Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő meglévő SAP alapú vállalatirányítási rendszeréhez, kapcsolódó rendszer-fejlesztési és egyéb szolgáltatások az Ajánlatkérő eseti megrendelései alapján történő elvégzésére, valamint az Ajánlatkérő meglévő, illetve az Ajánlattevő által továbbfejlesztett SAP alapú vállalatirányítási rendszere üzemvitelének és üzemeltetésének külső modul támogatására. Nyertes Ajánlattevő feladatai: # a szerződéskötést követően az ajánlatkérő SAP rendszereinek a támogatási feladat megkezdéséhez szükséges mérték szerinti megismerése, melyhez az ajánlatkérő rendszer hozzáférési lehetőséget, és a meglévő dokumentációkba betekintési lehetőséget biztosít. Az ajánlattevőt ezért külön díjazás nem illeti meg. # a szerződés teljes időtartama alatt a rendszer modul üzemeltetési támogatása. # a megváltozott igényeknek, szervezeteknek megfelelően a meglévő SAP rendszer átalakítása, bővítése # Jelentősebb Változáskezeléshez kapcsolódóan teljes körű támogatás nyújtása a tervezéstől a megvalósításig, # a folyamatos zavartalan elérést, a bejelentések nyomon követhetőségét, és a teljesítésigazoláshoz szükséges bizonylatok (bejelentések, munkalapok) nyilvántartását, és arról havi jelentés elkészítését lehetővé tevő Service Desk (SD) szolgáltatás biztosítása. Jelenlegi rendszer szoftver komponensek: - ERP: SAP ECC 6.0ERP (EHP -) (Non Unicode) - SRM - beszerzés igénylési rendszer (SAP SRM 5.00) (Unicode) - MDM - SRM Katalógus (ver. 5.5 SP6) - SolMan- Solution Manager (Unicode) - BW SAP EHP 1 for SAP NetWeaver 7.0 (Unicode) - SAP SAP NetWeaver 7.01 Enterprise Portal - operációs rendszer: SuSE Linux Enterprise Server 10 (x86_64) sp4 - Adatbázis: ORACLE 11.2.0.2 - JAVA: J2RE 1.4.2 IBM J9 2.3 Linux amd64-64 j9vmxa64142-20090310 (JIT enabled) - Standard folyamat integrált rendszer: - DMS: Saperion 5.6.3 20760 (külső) - Kliens oldal (windows): - SAP GUI: 7.20 sp 11 - Bex 7.X sp 7 - MS Internet Explorer 8 A bevezetett SAP modulok - FI - számvitel, - FI-AA - tárgyieszköz-gazdálkodás, - TR-CM - cash menedzsment, - SD - értékesítés, - MM - anyaggazdálkodás, - CO - kontrolling és rendszerek - SRM (classic scenario) - beszerzés igénylési rendszer (ver. 5.0) - MDM - SRM Katalógus (ver. 5.5 SP6) - SolMan- Solution Manager - SAP BW - SAP Enterprise Portal - SAP CUA
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2013-07-19.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2013-06-03.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2013-06-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverprogramozási és tanácsadási szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
A szerződés szerinti mennyiségek:- 36 havi alapdíj (amely magában foglal rendelkezésre állást, elérhetőséget,SD szolgáltatást, ajánlat készítést a dokumentációban foglaltak szerint)- 750 embernap mértékű fejlesztési (változáskezelési) keret
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverprogramozási és tanácsadási szolgáltatások📦
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Állami Autópálya Kezelő Zrt.
Postacím: Váci út 45/B.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.autopalya.hu🌏
E-mail: kozbeszerzes@autopalya.hu📧
Telefon: +36 14368243📞
Fax: +36 14368370 📠
1.Az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés szerint, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül, az ajánlati kötöttség lejárta előtt, az írásbeli összegezés egyidejű megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket.
2. A szerződés megkötésére a Kbt. 124. § (6) bekezdése alapján az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldésének napját követő tizenegyedik napon, amennyiben ez nem munkanap, a következő munkanapon 10:00 órakor kerül sor.
3. A Dokumentációt ajánlatonként egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia. Ajánlatkérő a dokumentációt e-mailen bocsátja az ajánlattevők rendelkezésre - a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül, de legkésőbb az ajánlati határidő lejártáig. A dokumentáció igénylésére vonatkozó megkeresésnek tartalmaznia kell az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, telefonszámát, faxszámát, e-mail címét, továbbá a dokumentáció ellenértékének megfizetését igazoló okmányt.
4. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar. Minden csatolandó dokumentumot magyar nyelven, idegen nyelvű anyagok esetén az ajánlattevő általi felelős magyar fordítással kell elkészíteni, illetve csatolni. A joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok, dokumentumok stb. alkalmasak. Ajánlatkérő a fentiekre tekintettel idegen vagy részben idegen nyelvű okiratokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat stb. nem fogad el. Abban az esetben, amennyiben a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. egészben vagy részben nem magyar nyelven kiállított, az ajánlattevő által készített vagy készíttetett fordítást kell csatolni közvetlenül a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. után, melynek szöveghűségét cégszerű aláírással vagy a meghatalmazott személy(ek) aláírásával kell igazolni.
5. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevőnek az ajánlathoz csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
