Vállalkozási szerződés a Beregi vízgazdálkodási rendszerhez és a Lónyai árapasztó fióktározóhoz csatlakozó védőerdősáv kialakításához szükséges telepítések megvalósítására, befejezett erdősítéssel a KEOP-2.1.1/2F/09-2010-0007 számú Beregi komplex árapasztási és ártér-revitalizációs fejlesztés című projekt keretében

Országos Vízügyi Főigazgatóság

Vállalkozási szerződés a Beregi vízgazdálkodási rendszerhez és a Lónyai árapasztó fióktározóhoz csatlakozó védőerdősáv kialakításához szükséges telepítések megvalósítására, befejezett erdősítéssel a KEOP-2.1.1/2F/09-2010-0007 számú Beregi komplex árapasztási és ártér-revitalizációs fejlesztés című projekt keretében.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2013-11-25. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2013-10-09.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2013-10-09 Ajánlati felhívás
2014-02-21 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2013-10-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Erdészeti szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
A Beregi vízgazdálkodási rendszerhez és a Lónyai árapasztó fióktározóhoz csatlakozó védőerdősávot úgy kell kialakítani, hogy az elsősorban a szélhatás csökkentését és a hullámverés elleni optimális védelmet biztosítsa. Ennek megfelelően kell az elegyes állománytípusú zárt erdősávot kialakítani cserjesávokkal úgy, hogy azok minél előbb biztosítsák a teljes körű védelmet.Főbb mennyiségek:Beregi vízgazdálkodási rendszer (Beregi árapasztó tározó)Telepítendő terület(előkészítéssel, tereprendezéssel): 49,82 haTelepítendő erdőterület: 34,10 haCsemete mennyisége: 234 758 dbTelepítendő cserjeterület: 15,72 haCserje mennyisége: 125 748 dbPótlandó terület: 9,964 haPótlandó erdőterület: 6,82 haPótlandó csemete mennyisége: 46 952 dbPótlandó cserjeterület: 3,144 haPótlandó cserje mennyisége: 25 150 dbVadkárelhárító kerítés építése majd annak elbontása:Erdőtelepítéssel kapcsolatban: 44 947 fmErdőrekonstrukciós munkákhoz kapcsolódóan: 4 167 fmLónyai árapasztó fióktározóTelepítendő terület(előkészítéssel, tereprendezéssel): 11,71 haTelepítendő erdőterület: 9,51 haCsemete mennyisége: 74 685 dbTelepítendő cserjeterület: 2,20 haCserje mennyisége: 17 568 dbPótlandó terület: 2,342 haPótlandó erdőterület: 1,902 haPótlandó csemete mennyisége: 14 937 dbPótlandó cserjeterület: 0,44 haPótlandó cserje mennyisége: 3 514 dbVadkárelhárító kerítés építése majd annak elbontása: 1 344 fmAz erdő telepítés során elvégzendő feladatok:— részletes telepítési terv készítése a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő tartalommal és engedélyeztetése,— terület-előkészítés, tereprendezés,— talajelőkészítés,— erdőtelepítés,— ápolás,— pótlás,— erdősítés befejezése,— befejezés utáni ápolás.Az Erdészeti Hatóságtól az az előírások szerinti gyakoriságú műszaki átvételt Ajánlattevő feladata megrendelni.A teljes mennyiséget és az ellátandó feladatok részletes leírását a dokumentáció tartalmazza.180 000 000
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 180 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Erdészeti szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Országos Vízügyi Főigazgatóság
Postacím: Márvány utca 1/d.
Postai irányítószám: 1012
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.ovf.hu 🌏
E-mail: dancsa.istvan@ovf.hu 📧
Telefon: +36 12254400 📞
Fax: +36 12120773 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2013-10-09 📅
Benyújtási határidő: 2013-11-25 📅
Közzététel dátuma: 2013-10-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2013/S 198-342549
HL-S szám: 198
További információk
1) Formai előírások: Az ajánlatot írásban, 1 eredeti példányban, zárt csomagolásban, a jelen felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A cégszerűen aláírt ajánlatot, teljes terjedelmében, írásvédett (nem szerkeszthető) formátumban egy elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) – a papír alapú példányt tartalmazó zárt csomagolásban elhelyezve – is csatolni szükséges. A csomagoláson „Ajánlat – OVF – Beregi árapasztó tározó erdőtelepítés”, illetve „Nem bontható fel az ajánlattételi határidő lejárta előtt!” megjelölést kell feltüntetni. Az ajánlat formai követelményeire egyebekben a dokumentáció előírásait kell alkalmazni. 2) Ajánlattevőnek a Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban meg kell jelölnie a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni. (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a fentiekben rögzített nyilatkozatuk kitöltésekor vegyék figyelembe a Kbt. 26. § szakaszát, amelynek értelmében, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. (Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a jelen közbeszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.) 3) Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatát arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 56. §-a szerinti kizáró okok hatálya eső alvállalkozót és alkalmasságát igazoló más szervezetet. A Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok tekintetében ajánlattevő választása szerint: a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy b)az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett –, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá. 4) Ajánlattevőnek, alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: — folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is, — ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, — a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást. 5) Az ajánlatban benyújtott igazolásokat a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani (azonban valamennyi nyilatkozatot eredetiben kell csatolni). Amennyiben a felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló irat, igazolás, vagy nyilatkozatot szükséges becsatolni (pl: bankgarancia vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat, úgy azt eredeti, vagy hiteles másolatban kell becsatolni az eredeti ajánlatban. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni, ugyanezen előírás vonatkozik az alkalmasságot igazoló dokumentumokra is. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Ajánlatkérő a magyar nyelvű dokumentumokat tekinti irányadónak. 6) Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy kapacitást (erőforrást) nyújtó szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontjai szerinti személyek maguk kötelesek aláírni az őket bemutató, illetve a rendelkezésre állásukat bizonyító iratot. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni 7) Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciális szerződést), amely tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 25. § (3) bekezdése alapján a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. 8) A Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek, ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Amennyiben a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonos nincsen, az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező erre vonatkozó nyilatkozatát. A pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja: ra) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy – a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685/B. § (3) bekezdésében meghatározott módon – közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak, rb) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben – a Ptk. 685/B. § (2) bekezdésében meghatározott – meghatározó befolyással rendelkezik, rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak, rd) alapítványok esetében az a természetes személy, 1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták, 2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy 3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár, továbbá re) az ra)–rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője; 9) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség az ajánlattevőt terheli. 10) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és a Kbt. előír. 11) Ajánlatkérő az eljárásban a hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 67. § szakaszában foglaltaknak megfelelően biztosítja, azzal, hogy a Kbt. 67. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 12) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 60. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 13) Az ajánlatban továbbá az ajánlattevőnek a Kbt. 60. § (5) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 14) A Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra, a környezetvédelemre, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. 15) Árfolyamok: Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra, illetve euróra történő átszámításánál az ajánlattevőnek az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint. Átszámítás esetén az Ajánlattevőnek közölnie kell az alkalmazott árfolyamot. Az árbevételre vonatkozó nyilatkozat (Felhívás III.2.2.P.2 szerinti alkalmassági minimumkövetelmény) tekintetében az árfolyamszámítás az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyam, míg a referenciák (Felhívás III.2.3 M.1 szerinti alkalmassági minimumkövetelmény) esetében a teljesítés napján érvényes árfolyam. 16) A III.2.2.)P1, P2. P3, és a III.2.3.) M1, M2 szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 17) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10. A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot: az 1. részszempont esetében a Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről III.A.1.ba) pontja szerinti arányosítás, a 2. és a 3. részszempont esetében pedig a III.A.1.bb) pontja szerinti arányosítás. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (7) bekezdése alapján meghatározza azt, hogy 2.-es bírálati részszempontnál szereplő a minimális elvárást (60 hónap) el nem érő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 96 hónapot elérő, illetve meghaladó mértékű megajánlásokra a ponthatár felső értékével egyező pontszámot ad (értékelési felső limit). Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (7) bekezdése alapján meghatározza azt, hogy 3. bírálati részszempontnál szereplő, a minimális elvárást (3 fő) el nem érő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 10 főt elérő, illetve meghaladó mértékű megajánlásokra a ponthatár felső értékével egyező pontszámot ad (értékelési felső limit). A fenti módszer alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal kerülnek megszorzásra, az ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyig kerekít. A módszer részletes leírását a dokumentáció tartalmazza. 18) Az ajánlattétel feltétele a dokumentáció átvétele ajánlatonként (ajánlattevők vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozó részéről), a dokumentáció másra nem ruházható át. A dokumentáció átvételének feltétele az írásos igénylés személyes leadása vagy telefaxon történő megküldése az ajánlatkérő nevében eljáró részére. Amennyiben telefaxon kívánja ajánlattevő megkérni a dokumentációt, úgy az eredeti igénylést tartalmazó okmányt az ajánlatkérő nevében eljáró postacímére is meg kell küldeni. Az igénylés tartalmazza az igénylő cég megnevezését, székhelyét (számla kiállítási címet), a kapcsolattartó nevét, telefonszámát, faxszámát, email címét és postai megkérés esetén postacímét, ahová az ajánlatkérő nevében eljáró postai küldeményként a dokumentációt megküldheti. A dokumentáció átvehető az ajánlattételi határidő lejártáig, munkanapokon 9:00–17:00, az ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00–10:30 óráig az Ajánlatkérő nevében eljáró Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda Titkárságán. 19) Jelen ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény az irányadó. 20) A Kbt. 60. § (6) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti összes adatot. 