1 db 3 Teslás Mágneses Rezonanciás képalkotó berendezés beszerzése

MTA Természettudományi Kutatóközpont

Adásvételi szerződés 1 db 3 Teslás Mágneses Rezonanciás (MR) képalkotó berendezés és kiegészítő tartozékainak beszerzésére, amely magában foglalja az eszközök szállítását, üzembe helyezését a helyiségeknek az eszközök beszereléséhez és működésbe helyezéséhez szükséges kialakítását, az Ajánlatkérőnél jelenleg használt informatikai rendszerhez való illesztését és a rendszer használatának betanítását maximum 6 fő részére a kapcsolódó valamennyi járulékos munkák elvégzésével a szerződés keretei között és a garanciaidőn belül teljes körű karbantartás nyújtása a megajánlott berendezésre és a vele szállított perifériális eszközökre vonatkozóan.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-06-30. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-05-13.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2014-05-13 Ajánlati felhívás
2014-11-10 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2014-05-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mágneses rezonanciás képfeldolgozó berendezések
Mennyiség vagy érték:
1 db 3 Teslás Mágneses Rezonanciás (MR) képalkotó berendezés és kiegészítő tartozékainak beszerzése az MTA TTK részére. A beszerezni kívánt MR berendezésnek alkalmasnak kell lennie funkcionális MRI, multinukleáris spektroszkópiás, diffúziós, perfúziós MRI, MR angiográfiás vizsgálatokra a legmagasabb nemzetközi standardoknak megfelelő felbontásban és minőségben. Határozott idejű szerződés keretei között az ajánlati dokumentációban megfogalmazott specifikáció szerinti 1 db mágneses rezonanciás képalkotó berendezés és kiegészítő tartozékainak szállítása, üzembe helyezése, az elhelyezéssel érintett helyiségeknek az eszközök beszereléséhez, installálásához és működésbe helyezéséhez és tartós üzemeléséhez szükséges átalakítása, ezen átalakításhoz és a berendezések elhelyezéséhez szükséges technológiai-, építészeti-, tartószerkezeti, ép. gépészeti ép. villamossági és egyéb, a szabályos telepítéshez szükséges tervdokumentációk elkészítése, az MTA TTK-ban jelenleg használt informatikai rendszerhez való illesztéséhez szükséges berendezések szállítása és beszerelése, valamint a rendszer használatának betanítása maximum 6 fő részére, a kapcsolódó valamennyi járulékos munka elvégzésével. Az eszközöket az ajánlati dokumentációban meghatározottak szerint kell a megjelölt helyiségekben (telepítési területen) elhelyezni, ajánlatkérő számára más elhelyezés nem elfogadható. A garancia időtartama mind az elvégzett munkára, mind a leszállított eszközre vonatkozóan min. 24 hónap. Garanciaidőn belül teljes körű karbantartás nyújtása a megajánlott berendezésre és a vele szállított perifériális eszközökre vonatkozóan. A teljes körű karbantartás kiterjed az ajánlattevő által megajánlott és leszállított berendezésre és valamennyi leszállított kiegészítő eszközeire, tartalmazza a karbantartások és javítások valamint az esetleges rendeltetésszerű használat, vagy javítás következtében szükséges hélium pótlását is, a hélium és gázfeltöltés munkadíját, kiszállási költségeit, beépítésre kerülő alkatrészek, anyagok, tartozékok, műszaki fogyóanyagok, szoftver verziókövetést, telepítést, a betanítás, valamint minden egyéb munkadíj költségeit is. Az elvárt üzembiztonsági mutató 96%. A szerződés hatálya nem terjed ki a kutatási fogyóanyagok és segédanyagok biztosítására. Az ajánlattevő köteles biztosítani az alkatrész-utánpótlást a 3 Teslás Mágneses Rezonanciás képalkotó berendezés és kiegészítő tartozékaihoz kapcsolódóan minimum a hatályos jogszabályok szerinti időtartamra. A berendezések, valamint az informatikai eszközök részletes leírása, speciális jellemzői az ajánlati dokumentációban részletesen meghatározásra kerülnek. Ajánlatkérő a dokumentációban szereplő műszaki leírást teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg, amennyiben a műszaki leírás a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározásának szükségessége miatt meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra való hivatkozást tartalmaz a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 26. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő, azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad.465 000 000
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 465 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mágneses rezonanciás képfeldolgozó berendezések 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: MTA Természettudományi Kutatóközpont
Postacím: Magyar Tudósok körútja 2.
Postai irányítószám: 1117
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.ttk.mta.hu 🌏
E-mail: halasz.anita@ttk.mta.hu 📧
Telefon: +36 13826941 📞
Fax: +36 13826295 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-05-13 📅
Benyújtási határidő: 2014-06-30 📅
Közzététel dátuma: 2014-05-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 095-166050
HL-S szám: 95
További információk
1.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: A dokumentáció igénylése: személyesen az ajánlatkérő székhelyén a Jogi Irodán (D5.05.B szoba) leadott írásbeli kérelemmel, vagy e-mailen tehet meg az ajánlattevő a halasz.anita@ttk.mta.hu e-mail címre írt kérelmével, vagy az ajánlatkérőnek címzett levelében postai úton: címzett dr. Halász Anita jogi irodavezető. A kérelemnek tartalmaznia kell legalább: az eljárás számát, megnevezését, az ajánlattevő nevét, címét, telefon és telefax számát, e-mail címét, a kontakt személy nevét és a cégszerű aláírást. A dokumentáció kikérése és átvétele az ajánlattétel feltétele, másra nem ruházható át, és nem tehető közzé. Az ajánlati dokumentációt az Ajánlatkérő az ajánlattevők részére elsődlegesen elektronikusan – a dokumentáció terjedelme miatt – küldi meg, az ajánlattevő kifejezett kérése esetén papír alapon postai úton, vagy személyes átvétel lehetőségével bocsátja rendelkezésre. A dokumentáció személyesen az Ajánlatkérő Jogi Irodájában munkanapokon 09:00-14:00 óráig az ajánlati felhívás megjelenése napjától az ajánlattételi határidő lejártáig, az ajánlattételi határidő lejártának napján 09:00-10:00 óráig vehető át. A dokumentációt ajánlatonként egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak kell kikérnie. 2.) Ajánlatkérő biztosítja a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 67. §-ban foglaltak szerint. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 67. § (5) alapján amennyiben az ajánlattevő a hiánypótlás során korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és további hiánypótlás elrendelésére lenne szükség e gazdasági szereplőre, Ajánlatkérő nem rendel el további hiánypótlást, hanem a rendelkezésre álló dokumentumok alapján végzi el a bírálatot. 3.) Ajánlatkérő eredményhirdetést nem tart, eredményt az összegezés megküldésével hirdet. Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a Kbt. 65. § (1) bekezdésének megfelelően az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül fogja elbírálni, az elbírálást olyan időtartam alatt fogja elvégezni, hogy az ajánlattevőknek az eljárást lezáró döntésről való értesítésére az ajánlati kötöttség fennállása alatt sor kerüljön. 4.) Ajánlatok benyújtása: Az ajánlatokat írásban és zártan, az Ajánlatkérő 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 2. szám alatti székhelyén Ajánlatkérő Jogi Irodáján V. em. D5.05B. számú szoba címére közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig 1 eredeti és 1 elektronikus példányban. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. A papíralapú ajánlatot zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön, és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. A teljes ajánlatot CD-n vagy DVD-n jelszó nélkül olvasható, de nem módosíthatóan pdf. formátumban is be kell az ajánlat részeként nyújtani. Ajánlattevő köteles csatolni a kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy a fentiek szerinti adathordozón benyújtott ajánlatának tartalma teljes mértékben megegyezik az általa benyújtott eredeti megjelölésű ajánlat tartalmával. A papír alapú ajánlatot és az elektronikus adathordozót egy közös csomagban kell elhelyezni, melyen kérjük feltüntetni az ajánlattevő nevét, címét, továbbá „Ajánlat – MTA TTK – 3 Teslás Mágneses Rezonanciás képalkotó berendezés beszerzése” „Ajánlattételi határidő lejártáig felbontani tilos" megjelölést. 5.) Csatolja az ajánlattevő, közös ajánlattevő vonatkozásában, az aláírási címpéldányt, aláírás-mintát annak igazolására, hogy az ajánlatot, illetőleg az abban szereplő nyilatkozatokat az ajánlattevő, a 10% feletti alvállalkozó, valamint az erőforrást nyújtó szervezet képviseletére jogosult személy írta alá. 6.) Amennyiben a cégbíróságon a cégkivonattal kapcsolatos folyamatban lévő változásbejegyzés áll fenn, csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. 7.) A teljes ajánlati felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. 8.) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség az Ajánlattevőt terheli. 9.) Amennyiben valamely igazolás vagy nyilatkozat nem magyar nyelven kerül csatolásra, magyar nyelvű fordítását is mellékelni kell, kivéve azon dokumentumok esetében ahol Ajánlatkérő jelen Felhívásban vagy az Ajánlati Dokumentációban kifejezetten feltüntette, hogy elfogad idegen nyelvű dokumentumot is. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni. 10.) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) a)-b) pontjaiban foglaltak szerint. (Nemleges nyilatkozat is szükséges!) Ennek megfelelően meg kell jelölnie: a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez alvállalkozót kíván igénybe venni; b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni Az Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a fentiekben rögzített nyilatkozatuk kitöltésekor vegyék figyelembe a Kbt. 26. § szakaszát, amelynek értelmében, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. (Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a jelen közbeszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.). A dokumentum benyújtható egyszerű másolatban, a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását Ajánlatkérő köteles elfogadni. 11.) Ajánlatkérő az eljárás során keletkezett iratokat elsődlegesen elektronikusan küldi meg ajánlattevők részére. Az elektronikus megküldés (e-mail) sikeres visszaigazolás esetén is eljuttatottnak tekinti Ajánlatkérő az aktuális iratot. 12.) Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 71. § (2) bekezdés b) pontjában rögzítetteknek megfelelően az összességében legelőnyösebb ajánlat elve alapján értékeli. „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” (2012. évi 61. szám) szóló útmutatója szerint. Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10 pont. A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: Egyenes arányosítás módszere szerint történik a pontozás a II/7-II/9., II/17., II/19., III/1. és IV/1. alszempontok esetében. A legmagasabb érték lesz a legkedvezőbb, Ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva arányosan számolja ki a pontszámokat. Reciprok arányosítás módszere szerint történik a pontozás az I. résszempont, II/1-II/5., II/10-II/16. és IV/2. alszempontok esetében. A legalacsonyabb érték a lekedvezőbb, az Ajánlatkérő erre a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva arányosan számolja ki a pontszámokat. A II/6., II/18., II/20.-II/31. és III/2. alszempotok esetében egy adott funkció vagy tulajdonság meglétének értékelése során (igen/nem) az adott funkció vagy tulajdonság megléte az adott alszemponthoz tartozó maximális (10 pont), míg az adott funkció vagy tulajdonság hiánya a minimális (1 pont) pontszámot kapja. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (5) bekezdés alapján a fenti módszerek részletes ismertetését az Ajánlati Dokumentációban adja meg. A megadott módszerek alapján kiszámított pontszámok az adott résszemponthoz/alszemponthoz tartozó súlyszámmal kerülnek megszorzásra, Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedes jegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint. Az így adódó pontszámok ajánlatonkénti összeadásuk után adódó összpontszámok kerülnek összehasonlításra. 13.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. § szerinti nyilatkozatot. 14.) Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők által kötött megállapodást, amely részletesen rendelkezik a felelősség, a képviselet és a feladatmegosztás kérdéseiről. A megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. 15.) Az ajánlathoz csatolni kell a Kbt. 58. § (3) bekezdés és 60. § (5) és (3) bekezdés szerinti nyilatkozatokat. Ennek megfelelően ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy ajánlatában nem vesz igénybe a Kbt. 56.§ (1) bek. szerinti kizáró okok alá tartozó alvállalkozót, továbbá nyilatkoznia kell ajánlatában az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. Az ajánlatban a Kbt. 60. § (5) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 16.) Ajánlattevőnek csatolnia kell valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének a megnevezését és bankszámlaszámát tartalmazó, cégszerűen aláírt nyilatkozatát, amely tartalmazza, hogy az ajánlat részeként becsatolt pénzügyi intézmény nyilatkozataiban feltüntetetteken kívül más pénzügyi intézménynél további számlát nem vezetnek. Amennyiben valamely bankszámla már megszűnt, de a cégnyilvántartásban még nem került törlésre, csatolandó a megszűnést igazoló okirat vagy nyilatkozat. Abban az esetben, ha a cégnyilvántartásban nem szerepel valamely bankszámla, ajánlattevő sorolja fel ezen bankszámláit, illetve csatolja a megjelölt bankszámlák tekintetében a megfelelő tartalmú pénzintézetétől származó nyilatkozatot figyelembe véve az ajánlati felhívás III.2.2 - P1 pontjában meghatározott formai és tartalmi követelményeket. 17.) Ajánlattevő köteles a dokumentáció mellékletét képező ajánlattételi táblázatot kitöltve az ajánlatához csatolni. 18. Kérjük, hogy ajánlattevő csatoljon be ajánlatában a megajánlott terméket bemutató leírást, katalógust, prospektust, vagy brossúrát. E körben ajánlatkérő elfogad angol nyelven becsatolt iratokat is. 19.) Ajánlatkérő a dokumentációban szereplő műszaki leírást teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg, amennyiben a műszaki leírás a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározásának szükségessége miatt meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra való hivatkozást tartalmaz a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 26. § (6) bekezdése alapján Ajánlatkérő, azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Érvénytelennek minősül az ajánlat, amely nem a dokumentációban meghatározott műszaki leírásnak megfelelő termékek megajánlását tartalmazza. 20.) A vételárnak tartalmaznia kell minden költséget, különös tekintettel az eszközök telepítésére, szakemberek betanítására, amely a felhívásban és dokumentációban meghatározott feltételekkel a szerződés szerinti teljesítéshez szükséges. 21.) Az ajánlatban szereplő valamennyi adatot forintban (HUF) kell megadni. 22.) Amennyiben az Ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek úgy kíván megfelelni, hogy más szervezetek kapacitásaira támaszkodik, akkor ennek igazolására a Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglalt dokumentumok csatolása szükséges, továbbá a kapacitást nyújtó szervezetnek csatolnia kell az Ajánlattevő alkalmasságának igazolására nézve előírt tartalmú és formájú dokumentumokat is. 23.) A nem Magyarországon bejegyzett ajánlattevő a saját vonatkozásában, az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában a közbeszerzési eljárásban részt vevő nem Magyarországon bejegyzett alvállalkozója, illetve a számára a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerinti, az alkalmasság igazolásában részt vevő nem Magyarországon bejegyzett gazdasági szereplők tekintetében az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem korábbi keltezésű cégkivonatot, illetve az ajánlattevő a saját vonatkozásában, az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában a közbeszerzési eljárásban részt vevő alvállalkozója, illetve a Kbt. 55. §(5) bekezdés szerinti az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplők tekintetében az aláírási címpéldányokat annak igazolására, hogy az ajánlatot, illetőleg az abban szereplő nyilatkozatokat az ajánlattevő, az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő képviseletére jogosult személy írta alá. 24.) Meghatalmazott esetében a meghatalmazott aláírását is tartalmazó meghatalmazást is szükséges csatolni. 25.) Az ajánlattevőnek csatolni kell nyilatkozatot az ajánlati dokumentációban megadott szerződéstervezet változtatás nélküli elfogadásáról. 26.) Ajánlatkérő a hirdetmény Közbeszerzési Értesítőben történő megjelenését követő 10. munkanapon helyszíni bejárást tart, a telepítés helyszínének megismerése végett, amelyről jegyzőkönyvet készít. A helyszíni bejáráson megjelenni nem tudó, de az eljárás iránt érdeklődő azon gazdasági szereplőknek, akik a helyszíni bejárás időpontjáig az eljárás iránt való érdeklődésüket Ajánlatkérő felé írásban jelezték Ajánlatkérő az ott elhangzottakról készült jegyzőkönyvet biztosítja. 27. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a teljesítés helye szerinti épületre vonatkozóan az eszköz elhelyezéséhez szükséges építési munkálatok elvégzése során ajánlattevő úgy köteles a kialakításokat elvégezni, hogy Ajánlattevő épülettel kapcsolatos garanciális igényei ne sérülhessenek. 28.) A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45.§. (1)-(6) bekezdéseiben valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók. 29.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket az ajánlati dokumentáció előír. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban szereplő dokumentumokat elegendő egyszerű másolatban benyújtani. A Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott ajánlat egy eredeti példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. 30.) Jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény az irányadó. 31.) Az ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki és szakmai alkalmasságának feltételei és azok előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 32.) Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő(k) figyelmét, hogy az ajánlatában, valamint esetlegesen a Kbt. 69-70. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatják. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni és az ajánlat, vagy az indokolás végén, az ajánlat, vagy az indokolás többi részéről elkülönítetten elhelyezni, hogy azok ne tartalmazzanak a Kbt. 80. § (2)-(3) bekezdés szerinti elemeket [Kbt. 80. § (1)].
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés 1 db 3 Teslás Mágneses Rezonanciás (MR) képalkotó berendezés és kiegészítő tartozékainak beszerzésére, amely magában foglalja az eszközök szállítását, üzembe helyezését a helyiségeknek az eszközök beszereléséhez és működésbe helyezéséhez szükséges kialakítását, az Ajánlatkérőnél jelenleg használt informatikai rendszerhez való illesztését és a rendszer használatának betanítását maximum 6 fő részére a kapcsolódó valamennyi járulékos munkák elvégzésével a szerződés keretei között és a garanciaidőn belül teljes körű karbantartás nyújtása a megajánlott berendezésre és a vele szállított perifériális eszközökre vonatkozóan.
Többet mutasson
Mennyiség vagy érték:
1 db 3 Teslás Mágneses Rezonanciás (MR) képalkotó berendezés és kiegészítő tartozékainak beszerzése az MTA TTK részére. A beszerezni kívánt MR berendezésnek alkalmasnak kell lennie funkcionális MRI, multinukleáris spektroszkópiás, diffúziós, perfúziós MRI, MR angiográfiás vizsgálatokra a legmagasabb nemzetközi standardoknak megfelelő felbontásban és minőségben. Határozott idejű szerződés keretei között az ajánlati dokumentációban megfogalmazott specifikáció szerinti 1 db mágneses rezonanciás képalkotó berendezés és kiegészítő tartozékainak szállítása, üzembe helyezése, az elhelyezéssel érintett helyiségeknek az eszközök beszereléséhez, installálásához és működésbe helyezéséhez és tartós üzemeléséhez szükséges átalakítása, ezen átalakításhoz és a berendezések elhelyezéséhez szükséges technológiai-, építészeti-, tartószerkezeti, ép. gépészeti ép. villamossági és egyéb, a szabályos telepítéshez szükséges tervdokumentációk elkészítése, az MTA TTK-ban jelenleg használt informatikai rendszerhez való illesztéséhez szükséges berendezések szállítása és beszerelése, valamint a rendszer használatának betanítása maximum 6 fő részére, a kapcsolódó valamennyi járulékos munka elvégzésével. Az eszközöket az ajánlati dokumentációban meghatározottak szerint kell a megjelölt helyiségekben (telepítési területen) elhelyezni, ajánlatkérő számára más elhelyezés nem elfogadható. A garancia időtartama mind az elvégzett munkára, mind a leszállított eszközre vonatkozóan min. 24 hónap. Garanciaidőn belül teljes körű karbantartás nyújtása a megajánlott berendezésre és a vele szállított perifériális eszközökre vonatkozóan. A teljes körű karbantartás kiterjed az ajánlattevő által megajánlott és leszállított berendezésre és valamennyi leszállított kiegészítő eszközeire, tartalmazza a karbantartások és javítások valamint az esetleges rendeltetésszerű használat, vagy javítás következtében szükséges hélium pótlását is, a hélium és gázfeltöltés munkadíját, kiszállási költségeit, beépítésre kerülő alkatrészek, anyagok, tartozékok, műszaki fogyóanyagok, szoftver verziókövetést, telepítést, a betanítás, valamint minden egyéb munkadíj költségeit is. Az elvárt üzembiztonsági mutató 96%. A szerződés hatálya nem terjed ki a kutatási fogyóanyagok és segédanyagok biztosítására. Az ajánlattevő köteles biztosítani az alkatrész-utánpótlást a 3 Teslás Mágneses Rezonanciás képalkotó berendezés és kiegészítő tartozékaihoz kapcsolódóan minimum a hatályos jogszabályok szerinti időtartamra. A berendezések, valamint az informatikai eszközök részletes leírása, speciális jellemzői az ajánlati dokumentációban részletesen meghatározásra kerülnek. Ajánlatkérő a dokumentációban szereplő műszaki leírást teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg, amennyiben a műszaki leírás a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározásának szükségessége miatt meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra való hivatkozást tartalmaz a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 26. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő, azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad.