6. Az ajánlatkérő Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárás nyertesének visszalépése esetén - amennyiben második legkedvezőbb ajánlattevőt is megjelöli az összegezésben ajánlatkérő - a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
7. A Kbt. 40. § (1) bekezdése szerint ajánlattevő köteles ajánlatában megjelölni a közbeszerzésének azt a részét, amelynek teljesítéséhez ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, továbbá ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni.
8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 60. § (3) bekezdésre vonatkozó kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
9. Ajánlattevőnek a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerint nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
10. Az ajánlathoz ajánlattevőnek mellékelni kell az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró személy (ajánlattevő, adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet képviselője) aláírási címpéldányát (aláírás-mintáját). Amennyiben az ajánlatot nem a cégkivonatban szereplő, cégjegyzésre jogosult képviselő írja alá, úgy az aláírásra vonatkozó meghatalmazást is csatolni kell (melyet meghatalmazottnak is alá kell írnia). Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti országban címpéldány, vagy aláírás-minta nem kerül kibocsátásra, úgy erről ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell (ez esetben az aláírás-minta/aláírási címpéldány megléte, vagy hiánya nem kerül vizsgálatra).
11. Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
12. Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatóak.
13. Az ajánlatokat 3 papír alapú példányban (1 eredeti és 2 másolat), valamint 1 példányban elektronikus adathordozón, a Kbt. 61. § (1) bekezdésében meghatározott formai követelményeknek megfelelően köteles benyújtani ajánlattevő. Ajánlatkérő továbbá előírja az ajánlat bármilyen összefűzését, amely kizárja az ajánlat roncsolás-mentesen történő szétbontását, és biztosítja annak könnyű lapozhatóságát.
14. Az ajánlatot lapozhatóan össze kell fűzni, és oldalszámozással kell ellátni, úgy hogy az eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat, vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad. Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges.
15. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
16. Az ajánlat benyújtható közvetlenül vagy postai úton. Postán történő megküldés esetén az ajánlatokat a I.1. pont szerint postafiókra kell címezni (ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a 1134 Budapest, Váci út 45/B. számra küldött postai küldeményeket átirányítja az I.1. pont szerinti postafiókcímre, ami a küldemények kézbesítésének több napos késedelmét eredményezheti, melyből fakadó kockázatokat ajánlattevő viseli). Közvetlen benyújtás esetén az ajánlatot a 1. pont szerinti kapcsolattartási címen kell benyújtani. A csomagolásra minden esetben javasoljuk ráírni az ajánlattevő nevét, címét, az eljárás megnevezését, valamint hogy „az ajánlattételi határidő előtt nem felbontandó”, illetve a címzetthez: Logisztikai Osztály (Közbeszerzés), V. emelet 514. szoba. A hiányos vagy hibás felirattal, címzéssel ellátott küldemények elirányításáért, idő előtti felbontásáért, ajánlatkérő felelősséget nem vállalt. A postán vagy futárszolgálattal feladott küldemények kockázatát ajánlattevő viseli. Az ajánlat elkészítésének költségét az ajánlattevő köteles viselni.
17. Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a szerint az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
18. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
19. Ajánlatkérő a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 20. § (4) bek. szerint felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a III.2.2. P/1., és a III.2.3. M/1., M/2., M/3., M/4. és M/5. pont szerint az alkalmasság feltételeit és igazolását a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdéséhez képest szigorúbban állapítja meg.
21. Az ajánlatok értékelése a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás szempontja alapján történik. Ellenszolgáltatásnak a szerződés során ellátandó feladatokra vonatkozóan az ajánlati dokumentáció mellékletét képező ártáblázat kitöltésével megadott egyösszegű nettó ajánlati ár minősül.
Ajánlatkérő az egyösszegű nettó ajánlati ár meghatározásával kapcsolatban felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a havi alapdíj teljes szerződéses időszakra vetített összege - az ajánlatkérő rendelkezésére álló források eloszlására figyelemmel - legfeljebb az egyösszegű nettó ajánlati ár 5 %-a lehet.
22. Ajánlatkérő rögzíti, hogy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat a jelen beszerzéssel összhangban lévő új szolgáltatás megrendelése esetén a Kbt. 94. § (3) b) pontja szerint. Ajánlatkérő rögzíti továbbá, hogy a becsült érték meghatározásakor - a közösségi értékhatár elérésének meghatározása szempontjából - figyelembe vette az újabb szolgáltatás becsült értékét is.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő meglévő SAP alapú vállalatirányítási rendszeréhez, kapcsolódó rendszer-fejlesztési és egyéb szolgáltatások az Ajánlatkérő eseti megrendelései alapján történő elvégzésére, valamint az Ajánlatkérő meglévő, illetve az Ajánlattevő által továbbfejlesztett SAP alapú vállalatirányítási rendszere üzemvitelének és üzemeltetésének külső modul támogatására.

