Occluder beszerzése, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Az Intézet occluder igényének biztosítása, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételi (a továbbiakban: adásvételi) szerződés keretében.
Ajánlatkérő a teljesítés során a dokumentációban előírt mennyiségektől (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül) -30 %-kal eltérhet.
(Konszignációs raktár feltételei: Ajánlatkérő a rendszer üzemeltetéséért díjat nem számol fel ajánlattevő részére,. Ajánlattevők az ajánlatban nyilatkozni kötelesek a konszignációs raktár létesítése feltételeinek elfogadásáról, ennek hiányában ajánlata érvénytelen, valamint arról, hogy az adásvételi és raktározási szerződés egymás elválaszthatatlan részei.)

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-06-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-04-24.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2014-04-24 Ajánlati felhívás
2014-09-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2014-04-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Katéterek
Mennyiség vagy érték:
5 részben 170 db termék beszerzése, a B mellékletben foglaltak szerint. Ajánlatkérő a teljesítés során a dokumentációban előírt mennyiségektől (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül) -30%-kal eltérhet.240 538 350
A beszerzés teljes értéke: 240 538 350 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Katéterek 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Postacím: Haller út 29.
Postai irányítószám: 1096
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kardio.hu 🌏
E-mail: pethone@kardio.hu 📧
Telefon: +36 12157240 📞
Fax: +36 12157240 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-04-24 📅
Benyújtási határidő: 2014-06-12 📅
Közzététel dátuma: 2014-04-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 082-142605
HL-S szám: 82
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § szerint teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. Az ajánlatkérő köteles újabb hiánypótlást elrendelni, ha a korábbi hiánypótlási felhívás(ok)ban nem szereplő hiányt észlelt. Az ajánlatkérő újabb hiánypótlást azonban NEM rendel el arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. A korábban megjelölt hiányok a későbbi hiánypótlások során már nem pótolhatók. 2. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a Kbt. 77. § (2) szerint jár el. 3. A Kbt. 36. § (3) szerint valamennyi dokumentum benyújtható egyszerű másolatban is. 4. Szerződéskötés tervezett helye: Ajánlatkérő székhelye. 5. Az ajánlatban meg kell jelölni — a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, — az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni. az ajánlatban nyilatkozni kell — arról, hogy az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) szerinti kizáró okok hatálya alá; — az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan; — arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek-e. 6. Az ajánlatot magyar nyelven kell benyújtani, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetében magyar fordítást kérünk csatolni – ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő általi felelős fordítást is. A helytelen saját fordítás következményeit ajánlattevőnek kell viselnie. 7. A Kbt. 124. § (4) bekezdésének megfelelően Ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az összegezésben megjelölte. 8. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos rendelkezéseket részletesen az ajánlattételi dokumentáció tartalmazza. 9. Kiegészítő tájékoztatás kérése a pethone@kardio.hu megküldött levélben lehetséges, ésszerű határidővel. 10. Az ajánlatot 1 eredeti papíralapú példányban kell benyújtani, illetve 1 elektronikus példányban (CD/DVD), amely az eredeti példányról készült hiánytalan, szkennelt ajánlatot tartalmazza teljes terjedelemben. Továbbá az Ajánlattevőnek csatolni kell cégszerűen aláírt nyilatkozatát, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf fájl) példánya a papír alapú eredeti vagy másolati példánnyal megegyezik. Az elektronikus adathordozóra szerkeszthető formátumban is kérjük szíveskedjenek rámenteni a kereskedelmi ajánlatot. A kereskedelmi ajánlatban szettek, csomagok esetén az azok részét képező egyes termékek árát is kérjük külön-külön megjelölni. 11. Az ajánlat elbírálása során, az ajánlatban megadott pénzügyi adat bármely külföldi fizetőeszközről forintra történő átváltása az ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes MNB által megadott devizaárfolyamon történik. 12. Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciumi szerződés), mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetve a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatokat tehet. 13. Ajánlattevő csatolja ajánlatához az ajánlattevő, Kbt. 40. § (1) és 55. § (5)-(6) pontja szerinti szervezet nevében aláíró személy aláírási címpéldányának másolati példányát. 14. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. 15. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőktől projekttársaság létrehozását nem követeli meg. 16. A könnyebb azonosíthatóság végett a dokumentációban esetenként márkanév került megjelölésre. Ez mindössze az egyértelműbb és közérthetőbb meghatározás érdekében történt. Ha a dokumentációban közölt leírások bármelyike meghatározott eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetve szabadalomra, vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, úgy ezt kizárólag a közbeszerzés tárgyának, vagy annak valamely elemének egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, és a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Az ajánlatkérő bármely a leírásban meghatározott termékkel műszakilag, esztétikailag, és minőségileg egyenértékű, a leírásban hivatkozott termékkel felhasználhatóságában, használhatóságában, kezelhetőségében, rendeltetésében és tartósságában egyenértékű, más gyártású termék szállítását is elfogadja akkor is, ha a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 26. § (6) bekezdésében előírt „vagy azzal egyenértékű” kifejezés bármely okból az adott helyen nem került feltüntetésre. 17. Amennyiben az ajánlattevő nem a megajánlott termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult a megajánlott terméket forgalmazni. 18. A dokumentáció megvásárlása: a felhívás IV.3.3. pontja szerint. 19. A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 20. Az egyes részek bírálati szempontjai: Minden rész tekintetében összességében legelőnyösebb ajánlat. Az ajánlatok részszempontok és műszaki követelmények alszempontjai szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10. Részszempontok — nettó ajánlati ár – súlyszám: 100 – értékarányosítás értékelési módszer, — fizetési határidő – súlyszám: 1 – értékarányosítás értékelési módszer, — műszaki követelmények – súlyszám – a lent részletezettek szerint – abszolút értékelési módszer — nettó ajánlati ár – súlyszám: 100 A legkedvezőbb (legalacsonyabb) ajánlati tartalmú elem a maximális pontszámot (10) kapja, a többi pont a megajánlott legjobb tartalmi elemhez viszonyítva a következő képlettel kerül meghatározásra: A = (Amin / Aa) x (Pmax-Pmin)+Pmin x súlyszám, ahol: A: a kapott pontszám, Amin: a legalacsonyabb érték, Aa: Az adott pályázó által megajánlott érték,Pmax: maximális pontszám, Pmin: minimális pontszám. Az ajánlati ár nettó HUF összeg; tartalmazza a dokumentációban foglalt valamennyi kapcsolódó szolgáltatást. A bírálat során az adott részre tett nettó összárak kerülnek összehasonlításra. — fizetési határidő – súlyszám: 1 – a legkedvezőbb (legmagasabb) ajánlati tartalmú elem a maximális pontszámot (10) kapja, a többi pont a megajánlott legjobb tartalmi elemhez viszonyítva arányosítással kerül meghatározásra; a következő képlettel számol Ajánlatkérő: a magasabb/nagyobb/több érték a kedvezőbb: B = (Ba/ Bmax) x (Pmax-Pmin)+Pmin x súlyszám, ahol: B: a számított pontszám, Ba: az adott pályázó által adott érték, Bmax: a legmagasabb érték, Pmax: maximális pontszám, Pmin: minimális pontszám. Minimum a Kbt. és Ptk. 6:130. § (1) szerinti 30 nap, maximum a Ptk. 6:130. § (3) szerinti 60 nap ajánlható! — műszaki követelmények a 4. és 5. sz. részek esetében – abszolút értékelési módszer: igen válasz: 10 pont, nem válasz: 1 pont, majd a pontok felszorzásra kerülnek a súlyszámmal, 4. sz. rész esetében: <18 mm-es legkisebb eszköz- abszolút értékelés – súlyszám: 10. <20 mm „landing zone” – abszolút értékelés – súlyszám: 10. zárókorongos fedés- abszolút értékelés – súlyszám: 10. 5. sz. rész esetében: >30 mm legnagyobb eszköz – abszolút értékelés – súlyszám: 10 egységes vivőkatéter méret – abszolút értékelés – súlyszám: 10. „preloaded” (a vivőkatéterbe előre illesztett záróeszköz) abszolút értékelés – súlyszám: 10. 21. Amennyiben az ajánlattevő nem az eszköz/termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult az eszközt/terméket forgalmazni. 22. A kihelyezett áruraktárra vonatkozó feltételek. — a kihelyezett áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget leszállít, — a kihelyezett áruraktár első feltöltésének időpontja a szerződéskötést követő 5 munkanapon belül, — az alapkészlet feltöltését kéthetente csütörtöki napon 08-11 óráig bonyolítja le, — Soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül leszállítja a kért mennyiséget, — A szállítási és raktározási szerződés egymás elválaszthatatlan részei. 23. Az eljárásban való részvétel feltétele a dokumentáció átvétele a Kbt. 49. § (6) szerint.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az Intézet occluder igényének biztosítása, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételi (a továbbiakban: adásvételi) szerződés keretében.
