Vállalkozási szerződés a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem) KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 projekt építési munkáinak, az esetleges kiegészítő és aktualizáló tervezési munkákkal, FIDIC piros könyv szerinti megvalósítására vonatkozóan LOT-1. Vállalkozási szerződés a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem) KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 projekt építési munkáinak, az esetleges kiegészítő és aktualizáló tervezési munkákkal, FIDIC piros könyv szerinti megvalósítására vonatkozóan LOT-2
Vállalkozási szerződés a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem) KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 projekt építési munkáinak, az esetleges kiegészítő és aktualizáló tervezési munkákkal, FIDIC piros könyv szerinti megvalósítására vonatkozóan LOT-1. Vállalkozási szerződés a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem) KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 projekt építési munkáinak, az esetleges kiegészítő és aktualizáló tervezési munkákkal, FIDIC piros könyv szerinti megvalósítására vonatkozóan LOT-2.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2013-10-21.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2013-08-28.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2013-08-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Terepmunkák
Mennyiség vagy érték:
35 településen elhelyezkedő 37 db nem veszélyes felhagyott települési hulladéklerakó rekultivációja, a rekultivációra feljogosító működési és vízjogi engedély, valamint a kiviteli tervek alapján.A rekultiválandó felület összesen: 567 598 m², a létesítendő monitoring kutak száma összesen: 64 db, meglévő kutaknál új kútfejek beépítése összesen: 3db.Az elvégzendő összes munkából az1. rész tekintetében (LOT-1)- 8 db hulladéklerakó terv szerinti végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Árpádhalom, 2. Derekegyház, 3. Gádoros, 4. Nagytőke, 5. Szegvár, 6. Székkutas I., 7. Székkutas II., 8. Nagymágocs);- 2 db hulladéklerakó terv szerinti átmeneti rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Fábiánsebestyén, 2. Szentes-új);- 2 db hulladéklerakó további szennyező hatásának megakadályozására hulladék test alatt vízszintes passzív műszaki védelmi rendszer kiépítésével a hulladéktest talajvízzel történő érintkezésének kizárása céljából (összesen 48 590 m2 felületen), továbbá a hulladéklerakó felső végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Csanytelek, 2. Szentes-régi);- 1 db hulladéklerakó esetében védőtöltés kialakítása (Gádoros);- 1 db hulladéklerakó esetében függőleges passzív műszaki védelem (résfal) építése (Nagymágocs), 200fm hosszan, 6 m mélységig;- A rekultiválandó felület összesen (becsült mennyiség): 226 572 m²; ezen belül lezárásra kerülő felület összesen: 136 760 m2- Egy hulladéklerakón belül lezárásra kerülő legnagyobb felület: 40 850 m2- Létesítendő monitoring kutak száma összesen: 30 db;- Hulladék válogatása, rostálása (hulladék mechanikai előkezelése): 97 415 tömör m3 (EWC 20 03 01);- Komposztálásra átadandó nyesedék (becsült mennyiség): 109 tonna- Hulladék válogatása, rostálása során keletkező durva inert hulladék becsült mennyisége: 32 500 laza m3)2. rész tekintetében (LOT-2)- 19 db hulladéklerakó terv szerinti végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Apátfalva, 2. Bucsa, 3. Csorvás, 4. Földeák, 5. Füzesgyarmat, 6. Hunya, 7. Kamut, 8. Kardos, 9. Köröstarcsa, 10. Kunágota, 11. Magyarcsanád, 12. Méhkerék, 13. Mezőgyán, 14. Mezőhegyes, 15. Okány, 16. Óföldeák, 17. Örménykút, 18. Sarkadkeresztúr, 19. Telekgerendás);- 4 db hulladéklerakó terv szerinti átmeneti rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Békés, 2. Makó, 3. Murony, 4. Vésztő)- 1 db hulladéklerakó terv szerinti teljes felszámolással történő bezárása, terület rekultivációja (1. Geszt)- 1 db hulladéklerakó további szennyező hatásának megakadályozására hulladék test alatt vízszintes passzív műszaki védelmi rendszer kiépítésével a hulladéktest talajvízzel történő érintkezésének kizárása céljából (összesen 5 080 m2 felületen), továbbá a hulladéklerakó felső II. ütemű végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Csanádpalota);- 5 db hulladéklerakó esetében védőtöltés kialakítása (Békés, Bucsa, Füzesgyarmat, Okány, Vésztő);- A rekultiválandó felület összesen (becsült mennyiség): 341 026 m²; ezen belül lezárásra kerülő felület összesen: 194 162 m2- Egy hulladéklerakón belül lezárásra kerülő legnagyobb felület: 31 620 m2- Létesítendő monitoring kutak száma összesen: 34 db.- Beépítendő kútfejek száma meglévő kutakhoz: 3db.- Hulladék válogatása, rostálása (hulladék mechanikai előkezelése): 11 930 tömör m3 (EWC 20 03 01);- Komposztálásra átadandó nyesedék (becsült mennyiség): 174 tonna- Hulladék válogatása, rostálása során keletkező durva inert hulladék becsült mennyisége: 3 900 laza m3)- Makó hulladéklerakónál régészeti próba- és megelőző feltárás végzése a kivitelezés előtt.A fent megadott mennyiségek tájékoztató mennyiségekA nyertes ajánlattevő feladatát képezi továbbá, a kivitelezéshez és üzemeltetéshez szükséges egyéb kiegészítő tervezési, valamint engedélyeztetési eljárások lefolytatása, engedélyek megszerzése. A dokumentálási feladatok elvégzését a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza (3. kötet).A projekt nem elszámolható költséget nem tartalmaz egyik rész tekintetében sem.Tartalékkeret LOT-1 rész: a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás legfeljebb 10%.a, de max 69 295 527 HUF nettóTartalékkeret LOT-2 rész: a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás legfeljebb 10%.a, de max 59 914 853 HUF nettóA részletes mennyiségeket, feltételeket az ajánlati dokumentáció tartalmazza.4 009 777 478