21) A jelen felhívásban előírt biztosíték(ok) Kbt. 126. § (4) bekezdése szerinti határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján az ajánlatban nyilatkoznia kell. 22) Ajánlattevő a megkötésre kerülő szerződés alapján a feladatokat a befejezett erdősítés átadás-átvételéig köteles ellátni, valamint a szerződéshez kapcsolódó jótállási idő tartalmára szükség szerint ápolási kötelezettség terheli. 23) Befejezett erdősítés: Befejezettnek kell tekinteni azt az erdősítést, amely megfelel a védelmi funkciónak, pótlásra nem szorul, az utolsó pótlás óta eltelt legalább két tenyész-időszak, a faállomány egészséges, ápolt és záródott és az erdészeti hatóság által dokumentáltan a műszaki átvétele lezáródott Ajánlattevő tudomásul veszi, hogy a munkaterületen és annak közvetlen környezetében építési munkák folynak. Kötelezettséget vállal az építési munkák kivitelezőjével való együttműködésre. Ajánlattevő feladataihoz tartozik az erdőtelepítés utáni ápolás, pótlás, erdőnevelés időszaka, az erdészeti hatósággal lefolytatott műszaki átvételekkel együtt. Ezt a tevékenységet Ajánlattevő a garanciális kötelezettségek keretében végzi el a tároló üzemeltetőjével egyeztetve. 24) Az ajánlattevőnek a cégkivonat hatályos adataival egyezően kell nyilatkoznia arról, hogy pénzforgalmi számláit mely pénzintézetek vezetik és arról, hogy a megnevezetteken kívül más pénzintézet nem vezet részükre pénzforgalmi számlát. Amennyiben a cégkivonat hatályos adataiban még szerepelnek olyan bankok, amelyeknél a számlavezetés már megszűnt, de a változás bejegyzése az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű cégkivonat kiadásának időpontjáig nem történt meg, úgy szükséges a bank felé megküldött felmondó levél, vagy a bank – számlavezetés megszűnésének időpontjára vonatkozó – nyilatkozatának becsatolása is. Abban az esetben, ha a cégnyilvántartásban nem szerepel valamely bank-számla, ajánlattevő külön nyilatkozatban sorolja fel ezen bankszámláit. 25) Az ajánlatokat írásban és zártan, közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig és ajánlatok benyújtására megjelölt helyen sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. Az ajánlatokat az ajánlattételi határidő lejártát megelőző napig, munkanapokon 9:00–14:00 óra között az alábbi helyszínre kell benyújtani: Országos Vízügyi Főigazgatóság, Magyarország, 1012 Budapest, Márvány utca 1/d. C épület II. emelet 213. szoba. Az ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00–10:30 óra között az alábbi helyszínen kell leadni: Országos Vízügyi Főigazgatóság, Magyarország, 1012 Budapest, Márvány utca 1/d. C épület V. emelet 516. szoba. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy az épületben portaszolgálat működik, mely megkerülése nélkül nem lehet az épületbe bejutni. Ezen adminisztrációs kötelezettség miatt az épületbe való bejutás több percet is igénybe vehet, mellyel az ajánlatok leadásakor kalkuláljanak Ajánlattevők. Az esetleges ebből eredő késedelem Ajánlattevőt terheli, tekintettel a fenti figyelemfelhívásra. 26) Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a beárazott költségvetését. 27) Az ajánlatkérő felhívja a jelentkezők figyelmét, hogy amennyiben az ajánlatkérő az általa lefolytatott eljárás során, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, a Tpvt. bejelentésre vagy panaszra vonatkozó szabályai szerint jelezéssel él a Gazdasági Versenyhivatal felé. 28) A nyertes Ajánlattevő a szerződéskötés időpontjára rendelkezzen legalább káreseményenként 5 000 000 HUF és évente 10 000 000 HUF vagyoni és nem vagyoni kárértékre vonatkozó felelősségbiztosítással. A felelősségbiztosításnak ki kell terjednie a környezetvédelmi kárra, a harmadik személynek okozott kárra is, továbbá az erdőtelepítési munkák során az ajánlattevő valamint a Kbt. szerinti alvállalkozók és a Ptk. szerinti valamennyi teljesítési segéd által okozott kárért való felelősségre is.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Beregi vízgazdálkodási rendszerhez és a Lónyai árapasztó fióktározóhoz csatlakozó védőerdősáv kialakításához szükséges telepítések megvalósítására, befejezett erdősítéssel a KEOP-2.1.1/2F/09-2010-0007 számú Beregi komplex árapasztási és ártér-revitalizációs fejlesztés című projekt keretében.
Többet mutasson
Mennyiség vagy érték:
A Beregi vízgazdálkodási rendszerhez és a Lónyai árapasztó fióktározóhoz csatlakozó védőerdősávot úgy kell kialakítani, hogy az elsősorban a szélhatás csökkentését és a hullámverés elleni optimális védelmet biztosítsa. Ennek megfelelően kell az elegyes állománytípusú zárt erdősávot kialakítani cserjesávokkal úgy, hogy azok minél előbb biztosítsák a teljes körű védelmet.
Többet mutasson
Főbb mennyiségek:
Beregi vízgazdálkodási rendszer (Beregi árapasztó tározó)
Telepítendő terület
(előkészítéssel, tereprendezéssel): 49,82 ha
Telepítendő erdőterület: 34,10 ha
Csemete mennyisége: 234 758 db
Telepítendő cserjeterület: 15,72 ha
Cserje mennyisége: 125 748 db
Pótlandó terület: 9,964 ha
Pótlandó erdőterület: 6,82 ha
Pótlandó csemete mennyisége: 46 952 db
Pótlandó cserjeterület: 3,144 ha
Pótlandó cserje mennyisége: 25 150 db
Vadkárelhárító kerítés építése majd annak elbontása:
Erdőtelepítéssel kapcsolatban: 44 947 fm
Erdőrekonstrukciós munkákhoz kapcsolódóan: 4 167 fm
Lónyai árapasztó fióktározó
(előkészítéssel, tereprendezéssel): 11,71 ha
Telepítendő erdőterület: 9,51 ha
Csemete mennyisége: 74 685 db
Telepítendő cserjeterület: 2,20 ha
Cserje mennyisége: 17 568 db
Pótlandó terület: 2,342 ha
Pótlandó erdőterület: 1,902 ha
Pótlandó csemete mennyisége: 14 937 db
Pótlandó cserjeterület: 0,44 ha
Pótlandó cserje mennyisége: 3 514 db
Vadkárelhárító kerítés építése majd annak elbontása: 1 344 fm
Az erdő telepítés során elvégzendő feladatok:
— részletes telepítési terv készítése a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő tartalommal és engedélyeztetése,
— terület-előkészítés, tereprendezés,
— talajelőkészítés,
— erdőtelepítés,
— ápolás,
— pótlás,
— erdősítés befejezése,
— befejezés utáni ápolás.
