Megbízási keretszerződés keretében az ajánlatkérő tevékenységét segítő közbeszerzési minőségbiztosítási tevékenység ellátása az alábbi területeken: — közbeszerzési eljárások dokumentumainak közbeszerzési-jogi utóellenőrzése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 39. §-a szerint, — közbeszerzési eljárásban megkötött szerződések módosításának közbeszerzési-jogi utóellenőrzése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 39/A. §-a szerint, — a közbeszerzési eljárásokban megkötött szerződések módosításainak közbeszerzési-jogi előzetes véleményezése az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló 24/2011. (V.6.) NFM utasítás 332. §-a szerint. Nyertes Ajánlattevő feladata az Ajánlatkérő által kezelt támogatások keretében a kedvezményezettek által megvalósított közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban benyújtott dokumentumok ellenőrzése, illetve véleményezése eseti megbízások alapján. Nyertes Ajánlattevő a feladatok teljesítése során a négy szem elvét köteles biztosítani. Nyertes Ajánlattevő feladatait az érintett dokumentumok elektronikus elérhetőségéről történő, Ajánlatkérő általi értesítésétől, illetve papír alapú dokumentumok esetén az azok általa tortént átvételétől számított 3 munkanapon belül köteles elvégezni. A feladatok elvégzésének feltételeit a szerződés teljesítése során mindenkor hatályos jogszabályi előírások (a közbeszerzési eljárás megindításakor a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet, illetve az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló 24/2011. (V.6.) NFM utasítás), valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Ajánlatkérő belső szabályozói, illetve a Közbeszerzési Hatóság útmutatói határozzák meg.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2012-10-29.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2012-09-13.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2012-09-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Értékelési tanácsadó szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
A keretszerződés alapján megrendelhető feladatok mennyisége:— közbeszerzési eljárások dokumentumainak utóellenőrzése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 39. §-a szerint: legfeljebb 11 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 92 000 munkaóra,— közbeszerzési eljárásban megkötött szerződések módosításának utóellenőrzése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 39/A. §-a szerint: legfeljebb 3 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 17 500 munkaóra,— a közbeszerzési eljárásokban megkötött szerződések módosításainak előzetes véleményezése az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló nemzeti fejlesztési miniszter 24/2011. (V.6.) NFM utasítás 332. §-a szerint: legfeljebb 3 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 17 500 munkaóra.Teljes szerződéses mennyiség: összesen legfeljebb 18 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 127 000 munkaóra, amelytől való eltérés lehetőségét Ajánlatkérő a Kbt. 46. § (2) bekezdése alapján + 25 %-ban határozza meg.Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a szerződéses keret ne kerüljön teljes mértékben megrendelésre.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Értékelési tanácsadó szolgáltatások📦
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
Postacím: Váci út 45.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.esza.hu🌏
E-mail: kiss.gergo@esza.hu📧
Telefon: +36 12980699📞
Fax: +36 12734261 📠
VI.3.1) Az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés szerint, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül, az ajánlati kötöttség lejárta előtt, az írásbeli összegezés egyidejű megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket.
VI.3.2) A szerződés megkötésére a Kbt. 124. § (6) bekezdése alapján az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldésének napját követő tizenegyedik napon, amennyiben ez nem munkanap, a következő munkanapon 10:00 órakor kerül sor.
VI.3.3) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk:
A Dokumentációt ajánlatonként egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia. Ajánlatkérő a dokumentációt e-mailen bocsátja az ajánlattevők rendelkezésre - a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül, de legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártáig. A dokumentáció igénylésére vonatkozó megkeresésnek tartalmaznia kell az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, telefonszámát, faxszámát, e-mail címét, továbbá a dokumentáció ellenértékének megfizetését igazoló okmányt.
VI.3.4.) Az ajánlatokat 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat, az eredeti ajánlaton meg kell jelölni, hogy az az eredeti), továbbá egy elektronikus példányban (.pdf formátumban CD/DVD-n), zárt csomagolásban, írásban kell benyújtani.
VI.3.5.) Az egyes példányokat köteles ajánlattevő oly módon összefűzni, mely kizárja az ajánlat roncsolás-mentesen történő szétbontását, és biztosítja annak könnyű lapozhatóságát. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
Az ajánlatban lévő minden - az ajánlattevő vagy egyéb gazdasági szereplő által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az erre jogosult személynek.
VI.3.6) Az ajánlat a Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtható közvetlenül vagy postai úton. Postán történő megküldés esetén az ajánlatokat az alábbi címre kell címezni ESZA Nonprofit Kft. II. emeleti recepció, 1134 Budapest, Váci út 45/C. Közvetlen benyújtás esetén az ajánlatokat az I.1 pont szerinti kapcsolattartási címen kell benyújtani. A csomagolásra minden esetben javasoljuk ráírni az ajánlattevő nevét, címét, az eljárás megnevezését, a címzettet a jelen pont szerint, valamint a következő szöveget: “közbeszerzési ajánlat, az ajánlattételi határidő előtt nem bontható fel”. A hiányos vagy hibás felirattal, címzéssel ellátott küldemények elirányításáért, idő előtti felbontásáért, ajánlatkérő felelősséget nem vállalt. A postán vagy futárszolgálattal feladott küldemények kockázatát ajánlattevő viseli.
VI.3.7) Ajánlattevőnek a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerint nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
Az ajánlathoz ajánlattevőnek mellékelni kell az ajánlatot aláíró személy aláírási címpéldányát (aláírás-mintáját). Amennyiben az ajánlatot nem a cégkivonatban szereplő, cégjegyzésre jogosult képviselő írja alá, úgy az aláírásra vonatkozó meghatalmazást is csatolni kell (melyet meghatalmazottnak is alá kell írnia). Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti országban címpéldány, vagy aláírás-minta nem kerül kibocsátásra, úgy erről ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell (ez esetben az aláírás-minta/aláírási címpéldány megléte, vagy hiánya nem kerül vizsgálatra).
