Vállalkozási szerződés a Szamos-Kraszna közi árvízszint-csökkentő tározó területén védőerdő telepítési munkák elvégzésére a KEOP-2.1.1/2F-2008-0004 számú Szamos-Kraszna közi árvízszint-csökkentő tározó című projekt keretében

Országos Vízügyi Főigazgatóság

Vállalkozási szerződés a Szamos-Kraszna közi árvízszint-csökkentő tározó területén védőerdő telepítési munkák elvégzésére a KEOP-2.1.1/2F-2008-0004 számú Szamos-Kraszna közi árvízszint-csökkentő tározó című projekt keretében.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2013-09-13. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2013-07-29.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2013-07-29 Ajánlati felhívás
2013-11-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2013-07-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Erdészeti szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
A Szamos-Kraszna közi árvízszint-csökkentő tározóhoz csatlakozó védőerdősávot úgy kell kialakítani, hogy az elsősorban a szélhatás csökkentését és a hullámverés elleni optimális védelmet biztosítsa. Ennek megfelelően kell az elegyes állománytípusú zárt erdősávot kialakítani cserjesávokkal úgy, hogy azok minél előbb biztosítsák a teljes körű védelmet.Főbb mennyiségek:Telepítendő terület(előkészítéssel, tereprendezéssel): 217,1 ha (melyből 16,51 ha csereerdősítésként kezelendő)Telepítendő erdőterület: 203,53 haCsemete mennyisége: 1 487 568 dbTelepítendő cserjeterület: 13,57 haCserje mennyisége: 108 580 dbPótlandó terület: 43,42 haPótlandó erdőterület: 40,71 haPótlandó csemete mennyisége: 297 514 dbPótlandó cserjeterület: 2,71 haPótlandó cserje mennyisége: 21 716 dbAz erdő telepítés során elvégzendő feladatok:— részletes telepítési terv készítése a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő tartalommal és engedélyeztetése,— terület-előkészítés, tereprendezés,— talajelőkészítés,— erdőtelepítés,— ápolás,— pótlás,— erdősítés befejezése,— befejezés utáni ápolás.Az Erdészeti Hatóságtól az előírások szerinti gyakoriságú műszaki átvételt Ajánlattevő feladata megrendelni.A részletes telepítési terv készítése során az alábbi vonatkozó jogszabályokat kell figyelembevenni:— az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény,— 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról,— 36/2010. (IV. 13.) FVM rendelet az erdészeti termőhelyfeltárás részletes szabályairól.A teljes mennyiséget és az ellátandó feladatok részletes leírását a dokumentáció tartalmazza.323 117 685
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 323 117 685 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Erdészeti szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Országos Vízügyi Főigazgatóság
Postacím: Márvány utca 1/d
Postai irányítószám: 1012
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.ovf.hu 🌏
E-mail: borbara.marcell@ovf.hu 📧
Telefon: +36 12254400 📞
Fax: +36 12254482 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2013-07-29 📅
Benyújtási határidő: 2013-09-13 📅
Közzététel dátuma: 2013-07-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2013/S 147-255807
HL-S szám: 147
További információk
VI.3.1) Ajánlatkérő az ajánlati kötöttség lejártáig tájékoztatja ajánlattevőket az eljárás eredményéről írásbeli összegezés megküldésével. VI.3.3) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: Ár: bruttó 76 200 HUF. A fizetés feltételei és módja: A dokumentáció, a felhívás megjelenésétől kezdődően beszerezhető. A dokumentáció ellenértékét kizárólag a Kbt. 124. § (4) szerinti szervezet köteles megfizetni, melyet (nettó 60 000 HUF + ÁFÁ-t) a Provital Fejlesztési Tanácsadó Zrt. K&H Banknál vezetett 10400126-49575052-53551002 számú számlájára kell átutalni, a megjegyzés rovatban kérjük, tüntessék fel: „OVF - Szamos-Kraszna védőerdő”. Az ajánlattétel feltétele a dokumentáció átvétele.. Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha az egyik ajánlattevő átveszi a dokumentációt. A dokumentáció az A.II. mellékletben megadott helyen, munkanapokon 9.00-16.00 óráig, az ajánlattételi határidő napján 9.00-11.00 óráig térítésmentesen vehető át. A dokumentáció elektronikus formában áll rendelkezésre, melyre tekintettel annak átvételére elektronikus úton is van lehetőség, Ajánlatkérő képviseletében eljáró által a kérelemben megjelölt címre történő megküldéssel. A Kbt. 49. § (6) bekezdése alapján Ajánlatkérő előírja, hogy a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. Ha az ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, az eljárásra a Kbt. 50. § (3) bekezdése irányadó. A dokumentáció átvételét minden esetben vissza kell igazolni az A.II. mellékletben megadott elérhetőség valamelyikén írásban, megadva az érintett gazdasági szereplő alapadatait (név, faxszám és/vagy e-mail cím). VI.3.4) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10. VI.3.5) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.4) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: Az 1. részszempont esetében a Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról (KÉ 2012. évi 61. szám; 2012.6.1.) III.A.1.ba) pontja szerinti fordított arányosítás, a 2.és 3. részszempont esetében a Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról (KÉ 2012. évi 61. szám; 2012.6.1.) III.A.1.bb) pontja szerinti egyenes arányosítás. A fenti módszer alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal kerülnek megszorzásra, az ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyig kerekít. VI.3.6) Egyéb információk: 1) Formai előírások: Az ajánlatot írásban, 1 eredeti példányban, zárt csomagolásban, a jelen felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A cégszerűen aláírt ajánlatot, teljes terjedelmében, írásvédett (nem szerkeszthető) formátumban egy elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) - a papír alapú példányokat tartalmazó zárt csomagolásban elhelyezve - is csatolni szükséges. A csomagoláson "Ajánlat - OVF - Szamos-Kraszna közi erdőtelepítés”, illetve "Nem bontható fel az ajánlattételi határidő lejárta előtt!" megjelölést kell feltüntetni. Az ajánlat formai követelményeire egyebekben a dokumentáció előírásait kell alkalmazni. 