Nyertes Ajánlattevő feladatai:
# a szerződéskötést követően az ajánlatkérő SAP rendszereinek a támogatási feladat megkezdéséhez szükséges mérték szerinti megismerése, melyhez az ajánlatkérő rendszer hozzáférési lehetőséget, és a meglévő dokumentációkba betekintési lehetőséget biztosít. Az ajánlattevőt ezért külön díjazás nem illeti meg.

# a szerződés teljes időtartama alatt a rendszer modul üzemeltetési támogatása.
# a megváltozott igényeknek, szervezeteknek megfelelően a meglévő SAP rendszer átalakítása, bővítése
# Jelentősebb Változáskezeléshez kapcsolódóan teljes körű támogatás nyújtása a tervezéstől a megvalósításig,
# a folyamatos zavartalan elérést, a bejelentések nyomon követhetőségét, és a teljesítésigazoláshoz szükséges bizonylatok (bejelentések, munkalapok) nyilvántartását, és arról havi jelentés elkészítését lehetővé tevő Service Desk (SD) szolgáltatás biztosítása.

Jelenlegi rendszer szoftver komponensek:
- ERP: SAP ECC 6.0ERP (EHP -) (Non Unicode)
- SRM - beszerzés igénylési rendszer (SAP SRM 5.00) (Unicode)
- MDM - SRM Katalógus (ver. 5.5 SP6)
- SolMan- Solution Manager (Unicode)
- BW SAP EHP 1 for SAP NetWeaver 7.0 (Unicode)
- SAP SAP NetWeaver 7.01 Enterprise Portal
- operációs rendszer: SuSE Linux Enterprise Server 10 (x86_64) sp4
- Adatbázis: ORACLE 11.2.0.2
- JAVA: J2RE 1.4.2 IBM J9 2.3 Linux amd64-64 j9vmxa64142-20090310 (JIT enabled)
- Standard folyamat integrált rendszer:
- DMS: Saperion 5.6.3 20760 (külső)
- Kliens oldal (windows):
- SAP GUI: 7.20 sp 11
- Bex 7.X sp 7
- MS Internet Explorer 8
A bevezetett SAP modulok
- FI - számvitel,
- FI-AA - tárgyieszköz-gazdálkodás,
- TR-CM - cash menedzsment,
- SD - értékesítés,
- MM - anyaggazdálkodás,
- CO - kontrolling
és rendszerek
- SRM (classic scenario) - beszerzés igénylési rendszer (ver. 5.0)
- SolMan- Solution Manager
- SAP BW
- SAP Enterprise Portal
- SAP CUA
Mennyiség vagy érték:
A szerződés szerinti mennyiségek:
- 36 havi alapdíj (amely magában foglal rendelkezésre állást, elérhetőséget,SD szolgáltatást, ajánlat készítést a dokumentációban foglaltak szerint)
Időtartam: 36 hónap A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az ajánlatkérő mindenkori székhelye (jelen eljárás megindításakor 1134 Budapest, Váci út 45/B.)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Nem lehet ajánlattevő olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.

Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII.23) Korm. rendelet 2-10. §-ai szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdéseinek hatálya alá az alábbiak szerint:
- A Kbt. 56. § (1) bekezdés, a), b), c), d), e), ga) gb), ka) és kb) pontjában foglalt kizáró okok hiányát ajánlatkérő ellenőrzi elektronikus nyilvántartások alapján. A Kbt. 56. § (1) bekezdés e) pontja esetében, amennyiben a gazdasági szereplő a köztartozásmentes adózói adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást szükséges csatolni a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 11. § szerinti tartalommal.

- A Kbt. 56. § (1) bekezdés j) pontjára vonatkozóan a kizáró ok megvalósulását ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során;
- A Kbt. 56. § (1) bekezdés f) és i) pontjában foglalt kizáró okok fenn nem állásának tanúsítására az ajánlathoz ajánlattevőnek csatolnia kell közjegyző vagy gazdasági, szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatát.
- Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában foglaltakról a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § i) pont ib) alpontjában foglalt tartalommal.
- A Kbt. 56. § (2) bekezdésére vonatkozóan ajánlattevőnek nyilatkozatát csatolnia a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § j) pontjában foglalt tartalommal.
Amennyiben ajánlattevő a 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy amennyiben az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, ajánlatához csatolnia kell közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat a Kbt. 56. § (1) bekezdés b) pontjára vonatkozóan.

Természetes személy/magánszemély ajánlattevő a Kbt. 56. § (1) bekezdés c) és h) pontjában foglalt kizáró ok hiányát hatósági erkölcsi bizonyítvány csatolásával igazolja.
Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem álltát a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. §-a szerint kell igazolniuk. Ezen ajánlattevőknek ajánlatukban nyilatkozniuk kell, hogy az előírt kizáró okok fenn nem állása a letelepedésük szerinti országban hogyan igazolandó.

