Engedélyezési tervek készítése vállalkozási szerződés keretében a „TramTrain integrált villamos- és nagyvasúti rendszer bevezetése Hódmezővásárhely és Szeged viszonylatában és villamos fejlesztés Hódmezővásárhelyen”elnevezésű, KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0001 azonosítószámú projekthez

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Engedélyezési tervek készítése vállalkozási szerződés keretében a „TramTrain integrált villamos- és nagyvasúti rendszer bevezetése Hódmezővásárhely és Szeged viszonylatában és villamos fejlesztés Hódmezővásárhelyen” elnevezésű, KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0001 azonosítószámú projekthez.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-11-03. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-09-19.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2014-09-19 Ajánlati felhívás
2015-03-26 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2014-09-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Megvalósíthatósági tanulmány, tanácsadó szolgáltatás, elemzés
Mennyiség vagy érték:
Nyertes Ajánlattevő feladata:— A KÖZOP-5.4.0-09-2010-0003 kódszámú projekt keretében elkészült Megvalósíthatósági Tanulmány és költség-haszon elemzés aktualizálása és Megrendelővel való jóváhagyatása;— Engedélyezési tervek elkészítése valamennyi szakágra vonatkozóan (építési);— Engedélyezési tervdokumentáció kidolgozása (az előbbiek figyelembevételével) és benyújtása;— Az építési engedélyek megszerzésére irányuló eljárásban az engedélyező hatóság Ket. 37. § szerinti észrevételeinek átvezetése— Környezeti hatásvizsgálat készítése a tanulmányterv szerinti fejlesztésre;— Kezelőkkel és üzemeltetőkkel történő egyeztetések, valamint a megvalósításhoz szükséges egyéb hozzájárulások, nyilatkozatok, dokumentumok megszerzése.A fejlesztéssel érintett területek:— Hódmezővásárhely közterületei (önkormányzati tulajdonú közút, három helyen szabályozási tervi módosítást igénylő, közpark besorolású területsáv).— Hódmezővásárhelyen állami tulajdonú közút (Magyar Közút Np. Zrt. kezelésében).— Állami tulajdonú MÁV-területek a vasútvonal mentén, ill. az állomásépületek közelében.— Szeged közterülete (önkormányzati tulajdonú közút) Rókus állomás (villamos végállomás) térségében.A fejlesztéshez szükség van a tervezett szolgáltató Szegedi Közlekedési Kft. telephelyének bővítésére a járműállományra tekintettel. A bővítés két változatban is megvalósítható, idegen területek igénybe vételével. Mindkét terület hosszabb ideje eladó, barna mezős.A fejlesztés célcsoportja az érintett települések lakossága, 222 000 fő.Az ellátandó tervezési feladatok az alábbi tevékenységekre irányulnak:Nyertes ajánlattevő feladata a Hódmezővásárhely – Szeged közötti tramtrain rendszer bevezetéséhez és a hódmezővásárhelyi villamosvasúti fejlesztéshez szükséges engedélyezési tervek elkészítése. „TramTrain” rendszerű integrált vasúti szolgáltatás, mely mindkét várost feltárja villamosként, közöttük a vasútvonalon közlekedik gyorsvasútként. Hódmezővásárhelyen és Szegeden 600 V (750 V) egyenáramú, közöttük dízelüzemű (a vasútvonal esetleges villamosítása esetén 25 kV 50 Hz kétáramnemű).a) A 135. sz. vasútvonal fejlesztése Hódmezővásárhely-Népkert – Szeged, Rókus között: engedélyezési, közmű tervek elkészítése (hozzávetőlegesen 22 km-es szakaszon).b) Szeged-Rókus állomáson a nagyvasút és a szegedi 1-es villamos összeköttetése az iparvágány felhasználásával: engedélyezési, közmű tervek elkészítése, esetleges területek megszerzéséhez szükséges tervek elkészítése, szükség esetén bontási terv.c) Új villamosvasúti pálya létesítése Hódmezővásárhely Népkert – Nagyállomás között: engedélyezési, közmű tervek elkészítése, esetleges területek megszerzéséhez szükséges tervek elkészítése, szükség esetén bontási terv. A tervezett villamos vasúti pálya kialakítása a meglévő út és csomópontok átépítésével történik Vasútállomás – Bajcsy-Zsilinszky u. – Andrássy u. – Szőnyi u. – Ady Endre u. – Népkert (csatlakozás a vasútállomáshoz) vonalon.d) P+R, illetve B+R kialakítására vonatkozó tervek elkészítése, esetleges területszerzéshez szükséges tervek elkészítése, szükség esetén bontási terv elkészítése.Környezeti hatástanulmány a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet „A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról” szerinti tartalommal történő elkészítése és engedélyezésre benyújtása is a nyertes ajánlattevő feladata. A dokumentációnak alkalmasnak kell lennie a továbbtervezésre, a környezetvédelmi hatóság szakmailag megfelelő véleményének, határozatának kiadására.A projekt várható eredményei:— Környezeti hatásvizsgálat;— Tervdokumentáció;— Aktualizált, benyújtható részletes megvalósíthatósági tanulmány.A fejlesztés várható eredményei:Kimeneti indikátor megnevezése: Újonnan épített villamosvonalMértékegység: kmKiindulási érték: -Célérték: 3,3Kimeneti indikátor megnevezése: Új vasút - villamos vágánykapcsolatMértékegység: dbKiindulási érték: -Célérték: 2Kimeneti indikátor megnevezése: Akadálymentesített megállóhelyek számaMértékegység: dbKiindulási érték: 13 (1-es vv.)Célérték: 21Kimeneti indikátor megnevezése: Új B+R kerékpártárolókMértékegység: dbKiindulási érték: -Célérték: 640Kimeneti indikátor megnevezése: Új P+R parkolókMértékegység: dbKiindulási érték: -Célérték: 90Eredmény-indikátor megnevezése: Megtakarított utazási időMértékegység: ezer utasóra/évKiindulási érték: -Célérték: 212,1Eredmény-indikátor megnevezése: Kiszolgált utasok száma (felszállók)Mértékegység: ezer utas/napKiindulási érték: 0Célérték: 7,076Eredmény-indikátor megnevezése: Üvegházhatású gáz (CO2, N2O, CH4) kibocsátásának változásaMértékegység: kt CO2e/évKiindulási érték: -Célérték: -4,393Eredmény-indikátor megnevezése: Közlekedésből származó szálló por (PM10) kibocsátásának változásaMértékegység: t/év,Kiindulási érték: -,Célérték: -2,446Ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértéke: nettó 555 810 000 HUF.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Megvalósíthatósági tanulmány, tanácsadó szolgáltatás, elemzés 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Kossuth tér 1.
Postai irányítószám: 6800
Postai város: Hódmezővásárhely
Kapcsolat
E-mail: kozbeszerzes@hodmezovasarhely.hu 📧
Telefon: +36 62530166 📞
Fax: +36 62530132 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-09-19 📅
Benyújtási határidő: 2014-11-03 📅
Közzététel dátuma: 2014-09-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 183-323478
HL-S szám: 183
További információk
1. Az ajánlatok benyújtása ajánlati biztosítékhoz kötött, melynek mértéke 3 000 000 HUF, azaz hárommillió forint, amely teljesíthető a Kbt. 59. § (2) bekezdése szerint. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Az ajánlati biztosítéknak érvényben kell maradnia az ajánlati kötöttség ideje alatt. Az ajánlattevő az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását az ajánlatában köteles a terhelési értesítővel, bankgarancia-nyilatkozattal vagy a kötelezvénnyel úgy igazolni, hogy az eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati igazolást befűzés nélkül, azt az ajánlat eredetijéhez külön borítékban csatolja, az igazolás egyszerű másolatát az ajánlatba fűzve, annak részeként nyújtja be. Az ajánlati biztosítékot ajánlatkérő a Kbt. 59. § (5) bekezdés a)-b) pontja, ill. (7) bekezdése alapján ajánlattevők részére visszafizeti. Az ajánlatkérő bankszámlája, melyre befizetéssel vagy átutalással a biztosíték teljesíthető: 11500092-11079635-00000000 számú, Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. banknál vezetett bankszámla (ebben az esetben közleményként a „KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0001 - tervező - ajánlati biztosíték” hivatkozást szükséges feltüntetni). A Kbt. 25. § (5) bekezdés alapján a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [59. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Ajánlatkérő a Kbt. 59. § (5) bekezdés b) pontra figyelemmel rögzíti, hogy az ajánlati biztosíték nem válik a megkötött szerződést biztosító mellékkötelezettséggé. A Kbt. 74. § (2) bekezdés c) pont alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre. 2. A dokumentáció átvétele (elektronikus úton történő elérése) az eljárásban való részvétel feltétele. A Kbt. 49. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie (közös ajánlat esetén elegendő egy dokumentáció átvétele). A dokumentáció másra át nem ruházható és nem publikálható. Ajánlatkérő térítésmentesen biztosítja a dokumentációba történő személyes betekintés lehetőségét. 3. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció átvehető személyesen lebonyolító ÉSZ-KER KFT lebonyolító szervezet titkárságán munkanapokon előre (a 06-17888931) egyeztetett időpontban 10:00–15:00 között, valamint az ajánlattételi határidő lejártának napján 09:00–10:00 óráig; illetve a Kbt. 50. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően (ajánlatkérő a dokumentációt elektronikus úton is rendelkezésre bocsátja). Az átvételkor a dokumentáció rendelkezésre bocsátásához az alábbi adatokat szükséges megadnia a lebonyolító szervezet rendelkezésére: a dokumentációt átvevő cég neve és székhelye, adószáma, a cég nevében kapcsolattartásra kijelölt személy neve, telefon- és fax száma, e-mail címe. 4. A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek (P1-P4, M1-M4) és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 60. § (3) és (5) bekezdésére, valamint a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjára. Nemleges tartalommal is csatolandóak a nyilatkozatok. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlat papír alapú példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. 6. Az ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. A tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővé. 7. Formai előírások: az ajánlatot ajánlattevőknek nem elektronikus úton kell a jelen felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi, és a formai követelményeknek megfelelően elkészítenie és benyújtania: 1. az ajánlat papír alapú példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen; 2. az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni. Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást jogosult kiegészíteni, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges; 3. az ajánlatnak az elején (fedőlapot vagy felolvasólapot követően) tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak; 4. az ajánlatot zárt csomagolásban, egy papír alapú példányban kell beadni; 5. az ajánlatokat teljes terjedelmében elektronikus adathordozón is be kell nyújtani (CD-n, vagy DVD-n), 3 példányban; (ha a papír alapú, illetve az elektronikus adathordozón beadott ajánlatok között eltérés van, Ajánlatkérő a papír alapú példányt tekinti irányadónak); 6. az ajánlatban lévő, minden dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak; 7. az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni; 8. a zárt csomagon „Ajánlat engedélyezési tervek készítésére vállalkozási szerződés keretében a „TramTrain integrált villamos- és nagyvasúti rendszer bevezetése Hódmezővásárhely és Szeged viszonylatában és villamos fejlesztés Hódmezővásárhelyen” elnevezésű, KÖZOP 5.5.0-09-11-2014-0001 azonosítószámú projekthez”, valamint: „Csak közbeszerzési eljárás során, az ajánlattételi határidő lejártakor bontható fel!” megjelölést kell feltüntetni. 8. Az ajánlatokat írásban és zártan, a felhívás által megjelölt kapcsolattartási pontban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. 9. Az ajánlathoz csatolni kell: — az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásába bevont (kapacitást nyújtó) gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult, nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselő aláírási címpéldányát vagy aláírás mintáját (2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés). Amennyiben az ajánlat cégjegyzésre jogosultak által felhatalmazott(ak) aláírásával kerül benyújtásra, a meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírás mintáját is. 10. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás megadása során a Kbt. 45. §-ben foglaltakat alkalmazza. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azért, ha egy gazdasági szereplő a dokumentációt nem váltotta ki és kiegészítő tájékoztatás kérés keretében nem adja meg azon elérhetőségeit, melyekre a kiegészítő tájékoztatás megadását várja és ezáltal Ajánlatkérő nem képes a tájékoztatás célszemélyhez történő megküldésére (vagy téves címre küldi meg a tájékoztatást). 11. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 67. §-ban foglaltak alapján biztosítja. Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást, ha ajánlattevő a hiánypótlása során korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 12. Fordítás: az ajánlatban valamennyi igazolást és dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni. 13. Közös ajánlat esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, amely tartalmazza a Kbt. 25. §-ában foglaltakat és az alábbiakat: tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon személyt, aki a közös ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg aki a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt kötelezettségek nem teljesítése esetére egyetemleges felelősséget vállalnak. A közös ajánlattevők szerződésére vonatkozó részletszabályokat az ajánlati dokumentáció tartalmazza. 14. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a Kbt. 94. § (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott feltételek fennállása esetén hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazzon. 15. A jelen felhívásban és a dokumentációban előírt dokumentumokat a Kbt. 36. § (3) bekezdésében előírt formában lehet benyújtani. A szerződés jelen felhívás II.3) pontban meghatározott időtartam kapcsán Ajánlatkérő rögzíti, hogy a szerződés teljesítése a megvalósíthatósági tanulmány leszállításával történik meg. 16. Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján, hogy a teljesítési biztosítékot illetőleg az egyéb (előleg-visszafizetési) biztosítékot a Kbt. 126. § (4) bekezdés szerinti határidőre rendelkezésére bocsátja. 17. A teljesítés során keletkező, a szerzői jogi védelem alá eső alkotáson az Ajánlatkérő területi korlátozás nélküli, kizárólagos és harmadik személynek átadható felhasználási jogot szerez. A szerződés alapján az Ajánlatkérő jogot szerez az alkotás (terv) átdolgozására, átdolgoztatására. Mindezen jogok ellenértékét a felek a vállalkozói díj meghatározásánál kifejezetten figyelembe vették. Amennyiben a projektet az Ajánlatkérő bármely okból nem valósítja meg, vagy részben valósítja meg, akkor a szerzői jogi védelem alá eső alkotás felhasználásának joga a Támogatót, illetve az általa megjelölt személyt illeti meg. 18. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott értékelési szempont szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 19. Irányadó jog: A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény és végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell eljárni. 20. Árfolyamok: Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a referenciák tekintetében a teljesítés napján, árbevétel esetében a tárgyév utolsó napján, egyéb esetben az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint. Átszámítás esetén az Ajánlattevőnek közölnie kell az alkalmazott árfolyamot. 21. Ajánlatkérő előírja, hogy nyertes ajánlattevőnek (Vállalkozónak) rendelkeznie kell különösen a harmadik félnek okozott károkkal szemben a Szerződés teljes időtartamára vonatkozó, legalább 450 000 000 HUF/év és 350 000 000 HUF/kár mértékű tervezői felelősségbiztosítással. Kérjük ajánlattevőket, hogy a fentiekre vonatkozó szándéknyilatkozatot csatolják ajánlatukba. 22. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy a szolgáltatás teljesítése során a magyar szakmai nyelv tárgyalóképes ismerete szükséges. A szerződés teljesítésének ideje alatt a szaktolmács folyamatos biztosítása ajánlattevő kötelezettsége és költsége, melyet az ajánlati árnak tartalmazni kell. Amennyiben nyertes ajánlattevő a feladatok szerződésszerű teljesítése során a szolgáltatás nyújtásához, feladatai ellátásához a magyar szakmai nyelv tárgyalóképes ismeretével nem rendelkező szakembert vesz igénybe, a magyar szakmai nyelv tárgyalóképes ismeretének hiányából adódó minden következményt, beleértve a szaktolmács, illetve szakfordítás biztosítását, illetve mindezek költségét is, minden esetben nyertes ajánlattevő feladata. A szaktolmács, illetve szakfordítás teljes költsége nyertes ajánlattevőt terheli. 23. A jelen felhívás M4 pontjában meghatározott szoftvernek vagy informatikai rendszernek alkalmasnak kell lennie a Projekt végigkövetése során felmerülő tevékenységek ellátásának követésére, a szerződéskötéstől a kész anyag átadásáig, s ennek keretében legalább az alábbi feladatok ellátására: — részfeladatok megtervezése (ütemterv és felelősök meghatározásával) — résztvevők irányításra — jelentések elkészítésére és feladatok elszámolásra úgymint a projekt előrehaladásának automatizált jelentésére és az ismétlődő munkafolyamatok munkafolyamat-tervezését szabályozó (workflow) megoldással való támogatására — a kapcsolódó dokumentumok közvetlen tárolására és visszakeresésére valamint hierarchikus megosztására — vezetői információk megjelenítésére is alkalmas integrált szoftverrendszer, mely technológiáját tekintve lehetővé teszi a távoli (interneten keresztül történő) hatékony és koordinált, egy csapatként történő munkavégzést és a szakértők és alvállalkozók közvetlen bevonását az informatikai szoftver használatába. — Jogosultság szabályozás: vállalkozói-alvállalkozói szerepkör megadható legyen, mely meghatározza a jogosultságokat mind a funkciók mind az adatok tekintetében külön-külön megadhatóan. — Jogosultsági beállítások: az összes felhasználó számára elvárás az automatizált hozzáférés/jogosultság védelem a dokumentumok, és a funkcionalitás tekintetében. A rendszer biztosítsa, hogy abban kezelhető legyen a projekt megvalósításában részt vevő összes fél (pályázó, tervezők, közbeszerzési tanácsadók, minőségbiztosítók) összes dokumentuma úgy kerüljön tárolásra, hogy a dokumentumok a feltöltést követően ne igényeljenek külön jogosultság-beállítást, de a feltöltést követően minden dokumentumhoz csak és kizárólag az arra jogosult fél és csak és kizárólag a számára engedélyezett módon férjen hozzá. — A dokumentum- és feladatkezelésnek naplózottnak kell lennie, mely szerint minden változtatást és a dokumentumok esetén hozzáférés-napózás, az informatikai rendszer folyamatosan naplózza az összes mérföldkő (ütemterv), valamint a dokumentumokhoz való hozzáférést (akár a megtekintést is). Ezen változások naplói azonos módon, egységesen legyenek elérhetőek és ellenőrizhetőek. A napló alapján egyértelműen, közvetlenül, azonnal kideríthető legyen, hogy mely adatot ki mikor rögzített illetve ki mikor módosította. Ennek alapján elektronikusan tárolja a dokumentumokat úgy, hogy a tárolt dokumentumok verziói (változatai) folyamatosan tárolásra kerüljenek folyamatos sorszámozással, visszakereshető formában. Mindig az aktuális (legújabb) változat legyen az alapértelmezetten használható. A visszakereshetőség dokumentum-típusonként legyen lehetséges. A tárolt dokumentumok egyértelműen legyenek akár a projekt egészéhez, annak csak egy részéhez, mint folyamathoz vagy akár lépéshez (mérföldkőhöz / feladathoz) kapcsolhatóak és mind a kapcsolódó folyamaton vagy lépésen, mind pedig egyetlen, közös dokumentumtárban legyenek ugyanúgy elérhetőek. Az összes, a projekthez kapcsolódó esemény naplózása elektronikus formában, egyetlen helyen történjen. — Mutatók: Kockázatok, problémák rögzítése: felmerülés ideje, személy, lehetőség további, kapcsolódó teendők megadására. — Ütemterv: tetszőleges számú szintre lebontható legyen a megvalósítás ütemterve és követhető legyen benne az adott feladathoz rendelt terv és tény kezdési és befejezési határidő, az adott lépés felelőse, az esetlegesen kapcsolódó dokumentumok, mutatók (indikátorok) és további (emberi vagy nem emberi) erőforrások. — Követhető legyen mind mérföldkő/feladat mind projekt szinten az egyes feladatok/projektek státusza: ütemterv szerint elvégzett, sikertelen, vagy késés keletkezett. — Folyamatszabályozás: adott feladatsort (megvalósítás egy részét) adott, előre meghatározott módon lehessen elvégezni és az ettől a folyamattól (feladat-sorrendtől) való eltérés csak külön engedéllyel legyen lehetséges. Azaz a szoftver biztosítsa az ismétlődő munkafolyamatok előírását és egységes irányítását és felügyeletét. — Mérhető, kimutatható legyen az egyes résztvevők teljesítménye: a határidőre való teljesítés, a határidők betartásának képessége. — A szoftvernek biztosítania kell, hogy a projekt ütemtervében foglalt feladatok állapota követhető legyen és ez alapján a projekt helyzetjelentések az adott projektre vonatkozó elszámolási és jelentési szabályoknak megfelelően, minimális manuális beavatkozás mellett. — A projekt emberi erőforrásainak tervezése és tény ráfordítás (idő és pénz) elszámolása, több partner (megrendelő és szállító és azok alvállalkozói) egyidejű, egy rendszerben és adatbázisban történő kezelése és számukra interneten keresztül hozzáférés biztosítása az összes lényegi funkcióhoz. — A szoftvernek biztosítania kell, hogy a szoftver automatikus eltérés-jelzéseket (tervtől való határidő vagy költségvetésbeli eltérés) küldjön az arra kijelölt személyeknek. Annak érdekében, hogy a projekten dolgozókat ne vonjuk el a munkájuktól, a szoftver kezelésének megtanulása résztvevőnként ne haladja meg az egy napot, legyen az informatikai rendszernek egységes kezelői / felhasználói felülete, mely tartalmazza az összes, követelményként megjelölt funkciót. A tesztelésre szükséges időt lehetőség szerint szintén minimalizálni szükséges. — A szoftver felhasználóinak részére biztosítson egyidejű használatot a korábban beállított hierarchia szintnek megfelelően. — A rendszernek alkalmasnak kell lenni arra, hogy összehangolja a szervezeti hierarchiát az egyes munkafolyamatokat leíró lépésekkel, szinkronba hozza az egyes munkafolyamat lépéseket a felelősségi körökkel (ábrával és mutatókkal illusztrálva). Képes legyen a teljes projekt folyamatleírását, az egyes résztvevők feladatát és ellenőrzési pontokat, az összes munkafolyamat lépést tartalmazó folyamatábrát és dokumentumot automatikusan generálni, és képes legyen automatikusan az interneten történő megjelenítésre a projekt összes résztvevője számára. — A fenti informatikai rendszer tartalmazza, mint beépített vagy kiegészítő modul az alábbiakat: A lakossági panaszok, észrevételek fogadását, azok feldolgozását és rendszeres, valamint egyedi adatszolgáltatást a megrendelő és a projekt egyéb szereplői részére. A panaszok, bejelentések fogadását az alábbi csatornákon kell biztosítani: személyes (személyzet, berendezés és technikai berendezések biztosítása az ajánlattevő feladata). telefon, SMS, Web, e-mail. A panaszkezelési folyamat során a befogadásnál az érdemi intézkedések megkezdésekor és a panaszhoz, észrevételhez kapcsolódó folyamat lezárásakor visszajelzést kell biztosítani a bejelentő részére. A bejelentőnek történő visszajelzési csatornának meg kell egyeznie a bejelentésnél a bejelentő által használt csatornával. Amennyiben a panasz észrevétel elektronikus csatornán kerül bejelentésre, úgy a bejelentés rögzítéséről, illetve a bejelentéshez kapcsolódó folyamatok lezárultáról a rendszernek automatikusan kell a bejelentőt értesítenie. A bejelentett panaszokat, észrevételeket, az eszekhez kapcsolódó statisztikákat elektronikusan kell tárolni, azokhoz folyamatosan elektronikus hozzáférést kell biztosítani a megrendelő és a projekt egyéb szereplői részére. A rendszernek biztosítania kell, hogy a teljes panasztörténet elektronikusan végigkövethető, visszakereshető legyen. — Elvárás, hogy a résztvevő szakemberek mindegyike külön-külön hozzáféréssel rendelkezhessen a szoftverhez valamint a jogtiszta szoftvert/hozzáférést térítésmentesen telepítse ezen felhasználók számára. — Pénzügyi modul: Képes legyen a szerződések kezelésére, a projekthez kötődő pénzmozgásainak követésére ugyanazon rendszerben. Ezt az egyes szerződésekben a pénzügyi ütemezésre vonatkozó információk rögzítésével és azok folyamatos állapotkövetésével lehessen megvalósítani, melyekből felhasználói igényeknek megfelelően szűrhető kimutatásokat automatikusan generáljon. — Adatbiztonság: Az informatikai rendszer adatbiztonságát garantálni kell oly módon, hogy az azt üzemeltető szervezet (a szerver tulajdonosa, amin a rendszer fut) rendelkezzen ISO 27001 információbiztonság irányítási rendszer szerinti tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű az információbiztonság érdekében tett intézkedések bemutatásával. — Rendelkezésre állás: Az informatikai rendszer adatvesztési biztonságát garantálni kell oly módon, hogy az azt üzemeltető szervezet biztosítson éves szinten 98 %-os rendelkezésre állást, valamint maximum 24 órás adatvesztést (biztonsági mentés naponta) a rendszer futtatásában vis major esetére is. — Ügyfélszolgálat: Az informatikai rendszer kapcsán elvárás, hogy munkaidőben elérhető ügyfélszolgálatot működtessen a felhasználói kérdések/problémák kezelésére. Az ügyfélszolgálat felé elvárás, hogy a projekt felhasználóit egyszeri alkalommal térítésmentesen oktassa le a rendszer használatára maximum 3 órás időtartamban. 24. A teljesítésre irányadó határidők: — az engedélyezési tervek bírálati szintű leszállítása: a szerződéskötéstől számított 6 hónapon belül; — a környezeti hatástanulmány elkészítése és a környezetvédelmi engedély megszerzése: a szerződéskötéstől számított 12 hónapon belül; — végleges engedélyezési tervek leszállítása és hatósághoz történő benyújtása: a szerződéskötéstől számított 14 hónapon belül; a megvalósíthatósági tanulmány aktualizálása, valamint az engedélyező hatóság által a Ket. 37. § szerint tett észrevételek átnézése: a szerződéskötéstől számított 17 hónapon belül.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Engedélyezési tervek készítése vállalkozási szerződés keretében a „TramTrain integrált villamos- és nagyvasúti rendszer bevezetése Hódmezővásárhely és Szeged viszonylatában és villamos fejlesztés Hódmezővásárhelyen” elnevezésű, KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0001 azonosítószámú projekthez.
Többet mutasson
Mennyiség vagy érték:
Nyertes Ajánlattevő feladata:
— A KÖZOP-5.4.0-09-2010-0003 kódszámú projekt keretében elkészült Megvalósíthatósági Tanulmány és költség-haszon elemzés aktualizálása és Megrendelővel való jóváhagyatása;
— Engedélyezési tervek elkészítése valamennyi szakágra vonatkozóan (építési);
— Engedélyezési tervdokumentáció kidolgozása (az előbbiek figyelembevételével) és benyújtása;
— Az építési engedélyek megszerzésére irányuló eljárásban az engedélyező hatóság Ket. 37. § szerinti észrevételeinek átvezetése
— Környezeti hatásvizsgálat készítése a tanulmányterv szerinti fejlesztésre;
— Kezelőkkel és üzemeltetőkkel történő egyeztetések, valamint a megvalósításhoz szükséges egyéb hozzájárulások, nyilatkozatok, dokumentumok megszerzése.
A fejlesztéssel érintett területek:
— Hódmezővásárhely közterületei (önkormányzati tulajdonú közút, három helyen szabályozási tervi módosítást igénylő, közpark besorolású területsáv).
— Hódmezővásárhelyen állami tulajdonú közút (Magyar Közút Np. Zrt. kezelésében).
— Állami tulajdonú MÁV-területek a vasútvonal mentén, ill. az állomásépületek közelében.
— Szeged közterülete (önkormányzati tulajdonú közút) Rókus állomás (villamos végállomás) térségében.
A fejlesztéshez szükség van a tervezett szolgáltató Szegedi Közlekedési Kft. telephelyének bővítésére a járműállományra tekintettel. A bővítés két változatban is megvalósítható, idegen területek igénybe vételével. Mindkét terület hosszabb ideje eladó, barna mezős.
Többet mutasson
A fejlesztés célcsoportja az érintett települések lakossága, 222 000 fő.
Az ellátandó tervezési feladatok az alábbi tevékenységekre irányulnak:
Nyertes ajánlattevő feladata a Hódmezővásárhely – Szeged közötti tramtrain rendszer bevezetéséhez és a hódmezővásárhelyi villamosvasúti fejlesztéshez szükséges engedélyezési tervek elkészítése. „TramTrain” rendszerű integrált vasúti szolgáltatás, mely mindkét várost feltárja villamosként, közöttük a vasútvonalon közlekedik gyorsvasútként. Hódmezővásárhelyen és Szegeden 600 V (750 V) egyenáramú, közöttük dízelüzemű (a vasútvonal esetleges villamosítása esetén 25 kV 50 Hz kétáramnemű).
