Tervezési szerződés „A 47-es és a 46-os sz. főút település elkerülő szakaszai, az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabát és Gyulát délről elkerülő szakasza” tárgyú Megvalósíthatósági Tanulmány kidolgozására és megalapozó tervezési tevékenységek végzésére vonatkozóan

Békés Megyei Önkormányzat

Tervezési szerződés „A 47-es és a 46-os sz. főút település elkerülő szakaszai, az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabát és Gyulát délről elkerülő szakasza” tárgyú Megvalósíthatósági Tanulmány kidolgozására és megalapozó tervezési tevékenységek végzésére vonatkozóan.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2013-01-28. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2012-12-07.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2012-12-07 Ajánlati felhívás
2013-05-28 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2012-12-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Megvalósíthatósági tanulmány
Mennyiség vagy érték:
1 db Európai Uniós projekt (Békés Megye térségi elérhetőségének javítása) támogatásának elnyeréséhez szükséges Megvalósíthatósági Tanulmány készítése, és a hozzá tartozó megalapozó tervezési tevékenységek végzése.A tervezési feladat tárgya és tartalma:A térségi elérhetőség szempontjából kiemelt jelentősége van a gyorsforgalmi hálózathoz kapcsolódó és a régió egyes térségeit összekötő főútszakaszoknak.Békés megye az ország kiemelten elmaradott térségei közé tartozik. Ez az egyetlen megye, ahová gyorsforgalmi út nem vezet. A legnagyobb versenyhátrányt a térség - az országban is példátlanul - rossz elérhetősége okozza.Az elkészült megyei fejlesztési koncepciók, stratégiák, programok mindegyike első helyre sorolja az M44 gyorsforgalmi út mielőbbi megépítését. Mindezt megerősítve Békés Megye Képviselő-testülete a 217/2006. (XI.3.) KT. sz. határozatával támogatta a Békés megye versenyképességét növelő és felzárkóztatását elősegítő nagyprojektek magvalósulását.Az elfogadott nagyprojektek egyike az „M44-es gyorsforgalmi út megvalósítása és elérhetőségének fejlesztése” c. program is, amelynek a megvalósítása elengedhetetlen feltétele Békés megye felzárkózásának és versenyképessége növekedésének. A program emellett a nemzetközi szerepét tekintve is kiemelkedő, hiszen az útvonal határon túli vezetésével rákapcsolódhat a Román Köztársaság által tervezett román gyorsforgalmi úthálózatra.A tárgyi projekt szorosan összefügg a NIF Zrt. KÖZOP-3.5.0-09-11-2011-0001 azonosítószámú az "M44 autóút építése Kecskemét - Békéscsaba-nyugat csomópontok között" című előkészítési projektjével.Jelen tervezési szerződés keretében a nyertes ajánlattevő feladata az ajánlatkérő által kidolgozott és a továbbiakban részletezett közlekedésfejlesztési elképzelések Megvalósíthatósági Tanulmányának és a hozzá tartozó megalapozó tervezési feladatainak elkészítése a projektek megvalósíthatóságának alátámasztása, a legmegfelelőbb változat kiválasztása.A nyertes ajánlattevő első lépésben tehát egy megalapozó koncepciót kell, hogy készítsen. A koncepció feltárja és bemutatja a tervezett útfejlesztések együttes hatását az érintett települések térségi elérhetőségének javítására, valamint a fejlesztések jövőbeli társadalmi-gazdasági hatásainak összefüggéseit. Kiemelt fontossága van a későbbiekben a NIF Zrt. által megvalósított beruházások komplex kezelésének, a fejlesztések költséghatékony megvalósításának az Országos Közútfejlesztési Koncepciónak megfelelően.A stratégiai megalapozást követően a térségi elérhetőséget leginkább szolgáló prioritások mentén az alább felsorolt 3 db „csomagban” szereplő és - ajánlatkérővel egyetértésben - abból kiválasztott 4-6 db fejlesztésre kell Megvalósíthatósági Tanulmányt készíteni a lent ismertetett alprojekt csoportosításhoz igazodóan.A Megvalósíthatósági Tanulmány az NFÜ útmutató szerint készítendő. A projekt eleget kell tegyen a KÖZOP támogathatósági kritériumainak. Az aktuális elvárások az NFÜ honlapján (www.nfu.hu), az aktuális KÖZOP tervezési/pályázati felhívások mellékleteiből ismerhetők meg.A tervezett fejlesztések, a tervezési feladat rövid ismertetése:(1) A 47-es számú főút Mezőberényt elkerülő szakasza, 2 x 1 sávos másodrendű főút, 11,5 tonna tengelyterheléssel előírt szabványos szélességben, 5 km(2) A 46-os számú főút település elkerülő szakaszai a megyehatár - Gyomaendrőd - Mezőberény szakaszon, valamint a Mezőberény, Békés, Doboz, Sarkad, Méhkerék (Románia) nyomvonalon:2 x 1 sávos másodrendű főút, 11,5 tonna tengelyterheléssel előírt szabványos szélességben:— Gyomaendrőd elkerülő 12,5 km,— Mezőberény elkerülő 6,8 km,— Békés elkerülő 10,0 km,— Doboz elkerülő 3,5 km,— Sarkad elkerülő 7,8 km.