Az ajánlattevő köteles ajánlatában nyilatkozni - a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerint - arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) c) pontja alapján ajánlatához csatolnia kell az ajánlati felhívás feladását megelőző három évben (2010., 2011., 2012.) a közbeszerzés tárgyából (SAP alapú vállalatirányítási rendszerhez kapcsolódó fejlesztés és egyéb szolgáltatás pl. folyamat-, üzleti-, technológiai-tanácsadás, projektvezetés, szolgáltatásként átadott teljes és már kész megoldás, projekthez kapcsolódóan rendelkezésre bocsátott eszköz) származó nettó árbevételéről szóló nyilatkozatát éves bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

Amennyiben a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelményeknek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékében való szereplés tényét - illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedés helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást - is köteles ajánlatkérő elfogadni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P /1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha az ajánlati felhívás feladását megelőző három évben (2010., 2011., 2012.) a közbeszerzés tárgyából (SAP alapú vállalatirányítási rendszerhez kapcsolódó fejlesztés, suppport és egyéb szolgáltatás pl. folyamat-, üzleti-, technológiai-tanácsadás, projektvezetés, szolgáltatásként átadott teljes és már kész megoldás, projekthez kapcsolódóan rendelkezésre bocsájtott eszköz) származó éves átlagos árbevétele nem éri el a nettó 30 000 000,- HUF-ot.

A Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve amely követelmények kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az ajánlattevők az előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolásakor kapacitás-szervezet igénybevétele esetén ajánlattevő a Kbt. 55. § (5) bekezdése és a (6) bekezdés a) és c) pontja figyelembevételével köteles eljárni.

Műszaki és szakmai képességek:
M/1) Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ajánlatához csatolni kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladását megelőző három év a közbeszerzés tárgyával (SAP alapú vállalatirányítási rendszerhez kapcsolódó fejlesztés és egyéb szolgáltatás pl. folyamat-, üzleti-, technológiai-tanácsadás, projektvezetés, szolgáltatásként átadott teljes és már kész megoldás, projekthez kapcsolódóan rendelkezésre bocsájtott eszköz, stb.) egyező szolgáltatásainak ismertetéséről szóló nyilatkozatát, amely tartalmazza legalább az alábbi adatokat:

- teljesítés ideje (olyan részletességgel, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelőség megállapítható legyen),
- szerződést kötő másik fél,
- a szolgáltatás tárgya (olyan részletességgel, hogy az alkalmassági minimumkövetelmény valamennyi kritériumának való megfelelősége megállapítható legyen belőle),
- az ellenszolgáltatás összege,
- továbbá nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak megfelelően történt-e.
Ajánlattevőnek az M/1. pont szerinti műszaki, szakmai alkalmasságot a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdésében foglalt módon kell igazolni.
M/2. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnk) ajánlatához csatolnia kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) d) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek bemutatását, végzettségük ismertetését, a szakember által aláírt - az elvárt szakmai gyakorlatot igazoló - szakmai önéletrajzot, valamint a végzettséget igazoló okiratok egyszerű másolati példányát.

Az ajánlathoz csatolni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ajánlat keretében való bemutatásáról tudomásuk van, ehhez kifejezetten hozzájárulnak, és készek a teljesítés során történő személyes közreműködésre.

M/3. Ajánlattevőnek (ajánlattevőnek) ajánlatához csatolnia kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének f) pontja szerint a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek leírását, vagy az MSZ EN ISO 9001:2001, vagy ezzel egyenértékű minőségbiztosítási rendszer meglétét tanúsító érvényes okirat egyszerű másolatát.

Amennyiben nem rendelkezik tanúsítvánnyal, csatolni köteles egy tanúsító szervezet által készített szakvéleményt minőségbiztosítási intézkedéseinek az MSZ EN ISO 9001:2001 rendszerrel való egyenértékűségéről.
M/4. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ajánlatához csatolni kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének e) pontja szerint a teljesítéshez rendelkezésre álló műszaki felszereltség (Service Desk/Helpdesk szolgáltatás) leírását.

M/5. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ajánlatához csatolni kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének e) pontja szerint érvényes SAP PCoE (Partner Center of Expertise ) certifikációját.
Amennyiben a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelményeknek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékében való szereplés tényét - illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedés helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást - is köteles ajánlatkérő elfogadni.
Amennyiben a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelményeknek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékében való szereplés tényét - illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedés helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást - is köteles ajánlatkérő elfogadni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben összesen legalább 2 (kettő) db bevezetésre/fejlesztésre és legalább 2 (kettő) év folyamatos üzemviteli és üzemeltetési támogatására vonatkozó referenciával összesen legalább nettó 50 millió forint értékben.

