Bérleti szerződés – a 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete tárgyában (I. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság A csoport csoportmérkőzéseinek helyszíni közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete; II. rész – a 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Debrecen, Főnix csarnok helyszínen lebonyolításra kerülő csoport és középdöntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete; III. rész: – a 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Budapest Papp László Sportaréna helyszínen lebonyolításra kerülő elődöntő és döntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete)
Bérleti szerződés – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete tárgyában (I. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság A csoport csoportmérkőzéseinek helyszíni közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete; II. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Debrecen, Főnix csarnok helyszínen lebonyolításra kerülő csoport és középdöntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete; III. rész: – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Budapest Papp László Sportaréna helyszínen lebonyolításra kerülő elődöntő és döntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete) bérleti szerződés(ek) keretében.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-10-28.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-10-14.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2014-10-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Műsorszóró produkciós berendezések
Mennyiség vagy érték:
A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete, amely magában foglalja az eszközök telepítését, bontását és technikai üzemeltetését, karbantartását az alábbiak szerint.A HD mobil közvetítő egységeknek a részteljesítésekben jelzett időpontok között kell a MTVA, mint az esemény „Host Broadcaster”-e számára a nemzetközi műsorjelet előállítani, a nemzetközi szabványoknak, az EHF (European Handball Federation), illetve az Infront Sports & Media AG előírásainak megfelelő színvonalon.A HD mobil televíziós közvetítőegységnek az alábbiakban felsorolt, illetve a kiegészítő irat műszaki szakmai leírásában meghatározott eszközöket kell tartalmaznia.I. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság A csoport csoportmérkőzéseinek helyszíni közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérleteA rendszer működési helye: Magyarország,, az A csoport csoportmérkőzéseinek helyszínén, valamint a „TV compound” területén.A mobil közvetítő egység helyszínre történő szállítása 4.12.2014-től kezdhető meg.A mobil közvetítő egység beépítését követően a teljes körű technikai próbát a 6.12.2014. 10:00-tól kell teljesíteni.A helyszínről történő elszállítást 12.12.2014. napon kell teljesíteni.Minimum elvárások:— minimum 10 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítés elvárásainak megfelelő és szükséges kiegészítővel, amelyből 2 db RF és 1 db „super slow-motion”.— minimum 1 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel— minimum 1 db, minimum 10 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéssel, rendszerrel, a szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.A „super slow-motion” és a non-lineáris, rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéseknek egy hálózatban kell tudni működni.II. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Debrecen, Főnix csarnok helyszínen lebonyolításra kerülő csoport és középdöntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérleteA rendszer működési helye: Debrecen, Főnix Csarnok és a mellette lévő „TV compound”.A mobil közvetítő egység helyszínre történő szállítása 4.12.2014-től kezdhető meg.A mobil közvetítő egység beépítését követően a teljes körű technikai próbát a csoportkörökhöz 6.12.2014. 10:00-tól, míg a középdöntőhöz 12.12.2014. 10:00-tól kell teljesíteni.A helyszínről történő elszállítást 18.12.2014. napon kell teljesíteni.Minimum elvárások a csoport mérkőzések alatt:— minimum 10 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítés elvárásainak megfelelő és szükséges kiegészítővel, amelyből 2 db RF és 1 db „super slow-motion”.— minimum 1 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.— minimum 1 db, minimum 10 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéssel, rendszerrel, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.A „super slow-motion” és a non-lineáris, rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéseknek egy hálózatban kell tudni működni.Minimum elvárások a középdöntő mérkőzések alatt:— minimum 12 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítéshez szükséges kiegészítővel, amelyből 2 db RF és 3 db „super slow-motion” és 1 db „tower cam”.— minimum 3 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.— minimum 1 db, minimum 12 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezés, rendszerA „super slow-motion” és a non-lineáris, rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéseknek egy hálózatban kell tudni működni.III. rész - A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Budapest Papp László Sportaréna helyszínen lebonyolításra kerülő elődöntő és döntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete)A rendszer működési helye: Budapest, Papp László Sportaréna és a mellette lévő „TV compound”.A mobil közvetítő egység helyszínre történő szállítása 16.12.2014-tól kezdhető meg.A mobil közvetítő egység beépítését követően a teljes körű technikai próbát a 18.12.2014. 10:00-tól kell teljesíteni.A helyszínről történő elszállítást 22.12.2014. napon kell teljesíteni.Minimum elvárások— minimum 15 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítéshez szükséges kiegészítőkkel , amelyből 2 db RF és 3 db „super slow-motion” és 1 db „tower cam” és 1 db „hothead” mini (melynek elhelyezése a pálya felett lesz).— minimum 3 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.— minimum 1 db, minimum 14 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezés, rendszer, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.A „super slow-motion” és a non-lineáris, rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéseknek egy hálózatban kell tudni működni.Ajánlatkérő valamennyi rész tekintetében felhívja a figyelmet, hogy a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 26. § (6) bekezdésében foglaltakra, amely szerint valamennyi, a részvételi felhívásban, kiegészítő iratban és az ajánlattételi szakaszban az ajánlattételi dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattételi szakaszban az ajánlattevőnek igazolnia kell.A bérlettel és kapcsolódó szolgáltatással (valamennyi rész tekintetében) összefüggésben elvárt tájékoztató műszaki leírást az egyes részek tekintetében a kiegészítő irat, a részletes követelményeket az ajánlattételi szakaszban rendelkezésre bocsátandó ajánlattételi dokumentáció tartalmazza.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Műsorszóró produkciós berendezések📦
Eljárás
Eljárás típusa: Gyorsított meghívásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás egy vagy több tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Médiaszolgáltatás – támogató és Vagyonkezelő Alap
Postacím: Kunigunda útja 64.
Postai irányítószám: 1037
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.mtva.hu🌏
E-mail: kozbeszerzes@mtva.hu📧
Telefon: +36 17595037📞
Fax: +36 14280209 📠
VI.3.1) Részvételi jelentkezések felbontásának ideje: 28.10.2014., 10:00 óra
Helye: ENYD - Első Nyugat-Dunántúli Közbeszerzési Tanácsadó Kft., 1015 Budapest, Toldy Ferenc u. 80. A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosultak Ajánlatkérő képviselői, Részvételre jelentkező képviselői, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetve személyek.
VI.3.2) A részvételi jelentkezés személyes benyújtása esetén, munkanapokon 10:00 órától 14:00 óráig,a részvételi jelentkezések bontásának napján (28.10.2014.) 09:00 órától 10:00 óráig az ENYD -Első Nyugat-Dunántúli Közbeszerzési Tanácsadó Kft., 1015 Budapest, Toldy Ferenc u. 80. címre kell benyújtani.
VI.3.3) A kiegészítő irat átvétele az eljárásban való részvétel feltétele.
A kiegészítő irat elektronikus formában, illetőleg elektronikus adathordozón átvehető munkanapokon 10:00 és 14:00 közötti időpontokban, 28.10.2014-án 09:00–10:00 óráig az ENYD – Első Nyugat-Dunántúli Közbeszerzési Tanácsadó Kft., 1015 Budapest 1015 Budapest, Toldy Ferenc u. 80. címen. A kiegészítő irat átvételére rendelkezésre álló időpontokban az ajánlatkérő lehetőséget biztosít a kiegészítő iratokba való betekintésre. Amennyiben a kiegészítő iratok megküldését kérik, Ajánlatkérő a Kbt. 50. § (3) bekezdése szerint jár el.
A megfelelő részvételi jelentkezés benyújtása érdekében a kiegészítő iratot részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A kiegészítő irat másra át nem ruházható és közzé nem tehető, de közös részvételi jelentkezésesetén elegendő, ha a kiegészítő iratot az egyik részvételre jelentkező vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozó átveszi [Kbt. 53. §].
VI.3.4) A részvételi felhívás III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és az előírt igazolási mód a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest a pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételek, valamint a műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételek tekintetében szigorúbbak az alábbiak szerint.
A részvételi felhívás III.2.2) szerinti feltétel (igazolási mód) és a részvételi felhívás III.2.3) szerinti feltétel (igazolási mód).
VI.3.5) Hiánypótlásra ajánlatkérő a Kbt. 67. §-ban foglaltak szerint biztosít lehetőséget.
VI.3.6) A részvételi jelentkezéshez csatolni szükséges az egyéb előírt dokumentumokon kívül:
— Felolvasólap a Kbt. 60. § (6) bekezdés szerinti tartalommal. A felolvasólapnak tartalmaznia kell részvételre jelentkező nevét, székhelyének címét, és az aláírni jogosult aláírását, valamint a részvételi jelentkezés keltezését.
— A részvételre jelentkezőnek a saját vonatkozásában, a részvételre jelentkező alkalmasságának igazolásában a közbeszerzési eljárásban részt vevő alvállalkozója, illetve a számára a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerinti, az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplők tekintetében csatolnia kell a részvételre jelentkezéshez a rá vonatkozó dokumentumot (nyilatkozatot) aláíró, kötelezettségvállalásra jogosultszemély(ek) aláírási nyilatkozatát, gazdasági társaság esetén az aláírási címpéldányának eredeti vagy egyszerű másolati példányát azzal, hogy aláírási címpéldányként (azzal egyenértékűként) elfogadható az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta is.
Részvételre jelentkező az aláírási jogosultságok ellenőrzése céljából a részvételre jelentkező(k) cégjegyzésre jogosult(ak)ra vonatkozó adatait a www.e-cegjegyzek.hu weboldalon ellenőrzi. Amennyiben az említett weboldalon a részvételre jelentkező cégjegyzésre jogosult képviselő(i)re vonatkozó adatai nem találhatóak meg, úgy a részvételre jelentkezéshez csatolnia kell a részvételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű, az illetékes bíróság vagy hatóság nyilvántartásának kivonatát, vagy ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolást, Magyarországi bejegyzésű társaság esetén az illetékes cégbíróság vagy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálata által kiadott, vagy ezen szervezet adatbázisából közjegyző által letöltött és hitelesített cégkivonatot egyszerűmásolatban.
