Szállítási szerződés a KEOP-3.2.0/11-2012-0012 azonosítószámú, "Legelőkezelés, természeti értékek védelmének érdekében" című projekt keretében Mezőgazdasági gépek, járművek beszerzése I-II-III. részre vonatkozóan
KEOP-3.2.0/11-2012-0012 azonosítószámú, "Legelőkezelés, természeti értékek védelmének érdekében" című projekt keretében Mezőgazdasági gépek, járművek beszerzésére vonatkozó szállítási szerződés. I. rész: — 1 db mezőgazdasági vontató, — 1 db bálaszállító pótkocsi, — 1 db állatszállító pótkocsi, — 2 db tartály pótkocsi. II. rész: 1 db teleszkópos rakodógép. III. rész: 1 db vontatható gréder. Az összes gépet közúti forgalomra alkalmas állapotban a Megrendelő telepére szállítva, üzembe helyezve kívánja Ajánlatkérő átvenni. Ha a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni!
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2013-08-15.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2013-06-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2013-06-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mezőgazdasági gépek
Mennyiség vagy érték:
KEOP-3.2.0/11-2012-0012 azonosítószámú, "Legelőkezelés, természeti értékek védelmének érdekében" című projekt keretében Mezőgazdasági gépek, járművek beszerzésére vonatkozó szállítási szerződés.I. rész:— 1 db mezőgazdasági vontató,— 1 db bálaszállító pótkocsi,— 1 db állatszállító pótkocsi,— 2 db tartály pótkocsi;II. rész: 1 db teleszkópos rakodógép;III. rész: 1 db vontatható gréder.Az összes gépet közúti forgalomra alkalmas állapotban a Megrendelő telepére szállítva, üzembe helyezve kívánja Ajánlatkérő átvenni.Ha a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni!84 331 731

A beszerzés teljes értéke: 54 007 731 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mezőgazdasági gépek📦
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás egy vagy több tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
Postacím: Siska szer 26/a
Postai irányítószám: 9941
Postai város: Őriszentpéter
Kapcsolat
E-mail: kislegykapo@gmail.com📧
Telefon: +36 94548034📞
Fax: +36 94428791 📠
1.) Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét és a felvilágosítás kérést.
2.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció árának megfizetése a dokumentáció átvételének feltétele. A dokumentáció árát az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnál lehet befizetni, vagy ajánlatkérő MÁK-nál vezetett 10047004-00290689-00000000 számú bankszámlájára lehet átutalással teljesíteni (a közlemény rovatban kérjük feltüntetni a következőt: „Ajánlati dokumentáció KEOP-3.2.0/11-2012-0012 jelű pályázat Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság "Legelőkezelés, természeti értékek védelmének érdekében" Átutalásos fizetési mód esetén a dokumentáció átvételekor be kell mutatni ajánlattevő banki terhelési értesítőjét.
A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: hétfőtől-péntekig munkanapokon 8.00-12.00 óra között, az ajánlattételi határidő napján 8.00-14.00 óra között az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a szám alatt az igazgatói titkárságon.
A dokumentáció átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján. Ajánlatkérő a megvásárlást megelőzően a dokumentáció előzetes megtekintésére az átvétel helyszínén lehetőséget biztosít.
Ajánlatkérő a Kbt. 49. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattétel érdekében a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia.
3.) Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdés alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő az ajánlati felhívás III.2.2) P/1. és P/2. pontjaiban előírt ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint az ajánlati felhívás III.2.3. ) M/1. és M/2. pontjaiban előírt műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg.
4.) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás nyelve a magyar. Ennek megfelelően az ajánlatot magyar nyelven kell beadni, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. Joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok alkalmasak. Amennyiben bármely ajánlathoz csatolt okirat, igazolás nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven került kiállításra, úgy annak a Kbt. 36. § (3) bekezdés alapján az ajánlattevő általi felelős fordítását be kell nyújtani.
Idegen nyelvű iratok benyújtása esetén annak hiteles vagy felelős magyar fordítása is benyújtandó az eredeti idegen nyelvű okirattal együtt a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti formában.
Kbt. 36. § (3) Ahol e törvény vagy e törvény, illetve a felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is be-nyújtható. Az ajánlatkérő előírhatja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen: bankgarancia vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni.
Hiteles fordítás esetén a 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet, ill. a 7/1986. (VI. 26.) IM rendelet, valamint az 1991. évi XLI. tv alapján az arra jogosult személy/szervezet végzi el a fordítást és azt a rendeleteknek megfelelő módon hitelesíti.
Felelős fordítás alatt Ajánlatkérő azt érti, hogy az adott fordítást az Ajánlattevő cégszerűen aláírja és tartalmáért teljes felelősséget vállal.
5.) Az ajánlatokat írásban és zártan, 3 pld-ban (1 eredeti, 2 másolat, megjelölve, hogy melyik példány az eredeti), valamint 2 példányban elektronikus adathordozón - amely az aláírt eredeti ajánlat szkennelt (nem módosítható) változatát tartalmazza - kell közvetlenül vagy postai úton benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Ajánlattevőknek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell az ajánlatukban csatolni arra vonatkozóan, hogy a papír alapon benyújtott eredeti ajánlat az elektronikus formában (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható) benyújtott ajánlattal megegyezik. Amennyiben az eredeti illetve másolat valamint az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat az eredeti nyomtatott példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő az eredeti nyomtatott példányt tartja irányadónak.
6.) A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján valamennyi dokumentum egyszerű másolatban is benyújtható.
7.) Ajánlattevőnek csatolnia kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 7. §-a alapján a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
8.) Ajánlattevőnek, alvállalkozónak, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell, hogy a jelen felhívás III.2.2) P/1. pontjában nyilatkozatot adó(ko)n kívül más pénzügyi intézménynél nem vezet pénzforgalmi számlát.
9.) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. Az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciumi szerződés), mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során képviseli, illetve a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatokat tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy az ajánlattevők nyertességük esetére a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért készfizető kezesként egyetemleges felelősséget vállalnak.
10.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 55. § (5) bekezdésére; az 55. § (6) bekezdés a)-b) pontjára, valamint a 60. § (3) és (5) bekezdésére vonatkozóan.
11.) A Kbt. 36. § (5) bekezdése alapján az ajánlattevőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek nem kell igazolnia azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartásból ingyenesen jogosult, ilyennek minősülnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti nyilvántartások is.
12.) Az ajánlatban lévő, minden - a jelentkező vagy alvállalkozó, vagy a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlathoz csatolandók az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldánya vagy a jogi képviselő által készített és ellenjegyzett, a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás-mintája.
13.) Ajánlatkérő az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatokat - annak szükségessége esetén - a Magyar Nemzeti Banknak az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes hivatalos deviza árfolyama alapján számítja át magyar forintra.
14.) Ajánlattevőnek az ajánlatában meg kell jelölnie Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltakat.
15.) Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia a Kbt. 60. § (6) bekezdése szerint.
16.) Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania (Kbt. 60. § (1) bekezdés)
17.) Az ajánlatokkal szemben támasztott formai követelmények:
— Az ajánlatot tollal vagy géppel kell kitölteni.
— Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni.
— Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - a jelentkezés beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
18.) Az ajánlatkérő rendelkezésére álló nettó pénzügyi fedezet: 84 331 731 HUF
Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 76. § (1) bekezdés c) pont - „egyik ajánlattevő sem vagy az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett - az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel - megfelelő ajánlatot„ - fennállása esetén eredménytelenné nyilváníthatja.
19.) Az eljárás a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra.
20.) Ajánlatkérő előírja, hogy Ajánlattevő ajánlatához esélyegyenlőségi tervet csatoljon, vagy nyilatkozzon arra vonatkozólag, hogy az esélyegyenlőségi tervet a szerződéskötés időpontjában Ajánlatkérő részére átadja.
21.) Ajánlatkérő kötelezően elvárja Ajánlattevővel szemben a kivitelezés során bekövetkező járulékos környezetterhelés minimalizálását, illetve a dokumentumkezelés során elvárásnak tekinti a papír felhasználás minimalizálását, illetve az elektronikus úton történő információáramlást.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
KEOP-3.2.0/11-2012-0012 azonosítószámú, "Legelőkezelés, természeti értékek védelmének érdekében" című projekt keretében Mezőgazdasági gépek, járművek beszerzésére vonatkozó szállítási szerződés.
I. rész:
— 1 db mezőgazdasági vontató,
— 1 db bálaszállító pótkocsi,
— 1 db állatszállító pótkocsi,
— 2 db tartály pótkocsi.
II. rész: 1 db teleszkópos rakodógép.
III. rész: 1 db vontatható gréder.
Az összes gépet közúti forgalomra alkalmas állapotban a Megrendelő telepére szállítva, üzembe helyezve kívánja Ajánlatkérő átvenni.
Ha a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni!