Többet mutasson
Időtartam: 4 hónap
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 2. szám alatti székhelye.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
— Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki esetében a Kbt. 56. § (1) bekezdésében, valamint a Kbt. 57. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
Többet mutasson
— Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő) az a gazdasági szereplő, aki esetében a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
Többet mutasson
+ még 4 Megkövetelt igazolási mód:
— Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatban a 310/2011 (XII.23.) Korm rendelet 2-10.§-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 56.§ (1) bekezdésben, a Kbt. 56.§ (2) bekezdésében, valamint Kbt. 57. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) pontját a 310/2011 (XII.23.) Korm rendelet 2. § i) pont ib) alpontja és a 4. § f) pont fc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
Többet mutasson
— Ajánlattevő (közös ajánlattevő) az alvállalkozója és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában a 310/2011 (XII.23.) Korm rendelet 10. § szerint kell eljárnia, ajánlatevő az alvállalkozója és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában az ajánlatban csak a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a Kbt. 56. (1) bekezdésben foglalt kizáró okok hiányáról.
Többet mutasson
— Az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában, az ajánlattevő választása szerint saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik Kbt. 57. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelöltekre a 310/2011 (XII.23.) Korm rendelet 10. § a) pont szerinti nyilatkozat mellett –, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. Ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének a) pontja alapján csatolja valamennyi számlavezető pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatát valamennyi bankszámla vonatkozásában legalább az alábbi tartalommal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak:
Többet mutasson
— számlaszám, számlavezető pénzügyi intézmény megnevezése
+ még 3 — mióta vezeti a bankszámlát,
— számláján 1.1.2013. napja és az eljárást megindító felhívás feladásának napja között volt-e 30 napot meghaladó sorban állás.
P/2. Ajánlattevő nyilatkozzon az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított kettő üzleti évre vonatkozóan a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, illetve ugyanezen időszak közbeszerzés tárgyából származó – MR berendezés értékesítése – általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja értelmében, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött jött lére, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben bármelyik számlavezető pénzügyi intézménytől származó nyilatkozata alapján megállapítható, hogy bármely bankszámláján 1.1.2013. napja és az eljárást megindító felhívás feladásnak napja között 30 napot meghaladó sorban álló tétel mutatkozott.
Többet mutasson
P/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított kettő üzleti évre vonatkozóan benyújtott nyilatkozata alapján az általános forgalmi adó nélkül számított összes teljes árbevétele nem érte el a 500 000 000 HUF-ot évente, míg az MR vizsgálatra alkalmas berendezés értékesítéséből származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem érte el az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított kettő évre vonatkozóan összességében legalább a 450 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. Ajánlattevő a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés a) pontja alapján ismertesse az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három év legjelentősebb szállításait a jelen beszerzés tárgya szerintivel azonos tárgyban (MR berendezés értékesítése) a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése a) vagy b) pontja szerinti módon és (2) bekezdése szerinti minimális tartalommal (teljesítés ideje, szerződéskötő másik fél, szerződés tárgya, továbbá az ellenszolgáltatás összege, a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e). Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 55. § (4)-(6) bekezdései, valamint a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. vonatkozó rendelkezései.
Többet mutasson
M/2. Az ajánlattevőnek a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (1) bek. c) pontja alapján ismertetnie kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek), illetve vezetőknek – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a nevét, képzettségét, szakmai tapasztalatát, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolni kell a szakemberek tapasztalatát, gyakorlatát bemutató saját kezűleg aláírt önéletrajzait, a végzettségüket, képzettségüket igazoló okiratok egyszerű másolati példányait és saját kezűleg aláírt szándéknyilatkozatokat arra vonatkozóan, hogy ajánlattevő nyertessége esetén részt vesznek a teljesítésben.
Többet mutasson
+ még 3
M/3. Ajánlattevőnek csatolni kell a 310/2011 (XII. 23.) Korm.rendelet 15. § (1) bekezdés e) pontja alapján a megajánlott berendezésre vonatkozóan bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvány illetve megfelelőségi nyilatkozat egyszerű másolati példányát, mely szerint a megajánlott termék megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM. rendelet, vagy az orvostechnikai eszközökre vonatkozó 93/42 EGK irányelvben meghatározott alapkövetelményeknek.
Többet mutasson
M/4. A 310/2011 (XII. 23.) Korm.rendelet 15. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlathoz csatolni szükséges bármely nemzeti rendszerben akkreditált minőségbiztosítási rendszer meglétét igazoló érvényes tanúsítvány egyszerű másolatát, vagy a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedés leírását.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén az ajánlattevők a fenti alkalmassági feltételeknek a Kbt. 55. § (4) bekezdése szerint, bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva pedig a Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdés szerint is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább két db szerződésszerű teljesítést igazoló teljesített, MR berendezés értékesítéséből származó referenciával, amely az eljárást megindító felhívás feladásából visszafelé számított megelőző három évben teljesült. A referenciák összértékének összességében el kell érnie minimum a nettó 450 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel:
+ még 6
— legalább 3 fő, MR berendezések szervizelésében legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező szervizmérnök szakember, akik közül legalább 1 fő a megajánlott berendezésre gyártó által igazolt képzéssel rendezik.
Többet mutasson
— legalább 2 fő, legalább 2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező szerviz alkalmazott,
— „Szerviz mérnök” alatt ajánlatkérő a következő személyt érti: aki mérnöki (főiskola vagy egyetem) végzettséggel rendelkezik és MR berendezésekkel kapcsolatos szervizelési gyakorlata van minimum 5 év időtartamban,
Többet mutasson
— „Szerviz alkalmazott” alatt ajánlatkérő a következő személyt érti: aki legalább technikusi végzettségű és orvosi műszerekkel, eszközökkel kapcsolatos szervizelési gyakorlata van minimum 2 év időtartamban.
Többet mutasson
M/3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a megajánlott termékek vonatkozásában a 93/42/EGK irányelv és /vagy a 4/2009. (III.17.) EüM rendeletben előírt vagy azzal egyenértékű minőségi megfelelőségi tanúsítvánnyal és/vagy megfelelőségi nyilatkozattal.
Többet mutasson
M/4. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik minőségügyi rendszere tekintetében MSZ EN ISO 9001, munkahelyi egészségvédelem és biztonságirányítási rendszere MSZ 28001 minőségirányítási tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy a minőségbiztosítási intézkedések egyéb egyenértékű bizonyítékával.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
A 3T MR berendezésre vonatkozóan: Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke 150 000 HUF/nap, de legfeljebb a nettó vételár 5%-a. Hibás teljesítés esetén a kötbér mértéke a nettó vételár 10%-a. A kötbér alapja az MR berendezés nettó vételára. Lehetetlenülés (meghiúsulás) esetén a kötbér mértéke 20%. A kötbér alapja az MR berendezés nettó vételára. A 96%-os üzembiztonság a garanciaidőben is kötelező. Garancia időtartama: min 24 hónap mind az elvégzett munkára, mind a leszállított berendezésre és annak tartozékaira vonatkozóan. Késedelmi kamat: késedelmes fizetés esetén a Polgári Törvénykönyv 6:155. § szerinti mértékének megfelelő összegű késedelmi kamat a késedelem időtartamára vonatkozóan.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A berendezés ellenértékének kifizetése a banki átutalással, magyar forintban történik számla ellenében a Kbt. 130. § (1) és (6) bekezdésében foglaltak szerint, a Polgári Törvénykönyv 6:130 § (1)-(3) bekezdései és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36./A. § rendelkezéseinek figyelembe vételével. A számla kötelező melléklete a teljesítés igazolás melyet az Ajánlatkérő főigazgatója ad ki. A teljesítés igazolás kiadásának feltétele az eszköz hibátlan, szerződésszerű leszállítása, beszerelése, – mely magában foglalja a helyiség szükséges átalakítási munkáinak elvégzését is, – beüzemelése, a kijelölt kezelő személyzet betanítása és a sikeres 1 hónapos próbaüzem. Az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Nem lehetséges.

