Megbízási szerződés a 4 sz. főút Debrecen elkerülő szakasz szervizutak (Bocskaikert) építés kivitelezési munkáinak mérnöki és műszaki ellenőri feladatainak ellátása, valamint a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítésében és lefolytatásában való szakértői közreműködés (K004.14)

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Megbízási szerződés a 4 sz. főút Debrecen elkerülő szakasz szervizutak (Bocskaikert) építés kivitelezési munkáinak mérnöki és műszaki ellenőri feladatainak ellátása, valamint a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítésében és lefolytatásában való szakértői közreműködés (K004.14).

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2013-08-16. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2013-06-28.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2013-06-28 Ajánlati felhívás
2013-10-22 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2013-06-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Főbb mennyiségek:— Földmű építés: 5000 m³,— Aszfaltok: 1250 m³,— Ckt-4: 2500 m³,— Közvilágítási hálózat építése: 2200 m,— Közúti vezetőkorlát építés: 1500 m,— Párhuzamos szervízút építés 500 m,— Elkészült madárvédő fal alatti légrés átjárhatóságának megakadályozása: 7000 m.13 000 000
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 13 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Postacím: Váci út 45.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nif.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 14368572 📞
Fax: +36 14368560 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2013-06-28 📅
Benyújtási határidő: 2013-08-16 📅
Közzététel dátuma: 2013-07-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2013/S 127-218406
HL-S szám: 127
További információk
VI.3.1 Az ajánlat benyújtásának feltétele, a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának - ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi - megvásárlása. A dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon 9.00-12.00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 9.00-től az ajánlattételi határidő lejártáig az A mellékletben meghatározott címen. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A Kbt. 50. § (3) bek. megfelelően irányadó. Ajánlatkérő a dokumentációba ingyenes betekintés lehetőségét biztosítja. VI.3.2 Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és - a Kbt. 124.§ (4) bekezdés szerinti esetben - a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik. VI.3.4 Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak, továbbá a Kbt. 126.§ 5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni. VI.3.5 Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről. VI.3.6 Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a képviselő konzorciumi tagot meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges felelősséget kell vállalniuk. VI.3.7 Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a III.2.2 pont 1., 2. és 3. alpontja, továbbá a III.2.3 pont 1.) és 2.) alpontja tekintetében. VI.3.8 Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy aláírási címpéldányának vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági eljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9. § (3) bekezdése előírásainak megfelelően ügyvéd által készített és ellenjegyzett aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát. VI.3.9 Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban -átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat. VI.3.10 A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni. Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kérjük benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak. Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű fordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. tv és végrehajtására kiadott 13/1991. (IX. 26.) IM rendelet, valamint 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet és a végrehajtására kiadott 7/1986. (VI. 26.) számú IM rendeletek az irányadóak. VI.3.11 Az ajánlatot 1 db eredeti és 3 db másolati példányban kell benyújtani. A 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet végrehajtása érdekében az Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevők ajánlatukhoz kötelesek ajánlatukat egy elektronikus példányban, egy vagy több elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető képformátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több file-ban. Ajánlatkérő az ajánlatok nyomtatott formáját ellenőrzi. VI.3.12 Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén az adott év fordulónapján érvényes hivatalos (MNB) árfolyamot kell alapul venni. VI.3.13 A nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkezésre kell bocsátania jelen felhívás III.1.1 pontja szerinti teljesítési biztosítékot, illetve előleg igénylése esetén az előlegvisszafizetési biztosítékot a dokumentációban szereplő feltételek szerint. A teljesítési biztosíték határidőre benyújtása a szerződéskötés feltétele. Az