Solymár nagyközség közigazgatási területén keletkező települési kevert és szelektíven gyűjtött szilárd hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése közszolgáltatási szerződés keretében

Solymár Nagyközség Önkormányzata

Solymár nagyközség közigazgatási területén keletkező települési kevert és szelektíven gyűjtött szilárd hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése közszolgáltatási szerződés keretében.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-05-29. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-04-08.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2014-04-08 Ajánlati felhívás
2014-08-21 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2014-04-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Solymár nagyközség közigazgatási területén keletkező települési kevert és szelektíven gyűjtött szilárd hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése közszolgáltatási szerződés keretében.I. A Közszolgáltató alapvető feladatai:1. A keletkező lakossági háztartási hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése, belterületi és külterületi lakott helyeken kihelyezett gyűjtőedényzetekből ürítve.2. Az önkormányzati intézmények hulladékának gyűjtése, elszállítása és kezelése:— A Liget Bölcsődétől a használt pelenkák átvétele: hetente 1 alkalommal.— A közterületi hulladékgyűjtő edényzetekben keletkező hulladék átvétele a Solymári Településüzemeltetési Kft.-től: havonta 1 alkalommal, összesen legfeljebb 30 000 liter/év mennyiség.— A településen keletkező egyéb zöldhulladék átvétele a Solymári Településüzemeltetési Kft.-től: havonta 1 alkalommal, összesen legfeljebb 80 000 liter/év mennyiség.— A közterületen elhagyott hulladék átvétele a Solymári Településüzemeltetési Kft.-től.— Minden egyéb önkormányzati intézmény hulladékának gyűjtése, elszállítása és kezelése.3. Szelektív hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése (együtt: „szelektív hulladékgyűjtés”), az alábbiak szerint:— Lakossági zöldhulladék házhoz menő szelektív gyűjtése szezonális jelleggel (április 1. és október 31. között), havonta 1 alkalommal. Az ingatlanhasználók a lakossági zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsákokat (ún. „zöld zsák'”) a Közszolgáltató által kijelölt és az Önkormányzat által jóváhagyott értékesítési pontokon vásárolják meg. A Közszolgáltató a lakossági zöldhulladék házhoz menő szelektív gyűjtésével kapcsolatban külön díjat nem számíthat fel sem az ingatlanhasználók, sem az Önkormányzat felé.— Lakossági műanyag-, papír- és fémhulladék házhoz menő szelektív gyűjtése, havonta 1 alkalommal. Az ingatlanhasználók a lakossági műanyag-, papír- és fémhulladék gyűjtésére szolgáló zsákokat (ún. „átlátszó zsák”) az Önkormányzat erre kijelölt irodájában az Önkormányzattól térítésmentesen vehetik át. Az átlátszó zsákokat a Közszolgáltatótól az Önkormányzat vásárolja meg. A Közszolgáltató a lakossági műanyag-, papír- és fémhulladék házhoz menő szelektív gyűjtésével kapcsolatban külön díjat nem számíthat fel sem az ingatlanhasználók, sem az Önkormányzat felé. A Közszolgáltató vállalja, hogy egyéb – nem a Közszolgáltatótól vásárolt – átlátszó zsákokban kihelyezett, vagy a zsákokon kívül is kihelyezett kötegelt papírhulladék – e pontban részletezett – elszállításáról térítésmentesen gondoskodik.