Szállítási szerződés a „Központi műtő és diagnosztikai blokk kialakítása a Szent Pantaleon Kórházban” című, TIOP-2.2.4-09/1-2010-0024 azonosítószámú projekthez kapcsolódó orvostechnikai eszközök szállítására, szerelésére és üzembe helyezésére

Szent Pantaleon Kórház – Rendelőintézet Dunaújváros

Szállítási szerződés a „Központi műtő és diagnosztikai blokk kialakítása a Szent Pantaleon Kórházban” című, TIOP-2.2.4-09/1-2010-0024 azonosítószámú projekthez kapcsolódó orvostechnikai eszközök szállítására, szerelésére és üzembe helyezésére.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-01-27. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2013-12-10.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2013-12-10 Ajánlati felhívás
2014-01-13 További információk
2014-07-03 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2013-12-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések
Mennyiség vagy érték:
A szükséges orvostechnikai eszközök szállítása, szerelése, üzembe helyezése, próbaüzem lefolytatása és a kezelőszemélyzet betanítása, továbbá a szállított berendezések jótállási időn belüli javítása.1. sz. rész: Műtő, terápia: 209 db.2. sz. rész: Sterilizáló: 434 db.3. sz. rész: Digitális képalkotás, diagnosztika: 21 db.A szállítandó gépek, műszerek, eszközök felsorolását és részletes követelményeit a dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás egy vagy több tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Szent Pantaleon Kórház – Rendelőintézet Dunaújváros
Postacím: Korányi S. utca 4–6.
Postai irányítószám: 2400
Postai város: Dunaújváros
Kapcsolat
Internetcím: http://www.pantaleon.hu 🌏
E-mail: foigazgato@pantaleon.hu 📧
Telefon: +36 25550100 📞
Fax: +36 25403599 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2013-12-10 📅
Benyújtási határidő: 2014-01-27 📅
Közzététel dátuma: 2013-12-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2013/S 242-420805
HL-S szám: 242
További információk
1) Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt. 67. § szerint lehetőséget biztosít. 2) Az ajánlatokat munkanapokon 09:00–13:00 óráig, az ajánlattételi határidő napján 09:00–10:00 óráig lehet benyújtani. 3) A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján az eredeti ajánlati példányban szereplő dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók. Az ajánlatkérő előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál, pl. bankgarancia, kezességvállalásról szóló nyilatkozat. 4) Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, ami tartalmazza a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti összes adatot (az ajánlattevők neve, címe (székhelye, lakóhelye), valamint azok a főbb, számszerűsíthető adatok, amelyek az értékelési részszempontok alapján értékelésre kerülnek). 5) A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. Az ajánlatkérő előírja, hogy a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia vagy át kell vennie, vagy elektronikus úton el kell érnie. A dokumentáció másra nem ruházható át. 6) Dokumentáció átvételének helye: Tímár László egyéni vállalkozó irodája, 1125 Budapest, Nógrádi u. 11. fsz. 2. A dokumentáció átvehető személyesen, munkanapokon 09:00–13:00 óráig (az ajánlatok felbontásának napján 09:00–10:00 óráig). Ajánlatkérő az érdeklődésüket jelző gazdasági szereplők részére ingyenesen, teljes terjedelemben e-mail útján megküldi a dokumentációt. A dokumentáció átvétele vagy megküldése esetén a dokumentációt átvevő személy köteles aláírni az erről szóló jegyzőkönyvet, valamint köteles a jegyzőkönyvön olvashatóan feltüntetni a gazdasági szereplő elérhetőségeit (név, székhely, levelezési cím, faxszám, e-mail cím, telefonszám). 7) A Kbt. 50. § (3) bekezdése szerint a dokumentáció megküldése az erre irányuló kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül, e-mail-en történik. 8) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni. 9) Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére való pénzügyi, gazdasági, illetve műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi követelmények tekintetében: ajánlati felhívás III.2.2) G.1., G.2., III.2.3) M.1., M.2., M.3. és M.4. pontjai. 10) Minden, a felhívás III.2.2) G.1. pontja szerinti alkalmassági feltétel igazolásában részt vevő ajánlattevőnek és más szervezetnek (személynek) nyilatkoznia kell arról, hogy — a cégkivonatában szereplő, valamint az ajánlati felhívás feladásának napjától visszaszámított 2 évben megszűnt összes bankszámláról benyújtotta a jelen felhívás III.2.2) G.1. pontjában előírt tartalmú banki igazolást, — továbbá, hogy mely pénzforgalmi számlákkal rendelkezik és az ajánlati felhívás feladásának napjától visszaszámított 2 évben mely pénzforgalmi számlák kerültek megszüntetésre, — a megnevezett pénzintézeteken kívül más pénzintézetnél nem vezet számlát, — illetve adott esetben indoklás a cégkivonatban lévő és az ajánlatban benyújtott számlavezető pénzintézetek és/vagy pénzforgalmi jelzőszámok közötti esetleges eltérés okáról. 11) Amennyiben a Kbt. 124. § (4) bekezdése szerinti ajánlattevő a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja alapján igazolta a gazdasági és pénzügyi alkalmasságot, abban az esetben az ajánlatkérő és a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja alapján kezességet vállaló személy (szervezet) között a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 272. § (1) bekezdés szerinti kezességi szerződés jön létre olyan módon, hogy a fentiek szerinti írásbeli kezességvállalásnak az ajánlatkérő általi elfogadásáról a kezességet vállaló személyt (szervezetet) értesíti az ajánlatkérő. Erre tekintettel a kezességet vállaló köteles az ajánlatban megadni székhelyét (postacímét), telefonszámát, faxszámát, e-mail címét. 12) Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 126. § (5) bekezdésében foglaltak szerint. 13) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlott termékek és tartozékaik pontos gyártóját, típusát, darabszámát, egységárát és összárát. 14) Az ajánlatok elbírálásának részszempontjai: 1. sz. rész: 1. Nettó ajánlati ár (HUF) – súlyszám: 953 2. Szakmai többlettartalom – súlyszám: 513 A 2. részszempont alszempontjai: Mobil vizsgálólámpa Szabályozható vagy kapcsolható csökkentett fényerő üzemmód Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Intenzív Betegágy Oszlopos kivitel Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Mikrostimulációs rendszer (pl.: MIS vagy ekvivalens) Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Feklap alá becsúszó oldalrácsok funkció megléte Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Központi monitor Trendek, ha legalább 240 óra Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Ágymelletti betegellenőrző moduláris monitor Ismétlő képernyő csatlakoztatható Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Kiegészítő képernyőt az alapképernyőtől független információ jeleníthető meg Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 A modul képernyő mérete legalább 5”, előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 10 A készülékben legalább 120 óra trend tárolható Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Portábilis pulzoximéter Tömege: max. 2500 g, előny a kisebb Pontszám: fordított arányosítással Súlyszám: 3 Lélegeztető készülék – magas tudásszintű A készülék beépített levegő ellátó rendszerrel rendelkezik Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Adaptív lélegeztetési üzemmód a beteg légző rendszerének állapotváltozásaihoz (C, R, AutoPEEP, trigger aktivitás) folyamatosan alkalmazkodó automatizmussal, frekvencia, légzéstérfogat és I:E arány automatikus meghatározása, és alkalmazása Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 A fenti eljárás amennyiben passzív és aktív betegen egyaránt működik Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Adaptív lélegeztetés, mely figyelembe veszi a beépített érzékelők (capnográph, pulzoximeter) által szolgáltatott információkat, a lélegeztetés-haemodinamika interakciókat és képes ennek megfelelően, kezelői beavatkozás nélkül, módosítani a légzési mintát. (legalább egy gépnek tudnia kell.) Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Legalább 72 óra trend Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Grafikus tüdőkép resistencia, compliance és légzési aktivitás grafikus megjelenítésére Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Komplex, gafikus beteg állapot kijelző, a lélegeztetőtől való függés grafikus megjelenítésére, ventiláció, CO2 elimináció, spontán aktivitás jellemzésére Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Lélegeztető készülék – közepes tudásszintű A készülék beépített levegő ellátó rendszerrel rendelkezik Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Adaptív lélegeztetési üzemmód a beteg légző rendszerének állapotváltozásaihoz (C, R, AutoPEEP, trigger aktivitás) folyamatosan alkalmazkodó automatizmussal, frekvencia, légzéstérfogat és I:E arány automatikus meghatározása, és alkalmazása Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 A fenti eljárás amennyiben passzív és aktív betegen egyaránt működik Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Trendek 24-72 óra (legalább 24 órára) Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Grafikus tüdőkép resistencia, compliance és légzési aktivitás grafikus megjelenítésére Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Komplex, gafikus beteg állapot kijelző, a lélegeztetőtől való függés grafikus megjelenítésére, ventiláció, CO2 elimináció, spontán aktivitás jellemzésére Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Volumetrikus capnográfiával bővíthető Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Noninvazív lélegeztetéshez respirátor Működéséhez ne igényeljen külső levegőforrást (beépített levegő ellátó rendszer) Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Képernyő színes Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Képernyő mérete legalább 8” Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Érintőképernyős vezérlés Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Érintőképernyő transzport közben lezárható Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Adaptív lélegeztetés transzport során a beteg légző rendszerének állapotváltozásaihoz (C, R, AutoPEEP, trigger aktivitás) folyamatosan alkalmazkodó automatizmussal, frekvencia, légzéstérfogat és I:E arány automatikus meghatározása, és alkalmazása Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 A fenti eljárás amennyiben passzív és aktív betegen egyaránt működik Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Grafikus