A rész száma: 1
A rész elnevezése: I. rész
Mennyiség vagy érték: — 1 db mezőgazdasági vontató,— 1 db bálaszállító pótkocsi,— 1 db állatszállító pótkocsi,— 2 db tartály pótkocsi.
— 1 db mezőgazdasági vontató,
— 1 db bálaszállító pótkocsi,
— 1 db állatszállító pótkocsi,
— 2 db tartály pótkocsi.
Időtartam: 90 nap
A rész száma: 2
A rész elnevezése: II. rész
Mennyiség vagy érték: 1 db teleszkópos rakodógép.Az összes gépet közúti forgalomra alkalmas állapotban a Megrendelő telepére szállítva, üzembe helyezve kívánja Ajánlatkérő átvenni.
1 db teleszkópos rakodógép.
Az összes gépet közúti forgalomra alkalmas állapotban a Megrendelő telepére szállítva, üzembe helyezve kívánja Ajánlatkérő átvenni.
A rész száma: 3
A rész elnevezése: III. rész
Mennyiség vagy érték: 1 db vontatható gréder.Az összes gépet közúti forgalomra alkalmas állapotban a Megrendelő telepére szállítva, üzembe helyezve kívánja Ajánlatkérő átvenni.
1 db vontatható gréder.
KEOP-3.2.0/11-2012-0012 azonosítószámú, "Legelőkezelés, természeti értékek védelmének érdekében" című projekt keretében Mezőgazdasági gépek, járművek beszerzésére vonatkozó szállítási szerződés.
I. rész:
— 2 db tartály pótkocsi;
II. rész: 1 db teleszkópos rakodógép;
III. rész: 1 db vontatható gréder.
Ha a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni!
Ha a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni!
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
KEOP-3.2.0/11-2012-0012 azonosítószámú, "Legelőkezelés, természeti értékek védelmének érdekében" című projekt.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság gépállomása, Őriszentpéter külterület 0199/28 hrsz.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (1) bekezdése a)-k), vagy a Kbt. 57. § (1) bekezdése a)-d) pontjainak hatálya alá tartozik.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő az a gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozik.
Az igazolás módja:
— Az ajánlattevőnek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-11. §-ai szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

— Az ajánlattevőnek a Kbt. 58.§ (3) bekezdése és a 310/2011. Korm. rendelet 10. §-a szerint kell igazolnia a kizáró okok hiányát az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában.
A kizáró okok igazolásával kapcsolatban iránymutatót valamennyi Ajánlattevő részére a Közbeszerzési Hatóság 2012.5.23-án és 2012.6.1-én kelt útmutatója ad.
A kizáró okok igazolásával kapcsolatos nyilatkozatoknak, igazolásoknak, a felhívást közzétételét követően keltezettnek kell lenniük.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (1) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásának napján fennálló számlái vonatkozásában az összes számlavezető pénzügyi intézményétől származó, az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozatot - attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak - legalább az alábbi tartalommal:

— a pénzforgalmi számla száma,
— mióta vezeti a pénzügyi intézmény a számláját,
— volt-e a számlán 30 napot meghaladó sorban állás az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 24 hónapban.
P/2 Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (1) bekezdésének b) pontja alapján csatolnia kell a saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának - vagy annak meghatározott részének - benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.

Ha az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő alkalmatlan, ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (mezőgazdasági gépek szállítása) származó nettó árbevétele nem éri el a I. rész tekintetében 54 000 000 HUF-ot, a II. rész tekintetében 27 000 000 HUF-ot, a III. rész tekintetében 3 000 000 HUF-ot [310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (2) bek.]

Ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (3) szerinti esetben (olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges), az érintett ajánlattevő ezt kiegészítő tájékoztatás-kérésben szíveskedjen jelezni, és az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett ajánlatkérő meghatározza mely egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát.

A Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, a Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja szerint a P.2. követelményeknek, , elegendő, ha közülük egy felel meg.
A Kbt. 55. § (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

A Kbt. 55. § (6) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy

b) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - az a) pontban foglaltakon túl - akkor is, ha az ajánlattevő ajánlatában benyújtja az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet az ajánlattevő fizetésképtelensége esetére kezességet vállal az Ajánlatkérő mindazon kárának megtérítésére, amely az Ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben érte, és amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha bármelyik, az ajánlati felhívás feladásának napján fennálló pénzforgalmi számláján a számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszaszámított 24 hónapban, illetve későbbi számlanyitás esetén a számlanyitás időpontjáig terjedő időszakban 30 napot meghaladó sorban állás mutatkozott. A „sorban állás” vagy „sorba állítás” kitétel alatt ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. Törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.