(3) M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabát és Gyulát délről elkerülő szakaszán, 2 x 2 sávos gyorsforgalmi út autóút paraméterekkel, csomópontokkal és különszintű kereszteződésekkel. Az M44 Kondoros 95+600 km szelvénytől az országhatár 140+600 km szelvényig tart, ezen belül tervezett a Gyulát és Békéscsabát délről elkerülő szakasz.Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által kidolgozott projektek finanszírozását jellemzően az ÚMFT (kiemelten KÖZOP) forrásainak felhasználásával képzeli el. Ezért a javaslatok megfogalmazásakor a nyertes ajánlattevőnek figyelemmel kell lennie a KÖZOP programok cél és feltételrendszerére. Ezekről az NFÜ honlapján (www.nfu.hu) található dokumentumok (Operatív program, Akcióterv, pályázati kiírások) tájékoztatnak.Fentiek alapján a megvalósíthatósági vizsgálatra szánt fejlesztések az alábbi tematikus csoportokba (továbbiakban alprojektbe) sorolhatók:1. A térség tranzitforgalmának elválasztása a célforgalomtól elkerülő utak építésével, ezáltal a települések belterületén a lakosság élhetőségi feltételeinek javítása.2. A forgalomlefolyás hatékonyságát növelő, a forgalombiztonságot erősítő lokális beavatkozások (csomópontépítések, fejlesztések, korszerűsítések), különös figyelemmel a településeket körülvevő újonnan létesült, vagy létesülni tervezett munkahelyek elérhetőségi színvonalának javítása érdekében.Fenti alprojektek megvalósíthatóságának vizsgálata során alprojektenkénti célok meghatározása után alprojektenként változatokat kell kidolgozni. Az alprojektek változataiból programváltozatokat kell alkotni, melyek közül az NFÜ útmutató által támogatott módszertan alkalmazásával kell a legmegfelelőbb programváltozatot kiválasztani, és az NFÜ útmutató szempontjai szerint bemutatni.A nyertes ajánlattevő feladata a kitekintés a tervezési határon túlra (meglévő adatok felhasználása) és a vizsgált projekt (épített és természeti) környezetbe való illeszthetőségének vizsgálata; a tervszintnek megfelelően fel kell tárni, hogy a kapcsolódó úthálózaton, egyéb létesítményeken milyen beavatkozások várhatóak a megvalósítás során.A jelenlegi állapot, a „nélküle” állapot bemutatásához, illetve az alprojektek és a programváltozatok meghatározásához és vizsgálatához ajánlatkérő szükségesnek tartja a közösségi és a közúti közlekedésre kiterjedő térségi forgalmi modell kidolgozását és alkalmazását, illetve az ehhez szükséges közlekedési igényfelmérések és forgalomfelvételek elvégzését, és a közlekedést befolyásoló társadalmi, gazdasági és városrendezési adatok összegyűjtését. A Forgalmi modellben figyelembe kell venni a térséget érintő tervezett gyorsforgalmi hálózat becsült, rendelkezésre álló forgalmi adatait, illetve előirányzott megvalósítási ütemezését.A Megvalósíthatósági Tanulmány részét képezik megalapozó munkarészként a tanulmányterv szintű tervek készítése. Amennyiben a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet rendelkezéseire tekintettel szükséges a tervekkel összefüggésben Előzetes Vizsgálati Dokumentáció készítése, úgy annak elkészítése a nyertes ajánlattevő feladata.A Megvalósíthatósági Tanulmány készítése során nem csak a benyújtott projektjavaslatban részletezett műszaki tartalom alátámasztása a cél, hanem a jelenlegi problémák lehetséges megoldásainak, gazdasági, társadalmi és környezeti hatásainak vizsgálata, összehasonlítása, amely alapján a végleges műszaki tartalom meghatározható.A Megvalósíthatósági Tanulmányt úgy kell elkészíteni, hogy abból - az eredmények, illetve későbbi szakpolitikai döntések alapján - egy-egy alprojekt (pl. elkerülő) önállóan is kiemelhető legyen.A Megvalósíthatósági Tanulmány készítése során szoros konzultáció és együttműködés szükséges a NIF Zrt. KÖZOP-3.5.0-09-11-2011-0001 azonosítószámú az "M44 autóút építése Kecskemét - Békéscsaba-nyugat csomópontok között" című előkészítési projekt keretében készülő megvalósíthatósági tanulmányt készítő tervezővel.A részletes műszaki leírást és a szerződéstervezetet az ajánlati dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Megvalósíthatósági tanulmány 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Békés Megyei Önkormányzat
Postacím: Árpád sor 18.