tüdőkép resistencia, compliance és légzési aktivitás grafikus megjelenítésére Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Komplex beteg állapot kijelző, a lélegeztetőtől való függés grafikus megjelenítésére, ventiláció, CO2 elimináció, spontán aktivitás jellemzésére Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Defibrillátor mobil Magasabb energia szintek 300-360 J Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Magasabb ingeráram 140-200 mA Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Fecskendős infúziós pumpa (perfusor) 25 Hgmm vagy finomabb felbontással állítható okklúziós riasztási szint Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Min 15 cm2 méretű grafikus LCD kijelző, előny a nagyobb Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 10 Készülékbe épített 230 V-os hálózati tápegység és akkumulátortöltő Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Nyomás trend megjelenítése a készülék kijelzőjén Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Vérhűtő min. 7 napos hőmérséklet adat rögzítés (max. 365 nap), előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Hűtőszekrény gyógyszerek tárolására min. 7 napos hőmérséklet adat rögzítés (max. 365 nap), előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Aneszteziológiai gyógyszeradagoló pumpa Hálózati és akkumulátoros üzemmód, nagy kapacitású, hosszú élettartamú akkumulátor töltöttségi állapot kijelzéssel. Működési idő min. 4 óra 5ml/óra esetén, előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 TIVA mód vagy TCI-pharmatokinetikai program, minimum 3 protokoll Ismertesse a protokollokat, előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Mennyezeti satelites műtőlámpa Megvilágított terület mérete elektronikusan állítható Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Színhőmérséklet átkapcsolható más értékre Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Színjósági tényező Ra ≥95 Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Endoszkópiás derengőfény fény Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Mobil műtőlámpa Megvilágított terület mérete elektronikusan állítható Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Színjósági tényező Ra ≥95 Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Nagyfrekvenciájú vágó- és elektrocoaguláló készülék Áramformák száma (csak szakmailag elkülönülő, áramformán belüli fokozatok, effektek nélkül számítandó), előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 10 Független bipoláris kimenetek száma, előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 10 Fokozott biztonsági funkció újszülött alkalmazáshoz (neutrális elektróda mérés változtatása és teljesítménykorlátozás Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Minimális kimeneti teljesítmény beállítható legkisebb értéke (0-t nem figyelembe véve), előny a kisebb Pontszám: fordított arányosítással Súlyszám: 10 Transzport respirátor Transzport közben ne igényeljen külső levegőforrást (beépített levegő ellátó rendszer) Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Képernyő színes Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Képernyő mérete legalább 8” Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Érintőképernyős vezérlés Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Érintőképernyő transzport közben lezárható Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Adaptív lélegeztetés transzport során a beteg légző rendszerének állapotváltozásaihoz (C, R, AutoPEEP, trigger aktivitás) folyamatosan alkalmazkodó automatizmussal, frekvencia, légzéstérfogat és I:E arány automatikus meghatározása, és alkalmazása Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 A fenti eljárás amennyiben passzív és aktív betegen egyaránt működik Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Grafikus tüdőkép resistencia, compliance és légzési aktivitás grafikus megjelenítésére Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Komplex beteg állapot kijelző, a lélegeztetőtől való függés grafikus megjelenítésére, ventiláció, CO2 elimináció, spontán aktivitás jellemzésére Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 2. sz. rész: 1. Nettó ajánlati ár (HUF) – súlyszám: 269 2. Szakmai többlettartalom – súlyszám: 145 A 2. részszempont alszempontjai: Autokláv (8 STE) átadós Oldalsó szerviz tér nélkül, csak elölről szervizelhető legyen Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Kamra élettartamára 10 év vagy annál hosszabb gyári garancia Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Autokláv (4 STE) átadós Oldalsó szerviz tér nélkül, csak elölről szervizelhető legyen Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Kamra élettartamára 10 év vagy annál hosszabb gyári garancia Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Sterilizáló dobozok Felhasználást segítő könnyített kivitel megléte Pontszám: Rozsdamentes acél kivitel: 1 pont, Alumínium vagy alumínium-ötvözet kivitel: 10 pont Súlyszám: 5 Felhasználást könnyítő kis tömegű fedél kialakítás: Pontszám: Fém kivitel: 1 pont, Műanyag kivitel: 10 pont Súlyszám: 5 Kialakítás hibalehetőséget minimalizáló kivitele Pontszám: Mozgó mechanikus alkatrészt tartalmazó szelepet tartalmaz: 1 pont, Mozgó mechanikus elemet a szűrőrendszer nem tartalmaz: 10 pont Súlyszám: 5 Fogantyú kialakítás Pontszám: Fém fogantyú: 1 pont, Gyorsan kihűlő műanyag fogantyúk: 10 pont Súlyszám: 5 Semmiféle fogyóanyagra nincs szükség a használatához (szűrőbetét cserét nem igényel) Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Kialakítás hibalehetőséget minimalizáló kivitele Pontszám: Vízleeresztő szelepet tartalmaz: 1 pont, Vízleeresztő szelep nem szükséges, azt nem tartalmaz: 10 pont Súlyszám: 5 Mosogatógép átadós Kapacitás 12 DIN tálca Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 30 Hidrogén-peroxidos alacsony hőmérsékletű sterilizáló készülék Alkalmas fém és különböző műanyag lumenes eszközök sterilizálására, 0,7 mm belső átmérőtől Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 A készülék beépített mérő rendszerrel rendelkezik, a hatóanyag (hidrogén-peroxid) folyamatos monitorozására Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 A berendezés a hatóanyag kazetta azonosítására alkalmas microchip rendszerrel rendelkezik Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Lábkapcsolóval nyitható vagy nyomógombbal működtethető automatikus kamraajtó Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Opcionális EN ISO 14937 szerinti validálást támogató független paramétermonitorozó egység Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 A technológia rendelkezik a vezető endoszkóp gyártó cégek kompatibilitási nyilatkozatával, vagy az eszköz használati utasításában történő megjelöléssel Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 A technológia rendelkezzen Európai Uniós tagország hatóságának jóváhagyásával a sterilizálási eljárásokkal szemben leginkább rezisztens prion kórokozók inaktiválására vonatkozóan Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Szárítószekrény, álló kivitel, 1 ajtós (elektr.) Belső térfogat min. 260 l, előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 10 3. sz. rész: 1. Nettó ajánlati ár (HUF) – súlyszám: 483 2. Szakmai többlettartalom – súlyszám: 260 A 2. részszempont alszempontjai: Mammográf foszforlemezes kiolvasóval Oszcilláló finomrács Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Paciens és kazetta egymáshoz rendelése (ID) vonalkódos Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 A mammográfiás vizsgálatnak megfelelő röntgenfelvételi pozíció beállítások és protokollok megjelenítése emberalak ábrázolással Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Ultrahang felsőszintű berendezés (Radiológia I.) Digitális adatfeldolgozó csatornák száma min. 70 000, előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Laterális erősítés (Lateral Gain Control) állíthatósága manuálisan potenciométerekkel Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Frame rate B-módban ≥ mint 1 050 kép/sec Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Live compare mode: elmentett vizsgálati képanyag online összehasonlítása az aktuális képpel Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Mintavételi kapu mérete ≤ 0,6 mm Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 A transducer legalacsonyabb 2D fundamentális frekvenciája ≤ mint 3.0 MHz Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Ultrahang felső kategóriás berendezés (Radiológia II.) Digitális adatfeldolgozó csatornák száma min. 70 000, előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Laterális erősítés (Lateral Gain Control) állíthatósága manuálisan potenciométerekkel Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Frame rate B-módban ≥ mint 1 050 kép/sec Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Live compare mode: elmentett vizsgálati képanyag online összehasonlítása az aktuális képpel Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Mintavételi kapu mérete ≤ 0,6 mm Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 A transducer legalacsonyabb 2D fundamentális frekvenciája ≤ 3.0 MHz Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 A megajánlott hasi convex , valamint a lineáris transducer legyen kompatibilis az. 1 sz. radiológiai célú, valamint a 3. sz. szülészeti-nőgyógyászati célú ultrahang készülékkel Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 A készüléken alkalmazható a kórházban lévő TEE S7-2 típusú, Philips gyártmányú kardiológiai transducer Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 10 Ultrahang felsőkategóriás berendezés (szülészet, nőgyógyászat) Digitális adatfeldolgozó csatornák száma min. 70 000, előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Laterális erősítés (Lateral Gain Control) állíthatósága manuálisan potenciométerekkel Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Frame rate B-módban ≥ mint 1 050 kép/sec Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Live compare mode: elmentett vizsgálati képanyag online összehasonlítása az aktuális képpel Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Mintavételi kapu mérete ≤ 0,6 mm Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Digitális átvilágító felvételi berendezés vizsgáló asztallal Vizsgálószerkezettől függetleníthető és gördíthető állványon elmozgatható rtg cső Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Csőtartó kar elforgathatósága függőleges tengely mentén (min:+/— 90 fok) Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Rétegfelvétel készítése a vizsgálóasztal