Az árvízvédelmi rendszer elemeinek komplex fejlesztéséhez szükséges tervek, tanulmányok készítése, vizsgálatok elvégzése a Tisza, Batár és a Túr mentén

Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság

Vállalkozási szerződés „Az árvízvédelmi rendszer elemeinek komplex fejlesztéséhez szükséges tervek, tanulmányok készítése, vizsgálatok elvégzése a Tisza, Batár és a Túr mentén” tárgyban.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2015-02-06. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-12-22.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2014-12-22 Ajánlati felhívás
2015-03-26 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2014-12-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Az árvízvédelmi rendszer elemeinek komplex fejlesztéséhez szükséges tervek, tanulmányok készítése, vizsgálatok elvégzése a Tisza, Batár és a Túr menténVállalkozónak a lentiekben előírt feladatokat a következő folyószakaszokra kell elvégeznie (összesen 38,737 km hosszú árvízvédelmi töltésre):— Tisza bal part 130+681-143+258 tkm közötti szakasz,— Tisza jobb part 54+292 (jelenlegi szelvényszám)-62+812tkm közötti szakasz,— Batár bal part 0+000-6+690 tkm közötti szakasz,— Túr bal part 0+000-10+950 tkm közötti szakasz.A vállalkozó által végzendő tevékenységek:a. geodéziai felmérések végzése,b. a töltéstest talajmechanikai vizsgálatainak elvégzése,c. vízjogi létesítési engedélyes tervek készítése (szakaszonként, összesen 4 db),d. területkimutatás készítése,e. előzetes régészeti dokumentáció készítése,f. előzetes (környezeti) vizsgálati dokumentáció összeállítása,g. talajvédelmi terv készítése,h. tervezői egyeztetések lefolytatása,i. tervezői költségbecslés készítése,j. egyéb feladatok (határvízi egyeztetéseken részvétel, rendelkezésre állás, terv aktualizálás).A részletes leírást az Ajánlattételi Dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Postacím: Széchenyi utca 19.
Postai irányítószám: 4400
Postai város: Nyíregyháza
Kapcsolat
Internetcím: http://www.fetivizig.hu 🌏
E-mail: deake@fetivizig.hu 📧
Telefon: +36 42502200/17103 📞
Fax: +36 42502202 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-12-22 📅
Benyújtási határidő: 2015-02-06 📅
Közzététel dátuma: 2014-12-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 248-439403
HL-S szám: 248
További információk
1. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: teljes terjedelmében elektronikus módon (e-mailben vagy CD-n). A dokumentáció átadásának/megküldésének feltétele az írásos igénylés személyes leadása, telefaxon vagy e-mailben történő megküldése Ajánlatkérő jelen felhívás I.1. pontban megjelölt címére. Az igénylés tartalmazza az igénylő cég megnevezését, székhelyét, a kapcsolattartó személy nevét, telefonszámát, email címét, és a postacímét. Az elektronikus adathordozó átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján. Az ajánlattételi határidőig személyesen Ajánlatkérő székhelyén, a 124. sz. irodában, munkanapokon 9:00–14:00 óráig, az ajánlattételi határidő lejártának napján 10:00 óráig. Ha a dokumentáció megküldését kérik, ajánlatkérő a Kbt. 50. § (3) bekezdése szerint 2 munkanapon belül küldi meg a dokumentációt elektronikus formában. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. 2. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos összes költség az ajánlattevőt terheli. Az eljárás eredményétől függetlenül az ajánlatkérő nem tehető felelőssé az ajánlattétel költségeivel kapcsolatban. 3. Ajánlatkérő a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdés szerint felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az alkalmasság feltételeit és igazolását a III.2.2. (P1, P2 és P3) valamint a III.2.3. (M1, M2, M3. M4) pontok vonatkozásában a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdéséhez képest szigorúbban állapítja meg. 4. Az ajánlattevőnek az ajánlati árat a felolvasólapon nettó HUF (forint) összegben kell meghatároznia. 5. Ajánlatkérő a Kbt. 67.§ szerint biztosít hiánypótlási lehetőséget. 6. Az ajánlattevő ajánlatában jelölje meg a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjai szerinti adatokat. 7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 60. § (3), Kbt. 60. § (5) bekezdéseire vonatkozóan. 8. Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát cégbírósági változásbejegyzés vonatkozásában. Amennyiben a cégkivonat szerint cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban csatolni kell a cég jogi képviselője által az illetékes cégbíróság részére megküldött változásbejegyzési kérelmet és a Cégszolgálat részéről a jogi képviselőnek megküldött, elektronikus aláírással ellátott visszaigazolást, mindkettőt papír alapú nyomtatott formában. Amennyiben nincs módosítás folyamatban, az erről szóló nyilatkozat csatolása szükséges. 