A referenciának jelölt SAP rendszereknek tartalmaznia kell az alábbi rendszereket és modulokat:
M/1.1) SAP ERP 6.0 EHP 0 (vagy magasabb verziójú) /amely legalább 200 fős felhasználó számú és ezen belül tartalmazza legalább az alábbi modulokat: FI - számvitel, FI-AA - tárgyieszköz-gazdálkodás, TR-CM - cash menedzsment, SD - értékesítés, MM - anyaggazdálkodás, CO - kontrolling,

M/1.2) SRM MDM Katalógus 5.5-t (vagy magasabb verziójút) tartalmazó SAP SRM 5.0 (vagy magasabb verziójú) - beszerzés igénylési rendszer,
M/1.3) BW for SAP NetWeaver 7.0 (vagy magasabb verziójú),
M/1.4) SAP NetWeaver 7.01 Enterprise Portal (vagy magasabb verziójú),
A M/1. és ezen belül az M/1.1 pont szerinti alkalmassági követelményt ajánlattevő több szerződéssel is igazolhatja. Bevezetés, fejlesztés tekintetében fenti a rendszerek közül bármely kettőre, támogatás tekintetében azonban a fenti rendszerek mindegyikére (4 fajta rendszer, és 6 modul) vonatkozóan szükséges referenciát bemutatni, amely referenciák összesített nettó ellenértéke el kell, hogy érje a M/1 pont szerinti nettó ellenértéket.

M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik legalább az alábbi, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel:
összesen 8 fő államilag elismert felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberrel, akik a megjelölt kompetenciára vonatkozóan legalább 3 teljes értékű SAP projektben (tervezéstől éles indulásig megvalósításra* irányuló) szerzett fejlesztői, illetve tanácsadói gyakorlattal rendelkeznek, az alábbi kompetenciák szerint, és magyarul felsőfokon kommunikálnak:

- 1fő SAP MM modul tanácsadó
- 1 fő SAP FI modul tanácsadó
- 1 fő SAP CO modul tanácsadó
- 1fő SAP FI-AA(AM) modul tanácsadó
- 1 fő SAP SD modul tanácsadó
- 1fő SAP BW modul tanácsadó
- 1fő SAP SRM modul tanácsadóval
- 1 fő SAP ABAP fejlesztővel.
Egy szakember - amennyiben a megkövetelt kompetenciákkal rendelkezik - az M/2 ponton belül több feltételnek is megfelelhet.
Ajánlatkérő tanácsadónak tekinti azt a szakembert aki SAP informatikai rendszer bevezetési és/vagy funkcionális módosítási, paraméterezési, és tesztelési tapasztalattal rendelkezik.
M/3. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik informatikai rendszerek (tovább) fejlesztésére, projektmenedzsmentre és üzletviteli tanácsadásra vonatkozó érvényes ISO 9001 tanúsítvánnyal vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvánnyal (vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival).

M/4. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik SD (Service Desk/Helpdesk) szolgáltatással, és ahhoz kapcsolódóan a bejelentéseket és azok teljesüléseit, állapotát, kapcsolódó információk kezelését támogató, ajánlatkérő által is 7X24 rendelkezésre állással elérhető felülettel rendelkező SD informatikai rendszerrel.

M/5. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik érvényes SAP PCoE (Partner Center of Expertise) certifikációval.
Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján az alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Ajánlattevők az előírt alkalmassági követelményeknek. bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Kapacitás-szervezet igénybevétele esetén ajánlattevő a Kbt. 55. § (5) bekezdése és a (6) bekezdés a) és b) pontja figyelembevételével köteles eljárni.

A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér az ajánlati dokumentáció mellékletét képező szerződéstervezet szerint.
Előleg-visszafizetési biztosíték:
Nyertes Ajánlattevő az által igényelt előleg mértékének megfelelő összegű előleg-visszafizetési biztosítékot köteles nyújtani a Kbt. 126.§ (6) bekezdése szerint. Az előleg-visszafizetési biztosíték nyújtása az előleg kifizetésének feltétele.
Jótállás:
Az elvégzett munkákra legalább 12 hónap jótállást kell vállalnia ajánlattevőnek.
Nyertes Ajánlattevő a jótállási kötelezettség kezdő időpontjában jótállási biztosítékot köteles nyújtani a jótállási időszakra érvényesen. A jótállási biztosíték összege az érintett teljesítés (eseti megrendelés) nettó ellenértékének 5%-a.
A jótállási biztosíték a Kbt. 126. § (6) a) pontban foglaltak szerint teljesítendő, illetve rendelkezhet ajánlattevő úgy is, hogy a jótállási biztosíték összege garanciális visszatartásként (a jótállási időtartamára) a számlából levonásra kerüljön.
A biztosítékok határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 126. § (5) bekezdése szerint.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Nyertes Ajánlattevő a havi alapdíjról havonta utólag, az eseti megrendelések alapján ténylegesen teljesített fejlesztésekről azok teljesítésének igazolását jogosult számláját kiállítani. A szerződés igazolt teljesítését követően benyújtott számlák ellenértékét Ajánlatkérő a számla kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidő mellett fizeti meg.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre

Ajánlatkérő a Kbt 131. § (1) bekezdése alapján a teljes szerződéses keretösszeg 5 %-ának megfelelő összeg, de legfeljebb 10 millió HUF előlegként történő kifizetését kérheti. Az előleg elszámolása arányosan, az egyes részszámlák összege 5 %-ának levonásával történik.