bármilyen fokú döntöttségénél Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Beírható testtáj programok száma min.: 50 Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Kombinált Cu/Al szűrők alkalmazása Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Oszcilláló finomrács Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Digitális multifunkciós röntgenkészülék mennyezeti csőtartóval Anód hőkapacitás (értékelésre a 300kHU-nál nagyobb értékek kerülnek), előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Cső búra hőkapacitás (értékelésre az 1500kHU-nál nagyobb értékek kerülnek), előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Pixel méret (értékelésre a 200 µm-nél kisebb értékek kerülnek), előny a kisebb Pontszám: fordított arányosítással Súlyszám: 5 Előnézeti kép megjelenési ideje a kép megjelenítőn, az expozíciótól számítva (értékelésre a 8sec-nél kisebb értékek kerülnek), előny a kisebb Pontszám: fordított arányosítással Súlyszám: 5 A mennyezeti csőtartón levő kijelzőn a páciens adatainak vagy nevének kijelzése Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 C íves képerősítő Teljesítmény min. 2 kW, előny a nagyobb Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 10 Felvételi fókusz mérete Max. 1,5 mm, előny a kisebb Pontszám: fordított arányosítással Súlyszám: 5 C-ív mélysége Min. 660 mm, előny a nagyobb Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Legnagyobb beállítható átvilágítási csőáram Min. 8 mA, előny a nagyobb Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Legnagyobb beállítható csőáram digitális felvételi üzemben Min. 12 mA, előny a nagyobb Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Monitor hasznos képátmérője Min. 17”, előny a nagyobb Pontszám: 17-18 = 1 pont, nagyobb, mint 18 = 10 pont, Súlyszám: 5 Automatikus fémartefact korrekció Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Offcenter automatikus paraméter beállítás Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Kollimátorok helyzete alapján automatikus kontraszt és fényerőszabályozás a monitorokon Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 USB port a kép exportálására Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Analóg röntgen gép digitalizáló Detektor mérete kompatibilis a szabványos 35x43 cm méretű röntgen kazettával Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 Pixel méret max. 200 µm, előny a kisebb Pontszám: ≥140 µm = 1 pont, <140 µm = 10 pont Súlyszám: 5 A detektor rendelkezik számítógéppel kiolvasható beépített ütésérzékelő szenzorral Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 A paciens vizsgálatának megfelelő röntgenfelvételi pozíció beállítások és protokollok megjelenítése emberalak ábrázolással Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont Súlyszám: 5 PACS rendszer Fényerő min. 1000 cd/m2, előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 Licenc szám: min. 10-es konkurens licenc (max. 30), előny a több Pontszám: egyenes arányosítással Súlyszám: 5 15) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10 pont. 16) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszerek ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: A „Nettó ajánlati ár (HUF)” részszempont értékelését a fordított arányosítás módszerével végzi az ajánlatkérő. A legalacsonyabb árat tartalmazó ajánlat a maximális (10) pontot kapja, a többi ajánlat pontszámai az ezekhez történő értékarányosítással kerülnek meghatározásra, a dokumentációban megadott képlet szerint. A ”Szakmai többlettartalom” részszempont alszempontjai esetén: — Ahol az alacsonyabb érték a kedvezőbb, a következő módszerrel számol az ajánlatkérő: fordított arányosítás, a dokumentációban megadott képlet szerint. — Ahol a magasabb érték a kedvezőbb, a következő módszerrel számol az ajánlatkérő: egyenes arányosítás, a dokumentációban megadott képlet szerint. — Abszolút értékelés: ahol egy tulajdonság meglétét bírálják, ott a tulajdonság megléte (igen válasz) a maximális 10 pontot, míg a meg nem léte (nem válasz) a minimális 1 pontot éri; majd a pontszám felszorzásra kerül a súlyszámmal. — Egyebekben a jelen felhívás VI. 3) 14. pontjában foglalt pontkiosztás szerint. Ajánlatkérő az egyenes, illetve a fordított arányosítás esetében is a megajánlás teljes mennyiségét veszi figyelembe. Az egyes alszempontok és résszempontok pontszámai a hozzájuk tartozó súlyszámmal felszorzásra, a szorzatok pedig ajánlatonként összeadásra kerülnek, ez adja az ajánlat összpontszámát. Ha több ajánlat ér el azonos legmagasabb összpontszámot, akkor az eljárás nyertese az az ajánlat, amely alacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmaz. Amennyiben az előbbiek alapján a nyertes ajánlat nem választható ki, akkor arról ajánlatkérő – közjegyző jelenlétében – az azonos legmagasabb összpontszámot elérő ajánlatok közötti sorsolással dönt. Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása vonatkozásában alkalmazott módszerek tekintetében irányadó a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2012. évi 61. szám; 1.6.2012.) közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” tárgyú útmutató. 17) Az ajánlati árat magyar forintban (HUF) kell megadni, ellenkező esetben az ajánlat érvénytelen. Ajánlatkérő az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatokat – annak szükségessége esetén – a Magyar Nemzeti Banknak, eredménykimutatás vonatkozásában az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyam, referencia vonatkozásában a sikeres műszaki átadás-átvétel (teljesítés) napján érvényes hivatalos devizaárfolyamai alapján számítja át Magyar Forintra. 18) Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó. 19) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az idegen nyelvű iratokat felelős magyar fordításban is csatolni kell, figyelemmel a Kbt. 36. § (3) bekezdésére. 20) Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 25. §-ában foglalt feltételeknek, különös figyelemmel a (2)–(3) bekezdésre. Be kell csatolni a közös ajánlattevők megállapodását, amelyben rögzítik a Kbt. 25. § (6) bekezdésében előírt egyetemleges felelősségvállalást a szerződés teljesítéséért, a képviselő ajánlattevő kijelölését, továbbá meg kell adni a közös ajánlattevők munkamegosztását a feladatok és azok részaránya tekintetében. 21) Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró, az ajánlattevő valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. Amennyiben az ajánlatot nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek az ajánlat aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott – közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt – meghatalmazását is szükséges csatolni. A meghatalmazást a meghatalmazottnak is alá kell írnia. 22) A Rendelet 7. §-a alapján, amennyiben az ajánlattevő tekintetében cégbíróság előtt változásbejegyzési eljárás van folyamatban, abban az esetben az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. 23) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 60. § (3) és (5) bekezdésében foglaltak szerint. 24) Az ajánlatot 1 papír alapú példányban kell benyújtani. Tekintettel a Kbt. 61. § (1) bekezdésére, a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 46. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakra és arra, hogy a jelen a beszerzés európai uniós forrásból finanszírozott, az ajánlatkérő kéri az ajánlattevőket, hogy a papír alapú ajánlatukat teljes terjedelmében (beleértve az összes nyilatkozatukat, igazolásokat stb.) *.pdf formátumba beszkennelve, elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) is nyújtsák be az ajánlatukkal közös csomagolásban. Az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során minden esetben a papír alapon benyújtott ajánlatot veszi figyelembe. Az ajánlatban nyilatkozni kell az ajánlat papír alapú eredeti és elektronikus példányának egyezőségéről. 25) Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben az ajánlattevő, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint igazolni, és hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartás elektronikus elérhetősége. 26) Az ajánlat benyújtása ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek mértéke az 1. sz. rész esetében 3 000 000 HUF, a 2. sz. rész esetében 1 000 000 HUF, a 3. sz. rész esetében 2 000 000 HUF. Az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérőnek a Magyar Államkincstárnál vezetett 10029008-00324371-30005008 számú számlájára kell teljesíteni. A biztosíték nyújtása történhet bankgaranciával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvénnyel is. Az ajánlati biztosíték rendelkezésére bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét, valamint az eljárás TED számát. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot (a terhelési értesítő bank által hitelesített példányát, a bankgarancia nyilatkozatot, vagy a kötelezvényt) az ajánlathoz csatolni kell. Bankgarancia nyújtása esetén a bankgarancia kedvezményezettjeként az Ajánlatkérőt kell megnevezni, a bankgarancia levélben tárgyként fel kell tüntetni az eljárás TED számát, és az „ajánlati biztosíték" megnevezést. A közlemény rovatban meg kell jelölni, hogy melyik részajánlati körre kerül benyújtásra. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség lejártáig (azaz az ajánlati felhívás IV.3.7.) pontjában meghatározott időtartam lejártáig) érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni. Az ajánlati biztosíték visszafizetése tekintetében a Kbt. 59. § (5)–(7) bekezdéseiben foglaltak irányadók. 27) Az ajánlattevőnek csatolnia kell a megajánlott eszközök leírását a dokumentációban csatolt műszaki leírásnak megfelelően, és gyártói termékismertető prospektusát, amelyből megállapítható, hogy a megajánlott eszközök megfelelnek az előírások mindegyikének. Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott eszközök a becsatolt leírás és prospektus alapján nem felelnek meg a dokumentációban előírt műszaki követelményeknek. 28) Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.3) pontjában adott információt azzal egészíti ki, hogy a teljesítés véghatárideje a jelen közbeszerzés eredményeként megkötendő szerződés mindkét fél részéről történő aláírását követő 60. nap, de legfeljebb a projekt befejezési határideje, a szerződés eddig az időpontig meghosszabbítható.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szállítási szerződés a „Központi műtő és diagnosztikai blokk kialakítása a Szent Pantaleon Kórházban” című, TIOP-2.2.4-09/1-2010-0024 azonosítószámú projekthez kapcsolódó orvostechnikai eszközök szállítására, szerelésére és üzembe helyezésére.