Az Erdészeti Hatóságtól az az előírások szerinti gyakoriságú műszaki átvételt Ajánlattevő feladata megrendelni.
A teljes mennyiséget és az ellátandó feladatok részletes leírását a dokumentáció tartalmazza.
Időtartam: 12 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
KEOP-2.1.1/2F/09-2010-0007 számú Beregi komplex árapasztási és ártér-revitalizációs fejlesztés című projekt.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Csaroda, Gulács, Hetefejércse, Jánd, Lónya, Tákos, Tarpa, Vásárosnamény közigazgatási területe.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdésében, a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)–d) pontjaiban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok fennáll.
Az ajánlattevőnek ajánlatában a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2–11. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
Az ajánlattevő az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a Kbt. 56. §-ában foglalt kizáró okok hiányáról.
Az ajánlattevő választása szerint saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)–d) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)–d) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá, vagy az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelölt alvállalkozók tekintetében benyújtott ajánlattevői nyilatkozat mellett –, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát nyújtja be arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)–d) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Ajánlattevőknek a kizáró okok igazolása során figyelembe kell venniük a Közbeszerzési Hatóság útmutatóját a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (KÉ 2012. évi 58. szám; 23.5.2012).
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozatnak jelen felhívás feladásának dátumánál nem régebbinek kell lennie.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevőnek az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia
P.1.A Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés a) pontja alapján Ajánlattevő cégkivonatában szereplő valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, az ajánlati felhívás feladását követően kelt nyilatkozatot az alábbi kötelező és kifejezett tartalommal, attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak:
Többet mutasson
— pénzforgalmi számla szám megadása,
— mióta vezeti az adott pénzforgalmi számlát,
— a pénzforgalmi számlá(ko)n az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban volt-e 30 napnál hosszabb idejű sorba állítás.
Ajánlatkérő sorba állítás alatt a 2009. évi LXXXV. törvény a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról 2. § 25. pontjában foglaltakat érti.
P.2. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja alapján az előző három lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának, mérleg, eredménykimutatás, (kiegészítő melléklet nélkül) egyszerű másolati példányban amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja a közzétételt.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimumkövetelmények tekintetében. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése alapján az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia az ajánlatkérő által a felhívásban meghatározott értéket.
Többet mutasson
P.3. A Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozatot az előző három üzleti évre vonatkozó teljes nettó árbevételéről és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának (erdőtelepítés és/vagy mesterséges erdőfelújítás és/vagy fásítás) nettó árbevételéről.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése alapján amennyiben az ajánlattevő a 310/2011 (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, a Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja szerint meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak (P.1 és P.2) a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdése alapján az alábbiak szerint támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során – amennyiben az a) pontban foglaltaktól eltérően, az alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak – akkor is, ha az ajánlattevő ajánlatában benyújtja az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet a Ptk. 274. § (1) bekezdésében foglaltak szerint kezességet vállal az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért olyan kár megtérítésére, amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha
P.1 bármely pénzügyi intézményének a nyilatkozata alapján megállapítható, hogy az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban bármely pénzforgalmi számláján 30 napnál hosszabb idejű sorba állítás volt.
P.2.ha az ajánlattevőnek az utolsó három lezárt üzleti évi számviteli beszámolói alapján a mérleg szerinti eredménye egynél több évben negatív volt
Amennyiben az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (erdőtelepítés és/vagy mesterséges erdőfelújítás és/vagy fásítás) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el a nettó 130 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
Ajánlatkérő erdőtelepítésen az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evtv.) 5.§ 11. pontjában rögzített fogalmat érti, míg erdő felújítás alatt az Evtv. 51.§ (1) bekezdés szerinti, fásítás alatt pedig az Evtv. 12. §-ában foglalt tevékenységet érti.
Többet mutasson
P.3. ha az ajánlattevő előző három üzleti évre vonatkozó teljes nettó árbevétele összességében nem éri el az 150 000 000 HUF összeget, valamint ugyanezen időszakban a 3 év összességében a közbeszerzés tárgyának (erdőtelepítés és/vagy mesterséges erdőfelújítás és/vagy fásítás) árbevétele nem éri el a 120 000 000 HUF összeget.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlattevő(k)nek a műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia:
M.1. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének a) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontja alapján a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1)–(2) bekezdése szerint igazolva.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése alapján:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolás;
Többet mutasson
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatának csatolása szükséges.
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, mennyisége, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények!