előlegvisszafizetési biztosíték határidőre történő benyújtása az előleg igénybevételének és kifizetésének feltétele. VI.3.14 Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével a Kbt 94. § (3) bekezdés b) pontja szerint - amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak - hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le. VI.3.15 Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők (ideértve azon gazdasági szereplőt is, aki érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte) között minden nyilatkozattétel - ha e törvényből más nem következik - írásban, fax útján (ajánlatkérő faxszáma: +36 1 236-0849) történik. Amennyiben az Ajánlatkérő által a kiegészítő tájékoztatás során átadandó dokumentum nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges Ajánlatkérő postai úton megküldi a kiegészítő tájékoztatás során átadandó dokumentumokat és ezzel egyidejűleg a személyes átvételre is lehetőséget biztosít Ajánlatkérő székhelyén, a felhívás A mellékletében megjelölt címen. VI.3.16 Az Ajánlattevő feladata a mérnöki szolgáltatás helyszínének és környékének a megtekintése és megvizsgálása, hogy saját maga szerezzen be, saját felelősségére minden olyan információt, amely ajánlata elkészítéséhez és a szerződéses kötelezettségének elvállalásához és teljesítéséhez szükségesek. Mindez az Ajánlattevő saját költségére történik. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a komplett Mérnöki szolgáltatás mindennemű költségét a megajánlott ajánlati díjösszegnek kell tartalmaznia így: — az iroda és tárgyaló (minimum 15 fő leültetésre alkalmas) költségét azok berendezéseivel együtt, amely a munkaterületen, vagy annak közelében helyezkedik el (mely a munkaterületről könnyen és gyorsan megközelíthető), — iroda technika (fax és telefon, számítógép, internet, fénymásoló, scanner használat), — a munkaterület bejárásához alkalmas gépjárművek (a munkaterület bejárásához alkalmas gépjárművek fenntartási, üzemeltetési költségeit is ideértve). Ajánlattevőnek az ajánlati árának kialakításakor figyelembe kell vennie az alább szempontokat is: — szakemberek járulékokkal növelt bruttó munkabére (bruttó munkabér, nyugdíjjárulék, munkaadói járulék, szakképzési hozzájárulás), — szállásköltség, — gépkocsi használat költsége, amortizáció, üzemeltetés, fenntartás, egy napra jutó átlagos km futás költsége (személyenként változó lehet), biztosítás, egyéb költségek, — iroda és iroda-felszerelés költsége (bérleti díj (ha van); takarítás, telefon, internet, irodatechnika), — adminisztratív költségek, — központi irányítás fedezeti költsége (ügyvezetés, gazdasági vezetés), — egyéb, a teljesítéshez szükséges költségek. VI.3.17 A felhívás II.3 pontja szerinti időtartam tervezett időtartam, a megbízási szerződés a projektelemre a vállalkozási szerződés alapján irányadó jótállási időszak (jótállás) végéig tart. Az időtartamot a szerződéskötéstől kell számítani. VI.3.18 A nyertes ajánlattevőnek a szerződés szerinti Feladat teljesítéséhez szükséges jogosultsággal és érvényes felelősségbiztosítással rendelkeznie kell. VI.3.19 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az ajánlatkérési dokumentáció II. kötet (megbízási szerződéstervezet) 7.5. pontjában foglalt rendelkezésekre, valamint ezen rendelkezésekkel összefüggésben arra, hogy a nyertes ajánlattevőnek a teljesítés teljes ideje (azaz a megvalósítás, a kivitelezés teljes időszaka) alatt az 1 fő útépítési műszaki ellenőr folyamatos jelenlétét biztosítania kell. Folyamatos jelenlét alatt napi 8 órás munkavégzést kell érteni. VI.3.20. Az ajánlatban ajánlattevőnek a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában összefoglaló táblázat benyújtásával kell nyilatkoznia arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani (nyertesség esetén melyik almalmassági feltétel teljesítésére vonja be), a pozíció (alkalmassági feltétel) pontos megjelölése, a szakemberek nevének, végzettségének/képzettségének megjelölése, bevonás módja és jogosultságának megjelölése mellett. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia szükséges továbbá arról, hogy nyertessége esetén az általa megajánlott szakemberek az adott pozíciónak (alkalmassági feltételnek) megfelelő érvényes jogosultsággal, az adott pozícióhoz elvárt érvényes kamarai nyilvántartásba-vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát). A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő által az ajánlati felhívás III.2.3 Műszaki illetve szakmai alkalmasság 2.) pont 2.1-2.2. alpontjaira megjelölt szakemberek rendelkezzenek a következő (az adott pozícióhoz elvárt) érvényes jogosultságokkal: A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1 alpontban projektvezető pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet szerinti ME-KÉ/I (vagy azzal egyenértékű) érvényes műszaki ellenőri jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal felelős műszaki vezetőként szerepeljen. A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.2 alpontban útépítési műszaki ellenőr pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet szerinti ME-KÉ/I (vagy azzal egyenértékű) érvényes műszaki ellenőri jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal felelős műszaki vezetőként szerepeljen. Az Ajánlattevőnek nyilatkozattétellel kell tudomásul vennie ajánlatában, hogy ha a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1-2.2 alpontjaiban előírt alkalmassági feltételek igazolására bemutatott szakemberek bármelyike esetében megállapítható, hogy az adott pozícióhoz előírt jogosultsággal nem rendelkezik legkésőbb a szerződés megkötéséig, úgy a nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó Ajánlattevővel köti meg Ajánlatkérő a szerződést, feltéve, hogy azt az Összegezésben megjelölte. A felhívás III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1-2.2 alpontjaiban előírt alkalmassági feltételeknek - a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megküldött Összegezés szerint - megfelelt szakemberek vonatkozásában az előírt jogosultság meglétét és érvényességét a szerződéskötés időpontjában Ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 36. § (5)-(6) bekezdése alapján. Az ellenőrzés eredménye dokumentum alapon a Szerződés függelékét fogja képezni. Ajánlattevő felelőssége, hogy a megajánlott szakember a Szerződés megkötéséig az előírt jogosultsággal rendelkezzen, és jogosultsága a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében is megjelenjen a valóságnak megfelelő, valódi adatokkal. A jogosultság meglétére valamint a szakmagyakorlás feltételeire a 244/2006. (XII. 5.) Korm. r. az irányadó. VI.3.21. Ajánlatkérő az ajánlattételt ajánlati biztosíték nyújtásához nem köti. VI.3.22. A nyertes Ajánlattevő legkésőbb a szerződéskötés időpontjára köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni, vagy meglévő felelősségbiztosítását a szerződés tárgyára kiterjeszteni. A felelősségbiztosítás mértéke minimum 6 000 000 HUF/év illetve 2 000 000 HUF/káresemény. A biztosítási kötvénynek a következő adatokat kell minimálisan tartalmaznia: a biztosító neve, a biztosítási kötvény száma, a kártérítési limit (HUF/év illetve Ft/káresemény). A felelősségbiztosítási kötvény másolata a Megbízási Szerződés 7. számú mellékletét képezi. Mérnök kötelezettséget vállal arra, hogy a felelősségbiztosítást a jelen szerződés hatálya alatt - a Projektelemre a Vállalkozási Szerződés alapján irányadó jótállási időszak (Jótállás) végéig - fenntartja. VI.3.23. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a jelen eljárással érintett mérnöki és műszaki ellenőri feladatok alapjául szolgáló tervdokumentációk az ajánlatadást megelőző időszakban megtekinthetők a jelen felhívás A mellékletében meghatározott címen, előzetes időpont egyeztetést követően.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Megbízási szerződés a 4 sz. főút Debrecen elkerülő szakasz szervizutak (Bocskaikert) építés kivitelezési munkáinak mérnöki és műszaki ellenőri feladatainak ellátása, valamint a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítésében és lefolytatásában való szakértői közreműködés (K004.14).
Többet mutasson
Mennyiség vagy érték:
Főbb mennyiségek:
— Földmű építés: 5000 m³,
— Aszfaltok: 1250 m³,
— Ckt-4: 2500 m³,
— Közvilágítási hálózat építése: 2200 m,
— Közúti vezetőkorlát építés: 1500 m,
— Párhuzamos szervízút építés 500 m,
— Elkészült madárvédő fal alatti légrés átjárhatóságának megakadályozása: 7000 m.
Időtartam: 54 hónap
Hivatkozási szám: SZIÜI_MZS_06
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
KÖZOP forrás: ERFA 85%
Támogatási szerződés száma: KÖZOP-3.1.1-07-2008-0029
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Hajdú-Bihar megye, Bocskaikert település.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kbt. 56. § (1) bekezdés a-k) pontjában vagy a Kbt. 57. § (1) bekezdés a-d) pontjában meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll;
b) ha ajánlattevő a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok hatálya alatt áll.
A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-11. § alapján:
A magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-3. §, 5-6. §, valamint 8. §-ában foglaltak szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, és az 57. § (1) a-d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
A nem magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. § és 6. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, és az 57. § (1) a-d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
A Kbt. 57. §-ában foglalt kizáró okok esetében az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 10. § rendelkezései szerint kell eljárnia.
Ajánlattevő a Kbt. 58. § (3) bekezdése vonatkozásában nyilatkozni köteles.
Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 2-6. §-aiban illetve a Közbeszerzési Hatóság a Kormányrendelet 13. §-a alapján kiadott útmutatóban (2012.5.23., 2012.6.1.) meghatározott kizáró okokat maga ellenőrzi magyar nyelven elérhető közhiteles hatósági elektronikus nyilvántartásokból.