A beszerzés teljes értéke: 2 154 735 439 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Terepmunkák📦
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás egy vagy több tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás
Postacím: Szabadság tér 4–6.
Postai irányítószám: 5900
Postai város: Orosháza
Kapcsolat
E-mail: hagymasil@dareh.hu📧
Telefon: +36 68413022📞
Fax: +36 68473806 📠
1./ Hiánypótlás:
Ajánlatkérő a Kbt. 67. § szerint biztosítja a hiánypótlást azzal, hogy Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. (Kbt. 67. §(5) bek.)
2./ A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk
A dokumentációt térítésmentesen lehet személyesen átvenni - írásos igénylés, bejelentkezés megküldését követő munkanapon - az Ajánlatkérő nevében eljáró szervezet: MATRIXAUDIT Kft telephelyén, 4032 Debrecen, Poroszlay út 27, címen, munkanapokon 9:00 és 13:30 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 10:00 óráig. A megjelölt időpontokban, a dokumentációba való betekintés biztosított.
Ha az ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, az eljárásra a Kbt. 50. § (3) bekezdése irányadó.
3./ Kiegészítő tájékoztatás:
A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45. § (1)-(6) és (8) bekezdéseiben valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók.
Az ajánlatkérő szervezett helyszíni bejárást nem tart. A helyszínek szabadon bejárhatóak az illetékes (tulajdonos) önkormányzat jegyzőjénél, vagy a dokumentációban megadott önkormányzati ügyintézőnél történt bejelentkezést követően.
4./ Bírálat módszere (mindkét rész tekintetében):
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 71. § (2) bekezdés b) pontjában rögzítetteknek megfelelően az összességében legelőnyösebb ajánlat elve alapján értékeli.
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: Részszempontonként 1 - 100 pont.
Ajánlatkérő az 1értékelési résszempont esetén, a Közbeszerzési Hatóság Útmutatója „az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” - megjelent a KÉ 2012. évi 61. számában;továbbiakban Útmutató - III.A.1.ba. pontja) szerinti fordított arányosítás módszerét-,
A 2. értékelési résszempont esetén, a Közbeszerzési Hatóság Útmutatója „az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” - megjelent a KÉ 2012. évi 61. számában, továbbiakban Útmutató- III. A fejezet 2. pontja szerinti „sorba rendezés”módszerét alkalmazza, mint értékelési módszert.
A pontozás két tizedes jegy pontossággal történik.
5./ Ajánlatok benyújtása:
Az ajánlatokat írásban és zártan, az ajánlati felhívás által megjelölt kapcsolattartási pontban (I.1.) megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.
6./ Dokumentumok formai feltételei:
Az ajánlatban benyújtott dokumentumokat a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani. Amennyiben a felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló irat, igazolás, vagy nyilatkozatot becsatolása szükséges (pl.:bankgarancia vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), úgy azt eredeti, vagy hiteles másolatban kell becsatolni az eredeti ajánlatba.
7./ Igazolások:
Ajánlattevőnek, alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni:
- az ajánlatban aláíró(k) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját,
- a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást,
- folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében , a 310/2011. (XII.23.) Kor. Rendelet 7.§-a szerint szükséges eljárni
8./ Nyilatkozatok:
A Kbt. 60. § (6) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti összes adatot. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 60. § (3) bekezdésével,a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjával (a nemleges tartalmú nyilatkozatot is, a dokumentációban megadottak szerint). Ajánlattevőnek az ajánlatában továbbá nyilatkoznia kell a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján a biztosítékok határidőben történő rendelkezésre bocsátása tekintetében. Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szólótörvény szerint mikro-, kis-vagy középvállalkozásnak minősül-e.
9./ Fordítás:
Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel.
10./ Minősített ajánlattevők:
Az ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki és szakmai alkalmasságának feltételei és azok előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak a III.2.2. és III.2.3 valamennyi pontja tekintetében.
11./ Közös ajánlattétel:
Ha több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot, akkor az arról szóló megállapodást csatolni kell, a dokumentációban rögzítettek szerint.
12./ Formai kötöttség:
Az ajánlattevőnek az ajánlatot az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelően, 1 db papír alapú nyomtatott példányban, valamint a kész ajánlatot teljes terjedelmében írásvédett (nem szerkeszthető) elektronikus formátumban (1 darab elektronikus példány) kell benyújtania (CD-n vagy DVD-n). Emellett a CD-n vagy DVD-n szerepelnie kell a pénzügyi ajánlatnak (kitöltött tételes pénzügyi műszaki részletezés) Excel formátumban is. A CD-t, vagy DVD-t a papír alapú példányhoz kell oly módon rögzíteni, hogy az biztosítsa a bontási eljárásig az elektronikus adathordozó és az ajánlat egységét. Az elektronikus formátumú benyújtást Ajánlatkérő kifejezetten a közbeszerzést érintő folyamatba épített ellenőrzési kötelezettség teljesíthetősége miatt írta elő. Amennyiben a nyomtatott papír alapú illetve az elektronikus adathordozón benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat a nyomtatott papír alapú példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő azt tekinti irányadónak.
A borítékot az alábbi felirattal kell ellátni: "Ajánlat - A Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem)”; „Tilos felbontani az ajánlattételi határidő lejártáig!” További előírásokat a dokumentáció tartalmazza
13./ Árfolyamok:
Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek - a beszámoló(k) tekintetében a az üzleti év fordulópontján-,- az árbevétel tekintetében a naptári év utolsó napján-, a referenciák tekintetében a teljesítés napján (műszaki átadás-átvétel napja) érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott deviza árfolyamokat kell alkalmaznia.
Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyzi, az adott devizára az ajánlattevő saját nemzeti bankja (központi bankja) által, a beszámoló(k) tekintetében az üzleti év fordulópontján-,- az árbevétel tekintetében a naptári év utolsó napján-, a referenciák tekintetében a teljesítés napján (műszaki átadás-átvétel napja) érvényes árfolyamon számított EURO ellenérték kerül átváltásra a fentiek szerint.
Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni, vagy az átszámításnál figyelembe vett értékeket, a vonatkozó dokumentum, formanyomtatvány megfelelő sorában föl kell tüntetni. A bármely okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk)vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni vagy az átszámításánál figyelembe vett értékeket feltüntetni.
14./ Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 37. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel a hirdetményben megjelölt határidők a hirdetmény feladását követő napon kezdődnek.
15./ Az Ajánlatkérő a Kbt. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján nyújt nemzeti elbánást.
16./ Ajánlatkérő a Kbt. 94. § (3) bekezdés b) pontja alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat az alapprojekttel összefüggő új építési beruházásra.
17./. Amennyiben a felhívás vagy a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányt egyértelműen megjelöl, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
18./ Ajánlati biztosíték
Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melynek összegszerű mértéke részajánlatonként külön-külön: 10 000 000,-Ft azaz Tízmillió forint.
Az Ajánlati Biztosíték teljesíthető átutalással az Ajánlatkérőnek az OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11733041-15583381-80190006 számú bankszámlájára, vagy az azzal azonos összegű feltétel nélküli és visszavonhatatlan bankgarancia vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény biztosításával.
Átutalás esetén az átutaláson, bankgarancia esetén a garancialevélben, továbbá a kötelezvényen fel kell tüntetni a „DAREH települési szilárdhulladék lerakóinak rekultivációja (II. ütem) - KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 ajánlati biztosítéka” jeligét és fel kell tüntetni azon rész számát, amelyre az ajánlati biztosíték vonatkozik (LOT1; LOT2).
Az Ajánlati Biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az Ajánlat benyújtásának határidejével. Ajánlattevőnek az ajánlati biztosítékot az ajánlati kötöttség lejártát követő 1. napig, fenn kell tartania. Amennyiben az ajánlati biztosíték a fenti időpontig nem érvényes, úgy az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja. A Kbt. 124.§ (5) bekezdése alapján a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége az összegzés megküldése napjától további hatvan nappal meghosszabbodik. Az Ajánlattevő az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását az ajánlatában köteles a terhelési értesítővel, bankgarancia-nyilatkozattal vagy a kötelezvénnyel úgy igazolni, hogy az eredeti vagy hiteles másolatú igazolást befűzés nélkül, azt az ajánlat eredetijéhez külön borítékban csatolja,az igazolás egyszerű másolatát az ajánlatba fűzve, annak részeként nyújtja be. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59.§ (5) bekezdés a)-b) pontja szerint kerül visszafizetésre, figyelemmel a Kbt. 59. § (4) és (6) és (7) bekezdésére. Ajánlatkérő az ajánlati biztosíték után kamatot nem fizet.
19./ Szerzői jog:
Ajánlatkérő jelen eljárás keretében megkötendő vállalkozási szerződés(ek) teljesítése során keletkező, szerzői jog védelme alá eső alkotásokon területi korlátozás nélküli, kizárólagos és harmadik személy számára átadható felhasználói jogot szerez, valamint jogot szerez az alkotások átdolgozására is. Az ajánlati árat kifejezetten erre tekintettel kell meghatározni.
20./ Az eljárás nyertese:
Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott bírálati szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérő az eljárás nyertesével vagy a Kbt. 124 § (4) bekezdése szerinti esetben-amennyiben azt ilyen minőségben az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte - a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést.
22./ Irányadó idő:
A teljes ajánlati felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
23./ felelősség biztosítás
Felelősségbiztosítás: a nyertes ajánlattevőnek kivitelezői felelősségbiztosítást (CAR-Contractors'ALL Risk, felelősségbiztosítás) kell kötni (vagy meglévő biztosítását kiterjeszteni) legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, amelyben a harmadik fél biztosítás összege az 1. rész esetében minimum 120 000 000 HUF/év és minimum 20 000 000 HUF/káreseményenként, a 2. rész esetében minimum 100 000 000 HUF/év és minimum 15 000 000 HUF/káreseményenként. Amennyiben Ajánlattevő nem rendelkezik megfelelő felelősségbiztosítással úgy annak, legkésőbb a szerződéskötés időpontjára történő megkötésére vonatkozóan csatoljon szándéknyilatkozatot az Ajánlatában. Amennyiben ajánlattevő rendelkezik felelősségbiztosítással, úgy erről szóló ajánlattevői nyilatkozat csatolása szükséges, valamint nyilatkozat arról, hogy a szerződéskötés időpontjáig, a meglévő felelősségbiztosítás kockázatviselése kiterjesztésre kerül kifejezetten a tárgyi projektre vonatkozóan és meglévő felelősségbiztosítása nem került kimerítésre, annak tárgyi projektre történő kiterjesztése biztosított.
24./A nyertes Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén legalább a tagok valamelyikének), vagy a tevékenységet végző alvállalkozónak legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjáig rendelkeznie szükséges:
- hulladék hasznosítására (2012. évi CLXXXV Tv. 3. melléklete vagy korábban kiadott engedélyek esetében a 2000. évi XLIII. Tv. 4. melléklete alapján R5 és/vagy R12 hasznosítási kód alapján) is feljogosító hulladékkezelési engedéllyel, a projekttel érintett települések hulladéklerakójának területére vonatkozóan (EWC 17 01 01, 17 01 02, 17 01 03, 17 01 07, 17 09 04 hulladékok valamelyikére) és
- LOT-1. (Csanytelek, Szentes-régi) esetén legalább 97 415 m3, LOT-2. (Csanádpalota, Geszt) esetén pedig legalább 11 930 m3 települési szilárd hulladék kezelésére, előkezelésére és helyben történő hasznosítására (EWC 20 03 01 és/vagy EWC 19 03 05, és/vagy EWC 19 12 12) - 2012. évi CLXXXV Tv. 3. melléklete vagy korábban kiadott engedélyek esetében a 2000. évi XLIII. Tv. 4. melléklete alapján R5 és/vagy R11 és/vagy R12 hasznosítási kód alapján - is feljogosító hulladékkezelési engedéllyel legalább a megadott települések hulladéklerakójának területére. Vonatkozóan.
25./ Ajánlattevőnek ajánlata részeként előzetes megvalósítási és organizációs tervet -nem értékelési szempontok- kell készítenie a dokumentációban (1. számú jegyzék) meghatározott tartalommal.
26./ Kbt. 54. § (1) bekezdése szerinti előírás:
Ajánlatkérő az Ajánlattevő számára előírja, hogy tájékozódjon a környezetvédelemre, valamint a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítéshelyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
Erre vonatkozóan a Kbt. 54. §-ával összefüggésben tett nyilatkozat csatolandó az ajánlathoz.
27./ Irányadó Jog:
A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény előírásai szerint kell eljárni.
28./ Az eljárás eredményéről szóló értesítés:
Ajánlatkérő eredményhirdetést nem tart, ajánlattevőket aKbt.77. § (2) bekezdése szerint írásban értesíti az eljárás eredményéről.
29./ Szerződéskötés:
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 124. § (6) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően az Ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség [Kbt. 124. § (5) bekezdés szerinti] időtartama alatt fogja aláírni a leghamarabbi időpontban, azzal, hogy a szerződés nem köthető meg - a Kbt. 124. § (8) bekezdésében rögzített esetek kivételével - az írásbeli összegezés megküldését követő 10 napos határidő lejárta előtt.
30./ Rövidítés:
Kr. alatt Ajánlatkérő a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendeletet érti.
31./ Jogosultságok ellenőrzése
Szerződéskötés feltétele, hogy az ajánlati felhívás M/2.a) és M/2b) pontjaiban felsorolt szakembereknek szerepelnie kell a Magyar Mérnök Kamarai (www.mmk.hu) névjegyzékben, melyet a szerződés teljes időtartama alatt biztosítani kell.
- Ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy:
- nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani,
- továbbá nyilatkozzon arról, hogy a megajánlott szakember(ek), a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog. A nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124.§ (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Ajánlatkérő a szerződést.
Ajánlatkérő az előírt jogosultságot a magyar letelepedésű szakember esetében a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építészeti Kamara honlapjáról ellenőrzi, ezért kéri, hogy a szakmai önéletrajzában az érintett szakemberek tüntessék fel a kamarai nyilvántartási számukat és a jogosultság megszerzésének időpontját. Ha a más tagállamban jogosultságot szerzett szakember, a nyilvántartásban az ajánlattétel időpontjában nem szerepel, akkor ajánlattevő nyertességének kihirdetését követően, a regisztrációt igazoló okirat másolatának benyújtása szükséges.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem) KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 projekt építési munkáinak, az esetleges kiegészítő és aktualizáló tervezési munkákkal, FIDIC piros könyv szerinti megvalósítására vonatkozóan…
… LOT-1.
… LOT-2.
A rész száma: 1
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem) KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 projekt építési munkáinak, az esetleges kiegészítő és aktualizáló tervezési munkákkal, FIDIC piros könyv szerinti megvalósítására vonatkozóan LOT-1.
Rövid leírás:
A Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem) KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 projekt építési munkáinak, az esetleges kiegészítő és aktualizáló tervezési munkákkal, FIDIC piros könyv szerinti megvalósítására vonatkozóan LOT-1.