— Amennyiben változásbejegyzési kérelem került benyújtásra, úgy a részvételi jelentkezéshez csatolni kell a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. §).
— A részvételi jelentkezésben a Kbt. 40. § (1) bekezdésének megfelelően meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez a részvételre jelentkező alvállalkozót vesz igénybe, illetőleg az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat (névvel és címmel), valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni azzal, hogy az előbbiek szerinti megjelölés és igénybevétel nem érinti a részvételre jelentkező teljesítésért való felelősségét.
— A Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazása esetén a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(ke)t (névvel és címmel) és a részvételi felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amely(ek)nekigazolása érdekében a részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
— A Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatot a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerint arról, hogy a részvételre jelentkező mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
— Közös részvételre jelentkezők esetén a felelősségi hatásköröket bemutató együttműködésről szóló megállapodást, illetve a közös részvételre jelentkezők nyilatkozatát arról, hogy közülük melyik részvételre jelentkező a közbeszerzési eljárásban a közös részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult képviselő, akit a Kbt. 25. § (2) bekezdésében foglaltak szerint megjelölnek.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 26. § alkalmazására, amely szerint abban az esetben, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor a részvételi jelentkezésben és a szerződés teljesítése során közös részvételre jelentkezőként kell, hogy szerepeljen azzal, hogy egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.
— Amennyiben valamely részvételre jelentkező több rész vagy valamennyi rész tekintetében részvételi jelentkezést kíván benyújtani, úgy a részvételi jelentkezéseit részenként külön-külön (megfelelő példányszámban és csomagolással) kell benyújtania azzal, hogy a több részvételi jelentkezésben is kötelezően szerepeltetendő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat elegendő csak az egyik (bármelyik) rész tekintetében benyújtott részvételi jelentkezésben szerepeltetni, a további részvételi jelentkezés(ek)ben pedig hivatkozni arra, hogy mely rész tekintetében benyújtott részvételi jelentkezésben kerültek csatolásra az adott dokumentumok, igazolások.
A részvételi jelentkezés elektronikus példányát jelszó nélkül olvashatóan kell elkészíteni és benyújtani, és az eredeti példányú részvételi jelentkezésről készített, nem módosítható .PDF fájl formátumú fájl(oka)t kell tartalmaznia.
VI.3.7) A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45. §. (1)-(6) bekezdésében foglaltak az irányadók. A részvételi jelentkezők kiegészítő tájékoztatást a részvételi felhívásban és kiegészítő iratban foglaltakkal kapcsolatban írásban kérhetnek az ajánlatkérőtől a részvételi felhívás I.1) pontjában meghatározott elérhetőségen azzal, hogy a kérdéseket (az eredeti kérdésfeltevési módtól függetlenül) a kozbeszerzes@mtva.hu és az iroda@enyd.hu elektronikus címekre is meg kell küldeni, szerkeszthető formátumban.
VI.3.8) A részvételi jelentkezéseket a részvételre jelentkezőnél aláírásra jogosultak által cégszerűen aláírva,azaz olyan személy(ek), aláírásával ellátva, aki(k) szerepel(nek) a cégkivonatban, aláírási címpéldányon,vagy meghatalmazással rendelkez(nek) ahhoz, hogy a részvételre jelentkező nevében eljárhat(nak) (meghatalmazást a részvételi jelentkezéshez csatolni szükséges) kell benyújtani.
A részvételi jelentkezéseket lehetőség szerint 1 db, zárt csomagban kell benyújtani.
A részvételi jelentkezések csomagolásának külzetén fel kell tüntetni legalább az alábbiakat: „Részvételi jelentkezés - a 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete - „_” rész [rész megnevezése]” továbbá „A részvételi határidő előtt fel nem bontható” feliratot.
A részvételi jelentkezéseket 1 eredeti nyomtatott (papír alapú) példányban és az eredeti nyomtatott példánnyal megegyező 1 db elektronikus példányban (PDF. formátum) kell benyújtani. Az eredeti (papír alapú) példányt roncsolás mentesen nem bontható kötésben kell benyújtani. A részvételi jelentkezés eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan összekell fűzni, a csomót matricával a részvételi jelentkezés első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy a részvételre jelentkező részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen; a részvételi jelentkezés eredeti példányát oldalszámozással kell ellátni olyan módon, hogy a részvételi jelentkezés oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen azzal, hogy elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet, a címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni - az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni; a részvételi jelentkezésnek az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, amely alapján a részvételi jelentkezésben szereplődokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak; a részvételi jelentkezés minden olyan oldalát, amelyen - a részvételi jelentkezés beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
VI.3.9) Amennyiben részvételre jelentkező a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek úgy kíván megfelelni, hogy más szervezetek kapacitásaira támaszkodik, akkor ennek igazolására a Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglalt dokumentumok csatolása szükséges, továbbá a kapacitást nyújtó szervezetnek csatolnia kell a Részvételre jelentkező alkalmasságának igazolására nézve előírt tartalmú és formaiságú dokumentumokat is.
VI.3.10) Az előírt dokumentumok a Kbt. 36 § (3) bekezdésében foglaltak alapján egyszerű másolatban is, míg a saját nyilatkozatok eredeti vagy egyszerű másolati példányban, cégszerűen aláírva nyújthatók be.
VI.3.11) A részvételi jelentkezést magyar nyelven kell elkészíteni. Nem magyar nyelvű dokumentum csatolása esetén az idegen nyelvű dokumentummal együtt annak magyar nyelvű fordítását is be kell nyújtani, amelynek egyezőségét (teljes szöveghűségét) cégszerű aláírással kell ellátni, illetőleg igazolni (felelős magyar fordítás). A fordítás tartalmának helyességéért a részvételre jelentkező felelős. Az ajánlattételi szakaszban az ajánlat részeként benyújtandó műszaki, szakmai leírás és termék ismertetés esetén megengedett az angol nyelven történő benyújtás, ebben az esetben nem kéri Ajánlatkérő magyar fordítás csatolását.
VI.3.12) A III.2.3) pont kiegészítéseként ajánlatkérő közli, hogy a nem forintban megadott gazdasági és pénzügyi alkalmasság, valamint referenciában szereplő adatokat eredeti devizanemben kéri megadni. Az idegen devizanemben megadott adatok forintra történő átszámítását Ajánlatkérő a hirdetmény feladásának napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által honlapján közzétett hivatalos középárfolyam figyelembevételével végzi el.
VI.3.13) Az ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkező(k) figyelmét, hogy a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésében, valamint a 69–70. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ide értve a védett ismeretet is) [Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni, és azokat a részvételi jelentkezésben lehetőleg elkülönítetten elhelyezni, hogy azok az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdésére figyelemmel kizárólag olyan információkat tartalmazzanak, amelyek nyilvánosságra hozatala az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, továbbá ne tartalmazzanak a Kbt. 80. § (2)–(3) bekezdése szerinti elemeket (Kbt. 80. § (1)).
VI.3.14) Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a részvételi szakaszban a Kbt. 84. § (3) bekezdés szerint ajánlat (ár-, illetve a szakmai megoldásokra vonatkozó ajánlat) nem tehető.
Amennyiben részvételre jelentkező ajánlatot tesz, Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (3) bekezdés alapján a Részvételi jelentkezést érvénytelennek nyilvánítja.
VI.3.15) Ajánlatkérő ugyancsak felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (International Handball Federation) az A csoport csoportmérkőzéseinek helyszínét még nem hagyta jóvá, ezért az I. rész tekintetében a teljesítés helyszíne változhat azzal, hogy a helyszínt az Ajánlatkérő legkésőbb az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidejűleg pontosítja. A Kbt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel Ajánlatkérő az I. rész tekintetében a helyszín esetleges változását előre közölt (a részvételi felhívásban szereplő) feltételnek tekinti.
VI.3.16) A részvételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. előírásai és a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatói és ajánlásai szerint kell eljárni.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Bérleti szerződés – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete tárgyában (I. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság A csoport csoportmérkőzéseinek helyszíni közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete; II. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Debrecen, Főnix csarnok helyszínen lebonyolításra kerülő csoport és középdöntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete; III. rész: – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Budapest Papp László Sportaréna helyszínen lebonyolításra kerülő elődöntő és döntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete) bérleti szerződés(ek) keretében.
Bérleti szerződés – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete tárgyában (I. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság A csoport csoportmérkőzéseinek helyszíni közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete; II. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Debrecen, Főnix csarnok helyszínen lebonyolításra kerülő csoport és középdöntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete; III. rész: – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Budapest Papp László Sportaréna helyszínen lebonyolításra kerülő elődöntő és döntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete) bérleti szerződés(ek) keretében.
A rész száma: 1
A rész elnevezése: A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság A csoport csoportmérkőzéseinek helyszíni közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete
Rövid leírás:
A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete I. rész: – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság A csoport csoportmérkőzéseinek helyszíni közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete.