— Szelektív üveghulladék-gyűjtés. A Közszolgáltató köteles az Önkormányzat által meghatározott 3 db gyűjtési ponton, a szerződés megkötésétől számított 3 hónapon belül térítésmentesen szelektív hulladékgyűjtő szigetet létesíteni, kizárólag szelektív üveggyűjtés céljára. Minden hulladékgyűjtő szigeten legalább 2-2 db 1 100 l-es szelektív hulladékgyűjtő konténert kell telepíteni. A Közszolgáltató a szelektív üveg-hulladékgyűjtés esetében az egyedi szerződést a Solymári Településüzemeltetési Kft.-vel köti meg. A Közszolgáltató a konténerek havi 1 alkalommal történő ürítésére köteles. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek a létesítésük után az Önkormányzat tulajdonába kerülnek, melyekkel kapcsolatban az Önkormányzat a Közszolgáltató számára kizárólagos közszolgáltatási jogot biztosít.4. A közszolgáltatás folyamatos ellátása érdekében a Közszolgáltató köteles az alábbi feladatokat is ellátni (gyűjtés, elszállítás és kezelés), mely feladatok ellátásáért a Közszolgáltató külön díjat nem számíthat fel:— Lakossági lomtalanítás házhoz menő rendszerben, évente 1 alkalommal.— Őszi lomb-begyűjtés a lakosoktól házhoz menő rendszerben, évente 1 alkalommal (november utolsó 2 hetében).— Karácsonyfa begyűjtés a lakosoktól házhoz menő rendszerben, évente 1 alkalommal (január utolsó 2 hetében).— Temetői zöldhulladék havonta történő átvétele a temető üzemeltetőjétől, legfeljebb 100 000 liter/év mennyiségben.II. A közszolgáltatás körébe tartozó hulladék várható mennyisége, fajtája és összetétele (a 2013. év adatai alapján):1. Lakossági háztartási hulladék: 17 689 880 liter/év.2. Önkormányzati intézmények hulladéka: 206 960 liter/év3. Lakossági szelektív zöldhulladék: 388 198 liter/év4. Lakossági szelektív műanyag-, papír- és fémhulladék: 1 110 738 liter/év5. Szelektív üveghulladék-gyűjtés: 100 000 liter/évIII. Az egyes értékelési részszempontok szerinti becsült értékek:1. Lakossági háztartási hulladékra vonatkozó díj: nettó 2,84 HUF/liter2. Önkormányzati intézmények hulladékára vonatkozó díj: nettó 2,84 HUF/liter3. Lakossági zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsák vételára: nettó 2,92 HUF/liter4. Lakossági műanyag-, papír- és fémhulladék gyűjtésére szolgáló zsák vételára: nettó 0,80 HUF/liter5. Szelektív üveghulladék-gyűjtésre vonatkozó díj: nettó 2,92 HUF/literAz ajánlatkérő előírja, hogy az „1. Lakossági háztartási hulladékra vonatkozó díj (nettó HUF/liter)” értékelési részszempont esetében – a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) 91. § (2) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása alapján – az ajánlattevők által megajánlott díj nem lehet magasabb nettó 2,84 HUF/liter összegnél. Amennyiben az ajánlattevő ajánlatában az „1. Lakossági háztartási hulladékra vonatkozó díj (nettó HUF/liter)” értékelési részszempont esetében megajánlott díj magasabb nettó 2,84 HUF/liter összegnél, az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja a Kbt. 74. § (1) bekezdés e) pontja alapján.Az ajánlatkérő előírja, hogy a „2. Önkormányzati intézmények hulladékára vonatkozó díj (nettó HUF/liter)” értékelési részszempont esetében – a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) 91. § (6) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása alapján – az ajánlattevők által megajánlott díj nem lehet magasabb nettó 2,84 HUF/liter összegnél. Amennyiben az ajánlattevő ajánlatában a „2. Önkormányzati intézmények hulladékára vonatkozó díj (nettó HUF/liter)” értékelési részszempont esetében megajánlott díj magasabb nettó 2,84 HUF/liter összegnél, az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja a Kbt. 74. § (1) bekezdés e) pontja alapján.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Solymár Nagyközség Önkormányzata
Postacím: József Attila utca 1.