VI.3.8.) Az ajánlat nyelve magyar. Minden csatolandó dokumentumot magyar nyelven, idegen nyelvű anyagok esetén az ajánlattevő általi felelős magyar fordítással kell elkészíteni, illetve csatolni. A joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok, dokumentumok stb. alkalmasak. Ajánlatkérő a fentiekre tekintettel idegen vagy részben idegen nyelvű okiratokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat stb. nem fogad el. Abban az esetben, amennyiben a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. egészben vagy részben nem magyar nyelven kiállított, az ajánlattevő által készített vagy készíttetett fordítást kell csatolni közvetlenül a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. után, melynek szöveghűségét cégszerű aláírással vagy a meghatalmazott személy(ek) aláírásával kell igazolni.
VI.3.9.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 60. § (3) bek. szerinti nyilatkozatát.
VI.3.10.) Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltak vonatkozásában.
VI.3.11.) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevőnek az ajánlathoz csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
VI.3.12) A Kbt. 55. § (5) bek. szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül (a Kbt. 55. § (6) bek. szerinti esetekben). Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet, és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlatkérőnek a Kbt. 55. § (6) bek. szerinti adatokat is ajánlatában kell szerepeltetnie.
VI.3.13) Az ajánlatkérő Kbt. 124. § (4) bek. alapján tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárás nyertesének visszalépése esetén - amennyiben második legkedvezőbb ajánlattevőt is megjelöli az összegezésben ajánlatkérő - a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
VI.3.14.) Az ajánlatban benyújtandó dokumentumok (beleértve az ajánlattevő saját nyilatkozatait is) egyszerű másolatban is benyújthatóak.
VI.3.15.) Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a szerint az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
VI.3.16.) Ajánlatkérő a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 20. § (4) bek. szerint felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a III.2.2. P/1., P/2., az III.2.3. M/1. és M/2. pont szerint az alkalmasság feltételeit és igazolását a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdéséhez képest szigorúbban állapítja meg.
VI.3.17.) A vonatkozó jogszabályok, így különösen a Kbt. és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerinti illetékes ellenőrző szervezetek (Állami Számvevőszék, Európai Számvevőszék, OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal), Európai Bizottság, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, belső ellenőrzési szervezetek stb.) feladat- és hatáskörüknek megfelelően a közbeszerzési eljárásokat és az azok alapján megkötött szerződések teljesítését, illetve az ajánlatkérő ellenőrzési tevékenységét rendszeresen ellenőrizhetik, a végső kifizetést követő 10 évig részükre a jogszabály szerinti információ megadása üzleti titokra való hivatkozással nem tagadható meg.
Jogsértő eljárási cselekmény esetén, ha a jogsértés kimondása a nyertes ajánlattevő jelen eljárás alapján megkötött szerződésből eredő feladatkörén belüli jogszabálysértés, illetőleg mulasztás miatt történt, a nyertes ajánlattevő köteles az ajánlatkérő költségeit megtéríteni, ideértve az esetlegesen kiszabott bírság összegét is. Nyertes Ajánlattevő köteles továbbá valamennyi, a tevékenységének hibái és hiányosságai miatt az ajánlatkérő oldalán keletkező beállott kár teljes körű megtérítésére, ide értve az Ajánlatkérő felügyeleti szerve által alkalmazott finanszírozás elvonás teljes összegét is.
VI.3.18.) Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdésére tekintettel előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. Ajánlattevő az ajánlatában köteles nyilatkozni arról, hogy az ajánlattétel során figyelembe vette-e a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén hatályos kötelezettségeket.
VI.3.19.) Ellenszolgáltatásnak a nettó szakértői óradíj minősül (Ft/munkaóra).
VI.3.20.) Közbeszerzési minőségbiztosítási tevékenységen az alábbi értendő:
— a 2007-2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól szóló, 2010. december 07. napjáig hatályos 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet 20. §. (5) bekezdése, a 21. §. (3) bekezdése, a 22. §. (3)-(5) bekezdése alapján elvégzett minőségbiztosítás,
— a 2007-2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól szóló, 2010. december 08.-2011. február 28. között hatályos 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet 21. § (3) bekezdése, a 22/A-B-C. §, a 22/E. §, a 22/G. §. (1) bekezdése alapján elvégzett minőségbiztosítás,
— a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló, 2011. március 01. napjától hatályos 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 39-45. §-ai alapján elvégzett minőségbiztosítás.
VI.3.21) Ajánlatkérő a Kbt. 94. § (3) bekezdés b) pontjára tekintettel hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat.
VI.3.22) Felhívjuk az Ajánlattevők figyelmét, hogy a II.2.1. pontban rögzített és részletezett mennyiség 19 fő folyamatos, napi 8 órában történő rendelkezésre állását kívánja meg a teljes szerződéses időtartam alatt.
VI.3.23)A szerződés 2013. december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra jön létre azzal, hogy az az Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozata alapján, egyszeri alkalommal, 2014. január 1-től 2015. december 31-ig terjedő határozott időtartamra meghosszabbítható.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Megbízási keretszerződés keretében az ajánlatkérő tevékenységét segítő közbeszerzési minőségbiztosítási tevékenység ellátása az alábbi területeken:
— közbeszerzési eljárások dokumentumainak közbeszerzési-jogi utóellenőrzése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 39. §-a szerint,
— közbeszerzési eljárásban megkötött szerződések módosításának közbeszerzési-jogi utóellenőrzése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 39/A. §-a szerint,
— a közbeszerzési eljárásokban megkötött szerződések módosításainak közbeszerzési-jogi előzetes véleményezése az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló 24/2011. (V.6.) NFM utasítás 332. §-a szerint.
Nyertes Ajánlattevő feladata az Ajánlatkérő által kezelt támogatások keretében a kedvezményezettek által megvalósított közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban benyújtott dokumentumok ellenőrzése, illetve véleményezése eseti megbízások alapján.
Nyertes Ajánlattevő a feladatok teljesítése során a négy szem elvét köteles biztosítani.
Nyertes Ajánlattevő feladatait az érintett dokumentumok elektronikus elérhetőségéről történő, Ajánlatkérő általi értesítésétől, illetve papír alapú dokumentumok esetén az azok általa tortént átvételétől számított 3 munkanapon belül köteles elvégezni.