A rész száma: 1
A rész elnevezése: Műtő, terápia
Rövid leírás: Műtő, terápia.
Mennyiség vagy érték: 209 db.
Időtartam: 60 nap
A rész száma: 2
A rész elnevezése: Sterilizáló
Rövid leírás: Sterilizáló.
Mennyiség vagy érték: 434 db.
A rész száma: 3
A rész elnevezése: Digitális képalkotás, diagnosztika
Rövid leírás: Digitális képalkotás, diagnosztika.
Mennyiség vagy érték: 21 db.
A szükséges orvostechnikai eszközök szállítása, szerelése, üzembe helyezése, próbaüzem lefolytatása és a kezelőszemélyzet betanítása, továbbá a szállított berendezések jótállási időn belüli javítása.
1. sz. rész: Műtő, terápia: 209 db.
2. sz. rész: Sterilizáló: 434 db.
3. sz. rész: Digitális képalkotás, diagnosztika: 21 db.
A szállítandó gépek, műszerek, eszközök felsorolását és részletes követelményeit a dokumentáció tartalmazza.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program „Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című TIOP-2.2.4 azonosítószámú konstrukcióban nyertes „Központi műtő és diagnosztikai blokk kialakítása a Szent Pantaleon Kórházban” című, TIOP-2.2.4-09/1-2010-0024 azonosítószámú projekt.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 2400 Dunaújváros, Korányi Sándor u. 4–6.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő az a gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdése szerinti kizáró ok fennáll.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2–8. és 10–11. § rendelkezései szerint kell igazolni.
A Kbt. 58. § (3) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó, az ajánlattevő, az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő által tett nyilatkozatoknak keltezése nem lehet korábbi, mint a felhívás feladásának napja. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót és alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Többet mutasson
A kizáró okok igazolása tekintetében – a magyarországi letelepedésű ajánlattevők esetében – irányadó a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2013. évi 141. szám; 29.11.2013.) közzétett „a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 56–57. §-ában, valamint a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2–3. §-ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú útmutató. Az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2012. évi 61. szám; 1.6.2012.) közzétett útmutató az irányadó.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
G. 1. Az ajánlattevőnek csatolnia kell a Rendelet 14. § (1) bek. a) pontja alapján valamennyi pénzügyi intézményétől származó, valamennyi – a cégkivonatban szereplő, valamint az ajánlati felhívás feladásának napjától visszaszámított 2 évben megszűnt – pénzforgalmi számlájáról szóló, az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozatot melynek kötelezően tartalmaznia kell (attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak) a számla számát, a megnyitás dátumát, adott esetben a megszüntetés dátumát, továbbá azt, hogy számláján/számláin az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 2 évben 30 napot meghaladó sorban állás volt-e (a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerint).
Többet mutasson
G. 2. Az ajánlattevőnek csatolnia kell a Rendelet 14. § (1) bek. b) pontja alapján saját vagy jogelődje előző két lezárt üzleti évből származó számviteli jogszabályok szerinti eredménykimutatását. Amennyiben az eredménykimutatás a www.e-beszamolo.kim.gov.hu honlapon megismerhető, az eredménykimutatás adatait a Kbt. 36. § (5) bekezdése alapján Ajánlatkérő ellenőrzi.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 55. § (5)–(6) bekezdései, valamint a Rendelet 14. §-a.
A Rendelet 14. § (2) bekezdése szerint, ha az ajánlattevő az ajánlati felhívás G.2. pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (orvostechnikai eszközök szállítása) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
A Rendelet 14. § (3) bekezdése szerint, ha az ajánlattevő az ajánlati felhívás G.2. pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az eredménykimutatás benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az eredménykimutatás benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontjának alkalmazása esetén a kezességet vállaló nyilatkozatnak legalább az ajánlattevő ajánlati kötöttsége lejártáig hatályosnak kell lennie, erről a kezességet vállalónak nyilatkoznia kell.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
G. 1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha bármely pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat szerint bármelyik pénzforgalmi számláján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 2 évben 30 napot meghaladó sorban állás volt. Az e pontban előírt követelmény valamennyi rész vonatkozásában alkalmazandó.
Többet mutasson
G. 2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha saját vagy jogelődje mérleg szerinti eredménye az előző két lezárt üzleti évből mindkét évben negatív volt.
Közös ajánlattétel esetén a G.1 és G.2. pontban foglalt követelményeknek elegendő, ha a közös ajánlattevők egyike megfelel. A Rendelet 14. § (2) bekezdésére tekintettel az ajánlatkérő a később létrejött gazdasági szereplőktől megkövetelt, a közbeszerzés tárgyából (orvostechnikai eszközök szállítása) származó, működésük ideje alatt elért nettó árbevétel mértékét részenként az alábbiak szerint határozza meg:
Többet mutasson
1. sz. rész: 220 000 000 HUF,
2. sz. rész: 90 000 000 HUF,
3. sz. rész: 150 000 000 HUF.
Több részre történő ajánlattétel esetén a követelmények összeadódnak.
Műszaki és szakmai képességek:
M. 1. Az ajánlattevőnek ismertetnie kell a Rendelet 15. § (1) bek. a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év legjelentősebb szállításait, a Rendelet 16. § (1) bekezdésének megfelelő módon. A referencia-nyilatkozatnak vagy igazolásnak tartalmaznia kell legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, a szállítás tárgyát olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassága megállapítható legyen, az ellenszolgáltatás nettó összegét, a teljesítés idejét (a befejezési határidő – év/ hónap/nap – megjelölésével), továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, a referenciaigazolásban szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen százalékos arányban vett részt.
Többet mutasson
M. 2. Az ajánlattevőnek csatolnia kell a Rendelet 15. § (1) bek. b) pontja alapján a műszaki-technikai felszereltségének, a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek, illetve vizsgálati és kutatási eszközeinek leírását. . Ennek érdekében mutassa be az előírt minőségirányítási rendszert, annak bármely nemzeti rendszerben történő akkreditálását igazoló tanúsítványának, ennek hiányában a szabványnak megfelelő, azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékainak csatolásával a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdésének megfelelően. Amennyiben ajánlattevő tanúsítványt nyújt be, az egyszerű másolatban is benyújtható.
Többet mutasson
M. 3. Az ajánlattevőnek a Rendelet 15. § (1) bek. c) pontja alapján ismertetnie kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetve vezetőknek – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a nevét, képzettségük, szakmai tapasztalatuk leírását, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolni kell a szakemberek tapasztalatát, gyakorlatát bemutató saját kezűleg aláírt önéletrajzait, a végzettségüket igazoló okiratok egyszerű másolati példányait és saját kezűleg aláírt szándéknyilatkozatokat arra vonatkozóan, hogy ajánlattevő nyertessége esetén részt vesznek a teljesítésben.