2) Ajánlattevőnek a Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban meg kell jelölnie: a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni. (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a fentiekben rögzített nyilatkozatuk kitöltésekor vegyék figyelembe a Kbt. 26. § szakaszát, amelynek értelmében, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. (Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a jelen közbeszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.) 3) Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatát arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 56. §-a szerinti kizáró okok hatálya eső alvállalkozót és alkalmasságát igazoló más szervezetet. A Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok tekintetében ajánlattevő választása szerint: a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy b)az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát - a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá. 4) Ajánlattevőnek, alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: — folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is, — ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, — a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást. 5) Az ajánlatban benyújtott igazolásokat a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani. Amennyiben a felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló irat, igazolás, vagy nyilatkozatot szükséges becsatolni (pl: bankgarancia vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat, úgy azt eredeti, vagy hiteles másolatban kell becsatolni az eredeti ajánlatban. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. 6) Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy kapacitást (erőforrást) nyújtó szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés b) és d) pontjai szerinti személyek maguk kötelesek aláírni az őket bemutató, illetve a rendelkezésre állásukat bizonyító iratot. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. 7) Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciális szerződést), amely tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 25. § (3) bekezdése alapján a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. 8) A Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet szabályozott tőzsdén nem jegyeznek vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek, ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Amennyiben a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonos nincsen, az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező erre vonatkozó nyilatkozatát. A pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja: ra) Az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685/B. § (3) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak. rb) Az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 685/B. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik. rc) Az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak. rd) alapítványok esetében az a természetes személy: 1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták, 2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy 3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár. re) Az ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője. 9) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség az ajánlattevőt terheli. 10) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és a Kbt. előír. 11) Ajánlatkérő az eljárásban a hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 67. § szakaszában foglaltaknak megfelelően biztosítja. 12) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 60. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 13) Az ajánlatban továbbá az ajánlattevőnek a Kbt. 60. § (5) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 14) A Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra, a környezetvédelemre, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. 15) Árfolyamok: Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra, illetve euróra történő átszámításánál az ajánlattevőnek az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint. 16) A III.2.2.)P1, P2. P3, és a III.2.3.) M1, M2 szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.. 17) Jelen ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény az irányadó. 18) A Kbt. 60. § (6) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti összes adatot. 19) A jelen felhívásban előírt biztosíték(ok) Kbt. 126. § (4) bekezdése szerinti határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján az ajánlatban nyilatkoznia kell. 20) Ajánlattevő a megkötésre kerülő szerződés alapján a feladatokat a befejezett erdősítés átadás-átvételéig köteles ellátni, valamint a szerződéshez kapcsolódó jótállási idő tartalmára szükség szerint ápolási kötelezettség terheli. Befejezett erdősítés: Befejezettnek kell tekinteni azt az erdősítést, amely megfelel a védelmi funkciónak, pótlásra nem szorul, az utolsó pótlás óta eltelt legalább két tenyész-időszak, a faállomány egészséges, ápolt és záródott, és az erdészeti hatóság által dokumentáltan a műszaki átvétele lezáródott. Ajánlattevő tudomásul veszi, hogy a munkaterületen és annak közvetlen környezetében építési munkák folynak. Kötelezettséget vállal az építési munkák kivitelezőjével való együttműködésre. Ajánlattevő feladataihoz tartozik az erdőtelepítés utáni ápolás, pótlás, erdőnevelés időszaka, az erdészeti hatósággal lefolytatott műszaki átvételekkel együtt. Ezt a tevékenységet Ajánlattevő a garanciális kötelezettségek keretében végzi el a tároló üzemeltetőjével egyeztetve. 21) A tározó létesítményeinek megvalósításával érintett erdőterületek más célú igénybevételéhez a dokumentáció mellékletét képező határozat szerint a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága csereerdősítést írt elő, mely a véderdő telepítés egy részeként kezelendő. 