| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2013-10-25 | Ajánlati felhívás |
| 2014-01-13 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
| 2014-01-30 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Mennyiség vagy érték
A nyertes ajánlattevő feladata a kijelölt közszolgáltató alvállalkozójaként az alábbi települések tekintetében a települési szilárdhulladék gyűjtési és szállítási feladatok ellátása az alábbi feltételeknek megfelelően:Fogalom meghatározások a 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról, 2. § szerint:5. elkülönített gyűjtés: olyan gyűjtés, amelynek során a hulladékáramot a hulladék fajtája és jellege – adott esetben típusa – szerint elkülönítik, lehetővé téve annak egyedi módon történő kezelését;17. gyűjtés: a hulladék összegyűjtése hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítás céljából; a gyűjtés magában foglalja a hulladék előzetes válogatását és előzetes tárolását is;18. gyűjtőedény: szabványos mérettel rendelkező hulladékgyűjtő edényzet, hulladékgyűjtő zsák, valamint az elkülönített hulladékgyűjtés céljából üzemeltetett eszköz, berendezés;19. gyűjtőhely: a hulladékgyűjtő pont, a hulladékgyűjtő udvar, valamint a munkahelyi gyűjtőhely és az üzemi gyűjtőhely;21. háztartási hulladék: a háztartásokban képződő vegyes, elkülönítetten gyűjtött, valamint lomhulladék, ideértve a lakásokban, lakóingatlanokban, a pihenés, üdülés céljára használt helyiségekben, valamint a lakóházak közös használatú helyiségeiben és területein képződő hulladékot;22. háztartási hulladékhoz hasonló hulladék: az a vegyes, illetve elkülönítetten gyűjtött hulladék, amely a háztartásokon kívül képződik, és jellegében, összetételében a háztartási hulladékhoz hasonló;24. hulladékbirtokos: a hulladéktermelő, továbbá bármely jogalany, akinek vagy amelynek a hulladék a birtokában van;34. ingatlanhasználó: az ingatlan birtokosa, tulajdonosa, vagyonkezelője, valamint a társasház és a lakásszövetkezet, aki (amely) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást e törvény szerinti szerződéses jogviszony keretében kötelező jelleggel igénybe veszi és akinek (amelynek) a közszolgáltató rendszeres időközönként rendelkezésére áll;39. lomhulladék: az ingatlanhasználótól a közszolgáltató által a lomtalanítás során átvett olyan háztartási hulladék, amely a közszolgáltatás keretében rendszeresített gyűjtőedény méreteit meghaladja;41. szállítás: a hulladék telephelyen kívüli mozgatása;43. települési hulladék: a háztartási és a háztartási hulladékhoz hasonló szilárd hulladék;47. vegyes hulladék: a háztartási és a háztartási hulladékhoz hasonló hulladéknak az a különböző fajtájú és összetételű hulladékot tartalmazó része, amelyet az elkülönítetten gyűjtött hulladéktól eltérő külön gyűjtőedényben gyűjtenek;1.rész: Alsózsolca Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 935 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és a gyűjtőszigetekben a lakosság által elhelyezett szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 5 976 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 1 840 db,Gyűjtőszigetek száma: 4Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:1 249 db 120 l-es442 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a szolgáltatónál megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatása— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31. között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 7 200 000 Pénznem: HUF2.rész: Aszaló Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 365 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 958 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 643 db,Gyűjtőszigetek száma: 2Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:3 db 1 100 l-es560 db 120 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatása— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 2 500 000 Pénznem: HUF3. rész: Borsodgeszt Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 45 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 264 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 180 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:38 db 120 l-es56 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése (200 l/háztartás mennyiségig) és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 400 000 Pénznem: HUF4.rész: Bükkaranyos Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 250 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 503 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 534 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:355 db 120 l-es1 db 110 l-es74 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 2 000 000 Pénznem: HUF5.rész: Bükkszentkereszt Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 228 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 185 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 510 db,Gyűjtőszigetek száma: 2Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:304 db 120 l-es1 db 110 l-es106 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 2 000 000 Pénznem: HUF6.rész: Csincse Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 69 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 562 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 213 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:20 db 120 l-es176 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31. között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 600 000 Pénznem: HUF7.rész: Emőd Város Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 863 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 5 108 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 1 988 db,Gyűjtőszigetek száma: 4Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:956 db 120 l-es766 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 7 000 000 Pénznem: HUF8.rész: Felsőzsolca Város Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 1 360 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 6 977 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 2 194 db,Gyűjtőszigetek száma: 4Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:1 927 db 120 l-es1 db 240 l-es2 db 110 l-es125 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 9 600 000 Pénznem: HUF9. rész: Gelej Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 132 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 627 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 305 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:177 db 120 l-es70 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 950 000 Pénznem: HUF10.rész: Harsány Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 346 