Eljárás
Az ajánlat érvényességi időtartama: 30 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2014-06-30 📅
A bontás helye:
Ajánlatkérő 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 2. szám alatti V. em. D5.08. számú tárgyaló helyisége.
Hely: Ajánlatkérő 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 2. szám alatti V. em. D5.08. számú tárgyaló helyisége.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § (2) bekezdése alapján meghatározott személyek.
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Nettó ajánlati ár (HUF-ban) (300)
2. Szakmai szempontok az alábbi alszempontok szerint: II/1. alszempont: Mágnes homogenitás V-RMS 40 cm dsv (ppm) (súlyszám: 25), II/2. alszempont: Mágnes homogenitás V-RMS 30 cm dsv (ppm) (súlyszám: 25), II/3. alszempont: Mágnes homogenitás V-RMS 20 cm dsv (ppm) (súlyszám: 25), II/4. alszempont: Mágnes homogenitás V-RMS 10 cm dsv (ppm) (súlyszám: 25), II/5. alszempont: A mágneses térerő időbeli stabilitása (max. 0,1 ppm/hr) (súlyszám: 25), II/6. alszempont: Manuális shimming állítás lehetősége (igen/nem) (súlyszám: 5), II/7. alszempont: Különböző grádienstekercsek által függetlenül előállítható maximális grádiens amplitúdó a három fő tengelyirányban (x, y, z) külön-külön, a maximumként megadott FOV-ra (minimum 50mT/m) (súlyszám: 20), II/8. alszempont: Különböző grádienstekercsek által függetlenül előállítható maximális grádiens slew rate (grádiens változási sebesség), a három fő tengelyirányban (x, y, z) külön-külön, a maximumként megadott FOV-ra (minimum elfogadható: 180T/m/ms) (súlyszám: 20), II/9. alszempont: A II/8 alszempontban megadott maximálisan elérhető grádiens slew rate-tel mekkora maximális grádiens amplitúdó érhető el a fő tengelyirányokban külön-külön függetlenül (mT/m) (súlyszám: 20) II/10. alszempont: A grádiens linearitása (maximális deviancia 30 cm DSV, legnagyobb elfogadható érték: 2%) (súlyszám: 30), II/11. alszempont: Grádiens echo szekvenciák (pl.: FLASH) minimális TE időparamétere 128x128 akvizíciós mátrix esetén parallel gyorsítás nélküli 2D felvétel (ms) (súlyszám: 5),II/12. alszempont: Grádiens echo szekvenciák (pl.: FLASH) minimális TR időparamétere 128x128 akvizíciós mátrix esetén parallel gyorsítás nélküli 2D felvétel, a II/11. alszempont szerinti minimum TE mellett (ms) (súlyszám: 5), II/13. alszempont: Grádiens echo szekvenciák (pl.: FLASH) minimális TE időparamétere 128x128 akvizíciós mátrix esetén parallel gyorsítás nélküli 3D felvétel (ms) (súlyszám: 5), II/14. alszempont: Minimális echo-spacing 2D EPI szekvenciák használatánál 128x128 akvizíciós mátrix esetén parallel gyorsítás nélküli (ms) (súlyszám: 10), II/15. alszempont: Steiskel-Tanner típusú single shot diffúzió súlyozott képi szekvencia minimum TE ideje (SSh DWI, b=1000, 128x128 akvizíciós mátrix, ms) (súlyszám: 5),II/16. alszempont: Steiskel-Tanner típusú single shot diffúzió súlyozott képi szekvencia minimum TR ideje a II/15. alszempont szerinti minimum TE mellett (SSh DWI, b=1000, 128x128 akvizíciós mátrix, ms) (súlyszám: 10), II/17. alszempont: A párhuzamos adatgyűjtéssel működtethető sokcsatornás dedikált koponyatekercs tekercselemeinek száma (min. 32, db)(súlyszám: 30), II/18. alszempont: Az RF rendszerben a digitális jelátalakítás az (adó)-vevő tekercsekben integráltan történik-e (igen/nem)(súlyszám: 40), II/19. alszempont: A rendszer független RF vevő csatornáinak száma (minimális elvárt 32, db)(súlyszám: 20), II/20. alszempont: Parallel gerjesztő RF impulzusok páciens/vizsgált testrész adaptív generálása (igen/nem)(súlyszám: 10), II/21. alszempont: Implementált a multiband grádiens EPI akvizíciós szekvencia (igen/nem) (súlyszám: 40), II/22. alszempont: Implementált 3D arterial spin labelling (igen/nem) súlyszám: 10), II/23. alszempont: Implementált pseudocontinues ASL (PCASL) szekvencia (igen/nem) (súlyszám: 15), II/24. Implementált spiral EPI kiolvasás (igen/nem)(súlyszám: 5), II/25. alszempont: Lehetséges diffúziós mérési irányok számának maximuma (min. 64)(súlyszám. 30), II/26. alszempont: Multinukleáris spektroszkópia (igen/nem)(súlyszám: 30), II/27. Felhasználó külső elemző számítógéppel hozzáfér-e dinamikus mérési adatokhoz (pl.:fMRI) kvázi real time (max. 0,5 mp) késleltetéssel (igen/nem)(súlyszám: 30), II/28. alszempont: Felhasználó külső elemző számítógéppel hozzáfér-e dinamikus mérési adatok (pl.: fMRI) rekonstrukció előtti (k-space) verziójához kvázi real time (max. 0,5 mp) késleltetéssel (igen/nem)(súlyszám: 10), II/29. alszempont: Légzésmonitor jelekhez való hozzáférés adatfeldolgozáshoz (megoldott-e az adatok exportja az MR mérésekkel való szinkronizációs információval)(igen/nem)(súlyszám: 10), II/30. alszempont: Perifériás pulzoxymeter jelekhez való hozzáférés adatfeldolgozáshoz (megoldott-e az adatok exportja az MR mérésekkel való szinkronizációs információval)(igen/nem)(súlyszám: 10), II/31. alszempont: EKG jelekhez való hozzáférés adatfeldolgozáshoz (megoldott-e az adatok exportja az MR mérésekkel való szinkronizációs információval)(igen/nem)(súlyszám: 10) (560)
3. Kiegészítő szolgáltatások az alábbi alszempontok szerint: III/1. alszempont: Pulzusszekvencia/képrekonstrukciós tréningek száma (tréning/év)(súlyszám:20), III/2. alszempont: Work in progress package hozzáférés biztosítása (igen/nem)(súlyszám: 20) (40)
4. Szervizelésre vonatkozó szempontok az alábbi alszempontok szerint: IV/1. alszempont: Vállalt garanciaidő (elvárt minimum 24 hónap, hónapban)(súlyszám: 50), IV/2. alszempont A garanciaidőn túli várható éves szervizköltség (nettó EUR/év)(súlyszám: 50) (100)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15531
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Jogi Iroda
dr. Halász Anita
Internetcím: www.ttk.mta.hu 🌏
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
További információk