22) Az ajánlattevőnek a cégkivonat hatályos adataival egyezően kell nyilatkoznia arról, hogy bankszámláit mely pénzintézetek vezetik és arról, hogy a megnevezetteken kívül más pénzintézet nem vezet részükre bankszámlát. Amennyiben a cégkivonat hatályos adataiban még szerepelnek olyan bankok, amelyeknél a számlavezetés már megszűnt, de a változás bejegyzése az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű cégkivonat kiadásának időpontjáig nem történt meg, úgy szükséges a bank felé megküldött felmondó levél, vagy a bank - számlavezetés megszűnésének időpontjára vonatkozó - nyilatkozatának becsatolása is. Abban az esetben, ha a cégnyilvántartásban nem szerepel valamely bank-számla, ajánlattevő külön nyilatkozatban sorolja fel ezen bankszámláit. 23) Az ajánlatokat írásban és zártan, közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig és ajánlatok benyújtására megjelölt helyen sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. Az ajánlatokat az ajánlattételi határidő lejártát megelőző napig, munkanapokon 9:00- 14:00 óra között az alábbi helyszínre kell benyújtani: Országos Vízügyi Főigazgatóság, Magyarország, 1012 Budapest, Márvány utca 1/d C épület II. emelet 213. szoba. Az ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00-11:00 óra között az alábbi helyszínen kell leadni: Országos Vízügyi Főigazgatóság, Magyarország, 1012 Budapest, Márvány utca 1/d C épület fölszinti tanácsterem. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy az épületben portaszolgálat működik, mely megkerülése nélkül nem lehet az épületbe bejutni. Ezen adminisztrációs kötelezettség miatt az épületbe való bejutás több percet is igénybe vehet, mellyel az ajánlatok leadásakor kalkuláljanak Ajánlattevők. Az esetleges ebből eredő késedelem Ajánlattevőt terheli, tekintettel a fenti figyelemfelhívásra. 24) Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a beárazott költségvetését. 25) Az ajánlatkérő felhívja a jelentkezők figyelmét, hogy amennyiben az ajánlatkérő az általa lefolytatott eljárás során, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, a Tpvt. Bejelentésre vagy panaszra vonatkozó szabályai szerint jelezéssel él a Gazdasági Versenyhivatal felé. 26) Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (7) bekezdése alapján meghatározza azt, hogy 2. bírálati részszempontnál szereplő, a minimális elvárást (60 hónap) el nem érő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 96 hónapot elérő, illetve meghaladó mértékű megajánlásokra a ponthatár felső értékével egyező pontszámot ad (értékelési felső limit). Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (7) bekezdése alapján meghatározza azt, hogy 3. bírálati részszempontnál szereplő, a minimális elvárást (3 fő) el nem érő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 10 főt elérő, illetve meghaladó mértékű megajánlásokra a ponthatár felső értékével egyező pontszámot ad (értékelési felső limit). 27) Nyertes Ajánlattevő felelősséggel tartozik a szerződésben vállalt munkáért a munka megkezdésétől a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásának napjáig, valamint köteles biztosítani a Megrendelőt minden olyan veszteséggel és követeléssel szemben, amely harmadik személynek okozott személyi sérülések és dologi károk, valamint az ezekre visszavezethető vagyoni károk következtében jelentkeznek. Fentiek alapján a kockázatok csökkentése érdekében Nyertes Ajánlattevő a szerződéskötés napjáig köteles az alvállalkozók keresztfelelősségét is magában foglaló vagyon- és felelősségbiztosítást kötni a szerződés teljesítésére. 28) Jelen eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítése során elkészülő szellemi alkotások szerzői jogait nyertes Ajánlattevő köteles a Megrendelő részére korlátozás nélkül átruházni.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Szamos-Kraszna közi árvízszint-csökkentő tározó területén védőerdő telepítési munkák elvégzésére a KEOP-2.1.1/2F-2008-0004 számú Szamos-Kraszna közi árvízszint-csökkentő tározó című projekt keretében.
Mennyiség vagy érték:
A Szamos-Kraszna közi árvízszint-csökkentő tározóhoz csatlakozó védőerdősávot úgy kell kialakítani, hogy az elsősorban a szélhatás csökkentését és a hullámverés elleni optimális védelmet biztosítsa. Ennek megfelelően kell az elegyes állománytípusú zárt erdősávot kialakítani cserjesávokkal úgy, hogy azok minél előbb biztosítsák a teljes körű védelmet.
Többet mutasson
Főbb mennyiségek:
Telepítendő terület
(előkészítéssel, tereprendezéssel): 217,1 ha (melyből 16,51 ha csereerdősítésként kezelendő)
Telepítendő erdőterület: 203,53 ha
Csemete mennyisége: 1 487 568 db
Telepítendő cserjeterület: 13,57 ha
Cserje mennyisége: 108 580 db
Pótlandó terület: 43,42 ha
Pótlandó erdőterület: 40,71 ha
Pótlandó csemete mennyisége: 297 514 db
Pótlandó cserjeterület: 2,71 ha
Pótlandó cserje mennyisége: 21 716 db
Az erdő telepítés során elvégzendő feladatok:
— részletes telepítési terv készítése a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő tartalommal és engedélyeztetése,
— terület-előkészítés, tereprendezés,
— talajelőkészítés,
— erdőtelepítés,
— ápolás,
— pótlás,
— erdősítés befejezése,
— befejezés utáni ápolás.
Az Erdészeti Hatóságtól az előírások szerinti gyakoriságú műszaki átvételt Ajánlattevő feladata megrendelni.
A részletes telepítési terv készítése során az alábbi vonatkozó jogszabályokat kell figyelembevenni:
— az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény,
— 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról,
— 36/2010. (IV. 13.) FVM rendelet az erdészeti termőhelyfeltárás részletes szabályairól.
A teljes mennyiséget és az ellátandó feladatok részletes leírását a dokumentáció tartalmazza.
Időtartam: 12 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
KEOP-2.1.1/2F-2008-0004 számú Szamos-Kraszna közi árvízszint-csökkentő tározó című projekt.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Győrtelek, Kocsord, Mátészalka, Nagydobos, Ópályi, Szamoskér, Szamosszeg, Tunyogmatolcs közigazgatási területe.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdésében, a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok fennáll.
Az ajánlattevőnek ajánlatában a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-11. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok tekintetében becsatolt nyilatkozatoknak a felhívás feladását követő keltezésűeknek kell lenniük.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a Kbt. 56. §-ában foglalt kizáró okok hiányáról.