Mennyiség vagy érték: I. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság A csoport csoportmérkőzéseinek helyszíni közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérleteA HD mobil közvetítő egységeknek a részteljesítésekben jelzett időpontok között kell a MTVA, mint az esemény „Host Broadcaster”-e számára a nemzetközi műsorjelet előállítani, a nemzetközi szabványoknak, az EHF (European Handball Federation), illetve az Infront Sports & Media AG előírásainak megfelelő színvonalon.A HD mobil televíziós közvetítőegységnek az alábbiakban felsorolt, a kiegészítő irat, illetve az ajánlati dokumentáció műszaki szakmai leírásában meghatározott eszközöket kell, hogy tartalmazza:A rendszer működési helye: Magyarország,, az A csoport csoportmérkőzéseinek helyszínén , vaamint a „TV compound” területén.A mobil közvetítő egység helyszínre történő szállítása 2014.12.04-től kezdhető meg.A mobil közvetítő egység beépítését követően a teljes körű technikai próbát a 6.12.2014. 10:00-tól kell teljesíteni.A helyszínről történő elszállítást 12.12.2014. napon kell teljesíteni.Minimum elvárások:— minimum 10 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítés elvárásainak megfelelő és szükséges kiegészítővel, amelyből 2 db RF és 1 db „super slow-motion”.— minimum 1 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel— minimum 1 db, minimum 10 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéssel, rendszerrel, a szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.A „super slow-motion” és a non-lineáris, rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéseknek egy hálózatban kell tudni működniAjánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 26. § (6) bekezdésében foglaltakra, amely szerint valamennyi, a részvételi felhívásban, kiegészítő iratban és az ajánlattételi szakaszban az ajánlattételi dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget – kétség esetén – az ajánlattételi szakaszban az ajánlattevőnek igazolnia kell.A bérlettel összefüggésben elvárt tájékoztató műszaki leírást az I. rész tekintetében a kiegészítő irat, a részletes követelményeket az ajánlattételi szakaszban rendelkezésre bocsátandó ajánlattételi dokumentáció tartalmazza.
I. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság A csoport csoportmérkőzéseinek helyszíni közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete
A HD mobil közvetítő egységeknek a részteljesítésekben jelzett időpontok között kell a MTVA, mint az esemény „Host Broadcaster”-e számára a nemzetközi műsorjelet előállítani, a nemzetközi szabványoknak, az EHF (European Handball Federation), illetve az Infront Sports & Media AG előírásainak megfelelő színvonalon.