Többet mutasson
M. 4. Az ajánlattevőnek csatolnia kell a Rendelet 15. § (1) bek. e) pontja alapján a megajánlott orvostechnikai eszközökre vonatkozóan a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben vagy a 93/42/EGK tanácsi irányelvben előírt megfelelőségi tanúsítvány másolatát. A megfelelőséget a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletnek megfelelően kell igazolni.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 55. § (4)–(6) bekezdései
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M. 1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem mutat be az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben összesen
— az 1. sz. rész esetében orvostechnikai eszközökre vonatkozó, bármennyi szerződésből teljesített, összesen legalább nettó 220 000 000 HUF-ot elérő értékű szállításra vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciát, melyből legalább 165 000 000 HUF-ot egy szerződésből teljesített,
Többet mutasson
— a 2. sz. rész esetében orvostechnikai eszközökre vonatkozó, bármennyi szerződésből teljesített, összesen legalább nettó 90 000 000 HUF-ot elérő értékű szállításra vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciát, melyből legalább 67 000 000 HUF-ot egy szerződésből teljesített,
Többet mutasson
— a 3. sz. rész esetében orvostechnikai eszközökre vonatkozó, bármennyi szerződésből teljesített, összesen legalább nettó 150 000 000 HUF-ot elérő értékű szállításra vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciát, melyből legalább 115 000 000 HUF-ot egy szerződésből teljesített
Többet mutasson
Több részre történő ajánlattétel esetén az elvárt értékek összeadódnak!
Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, az ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó szervezetre eső hányadát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során.
Többet mutasson
M. 2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik ISO 9001 vagy ISO 13485 minőségirányítási tanúsítvánnyal, vagy az Európai Unió más tagállamából származó egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy a minőségbiztosítási intézkedések egyéb egyenértékű bizonyítékával (a Rendelet 17. § (2) bekezdésének figyelembe vételével). A tanúsítvány illetve az intézkedések az ajánlattétel időpontjában és a szerződés teljesítése alatt végig érvényesek és hatályban lévők kell legyenek.
Többet mutasson
M. 3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel:
— 1 fő, 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkező orvosi műszermérnök, vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező szakember,
— 2 fő, 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező szerviz alkalmazott.
— „Orvosi műszermérnök” alatt ajánlatkérő a következő személyt érti: aki mérnöki (főiskola vagy egyetem) végzettséggel rendelkezik és orvosi műszerekkel, eszközökkel kapcsolatos gyakorlata van, minimum 3 év időtartamban, vagy „egészségügyi műszer mérnöki” szakirányon végzett, vagy posztgraduális képzésen „klinikai mérnöki” diplomát szerzett.
Többet mutasson
— „Szerviz alkalmazott” alatt ajánlatkérő a következő személyt érti: aki jelenleg is a szerviz cég, vagy részleg rendelkezésére áll és orvosi műszerekkel, eszközökkel kapcsolatos szervizelési gyakorlata van minimum 2 év időtartamban.
Több részre történő ajánlattétel esetén a követelmények összeadódnak!
Az e pontban előírt követelmény valamennyi rész vonatkozásában alkalmazandó.
M. 4. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a megajánlott orvostechnikai eszközök nem rendelkeznek a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben vagy a 93/42/EGK tanácsi irányelvben előírt érvényes tanúsítvánnyal, vagy eszköztől függően gyártói megfelelőségi nyilatkozattal.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér, meghiúsulási kötbér, jótállási idő.
Ajánlatkérő késedelmes teljesítés esetére naptári naponként a késedelemmel érintett rész nettó ellenértékének 2%-a összegű késedelmi kötbért köt ki. A késedelmi kötbért Ajánlatkérő minden rész esetében maximum 45 naptári napra érvényesíti.
A Szállító érdekkörében felmerült hibás teljesítés esetén a hibás teljesítéssel érintett rész nettó ellenértékének 2%-a a hiba kijavításának időszakára, naptári naponként. A hibás teljesítési kötbért Ajánlatkérő részenként maximum 45 naptári napra érvényesíti.
Többet mutasson
Amennyiben Szállító a meghatározott szállítási véghatáridő vonatkozásában 45 naptári napot meghaladó késedelembe esik, úgy Ajánlatkérő jogosult a szerződéstől a szerződés teljesítésének meghiúsulására hivatkozva elállni. Ez esetben a meghiúsulási kötbér mértéke a meghiúsulással érintett rész nettó ellenértékének 30%-a és a Szállító köteles megtéríteni az Ajánlatkérő ezzel összefüggésben felmerült igazolt kárát. Ajánlatkérő a Szállító tevékenységével vagy mulasztásával kapcsolatban keletkezett kárát érvényesítheti a Szállítóval szemben, ha az bizonyítottan Szállító hibájából keletkezett.
Többet mutasson
Jótállási idő: 24 hónap. A jótállás kezdő időpontja megegyezik a leszállított és üzembe helyezett eszközök átadás-átvételéről felvett jegyzőkönyv keltének időpontjával. Cserealkatrészek biztosítása 6 évig kötelezettség. A cserealkatrészek a berendezés minden részegységére vonatkoznak, melyet a jótállási idő alatt térítésmentesen kell az ajánlattevőnek biztosítani, a jótállási időn túl térítés ellenében.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 4/2011 (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdése alapján kiköti az eljárás eredményeként kötött szerződés elszámolható összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség javára szóló, a Kbt. 126. § (6) bekezdése szerinti biztosíték-nyújtás kötelezettségét. A Kbt. 126. § (6) bekezdésének b) pontja alapján Ajánlatkérő a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott formában, illetve a gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet szállító – cégjegyzésre jogosult – vezető tisztségviselőjének vagy természetes személy többségi tulajdonosának kezességvállalása vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, valamint az Áht. 92. § (1) bekezdése szerinti állami kezesség is elfogadható a szállítói előleg biztosítékaként.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos jótállási igényekre a nettó vállalási ár 5%-ának megfelelő jólteljesítési biztosítékot határoz meg a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) 126. § (6) bekezdés a) pont szerint. Az ajánlatban nyilatkozni kell a biztosítékok határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról a Kbt. 126. § (5) bekezdésre szerint. A Kbt 126. § (4) bekezdése szerint a jólteljesítési biztosítékot a teljesítés időpontjában kell rendelkezésre bocsátani.
Többet mutasson
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a dokumentáció részét képező szerződéstervezet részletesen rögzíti.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ellenszolgáltatás teljesítése a Kbt. 130. § (1), (4) és (6) bekezdése és a 4/2011 (I. 28.) Korm. rendelet szerint, valamint a mindenkor hatályos Támogatási Szerződésnek megfelelően, szállítói finanszírozással történik. Az ajánlattétel, a szerződés, az elszámolás és kifizetés pénzneme a magyar forint.
Többet mutasson
Ajánlattevő tudomásul veszi, hogy jelen beszerzés 90,000000%-os mértékben a TIOP-2.2.4-09/1-2010-0024 azonosítószámú pályázati projekt számára biztosított EU-s támogatásból, illetve 10,000000%-ban a magyar költségvetésből kerül kifizetésre, ezért köteles a Támogató által tett valamennyi előírást a maga számára kötelező érvényűnek elfogadni és vállalni ezen kötelezettségek teljesítését. A nyertes ajánlattevő szerződésszerűen és a jogszabályoknak megfelelően benyújtott számlájának kiegyenlítése az elfogadott és leigazolt teljesítést követően történik. A fizetési határidő a Ptk. 292/B. § (1) bekezdése alapján a számla kézhezvételét követő 30. naptári nap. Részszámla benyújtására Ajánlatkérő nem biztosít lehetőséget.
Többet mutasson
A Kbt. 131. § (2) bekezdése és a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § alapján ajánlatkérő a szerződés elszámolható összege legfeljebb 30%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésének lehetőségét biztosítja a nyertes ajánlattevő számára. A szállítói előleg igénylésére a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § rendelkezései az irányadók.
Többet mutasson
Az ellenszolgáltatás teljesítése során alkalmazandók az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art). 36/A. § előírásai, továbbá a 2007–2013. programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet, valamint az egységes működési kézikönyv kiadásáról szóló 24/2011. (V. 6.) NFM rendelet vonatkozó előírásai is.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a Kbt. 27. § (2) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását.
Egyéb különleges feltételek:
Jelen eljárás során alkalmazandók a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet előírásai is.

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A dokumentáció ára összesen bruttó 127 000 HUF. A dokumentációt bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen átveheti. A dokumentáció ellenértékét kizárólag a 124. § (4) bekezdése szerinti szervezet köteles megfizetni a szerződéskötés időpontjáig, készpénzbefizetéssel, vagy banki átutalással Tímár László, egyéni vállalkozó 10201006-50119419 számú bankszámlaszámára az eljárás tárgyának (TIOP-2.2.4-09/1-2010-0024 – orvostechnikai eszközök beszerzése) feltüntetésével.
Többet mutasson
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2014-01-27 📅
A bontás helye: Tímár László egyéni vállalkozó irodája, 1125 Budapest, Nógrádi u. 11. fsz. 2.