Többet mutasson
Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén, az ajánlathoz, csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állásának igazolására vonatkozó nyilatkozatoknak az eljárást megindító felhívás megjelenését követő időpontban kell keletkeznie.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlathoz csatolni kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (1) bek. a) pontja alapján, (attól függően,hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak) az ajánlattevő:
Többet mutasson
1. valamennyi számlavezető pénzügyi intézménye által kiállított eredeti vagy másolati igazolást az alábbi tartalommal:
— számlaszám(ok) megjelölése,
— számláján/számláin az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 12 hónapban volt-e 15 napot meghaladó sorban állás (a „sorban állás” vagy sorba állítás kitétel alatt ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. Törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti), amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
2. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14.§ (1) b) valamint a 14§ (2) bekezdés alapján saját vagy jogelődje ajánlati felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti évére vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának meghatározott részének (mérleg és eredménykimutatás) benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján (ceginformaciosszolgalat.kim.gov.hu) megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő 2. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát - a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (1) bek. b) pontja alapján -
a közbeszerzés tárgyából (közút útépítési beruházáson lebonyolító mérnöki tevékenység) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Az ajánlattevő pénzügyi-gazdasági alkalmasságát ebben az esetben ajánlatkérő megállapítja, amennyiben működésének ideje alatt legalább évi 4 333 333 HUF közbeszerzés tárgyából (közút útépítési beruházáson lebonyolító mérnöki tevékenység) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétellel rendelkezik
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (3) bek. pontja alapján, ha az ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (1) bek. b) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
3. Az ajánlathoz csatolni kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (1) bek. c) pontja alapján az ajánlattevő az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 naptári évből (2010., 2011., 2012.) származó, közbeszerzés tárgyából (közút útépítési beruházáson lebonyolító mérnöki tevékenység) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről szóló egyszerű nyilatkozatát eredeti vagy másolati példányban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (3) bek. pontja alapján, ha az ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (1) bek. c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Többet mutasson
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (6) bek. alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - az a) pontban foglaltakon túl - akkor is, ha az ajánlattevő ajánlatában benyújtja az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet az ajánlattevő fizetésképtelensége esetére kezességet vállal az ajánlatkérő mindazon kárának megtérítésére, amely az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben érte, és amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha:
1. bármely pénzügyi intézménynél vezetett számláján az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 12 hónapban 15 napot meghaladó sorban állás volt;
2. saját vagy jogelődjének mérleg szerinti eredménye alapján a felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozó mérleg szerinti eredménye egynél több üzleti évben negatív volt;
3. az előző 3 naptári évre (2010., 2011., 2012.) vonatkozóan a közbeszerzés tárgya szerinti (közút útépítési beruházáson lebonyolító mérnöki tevékenység ) általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 naptári évben összesen nem éri el a nettó 13 000 000 HUF értéket.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (4) bek. alapján a 3. pontban előírt alkalmassági feltételnek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre (1. pontban valamint 2. pontban meghatározott alkalmassági feltételek), elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőre vonatkozóan
1. Az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 év (36 hónap) legjelentősebb befejezett referenciáinak ismertetését, és a referenciák igazolását a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bek. a) pontja alapján.
A referenciaigazolásnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia:
— a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét,
— szolgáltatások nevesítését és szükség esetében mennyiségét (az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal),
— a nettó ellenszolgáltatás összegét,
— a szerződés teljesítésének /év, hónap, nap/,
— a referencia igazolás kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciákat a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés pontja szerinti tartalommal, továbbá az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelő részletezettséggel az igazolás eredeti vagy másolati példányának csatolásával kell igazolni.
Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 129. § (7) bekezdés figyelembe vételével kell igazolnia az alkalmasági feltételnek való megfelelést - konzorciumi, vagy projekttársasági korábbi teljesítés esetén egyaránt.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a referencia elbírálásánál csak az Ajánlattevő saját teljesítését veszi figyelembe.
Ajánlatkérő a szerződés tárgyát képező munka egészét minden egyes konzorciumi tag saját teljesítésének tekinti minden olyan esetben, amikor a szerződés tárgyát képező munka oszthatatlan jellegű volt és a konzorciumi tagok egyetemleges kötelezettségvállalására került sor; ezen tényekre a referenciaigazolásban hivatkozni kell.
Többet mutasson
2. A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek végzettségének/képzettségének ismertetését a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bek. d) pontja alapján, a képzettséget/végzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolatának, és a megkívánt szakmai gyakorlatot igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példányának csatolásával.
Többet mutasson
Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a beruházás ismertetését, adott szakember által ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap), valamint az ajánlattétel időpontjában annak a személynek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.
Többet mutasson
Az ajánlatnak tartalmaznia kell továbbá az adott szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, melyben nyilatkozik, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítése alatt rendelkezésre fog állni.
Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. A gyakorlati idő a műszaki felsőfokú végzettség megszerzését követően teljesített beruházások vonatkozásában számítható. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az időben párhuzamos beruházások vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe.
Többet mutasson
Amennyiben a bemutatott szakember szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban olyan jogosultsággal, amely az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti gyakorlattal megszerezhető, úgy a jogosultság megszerzéséhez szükséges mértékű szakmai gyakorlatot (a gyakorlati idő meglétét) ajánlatkérő ellenőrzi az illetékes szakmai szervezet (kamara) által vezetett nyilvántartás ellenőrzésével. Ezért jelöljék meg a szakemberek önéletrajzukban, hogy a jogosultság mely elektronikus elérési úton ellenőrizhető.
Többet mutasson
Az alkalmassági minimumkövetelmények igazolásával kapcsolatban az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 55. § (4)-(6) bekezdésében foglaltakra.
Amennyiben bármely alkalmasságot igazoló dokumentum nem magyar nyelven kerül benyújtásra ajánlattevő részéről, a dokumentum magyar nyelvű fordításának csatolása szükséges. Ajánlatkérő a magyar nyelvű dokumentumot tekinti irányadónak.
A Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglaltak alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (6) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szolgáltatások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozzon arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
1.) Az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 évben összesen nem rendelkezik az alábbi, befejezett munkákra vonatkozó, a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdés szerint igazolt referenciával/referenciákkal:
— az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben nem rendelkezik legalább 1 db egybefüggő legalább 600 m hosszúságú új közút építése tárgyú beruházáson nyújtott lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri tevékenység ellátása tárgyú, befejezett, szerződésszerűen teljesített munkával.