A HD mobil televíziós közvetítőegységnek az alábbiakban felsorolt, a kiegészítő irat, illetve az ajánlati dokumentáció műszaki szakmai leírásában meghatározott eszközöket kell, hogy tartalmazza:
A rendszer működési helye: Magyarország,, az A csoport csoportmérkőzéseinek helyszínén , vaamint a „TV compound” területén.A mobil közvetítő egység helyszínre történő szállítása 2014.12.04-től kezdhető meg.
A mobil közvetítő egység beépítését követően a teljes körű technikai próbát a 6.12.2014. 10:00-tól kell teljesíteni.
A helyszínről történő elszállítást 12.12.2014. napon kell teljesíteni.
Minimum elvárások:
— minimum 10 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítés elvárásainak megfelelő és szükséges kiegészítővel, amelyből 2 db RF és 1 db „super slow-motion”.
— minimum 1 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel
— minimum 1 db, minimum 10 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéssel, rendszerrel, a szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.

A „super slow-motion” és a non-lineáris, rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéseknek egy hálózatban kell tudni működni
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 26. § (6) bekezdésében foglaltakra, amely szerint valamennyi, a részvételi felhívásban, kiegészítő iratban és az ajánlattételi szakaszban az ajánlattételi dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget – kétség esetén – az ajánlattételi szakaszban az ajánlattevőnek igazolnia kell.

A bérlettel összefüggésben elvárt tájékoztató műszaki leírást az I. rész tekintetében a kiegészítő irat, a részletes követelményeket az ajánlattételi szakaszban rendelkezésre bocsátandó ajánlattételi dokumentáció tartalmazza.
A rész száma: 2
A rész elnevezése: A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Debrecen, Főnix csarnok helyszínen lebonyolításra kerülő csoport és középdöntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete
Rövid leírás:
A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete II. rész A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Debrecen, Főnix csarnok helyszínen lebonyolításra kerülő csoport és középdöntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete.

Mennyiség vagy érték: II. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Debrecen, Főnix csarnok helyszínen lebonyolításra kerülő csoport és középdöntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete amely magában foglalja az eszközök telepítését, bontását és technikai üzemeltetését, karbantartását az alábbiak szerint:A HD mobil közvetítő egységeknek a részteljesítésekben jelzett időpontok között kell a MTVA, mint az esemény „Host Broadcaster”-e számára a nemzetközi műsorjelet előállítani, a nemzetközi szabványoknak, az EHF (European Handball Federation), illetve az Infront Sports & Media AG előírásainak megfelelő színvonalon.A HD mobil televíziós közvetítőegységnek az alábbiakban felsorolt, a kiegészítő irat, illetve az ajánlati dokumentáció műszaki szakmai leírásában meghatározott eszközöket kell, hogy tartalmazza:A rendszer működési helye: Debrecen, Főnix Csarnok és a mellette lévő „TV compound”.A mobil közvetítő egység helyszínre történő szállítása 4.12.2014-től kezdhető meg.A mobil közvetítő egység beépítését követően a teljes körű technikai próbát a csoportkörökhöz 6.12.2014. 10:00-tól, míg a középdöntőhöz 12.12.2014 10:00-tól kell teljesíteni.A helyszínről történő elszállítást 18.12.2014. napon kell teljesíteni.Minimum elvárások a csoport mérkőzések alatt:— minimum 10 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítés elvárásainak megfelelő és szükséges kiegészítővel, amelyből 2 db RF és 1 db „super slow-motion”.— minimum 1 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.— minimum 1 db, minimum 10 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéssel, rendszerrel, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.A „super slow-motion” és a non-lineáris, rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéseknek egy hálózatban kell tudni működni.Minimum elvárások a középdöntő mérkőzések alatt:— minimum 12 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítéshez szükséges kiegészítővel, amelyből 2 db RF és 3 db „super slow-motion” és 1 db „tower cam”.— minimum 3 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.— minimum 1 db, minimum 12 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezés, rendszerA „super slow-motion” és a non-lineáris, rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéseknek egy hálózatban kell tudni működni.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 26. § (6) bekezdésében foglaltakra, amely szerint valamennyi, a részvételi felhívásban, kiegészítő iratban és az ajánlattételi szakaszban az ajánlattételi dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget – kétség esetén – az ajánlattételi szakaszban az ajánlattevőnek igazolnia kell.A bérlettel összefüggésben elvárt tájékoztató műszaki leírást az I. rész tekintetében a kiegészítő irat, a részletes követelményeket az ajánlattételi szakaszban rendelkezésre bocsátandó ajánlattételi dokumentáció tartalmazza.
II. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Debrecen, Főnix csarnok helyszínen lebonyolításra kerülő csoport és középdöntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete amely magában foglalja az eszközök telepítését, bontását és technikai üzemeltetését, karbantartását az alábbiak szerint:

A rendszer működési helye: Debrecen, Főnix Csarnok és a mellette lévő „TV compound”.
A mobil közvetítő egység helyszínre történő szállítása 4.12.2014-től kezdhető meg.
A mobil közvetítő egység beépítését követően a teljes körű technikai próbát a csoportkörökhöz 6.12.2014. 10:00-tól, míg a középdöntőhöz 12.12.2014 10:00-tól kell teljesíteni.
A helyszínről történő elszállítást 18.12.2014. napon kell teljesíteni.
Minimum elvárások a csoport mérkőzések alatt:
— minimum 1 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.
— minimum 1 db, minimum 10 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéssel, rendszerrel, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.

A „super slow-motion” és a non-lineáris, rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéseknek egy hálózatban kell tudni működni.
Minimum elvárások a középdöntő mérkőzések alatt:
— minimum 12 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítéshez szükséges kiegészítővel, amelyből 2 db RF és 3 db „super slow-motion” és 1 db „tower cam”.
— minimum 3 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.
— minimum 1 db, minimum 12 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezés, rendszer
A rész száma: 3
A rész elnevezése: A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Budapest Papp László Sportaréna helyszínen lebonyolításra kerülő elődöntő és döntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete
Rövid leírás:
A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete III. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság, Budapest Papp László Sportaréna helyszínen lebonyolításra kerülő elődöntő és döntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete.

Mennyiség vagy érték: III. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Budapest Papp László Sportaréna helyszínen lebonyolításra kerülő elődöntő és döntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete.A HD mobil közvetítő egységeknek a részteljesítésekben jelzett időpontok között kell a MTVA, mint az esemény „Host Broadcaster”-e számára a nemzetközi műsorjelet előállítani, a nemzetközi szabványoknak, az EHF (European Handball Federation), illetve az Infront Sports & Media AG előírásainak megfelelő színvonalon.A HD mobil televíziós közvetítőegységnek az alábbiakban felsorolt, a kiegészítő irat, illetve az ajánlati dokumentáció műszaki szakmai leírásában meghatározott eszközöket kell, hogy tartalmazza:A rendszer működési helye: Budapest, Papp László Sportaréna és a mellette lévő „TV compound”.A mobil közvetítő egység helyszínre történő szállítása 16.12.2014-tól kezdhető meg.A mobil közvetítő egység beépítését követően a teljes körű technikai próbát a 18.12.2014. 10:00-tól kell teljesíteni.A helyszínről történő elszállítást 22.12.2014. napon kell teljesíteni.Minimum elvárások— minimum 15 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítéshez szükséges kiegészítőkkel , amelyből 2 db RF és 3 db „super slow-motion” és 1 db „tower cam” és 1 db „hothead” mini (melynek elhelyezése a pálya felett lesz).— minimum 3 db „super slow-motion” lassító egység, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.— minimum 1 db, minimum 14 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezés, rendszer, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.A „super slow-motion” és a non-lineáris, rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezéseknek egy hálózatban kell tudni működni.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 26. § (6) bekezdésében foglaltakra, amely szerint valamennyi, a részvételi felhívásban, kiegészítő iratban és az ajánlattételi szakaszban az ajánlattételi dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattételi szakaszban az ajánlattevőnek igazolnia kell.A bérlettel és kapcsolódó szolgáltatással (valamennyi rész tekintetében) összefüggésben elvárt tájékoztató műszaki leírást az egyes részek tekintetében a kiegészítő irat, a részletes követelményeket az ajánlattételi szakaszban rendelkezésre bocsátandó ajánlattételi dokumentáció tartalmazza.
III. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Budapest Papp László Sportaréna helyszínen lebonyolításra kerülő elődöntő és döntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete.

A rendszer működési helye: Budapest, Papp László Sportaréna és a mellette lévő „TV compound”.
A mobil közvetítő egység helyszínre történő szállítása 16.12.2014-tól kezdhető meg.
A mobil közvetítő egység beépítését követően a teljes körű technikai próbát a 18.12.2014. 10:00-tól kell teljesíteni.
A helyszínről történő elszállítást 22.12.2014. napon kell teljesíteni.
Minimum elvárások
— minimum 15 db HD kameralánc, a hozzá tartozó minden, a közvetítéshez szükséges kiegészítőkkel , amelyből 2 db RF és 3 db „super slow-motion” és 1 db „tower cam” és 1 db „hothead” mini (melynek elhelyezése a pálya felett lesz).
— minimum 1 db, minimum 14 db HD-SDI jel egyidejű fogadására és rögzítésére, valamint egy időben minimum 2 db HD-SDI jel kijátszására képes non-lineáris rögzítő, lejátszó, editáló és lassító berendezés, rendszer, a közvetítéshez szükséges kezelői és monitorozó egységekkel.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 26. § (6) bekezdésében foglaltakra, amely szerint valamennyi, a részvételi felhívásban, kiegészítő iratban és az ajánlattételi szakaszban az ajánlattételi dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattételi szakaszban az ajánlattevőnek igazolnia kell.

A bérlettel és kapcsolódó szolgáltatással (valamennyi rész tekintetében) összefüggésben elvárt tájékoztató műszaki leírást az egyes részek tekintetében a kiegészítő irat, a részletes követelményeket az ajánlattételi szakaszban rendelkezésre bocsátandó ajánlattételi dokumentáció tartalmazza.

A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete, amely magában foglalja az eszközök telepítését, bontását és technikai üzemeltetését, karbantartását az alábbiak szerint.

A HD mobil televíziós közvetítőegységnek az alábbiakban felsorolt, illetve a kiegészítő irat műszaki szakmai leírásában meghatározott eszközöket kell tartalmaznia.
A rendszer működési helye: Magyarország,, az A csoport csoportmérkőzéseinek helyszínén, valamint a „TV compound” területén.
II. rész – A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Debrecen, Főnix csarnok helyszínen lebonyolításra kerülő csoport és középdöntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete
A mobil közvetítő egység beépítését követően a teljes körű technikai próbát a csoportkörökhöz 6.12.2014. 10:00-tól, míg a középdöntőhöz 12.12.2014. 10:00-tól kell teljesíteni.
III. rész - A 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda Európa Bajnokság Budapest Papp László Sportaréna helyszínen lebonyolításra kerülő elődöntő és döntő mérkőzések közvetítéshez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete)

Ajánlatkérő valamennyi rész tekintetében felhívja a figyelmet, hogy a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 26. § (6) bekezdésében foglaltakra, amely szerint valamennyi, a részvételi felhívásban, kiegészítő iratban és az ajánlattételi szakaszban az ajánlattételi dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az ajánlatkérő valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattételi szakaszban az ajánlattevőnek igazolnia kell.

Kiegészítő CPV-kód: PA01
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az I. rész tekintetében: Győr, Audi Aréna.
A II. rész tekintetében: 4028 Debrecen, Kassai út 28., Főnix csarnok.
A II. rész tekintetében: 1143 Budapest Stefánia út 2., Papp László Sportaréna.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban - valamennyi részre vonatkozóan - nem lehet részvételre jelentkező (közös részvételi jelentkezés esetén egyik részvételre jelentkező sem), alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdés a)-k) pontokban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.

Az eljárásban nem lehet továbbá részvételre jelentkező - valamennyi részre vonatkozóan - (közös részvételi jelentkezés esetén egyik részvételre jelentkező sem), akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében foglalt kizáró ok fennáll.
Az Ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan részvételre jelentkezőt, alvállalkozót, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, aki a Kbt. 56. § (1) bekezdésben foglalt kizáró okok hatálya alá tartozik, illetőleg akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok az eljárás során következnek be. Az ajánlatkérőnek ugyancsak ki kell zárnia az olyan részvételre jelentkezőt, aki a Kbt. 56.§ (2) bekezdésben foglalt kizáró okok hatálya alá tartozik, illetőleg akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok az eljárás során következnek be.

Igazolási mód:
A részvételre jelentkező (közös részvételi jelentkezés esetén minden részvételre jelentkező külön-külön),a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2–8. és 10–11. §-i, de különösen a 2., 4. és 10. §-ai szerint köteles igazolni, illetve nyilatkozni arról, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

Az 56. § (1) bekezdésének kc) alpontjára vonatkozóan a Magyarországon letelepedett és a nem Magyarországon letelepedett részvételre jelentkező(k)nek egyaránt a részvételi jelentkezésében nyilatkoznia kell arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, amelyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek (a nyilatkozatot a kiegészítő irat részeként csatolt nyilatkozatminta tartalmazza). Ha a részvételre jelentkező(t) nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani.

