K085.02 85. sz. főút Csorna elkerülő szakasz I. ütem (távlati M85-M86) kivitelezéséhez kapcsolódó lebonyolító mérnöki munkák elvégzése, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítésében és lefolytatásában, valamint a kiviteli tervezésben való szakértői közreműködés tárgyában

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt

Megbízási szerződés a K085.02 85. sz. főút Csorna elkerülő szakasz I. ütem (távlati M85-M86) kivitelezéséhez kapcsolódó lebonyolító mérnöki munkák elvégzése, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítésében és lefolytatásában, valamint a kiviteli tervezésben való szakértői közreműködés tárgyában.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2012-12-19. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2012-10-31.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2012-10-31 Ajánlati felhívás
2013-04-22 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2012-10-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Kivitelezéssel kapcsolatos szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Főbb mennyiségek:Csorna elkerülő I. ütem a város keleti elkerülését tartalmazza a következők szerint: „85. sz. főút Enese-Csorna szakasz” 20+800 km szelvénytől indul el (Csorna város keleti különszintű forgalmi csomópontja) majd a Keszeg-ér mellett halad tovább és éri el a távlati M85-M86 északi elválási csomópontot. Az elválási csomópont után a nyomvonal 2*3 sávon halad tovább a távlati M85-M86 déli elválási csomópontja felé, közben keresztezi a Csorna - Pápa vasút vonalat. A távlati M85-M86 déli elválási csomóponttól 2*2 sávos paraméterekkel folytatódik az első ütem dél (Szombathely) felé a Szilsárkánytól északra kiépítendő különszintű 86-os úti csomópontig (Csorna dél). Az első ütem része északi irányba az M85-M86 északi elválási csomópontból kiinduló 86-os főúti északi visszakötés (Csorna észak). Az útépítéssel elzárt, döntően mezőgazdasági művelésű területek megközelítésére párhuzamos megerősített földutak kerülnek kialakításra.Útszám, határszelvények:Főpálya:M85 20+800 - 27+100 km szelvények között, 6 300 m (ebből 3 580 m hosszban a közös M85-M86 kiépítés).M86 139+250 - 142+624 és 147+745 - 149+600 km szelvények között, 4 179 m teljes kiépítés, 1 050 m félpálya kiépítés.M86 autóút-86 sz. főút lekötés csomópont:86. sz. főút lekötés: 790 mM85-M86 gyorsforgalmi utak északi csomópont:1. összekötő pálya: 1 180 m2. összekötő pálya: 730 mB ág: 1 165 m.C ág: 480 m.M85-M86 gyorsforgalmi utak déli csomópont:A ág: 545 m.B ág: 450 m.C ág: 480 m.D ág: 750 m.E ág: 660 m (2+2 sáv).M86 autóút-86 sz. főút csomópont:A ág: 145 m.B ág: 210 m.C ág: 210 m.D ág: 120 m.Főbb adatok:Párhuzamos földutak kiépítése8422. sz. út korrekciója 940 m8512 j. út korrekciója 715 m8601 j. út korrekciója 82 m86. sz. főút korrekciói 277+762=1 039 m3 db körforgalomKözművek:1. Hírközlő vezetékek kiváltása;2. Kis feszültségű villamosvezetékek kiváltása;3. Középfeszültségű villamosvezetékek kiváltása;4. Nagyfeszültségű villamosvezetékek kiváltása;5. Üzemi hírközlő berendezések építése;6. Szénhidrogén vezetékek kiváltása.Műtárgyak:1. B.221; 22+150 434 km sz.; Aluljáró tervezett M86 1. sz. összekötőpálya alatt;2. B.224; 22+442.55 km sz. (22+416 035 km sz.); Felüljáró 85. sz. főút (23+947.61 km sz.) és tervezett "B" csp-i ág (0+653 858 km sz.) felett;3. B.230; 22+969.62 km sz.; Felüljáró GySEV vasútvonal (282+95.5 hm) és 4. sz. párhuzamos földút (0+252.96) felett;4. B.230-1; 0+579.59 km sz.; Felüljáró GySEV vasútvonal (281+61.88 hm) és 5. sz. párhuzamos földút (0+071.88) felett 8422 j. út korrekcióval;5. B.248; 24+792.28 km sz.; Felüljáró Csorna-Pápa (343+01 hm) vv. valamint a 8. és 30. sz. p. földutak felett;6. B.262; 26+171 565 km sz.; Felüljáró Keszeg-ér felett (21+711 fkm sz.);7. B.1394; 139+421 916 km sz.; Felüljáró 86. sz. főút korrekció felett (0+346 547 km sz.) különszintű csp.;8. B.1394-1; 0+043.25 km sz.; Felüljáró Keszeg-ér felett (25+752 fkm sz.) 8601 j. úttal 2X2-es Kerethid;9. B.1399; 139+893 439 km sz.; Felüljáró Keszeg-ér felett (25+300 fkm sz.) Tubosider;10. B.1399-1; 0+028 491km sz.; Felüljáró Keszeg-ér felett 11. sz. földúttal (24+754 fkm sz.);11. B.1409; 140+933 749 km sz.; Aluljáró 2. sz. keresztező földút alatt (1+951 362 km sz.);12. B.1423; 142+324 159 km sz.; Aluljáró M85 autóút "E" jelű összekötő ág alatt;13. B.224/1; 0+598 545 km sz.; Felüljáró 85. sz. főút és tervezett "B" csp-i ág felett M86 1. sz. összekötőpályával;14. B.224/2; 0+651 802 km sz.; Felüljáró 85. sz. főút és tervezett "B" csp-i ág felett M86 2. sz. összekötőpályával;15. B.1478; 147+849 443 km sz.; Felüljáró Keszeg-ér felett (16+378 fkm sz.);16. B.1483; 148+274 196 km sz.; Aluljáró 8512 j. út felett (0+333 308 km sz.);17. B.005; 0+444 374 km sz.; Felüljáró Csorna-Hegyeshalom vv. (59+110 hm) és a távlatban kiépíthető párhuzamos földút felett az "A" jelű összekötőággal (86.sz. főút lekötés).Növénytelepítés:1. Fák ültetése;2. Cserjék ültetése;3. Füvesítés.Vízépítési feladatok:1. Mederkorrekciók építése;2. Átereszépítések.Környezetvédelem:1. Vadvédő kerítés építése:A fenti paraméterekkel meghatározott kivitelezésre (építési beruházásra) vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítésében és lefolytatásában való szakértői közreműködés.A feladat részét képezi a kivitelezést (építési beruházást) megelőző előkészítési feladatokban való részvétel (kiviteli tervek készítése során a tervellenőri feladatok elvégzése).A feladat részét képezi a kivitelezés (építési beruházás) során a forgalom alatti közúthálózat építési munkák által érintett szakaszain az üzemeltetési és karbantartási feladatok műszaki ellenőri feladatainak az ellátása.Részleteket az ajánlatkérési dokumentáció tartalmazza.Amennyiben a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárul, és Megbízó döntése szerint a közbeszerzési eljárás újra elindításra kerül, és Mérnököt Megbízó be kívánja vonni az ismételt közbeszerzési eljárásba, az ismételt közbeszerzési eljárásban való közreműködéséért Mérnököt a szerződésben rögzített megbízási díjon felül, a nettó megbízási díjának 2 %-a illeti meg. Az ismételt közbeszerzési eljárásra vonatkozó számláját Mérnök az ismételt kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés ajánlattevők számára történő megküldését/átadását követően nyújthatja be.350 000 000
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 350 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Kivitelezéssel kapcsolatos szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt
Postacím: Váci út 45
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nif.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 14368572 📞