Postai irányítószám: 2083
Postai város: Solymár
Kapcsolat
Internetcím: http://www.solymar.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@solymar.hu 📧
Telefon: +36 26560600 📞
Fax: +36 26560606 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-04-08 📅
Benyújtási határidő: 2014-05-29 📅
Közzététel dátuma: 2014-04-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 072-124194
HL-S szám: 72
További információk
1. A dokumentáció személyesen vagy meghatalmazott útján vehető át (a meghatalmazást tartalmazó okirat bemutatása szükséges) az A. melléklet II) pontban meghatározott helyen, munkanapokon 09:00-12:00 óráig, az ajánlattételi határidő lejártának a napján 08:00-14:00 óráig. A dokumentáció megküldése a Kbt. 50. § (3) bekezdése alapján az ajánlatkérőtől kérhető. A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. Az ajánlattétel érdekében a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A dokumentáció át nem ruházható, közzé nem tehető. 2. Az ajánlatot cégszerűen aláírva, 1 eredeti példányban kell nyomtatott formában, papíralapon benyújtani. Az ajánlat teljes eredeti példányát CD vagy DVD lemezen PDF formátumban is be kell nyújtani. 3. Az ajánlatot fűzötten kell benyújtani, folyamatos oldalszámozással és az oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel kell ellátni. 4. Az ajánlatot 1 (egy) darab lezárt csomagolásban kell benyújtani, a csomagolásra rá kell írni: „Solymár Nagyközség közigazgatási területén keletkező települési kevert és szelektíven gyűjtött szilárd hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése közszolgáltatási szerződés keretében. 2014.05.29., 14:00 óráig nem bontható fel!”. 5. Az ajánlatot postán vagy személyesen a felhívás A. melléklet III) pontjában meghatározott címre kell benyújtani, személyes kézbesítés esetén hétfőtől csütörtökig 09:00-15:00 óráig, pénteken 09:00-12:00 óráig, az ajánlattételi határidő lejártának a napján 08:00-14:00 óráig. 6. A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérő akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor kerül az A. melléklet III) pontban megjelölt címen. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. 7. Az ajánlatot, valamint az ajánlatba becsatolt nyilatkozatokat olyan személy(ek)nek kell aláírni, aki(k) jogosultak az ajánlattevő, illetőleg a nyilatkozatot tevő nevében kötelezettséget vállalni, illetve nyilatkozni. Az e jogosultságot igazoló dokumentumokat az ajánlatba csatolni kell (aláírási címpéldány, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás minta vagy magánokiratba foglalt meghatalmazás) – az ajánlattevő, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet esetében. 8. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlatba csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, az ajánlattevőre vonatkozóan (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. §). 9. Az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni (Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontok, 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés). 10. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 60. § (3) bekezdésében foglaltakra (kifejezett elfogadó nyilatkozat szükséges). Az ajánlat Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. 11. A közös ajánlattevőknek meg kell jelölniük maguk közül azt a szervezetet vagy személyt, amelyet – nyertességük esetén – az Önkormányzat közszolgáltatónak minősít (317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdés). 12. Több ajánlattevő közös ajánlattétele esetén a közös ajánlatot benyújtó ajánlattevőknek szerződésben kell rögzíteniük — az együttműködésük részletes szabályait, — a képviseletükben eljáró szervezet vagy személy megnevezését és képviseleti meghatalmazását, — az ajánlat tárgyát képező közszolgáltatási tevékenységek egymás közötti megosztását, — az ajánlat tárgyát képező közszolgáltatási tevékenységéért való egyetemleges felelősségvállalást. A közös ajánlatot benyújtó ajánlattevőknek a fenti szerződést az ajánlatba csatolniuk kell. 13. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az ajánlatba becsatolandó dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatóak (kivéve: az Ajánlati Felhívás VI.3) pont 19.3. alpontjában meghatározott bank vagy biztosító által kiadott garancialevél vagy a biztosítási szerződés alapján kiállított, készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény, továbbá a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat). 14. Az ajánlat elkészítésének a költsége ajánlattevőt terheli, az semmilyen jogcímen nem hárítható át az ajánlatkérőre. 15. Amennyiben bármely, az ajánlatba csatolt okirat, nyilatkozat, igazolás stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő egyszerű magyar nyelvű fordításban is köteles az ajánlatba csatolni. A fordítás hitelességéért az ajánlattevő felel. 16. További információ az ajánlati felhívás A. melléklet I) pontja szerinti címen, kizárólag faxon vagy e-mail útján feltett írásbeli kérdés alapján szerezhető be. A kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó szabályokat a Kbt. 45. § rendelkezései tartalmazzák. 