Részvételre jelentkező köteles nyilatkozni továbbá arról, hogy nem tartozik a Kbt. 56. § (2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá.
Részvételre jelentkező nyilatkozni köteles arról is, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt.56. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet sem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá [Kbt. 58. § (3)].

A kizáró okok igazolására részvételre jelentkező(k)nek a részvételi felhívás közzétételénél nem régebbi keltezésű nyilatkozat(ok)at kell benyújtaniuk.
A kizáró okok hatálya alatt nem állás igazolása tekintetében a Közbeszerzési Hatóság által közzétett útmutató(k)ra (Közbeszerzési Értesítő 2014. évi 57. szám (V. 12.), illetve 2012. évi 61. szám (VI. 1.)) tekintettel kell eljárni.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A részvételre jelentkező(k) pénzügyi és gazdasági alkalmassága igazolható valamennyi rész tekintetében a részvételre jelentkező(k) vonatkozásában az utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozóan a saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolójának benyújtásával egyszerű másolatban (mérleg és eredmény-kimutatás, kiegészítő mellékletek nélkül), vagy amennyiben a beszámoló(k) a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető(k), úgy csatolni kell az erről szóló nyilatkozatot. [Kbt. 55. § (1) d) és 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) b)]

A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (2) be-kezdés alapján, ha a részvételre jelentkező a fent nevezett iratokkal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó árbevételéről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő által a nettó (forgalmi adó nélkül számított) közbeszerzés tárgyából (HD televíziós mobil közvetítő egységek bérbeadása) árbevételre meghatározott érték valamennyi rész tekintetében nettó 8 000 000 HUF.

Amennyiben a részvételre jelentkező a fent nevezett iratokkal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, akkor alkalmazandó a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan a részvételre jelentkező pénzügyi és gazdasági szempontból valamennyi rész tekintetében, ha az adózás előtti eredménye az előző három lezárt üzleti év közül két egymást követő évben negatív volt.
Az előírt alkalmassági minimumkövetelményeknek a Kbt. 55. § (4)–(6) bekezdéseiben meghatározott módon is meg lehet felelni.
Műszaki és szakmai képességek:
A részvételre jelentkező műszaki, illetőleg szakmai alkalmassága igazolható a részvételi felhívás feladásától visszaszámított megelőző három évben (36 hónapban) teljesített, az alkalmassági feltétel igazolása tekintetében előírt szállítások/bérletek (valamennyi rész tekintetében: HD televíziós mobil közvetítő egység bérbeadása) bemutatásával, megjelölve a szerződést kötő másik fél (megrendelő/bérlő) nevét, címét, elérhetőségét, kapcsolattartó megnevezését, az ellenszolgáltatás összegét, a bérbeadott eszközök megnevezését, a teljesítés helyét és idejét (a bérlet időpontjának (év, hó, nap) megjelölésével) és hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. [310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (1) a), figyelembe véve a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1)–(2) bekezdésben foglaltakat is azzal, hogy a referencia igazolásnak vagy nyilatkozatnak legalább a referencia bemutatása tekintetében előírt adatokat kell tartalmaznia]

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben olyan referencia (referenciák) kerül(nek) bemutatásra, amelye(ke)t a részvételre jelentkező projekttársaság vagy konzorcium tagjaként teljesített, úgy az adott referenciát a projekttársaság vagy konzorcium mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt. [Kbt. 129. § (7)]

Alkalmatlan a részvételre jelentkező műszaki és szakmai szempontból, ha a részvételi felhívás feladásától visszaszámított megelőző három évben (36 hónapban) összességében nem rendelkezik az I. rész tekintetében legalább nettó 10 000 000,- Ft értékű, a II. rész tekintetében legalább nettó 20 000 000 HUF , a III. rész tekintetében legalább nettó 10 000 000 HUF értékű, HD televíziós mobil közvetítő egység bérbeadására vonatkozó referenciával (referenciákkal).

A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Nyertes ajánlattevő(k) (szerződést teljesítő bérbeadó(k)) valamennyi rész tekintetében késedelmi-, hibás teljesítési- és meghiúsulási kötbér fizetésére köteles(ek) a kötendő szerződésben részletezettek szerint. Az ajánlatkérő (bérlő) az előbbieken túl a szerződéstől való elállás vagy a szerződés felmondása lehetőségét köti ki a szerződésben meghatározott esetek következményeként.

Késedelmi kötbér: amennyiben a nyertes ajánlattevő (szerződést teljesítő bérbeadó) a szerződéses kötelezettsége teljesítésével késedelembe esik, abban az esetben a nyertes ajánlattevő (szerződést teljesítő bérbeadó) késedelmi kötbér megfizetésére köteles, amelynek mértéke a késedelem minden megkezdett egynegyed órája után, a szerződés szerinti nettó (az általános forgalmi adó nélkül számított) díj 3 %-ának megfelelő összeg.

Hibás teljesítési kötbér: a nyertes ajánlattevő (szerződést teljesítő bérbeadó) bármely szerződéses kötelezettségét hibásan teljesíti, abban az esetben a nyertes ajánlattevő (szerződést teljesítő bérbeadó) hibás teljesítési kötbér megfizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbér mértéke hibánként a szerződés szerinti nettó (az általános forgalmi adó nélkül számított) díj 3 %-a.

Kötbérterhes hibának minősül az a hiba, amelyet az ajánlatkérő (bérlő) a teljesítés folyamán, ide értve a műszaki próbát is, jelez, és amit a nyertes ajánlattevő (szerződést teljesítő bérbeadó)
a) a felvétel megkezdését, vagy az élő adás sugárzásának a megkezdését megelőző legfeljebb 2 órával nem javít ki,
b) a felvétel, az élő adás során jelentkező hiba, amely anélkül, hogy veszélyeztetné a felvétel, vagy az élő adás biztonságát, de miatta sérül a szolgáltatás, a szerződés szerint elvárt minősége és a Bérbeadó a hibát a jelzéstől számított 15 percen belül nem javítja ki.

A késedelmi és hibás teljesítési kötbér megfizetése nem mentesíti a nyertes ajánlattevőt (szerződést teljesítő bérbeadót) a teljesítés kötelezettsége alól.
A teljesítés a nyertes ajánlattevőnek (szerződést teljesítő bérbeadónak) felróható okból történő meghiúsulása esetén – az élő közvetítés vagy a felvétel a hibás eszköz, avagy egyéb a nyertes ajánlattevőnek (szerződést teljesítő bérbeadónak) felróható okból történő meghiúsulása esetén - meghiúsulási kötbér fizetendő, amelynek mértéke a szerződés ellenértékeként kikötött, az általános forgalmi adó nélkül számított teljes díj összegének 30 %-a.

A rendkívüli felmondás/elállás esetén az ajánlatkérő (bérlő) meghiúsulási kötbér megfizetését követelheti a nyertes ajánlattevőtől (szerződést teljesítő bérbeadótól), amelynek összege a nettó szerződött érték 30 %-ának megfelelő összeg.
Az ajánlatkérő (bérlő) jogosult a kötbér összegét a nyertes ajánlattevő (szerződést teljesítő bérbeadó) vele szemben fennálló követelésével szemben beszámítással érvényesíteni. Az ajánlatkérő (bérlő) a kötbér összegén túl minden esetben jogosult a szerződésszegéssel okozott, a kötbér összegén felül jelentkező kárának a megtérítésére is.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő rendelkezik a szerződés teljesítését biztosító anyagi fedezettel.
Kifizetés valamennyi rész tekintetében rendezvényenként utólag történik. A teljesítés igazolása a Kbt. 130. § (1) bekezdés szerint történik. Az ajánlatkérő az előbbieknek megfelelően igazolt teljesítés alapján benyújtott számlá(k) ellenértékét utólag, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)–(2) bekezdései szerint, a számla kézhezvételének napját követő 30 napon belül, banki átutalással egyenlíti ki.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Kifizetés valamennyi rész tekintetében rendezvényenként utólag történik. A teljesítés igazolása a Kbt. 130. § (1) bekezdés szerint történik. Az ajánlatkérő az előbbieknek megfelelően igazolt teljesítés alapján benyújtott számlá(k) ellenértékét utólag, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)–(2) bekezdései szerint, a számla kézhezvételének napját követő 30 napon belül, banki átutalással egyenlíti ki.
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Ajánlatkérő részszámlázási lehetőséget nem biztosít.
Az ajánlattétel és kifizetés pénzneme: Forint (HUF).
Fizetési késedelem esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:155. § (1) és (2) bekezdései szerinti késedelmi kamatok és behajtási költségátalány érvényesek.
A fizetési feltételekre vonatkozó részletes szabályokat valamennyi rész tekintetében az ajánlattételi szakaszban rendelkezésre bocsátandó ajánlattételi dokumentáció, illetőleg az annak részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Nem követelmény, de a közös részvételre jelentkezőknek egyetemleges felelősséget kell vállalniuk a szerződés teljesítésére vonatkozóan (Kbt. 25. § (6)). Az ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását (Kbt. 27. § (2)).
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Nem követelmény, de a közös részvételre jelentkezőknek egyetemleges felelősséget kell vállalniuk a szerződés teljesítésére vonatkozóan (Kbt. 25. § (6)). Az ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását (Kbt. 27. § (2)).
Eljárás
A gyorsított eljárás indokolása:
Figyelemmel a rendezvények ajánlatkérő által nem befolyásolható kezdési időpontjára, illetve az azt megelőző szükséges műszaki felkészülési (telepítési) időszakra, az ajánlatkérő a gyorsított eljárási forma alkalmazása mellett határozott, tekintettel arra is, hogy enélkül a Kbt. nyílt eljárásra előírt határidői nem lennének tarthatók.