Amennyiben ajánlattevő fenti alkalmassági feltételt olyan referenciával kívánja igazolni, amely konzorciumi teljesítésre vonatkozik, Ajánlatkérő azt a referenciát fogadja el, amely konzorciumi tagként saját hányadban kielégíti az előírt feltételt (kérjük, emiatt az igazolásban adják meg a saját teljesítés mértékét százalékban vagy naturáliában).
Többet mutasson
M.2. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének a) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének ) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezése (bemutatása), képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
A bemutatásra kerülő szakemberek tekintetében csatolandó a szakmai tapasztalatot ismertető a szakember által aláírt szakmai önéletrajz, rendelkezésre állási nyilatkozat, valamint a szakemberek végzettségét, képzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolata (amennyiben előírás kötődik alkalmassági minimumkövetelményként képzettségre, végzettségre vonatkozóan.
Többet mutasson
Amennyiben a bemutatott szakember szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, a jogosultság megszerzéséhez szükséges mértékű szakmai gyakorlatot ajánlatkérő ellenőrizheti az illetékes szakmai szervezet nyilvántartásából.
Amennyiben a szakember nem szerepel a nyilvántartásban, vagy az nem ellenőrizhető a nyilvántartáson keresztül, a jogosultságot igazoló dokumentum benyújtása is szükséges.
Az önéletrajznak a szakmai tapasztalat idejét év, hónap megjelöléssel kell tartalmaznia.
A Kbt. 55. §(4) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 55. § (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdése alapján az alábbiak szerint támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő (részvételre jelentkező) nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik:
M.1.) az alábbi referenciákkal
M.1.1) az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) teljesített összesen minimum 30 ha erdő telepítésére és/vagy mesterséges erdő felújítására és/vagy fásítására vonatkozó referenciával.
M.1.2) összesen, minimum nettó 100 000 000 HUF-ot meghaladó erdőtelepítésre, és/vagy mesterséges erdő felújítás és/vagy fásításra vonatkozó teljesítéssel
Az ajánlattevő egy referenciával több alkalmassági feltételnek is megfelelhet
M.2. az alábbi szakemberekkel:
— legalább 1 fő, legalább 7 éves erdő telepítésére és/vagy mesterséges erdő felújítására és/vagy fásítására (azaz bármely fenti típusra, illetve azok bármely kombinációjára) szakmai tapasztalattal rendelkező, magyarországi letelepedésű szakember esetén a 71/2010. (V. 13.) FVM rendelet 1.sz. mellékletének 1. pontjában felsoroltak valamelyike szerinti vagy azzal egyenértékű képesítéssel
Többet mutasson
— 5 fő, legalább 5 éves képzettségének megfelelő szakirányú szakmai gyakorlattal rendelkező erdész-technikussal;
— 2 fő, legalább 3 éves erdőtelepítési szakmai gyakorlattal rendelkező erdészeti szakmunkással;
— 1 fő műszaki felsőfokú végzettségű minőségellenőrrel, projekt koordinátorral, aki felel a minőségellenőrzésért.
Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető, átfedés nem lehetséges.
Ajánlatkérő erdőtelepítésen az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evtv.) 5. § 11. pontjában rögzített fogalmat érti, míg erdő felújítás alatt az Evtv. 51. § (1) bekezdés szerinti, fásítás alatt pedig az Evtv. 12. §-ában foglalt tevékenységet érti.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Kötbér: A kötbér (késedelmi, hibás teljesítési) mértéke a nettó vállalkozási díj 0,05%-a/naptári nap. Megrendelő legfeljebb a késedelem, illetve a hibás teljesítés kezdetétől számított 30 napra jogosult kötbér érvényesítésére.
Ajánlatkérő a kötbér összegét jogosult az ajánlattevő által kiállított számlába beszámítani a Kbt. 130. § (6) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével.
Jótállás: minimum 60 hónap, maximum 96 hónap ajánlattevő ajánlata szerint.
A teljesítési biztosíték alapja a teljes szerződéses nettó vállalkozási díj, mértéke 5%, a Kbt. 126. § (4) bekezdése szerinti határidőig kell teljesíteni a Kbt. 126. § (6) a) pontjában meghatározott módon. A biztosítéknak a sikeres műszaki átadás-átvétellel igazolt teljesítés időpontjáig kell érvényben lennie.
Többet mutasson
Jólteljesítési biztosíték, melynek alapja a teljes szerződéses nettó vállalkozási díj, mértéke 5%, a Kbt. 126. § (4) bekezdése szerinti határidőig kell teljesíteni a Kbt. 126. § (6) a) pontjában meghatározott módon. Érvényességét az Ajánlattevő által megajánlott jótállási időtartam lejártának időpontját követő 30 napig kell fenntartania.
Többet mutasson
Előleg-visszafizetési biztosíték:
A 4/2011. (I. 28.) Korm.rendelet 57/A. §-ra tekintettel ajánlatkérő biztosítja a vállalkozó részére a szerződés elszámolható összege 30%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésének lehetőségét. Ajánlatkérő kiköti a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés elszámolható összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, az NFÜ javára szóló, a Kbt. 126. § (6) bekezdése szerinti biztosíték-nyújtás kötelezettségét. A gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet szállító cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalása, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, valamint az Áht. 92. § (1) bekezdése szerinti állami kezesség is elfogadható a szállítói előleg biztosítékaként.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevőnek az előleg-visszafizetési biztosítékot a Kbt. 126. § (6) bekezdés b) pontjában (figyelemmel a 4/2011. (I. 28.) Korm.rendelet 57. (3) bekezdésben foglaltak szerinti lehetőségre) meghatározott módon kell rendelkezésre bocsátania.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a Kbt. 126. § (5) alapján nyilatkozatát az előleg az előírt biztosítékok határidőre történő rendelkezésre bocsátására vonatkozóan.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó egyéb előírásokat, azok részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A beszerzendő szolgáltatás a KEOP-2.1.1/2F/09-2010-0007 számú projekt keretében kerül megvalósításra.