Fax: +36 14368560 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2012-10-31 📅
Benyújtási határidő: 2012-12-19 📅
Közzététel dátuma: 2012-11-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2012/S 212-350836
HL-S szám: 212
További információk
VI.3.1 Az ajánlat benyújtásának feltétele, a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának - ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi - megvásárlása. A dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon 9:00-12:00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 9:00-től az ajánlattételi határidő lejártáig az A mellékletben meghatározott címen. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A Kbt. 50.§ (3) bek. megfelelően irányadó. VI.3.2 Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni. Amennyiben az ajánlatkérő az előző bekezdés szerint felkéri az ajánlattevőket ajánlataik további fenntartására és valamely, vagy az összes ajánlattevő nem tartja fenn ajánlatát, a biztosítékot - a Kbt 59. § (6) bekezdés alkalmazása nélkül - vissza kell fizetni az ajánlattevő nyilatkozatának kézhezvételét, illetve az eljárás eredményéről az ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon belül. Az ajánlatukat fenntartó ajánlattevőket az ajánlatkérő a 65. § (2) bekezdése szerinti felkérésben felhívja az ajánlati kötöttség meghosszabbított idejére az addig érvényes biztosítékkal megegyező biztosíték fenntartására. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és - a Kbt. 124.§ (4) bekezdés szerinti esetben - a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik. VI.3.3 Az ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek mértéke: 5 000 000 (ötmillió) forint. Az ajánlati biztosítékot ajánlattevő egyösszegben köteles rendelkezésre bocsátani. Az ajánlati biztosíték teljesíthető - az ajánlattevő választása szerint - átutalással az Ajánlatkérőnek 10300002-20609931-00003285 számú bankszámlájára, vagy az azzal azonos összegű bankgarancia biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell. A bankgaranciának, kötelezvénynek minimális tartalmi elemként a következő adatokat kell tartalmaznia: — Megbízó (Ajánlattevő) neve, székhelye, — bankgaranciát/kötelezvényt adó pénzintézet/biztosító neve, székhelye, — bankgaranciát/kötelezvény kedvezményezettjeként a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-t kell megnevezni, — közbeszerzési eljárás megnevezése, mellyel kapcsolatban a biztosítékot adják, — kifizetési határidő (bankgarancia esetén nem lehet több mint 15 banki nap, kötelezvény esetén nem lehet több mint 15 munkanap), — ajánlati biztosíték összege (felhívásban meghatározott összegben), — ajánlati biztosíték kezdő napja (legkésőbb ajánlattételi határidő lejártakor), — ajánlati biztosíték lejárata (legalább ajánlati kötöttség utolsó napja), — bankgarancia esetén: a pénzintézet azon kijelentése, mely szerint kifizetést teljesít Ajánlatkérő (NIF Zrt.) első írásbeli felszólítására, melyben kijelenti, hogy Megbízó (Ajánlattevő) az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonta, vagy a szerződéskötés Megbízó (Ajánlattevő) érdekkörében felmerülő okból hiúsult meg, az alapjogviszony vizsgálata nélkül, tekintet nélkül a Megbízó (Ajánlattevő), a bank vagy bármely más fél, harmadik személy ellenvetéseire, amennyiben felszólításában kijelentik, hogy a Megbízó teljesítési kötelezettsége beállt, — kötelezvény esetén: Kezes azon kijelentése, mely szerint visszavonhatatlanul kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Kedvezményezettnek - tekintettel arra, hogy a Szerződő ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg - a Szerződővel szemben követelése keletkezik, akkor a Kezes a Szerződő helyett a Kedvezményezett számára a Kedvezményezett első eredeti példányú, a fenti kötelezvényszámra hivatkozó, a lehívás benyújtására előírt címre megküldött írásbeli felszólítására (Lehívás) a benyújtandó okmányok kézhezvételét követően maximum a kötelezvényben megjelölt összeg erejéig fizetést teljesít készfizető kezesként a felszólításban szereplő bankszámla javára, — bankgarancia és kötelezvény esetén: a pénzintézet / Kezes kijelentése, mely szerint az ajánlati bankgarancia/kötelezvény érvényességi ideje (lejárata) 30 nappal meghosszabbodik, amennyiben a biztosíték lejárta előtt Ajánlatkérő Megbízót (Ajánlattevőt) az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegzésében nyertes Ajánlattevőként vagy második legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevőként megnevezte. A bankgarancia vagy a kötelezvény maga testesíti meg az ajánlati biztosítékot, azaz csak az eredeti példány birtokában biztosított ajánlatkérő számára az, hogy az ajánlati kötöttség ideje alatt élhessen lehívási jogaival. Erre tekintettel a garanciaokmányt illetve a kötelezvényt EREDETI példányban kérjük az ajánlathoz csatolni. A biztosítéknak az ajánlat beadásakor az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától számítva az ajánlati felhívásban megjelölt ajánlati kötöttség lejártáig kell érvényesnek lennie. Amennyiben az Ajánlatkérő a Kbt 59.§ (7) bekezdése alapján felkéri ajánlattevőket a meghosszabbított ajánlati kötöttség idejére a biztosíték fenntartására, azt ajánlattevőnek ajánlata fenntartása esetén az eredetileg benyújtott biztosítékkal megegyező (fenti tartalmi elemeket tartalmazó) ajánlati biztosítékot kell nyújtania. A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [59. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. VI.3.4 Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40.§ (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak, továbbá a Kbt. 126.§ 5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni. VI.3.5 Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54.§ (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről. VI.3.6 Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a képviselő konzorciumi tagot meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges felelősséget kell vállalniuk. VI.3.7 Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. VI.3.8 Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy aláírási címpéldányának eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát. VI.3.9 Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat. VI.3.10 A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni. Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kérjük benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy tudomásul veszi, hogy a téves vagy hibás fordítás miatt Ajánlatkérő az Ajánlattevőt az eljárásból kizárhatja (Kbt 56.§ (1) bekezdés j) pont). Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű fordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. tv és végrehajtására kiadott 13/1991.(IX.26.) IM rendelet, valamint 24/1986. (VI.26.) MT rendelet és a végrehajtására kiadott 7/1986. (VI.26.) számú IM rendeletek az irányadóak. VI.3.11 Az ajánlatot 1 db eredeti és 3 db másolati példányban kell benyújtani. A 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet végrehajtása érdekében az Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevők ajánlatukhoz kötelesek ajánlatukat egy elektronikus példányban, egy vagy több elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető képformátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több file-ban. Ajánlatkérő az ajánlatok nyomtatott formáját ellenőrzi. VI.3.12 Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén az adott év fordulónapján érvényes hivatalos (MNB) árfolyamot kell alapul venni. VI.3.13 A nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkezésre kell bocsátania jelen felhívás III.1.1 pontja szerinti teljesítési biztosítékot, illetve előleg igénylése esetén az előlegvisszafizetési biztosítékot a dokumentációban szereplő feltételek szerint. A teljesítési biztosíték határidőre benyújtása a szerződéskötés feltétele. Az előlegvisszafizetési biztosíték határidőre történő benyújtása az előleg igénybevételének és kifizetésének feltétele. VI.3.14 Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével a Kbt 94. § (3) bekezdés b) pontja szerint - amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak - hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le. VI.3.15 Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között minden nyilatkozattétel - ha e törvényből más nem következik - írásban, fax útján (ajánlatkérő faxszáma: +36 1 436-8560) történik, kivéve, ha az Ajánlatkérő által átadandó dokumentum nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges, ezért személyes átvétel szükséges. A személyes átadás-átvétel minden esetben Ajánlatkérő székhelyén, a felhívásban megjelölt címen történik. VI.3.16 Az Ajánlattevő feladata a mérnöki szolgáltatás helyszínének és környékének a megtekintése és megvizsgálása, hogy saját maga szerezzen be, saját felelősségére minden olyan információt, amely ajánlata elkészítéséhez és a szerződéses kötelezettségének elvállalásához és teljesítéséhez szükségesek. Mindez az Ajánlattevő saját költségére történik. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a komplett Mérnöki szolgáltatás mindennemű költségét a megajánlott ajánlati díjösszegnek kell tartalmaznia így: az iroda és tárgyaló (minimum 15 fő leültetésre alkalmas) költségét azok berendezéseivel együtt, amely a munkaterületen, vagy annak közelében helyezkedik el (mely a munkaterületről könnyen és gyorsan megközelíthető,). — iroda technika (fax és telefon, számítógép, internet, fénymásoló, scanner használat), — a munkaterület bejárásához alkalmas gépjárművek (a munkaterület bejárásához alkalmas gépjárművek fenntartási, üzemeltetési költségeit is ideértve) Ajánlattevőnek az ajánlati árának kialakításakor figyelembe kell vennie az alább szempontokat is: — Szakemberek járulékokkal növelt bruttó munkabére (bruttó munkabér, nyugdíjjárulék, munkaadói járulék, szakképzési hozzájárulás), — szállásköltség, — gépkocsi használat költsége, amortizáció, üzemeltetés, fenntartás, egy napra jutó átlagos km futás költsége (személyenként változó lehet), biztosítás, egyéb költségek, — iroda és iroda-felszerelés költsége (bérleti díj (ha van); takarítás, telefon, internet, irodatechnika), — adminisztratív költségek, — központi irányítás fedezeti költsége (ügyvezetés, gazdasági vezetés), — egyéb, a teljesítéshez szükséges költségek. VI.3.17 A felhívás II.3 pontja szerinti határidő tervezett határidő, a megbízási szerződés a Projektelemre a Vállalkozási Szerződés alapján irányadó jótállási időszak (Jótállás) végéig, várhatóan 2018 év 06 hó 30 napjáig tart. VI.3.18 A nyertes ajánlattevőnek a szerződés szerinti Feladat teljesítéséhez szükséges jogosultsággal és érvényes felelősségbiztosítással rendelkeznie kell. VI.3.19 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az ajánlatkérési dokumentáció II. kötet (megbízási szerződéstervezet) 7.5. pontjában foglalt rendelkezésekre, valamint ezen rendelkezésekkel összefüggésben arra, hogy a nyertes ajánlattevőnek a teljesítés teljes ideje (azaz a megvalósítás, a kivitelezés teljes időszaka) alatt a 2 fő útépítési műszaki ellenőr folyamatos jelenlétét biztosítania kell. Folyamatos jelenlét alatt napi 8 órás munkavégzést kell érteni. VI.3.20 A nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára felelősségbiztosítási szerződést kötni, vagy meglévő felelősségbiztosítását a szerződés tárgyára kiterjeszteni. A felelősségbiztosítás mértéke minimum 10 000 000 HUF/év és minimum 5 000 000 HUF/káresemény. A biztosítási kötvénynek a következő adatokat kell minimálisan tartalmaznia: a biztosító neve, a biztosítási kötvény száma, a kártérítési limit (Ft/káresemény).
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Megbízási szerződés a K085.02 85. sz. főút Csorna elkerülő szakasz I. ütem (távlati M85-M86) kivitelezéséhez kapcsolódó lebonyolító mérnöki munkák elvégzése, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítésében és lefolytatásában, valamint a kiviteli tervezésben való szakértői közreműködés tárgyában.
Többet mutasson
Mennyiség vagy érték:
Főbb mennyiségek:
Csorna elkerülő I. ütem a város keleti elkerülését tartalmazza a következők szerint: „85. sz. főút Enese-Csorna szakasz” 20+800 km szelvénytől indul el (Csorna város keleti különszintű forgalmi csomópontja) majd a Keszeg-ér mellett halad tovább és éri el a távlati M85-M86 északi elválási csomópontot. Az elválási csomópont után a nyomvonal 2*3 sávon halad tovább a távlati M85-M86 déli elválási csomópontja felé, közben keresztezi a Csorna - Pápa vasút vonalat. A távlati M85-M86 déli elválási csomóponttól 2*2 sávos paraméterekkel folytatódik az első ütem dél (Szombathely) felé a Szilsárkánytól északra kiépítendő különszintű 86-os úti csomópontig (Csorna dél). Az első ütem része északi irányba az M85-M86 északi elválási csomópontból kiinduló 86-os főúti északi visszakötés (Csorna észak). Az útépítéssel elzárt, döntően mezőgazdasági művelésű területek megközelítésére párhuzamos megerősített földutak kerülnek kialakításra.
Többet mutasson
Útszám, határszelvények:
Főpálya:
M85 20+800 - 27+100 km szelvények között, 6 300 m (ebből 3 580 m hosszban a közös M85-M86 kiépítés).
M86 139+250 - 142+624 és 147+745 - 149+600 km szelvények között, 4 179 m teljes kiépítés, 1 050 m félpálya kiépítés.