Többet mutasson
Befejezett munka alatt olyan beruházáson nyújtott lebonyolító mérnöki és műszaki ellenőri tevékenységet kell érteni, amelynek tárgyát képező beruházás műszaki átadás-átvétele az ajánlattételi határidőt megelőző 3 évben megtörtént.
2.) Nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek:
1. 1 fő minőségellenőrzésért felelős projektvezető szakember, aki
— alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett építőmérnöki, vagy okleveles építőmérnöki, vagy közlekedésmérnöki, vagy okleveles közlekedésmérnöki, vagy településmérnöki, vagy okleveles településmérnöki, vagy okleveles erdőmérnöki, vagy hagyományos képzés keretében mélyépítési üzemmérnöki, vagy közlekedésépítési üzemmérnöki, vagy vízellátási üzemmérnöki, vagy csatornázási üzemmérnöki, vagy vízgazdálkodási üzemmérnöki végzettséggel rendelkezik,
Többet mutasson
— legalább 36 hónap közlekedési építmények megvalósítása területen szerzett projektvezetői szakmai gyakorlattal rendelkezik,
— legalább 600 m hosszú egybefüggő új közút útépítési beruházás lebonyolításában projektvezetőként részt vett.
2. 1 fő útépítési műszaki ellenőr szakember, aki:
— legalább 36 hónap közlekedési építmények megvalósítása területen szerzett műszaki ellenőri gyakorlattal rendelkezik,
— legalább 600 m hosszú egybefüggő új közút útépítési beruházás lebonyolításában műszaki ellenőrként részt vett.
Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
Ajánlatkérő az időtartamot a Kbt. 37. §-ban rögzített határidő-számítási módszer alkalmazásával vizsgálja.
A Kbt. 55. § (4) bekezdésében foglaltak alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Teljesítési biztosíték (nettó megbízási díj 5 %-a) a szerződésben foglaltak, illetve a Kbt. 126. § (1)-(4), (6) bekezdés a) pont szerint. A Projektelemre a Vállalkozási Szerződés alapján irányadó jótállási időszak (Jótállás) időtartama 36 hónap, amennyiben a Kivitelező többlet jótállási időt vállal, maximum további 6 hónap, azaz 42 hónap. A teljesítési kötelezettség a Megbízási Szerződés aláírásától, a szerződés tárgyát képező építési munkák (Projektelemek) megvalósítására vonatkozó, a Megbízó mint Megrendelő és a Projektelemeket megvalósító vállalkozók („Vállalkozó”) közötti vállalkozási szerződésekben („Vállalkozási Szerződés”) rögzített jótállási kötelezettség lejártáig tart.
Többet mutasson
Amennyiben a nyertes Ajánlattevő előleg kifizetését kéri, legkésőbb a szerződéskötés napjáig, illetve az előleg igénylésével egyidejűleg az előleg összegével megegyező mértékben előleg-visszafizetési biztosíték nyújtására köteles, a Kbt. 126. § (1)-(4), (6) bekezdés a) pont szerint. Az előleg-visszafizetési biztosítéknak az előleggel történő elszámolás időpontjáig kell érvényesnek lennie.
Többet mutasson
A Megbízottat a Szerződésben meghatározott bármely kötelezettségének, feladatának késedelmes teljesítése esetén késedelmi kötbér fizetési kötelezettség terheli. A kötbér alapja a Megbízási díj nettó összege. A kötbér mértéke a késedelem minden naptári napja után napi 0,2 %-a kötbéralapra vetítetten, de maximum a nettó megbízási díj 20 %-áig terjedhet. Ennek elérése esetén Megbízót megilleti a szerződés felmondásának joga.
Többet mutasson
Megbízó hibás teljesítési kötbért köt ki arra az esetre, ha Megbízott Megbízó hozzájárulása nélkül nem azokat a közbeszerzési eljárásban megjelölt szakembereket alkalmazza felróhatóan a teljesítés során, akikkel megfelelt az alkalmassági követelményeknek. (ld. szerződés 7. pontja) A hibás teljesítési kötbér mértéke a nettó megbízási díj 3 %-a szakemberenként. A Kbt. 128. §-ában foglaltak megfelelően irányadók.
Többet mutasson
Ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a Megbízott felelős, a teljesítés elmaradása miatt Megbízót a nettó megbízási díj 20%-ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbér illeti meg.
Megbízó a meghiúsulási kötbér összegén felül felmerülő kárainak megtérítésére is igényt tarthat.
A Mérnök által a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és a Mérnök felróható magatartása miatt bekövetkezett egyéb szerződésszegés esetén a Megbízó által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén a Megbízót szintén a nettó megbízási díj 20 %-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbér illeti meg.