Az ajánlattevő választása szerint saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá, vagy az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát - a meg nem jelölt alvállalkozók tekintetében benyújtott ajánlattevői nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát nyújtja be arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Ajánlattevőknek a kizáró okok igazolása során figyelembe kell venniük a Közbeszerzési Hatóság útmutatóját a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (KÉ 2012. évi 58. szám; 2012.5.23.), valamint a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2012. évi 61. szám; 2012.6.1.) közzétett „A közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú útmutatót.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevőnek az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia:
P.1. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14.§ (1) bekezdés a) pontja alapján Ajánlattevő cégkivonatában szereplő valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, az ajánlati felhívás feladását követően kelt nyilatkozatot az alábbi kötelező és kifejezett tartalommal, attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak:
Többet mutasson
— pénzforgalmi számla szám megadása,
— mióta vezeti az adott pénzforgalmi számlát,
— a pénzforgalmi számlá(ko)n az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban volt-e 30 napnál hosszabb idejű sorbaállítás.
Ajánlatkérő sorbaállítás alatt a 2009. évi LXXXV. törvény a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról 2. § 25. pontjában foglaltakat érti.
P.2. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja alapján az előző 3 lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának, mérleg, eredménykimutatás, (kiegészítő melléklet nélkül) egyszerű másolati példányban amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja a közzétételt.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimumkövetelmények tekintetében. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. §
(2) bekezdése alapján az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia az ajánlatkérő által a felhívásban meghatározott értéket.
(3) bekezdése alapján amennyiben az ajánlattevő az 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) b) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
P.3. A Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozatot az előző három üzleti évre vonatkozó teljes nettó árbevételéről és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyának (erdőtelepítés és/vagy mesterséges erdőfelújítás és/vagy fásítás) nettó árbevételéről.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése alapján amennyiben az ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, a Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja szerint meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre (ezek a P/1. és P/2. alkalmasságok), elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdése alapján az alábbiak szerint támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - amennyiben az a) pontban foglaltaktól eltérően, az alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak - akkor is, ha az ajánlattevő ajánlatában benyújtja az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet a Ptk. 274. § (1) bekezdésében foglaltak szerint kezességet vállal az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért olyan kár megtérítésére, amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha
P.1 Bármely pénzügyi intézményének a nyilatkozata alapján megállapítható, hogy az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban bármely pénzforgalmi számláján 30 napnál hosszabb idejű sorbaállítás volt.
P.2. Ha az ajánlattevőnek az utolsó 3 lezárt üzleti évi számviteli beszámolói alapján a mérleg szerinti eredménye egynél több évben negatív volt.
Amennyiben az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (erdőtelepítés és/vagy mesterséges erdőfelújítás és/vagy fásítás - azaz bármely fenti típusból, illetve azok bármely kombinációjából) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el a nettó 90 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
P.3. Ha az ajánlattevő előző 3 üzleti évre vonatkozó teljes nettó árbevétele összességében nem éri el az 320 000 000 HUF összeget, valamint ugyanezen időszakban a 3 év összességében a közbeszerzés tárgyának (erdőtelepítés és/vagy mesterséges erdőfelújítás és/vagy fásítás - azaz bármely fenti típusból, illetve azok bármely kombinációjából) árbevétele nem éri el a 280 000 000 HUF összeget.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlattevő(k)nek a műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia:
M.1. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének a) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontja alapján a felhívás feladásának napját megelőző 3 év (36 hónap) legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdése szerint.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése alapján:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolás;
Többet mutasson
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatának csatolása szükséges.
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, mennyisége, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények!
Amennyiben ajánlattevő fenti alkalmassági feltételt olyan referenciával kívánja igazolni, amely konzorciumi teljesítésre vonatkozik, Ajánlatkérő azt a referenciát fogadja el, amely konzorciumi tagként saját hányadban kielégíti az előírt feltételt (kérjük, emiatt az igazolásban adják meg a saját teljesítés mértékét százalékban vagy naturáliában).
Többet mutasson
M.2. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének a) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének d) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
A szakemberek bemutatása során csatolandó a szakmai tapasztalat ismertetését tartalmazó saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz, a végzettségét igazoló dokumentumok egyszerű másolata. Az önéletrajznak a szakmai tapasztalat idejét év, hónap megjelöléssel kell tartalmaznia, azzal, hogy a szakmai tapasztalat a felsorolt, a minimumkövetelménynek megfelelő tárgyú korábbi projektek időtartamaiból kerül megállapításra és igazolásra. Azonban amennyiben a bemutatott szakember szerepel szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, a jogosultság megszerzéséhez szükséges mértékű szakmai gyakorlatot ajánlatkérő ellenőrzi az illetékes szakmai szervezet (kamara) által vezetett nyilvántartás ellenőrzésével is, melyre tekintettel a szakemberek önéletrajzukban jelöljék meg, hogy a jogosultság mely elektronikus elérési úton ellenőrizhető. Amennyiben a szakember a jogosultsággal rendelkezik, de nem szerepel a nyilvántartásban, vagy az nem ellenőrizhető a nyilvántartáson keresztül, a jogosultságot igazoló dokumentum benyújtása is szükséges.
Többet mutasson
Ha a szakember más tagállamban szerezte jogosultságát, akkor abban az esetben a küldő, vagy származási országban szerzett, az egyenértékű jogosultságot igazoló dokumentum magyar nyelvű fordításának benyújtásával igazolandó az alkalmasság.
A szakmai tapasztalatot a szakirányú végzettség megszerzésétől számítottan kell igazolni.