M86 autóút-86 sz. főút lekötés csomópont:
86. sz. főút lekötés: 790 m
M85-M86 gyorsforgalmi utak északi csomópont:
1. összekötő pálya: 1 180 m
2. összekötő pálya: 730 m
B ág: 1 165 m.
C ág: 480 m.
M85-M86 gyorsforgalmi utak déli csomópont:
A ág: 545 m.
B ág: 450 m.
D ág: 750 m.
E ág: 660 m (2+2 sáv).
M86 autóút-86 sz. főút csomópont:
A ág: 145 m.
B ág: 210 m.
C ág: 210 m.
D ág: 120 m.
Főbb adatok:
Párhuzamos földutak kiépítése
8422. sz. út korrekciója 940 m
8512 j. út korrekciója 715 m
8601 j. út korrekciója 82 m
86. sz. főút korrekciói 277+762=1 039 m
3 db körforgalom
Közművek:
1. Hírközlő vezetékek kiváltása;
2. Kis feszültségű villamosvezetékek kiváltása;
3. Középfeszültségű villamosvezetékek kiváltása;
4. Nagyfeszültségű villamosvezetékek kiváltása;
5. Üzemi hírközlő berendezések építése;
6. Szénhidrogén vezetékek kiváltása.
Műtárgyak:
1. B.221; 22+150 434 km sz.; Aluljáró tervezett M86 1. sz. összekötőpálya alatt;
2. B.224; 22+442.55 km sz. (22+416 035 km sz.); Felüljáró 85. sz. főút (23+947.61 km sz.) és tervezett "B" csp-i ág (0+653 858 km sz.) felett;
3. B.230; 22+969.62 km sz.; Felüljáró GySEV vasútvonal (282+95.5 hm) és 4. sz. párhuzamos földút (0+252.96) felett;
4. B.230-1; 0+579.59 km sz.; Felüljáró GySEV vasútvonal (281+61.88 hm) és 5. sz. párhuzamos földút (0+071.88) felett 8422 j. út korrekcióval;
5. B.248; 24+792.28 km sz.; Felüljáró Csorna-Pápa (343+01 hm) vv. valamint a 8. és 30. sz. p. földutak felett;
6. B.262; 26+171 565 km sz.; Felüljáró Keszeg-ér felett (21+711 fkm sz.);
7. B.1394; 139+421 916 km sz.; Felüljáró 86. sz. főút korrekció felett (0+346 547 km sz.) különszintű csp.;
8. B.1394-1; 0+043.25 km sz.; Felüljáró Keszeg-ér felett (25+752 fkm sz.) 8601 j. úttal 2X2-es Kerethid;
9. B.1399; 139+893 439 km sz.; Felüljáró Keszeg-ér felett (25+300 fkm sz.) Tubosider;
10. B.1399-1; 0+028 491km sz.; Felüljáró Keszeg-ér felett 11. sz. földúttal (24+754 fkm sz.);
11. B.1409; 140+933 749 km sz.; Aluljáró 2. sz. keresztező földút alatt (1+951 362 km sz.);
12. B.1423; 142+324 159 km sz.; Aluljáró M85 autóút "E" jelű összekötő ág alatt;
13. B.224/1; 0+598 545 km sz.; Felüljáró 85. sz. főút és tervezett "B" csp-i ág felett M86 1. sz. összekötőpályával;
14. B.224/2; 0+651 802 km sz.; Felüljáró 85. sz. főút és tervezett "B" csp-i ág felett M86 2. sz. összekötőpályával;
15. B.1478; 147+849 443 km sz.; Felüljáró Keszeg-ér felett (16+378 fkm sz.);
16. B.1483; 148+274 196 km sz.; Aluljáró 8512 j. út felett (0+333 308 km sz.);
17. B.005; 0+444 374 km sz.; Felüljáró Csorna-Hegyeshalom vv. (59+110 hm) és a távlatban kiépíthető párhuzamos földút felett az "A" jelű összekötőággal (86.sz. főút lekötés).
Növénytelepítés:
1. Fák ültetése;
2. Cserjék ültetése;
3. Füvesítés.
Vízépítési feladatok:
1. Mederkorrekciók építése;
2. Átereszépítések.
Környezetvédelem:
1. Vadvédő kerítés építése:
A fenti paraméterekkel meghatározott kivitelezésre (építési beruházásra) vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítésében és lefolytatásában való szakértői közreműködés.
A feladat részét képezi a kivitelezést (építési beruházást) megelőző előkészítési feladatokban való részvétel (kiviteli tervek készítése során a tervellenőri feladatok elvégzése).
A feladat részét képezi a kivitelezés (építési beruházás) során a forgalom alatti közúthálózat építési munkák által érintett szakaszain az üzemeltetési és karbantartási feladatok műszaki ellenőri feladatainak az ellátása.
Részleteket az ajánlatkérési dokumentáció tartalmazza.
Amennyiben a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárul, és Megbízó döntése szerint a közbeszerzési eljárás újra elindításra kerül, és Mérnököt Megbízó be kívánja vonni az ismételt közbeszerzési eljárásba, az ismételt közbeszerzési eljárásban való közreműködéséért Mérnököt a szerződésben rögzített megbízási díjon felül, a nettó megbízási díjának 2 %-a illeti meg. Az ismételt közbeszerzési eljárásra vonatkozó számláját Mérnök az ismételt kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés ajánlattevők számára történő megküldését/átadását követően nyújthatja be.
Többet mutasson
Hivatkozási szám: K085.02
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
Ajánlatkérő a beszerzést KÖZOP keretében kívánja finanszírozni. KÖZOP-3.5.0-09-11-2011-0007.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: MAGYARORSZÁG, Győr-Moson-Sopron megye.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az előírások teljesítésének igazolásához szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Kizáró okok:
a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kbt. 56. § (1) bekezdés a-k) pontjában vagy a Kbt. 57. § (1) bekezdés a-d) pontjában meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll;
b) ha ajánlattevő a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok hatálya alatt áll.
A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:
A magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2-3.§ és 5-6.§-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, és az 57. § (1) a-d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
A nem magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4.§ és 6. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, és az 57. § (1) a-d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
Az alvállalkozónak és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek az ajánlatban a 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 10. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 57. § (1) a-d) pontjai hatálya alá.
Ajánlattevő a Kbt. 58. § (3) bekezdése vonatkozásában nyilatkozni köteles.
Ajánlatkérő a 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 2-6. §-aiban illetve a Közbeszerzési Hatóság a Kormányrendelet 13.§-a alapján kiadott útmutatóban meghatározott kizáró okokat maga ellenőrzi magyar nyelven elérhető közhiteles hatósági elektronikus nyilvántartásokból.
