A Törvényalkotás Parlamenti Informatikai Rendszerének (ParLex) megvalósítása az Országgyűlés Hivatala – Oracle alapú – törvényalkotást támogató rendszerével való együttműködését biztosítva. Olyan átfogó, a változó jogszabályi környezetnek megfelelően alakítható, továbbfejleszthető, hatályosító funkcióval rendelkező, magyar nyelvű - lehetőség szerint nyílt forráskódú, ODF (Open Document Format) dokumentum előállítására is képes, – informatikai rendszer létrehozása, amely az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény, valamint az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat – szerződéskötés napján hatályos - rendelkezéseinek megfelelően lehetővé teszi a törvényalkotási folyamat támogatását. A kialakításra kerülő rendszernek lehetővé kell tennie irományok elektronikus úton történő előállítását és benyújtását, továbbá az országgyűlési adatok feldolgozásával más dokumentumok és tárgyalási segédanyagok informatikai előállítását és kezelését.
Az esetleges licencek beszerzése 3 évre vonatkozó licence nyomonkövetéssel, valamint rendszertámogatás az átadás-átvételt követő egy évig.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-11-17.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-10-14.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2014-10-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftvercsomag-programozási szolgáltatások
Quantity or scope:
“Egy db informatikai rendszer kialakítása, és a hozzá kapcsolódó rendszertámogatás az átadás-átvételt követő egy évig. A felhasználói jogosultságokkal...”
Quantity or scope
Egy db informatikai rendszer kialakítása, és a hozzá kapcsolódó rendszertámogatás az átadás-átvételt követő egy évig. A felhasználói jogosultságokkal rendelkező felhasználók száma: 600 fő + 50 %.
Többet mutasson Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftvercsomag-programozási szolgáltatások📦
Eljárás
Eljárás típusa: Tárgyalásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Országgyűlés Hivatala
Postacím: Kossuth Lajos tér 1–3.
Postai irányítószám: 1055
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.parlament.hu🌏
E-mail: kozbeszerzes@parlament.hu📧
Telefon: +36 14416498📞
Fax: +36 14416497 📠
“1. Az épületbe történő belépés előtt minden alkalommal előzetesen be kell jelentkezni az I.1. pontban meghatározott telefonszámon, a név és egy érvényes,...”
1. Az épületbe történő belépés előtt minden alkalommal előzetesen be kell jelentkezni az I.1. pontban meghatározott telefonszámon, a név és egy érvényes, fényképes igazolvány számának megadásával.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2015-02-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Total value of the procurement: 112 300 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
“A WSH Számítástechnikai Oktató és Szolgáltató Kft. rendszerszervezés, szoftverfejlesztés, szakértés ellátására 10 %-ot nem meghaladó mértékben von be...”
A WSH Számítástechnikai Oktató és Szolgáltató Kft. rendszerszervezés, szoftverfejlesztés, szakértés ellátására 10 %-ot nem meghaladó mértékben von be alvállalkozót, a Webstar Csoport Kft. alvállalkozót nem kíván bevonni a szerződés teljesítésébe.
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2016-03-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: 584/2014
Total value of the procurement: 112 300 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: IT-szoftverfejlesztési szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS region: hu101 🏙️
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság