekből kért mennyiség hatásfokát. Ezen két termék esetében az egyenértékűség vizsgálatát, igazolását a dokumentációban megjelölt független laboratóriumok végzik.