Többet mutasson
Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevő folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén, az ajánlathoz csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő:
1. valamennyi számlavezető pénzügyi intézménye által kiállított eredeti vagy másolati igazolást az alábbi tartalommal:
— számlaszám(ok) megjelölése,
— számláján/számláin az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 12 hónapban volt-e 15 napot meghaladó sorban állás, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
2. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő:
Saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolója meghatározott részét (mérleg és eredmény-kimutatás), ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja ezek közzétételét; amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján (ceginformaciosszolgalat.kim.gov.hu) megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a jelen 2. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (útépítési beruházáson nyújtott műszaki ellenőri/mérnöki feladatok ellátása) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
Az ajánlattevő pénzügyi-gazdasági alkalmasságát ebben az esetben ajánlatkérő megállapítja, amennyiben működésének ideje alatt legalább 350 000 000 HUF Ft közbeszerzés tárgyából (útépítési beruházáson nyújtott műszaki ellenőri/mérnöki feladatok ellátása) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétellel rendelkezik.
Többet mutasson
3. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő:
Az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 évből (2009., 2010., 2011.) származó, közbeszerzés tárgyából (útépítési beruházáson nyújtott műszaki ellenőri/mérnöki feladatok ellátása) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről szóló egyszerű nyilatkozatát eredeti vagy másolati példányban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - az a) pontban foglaltakon túl - akkor is, ha az ajánlattevő ajánlatában benyújtja az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet az ajánlattevő fizetésképtelensége esetére kezességet vállal az ajánlatkérő mindazon kárának megtérítésére, amely az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben érte, és amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha:
1. bármely pénzügyi intézménynél vezetett számláján az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 12 hónapban 15 napot meghaladó sorban állás volt;
2. saját vagy jogelődjének mérleg szerinti eredménye alapján az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 lezárt üzleti év mérleg szerinti eredménye legalább két üzleti évben negatív volt;
3. az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 évre (2009., 2010., 2011.) vonatkozóan a közbeszerzés tárgya szerinti (útépítési beruházáson nyújtott műszaki ellenőri/mérnöki feladatok ellátása) általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 évben összesen nem éri el a nettó 350 000 000 HUF értéket.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőre vonatkozóan:
a) az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 év (36 hónap) legjelentősebb befejezett referenciáinak ismertetését, és a referenciák igazolását a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bek. a) pontja alapján.
A referenciaigazolásnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia:
— a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét,
— tervezési szolgáltatások nevesítését és szükség esetében mennyiségét (az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal),
— az ellenszolgáltatás összegét,
— a szerződés teljesítésének /év, hónap, nap/,
— a referencia igazolás kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciákat a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés pontja szerinti tartalommal, továbbá az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelő részletezettséggel az igazolás eredeti vagy másolati példányának csatolásával kell igazolni.
b) A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek végzettségének/képzettségének ismertetését a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bek. d) pontja alapján, a képzettséget/végzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolatának, és a megkívánt szakmai gyakorlatot igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példányának csatolásával.
Többet mutasson
Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a beruházás ismertetését, adott szakember által ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap), valamint az ajánlattétel időpontjában annak a személynek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.
Többet mutasson
Az ajánlatnak tartalmaznia kell továbbá az adott szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, melyben nyilatkozik, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítése alatt rendelkezésre fog állni.
A 244/2006 (XII.5.) Korm. rendeletben, vagy a 104/2006. (IV. 28.) Korm.rendeletben előírt feltételek meglétét Ajánlatkérő a Magyar Mérnöki Kamara honlapján ellenőrzi.
Ajánlattevő felelőssége, hogy a szakember megjelölése előtt meggyőződjön arról, hogy a szakember megfelelő jogosultsággal rendelkezik, és a jogosultsága a Kamara honlapján is megjelenik a valóságnak megfelelő, valódi adatokkal.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szolgáltatások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozzon arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során;
Többet mutasson
c) Az ISO 9001 minőségbiztosítási és ISO 14001 környezetirányítási rendszer tanúsítványát, vagy azzal egyenértékű, az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervettől származó tanúsító által kiállított igazolást (egyszerű másolati példányát) vagy a minőségbiztosítása érdekében tett intézkedéseinek a leírását, a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bek. f) pontja alapján.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
a) az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 évben (36 hónapban) összesen nem rendelkezik az alábbi, befejezett munkákra vonatkozó, a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdés szerint igazolt referenciákkal:
1.1 legalább 1 db új gyorsforgalmi útépítési tárgyú beruházáson nyújtott lebonyolító mérnöki tevékenység (vagy ezzel egyenértékűnek tekintett FIDIC szerinti mérnöki tevékenység) ellátása tárgyú, szerződésszerűen teljesített munkára vonatkozó referenciával, amely egybefüggően legalább 7 km hosszú új gyorsforgalmi útépítési tárgyú beruházáshoz kapcsolódik;
Többet mutasson
1.2. legalább 1 db új körforgalmú csomópont építése tárgyú beruházáson nyújtott lebonyolító mérnöki tevékenység (vagy ezzel egyenértékűnek tekintett FIDIC szerinti mérnöki tevékenység) ellátása tárgyú, szerződésszerűen teljesített munkára vonatkozó referenciával.
Többet mutasson
A fentiekben felsorolt alkalmassági minimumfeltételek külön-külön is, illetve egy referenciával is igazolhatóak. Befejezett munka alatt olyan beruházást kell érteni, ahol a műszaki átadás-átvétel megtörtént.
b) nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek:
2.1. legalább 1 fő felsőfokú végzettségű projektvezető (irányító mérnök), aki összesen legalább 7 km hosszú új gyorsforgalmi útépítési beruházás lebonyolításában projektvezetőként részt vett, valamint a közlekedési építmények megvalósítása területen legalább 5 év (60 hónap) projektvezetői szakmai gyakorlattal bír, és legalább egy projekt esetében Európai Uniós társfinanszírozású, gyorsforgalmi út építése terén projektvezetői gyakorlattal rendelkezik, továbbá a 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet szerinti ME-KÉ/I érvényes műszaki ellenőri jogosultsággal a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szerepel;
Többet mutasson
2.2. legalább 2 fő útépítési műszaki ellenőr, akik a közlekedési építmények megvalósítása területén legalább 5 éves (60 hónapos) műszaki ellenőri gyakorlattal rendelkeznek, és összesen legalább 7 km hosszú gyorsforgalmi útépítési beruházás lebonyolításában műszaki ellenőrként részt vettek, és a 244/2006. (XII.5.) Korm. rendelet szerinti ME-KÉ/I érvényes műszaki ellenőri érvényes jogosultsággal a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szerepelnek. A jelen pont szerinti követelmények a 2 fő útépítési műszaki ellenőr tekintetében egyenként értendők;
Többet mutasson
2.3 legalább 2 fő híd,- és műtárgyépítési műszaki ellenőr, akik közlekedési építmények megvalósítása területén legalább 5 éves (60 hónapos) műszaki ellenőri gyakorlattal rendelkeznek és legalább egy építési beruházás során legalább egy darab gyorsforgalmi út építéséhez kapcsolódó különszintű csomópont építésében, mint hídépítési műszaki ellenőrként részt vettek, és a 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet szerinti ME-KÉ/I érvényes műszaki ellenőri érvényes jogosultsággal a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szerepelnek. A jelen pont szerinti követelmények a 2 fő híd,- és műtárgyépítési műszaki ellenőr tekintetében egyenként értendők;
Többet mutasson
2.4. legalább 1 fő monitoring szakember, aki felsőfokú műszaki és/vagy közgazdasági végzettséggel, és legalább 3 év (36 hónap) tapasztalattal rendelkezik EU társfinanszírozásában megvalósított építési munkák monitoring feladatainak ellátása területén;
Többet mutasson
2.5. legalább 1 fő vízépítési műszaki ellenőr, aki szakterületén legalább 5 éves (60 hónapos) műszaki ellenőri gyakorlattal rendelkezik, és a 244/2006. (XII.5.) Korm. rendelet szerinti ME-VZ/I érvényes műszaki ellenőri jogosultsággal a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szerepel;
Többet mutasson
2.6. legalább 1 fő tervellenőr szakértő, aki műszaki felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és útépítési beruházási területen a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet szerinti KE-T-TELL jelű tervezői és tervellenőri érvényes jogosultsággal a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szerepel;
Többet mutasson
2.7. legalább 1 fő szénhidrogén-szállító vezeték, gázelosztó vezetékek műszaki ellenőr, aki szakterületén legalább 3 éves (36 hónapos) műszaki ellenőri gyakorlattal rendelkezik, és a 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet szerint ME-GO érvényes műszaki ellenőri jogosultsággal a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szerepel;
Többet mutasson
2.8. legalább 1 fő építményvillamossági műszaki ellenőr, aki szakterületén legalább 3 éves (36 hónapos) műszaki ellenőri gyakorlattal rendelkezik, és a 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet szerint ME-V-I érvényes műszaki ellenőri jogosultsággal a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szerepel.
Többet mutasson
A fentiek közül egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
c) nem rendelkezik:
Érvényes, műszaki ellenőrzésre vonatkozó ISO 9001 minőségbiztosítási és ISO 14001 környezetirányítási rendszer tanúsítványával, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási és környezetirányítási intézkedések egyéb bizonyítékaival.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Teljesítési biztosíték (a nettó szerződéses ár 5 %-a) a szerződésben foglaltak szerint.
Előleg-visszafizetési Biztosíték az előleg mértékével megegyező összegben.
A Kbt. 131. § (1) bekezdés alapján a nyertes ajánlattevő előleg kifizetését kérheti. Az előleg az ellenszolgáltatás 5 %-nak megfelelő összeg, de legfeljebb 10 000 000 HUF.
A Megbízottat a Szerződésben meghatározott bármely kötelezettségének, feladatának felróható késedelmes teljesítése esetén késedelmi kötbér fizetési kötelezettség terheli. A kötbér alapja a Megbízási díj nettó összege. A kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után napi 0,2 %-a kötbéralapra vetítetten, de maximum a nettó megbízási díj 20 %-áig terjedhet.
Többet mutasson
Megbízó hibás teljesítési kötbért köt ki arra az esetre, ha Megbízott Megbízó hozzájárulása nélkül nem azokat a közbeszerzési eljárásban megjelölt szakembereket alkalmazza felróhatóan a teljesítés során, akikkel megfelelt az alkalmassági követelményeknek. (ld. szerződés 7. pontja) A hibás teljesítési kötbér mértéke a nettó megbízási díj 3 %-a szakemberenként.
Többet mutasson
Ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a Megbízott felelős, a teljesítés elmaradása miatt Megbízót a nettó szerződéses ár 20 %-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbér illeti meg.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Szerződésszerű teljesítést követően, az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36./A. § rendelkezéseinek megfelelően és a Kbt. 130. § (3) bekezdés a) pontja, valamint a 4/2011. (I.28.) Kormányrendeletben meghatározottak szerint. A szerződés nem szállítói finanszírozású, Megbízó közvetlenül fizeti ki a Megbízottat.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Nincs rá lehetőség.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
— 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól,
— 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól.
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A bruttó 15 240 HUF-ot (illetve Magyarországon kívül, egyéb EU tagállamból történő utalás esetén a nettó 12 000 HUF-ot) ajánlatkérő 10300002-20609931-00003285 számú számlájára kell átutalni, a jogcím (közbeszerzés tárgya, felhívás TED azonosítója) feltüntetésével. Az Ajánlattevőnek az átutalást igazoló okmányt be kell mutatnia.
Többet mutasson
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2012-12-19 📅
A bontás helye:
MAGYARORSZÁG, 1134 Budapest, Váci út 45. "Átrium Park Irodaház" III. emeleti tárgyaló.
Hely: MAGYARORSZÁG, 1134 Budapest, Váci út 45. "Átrium Park Irodaház" III. emeleti tárgyaló.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Osztály
Internetcím: www.nif.hu 🌏
Név: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Postacím: Váci út 45. Átrium Park Irodaház "B" ép. 125. iroda
Telefon: +36 14368100 📞
URL további információkért: www.nif.hu 🌏
Dokumentumok URL-je: www.nif.hu 🌏
Részvételi URL: www.nif.hu 🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Végdátum: 2018-06-30 📅
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: K085.02
További információk
VI.3.1 Az ajánlat benyújtásának feltétele, a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának - ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi - megvásárlása. A dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon 9:00-12:00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 9:00-től az ajánlattételi határidő lejártáig az A mellékletben meghatározott címen. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A Kbt. 50.§ (3) bek. megfelelően irányadó.
Többet mutasson
VI.3.2 Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlatkérő az előző bekezdés szerint felkéri az ajánlattevőket ajánlataik további fenntartására és valamely, vagy az összes ajánlattevő nem tartja fenn ajánlatát, a biztosítékot - a Kbt 59. § (6) bekezdés alkalmazása nélkül - vissza kell fizetni az ajánlattevő nyilatkozatának kézhezvételét, illetve az eljárás eredményéről az ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon belül. Az ajánlatukat fenntartó ajánlattevőket az ajánlatkérő a 65. § (2) bekezdése szerinti felkérésben felhívja az ajánlati kötöttség meghosszabbított idejére az addig érvényes biztosítékkal megegyező biztosíték fenntartására.
Többet mutasson
Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és - a Kbt. 124.§ (4) bekezdés szerinti esetben - a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
Többet mutasson
VI.3.3 Az ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek mértéke: 5 000 000 (ötmillió) forint. Az ajánlati biztosítékot ajánlattevő egyösszegben köteles rendelkezésre bocsátani. Az ajánlati biztosíték teljesíthető - az ajánlattevő választása szerint - átutalással az Ajánlatkérőnek 10300002-20609931-00003285 számú bankszámlájára, vagy az azzal azonos összegű bankgarancia biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell.