A feladatok elvégzésének feltételeit a szerződés teljesítése során mindenkor hatályos jogszabályi előírások (a közbeszerzési eljárás megindításakor a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet, illetve az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló 24/2011. (V.6.) NFM utasítás), valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Ajánlatkérő belső szabályozói, illetve a Közbeszerzési Hatóság útmutatói határozzák meg.

A keretszerződés alapján megrendelhető feladatok mennyisége:
— közbeszerzési eljárások dokumentumainak utóellenőrzése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 39. §-a szerint: legfeljebb 11 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 92 000 munkaóra,
— közbeszerzési eljárásban megkötött szerződések módosításának utóellenőrzése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 39/A. §-a szerint: legfeljebb 3 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 17 500 munkaóra,
— a közbeszerzési eljárásokban megkötött szerződések módosításainak előzetes véleményezése az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló nemzeti fejlesztési miniszter 24/2011. (V.6.) NFM utasítás 332. §-a szerint: legfeljebb 3 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 17 500 munkaóra.

Teljes szerződéses mennyiség: összesen legfeljebb 18 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 127 000 munkaóra, amelytől való eltérés lehetőségét Ajánlatkérő a Kbt. 46. § (2) bekezdése alapján + 25 %-ban határozza meg.
Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a szerződéses keret ne kerüljön teljes mértékben megrendelésre.
A lehetséges meghosszabbítások száma: 1
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TÁMOP, TIOP, KMOP technikai segítségnyújtás prioritásai.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Nyertes Ajánlattevő munkavégzésének helye.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Nem lehet ajánlattevő olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII.23) Korm. rendelet 2-10. §-ai szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdéseinek hatálya alá az alábbiak szerint:
— A Kbt. 56. § (1) bekezdés, a), b), c), d), e), ga) gb), ka) és kb) pontjában foglalt kizáró okok hiányát ajánlatkérő ellenőrzi elektronikus nyilvántartások alapján. A Kbt. 56. § (1) bekezdés e) pontja esetében amennyiben a gazdasági szereplő a köztartozásmentes adózói adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást szükséges csatolni a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 11. § szerinti tartalommal,

— A Kbt. 56. § (1) bekezdés j) pontjára vonatkozóan a kizáró ok megvalósulását ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során,
— A Kbt. 56. § (1) bekezdés f) és i) pontjában foglalt kizáró okok fenn nem állásának tanúsítására az ajánlathoz ajánlattevőnek csatolnia kell közjegyző vagy gazdasági, szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatát,
— Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában foglaltakról a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § i) pont ib) alpontjában foglalt tartalommal,
— A Kbt. 56. § (2) bekezdésére vonatkozóan ajánlattevőnek nyilatkozatát csatolnia a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § j) pontjában foglalt tartalommal.
Amennyiben ajánlattevő a 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy amennyiben az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, ajánlatához csatolnia kell közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat a Kbt. 56. § (1) bekezdés b) pontjára vonatkozóan.

Természetes személy/magánszemély ajánlattevő a Kbt. 56. § (1) bekezdés c) és h) pontjában foglalt kizáró ok hiányát hatósági erkölcsi bizonyítvány csatolásával igazolja.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem álltát a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. §-a szerint kell igazolniunk.
Az ajánlattevő köteles ajánlatában nyilatkozni - a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerint - arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) c) pontja alapján az ajánlathoz csatolnia kell az előző három évi (2009, 2010. és 2011.) teljes és a közbeszerzés tárgyából (közbeszerzési minőségbiztosítási tevékenység) származó nettó árbevételéről szóló nyilatkozatát éves bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

P/2. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) d) pontja alapján az ajánlathoz csatolnia kell a beszerzés tárgyára vonatkozó felelősségbiztosítási kötvényét és az utolsó esedékes díjrészlet befizetését igazoló dokumentumot.