17. Az ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a alapján biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. 18. Az ajánlattevő köteles tájékozódni a környezetvédelemre, a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. 19. Az ajánlatkérő a Kbt. 59. § (1)-(2) bekezdései értelmében az eljárásban való részvételt 1 000 000 HUF ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosíték az ajánlattételi határidő lejártáig, ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel teljesíthető az alábbiak szerint: 19.1. Átutalás esetén a fizetési számlaszám: OTP Bank Nyrt., 11742245-15390125. Közlemény: „Solymár hulladékszállítás”. 19.2. Az ajánlati biztosítékot legkésőbb az ajánlati felhívásban szereplő ajánlattételi határidő lejártáig kell rendelkezésre bocsátani, és annak az ajánlati kötöttség lejártáig érvényben kell maradnia. A bank vagy biztosító által vállalt garancia és a készfizető kezességvállalási kötelezvény érvényességének idejére ugyanez vonatkozik. 19.3. Az átutalást igazoló bizonylatot, vagy a bank vagy biztosító által kiadott garancialevél eredeti példányát, vagy a biztosítási szerződés alapján kiállított, készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény eredeti példányát az ajánlatba be kell csatolni. Érvénytelen az ajánlat, ha az ajánlati biztosíték befizetéséről vagy a bank vagy biztosító által vállalt garanciáról vagy a biztosítási kezességvállalásról szóló igazolást ajánlattevő nem csatolja az ajánlatába. Az ajánlatkérő a Kbt. 59. § (5)-(7) bekezdései szerint jár el az ajánlati biztosíték visszafizetése vonatkozásában. 20. Árfolyamok: Az alkalmasság igazolása során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint. 21. Az ajánlatkérő az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg (III.2.2) pont, P/1. alkalmassági követelmény és III.2.3) pont, M/1.-M/5. alkalmassági követelmények). 22. Az ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 124.§ (4) bekezdés rendelkezéseit. 23. A Kbt. 60. § (5) bekezdése értelmében az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 24. Az értékelés során adható pontszám minden részszempont esetén: 1-10 pont. Részszempontonként a legkedvezőbb megajánlás kapja a maximális pontszámot (10 pontot), a többi megajánlás ehhez képest arányosan kap kevesebb pontot az egyszerű arányosítás módszere szerint. A minimálisan adható pontszám nem lehet kevesebb 1-nél. Az ajánlatkérő tizedes tört számok esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti a kerekítés általános szabályait alkalmazva (1-4-ig lefelé, 5-től felfelé). Az egyes megajánlásra adott értékelési pontszámot ajánlatkérő megszorozza a hozzá tartozó súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat az összességében legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. 25. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy nyertessége esetén a közszolgáltatáson kívül végzett gazdasági tevékenysége nem veszélyezteti a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését (317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 1. § (4) bekezdés). 26. Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének) rendelkeznie kell hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel, valamint az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) által kiállított minősítő okirattal. Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik közszolgáltatási engedéllyel, valamint az OHÜ által kiadott minősítő okirattal, abban az esetben az ajánlattevő valamennyi tagjának (a települési önkormányzatot és az államot kivéve) rendelkeznie kell hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel, valamint az OHÜ által kiadott minősítő okirattal. A fentiek szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedély, valamint az OHÜ által kiállított minősítő okirat egyszerű másolati példányát az ajánlatba csatolni kell. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedély(ek)nek és a minősítő okirat(ok)nak legalább 30.9.2014-ig érvényben kell lenniük. 27. A közbeszerzési eljárás során a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló 2013. évi CXXV. törvény 1. mellékletében meghatározott legalább B/I. osztályba sorolt gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot. 28. A közszolgáltatás megkezdése: A szerződés megkötésének napjától számított 45. nap. A közszolgáltatás ellátásának időtartama: A szerződés megkötésének napjától számított 45. naptól a szerződés megkötésének napjától számított 72 hónapig. 29. Az ajánlati felhívásban és dokumentációban szereplő hulladékgazdálkodási fogalmak alatt a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) 2. §-ában meghatározott fogalmakat kell érteni.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Solymár nagyközség közigazgatási területén keletkező települési kevert és szelektíven gyűjtött szilárd hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése közszolgáltatási szerződés keretében.