Ajánlatkérő a teljesítés során a dokumentációban előírt mennyiségektől (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül) -30 %-kal eltérhet.
(Konszignációs raktár feltételei: Ajánlatkérő a rendszer üzemeltetéséért díjat nem számol fel ajánlattevő részére,. Ajánlattevők az ajánlatban nyilatkozni kötelesek a konszignációs raktár létesítése feltételeinek elfogadásáról, ennek hiányában ajánlata érvénytelen, valamint arról, hogy az adásvételi és raktározási szerződés egymás elválaszthatatlan részei.)
Többet mutasson
A rész száma: 1
A rész elnevezése: Occluder PFO, ASD, és VSD zárására
Rövid leírás:
Occluder veleszületett és szerzett intracardialis kommunikációk (PFO, ASD, és VSD) zárására alkalmas intervenciós katéteres egységcsomag.
Mennyiség vagy érték: 100 db
További információ a részekről:
Ajánlat részenként tehető, az adott részben szereplő teljes mennyiségre és termékkörre.
A rész száma: 2
A rész elnevezése: Occluder PFO zárására
Rövid leírás:
Occluder veleszületett intracardialis kommunikáció PFO zárására alkalmas intervenciós katéteres egységcsomag.
Mennyiség vagy érték: 10 db
A rész száma: 3
A rész elnevezése: Occluder extracardialis communicatiók zárására
Rövid leírás:
Speciális veleszületett szívhibák intervencionális katéteres megoldására szolgáló eszköz. Extracardialis communicatiók zárására legyen alkalmas.
Mennyiség vagy érték: 30 db
A rész száma: 4
A rész elnevezése: Fülcsezáró eszköz I. (kis átmérőjű, rövid fülcse)
Rövid leírás: Fülcsezáró eszköz I. (kis átmérőjű, rövid fülcse)
Mennyiség vagy érték: 15 db
A rész száma: 5
A rész elnevezése: Fülcsezáró eszköz II. (nagy átmérőjű, ovális szájadék)
Rövid leírás: Fülcsezáró eszköz II. (nagy átmérőjű, ovális szájadék)
Mennyiség vagy érték:
5 részben 170 db termék beszerzése, a B mellékletben foglaltak szerint. Ajánlatkérő a teljesítés során a dokumentációban előírt mennyiségektől (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül) -30%-kal eltérhet.
Időtartam: 12 hónap
Hivatkozási szám: GOKI-6/2014
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, 1096 Budapest, Haller u. 29.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő olyan gazdasági szereplő, akire/amelyre fennállnak a Kbt. 56. § (1) és 57. § (1) a)-d) és f) pontok szerinti kizáró okok.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, akire/amelyre fennállnak a Kbt. 56. § (2) szerinti kizáró okok.
