Önkormányzati adathálózati és adatkezelési szolgáltatások elektronikus támogatása, határozatlan időre kötendő szolgáltatási szerződés keretében, melyből az első 4 év határozott időtartamú, az önkormányzat feladatainak ellátását támogató korszerű elektronikus rendszer üzemeltetésével. A rendszer fenntartási feladatainak ellátása az üzleti folyamatok, illetve a jogszabályok változása miatti funkcióváltozással kapcsolatos, az alkalmazási rendszer módosítását igénylő követési feladatok ellátása (a felhasználói követelmények megfogalmazásától a szolgáltatás megvalósításáig). Az önkormányzati szolgáltatások támogatásához szükséges alkalmazásokra és eszközökre vonatkozó üzemeltetési feltételek biztosítása. Az alkalmazásokhoz szükséges hardver és szoftver eszközök biztosítása is az Ajánlattevők feladata. Az önkormányzat nyomtatási, fénymásolási feladatainak ellátásának biztosítása, a fenti szerződés keretében.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-01-23.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2013-12-20.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2013-12-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Adathálózat-kezelési és -támogatási szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
“Önkormányzati feladatok és szolgáltatások támogatása az alábbiak figyelembevételével:1.Szolgáltatások nyújtására alkalmas alkalmazáskörnyezet kialakítása....”
Mennyiség vagy érték
Önkormányzati feladatok és szolgáltatások támogatása az alábbiak figyelembevételével:1.Szolgáltatások nyújtására alkalmas alkalmazáskörnyezet kialakítása. (hardverek - szoftverek - a szolgáltatás biztosítása során felhasznált infrastruktúra jegyzékének csatolásával) - 193 fő felhasználó részére vastag - vékony kliensekkel2. Az Önkormányzati szolgáltatások támogatásához szükséges eszközökre (ld. előző pontban) vonatkozó üzemeltetési feltételek biztosítása, általános üzemeltetés - 193 fő felhasználó részére vastag - vékony kliensekkel3. Az üzleti folyamatok, illetve a jogszabályok változása miatti funkcióváltozással kapcsolatos, az alkalmazási rendszer módosítását igénylő követési feladatok ellátása (a felhasználói követelmények megfogalmazásától a szolgáltatás megvalósításáig) - a teljes szolgáltatási mennyiségre a 193 felhasználó tekintetében.4. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata kommunikációs keretrendszerének,(portál szolgáltatás) kialakítása és folyamatos üzemeltetése a szerződés hatálya alatt5. Ügyirat kezelés elektronikus folyamat támogatása - 150 fő felhasználó6. Ügyintézés elektronikus folyamat támogatása - 150 fő felhasználó7. Vezetői irányítás elektronikus folyamat támogatása - 30 fő felhasználó8. Önkormányzat testületi munka elektronikus folyamat támogatása - 40 fő felhasználó9. Közterület Felügyelet munka elektronikus folyamat támogatása - 5 fő felhasználó10. Meglévő és működő POLISZ költségvetési rendszer átvétele üzemeltetésre - 40 fő felhasználó11. Meglévő POLISZ rendszerrel integráltan működő, elektronikus aláírással ellátott kötelezettségvállalás, utalványozás elektronikus folyamat támogatása - 25 fő felhasználó12. Nem támogatott platformokon működő (DOS) alkalmazások („Lakolcs, Bírság, Közmű”) kiváltása korszerű elektronikus folyamat - támogató rendszer üzemeltetésével - 6 fő felhasználó13. Meglévő és jövőben is használni kívánt önkormányzati alkalmazások szolgáltatási rendszerben történő üzemeltetése, korszerű folyamat - támogató rendszer keretében - 6 fő felhasználó14. Meglévő és jövőben is használni kívánt, szolgáltatási rendszeren kívüli önkormányzati alkalmazások üzemeltetése - 193 fő felhasználó15. Rendszerintegráció megvalósítása az összes szolgáltatásra és üzemeltetett alkalmazásokra16. Teljes körű másolási, nyomtatási, szkennelési szolgáltatás - 100 000Lap/hó átalányra17. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, folyamatos oktatási tevékenység ellátása - az egyes alkalmazások felhasználóihoz igazódóan18. Többlet szolgáltatások nyújtásának lehetősége, - meghatározása az ajánlott teljes szolgáltatási rendszerre mennyiségre kiterjedően, 193 fő felhasználó figyelembevételével.
Többet mutasson Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Adathálózat-kezelési és -támogatási szolgáltatások📦
Eljárás
Eljárás típusa: Tárgyalásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Erzsébet tér 7.
Postai irányítószám: 8800
Postai város: Nagykanizsa
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nagykanizsa.hu🌏
E-mail: cseresnyes.peter@nagykanizsa.hu📧
Telefon: +36 208492300📞
Fax: +36 93510077 📠
“1) Részvételre jelentkezőnek a jelentkezésben nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdésében, az 58.§ (3) bekezdésében és a 60. § (5) bekezdésében foglaltakra.”
1) Részvételre jelentkezőnek a jelentkezésben nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdésében, az 58.§ (3) bekezdésében és a 60. § (5) bekezdésében foglaltakra.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-07-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 719 040 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről