Biztosítási szerződés “Gépjármű Casco biztosítási szolgáltatás nyújtása a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság részére 2015. évre” tárgyban

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság

Biztosítási szerződés “Gépjármű Casco biztosítási szolgáltatás nyújtása a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság részére 2015. évre” tárgyban.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2015-02-24. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-12-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2014-12-30 Ajánlati felhívás
2015-04-30 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2014-12-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gépjármű-biztosítási szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Gépjármű Casco biztosítási szolgáltatás 10 %, minimum bruttó 50 000 HUF/káresemény önrészesedés alkalmazásával, a KEF mindenkori üzemeltetésében lévő gépjármű állomány vonatkozásában, mely jelenleg 522 db személygépkocsiból, 14 db tehergépkocsiból, valamint 1 db autóbuszból áll.Ajánlatkérő rendelkezésére álló összeg biztosítási adóval együtt 92 000 000 HUF, mely összeg fedezetet kell nyújtson a Biztosított által üzemeltetett gépjárműállománynak a szerződés hatálya alatt esetlegesen bekövetkező változásaira is. A szerződés ezen összeg kimerüléséig, de legfeljebb 31.12.2015.-éig tart.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gépjármű-biztosítási szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
Postacím: Andor utca 47–49.
Postai irányítószám: 1119
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kef.gov.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@kef.gov.hu 📧
Telefon: +36 17955369 📞
Fax: +36 17950421 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-12-30 📅
Benyújtási határidő: 2015-02-24 📅
Közzététel dátuma: 2015-01-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 004-004421
HL-S szám: 4
További információk
1) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: Ajánlatkérő a Kbt. 49. § (6) bekezdése szerint előírja, hogy a dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. Közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők esetén elegendő az egyik ajánlattevő részéről a dokumentáció átvétele. A dokumentáció átvehető személyesen, — a hét első munkanapjától a hét utolsó előtti munkanapjáig: 9:00–15:00 között; — a hét utolsó munkanapján/munkaszüneti napot megelőző napon: 9:00–12:00 között; — a ajánlatok felbontásának napján: 8:00–10:00 között. Ajánlatkérő tájékoztatja gazdasági szereplőket, hogy a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló 28/2014. (IX. 24.) NGM rendelet 2. §-a alapján a 2015. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő: január 2. péntek pihenőnap; január 10. szombat munkanap. Ajánlattevő választása szerint a felhívásban megjelölt helyen személyesen átvehető, illetve postai úton (tértivevénnyel) kerül megküldésre. A dokumentáció átvételéről átvételi elismervény készül, mely tartalmazza az átvevő elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím, levelezési cím, fax szám) átvevő/kapcsolattartó nevét és az átvevő aláírását. A Kbt. 50. § (3) bekezdése szerint a dokumentáció megküldése az erre irányuló kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül, postai úton (tértivevénnyel) kerül megküldésre. Mind a személyes átvétel, mind pedig a postai úton történő megküldés mellett ajánlattevő a erre irányuló kérésére ajánlatkérő e-mail útján is megküldi a dokumentációt ajánlattevő részére. Az ajánlatkérő semmilyen felelősséget nem vállal az e-mail útján történő megküldésből eredő esetleges technikai problémákkal kapcsolatban. Bármilyen eltérés esetén a nyomtatott formában átvett dokumentáció tartalma az irányadó. A dokumentációba betekintés kérhető ingyenesen a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának helyén. A dokumentációba betekintő személy köteles aláírni az erről szóló jegyzőkönyvet, valamint köteles a jegyzőkönyvben megadni elérhetőségeit (név, székhely, levelezési cím, faxszám, e-mail cím, telefonszám). 2) Ajánlatok benyújtása: — a hét első munkanapjától a hét utolsó előtti munkanapjáig: 9:00–15:00 között; — a hét utolsó munkanapján/munkaszüneti napot megelőző napon: 9:00–12:00 között; — az ajánlatok felbontásának napján: 8:00–10:00 között. 3) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások: Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtását a Kbt. 59. § (4) bekezdésében foglalt esetre vonatkozó ajánlati biztosíték adásához köti, melynek mértéke 750 000 HUF. Az ajánlati biztosítékot az ajánlattevőnek ajánlata benyújtásával egyidejűleg vagy legkésőbb az ajánlattételi határidő időpontjának lejártáig kell rendelkezésre bocsájtania. A biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosítékot, amennyiben ajánlatkérői számlára történő átutalással teljesítik, „Ajánlati biztosíték - Gépjármű casco biztosítás – 2015.” megjelöléssel, az ajánlatkérő Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-06060071-20000002 számú bankszámlájára szükséges átutalni. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlattételi határidőtől kezdődően az ajánlati kötöttség lejártáig kell érvényesnek lennie. Az ajánlati biztosíték összegének átutalását igazoló dokumentumot, illetve a bankgarancia, vagy a kötelezvény eredeti példányát az ajánlathoz szükséges csatolni. A bankgarancia és a kötelezvény tartalmi követelményeit a dokumentáció tartalmazza. Amennyiben ajánlattevő az ajánlati biztosítékot átutalással teljesíti, az ajánlathoz csatolni kell egy nyilatkozatot, amelyben jelzi, hogy ajánlatkérőnek a Kbt. 59. § szerinti esetekben milyen bankszámlára kell az ajánlati biztosíték összegét visszautalni. A közös ajánlattevőknek az ajánlati biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése (Kbt. 59. § (4) bekezdés) esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. (Kbt. 25. § (5) bekezdés). A Kbt. 74. § (2) bekezdés c) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre. 4) A Kbt. 60. § (1) bekezdése alapján az ajánlatot az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania. 5) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevőre vonatkozó adatlapot (fedlapot) amelyen szerepeltetni kell az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő) nevét, székhelyét, a közbeszerzési eljárás tárgyát továbbá a jelen eljárásban az ajánlattevő(k) által kijelölt kapcsolattartó nevét, beosztását, telefon- és faxszámát, e-mail címét. 6) Az ajánlatban oldalszámokkal ellátott tartalomjegyzéket kell elhelyezni, mely eggyel kezdődjön, oldalanként növekedjen, és amely alapján az abban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Elegendő a szöveget vagy számokat, vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A adatlapot (fedlapot) és hátlapot nem kell, de lehet számozni. 7) Az ajánlatban Kbt. 60. § (6) bekezdés szerinti felolvasólapot kell elhelyezni, mely tartalmazza a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti adatokat. 8) Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 25. §-ában foglaltak alapján csatolni kell a közös ajánlattevők nyilatkozatát, melyben megjelölik maguk közül azt a képviselőt aki a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult (cégjegyzésre jogosult képviselő, aki a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet). A nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. Az ajánlatban a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. Csatolni kell továbbá a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását, mely tartalmazza a szerződés teljesítése során elvégzendő feladatok megosztását, részarányát és azt a tényt, hogy közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatkérő a nyertes – közös – ajánlattevővel kötendő szerződésben rögzíti az egyetemleges felelősségvállalás tényét is. Mindezeknek a szerződésben való rögzítése nem jelenti a dokumentáció részét képező szerződéstervezet módosítását. 9) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerint a Kkvt. szerinti minősítésről. 10) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti tartalommal. Ezen nyilatkozatnak az EREDETI aláírt példányát kell az ajánlatban (a papír alapú példányban) csatolni. 11) Az ajánlatban lévő minden nyilatkozatot, illetőleg minden – az ajánlattevő, vagy alvállalkozó, vagy kapacitást biztosító szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén - joghatás kiváltására alkalmas módon alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az aláírási jogosultság ellenőrzése érdekében benyújtandó az ajánlattevő, a 10 % feletti alvállalkozó, illetőleg – ha ilyet az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe vesz – az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példánya, – akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot). Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, az általuk aláírt meghatalmazás egyszerű másolati példányát is csatolni kell az ajánlathoz. A meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását is és amennyiben különböző, a szignó-mintáját is. A meghatalmazást két tanúnak is alá kell írnia. 12) Csatolandó az ajánlattevő, a 10 % feletti alvállalkozó, adott esetben az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító szervezet/személy nyilatkozata arról, hogy változásbejegyzési kérelmet nyújtott-e be, amely még nem került átvezetésre a nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában. Amennyiben az ajánlattevő/alvállalkozó/ kapacitást biztosító szervezet (cég)adataiban, illetőleg az ajánlattevő/alvállalkozó/ kapacitást biztosító szervezet nyilatkozata alapján változásbejegyzés (vagy adatváltozás) van folyamatban, abban az esetben cég esetében csatolni kell a változásbejegyzésre vonatkozó elektronikus kérelmének kinyomtatott változatát (1 nyomtatott példány mellékletek nélkül) valamint a cégbíróság által a kérelemről kiállított elektronikus tanúsítvány kinyomtatott változatát, nem cég keretében folytatott tevékenységek esetében a nyilvántartó bíróság/költségvetési szerv/kamara/jegyző által átvett (érkeztetett) változásbejegyzési/adatváltoztatási kérelem egyszerű másolati példányát is.[ún. „e-tértivevény”]. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell az ajánlathoz. 13) Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát a Kbt. 40. § (1) bekezdésének a)–b) pontjában foglaltakra vonatkozóan. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell az ajánlathoz. 14) Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát a Kbt. 55. § (5) bekezdés vonatkozásában, az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító más szervezetről. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani 15) Amennyiben az ajánlattevő a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja alapján igazolta a gazdasági és pénzügyi alkalmasságot, abban az esetben az ajánlatkérő és a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja alapján kezességet vállaló személy (szervezet) között a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:419. § szerinti kezességi szerződés jön létre olyan módon, hogy a fentiek szerinti írásbeli kezességvállalásnak az ajánlatkérő általi elfogadásáról a kezességet vállaló személyt (szervezetet) értesíti az ajánlatkérő. Az ajánlattevő köteles az ajánlatban nyilatkozni a kezességvállalásról és megadni a kezességet vállaló személy székhelyét, postacímét, telefonszámát, faxszámát, e-mail címét. 16) Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint kíván adatot vagy tényt igazolni, de az ezt a tényt, vagy adatot tartalmazó, a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerinti nyilvántartás a Közbeszerzési Hatóság útmutatójában nem szerepel, úgy ajánlattevőnek, vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 36. § (6) bekezdése szerint az ajánlatban meg kell jelölnie az érintett nyilvántartást. 17) Az ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát a Kbt. 54. § (1) bekezdése szerint előírt feltételek figyelembe vételéről. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdésére tekintettel előírja, hogy az ajánlattevők tájékozódjanak a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. Ajánlatkérő a dokumentációban megadja azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől a részvételre jelentkező megfelelő tájékoztatást kaphat. 18) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a szerződésben feltüntetendő adatokról. 19) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a bizalmas adatkezelésről. 20) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott CD/DVD-én (WORD és jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .PDF fájl) példánya az eredeti nyomtatott példánnyal mindenben megegyezik. 21) Ajánlattevő nyilatkozni kell az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. § (6) bekezdésében foglalt feltételnek való megfelelésről (átlátható szervezetről). 22) Az ajánlatnak tartalmazni kell a műszaki ajánlatot, a dokumentációban meghatározottak szerint az ajánlattevő által a felolvasólapon megadott árajánlatot alátámasztó beárazott és cégszerűen aláírt költségvetést. Az ajánlattevő az ajánlattételi dokumentáció részét képező EXCEL táblázatot köteles kitölteni és nyomtatott formában, dátummal, cégszerű aláírással ellátva, valamint CD/DVD lemezen olvasható, de nem módosítható formátumban (.PDF), és *.xls/*.xlsx (Excel) formátumban is az ajánlatához csatolni. 23) Ajánlatkérő az eljárásban a kiegészítő tájékoztatást a Kbt. 45. §-ban bekezdésben foglaltak szerint adja meg. Bármely gazdasági szereplő, aki az adott közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében – a Kbt. 45. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlati felhívásban és az ajánlati dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság +36 17950421 telefaxszámára küldött fax útján, vagy postai úton, vagy személyesen, és egyúttal szerkeszthető (Word) formátumban e-mail-ben is szükséges megküldeni a felhívásban megjelölt elektronikus levelezési címre. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást faxon, vagy postai úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 45. §-ában foglataknak megfelelően. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások az ajánlati dokumentáció részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani. 24) Ajánlattevő a Kbt. 80. § (1) bekezdés szerint az ajánlatában elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ide értve a védett ismeretet is) (Ptk. 2:47. §) tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat az ajánlatban elkülönített módon, az ajánlat legvégén vagy külön kötetben kell elhelyezni. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 80. § (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a Kbt. 80. § (2)–(4) bekezdései és a Kbt. 81. § rendelkezéseire is figyelemmel jelölhetik meg ajánlatuk üzleti titkot tartalmazó részét. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy amennyiben nem elkülönített módon kerülnek benyújtásra az üzleti titkot képező, vagy azt tartalmazó iratok, azokat az ajánlatkérőnek nincs módjában üzleti titokként kezelni. 25) Ajánlatkérő az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, valamint az ajánlatokban található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőktől felvilágosítást kér. A hiánypótlásra és felvilágosítás kérésre a Kbt. 67. §-ában foglaltak az irányadóak. 26) Az ajánlatkérő – figyelemmel a Kbt. 35. § (1) bekezdésében foglaltakra – azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az érdeklődését írásban jelzi. Egyidejűleg meg kell adnia az írásbeli kapcsolattartási forma alkalmazása során használható fax-, és tájékoztató jelleggel az e-mail címet, amelyre ajánlatkérő a Kbt.-ben előírt tájékoztatásokat küldi az érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek. 27) A benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján egyszerű másolatban is benyújthatók. Eredeti vagy hiteles másolati példányban kell azon nyilatkozatokat benyújtani, amelyek közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgálnak (Kbt. 55. § (6) bekezdés alkalmazása esetén a kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Az ajánlat Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. 28) Tekintettel arra, hogy az eljárás magyar nyelven folyik, ajánlattevőknek minden nyilatkozatot, hatósági igazolást magyar nyelven vagy idegen nyelven benyújtott dokumentum esetén magyar nyelvű fordításban is be kell nyújtania. A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumokat legalább az ajánlattevő általi felelős fordításban kell csatolni. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Felelős fordítás alatt ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében az ajánlattevő képviseletére jogosult személy cégszerűen nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. 29) A különböző devizák forintra, illetve euróra történő átszámításánál a jelen ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell az ajánlattevőnek alkalmaznia. (Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által a jelen ajánlati felhívás megküldésének napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kell az ajánlattevő által átszámításra kerüljön a fentiek szerint.) Az árbevétel tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot, referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes árfolyamot kell az ajánlattevőnek alkalmazni. 30) A kárfelmérés, kárszakértői szemle helyszíne a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által üzemeltetett gépjárművek szervizszolgáltatását ellátó szervizüzemek telephelyei. A Közbeszerzési és Ellátási Igazgatóság jelenlegi szervizpartnereinek listáját a Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza. A kárszakértő a kárbejelentés napjától számított 1 munkanapon belül köteles megkezdeni a kárfelmérést. Pótszemle igény esetén a pótszemle igénybejelentése napjától számított 1 munkanapon belül elvégzi a pótszemlét. 31) Az ajánlatot a Kbt. 61.§ (bekezdésében) foglaltak alapján írásban és zártan, 1 papír alapú példányban, valamint - a papír alapú példánnyal mindenben megegyező - elektronikus másolati példányban, elektronikus adathordozón kell benyújtani. (CD/DVD-n, jelszó nélkül olvasható, de nem szerkeszthető .PDF fájl-ban, valamint egy kereshető .PDF, vagy Word fájl-ban, illetve a műszaki ajánlatot Excel *.xls/*.xlsx formátumban is mellékelje ajánlattevő) A nyomtatott, illetve elektronikusan benyújtott ajánlat nyomtatott, illetve elektronikus adathordozón szereplő tartalma közötti eltérés esetén ajánlatkérő a nyomtatott példányt veszi alapul. Az ajánlat papír alapú eredeti és elektronikus másolati példányát a biztonságos kezelés érdekében nem átlátszó csomagban/borítékban kell elhelyezni, lezárni és az ajánlati felhívásban megjelölt helyre eljuttatni. A borítékon/csomagon fel kell tüntetni: — az ajánlattevő nevét és címét, — a benyújtás címét (a felhívás I.1. pontjában illetve a felhívás A. melléklet III. pontjában megjelölt kapcsolattartási pont) — a következő feliratot „Gépjármű Casco biztosítási szolgáltatás nyújtása a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság részére 2015. évre”. Amennyiben a boríték/csomag nincsen lezárva és a fentieknek megfelelő jelölésekkel ellátva, az ajánlatkérő nem vállal felelősséget az ajánlat elirányításáért, vagy idő előtti felbontásáért. Az ajánlatot az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani, az ajánlati felhívásban megadott címre. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy a benyújtás helyszínének környékén rendkívül nehézkes parkolási lehetőségekkel kell számolni, illetve az épületbe történő belépés a biztonsági szolgálat munkája következtében néhány percet (~10) igénybe vesz. A beléptetés miatti esetleges késésekért ajánlatkérő nem vállalja a felelősséget. Az ajánlati felhívásban meghatározott helyen kívül személyesen benyújtott (pl. központi iktatóban, portaszolgálatnál, stb.) ajánlat beérkezéséért az ajánlatkérő nem vállal felelősséget. A személyes benyújtás helye a felhívás I.1) illetve annak A. melléklet III. pontjában megjelölt hely. A postai úton benyújtani kívánt ajánlat kapcsán az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatot a postafiók címre kell címezni (1357 Bp., Pf.: 8.), a biztonsági iratkezelési előírások miatt a postai küldemények belső kézbesítése – a küldemény biztonsági átvizsgálása és a többszöri, több helyen történő postabontás miatt – ajánlatkérő központi postabontójába történő beérkezéstől számítva 3-4 munkanapot is igényelhet! Amennyiben az ajánlattevő ajánlatát postai úton vagy futárszolgálat igénybevételével nyújtja be, az ezzel járó kockázatot az ajánlattevő saját maga viseli. (Az ajánlattételi határidőt követő beérkezés, az ajánlatot tartalmazó boríték elvesztése, megsérülése, stb.) A Kbt. 74. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelen az ajánlat, ha azt az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be. Az ajánlatkérő csak azt az ajánlatot tekinti az előírt határidőre beérkezettnek, amelyek az ajánlattételi határidőig, az ajánlati felhívásban megadott helyiségbe megérkezik. A fentiek értelmében az ajánlatkérő határidőn túl érkező, késedelmesen benyújtott, illetve a postai úton késedelmesen beérkező ajánlatot – amennyiben az szükséges – az ajánlattevő személyének megállapítása céljából bontja fel. 32) A Kbt. 83. § (7) bekezdés alapján, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő külön jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzés mellett folytatja le a közbeszerzési eljárást, a felhívás IV. 3.7. pontban az ajánlati kötöttség minimális időtartamát 60 napban határozta meg. 33) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen felhívásban előírt pénzügyi-gazdasági (III.2.2. P1.), valamint szakmai-műszaki alkalmassági (III.2.3. M1.) követelményeket a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdése szerinti minősítési szempontoknál szigorúbban határozta meg. 34) Az ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 124. § (4) bekezdését, azaz, az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köt szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelöli. 35) Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó. 36) Az ajánlati felhívás és a dokumentáció közötti eltérés esetében az ajánlati felhívásban foglaltak az irányadóak. A dokumentáción belüli ellentmondás esetén az ajánlatkérő a Kbt. 45. § (6) bekezdése szerint jár el. 37) A Kbt. és Ptk. alkalmazása: a felhívásban és a dokumentációban a „Kbt.” rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény értendő. A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. rendelkezései az irányadóak. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésre egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Biztosítási szerződés “Gépjármű Casco biztosítási szolgáltatás nyújtása a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság részére 2015. évre” tárgyban.
Mennyiség vagy érték:
Gépjármű Casco biztosítási szolgáltatás 10 %, minimum bruttó 50 000 HUF/káresemény önrészesedés alkalmazásával, a KEF mindenkori üzemeltetésében lévő gépjármű állomány vonatkozásában, mely jelenleg 522 db személygépkocsiból, 14 db tehergépkocsiból, valamint 1 db autóbuszból áll.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rendelkezésére álló összeg biztosítási adóval együtt 92 000 000 HUF, mely összeg fedezetet kell nyújtson a Biztosított által üzemeltetett gépjárműállománynak a szerződés hatálya alatt esetlegesen bekövetkező változásaira is. A szerződés ezen összeg kimerüléséig, de legfeljebb 31.12.2015.-éig tart.
Többet mutasson
Hivatkozási szám: INK/ 65/2014
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest közigazgatási területe.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő az a gazdasági szereplő aki a Kbt. 56. § (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll.
Az igazolás módjára a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2–10. §-ában, valamint a Kbt. 58. § (3) bekezdésében foglaltak az irányadóak.
— Ajánlatkérőnek nyilatkoznia kell ajánlatában, hogy nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés b), c), f), i) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá.
— Ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. 56. § (2) bekezdésében foglalt kizáró tekintetében nyilatkoznia kell arról, hogy olyan gazdasági társaságnak minősül-e, amelyben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében az (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételek fennállnak. Amennyiben a több, mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati hányaddal rendelkező gazdasági társaság társulásként adózik, akkor az ilyen társulás tulajdonos társaságaira vonatkozóan kell a Kbt. 56.§ (1) bekezdés k) pont ka) alpontja szerinti feltételt megfelelően alkalmazni.
Többet mutasson
— Ajánlattevőnek a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében nyilatkoznia kell arról, hogy
— olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek;
— ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 56. § (1) bek. k) pont kc) alpontja szerinti kizáró okra vonatkozó nyilatkozattal kapcsolatban, hogy a 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § re) pontja szerint a törvény 3. § ra)–rb) alpontjaiban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselőjét kell tényleges tulajdonosként feltüntetni az ajánlatban.
Többet mutasson
— Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerint, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti, a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti, a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
— Magyarországon letelepedett ajánlattevők esetében a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2–3. §-a, valamint a Közbeszerzési Hatóság útmutatója (Közbeszerzési Értesítő 2014. évi 57. szám; 16.5.2014.) szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását.
Többet mutasson
— Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a Kbt. 56. § (1) bekezdés a)–f), h)–i) pont, valamint a k) pont ka)-kb) alpontjaiban foglalt kizáró okok tekintetében nyilatkoznia szükséges arról, hogy az ajánlattevő letelepedése szerinti ország jogrendszerében a kizáró okok hiányának igazolására mely igazolások felelnek meg, és azokat mely bíróság/hatóság/szervezet bocsátja ki. [Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Közbeszerzési Hatóság vonatkozó útmutatója szerinti igazolási módokra (Közbeszerzési Értesítő. 2012. évi 61. szám; 1.6.2012.) Ezen szervezetek nyilvántartásának kivonatát (vagy ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolást) kell benyújtani, amelyből megállapítható, hogy az ajánlattevő nem tartozik a fenti kizáró okok hatálya alá.]
Többet mutasson
Azokban az esetekben, amelyekben a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő nem esik valamely kizáró ok hatálya alá, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedés helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást az ajánlatkérő elfogadja az előírt igazolási mód helyett.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó, az ajánlattevő, az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő által tett nyilatkozatoknak a jelen felhívás feladása napjánál nem régebbi keltezésűnek kell lenniük.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P1.) Ajánlattevőnek a Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja, illetőleg a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének c) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladását megelőző üzleti év közbeszerzés tárgyára (gépjármű flotta Casco biztosítási szolgáltatás) vonatkozó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatát attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése alapján, ha az ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Közös ajánlattevők – Kbt. 55. § (4) bekezdés alapján – az előírt alkalmassági követelménynek együttesen is megfelelhetnek, illetve elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § (5) bekezdése szerint más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben támaszkodhat.
Amennyiben ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, akkor ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Ebben az esetben ajánlattevőnek ajánlatában csatolnia kell a kapacitást nyújtó szervezettel fennálló Ptk. 6:419. § szerinti kezesi megállapodásra vonatkozó nyilatkozatát. (Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja)
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő a Kbt. 55. § (4)–(6) bekezdésében foglaltak szerint is megfelelhet.
Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja és (3)–(4) bekezdései szerint kell eljárni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladását megelőző üzleti évben a közbeszerzés tárgyára (gépjármű flotta Casco biztosítási szolgáltatás) vonatkozó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el legalább a nettó 76 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a később létrejött gazdasági szereplőktől megkövetelt, a közbeszerzés tárgyából (gépjármű flotta Casco biztosítási szolgáltatás) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétel mértékét az alábbiak szerint határozza meg: 40 000 000 HUF.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M1.) A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontja, valamint 16. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkozatban ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) teljesített, gépjármű flotta Casco biztosítási szolgáltatás tárgyában nyújtott legjelentősebb szolgáltatásait (referenciáit) legalább az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— a teljesítés ideje/időtartama (év, hónap, nap),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, székhelye, kapcsolattartó neve, elérhetősége
— a szolgáltatás tárgya,
— az ellenszolgáltatás – általános forgalmi adó nélkül számított – összege (HUF),
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciák ismertetését olyan részletességgel kell benyújtani, amelyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági feltételnek történő megfelelés.
Közös ajánlattevők – Kbt. 55. § (4) bekezdés alapján – az előírt alkalmassági követelménynek együttesen is megfelelhetnek, illetve elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § és a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pont és 16. § (1) bekezdés rendelkezései irányadóak.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) a közbeszerzés tárgyának megfelelő tárgyú (gépjármű flotta Casco biztosítási szolgáltatás) legalább 1 darab, legalább 55 000 000 HUF értékű, általa nyújtott flottabiztosítási szolgáltatásra és legalább 400 db gépjárműből álló flottára vonatkozó, előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi kötbér: A Biztosító a kárbejelentés napjától számított 1 munkanapon belül köteles megkezdeni a kárfelmérést. Pótszemle igény esetén a pótszemle igénybejelentése napjától számított 1 munkanapon belül elvégzi a pótszemlét. E határidők elmulasztása esetén Biztosító késedelmi kötbér fizetésére köteles, melynek összege nettó 20 000 HUF minden késedelemmel érintett nap után. Biztosított jogosult a kötbér összegét a biztosítási díjból levonni.
Többet mutasson
A szerződést biztosító mellékötelezettségek pontos leírását a szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A biztosítási díj kiegyenlítése a Kbt. 130. § (1) és (6) bek., a Ptk. 6:130. §, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 36/A. §-ában meghatározott szabályok szerint negyedéves díjrészletekben történik. Biztosító az első esedékes időszakra vonatkozó számlát az első negyedév 10. napjáig állítja ki Biztosított részére. A Biztosított a további esedékes számlákat az adott negyedév 5. napjáig állítja ki Biztosított részére.
Többet mutasson
Biztosított a számla ellenértékét a számla igazolt kézhezvételétől számított 15 naptári napon belül átutalással fizeti meg a Biztosító …….. Banknál vezetett ………………. számú számlájára történő átutalással. A kifizetés forintban történik.
Az ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Az ajánlattétel, a kifizetések és a elszámolás pénzneme a magyar forint (HUF).
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k) számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, hivatkozással a Kbt. 27. § (1)–(2) bekezdésére.
Egyéb különleges feltételek: 2003. évi LX. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről.

Eljárás
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2015-02-24 📅
A bontás helye:
Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), 1119 Budapest, Andor u. 47–49., IV. emelet, 445. tárgyaló.
Hely: Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), 1119 Budapest, Andor u. 47–49., IV. emelet, 445. tárgyaló.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
Az ajánlatok felbontásán a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott személyek vehetnek részt.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK04357
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Igazgatóság, Intézményi Közbeszerzési Főosztály
dr. Bátorligeti Márta, főosztályvezető
Internetcím: www.kef.gov.hu 🌏
Név: Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
Postacím: Andor u. 47–49., IV. em., 437. szoba
Kapcsolattartó pont: Intézményi Közbeszerzési Főosztály
Vajda Erika
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Kezdeti időpont: 2015-04-01 📅
Végdátum: 2015-12-31 📅
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: INK/ 65/2014
További információk
1) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk:
Ajánlatkérő a Kbt. 49. § (6) bekezdése szerint előírja, hogy a dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. Közös ajánlatot benyújtó ajánlattevők esetén elegendő az egyik ajánlattevő részéről a dokumentáció átvétele.
Többet mutasson
A dokumentáció átvehető személyesen,
— a hét első munkanapjától a hét utolsó előtti munkanapjáig: 9:00–15:00 között;
— a hét utolsó munkanapján/munkaszüneti napot megelőző napon: 9:00–12:00 között;
— a ajánlatok felbontásának napján: 8:00–10:00 között.
Ajánlatkérő tájékoztatja gazdasági szereplőket, hogy a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló 28/2014. (IX. 24.) NGM rendelet 2. §-a alapján a 2015. évi munkaszüneti napok körüli – a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó – munkarend a következő: január 2. péntek pihenőnap; január 10. szombat munkanap.
Többet mutasson
Ajánlattevő választása szerint a felhívásban megjelölt helyen személyesen átvehető, illetve postai úton (tértivevénnyel) kerül megküldésre. A dokumentáció átvételéről átvételi elismervény készül, mely tartalmazza az átvevő elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím, levelezési cím, fax szám) átvevő/kapcsolattartó nevét és az átvevő aláírását.
Többet mutasson
A Kbt. 50. § (3) bekezdése szerint a dokumentáció megküldése az erre irányuló kérelem kézhezvételétől számított két munkanapon belül, postai úton (tértivevénnyel) kerül megküldésre. Mind a személyes átvétel, mind pedig a postai úton történő megküldés mellett ajánlattevő a erre irányuló kérésére ajánlatkérő e-mail útján is megküldi a dokumentációt ajánlattevő részére.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő semmilyen felelősséget nem vállal az e-mail útján történő megküldésből eredő esetleges technikai problémákkal kapcsolatban. Bármilyen eltérés esetén a nyomtatott formában átvett dokumentáció tartalma az irányadó.
A dokumentációba betekintés kérhető ingyenesen a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának helyén. A dokumentációba betekintő személy köteles aláírni az erről szóló jegyzőkönyvet, valamint köteles a jegyzőkönyvben megadni elérhetőségeit (név, székhely, levelezési cím, faxszám, e-mail cím, telefonszám).
Többet mutasson
2) Ajánlatok benyújtása:
— a hét utolsó munkanapján/munkaszüneti napot megelőző napon: 9:00–12:00 között;
— az ajánlatok felbontásának napján: 8:00–10:00 között.
3) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások:
Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtását a Kbt. 59. § (4) bekezdésében foglalt esetre vonatkozó ajánlati biztosíték adásához köti, melynek mértéke 750 000 HUF.
Az ajánlati biztosítékot az ajánlattevőnek ajánlata benyújtásával egyidejűleg vagy legkésőbb az ajánlattételi határidő időpontjának lejártáig kell rendelkezésre bocsájtania.
A biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel.
Többet mutasson
Az ajánlati biztosítékot, amennyiben ajánlatkérői számlára történő átutalással teljesítik, „Ajánlati biztosíték - Gépjármű casco biztosítás – 2015.” megjelöléssel, az ajánlatkérő Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-06060071-20000002 számú bankszámlájára szükséges átutalni.
Többet mutasson
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlattételi határidőtől kezdődően az ajánlati kötöttség lejártáig kell érvényesnek lennie. Az ajánlati biztosíték összegének átutalását igazoló dokumentumot, illetve a bankgarancia, vagy a kötelezvény eredeti példányát az ajánlathoz szükséges csatolni. A bankgarancia és a kötelezvény tartalmi követelményeit a dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő az ajánlati biztosítékot átutalással teljesíti, az ajánlathoz csatolni kell egy nyilatkozatot, amelyben jelzi, hogy ajánlatkérőnek a Kbt. 59. § szerinti esetekben milyen bankszámlára kell az ajánlati biztosíték összegét visszautalni.
Többet mutasson
A közös ajánlattevőknek az ajánlati biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése (Kbt. 59. § (4) bekezdés) esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. (Kbt. 25. § (5) bekezdés). A Kbt. 74. § (2) bekezdés c) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre.
Többet mutasson
4) A Kbt. 60. § (1) bekezdése alapján az ajánlatot az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania.
5) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevőre vonatkozó adatlapot (fedlapot) amelyen szerepeltetni kell az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő) nevét, székhelyét, a közbeszerzési eljárás tárgyát továbbá a jelen eljárásban az ajánlattevő(k) által kijelölt kapcsolattartó nevét, beosztását, telefon- és faxszámát, e-mail címét.
Többet mutasson
6) Az ajánlatban oldalszámokkal ellátott tartalomjegyzéket kell elhelyezni, mely eggyel kezdődjön, oldalanként növekedjen, és amely alapján az abban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Elegendő a szöveget vagy számokat, vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A adatlapot (fedlapot) és hátlapot nem kell, de lehet számozni.
Többet mutasson
7) Az ajánlatban Kbt. 60. § (6) bekezdés szerinti felolvasólapot kell elhelyezni, mely tartalmazza a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti adatokat.
8) Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 25. §-ában foglaltak alapján csatolni kell a közös ajánlattevők nyilatkozatát, melyben megjelölik maguk közül azt a képviselőt aki a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult (cégjegyzésre jogosult képviselő, aki a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet).
Többet mutasson
A nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak.
Az ajánlatban a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
Csatolni kell továbbá a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását, mely tartalmazza a szerződés teljesítése során elvégzendő feladatok megosztását, részarányát és azt a tényt, hogy közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén az ajánlatkérő a nyertes – közös – ajánlattevővel kötendő szerződésben rögzíti az egyetemleges felelősségvállalás tényét is. Mindezeknek a szerződésben való rögzítése nem jelenti a dokumentáció részét képező szerződéstervezet módosítását.
Többet mutasson
9) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerint a Kkvt. szerinti minősítésről.
10) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti tartalommal. Ezen nyilatkozatnak az EREDETI aláírt példányát kell az ajánlatban (a papír alapú példányban) csatolni.
11) Az ajánlatban lévő minden nyilatkozatot, illetőleg minden – az ajánlattevő, vagy alvállalkozó, vagy kapacitást biztosító szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén - joghatás kiváltására alkalmas módon alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak.
Többet mutasson
Az aláírási jogosultság ellenőrzése érdekében benyújtandó az ajánlattevő, a 10 % feletti alvállalkozó, illetőleg – ha ilyet az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe vesz – az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példánya, – akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, az általuk aláírt meghatalmazás egyszerű másolati példányát is csatolni kell az ajánlathoz. A meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását is és amennyiben különböző, a szignó-mintáját is. A meghatalmazást két tanúnak is alá kell írnia.
Többet mutasson
12) Csatolandó az ajánlattevő, a 10 % feletti alvállalkozó, adott esetben az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító szervezet/személy nyilatkozata arról, hogy változásbejegyzési kérelmet nyújtott-e be, amely még nem került átvezetésre a nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő/alvállalkozó/ kapacitást biztosító szervezet (cég)adataiban, illetőleg az ajánlattevő/alvállalkozó/ kapacitást biztosító szervezet nyilatkozata alapján változásbejegyzés (vagy adatváltozás) van folyamatban, abban az esetben cég esetében csatolni kell a változásbejegyzésre vonatkozó elektronikus kérelmének kinyomtatott változatát (1 nyomtatott példány mellékletek nélkül) valamint a cégbíróság által a kérelemről kiállított elektronikus tanúsítvány kinyomtatott változatát, nem cég keretében folytatott tevékenységek esetében a nyilvántartó bíróság/költségvetési szerv/kamara/jegyző által átvett (érkeztetett) változásbejegyzési/adatváltoztatási kérelem egyszerű másolati példányát is.[ún. „e-tértivevény”].
Többet mutasson
A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell az ajánlathoz.
13) Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát a Kbt. 40. § (1) bekezdésének a)–b) pontjában foglaltakra vonatkozóan. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell az ajánlathoz.
14) Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát a Kbt. 55. § (5) bekezdés vonatkozásában, az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító más szervezetről. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani
15) Amennyiben az ajánlattevő a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja alapján igazolta a gazdasági és pénzügyi alkalmasságot, abban az esetben az ajánlatkérő és a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja alapján kezességet vállaló személy (szervezet) között a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:419. § szerinti kezességi szerződés jön létre olyan módon, hogy a fentiek szerinti írásbeli kezességvállalásnak az ajánlatkérő általi elfogadásáról a kezességet vállaló személyt (szervezetet) értesíti az ajánlatkérő. Az ajánlattevő köteles az ajánlatban nyilatkozni a kezességvállalásról és megadni a kezességet vállaló személy székhelyét, postacímét, telefonszámát, faxszámát, e-mail címét.
Többet mutasson
16) Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint kíván adatot vagy tényt igazolni, de az ezt a tényt, vagy adatot tartalmazó, a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerinti nyilvántartás a Közbeszerzési Hatóság útmutatójában nem szerepel, úgy ajánlattevőnek, vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 36. § (6) bekezdése szerint az ajánlatban meg kell jelölnie az érintett nyilvántartást.
Többet mutasson
17) Az ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát a Kbt. 54. § (1) bekezdése szerint előírt feltételek figyelembe vételéről. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdésére tekintettel előírja, hogy az ajánlattevők tájékozódjanak a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. Ajánlatkérő a dokumentációban megadja azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől a részvételre jelentkező megfelelő tájékoztatást kaphat.
Többet mutasson
18) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a szerződésben feltüntetendő adatokról.
19) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a bizalmas adatkezelésről.
20) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott CD/DVD-én (WORD és jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .PDF fájl) példánya az eredeti nyomtatott példánnyal mindenben megegyezik.
21) Ajánlattevő nyilatkozni kell az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 41. § (6) bekezdésében foglalt feltételnek való megfelelésről (átlátható szervezetről).
22) Az ajánlatnak tartalmazni kell a műszaki ajánlatot, a dokumentációban meghatározottak szerint az ajánlattevő által a felolvasólapon megadott árajánlatot alátámasztó beárazott és cégszerűen aláírt költségvetést. Az ajánlattevő az ajánlattételi dokumentáció részét képező EXCEL táblázatot köteles kitölteni és nyomtatott formában, dátummal, cégszerű aláírással ellátva, valamint CD/DVD lemezen olvasható, de nem módosítható formátumban (.PDF), és *.xls/*.xlsx (Excel) formátumban is az ajánlatához csatolni.
Többet mutasson
23) Ajánlatkérő az eljárásban a kiegészítő tájékoztatást a Kbt. 45. §-ban bekezdésben foglaltak szerint adja meg. Bármely gazdasági szereplő, aki az adott közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet - az ajánlattétellel összefüggésben, a megfelelő ajánlattétel érdekében – a Kbt. 45. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlati felhívásban és az ajánlati dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság +36 17950421 telefaxszámára küldött fax útján, vagy postai úton, vagy személyesen, és egyúttal szerkeszthető (Word) formátumban e-mail-ben is szükséges megküldeni a felhívásban megjelölt elektronikus levelezési címre. Az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást faxon, vagy postai úton küldi meg az ajánlattevőnek a Kbt. 45. §-ában foglataknak megfelelően. Az ajánlatkérő által kibocsátott kiegészítő tájékoztatások az ajánlati dokumentáció részévé válnak, az ajánlattevő köteles ajánlatát ezen információk figyelembevételével elkészíteni és benyújtani.
Többet mutasson
24) Ajánlattevő a Kbt. 80. § (1) bekezdés szerint az ajánlatában elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ide értve a védett ismeretet is) (Ptk. 2:47. §) tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó iratokat az ajánlatban elkülönített módon, az ajánlat legvégén vagy külön kötetben kell elhelyezni. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 80. § (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a Kbt. 80. § (2)–(4) bekezdései és a Kbt. 81. § rendelkezéseire is figyelemmel jelölhetik meg ajánlatuk üzleti titkot tartalmazó részét. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy amennyiben nem elkülönített módon kerülnek benyújtásra az üzleti titkot képező, vagy azt tartalmazó iratok, azokat az ajánlatkérőnek nincs módjában üzleti titokként kezelni.
Többet mutasson
25) Ajánlatkérő az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, valamint az ajánlatokban található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőktől felvilágosítást kér. A hiánypótlásra és felvilágosítás kérésre a Kbt. 67. §-ában foglaltak az irányadóak.
Többet mutasson
26) Az ajánlatkérő – figyelemmel a Kbt. 35. § (1) bekezdésében foglaltakra – azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az érdeklődését írásban jelzi. Egyidejűleg meg kell adnia az írásbeli kapcsolattartási forma alkalmazása során használható fax-, és tájékoztató jelleggel az e-mail címet, amelyre ajánlatkérő a Kbt.-ben előírt tájékoztatásokat küldi az érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek.
Többet mutasson
27) A benyújtandó dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján egyszerű másolatban is benyújthatók. Eredeti vagy hiteles másolati példányban kell azon nyilatkozatokat benyújtani, amelyek közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgálnak (Kbt. 55. § (6) bekezdés alkalmazása esetén a kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Az ajánlat Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Többet mutasson
28) Tekintettel arra, hogy az eljárás magyar nyelven folyik, ajánlattevőknek minden nyilatkozatot, hatósági igazolást magyar nyelven vagy idegen nyelven benyújtott dokumentum esetén magyar nyelvű fordításban is be kell nyújtania. A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumokat legalább az ajánlattevő általi felelős fordításban kell csatolni. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Felelős fordítás alatt ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében az ajánlattevő képviseletére jogosult személy cégszerűen nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek.
Többet mutasson
29) A különböző devizák forintra, illetve euróra történő átszámításánál a jelen ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell az ajánlattevőnek alkalmaznia. (Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által a jelen ajánlati felhívás megküldésének napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kell az ajánlattevő által átszámításra kerüljön a fentiek szerint.) Az árbevétel tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot, referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes árfolyamot kell az ajánlattevőnek alkalmazni.