Többet mutasson
a) A 135. sz. vasútvonal fejlesztése Hódmezővásárhely-Népkert – Szeged, Rókus között: engedélyezési, közmű tervek elkészítése (hozzávetőlegesen 22 km-es szakaszon).
b) Szeged-Rókus állomáson a nagyvasút és a szegedi 1-es villamos összeköttetése az iparvágány felhasználásával: engedélyezési, közmű tervek elkészítése, esetleges területek megszerzéséhez szükséges tervek elkészítése, szükség esetén bontási terv.
c) Új villamosvasúti pálya létesítése Hódmezővásárhely Népkert – Nagyállomás között: engedélyezési, közmű tervek elkészítése, esetleges területek megszerzéséhez szükséges tervek elkészítése, szükség esetén bontási terv. A tervezett villamos vasúti pálya kialakítása a meglévő út és csomópontok átépítésével történik Vasútállomás – Bajcsy-Zsilinszky u. – Andrássy u. – Szőnyi u. – Ady Endre u. – Népkert (csatlakozás a vasútállomáshoz) vonalon.
Többet mutasson
d) P+R, illetve B+R kialakítására vonatkozó tervek elkészítése, esetleges területszerzéshez szükséges tervek elkészítése, szükség esetén bontási terv elkészítése.
Környezeti hatástanulmány a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet „A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról” szerinti tartalommal történő elkészítése és engedélyezésre benyújtása is a nyertes ajánlattevő feladata. A dokumentációnak alkalmasnak kell lennie a továbbtervezésre, a környezetvédelmi hatóság szakmailag megfelelő véleményének, határozatának kiadására.
Többet mutasson
A projekt várható eredményei:
— Környezeti hatásvizsgálat;
— Tervdokumentáció;
— Aktualizált, benyújtható részletes megvalósíthatósági tanulmány.
A fejlesztés várható eredményei:
Kimeneti indikátor megnevezése: Újonnan épített villamosvonal
Mértékegység: km
Kiindulási érték: -
Célérték: 3,3
Kimeneti indikátor megnevezése: Új vasút - villamos vágánykapcsolat
Mértékegység: db
Célérték: 2
Kimeneti indikátor megnevezése: Akadálymentesített megállóhelyek száma
Kiindulási érték: 13 (1-es vv.)
Célérték: 21
Kimeneti indikátor megnevezése: Új B+R kerékpártárolók
Célérték: 640
Kimeneti indikátor megnevezése: Új P+R parkolók
Célérték: 90
Eredmény-indikátor megnevezése: Megtakarított utazási idő
Mértékegység: ezer utasóra/év
Célérték: 212,1
Eredmény-indikátor megnevezése: Kiszolgált utasok száma (felszállók)
Mértékegység: ezer utas/nap
Kiindulási érték: 0
Célérték: 7,076
Eredmény-indikátor megnevezése: Üvegházhatású gáz (CO2, N2O, CH4) kibocsátásának változása
Mértékegység: kt CO2e/év
Célérték: -4,393
Eredmény-indikátor megnevezése: Közlekedésből származó szálló por (PM10) kibocsátásának változása
Mértékegység: t/év,
Kiindulási érték: -,
Célérték: -2,446
Ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértéke: nettó 555 810 000 HUF.
Időtartam: 17 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0001
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Hódmezővásárhely és Szeged közigazgatási területe.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (1) bekezdés, továbbá a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)–d), valamint f) pontjának hatálya alá tartozik. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, aki a Kbt. 56. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozik.
Többet mutasson
A megkövetelt igazolási mód:
Ajánlattevő vonatkozásában: ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2–8 és 10–11. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 56. § (1)–(2) bekezdésének, valamint a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)–d), valamint f) pontjának hatálya alá.
Többet mutasson
Alvállalkozó és alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet vonatkozásában:
— Ajánlattevő a Kbt. 58. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ajánlatában csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
— Ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. §-a alapján a Kbt. 57. §-ában foglalt kizáró okok esetében az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában saját választása szerint:
a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)–d), valamint f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)–d), valamint f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy
Többet mutasson
b) az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett –, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)–d), valamint f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását - magyarországi letelepedésű ajánlattevők esetében – a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2014. évi 57. szám; 16.5.2014.) közzétett „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 56–57. §-ában, valamint a közbe-szerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2–3. §-ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú útmutató alapján szükséges igazolni.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását - nem magyarországi letelepedésű ajánlattevők esetében – a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2012. évi 61. szám; 1.6.2012.) közzétett „A közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú útmutató alapján szükséges igazolni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (1) b) pontja alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek, alvállalkozói(k)nak, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)nek nyilatkozni szükséges arról, hogy a letelepedés szerinti országban az előírt kizáró okok fent nem állásának mely igazolások felelnek meg és azokat mely szervezetek, hatóságok bocsátják ki.
Többet mutasson
Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás vonatkozásában vizsgálja a kizáró okok fenn nem állását, így Ajánlattevők, (illetve adott esetben az eljárásban megjelölt alvállalkozók –, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezetek) a felhívás feladásánál nem régebbi keltezésű nyilatkozatokkal, igazolásokkal kötelesek bizonyítani, hogy nem tartoznak a kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában változásbejegyzési eljárás van folyamatban az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Az aláírásminta vonatkozásában a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásól és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés irányadó.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P1. Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén ajánlattevőknek) a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell valamennyi pénzforgalmi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, valamennyi pénzforgalmi számlájáról szóló, az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozatot legalább az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— a pénzforgalmi bankszámla száma,
— mióta vezeti a pénzügyi intézmény a pénzforgalmi számláját,
— volt-e a pénzforgalmi számláján 15 napot meghaladó sorban állás az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 24 hónapban
attól függően, hogy az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén ajánlattevők) mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
P2. Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén ajánlattevőknek) a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének b) pontja alapján csatolnia kell saját vagy jogelődje, az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját, ha a letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét.
Többet mutasson
(Amennyiben a kért adatok a céginformációs szolgálat honlapján megtalálhatók, a beszámolók becsatolása nem szükséges. Ajánlatkérő ezen adatok igazolását a Kbt. 36.§ (7) bekezdésének megfelelően végzi el.).
Amennyiben ajánlattevő a P2. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése alapján nyilatkozzon a közbeszerzés tárgya (térségi közlekedési infrastruktúra fejlesztésre vonatkozó engedélyezési tervek készítése) szerinti nettó árbevételéről.
Többet mutasson
P3. Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén ajánlattevőknek) a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének c) pontja alapján csatolnia kell az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó három üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából, (térségi közlekedési infrastruktúra fejlesztésre vonatkozó engedélyezési tervek készítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén ajánlattevők) a P2. vagy P3. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén ajánlattevők) kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
P4. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének d) pontja alapján csatolnia kell a tervezésre vonatkozó érvényes szakmai felelősségbiztosítás fennállásáról szóló igazolást (felelősségbiztosítási szerződés vagy felelősségbiztosítási kötvény). Ajánlattevő csatolja ajánlatába a biztosító társaságtól származó kötvény másolati példányát és nyilatkozatot annak érvényességére vonatkozóan, vagy díjrendezettséget igazoló más dokumentumot, melynek alapján egyértelműen megállapítható hogy az előírt felelősségbiztosítás az ajánlattétel időpontjában díjrendezettnek minősül.
Többet mutasson
A P3. pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve a P1., P2. és P4. pontban előírt alkalmassági követelménynek közös ajánlattevők értelemszerűen kizárólag egyenként felelhetnek meg, így a P1. P2. és P4. követelmény kapcsán Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján elegendő, ha a közös ajánlattevők közül legalább egy a követelménynek teljes mértékben megfelel.
Többet mutasson
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) az előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 55. § (4)–(6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.
Amennyiben ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 55. § (5)–(6) bekezdései szerint köteles igazolni. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Amennyiben ajánlattevő a pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételek szerinti alkalmasságát más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva igazolta, akkor a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet köteles kezesként felelősséget vállalni a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja szerint.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén ajánlattevők), ha bármelyik pénzforgalmi számláján a számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat alapján az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 24 hónapban 15 napot meghaladó sorban állás mutatkozott.
Többet mutasson
(„Sorban állás” kitétel alatt Ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. Törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.)
P2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén ajánlattevők), ha saját vagy jogelődje mérleg szerinti eredménye az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három lezárt üzleti évben egynél több esetben negatív volt.
Amennyiben ajánlattevő a P2. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmassági követelménynek a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése alapján megfelel, amennyiben a közbeszerzés tárgya (térségi közlekedési infrastruktúra fejlesztésre vonatkozó engedélyezési tervek készítése) szerinti árbevétele összesen eléri a nettó 300 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
P3. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén ajánlattevők), ha az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó három üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (térségi közlekedési infrastruktúra fejlesztésre vonatkozó engedélyezési tervek készítése) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem érte el a nettó 500 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
P4. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén ajánlattevők), ha nem rendelkezik legalább 450 000 000 HUF/év, illetőleg 350 000 000 HUF/kár mértékű érvényes tervezői felelősségbiztosítással.
Műszaki és szakmai képességek:
M1. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 36 hónap legjelentősebb, közlekedési infrastruktúra fejlesztés előkészítésére (térségi közlekedési infrastruktúra fejlesztésre vonatkozó engedélyezési tervek készítése) szerződésszerű teljesítésre vonatkozó nyilatkozatot magában foglaló ismertetését (a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdés értelmében megjelelölendő legalább a teljesítés ideje, helye, a szerződést kötő másik fél, a szállítás vagy szolgáltatás tárgya, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e) a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése szerinti formában.(A referenciaigazolásnak az alkalmasságnak való megfelelést egyértelműen tartalmaznia kell).
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő referenciaként olyan korábbi teljesítést kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 129. § (7) bekezdése figyelembe vételével köteles igazolni az alkalmassági feltételeknek való megfelelést – konzorciumi, vagy projekttársasági korábbi teljesítés esetén egyaránt. (kérjük emiatt a teljesítés bemutatásáról szóló nyilatkozatban adják meg a saját teljesítés mértékét százalékban vagy forintban).
Többet mutasson
Amennyiben a szolgáltatás megrendelésre vonatkozó referencia közös ajánlattevőkre vonatkozik, és a referenciaigazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást, vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás egésze tekintetében köteles elfogadni, feltéve, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, és az igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aránya elérte a 15 %-ot.
Többet mutasson
M2. Ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontja alapján mutassa be azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolandó dokumentumok:
— a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozat;
— a szakember szakmai tapasztalatát ismertető, szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz, olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az M2. pontban előírt alkalmassági feltétel(ek) teljesülése;
— végzettséget igazoló dokumentumok;
— a szakember aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata mely tartalmazza, hogy eljárásba történő bevonásáról tudomással bír.
A benyújtandó dokumentumok a Kbt. 36. § (3) bekezdésének megfelelően benyújthatók egyszerű másolatban is.
M3. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének f) pontja alapján csatolnia kell a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek ismertetése körében elismert (akkreditált, EU tagállamban bejegyzett), független tanúsító szervezet által kiállított MSZ EN ISO 9001:2009 (ISO 9001:2008) jelű szabvány szerinti érvényes minőségirányítási rendszerének és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének i) pontja alapján csatolnia kell a környezetközpontú irányítási rendszer MSZ EN ISO 14001:2005 (ISO 14001:2004) szabvány követelményeinek megfelelő tanúsítványt tanácsadás, tervezéstémakörében, vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt vagy egyéb, az egyenértékű minőségbiztosítási és környezetközpontú irányítási intézkedéseinek egyéb bizonyítékait a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (2)–(3) bekezdésének megfelelően.
Többet mutasson
M4. Cégszerűen aláírt nyilatkozat a teljesítéshez rendelkezésre álló technikai eszközök, illetőleg műszaki felszereltség leírásáról a 310/2011. (XII. 23.) kormányrendelet 15. § (3) bekezdés e) pontja alapján. A projektirányítási szoftver esetében csatolandó a termékleírás és/vagy a szoftver végfelhasználói szerződésének másolata, amellyel igazolható, hogy az informatikai rendszer megfelel a minimumkövetelménynek. A felsorolt eszközökkel való rendelkezés jogát az ajánlatban igazolni kell, tulajdonjog esetén a nyilvántartási számot kell feltüntetni, bérlet, lízing esetén a szerződés, vagy kötelező erejű szándéknyilatkozat mellett a bérelt eszközök tekintetében is csatolni szükséges a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti tárgyi eszköz kartont.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (4) bekezdésében foglaltak alapján az M1-M4 alkalmassági feltétel esetében az együttes megfelelés megengedett.
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) az előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 55. § (4)–(6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.
Amennyiben ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 55. § (5)–(6) bekezdései szerint köteles igazolni. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapban összesen nem rendelkezik:
— legalább 1 db, legalább nettó 450 000 000 HUF értékű, legalább 20 km hosszúságú, kötött pályás közlekedési infrastruktúra fejlesztése tárgyú megvalósíthatósági tanulmánytervek és engedélyezési tervek készítésére vonatkozó befejezett, szerződésszerűen teljesített referenciával, amely magában foglalta környezeti hatástanulmány elkészítését is;
Többet mutasson
— legalább 1 db, legalább nettó 70 000 000 HUF értékű, új városi villamosvasút létesítésére, vagy meglévő városi villamosvasút rekonstrukciójára vonatkozó engedélyezési tervek elkészítése tárgyú befejezett, szerződésszerűen teljesített referenciával, amely magában foglalta új nyomvonal létesítését is.
Többet mutasson
Ajánlattevő (közös ajánlattevők) a referenciakövetelményeknek egy darab referenciával is megfelelhetnek, amennyiben az minden feltételt kielégít.
M2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább a következő szakemberekkel:
a) 1 fő, műszaki felsőfokú végzettségű szakemberrel, aki projektirányítás területén legalább 5 év gyakorlattal rendelkezik, és aki projektvezetőként részt vett minimum 2 db közlekedési infrastruktúra fejlesztésre vonatkozó tervezési feladatainak elvégzésében;
Többet mutasson
b) 2 fő, műszaki felsőfokú végzettségű, vasúti pályatervezés területen legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező szakember, akik közül legalább 1 fő országos közforgalmú vasutak és/vagy helyi vasutak és/vagy saját használatú vasutak és/vagy iparvágányok és/vagy földalatti vasutak pályatervezése szakterületen legalább 2 éves gyakorlattal rendelkezik, valamint legalább 1 fő vasúti pálya szakterületen legalább 2 éves gyakorlattal rendelkezik;
Többet mutasson
c) 1 fő, műszaki felsőfokú végzettségű, legalább 3 éves projektvezetői gyakorlattal rendelkező szakemberrel, aki vasút villamosság és villamos üzemű városi közlekedési rendszerek szakterületeken legalább két éves gyakorlattal rendelkezik;
d) 1 fő, műszaki felsőfokú végzettségű, közúti közlekedés tervezés területén legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező szakember, aki részt vett megvalósíthatósági tanulmány kidolgozásában, és legalább 3 év tervezői gyakorlattal rendelkezik forgalomirányítási részrendszerek tervezésében;
Többet mutasson
e) 1 fő, műszaki felsőfokú végzettségű szakemberrel, aki közúti közlekedés-tervezés területén legalább 3 év szakértői tevékenységre vonatkozó szakmai gyakorlattal rendelkezik;
f) 1 fő, műszaki felsőfokú végzettségű, közműtervezés szakterületen legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező szakember, aki legalább 3 év irányító tervezői és/vagy projektvezetői gyakorlattal rendelkezik városi közüzemi hálózat tervezésben;
g) 1 fő, műszaki felsőfokú végzettségű szakemberrel, aki levegőtisztaság-védelem területén legalább 3 év (szakértői) szakmai gyakorlattal rendelkezik;
h) 1 fő, műszaki felsőfokú végzettségű szakemberrel, aki zaj- és rezgésvédelem területén legalább 3 év (szakértői) szakmai gyakorlattal rendelkezik;
i) 1 fő, felsőfokú végzettségű szakemberrel, aki minőségbiztosítás területén legalább 3 év szakmai gyakorlattal rendelkezik;
j) 1 fő felsőfokú végzettségű geológus szakemberrel, aki legalább 3 év (szakértői) geológus szakmai gyakorlattal rendelkezik);
k) 1 fő felsőfokú végzettségű hidrogeológus szakemberrel, aki legalább 3 év (szakértői) hidrogeológus szakmai gyakorlattal rendelkezik.
Egy szakemberrel a fentiek közül több alkalmassági követelmény is igazolható.
M3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik elismert (akkreditált, EU tagállamban bejegyzett), független tanúsító szervezet által kiállított MSZ EN ISO 9001: 2009 (ISO 9001:2008) jelű szabvány szerinti érvényes minőségirányítási rendszerének tanúsítványával, valamint MSZ EN ISO 14001:2005 (ISO 14001:2004) jelű szabvány szerinti érvényes környezetközpontú irányítási rendszerének tanúsítványával tanácsadás, tervezés témakörében vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó a fentiekkel egyenértékű tanúsítványokkal vagy egyéb, egyenértékű minőségbiztosítási és környezetközpontú irányítási intézkedéseinek bizonyítékával.
Többet mutasson
M4. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik olyan jogtiszta projekt-követési szoftverrel, mely a tervezői team-munka pontos végigkövetésére alkalmas a felhívás VI.3.24) pontjában részletezett feltételekkel.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi kötbér: amennyiben a nyertes ajánlattevő neki felróhatóan a szerződés alapján ellátandó bármely olyan feladattal, melynek ellátására a szerződés, a közbeszerzési eljárás iratanyaga vagy más dokumentum, ill. az Ajánlatkérő határidőt szab, késedelembe esik, késedelmi kötbér fizetési kötelezettség terheli, a kötbér mértéke a késedelemmel érintett szolgáltatás nettó vállalkozói díjának 0,5 %-a/késedelmes naptári nap. Kötbérmaximum a késedelemmel érintett szolgáltatás nettó vállalkozói díjának 15 %-a. A 30 naptári napot meghaladó késedelmet ajánlatkérő meghiúsulásnak tekinti. A kötbér a késedelemmel érintett szolgáltatásonként fizetendő.
Többet mutasson
Meghiúsulási kötbér: amennyiben a nyertes ajánlattevőnek felróhatóan a szerződés teljesítése meghiúsul, nyertes ajánlattevőt meghiúsulási kötbér fizetési kötelezettség terheli, a kötbér mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 15 %-a.
Teljesítési biztosíték: Nyertes ajánlattevő a jelen Szerződés hatályba lépésével egyidejűleg köteles a nettó vállalkozói díj 5 %-ának megfelelő összegű feltétel nélküli visszavonhatatlan teljesítési biztosítékot nyújtani ajánlatkérő részére és javára. A biztosíték ajánlattevő választása szerint nyújtható óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetésével (átutalásával), bank vagy biztosító által vállalt garancia vagy banki készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó kötvénnyel lehet teljesíteni. A biztosíték átadása előtt semmilyen kifizetés nem teljesíthető Nyertes ajánlattevő részére. Amennyiben a biztosíték szövegezése meghatározza a biztosíték hatálya elvesztésének napját és a szerződés teljesítése nem történik meg a biztosíték hatályának elvesztése előtti 30. napig, nyertes ajánlattevő haladéktalanul köteles új biztosítékot átadni az ajánlatkérőnek a tényleges teljesítési határidő lejártáig. Amennyiben nyertes ajánlattevő nem ad új biztosítékot, ajánlatkérő elállhat a szerződéstől. A teljesítési biztosítéknak a tényleges teljesítési határidő lejártáig érvényben kell maradnia.