Postai irányítószám: 5600
Postai város: Békéscsaba
Kapcsolat
Internetcím: http://www.bekesmegye.hu 🌏
E-mail: judit.csarnai@bekesmegye.hu 📧
Telefon: +36 66441141 📞
Fax: +36 66441122 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2012-12-07 📅
Benyújtási határidő: 2013-01-28 📅
Közzététel dátuma: 2012-12-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2012/S 238-392502
HL-S szám: 238
További információk
1.) Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. 2.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján, illetve a Kbt. 50. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Az átvétel helye: az A. melléklet II) pont szerinti címen az I. emelet 105. szobában. A dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon hétfőtől-péntekig 9:00-11:00 óra között, az ajánlattételi határidő napján 9:00-14:00 óra között. Az átvételkor a befizetést igazoló hiteles dokumentum bemutatása és egy arról készült másolat átadása szükséges. Megküldés kérése esetén a kérelemhez a befizetést igazoló dokumentumot csatolni kell. Ajánlatkérő a megvásárlást megelőzően a dokumentáció előzetes megtekintésére az átvétel helyszínén lehetőséget biztosít. Ajánlatkérő a Kbt. 49. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattétel érdekében a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia. 3.) Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő az ajánlattevők III.2.2) P/1., P/2. és P/3. pont szerinti pénzügyi és gazdasági, valamint a III.2.3) M/1. és M/2. pont szerinti műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg. 4.) Az ajánlatokat írásban és zártan, 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat, megjelölve, hogy melyik példány az eredeti), valamint 1 példányban elektronikusan - amely az aláírt ajánlat szkennelt változatát tartalmazza - (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható pdf file formátumban CD-n vagy DVD-n) kell közvetlenül vagy postai úton benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. 5.) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás nyelve a magyar. Ennek megfelelően az ajánlatot magyar nyelven kell benyújtani, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven került kiállításra, úgy a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján annak legalább az ajánlattevő általi felelős fordítását is az ajánlattal be kell nyújtani. 6.) A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján valamennyi dokumentum - ha jogszabály másként nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható. 7.) Az ajánlatban lévő minden - az ajánlattevő vagy alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. Amennyiben az ajánlatot nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, az ajánlattevőnek csatolnia kell az aláírásra való jogosultság igazolására vonatkozó meghatalmazást. Az ajánlathoz csatolandók továbbá az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldánya vagy a jogi képviselő által készített és ellenjegyzett, a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás-mintája. 8.) Ajánlattevőnek csatolnia kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. §-a alapján a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a cégügyében változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. 9.) Ajánlattevőnek, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek nyilatkoznia kell a számlavezető pénzügyi intézményekről és a pénzforgalmi számlákról (az ajánlati felhívás feladásának napján fennálló pénzforgalmi számlákra vonatkozóan), valamint arról, hogy nyilatkozatban felsoroltakon kívül más pénzügyi intézménynél nem vezet számlát. 10.) A Kbt. 36. § (5) bekezdése alapján az ajánlattevőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek nem kell igazolni azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartásból ingyenesen jogosult, ilyennek minősülnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti nyilvántartások is. 11.) Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia a Kbt. 60. § (6) bekezdése szerint. 12.) Ajánlattevőnek az ajánlatában meg kell jelölnie a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltakat. 13.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 55. § (5) bekezdésére, az 55. § (6) bekezdés a)-b) pontjára, valamint a 60. § (3) és (5) bekezdésére vonatkozóan. 14.) Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattevőnek tájékozódnia kell a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. 15.) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését (Kbt. 25. § (3) bekezdése). Az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, megjelöli azon ajánlattevőt, aki a közbeszerzési eljárásban képviselőként a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy az ajánlattevők nyertességük esetére a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemleges felelősséget vállalnak. 16.) Ajánlatkérő az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatokat - annak szükségessége esetén - a Magyar Nemzeti Banknak az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes hivatalos deviza középárfolyama alapján számítja át magyar forintra. 17.) Ajánlatkérő kiköti, hogy a teljesítés során keletkező, a szerzői jogi védelem alá eső alkotáson az ajánlatkérő területi és időbeli korlátozás nélküli, kizárólagos és harmadik személynek átadható felhasználási jogot szerez, amely kiterjed az alkotás (terv) átdolgozására is. A szerzői jogok ellenértékét - beleértve a felhasználási jogok díját is - a tervezői díj tartalmazza. 18.) Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a későbbiekben szükség esetén élni kíván a Kbt. 94. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti törvényi lehetőséggel. 19.) Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melyet az ajánlattevőnek ajánlata benyújtásával egyidejűleg kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlattevőnek ajánlatában igazolást kell benyújtania arról, hogy a biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta. Az ajánlati biztosíték mértéke 3 000 000-Ft. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. § (2) bekezdése értelmében az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő 10026005-00320274 számú számlájára történő befizetésével, az ajánlati kötöttség lejártáig érvényes bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az igazolás módja: — ajánlatkérő számlájára történő befizetés esetén a pénzügyi intézmény által kiállított készpénzbefizetést igazoló bizonylat vagy az átutalást igazoló pénzügyi intézménytől származó bankszámlakivonat eredeti vagy hiteles másolati példánya, — bankgarancia biztosítása esetén a bankgarancia okirat eredeti vagy hiteles másolati példánya, — biztosítási szerződés esetében a biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény eredeti vagy hiteles másolati példánya. 20.) A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkezni kell olyan érvényes tervezői felelősségbiztosítással, amely biztosítja legalább évi 100 000 000 HUF, illetőleg káreseményenként legalább 50 000 000 HUF összeghatárú biztosítási fedezet meglétét és erről a vállalásról az ajánlatban az ajánlattevőnek - közös ajánlattétel esetében legalább az egyik közös ajánlattevőnek - nyilatkoznia kell. 21.) Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tervezési szerződés „A 47-es és a 46-os sz. főút település elkerülő szakaszai, az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabát és Gyulát délről elkerülő szakasza” tárgyú Megvalósíthatósági Tanulmány kidolgozására és megalapozó tervezési tevékenységek végzésére vonatkozóan.
Többet mutasson
Mennyiség vagy érték:
1 db Európai Uniós projekt (Békés Megye térségi elérhetőségének javítása) támogatásának elnyeréséhez szükséges Megvalósíthatósági Tanulmány készítése, és a hozzá tartozó megalapozó tervezési tevékenységek végzése.
A tervezési feladat tárgya és tartalma:
A térségi elérhetőség szempontjából kiemelt jelentősége van a gyorsforgalmi hálózathoz kapcsolódó és a régió egyes térségeit összekötő főútszakaszoknak.
Békés megye az ország kiemelten elmaradott térségei közé tartozik. Ez az egyetlen megye, ahová gyorsforgalmi út nem vezet. A legnagyobb versenyhátrányt a térség - az országban is példátlanul - rossz elérhetősége okozza.
Az elkészült megyei fejlesztési koncepciók, stratégiák, programok mindegyike első helyre sorolja az M44 gyorsforgalmi út mielőbbi megépítését. Mindezt megerősítve Békés Megye Képviselő-testülete a 217/2006. (XI.3.) KT. sz. határozatával támogatta a Békés megye versenyképességét növelő és felzárkóztatását elősegítő nagyprojektek magvalósulását.