Többet mutasson
A Mérnök a szerződésszegés esetére kikötött kötbér(ek) megfizetésén, illetőleg a Teljesítési biztosítékkal történő helytálláson túl is köteles megtéríteni a kártérítés általános szabályai szerint mindazon károkat, amelyek a Mérnöknek felróható szerződésszegésből származnak, így különösen azokat az igazolt károkat, amelyek a Megbízót a szerződés meghiúsulása, a teljesítés elmaradása folytán érik.
Többet mutasson
Valamennyi biztosíték vonatkozásában, ajánlattevő köteles nyilatkozni továbbá a Kbt. 126. § (5) bekezdése tekintetében.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Szerződésszerű teljesítést követően, az Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. § rendelkezéseinek és a Kbt. 130. § (3) bekezdés a) pontja valamint a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendeletben meghatározottak szerint. A szerződés kedvezményezetti finanszírozású (4/2011. (I. 28.) Korm. r. 56. § (1) szerinti utófinanszírozás).
Többet mutasson
A Kbt 131. § (1) bekezdés alapján az ajánlattevő előleg kifizetését kérheti. Az előleg az megbízási díj 5 %-ának megfelelő összeg, de maximum 10 millió forint.
Az Előleget a Megvalósítás ideje alatt a havonta benyújtott részszámlák összegéből Mérnök arányosan köteles levonni.
A kifizetésekre a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendeletben meghatározottak az irányadóak (kedvezményezetti/utófinanszírozás).
A Megbízott az előkészítés időtartama alatt összesen a megbízási díj 10 %-ának megfelelő összegről jogosult teljesítésigazolás alapján egy db résszámlát benyújtani.
A Megbízott a Megvalósítás időtartama alatt összesen a megbízási díj 90 %-ának megfelelő összegre jogosult, a Vállalkozó előrehaladásával arányos összegű részletekben, havonta benyújtott részszámlák alapján.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a Kbt. 27. § (2) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól.
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A bruttó 15 000,- Ft-ot (nettó 11 811 HUF + ÁFA) (illetve Magyarországon kívül, egyéb EU tagállamból történő utalás esetén a nettó 11 811 HUF-ot) ajánlatkérő 10300002-20609931-00003285 (MKB Bank Zrt.) számú számlájára kell átutalni, a jogcím (közbeszerzés tárgya, felhívás TED azonosítója) feltüntetésével. Az Ajánlattevőnek az átutalást igazoló okmányt be kell mutatnia.
Többet mutasson
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2013-08-16 📅
A bontás helye: 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház „B” ép. 464. sz.
Hely: 1134 Budapest, Váci út 45. Átrium Park Irodaház „B” ép. 464. sz.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
A Kbt. 62. § (2), (3), (4) és (6) bekezdésében foglaltak megfelelően iránymutatóak.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15388
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Osztály
Internetcím: www.nif.hu 🌏
Név: Dr. Szabó Iván Ügyvédi Iroda
Postacím: Váci út 45. "B" épület 464. sz.
Kapcsolattartó pont: Máté Zsuzsanna
Telefon: +36 12360848 📞
E-mail: kozbeszerzes@drszaboivan.hu 📧
Fax: +36 12360849 📠
URL további információkért: www.drszaboivan.hu 🌏
Dokumentumok URL-je: www.drszaboivan.hu 🌏
Részvételi URL: www.drszaboivan.hu 🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: SZIÜI_MZS_06
További információk
VI.3.1 Az ajánlat benyújtásának feltétele, a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának - ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi - megvásárlása. A dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon 9.00-12.00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 9.00-től az ajánlattételi határidő lejártáig az A mellékletben meghatározott címen. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A Kbt. 50. § (3) bek. megfelelően irányadó. Ajánlatkérő a dokumentációba ingyenes betekintés lehetőségét biztosítja.
Többet mutasson
VI.3.2 Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.
Többet mutasson
Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és - a Kbt. 124.§ (4) bekezdés szerinti esetben - a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
Többet mutasson
VI.3.4 Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak, továbbá a Kbt. 126.§ 5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni.
Többet mutasson
VI.3.5 Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről.
VI.3.6 Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a képviselő konzorciumi tagot meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.
Többet mutasson
VI.3.7 Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a III.2.2 pont 1., 2. és 3. alpontja, továbbá a III.2.3 pont 1.) és 2.) alpontja tekintetében.
Többet mutasson
VI.3.8 Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy aláírási címpéldányának vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági eljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9. § (3) bekezdése előírásainak megfelelően ügyvéd által készített és ellenjegyzett aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát.
Többet mutasson
VI.3.9 Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban -átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
Többet mutasson
VI.3.10 A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni.
Többet mutasson
Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kérjük benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak.
Többet mutasson
Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű fordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. tv és végrehajtására kiadott 13/1991. (IX. 26.) IM rendelet, valamint 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet és a végrehajtására kiadott 7/1986. (VI. 26.) számú IM rendeletek az irányadóak.