9. Ajánlattevőnek és a Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti kapacitást nyújtó szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot cégszerűen aláíró, továbbá - adott esetben - az ajánlatban cégszerűen nyilatkozó személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját. Ha az iratokat nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, a meghatalmazását is csatolni kell. 10. A Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattevőnek tájékozódnia kell a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelnie. Erről szóló nyilatkozatát Ajánlattevő az ajánlatához csatolni köteles. 11. A Kbt. 25. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. A Kbt. 25. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők nevében megjelölését. 12. A Kbt. 25. § (6) bekezdésében foglaltak alapján a közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell az egyetemleges felelősségvállalást is tartalmazó közös ajánlattevői megállapodást (konzorciális szerződést). 13. Amennyiben az eljárásban a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevő megjelölésére sor kerül, a nyertes visszalépése esetén az ajánlatkérő vele köt szerződést, ha őt a 124. § (4) bekezdése szerinti összegezésben megjelölte. 14. A Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglaltak alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. 15. A Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti szervezet igénybevétele esetén kötelező csatolni: — Ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti szervezet igénybevételéről; — A Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti szervezet nyilatkozata rendelkezésre állásról, — a Kbt. 55. § (6) bekezdése szerinti iratokat. 16. A Kbt. 55. § (6) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során az (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat: a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - az a) pontban foglalt esetektől eltérően - akkor is, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. 17. A Kbt. 60. § (6) bekezdése alapján az ajánlattevőnek felolvasólapot kell csatolnia, amely tartalmazza az ajánlattevő nevét, címét, valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempontok (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek. 18. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45. §-ban foglaltak az irányadók. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a kibocsátott és átvett kiegészítő tájékoztatásokról. 19. Formai követelmények: Az ajánlatokat 1 eredeti nyomtatott és 1 elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Kérjük az ajánlattevőtől cégszerűen aláírt nyilatkozat csatolását a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (eredeti ajánlati példány beszkennelve PDF formátumban) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik. A legkülső csomagoláson fel kell tüntetni: az eljárás TED számát; Ajánlatkérő nevét; a szerződés tárgyának II.1.5. pontban megjelölt megnevezését; "Az ajánlattételi határidőig, 2015. február 6 -ig nem bontható fel!" feliratot. Amennyiben az eredeti illetve az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat az eredeti nyomtatott példány szerint kerül értékelésre. Az ajánlat eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás egy része a matricán legyen. Az ajánlatot az oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel ellátva kell benyújtani. 20. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét hogy az ajánlatban benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmát ajánlatkérő jogosult a Kbt. 58. § (4) és (5) bekezdésben leírtak szerint ellenőrizni. 21. Fordítás: Nem magyar nyelvű dokumentum benyújtása esetén a nem magyar nyelvű dokumentummal együtt annak magyar nyelvű fordítását is be kell nyújtani. Ajánlatkérő az ajánlattevő általi felelős fordítást is elfogadja. (Kbt. 36 § (3)) Ajánlatkérő kizárólag a fordítást vizsgálja. 22. Ajánlatkérő jogosult a Kbt. 89. § (2) bekezdés a) pontjának alkalmazására. 23. A szerződés megkötésére a Kbt. 124. § (6) bekezdése alapján az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldésének napját követő tizenegyedik napon, amennyiben ez nem munkanap, a következő munkanapon 10:00 órakor kerül sor (a Kbt. 124. § (8) bekezdésének figyelembe vételével). 24. Árfolyamok: Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átváltásának szabályait ajánlatkérő az alábbiak szerint rögzíti: a különböző devizák forintra történő átszámításánál a felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni. Árbevétel tekintetében az érintett év, beszámolói évek tekintetében az üzleti év utolsó napján, míg referencia adatok átváltása kapcsán annak teljesítése napján érvényes devizaárfolyam az irányadó. 25. Jelen eljárást megindító felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában az Ajánlatkérési Dokumentációban, továbbá a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény jelen eljárást megindító felhívás feladásának időpontjában hatályos előírásai szerint kell eljárni.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „Az árvízvédelmi rendszer elemeinek komplex fejlesztéséhez szükséges tervek, tanulmányok készítése, vizsgálatok elvégzése a Tisza, Batár és a Túr mentén” tárgyban.