A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevők által gazdasági társaság, illetve jogi személy létrehozását.
Egyéb különleges feltételek:
1) A szerződés rendes felmondással, 90 napos felmondási idővel felmondható.
2) A nyertes ajánlattevőnek a szerződés szerinti feladatai ellátásához az ajánlatában bemutatott szakembereken túl biztosítania kell a projektre dedikált, a kapcsolattartásért felelős projektvezető, valamint a megfelelő, érintett modul szerinti szakértelemme rendelkező tanácsadó és fejlesztő szakemberek közreműködését. A szerződés teljesítésébe tanácsadóként és fejlesztőként csak olyan szakember vonható be, akinek a közreműködését az Ajánlatkérő előzetesen jóváhagyta.

3) A nyertes ajánlattevő a szerződéskötés időpontjára köteles legalább 50 millió HUF összegű tevékenységi felelősségbiztosítással rendelkezni a jelen szerződés szerinti feladatok vonatkozásában, és azt a teljes szerződéses időtartam alatt fenntarni.
A személyzet neve és szakképesítése ✅
Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
Az összeget (nettó 30 000- HUF+ Áfa) az Állami Autópálya Kezelő Zrt. K&H Bank Zrt.-nél vezetett 10402142-49555557-57541131 számú számlájára kell „SAP fejlesztés/2013” megjelöléssel átutalni. Ajánlatkérő a számlát levélben küldi meg. A Dokumentáció egy példányának megvásárlása az eljárásban való részvétel feltétele (a dokumentációt ajánlatonként egy részvételre jelentkezőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia).