P/2 Alkalmatlan az ajánlattevő, ha saját vagy jogelődje mérleg szerinti eredménye az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 2 lezárt üzleti évben egynél több évben negatív volt.
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (2) bekezdése esetén alkalmatlan a később létrejött ajánlattevő, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (mezőgazdasági gépek szállítása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el:

— az I. rész esetében: 54 000 000 HUF-ot,
— a II. rész esetében: 27 000 000 HUF-ot,
— a III. rész esetében: 3 000 000 HUF-ot.
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 15. § (1) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti szállításainak ismertetését a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 16. § (1)-(2) bekezdése szerint akként, hogy a dokumentum tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez, a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került.

Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szállítás tárgya, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

M/2. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 15. § (1) bekezdésének c) pontja alapján csatolnia kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetőleg vezetőknek a megnevezését, képzettségét igazoló iratukat, önéletrajzukat, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőségellenőrzésért felelősek.

Az alkalmasság igazolását olyan részletességgel kell megadni hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előirt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen.
A Kbt. 55. § (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
A Kbt. 55. § (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
A Kbt. 55. § (6) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során.

M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év bármely időszakából származó, összesen legalább:
— I. rész: 54 000 000 HUF,
— II. rész: 27 000 000 HUF,
— III. rész: 3 000 000 HUF
értékű közbeszerzés tárgya szerinti mezőgazdasági gép(ek) (I. rész: mezőgazdasági vontató, bála ás állatszállító pótkocsi, tartály pótkocsi; II. rész: teleszkópos rakodógép, III. rész: vontatható gréder) szállítására és szervízelésére vonatkozó referenciával.

M/2. Valamennyi rész vonatkozásában: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább:
— I. rész esetében: 1 fő felsőfokú gépész- vagy mezőgazdasági gépészmérnök végzettségű szakemberrel, aki a minőségellenőrzésért felelős, valamint 2 fő mezőgazdasági gépszerelői képzettségű,
— II. rész esetében: 2 fő,
— III. rész esetében: 1 fő,
mezőgazdasági gépszerelői képzettségű (I. rész: mezőgazdasági vontató, és pótkocsi, II. rész teleszkópos rakodógép, III. rész vontatható gréder) mezőgazdasági gépek javítása/szervízelése területén szerzett legalább 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberrel. A szakembereknek rendelkezésre állási nyilatkozatot is csatolniuk kell.

A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi kötbér mértéke a nettó vételár 1 %-a naponta, az összes gép leszállításának időpontjáig.
Hibás teljesítési kötbér mértéke 10 %. A kötbér alapja a hibás teljesítéssel érintett eszközök nettó vételára.
Meghiúsulási kötbér mértéke a nettó vételár 10 %-a.
Jótállási idő: 12 hónap.
Előleg-visszafizetési biztosíték mértéke: az ajánlattevők a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57. § (1) bekezdése szerint a folyósítandó szállítói előleg összegének megfelelő mértékű előleg-visszafizetési biztosítékot kötelesek nyújtani azzal, hogy a szállító a 368/2011. (XII. 31.) Korm. Rendelet 77. § (1) bekezdés alapján a megkötött szerződés elszámolható összegének 10 %-a erejéig mentesül a biztosítéknyújtás kötelezettsége alól.

Teljesítési biztosíték: az egyösszegű ajánlati ár nettó 5 %-a.
A biztosítékok - előleg visszafizetési, teljesítési - rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban a Kbt. 126. § (6) bek. a) pontja az irányadó, azaz e biztosítékok a Kbt. 126. § (4) bekezdés szerinti határidőkig az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthetőek az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetéssel vagy bankgarancia biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.

Az Ajánlattevőnek a 126. § (5) bekezdés értelmében a biztosítékok határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlatban nyilatkozniuk kell.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes feltételeit a szerződés-tervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem kér.
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást szállítói finanszírozás keretében figyelemmel a „2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről” szóló 4/2011. (I. 28.) Kormány rendeletben foglaltakra, a Kbt. 130. § (3) bekezdés a)-b) pontjai szerinti 30 napon belül fizeti meg, figyelemmel a Kbt. 130. § (6) bekezdésében foglaltakra is. A kifizetésre irányadóak az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ában foglaltak. A 4/2011. (I. 18.) Korm rendelet 57. § (1b) értelmében: ajánlatkérő - amennyiben ennek jogszabályi feltételei fennállnak - biztosítja szállító részére a szerződés elszámolható összege 30 %-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésének lehetőségét. A szállítói előleg igénylésére a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57. § (1b)-(1g) bekezdései az irányadók. A nyertes ajánlattevőnek a szerződés aláírásával egyidejűleg nyilatkoznia kell, hogy a szállítói előleg folyósítását igényli, vagy nem igényli, és ha igényli, akkor milyen összegben. A szállítói előleg nem része a számlázási ütemezésnek.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre

Ajánlatkérő kiköti a folyósítandó szállítói előleg összegének megfelelő mértékű, az NFÜ javára szóló, a Kbt. 126. § (6) bekezdése a) pontja szerinti biztosítéknyújtás kötelezettségét. A gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet szállító - cégjegyzésre jogosult - vezető tisztségviselőjének vagy természetes személy többségi tulajdonosának kezességvállalása vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség is elfogadható a szállítói előleg biztosítékaként. A szállítói előleget (előlegbekérő dokumentumon keresztül) a szállító közvetlenül a közreműködő szervezettől igényelheti a kedvezményezett egyidejű értesítése mellett. A kedvezményezett az értesítéstől számított 5 napon belül jelezheti a szállítói előleggel kap-csolatos fenntartását. Ennek hiányában a szállítói előleg-igénylést a kedvezményezett részé-ről elfogadottnak kell tekinteni. (1g) Az NFÜ meghatározza a szállítói előleggel történő el-számolás részletszabályait.

Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet:
57. § (1b) Szállítói finanszírozás alkalmazása esetén a közszféra szervezet kedvezményezett a Kbt. hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződésben köteles biztosítani a szállító részére a szerződés elszámolható összege 30 %-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésének lehetőségét.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
57. § (1b) Szállítói finanszírozás alkalmazása esetén a közszféra szervezet kedvezményezett a Kbt. hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződésben köteles biztosítani a szállító részére a szerződés elszámolható összege 30 %-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésének lehetőségét.
(1c) Az NFÜ a szállítói előleg kifizetését független, az NFÜ által megbízott műszaki ellenőr ellenőrzéséhez kötheti.
(1e) Az (1b) bekezdés szerinti szállítói előleget (előlegbekérő dokumentumon keresztül) a szállító közvetlenül a közreműködő szervezettől igényelheti a kedvezményezett egyidejű értesítése mellett. A kedvezményezett az értesítéstől számított 5 napon belül jelezheti a szállítói előleggel kapcsolatos fenntartását. Ennek hiányában a szállítói előleg-igénylést a kedvezményezett részéről elfogadottnak kell tekinteni.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
(1e) Az (1b) bekezdés szerinti szállítói előleget (előlegbekérő dokumentumon keresztül) a szállító közvetlenül a közreműködő szervezettől igényelheti a kedvezményezett egyidejű értesítése mellett. A kedvezményezett az értesítéstől számított 5 napon belül jelezheti a szállítói előleggel kapcsolatos fenntartását. Ennek hiányában a szállítói előleg-igénylést a kedvezményezett részéről elfogadottnak kell tekinteni.
(1f) A kedvezményezett köteles a szállító által megküldött előleg-számlát annak beérkezését követő 5 napon belül záradékolni és a közreműködő szervezet részére megküldeni.
(1g) Az NFÜ meghatározza a szállítói előleggel történő elszámolás részletszabályait.
A részletes fizetési feltételeket a szerződés-tervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az Ajánlatkérő nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását a nyertes közös ajánlattevőktől, de együttes ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők mindegyike által cégszerűen aláírt erre vonatkozó "konzorciumi" megállapodást, amelyben meg kell határozni a vezető tagot, illetve a közös ajánlattevőknek egyetemleges kötelezettséget és felelősséget kell vállalniuk.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Az Ajánlatkérő nem követeli meg gazdasági társaság létrehozását a nyertes közös ajánlattevőktől, de együttes ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők mindegyike által cégszerűen aláírt erre vonatkozó "konzorciumi" megállapodást, amelyben meg kell határozni a vezető tagot, illetve a közös ajánlattevőknek egyetemleges kötelezettséget és felelősséget kell vállalniuk.
Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A dokumentáció árának megfizetése a dokumentáció átvételének feltétele. A dokumentáció árát az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnál lehet befizetni, vagy ajánlatkérő MÁK-nál vezetett 10047004-00290689-00000000 számú bankszámlájára lehet átutalással teljesíteni (a közlemény rovatban kérjük feltüntetni a következőt: „Ajánlati dokumentáció KEOP-3.2.0/11-2012-0012 jelű pályázat Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság "Legelőkezelés, természeti értékek védelmének érdekében" Átutalásos fizetési mód esetén a dokumentáció átvételekor be kell mutatni ajánlattevő banki terhelési értesítőjét.