Amennyiben a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelményeknek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékében való szereplés tényét - illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedés helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást - is köteles ajánlatkérő elfogadni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három évben elért évenkénti átlagos:
— teljes nettó árbevétele nem éri el a 200 000 000 HUF-ot,
— közbeszerzés tárgyából (közbeszerzési minőségbiztosítási tevékenység) származó nettó árbevétele nem éri el a 100 000 000 HUF-ot.
P/2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik hivatalos közbeszerzési tanácsadási tevékenységre vonatkozó, legalább 150 000 000 HUF/év, és legalább 20 000 000 HUF HUF/káresemény mértékű, az ajánlattételi határidő napján érvényes felelősségbiztosítással.

A Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve amely követelmények kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Műszaki és szakmai képességek:
M/1) Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatához csatolni kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 év legjelentősebb közbeszerzési minőségbiztosítási tárgyú szolgáltatásainak ismertetéséről szóló nyilatkozatát, amely tartalmazza legalább az alábbi adatokat:

teljesítés ideje,
— a szerződést kötő másik fél, valamint kapcsolattartójának megnevezése és elérhetősége,
— az elvégzett feladat rövid szöveges ismertetése, feltüntetve az érintett EU programot és a minőségbiztosítási tevékenység keretében vizsgált dokumentumok körét,
— a korábbi szolgáltatás mennyiségére utaló darabszám,
— az ellenszolgáltatás összege,
— a teljesítés ideje,
— továbbá nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlattevőnek az M/1. pont szerinti műszaki, szakmai alkalmasságot a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdésében foglalt módon kell igazolni.
M/2) Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatához csatolni kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) d) pontja alapján cégszerű nyilatkozatával azon szakemberek megnevezését, és képzettségük ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítése. A szakemberek bemutatása keretében továbbá csatolandó:

— szakmai önéletrajz és rendelkezésre állási nyilatkozat a szakember saját kezű aláírásával,
— valamint a szakemberek végzettségét, képzettségét igazoló dokumentumok egyszerű másolata.
Amennyiben a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelményeknek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékében való szereplés tényét - illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedés helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást - is köteles ajánlatkérő elfogadni.
Amennyiben a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelményeknek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékében való szereplés tényét - illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedés helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást - is köteles ajánlatkérő elfogadni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben összesen legalább 3 000 db, a 16/2006. (XII.28.) MEHvM-PM együttes rendelet, illetve a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet szerinti minőségbiztosítási feladatra vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával.

M/2) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik legalább az alábbi, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel:
— projektvezető: 1 fő jogász végzettségű, jogi szakvizsgával rendelkező közbeszerzési szakember, aki a Közbeszerzési Hatóság által vezetett hivatalos közbeszerzési tanácsadói névjegyzékben szerepel, és legalább 5 év gyakorlattal rendelkezik EU támogatásból megvalósuló projektek közbeszerzéseinek lebonyolításában és/vagy minőségbiztosításában, valamint tárgyalóképes angol nyelvismerettel rendelkezik,

— senior szakemberek: 8 fő felsőfokú végzettségű közbeszerzési szakember, aki a Közbeszerzési Hatóság által vezetett hivatalos közbeszerzési tanácsadói névjegyzékben szerepel, valamint legalább 3 év gyakorlattal rendelkezik EU támogatásból megvalósuló projektek közbeszerzéseinek lebonyolításában és/vagy minőségbiztosításában,

— junior szakember: 12 db felsőfokú végzettséggel rendelkező közbeszerzési szakember, aki legalább 1 év gyakorlattal rendelkezik EU támogatásból megvalósuló projektek közbeszerzéseinek teljes körű lebonyolításában és/vagy minőségbiztosításában.
A Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
— Késedelmi kötbér, amelynek mértéke naponta a késedelemmel érintett feladat nettó ellenértékének 10 %-a, de legfeljebb 30 %-a,
— Meghiúsulási kötbér, amelynek mértéke a meghiúsult feladat nettó ellenértékének 30 %-a, illetve a szerződés Ajánlattevő nem szerződésszerű teljesítése miatti, Ajánlatkérő általi azonnali hatályú felmondása esetén 5 000 000 HUF.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A teljesítés ellenértékének megfizetése a TIOP, TÁMOP, KMOP technikai segítségnyújtás prioritásaiból történik.
A 4/2011. (I. 28.) Kormányrendelet a 2007-2013 programozási időszakban az ERFA az ESZA és a KA-ból származó támogatások felhasználásának rendjéről.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
Megbízott a megbízási keretszerződésben foglalt feladatok teljesítéséért a teljesített és a Megbízó által írásban jóváhagyott és igazolt tevékenysége alapján havonta jogosult számla kiállítására és díjazásra.
Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (1) bekezdése szerint, Ajánlattevő erre vonatkozó igénye alapján 5 % előleget biztosít. Az előleg vetítési alapja a szerződés teljesítésének első három naptári hónapjában a II.2.1. pontban meghatározott feladattípusonkénti teljes mennyiség 7,5 %-ának megfelelő, a szerződés szerinti megbízási díj, ezt követően az előző három hónapra eső megbízási díj átlaga.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre

Ajánlatkérő havonta utólag, a teljesítést követő 15 napon belül állítja ki teljesítési igazolását. Ajánlattevő számláját ezen teljesítési igazolás birtokában állíthatja ki. A benyújtott számla ellenértékének kiegyenlítése 30 napos fizetési határidő mellett, a Kbt. 130.§ alapján történik.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Nem követelmény.
Egyéb különleges feltételek:
Az ajánlatkérő többek között a következő intézkedések végrehajtásában kijelölt közreműködő szervezet a nemzeti fejlesztési miniszter 41/2010. (XII. 31.) NFM rendelete alapján:
a) Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP);
b) Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP);
c) Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) humán közszolgáltatások intézményrendszerének fejlesztése című 4. prioritás
4.1 „A munkaerő-piaci részvételt támogató infrastruktúra fejlesztése”;
4.2 „A felsőoktatási intézmények infrastruktúra fejlesztése”;
4.3 „Az egészségügyi intézmények infrastruktúra fejlesztése”;
4.4 „A társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése”.
Összeférhetetlenség áll fenn a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendelet 14. §-ában, valamint a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. Tv. 6.§-ában meghatározott esetekben, amelynek fenn nem állásáról az adott ellenőrzésben, illetve véleményezésben részt vevő szakembereknek esetenként nyilatkozniuk kell.

A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
93/2011. (XII. 30.) NFM rendelet a hivatalos közbeszerzési tanácsadói tevékenységről.
A személyzet neve és szakképesítése ✅
Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A dokumentáció árát az ajánlatkérő Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00286318-00000017 számú számlájára átutalással kell megfizetni. A közleményben kérjük feltüntetni a “Közbeszerzési minőségbiztosítási szolgáltatások/2012” megjelölést. A dokumentáció ellenértéke bruttó módon került meghatározásra.

Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2012-10-29 📅
A bontás helye:
ESZA Nonprofit Kft. Ajánlatkérő MAGYARORSZÁG, 1134 Budapest, Váci út 45/C. sz. alatt található II. emeleti hivatalos tárgyalóhelyisége.
Hely: ESZA Nonprofit Kft. Ajánlatkérő MAGYARORSZÁG, 1134 Budapest, Váci út 45/C. sz. alatt található II. emeleti hivatalos tárgyalóhelyisége.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
Ajánlatkérő a bontási eljárást a Kbt. 62 §-ában meghatározottak szerint folytatja le.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Kiss Gergő
Internetcím: www.esza.hu🌏
E-mail: kapcsolat@kt.hu📧
Hivatkozás Dátumok
Kezdeti időpont: 2012-12-01 📅
Végdátum: 2013-12-31 📅
További információk
VI.3.1) Az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés szerint, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül, az ajánlati kötöttség lejárta előtt, az írásbeli összegezés egyidejű megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket.
VI.3.1) Az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés szerint, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül, az ajánlati kötöttség lejárta előtt, az írásbeli összegezés egyidejű megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket.
VI.3.2) A szerződés megkötésére a Kbt. 124. § (6) bekezdése alapján az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldésének napját követő tizenegyedik napon, amennyiben ez nem munkanap, a következő munkanapon 10:00 órakor kerül sor.
VI.3.3) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk:
A Dokumentációt ajánlatonként egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia. Ajánlatkérő a dokumentációt e-mailen bocsátja az ajánlattevők rendelkezésre - a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül, de legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártáig. A dokumentáció igénylésére vonatkozó megkeresésnek tartalmaznia kell az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, telefonszámát, faxszámát, e-mail címét, továbbá a dokumentáció ellenértékének megfizetését igazoló okmányt.
A Dokumentációt ajánlatonként egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia. Ajánlatkérő a dokumentációt e-mailen bocsátja az ajánlattevők rendelkezésre - a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül, de legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártáig. A dokumentáció igénylésére vonatkozó megkeresésnek tartalmaznia kell az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, telefonszámát, faxszámát, e-mail címét, továbbá a dokumentáció ellenértékének megfizetését igazoló okmányt.
VI.3.4.) Az ajánlatokat 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat, az eredeti ajánlaton meg kell jelölni, hogy az az eredeti), továbbá egy elektronikus példányban (.pdf formátumban CD/DVD-n), zárt csomagolásban, írásban kell benyújtani.
VI.3.5.) Az egyes példányokat köteles ajánlattevő oly módon összefűzni, mely kizárja az ajánlat roncsolás-mentesen történő szétbontását, és biztosítja annak könnyű lapozhatóságát. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
VI.3.5.) Az egyes példányokat köteles ajánlattevő oly módon összefűzni, mely kizárja az ajánlat roncsolás-mentesen történő szétbontását, és biztosítja annak könnyű lapozhatóságát. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
Az ajánlatban lévő minden - az ajánlattevő vagy egyéb gazdasági szereplő által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az erre jogosult személynek.
VI.3.6) Az ajánlat a Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtható közvetlenül vagy postai úton. Postán történő megküldés esetén az ajánlatokat az alábbi címre kell címezni ESZA Nonprofit Kft. II. emeleti recepció, 1134 Budapest, Váci út 45/C. Közvetlen benyújtás esetén az ajánlatokat az I.1 pont szerinti kapcsolattartási címen kell benyújtani. A csomagolásra minden esetben javasoljuk ráírni az ajánlattevő nevét, címét, az eljárás megnevezését, a címzettet a jelen pont szerint, valamint a következő szöveget: “közbeszerzési ajánlat, az ajánlattételi határidő előtt nem bontható fel”. A hiányos vagy hibás felirattal, címzéssel ellátott küldemények elirányításáért, idő előtti felbontásáért, ajánlatkérő felelősséget nem vállalt. A postán vagy futárszolgálattal feladott küldemények kockázatát ajánlattevő viseli.
VI.3.6) Az ajánlat a Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtható közvetlenül vagy postai úton. Postán történő megküldés esetén az ajánlatokat az alábbi címre kell címezni ESZA Nonprofit Kft. II. emeleti recepció, 1134 Budapest, Váci út 45/C. Közvetlen benyújtás esetén az ajánlatokat az I.1 pont szerinti kapcsolattartási címen kell benyújtani. A csomagolásra minden esetben javasoljuk ráírni az ajánlattevő nevét, címét, az eljárás megnevezését, a címzettet a jelen pont szerint, valamint a következő szöveget: “közbeszerzési ajánlat, az ajánlattételi határidő előtt nem bontható fel”. A hiányos vagy hibás felirattal, címzéssel ellátott küldemények elirányításáért, idő előtti felbontásáért, ajánlatkérő felelősséget nem vállalt. A postán vagy futárszolgálattal feladott küldemények kockázatát ajánlattevő viseli.
VI.3.7) Ajánlattevőnek a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerint nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
Az ajánlathoz ajánlattevőnek mellékelni kell az ajánlatot aláíró személy aláírási címpéldányát (aláírás-mintáját). Amennyiben az ajánlatot nem a cégkivonatban szereplő, cégjegyzésre jogosult képviselő írja alá, úgy az aláírásra vonatkozó meghatalmazást is csatolni kell (melyet meghatalmazottnak is alá kell írnia). Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti országban címpéldány, vagy aláírás-minta nem kerül kibocsátásra, úgy erről ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell (ez esetben az aláírás-minta/aláírási címpéldány megléte, vagy hiánya nem kerül vizsgálatra).
Az ajánlathoz ajánlattevőnek mellékelni kell az ajánlatot aláíró személy aláírási címpéldányát (aláírás-mintáját). Amennyiben az ajánlatot nem a cégkivonatban szereplő, cégjegyzésre jogosult képviselő írja alá, úgy az aláírásra vonatkozó meghatalmazást is csatolni kell (melyet meghatalmazottnak is alá kell írnia). Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti országban címpéldány, vagy aláírás-minta nem kerül kibocsátásra, úgy erről ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell (ez esetben az aláírás-minta/aláírási címpéldány megléte, vagy hiánya nem kerül vizsgálatra).
VI.3.8.) Az ajánlat nyelve magyar. Minden csatolandó dokumentumot magyar nyelven, idegen nyelvű anyagok esetén az ajánlattevő általi felelős magyar fordítással kell elkészíteni, illetve csatolni. A joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok, dokumentumok stb. alkalmasak. Ajánlatkérő a fentiekre tekintettel idegen vagy részben idegen nyelvű okiratokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat stb. nem fogad el. Abban az esetben, amennyiben a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. egészben vagy részben nem magyar nyelven kiállított, az ajánlattevő által készített vagy készíttetett fordítást kell csatolni közvetlenül a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. után, melynek szöveghűségét cégszerű aláírással vagy a meghatalmazott személy(ek) aláírásával kell igazolni.
VI.3.8.) Az ajánlat nyelve magyar. Minden csatolandó dokumentumot magyar nyelven, idegen nyelvű anyagok esetén az ajánlattevő általi felelős magyar fordítással kell elkészíteni, illetve csatolni. A joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok, dokumentumok stb. alkalmasak. Ajánlatkérő a fentiekre tekintettel idegen vagy részben idegen nyelvű okiratokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat stb. nem fogad el. Abban az esetben, amennyiben a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. egészben vagy részben nem magyar nyelven kiállított, az ajánlattevő által készített vagy készíttetett fordítást kell csatolni közvetlenül a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. után, melynek szöveghűségét cégszerű aláírással vagy a meghatalmazott személy(ek) aláírásával kell igazolni.
VI.3.9.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 60. § (3) bek. szerinti nyilatkozatát.
VI.3.10.) Az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltak vonatkozásában.
VI.3.11.) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevőnek az ajánlathoz csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
VI.3.12) A Kbt. 55. § (5) bek. szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül (a Kbt. 55. § (6) bek. szerinti esetekben). Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet, és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlatkérőnek a Kbt. 55. § (6) bek. szerinti adatokat is ajánlatában kell szerepeltetnie.
VI.3.12) A Kbt. 55. § (5) bek. szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül (a Kbt. 55. § (6) bek. szerinti esetekben). Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet, és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Ajánlatkérőnek a Kbt. 55. § (6) bek. szerinti adatokat is ajánlatában kell szerepeltetnie.