Mennyiség vagy érték: 1. rész tekintetében (LOT-1)- 8 db hulladéklerakó terv szerinti végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Árpádhalom, 2. Derekegyház, 3. Gádoros, 4. Nagytőke, 5. Szegvár, 6. Székkutas I., 7. Székkutas II., 8. Nagymágocs);- 2 db hulladéklerakó terv szerinti átmeneti rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Fábiánsebestyén, 2. Szentes-új);- 2 db hulladéklerakó további szennyező hatásának megakadályozására hulladék test alatt vízszintes passzív műszaki védelmi rendszer kiépítésével a hulladéktest talajvízzel történő érintkezésének kizárása céljából (összesen 48 590 m2 felületen), továbbá a hulladéklerakó felső végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Csanytelek, 2. Szentes-régi);- 1 db hulladéklerakó esetében védőtöltés kialakítása (Gádoros);- 1 db hulladéklerakó esetében függőleges passzív műszaki védelem (résfal) építése (Nagymágocs), 200fm hosszan, 6 m mélységig;- A rekultiválandó felület összesen (becsült mennyiség): 226 572 m²; ezen belül lezárásra kerülő felület összesen: 136 760 m2- Egy hulladéklerakón belül lezárásra kerülő legnagyobb felület: 40 850 m2- Létesítendő monitoring kutak száma összesen: 30 db;- Hulladék válogatása, rostálása (hulladék mechanikai előkezelése): 97 415 tömör m3 (EWC 20 03 01);- Komposztálásra átadandó nyesedék (becsült mennyiség): 109 tonna- Hulladék válogatása, rostálása során keletkező durva inert hulladék becsült mennyisége: 32 500 laza m3)
1. rész tekintetében (LOT-1)
- 8 db hulladéklerakó terv szerinti végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Árpádhalom, 2. Derekegyház, 3. Gádoros, 4. Nagytőke, 5. Szegvár, 6. Székkutas I., 7. Székkutas II., 8. Nagymágocs);
- 2 db hulladéklerakó terv szerinti átmeneti rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Fábiánsebestyén, 2. Szentes-új);
- 2 db hulladéklerakó további szennyező hatásának megakadályozására hulladék test alatt vízszintes passzív műszaki védelmi rendszer kiépítésével a hulladéktest talajvízzel történő érintkezésének kizárása céljából (összesen 48 590 m2 felületen), továbbá a hulladéklerakó felső végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Csanytelek, 2. Szentes-régi);

- 1 db hulladéklerakó esetében védőtöltés kialakítása (Gádoros);
- 1 db hulladéklerakó esetében függőleges passzív műszaki védelem (résfal) építése (Nagymágocs), 200fm hosszan, 6 m mélységig;
- A rekultiválandó felület összesen (becsült mennyiség): 226 572 m²; ezen belül lezárásra kerülő felület összesen: 136 760 m2
- Egy hulladéklerakón belül lezárásra kerülő legnagyobb felület: 40 850 m2
- Létesítendő monitoring kutak száma összesen: 30 db;
Időtartam: 17 hónap
További információ a részekről:
A nyertes ajánlattevő feladatát képezi továbbá, a kivitelezéshez és üzemeltetéshez szükséges egyéb kiegészítő tervezési, valamint engedélyeztetési eljárások lefolytatása, engedélyek megszerzése. A dokumentálási feladatok elvégzését a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza (3.…
… kötet).A projekt nem elszámolható költséget nem tartalmaz egyik rész tekintetében sem.Tartalékkeret LOT-1 rész: a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás legfeljebb 10%.a, de max 69 295 527 HUF nettóA fent megadott mennyiségek tájékoztató mennyiségek
… kötet).
A projekt nem elszámolható költséget nem tartalmaz egyik rész tekintetében sem.
Tartalékkeret LOT-1 rész: a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás legfeljebb 10%.a, de max 69 295 527 HUF nettó
A fent megadott mennyiségek tájékoztató mennyiségek
A rész száma: 2
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem) KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 projekt építési munkáinak, az esetleges kiegészítő és aktualizáló tervezési munkákkal, FIDIC piros könyv szerinti megvalósítására vonatkozóan LOT-2.
Rövid leírás:
A Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem) KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 projekt építési munkáinak, az esetleges kiegészítő és aktualizáló tervezési munkákkal, FIDIC piros könyv szerinti megvalósítására vonatkozóan LOT-2.

Mennyiség vagy érték: 2. rész tekintetében (LOT-2)- 19 db hulladéklerakó terv szerinti végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Apátfalva, 2. Bucsa, 3. Csorvás, 4. Földeák, 5. Füzesgyarmat, 6. Hunya, 7. Kamut, 8. Kardos, 9. Köröstarcsa, 10. Kunágota, 11. Magyarcsanád, 12. Méhkerék, 13. Mezőgyán, 14. Mezőhegyes, 15. Okány, 16. Óföldeák, 17. Örménykút, 18. Sarkadkeresztúr, 19. Telekgerendás);- 4 db hulladéklerakó terv szerinti átmeneti rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Békés, 2. Makó, 3. Murony, 4. Vésztő)- 1 db hulladéklerakó terv szerinti teljes felszámolással történő bezárása, terület rekultivációja (1. Geszt)- 1 db hulladéklerakó további szennyező hatásának megakadályozására hulladék test alatt vízszintes passzív műszaki védelmi rendszer kiépítésével a hulladéktest talajvízzel történő érintkezésének kizárása céljából (összesen 5 080 m2 felületen), továbbá a hulladéklerakó felső II. ütemű végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Csanádpalota);- 5 db hulladéklerakó esetében védőtöltés kialakítása (Békés, Bucsa, Füzesgyarmat, Okány, Vésztő);- A rekultiválandó felület összesen (becsült mennyiség): 341 026 m²; ezen belül lezárásra kerülő felület összesen: 194 162 m2- Egy hulladéklerakón belül lezárásra kerülő legnagyobb felület: 31 620 m2- Létesítendő monitoring kutak száma összesen: 34 db.- Beépítendő kútfejek száma meglévő kutakhoz: 3db.- Hulladék válogatása, rostálása (hulladék mechanikai előkezelése): 11 930 tömör m3 (EWC 20 03 01);- Komposztálásra átadandó nyesedék (becsült mennyiség): 174 tonna- Hulladék válogatása, rostálása során keletkező durva inert hulladék becsült mennyisége: 3 900 laza m3)- Makó hulladéklerakónál régészeti próba- és megelőző feltárás végzése a kivitelezés előtt.A fent megadott mennyiségek tájékoztató mennyiségek
2. rész tekintetében (LOT-2)
- 19 db hulladéklerakó terv szerinti végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Apátfalva, 2. Bucsa, 3. Csorvás, 4. Földeák, 5. Füzesgyarmat, 6. Hunya, 7. Kamut, 8. Kardos, 9. Köröstarcsa, 10. Kunágota, 11. Magyarcsanád, 12. Méhkerék, 13. Mezőgyán, 14. Mezőhegyes, 15. Okány, 16. Óföldeák, 17. Örménykút, 18. Sarkadkeresztúr, 19. Telekgerendás);

- 4 db hulladéklerakó terv szerinti átmeneti rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Békés, 2. Makó, 3. Murony, 4. Vésztő)
- 1 db hulladéklerakó terv szerinti teljes felszámolással történő bezárása, terület rekultivációja (1. Geszt)
- 1 db hulladéklerakó további szennyező hatásának megakadályozására hulladék test alatt vízszintes passzív műszaki védelmi rendszer kiépítésével a hulladéktest talajvízzel történő érintkezésének kizárása céljából (összesen 5 080 m2 felületen), továbbá a hulladéklerakó felső II. ütemű végleges rétegrenddel történő lezárása, terület rekultivációja (1. Csanádpalota);

- 5 db hulladéklerakó esetében védőtöltés kialakítása (Békés, Bucsa, Füzesgyarmat, Okány, Vésztő);
- A rekultiválandó felület összesen (becsült mennyiség): 341 026 m²; ezen belül lezárásra kerülő felület összesen: 194 162 m2
- Egy hulladéklerakón belül lezárásra kerülő legnagyobb felület: 31 620 m2
- Létesítendő monitoring kutak száma összesen: 34 db.
- Beépítendő kútfejek száma meglévő kutakhoz: 3db.
- Makó hulladéklerakónál régészeti próba- és megelőző feltárás végzése a kivitelezés előtt.
A fent megadott mennyiségek tájékoztató mennyiségek
További információ a részekről:
A nyertes ajánlattevő feladatát képezi továbbá, a kivitelezéshez és üzemeltetéshez szükséges egyéb kiegészítő tervezési, valamint engedélyeztetési eljárások lefolytatása, engedélyek megszerzése. A dokumentálási feladatok elvégzését a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza (3. kötet).A projekt nem elszámolható költséget nem tartalmaz egyik rész tekintetében sem.Tartalékkeret LOT-2 rész: a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás legfeljebb 10%.a, de max 59 914 853 HUF nettó

Tartalékkeret LOT-2 rész: a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás legfeljebb 10%.a, de max 59 914 853 HUF nettó
Mennyiség vagy érték:
35 településen elhelyezkedő 37 db nem veszélyes felhagyott települési hulladéklerakó rekultivációja, a rekultivációra feljogosító működési és vízjogi engedély, valamint a kiviteli tervek alapján.
A rekultiválandó felület összesen: 567 598 m², a létesítendő monitoring kutak száma összesen: 64 db, meglévő kutaknál új kútfejek beépítése összesen: 3db.
Az elvégzendő összes munkából az
A nyertes ajánlattevő feladatát képezi továbbá, a kivitelezéshez és üzemeltetéshez szükséges egyéb kiegészítő tervezési, valamint engedélyeztetési eljárások lefolytatása, engedélyek megszerzése. A dokumentálási feladatok elvégzését a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza (3. kötet).
A nyertes ajánlattevő feladatát képezi továbbá, a kivitelezéshez és üzemeltetéshez szükséges egyéb kiegészítő tervezési, valamint engedélyeztetési eljárások lefolytatása, engedélyek megszerzése. A dokumentálási feladatok elvégzését a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza (3. kötet).
A projekt nem elszámolható költséget nem tartalmaz egyik rész tekintetében sem.
Tartalékkeret LOT-1 rész: a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás legfeljebb 10%.a, de max 69 295 527 HUF nettó
Tartalékkeret LOT-2 rész: a szerződésben foglalt ellenszolgáltatás legfeljebb 10%.a, de max 59 914 853 HUF nettó
A részletes mennyiségeket, feltételeket az ajánlati dokumentáció tartalmazza.
Hivatkozási szám: KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 számú projekt
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 - a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Települési Szilárdhulladék lerakóinak rekultivációja II. üteme - projekt megvalósítása.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Békés és Csongrád megye közigazgatási területe.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
1./ Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (1) bekezdésében és a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.