Többet mutasson
Az elfogadott nagyprojektek egyike az „M44-es gyorsforgalmi út megvalósítása és elérhetőségének fejlesztése” c. program is, amelynek a megvalósítása elengedhetetlen feltétele Békés megye felzárkózásának és versenyképessége növekedésének. A program emellett a nemzetközi szerepét tekintve is kiemelkedő, hiszen az útvonal határon túli vezetésével rákapcsolódhat a Román Köztársaság által tervezett román gyorsforgalmi úthálózatra.
Többet mutasson
A tárgyi projekt szorosan összefügg a NIF Zrt. KÖZOP-3.5.0-09-11-2011-0001 azonosítószámú az "M44 autóút építése Kecskemét - Békéscsaba-nyugat csomópontok között" című előkészítési projektjével.
Jelen tervezési szerződés keretében a nyertes ajánlattevő feladata az ajánlatkérő által kidolgozott és a továbbiakban részletezett közlekedésfejlesztési elképzelések Megvalósíthatósági Tanulmányának és a hozzá tartozó megalapozó tervezési feladatainak elkészítése a projektek megvalósíthatóságának alátámasztása, a legmegfelelőbb változat kiválasztása.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő első lépésben tehát egy megalapozó koncepciót kell, hogy készítsen. A koncepció feltárja és bemutatja a tervezett útfejlesztések együttes hatását az érintett települések térségi elérhetőségének javítására, valamint a fejlesztések jövőbeli társadalmi-gazdasági hatásainak összefüggéseit. Kiemelt fontossága van a későbbiekben a NIF Zrt. által megvalósított beruházások komplex kezelésének, a fejlesztések költséghatékony megvalósításának az Országos Közútfejlesztési Koncepciónak megfelelően.
Többet mutasson
A stratégiai megalapozást követően a térségi elérhetőséget leginkább szolgáló prioritások mentén az alább felsorolt 3 db „csomagban” szereplő és - ajánlatkérővel egyetértésben - abból kiválasztott 4-6 db fejlesztésre kell Megvalósíthatósági Tanulmányt készíteni a lent ismertetett alprojekt csoportosításhoz igazodóan.
Többet mutasson
A Megvalósíthatósági Tanulmány az NFÜ útmutató szerint készítendő. A projekt eleget kell tegyen a KÖZOP támogathatósági kritériumainak. Az aktuális elvárások az NFÜ honlapján (www.nfu.hu), az aktuális KÖZOP tervezési/pályázati felhívások mellékleteiből ismerhetők meg.
Többet mutasson
A tervezett fejlesztések, a tervezési feladat rövid ismertetése:
(1) A 47-es számú főút Mezőberényt elkerülő szakasza, 2 x 1 sávos másodrendű főút, 11,5 tonna tengelyterheléssel előírt szabványos szélességben, 5 km
(2) A 46-os számú főút település elkerülő szakaszai a megyehatár - Gyomaendrőd - Mezőberény szakaszon, valamint a Mezőberény, Békés, Doboz, Sarkad, Méhkerék (Románia) nyomvonalon:
2 x 1 sávos másodrendű főút, 11,5 tonna tengelyterheléssel előírt szabványos szélességben:
— Gyomaendrőd elkerülő 12,5 km,
— Mezőberény elkerülő 6,8 km,
— Békés elkerülő 10,0 km,
— Doboz elkerülő 3,5 km,
— Sarkad elkerülő 7,8 km.
(3) M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabát és Gyulát délről elkerülő szakaszán, 2 x 2 sávos gyorsforgalmi út autóút paraméterekkel, csomópontokkal és különszintű kereszteződésekkel. Az M44 Kondoros 95+600 km szelvénytől az országhatár 140+600 km szelvényig tart, ezen belül tervezett a Gyulát és Békéscsabát délről elkerülő szakasz.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által kidolgozott projektek finanszírozását jellemzően az ÚMFT (kiemelten KÖZOP) forrásainak felhasználásával képzeli el. Ezért a javaslatok megfogalmazásakor a nyertes ajánlattevőnek figyelemmel kell lennie a KÖZOP programok cél és feltételrendszerére. Ezekről az NFÜ honlapján (www.nfu.hu) található dokumentumok (Operatív program, Akcióterv, pályázati kiírások) tájékoztatnak.
Többet mutasson
Fentiek alapján a megvalósíthatósági vizsgálatra szánt fejlesztések az alábbi tematikus csoportokba (továbbiakban alprojektbe) sorolhatók:
1. A térség tranzitforgalmának elválasztása a célforgalomtól elkerülő utak építésével, ezáltal a települések belterületén a lakosság élhetőségi feltételeinek javítása.
2. A forgalomlefolyás hatékonyságát növelő, a forgalombiztonságot erősítő lokális beavatkozások (csomópontépítések, fejlesztések, korszerűsítések), különös figyelemmel a településeket körülvevő újonnan létesült, vagy létesülni tervezett munkahelyek elérhetőségi színvonalának javítása érdekében.
Többet mutasson
Fenti alprojektek megvalósíthatóságának vizsgálata során alprojektenkénti célok meghatározása után alprojektenként változatokat kell kidolgozni. Az alprojektek változataiból programváltozatokat kell alkotni, melyek közül az NFÜ útmutató által támogatott módszertan alkalmazásával kell a legmegfelelőbb programváltozatot kiválasztani, és az NFÜ útmutató szempontjai szerint bemutatni.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata a kitekintés a tervezési határon túlra (meglévő adatok felhasználása) és a vizsgált projekt (épített és természeti) környezetbe való illeszthetőségének vizsgálata; a tervszintnek megfelelően fel kell tárni, hogy a kapcsolódó úthálózaton, egyéb létesítményeken milyen beavatkozások várhatóak a megvalósítás során.