Mennyiség vagy érték:
Solymár nagyközség közigazgatási területén keletkező települési kevert és szelektíven gyűjtött szilárd hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése közszolgáltatási szerződés keretében.
I. A Közszolgáltató alapvető feladatai:
1. A keletkező lakossági háztartási hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése, belterületi és külterületi lakott helyeken kihelyezett gyűjtőedényzetekből ürítve.
2. Az önkormányzati intézmények hulladékának gyűjtése, elszállítása és kezelése:
— A Liget Bölcsődétől a használt pelenkák átvétele: hetente 1 alkalommal.
— A közterületi hulladékgyűjtő edényzetekben keletkező hulladék átvétele a Solymári Településüzemeltetési Kft.-től: havonta 1 alkalommal, összesen legfeljebb 30 000 liter/év mennyiség.
— A településen keletkező egyéb zöldhulladék átvétele a Solymári Településüzemeltetési Kft.-től: havonta 1 alkalommal, összesen legfeljebb 80 000 liter/év mennyiség.
— A közterületen elhagyott hulladék átvétele a Solymári Településüzemeltetési Kft.-től.
— Minden egyéb önkormányzati intézmény hulladékának gyűjtése, elszállítása és kezelése.
3. Szelektív hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése (együtt: „szelektív hulladékgyűjtés”), az alábbiak szerint:
— Lakossági zöldhulladék házhoz menő szelektív gyűjtése szezonális jelleggel (április 1. és október 31. között), havonta 1 alkalommal. Az ingatlanhasználók a lakossági zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsákokat (ún. „zöld zsák'”) a Közszolgáltató által kijelölt és az Önkormányzat által jóváhagyott értékesítési pontokon vásárolják meg. A Közszolgáltató a lakossági zöldhulladék házhoz menő szelektív gyűjtésével kapcsolatban külön díjat nem számíthat fel sem az ingatlanhasználók, sem az Önkormányzat felé.
Többet mutasson
— Lakossági műanyag-, papír- és fémhulladék házhoz menő szelektív gyűjtése, havonta 1 alkalommal. Az ingatlanhasználók a lakossági műanyag-, papír- és fémhulladék gyűjtésére szolgáló zsákokat (ún. „átlátszó zsák”) az Önkormányzat erre kijelölt irodájában az Önkormányzattól térítésmentesen vehetik át. Az átlátszó zsákokat a Közszolgáltatótól az Önkormányzat vásárolja meg. A Közszolgáltató a lakossági műanyag-, papír- és fémhulladék házhoz menő szelektív gyűjtésével kapcsolatban külön díjat nem számíthat fel sem az ingatlanhasználók, sem az Önkormányzat felé. A Közszolgáltató vállalja, hogy egyéb – nem a Közszolgáltatótól vásárolt – átlátszó zsákokban kihelyezett, vagy a zsákokon kívül is kihelyezett kötegelt papírhulladék – e pontban részletezett – elszállításáról térítésmentesen gondoskodik.