2./ Az eljárásban nem lehet ajánlattevő az a gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok hatálya alatt áll.
3./ Az eljárásban nem lehet építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő, a 306/2011. (XII.23.) Korm. rendelet szerint, aki a Kbt. 57.§ (1) bekezdésének d) pontja alapján nem szerepel az Étv. szerinti, építőipari tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel (feltéve, hogy a letelepedés szerinti ország joga az előírja)

4) Az Ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szerelőt, akivel szemben az 1), 2) és 3) pontban meghatározott kizáró okok az eljárás során következnek be.
A megkövetelt igazolási mód
1./ Ajánlattevőnek ajánlatában a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-11. § szerint kell igazolnia, illetve nyilatkoznia arról, hogy nem áll az ajánlatkérő által előírt kizáró okok hatálya alatt.
2./ Ajánlattevőnek a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerint nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe az 56. § (1) bekezdése hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik ugyanezen kizáró okok hatálya alá.

3./ Az 57. § (1) bekezdés a)-d) pontok szerinti kizáró okokról történő igazolásnál ajánlattevő a saját választása szerint
a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d) pontok szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §(1) bekezdés a)-d) pontok szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy

b) az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát - a név szerint meg nem jelöltekre vonatkozó az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d) pontok szerinti kizáró okok hatálya alá.

4./ Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, a 310/2011. (XII.23.) Kor. Rendelet 7.§-a szerint, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

A kizáró okok tekintetében tett nyilatkozat(ok)nak, jelen eljárást megindító ajánlati felhívás feladásának napját követően keletkezettnek szükséges lennie.
Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy a benyújtandó igazolásokról és nyilatkozatokról a Közbeszerzési Hatóság útmutatót adott ki ( elérhető: www.kozbeszerzes.hu):
- A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzési eljárások során benyújtandó, a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról…
… a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (Közbeszerzési Értesítő 2012. évi 58. szám, 2012.05.23.)
… az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (Közbeszerzési Értesítő 2012. évi 61. szám, 2012.06.01.)
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P1. Ajánlattevőnek be kell csatolnia az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 lezárt üzleti évre vonatkozóan saját, vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolójából a mérleget és eredmény-kimutatást egyszerű másolatban, ha a letelepedése szerinti ország joga előírja a közzétételét. [a Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja, 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pont]. Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimumkövetelmények tekintetében. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.

Ha az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni (Kr. 14.§ (2)).

Ha az ajánlattevő a P1. pont szerinti számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges, a P1. pont szerinti alkalmasságának igazolása tekintetében a

Kr. 14. § (3) bekezdése az irányadó.
P2. Ajánlattevőnek be kell csatolnia nyilatkozatát az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 üzleti év teljes árbevételéről és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgya szerinti (települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja, és települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja során végzett hulladék mechanikai előkezelési tevékenység) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak; [a Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pont].

Ha az ajánlattevő a P2. pont szerinti árbevételről szóló nyilatkozattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a P2. pont szerinti alkalmasságának igazolása tekintetében a Kr. 14. § (3) bekezdése az irányadó.

P3. Ajánlattevőnek be kell csatolnia minden számlavezető pénzügyi intézményétől a cégkivonatban szereplő összes pénzforgalmi számlájáról, az ajánlati felhívás feladása napjánál nem régebbi keltezésű igazolást az alábbi tartalommal:
- a számla száma,
- a számlavezetés kezdete,
- volt-e a pénzforgalmi számláján 15 napot meghaladó sorba állás, az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított kettő évben, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak;

Azon pénzforgalmi számlákról is szükséges igazolás csatolása, amely az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapon belül megszűntetésre került.
[Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés a) pontja].
A „sorba állás” kifejezés alatt Ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. Törvény 2. § 25. pontjában meghatározottakat érti.
Amennyiben Ajánlattevő(k) az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni, az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. (Kbt. 55.§ (5) bekezdés)

Mindkét részre történő ajánlattétel esetén a pénzügyi és gazdasági alkalmasság igazolásait elegendő egyben benyújtani, nem szükséges részenként külön bontani.
Ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített Kr. 14.§ (1) bekezdés előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is köteles elfogadni az ajánlatkérő az (1) bekezdésben meghatározott dokumentumok benyújtása helyett. (Kr. 14.§ (4a) bekezdés).

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1. az ajánlattevőnek vagy jogelődjének mérleg szerinti eredménye az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 lezárt üzleti évben egynél többször negatív volt.
Amennyiben az ajánlattevő az időszak kezdete után kezdte meg működését, alkalmas a szerződés teljesítésére, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja, és települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja során végzett hulladék mechanikai előkezelési tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja részenként figyelembe véve, az 1 000 000 000 HUF-ot.

(azaz mindkét részre történő ajánlattétel esetén, a 2 000 000 000 HUF-ot)
P2.a.) Az 1. rész (LOT1) tekintetében alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a teljes általános forgalmi adó nélkül számított-árbevétele az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 üzleti évben összesen nem éri el az 2 100 000 000 HUF-ot, ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgya szerinti (települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja, és települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja során végzett hulladék mechanikai előkezelési tevékenység) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem éri el az

1 500 000 000 HUF-ot, és ezen belül a települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja során végzett hulladék mechanikai előkezelési tevékenységből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele összesen nem éri el a 100 000 000 HUF-ot;

P2.b.) A 2. rész (LOT2) tekintetében alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben, a teljes általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 üzleti évben összesen nem éri el a 1 900 000 000 HUF-ot, és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgya (települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja, és települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja során végzett hulladék mechanikai előkezelési tevékenység) szerinti nettó árbevétele összesen nem éri el az 1 500 000 000 HUF-ot, és ezen belül a települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja során végzett hulladék mechanikai előkezelési tevékenységből származó nettó árbevétele összesen nem éri el a 14 000 000 HUF-ot.

A P2 szerinti alkalmassági minimumkövetelmények mindkét részre történő ajánlattétel esetén összeadódnak;
P3. bármelyik számlavezető pénzügyi intézményétől származó igazolás szerint az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított kettő évben bármely pénzintézetnél vezetett pénzforgalmi számláján 15 napot meghaladó sorba állás volt.
Közös ajánlattétel esetén, a P2. alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A P1. és P3. alkalmassági követelmények esetében, elegendő, ha a közös ajánlattevők közül legalább az egyik ajánlattevő megfelel.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az Ajánlattevő(k) a más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül, figyelemmel a Kbt. 55.§ (4)-(6) bekezdésére.
Műszaki és szakmai képességek:
M1. Az ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdés a) pontja szerint ismertetnie és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (3) bekezdése szerint igazolnia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 5 évben sikeresen befejezett (műszaki átadás-átvétellel lezárult), legjelentősebb referenciamunkáit.

Az ismertetésben meg kell adni:
- a megépített létesítmény megnevezését;
- az elvégzett munkák felsorolását, leírását, olyan részletességgel, hogy a minimumkövetelményeknek való megfelelőség egyértelműen megállapítható legyen;
- az ellenszolgáltatás nettó összegét, ebből a saját teljesítés nettó értékét, illetve az ajánlattevő által megvalósított feladatokat, a teljesítés idejét (kezdés/befejezés időpontja naptári hónap/nap pontossággal, külön feltüntetve a műszaki átadás-átvétel dátumát) és helyét,

- nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
- a szerződést kötő másik fél nevét, címét, elérhetőségeit (legalább telefonszám vagy telefax, vagy elektronikus levélcím).
- a közreműködés formáját (konzorciumi tag, alvállalkozó).
- Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás egésze tekintetében köteles elfogadni, feltéve, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt és az igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aránya elérte a 15%-ot. (Kr. 16.§ (3))

Ebben az esetben a referencia igazolásból -a kötelező tartalmi elemeken túl-a fenti kritériumoknak is (egyetemleges felelősségvállalásra vonatkozó információ és a teljesítés aránya) egyértelműen ki kell derülniük!
M2. A teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, műszaki felszereltség leírása. (A Kbt. 55. § (1) bekezdésének b) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. b) pont). A leírásnak tartalmaznia kell az adott eszköz, berendezés, műszaki felszerelés pontos megnevezését, típusát, teljesítmény mutatóit, a rendelkezésre állási módjának (saját tulajdon, bérlet, lízing) igazolását. A leírásnak olyan részletesnek kell lenni, amelyből megállapítható, hogy az eszközök az alkalmassági minimum követelményekben meghatározott feltételeknek megfelelnek. A saját tulajdon igazolása, erről szóló nyilatkozattal és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti tárgyi eszköz karton(ok) becsatolásával történik. Nem saját tulajdonú eszköz esetében, az erről szóló nyilatkozaton túl, az eszközbérleti, vagy lízing szerződés másolatát, továbbá a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti tárgyi eszköz kartont(okat) kérjük csatolni.

M3. Azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek- a megnevezése képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésébe (Kbt. 55. § (1) bekezdésének a) pontja 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (2) bek. e) pont.)

A szakemberek bemutatása során csatolandók:
a) képzettséget, szakmai tapasztalatot igazoló szakmai önéletrajz a szakember sajátkezű aláírásával;
b) szakemberek végzettségét igazoló okiratok (bizonyítványok) egyszerű másolata;
c) amennyiben a bemutatott (megjelölt) szakember szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban felelős műszaki vezetők, szakértők), a jogosultság megszerzéséhez szükséges mértékű szakmai gyakorlatot ajánlatkérő ellenőrzi az illetékes szakmai szervezet (kamara) által vezetett nyilvántartás ellenőrzésével. Ezért jelöljék meg a szakemberek az önéletrajzukban, hogy a jogosultság mely elektronikus elérési úton ellenőrizhető. Amennyiben a szakember nem szerepel a nyilvántartásban, vagy az nem ellenőrizhető a nyilvántartáson keresztül, a jogosultságot igazoló dokumentum benyújtása is szükséges.