A szerződés finanszírozása az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív programban az Európai Unió és a Magyar Állami Költségvetés forrásaiból történik.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF.
A projekt 100%-os támogatási intenzitással valósul meg, a szolgáltatást az Európai Unió Kohéziós Alapja és a magyar költségvetés együttesen finanszírozza.
A 4/2011. (I. 28.) Korm.rendelet 57/A. §-ra tekintettel ajánlatkérő biztosítja a Szállító részére a szerződés elszámolható összege 30%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésének lehetőségét. Ajánlatkérő kiköti a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés elszámolható összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, az NFÜ javára szóló, a Kbt. 126. § (6) bekezdése szerinti biztosíték-nyújtás kötelezettségét.
Többet mutasson
A szállítói előleg igénylésére a 4/2011 (I. 28.) Korm. rendelet a 26/2012. (X. 24.) NFM utasítás az irányadók.
Ajánlattevőnek két részszámla és egy végszámla benyújtására van lehetősége a dokumentációban részletezettek szerint.
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a Kbt. 130. § (1) (4) (5) és (6) bekezdése szerint teljesíti, amelyre tekintettel a kifizetés a Ptk. 292/B§ (1) bekezdése szerint történik. A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák és mellékleteik hiánytalan benyújtását követően a KEOP Közreműködő Szervezet által átutalással kerülnek kiegyenlítésre.
Többet mutasson
A kifizetésre az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. számú törvény 36/A. § (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően kerülhet sor.
A vonatkozó jogszabályi rendelkezések:
— 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet,
— 26/2012. (X. 24.) NFM utasítás.
A részletes fizetési feltételeket a dokumentáció tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Ajánlatkérő kizárja a Kbt. 27. § (1) bekezdése szerinti társaság létrehozását.
Egyéb különleges feltételek:
A Vállalkozó a munka megkezdése előtt köteles a Megrendelőnek bemutatni a minőségbiztosítási rendszerének az ajánlat tárgyát képező munkákra való alkalmazására vonatkozó részletes szabályozását.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
— az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény;
— 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról.
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A Kbt. 52. § (2) bekezdése alapján a dokumentációt bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen átveheti.
A dokumentáció ára (76 200 HUF + ÁFA) , amelyet a Kbt. 52. § (2) bekezdése alapján kizárólag a Kbt. 124. § (4) bekezdése szerinti szervezet (nyertes ajánlattevő) köteles megfizetni, átutalással fizetendő Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda Magyarországi Volksbank Zrt. által vezetett 14100251-77531249-01000009 számú számlájára kell átutalni, vagy ugyanazon számlára befizetni.
Többet mutasson
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2013-11-25 📅
A bontás helye:
Országos Vízügyi Főigazgatóság, 1012 Budapest, Márvány u. 1/d.; C épület földszinti tanácsterem.
Hely: Országos Vízügyi Főigazgatóság, 1012 Budapest, Márvány u. 1/d.; C épület földszinti tanácsterem.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
A Kbt. 62. § meghatározottak szerint. A bontási eljárás a Kbt. 62. § (1)–(4) bekezdéseiben, valamint Kbt. 62. § (6)–(7) bekezdéseiben meghatározottak szerint történik.
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Nettó ajánlati ár (HUF) (7)
2. A vállalt jótállás mértéke hónapban megadva (min. 60 max. 96 hónap) (2)
3. Munkanélküli és tartósan munkanélküli személyek foglalkoztatásának mértéke főben meghatározva (min. 3, max. 10 fő) (Ajánlatkérő a foglalkoztatandó személyek körét a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 58. § (5) bekezdés d) pontjára tekintettel jelöli meg) (1)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK08474
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dancsa István
Internetcím: www.ovf.hu 🌏
Név: Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda
Postacím: Rákóczi út 11. III/1.
Postai irányítószám: 1088
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési csoport
Telefon: +36 13730090 📞
E-mail: kozbeszerzes@b-t.hu 📧
Fax: +36 13730089 📠
Név: Országos Vízügyi Főigazgatóság
Postacím: Márvány utca 1/d., C épület V. emelet 516. szoba.
Kapcsolattartó pont: dr. Borbára Marcell
E-mail: borbara.marcell@ovf.hu 📧
Fax: +36 12254482 📠
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
További információk
1) Formai előírások: Az ajánlatot írásban, 1 eredeti példányban, zárt csomagolásban, a jelen felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A cégszerűen aláírt ajánlatot, teljes terjedelmében, írásvédett (nem szerkeszthető) formátumban egy elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) – a papír alapú példányt tartalmazó zárt csomagolásban elhelyezve – is csatolni szükséges. A csomagoláson „Ajánlat – OVF – Beregi árapasztó tározó erdőtelepítés”, illetve „Nem bontható fel az ajánlattételi határidő lejárta előtt!” megjelölést kell feltüntetni.