Amennyiben a Kbt. 36. § (5) bekezdés szerinti nyilvántartás a Közbeszerzési Hatóság útmutatójában nem szerepel, úgy ajánlattevőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek a közbeszerzési eljárásban meg kell jelölnie az érintett nyilvántartást. Csatolni kell a megajánlott szakember által saját kezűleg aláírt, a teljesítés során rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozatát.
Többet mutasson
A Kbt. 55. §(4) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 55. § (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdése alapján az alábbiak szerint támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő (részvételre jelentkező) nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során,
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik:
M.1.) Az alábbi referenciákkal:
M.1.1) az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) teljesített összesen minimum 150 ha erdő telepítésére és/vagy mesterséges erdő felújítására és/vagy fásítására (azaz bármely fenti típusra, illetve azok bármely kombinációjára) vonatkozó referenciával;
Többet mutasson
M.1.2) az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) teljesített összesen minimum nettó 180 000 000 HUF értékű, erdőtelepítésre és/vagy mesterséges erdő felújítására és/vagy fásítására (azaz bármely fenti típusra, illetve azok bármely kombinációjára) vonatkozó referenciával.
Többet mutasson
Az ajánlattevő egy referenciával több alkalmassági feltételnek is megfelelhet.
M.2. Az alábbi szakemberekkel:
M.2.1) legalább 1 fő, felsőfokú erdészeti vagy azzal egyenértékű végzettséggel, valamint a végzettség megszerzésétől számítottan (az ER-SZ vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges) legalább 8 éves - erdő telepítésére és/vagy mesterséges erdő felújítására és/vagy fásítására (azaz bármely fenti típusra, illetve azok bármely kombinációjára) vonatkozó szakmai tapasztalattal rendelkező, erdőmérnökkel;
Többet mutasson
M.2.2) 5 fő, legalább 5 éves - a szakirányú végzettség megszerzésétől számított - képzettségének megfelelő szakirányú szakmai gyakorlattal rendelkező erdész-technikussal;
M.2.3) 3 fő, legalább 3 éves - a szakirányú végzettség megszerzésétől számított - erdőtelepítési szakmai gyakorlattal rendelkező erdészeti szakmunkással;
M.2.4) 1 fő, legalább 1 éves erdészeti szakterületen szerzett minőség-ellenőrzési szakmai gyakorlattal rendelkező minőség-ellenőrzésért felelős szakemberrel.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Kötbér: a kötbér (késedelmi, hibás teljesítési) mértéke a nettó vállalkozási díj 0,05 %-a/naptári nap. Megrendelő legfeljebb a késedelem, illetve a hibás teljesítés kezdetétől számított 30 napra jogosult kötbér érvényesítésére. A 30 napot meghaladó kötbérérvényesítés esetén Megrendelő jogosult elállni a szerződéstől a kötbéren felül felmerült kárának érvényesítése mellett.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a kötbér összegét jogosult az ajánlattevő által kiállított számlába beszámítani a Kbt. 130. § (6) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével.
Jótállás: minimum 60 hónap, maximum 96 hónap (értékelési felső-limit) ajánlattevő ajánlata szerint.
A teljesítési biztosíték alapja a teljes szerződéses nettó vállalkozási díj, mértéke 5 %, a Kbt. 126. § (4) bekezdése szerinti határidőig kell teljesíteni a Kbt. 126. § (6) a) pontjában meghatározott módon. A biztosítéknak a sikeres műszaki átadás-átvétellel igazolt teljesítés időpontjáig kell érvényben lennie.
Többet mutasson
Jólteljesítési biztosíték, melynek alapja a teljes szerződéses nettó vállalkozási díj, mértéke 5 %, a Kbt. 126. § (4) bekezdése szerinti határidőig kell teljesíteni a Kbt. 126. § (6) a) pontjában meghatározott módon. Érvényességét az Ajánlattevő által megajánlott jótállási időtartam végéig kell fenntartania.
Többet mutasson
Előleg-visszafizetési biztosíték:
A 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57. § (1b) bekezdés alapján igénybe vett előleg esetén az előleg visszafizetésének biztosítékaként kell legkésőbb az előlegszámla kibocsátásának időpontjáig rendelkezésre bocsátani, és azt az előleg 100 %-os visszavonásának elfogadásáig fenn kell tartania, azzal, hogy az előleg visszafizetési biztosíték mértéke, illetve összege tekintetében nyertes ajánlattevő a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 77. § (1a) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés elszámolható összegének 10 %-a erejéig mentesül a biztosítéknyújtás kötelezettsége alól, a maradék összeg tekintetében nyertes ajánlattevő köteles biztosítékot nyújtani. Az előleg visszafizetési biztosíték a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57. § (1d) bekezdése szerinti teljesíthető az NFÜ javára.
Többet mutasson
Az előleg-visszafizetési biztosíték a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltakon kívül biztosítható a gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet szállító - cégjegyzésre jogosult - vezető tisztségviselőjének vagy természetes személy többségi tulajdonosának kezességvállalásával vagy garanciaszervezet által vállalt kezességgel is.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a Kbt. 126. § (5) alapján nyilatkozatát a teljesítési és jólteljesítési biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátására vonatkozóan.
Ajánlattevőnek, amennyiben előleget kíván igénybe venni, ajánlatához csatolnia kell a Kbt. 126. § (5) alapján nyilatkozatát az előleg visszafizetési biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátására vonatkozóan.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó egyéb előírásokat, azok részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A beszerzendő szolgáltatás a KEOP-2.1.1/2F-2008-0004 számú projekt keretében kerül megvalósításra.