Más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő vagy származási országban a jogosultságot igazoló dokumentum magyar nyelvű fordításának benyújtása szükséges.
d) az ajánlatnak tartalmaznia kell olyan szándéknyilatkozatot, amelyben a nevezett szakember kötelezettséget vállal, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében közreműködik az ajánlatban szerepeltetett beosztásban, és nincs más olyan kötelezettsége a jelzett időszak(ok)ra vonatkozóan, amely a szerződés teljesítésében való közreműködését, munkavégzését bármilyen szempontból akadályozná

A gépkezelőkről ajánlattevő cégszerű nyilatkozatát, valamint a gépkezelők önéletrajzát és rendelkezésre állási nyilatkozatát kell csatolni az ajánlatba. Az ajánlattevő nyilatkozatának tartalmaznia kell a következő adatokat:
- Gépkezelő megnevezése,
- szakképzettség,
- mely munkagép(ek) kezelésére rendelkezik érvényes jogosultsággal,
- a jogosultságot igazoló okmány megnevezése, azonosító száma, kiállítója, a kiállítás kelte,
- a tárgyi gép(ek) kezelésére vonatkozóan, -a jogosítványba bejegyzett- utolsó időszakos orvosi vizsgálat kelte, érvényessége.
Mindkét részre történő ajánlattétel esetén a műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolását elég egyben benyújtani, nem szükséges a részenkénti megbontás.
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55 § (5) bekezdése szerint más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben támaszkodhat.
Ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített Kr. 15. § (2) bekezdés előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is köteles elfogadni az ajánlatkérő a Kr. 15. § (2) bekezdésében meghatározott dokumentumok benyújtása helyett. (Kr. 17. § (1a) bek.).

Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az alábbi pontokban meghatározott követelmények közül bármelyik fennáll:
M1. az ajánlati felhívás feladását megelőző feladásától visszafelé számított 5 évben nem rendelkezik legalább az alábbi szerződésszerűen teljesített és átadás-átvétellel lezárult hulladéklerakó rekultivációjára vonatkozó referenciákkal, amelyek közül:

Az 1. rész esetén (LOT1):
M1.1. Egy szerződés keretén belül, legalább 10 db települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja valósult meg és a rekultivációs munkák ellenértéke meghaladta a nettó 1 500 000 000 HUF-ot;
M1.2. Egy szerződés keretén belül, helyben történő lezárással rekultivált felület nagysága összesen elérte a 120 000 m2-t
M1.3. Egy szerződés keretén belül legalább egy olyan lerakó van, melynek keretében a lezárásra került felület nagysága elérte a 30 000 m2-t;
M1.4. Legalább 20 000 m² felületen olyan vízszintes passzív műszaki védelmi rendszer kialakítása történt a hulladéktest alatt, mellyel a hulladéktest felszín alatti vizekkel történő közvetlen érintkezése kizárásra került (több hulladéklerakóval együttesen is teljesíthető a felület nagysága).

M1.5. Hulladéklerakó rekultivációja során feldolgozásra (minimum frakciónként történő szétválasztására) került legalább 80 000 m3 EWC 20 03 01 kód alá sorolt hulladék (több hulladéklerakóval együttesen is teljesíthető);
M1.6. Hulladéklerakók rekultivációja során hasznosított legalább 25 000 m3 stabilizálódott biohulladékot, vagy inert hulladékot (több hulladéklerakóval együttesen is teljesíthető);
A 2. rész esetén (LOT2):
M1.7. Egy szerződés keretén belül legalább 20 db települési szilárd hulladéklerakó rekultivációja valósult meg és a rekultivációs munkák ellenértéke meghaladta a nettó 1 500 000 000 HUF-ot;
M1.8. Egy szerződés keretén belül a helyben történő lezárással rekultivált felület nagysága összesen eléri a 170 000 m2-t.
M.1.9 Egy szerződés keretén belül legalább egy olyan lerakó van, melynek keretében a lezárásra került felület nagysága elérte a 25 000 m2-t;
M1.10. Egy szerződés keretén belül legalább egy olyan lerakó van, ahol legalább 5 000 m² felületen olyan vízszintes passzív műszaki védelmi rendszer kialakítása történt, hulladéktest alatt, mellyel a hulladéktest felszín alatti vizekkel történő közvetlen érintkezése kizárásra került.

M1.11. Hulladéklerakó rekultivációja során feldolgozásra (minimum frakciónként történő szétválasztására) került legalább 8 000 m3 EWC 20 03 01 kód alá sorolt hulladék (több hulladéklerakóval együttesen is teljesíthető);
M1.12. Hulladéklerakók rekultivációja során hasznosított legalább 3 000 m3 stabilizálódott biohulladékot, vagy inert hulladékot (több hulladéklerakóval együttesen is teljesíthető).
Fenti feltételek ajánlattevő választása szerint külön-külön referenciákkal, vagy akár 1 db mindegyik feltételt kielégítő referenciával is teljesíthetők. Külön-külön referenciával történő igazolás esetén, egy referenciával több feltétel is igazolható.

Az M1. pontban meghatározott alkalmassági feltételek teljesíthetők mindkét részre történő ajánlattétel esetén azonos referenciamunkákkal.
M2. nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez szükséges üzemképes és a teljesítésre alkalmas állapotú alábbi eszközökkel és berendezésekkel:
Az 1. rész esetében:
— 2 db mobil, egyenként minimum 100 t/h, vagy ennek megfelelő összteljesítményű, 3 frakciót leválasztani képes rosta,
— 1 db mobil, minimum 80 t/h, vagy ennek megfelelő összteljesítményű, mobil pofás- vagy röpítő- törőgép, inert hulladékok feldolgozására,
— 3 db, minimum 15 tonna teherbírású, érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező billenőplatós tehergépjármű, melyből legalább 1 db összkerékhajtású és EURO 4 (vagy annál jobb környezetvédelmi osztályba sorolású) motorral rendelkezik. Ajánlatkérő teherbírás alatt a megengedett legnagyobb össztömeg mínusz saját tömeget érti),

— 1 db mobil, minimum 100 t/h, vagy ennek megfelelő összteljesítményű, 3 frakciót leválasztani képes rosta,
— 4 db, minimum 15 tonna teherbírású, érvényes forgalmi engedéllyel rendelkező billenőplatós tehergépjármű, melyből legalább 2 db összkerékhajtású, és EURO 4 (vagy annál jobb környezetvédelmi osztályba sorolású) motorral rendelkezik. Ajánlatkérő teherbírás alatt a megengedett legnagyobb össztömeg mínusz saját tömeget érti),

Az M2. pontban meghatározott alkalmassági követelmények, mindkét részre történő ajánlattétel esetén összeadódnak.
M3. nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez az alábbi szakemberekkel
a.) Projektvezető (1 fő) aki rendelkezik az alábbi feltételekkel
— a 244/2006. (XII. 05.) Korm. rendelet, annak 1. számú mellékletében meghatározott MV-VZ/A jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, és szakmai gyakorlattal,
— a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendeletben meghatározott SZKV 1.1. (hulladékhazdálkodás) és SZKV 1.3 (víz és földtani közeg védelem) és SZKV 1.2. (levegőtisztaságvédelem) jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, és szakmai gyakorlattal,
— rendelkezik rekultivációs projektek megvalósításában legalább 3 év tapasztalattal,
— rendelkezik legalább 1 FIDIC szerződéses feltételek szerinti kivitelezési munkákban szerzett tapasztalattal,
b.) Felelős műszaki vezető (1 fő) aki rendelkezik az alábbi feltételekkel
— a 244/2006. (XII. 05.) Korm. rendelet, annak 1. számú mellékletében meghatározott MV-VZ/A vagy MV-Ép/A jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, és szakmai gyakorlattal,
— rendelkezik legalább 2 év hulladékgazdálkodási területen szerzett szakmai tapasztalattal,.
c.) Szakági építésvezetők (4 fő) akik rendelkeznek az alábbi feltételekkel
— a 244/2006. (XII. 05.) Korm. rendelet, annak 1. számú mellékletében meghatározott MV-VZ-A vagy MV-Ép-A vagy MV-KÉ-A jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, és szakmai gyakorlattal.
A megnevezett szakági építésvezetőknek személyenként rendelkezniük kell MV-VZ-A vagy MV-Ép-A vagy MV-KÉ-A jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, és szakmai gyakorlattal
és
a négy szakembernek összesen rendelkeznie kell a fenti három jogosultsághoz szükséges végzettséggel, és szakmai gyakorlattal, azaz a 4 megajánlott szakember közül minimum 1 főnek rendelkeznie kell MV-VZ-A-, minimum 1 főnek rendelkeznie kell MV-Ép-A-, és minimum 1 főnek rendelkeznie kell MV-KÉ-A jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, és szakmai gyakorlattal.

d.) Tervező (1 fő) aki rendelkezik az alábbi feltételekkel
-— a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet szerinti “É” tervező (építészeti tervezési szakterület) jogosultság megszerzéséhez szükséges, a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet 1. melléklet II. rész II/A. pont szerinti végzettséggel, és szakmai gyakorlattal

Az a.)-d.) pontok tekintetében, egy ember, egyidejűleg csak egy pozícióra jelölhető.
e.) Gépkezelők (minimum 4fő) akik együttesen rendelkeznek az alábbi gépek kezelésére vonatkozó érvényes jogosultsággal és alkalmassági egészségügyi igazolással
2 fő kotró (12),
1fő rakodó (4511),
1fő földtoló (14),
1 fő kompaktor (4572)
A gépkezelők tekintetében egy fő több jogosultsággal is rendelkezhet.
Az e) pont szakembereit LOT-onként kell igazolni,
Az M3. pontban meghatározottaknak megfelelő szakemberek megléte mindkét részre történő ajánlattétel esetén is elegendő, azaz mindkét részre történő pályázat esetében összességében elegendő a fenti szakemberek megléte. (valamennyi szakember esetében)
Az M/1-M/3 pontban foglalt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek Kbt. 55.§ (4)
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Teljesítési biztosíték (teljesítés elmaradásával kapcsolatos igényekre kikötött biztosíték): szerződés szerinti, tartalékkeret és ÁFA nélkül számított ellenszolgáltatás 5%, a Kbt. 126.§ (6) a) pontja alapján biztosítva. A teljesítés elmaradásával kapcsolatos igényekre kikötött biztosítékot a szerződéskötéskor kell rendelkezésre bocsátani.

Jólteljesítési biztosíték (jótállási igényekre kikötött biztosíték): ): szerződés szerinti, tartalékkeret és ÁFA nélkül számított ellenszolgáltatás 5%, a Kbt. 126.§ (6) a) pontja alapján biztosítva. A jótállási igények teljesítésére kikötött biztosítékot a jótállási kötelezettség kezdetének időpontjában kell rendelkezésre bocsátani, és a jótállási idő lejártát követő 70. napig hatályban kell maradnia.

Előleg-visszafizetési biztosíték: Az ajánlatkérő legfeljebb a szerződés elszámolható összege 30%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésének lehetőségét biztosítja előleg-visszafizetési biztosíték nyújtása mellett, a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § (1)-(6) bekezdései szerint. A nyertes Ajánlattevő, az általa igénybe vett előleg vonatkozásában, , a szerződés elszámolható összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, az NFÜ javára szóló előleg-visszafizetési biztosítékot köteles rendelkezésre bocsátani, a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontja, vagy a 4/2011. (I.28.§ ) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. A biztosítékot az előlegbekérő dokumentum benyújtásával egy időben kell rendelkezésre bocsátani.