Többet mutasson
Az ajánlat formai követelményeire egyebekben a dokumentáció előírásait kell alkalmazni.
2) Ajánlattevőnek a Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban meg kell jelölnie
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni. (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!)
Többet mutasson
Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a fentiekben rögzített nyilatkozatuk kitöltésekor vegyék figyelembe a Kbt. 26. § szakaszát, amelynek értelmében, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. (Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a jelen közbeszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.)
Többet mutasson
3) Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatát arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 56. §-a szerinti kizáró okok hatálya eső alvállalkozót és alkalmasságát igazoló más szervezetet.
A Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok tekintetében ajánlattevő választása szerint:
a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy
Többet mutasson
b)az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett –, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
4) Ajánlattevőnek, alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni:
— folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is,
— ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját,
— a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
5) Az ajánlatban benyújtott igazolásokat a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani (azonban valamennyi nyilatkozatot eredetiben kell csatolni). Amennyiben a felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló irat, igazolás, vagy nyilatkozatot szükséges becsatolni (pl: bankgarancia vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat, úgy azt eredeti, vagy hiteles másolatban kell becsatolni az eredeti ajánlatban.
Többet mutasson
Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni, ugyanezen előírás vonatkozik az alkalmasságot igazoló dokumentumokra is. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Ajánlatkérő a magyar nyelvű dokumentumokat tekinti irányadónak.
Többet mutasson
6) Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy kapacitást (erőforrást) nyújtó szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontjai szerinti személyek maguk kötelesek aláírni az őket bemutató, illetve a rendelkezésre állásukat bizonyító iratot.
Többet mutasson
Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni
7) Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciális szerződést), amely tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 25. § (3) bekezdése alapján a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
Többet mutasson
8) A Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek, ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Amennyiben a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonos nincsen, az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező erre vonatkozó nyilatkozatát.
Többet mutasson
A pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja:
ra) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy – a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685/B. § (3) bekezdésében meghatározott módon – közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,
Többet mutasson
rb) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben – a Ptk. 685/B. § (2) bekezdésében meghatározott – meghatározó befolyással rendelkezik,
rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak,
rd) alapítványok esetében az a természetes személy,
1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,
2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy
3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár, továbbá
re) az ra)–rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője;
9) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség az ajánlattevőt terheli.
10) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és a Kbt. előír.
11) Ajánlatkérő az eljárásban a hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 67. § szakaszában foglaltaknak megfelelően biztosítja, azzal, hogy a Kbt. 67. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
12) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 60. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
13) Az ajánlatban továbbá az ajánlattevőnek a Kbt. 60. § (5) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
14) A Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra, a környezetvédelemre, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
Többet mutasson
15) Árfolyamok: Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra, illetve euróra történő átszámításánál az ajánlattevőnek az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint. Átszámítás esetén az Ajánlattevőnek közölnie kell az alkalmazott árfolyamot. Az árbevételre vonatkozó nyilatkozat (Felhívás III.2.2.P.2 szerinti alkalmassági minimumkövetelmény) tekintetében az árfolyamszámítás az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyam, míg a referenciák (Felhívás III.2.3 M.1 szerinti alkalmassági minimumkövetelmény) esetében a teljesítés napján érvényes árfolyam.
Többet mutasson
16) A III.2.2.)P1, P2. P3, és a III.2.3.) M1, M2 szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
17) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10.
A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot: az 1. részszempont esetében a Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről III.A.1.ba) pontja szerinti arányosítás, a 2. és a 3. részszempont esetében pedig a III.A.1.bb) pontja szerinti arányosítás.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (7) bekezdése alapján meghatározza azt, hogy
2.-es bírálati részszempontnál szereplő a minimális elvárást (60 hónap) el nem érő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 96 hónapot elérő, illetve meghaladó mértékű megajánlásokra a ponthatár felső értékével egyező pontszámot ad (értékelési felső limit).
3. bírálati részszempontnál szereplő, a minimális elvárást (3 fő) el nem érő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 10 főt elérő, illetve meghaladó mértékű megajánlásokra a ponthatár felső értékével egyező pontszámot ad (értékelési felső limit).
A fenti módszer alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal kerülnek megszorzásra, az ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyig kerekít. A módszer részletes leírását a dokumentáció tartalmazza.
18) Az ajánlattétel feltétele a dokumentáció átvétele ajánlatonként (ajánlattevők vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozó részéről), a dokumentáció másra nem ruházható át. A dokumentáció átvételének feltétele az írásos igénylés személyes leadása vagy telefaxon történő megküldése az ajánlatkérő nevében eljáró részére. Amennyiben telefaxon kívánja ajánlattevő megkérni a dokumentációt, úgy az eredeti igénylést tartalmazó okmányt az ajánlatkérő nevében eljáró postacímére is meg kell küldeni. Az igénylés tartalmazza az igénylő cég megnevezését, székhelyét (számla kiállítási címet), a kapcsolattartó nevét, telefonszámát, faxszámát, email címét és postai megkérés esetén postacímét, ahová az ajánlatkérő nevében eljáró postai küldeményként a dokumentációt megküldheti. A dokumentáció átvehető az ajánlattételi határidő lejártáig, munkanapokon 9:00–17:00, az ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00–10:30 óráig az Ajánlatkérő nevében eljáró Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda Titkárságán.