Többet mutasson
— Szelektív üveghulladék-gyűjtés. A Közszolgáltató köteles az Önkormányzat által meghatározott 3 db gyűjtési ponton, a szerződés megkötésétől számított 3 hónapon belül térítésmentesen szelektív hulladékgyűjtő szigetet létesíteni, kizárólag szelektív üveggyűjtés céljára. Minden hulladékgyűjtő szigeten legalább 2-2 db 1 100 l-es szelektív hulladékgyűjtő konténert kell telepíteni. A Közszolgáltató a szelektív üveg-hulladékgyűjtés esetében az egyedi szerződést a Solymári Településüzemeltetési Kft.-vel köti meg. A Közszolgáltató a konténerek havi 1 alkalommal történő ürítésére köteles. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek a létesítésük után az Önkormányzat tulajdonába kerülnek, melyekkel kapcsolatban az Önkormányzat a Közszolgáltató számára kizárólagos közszolgáltatási jogot biztosít.
Többet mutasson
4. A közszolgáltatás folyamatos ellátása érdekében a Közszolgáltató köteles az alábbi feladatokat is ellátni (gyűjtés, elszállítás és kezelés), mely feladatok ellátásáért a Közszolgáltató külön díjat nem számíthat fel:
— Lakossági lomtalanítás házhoz menő rendszerben, évente 1 alkalommal.
— Őszi lomb-begyűjtés a lakosoktól házhoz menő rendszerben, évente 1 alkalommal (november utolsó 2 hetében).
— Karácsonyfa begyűjtés a lakosoktól házhoz menő rendszerben, évente 1 alkalommal (január utolsó 2 hetében).
— Temetői zöldhulladék havonta történő átvétele a temető üzemeltetőjétől, legfeljebb 100 000 liter/év mennyiségben.
II. A közszolgáltatás körébe tartozó hulladék várható mennyisége, fajtája és összetétele (a 2013. év adatai alapján):
1. Lakossági háztartási hulladék: 17 689 880 liter/év.
2. Önkormányzati intézmények hulladéka: 206 960 liter/év
3. Lakossági szelektív zöldhulladék: 388 198 liter/év
4. Lakossági szelektív műanyag-, papír- és fémhulladék: 1 110 738 liter/év
5. Szelektív üveghulladék-gyűjtés: 100 000 liter/év
III. Az egyes értékelési részszempontok szerinti becsült értékek:
1. Lakossági háztartási hulladékra vonatkozó díj: nettó 2,84 HUF/liter
2. Önkormányzati intézmények hulladékára vonatkozó díj: nettó 2,84 HUF/liter
3. Lakossági zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsák vételára: nettó 2,92 HUF/liter
4. Lakossági műanyag-, papír- és fémhulladék gyűjtésére szolgáló zsák vételára: nettó 0,80 HUF/liter
5. Szelektív üveghulladék-gyűjtésre vonatkozó díj: nettó 2,92 HUF/liter
Az ajánlatkérő előírja, hogy az „1. Lakossági háztartási hulladékra vonatkozó díj (nettó HUF/liter)” értékelési részszempont esetében – a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) 91. § (2) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása alapján – az ajánlattevők által megajánlott díj nem lehet magasabb nettó 2,84 HUF/liter összegnél. Amennyiben az ajánlattevő ajánlatában az „1. Lakossági háztartási hulladékra vonatkozó díj (nettó HUF/liter)” értékelési részszempont esetében megajánlott díj magasabb nettó 2,84 HUF/liter összegnél, az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja a Kbt. 74. § (1) bekezdés e) pontja alapján.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő előírja, hogy a „2. Önkormányzati intézmények hulladékára vonatkozó díj (nettó HUF/liter)” értékelési részszempont esetében – a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) 91. § (6) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása alapján – az ajánlattevők által megajánlott díj nem lehet magasabb nettó 2,84 HUF/liter összegnél. Amennyiben az ajánlattevő ajánlatában a „2. Önkormányzati intézmények hulladékára vonatkozó díj (nettó HUF/liter)” értékelési részszempont esetében megajánlott díj magasabb nettó 2,84 HUF/liter összegnél, az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja a Kbt. 74. § (1) bekezdés e) pontja alapján.