Késedelmi kötbér: a szerződésben meghatározott véghatáridő késedelmes teljesítése esetén az Egyösszegű Ajánlati Ár 0,3 %-a naponta. A fizetendő késedelmi kötbér maximális összege az Egyösszegű Ajánlati Ár 10% - a. Ennek elérésekor ajánlatkérő jogosulttá válik a szerződés felbontására az ajánlattevő súlyos szerződésszegésére tekintettel.

Jótállási kötelezettség: teljes körű jótállás a sikeres átadás-átvételtől számítva 12 hónap időtartamra.
Ajánlattevőnek biztosítékok határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról a Kbt. 126. § (5) bekezdés szerint az ajánlatban nyilatkozni kell.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást, a KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 azonosítószámú projekt keretén belül 100 %-ban az Európai Unió, és a Magyar Állami Költségvetés vissza nem térítendő támogatásából finanszírozza.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme a forint.
A 4/2011 (I.28.) Korm. rendelet 57/A. (1) és (3) bekezdése alapján Ajánlattevő, előleg-visszafizetési biztosíték nyújtása mellett jogosult jelen szerződés - támogatási szerződés terhére - elszámolható összege legfeljebb 30%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésére, a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § (1)-(6) bekezdése i szerint.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre

Az előleg elszámolása arányosan történik a teljesítésről kiállított számlákban, figyelemmel a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet…
… 57/A. § (6) bekezdésében foglaltakra is.
… (1g) pontjában foglaltakra is.
A számlák kifizetése: A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák és mellékletei a kifizetésre kötelezett szervezet általi kézhezvételének napját követő 30 napon belül átutalással kerülnek kiegyenlítésre szállítói finanszírozás keretében, figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 27. cím 306/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 12.§-14.§ (1) bekezdése, Kbt. 130.§ (3) bekezdése, Ptk. 292/B. § (1).
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A számlák kifizetése: A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák és mellékletei a kifizetésre kötelezett szervezet általi kézhezvételének napját követő 30 napon belül átutalással kerülnek kiegyenlítésre szállítói finanszírozás keretében, figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 27. cím 306/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 12.§-14.§ (1) bekezdése, Kbt. 130.§ (3) bekezdése, Ptk. 292/B. § (1).
Ajánlatkérő, a 306/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 13.§ (3) bekezdése szerint 6 db. résszámla, - ideértve a végszámlát is- biztosít résszámlázási lehetőséget részenként.
A kifizetésre az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ban foglaltaknak megfelelően kerülhet sor.
A nem elszámolható tevékenységek költségét-amennyiben ilyen fajta költség felmerül- Ajánlatkérő teljes egészében önerőből finanszírozza.
A tartalékkeret kifizetésére ugyan azon feltételek vonatkoznak, mint az alapszerződéses összegre és elszámolása a teljesítést követően kiállított résszámlában történhet.
A részletes fizetési feltételeket, illetve a tartalékkeret felhasználás műszaki feltételeit a közbeszerzési dokumentáció (KSZF, ÁSZF) tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a Kbt. 27.§ (2) bekezdése alapján, projekttársaság létrehozását.
Egyéb különleges feltételek:
191/2009. sz. Kormányrendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről.
98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről.
2012. évi CLXXXV. Tv. a hulladékról.
20/2006 (IV.22.) KvVM rendelet a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről
Továbbá:
- a kivitelezés ideiglenes helyigényének és hatásterületének tudatos minimalizálása, a szállítási útvonalak tervezésénél a védett értékek figyelembe vétele,
- zöldfelületek kialakítása során az őshonos növényfajok, a tájegységnek megfelelő fajkompozíciók előnyben részesítése,
- partnerség építése a tagönkormányzatokkal, a hatóságokkal, helyi hulladékos szolgáltatókkal, környezetvédelmi egyesületekkel, civil szervezetekkel, a kisebbségi önkormányzatokkal
- Ajánlatkérő egyéb horizontális vállalásainak támogatása.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
Eljárás
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2013-10-21 📅
A bontás helye:
Hely: Ajánlatkérő nevében eljáró MATRIX AUDIT Kft telephelyén (MAGYARORSZÁG, 4032 Debrecen, Poroszlay u27.).
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
A Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti személyek.
- Az ajánlattevők által kijelölt személy(ek),
- Az Energiaközpont Nonprofit Kft, mint NKEK Közreműködő Szervezet által kijelölt személy(ek),
- A Környezetvédelmi Programok Irányító Hatóság által kijelölt személyek(ek),
- A KFF vezetője által kijelölt személy(ek).
A bontási eljárás során, Ajánlatkérő a 62.§ (3)-(4) és a (6)-(7) bekezdései szerint jár el.
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Egyösszegű ajánlati ár (nettó, HUF) (60)
2. Környezetvédelmi és projekt-megvalósítási intézkedések minősége (30)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK01766
Más típusú ajánlatkérő: Other
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Hagymási László
Név: Matrix Audit Kft
Postacím: Poroszlay u. 27.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4032
Kapcsolattartó pont: Tóth Csaba
Telefon: +36 52502550📞
E-mail: szilvia.szegvari@matrixaudit.hu📧
Fax: +36 52502557 📠
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Hivatkozás Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 számú projekt
További információk
1./ Hiánypótlás:
Ajánlatkérő a Kbt. 67. § szerint biztosítja a hiánypótlást azzal, hogy Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. (Kbt. 67. §(5) bek.)
Ajánlatkérő a Kbt. 67. § szerint biztosítja a hiánypótlást azzal, hogy Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. (Kbt. 67. §(5) bek.)
2./ A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk
A dokumentációt térítésmentesen lehet személyesen átvenni - írásos igénylés, bejelentkezés megküldését követő munkanapon - az Ajánlatkérő nevében eljáró szervezet: MATRIXAUDIT Kft telephelyén, 4032 Debrecen, Poroszlay út 27, címen, munkanapokon 9:00 és 13:30 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 10:00 óráig. A megjelölt időpontokban, a dokumentációba való betekintés biztosított.
A dokumentációt térítésmentesen lehet személyesen átvenni - írásos igénylés, bejelentkezés megküldését követő munkanapon - az Ajánlatkérő nevében eljáró szervezet: MATRIXAUDIT Kft telephelyén, 4032 Debrecen, Poroszlay út 27, címen, munkanapokon 9:00 és 13:30 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 10:00 óráig. A megjelölt időpontokban, a dokumentációba való betekintés biztosított.
Ha az ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, az eljárásra a Kbt. 50. § (3) bekezdése irányadó.
3./ Kiegészítő tájékoztatás:
A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45. § (1)-(6) és (8) bekezdéseiben valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók.
Az ajánlatkérő szervezett helyszíni bejárást nem tart. A helyszínek szabadon bejárhatóak az illetékes (tulajdonos) önkormányzat jegyzőjénél, vagy a dokumentációban megadott önkormányzati ügyintézőnél történt bejelentkezést követően.
4./ Bírálat módszere (mindkét rész tekintetében):
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 71. § (2) bekezdés b) pontjában rögzítetteknek megfelelően az összességében legelőnyösebb ajánlat elve alapján értékeli.
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: Részszempontonként 1 - 100 pont.
Ajánlatkérő az 1értékelési résszempont esetén, a Közbeszerzési Hatóság Útmutatója „az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” - megjelent a KÉ 2012. évi 61. számában;továbbiakban Útmutató - III.A.1.ba. pontja) szerinti fordított arányosítás módszerét-,
Ajánlatkérő az 1értékelési résszempont esetén, a Közbeszerzési Hatóság Útmutatója „az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” - megjelent a KÉ 2012. évi 61. számában;továbbiakban Útmutató - III.A.1.ba. pontja) szerinti fordított arányosítás módszerét-,
A 2. értékelési résszempont esetén, a Közbeszerzési Hatóság Útmutatója „az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” - megjelent a KÉ 2012. évi 61. számában, továbbiakban Útmutató- III. A fejezet 2. pontja szerinti „sorba rendezés”módszerét alkalmazza, mint értékelési módszert.
A 2. értékelési résszempont esetén, a Közbeszerzési Hatóság Útmutatója „az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” - megjelent a KÉ 2012. évi 61. számában, továbbiakban Útmutató- III. A fejezet 2. pontja szerinti „sorba rendezés”módszerét alkalmazza, mint értékelési módszert.
A pontozás két tizedes jegy pontossággal történik.
5./ Ajánlatok benyújtása:
Az ajánlatokat írásban és zártan, az ajánlati felhívás által megjelölt kapcsolattartási pontban (I.1.) megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.
Az ajánlatokat írásban és zártan, az ajánlati felhívás által megjelölt kapcsolattartási pontban (I.1.) megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.
6./ Dokumentumok formai feltételei:
Az ajánlatban benyújtott dokumentumokat a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani. Amennyiben a felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló irat, igazolás, vagy nyilatkozatot becsatolása szükséges (pl.:bankgarancia vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), úgy azt eredeti, vagy hiteles másolatban kell becsatolni az eredeti ajánlatba.
Az ajánlatban benyújtott dokumentumokat a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani. Amennyiben a felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló irat, igazolás, vagy nyilatkozatot becsatolása szükséges (pl.:bankgarancia vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), úgy azt eredeti, vagy hiteles másolatban kell becsatolni az eredeti ajánlatba.
7./ Igazolások:
Ajánlattevőnek, alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni:
- az ajánlatban aláíró(k) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját,
- a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást,
- folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében , a 310/2011. (XII.23.) Kor. Rendelet 7.§-a szerint szükséges eljárni
8./ Nyilatkozatok:
A Kbt. 60. § (6) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti összes adatot. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 60. § (3) bekezdésével,a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjával (a nemleges tartalmú nyilatkozatot is, a dokumentációban megadottak szerint). Ajánlattevőnek az ajánlatában továbbá nyilatkoznia kell a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján a biztosítékok határidőben történő rendelkezésre bocsátása tekintetében. Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szólótörvény szerint mikro-, kis-vagy középvállalkozásnak minősül-e.