Többet mutasson
19) Jelen ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény az irányadó.
20) A Kbt. 60. § (6) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti összes adatot.
21) A jelen felhívásban előírt biztosíték(ok) Kbt. 126. § (4) bekezdése szerinti határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján az ajánlatban nyilatkoznia kell.
22) Ajánlattevő a megkötésre kerülő szerződés alapján a feladatokat a befejezett erdősítés átadás-átvételéig köteles ellátni, valamint a szerződéshez kapcsolódó jótállási idő tartalmára szükség szerint ápolási kötelezettség terheli.
23) Befejezett erdősítés: Befejezettnek kell tekinteni azt az erdősítést, amely megfelel a védelmi funkciónak, pótlásra nem szorul, az utolsó pótlás óta eltelt legalább két tenyész-időszak, a faállomány egészséges, ápolt és záródott és az erdészeti hatóság által dokumentáltan a műszaki átvétele lezáródott
Többet mutasson
Ajánlattevő tudomásul veszi, hogy a munkaterületen és annak közvetlen környezetében építési munkák folynak. Kötelezettséget vállal az építési munkák kivitelezőjével való együttműködésre.
Ajánlattevő feladataihoz tartozik az erdőtelepítés utáni ápolás, pótlás, erdőnevelés időszaka, az erdészeti hatósággal lefolytatott műszaki átvételekkel együtt. Ezt a tevékenységet Ajánlattevő a garanciális kötelezettségek keretében végzi el a tároló üzemeltetőjével egyeztetve.
Többet mutasson
24) Az ajánlattevőnek a cégkivonat hatályos adataival egyezően kell nyilatkoznia arról, hogy pénzforgalmi számláit mely pénzintézetek vezetik és arról, hogy a megnevezetteken kívül más pénzintézet nem vezet részükre pénzforgalmi számlát. Amennyiben a cégkivonat hatályos adataiban még szerepelnek olyan bankok, amelyeknél a számlavezetés már megszűnt, de a változás bejegyzése az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű cégkivonat kiadásának időpontjáig nem történt meg, úgy szükséges a bank felé megküldött felmondó levél, vagy a bank – számlavezetés megszűnésének időpontjára vonatkozó – nyilatkozatának becsatolása is. Abban az esetben, ha a cégnyilvántartásban nem szerepel valamely bank-számla, ajánlattevő külön nyilatkozatban sorolja fel ezen bankszámláit.
Többet mutasson
25) Az ajánlatokat írásban és zártan, közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig és ajánlatok benyújtására megjelölt helyen sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
Az ajánlatokat az ajánlattételi határidő lejártát megelőző napig, munkanapokon 9:00–14:00 óra között az alábbi helyszínre kell benyújtani: Országos Vízügyi Főigazgatóság, Magyarország, 1012 Budapest, Márvány utca 1/d. C épület II. emelet 213. szoba. Az ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00–10:30 óra között az alábbi helyszínen kell leadni: Országos Vízügyi Főigazgatóság, Magyarország, 1012 Budapest, Márvány utca 1/d. C épület V. emelet 516. szoba.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy az épületben portaszolgálat működik, mely megkerülése nélkül nem lehet az épületbe bejutni. Ezen adminisztrációs kötelezettség miatt az épületbe való bejutás több percet is igénybe vehet, mellyel az ajánlatok leadásakor kalkuláljanak Ajánlattevők. Az esetleges ebből eredő késedelem Ajánlattevőt terheli, tekintettel a fenti figyelemfelhívásra.
Többet mutasson
26) Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a beárazott költségvetését.
27) Az ajánlatkérő felhívja a jelentkezők figyelmét, hogy amennyiben az ajánlatkérő az általa lefolytatott eljárás során, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, a Tpvt. bejelentésre vagy panaszra vonatkozó szabályai szerint jelezéssel él a Gazdasági Versenyhivatal felé.
Többet mutasson
28) A nyertes Ajánlattevő a szerződéskötés időpontjára rendelkezzen legalább káreseményenként 5 000 000 HUF és évente 10 000 000 HUF vagyoni és nem vagyoni kárértékre vonatkozó felelősségbiztosítással. A felelősségbiztosításnak ki kell terjednie a környezetvédelmi kárra, a harmadik személynek okozott kárra is, továbbá az erdőtelepítési munkák során az ajánlattevő valamint a Kbt. szerinti alvállalkozók és a Ptk. szerinti valamennyi teljesítési segéd által okozott kárért való felelősségre is.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2013/S 198-342549 (2013-10-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-02-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 179 993 096 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-02-21 📅
Közzététel dátuma: 2014-02-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 040-066656
Hirdetményre hivatkozik: 2013/S 198-342549
HL-S szám: 40
További információk
KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Kktv. szerinti minősítése: nem tartozik a törvény hatálya alá.

Eljárás
Díjazási kritériumok
Kritérium: 2. A vállalt jótállás mértéke hónapban megadva (min. 60, max. 96 hónap) (2)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2014-02-04 📅
Név: KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.
Postacím: József Attila u. 2.
Postai város: Kecskemét
Postai irányítószám: 6000
Ország: Magyarország 🇭🇺
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137. § (3) bekezdés.
Forrás: OJS 2014/S 040-066656 (2014-02-21)