Többet mutasson
A bankgaranciának, kötelezvénynek minimális tartalmi elemként a következő adatokat kell tartalmaznia:
— Megbízó (Ajánlattevő) neve, székhelye,
— bankgaranciát/kötelezvényt adó pénzintézet/biztosító neve, székhelye,
— bankgaranciát/kötelezvény kedvezményezettjeként a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-t kell megnevezni,
— közbeszerzési eljárás megnevezése, mellyel kapcsolatban a biztosítékot adják,
— kifizetési határidő (bankgarancia esetén nem lehet több mint 15 banki nap, kötelezvény esetén nem lehet több mint 15 munkanap),
— ajánlati biztosíték összege (felhívásban meghatározott összegben),
— ajánlati biztosíték kezdő napja (legkésőbb ajánlattételi határidő lejártakor),
— ajánlati biztosíték lejárata (legalább ajánlati kötöttség utolsó napja),
— bankgarancia esetén: a pénzintézet azon kijelentése, mely szerint kifizetést teljesít Ajánlatkérő (NIF Zrt.) első írásbeli felszólítására, melyben kijelenti, hogy Megbízó (Ajánlattevő) az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonta, vagy a szerződéskötés Megbízó (Ajánlattevő) érdekkörében felmerülő okból hiúsult meg, az alapjogviszony vizsgálata nélkül, tekintet nélkül a Megbízó (Ajánlattevő), a bank vagy bármely más fél, harmadik személy ellenvetéseire, amennyiben felszólításában kijelentik, hogy a Megbízó teljesítési kötelezettsége beállt,
Többet mutasson
— kötelezvény esetén: Kezes azon kijelentése, mely szerint visszavonhatatlanul kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Kedvezményezettnek - tekintettel arra, hogy a Szerződő ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg - a Szerződővel szemben követelése keletkezik, akkor a Kezes a Szerződő helyett a Kedvezményezett számára a Kedvezményezett első eredeti példányú, a fenti kötelezvényszámra hivatkozó, a lehívás benyújtására előírt címre megküldött írásbeli felszólítására (Lehívás) a benyújtandó okmányok kézhezvételét követően maximum a kötelezvényben megjelölt összeg erejéig fizetést teljesít készfizető kezesként a felszólításban szereplő bankszámla javára,
Többet mutasson
— bankgarancia és kötelezvény esetén: a pénzintézet / Kezes kijelentése, mely szerint az ajánlati bankgarancia/kötelezvény érvényességi ideje (lejárata) 30 nappal meghosszabbodik, amennyiben a biztosíték lejárta előtt Ajánlatkérő Megbízót (Ajánlattevőt) az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegzésében nyertes Ajánlattevőként vagy második legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevőként megnevezte.
Többet mutasson
A bankgarancia vagy a kötelezvény maga testesíti meg az ajánlati biztosítékot, azaz csak az eredeti példány birtokában biztosított ajánlatkérő számára az, hogy az ajánlati kötöttség ideje alatt élhessen lehívási jogaival. Erre tekintettel a garanciaokmányt illetve a kötelezvényt EREDETI példányban kérjük az ajánlathoz csatolni.
Többet mutasson
A biztosítéknak az ajánlat beadásakor az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától számítva az ajánlati felhívásban megjelölt ajánlati kötöttség lejártáig kell érvényesnek lennie. Amennyiben az Ajánlatkérő a Kbt 59.§ (7) bekezdése alapján felkéri ajánlattevőket a meghosszabbított ajánlati kötöttség idejére a biztosíték fenntartására, azt ajánlattevőnek ajánlata fenntartása esetén az eredetileg benyújtott biztosítékkal megegyező (fenti tartalmi elemeket tartalmazó) ajánlati biztosítékot kell nyújtania.
Többet mutasson
A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [59. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
VI.3.4 Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40.§ (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak, továbbá a Kbt. 126.§ 5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni.
Többet mutasson
VI.3.5 Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54.§ (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről.
VI.3.6 Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a képviselő konzorciumi tagot meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.
Többet mutasson
VI.3.7 Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
VI.3.8 Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy aláírási címpéldányának eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát.
Többet mutasson
VI.3.9 Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
Többet mutasson
VI.3.10 A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni.
Többet mutasson
Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kérjük benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy tudomásul veszi, hogy a téves vagy hibás fordítás miatt Ajánlatkérő az Ajánlattevőt az eljárásból kizárhatja (Kbt 56.§ (1) bekezdés j) pont).
Többet mutasson
Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű fordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. tv és végrehajtására kiadott 13/1991.(IX.26.) IM rendelet, valamint 24/1986. (VI.26.) MT rendelet és a végrehajtására kiadott 7/1986. (VI.26.) számú IM rendeletek az irányadóak.
Többet mutasson
VI.3.11 Az ajánlatot 1 db eredeti és 3 db másolati példányban kell benyújtani. A 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet végrehajtása érdekében az Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevők ajánlatukhoz kötelesek ajánlatukat egy elektronikus példányban, egy vagy több elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető képformátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több file-ban. Ajánlatkérő az ajánlatok nyomtatott formáját ellenőrzi.
Többet mutasson
VI.3.12 Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén az adott év fordulónapján érvényes hivatalos (MNB) árfolyamot kell alapul venni.
VI.3.13 A nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkezésre kell bocsátania jelen felhívás III.1.1 pontja szerinti teljesítési biztosítékot, illetve előleg igénylése esetén az előlegvisszafizetési biztosítékot a dokumentációban szereplő feltételek szerint. A teljesítési biztosíték határidőre benyújtása a szerződéskötés feltétele. Az előlegvisszafizetési biztosíték határidőre történő benyújtása az előleg igénybevételének és kifizetésének feltétele.
Többet mutasson
VI.3.14 Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével a Kbt 94. § (3) bekezdés b) pontja szerint - amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak - hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le.
VI.3.15 Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között minden nyilatkozattétel - ha e törvényből más nem következik - írásban, fax útján (ajánlatkérő faxszáma: +36 1 436-8560) történik, kivéve, ha az Ajánlatkérő által átadandó dokumentum nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges, ezért személyes átvétel szükséges. A személyes átadás-átvétel minden esetben Ajánlatkérő székhelyén, a felhívásban megjelölt címen történik.