Igazolási mód: A 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 2.-11. § szerint.
Továbbá az ajánlattevő ajánlatában csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe az 56. § (1) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik az 56. § (1) szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (1) b) pontja alapján az utolsó kettő lezárt évekre vonatkozóan a számviteli törvény szerinti beszámoló (a kiegészítő melléklet nélkül, és a könyvvizsgálói záradék nélkül). A beszámolót nem kötelező becsatolni, azt ajánlatkérő a http://www.e-beszamolo.kim.gov.hu/ oldalról ellenőrzi. Amennyiben ez az oldal nem tartalmazza a kért beszámolót, kérjük azt benyújtani
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
a becsatolt számviteli törvény szerinti beszámolók közül mindegyik üzemi/üzleti tevékenység szerinti eredménye 0 vagy pozitív.
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. § (2)-(3) szerint amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik beszámolóval vagy nem rendelkezik beszámolóval a teljes időszakban, az alábbi követelménynek kell megfelelnie:
- Ha az ajánlattevő pénzügyi beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (occluder) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele részenként számolva eléri vagy meghaladja a nettó 1 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
- Ha az ajánlattevő pénzügyi beszámolóval azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M1)
a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 15. § (1) d) pontja alapján a beszerzendő áru leírása (Az ajánlatnak tartalmaznia kell: az ajánlott termék - és adott esetben tartozékai - pontos gyártóját, típusát, cikkszámát, darabszámát, forgalmazóját, forgalomba hozatali engedélyének számát, a gyártmány minőségbiztosítási számát is).
Többet mutasson
M2)
az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (azaz 3x365 nap) legjelentősebb szállításainak ismertetése a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 16. § (1)-(2) szerint.
(ajánlatkérő nem ítéli szükségesnek az eljárást megindító felhívás feladásától visszafele számított megelőző 6 évben teljesített szállítások figyelembe vételét).
A referencia nyilatkozatnak/igazolásnak a kötelező minimális tartalma: a szerződést kötő másik fél neve, a szállítás tárgya és mennyisége, az ellenszolgáltatás összege, nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
Többet mutasson
M3)
a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 15. § (1) e) pontja alapján a megajánlott termékhez kapcsolódó érvényes 93/42/EC irányelvnek vagy a 4/2009. (III.17.) EüM rendeletnek megfelelő minőség megfelelőségi tanúsítvány.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1)
rendelkezzen az előírt szakmai követelményeknek megfelelő termékkel. (A szakmai követelmények részletes meghatározása a dokumentációban található, mely ingyenesen átvehető, a felhívás IV.3.3. pontjában foglaltak szerint.)
M2)
a kért időszakban összesen az 1. és/vagy 2. és/vagy 3. sz. részekre történő ajánlattétel esetén occluderek, a 4. és/vagy 5. sz. részekre történő ajánlattétel esetén fülcsezáró eszközök leszállításáról szóló, a B melléklet szerint kért mennyiség 100 %-át elérő, szerződés szerinti megfelelő teljesítést igazoló szállítási referenciával.
Többet mutasson
M3)
rendelkezzen a megajánlott termékhez kapcsolódó érvényes 93/42/EC irányelvnek vagy a 4/2009. (III.17.) EüM rendeletnek megfelelő minőség megfelelőségi tanúsítványal.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi kötbér: a késedelmesen szállított árucikkek nettó értékének figyelembevételével napi 0,5 ezrelék, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 6 %-a.
Hibás teljesítési kötbér: érintett nettó áru értékének 30 %-a.
Meghiúsulási kötbér: érintett nettó áru értékének 30 %-a.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás összegét havonta, a konszignációs raktárból történő fogyás alapján kiállított számla ellenében banki átutalással egyenlíti ki, az ajánlattevő részéről megajánlott fizetési határidőn belül, figyelemmel a Kbt. 130. § (1) és (5)-(6)-ra és a Ptk. 6:130. § (1) és (3)-ra.