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 2 019 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 807 db,Gyűjtőszigetek száma: 2Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:431 db 120 l-es207 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 2 800 000 Pénznem: HUF11.rész: Hejőbába Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 303 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 966 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 552 db,Gyűjtőszigetek száma: 2Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:487 db 120 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 2 100 000 Pénznem: HUF12.rész: Hejőkeresztúr Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 178 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 002 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 405 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:222 db 120 l-es117 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 1 300 000 Pénznem: HUF13.rész: Hejőpapi Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 268 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 179 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 428 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:432 db 120 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Házhoz menő szelektív gyűjtés: a műszaki leírásban megadott területeken házhoz menő szelektív hulladék begyűjtése. A lakossághoz kihelyezett szelektív gyűjtőedény ürítése az ajánlattevő által meghatározott ürítési gyakoriság szerint, de legalább kéthetente egy alkalommal.4. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 1 800 000 Pénznem: HUF14.rész: Hernádnémeti Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 592 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 3 557 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 1 204 db,Gyűjtőszigetek száma: 3Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:9 db 240 l-es744 db 120 l-es2 db 110 l-es273 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 4 400 000 Pénznem: HUF15.rész: Igrici Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 209 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 238 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 478 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:254 db 120 l-es121 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 4 400 000 Pénznem: HUF16.rész: Kisgyőr Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 263 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 691 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 208 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:318 db 120 l-es1 db 110 l-es208 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 2 200 000 Pénznem: HUF17.rész: Kistokaj Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 480 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 2 100 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 714 db,Gyűjtőszigetek száma: 2Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:604 db 120 l-es4 db 110 l-es74 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Házhoz menő szelektív gyűjtés: a műszaki leírásban megadott területeken házhoz menő szelektív hulladék begyűjtése. A lakossághoz kihelyezett szelektív gyűjtőedény ürítése az ajánlattevő által meghatározott ürítési gyakoriság szerint, de legalább hetente egy alkalommal.4. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 3 100 000 Pénznem: HUF18.rész: Mezőcsát Város Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 1 153 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 6 083 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 2 493 db,Gyűjtőszigetek száma: 5Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:5 db 1 100 l-es1 420 db 120 l-es1db 110 l-es582 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 9 000 000 Pénznem: HUF19.rész: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 35 412 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 169 226 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 75 871 db,Gyűjtőszigetek száma: 116Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:1 433 db 1 100 l-es648 db 770 l-es624 db 240 l-es15 099 db 120 l-es285 db 110 l-es6 229 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy vagy két alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel de legalább hetente egy alkalommal történő ürítése.3. Házhoz menő szelektív gyűjtés: a műszaki leírásban megadott területeken házhoz menő szelektív hulladék begyűjtése. A lakossághoz csere rendszerben kihelyezett szelektív gyűjtőzsák ürítése (a gyűjtőzsákot megrendelő biztosítja) az ajánlattevő által meghatározott ürítési gyakoriság szerint, de legalább kéthetente egy alkalommal4. Hulladékok kiszállítása az miskolci hulladékudvarokból:— Miskolci hulladékgazdálkodási alközpont (3527 Miskolc, József Attila 65 - 4752/3 hrsz.)— Miskolc, Bogáncs úti hulladékudvar (3508 Miskolc, Bogáncs út 0156/22 hrsz.)— Lórántffy Zsuzsanna úti hulladékudvar (3533 Miskolc, Lórántffy Zsuzsanna út, 33783/3 hrsz.)A hulladékudvarokban évente átlagosan 700 tonna hulladék keletkezik udvaronként. Az ott leadott hulladékok jelentős részét a Hejőpapi Regionális Hulladéklerakóba kell kiszállítani az edények telítettségének függvényében.5. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.— A Miskolchoz tartozó üdülőingatlanokhoz tartozó edényzet ürítése legalább heti egy alkalommal az Önkormányzat rendeletében meghatározott használati szezonbanBecsült érték áfa nélkül 300 000 000 Pénznem: HUF20.rész: Nemesbikk Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 177 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 027 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 381 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:285 db 120 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 1 200 000 Pénznem: HUF21.rész: Ónod Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 402 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 2 621 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 824 db,Gyűjtőszigetek száma: 2Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:512 db 120 l-es1 db 110 l-es220 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 3 200 000 Pénznem: HUF22.rész: Oszlár Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 98 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 402 fő,A szolgáltatással érintett háztartásokk száma: 184 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:155 db 120 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 600 000 Pénznem: HUF23.rész: Répáshuta Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 88 