Többet mutasson
VI.3.16 Az Ajánlattevő feladata a mérnöki szolgáltatás helyszínének és környékének a megtekintése és megvizsgálása, hogy saját maga szerezzen be, saját felelősségére minden olyan információt, amely ajánlata elkészítéséhez és a szerződéses kötelezettségének elvállalásához és teljesítéséhez szükségesek. Mindez az Ajánlattevő saját költségére történik. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a komplett Mérnöki szolgáltatás mindennemű költségét a megajánlott ajánlati díjösszegnek kell tartalmaznia így:
Többet mutasson
az iroda és tárgyaló (minimum 15 fő leültetésre alkalmas) költségét azok berendezéseivel együtt, amely a munkaterületen, vagy annak közelében helyezkedik el (mely a munkaterületről könnyen és gyorsan megközelíthető,).
— iroda technika (fax és telefon, számítógép, internet, fénymásoló, scanner használat),
— a munkaterület bejárásához alkalmas gépjárművek (a munkaterület bejárásához alkalmas gépjárművek fenntartási, üzemeltetési költségeit is ideértve)
Ajánlattevőnek az ajánlati árának kialakításakor figyelembe kell vennie az alább szempontokat is:
— Szakemberek járulékokkal növelt bruttó munkabére (bruttó munkabér, nyugdíjjárulék, munkaadói járulék, szakképzési hozzájárulás),
— szállásköltség,
— gépkocsi használat költsége, amortizáció, üzemeltetés, fenntartás, egy napra jutó átlagos km futás költsége (személyenként változó lehet), biztosítás, egyéb költségek,
— iroda és iroda-felszerelés költsége (bérleti díj (ha van); takarítás, telefon, internet, irodatechnika),
— adminisztratív költségek,
— központi irányítás fedezeti költsége (ügyvezetés, gazdasági vezetés),
— egyéb, a teljesítéshez szükséges költségek.
VI.3.17 A felhívás II.3 pontja szerinti határidő tervezett határidő, a megbízási szerződés a Projektelemre a Vállalkozási Szerződés alapján irányadó jótállási időszak (Jótállás) végéig, várhatóan 2018 év 06 hó 30 napjáig tart.
VI.3.18 A nyertes ajánlattevőnek a szerződés szerinti Feladat teljesítéséhez szükséges jogosultsággal és érvényes felelősségbiztosítással rendelkeznie kell.
VI.3.19 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az ajánlatkérési dokumentáció II. kötet (megbízási szerződéstervezet) 7.5. pontjában foglalt rendelkezésekre, valamint ezen rendelkezésekkel összefüggésben arra, hogy a nyertes ajánlattevőnek a teljesítés teljes ideje (azaz a megvalósítás, a kivitelezés teljes időszaka) alatt a 2 fő útépítési műszaki ellenőr folyamatos jelenlétét biztosítania kell. Folyamatos jelenlét alatt napi 8 órás munkavégzést kell érteni.
Többet mutasson
VI.3.20 A nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára felelősségbiztosítási szerződést kötni, vagy meglévő felelősségbiztosítását a szerződés tárgyára kiterjeszteni. A felelősségbiztosítás mértéke minimum 10 000 000 HUF/év és minimum 5 000 000 HUF/káresemény. A biztosítási kötvénynek a következő adatokat kell minimálisan tartalmaznia: a biztosító neve, a biztosítási kötvény száma, a kártérítési limit (Ft/káresemény).
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Margit krt. 85.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1024
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 13367776 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 13367778 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137.§ szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2012/S 212-350836 (2012-10-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2013-04-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 347 997 117 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Postacím: Váci út 45.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2013-04-22 📅
Közzététel dátuma: 2013-04-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2013/S 080-134258
Hirdetményre hivatkozik: 2012/S 212-350836
HL-S szám: 80
További információk
A 92/2011. (XII.30.) NFM rendelet 18. § szerinti információk: 18. § a) pont: A nyertes ajánlattevői konzorcium (közös ajánlattevők) tagjai: — ECO-TEC Műszaki-Gazdasági Tanácsadó Kft.: mikrovállalkozásnak minősül, — UTIBER Közúti Beruházó Kft.: középvállalkozásnak minősül, — FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt.: középvállalkozásnak minősül, — Transinvest-Budapest Kft.: kisvállalkozásnak minősül. 18. § b) pont: az eljárás eredményes volt, szerződéskötésre sor került. 18. § c) pont: az ajánlattevők neve, címe: 1. ajánlattevő: Közös Ajánlattevő neve: Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. (OVIBER Kft.) Székhelye: 1054 Budapest, Nagysándor J. u. 6. Közös Ajánlattevő neve: „Metró” Közlekedésfejlesztési, Beruházási és Mérnöki Szolgáltató Kft. (METRÓBER Kft.) Székhelye: 1087 Budapest, Kerepesi út 29/c Közös Ajánlattevő neve: EUROUT Mérnöki Tanácsadó Szervező és Kereskedelmi Kft. (EUROUT Kft.) Székhelye: 1143 Budapest, Zászlós u. 18. Közös Ajánlattevőket képviselő ajánlattevő neve: Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. (OVIBER Kft.) Közös Ajánlattevőket képviselő ajánlattevő székhelye: 1054 Budapest, Nagysándor J. u. 6. 2. ajánlattevő: Közös Ajánlattevő neve: ECO-TEC Műszaki-Gazdasági Tanácsadó Kft. Székhelye: 1126 Budapest, Dolgos u. 2. IV. ép. 4. em. 18. Közös Ajánlattevő neve: UTIBER Közúti Beruházó Kft. Székhelye: 1115 Budapest, Csóka u. 7-13. Közös Ajánlattevő neve: FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt. Székhelye: 1075 Budapest, Rumbach S. u. 14. Közös Ajánlattevő neve: Transinvest-Budapest Kft. Székhelye: 1106 Budapest, Fehér út 10. Közös Ajánlattevőket képviselő ajánlattevő neve: ECO-TEC Műszaki-Gazdasági Tanácsadó Kft. Közös Ajánlattevőket képviselő ajánlattevő székhelye: 1126 Budapest, Dolgos u. 2. IV. ép. 4. em. 18. 18. § d) pont: a lefolytatott eljárás nem keretmegállapodásos eljárás, hanem közösségi nyílt eljárás volt.
Többet mutasson

Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: MAGYARORSZÁG, Győr-Moson-Sopron megye

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2013-02-14 📅
Név: ECO-TEC Műszaki-Gazdasági Tanácsadó Kft. (1126 Budapest, Dolgos u. 2. IV. ép. 4. em. 18.), UTIBER Közúti Beruházó Kft. (1115 Budapest, Csóka u. 7-13.), FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt. (1075 Budapest, Rumbach S. u. 14.), Transinvest-Budapest Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10.) közös ajánlattevők
Postacím: Dolgos u. 2. IV. ép. 4. em. 18.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1126
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: eco-tec@eco-tec.hu 📧
Internetcím: www.ecotec.hu 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15388

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Postai irányítószám: 1026
Telefon: +36 18828594 📞
Fax: +36 18828593 📠
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2013/S 080-134258 (2013-04-22)