Többet mutasson
Előleg nem fizethető. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII tv. 36/A. § alapján kifizetés csak akkor történhet, ha a számlázó fél nemleges adóigazolást ad, vagy az NAV köztartozás mentes adózói adatbázisában szerepel.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Nem követelmény és nem megengedett. Közös ajánlattétel esetén kell csatolni a valamennyi ajánlattevő által cégszerűen aláírt megállapodást.

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A Kbt. 52. § (2) szerint a dokumentációt bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen átveheti a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gazdasági Igazgatóságán, munkanapokon 09:00-14:00 óra között, kivéve az ajánlattételi határidő lejártának napját, amikor is 09:00-11:00 óra között.
Többet mutasson
Ajánlatkérő előírja a dokumentáció Kbt. 49. § (6) szerinti átvételét.
A dokumentáció ellenértékét: 40000 HUF + 27 % ÁFA, azaz 50800 HUF összeget a Kbt. 124. § (4) bekezdése szerinti szervezet köteles a következők szerint megfizetni: készpénzben való befizetés vagy átutalás a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Magyar Államkincstárnál vezetett10032000-01491869-00000000 számú számlájára.
Többet mutasson
A számla átvehető az átutalást igazoló hiteles banki igazolás bemutatása ellenében a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gazdasági Igazgatóságának pénztárában. (Magyarország, 1096 Budapest,Haller u. 29.) munkanapokon 10:00-13:00-ig, kivétel az ajánlattételi határidő lejártának napja, amikor 11:00-ig.
Többet mutasson
A dokumentáció ellenértékét legkésőbb a szerződéskötésig meg kell fizetni, ennek elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül!
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2014-06-12 📅
A bontás helye: Magyarország, 1096 Budapest, Haller u. 29., Gazdasági Igazgatóság tárgyalója.
Hely: Magyarország, 1096 Budapest, Haller u. 29., Gazdasági Igazgatóság tárgyalója.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § szerint.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK02685
Más típusú ajánlatkérő: Other
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Internetcím: www.kardio.hu 🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: GOKI-6/2014
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § szerint teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. Az ajánlatkérő köteles újabb hiánypótlást elrendelni, ha a korábbi hiánypótlási felhívás(ok)ban nem szereplő hiányt észlelt. Az ajánlatkérő újabb hiánypótlást azonban NEM rendel el arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. A korábban megjelölt hiányok a későbbi hiánypótlások során már nem pótolhatók.
Többet mutasson
2. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a Kbt. 77. § (2) szerint jár el.
3. A Kbt. 36. § (3) szerint valamennyi dokumentum benyújtható egyszerű másolatban is.
4. Szerződéskötés tervezett helye: Ajánlatkérő székhelye.
5. Az ajánlatban meg kell jelölni
— a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni,
— az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni.
az ajánlatban nyilatkozni kell
— arról, hogy az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) szerinti kizáró okok hatálya alá;
Többet mutasson
— az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan;
— arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek-e.
6. Az ajánlatot magyar nyelven kell benyújtani, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetében magyar fordítást kérünk csatolni – ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő általi felelős fordítást is. A helytelen saját fordítás következményeit ajánlattevőnek kell viselnie.
Többet mutasson
7. A Kbt. 124. § (4) bekezdésének megfelelően Ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
8. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos rendelkezéseket részletesen az ajánlattételi dokumentáció tartalmazza.
9. Kiegészítő tájékoztatás kérése a pethone@kardio.hu megküldött levélben lehetséges, ésszerű határidővel.
10. Az ajánlatot 1 eredeti papíralapú példányban kell benyújtani, illetve 1 elektronikus példányban (CD/DVD), amely az eredeti példányról készült hiánytalan, szkennelt ajánlatot tartalmazza teljes terjedelemben. Továbbá az Ajánlattevőnek csatolni kell cégszerűen aláírt nyilatkozatát, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf fájl) példánya a papír alapú eredeti vagy másolati példánnyal megegyezik. Az elektronikus adathordozóra szerkeszthető formátumban is kérjük szíveskedjenek rámenteni a kereskedelmi ajánlatot. A kereskedelmi ajánlatban szettek, csomagok esetén az azok részét képező egyes termékek árát is kérjük külön-külön megjelölni.