Mennyiség vagy érték:
Az árvízvédelmi rendszer elemeinek komplex fejlesztéséhez szükséges tervek, tanulmányok készítése, vizsgálatok elvégzése a Tisza, Batár és a Túr mentén
Vállalkozónak a lentiekben előírt feladatokat a következő folyószakaszokra kell elvégeznie (összesen 38,737 km hosszú árvízvédelmi töltésre):
— Tisza bal part 130+681-143+258 tkm közötti szakasz,
— Tisza jobb part 54+292 (jelenlegi szelvényszám)-62+812tkm közötti szakasz,
— Batár bal part 0+000-6+690 tkm közötti szakasz,
— Túr bal part 0+000-10+950 tkm közötti szakasz.
A vállalkozó által végzendő tevékenységek:
a. geodéziai felmérések végzése,
b. a töltéstest talajmechanikai vizsgálatainak elvégzése,
c. vízjogi létesítési engedélyes tervek készítése (szakaszonként, összesen 4 db),
d. területkimutatás készítése,
e. előzetes régészeti dokumentáció készítése,
f. előzetes (környezeti) vizsgálati dokumentáció összeállítása,
g. talajvédelmi terv készítése,
h. tervezői egyeztetések lefolytatása,
i. tervezői költségbecslés készítése,
j. egyéb feladatok (határvízi egyeztetéseken részvétel, rendelkezésre állás, terv aktualizálás).
A részletes leírást az Ajánlattételi Dokumentáció tartalmazza.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyháza, Széchenyi u. 19.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (1) bekezdés, továbbá a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d), továbbá f) pontjának hatálya alá tartozik.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, aki a Kbt. 56. § (2) bekezdés hatálya alá tartozik.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Az igazolás módja:
Ajánlattevő vonatkozásában: az ajánlattevőnek ajánlatában a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-11. § foglaltak szerint kell igazolna, hogy nem tartozik a Kbt. 56. § (1) és (2) bekezdésének, továbbá a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d), továbbá f) pontjának hatálya alá.
Többet mutasson
Alvállalkozó és alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet vonatkozásában:
— az Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerint nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
— Ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. §-a alapján a Kbt. 57. §-ában foglalt kizáró okok esetében az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában, az ajánlattevő választása szerint:
a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d), valamint f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d), valamint f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy
Többet mutasson
b) az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát - a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-d), valamint f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Kizáró okok fenn nem állását - magyarországi letelepedésű ajánlattevők esetében - a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2014. évi 57. szám; 16.5.2014.) közzétett „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 56.-57.§-ában, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2-3. §-ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú útmutató alapján szükséges igazolni.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását - a nem magyarországi letelepedésű ajánlattevők esetében - a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2012. évi 61. szám; 1.6.2012.) közzétett Útmutató alapján szükséges igazolni.
Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás vonatkozásában vizsgálja a kizáró okok fenn nem állását, Ajánlattevők (illetve adott esetben az eljárásban megjelölt alvállalkozók -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezetek) a felhívás feladásánál nem régebbi nyilatkozatokkal, igazolásokkal kötelesek bizonyítani, hogy nem tartoznak a kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P1. A 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 14. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő valamennyi pénzforgalmi számlájáról, a pénzügyi intézménytől származó a számlaszámokat is tartalmazó, az eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozat az alábbi kötelező tartalommal:
Többet mutasson
— számlaszám(ok) feltüntetése,
— mióta vezeti(k) a számlá(ka)t,
— ajánlattevőnek volt-e sorban álló tétele az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszaszámított egy évben attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
P2. A 310/2011. (XII.23.) kormányrendelet 14.§ (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattevő saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti mellékletek nélküli beszámolójának benyújtása másolatban az elmúlt három lezárt üzleti évre vonatkozóan, figyelembe véve a 310/2011. (XII.23.) kormányrendelet 14.§ (2) és (3) bekezdésben leírtakat.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (árvízvédelmi létesítmények tervezése) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
(Amennyiben a kért beszámolók a céginformációs szolgálat (www.e-beszamolo.kim.gov.hu) honlapján megismerhetőek, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.)