Az ajánlat érvényességi időtartama: 30 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2013-07-19 📅
A bontás helye: Budapest, Váci út 45/B, V. emeleti hivatalos tárgyalóhelyisége
Hely: Budapest, Váci út 45/B, V. emeleti hivatalos tárgyalóhelyisége
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
Ajánlatkérő az ajánlatok bontását a Kbt. 62. §-ában fogaltak szerint folytatja le.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK00149
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Logisztikai Osztály V. emelet 514. szoba (Postacím: 1380 Budapest, Pf: 1170.)
Simák Petra
Internetcím: www.autopalya.hu🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Hivatkozás További információk
1.Az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés szerint, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül, az ajánlati kötöttség lejárta előtt, az írásbeli összegezés egyidejű megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket.
1.Az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés szerint, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül, az ajánlati kötöttség lejárta előtt, az írásbeli összegezés egyidejű megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket.
2. A szerződés megkötésére a Kbt. 124. § (6) bekezdése alapján az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldésének napját követő tizenegyedik napon, amennyiben ez nem munkanap, a következő munkanapon 10:00 órakor kerül sor.
3. A Dokumentációt ajánlatonként egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia. Ajánlatkérő a dokumentációt e-mailen bocsátja az ajánlattevők rendelkezésre - a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül, de legkésőbb az ajánlati határidő lejártáig. A dokumentáció igénylésére vonatkozó megkeresésnek tartalmaznia kell az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, telefonszámát, faxszámát, e-mail címét, továbbá a dokumentáció ellenértékének megfizetését igazoló okmányt.
3. A Dokumentációt ajánlatonként egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia. Ajánlatkérő a dokumentációt e-mailen bocsátja az ajánlattevők rendelkezésre - a kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül, de legkésőbb az ajánlati határidő lejártáig. A dokumentáció igénylésére vonatkozó megkeresésnek tartalmaznia kell az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, telefonszámát, faxszámát, e-mail címét, továbbá a dokumentáció ellenértékének megfizetését igazoló okmányt.
4. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar. Minden csatolandó dokumentumot magyar nyelven, idegen nyelvű anyagok esetén az ajánlattevő általi felelős magyar fordítással kell elkészíteni, illetve csatolni. A joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok, dokumentumok stb. alkalmasak. Ajánlatkérő a fentiekre tekintettel idegen vagy részben idegen nyelvű okiratokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat stb. nem fogad el. Abban az esetben, amennyiben a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. egészben vagy részben nem magyar nyelven kiállított, az ajánlattevő által készített vagy készíttetett fordítást kell csatolni közvetlenül a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. után, melynek szöveghűségét cégszerű aláírással vagy a meghatalmazott személy(ek) aláírásával kell igazolni.
4. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar. Minden csatolandó dokumentumot magyar nyelven, idegen nyelvű anyagok esetén az ajánlattevő általi felelős magyar fordítással kell elkészíteni, illetve csatolni. A joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok, dokumentumok stb. alkalmasak. Ajánlatkérő a fentiekre tekintettel idegen vagy részben idegen nyelvű okiratokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat stb. nem fogad el. Abban az esetben, amennyiben a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. egészben vagy részben nem magyar nyelven kiállított, az ajánlattevő által készített vagy készíttetett fordítást kell csatolni közvetlenül a nyilatkozat, okirat, dokumentum stb. után, melynek szöveghűségét cégszerű aláírással vagy a meghatalmazott személy(ek) aláírásával kell igazolni.
5. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevőnek az ajánlathoz csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
6. Az ajánlatkérő Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárás nyertesének visszalépése esetén - amennyiben második legkedvezőbb ajánlattevőt is megjelöli az összegezésben ajánlatkérő - a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
6. Az ajánlatkérő Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárás nyertesének visszalépése esetén - amennyiben második legkedvezőbb ajánlattevőt is megjelöli az összegezésben ajánlatkérő - a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
7. A Kbt. 40. § (1) bekezdése szerint ajánlattevő köteles ajánlatában megjelölni a közbeszerzésének azt a részét, amelynek teljesítéséhez ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, továbbá ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni.
7. A Kbt. 40. § (1) bekezdése szerint ajánlattevő köteles ajánlatában megjelölni a közbeszerzésének azt a részét, amelynek teljesítéséhez ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, továbbá ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni.
8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 60. § (3) bekezdésre vonatkozó kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
9. Ajánlattevőnek a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerint nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
10. Az ajánlathoz ajánlattevőnek mellékelni kell az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró személy (ajánlattevő, adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet képviselője) aláírási címpéldányát (aláírás-mintáját). Amennyiben az ajánlatot nem a cégkivonatban szereplő, cégjegyzésre jogosult képviselő írja alá, úgy az aláírásra vonatkozó meghatalmazást is csatolni kell (melyet meghatalmazottnak is alá kell írnia). Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti országban címpéldány, vagy aláírás-minta nem kerül kibocsátásra, úgy erről ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell (ez esetben az aláírás-minta/aláírási címpéldány megléte, vagy hiánya nem kerül vizsgálatra).
10. Az ajánlathoz ajánlattevőnek mellékelni kell az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró személy (ajánlattevő, adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet képviselője) aláírási címpéldányát (aláírás-mintáját). Amennyiben az ajánlatot nem a cégkivonatban szereplő, cégjegyzésre jogosult képviselő írja alá, úgy az aláírásra vonatkozó meghatalmazást is csatolni kell (melyet meghatalmazottnak is alá kell írnia). Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti országban címpéldány, vagy aláírás-minta nem kerül kibocsátásra, úgy erről ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell (ez esetben az aláírás-minta/aláírási címpéldány megléte, vagy hiánya nem kerül vizsgálatra).
11. Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
11. Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
12. Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatóak.