1.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: A dokumentáció igénylése: személyesen az ajánlatkérő székhelyén a Jogi Irodán (D5.05.B szoba) leadott írásbeli kérelemmel, vagy e-mailen tehet meg az ajánlattevő a halasz.anita@ttk.mta.hu e-mail címre írt kérelmével, vagy az ajánlatkérőnek címzett levelében postai úton: címzett dr. Halász Anita jogi irodavezető. A kérelemnek tartalmaznia kell legalább: az eljárás számát, megnevezését, az ajánlattevő nevét, címét, telefon és telefax számát, e-mail címét, a kontakt személy nevét és a cégszerű aláírást. A dokumentáció kikérése és átvétele az ajánlattétel feltétele, másra nem ruházható át, és nem tehető közzé. Az ajánlati dokumentációt az Ajánlatkérő az ajánlattevők részére elsődlegesen elektronikusan – a dokumentáció terjedelme miatt – küldi meg, az ajánlattevő kifejezett kérése esetén papír alapon postai úton, vagy személyes átvétel lehetőségével bocsátja rendelkezésre. A dokumentáció személyesen az Ajánlatkérő Jogi Irodájában munkanapokon 09:00-14:00 óráig az ajánlati felhívás megjelenése napjától az ajánlattételi határidő lejártáig, az ajánlattételi határidő lejártának napján 09:00-10:00 óráig vehető át. A dokumentációt ajánlatonként egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak kell kikérnie.
Többet mutasson
2.) Ajánlatkérő biztosítja a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 67. §-ban foglaltak szerint. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 67. § (5) alapján amennyiben az ajánlattevő a hiánypótlás során korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és további hiánypótlás elrendelésére lenne szükség e gazdasági szereplőre, Ajánlatkérő nem rendel el további hiánypótlást, hanem a rendelkezésre álló dokumentumok alapján végzi el a bírálatot.
Többet mutasson
+ még 36
3.) Ajánlatkérő eredményhirdetést nem tart, eredményt az összegezés megküldésével hirdet. Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a Kbt. 65. § (1) bekezdésének megfelelően az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül fogja elbírálni, az elbírálást olyan időtartam alatt fogja elvégezni, hogy az ajánlattevőknek az eljárást lezáró döntésről való értesítésére az ajánlati kötöttség fennállása alatt sor kerüljön.
Többet mutasson
4.) Ajánlatok benyújtása: Az ajánlatokat írásban és zártan, az Ajánlatkérő 1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 2. szám alatti székhelyén Ajánlatkérő Jogi Irodáján V. em. D5.05B. számú szoba címére közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig 1 eredeti és 1 elektronikus példányban. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. A papíralapú ajánlatot zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön, és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. A teljes ajánlatot CD-n vagy DVD-n jelszó nélkül olvasható, de nem módosíthatóan pdf. formátumban is be kell az ajánlat részeként nyújtani. Ajánlattevő köteles csatolni a kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy a fentiek szerinti adathordozón benyújtott ajánlatának tartalma teljes mértékben megegyezik az általa benyújtott eredeti megjelölésű ajánlat tartalmával. A papír alapú ajánlatot és az elektronikus adathordozót egy közös csomagban kell elhelyezni, melyen kérjük feltüntetni az ajánlattevő nevét, címét, továbbá „Ajánlat – MTA TTK – 3 Teslás Mágneses Rezonanciás képalkotó berendezés beszerzése” „Ajánlattételi határidő lejártáig felbontani tilos" megjelölést.
Többet mutasson
5.) Csatolja az ajánlattevő, közös ajánlattevő vonatkozásában, az aláírási címpéldányt, aláírás-mintát annak igazolására, hogy az ajánlatot, illetőleg az abban szereplő nyilatkozatokat az ajánlattevő, a 10% feletti alvállalkozó, valamint az erőforrást nyújtó szervezet képviseletére jogosult személy írta alá.
Többet mutasson
6.) Amennyiben a cégbíróságon a cégkivonattal kapcsolatos folyamatban lévő változásbejegyzés áll fenn, csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
7.) A teljes ajánlati felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
8.) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség az Ajánlattevőt terheli.
9.) Amennyiben valamely igazolás vagy nyilatkozat nem magyar nyelven kerül csatolásra, magyar nyelvű fordítását is mellékelni kell, kivéve azon dokumentumok esetében ahol Ajánlatkérő jelen Felhívásban vagy az Ajánlati Dokumentációban kifejezetten feltüntette, hogy elfogad idegen nyelvű dokumentumot is. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni.
Többet mutasson
10.) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) a)-b) pontjaiban foglaltak szerint. (Nemleges nyilatkozat is szükséges!) Ennek megfelelően meg kell jelölnie: a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez alvállalkozót kíván igénybe venni; b) az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni Az Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a fentiekben rögzített nyilatkozatuk kitöltésekor vegyék figyelembe a Kbt. 26. § szakaszát, amelynek értelmében, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. (Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a jelen közbeszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.). A dokumentum benyújtható egyszerű másolatban, a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok Ajánlattevő általi felelős fordítását Ajánlatkérő köteles elfogadni.
Többet mutasson
11.) Ajánlatkérő az eljárás során keletkezett iratokat elsődlegesen elektronikusan küldi meg ajánlattevők részére. Az elektronikus megküldés (e-mail) sikeres visszaigazolás esetén is eljuttatottnak tekinti Ajánlatkérő az aktuális iratot.
Többet mutasson
12.) Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 71. § (2) bekezdés b) pontjában rögzítetteknek megfelelően az összességében legelőnyösebb ajánlat elve alapján értékeli. „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról” (2012. évi 61. szám) szóló útmutatója szerint. Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10 pont.
Többet mutasson
A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
Egyenes arányosítás módszere szerint történik a pontozás a II/7-II/9., II/17., II/19., III/1. és IV/1. alszempontok esetében. A legmagasabb érték lesz a legkedvezőbb, Ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva arányosan számolja ki a pontszámokat.
Többet mutasson
Reciprok arányosítás módszere szerint történik a pontozás az I. résszempont, II/1-II/5., II/10-II/16. és IV/2. alszempontok esetében. A legalacsonyabb érték a lekedvezőbb, az Ajánlatkérő erre a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (felső ponthatár) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva arányosan számolja ki a pontszámokat.
Többet mutasson
A II/6., II/18., II/20.-II/31. és III/2. alszempotok esetében egy adott funkció vagy tulajdonság meglétének értékelése során (igen/nem) az adott funkció vagy tulajdonság megléte az adott alszemponthoz tartozó maximális (10 pont), míg az adott funkció vagy tulajdonság hiánya a minimális (1 pont) pontszámot kapja.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (5) bekezdés alapján a fenti módszerek részletes ismertetését az Ajánlati Dokumentációban adja meg.
A megadott módszerek alapján kiszámított pontszámok az adott résszemponthoz/alszemponthoz tartozó súlyszámmal kerülnek megszorzásra, Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedes jegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint. Az így adódó pontszámok ajánlatonkénti összeadásuk után adódó összpontszámok kerülnek összehasonlításra.
Többet mutasson
13.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. § szerinti nyilatkozatot.
14.) Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők által kötött megállapodást, amely részletesen rendelkezik a felelősség, a képviselet és a feladatmegosztás kérdéseiről. A megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak.
Többet mutasson
15.) Az ajánlathoz csatolni kell a Kbt. 58. § (3) bekezdés és 60. § (5) és (3) bekezdés szerinti nyilatkozatokat. Ennek megfelelően ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy ajánlatában nem vesz igénybe a Kbt. 56.§ (1) bek. szerinti kizáró okok alá tartozó alvállalkozót, továbbá nyilatkoznia kell ajánlatában az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. Az ajánlatban a Kbt. 60. § (5) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
Többet mutasson
16.) Ajánlattevőnek csatolnia kell valamennyi számlavezető pénzügyi intézményének a megnevezését és bankszámlaszámát tartalmazó, cégszerűen aláírt nyilatkozatát, amely tartalmazza, hogy az ajánlat részeként becsatolt pénzügyi intézmény nyilatkozataiban feltüntetetteken kívül más pénzügyi intézménynél további számlát nem vezetnek. Amennyiben valamely bankszámla már megszűnt, de a cégnyilvántartásban még nem került törlésre, csatolandó a megszűnést igazoló okirat vagy nyilatkozat. Abban az esetben, ha a cégnyilvántartásban nem szerepel valamely bankszámla, ajánlattevő sorolja fel ezen bankszámláit, illetve csatolja a megjelölt bankszámlák tekintetében a megfelelő tartalmú pénzintézetétől származó nyilatkozatot figyelembe véve az ajánlati felhívás III.2.2 - P1 pontjában meghatározott formai és tartalmi követelményeket.
Többet mutasson
17.) Ajánlattevő köteles a dokumentáció mellékletét képező ajánlattételi táblázatot kitöltve az ajánlatához csatolni.
18. Kérjük, hogy ajánlattevő csatoljon be ajánlatában a megajánlott terméket bemutató leírást, katalógust, prospektust, vagy brossúrát. E körben ajánlatkérő elfogad angol nyelven becsatolt iratokat is.
Többet mutasson
19.) Ajánlatkérő a dokumentációban szereplő műszaki leírást teljesítmény-, illetve funkcionális követelmények megadásával határozta meg, amennyiben a műszaki leírás a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározásának szükségessége miatt meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra való hivatkozást tartalmaz a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 26. § (6) bekezdése alapján Ajánlatkérő, azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Érvénytelennek minősül az ajánlat, amely nem a dokumentációban meghatározott műszaki leírásnak megfelelő termékek megajánlását tartalmazza.
Többet mutasson
20.) A vételárnak tartalmaznia kell minden költséget, különös tekintettel az eszközök telepítésére, szakemberek betanítására, amely a felhívásban és dokumentációban meghatározott feltételekkel a szerződés szerinti teljesítéshez szükséges.
Többet mutasson
21.) Az ajánlatban szereplő valamennyi adatot forintban (HUF) kell megadni.
22.) Amennyiben az Ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek úgy kíván megfelelni, hogy más szervezetek kapacitásaira támaszkodik, akkor ennek igazolására a Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglalt dokumentumok csatolása szükséges, továbbá a kapacitást nyújtó szervezetnek csatolnia kell az Ajánlattevő alkalmasságának igazolására nézve előírt tartalmú és formájú dokumentumokat is.
Többet mutasson
23.) A nem Magyarországon bejegyzett ajánlattevő a saját vonatkozásában, az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában a közbeszerzési eljárásban részt vevő nem Magyarországon bejegyzett alvállalkozója, illetve a számára a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerinti, az alkalmasság igazolásában részt vevő nem Magyarországon bejegyzett gazdasági szereplők tekintetében az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem korábbi keltezésű cégkivonatot, illetve az ajánlattevő a saját vonatkozásában, az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában a közbeszerzési eljárásban részt vevő alvállalkozója, illetve a Kbt. 55. §(5) bekezdés szerinti az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplők tekintetében az aláírási címpéldányokat annak igazolására, hogy az ajánlatot, illetőleg az abban szereplő nyilatkozatokat az ajánlattevő, az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő képviseletére jogosult személy írta alá.
Többet mutasson
24.) Meghatalmazott esetében a meghatalmazott aláírását is tartalmazó meghatalmazást is szükséges csatolni.
25.) Az ajánlattevőnek csatolni kell nyilatkozatot az ajánlati dokumentációban megadott szerződéstervezet változtatás nélküli elfogadásáról.
26.) Ajánlatkérő a hirdetmény Közbeszerzési Értesítőben történő megjelenését követő 10. munkanapon helyszíni bejárást tart, a telepítés helyszínének megismerése végett, amelyről jegyzőkönyvet készít. A helyszíni bejáráson megjelenni nem tudó, de az eljárás iránt érdeklődő azon gazdasági szereplőknek, akik a helyszíni bejárás időpontjáig az eljárás iránt való érdeklődésüket Ajánlatkérő felé írásban jelezték Ajánlatkérő az ott elhangzottakról készült jegyzőkönyvet biztosítja.
Többet mutasson
27. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a teljesítés helye szerinti épületre vonatkozóan az eszköz elhelyezéséhez szükséges építési munkálatok elvégzése során ajánlattevő úgy köteles a kialakításokat elvégezni, hogy Ajánlattevő épülettel kapcsolatos garanciális igényei ne sérülhessenek.
Többet mutasson
28.) A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45.§. (1)-(6) bekezdéseiben valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók.
29.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket az ajánlati dokumentáció előír. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban szereplő dokumentumokat elegendő egyszerű másolatban benyújtani. A Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott ajánlat egy eredeti példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Többet mutasson
30.) Jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény az irányadó.
31.) Az ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki és szakmai alkalmasságának feltételei és azok előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
Többet mutasson
32.) Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevő(k) figyelmét, hogy az ajánlatában, valamint esetlegesen a Kbt. 69-70. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatják. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni és az ajánlat, vagy az indokolás végén, az ajánlat, vagy az indokolás többi részéről elkülönítetten elhelyezni, hogy azok ne tartalmazzanak a Kbt. 80. § (2)-(3) bekezdés szerinti elemeket [Kbt. 80. § (1)].