Többet mutasson
P3. A 310/2011. (XII.23.) kormányrendelet 14.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az előző három (2011, 2012, 2013) évere vonatkozó teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről és a közbeszerzés tárgya szerinti (árvízvédelmi létesítmények tervezése) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak, figyelembe véve a 310/2011. (XII.23.) kormányrendelet 14.§ (3) bekezdésben leírtakat.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelményeknek a Kbt. 55.§ (4)-(6) bekezdései és a Kr. 14.§ (3) bekezdése szerint is megfelelhetnek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
I. Az ajánlattevő gazdasági és pénzügyi szempontból alkalmatlan, ha az alábbi feltételek közül bármelyik fennáll:
P1. Ajánlattevő bármelyik pénzforgalmi számláján a számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszaszámított egy évben sorban állás volt.
P2. Az ajánlattevőnek vagy jogelődjének mérleg szerinti eredménye az elmúlt három lezárt üzleti év bármelyikében negatív.
A Kr. 14. § (2) bekezdés alkalmazásában a később létrejött gazdasági szereplők esetén a működés ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó (árvízvédelmi létesítmények tervezése) nettó árbevétele nem éri el a nettó 118 000 000 HUF-ot.
P3. Ajánlattevő előző három üzleti évében a teljes árbevételének átlaga nem érte el a nettó 236 000 000 HUF-ot és közbeszerzés tárgya szerinti (árvízvédelmi létesítmények tervezése) árbevételének átlaga nem érte el a nettó 118 000 000 HUF-ot.
A P.1 és P.2 pont alkalmassági feltételei kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, így közös ajánlattevők esetén elegendő, ha a közös ajánlattevők egyike felel meg, a P.3 pont tekintetében pedig a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, tekintettel a Kbt. 55. § (4) bekezdésére.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az alábbi pontokban meghatározott követelmények közül bármelyiknek az alább megfogalmazott módon nem felel meg:
M.1. A 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 15.§ (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 (három) évben végzett legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16.§ (1) bekezdésében meghatározott formában igazolva. Az igazolásban vagy nyilatkozatban meg kell adni:
Többet mutasson
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát adó személy neve, elérhetősége,
— a szolgáltatás tárgya,
— az elvégzett munkák felsorolása, ismertetése (az alkalmassági minimum-követelményeknek megfelelően részletezett tartalommal),
— a teljesítés ideje (év/hó/nap),
— ellenszolgáltatás összege
— közös vállalkozásként teljesített szerződés esetén a tagok által teljesített munkarészeket, illetve az ellenszolgáltatások összegeit,
— nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M2. Ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 15. § (3) bekezdés d) pontja alapján köteles csatolni azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezését, valamint képzettségük ismertetését, akiket be kíván vonni a teljesítésbe szakmai önéletrajzuk és rendelkezésre állási nyilatkozat benyújtásával. Magyarországi letelepedésű szakemberek tekintetében a szükséges jogosultság meglétét ajánlatkérő a magyar nyelven, ingyenesen rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartásból ellenőrzi az értékelés során. A jogosultság elérési útvonalát az ajánlatban meg kell adni. Amennyiben nem szerepel a szakember a nyilvántartásban, vagy a nyilvántartás nem elérhető, akkor a jogosultságot igazoló dokumentum másolatának benyújtása szükséges.
Többet mutasson
Más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő, vagy származási országban szerzett, az előbbivel egyenértékű jogosultságot igazoló dokumentum magyar nyelvű fordítását kell benyújtani.
(A dokumentumoknak az alkalmasságnak való megfelelést egyértelműen tartalmazniuk kell.)