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 468 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 183 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:102 db 120 l-es55 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 700 000 Pénznem: HUF24.rész: Sajólád Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 881 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 3 104 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 1 009 db,Gyűjtőszigetek száma: 3Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:7 db 240 l-es611 db 120 l-es2 db 110 l-es242 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 3 700 000,- Pénznem: HUF25.rész: Sajóörös Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 223 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 314 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 493 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:341 db 120 l-es5 db 110 l-es31 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 1 600 000 Pénznem: HUF26.rész: Sajópálfala Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 162 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 766 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma:284 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:1db 1 100 l-es234 db 120 l-es36 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 1 200 000 Pénznem: HUF27.rész: Sajópetri Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 226 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 569 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 492 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:273 db 120 l-es14 db 110 l-es141 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 1 800 000 Pénznem: HUF28.rész: Sajósenye Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 77 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 453 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 137 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:120 db 120 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 500 000 Pénznem: HUF29.rész: Sajószöged Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 446 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 2 341 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 896 db,Gyűjtőszigetek száma: 2Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:669 db 120 l-es154 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 3 700 000 Pénznem: HUF30.rész: Szakáld Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 95 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 545 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 227 db,Gyűjtőszigetek száma: 0Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:105 db 120 l-es60 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 600 000 Pénznem: HUF31.rész: Szirmabesenyő Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 920 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 4 480 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 1 632 db,Gyűjtőszigetek száma: 3Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:1 373 db 120 l-es6 db 110 l-es141 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 7 000 000 Pénznem: HUF32.Tiszakeszi Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 563 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 2 479 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 1 058 db,Gyűjtőszigetek száma: 2Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:663 db 120 l-es214 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül3 900 000 Pénznem: HUF33.rész: Tiszapalkonya Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 285 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 464 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 632 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:404 db 120 l-es109 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 2 000 000 Pénznem: HUF34.rész: Vatta Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 173 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 902 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 377 db,Gyűjtőszigetek száma: 2Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:229 db 120 l-es79 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 1 300 000 Pénznem: HUF35.rész: Hejőszalonta Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 106 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 836 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 244 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:120 db 120 l-es100 db 60 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 800 000 Pénznem: HUF36.rész: Boldva Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 451 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 2 352 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 803 db,Gyűjtőszigetek száma: 2Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:727 db 120 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 2 900 000 Pénznem: HUF37.rész: Borsodszirák Község Önkormányzata területén:A szerződés ideje alatt évi átlag 217 tonna mennyiségű települési szilárd hulladék és szelektív hulladék gyűjtése, szállítása a Miskolc, József Attila úti hulladékátrakóállomásra, vagy a Hejőpapi 073/6 hrsz szám alatt lévő regionális hulladékkezelő központba.A terület lakosságszáma 1 218 fő,A szolgáltatással érintett háztartások száma: 390 db,Gyűjtőszigetek száma: 1Várhatóan a szolgáltatással érintett edényzetszám:345 db 120 l-esA nyertes ajánlattevő feladatai különösen:1. Vegyes gyűjtés: a gyűjtőedényzetekben, illetve a hulladékgyűjtés céljára rendszeresített zsákokban a közterületen és az ingatlanokon összegyűjtött és kihelyezett települési szilárd hulladék (vegyes gyűjtés) rendszeres, heti egy alkalommal történő elszállítása (a megrendelőnél megvásárolható műanyag zsákokban is ki lehet helyezni a gyűjtőedény tartalmát meghaladó háztartási szemetet a gyűjtés napján az edény mellé, melynek elszállítási költségét a zsák ára tartalmazza).2. Hulladékgyűjtő szigetek üzemeltetése: a kihelyezett edények ajánlattevő által meghatározott rendszerességgel, de legalább kéthetente egy alkalommal történő ürítése.3. Egyéb feladatok:— Valamennyi rész esetében évi két alkalommal lomtalanítás megszervezése és lefolytatás— A díszüket vesztett, kidobott karácsonyfák összegyűjtése ürítési napokon január 1. – január 31.között heti rendszerességgel.Becsült érték áfa nélkül 1 400 000 Pénznem: HUF38.rész: Átrakóállomás hulladékainak kiszállításaA Miskolc, József Attila úti átrakóállomásról a Konzorcium területéről beérkező évi kb. 46 000 tonna hulladék kiszállítása Hejőpapi Regionális Hulladéklerakóra.Becsült érték áfa nélkül 25 000 000 Pénznem: HUF