VI.3.13) Az ajánlatkérő Kbt. 124. § (4) bek. alapján tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárás nyertesének visszalépése esetén - amennyiben második legkedvezőbb ajánlattevőt is megjelöli az összegezésben ajánlatkérő - a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
VI.3.13) Az ajánlatkérő Kbt. 124. § (4) bek. alapján tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárás nyertesének visszalépése esetén - amennyiben második legkedvezőbb ajánlattevőt is megjelöli az összegezésben ajánlatkérő - a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
VI.3.14.) Az ajánlatban benyújtandó dokumentumok (beleértve az ajánlattevő saját nyilatkozatait is) egyszerű másolatban is benyújthatóak.
VI.3.15.) Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a szerint az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
VI.3.16.) Ajánlatkérő a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 20. § (4) bek. szerint felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a III.2.2. P/1., P/2., az III.2.3. M/1. és M/2. pont szerint az alkalmasság feltételeit és igazolását a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdéséhez képest szigorúbban állapítja meg.
VI.3.16.) Ajánlatkérő a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 20. § (4) bek. szerint felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a III.2.2. P/1., P/2., az III.2.3. M/1. és M/2. pont szerint az alkalmasság feltételeit és igazolását a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdéséhez képest szigorúbban állapítja meg.
VI.3.17.) A vonatkozó jogszabályok, így különösen a Kbt. és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerinti illetékes ellenőrző szervezetek (Állami Számvevőszék, Európai Számvevőszék, OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal), Európai Bizottság, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, belső ellenőrzési szervezetek stb.) feladat- és hatáskörüknek megfelelően a közbeszerzési eljárásokat és az azok alapján megkötött szerződések teljesítését, illetve az ajánlatkérő ellenőrzési tevékenységét rendszeresen ellenőrizhetik, a végső kifizetést követő 10 évig részükre a jogszabály szerinti információ megadása üzleti titokra való hivatkozással nem tagadható meg.
VI.3.17.) A vonatkozó jogszabályok, így különösen a Kbt. és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény szerinti illetékes ellenőrző szervezetek (Állami Számvevőszék, Európai Számvevőszék, OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal), Európai Bizottság, Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, belső ellenőrzési szervezetek stb.) feladat- és hatáskörüknek megfelelően a közbeszerzési eljárásokat és az azok alapján megkötött szerződések teljesítését, illetve az ajánlatkérő ellenőrzési tevékenységét rendszeresen ellenőrizhetik, a végső kifizetést követő 10 évig részükre a jogszabály szerinti információ megadása üzleti titokra való hivatkozással nem tagadható meg.
Jogsértő eljárási cselekmény esetén, ha a jogsértés kimondása a nyertes ajánlattevő jelen eljárás alapján megkötött szerződésből eredő feladatkörén belüli jogszabálysértés, illetőleg mulasztás miatt történt, a nyertes ajánlattevő köteles az ajánlatkérő költségeit megtéríteni, ideértve az esetlegesen kiszabott bírság összegét is. Nyertes Ajánlattevő köteles továbbá valamennyi, a tevékenységének hibái és hiányosságai miatt az ajánlatkérő oldalán keletkező beállott kár teljes körű megtérítésére, ide értve az Ajánlatkérő felügyeleti szerve által alkalmazott finanszírozás elvonás teljes összegét is.
Jogsértő eljárási cselekmény esetén, ha a jogsértés kimondása a nyertes ajánlattevő jelen eljárás alapján megkötött szerződésből eredő feladatkörén belüli jogszabálysértés, illetőleg mulasztás miatt történt, a nyertes ajánlattevő köteles az ajánlatkérő költségeit megtéríteni, ideértve az esetlegesen kiszabott bírság összegét is. Nyertes Ajánlattevő köteles továbbá valamennyi, a tevékenységének hibái és hiányosságai miatt az ajánlatkérő oldalán keletkező beállott kár teljes körű megtérítésére, ide értve az Ajánlatkérő felügyeleti szerve által alkalmazott finanszírozás elvonás teljes összegét is.
VI.3.18.) Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdésére tekintettel előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. Ajánlattevő az ajánlatában köteles nyilatkozni arról, hogy az ajánlattétel során figyelembe vette-e a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén hatályos kötelezettségeket.
VI.3.18.) Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdésére tekintettel előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. Ajánlattevő az ajánlatában köteles nyilatkozni arról, hogy az ajánlattétel során figyelembe vette-e a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén hatályos kötelezettségeket.
VI.3.19.) Ellenszolgáltatásnak a nettó szakértői óradíj minősül (Ft/munkaóra).
VI.3.20.) Közbeszerzési minőségbiztosítási tevékenységen az alábbi értendő:
— a 2007-2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól szóló, 2010. december…
… 07. napjáig hatályos 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet 20. §. (5) bekezdése, a 21. §. (3) bekezdése, a 22. §. (3)-(5) bekezdése alapján elvégzett minőségbiztosítás,
… 08.-2011. február 28. között hatályos 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet 21. § (3) bekezdése, a 22/A-B-C. §, a 22/E. §, a 22/G. §. (1) bekezdése alapján elvégzett minőségbiztosítás,
— a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló, 2011. március 01. napjától hatályos 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 39-45. §-ai alapján elvégzett minőségbiztosítás.
— a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló, 2011. március 01. napjától hatályos 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 39-45. §-ai alapján elvégzett minőségbiztosítás.
VI.3.21) Ajánlatkérő a Kbt. 94. § (3) bekezdés b) pontjára tekintettel hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat.
VI.3.22) Felhívjuk az Ajánlattevők figyelmét, hogy a II.2.1. pontban rögzített és részletezett mennyiség 19 fő folyamatos, napi 8 órában történő rendelkezésre állását kívánja meg a teljes szerződéses időtartam alatt.
VI.3.23)A szerződés 2013. december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra jön létre azzal, hogy az az Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozata alapján, egyszeri alkalommal, 2014. január 1-től 2015. december 31-ig terjedő határozott időtartamra meghosszabbítható.
VI.3.23)A szerződés 2013. december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra jön létre azzal, hogy az az Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozata alapján, egyszeri alkalommal, 2014. január 1-től 2015. december 31-ig terjedő határozott időtartamra meghosszabbítható.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2012/S 179-294814 (2012-09-13)
További információk (2012-10-05) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2013-01-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 15 500 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2013-01-03 📅
Közzététel dátuma: 2013-01-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2013/S 003-003011
HL-S szám: 3
További információk
A Provital Fejlesztési Tanácsadó Szolgáltató Zrt.. a 2004. évi XXXIV. törvény értelmében kisvállalkozásnak minősül.
Ajánlattevő neve, címe:
Provital Fejlesztési Tanácsadó Szolgáltató Zrt.
1022 Budapest, Bimbó út 68.
Objektum A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Nyertes ajánlattevő munkavégzésének helye.
A szerződés odaítélése
Név: PROVITAL Fejlesztési Tanácsadó Szolgáltató Zrt.
Postacím: Bimbó út 68.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1022
Ország: Magyarország 🇭🇺 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK02179
Kapcsolat
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Hivatkozás Azonosítók
A Hivatalos Lapban megjelent közlemény száma S: 2012/S 195-319882
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Telefon: +36 18828594📞 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Forrás: OJS 2013/S 003-003011 (2013-01-03)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2018-01-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 15 500 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Szabályozás: Nem alkalmazható
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Értékelési tanácsadó szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Magyarország🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nem alkalmazható
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Megbízási keretszerződés – „Közbeszerzési minőségbiztosítási szolgáltatások/2012”
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő feladata az Ajánlatkérő által kezelt támogatások keretében a 4 kedvezményezettek által megvalósított közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban benyújtott dokumentumok ellenőrzése, illetve véleményezése eseti megbízások alapján.
Nyertes Ajánlattevő feladatait az érintett dokumentumok elektronikus elérhetőségéről történő, Ajánlatkérő általi értesítésétől, illetve papír alapú dokumentumok esetén az azok általa történt átvételétől számított 3 munkanapon belül köteles elvégezni.