M3. Ajánlattevő 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 15. § (3) bekezdés f) pontja alapján csatolja a tervezési tevékenység végzésére vonatkozó, az ajánlattételi határidő lejártakor érvényes ISO 9001:2008 szabványnak megfelelő minőségbiztosítási rendszer tanúsítványt, vagy a 310/2011 (XII.23.) Kormányrendelet 17. § (2) bekezdése szerinti egyéb, ezzel egyenértékű dokumentumot, ennek hiányában az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait
Többet mutasson
M4. Ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 15. § (3) bekezdés e) pontja alapján nyilatkozat formájában mutassa be a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközöket, továbbá nyilatkozatát arról, hogy a szoftver jogtiszta.
Az alkalmassági követelményeknek a Kbt. 55. § (4)-(6) bekezdései szerint is megfelelhetnek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az ajánlattevő alkalmatlan, ha az alábbiakban meghatározott feltétel fennáll:
M1. Ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben összesen az alábbi tárgyú tervezésekre vonatkozó referenciával:
a) legalább 1 db árvízvédelmi töltés építésére vagy árvízvédelmi töltés fejlesztésére vonatkozó tervezési referenciával, amelynek értéke eléri a nettó 80 millió Ft tervezési értéket,
b) legalább 1 db árvízvédelmi fejlesztéshez kapcsolódó előzetes vizsgálati dokumentáció készítésére vonatkozó referenciával,
c) legalább 1 db nemzetközi, határvízi egyeztetést igénylő árvízvédelmi tervezési referenciával, ahol a tervezési érték eléri a nettó 40 millió Ft értéket.
Közös vállalkozásként teljesített szerződés esetén csak Ajánlattevő által teljesített rész kerül figyelembe vételre az alkalmasság vizsgálatakor.
M2. Ha nem rendelkezik legalább a következő szakemberekkel:
— legalább 1 fő projektvezető, aki rendelkezik a 297/2009 (XII.21.) Kormányrendelet szerinti SZVV-3.5 (árvízmentesítés, árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, sík- és dombvidéki vízrendezés, belvízvédelem, öntözés szakterület) vízgazdálkodási szakértői jogosultsággal és legalább 5 éves tapasztalattal olyan árvízvédelmi projektek irányításban, amelyek nemzetközi, határvízi egyeztetést igényeltek,
Többet mutasson
— legalább 2 fő a 266/2013. (VII.11.) Kormányrendelet szerinti VZ-TER kategóriás jogosultságú tervezővel, akik rendelkeznek legalább 5 éves szakmai gyakorlattal árvízvédelmi tervezés területen,
— legalább 1 fő, a 266/2013. (VII.11.) Kormányrendelet szerinti GT-T geotechnikai tervezői jogosultságú szakemberrel,
— legalább 1 fő, GD-T geodéziai tervezői jogosultságú szakemberrel,
— legalább 1 fő, a 297/2009 (XII.21.) Kormányrendelet szerinti
SZKV 1.1-1.4 jogosultságú környezetvédelmi szakértővel,
SZTV 2.1 jogosultsággal rendelkező természetvédelmi szakértővel,
SZVV 3.1. jogosultsággal rendelkező vízgazdálkodási szakértővel,
SZTjV jogosultsággal rendelkező tájvédelmi szakértővel.
Jogosultság tekintetében, ajánlatkérő elfogadja a vonatkozó jogszabály által kijelölt szervezet által egyenértékűnek tekintett képzettséget is.
Az alkalmassági feltételnek való megfelelés érdekében egy szakember több szakterületre is megjelölhető.
M3. ha nem rendezik tervezési tevékenység végzésére vonatkozó, az ajánlattételi határidő lejártakor érvényes ISO 9001:2008 szabványnak megfelelő minőségbiztosítási rendszer tanúsítvánnyal, vagy a 310/2011 (XII.23.) Kormányrendelet 17. § (2) bekezdése szerinti egyéb, ezzel egyenértékű dokumentummal, ennek hiányában az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival.
Többet mutasson
M.4. ha nem rendelkezik
— legalább 3 db jogtiszta, a tervezési feladat elvégzésére alkalmas AUTOCAD CIVIL 3 D tervező szoftverrel,
— legalább 1 db jogtiszta geotechnikai szoftverrel (Geo-5 szoftver állékonysági vizsgálati modul, vagy azzal egyenértékű), mely alkalmas árvízvédelmi töltések állapotelemzésére.
Az alkalmassági követelményeknek a Kbt. 55. § (4)-(6) bekezdései szerint is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
— Késedelmi kötbér a teljesítési véghatáridőre: a késedelem minden napja után, a késedelemmel érintett engedélyes terv nettó Ajánlati árának 0,5 %-a. Maximum 30 nap késedelem lehetséges, a 30 napot meghaladó késedelem meghiúsulásnak minősül.
— Meghiúsulási kötbér: a késedelemmel érintett engedélyes terv nettó Ajánlati árának 15 %-a.
— Jótállási idő: 12 hónap
— Jólteljesítési biztosíték: Megrendelő a jótállással kapcsolatos igényeinek biztosítására jólteljesítési biztosítékot köt ki, melynek összege a nettó vállalkozási díj 5 %-a, s melyet a Kbt. 126.§. (4) bekezdés alapján a Vállalkozónak a szerződés teljesítésének napjáig kell a Megrendelő rendelkezésére bocsátania a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott valamely módon.
Többet mutasson
— Előleg visszafizetési biztosíték: a biztosított (igénybe vett) előleg összegének megfelelően a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontja szerinti valamely formában biztosítva. Amennyiben az ajánlattevő előleget kíván igénybe venni, nyilatkoznia kell az ajánlatban arról, hogy az előleg visszafizetési biztosítékot legkésőbb az előlegszámla benyújtásáig rendelkezésre bocsátja.
Többet mutasson
— A Kbt. 126. § (5) bekezdés alapján a biztosítékok határidőre történő rendelkezésre bocsátásától az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezettel rendelkezik. A fedezet költségvetési támogatásból áll rendelkezésre.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme a forint.
Ajánlatkérő előleg nyújtására biztosít lehetőséget. Az előleg mértéke a vállalkozási szerződés összegének maximum 30 %-a lehet. Amennyiben ajánlattevő előleg kifizetését kéri, ajánlatkérő az előlegnek megfelelő összegű előleg-visszafizetési biztosíték nyújtását írja elő, melynek határidőben történő rendelkezésre bocsátásáról ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján.
Többet mutasson
Nyertes Ajánlattevő 100 %-os készültségnél egy (vég)számla benyújtására jogosult. Előleg igénybevétele esetén az előleg összege ezen végszámlából kerül levonásra.
Ajánlatkérő az ellenértéket a szerződéstervezetben rögzített feltételekkel, az igazolt teljesítés alapján benyújtott és a vonatkozó, valamint a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően kiállított számla ellenében, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése szerint (a számla ajánlatérő általi kézhezvételét követő 30 napon belül), a szerződésszerű teljesítést követően átutalással egyenlíti ki.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban Art.) 36/A. §-ában foglaltakra.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a közös ajánlattevőknek a Kbt. 27. § (1) bekezdése alapján gazdálkodó szervezet létrehozását.
Egyéb különleges feltételek:
— az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII.11.) Kormányrendelet.
— a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 297/2009 (XII.21.) Kormányrendelet.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
266/2013. (VII.11.) Kormányrendelet – az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló.
297/2009 (XII.21.) Kormányrendelet – a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló.
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A dokumentációt a Kbt. 52. § (2) bekezdésben foglaltakkal összhangban, bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen átveheti. A dokumentáció ellenértékét kizárólag a 124. § (4) bekezdése szerinti szervezet (az eljárás nyertese, vagy annak visszalépése esetén a következő legkedvezőbb ajánlatot tevő) köteles Ajánlatkérő a Magyar Államkincstárnál vezetett 10044001-01712065 számú számlájára befizetnie/átutalni. A dokumentáció ára bruttó HUF-ban értendő. Az átutalási megbízás/feladóvevény közlemény rovatába írandó szöveg: „közbeszerzési dokumentáció – töltésfejlesztés tervezése; megjelent felhívás KÉ vagy TED száma”.
Többet mutasson
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2015-02-06 📅
A bontás helye:
Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (4400. Nyíregyháza, Széchenyi u. 19.), I. emelet, 113. sz. tárgyaló.