A felhívások elküldésének időpontja: 2014-11-04 📅
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK05276
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzés
Internetcím: www.mtva.hu🌏
Név: ENYD-Első Nyugat-Dunántúli Közbeszerzési Tanácsadó Kft.
Postacím: Toldy Ferenc utca 80.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1015
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: dr. Daczuk Balázs, ügyvezető
Telefon: +36 12698134📞
E-mail: iroda@enyd.hu📧
Fax: +36 12012861 📠
URL további információkért: www.enyd.hu🌏
Dokumentumok URL-je: www.enyd.hu🌏
Részvételi URL: www.enyd.hu🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Hivatkozás Dátumok
Kezdeti időpont: 2014-12-04 📅
Végdátum: 2014-12-12 📅
2014-12-18 📅
Kezdeti időpont: 2014-12-16 📅
Végdátum: 2014-12-22 📅
További információk
VI.3.1) Részvételi jelentkezések felbontásának ideje: 28.10.2014., 10:00 óra
Helye: ENYD - Első Nyugat-Dunántúli Közbeszerzési Tanácsadó Kft., 1015 Budapest, Toldy Ferenc u. 80. A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosultak Ajánlatkérő képviselői, Részvételre jelentkező képviselői, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetve személyek.
Helye: ENYD - Első Nyugat-Dunántúli Közbeszerzési Tanácsadó Kft., 1015 Budapest, Toldy Ferenc u. 80. A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosultak Ajánlatkérő képviselői, Részvételre jelentkező képviselői, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetve személyek.
VI.3.2) A részvételi jelentkezés személyes benyújtása esetén, munkanapokon 10:00 órától 14:00 óráig,a részvételi jelentkezések bontásának napján (28.10.2014.) 09:00 órától 10:00 óráig az ENYD -Első Nyugat-Dunántúli Közbeszerzési Tanácsadó Kft., 1015 Budapest, Toldy Ferenc u. 80. címre kell benyújtani.
VI.3.2) A részvételi jelentkezés személyes benyújtása esetén, munkanapokon 10:00 órától 14:00 óráig,a részvételi jelentkezések bontásának napján (28.10.2014.) 09:00 órától 10:00 óráig az ENYD -Első Nyugat-Dunántúli Közbeszerzési Tanácsadó Kft., 1015 Budapest, Toldy Ferenc u. 80. címre kell benyújtani.
VI.3.3) A kiegészítő irat átvétele az eljárásban való részvétel feltétele.
A kiegészítő irat elektronikus formában, illetőleg elektronikus adathordozón átvehető munkanapokon 10:00 és 14:00 közötti időpontokban, 28.10.2014-án 09:00–10:00 óráig az ENYD – Első Nyugat-Dunántúli Közbeszerzési Tanácsadó Kft., 1015 Budapest 1015 Budapest, Toldy Ferenc u. 80. címen. A kiegészítő irat átvételére rendelkezésre álló időpontokban az ajánlatkérő lehetőséget biztosít a kiegészítő iratokba való betekintésre. Amennyiben a kiegészítő iratok megküldését kérik, Ajánlatkérő a Kbt. 50. § (3) bekezdése szerint jár el.
A kiegészítő irat elektronikus formában, illetőleg elektronikus adathordozón átvehető munkanapokon 10:00 és 14:00 közötti időpontokban, 28.10.2014-án 09:00–10:00 óráig az ENYD – Első Nyugat-Dunántúli Közbeszerzési Tanácsadó Kft., 1015 Budapest 1015 Budapest, Toldy Ferenc u. 80. címen. A kiegészítő irat átvételére rendelkezésre álló időpontokban az ajánlatkérő lehetőséget biztosít a kiegészítő iratokba való betekintésre. Amennyiben a kiegészítő iratok megküldését kérik, Ajánlatkérő a Kbt. 50. § (3) bekezdése szerint jár el.
A megfelelő részvételi jelentkezés benyújtása érdekében a kiegészítő iratot részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A kiegészítő irat másra át nem ruházható és közzé nem tehető, de közös részvételi jelentkezésesetén elegendő, ha a kiegészítő iratot az egyik részvételre jelentkező vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozó átveszi [Kbt. 53. §].
A megfelelő részvételi jelentkezés benyújtása érdekében a kiegészítő iratot részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A kiegészítő irat másra át nem ruházható és közzé nem tehető, de közös részvételi jelentkezésesetén elegendő, ha a kiegészítő iratot az egyik részvételre jelentkező vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozó átveszi [Kbt. 53. §].
VI.3.4) A részvételi felhívás III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és az előírt igazolási mód a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest a pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételek, valamint a műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételek tekintetében szigorúbbak az alábbiak szerint.
VI.3.4) A részvételi felhívás III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és az előírt igazolási mód a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest a pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételek, valamint a műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételek tekintetében szigorúbbak az alábbiak szerint.
A részvételi felhívás III.2.2) szerinti feltétel (igazolási mód) és a részvételi felhívás III.2.3) szerinti feltétel (igazolási mód).
VI.3.5) Hiánypótlásra ajánlatkérő a Kbt. 67. §-ban foglaltak szerint biztosít lehetőséget.
VI.3.6) A részvételi jelentkezéshez csatolni szükséges az egyéb előírt dokumentumokon kívül:
— Felolvasólap a Kbt. 60. § (6) bekezdés szerinti tartalommal. A felolvasólapnak tartalmaznia kell részvételre jelentkező nevét, székhelyének címét, és az aláírni jogosult aláírását, valamint a részvételi jelentkezés keltezését.
— A részvételre jelentkezőnek a saját vonatkozásában, a részvételre jelentkező alkalmasságának igazolásában a közbeszerzési eljárásban részt vevő alvállalkozója, illetve a számára a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerinti, az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplők tekintetében csatolnia kell a részvételre jelentkezéshez a rá vonatkozó dokumentumot (nyilatkozatot) aláíró, kötelezettségvállalásra jogosultszemély(ek) aláírási nyilatkozatát, gazdasági társaság esetén az aláírási címpéldányának eredeti vagy egyszerű másolati példányát azzal, hogy aláírási címpéldányként (azzal egyenértékűként) elfogadható az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta is.
— A részvételre jelentkezőnek a saját vonatkozásában, a részvételre jelentkező alkalmasságának igazolásában a közbeszerzési eljárásban részt vevő alvállalkozója, illetve a számára a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerinti, az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplők tekintetében csatolnia kell a részvételre jelentkezéshez a rá vonatkozó dokumentumot (nyilatkozatot) aláíró, kötelezettségvállalásra jogosultszemély(ek) aláírási nyilatkozatát, gazdasági társaság esetén az aláírási címpéldányának eredeti vagy egyszerű másolati példányát azzal, hogy aláírási címpéldányként (azzal egyenértékűként) elfogadható az ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta is.
Részvételre jelentkező az aláírási jogosultságok ellenőrzése céljából a részvételre jelentkező(k) cégjegyzésre jogosult(ak)ra vonatkozó adatait a www.e-cegjegyzek.hu weboldalon ellenőrzi. Amennyiben az említett weboldalon a részvételre jelentkező cégjegyzésre jogosult képviselő(i)re vonatkozó adatai nem találhatóak meg, úgy a részvételre jelentkezéshez csatolnia kell a részvételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű, az illetékes bíróság vagy hatóság nyilvántartásának kivonatát, vagy ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolást, Magyarországi bejegyzésű társaság esetén az illetékes cégbíróság vagy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálata által kiadott, vagy ezen szervezet adatbázisából közjegyző által letöltött és hitelesített cégkivonatot egyszerűmásolatban.
Részvételre jelentkező az aláírási jogosultságok ellenőrzése céljából a részvételre jelentkező(k) cégjegyzésre jogosult(ak)ra vonatkozó adatait a www.e-cegjegyzek.hu weboldalon ellenőrzi. Amennyiben az említett weboldalon a részvételre jelentkező cégjegyzésre jogosult képviselő(i)re vonatkozó adatai nem találhatóak meg, úgy a részvételre jelentkezéshez csatolnia kell a részvételi határidőt megelőző 60 napnál nem régebbi keltezésű, az illetékes bíróság vagy hatóság nyilvántartásának kivonatát, vagy ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolást, Magyarországi bejegyzésű társaság esetén az illetékes cégbíróság vagy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálata által kiadott, vagy ezen szervezet adatbázisából közjegyző által letöltött és hitelesített cégkivonatot egyszerűmásolatban.
— Amennyiben változásbejegyzési kérelem került benyújtásra, úgy a részvételi jelentkezéshez csatolni kell a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. §).
— Amennyiben változásbejegyzési kérelem került benyújtásra, úgy a részvételi jelentkezéshez csatolni kell a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. §).
— A részvételi jelentkezésben a Kbt. 40. § (1) bekezdésének megfelelően meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez a részvételre jelentkező alvállalkozót vesz igénybe, illetőleg az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat (névvel és címmel), valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni azzal, hogy az előbbiek szerinti megjelölés és igénybevétel nem érinti a részvételre jelentkező teljesítésért való felelősségét.
— A részvételi jelentkezésben a Kbt. 40. § (1) bekezdésének megfelelően meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez a részvételre jelentkező alvállalkozót vesz igénybe, illetőleg az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat (névvel és címmel), valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni azzal, hogy az előbbiek szerinti megjelölés és igénybevétel nem érinti a részvételre jelentkező teljesítésért való felelősségét.
— A Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazása esetén a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(ke)t (névvel és címmel) és a részvételi felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amely(ek)nekigazolása érdekében a részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
— A Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglaltak alkalmazása esetén a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(ke)t (névvel és címmel) és a részvételi felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amely(ek)nekigazolása érdekében a részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
— A Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatot a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerint arról, hogy a részvételre jelentkező mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
— Közös részvételre jelentkezők esetén a felelősségi hatásköröket bemutató együttműködésről szóló megállapodást, illetve a közös részvételre jelentkezők nyilatkozatát arról, hogy közülük melyik részvételre jelentkező a közbeszerzési eljárásban a közös részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult képviselő, akit a Kbt. 25. § (2) bekezdésében foglaltak szerint megjelölnek.
— Közös részvételre jelentkezők esetén a felelősségi hatásköröket bemutató együttműködésről szóló megállapodást, illetve a közös részvételre jelentkezők nyilatkozatát arról, hogy közülük melyik részvételre jelentkező a közbeszerzési eljárásban a közös részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult képviselő, akit a Kbt. 25. § (2) bekezdésében foglaltak szerint megjelölnek.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 26. § alkalmazására, amely szerint abban az esetben, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor a részvételi jelentkezésben és a szerződés teljesítése során közös részvételre jelentkezőként kell, hogy szerepeljen azzal, hogy egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 26. § alkalmazására, amely szerint abban az esetben, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor a részvételi jelentkezésben és a szerződés teljesítése során közös részvételre jelentkezőként kell, hogy szerepeljen azzal, hogy egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.
— Amennyiben valamely részvételre jelentkező több rész vagy valamennyi rész tekintetében részvételi jelentkezést kíván benyújtani, úgy a részvételi jelentkezéseit részenként külön-külön (megfelelő példányszámban és csomagolással) kell benyújtania azzal, hogy a több részvételi jelentkezésben is kötelezően szerepeltetendő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat elegendő csak az egyik (bármelyik) rész tekintetében benyújtott részvételi jelentkezésben szerepeltetni, a további részvételi jelentkezés(ek)ben pedig hivatkozni arra, hogy mely rész tekintetében benyújtott részvételi jelentkezésben kerültek csatolásra az adott dokumentumok, igazolások.
— Amennyiben valamely részvételre jelentkező több rész vagy valamennyi rész tekintetében részvételi jelentkezést kíván benyújtani, úgy a részvételi jelentkezéseit részenként külön-külön (megfelelő példányszámban és csomagolással) kell benyújtania azzal, hogy a több részvételi jelentkezésben is kötelezően szerepeltetendő dokumentumokat, igazolásokat, nyilatkozatokat elegendő csak az egyik (bármelyik) rész tekintetében benyújtott részvételi jelentkezésben szerepeltetni, a további részvételi jelentkezés(ek)ben pedig hivatkozni arra, hogy mely rész tekintetében benyújtott részvételi jelentkezésben kerültek csatolásra az adott dokumentumok, igazolások.
A részvételi jelentkezés elektronikus példányát jelszó nélkül olvashatóan kell elkészíteni és benyújtani, és az eredeti példányú részvételi jelentkezésről készített, nem módosítható .PDF fájl formátumú fájl(oka)t kell tartalmaznia.