A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: hétfőtől-péntekig munkanapokon 8.00-12.00 óra között, az ajánlattételi határidő napján 08.00-14.00 óra között az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a szám alatt az igazgatói titkárságon.

A dokumentáció átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján.
Az ajánlat érvényességi időtartama: 30 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2013-08-15 📅
A bontás helye:
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/A. földszinti tárgyaló.
Hely: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/A. földszinti tárgyaló.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti személyek.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15946
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Németh Csaba
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Hivatkozás További információk
1.) Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét és a felvilágosítás kérést.
2.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció árának megfizetése a dokumentáció átvételének feltétele. A dokumentáció árát az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnál lehet befizetni, vagy ajánlatkérő MÁK-nál vezetett 10047004-00290689-00000000 számú bankszámlájára lehet átutalással teljesíteni (a közlemény rovatban kérjük feltüntetni a következőt: „Ajánlati dokumentáció KEOP-3.2.0/11-2012-0012 jelű pályázat Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság "Legelőkezelés, természeti értékek védelmének érdekében" Átutalásos fizetési mód esetén a dokumentáció átvételekor be kell mutatni ajánlattevő banki terhelési értesítőjét.
2.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció árának megfizetése a dokumentáció átvételének feltétele. A dokumentáció árát az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnál lehet befizetni, vagy ajánlatkérő MÁK-nál vezetett 10047004-00290689-00000000 számú bankszámlájára lehet átutalással teljesíteni (a közlemény rovatban kérjük feltüntetni a következőt: „Ajánlati dokumentáció KEOP-3.2.0/11-2012-0012 jelű pályázat Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság "Legelőkezelés, természeti értékek védelmének érdekében" Átutalásos fizetési mód esetén a dokumentáció átvételekor be kell mutatni ajánlattevő banki terhelési értesítőjét.
A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: hétfőtől-péntekig munkanapokon 8.00-12.00 óra között, az ajánlattételi határidő napján 8.00-14.00 óra között az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a szám alatt az igazgatói titkárságon.
A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: hétfőtől-péntekig munkanapokon 8.00-12.00 óra között, az ajánlattételi határidő napján 8.00-14.00 óra között az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, 9941 Őriszentpéter, Siskaszer 26/a szám alatt az igazgatói titkárságon.
A dokumentáció átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján. Ajánlatkérő a megvásárlást megelőzően a dokumentáció előzetes megtekintésére az átvétel helyszínén lehetőséget biztosít.
Ajánlatkérő a Kbt. 49. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattétel érdekében a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia.
3.) Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdés alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő az ajánlati felhívás III.2.2) P/1. és P/2. pontjaiban előírt ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint az ajánlati felhívás III.2.3. ) M/1. és M/2. pontjaiban előírt műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg.
3.) Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdés alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő az ajánlati felhívás III.2.2) P/1. és P/2. pontjaiban előírt ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint az ajánlati felhívás III.2.3. ) M/1. és M/2. pontjaiban előírt műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg.
4.) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás nyelve a magyar. Ennek megfelelően az ajánlatot magyar nyelven kell beadni, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. Joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok alkalmasak. Amennyiben bármely ajánlathoz csatolt okirat, igazolás nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven került kiállításra, úgy annak a Kbt. 36. § (3) bekezdés alapján az ajánlattevő általi felelős fordítását be kell nyújtani.
4.) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás nyelve a magyar. Ennek megfelelően az ajánlatot magyar nyelven kell beadni, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. Joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok alkalmasak. Amennyiben bármely ajánlathoz csatolt okirat, igazolás nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven került kiállításra, úgy annak a Kbt. 36. § (3) bekezdés alapján az ajánlattevő általi felelős fordítását be kell nyújtani.
Idegen nyelvű iratok benyújtása esetén annak hiteles vagy felelős magyar fordítása is benyújtandó az eredeti idegen nyelvű okirattal együtt a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti formában.
Kbt. 36. § (3) Ahol e törvény vagy e törvény, illetve a felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is be-nyújtható. Az ajánlatkérő előírhatja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen: bankgarancia vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni.