Többet mutasson
11. Az ajánlat elbírálása során, az ajánlatban megadott pénzügyi adat bármely külföldi fizetőeszközről forintra történő átváltása az ajánlattételi felhívás megküldésének napján érvényes MNB által megadott devizaárfolyamon történik.
12. Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (konzorciumi szerződés), mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a konzorciumot az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetve a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatokat tehet.
Többet mutasson
13. Ajánlattevő csatolja ajánlatához az ajánlattevő, Kbt. 40. § (1) és 55. § (5)-(6) pontja szerinti szervezet nevében aláíró személy aláírási címpéldányának másolati példányát.
14. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
15. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőktől projekttársaság létrehozását nem követeli meg.
16. A könnyebb azonosíthatóság végett a dokumentációban esetenként márkanév került megjelölésre. Ez mindössze az egyértelműbb és közérthetőbb meghatározás érdekében történt. Ha a dokumentációban közölt leírások bármelyike meghatározott eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetve szabadalomra, vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, úgy ezt kizárólag a közbeszerzés tárgyának, vagy annak valamely elemének egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, és a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Az ajánlatkérő bármely a leírásban meghatározott termékkel műszakilag, esztétikailag, és minőségileg egyenértékű, a leírásban hivatkozott termékkel felhasználhatóságában, használhatóságában, kezelhetőségében, rendeltetésében és tartósságában egyenértékű, más gyártású termék szállítását is elfogadja akkor is, ha a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 26. § (6) bekezdésében előírt „vagy azzal egyenértékű” kifejezés bármely okból az adott helyen nem került feltüntetésre.
Többet mutasson
17. Amennyiben az ajánlattevő nem a megajánlott termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult a megajánlott terméket forgalmazni.
18. A dokumentáció megvásárlása: a felhívás IV.3.3. pontja szerint.
19. A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
20. Az egyes részek bírálati szempontjai:
Minden rész tekintetében összességében legelőnyösebb ajánlat.
Az ajánlatok részszempontok és műszaki követelmények alszempontjai szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10.
Részszempontok
— nettó ajánlati ár – súlyszám: 100 – értékarányosítás értékelési módszer,
— fizetési határidő – súlyszám: 1 – értékarányosítás értékelési módszer,
— műszaki követelmények – súlyszám – a lent részletezettek szerint – abszolút értékelési módszer
— nettó ajánlati ár – súlyszám: 100
A legkedvezőbb (legalacsonyabb) ajánlati tartalmú elem a maximális pontszámot (10) kapja, a többi pont a megajánlott legjobb tartalmi elemhez viszonyítva a következő képlettel kerül meghatározásra: A = (Amin / Aa) x (Pmax-Pmin)+Pmin x súlyszám, ahol: A: a kapott pontszám, Amin: a legalacsonyabb érték, Aa:
Többet mutasson
Az adott pályázó által megajánlott érték,Pmax: maximális pontszám, Pmin: minimális pontszám.
Az ajánlati ár nettó HUF összeg; tartalmazza a dokumentációban foglalt valamennyi kapcsolódó szolgáltatást.
A bírálat során az adott részre tett nettó összárak kerülnek összehasonlításra.
— fizetési határidő – súlyszám: 1 – a legkedvezőbb (legmagasabb) ajánlati tartalmú elem a maximális pontszámot (10) kapja, a többi pont a megajánlott legjobb tartalmi elemhez viszonyítva arányosítással kerül meghatározásra; a következő képlettel számol Ajánlatkérő: a magasabb/nagyobb/több érték a kedvezőbb: B = (Ba/ Bmax) x (Pmax-Pmin)+Pmin x súlyszám, ahol: B: a számított pontszám, Ba: az adott pályázó által adott érték, Bmax: a legmagasabb érték, Pmax: maximális pontszám, Pmin: minimális pontszám.