A Kbt. 60. § (6) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti összes adatot. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 60. § (3) bekezdésével,a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjával (a nemleges tartalmú nyilatkozatot is, a dokumentációban megadottak szerint). Ajánlattevőnek az ajánlatában továbbá nyilatkoznia kell a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján a biztosítékok határidőben történő rendelkezésre bocsátása tekintetében. Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szólótörvény szerint mikro-, kis-vagy középvállalkozásnak minősül-e.
9./ Fordítás:
Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel.
Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel.
10./ Minősített ajánlattevők:
Az ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki és szakmai alkalmasságának feltételei és azok előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak a III.2.2. és III.2.3 valamennyi pontja tekintetében.
Az ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki és szakmai alkalmasságának feltételei és azok előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak a III.2.2. és III.2.3 valamennyi pontja tekintetében.
11./ Közös ajánlattétel:
Ha több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot, akkor az arról szóló megállapodást csatolni kell, a dokumentációban rögzítettek szerint.
12./ Formai kötöttség:
Az ajánlattevőnek az ajánlatot az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelően, 1 db papír alapú nyomtatott példányban, valamint a kész ajánlatot teljes terjedelmében írásvédett (nem szerkeszthető) elektronikus formátumban (1 darab elektronikus példány) kell benyújtania (CD-n vagy DVD-n). Emellett a CD-n vagy DVD-n szerepelnie kell a pénzügyi ajánlatnak (kitöltött tételes pénzügyi műszaki részletezés) Excel formátumban is. A CD-t, vagy DVD-t a papír alapú példányhoz kell oly módon rögzíteni, hogy az biztosítsa a bontási eljárásig az elektronikus adathordozó és az ajánlat egységét. Az elektronikus formátumú benyújtást Ajánlatkérő kifejezetten a közbeszerzést érintő folyamatba épített ellenőrzési kötelezettség teljesíthetősége miatt írta elő. Amennyiben a nyomtatott papír alapú illetve az elektronikus adathordozón benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat a nyomtatott papír alapú példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő azt tekinti irányadónak.
Az ajánlattevőnek az ajánlatot az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelően, 1 db papír alapú nyomtatott példányban, valamint a kész ajánlatot teljes terjedelmében írásvédett (nem szerkeszthető) elektronikus formátumban (1 darab elektronikus példány) kell benyújtania (CD-n vagy DVD-n). Emellett a CD-n vagy DVD-n szerepelnie kell a pénzügyi ajánlatnak (kitöltött tételes pénzügyi műszaki részletezés) Excel formátumban is. A CD-t, vagy DVD-t a papír alapú példányhoz kell oly módon rögzíteni, hogy az biztosítsa a bontási eljárásig az elektronikus adathordozó és az ajánlat egységét. Az elektronikus formátumú benyújtást Ajánlatkérő kifejezetten a közbeszerzést érintő folyamatba épített ellenőrzési kötelezettség teljesíthetősége miatt írta elő. Amennyiben a nyomtatott papír alapú illetve az elektronikus adathordozón benyújtott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat a nyomtatott papír alapú példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő azt tekinti irányadónak.
A borítékot az alábbi felirattal kell ellátni: "Ajánlat - A Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem)”; „Tilos felbontani az ajánlattételi határidő lejártáig!” További előírásokat a dokumentáció tartalmazza
A borítékot az alábbi felirattal kell ellátni: "Ajánlat - A Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén lévő felhagyott települési szilárdhulladék lerakók rekultivációja (II. ütem)”; „Tilos felbontani az ajánlattételi határidő lejártáig!” További előírásokat a dokumentáció tartalmazza
13./ Árfolyamok:
Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek - a beszámoló(k) tekintetében a az üzleti év fordulópontján-,- az árbevétel tekintetében a naptári év utolsó napján-, a referenciák tekintetében a teljesítés napján (műszaki átadás-átvétel napja) érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott deviza árfolyamokat kell alkalmaznia.
Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek - a beszámoló(k) tekintetében a az üzleti év fordulópontján-,- az árbevétel tekintetében a naptári év utolsó napján-, a referenciák tekintetében a teljesítés napján (műszaki átadás-átvétel napja) érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott deviza árfolyamokat kell alkalmaznia.
Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyzi, az adott devizára az ajánlattevő saját nemzeti bankja (központi bankja) által, a beszámoló(k) tekintetében az üzleti év fordulópontján-,- az árbevétel tekintetében a naptári év utolsó napján-, a referenciák tekintetében a teljesítés napján (műszaki átadás-átvétel napja) érvényes árfolyamon számított EURO ellenérték kerül átváltásra a fentiek szerint.
Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyzi, az adott devizára az ajánlattevő saját nemzeti bankja (központi bankja) által, a beszámoló(k) tekintetében az üzleti év fordulópontján-,- az árbevétel tekintetében a naptári év utolsó napján-, a referenciák tekintetében a teljesítés napján (műszaki átadás-átvétel napja) érvényes árfolyamon számított EURO ellenérték kerül átváltásra a fentiek szerint.
Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni, vagy az átszámításnál figyelembe vett értékeket, a vonatkozó dokumentum, formanyomtatvány megfelelő sorában föl kell tüntetni. A bármely okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk)vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni vagy az átszámításánál figyelembe vett értékeket feltüntetni.
Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni, vagy az átszámításnál figyelembe vett értékeket, a vonatkozó dokumentum, formanyomtatvány megfelelő sorában föl kell tüntetni. A bármely okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk)vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni vagy az átszámításánál figyelembe vett értékeket feltüntetni.
14./ Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 37. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel a hirdetményben megjelölt határidők a hirdetmény feladását követő napon kezdődnek.
15./ Az Ajánlatkérő a Kbt. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján nyújt nemzeti elbánást.
16./ Ajánlatkérő a Kbt. 94. § (3) bekezdés b) pontja alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazhat az alapprojekttel összefüggő új építési beruházásra.
17./. Amennyiben a felhívás vagy a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányt egyértelműen megjelöl, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
18./ Ajánlati biztosíték
Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melynek összegszerű mértéke részajánlatonként külön-külön: 10 000 000,-Ft azaz Tízmillió forint.
Az Ajánlati Biztosíték teljesíthető átutalással az Ajánlatkérőnek az OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11733041-15583381-80190006 számú bankszámlájára, vagy az azzal azonos összegű feltétel nélküli és visszavonhatatlan bankgarancia vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény biztosításával.
Az Ajánlati Biztosíték teljesíthető átutalással az Ajánlatkérőnek az OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11733041-15583381-80190006 számú bankszámlájára, vagy az azzal azonos összegű feltétel nélküli és visszavonhatatlan bankgarancia vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény biztosításával.
Átutalás esetén az átutaláson, bankgarancia esetén a garancialevélben, továbbá a kötelezvényen fel kell tüntetni a „DAREH települési szilárdhulladék lerakóinak rekultivációja (II. ütem) - KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 ajánlati biztosítéka” jeligét és fel kell tüntetni azon rész számát, amelyre az ajánlati biztosíték vonatkozik (LOT1; LOT2).
Átutalás esetén az átutaláson, bankgarancia esetén a garancialevélben, továbbá a kötelezvényen fel kell tüntetni a „DAREH települési szilárdhulladék lerakóinak rekultivációja (II. ütem) - KEOP-2.3.0/2F/09-11-2011-0004 ajánlati biztosítéka” jeligét és fel kell tüntetni azon rész számát, amelyre az ajánlati biztosíték vonatkozik (LOT1; LOT2).
Az Ajánlati Biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az Ajánlat benyújtásának határidejével. Ajánlattevőnek az ajánlati biztosítékot az ajánlati kötöttség lejártát követő 1. napig, fenn kell tartania. Amennyiben az ajánlati biztosíték a fenti időpontig nem érvényes, úgy az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja. A Kbt. 124.§ (5) bekezdése alapján a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége az összegzés megküldése napjától további hatvan nappal meghosszabbodik. Az Ajánlattevő az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását az ajánlatában köteles a terhelési értesítővel, bankgarancia-nyilatkozattal vagy a kötelezvénnyel úgy igazolni, hogy az eredeti vagy hiteles másolatú igazolást befűzés nélkül, azt az ajánlat eredetijéhez külön borítékban csatolja,az igazolás egyszerű másolatát az ajánlatba fűzve, annak részeként nyújtja be. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59.§ (5) bekezdés a)-b) pontja szerint kerül visszafizetésre, figyelemmel a Kbt. 59. § (4) és (6) és (7) bekezdésére. Ajánlatkérő az ajánlati biztosíték után kamatot nem fizet.
Az Ajánlati Biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az Ajánlat benyújtásának határidejével. Ajánlattevőnek az ajánlati biztosítékot az ajánlati kötöttség lejártát követő 1. napig, fenn kell tartania. Amennyiben az ajánlati biztosíték a fenti időpontig nem érvényes, úgy az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja. A Kbt. 124.§ (5) bekezdése alapján a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége az összegzés megküldése napjától további hatvan nappal meghosszabbodik. Az Ajánlattevő az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását az ajánlatában köteles a terhelési értesítővel, bankgarancia-nyilatkozattal vagy a kötelezvénnyel úgy igazolni, hogy az eredeti vagy hiteles másolatú igazolást befűzés nélkül, azt az ajánlat eredetijéhez külön borítékban csatolja,az igazolás egyszerű másolatát az ajánlatba fűzve, annak részeként nyújtja be. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59.§ (5) bekezdés a)-b) pontja szerint kerül visszafizetésre, figyelemmel a Kbt. 59. § (4) és (6) és (7) bekezdésére. Ajánlatkérő az ajánlati biztosíték után kamatot nem fizet.
19./ Szerzői jog:
Ajánlatkérő jelen eljárás keretében megkötendő vállalkozási szerződés(ek) teljesítése során keletkező, szerzői jog védelme alá eső alkotásokon területi korlátozás nélküli, kizárólagos és harmadik személy számára átadható felhasználói jogot szerez, valamint jogot szerez az alkotások átdolgozására is. Az ajánlati árat kifejezetten erre tekintettel kell meghatározni.
Ajánlatkérő jelen eljárás keretében megkötendő vállalkozási szerződés(ek) teljesítése során keletkező, szerzői jog védelme alá eső alkotásokon területi korlátozás nélküli, kizárólagos és harmadik személy számára átadható felhasználói jogot szerez, valamint jogot szerez az alkotások átdolgozására is. Az ajánlati árat kifejezetten erre tekintettel kell meghatározni.