Többet mutasson
A jelenlegi állapot, a „nélküle” állapot bemutatásához, illetve az alprojektek és a programváltozatok meghatározásához és vizsgálatához ajánlatkérő szükségesnek tartja a közösségi és a közúti közlekedésre kiterjedő térségi forgalmi modell kidolgozását és alkalmazását, illetve az ehhez szükséges közlekedési igényfelmérések és forgalomfelvételek elvégzését, és a közlekedést befolyásoló társadalmi, gazdasági és városrendezési adatok összegyűjtését. A Forgalmi modellben figyelembe kell venni a térséget érintő tervezett gyorsforgalmi hálózat becsült, rendelkezésre álló forgalmi adatait, illetve előirányzott megvalósítási ütemezését.
Többet mutasson
A Megvalósíthatósági Tanulmány részét képezik megalapozó munkarészként a tanulmányterv szintű tervek készítése. Amennyiben a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet rendelkezéseire tekintettel szükséges a tervekkel összefüggésben Előzetes Vizsgálati Dokumentáció készítése, úgy annak elkészítése a nyertes ajánlattevő feladata.
Többet mutasson
A Megvalósíthatósági Tanulmány készítése során nem csak a benyújtott projektjavaslatban részletezett műszaki tartalom alátámasztása a cél, hanem a jelenlegi problémák lehetséges megoldásainak, gazdasági, társadalmi és környezeti hatásainak vizsgálata, összehasonlítása, amely alapján a végleges műszaki tartalom meghatározható.
Többet mutasson
A Megvalósíthatósági Tanulmányt úgy kell elkészíteni, hogy abból - az eredmények, illetve későbbi szakpolitikai döntések alapján - egy-egy alprojekt (pl. elkerülő) önállóan is kiemelhető legyen.
A Megvalósíthatósági Tanulmány készítése során szoros konzultáció és együttműködés szükséges a NIF Zrt. KÖZOP-3.5.0-09-11-2011-0001 azonosítószámú az "M44 autóút építése Kecskemét - Békéscsaba-nyugat csomópontok között" című előkészítési projekt keretében készülő megvalósíthatósági tanulmányt készítő tervezővel.
Többet mutasson
A részletes műszaki leírást és a szerződéstervezetet az ajánlati dokumentáció tartalmazza.
Időtartam: 9 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KÖZOP-3.5.0-09-2010-0019 azonosító számú projekt.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Békés Megyei Önkormányzat MAGYARORSZÁG, 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdés a)-k) vagy a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
2. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő az a gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésben foglalt kizáró ok fennáll.
A megkövetelt igazolási mód:
1. Ajánlattevőnek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-11. §-ai szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
2. Ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. §-ában foglaltaknak megfelelően az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában csak a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a Kbt. 56. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányáról. Tekintettel arra, hogy ajánlatkérő előírta a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban foglalt kizáró okok érvényesítését is az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában, az ajánlattevő választása szerint:
Többet mutasson
a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d) pontjai szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d) pontjai szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy
Többet mutasson
b) az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát - a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d) pontjai szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását - a magyarországi letelepedésű ajánlattevők esetében - Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2012. évi 58. szám; 2012. május 23.) közzétett "a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában" tárgyú útmutató alapján szükséges igazolni. A kizáró okok tekintetében becsatolt valamennyi nyilatkozatnak, igazolásnak az ajánlati felhívás közzététele napjánál nem régebbi keltezésűnek kell lennie.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell valamennyi, az ajánlati felhívás feladásának napján fennálló pénzforgalmi számlájára vonatkozóan a számlavezető pénzügyi intézményétől származó, az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozatot - attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak - legalább az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— a pénzforgalmi számla száma,
— mióta vezeti a pénzügyi intézmény a pénzforgalmi számláját,
— volt-e a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott, 15 napot meghaladó sorban állás az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 24 hónapban.
P/2. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének b) pontja alapján csatolnia kell saját vagy jogelődje, az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó három pénzügyileg lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját, ha a letelepedése szerinti ország joga előírja a közzétételét.
Többet mutasson
Amennyiben a letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő cégszerű nyilatkozatát az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó három pénzügyileg lezárt üzleti év tekintetében a mérleg szerinti eredményről évenkénti bontásban.
Többet mutasson
Ha a kért beszámolók a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőek, azok csatolása nem szükséges.
Ha az ajánlattevő a kért beszámolókkal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése).
Többet mutasson
P/3. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének c) pontja alapján csatolnia kell az előző három évi (2009., 2010., 2011.) közbeszerzés tárgyából, azaz közlekedési infrastruktúra fejlesztés előkészítéséből (tanulmányterv, megvalósíthatósági tanulmány) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a P/2. vagy P/3. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése).
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (4) bekezdésére tekintettel a jelen III.2.2) pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, a jelen III.2.2) pont szerint meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
A jelen III.2.2) pontban előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül, a Kbt. 55. § (5) és (6) bekezdéseiben foglaltak szerint.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha bármelyik pénzforgalmi számláján a számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 24 hónapban 15 napot meghaladó sorban állás mutatkozott.
P/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a mérleg szerinti eredménye az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három lezárt üzleti évben egynél több alkalommal negatív volt.
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése esetén alkalmatlan a később létrejött ajánlattevő, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából ((közlekedési infrastruktúra fejlesztés előkészítéséből (tanulmányterv, megvalósíthatósági tanulmány)) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem éri el a 300 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
P/3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az előző három évi (2009., 2010., 2011.) közbeszerzés tárgyából, azaz közlekedési infrastruktúra fejlesztés előkészítéséből (tanulmányterv, megvalósíthatósági tanulmány) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - nettó árbevétele egyik évben sem érte el a nettó 300 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év legjelentősebb, a közbeszerzés tárgyára, azaz a közlekedési infrastruktúra fejlesztés előkészítésére (tanulmányterv, megvalósíthatósági tanulmány) vonatkozó szolgáltatásainak ismertetését a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1) és (2) bekezdései szerint.