Hely: Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (4400. Nyíregyháza, Széchenyi u. 19.), I. emelet, 113. sz. tárgyaló.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § (2) bekezdése alapján meghatározott személyek.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK16086
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Deák Éva
Internetcím: www.fetivizig.hu 🌏
Név: Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Postacím: Széchenyi u. 19.
Kapcsolattartó pont: Földszinti iktató
Telefon: +36 42502200 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Kezdeti időpont: 2015-03-16 📅
Végdátum: 2015-06-20 📅
További információk
1. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk:
A dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: teljes terjedelmében elektronikus módon (e-mailben vagy CD-n). A dokumentáció átadásának/megküldésének feltétele az írásos igénylés személyes leadása, telefaxon vagy e-mailben történő megküldése Ajánlatkérő jelen felhívás I.1. pontban megjelölt címére. Az igénylés tartalmazza az igénylő cég megnevezését, székhelyét, a kapcsolattartó személy nevét, telefonszámát, email címét, és a postacímét.
Többet mutasson
Az elektronikus adathordozó átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján. Az ajánlattételi határidőig személyesen Ajánlatkérő székhelyén, a 124. sz. irodában, munkanapokon 9:00–14:00 óráig, az ajánlattételi határidő lejártának napján 10:00 óráig. Ha a dokumentáció megküldését kérik, ajánlatkérő a Kbt. 50. § (3) bekezdése szerint 2 munkanapon belül küldi meg a dokumentációt elektronikus formában. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé.
Többet mutasson
2. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos összes költség az ajánlattevőt terheli. Az eljárás eredményétől függetlenül az ajánlatkérő nem tehető felelőssé az ajánlattétel költségeivel kapcsolatban.
3. Ajánlatkérő a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdés szerint felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az alkalmasság feltételeit és igazolását a III.2.2. (P1, P2 és P3) valamint a III.2.3. (M1, M2, M3. M4) pontok vonatkozásában a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdéséhez képest szigorúbban állapítja meg.
Többet mutasson
4. Az ajánlattevőnek az ajánlati árat a felolvasólapon nettó HUF (forint) összegben kell meghatároznia.
5. Ajánlatkérő a Kbt. 67.§ szerint biztosít hiánypótlási lehetőséget.
6. Az ajánlattevő ajánlatában jelölje meg a Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontjai szerinti adatokat.
7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 60. § (3), Kbt. 60. § (5) bekezdéseire vonatkozóan.
8. Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát cégbírósági változásbejegyzés vonatkozásában. Amennyiben a cégkivonat szerint cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban csatolni kell a cég jogi képviselője által az illetékes cégbíróság részére megküldött változásbejegyzési kérelmet és a Cégszolgálat részéről a jogi képviselőnek megküldött, elektronikus aláírással ellátott visszaigazolást, mindkettőt papír alapú nyomtatott formában. Amennyiben nincs módosítás folyamatban, az erről szóló nyilatkozat csatolása szükséges.
Többet mutasson
9. Ajánlattevőnek és a Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti kapacitást nyújtó szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot cégszerűen aláíró, továbbá - adott esetben - az ajánlatban cégszerűen nyilatkozó személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját. Ha az iratokat nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, a meghatalmazását is csatolni kell.
Többet mutasson
10. A Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattevőnek tájékozódnia kell a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelnie. Erről szóló nyilatkozatát Ajánlattevő az ajánlatához csatolni köteles.
Többet mutasson
11. A Kbt. 25. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni. A Kbt. 25. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők nevében megjelölését.
Többet mutasson
12. A Kbt. 25. § (6) bekezdésében foglaltak alapján a közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell az egyetemleges felelősségvállalást is tartalmazó közös ajánlattevői megállapodást (konzorciális szerződést).
Többet mutasson
13. Amennyiben az eljárásban a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevő megjelölésére sor kerül, a nyertes visszalépése esetén az ajánlatkérő vele köt szerződést, ha őt a 124. § (4) bekezdése szerinti összegezésben megjelölte.
14. A Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglaltak alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
15. A Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti szervezet igénybevétele esetén kötelező csatolni:
— Ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti szervezet igénybevételéről;
— A Kbt. 55. § (5) bekezdése szerinti szervezet nyilatkozata rendelkezésre állásról,
— a Kbt. 55. § (6) bekezdése szerinti iratokat.