Többet mutasson
Előleg visszafizetési biztosíték: Az előleg igénybevételének feltétele, a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés elszámolható összegének 10 %-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, a Kormány Európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja javára szóló biztosíték nyújtása a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdés és a Kbt. 126. § (6) bekezdés b) pont rendelkezéseinek megfelelően.
Többet mutasson
A Kbt. 126. § (6) bekezdés b) pontja alapján a biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdésben megjelölt, vagy a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott formában, illetve módon.
Többet mutasson
A biztosíték nyújtható a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdés alapján a gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet szállító cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalása, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, valamint az Áht. 92. § (1) bekezdése szerinti állami kezesség is elfogadható a szállítói előleg biztosítékaként. A biztosíték nyújtható a Kbt. 126. § (5) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetésével (átutalásával), bank vagy biztosító által vállalt garancia vagy banki készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel.
Többet mutasson
A szállítói előleget (előlegbekérő dokumentumon keresztül) az Ajánlattevő közvetlenül a Támogatótól igényelheti az Ajánlatkérő egyidejű értesítése mellett. Az Ajánlatkérő az értesítéstől számított 5 napon belül jelezheti a szállítói előleggel kapcsolatos fenntartását. Ennek hiányában a szállítói előleg-igénylést Ajánlatkérő részéről elfogadottnak kell tekinteni. Ajánlatkérő köteles az Ajánlattevő által megküldött előleg-számlát annak beérkezését követő 5 napon belül záradékolni és a Támogató részére megküldeni időközi kifizetési igénylés keretében. A szállítói előleggel történő elszámolás részletszabályait a központi koordinációs szerv határozza meg. Az előleggel kapcsolatos biztosíték nyújtása értelemszerűen csak abban az esetben kötelező, ha az ajánlattevő az előleg lehetőségével élni kíván.
Többet mutasson
Amennyiben nyertes ajánlattevő a fenti biztosítékokat (kivéve a szállítói előleg visszafizetési biztosítékot) átutalással kívánja rendelkezésre bocsátani, úgy ajánlatkérő 11500092-11079635-00000000 számú számlájára utalja a biztosítékok összegét.
Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján, hogy az előleg visszafizetési, a teljesítési biztosítékot a Kbt. 126. § (4) bekezdés szerinti határidőre az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátja.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek pontos feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
A hatályos támogatási szerződés szerint a KÖZOP támogatás mértéke: 100 %. Pályázati azonosító: KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0001.
A finanszírozás formája: szállítói finanszírozás.
Előleg: A nyertes ajánlattevő legfeljebb a szerződés elszámolható összege 30 %-ának megfelelő mértékű előleg kifizetését kérheti a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendelet 57/A. § alapján. A 2007. évi CXXVII. törvény 59. § (2) bekezdése értelmében az előlegnek a fizetendő általános forgalmi adó összegét is tartalmaznia kell. Megbízottnak az előleg kifizetését követően a hatályos jogszabályoknak megfelelő előlegszámlát kell kibocsátania. A szállítói előleg visszafizetése az egyes részszámlákból arányosan történik. Az előleggel történő elszámolás részletszabályait a központi koordinációs szerv határozza meg: http://www.palyazat.gov.hu/szallitoi_eloleg_dokumentumai.
Többet mutasson
Az előleg igénybevételének feltétele, a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés elszámolható összegének 10 %-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, a Kormány Európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja javára szóló biztosíték-nyújtása.
Többet mutasson
Ajánlatkérő részszámlázást biztosít, a számlázás rendje:
— előlegszámla (nyertes ajánlattevő választása szerint);
— 1. részszámla: az engedélyezési tervek bírálati szintű leszállítását követően, a szerződéskötéstől számított 6 hónap, értéke a teljes nettó ellenszolgáltatás 60 %-a
— 2. részszámla: a környezeti hatástanulmány elkészítését és a környezetvédelmi engedély megszerzését követően, a szerződéskötéstől számított 12 hónap, értéke a teljes nettó ellenszolgáltatás 20 %-a;
— 3. részszámla: végleges engedélyezési tervek leszállítását és hatósághoz történő benyújtását követően, a szerződéskötéstől számított 14 hónap, értéke a teljes nettó ellenszolgáltatás 5 %-a;
- végszámla: a megvalósíthatósági tanulmány aktualizálását, valamint az engedélyező hatóság által a Ket. 37. § szerint tett észrevételek átnézését követően, a szerződéskötéstől számított 17 hónap, értéke a teljes nettó ellenszolgáltatás 15 %-a.
A számlák kifizetése a Kbt. 130. § (1), (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak szerint, a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bekezdés, továbbá a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet rendelkezései alapján történik, ajánlatkérő az ellenszolgáltatás összegét az igazolt teljesítést követően átutalással fizeti meg ajánlattevő részére a KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0001 azonosító számú program keretében kötött Támogatási szerződés és a Központi Koordinációs Szervezet eljárásrendje szerint.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a kifizetés során az Adózás rendjéről szóló törvény 36/A. §-ában foglaltakat teljes körben alkalmazza.
A kifizetési határidő (30 nap) kezdő időpontja az Ajánlatkérő által leigazolt összegű, szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák és mellékletei Ajánlatkérő általi kézhezvételének időpontja. A Támogató esetleges fizetési késedelméért Ajánlatkérő felelősséget nem vállal.
Többet mutasson
Vonatkozó jogszabályok:
— 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről;
— 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről;
— 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról;
— 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról;
— 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról;
— 2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről;
— 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről.
A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 27. § (2) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását kizárja.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről.
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A dokumentáció ellenértékét (bruttó 80 000 HUF-ot, azaz bruttó nyolcvanezer forintot) a Kbt. 124. § (4) bekezdés szerinti szervezetnek a Lebonyolító (ÉSZ-KER Kft.) 10300002-10566827-49020013 számú bankszámlájára kell átutalni az eljárás eredményhirdetése és a szerződéskötés időpontja között. Az átutalási megbízás közlemény sorában az alábbi szöveget kell feltüntetni: „Dokumentáció -Hódmezővásárhely TramTrain tervezés” A dokumentáció ára az Áfa-t tartalmazza. Készpénzes fizetés nem lehetséges!
Többet mutasson
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2014-11-03 📅
A bontás helye: Ész-Ker Kft. 1026 Budapest, Pasaréti út 83. BBT irodaház, földszint, tárgyaló.
Hely: Ész-Ker Kft. 1026 Budapest, Pasaréti út 83. BBT irodaház, földszint, tárgyaló.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § (2)–(3)–(4) és (6)–(7) bekezdésében foglaltak szerint.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK03135
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Név: Ész-Ker Kft.
Postacím: Pasaréti út 83. (BBT irodaház)
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Kapcsolattartó pont: Zelenay Krisztina
Telefon: +36 17888931 📞
E-mail: titkarsag@eszker.eu 📧
Fax: +36 17896943 📠
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
További információk
1. Az ajánlatok benyújtása ajánlati biztosítékhoz kötött, melynek mértéke 3 000 000 HUF, azaz hárommillió forint, amely teljesíthető a Kbt. 59. § (2) bekezdése szerint. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Az ajánlati biztosítéknak érvényben kell maradnia az ajánlati kötöttség ideje alatt. Az ajánlattevő az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását az ajánlatában köteles a terhelési értesítővel, bankgarancia-nyilatkozattal vagy a kötelezvénnyel úgy igazolni, hogy az eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati igazolást befűzés nélkül, azt az ajánlat eredetijéhez külön borítékban csatolja, az igazolás egyszerű másolatát az ajánlatba fűzve, annak részeként nyújtja be. Az ajánlati biztosítékot ajánlatkérő a Kbt. 59. § (5) bekezdés a)-b) pontja, ill. (7) bekezdése alapján ajánlattevők részére visszafizeti. Az ajánlatkérő bankszámlája, melyre befizetéssel vagy átutalással a biztosíték teljesíthető: 11500092-11079635-00000000 számú, Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. banknál vezetett bankszámla (ebben az esetben közleményként a „KÖZOP-5.5.0-09-11-2014-0001 - tervező - ajánlati biztosíték” hivatkozást szükséges feltüntetni). A Kbt. 25. § (5) bekezdés alapján a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [59. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Ajánlatkérő a Kbt. 59. § (5) bekezdés b) pontra figyelemmel rögzíti, hogy az ajánlati biztosíték nem válik a megkötött szerződést biztosító mellékkötelezettséggé. A Kbt. 74. § (2) bekezdés c) pont alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre.
Többet mutasson
2. A dokumentáció átvétele (elektronikus úton történő elérése) az eljárásban való részvétel feltétele. A Kbt. 49. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie (közös ajánlat esetén elegendő egy dokumentáció átvétele). A dokumentáció másra át nem ruházható és nem publikálható. Ajánlatkérő térítésmentesen biztosítja a dokumentációba történő személyes betekintés lehetőségét.
Többet mutasson
3. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció átvehető személyesen lebonyolító ÉSZ-KER KFT lebonyolító szervezet titkárságán munkanapokon előre (a 06-17888931) egyeztetett időpontban 10:00–15:00 között, valamint az ajánlattételi határidő lejártának napján 09:00–10:00 óráig; illetve a Kbt. 50. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően (ajánlatkérő a dokumentációt elektronikus úton is rendelkezésre bocsátja). Az átvételkor a dokumentáció rendelkezésre bocsátásához az alábbi adatokat szükséges megadnia a lebonyolító szervezet rendelkezésére: a dokumentációt átvevő cég neve és székhelye, adószáma, a cég nevében kapcsolattartásra kijelölt személy neve, telefon- és fax száma, e-mail címe.