13. Az ajánlatokat 3 papír alapú példányban (1 eredeti és 2 másolat), valamint 1 példányban elektronikus adathordozón, a Kbt. 61. § (1) bekezdésében meghatározott formai követelményeknek megfelelően köteles benyújtani ajánlattevő. Ajánlatkérő továbbá előírja az ajánlat bármilyen összefűzését, amely kizárja az ajánlat roncsolás-mentesen történő szétbontását, és biztosítja annak könnyű lapozhatóságát.
13. Az ajánlatokat 3 papír alapú példányban (1 eredeti és 2 másolat), valamint 1 példányban elektronikus adathordozón, a Kbt. 61. § (1) bekezdésében meghatározott formai követelményeknek megfelelően köteles benyújtani ajánlattevő. Ajánlatkérő továbbá előírja az ajánlat bármilyen összefűzését, amely kizárja az ajánlat roncsolás-mentesen történő szétbontását, és biztosítja annak könnyű lapozhatóságát.
14. Az ajánlatot lapozhatóan össze kell fűzni, és oldalszámozással kell ellátni, úgy hogy az eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat, vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad. Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges.
14. Az ajánlatot lapozhatóan össze kell fűzni, és oldalszámozással kell ellátni, úgy hogy az eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat, vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad. Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges.
15. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
16. Az ajánlat benyújtható közvetlenül vagy postai úton. Postán történő megküldés esetén az ajánlatokat a I.1. pont szerint postafiókra kell címezni (ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a 1134 Budapest, Váci út 45/B. számra küldött postai küldeményeket átirányítja az I.1. pont szerinti postafiókcímre, ami a küldemények kézbesítésének több napos késedelmét eredményezheti, melyből fakadó kockázatokat ajánlattevő viseli). Közvetlen benyújtás esetén az ajánlatot a 1. pont szerinti kapcsolattartási címen kell benyújtani. A csomagolásra minden esetben javasoljuk ráírni az ajánlattevő nevét, címét, az eljárás megnevezését, valamint hogy „az ajánlattételi határidő előtt nem felbontandó”, illetve a címzetthez: Logisztikai Osztály (Közbeszerzés), V. emelet 514. szoba. A hiányos vagy hibás felirattal, címzéssel ellátott küldemények elirányításáért, idő előtti felbontásáért, ajánlatkérő felelősséget nem vállalt. A postán vagy futárszolgálattal feladott küldemények kockázatát ajánlattevő viseli. Az ajánlat elkészítésének költségét az ajánlattevő köteles viselni.
16. Az ajánlat benyújtható közvetlenül vagy postai úton. Postán történő megküldés esetén az ajánlatokat a I.1. pont szerint postafiókra kell címezni (ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a 1134 Budapest, Váci út 45/B. számra küldött postai küldeményeket átirányítja az I.1. pont szerinti postafiókcímre, ami a küldemények kézbesítésének több napos késedelmét eredményezheti, melyből fakadó kockázatokat ajánlattevő viseli). Közvetlen benyújtás esetén az ajánlatot a 1. pont szerinti kapcsolattartási címen kell benyújtani. A csomagolásra minden esetben javasoljuk ráírni az ajánlattevő nevét, címét, az eljárás megnevezését, valamint hogy „az ajánlattételi határidő előtt nem felbontandó”, illetve a címzetthez: Logisztikai Osztály (Közbeszerzés), V. emelet 514. szoba. A hiányos vagy hibás felirattal, címzéssel ellátott küldemények elirányításáért, idő előtti felbontásáért, ajánlatkérő felelősséget nem vállalt. A postán vagy futárszolgálattal feladott küldemények kockázatát ajánlattevő viseli. Az ajánlat elkészítésének költségét az ajánlattevő köteles viselni.
17. Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a szerint az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
18. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
19. Ajánlatkérő a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 20. § (4) bek. szerint felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a III.2.2. P/1., és a III.2.3. M/1., M/2., M/3., M/4. és M/5. pont szerint az alkalmasság feltételeit és igazolását a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdéséhez képest szigorúbban állapítja meg.
19. Ajánlatkérő a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 20. § (4) bek. szerint felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a III.2.2. P/1., és a III.2.3. M/1., M/2., M/3., M/4. és M/5. pont szerint az alkalmasság feltételeit és igazolását a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdéséhez képest szigorúbban állapítja meg.
21. Az ajánlatok értékelése a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás szempontja alapján történik. Ellenszolgáltatásnak a szerződés során ellátandó feladatokra vonatkozóan az ajánlati dokumentáció mellékletét képező ártáblázat kitöltésével megadott egyösszegű nettó ajánlati ár minősül.
21. Az ajánlatok értékelése a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás szempontja alapján történik. Ellenszolgáltatásnak a szerződés során ellátandó feladatokra vonatkozóan az ajánlati dokumentáció mellékletét képező ártáblázat kitöltésével megadott egyösszegű nettó ajánlati ár minősül.
Ajánlatkérő az egyösszegű nettó ajánlati ár meghatározásával kapcsolatban felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a havi alapdíj teljes szerződéses időszakra vetített összege - az ajánlatkérő rendelkezésére álló források eloszlására figyelemmel - legfeljebb az egyösszegű nettó ajánlati ár 5 %-a lehet.
Ajánlatkérő az egyösszegű nettó ajánlati ár meghatározásával kapcsolatban felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a havi alapdíj teljes szerződéses időszakra vetített összege - az ajánlatkérő rendelkezésére álló források eloszlására figyelemmel - legfeljebb az egyösszegű nettó ajánlati ár 5 %-a lehet.
22. Ajánlatkérő rögzíti, hogy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat a jelen beszerzéssel összhangban lévő új szolgáltatás megrendelése esetén a Kbt. 94. § (3) b) pontja szerint. Ajánlatkérő rögzíti továbbá, hogy a becsült érték meghatározásakor - a közösségi értékhatár elérésének meghatározása szempontjából - figyelembe vette az újabb szolgáltatás becsült értékét is.
22. Ajánlatkérő rögzíti, hogy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat a jelen beszerzéssel összhangban lévő új szolgáltatás megrendelése esetén a Kbt. 94. § (3) b) pontja szerint. Ajánlatkérő rögzíti továbbá, hogy a becsült érték meghatározásakor - a közösségi értékhatár elérésének meghatározása szempontjából - figyelembe vette az újabb szolgáltatás becsült értékét is.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828594📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2013/S 107-183304 (2013-06-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2013-10-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 88 300 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlattevő a közbeszerzés értékének 10%-át meg nem haladó mértékében kíván alvállalkozót igénybe venni.
Objektum A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Az ajánlatkérő mindenkori székhelye.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2013-09-18 📅
Név: Navigator Informatikai Zrt.
Postacím: Illatos út 38.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1097
Ország: Magyarország 🇭🇺 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4