Többet mutasson
VI.3.11 Az ajánlatot 1 db eredeti és 3 db másolati példányban kell benyújtani. A 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet végrehajtása érdekében az Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevők ajánlatukhoz kötelesek ajánlatukat egy elektronikus példányban, egy vagy több elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető képformátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több file-ban. Ajánlatkérő az ajánlatok nyomtatott formáját ellenőrzi.
Többet mutasson
VI.3.12 Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén az adott év fordulónapján érvényes hivatalos (MNB) árfolyamot kell alapul venni.
VI.3.13 A nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkezésre kell bocsátania jelen felhívás III.1.1 pontja szerinti teljesítési biztosítékot, illetve előleg igénylése esetén az előlegvisszafizetési biztosítékot a dokumentációban szereplő feltételek szerint. A teljesítési biztosíték határidőre benyújtása a szerződéskötés feltétele. Az előlegvisszafizetési biztosíték határidőre történő benyújtása az előleg igénybevételének és kifizetésének feltétele.
Többet mutasson
VI.3.14 Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével a Kbt 94. § (3) bekezdés b) pontja szerint - amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak - hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le.
VI.3.15 Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők (ideértve azon gazdasági szereplőt is, aki érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte) között minden nyilatkozattétel - ha e törvényből más nem következik - írásban, fax útján (ajánlatkérő faxszáma: +36 1 236-0849) történik. Amennyiben az Ajánlatkérő által a kiegészítő tájékoztatás során átadandó dokumentum nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges Ajánlatkérő postai úton megküldi a kiegészítő tájékoztatás során átadandó dokumentumokat és ezzel egyidejűleg a személyes átvételre is lehetőséget biztosít Ajánlatkérő székhelyén, a felhívás A mellékletében megjelölt címen.
Többet mutasson
VI.3.16 Az Ajánlattevő feladata a mérnöki szolgáltatás helyszínének és környékének a megtekintése és megvizsgálása, hogy saját maga szerezzen be, saját felelősségére minden olyan információt, amely ajánlata elkészítéséhez és a szerződéses kötelezettségének elvállalásához és teljesítéséhez szükségesek. Mindez az Ajánlattevő saját költségére történik. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a komplett Mérnöki szolgáltatás mindennemű költségét a megajánlott ajánlati díjösszegnek kell tartalmaznia így:
Többet mutasson
— az iroda és tárgyaló (minimum 15 fő leültetésre alkalmas) költségét azok berendezéseivel együtt, amely a munkaterületen, vagy annak közelében helyezkedik el (mely a munkaterületről könnyen és gyorsan megközelíthető),
— iroda technika (fax és telefon, számítógép, internet, fénymásoló, scanner használat),
— a munkaterület bejárásához alkalmas gépjárművek (a munkaterület bejárásához alkalmas gépjárművek fenntartási, üzemeltetési költségeit is ideértve).
Ajánlattevőnek az ajánlati árának kialakításakor figyelembe kell vennie az alább szempontokat is:
— szakemberek járulékokkal növelt bruttó munkabére (bruttó munkabér, nyugdíjjárulék, munkaadói járulék, szakképzési hozzájárulás),
— szállásköltség,
— gépkocsi használat költsége, amortizáció, üzemeltetés, fenntartás, egy napra jutó átlagos km futás költsége (személyenként változó lehet), biztosítás, egyéb költségek,
— iroda és iroda-felszerelés költsége (bérleti díj (ha van); takarítás, telefon, internet, irodatechnika),
— adminisztratív költségek,
— központi irányítás fedezeti költsége (ügyvezetés, gazdasági vezetés),
— egyéb, a teljesítéshez szükséges költségek.
VI.3.17 A felhívás II.3 pontja szerinti időtartam tervezett időtartam, a megbízási szerződés a projektelemre a vállalkozási szerződés alapján irányadó jótállási időszak (jótállás) végéig tart. Az időtartamot a szerződéskötéstől kell számítani.
VI.3.18 A nyertes ajánlattevőnek a szerződés szerinti Feladat teljesítéséhez szükséges jogosultsággal és érvényes felelősségbiztosítással rendelkeznie kell.
VI.3.19 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az ajánlatkérési dokumentáció II. kötet (megbízási szerződéstervezet) 7.5. pontjában foglalt rendelkezésekre, valamint ezen rendelkezésekkel összefüggésben arra, hogy a nyertes ajánlattevőnek a teljesítés teljes ideje (azaz a megvalósítás, a kivitelezés teljes időszaka) alatt az 1 fő útépítési műszaki ellenőr folyamatos jelenlétét biztosítania kell. Folyamatos jelenlét alatt napi 8 órás munkavégzést kell érteni.
Többet mutasson
VI.3.20. Az ajánlatban ajánlattevőnek a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában összefoglaló táblázat benyújtásával kell nyilatkoznia arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani (nyertesség esetén melyik almalmassági feltétel teljesítésére vonja be), a pozíció (alkalmassági feltétel) pontos megjelölése, a szakemberek nevének, végzettségének/képzettségének megjelölése, bevonás módja és jogosultságának megjelölése mellett. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia szükséges továbbá arról, hogy nyertessége esetén az általa megajánlott szakemberek az adott pozíciónak (alkalmassági feltételnek) megfelelő érvényes jogosultsággal, az adott pozícióhoz elvárt érvényes kamarai nyilvántartásba-vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak.