Többet mutasson
4. A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek (P1-P4, M1-M4) és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 60. § (3) és (5) bekezdésére, valamint a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjára. Nemleges tartalommal is csatolandóak a nyilatkozatok. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlat papír alapú példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Többet mutasson
6. Az ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. A tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővé.
Többet mutasson
7. Formai előírások: az ajánlatot ajánlattevőknek nem elektronikus úton kell a jelen felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi, és a formai követelményeknek megfelelően elkészítenie és benyújtania:
1. az ajánlat papír alapú példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen;
Többet mutasson
2. az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni. Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást jogosult kiegészíteni, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges;
Többet mutasson
3. az ajánlatnak az elején (fedőlapot vagy felolvasólapot követően) tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak;
4. az ajánlatot zárt csomagolásban, egy papír alapú példányban kell beadni;
5. az ajánlatokat teljes terjedelmében elektronikus adathordozón is be kell nyújtani (CD-n, vagy DVD-n), 3 példányban; (ha a papír alapú, illetve az elektronikus adathordozón beadott ajánlatok között eltérés van, Ajánlatkérő a papír alapú példányt tekinti irányadónak);
Többet mutasson
6. az ajánlatban lévő, minden dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak;
7. az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni;
8. a zárt csomagon „Ajánlat engedélyezési tervek készítésére vállalkozási szerződés keretében a „TramTrain integrált villamos- és nagyvasúti rendszer bevezetése Hódmezővásárhely és Szeged viszonylatában és villamos fejlesztés Hódmezővásárhelyen” elnevezésű, KÖZOP 5.5.0-09-11-2014-0001 azonosítószámú projekthez”, valamint: „Csak közbeszerzési eljárás során, az ajánlattételi határidő lejártakor bontható fel!” megjelölést kell feltüntetni.
Többet mutasson
8. Az ajánlatokat írásban és zártan, a felhívás által megjelölt kapcsolattartási pontban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
9. Az ajánlathoz csatolni kell:
— az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásába bevont (kapacitást nyújtó) gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult, nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselő aláírási címpéldányát vagy aláírás mintáját (2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés). Amennyiben az ajánlat cégjegyzésre jogosultak által felhatalmazott(ak) aláírásával kerül benyújtásra, a meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírás mintáját is.
Többet mutasson
10. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás megadása során a Kbt. 45. §-ben foglaltakat alkalmazza. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azért, ha egy gazdasági szereplő a dokumentációt nem váltotta ki és kiegészítő tájékoztatás kérés keretében nem adja meg azon elérhetőségeit, melyekre a kiegészítő tájékoztatás megadását várja és ezáltal Ajánlatkérő nem képes a tájékoztatás célszemélyhez történő megküldésére (vagy téves címre küldi meg a tájékoztatást).
Többet mutasson
11. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 67. §-ban foglaltak alapján biztosítja. Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást, ha ajánlattevő a hiánypótlása során korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
12. Fordítás: az ajánlatban valamennyi igazolást és dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni.
13. Közös ajánlat esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, amely tartalmazza a Kbt. 25. §-ában foglaltakat és az alábbiakat: tartalmazza az ajánlattevők között, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon személyt, aki a közös ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg aki a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy a közös ajánlattevők nyertességük esetén a szerződésben vállalt kötelezettségek nem teljesítése esetére egyetemleges felelősséget vállalnak. A közös ajánlattevők szerződésére vonatkozó részletszabályokat az ajánlati dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
14. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a Kbt. 94. § (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott feltételek fennállása esetén hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást alkalmazzon.
15. A jelen felhívásban és a dokumentációban előírt dokumentumokat a Kbt. 36. § (3) bekezdésében előírt formában lehet benyújtani.
A szerződés jelen felhívás II.3) pontban meghatározott időtartam kapcsán Ajánlatkérő rögzíti, hogy a szerződés teljesítése a megvalósíthatósági tanulmány leszállításával történik meg.
16. Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján, hogy a teljesítési biztosítékot illetőleg az egyéb (előleg-visszafizetési) biztosítékot a Kbt. 126. § (4) bekezdés szerinti határidőre rendelkezésére bocsátja.
17. A teljesítés során keletkező, a szerzői jogi védelem alá eső alkotáson az Ajánlatkérő területi korlátozás nélküli, kizárólagos és harmadik személynek átadható felhasználási jogot szerez. A szerződés alapján az Ajánlatkérő jogot szerez az alkotás (terv) átdolgozására, átdolgoztatására. Mindezen jogok ellenértékét a felek a vállalkozói díj meghatározásánál kifejezetten figyelembe vették. Amennyiben a projektet az Ajánlatkérő bármely okból nem valósítja meg, vagy részben valósítja meg, akkor a szerzői jogi védelem alá eső alkotás felhasználásának joga a Támogatót, illetve az általa megjelölt személyt illeti meg.
Többet mutasson
18. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott értékelési szempont szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
19. Irányadó jog: A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény és végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell eljárni.
20. Árfolyamok: Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a referenciák tekintetében a teljesítés napján, árbevétel esetében a tárgyév utolsó napján, egyéb esetben az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint. Átszámítás esetén az Ajánlattevőnek közölnie kell az alkalmazott árfolyamot.
Többet mutasson
21. Ajánlatkérő előírja, hogy nyertes ajánlattevőnek (Vállalkozónak) rendelkeznie kell különösen a harmadik félnek okozott károkkal szemben a Szerződés teljes időtartamára vonatkozó, legalább 450 000 000 HUF/év és 350 000 000 HUF/kár mértékű tervezői felelősségbiztosítással. Kérjük ajánlattevőket, hogy a fentiekre vonatkozó szándéknyilatkozatot csatolják ajánlatukba.
Többet mutasson
22. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy a szolgáltatás teljesítése során a magyar szakmai nyelv tárgyalóképes ismerete szükséges. A szerződés teljesítésének ideje alatt a szaktolmács folyamatos biztosítása ajánlattevő kötelezettsége és költsége, melyet az ajánlati árnak tartalmazni kell. Amennyiben nyertes ajánlattevő a feladatok szerződésszerű teljesítése során a szolgáltatás nyújtásához, feladatai ellátásához a magyar szakmai nyelv tárgyalóképes ismeretével nem rendelkező szakembert vesz igénybe, a magyar szakmai nyelv tárgyalóképes ismeretének hiányából adódó minden következményt, beleértve a szaktolmács, illetve szakfordítás biztosítását, illetve mindezek költségét is, minden esetben nyertes ajánlattevő feladata. A szaktolmács, illetve szakfordítás teljes költsége nyertes ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
23. A jelen felhívás M4 pontjában meghatározott szoftvernek vagy informatikai rendszernek alkalmasnak kell lennie a Projekt végigkövetése során felmerülő tevékenységek ellátásának követésére, a szerződéskötéstől a kész anyag átadásáig, s ennek keretében legalább az alábbi feladatok ellátására:
Többet mutasson
— részfeladatok megtervezése (ütemterv és felelősök meghatározásával)
— résztvevők irányításra
— jelentések elkészítésére és feladatok elszámolásra úgymint a projekt előrehaladásának automatizált jelentésére és az ismétlődő munkafolyamatok munkafolyamat-tervezését szabályozó (workflow) megoldással való támogatására
— a kapcsolódó dokumentumok közvetlen tárolására és visszakeresésére valamint hierarchikus megosztására
— vezetői információk megjelenítésére is alkalmas integrált szoftverrendszer, mely technológiáját tekintve lehetővé teszi a távoli (interneten keresztül történő) hatékony és koordinált, egy csapatként történő munkavégzést és a szakértők és alvállalkozók közvetlen bevonását az informatikai szoftver használatába.
Többet mutasson
— Jogosultság szabályozás: vállalkozói-alvállalkozói szerepkör megadható legyen, mely meghatározza a jogosultságokat mind a funkciók mind az adatok tekintetében külön-külön megadhatóan.
— Jogosultsági beállítások: az összes felhasználó számára elvárás az automatizált hozzáférés/jogosultság védelem a dokumentumok, és a funkcionalitás tekintetében. A rendszer biztosítsa, hogy abban kezelhető legyen a projekt megvalósításában részt vevő összes fél (pályázó, tervezők, közbeszerzési tanácsadók, minőségbiztosítók) összes dokumentuma úgy kerüljön tárolásra, hogy a dokumentumok a feltöltést követően ne igényeljenek külön jogosultság-beállítást, de a feltöltést követően minden dokumentumhoz csak és kizárólag az arra jogosult fél és csak és kizárólag a számára engedélyezett módon férjen hozzá.
Többet mutasson
— A dokumentum- és feladatkezelésnek naplózottnak kell lennie, mely szerint minden változtatást és a dokumentumok esetén hozzáférés-napózás, az informatikai rendszer folyamatosan naplózza az összes mérföldkő (ütemterv), valamint a dokumentumokhoz való hozzáférést (akár a megtekintést is). Ezen változások naplói azonos módon, egységesen legyenek elérhetőek és ellenőrizhetőek. A napló alapján egyértelműen, közvetlenül, azonnal kideríthető legyen, hogy mely adatot ki mikor rögzített illetve ki mikor módosította. Ennek alapján elektronikusan tárolja a dokumentumokat úgy, hogy a tárolt dokumentumok verziói (változatai) folyamatosan tárolásra kerüljenek folyamatos sorszámozással, visszakereshető formában. Mindig az aktuális (legújabb) változat legyen az alapértelmezetten használható. A visszakereshetőség dokumentum-típusonként legyen lehetséges. A tárolt dokumentumok egyértelműen legyenek akár a projekt egészéhez, annak csak egy részéhez, mint folyamathoz vagy akár lépéshez (mérföldkőhöz / feladathoz) kapcsolhatóak és mind a kapcsolódó folyamaton vagy lépésen, mind pedig egyetlen, közös dokumentumtárban legyenek ugyanúgy elérhetőek.