Többet mutasson
Minimum a Kbt. és Ptk. 6:130. § (1) szerinti 30 nap, maximum a Ptk. 6:130. § (3) szerinti 60 nap ajánlható!
— műszaki követelmények a 4. és 5. sz. részek esetében – abszolút értékelési módszer: igen válasz: 10 pont, nem válasz: 1 pont, majd a pontok felszorzásra kerülnek a súlyszámmal,
4. sz. rész esetében:
<18 mm-es legkisebb eszköz- abszolút értékelés – súlyszám: 10.
<20 mm „landing zone” – abszolút értékelés – súlyszám: 10.
zárókorongos fedés- abszolút értékelés – súlyszám: 10.
5. sz. rész esetében:
>30 mm legnagyobb eszköz – abszolút értékelés – súlyszám: 10
egységes vivőkatéter méret – abszolút értékelés – súlyszám: 10.
„preloaded” (a vivőkatéterbe előre illesztett záróeszköz) abszolút értékelés – súlyszám: 10.
21. Amennyiben az ajánlattevő nem az eszköz/termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult az eszközt/terméket forgalmazni.
22. A kihelyezett áruraktárra vonatkozó feltételek.
— a kihelyezett áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget leszállít,
— a kihelyezett áruraktár első feltöltésének időpontja a szerződéskötést követő 5 munkanapon belül,
— az alapkészlet feltöltését kéthetente csütörtöki napon 08-11 óráig bonyolítja le,
— Soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül leszállítja a kért mennyiséget,
— A szállítási és raktározási szerződés egymás elválaszthatatlan részei.
23. Az eljárásban való részvétel feltétele a dokumentáció átvétele a Kbt. 49. § (6) szerint.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: 137-138. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2014/S 082-142605 (2014-04-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-09-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 238 927 500 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-09-24 📅
Közzététel dátuma: 2014-09-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 185-326071
Hirdetményre hivatkozik: 2014/S 82-142605
HL-S szám: 185
További információk
Sutura Kereskedelmi Kft. (1097 Budapest, Gudacsi ú 47.) kisvállalkozás, ajánlatot tett: 1, 3, 4, 5 részre. Twinmed Kft. ((1096 Budapest Sobieski János u. 16.): Mikrovállalkozás. Ajánlatot tett: 2. részre. Vascular Venture Kft. ( 1095 Budapest Lechner Ödön fasor 3 B/3.) Kisvállalkozás. Ajánlatot tett: 4, 5 részre.
Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Nettó ajánlati ár (100)
2. Fizetési határidő (1)
3. 4. sz. rész esetében :<18 mm-es legkisebb eszköz (10)
4. 4. sz. rész esetében :<20 mm „landing zone” (10)
5. 4. sz. rész esetében :zárókorongos fedés (10)
6. 5. sz. rész esetében:>30 mm legnagyobb eszköz (10)
7. 5. sz. rész esetében: egységes vivőkatéter méret (10)
8. 5. sz. rész esetében:„preloaded” (a vivőkatéterbe előre illesztett záróeszköz) (10)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződéskötés időpontja: 2014-08-27 📅
Név: Sutura Kft.
Postacím: Gubacsi út 47.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1097
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: w.veronika@sutura.hu 📧

2️⃣

3️⃣

4️⃣
Név: Twinmed Orvosi Rendszerek Kft.
Postacím: Sobieski J. u. 16. fszt. Ü/12.
Postai irányítószám: 1096
E-mail: twinmed@twinmed.hu 📧

5️⃣
Név: Vascular Venture Kft.
Postacím: Lechner Ödön fasor 3. B/3.
Postai irányítószám: 1095
E-mail: tender@vascular.hu 📧
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Pethőné Tarnai Erzsébet
Forrás: OJS 2014/S 185-326071 (2014-09-24)