20./ Az eljárás nyertese:
Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott bírálati szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérő az eljárás nyertesével vagy a Kbt. 124 § (4) bekezdése szerinti esetben-amennyiben azt ilyen minőségben az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte - a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést.
Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott bírálati szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérő az eljárás nyertesével vagy a Kbt. 124 § (4) bekezdése szerinti esetben-amennyiben azt ilyen minőségben az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte - a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést.
22./ Irányadó idő:
A teljes ajánlati felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
23./ felelősség biztosítás
Felelősségbiztosítás: a nyertes ajánlattevőnek kivitelezői felelősségbiztosítást (CAR-Contractors'ALL Risk, felelősségbiztosítás) kell kötni (vagy meglévő biztosítását kiterjeszteni) legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, amelyben a harmadik fél biztosítás összege az 1. rész esetében minimum 120 000 000 HUF/év és minimum 20 000 000 HUF/káreseményenként, a 2. rész esetében minimum 100 000 000 HUF/év és minimum 15 000 000 HUF/káreseményenként. Amennyiben Ajánlattevő nem rendelkezik megfelelő felelősségbiztosítással úgy annak, legkésőbb a szerződéskötés időpontjára történő megkötésére vonatkozóan csatoljon szándéknyilatkozatot az Ajánlatában. Amennyiben ajánlattevő rendelkezik felelősségbiztosítással, úgy erről szóló ajánlattevői nyilatkozat csatolása szükséges, valamint nyilatkozat arról, hogy a szerződéskötés időpontjáig, a meglévő felelősségbiztosítás kockázatviselése kiterjesztésre kerül kifejezetten a tárgyi projektre vonatkozóan és meglévő felelősségbiztosítása nem került kimerítésre, annak tárgyi projektre történő kiterjesztése biztosított.
Felelősségbiztosítás: a nyertes ajánlattevőnek kivitelezői felelősségbiztosítást (CAR-Contractors'ALL Risk, felelősségbiztosítás) kell kötni (vagy meglévő biztosítását kiterjeszteni) legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, amelyben a harmadik fél biztosítás összege az 1. rész esetében minimum 120 000 000 HUF/év és minimum 20 000 000 HUF/káreseményenként, a 2. rész esetében minimum 100 000 000 HUF/év és minimum 15 000 000 HUF/káreseményenként. Amennyiben Ajánlattevő nem rendelkezik megfelelő felelősségbiztosítással úgy annak, legkésőbb a szerződéskötés időpontjára történő megkötésére vonatkozóan csatoljon szándéknyilatkozatot az Ajánlatában. Amennyiben ajánlattevő rendelkezik felelősségbiztosítással, úgy erről szóló ajánlattevői nyilatkozat csatolása szükséges, valamint nyilatkozat arról, hogy a szerződéskötés időpontjáig, a meglévő felelősségbiztosítás kockázatviselése kiterjesztésre kerül kifejezetten a tárgyi projektre vonatkozóan és meglévő felelősségbiztosítása nem került kimerítésre, annak tárgyi projektre történő kiterjesztése biztosított.
24./A nyertes Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén legalább a tagok valamelyikének), vagy a tevékenységet végző alvállalkozónak legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjáig rendelkeznie szükséges:
- hulladék hasznosítására (2012. évi CLXXXV Tv. 3. melléklete vagy korábban kiadott engedélyek esetében a 2000. évi XLIII. Tv. 4. melléklete alapján R5 és/vagy R12 hasznosítási kód alapján) is feljogosító hulladékkezelési engedéllyel, a projekttel érintett települések hulladéklerakójának területére vonatkozóan (EWC 17 01 01, 17 01 02, 17 01 03, 17 01 07, 17 09 04 hulladékok valamelyikére) és
- hulladék hasznosítására (2012. évi CLXXXV Tv. 3. melléklete vagy korábban kiadott engedélyek esetében a 2000. évi XLIII. Tv. 4. melléklete alapján R5 és/vagy R12 hasznosítási kód alapján) is feljogosító hulladékkezelési engedéllyel, a projekttel érintett települések hulladéklerakójának területére vonatkozóan (EWC 17 01 01, 17 01 02, 17 01 03, 17 01 07, 17 09 04 hulladékok valamelyikére) és
- LOT-1. (Csanytelek, Szentes-régi) esetén legalább 97 415 m3, LOT-2. (Csanádpalota, Geszt) esetén pedig legalább 11 930 m3 települési szilárd hulladék kezelésére, előkezelésére és helyben történő hasznosítására (EWC 20 03 01 és/vagy EWC 19 03 05, és/vagy EWC 19 12 12) - 2012. évi CLXXXV Tv. 3. melléklete vagy korábban kiadott engedélyek esetében a 2000. évi XLIII. Tv. 4. melléklete alapján R5 és/vagy R11 és/vagy R12 hasznosítási kód alapján - is feljogosító hulladékkezelési engedéllyel legalább a megadott települések hulladéklerakójának területére. Vonatkozóan.
- LOT-1. (Csanytelek, Szentes-régi) esetén legalább 97 415 m3, LOT-2. (Csanádpalota, Geszt) esetén pedig legalább 11 930 m3 települési szilárd hulladék kezelésére, előkezelésére és helyben történő hasznosítására (EWC 20 03 01 és/vagy EWC 19 03 05, és/vagy EWC 19 12 12) - 2012. évi CLXXXV Tv. 3. melléklete vagy korábban kiadott engedélyek esetében a 2000. évi XLIII. Tv. 4. melléklete alapján R5 és/vagy R11 és/vagy R12 hasznosítási kód alapján - is feljogosító hulladékkezelési engedéllyel legalább a megadott települések hulladéklerakójának területére. Vonatkozóan.
25./ Ajánlattevőnek ajánlata részeként előzetes megvalósítási és organizációs tervet -nem értékelési szempontok- kell készítenie a dokumentációban (1. számú jegyzék) meghatározott tartalommal.
26./ Kbt. 54. § (1) bekezdése szerinti előírás:
Ajánlatkérő az Ajánlattevő számára előírja, hogy tájékozódjon a környezetvédelemre, valamint a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítéshelyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
Ajánlatkérő az Ajánlattevő számára előírja, hogy tájékozódjon a környezetvédelemre, valamint a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítéshelyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
Erre vonatkozóan a Kbt. 54. §-ával összefüggésben tett nyilatkozat csatolandó az ajánlathoz.
27./ Irányadó Jog:
A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény előírásai szerint kell eljárni.
28./ Az eljárás eredményéről szóló értesítés:
Ajánlatkérő eredményhirdetést nem tart, ajánlattevőket aKbt.77. § (2) bekezdése szerint írásban értesíti az eljárás eredményéről.
29./ Szerződéskötés:
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 124. § (6) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően az Ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség [Kbt. 124. § (5) bekezdés szerinti] időtartama alatt fogja aláírni a leghamarabbi időpontban, azzal, hogy a szerződés nem köthető meg - a Kbt. 124. § (8) bekezdésében rögzített esetek kivételével - az írásbeli összegezés megküldését követő 10 napos határidő lejárta előtt.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 124. § (6) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően az Ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség [Kbt. 124. § (5) bekezdés szerinti] időtartama alatt fogja aláírni a leghamarabbi időpontban, azzal, hogy a szerződés nem köthető meg - a Kbt. 124. § (8) bekezdésében rögzített esetek kivételével - az írásbeli összegezés megküldését követő 10 napos határidő lejárta előtt.
30./ Rövidítés:
Kr. alatt Ajánlatkérő a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendeletet érti.
31./ Jogosultságok ellenőrzése
Szerződéskötés feltétele, hogy az ajánlati felhívás M/2.a) és M/2b) pontjaiban felsorolt szakembereknek szerepelnie kell a Magyar Mérnök Kamarai (www.mmk.hu) névjegyzékben, melyet a szerződés teljes időtartama alatt biztosítani kell.
- Ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy:
- nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani,
- továbbá nyilatkozzon arról, hogy a megajánlott szakember(ek), a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog. A nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124.§ (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Ajánlatkérő a szerződést.
- továbbá nyilatkozzon arról, hogy a megajánlott szakember(ek), a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog. A nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124.§ (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Ajánlatkérő a szerződést.
Ajánlatkérő az előírt jogosultságot a magyar letelepedésű szakember esetében a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építészeti Kamara honlapjáról ellenőrzi, ezért kéri, hogy a szakmai önéletrajzában az érintett szakemberek tüntessék fel a kamarai nyilvántartási számukat és a jogosultság megszerzésének időpontját. Ha a más tagállamban jogosultságot szerzett szakember, a nyilvántartásban az ajánlattétel időpontjában nem szerepel, akkor ajánlattevő nyertességének kihirdetését követően, a regisztrációt igazoló okirat másolatának benyújtása szükséges.
Ajánlatkérő az előírt jogosultságot a magyar letelepedésű szakember esetében a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építészeti Kamara honlapjáról ellenőrzi, ezért kéri, hogy a szakmai önéletrajzában az érintett szakemberek tüntessék fel a kamarai nyilvántartási számukat és a jogosultság megszerzésének időpontját. Ha a más tagállamban jogosultságot szerzett szakember, a nyilvántartásban az ajánlattétel időpontjában nem szerepel, akkor ajánlattevő nyertességének kihirdetését követően, a regisztrációt igazoló okirat másolatának benyújtása szükséges.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828594📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu🌏
Fax: +36 18828503 📠 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2013/S 169-292451 (2013-08-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2013-12-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 872 255 030 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlattevők neve, címe:
1. részajánlat esetében (LOT-1):
1. Ajánlattevő neve: DAREH-II. Konzorcium
Konz. tag neve: Közgép Építő-, és Fémszerkezetgyártó Zrt.
Konz. tag címe: 1239 Budapest, Haraszti út 44.
Konz. tag neve: Bácska Mérnöki Szolgáltató Kft.
Konz. tag címe: 6400 Kiskunhalas, Szilády Áron u. 5–7.
Konz. tag neve: West Hungária Bau Kft
Konz. tag címe: 9027 Győr, Ipari Park, Juharfa út 11.
Konz. tag neve: Westberg Kft
Konz. tag címe: 1119 Budapest, Andor u. 47–49.
2. Ajánlattevő neve: Geohidroterv Mérnökgeológiai, Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kft
Ajánlattevő címe: 1095 Budapest, Máriássy u. 7.
2. részajánlat esetében (LOT-2):

Eljárás Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Egyösszegű ajánlati ár (nettó HUF). (60)
2. Környezetvédelmi és projekt-megvalósítási intézkedések minősége. (30)
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződéskötés időpontja: 2013-12-03 📅
Név: DAREH-II. Konzorcium (tagok: Közgép Építő-, és Fémszerkezetgyártó Zrt., Bácska Mérnöki Szolgáltató Kft., West Hungária Bau Kft., Westberg Kft.)
Postacím: Haraszti út 44.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1239
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: szigetiferenc@kozgep.hu📧
2️⃣
Név: DAREH-II. Konzorcium (tagok: Közgép Építő-, és Fémszerkezetgyártó Zrt., Bácska Mérnöki Szolgáltató Kft., West Hungária Bau Kft,, Westberg Kft.)
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 137. § (3)-(6) bekezdése szerint.