Többet mutasson
(A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát).
A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő által az ajánlati felhívás III.2.3 Műszaki illetve szakmai alkalmasság 2.) pont 2.1-2.2. alpontjaira megjelölt szakemberek rendelkezzenek a következő (az adott pozícióhoz elvárt) érvényes jogosultságokkal:
Többet mutasson
A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont
2.1 alpontban projektvezető pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet szerinti ME-KÉ/I (vagy azzal egyenértékű) érvényes műszaki ellenőri jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal felelős műszaki vezetőként szerepeljen.
2.2 alpontban útépítési műszaki ellenőr pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet szerinti ME-KÉ/I (vagy azzal egyenértékű) érvényes műszaki ellenőri jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal felelős műszaki vezetőként szerepeljen.
Az Ajánlattevőnek nyilatkozattétellel kell tudomásul vennie ajánlatában, hogy ha a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1-2.2 alpontjaiban előírt alkalmassági feltételek igazolására bemutatott szakemberek bármelyike esetében megállapítható, hogy az adott pozícióhoz előírt jogosultsággal nem rendelkezik legkésőbb a szerződés megkötéséig, úgy a nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó Ajánlattevővel köti meg Ajánlatkérő a szerződést, feltéve, hogy azt az Összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
A felhívás III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1-2.2 alpontjaiban előírt alkalmassági feltételeknek - a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megküldött Összegezés szerint - megfelelt szakemberek vonatkozásában az előírt jogosultság meglétét és érvényességét a szerződéskötés időpontjában Ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 36. § (5)-(6) bekezdése alapján. Az ellenőrzés eredménye dokumentum alapon a Szerződés függelékét fogja képezni. Ajánlattevő felelőssége, hogy a megajánlott szakember a Szerződés megkötéséig az előírt jogosultsággal rendelkezzen, és jogosultsága a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében is megjelenjen a valóságnak megfelelő, valódi adatokkal.
Többet mutasson
A jogosultság meglétére valamint a szakmagyakorlás feltételeire a 244/2006. (XII. 5.) Korm. r. az irányadó.
VI.3.21. Ajánlatkérő az ajánlattételt ajánlati biztosíték nyújtásához nem köti.
VI.3.22. A nyertes Ajánlattevő legkésőbb a szerződéskötés időpontjára köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni, vagy meglévő felelősségbiztosítását a szerződés tárgyára kiterjeszteni. A felelősségbiztosítás mértéke minimum 6 000 000 HUF/év illetve 2 000 000 HUF/káresemény. A biztosítási kötvénynek a következő adatokat kell minimálisan tartalmaznia: a biztosító neve, a biztosítási kötvény száma, a kártérítési limit (HUF/év illetve Ft/káresemény). A felelősségbiztosítási kötvény másolata a Megbízási Szerződés 7. számú mellékletét képezi.
Többet mutasson
Mérnök kötelezettséget vállal arra, hogy a felelősségbiztosítást a jelen szerződés hatálya alatt - a Projektelemre a Vállalkozási Szerződés alapján irányadó jótállási időszak (Jótállás) végéig - fenntartja.
VI.3.23. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a jelen eljárással érintett mérnöki és műszaki ellenőri feladatok alapjául szolgáló tervdokumentációk az ajánlatadást megelőző időszakban megtekinthetők a jelen felhívás A mellékletében meghatározott címen, előzetes időpont egyeztetést követően.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2013/S 127-218406 (2013-06-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2013-10-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tanácsadói és kivitelezési szolgáltatások
A beszerzés teljes értéke: 11 995 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tanácsadói és kivitelezési szolgáltatások 📦

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2013-10-22 📅
Közzététel dátuma: 2013-10-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2013/S 209-362935
Hirdetményre hivatkozik: 2013/S 127-218406
HL-S szám: 209
További információk
Ajánlattevők: 1. Innober-Wave Kft. (1087 Budapest, Baross tér 2. I/5) 2. FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt. - HunGal Mérnöki és Vezető Tanácsadó Kft. Közös ajánlattevőket képviselő ajánlattevő: FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt. (1075 Budapest, Rumbach S. u. 14.) Közös ajánlattevő: HunGal Mérnöki és Vezető Tanácsadó Kft. (1027 Budapest, Horvát u. 14-24. A nyertes ajánlattevő a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint kisvállalkozás.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2013-10-02 📅
Név: Innober-Wave Építőipari és Szolgáltató Kft.
Postacím: Baross tér 2. I/5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1087
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: innober-wave@innober.hu 📧
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Forrás: OJS 2013/S 209-362935 (2013-10-22)