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2014/S 095-166050 (2014-05-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-11-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 460 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-11-10 📅
Közzététel dátuma: 2014-11-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 218-385477
Hirdetményre hivatkozik: 2014/S 95-166050
HL-S szám: 218
További információk
A 92/2011. (XII. 30.) NFM Rendelet 18. § a) pontja szerinti információ: A nyertes ajánlattevő nem tartozik a 2004. évi XXXIV. törtvény hatálya alá. A 92/2011. (XII. 30.) NFM Rendelet 18. § c) pontja szerinti információ (ajánlattevők neve, címe): 1. Siemens Zrt., címe: 1143 Budapest, Gizella u. 51–57. 2. Philips Magyarország Kft., címe: 1117 Budapest, Alíz u. 1. 3. GE Hungary Kft., címe: 2040 Budaörs, Akron u. 2.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: KB/7-2014-AKK

Eljárás
Díjazási kritériumok
Kritérium: 2. Szakmai szempontok az alábbi alszempontok szerint: II/1. alszempont: Mágnes homogenitás V-RMS 40 cm dsv (ppm) (súlyszám: 25), II/2. alszempont: Mágnes homogenitás V-RMS 30 cm dsv (ppm) (súlyszám: 25), II/3. alszempont: Mágnes homogenitás V-RMS 20 cm dsv (ppm) (súlyszám: 25), II/4. alszempont: Mágnes homogenitás V-RMS 10 cm dsv (ppm) (súlyszám: 25), II/5. alszempont: A mágneses térerő időbeli stabilitása (max. 0,1 ppm/hr) (súlyszám: 25), II/6. alszempont: Manuális shimming állítás lehetősége (igen/nem) (súlyszám: 5), II/7. alszempont: Különböző grádienstekercsek által függetlenül előállítható maximális grádiens amplitúdó a három fő tengelyirányban (x, y, z) külön-külön, a maximumként megadott FOV-ra (minimum 50mT/m) (súlyszám: 20), II/8. alszempont: Különböző grádienstekercsek által függetlenül előállítható maximális grádiens slew rate (grádiens változási sebesség), a három fő tengelyirányban (x, y, z) külön-külön, a maximumként megadott FOV-ra (minimum elfogadható: 180T/m/ms) (súlyszám: 20), II/9. alszempont: A II/8 alszempontban megadott maximálisan elérhető grádiens slew rate-tel mekkora maximális grádiens amplitúdó érhető el a fő tengelyirányokban külön-külön függetlenül (mT/m) (súlyszám: 20) II/10. alszempont: A grádiens linearitása (maximális deviancia 30 cm DSV, legnagyobb elfogadható érték: 2%) (súlyszám: 30), II/11. alszempont: Grádiens echo szekvenciák (pl.: FLASH) minimális TE időparamétere 128x128 akvizíciós mátrix esetén parallel gyorsítás nélküli 2D felvétel (ms) (súlyszám: 5),II/12. alszempont: Grádiens echo szekvenciák (pl.: FLASH) minimális TR időparamétere 128x128 akvizíciós mátrix esetén parallel gyorsítás nélküli 2D felvétel, a II/11. alszempont szerinti minimum TE mellett (ms) (súlyszám: 5), II/13. alszempont: Grádiens echo szekvenciák (pl.: FLASH) minimális TE időparamétere 128x128 akvizíciós mátrix esetén parallel gyorsítás nélküli 3D felvétel (ms) (súlyszám: 5), II/14. alszempont: Minimális echo-spacing 2D EPI szekvenciák használatánál 128x128 akvizíciós mátrix esetén parallel gyorsítás nélküli (ms) (súlyszám: 10), II/15. alszempont: Steiskel-Tanner típusú single shot diffúzió súlyozott képi szekvencia minimum TE ideje (SSh DWI, b=1000, 128x128 akvizíciós mátrix, ms) (súlyszám: 5),II/16. alszempont: Steiskel-Tanner típusú single shot diffúzió súlyozott képi szekvenciaminimum TR ideje a II/15. alszempont szerinti minimum TE mellett (SSh DWI, b=1000, 128x128 akvizíciós mátrix, ms) (súlyszám: 10), II/17. alszempont: A párhuzamos adatgyűjtéssel működtethető sokcsatornás dedikált koponyatekercs tekercselemeinek száma (min. 32, db)(súlyszám: 30), II/18. alszempont: Az RF rendszerben a digitális jelátalakítás az (adó)-vevő tekercsekben integráltan történik-e (igen/nem)(súlyszám: 40), II/19. alszempont: A rendszer független RF vevő csatornáinak száma (minimális elvárt 32, db)(súlyszám: 20), II/20. alszempont: Parallel gerjesztő RF impulzusok páciens/vizsgált testrész adaptív generálása (igen/ nem)(súlyszám: 10), II/21. alszempont: Implementált a multiband grádiens EPI akvizíciós szekvencia (igen/ nem) (súlyszám: 40), II/22. alszempont: Implementált 3D arterial spin labelling (igen/nem) súlyszám: 10), II/23. alszempont: Implementált pseudocontinues ASL (PCASL) szekvencia (igen/nem) (súlyszám: 15), II/24. Implementált spiral EPI kiolvasás (igen/nem)(súlyszám: 5), II/25. alszempont: Lehetséges diffúziós mérési irányok számának maximuma (min. 64)(súlyszám. 30), II/26. alszempont: Multinukleáris spektroszkópia (igen/nem)(súlyszám: 30), II/27. Felhasználó külső elemző számítógéppel hozzáfér-e dinamikus mérési adatokhoz (pl.:fMRI) kvázi real time (max. 0,5 mp) késleltetéssel (igen/nem)(súlyszám: 30), II/28. alszempont: Felhasználó külső elemző számítógéppel hozzáfér-e dinamikus mérési adatok (pl.: fMRI) rekonstrukció előtti (k-space) verziójához kvázi real time (max. 0,5 mp) késleltetéssel (igen/nem)(súlyszám: 10), II/29. alszempont: Légzésmonitor jelekhez való hozzáférés adatfeldolgozáshoz (megoldott-e az adatok exportja az MR mérésekkel való szinkronizációs információval)(igen/nem)(súlyszám: 10), II/30. alszempont: Perifériás pulzoxymeter jelekhez való hozzáférés adatfeldolgozáshoz (megoldott-e az adatok exportja az MR mérésekkel való szinkronizációs információval)(igen/nem)(súlyszám: 10), II/31. alszempont: EKG jelekhez való hozzáférés adatfeldolgozáshoz (megoldott-e az adatok exportja az MR mérésekkel való szinkronizációs információval) (igen/nem)(súlyszám: 10) (560)
3. Kiegészítő szolgáltatások az alábbi alszempontok szerint: III/1. alszempont: Pulzusszekvencia/ képrekonstrukciós tréningek száma (tréning/év)(súlyszám:20), III/2. alszempont: Work in progress package hozzáférés biztosítása (igen/nem)(súlyszám: 20) (40)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2014-09-15 📅
Név: Siemens termelő, szolgáltató és kereskedelmi zártkörűen működő részvénytársaság
Postacím: Gizella utca 51–57.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1143
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: sandor.szoke@siemens.hu 📧
Internetcím: www.siemens.hu 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Forrás: OJS 2014/S 218-385477 (2014-11-10)