Hely: Tímár László egyéni vállalkozó irodája, 1125 Budapest, Nógrádi u. 11. fsz. 2.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § szerint.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK10454
Más típusú ajánlatkérő: Other
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Mészáros Lajos
Internetcím: www.pantaleon.hu 🌏
Név: Tímár László, egyéni vállalkozó
Postacím: Nógrádi u. 11. fsz. 2.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1125
Kapcsolattartó pont: Tímár László
Telefon: +36 12153325 📞
E-mail: timar.laszlo.ev@gmail.com 📧
Fax: +36 12153125 📠
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
További információk
1) Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt. 67. § szerint lehetőséget biztosít.
2) Az ajánlatokat munkanapokon 09:00–13:00 óráig, az ajánlattételi határidő napján 09:00–10:00 óráig lehet benyújtani.
3) A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján az eredeti ajánlati példányban szereplő dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók. Az ajánlatkérő előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál, pl. bankgarancia, kezességvállalásról szóló nyilatkozat.
Többet mutasson
4) Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, ami tartalmazza a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti összes adatot (az ajánlattevők neve, címe (székhelye, lakóhelye), valamint azok a főbb, számszerűsíthető adatok, amelyek az értékelési részszempontok alapján értékelésre kerülnek).
Többet mutasson
5) A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. Az ajánlatkérő előírja, hogy a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak meg kell vásárolnia vagy át kell vennie, vagy elektronikus úton el kell érnie. A dokumentáció másra nem ruházható át.
Többet mutasson
6) Dokumentáció átvételének helye: Tímár László egyéni vállalkozó irodája, 1125 Budapest, Nógrádi u. 11. fsz. 2. A dokumentáció átvehető személyesen, munkanapokon 09:00–13:00 óráig (az ajánlatok felbontásának napján 09:00–10:00 óráig). Ajánlatkérő az érdeklődésüket jelző gazdasági szereplők részére ingyenesen, teljes terjedelemben e-mail útján megküldi a dokumentációt. A dokumentáció átvétele vagy megküldése esetén a dokumentációt átvevő személy köteles aláírni az erről szóló jegyzőkönyvet, valamint köteles a jegyzőkönyvön olvashatóan feltüntetni a gazdasági szereplő elérhetőségeit (név, székhely, levelezési cím, faxszám, e-mail cím, telefonszám).
Többet mutasson
7) A Kbt. 50. § (3) bekezdése szerint a dokumentáció megküldése az erre irányuló kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül, e-mail-en történik.
8) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni.
9) Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére való pénzügyi, gazdasági, illetve műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi követelmények tekintetében: ajánlati felhívás III.2.2) G.1., G.2., III.2.3) M.1., M.2., M.3. és M.4. pontjai.
Többet mutasson
10) Minden, a felhívás III.2.2) G.1. pontja szerinti alkalmassági feltétel igazolásában részt vevő ajánlattevőnek és más szervezetnek (személynek) nyilatkoznia kell arról, hogy
— a cégkivonatában szereplő, valamint az ajánlati felhívás feladásának napjától visszaszámított 2 évben megszűnt összes bankszámláról benyújtotta a jelen felhívás III.2.2) G.1. pontjában előírt tartalmú banki igazolást,
— továbbá, hogy mely pénzforgalmi számlákkal rendelkezik és az ajánlati felhívás feladásának napjától visszaszámított 2 évben mely pénzforgalmi számlák kerültek megszüntetésre,
— a megnevezett pénzintézeteken kívül más pénzintézetnél nem vezet számlát,
— illetve adott esetben indoklás a cégkivonatban lévő és az ajánlatban benyújtott számlavezető pénzintézetek és/vagy pénzforgalmi jelzőszámok közötti esetleges eltérés okáról.
11) Amennyiben a Kbt. 124. § (4) bekezdése szerinti ajánlattevő a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja alapján igazolta a gazdasági és pénzügyi alkalmasságot, abban az esetben az ajánlatkérő és a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja alapján kezességet vállaló személy (szervezet) között a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 272. § (1) bekezdés szerinti kezességi szerződés jön létre olyan módon, hogy a fentiek szerinti írásbeli kezességvállalásnak az ajánlatkérő általi elfogadásáról a kezességet vállaló személyt (szervezetet) értesíti az ajánlatkérő. Erre tekintettel a kezességet vállaló köteles az ajánlatban megadni székhelyét (postacímét), telefonszámát, faxszámát, e-mail címét.
Többet mutasson
12) Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 126. § (5) bekezdésében foglaltak szerint.
13) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlott termékek és tartozékaik pontos gyártóját, típusát, darabszámát, egységárát és összárát.
14) Az ajánlatok elbírálásának részszempontjai:
1. sz. rész:
1. Nettó ajánlati ár (HUF) – súlyszám: 953
2. Szakmai többlettartalom – súlyszám: 513
A 2. részszempont alszempontjai:
Mobil vizsgálólámpa
Szabályozható vagy kapcsolható csökkentett fényerő üzemmód
Pontszám: Igen = 10 pont, nem = 1 pont
Súlyszám: 5
Intenzív Betegágy
Oszlopos kivitel
Mikrostimulációs rendszer (pl.: MIS vagy ekvivalens)
Feklap alá becsúszó oldalrácsok funkció megléte
Központi monitor
Trendek, ha legalább 240 óra
Ágymelletti betegellenőrző moduláris monitor
Ismétlő képernyő csatlakoztatható
Kiegészítő képernyőt az alapképernyőtől független információ jeleníthető meg
Súlyszám: 10
A modul képernyő mérete legalább 5”, előny a több
Pontszám: egyenes arányosítással
A készülékben legalább 120 óra trend tárolható
Portábilis pulzoximéter
Tömege: max. 2500 g, előny a kisebb
Pontszám: fordított arányosítással
Súlyszám: 3
Lélegeztető készülék – magas tudásszintű
A készülék beépített levegő ellátó rendszerrel rendelkezik
Adaptív lélegeztetési üzemmód a beteg légző rendszerének állapotváltozásaihoz (C, R, AutoPEEP, trigger aktivitás) folyamatosan alkalmazkodó automatizmussal, frekvencia, légzéstérfogat és I:E arány automatikus meghatározása, és alkalmazása
A fenti eljárás amennyiben passzív és aktív betegen egyaránt működik
Adaptív lélegeztetés, mely figyelembe veszi a beépített érzékelők (capnográph, pulzoximeter) által szolgáltatott információkat, a lélegeztetés-haemodinamika interakciókat és képes ennek megfelelően, kezelői beavatkozás nélkül, módosítani a légzési mintát. (legalább egy gépnek tudnia kell.)