Többet mutasson
A referenciák ismertetésének a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl tartalmazniuk kell minden olyan adatot, melyek az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés kétséget kizáró módon való megállapításához szükségesek.
Többet mutasson
M/2. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének d) pontja alapján csatolnia kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezését, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
Ennek keretében ajánlattevőnek csatolnia kell a megnevezett szakemberek (szervezetek)
— képzettségét igazoló dokumentumokat,
— szakmai tapasztalatuk ismertetését tartalmazó saját kezűleg aláírt önéletrajzukat év-hónap részletességgel, az előírt területen megszerzett szakmai tapasztalat időtartamának (kezdő, záró időpont) feltüntetésével, valamint,
— meg kell jelölni azon elektronikus nyilvántartást, amelyből az előírt érvényes jogosultságuk ajánlatkérő által ellenőrizhető, ennek hiányában csatolni az érvényes jogosultságuk fennállását igazoló okiratokat, amelyekből az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés kétséget kizáró módon megállapítható.
Többet mutasson
M/3. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének f) pontja alapján csatolnia kell a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek ismertetése körében elismert (akkreditált, EU tagállamban bejegyzett), független tanúsító szervezet által kiállított, tervezési szakterületre vonatkozó MSZ EN ISO 9001:2009 (ISO 9001:2008) jelű szabvány szerinti érvényes minőségirányítási rendszerének tanúsítványát vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt vagy egyéb, az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedéseinek egyéb bizonyítékait.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (4) bekezdésére tekintettel a jelen III.2.3) pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A jelen III.2.3) pontban előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül, a Kbt. 55. § (5) és (6) bekezdéseiben foglaltak szerint.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évben legalább a következő szerződésszerűen teljesített referenciákkal:
a) 1 db, legalább nettó 50 000 000 HUF értéket elérő vagy meghaladó, közlekedési beruházáshoz kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány és tanulmányterv elkészítésére vonatkozó referencia, továbbá
b) 1 db, legalább 20 km hosszúságú, új, a 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet 2. § (1) bekezdése szerinti gyorsforgalmi út vagy elsőrendű főút megvalósíthatósági tanulmánya és tanulmányterve tárgyú referencia.
Az a) és b) pontban előírt alkalmassági követelmények egy db, szerződésszerűen teljesített referenciával is igazolhatóak, amennyiben a referencia mind az a), mind a b) pontban foglalt követelménynek eleget tesz.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább a következő szakemberekkel:
— legalább 2 fő a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet 1. melléklet 8.1.1. pontja szerinti KÉ (közlekedési építmények tervezési szakterület) vagy átsorolás előtti ennek megfelelő, hatályos tervezői jogosultsággal bíró, legalább 3 éves ez irányú gyakorlattal rendelkező szakemberrel, valamint,
Többet mutasson
— legalább 1 fő a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet 3. melléklet 2.1. pontja szerinti SZÉM (közlekedési szakértői szakterület) vagy átsorolás előtti ennek megfelelő, hatályos szakértői jogosultsággal bíró, legalább 3 éves ez irányú gyakorlattal rendelkező szakemberrel, valamint,
Többet mutasson
— legalább 1 fő, a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet 2. melléklete szerinti TRk-T vagy K1d-1 (településrendezői közlekedési szakterület) vagy átsorolás előtti ennek megfelelő, hatályos tervezői jogosultsággal bíró szakemberrel, valamint,
— legalább 1 fő, a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete 4. pontja szerinti SZTjV (tájvédelmi szakterület) vagy átsorolás előtti ennek megfelelő, hatályos szakértői jogosultsággal rendelkező szakértővel valamint,
— legalább 1 fő, a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet 2. melléklete 2. pontja szerinti TK (településrendezési zöldfelületi és tájrendezési szakterület) vagy átsorolás előtti ennek megfelelő, hatályos tervezői jogosultsággal bíró rendelkező szakemberrel, valamint,
Többet mutasson
— legalább 1 fő felsőfokú pénzügyi vagy gazdasági végzettséggel rendelkező szakemberrel.
Egy szakemberrel a fentiek közül több alkalmassági követelmény is igazolható, de legalább 4 fő szakember, a KÉ - közlekedési építmények tervezési szakterület - vagy átsorolás előtti ennek megfelelő, hatályos tervezői jogosultsággal bíró szakemberek esetében két különböző szakember bemutatása szükséges.
Többet mutasson
M/3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik elismert (akkreditált, EU tagállamban bejegyzett), független tanúsító szervezet által kiállított, tervezési szakterületre vonatkozó MSZ EN ISO 9001:2009 (ISO 9001:2008) jelű szabvány szerinti érvényes minőségirányítási rendszerének tanúsítványával vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvánnyal vagy egyéb, egyenértékű minőségbiztosítási intézkedéseinek bizonyítékával.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi kötbér a III.1.2) pont szerinti (rész)határidők késedelmes teljesítése esetén, mértéke a késedelemmel érintett, a III.1.2) pontban foglalt mérföldkövek szerinti munkarész nettó ellenértékének 0,5 %-a/nap, maximum 15 %.
Hibás teljesítési kötbér, mértéke a hibás teljesítéssel érintett munkarész nettó ellenértékének 10 %-a.
Teljesítési biztosíték, mértéke a nettó ajánlati ár 5 %-a. A teljesítési biztosíték nyújtásának feltételei: a teljesítési biztosíték a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető az ajánlatkérő 10026005-00320274 számú számlájára történő befizetéssel vagy bankgarancia biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A teljesítési biztosítékot a szerződéskötéskor kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani. A teljesítési biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell.