Kbt. 36. § (3) Ahol e törvény vagy e törvény, illetve a felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is be-nyújtható. Az ajánlatkérő előírhatja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen: bankgarancia vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni.
Hiteles fordítás esetén a 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet, ill. a 7/1986. (VI. 26.) IM rendelet, valamint az 1991. évi XLI. tv alapján az arra jogosult személy/szervezet végzi el a fordítást és azt a rendeleteknek megfelelő módon hitelesíti.
Felelős fordítás alatt Ajánlatkérő azt érti, hogy az adott fordítást az Ajánlattevő cégszerűen aláírja és tartalmáért teljes felelősséget vállal.
5.) Az ajánlatokat írásban és zártan, 3 pld-ban (1 eredeti, 2 másolat, megjelölve, hogy melyik példány az eredeti), valamint 2 példányban elektronikus adathordozón - amely az aláírt eredeti ajánlat szkennelt (nem módosítható) változatát tartalmazza - kell közvetlenül vagy postai úton benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Ajánlattevőknek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell az ajánlatukban csatolni arra vonatkozóan, hogy a papír alapon benyújtott eredeti ajánlat az elektronikus formában (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható) benyújtott ajánlattal megegyezik. Amennyiben az eredeti illetve másolat valamint az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat az eredeti nyomtatott példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő az eredeti nyomtatott példányt tartja irányadónak.
5.) Az ajánlatokat írásban és zártan, 3 pld-ban (1 eredeti, 2 másolat, megjelölve, hogy melyik példány az eredeti), valamint 2 példányban elektronikus adathordozón - amely az aláírt eredeti ajánlat szkennelt (nem módosítható) változatát tartalmazza - kell közvetlenül vagy postai úton benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Ajánlattevőknek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell az ajánlatukban csatolni arra vonatkozóan, hogy a papír alapon benyújtott eredeti ajánlat az elektronikus formában (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható) benyújtott ajánlattal megegyezik. Amennyiben az eredeti illetve másolat valamint az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat az eredeti nyomtatott példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő az eredeti nyomtatott példányt tartja irányadónak.
6.) A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján valamennyi dokumentum egyszerű másolatban is benyújtható.
7.) Ajánlattevőnek csatolnia kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 7. §-a alapján a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
7.) Ajánlattevőnek csatolnia kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 7. §-a alapján a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
8.) Ajánlattevőnek, alvállalkozónak, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell, hogy a jelen felhívás III.2.2) P/1. pontjában nyilatkozatot adó(ko)n kívül más pénzügyi intézménynél nem vezet pénzforgalmi számlát.
8.) Ajánlattevőnek, alvállalkozónak, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell, hogy a jelen felhívás III.2.2) P/1. pontjában nyilatkozatot adó(ko)n kívül más pénzügyi intézménynél nem vezet pénzforgalmi számlát.
9.) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. Az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciumi szerződés), mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során képviseli, illetve a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatokat tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy az ajánlattevők nyertességük esetére a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért készfizető kezesként egyetemleges felelősséget vállalnak.
9.) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. Az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciumi szerződés), mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során képviseli, illetve a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatokat tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy az ajánlattevők nyertességük esetére a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért készfizető kezesként egyetemleges felelősséget vállalnak.
10.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 55. § (5) bekezdésére; az 55. § (6) bekezdés a)-b) pontjára, valamint a 60. § (3) és (5) bekezdésére vonatkozóan.
11.) A Kbt. 36. § (5) bekezdése alapján az ajánlattevőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek nem kell igazolnia azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartásból ingyenesen jogosult, ilyennek minősülnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti nyilvántartások is.
11.) A Kbt. 36. § (5) bekezdése alapján az ajánlattevőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek nem kell igazolnia azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartásból ingyenesen jogosult, ilyennek minősülnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti nyilvántartások is.
12.) Az ajánlatban lévő, minden - a jelentkező vagy alvállalkozó, vagy a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlathoz csatolandók az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldánya vagy a jogi képviselő által készített és ellenjegyzett, a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás-mintája.
12.) Az ajánlatban lévő, minden - a jelentkező vagy alvállalkozó, vagy a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlathoz csatolandók az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldánya vagy a jogi képviselő által készített és ellenjegyzett, a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás-mintája.
13.) Ajánlatkérő az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatokat - annak szükségessége esetén - a Magyar Nemzeti Banknak az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes hivatalos deviza árfolyama alapján számítja át magyar forintra.
14.) Ajánlattevőnek az ajánlatában meg kell jelölnie Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltakat.
15.) Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia a Kbt. 60. § (6) bekezdése szerint.
16.) Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania (Kbt. 60. § (1) bekezdés)
17.) Az ajánlatokkal szemben támasztott formai követelmények:
— Az ajánlatot tollal vagy géppel kell kitölteni.
— Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni.
— Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - a jelentkezés beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
18.) Az ajánlatkérő rendelkezésére álló nettó pénzügyi fedezet: 84 331 731 HUF
Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 76. § (1) bekezdés c) pont - „egyik ajánlattevő sem vagy az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett - az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel - megfelelő ajánlatot„ - fennállása esetén eredménytelenné nyilváníthatja.
Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 76. § (1) bekezdés c) pont - „egyik ajánlattevő sem vagy az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett - az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel - megfelelő ajánlatot„ - fennállása esetén eredménytelenné nyilváníthatja.
19.) Az eljárás a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra.
20.) Ajánlatkérő előírja, hogy Ajánlattevő ajánlatához esélyegyenlőségi tervet csatoljon, vagy nyilatkozzon arra vonatkozólag, hogy az esélyegyenlőségi tervet a szerződéskötés időpontjában Ajánlatkérő részére átadja.
21.) Ajánlatkérő kötelezően elvárja Ajánlattevővel szemben a kivitelezés során bekövetkező járulékos környezetterhelés minimalizálását, illetve a dokumentumkezelés során elvárásnak tekinti a papír felhasználás minimalizálását, illetve az elektronikus úton történő információáramlást.
21.) Ajánlatkérő kötelezően elvárja Ajánlattevővel szemben a kivitelezés során bekövetkező járulékos környezetterhelés minimalizálását, illetve a dokumentumkezelés során elvárásnak tekinti a papír felhasználás minimalizálását, illetve az elektronikus úton történő információáramlást.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828594📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2013/S 122-208990 (2013-06-24)
További információk (2013-08-14) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-02-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 62 998 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Szabályozás: Európai Unió
Készenlét Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.: 8500 Pápa, Mozsár u. 14.
I. rész:
nettó ajánlati ár: —
II. rész:
nettó ajánlati ár: 18 668 000 HUF.
III. rész:
nettó ajánlati ár: —
TEMPEL Kft. 6060 Tiszakécske, Oláhházi dűlő 18.
I. rész:
nettó ajánlati ár: 43 010 000 HUF.
II. rész:
nettó ajánlati ár: 22 609 000 HUF.
III. rész:
nettó ajánlati ár: 1 667 000 HUF.
Huntrco Zrt., Agió Kft. közös ajánlat
Huntraco Zrt.: 2040 Budaörs, Kamaraerdei út. 3.
Agió Kft.: 7100 Szekszárd, Rákóczi út 154.
Képviseletre jogosult: Huntraco Zrt.
I. rész:
nettó ajánlati ár: 43 026 895 HUF
II. rész:
nettó ajánlati ár: 18 770 625 HUF
III. rész:
nettó ajánlati ár: 2 040 000 HUF.
Szal-agro Kft. 3527 Miskolc, Sajó út 4.
I. rész:
nettó ajánlati ár: 42 950 000 HUF.
II. rész:
nettó ajánlati ár: 23 950 000 HUF.
III. rész:
nettó ajánlati ár: —
Szegána Kft. 6791 Szeged, Dorozsmai út 143.
I. rész:
nettó ajánlati ár: 46 368 030 HUF.
II. rész:
nettó ajánlati ár: 22 577 835 HUF.
III. rész:
nettó ajánlati ár: 6 342 000 HUF.
Kite Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.
4181 Nádudvar, Bem József u. 1.
I. rész:
nettó ajánlati ár: 42 550 000 HUF.
II. rész:
nettó ajánlati ár: 22 100 000 HUF.
III. rész:
nettó ajánlati ár: 1 780 000 HUF.
Objektum A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság gépállomása, Őriszentpéter külterület 0199/28. hrsz.
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződéskötés időpontja: 2013-10-31 📅
Név: KITE Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt.
Postacím: Bem József u. 1.
Postai város: Nádudvar
Postai irányítószám: 4181
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: matrai@kite.hu📧
2️⃣
A szerződéskötés időpontja: 2014-01-14 📅
Név: Készenlét Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Postacím: Mozsár u. 14.
Postai város: Pápa
Postai irányítószám: 8500
3️⃣ Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
6
4
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Németh Csaba
Forrás: OJS 2014/S 034-055322 (2014-02-13)