Többet mutasson
Legalább 72 óra trend
Grafikus tüdőkép resistencia, compliance és légzési aktivitás grafikus megjelenítésére
Komplex, gafikus beteg állapot kijelző, a lélegeztetőtől való függés grafikus megjelenítésére, ventiláció, CO2 elimináció, spontán aktivitás jellemzésére
Lélegeztető készülék – közepes tudásszintű
Trendek 24-72 óra (legalább 24 órára)
Volumetrikus capnográfiával bővíthető
Noninvazív lélegeztetéshez respirátor
Működéséhez ne igényeljen külső levegőforrást (beépített levegő ellátó rendszer)
Képernyő színes
Képernyő mérete legalább 8”
Érintőképernyős vezérlés
Érintőképernyő transzport közben lezárható
Adaptív lélegeztetés transzport során a beteg légző rendszerének állapotváltozásaihoz (C, R, AutoPEEP, trigger aktivitás) folyamatosan alkalmazkodó automatizmussal, frekvencia, légzéstérfogat és I:E arány automatikus meghatározása, és alkalmazása
Komplex beteg állapot kijelző, a lélegeztetőtől való függés grafikus megjelenítésére, ventiláció, CO2 elimináció, spontán aktivitás jellemzésére
Defibrillátor mobil
Magasabb energia szintek 300-360 J
Magasabb ingeráram 140-200 mA
Fecskendős infúziós pumpa (perfusor)
25 Hgmm vagy finomabb felbontással állítható okklúziós riasztási szint
Min 15 cm2 méretű grafikus LCD kijelző, előny a nagyobb
Készülékbe épített 230 V-os hálózati tápegység és akkumulátortöltő
Nyomás trend megjelenítése a készülék kijelzőjén
Vérhűtő
min. 7 napos hőmérséklet adat rögzítés (max. 365 nap), előny a több
Hűtőszekrény gyógyszerek tárolására
Aneszteziológiai gyógyszeradagoló pumpa
Hálózati és akkumulátoros üzemmód, nagy kapacitású, hosszú élettartamú akkumulátor töltöttségi állapot kijelzéssel. Működési idő min. 4 óra 5ml/óra esetén, előny a több
TIVA mód vagy TCI-pharmatokinetikai program, minimum 3 protokoll Ismertesse a protokollokat, előny a több
Mennyezeti satelites műtőlámpa
Megvilágított terület mérete elektronikusan állítható
Színhőmérséklet átkapcsolható más értékre
Színjósági tényező Ra ≥95
Endoszkópiás derengőfény fény
Mobil műtőlámpa
Nagyfrekvenciájú vágó- és elektrocoaguláló készülék
Áramformák száma (csak szakmailag elkülönülő, áramformán belüli fokozatok, effektek nélkül számítandó), előny a több
Független bipoláris kimenetek száma, előny a több
Fokozott biztonsági funkció újszülött alkalmazáshoz (neutrális elektróda mérés változtatása és teljesítménykorlátozás
Minimális kimeneti teljesítmény beállítható legkisebb értéke (0-t nem figyelembe véve), előny a kisebb
Transzport respirátor
Transzport közben ne igényeljen külső levegőforrást (beépített levegő ellátó rendszer)
2. sz. rész:
1. Nettó ajánlati ár (HUF) – súlyszám: 269
2. Szakmai többlettartalom – súlyszám: 145
Autokláv (8 STE) átadós
Oldalsó szerviz tér nélkül, csak elölről szervizelhető legyen
Kamra élettartamára 10 év vagy annál hosszabb gyári garancia
Autokláv (4 STE) átadós
Sterilizáló dobozok
Felhasználást segítő könnyített kivitel megléte
Pontszám: Rozsdamentes acél kivitel: 1 pont, Alumínium vagy alumínium-ötvözet kivitel: 10 pont
Felhasználást könnyítő kis tömegű fedél kialakítás:
Pontszám: Fém kivitel: 1 pont, Műanyag kivitel: 10 pont
Kialakítás hibalehetőséget minimalizáló kivitele
Pontszám: Mozgó mechanikus alkatrészt tartalmazó szelepet tartalmaz: 1 pont, Mozgó mechanikus elemet a szűrőrendszer nem tartalmaz: 10 pont
Fogantyú kialakítás
Pontszám: Fém fogantyú: 1 pont, Gyorsan kihűlő műanyag fogantyúk: 10 pont
Semmiféle fogyóanyagra nincs szükség a használatához (szűrőbetét cserét nem igényel)
Pontszám: Vízleeresztő szelepet tartalmaz: 1 pont, Vízleeresztő szelep nem szükséges, azt nem tartalmaz: 10 pont
Mosogatógép átadós
Kapacitás 12 DIN tálca
Súlyszám: 30
Hidrogén-peroxidos alacsony hőmérsékletű sterilizáló készülék
Alkalmas fém és különböző műanyag lumenes eszközök sterilizálására, 0,7 mm belső átmérőtől
A készülék beépített mérő rendszerrel rendelkezik, a hatóanyag (hidrogén-peroxid) folyamatos monitorozására
A berendezés a hatóanyag kazetta azonosítására alkalmas microchip rendszerrel rendelkezik
Lábkapcsolóval nyitható vagy nyomógombbal működtethető automatikus kamraajtó
Opcionális EN ISO 14937 szerinti validálást támogató független paramétermonitorozó egység
A technológia rendelkezik a vezető endoszkóp gyártó cégek kompatibilitási nyilatkozatával, vagy az eszköz használati utasításában történő megjelöléssel
A technológia rendelkezzen Európai Uniós tagország hatóságának jóváhagyásával a sterilizálási eljárásokkal szemben leginkább rezisztens prion kórokozók inaktiválására vonatkozóan
Szárítószekrény, álló kivitel, 1 ajtós (elektr.)
Belső térfogat min. 260 l, előny a több
3. sz. rész:
1. Nettó ajánlati ár (HUF) – súlyszám: 483
2. Szakmai többlettartalom – súlyszám: 260
Mammográf foszforlemezes kiolvasóval
Oszcilláló finomrács
Paciens és kazetta egymáshoz rendelése (ID) vonalkódos
A mammográfiás vizsgálatnak megfelelő röntgenfelvételi pozíció beállítások és protokollok megjelenítése emberalak ábrázolással
Ultrahang felsőszintű berendezés (Radiológia I.)
Digitális adatfeldolgozó csatornák száma min. 70 000, előny a több
Laterális erősítés (Lateral Gain Control) állíthatósága manuálisan potenciométerekkel
Frame rate B-módban ≥ mint 1 050 kép/sec
Live compare mode: elmentett vizsgálati képanyag online összehasonlítása az aktuális képpel
Mintavételi kapu mérete ≤ 0,6 mm
A transducer legalacsonyabb 2D fundamentális frekvenciája ≤ mint 3.0 MHz
Ultrahang felső kategóriás berendezés (Radiológia II.)
A transducer legalacsonyabb 2D fundamentális frekvenciája ≤ 3.0 MHz
A megajánlott hasi convex , valamint a lineáris transducer legyen kompatibilis az. 1 sz. radiológiai célú, valamint a 3. sz. szülészeti-nőgyógyászati célú ultrahang készülékkel
A készüléken alkalmazható a kórházban lévő TEE S7-2 típusú, Philips gyártmányú kardiológiai transducer
Ultrahang felsőkategóriás berendezés (szülészet, nőgyógyászat)
Digitális átvilágító felvételi berendezés vizsgáló asztallal
Vizsgálószerkezettől függetleníthető és gördíthető állványon elmozgatható rtg cső
Csőtartó kar elforgathatósága függőleges tengely mentén (min:+/— 90 fok)
Rétegfelvétel készítése a vizsgálóasztal bármilyen fokú döntöttségénél
Beírható testtáj programok száma min.: 50
Kombinált Cu/Al szűrők alkalmazása
Digitális multifunkciós röntgenkészülék mennyezeti csőtartóval
Anód hőkapacitás (értékelésre a 300kHU-nál nagyobb értékek kerülnek), előny a több
Cső búra hőkapacitás (értékelésre az 1500kHU-nál nagyobb értékek kerülnek), előny a több
Pixel méret (értékelésre a 200 µm-nél kisebb értékek kerülnek), előny a kisebb
Előnézeti kép megjelenési ideje a kép megjelenítőn, az expozíciótól számítva (értékelésre a 8sec-nél kisebb értékek kerülnek), előny a kisebb
A mennyezeti csőtartón levő kijelzőn a páciens adatainak vagy nevének kijelzése
C íves képerősítő
Teljesítmény min. 2 kW, előny a nagyobb
Felvételi fókusz mérete Max. 1,5 mm, előny a kisebb
C-ív mélysége Min. 660 mm, előny a nagyobb
Legnagyobb beállítható átvilágítási csőáram Min. 8 mA, előny a nagyobb
Legnagyobb beállítható csőáram digitális felvételi üzemben Min. 12 mA, előny a nagyobb
Monitor hasznos képátmérője Min. 17”, előny a nagyobb
Pontszám: 17-18 = 1 pont, nagyobb, mint 18 = 10 pont,
Automatikus fémartefact korrekció
Offcenter automatikus paraméter beállítás
Kollimátorok helyzete alapján automatikus kontraszt és fényerőszabályozás a monitorokon
USB port a kép exportálására
Analóg röntgen gép digitalizáló
Detektor mérete kompatibilis a szabványos 35x43 cm méretű röntgen kazettával
Pixel méret max. 200 µm, előny a kisebb
Pontszám: ≥140 µm = 1 pont, <140 µm = 10 pont
A detektor rendelkezik számítógéppel kiolvasható beépített ütésérzékelő szenzorral
A paciens vizsgálatának megfelelő röntgenfelvételi pozíció beállítások és protokollok megjelenítése emberalak ábrázolással
PACS rendszer
Fényerő min. 1000 cd/m2, előny a több
Licenc szám: min. 10-es konkurens licenc (max. 30), előny a több
15) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10 pont.
16) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszerek ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
A „Nettó ajánlati ár (HUF)” részszempont értékelését a fordított arányosítás módszerével végzi az ajánlatkérő. A legalacsonyabb árat tartalmazó ajánlat a maximális (10) pontot kapja, a többi ajánlat pontszámai az ezekhez történő értékarányosítással kerülnek meghatározásra, a dokumentációban megadott képlet szerint.
Többet mutasson
A ”Szakmai többlettartalom” részszempont alszempontjai esetén:
— Ahol az alacsonyabb érték a kedvezőbb, a következő módszerrel számol az ajánlatkérő: fordított arányosítás, a dokumentációban megadott képlet szerint.
— Ahol a magasabb érték a kedvezőbb, a következő módszerrel számol az ajánlatkérő: egyenes arányosítás, a dokumentációban megadott képlet szerint.