Többet mutasson
Előleg-visszafizetési biztosíték a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57. § (1d) pontja alapján, amely a folyósítandó előleg összegének megfelelő mértékű. A biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell. A nyertes ajánlattevőnek az előleg-visszafizetési biztosítékot az NFÜ javára szólóan, a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57. § (1d) pontja szerint a cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy természetes személy többségi tulajdonosának kezességvállalása vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség formájában, vagy a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott formában, legkésőbb az előlegbekérő levél benyújtásának időpontjáig rendelkezésre kell bocsátania, és a dokumentációban meghatározott határidőig érvényességét fenn kell tartania. Az előleg-visszafizetési biztosíték nyújtása az előleg rendelkezésre bocsátásának feltétele.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A jelen közbeszerzés alapján megkötendő szerződés bruttó ellenértékének 100 %-át az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja és a Magyar Állami Költségvetés együttesen finanszírozza. A támogatás összegének 85 %-a az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából, 15 %-a a Magyar Köztársaság központi költségvetéséből származik.
Többet mutasson
A tervezői díj kifizetése szállítói finanszírozás formájában történik a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet alapján. Ajánlatkérő a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57. § (1b) pontja alapján a szerződés elszámolható összege 30 %-ának megfelelő mértékben előleget biztosít, feltétel nélküli előleg-visszafizetési biztosíték ellenében a nyertes ajánlattevő számára. Az előleg elszámolása a teljesítés ellenértékéről kiállított 2 db részszámlában egyenlő mértékben történik.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő a teljesítés során 2 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására jogosult az ajánlati dokumentációban foglalt mérföldkövek megvalósítását követően az alábbiak szerint:
1. részszámla: helyzetértékelés, műszaki előkészítés, forgalomfelvételek elkészítése és feldolgozása, változatelemzés
határidő: a szerződéskötéstől számított 12. hét - részteljesítés: 40 %.
2. részszámla: Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése
határidő: a szerződéskötéstől számított 24. hét - részteljesítés: 40 %.
3. Végszámla: Közreműködő Szervezet által minőség ellenőrzött és jóváhagyott Megvalósíthatósági Tanulmány véglegesítése
határidő: a szerződés véghatárideje - részteljesítés: 20 %.
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Közreműködő Szervezet a végleges Megvalósíthatósági Tanulmányt minőség ellenőrizni kívánja. A Közreműködő Szervezet ellenőrzésének időtartamai a véghatáridőbe beleszámítanak. Ajánlatkérő a Tanulmány jóváhagyásáról teljesítés igazolást ad ki, melynek feltétele, hogy az ajánlatkérő rendelkezzen a Támogató szervezet vagy az Operatív Program eljárási rendje alapján eljáró szervezet „elfogadó nyilatkozatával” a tekintetben, hogy az adott dokumentum(ok) alkalmas(ak) a kivitelezési projekt költséghatékony előkészítéséről, illetve megvalósíthatóságáról szóló támogatói döntés meghozatalára, illetve megfelelnek a felhívásban és az útmutatóban foglalt követelményeknek.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő részszámláinak, illetve végszámlájának kiegyenlítése a szerződésszerű teljesítést követően, a Kbt. 130. § (3) bekezdés a)-b) pontjaiban és (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, 30 napon belül történik. A kifizetésre irányadóak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ában, a 2011. évi CXCV. törvényben és a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben foglaltak.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez nem teszi lehetővé a közös ajánlatot tevő nyerteseknek gazdasági társaság, illetve jogi személy létrehozását.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
A településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól szóló 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet, valamint a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet.
Többet mutasson
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A bruttó 63 500 HUF-ot átutalással az ajánlatkérő (Békés Megyei Önkormányzat) 10026005-00320274 számú számlájára kell megfizetni.
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2013-01-28 📅
A bontás helye:
Dél-Alföldi Fejlesztési, Közbeszerzési és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű társaság (MAGYARORSZÁG, 6000 Kecskemét, Ipoly u. 1/A.), I. emelet B. tárgyaló.
Hely: Dél-Alföldi Fejlesztési, Közbeszerzési és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű társaság (MAGYARORSZÁG, 6000 Kecskemét, Ipoly u. 1/A.), I. emelet B. tárgyaló.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
Az ajánlatok felbontásánál Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott személyek lehetnek jelen. Az ajánlatok felbontását ajánlatkérő a Kbt. 62. § (1)-(4) és (6)-(7) bekezdéseiben meghatározottak szerint végzi.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Csarnai Judit megyei aljegyző
Internetcím: www.bekesmegye.hu 🌏
Név: Dél-Alföldi Fejlesztési, Közbeszerzési és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Ipoly u. 1/A.
Postai város: Kecskemét
Postai irányítószám: 6000
Kapcsolattartó pont: Dr. Kurucsai Margit
Telefon: +36 76402609 / 309389370 📞
E-mail: dr.kurucsai.margit@dafkft.hu 📧
Fax: +36 76504391 📠
Kapcsolattartó pont: Dr. Rigó Mónika
Telefon: +36 76402609 📞
E-mail: dr.rigo.monika@dafkft.hu 📧
Fax: +36 76402609 / 202609493 📠
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
További információk
1.) Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
2.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján, illetve a Kbt. 50. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Az átvétel helye: az A. melléklet II) pont szerinti címen az I. emelet 105. szobában. A dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon hétfőtől-péntekig 9:00-11:00 óra között, az ajánlattételi határidő napján 9:00-14:00 óra között. Az átvételkor a befizetést igazoló hiteles dokumentum bemutatása és egy arról készült másolat átadása szükséges. Megküldés kérése esetén a kérelemhez a befizetést igazoló dokumentumot csatolni kell. Ajánlatkérő a megvásárlást megelőzően a dokumentáció előzetes megtekintésére az átvétel helyszínén lehetőséget biztosít.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 49. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattétel érdekében a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia.