Többet mutasson
30) A kárfelmérés, kárszakértői szemle helyszíne a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által üzemeltetett gépjárművek szervizszolgáltatását ellátó szervizüzemek telephelyei. A Közbeszerzési és Ellátási Igazgatóság jelenlegi szervizpartnereinek listáját a Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
A kárszakértő a kárbejelentés napjától számított 1 munkanapon belül köteles megkezdeni a kárfelmérést. Pótszemle igény esetén a pótszemle igénybejelentése napjától számított 1 munkanapon belül elvégzi a pótszemlét.
31) Az ajánlatot a Kbt. 61.§ (bekezdésében) foglaltak alapján írásban és zártan, 1 papír alapú példányban, valamint - a papír alapú példánnyal mindenben megegyező - elektronikus másolati példányban, elektronikus adathordozón kell benyújtani. (CD/DVD-n, jelszó nélkül olvasható, de nem szerkeszthető .PDF fájl-ban, valamint egy kereshető .PDF, vagy Word fájl-ban, illetve a műszaki ajánlatot Excel *.xls/*.xlsx formátumban is mellékelje ajánlattevő) A nyomtatott, illetve elektronikusan benyújtott ajánlat nyomtatott, illetve elektronikus adathordozón szereplő tartalma közötti eltérés esetén ajánlatkérő a nyomtatott példányt veszi alapul. Az ajánlat papír alapú eredeti és elektronikus másolati példányát a biztonságos kezelés érdekében nem átlátszó csomagban/borítékban kell elhelyezni, lezárni és az ajánlati felhívásban megjelölt helyre eljuttatni.
Többet mutasson
A borítékon/csomagon fel kell tüntetni:
— az ajánlattevő nevét és címét,
— a benyújtás címét (a felhívás I.1. pontjában illetve a felhívás A. melléklet III. pontjában megjelölt kapcsolattartási pont)
— a következő feliratot „Gépjármű Casco biztosítási szolgáltatás nyújtása a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság részére 2015. évre”.
Amennyiben a boríték/csomag nincsen lezárva és a fentieknek megfelelő jelölésekkel ellátva, az ajánlatkérő nem vállal felelősséget az ajánlat elirányításáért, vagy idő előtti felbontásáért.
Az ajánlatot az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani, az ajánlati felhívásban megadott címre.
Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy a benyújtás helyszínének környékén rendkívül nehézkes parkolási lehetőségekkel kell számolni, illetve az épületbe történő belépés a biztonsági szolgálat munkája következtében néhány percet (~10) igénybe vesz. A beléptetés miatti esetleges késésekért ajánlatkérő nem vállalja a felelősséget.
Többet mutasson
Az ajánlati felhívásban meghatározott helyen kívül személyesen benyújtott (pl. központi iktatóban, portaszolgálatnál, stb.) ajánlat beérkezéséért az ajánlatkérő nem vállal felelősséget.
A személyes benyújtás helye a felhívás I.1) illetve annak A. melléklet III. pontjában megjelölt hely.
A postai úton benyújtani kívánt ajánlat kapcsán az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatot a postafiók címre kell címezni (1357 Bp., Pf.: 8.), a biztonsági iratkezelési előírások miatt a postai küldemények belső kézbesítése – a küldemény biztonsági átvizsgálása és a többszöri, több helyen történő postabontás miatt – ajánlatkérő központi postabontójába történő beérkezéstől számítva 3-4 munkanapot is igényelhet!
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő ajánlatát postai úton vagy futárszolgálat igénybevételével nyújtja be, az ezzel járó kockázatot az ajánlattevő saját maga viseli. (Az ajánlattételi határidőt követő beérkezés, az ajánlatot tartalmazó boríték elvesztése, megsérülése, stb.) A Kbt. 74. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelen az ajánlat, ha azt az ajánlattételi határidő lejárta után nyújtották be.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő csak azt az ajánlatot tekinti az előírt határidőre beérkezettnek, amelyek az ajánlattételi határidőig, az ajánlati felhívásban megadott helyiségbe megérkezik.
A fentiek értelmében az ajánlatkérő határidőn túl érkező, késedelmesen benyújtott, illetve a postai úton késedelmesen beérkező ajánlatot – amennyiben az szükséges – az ajánlattevő személyének megállapítása céljából bontja fel.
32) A Kbt. 83. § (7) bekezdés alapján, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő külön jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzés mellett folytatja le a közbeszerzési eljárást, a felhívás IV. 3.7. pontban az ajánlati kötöttség minimális időtartamát 60 napban határozta meg.
Többet mutasson
33) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen felhívásban előírt pénzügyi-gazdasági (III.2.2. P1.), valamint szakmai-műszaki alkalmassági (III.2.3. M1.) követelményeket a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdése szerinti minősítési szempontoknál szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
34) Az ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 124. § (4) bekezdését, azaz, az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köt szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelöli.
Többet mutasson
35) Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó.
36) Az ajánlati felhívás és a dokumentáció közötti eltérés esetében az ajánlati felhívásban foglaltak az irányadóak. A dokumentáción belüli ellentmondás esetén az ajánlatkérő a Kbt. 45. § (6) bekezdése szerint jár el.
37) A Kbt. és Ptk. alkalmazása: a felhívásban és a dokumentációban a „Kbt.” rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény értendő. A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. rendelkezései az irányadóak. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésre egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137. § rendelkezésében foglaltak szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2015/S 004-004421 (2014-12-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2015-04-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 63 380 626 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-04-30 📅
Közzététel dátuma: 2015-05-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 086-156179
Hirdetményre hivatkozik: 2015/S 4-004421
HL-S szám: 86
További információk
Nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerint nem minősül KKV-nak. Ajánlattevők neve, címe: Generali Biztosító Zrt. 1066 Budapest, Teréz krt. 42–44. Uniqa Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert K. krt. 70–74. Groupama Garancia Biztosító Zrt. 1051 Budapest, Október 6. u. 20. Allianz Hungária Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48–52.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2015-04-02 📅
Név: Uniqa Biztosító Zrt.
Postacím: Róbert K. krt. 70–74.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1134
Ország: Magyarország 🇭🇺
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Forrás: OJS 2015/S 086-156179 (2015-04-30)