— Abszolút értékelés: ahol egy tulajdonság meglétét bírálják, ott a tulajdonság megléte (igen válasz) a maximális 10 pontot, míg a meg nem léte (nem válasz) a minimális 1 pontot éri; majd a pontszám felszorzásra kerül a súlyszámmal.
— Egyebekben a jelen felhívás VI. 3) 14. pontjában foglalt pontkiosztás szerint.
Ajánlatkérő az egyenes, illetve a fordított arányosítás esetében is a megajánlás teljes mennyiségét veszi figyelembe.
Az egyes alszempontok és résszempontok pontszámai a hozzájuk tartozó súlyszámmal felszorzásra, a szorzatok pedig ajánlatonként összeadásra kerülnek, ez adja az ajánlat összpontszámát. Ha több ajánlat ér el azonos legmagasabb összpontszámot, akkor az eljárás nyertese az az ajánlat, amely alacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmaz. Amennyiben az előbbiek alapján a nyertes ajánlat nem választható ki, akkor arról ajánlatkérő – közjegyző jelenlétében – az azonos legmagasabb összpontszámot elérő ajánlatok közötti sorsolással dönt.
Többet mutasson
Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása vonatkozásában alkalmazott módszerek tekintetében irányadó a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2012. évi 61. szám; 1.6.2012.) közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” tárgyú útmutató.
Többet mutasson
17) Az ajánlati árat magyar forintban (HUF) kell megadni, ellenkező esetben az ajánlat érvénytelen. Ajánlatkérő az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatokat – annak szükségessége esetén – a Magyar Nemzeti Banknak, eredménykimutatás vonatkozásában az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyam, referencia vonatkozásában a sikeres műszaki átadás-átvétel (teljesítés) napján érvényes hivatalos devizaárfolyamai alapján számítja át Magyar Forintra.
Többet mutasson
18) Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó.
19) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az idegen nyelvű iratokat felelős magyar fordításban is csatolni kell, figyelemmel a Kbt. 36. § (3) bekezdésére.
Többet mutasson
20) Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 25. §-ában foglalt feltételeknek, különös figyelemmel a (2)–(3) bekezdésre. Be kell csatolni a közös ajánlattevők megállapodását, amelyben rögzítik a Kbt. 25. § (6) bekezdésében előírt egyetemleges felelősségvállalást a szerződés teljesítéséért, a képviselő ajánlattevő kijelölését, továbbá meg kell adni a közös ajánlattevők munkamegosztását a feladatok és azok részaránya tekintetében.
Többet mutasson
21) Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró, az ajánlattevő valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. Amennyiben az ajánlatot nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek az ajánlat aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott – közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt – meghatalmazását is szükséges csatolni. A meghatalmazást a meghatalmazottnak is alá kell írnia.
Többet mutasson
22) A Rendelet 7. §-a alapján, amennyiben az ajánlattevő tekintetében cégbíróság előtt változásbejegyzési eljárás van folyamatban, abban az esetben az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
23) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 60. § (3) és (5) bekezdésében foglaltak szerint.
24) Az ajánlatot 1 papír alapú példányban kell benyújtani. Tekintettel a Kbt. 61. § (1) bekezdésére, a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 46. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakra és arra, hogy a jelen a beszerzés európai uniós forrásból finanszírozott, az ajánlatkérő kéri az ajánlattevőket, hogy a papír alapú ajánlatukat teljes terjedelmében (beleértve az összes nyilatkozatukat, igazolásokat stb.) *.pdf formátumba beszkennelve, elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) is nyújtsák be az ajánlatukkal közös csomagolásban. Az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során minden esetben a papír alapon benyújtott ajánlatot veszi figyelembe. Az ajánlatban nyilatkozni kell az ajánlat papír alapú eredeti és elektronikus példányának egyezőségéről.
Többet mutasson
25) Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben az ajánlattevő, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint igazolni, és hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági vagy közhiteles nyilvántartás elektronikus elérhetősége.
Többet mutasson
26) Az ajánlat benyújtása ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek mértéke az 1. sz. rész esetében 3 000 000 HUF, a 2. sz. rész esetében 1 000 000 HUF, a 3. sz. rész esetében 2 000 000 HUF. Az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérőnek a Magyar Államkincstárnál vezetett 10029008-00324371-30005008 számú számlájára kell teljesíteni. A biztosíték nyújtása történhet bankgaranciával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvénnyel is. Az ajánlati biztosíték rendelkezésére bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét, valamint az eljárás TED számát. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot (a terhelési értesítő bank által hitelesített példányát, a bankgarancia nyilatkozatot, vagy a kötelezvényt) az ajánlathoz csatolni kell. Bankgarancia nyújtása esetén a bankgarancia kedvezményezettjeként az Ajánlatkérőt kell megnevezni, a bankgarancia levélben tárgyként fel kell tüntetni az eljárás TED számát, és az „ajánlati biztosíték" megnevezést. A közlemény rovatban meg kell jelölni, hogy melyik részajánlati körre kerül benyújtásra. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség lejártáig (azaz az ajánlati felhívás IV.3.7.) pontjában meghatározott időtartam lejártáig) érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni. Az ajánlati biztosíték visszafizetése tekintetében a Kbt. 59. § (5)–(7) bekezdéseiben foglaltak irányadók.
Többet mutasson
27) Az ajánlattevőnek csatolnia kell a megajánlott eszközök leírását a dokumentációban csatolt műszaki leírásnak megfelelően, és gyártói termékismertető prospektusát, amelyből megállapítható, hogy a megajánlott eszközök megfelelnek az előírások mindegyikének. Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott eszközök a becsatolt leírás és prospektus alapján nem felelnek meg a dokumentációban előírt műszaki követelményeknek.
Többet mutasson
28) Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.3) pontjában adott információt azzal egészíti ki, hogy a teljesítés véghatárideje a jelen közbeszerzés eredményeként megkötendő szerződés mindkét fél részéről történő aláírását követő 60. nap, de legfeljebb a projekt befejezési határideje, a szerződés eddig az időpontig meghosszabbítható.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2013/S 242-420805 (2013-12-10)
További információk (2014-01-13)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-01-13 📅
Benyújtási határidő: 2014-02-05 📅
Közzététel dátuma: 2014-01-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 010-012683
Hirdetményre hivatkozik: 2013/S 242-420805
HL-S szám: 10
Forrás: OJS 2014/S 010-012683 (2014-01-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-07-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 855 944 703 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros
Kapcsolat
E-mail: gazdig@pantaleon.hu 📧
Telefon: +36 25550200 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-07-03 📅
Közzététel dátuma: 2014-07-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 128-228632
HL-S szám: 128
További információk
A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése: Anamed Kft.: kisvállalkozás MedNetwork Kft.: mikrovállalkozás Euromedic Technology Kft.: nem tartozik a tv. hatálya alá Az ajánlattevők neve, címe: Anamed Kft.,1144 Budapest, Kőszeg u. 29. MedNetwork Kft., 1125 Budapest, Kútvölgyi út 65/c. fszt. 1. Hoge Systems Kft., 1033 Budapest, Szőlőkert u. 7. Steelco Hungary Kft., 1116 Budapest, Temesvár u. 19–21. Euromedic Technology Kft., 1051 Budapest, Dorottya u. 1. II. emelet VMD Kórházi Technológiai Zrt., 2400 Dunaújváros, Petőfi Sándor u. 63. ARTMED Kft., 1138 Budapest, Viza u. 7/c. Cooptech Kft., 2330 Dunaharaszti, Soroksári út 9. Mediplan Kórháztervező és Egészségügyi Fővállalkozó Kft., 1011 Budapest, Hunyadi János út 13.
Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Nettó ajánlati ár (HUF) – 1. sz. rész (953)
2. Szakmai többlettartalom – 1. sz. rész (513)
3. Nettó ajánlati ár (HUF) – 2. sz. rész (269)
4. Szakmai többlettartalom – 2. sz. rész (145)
5. Nettó ajánlati ár (HUF) – 3. sz. rész (483)
6. Szakmai többlettartalom – 3. sz. rész (260)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződéskötés időpontja: 2014-06-05 📅
Név: Anamed Kft.
Postacím: Kőszeg u. 29.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1144
Ország: Magyarország 🇭🇺

2️⃣
Név: MedNetwork Kft.
Postacím: Kútvölgyi út 65/c. fszt. 1.
Postai irányítószám: 1125

3️⃣
Név: Euromedic Technology Kft.
Postacím: Dorottya u. 1. II. emelet
Postai irányítószám: 1051
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
5
3

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Posch Ferencné

Hivatkozás
Azonosítók
A Hivatalos Lapban megjelent közlemény száma S: 2014/S 10-012683

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Forrás: OJS 2014/S 128-228632 (2014-07-03)