Többet mutasson
Az összes, a projekthez kapcsolódó esemény naplózása elektronikus formában, egyetlen helyen történjen.
— Mutatók: Kockázatok, problémák rögzítése: felmerülés ideje, személy, lehetőség további, kapcsolódó teendők megadására.
— Ütemterv: tetszőleges számú szintre lebontható legyen a megvalósítás ütemterve és követhető legyen benne az adott feladathoz rendelt terv és tény kezdési és befejezési határidő, az adott lépés felelőse, az esetlegesen kapcsolódó dokumentumok, mutatók (indikátorok) és további (emberi vagy nem emberi) erőforrások.
Többet mutasson
— Követhető legyen mind mérföldkő/feladat mind projekt szinten az egyes feladatok/projektek státusza: ütemterv szerint elvégzett, sikertelen, vagy késés keletkezett.
— Folyamatszabályozás: adott feladatsort (megvalósítás egy részét) adott, előre meghatározott módon lehessen elvégezni és az ettől a folyamattól (feladat-sorrendtől) való eltérés csak külön engedéllyel legyen lehetséges. Azaz a szoftver biztosítsa az ismétlődő munkafolyamatok előírását és egységes irányítását és felügyeletét.
Többet mutasson
— Mérhető, kimutatható legyen az egyes résztvevők teljesítménye: a határidőre való teljesítés, a határidők betartásának képessége.
— A szoftvernek biztosítania kell, hogy a projekt ütemtervében foglalt feladatok állapota követhető legyen és ez alapján a projekt helyzetjelentések az adott projektre vonatkozó elszámolási és jelentési szabályoknak megfelelően, minimális manuális beavatkozás mellett.
Többet mutasson
— A projekt emberi erőforrásainak tervezése és tény ráfordítás (idő és pénz) elszámolása, több partner (megrendelő és szállító és azok alvállalkozói) egyidejű, egy rendszerben és adatbázisban történő kezelése és számukra interneten keresztül hozzáférés biztosítása az összes lényegi funkcióhoz.
Többet mutasson
— A szoftvernek biztosítania kell, hogy a szoftver automatikus eltérés-jelzéseket (tervtől való határidő vagy költségvetésbeli eltérés) küldjön az arra kijelölt személyeknek.
Annak érdekében, hogy a projekten dolgozókat ne vonjuk el a munkájuktól, a szoftver kezelésének megtanulása résztvevőnként ne haladja meg az egy napot, legyen az informatikai rendszernek egységes kezelői / felhasználói felülete, mely tartalmazza az összes, követelményként megjelölt funkciót. A tesztelésre szükséges időt lehetőség szerint szintén minimalizálni szükséges.
Többet mutasson
— A szoftver felhasználóinak részére biztosítson egyidejű használatot a korábban beállított hierarchia szintnek megfelelően.
— A rendszernek alkalmasnak kell lenni arra, hogy összehangolja a szervezeti hierarchiát az egyes munkafolyamatokat leíró lépésekkel, szinkronba hozza az egyes munkafolyamat lépéseket a felelősségi körökkel (ábrával és mutatókkal illusztrálva). Képes legyen a teljes projekt folyamatleírását, az egyes résztvevők feladatát és ellenőrzési pontokat, az összes munkafolyamat lépést tartalmazó folyamatábrát és dokumentumot automatikusan generálni, és képes legyen automatikusan az interneten történő megjelenítésre a projekt összes résztvevője számára.
Többet mutasson
— A fenti informatikai rendszer tartalmazza, mint beépített vagy kiegészítő modul az alábbiakat:
A lakossági panaszok, észrevételek fogadását, azok feldolgozását és rendszeres, valamint egyedi adatszolgáltatást a megrendelő és a projekt egyéb szereplői részére.
A panaszok, bejelentések fogadását az alábbi csatornákon kell biztosítani: személyes (személyzet, berendezés és technikai berendezések biztosítása az ajánlattevő feladata). telefon, SMS, Web, e-mail.
A panaszkezelési folyamat során a befogadásnál az érdemi intézkedések megkezdésekor és a panaszhoz, észrevételhez kapcsolódó folyamat lezárásakor visszajelzést kell biztosítani a bejelentő részére. A bejelentőnek történő visszajelzési csatornának meg kell egyeznie a bejelentésnél a bejelentő által használt csatornával. Amennyiben a panasz észrevétel elektronikus csatornán kerül bejelentésre, úgy a bejelentés rögzítéséről, illetve a bejelentéshez kapcsolódó folyamatok lezárultáról a rendszernek automatikusan kell a bejelentőt értesítenie. A bejelentett panaszokat, észrevételeket, az eszekhez kapcsolódó statisztikákat elektronikusan kell tárolni, azokhoz folyamatosan elektronikus hozzáférést kell biztosítani a megrendelő és a projekt egyéb szereplői részére. A rendszernek biztosítania kell, hogy a teljes panasztörténet elektronikusan végigkövethető, visszakereshető legyen.
Többet mutasson
— Elvárás, hogy a résztvevő szakemberek mindegyike külön-külön hozzáféréssel rendelkezhessen a szoftverhez valamint a jogtiszta szoftvert/hozzáférést térítésmentesen telepítse ezen felhasználók számára.
— Pénzügyi modul: Képes legyen a szerződések kezelésére, a projekthez kötődő pénzmozgásainak követésére ugyanazon rendszerben. Ezt az egyes szerződésekben a pénzügyi ütemezésre vonatkozó információk rögzítésével és azok folyamatos állapotkövetésével lehessen megvalósítani, melyekből felhasználói igényeknek megfelelően szűrhető kimutatásokat automatikusan generáljon.
Többet mutasson
— Adatbiztonság: Az informatikai rendszer adatbiztonságát garantálni kell oly módon, hogy az azt üzemeltető szervezet (a szerver tulajdonosa, amin a rendszer fut) rendelkezzen ISO 27001 információbiztonság irányítási rendszer szerinti tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű az információbiztonság érdekében tett intézkedések bemutatásával.
Többet mutasson
— Rendelkezésre állás: Az informatikai rendszer adatvesztési biztonságát garantálni kell oly módon, hogy az azt üzemeltető szervezet biztosítson éves szinten 98 %-os rendelkezésre állást, valamint maximum 24 órás adatvesztést (biztonsági mentés naponta) a rendszer futtatásában vis major esetére is.
Többet mutasson
— Ügyfélszolgálat: Az informatikai rendszer kapcsán elvárás, hogy munkaidőben elérhető ügyfélszolgálatot működtessen a felhasználói kérdések/problémák kezelésére. Az ügyfélszolgálat felé elvárás, hogy a projekt felhasználóit egyszeri alkalommal térítésmentesen oktassa le a rendszer használatára maximum 3 órás időtartamban.
Többet mutasson
24. A teljesítésre irányadó határidők:
— az engedélyezési tervek bírálati szintű leszállítása: a szerződéskötéstől számított 6 hónapon belül;
— a környezeti hatástanulmány elkészítése és a környezetvédelmi engedély megszerzése: a szerződéskötéstől számított 12 hónapon belül;
— végleges engedélyezési tervek leszállítása és hatósághoz történő benyújtása: a szerződéskötéstől számított 14 hónapon belül;
a megvalósíthatósági tanulmány aktualizálása, valamint az engedélyező hatóság által a Ket. 37. § szerint tett észrevételek átnézése: a szerződéskötéstől számított 17 hónapon belül.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137. § (3) bekezdésének megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2014/S 183-323478 (2014-09-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2015-03-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 552 300 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-03-26 📅
Közzététel dátuma: 2015-03-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 063-111231
Hirdetményre hivatkozik: 2014/S 183-323478
HL-S szám: 63
További információk
A 92/2011. (XII.30) NFM rendelet 18. § a) pontja alapján: A nyertes ajánlattevő a 2004. évi XXXIV. törvény szerint középvállalkozásnak minősül. A 92/2011. (XII.30) NFM rendelet 18. § c) pontja alapján: Ajánlattevő neve: Hódmezővásárhely TramTrain Konzorcium Ajánlattevő székhelye: 1115 Budapest, Csóka u. 7–13. Vezető tag adatai (név, székhely): UTIBER Közút Beruházó Kft. 1115 Budapest, Csóka u. 7–13. Tagok adatai (név, székhely): FŐMTERV Zrt. (1024 Budapest, Lövőház u. 37.) TRENECON COWI Tanácsadó ás Tervező Kft. (1133 Budapest, Váci út 76. 3. em.) Ajánlattevő neve: SpeciálTerv – RING Konzorcium Ajánlattevő székhelye: 1031 Budapest, Nimród u. 7. Vezető tag adatai (név, székhely): SpeciálTerv Építőipari Kft. 1031 Budapest, Nimród u. 7. Tagok adatai (név, székhely): RING Mérnök Iroda Kft. 9027 Győr, Otthon u. 15.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2015-02-03 📅
Név: Hódmezővásárhely TramTrain Konzorcium
Postacím: Csóka u. 7–13.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1115
Ország: Magyarország 🇭🇺
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Telefon: +36 18828594 📞
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § (3)–(4) bekezdésének megfelelően.
Forrás: OJS 2015/S 063-111231 (2015-03-26)