A szerződés finanszírozása az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív programban az Európai Unió és a Magyar Állami Költségvetés forrásaiból történik.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF.
A projekt 100 %-os támogatási intenzitással valósul meg, a szolgáltatást az Európai Unió Kohéziós Alapja és a magyar költségvetés együttesen finanszírozza.
A 4/2011. (I. 25.) Korm. rendelet 57. § (1b) bekezdés alapján Nyertes Ajánlattevő a szerződés elszámolható összege 30%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg kifizetését kérheti, előleg visszafizetési biztosíték ellenében. Az előleg visszafizetési biztosíték mértéke, illetve összege tekintetében nyertes ajánlattevő a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 77. § (1a) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés elszámolható összegének 10%-a erejéig mentesül a biztosítéknyújtás kötelezettsége alól, a maradék összeg tekintetében nyertes ajánlattevő köteles biztosítékot nyújtani.
Többet mutasson
Az előlegigénylés és visszafizetés feltételeit a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendelet, a 26/2012. (X. 24.) NFM Utasítása, valamint a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet határozza meg. Az előleg kifizetésének feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség javára szóló előleg-visszafizetési biztosítékot legkésőbb az előlegbekérő dokumentum benyújtásának időpontjáig rendelkezésre bocsássa.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek két részszámla és egy végszámla benyújtására van lehetősége a dokumentációban részletezettek szerint.
Az esetlegesen igényelt előleg a végszámlából kerül elszámolásra.
Felek a Kbt. 130. § (4) bekezdése alapján, a Ptk. 292/B. § (2) bekezdése szerint halasztott fizetésben állapodnak meg. A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák és mellékleteik hiánytalan benyújtását követően a KEOP Közreműködő Szervezet által átutalással kerülnek kiegyenlítésre 60 napon belül.
Többet mutasson
A kifizetésre az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. számú törvény 36/A. § (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően kerülhet sor.
A vonatkozó jogszabályi rendelkezések:
— 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet,
— 26/2012. (X. 24.) NFM utasítás,
— 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet,
— 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról.
A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Nem lehetséges.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
— Az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény.
— 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról.
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A dokumentáció árának (60 000 HUF + Áfa) átutalással fizetendő a PROVITAL Fejlesztési Tanácsadó Zrt. K&H Banknál vezetett 10400126-49575052-53551002 számú számlájára, azzal, hogy a dokumentációt bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen átveheti (elérheti). A dokumentáció ellenértékét kizárólag a 124. § (4) bekezdése szerinti szervezet köteles az ajánlatkérő által meghatározott feltételek szerint megfizetni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a dokumentációba történő ingyenes betekintésre is a képviseletében eljáró PROVITAL Fejlesztési Tanácsadó Zrt. (1022 Budapest, Bimbó út 68.) székhelyén az ajánlattételi határidő lejártáig, munkanapokon 9.00 órától 16.00 óráig.
Többet mutasson
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2013-09-13 📅
A bontás helye:
Országos Vízügyi Főigazgatóság, 1012 Budapest, Márvány u. 1/d.; C épület földszinti tanácsterem
Hely: Országos Vízügyi Főigazgatóság, 1012 Budapest, Márvány u. 1/d.; C épület földszinti tanácsterem
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § meghatározottak szerint
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Nettó ajánlati ár (HUF) (7)
2. A vállalt jótállás mértéke hónapban megadva (min. 60 max. 96 hónap - értékelési felső limit) (2)
3. Munkanélküli és/vagy tartósan munkanélküli személyek foglalkoztatásának mértéke főben meghatározva (min. 3 max.10 fő értékelési felső limit) (1)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK08474
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Borbára Marcell
Internetcím: www.ovf.hu 🌏
Név: PROVITAL Fejlesztési Tanácsadó Zrt.
Postacím: Bimbó út 68.
Postai irányítószám: 1022
Kapcsolattartó pont: dr. Perger Kristóf Péter
Telefon: +36 14118414 📞
E-mail: perger.kristof@provitalzrt.hu 📧
Fax: +36 14118401 📠
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
További információk
VI.3.1) Ajánlatkérő az ajánlati kötöttség lejártáig tájékoztatja ajánlattevőket az eljárás eredményéről írásbeli összegezés megküldésével.
VI.3.3) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk:
Ár: bruttó 76 200 HUF.
A fizetés feltételei és módja:
A dokumentáció, a felhívás megjelenésétől kezdődően beszerezhető. A dokumentáció ellenértékét kizárólag a Kbt. 124. § (4) szerinti szervezet köteles megfizetni, melyet (nettó 60 000 HUF + ÁFÁ-t) a Provital Fejlesztési Tanácsadó Zrt. K&H Banknál vezetett 10400126-49575052-53551002 számú számlájára kell átutalni, a megjegyzés rovatban kérjük, tüntessék fel: „OVF - Szamos-Kraszna védőerdő”.
Többet mutasson
Az ajánlattétel feltétele a dokumentáció átvétele.. Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha az egyik ajánlattevő átveszi a dokumentációt. A dokumentáció az A.II. mellékletben megadott helyen, munkanapokon 9.00-16.00 óráig, az ajánlattételi határidő napján 9.00-11.00 óráig térítésmentesen vehető át. A dokumentáció elektronikus formában áll rendelkezésre, melyre tekintettel annak átvételére elektronikus úton is van lehetőség, Ajánlatkérő képviseletében eljáró által a kérelemben megjelölt címre történő megküldéssel. A Kbt. 49. § (6) bekezdése alapján Ajánlatkérő előírja, hogy a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. Ha az ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, az eljárásra a Kbt. 50. § (3) bekezdése irányadó. A dokumentáció átvételét minden esetben vissza kell igazolni az A.II. mellékletben megadott elérhetőség valamelyikén írásban, megadva az érintett gazdasági szereplő alapadatait (név, faxszám és/vagy e-mail cím).