16. A Kbt. 55. § (6) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során az (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy
Többet mutasson
c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - az a) pontban foglalt esetektől eltérően - akkor is, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
17. A Kbt. 60. § (6) bekezdése alapján az ajánlattevőnek felolvasólapot kell csatolnia, amely tartalmazza az ajánlattevő nevét, címét, valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempontok (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek.
Többet mutasson
18. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45. §-ban foglaltak az irányadók. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a kibocsátott és átvett kiegészítő tájékoztatásokról.
19. Formai követelmények: Az ajánlatokat 1 eredeti nyomtatott és 1 elektronikus adathordozón (CD/DVD) kell benyújtani. Kérjük az ajánlattevőtől cégszerűen aláírt nyilatkozat csatolását a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (eredeti ajánlati példány beszkennelve PDF formátumban) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik.
Többet mutasson
A legkülső csomagoláson fel kell tüntetni: az eljárás TED számát; Ajánlatkérő nevét; a szerződés tárgyának II.1.5. pontban megjelölt megnevezését; "Az ajánlattételi határidőig, 2015. február 6 -ig nem bontható fel!" feliratot.
Amennyiben az eredeti illetve az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat az eredeti nyomtatott példány szerint kerül értékelésre.
Az ajánlat eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás egy része a matricán legyen.
Többet mutasson
Az ajánlatot az oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel ellátva kell benyújtani.
20. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét hogy az ajánlatban benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmát ajánlatkérő jogosult a Kbt. 58. § (4) és (5) bekezdésben leírtak szerint ellenőrizni.
21. Fordítás: Nem magyar nyelvű dokumentum benyújtása esetén a nem magyar nyelvű dokumentummal együtt annak magyar nyelvű fordítását is be kell nyújtani. Ajánlatkérő az ajánlattevő általi felelős fordítást is elfogadja. (Kbt. 36 § (3)) Ajánlatkérő kizárólag a fordítást vizsgálja.
Többet mutasson
22. Ajánlatkérő jogosult a Kbt. 89. § (2) bekezdés a) pontjának alkalmazására.
23. A szerződés megkötésére a Kbt. 124. § (6) bekezdése alapján az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldésének napját követő tizenegyedik napon, amennyiben ez nem munkanap, a következő munkanapon 10:00 órakor kerül sor (a Kbt. 124. § (8) bekezdésének figyelembe vételével).
Többet mutasson
24. Árfolyamok: Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átváltásának szabályait ajánlatkérő az alábbiak szerint rögzíti: a különböző devizák forintra történő átszámításánál a felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni. Árbevétel tekintetében az érintett év, beszámolói évek tekintetében az üzleti év utolsó napján, míg referencia adatok átváltása kapcsán annak teljesítése napján érvényes devizaárfolyam az irányadó.
Többet mutasson
25. Jelen eljárást megindító felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában az Ajánlatkérési Dokumentációban, továbbá a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény jelen eljárást megindító felhívás feladásának időpontjában hatályos előírásai szerint kell eljárni.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137. § (3) bekezdés.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó utca 5.
Forrás: OJS 2014/S 248-439403 (2014-12-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2015-03-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 93 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Szabályozás: Európai Unió

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: szabone.pal.ildiko@fetivizig.hu 📧
Telefon: +36 4250220017102 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-03-26 📅
Közzététel dátuma: 2015-03-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 063-111370
Hirdetményre hivatkozik: 2014/S 248-439403
HL-S szám: 63
További információk
A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése: kisvállalkozás. Az ajánlattevők neve és címe (ország is): VIZITERV ENVIRON Kft. (név) 4400 Nyíregyháza, Kiss E. u. 11. (cím) Magyarország (székhely szerinti ország). Utiber Közúti Beruházó Kft. (név) 1115 Budapest, Csóka u. 7–13. (cím) Magyarország (székhely szerinti ország).
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2015-03-06 📅
Név: VIZITERV Environ Kft.
Postacím: Kiss E. u. 11.
Postai város: Nyíregyháza
Postai irányítószám: 4400
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: illeslajos@environ.hu 📧
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szabóné dr. Pál Ildikó
Forrás: OJS 2015/S 063-111370 (2015-03-26)