VI.3.7) A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45. §. (1)-(6) bekezdésében foglaltak az irányadók. A részvételi jelentkezők kiegészítő tájékoztatást a részvételi felhívásban és kiegészítő iratban foglaltakkal kapcsolatban írásban kérhetnek az ajánlatkérőtől a részvételi felhívás I.1) pontjában meghatározott elérhetőségen azzal, hogy a kérdéseket (az eredeti kérdésfeltevési módtól függetlenül) a kozbeszerzes@mtva.hu és az iroda@enyd.hu elektronikus címekre is meg kell küldeni, szerkeszthető formátumban.
VI.3.7) A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45. §. (1)-(6) bekezdésében foglaltak az irányadók. A részvételi jelentkezők kiegészítő tájékoztatást a részvételi felhívásban és kiegészítő iratban foglaltakkal kapcsolatban írásban kérhetnek az ajánlatkérőtől a részvételi felhívás I.1) pontjában meghatározott elérhetőségen azzal, hogy a kérdéseket (az eredeti kérdésfeltevési módtól függetlenül) a kozbeszerzes@mtva.hu és az iroda@enyd.hu elektronikus címekre is meg kell küldeni, szerkeszthető formátumban.
VI.3.8) A részvételi jelentkezéseket a részvételre jelentkezőnél aláírásra jogosultak által cégszerűen aláírva,azaz olyan személy(ek), aláírásával ellátva, aki(k) szerepel(nek) a cégkivonatban, aláírási címpéldányon,vagy meghatalmazással rendelkez(nek) ahhoz, hogy a részvételre jelentkező nevében eljárhat(nak) (meghatalmazást a részvételi jelentkezéshez csatolni szükséges) kell benyújtani.
VI.3.8) A részvételi jelentkezéseket a részvételre jelentkezőnél aláírásra jogosultak által cégszerűen aláírva,azaz olyan személy(ek), aláírásával ellátva, aki(k) szerepel(nek) a cégkivonatban, aláírási címpéldányon,vagy meghatalmazással rendelkez(nek) ahhoz, hogy a részvételre jelentkező nevében eljárhat(nak) (meghatalmazást a részvételi jelentkezéshez csatolni szükséges) kell benyújtani.
A részvételi jelentkezéseket lehetőség szerint 1 db, zárt csomagban kell benyújtani.
A részvételi jelentkezések csomagolásának külzetén fel kell tüntetni legalább az alábbiakat: „Részvételi jelentkezés - a 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete - „_” rész [rész megnevezése]” továbbá „A részvételi határidő előtt fel nem bontható” feliratot.
A részvételi jelentkezések csomagolásának külzetén fel kell tüntetni legalább az alábbiakat: „Részvételi jelentkezés - a 2014. évben Magyarországon megrendezésre kerülő Női Kézilabda EB közvetítéséhez szükséges HD mobil televíziós közvetítőegység bérlete - „_” rész [rész megnevezése]” továbbá „A részvételi határidő előtt fel nem bontható” feliratot.
A részvételi jelentkezéseket 1 eredeti nyomtatott (papír alapú) példányban és az eredeti nyomtatott példánnyal megegyező 1 db elektronikus példányban (PDF. formátum) kell benyújtani. Az eredeti (papír alapú) példányt roncsolás mentesen nem bontható kötésben kell benyújtani. A részvételi jelentkezés eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan összekell fűzni, a csomót matricával a részvételi jelentkezés első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy a részvételre jelentkező részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen; a részvételi jelentkezés eredeti példányát oldalszámozással kell ellátni olyan módon, hogy a részvételi jelentkezés oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen azzal, hogy elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet, a címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni - az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni; a részvételi jelentkezésnek az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, amely alapján a részvételi jelentkezésben szereplődokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak; a részvételi jelentkezés minden olyan oldalát, amelyen - a részvételi jelentkezés beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
A részvételi jelentkezéseket 1 eredeti nyomtatott (papír alapú) példányban és az eredeti nyomtatott példánnyal megegyező 1 db elektronikus példányban (PDF. formátum) kell benyújtani. Az eredeti (papír alapú) példányt roncsolás mentesen nem bontható kötésben kell benyújtani. A részvételi jelentkezés eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan összekell fűzni, a csomót matricával a részvételi jelentkezés első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy a részvételre jelentkező részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen; a részvételi jelentkezés eredeti példányát oldalszámozással kell ellátni olyan módon, hogy a részvételi jelentkezés oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen azzal, hogy elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet, a címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni - az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni; a részvételi jelentkezésnek az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, amely alapján a részvételi jelentkezésben szereplődokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak; a részvételi jelentkezés minden olyan oldalát, amelyen - a részvételi jelentkezés beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
VI.3.9) Amennyiben részvételre jelentkező a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek úgy kíván megfelelni, hogy más szervezetek kapacitásaira támaszkodik, akkor ennek igazolására a Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglalt dokumentumok csatolása szükséges, továbbá a kapacitást nyújtó szervezetnek csatolnia kell a Részvételre jelentkező alkalmasságának igazolására nézve előírt tartalmú és formaiságú dokumentumokat is.
VI.3.9) Amennyiben részvételre jelentkező a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek úgy kíván megfelelni, hogy más szervezetek kapacitásaira támaszkodik, akkor ennek igazolására a Kbt. 55. § (5) bekezdésében foglalt dokumentumok csatolása szükséges, továbbá a kapacitást nyújtó szervezetnek csatolnia kell a Részvételre jelentkező alkalmasságának igazolására nézve előírt tartalmú és formaiságú dokumentumokat is.
VI.3.10) Az előírt dokumentumok a Kbt. 36 § (3) bekezdésében foglaltak alapján egyszerű másolatban is, míg a saját nyilatkozatok eredeti vagy egyszerű másolati példányban, cégszerűen aláírva nyújthatók be.
VI.3.11) A részvételi jelentkezést magyar nyelven kell elkészíteni. Nem magyar nyelvű dokumentum csatolása esetén az idegen nyelvű dokumentummal együtt annak magyar nyelvű fordítását is be kell nyújtani, amelynek egyezőségét (teljes szöveghűségét) cégszerű aláírással kell ellátni, illetőleg igazolni (felelős magyar fordítás). A fordítás tartalmának helyességéért a részvételre jelentkező felelős. Az ajánlattételi szakaszban az ajánlat részeként benyújtandó műszaki, szakmai leírás és termék ismertetés esetén megengedett az angol nyelven történő benyújtás, ebben az esetben nem kéri Ajánlatkérő magyar fordítás csatolását.
VI.3.11) A részvételi jelentkezést magyar nyelven kell elkészíteni. Nem magyar nyelvű dokumentum csatolása esetén az idegen nyelvű dokumentummal együtt annak magyar nyelvű fordítását is be kell nyújtani, amelynek egyezőségét (teljes szöveghűségét) cégszerű aláírással kell ellátni, illetőleg igazolni (felelős magyar fordítás). A fordítás tartalmának helyességéért a részvételre jelentkező felelős. Az ajánlattételi szakaszban az ajánlat részeként benyújtandó műszaki, szakmai leírás és termék ismertetés esetén megengedett az angol nyelven történő benyújtás, ebben az esetben nem kéri Ajánlatkérő magyar fordítás csatolását.
VI.3.12) A III.2.3) pont kiegészítéseként ajánlatkérő közli, hogy a nem forintban megadott gazdasági és pénzügyi alkalmasság, valamint referenciában szereplő adatokat eredeti devizanemben kéri megadni. Az idegen devizanemben megadott adatok forintra történő átszámítását Ajánlatkérő a hirdetmény feladásának napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által honlapján közzétett hivatalos középárfolyam figyelembevételével végzi el.
VI.3.12) A III.2.3) pont kiegészítéseként ajánlatkérő közli, hogy a nem forintban megadott gazdasági és pénzügyi alkalmasság, valamint referenciában szereplő adatokat eredeti devizanemben kéri megadni. Az idegen devizanemben megadott adatok forintra történő átszámítását Ajánlatkérő a hirdetmény feladásának napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által honlapján közzétett hivatalos középárfolyam figyelembevételével végzi el.
VI.3.13) Az ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkező(k) figyelmét, hogy a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésében, valamint a 69–70. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ide értve a védett ismeretet is) [Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni, és azokat a részvételi jelentkezésben lehetőleg elkülönítetten elhelyezni, hogy azok az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdésére figyelemmel kizárólag olyan információkat tartalmazzanak, amelyek nyilvánosságra hozatala az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, továbbá ne tartalmazzanak a Kbt. 80. § (2)–(3) bekezdése szerinti elemeket (Kbt. 80. § (1)).
VI.3.13) Az ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkező(k) figyelmét, hogy a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésében, valamint a 69–70. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ide értve a védett ismeretet is) [Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni, és azokat a részvételi jelentkezésben lehetőleg elkülönítetten elhelyezni, hogy azok az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdésére figyelemmel kizárólag olyan információkat tartalmazzanak, amelyek nyilvánosságra hozatala az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, továbbá ne tartalmazzanak a Kbt. 80. § (2)–(3) bekezdése szerinti elemeket (Kbt. 80. § (1)).
VI.3.14) Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a részvételi szakaszban a Kbt. 84. § (3) bekezdés szerint ajánlat (ár-, illetve a szakmai megoldásokra vonatkozó ajánlat) nem tehető.
Amennyiben részvételre jelentkező ajánlatot tesz, Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (3) bekezdés alapján a Részvételi jelentkezést érvénytelennek nyilvánítja.
VI.3.15) Ajánlatkérő ugyancsak felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (International Handball Federation) az A csoport csoportmérkőzéseinek helyszínét még nem hagyta jóvá, ezért az I. rész tekintetében a teljesítés helyszíne változhat azzal, hogy a helyszínt az Ajánlatkérő legkésőbb az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidejűleg pontosítja. A Kbt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel Ajánlatkérő az I. rész tekintetében a helyszín esetleges változását előre közölt (a részvételi felhívásban szereplő) feltételnek tekinti.
VI.3.15) Ajánlatkérő ugyancsak felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (International Handball Federation) az A csoport csoportmérkőzéseinek helyszínét még nem hagyta jóvá, ezért az I. rész tekintetében a teljesítés helyszíne változhat azzal, hogy a helyszínt az Ajánlatkérő legkésőbb az ajánlattételi felhívás megküldésével egyidejűleg pontosítja. A Kbt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel Ajánlatkérő az I. rész tekintetében a helyszín esetleges változását előre közölt (a részvételi felhívásban szereplő) feltételnek tekinti.
VI.3.16) A részvételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. előírásai és a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatói és ajánlásai szerint kell eljárni.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828594📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Jogorvoslati kérelem benyújtható a Kbt. 137. §-ban foglaltak szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Telefon: +36 18828594📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu🌏
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2014/S 200-352720 (2014-10-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2015-01-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 29 234 099 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Telefon: +36 17595144📞
Az ajánlattevők neve, címe és a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése:
I.
Ajánlattevő neve: Liga Tv Kft.
Ajánlattevő címe: 1145 Budapest, Gyarmat u. 52., Magyarország.
KKV minősítés: kisvállalkozás.
II.
Ajánlattevő neve: ÁSZ Kulturális és Szolgáltató Bt.
Ajánlattevő címe: 1038 Budapest, Papírgyár u. 15., Magyarország.
KKV minősítés: mikrovállalkozás.
A szerződéskötés ideje az I. rész tekintetében 22.12.2014., a II–III. részek tekintetében 27.11.2014.

Objektum A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az I. rész tekintetében: Győr-Kiskút, Audi Aréna, Tóth László u. 4.
A II. rész tekintetében: 4028 Debrecen, Kassai út 28, Főnix csarnok.
A III. rész tekintetében: 1143 Budapest Stefánia út 2, Papp László Sportaréna.
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződéskötés időpontja: 2014-11-20 📅
Név: Liga Tv Kft.
Postacím: Gyarmat u. 52.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1145
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: vilmos.varadi@t-online.hu📧
2️⃣
3️⃣ Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
1
Forrás: OJS 2015/S 010-012676 (2015-01-13)