Többet mutasson
VI.3.4) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10.
VI.3.5) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.4) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot:
Az 1. részszempont esetében a Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról (KÉ 2012. évi 61. szám; 2012.6.1.) III.A.1.ba) pontja szerinti fordított arányosítás, a 2.és 3. részszempont esetében a Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról (KÉ 2012. évi 61. szám; 2012.6.1.) III.A.1.bb) pontja szerinti egyenes arányosítás. A fenti módszer alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal kerülnek megszorzásra, az ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyig kerekít.
Többet mutasson
VI.3.6) Egyéb információk:
1) Formai előírások: Az ajánlatot írásban, 1 eredeti példányban, zárt csomagolásban, a jelen felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A cégszerűen aláírt ajánlatot, teljes terjedelmében, írásvédett (nem szerkeszthető) formátumban egy elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) - a papír alapú példányokat tartalmazó zárt csomagolásban elhelyezve - is csatolni szükséges. A csomagoláson "Ajánlat - OVF - Szamos-Kraszna közi erdőtelepítés”, illetve "Nem bontható fel az ajánlattételi határidő lejárta előtt!" megjelölést kell feltüntetni.
Többet mutasson
Az ajánlat formai követelményeire egyebekben a dokumentáció előírásait kell alkalmazni.
2) Ajánlattevőnek a Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban meg kell jelölnie:
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni,
b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni. (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!)
Többet mutasson
Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a fentiekben rögzített nyilatkozatuk kitöltésekor vegyék figyelembe a Kbt. 26. § szakaszát, amelynek értelmében, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. (Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a jelen közbeszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.)
Többet mutasson
3) Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatát arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 56. §-a szerinti kizáró okok hatálya eső alvállalkozót és alkalmasságát igazoló más szervezetet.
A Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok tekintetében ajánlattevő választása szerint:
a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy
Többet mutasson
b)az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát - a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
4) Ajánlattevőnek, alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni:
— folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is,
— ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját,
— a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
5) Az ajánlatban benyújtott igazolásokat a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani. Amennyiben a felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló irat, igazolás, vagy nyilatkozatot szükséges becsatolni (pl: bankgarancia vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat, úgy azt eredeti, vagy hiteles másolatban kell becsatolni az eredeti ajánlatban.
Többet mutasson
Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel.
Többet mutasson
6) Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy kapacitást (erőforrást) nyújtó szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés b) és d) pontjai szerinti személyek maguk kötelesek aláírni az őket bemutató, illetve a rendelkezésre állásukat bizonyító iratot.
Többet mutasson
Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
7) Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciális szerződést), amely tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 25. § (3) bekezdése alapján a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
Többet mutasson
8) A Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet szabályozott tőzsdén nem jegyeznek vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek, ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Amennyiben a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonos nincsen, az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező erre vonatkozó nyilatkozatát.
Többet mutasson
A pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja:
ra) Az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 685/B. § (3) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak.
Többet mutasson
rb) Az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 685/B. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik.
rc) Az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak.
rd) alapítványok esetében az a természetes személy:
1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,
2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy
3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár.
re) Az ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője.
9) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség az ajánlattevőt terheli.
10) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és a Kbt. előír.
11) Ajánlatkérő az eljárásban a hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 67. § szakaszában foglaltaknak megfelelően biztosítja.
12) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 60. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
Többet mutasson
13) Az ajánlatban továbbá az ajánlattevőnek a Kbt. 60. § (5) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
14) A Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon az adózásra, a környezetvédelemre, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
Többet mutasson
15) Árfolyamok: Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra, illetve euróra történő átszámításánál az ajánlattevőnek az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint.
Többet mutasson
16) A III.2.2.)P1, P2. P3, és a III.2.3.) M1, M2 szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak..
17) Jelen ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény az irányadó.
18) A Kbt. 60. § (6) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti összes adatot.
19) A jelen felhívásban előírt biztosíték(ok) Kbt. 126. § (4) bekezdése szerinti határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján az ajánlatban nyilatkoznia kell.
20) Ajánlattevő a megkötésre kerülő szerződés alapján a feladatokat a befejezett erdősítés átadás-átvételéig köteles ellátni, valamint a szerződéshez kapcsolódó jótállási idő tartalmára szükség szerint ápolási kötelezettség terheli.
Befejezett erdősítés: Befejezettnek kell tekinteni azt az erdősítést, amely megfelel a védelmi funkciónak, pótlásra nem szorul, az utolsó pótlás óta eltelt legalább két tenyész-időszak, a faállomány egészséges, ápolt és záródott, és az erdészeti hatóság által dokumentáltan a műszaki átvétele lezáródott.
Többet mutasson
Ajánlattevő tudomásul veszi, hogy a munkaterületen és annak közvetlen környezetében építési munkák folynak. Kötelezettséget vállal az építési munkák kivitelezőjével való együttműködésre.
Ajánlattevő feladataihoz tartozik az erdőtelepítés utáni ápolás, pótlás, erdőnevelés időszaka, az erdészeti hatósággal lefolytatott műszaki átvételekkel együtt. Ezt a tevékenységet Ajánlattevő a garanciális kötelezettségek keretében végzi el a tároló üzemeltetőjével egyeztetve.
Többet mutasson
21) A tározó létesítményeinek megvalósításával érintett erdőterületek más célú igénybevételéhez a dokumentáció mellékletét képező határozat szerint a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága csereerdősítést írt elő, mely a véderdő telepítés egy részeként kezelendő.
Többet mutasson
22) Az ajánlattevőnek a cégkivonat hatályos adataival egyezően kell nyilatkoznia arról, hogy bankszámláit mely pénzintézetek vezetik és arról, hogy a megnevezetteken kívül más pénzintézet nem vezet részükre bankszámlát. Amennyiben a cégkivonat hatályos adataiban még szerepelnek olyan bankok, amelyeknél a számlavezetés már megszűnt, de a változás bejegyzése az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű cégkivonat kiadásának időpontjáig nem történt meg, úgy szükséges a bank felé megküldött felmondó levél, vagy a bank - számlavezetés megszűnésének időpontjára vonatkozó - nyilatkozatának becsatolása is. Abban az esetben, ha a cégnyilvántartásban nem szerepel valamely bank-számla, ajánlattevő külön nyilatkozatban sorolja fel ezen bankszámláit.
Többet mutasson
23) Az ajánlatokat írásban és zártan, közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig és ajánlatok benyújtására megjelölt helyen sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
Az ajánlatokat az ajánlattételi határidő lejártát megelőző napig, munkanapokon 9:00- 14:00 óra között az alábbi helyszínre kell benyújtani: Országos Vízügyi Főigazgatóság, Magyarország, 1012 Budapest, Márvány utca 1/d C épület II. emelet 213. szoba. Az ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00-11:00 óra között az alábbi helyszínen kell leadni: Országos Vízügyi Főigazgatóság, Magyarország, 1012 Budapest, Márvány utca 1/d C épület fölszinti tanácsterem.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy az épületben portaszolgálat működik, mely megkerülése nélkül nem lehet az épületbe bejutni. Ezen adminisztrációs kötelezettség miatt az épületbe való bejutás több percet is igénybe vehet, mellyel az ajánlatok leadásakor kalkuláljanak Ajánlattevők. Az esetleges ebből eredő késedelem Ajánlattevőt terheli, tekintettel a fenti figyelemfelhívásra.
Többet mutasson
24) Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a beárazott költségvetését.
25) Az ajánlatkérő felhívja a jelentkezők figyelmét, hogy amennyiben az ajánlatkérő az általa lefolytatott eljárás során, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §-a, vagy az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke szerinti rendelkezések nyilvánvaló megsértését észleli vagy azt alapos okkal feltételezi, a Tpvt. Bejelentésre vagy panaszra vonatkozó szabályai szerint jelezéssel él a Gazdasági Versenyhivatal felé.
Többet mutasson
26) Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (7) bekezdése alapján meghatározza azt, hogy 2. bírálati részszempontnál szereplő, a minimális elvárást (60 hónap) el nem érő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 96 hónapot elérő, illetve meghaladó mértékű megajánlásokra a ponthatár felső értékével egyező pontszámot ad (értékelési felső limit).
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (7) bekezdése alapján meghatározza azt, hogy 3. bírálati részszempontnál szereplő, a minimális elvárást (3 fő) el nem érő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után, a 10 főt elérő, illetve meghaladó mértékű megajánlásokra a ponthatár felső értékével egyező pontszámot ad (értékelési felső limit).
Többet mutasson
27) Nyertes Ajánlattevő felelősséggel tartozik a szerződésben vállalt munkáért a munka megkezdésétől a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásának napjáig, valamint köteles biztosítani a Megrendelőt minden olyan veszteséggel és követeléssel szemben, amely harmadik személynek okozott személyi sérülések és dologi károk, valamint az ezekre visszavezethető vagyoni károk következtében jelentkeznek. Fentiek alapján a kockázatok csökkentése érdekében Nyertes Ajánlattevő a szerződéskötés napjáig köteles az alvállalkozók keresztfelelősségét is magában foglaló vagyon- és felelősségbiztosítást kötni a szerződés teljesítésére.
Többet mutasson
28) Jelen eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítése során elkészülő szellemi alkotások szerzői jogait nyertes Ajánlattevő köteles a Megrendelő részére korlátozás nélkül átruházni.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2013/S 147-255807 (2013-07-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2013-11-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 323 117 685 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Márvány utca 1/d.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2013-11-05 📅
Közzététel dátuma: 2013-11-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2013/S 216-376296
Hirdetményre hivatkozik: 2013/S 147-255807
HL-S szám: 216
További információk
Az eljárás eredménytelen a Kbt. 76. § (1) bekezdés b) pontja alapján, mivel kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be. Ajánlatot az alábbi ajánlattevők nyújtottak be: — Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Kft. (4400 Nyíregyháza, Kótaji u. 39.) — KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (6000 Kecskemét, József Attila út 2.)
Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Nettó ajánlati ár (HUF). (7)
2. A vállalt jótállás mértéke hónapban megadva (min. 60 max. 96 hónap – értékelési felső limit). (2)
3. Munkanélküli és/vagy tartósan munkanélküli személyek foglalkoztatásának mértéke főben meghatározva (min. 3 max.10 fő értékelési felső limit). (1)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2013-10-25 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § szerint
Forrás: OJS 2013/S 216-376296 (2013-11-05)