A feladatok elvégzésének feltételeit a szerződés teljesítése során mindenkor hatályos jogszabályi előírások (a közbeszerzési eljárás megindításakor a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet, illetve az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló 24/2011. (V.6.) NFM utasítás), valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Ajánlatkérő belső szabályozói, illetve a Közbeszerzési Hatóság útmutatói határozzák meg.
A feladatok elvégzésének feltételeit a szerződés teljesítése során mindenkor hatályos jogszabályi előírások (a közbeszerzési eljárás megindításakor a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet, illetve az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló 24/2011. (V.6.) NFM utasítás), valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és az Ajánlatkérő belső szabályozói, illetve a Közbeszerzési Hatóság útmutatói határozzák meg.
A keretszerződés alapján megrendelhető feladatok mennyisége:
— közbeszerzési eljárások dokumentumainak utóellenőrzése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 39. §-a szerint: legfeljebb 11 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 92 000 munkaóra,
— közbeszerzési eljárásban megkötött szerződések módosításának utóellenőrzése a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 39/A. §-a szerint: legfeljebb 3 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 17 500 munkaóra,
— a közbeszerzési eljárásokban megkötött szerződések módosításainak előzetes véleményezése az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló nemzeti fejlesztési miniszter 24/2011. (V.6.) NFM utasítás 332. §-a szerint: legfeljebb 3 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 17 500 munkaóra.
— a közbeszerzési eljárásokban megkötött szerződések módosításainak előzetes véleményezése az Egységes Működési Kézikönyv kiadásáról szóló nemzeti fejlesztési miniszter 24/2011. (V.6.) NFM utasítás 332. §-a szerint: legfeljebb 3 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 17 500 munkaóra.
Teljes szerződéses mennyiség: összesen legfeljebb 18 500 db ellenőrzés, maximálisan elszámolható 127 000 munkaóra, amelytől való eltérés lehetőségét Ajánlatkérő a Kbt. 46. § (2) bekezdése alapján + 25 %-ban határozza meg.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TÁMOP; TIOP; KMOP; KÖFOP-3.2.2
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2012-12-14 📅
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK09959
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Fucskó Bernadett
A vevő profiljának címe: http://www.kormany.hu🌏
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. tv előírásainak megfelelően.
A közvetítési eljárásokért felelős szerv
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2018/S 008-014406 (2018-01-10)