3.) Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő az ajánlattevők III.2.2) P/1., P/2. és P/3. pont szerinti pénzügyi és gazdasági, valamint a III.2.3) M/1. és M/2. pont szerinti műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg.
Többet mutasson
4.) Az ajánlatokat írásban és zártan, 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat, megjelölve, hogy melyik példány az eredeti), valamint 1 példányban elektronikusan - amely az aláírt ajánlat szkennelt változatát tartalmazza - (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható pdf file formátumban CD-n vagy DVD-n) kell közvetlenül vagy postai úton benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig.
Többet mutasson
5.) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás nyelve a magyar. Ennek megfelelően az ajánlatot magyar nyelven kell benyújtani, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven került kiállításra, úgy a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján annak legalább az ajánlattevő általi felelős fordítását is az ajánlattal be kell nyújtani.
Többet mutasson
6.) A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján valamennyi dokumentum - ha jogszabály másként nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható.
7.) Az ajánlatban lévő minden - az ajánlattevő vagy alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. Amennyiben az ajánlatot nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, az ajánlattevőnek csatolnia kell az aláírásra való jogosultság igazolására vonatkozó meghatalmazást. Az ajánlathoz csatolandók továbbá az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldánya vagy a jogi képviselő által készített és ellenjegyzett, a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás-mintája.
Többet mutasson
8.) Ajánlattevőnek csatolnia kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. §-a alapján a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a cégügyében változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban.
Többet mutasson
9.) Ajánlattevőnek, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek nyilatkoznia kell a számlavezető pénzügyi intézményekről és a pénzforgalmi számlákról (az ajánlati felhívás feladásának napján fennálló pénzforgalmi számlákra vonatkozóan), valamint arról, hogy nyilatkozatban felsoroltakon kívül más pénzügyi intézménynél nem vezet számlát.
Többet mutasson
10.) A Kbt. 36. § (5) bekezdése alapján az ajánlattevőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek nem kell igazolni azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartásból ingyenesen jogosult, ilyennek minősülnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti nyilvántartások is.
Többet mutasson
11.) Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia a Kbt. 60. § (6) bekezdése szerint.
12.) Ajánlattevőnek az ajánlatában meg kell jelölnie a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltakat.
13.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 55. § (5) bekezdésére, az 55. § (6) bekezdés a)-b) pontjára, valamint a 60. § (3) és (5) bekezdésére vonatkozóan.
14.) Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattevőnek tájékozódnia kell a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
Többet mutasson
15.) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését (Kbt. 25. § (3) bekezdése). Az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, megjelöli azon ajánlattevőt, aki a közbeszerzési eljárásban képviselőként a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy az ajánlattevők nyertességük esetére a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemleges felelősséget vállalnak.
Többet mutasson
16.) Ajánlatkérő az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatokat - annak szükségessége esetén - a Magyar Nemzeti Banknak az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes hivatalos deviza középárfolyama alapján számítja át magyar forintra.
Többet mutasson
17.) Ajánlatkérő kiköti, hogy a teljesítés során keletkező, a szerzői jogi védelem alá eső alkotáson az ajánlatkérő területi és időbeli korlátozás nélküli, kizárólagos és harmadik személynek átadható felhasználási jogot szerez, amely kiterjed az alkotás (terv) átdolgozására is. A szerzői jogok ellenértékét - beleértve a felhasználási jogok díját is - a tervezői díj tartalmazza.
Többet mutasson
18.) Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a későbbiekben szükség esetén élni kíván a Kbt. 94. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti törvényi lehetőséggel.
19.) Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melyet az ajánlattevőnek ajánlata benyújtásával egyidejűleg kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlattevőnek ajánlatában igazolást kell benyújtania arról, hogy a biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta. Az ajánlati biztosíték mértéke 3 000 000-Ft. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. § (2) bekezdése értelmében az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő 10026005-00320274 számú számlájára történő befizetésével, az ajánlati kötöttség lejártáig érvényes bankgarancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.
Többet mutasson
Az igazolás módja:
— ajánlatkérő számlájára történő befizetés esetén a pénzügyi intézmény által kiállított készpénzbefizetést igazoló bizonylat vagy az átutalást igazoló pénzügyi intézménytől származó bankszámlakivonat eredeti vagy hiteles másolati példánya,
— bankgarancia biztosítása esetén a bankgarancia okirat eredeti vagy hiteles másolati példánya,
— biztosítási szerződés esetében a biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény eredeti vagy hiteles másolati példánya.
20.) A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkezni kell olyan érvényes tervezői felelősségbiztosítással, amely biztosítja legalább évi 100 000 000 HUF, illetőleg káreseményenként legalább 50 000 000 HUF összeghatárú biztosítási fedezet meglétét és erről a vállalásról az ajánlatban az ajánlattevőnek - közös ajánlattétel esetében legalább az egyik közös ajánlattevőnek - nyilatkoznia kell.
Többet mutasson
21.) Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § (3)-(7) bekezdése szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2012/S 238-392502 (2012-12-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2013-05-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 287 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2013-05-28 📅
Közzététel dátuma: 2013-05-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2013/S 104-178868
Hirdetményre hivatkozik: 2012/S 238-392502
HL-S szám: 104
További információk
környezetvédelmi és útépítési tervezési feladatok ellátása

Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Békés Megyei Önkormányzat 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2013-04-11 📅
Név: RODEN Mérnöki Iroda Kft. közös ajánlattevő
Postacím: Villám utca 13.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1089
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: roden@roden.hu 📧
Internetcím: www.roden.hu 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK00835
Forrás: OJS 2013/S 104-178868 (2013-05-28)