Többet mutasson
Időtartam: 72 hónap
Hivatkozási szám: III-427/2014
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Solymár nagyközség közigazgatási területe.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 56. § (1) bekezdés a)-k) pontjai közül bármelyiknek a hatálya alá tartozik.
Többet mutasson
2. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, aki a Kbt. 56. § (2) bekezdése hatálya alá tartozik.
3. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-c) pontjai közül bármelyiknek a hatálya alá tartozik.
A megkövetelt igazolási mód:
1. Az ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-8. § és 10. §-ok rendelkezései szerint kell igazolnia, hogy az ajánlattevő, az alvállalkozója és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés a)-k) pontjainak és a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-c) pontjainak hatálya alá, valamint hogy az ajánlattevő nem tartozik a Kbt. 56. § (2) bekezdésének a hatálya alá.
Többet mutasson
2. A Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-c) pontjai szerinti kizáró okok tekintetében az eljárásban megjelölt alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet maga is nyilatkozhat.
3. A Kbt. 58. § (3) bekezdése alapján az ajánlattevő csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdés a)-k) pontjai szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés a)-k) pontjai szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
4. Tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás vonatkozásában vizsgálja a kizáró okok fenn nem állását, a kizáró okok igazolásával kapcsolatban az ajánlatba becsatolt dokumentumoknak és nyilatkozatoknak az Ajánlati Felhívás közzétételének dátumánál nem korábbi keltezésűeknek kell lenniük.
Többet mutasson
5. A kizáró okok igazolásával kapcsolatban a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Közbeszerzési Hatóság 29.11.2013-én kiadott Útmutatójára. Az Útmutató a 2013. évi 141. számú Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Többet mutasson
A kizáró okok igazolásával kapcsolatban az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Közbeszerzési Hatóság 1.6.2012-én kiadott Útmutatójára. Az Útmutató a 2012. évi 61. számú Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1.: Az ajánlattevőnek az előző két üzleti évben elért teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozata, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja alapján).
Többet mutasson
Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdés rendelkezéseire.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1.: Az ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha árbevétele nem érte el az előző két üzleti évben összesen az alábbi – általános forgalmi adó nélkül számított – értéket: a teljes árbevétele a 70 000 000 HUF-ot.
Közös ajánlattevők a P/1. alkalmassági követelménynek együttesen is megfelelhetnek, a Kbt. 55. § (4) bekezdés rendelkezéseinek figyelembe vételével.
Az ajánlattevő a P/1. alkalmassági követelménynek a Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdései szerint is megfelelhet.
Műszaki és szakmai képességek:
M/1.: Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdései alapján, amely legalább a következőket tartalmazza: a teljesítés ideje (év, hónap, nap megjelölésével), a szerződést kötő másik fél megnevezése, a szolgáltatás tárgya, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pontja alapján).
Többet mutasson
Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (6) bekezdés rendelkezéseire.
M/2.: Azoknak a szakembereknek a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe (a szakember által aláírt szakmai önéletrajz, amelyből a szakmai gyakorlat jellege és időtartama egyértelműen megállapítható, a szakembertől származó és a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat, képzettséget igazoló dokumentum) (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontja alapján).
Többet mutasson
M/3.: A teljesítéshez rendelkezésre álló gépjárművek és a telephely leírása, továbbá az érvényes hatósági engedélyek ajánlatba történő becsatolása (a gépjárművek és a telephely vonatkozásában is) (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés e) pontja alapján).
Többet mutasson
A leírásokat cégszerű aláírással kell ellátni.
M/4.: Az ISO 9001:2008 (MSZ EN ISO 9001:2009), vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszerének – bármely nemzeti rendszerben akkreditált – tanúsító által kiállított igazolásának másolati példánya vagy a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek a leírása (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés f) pontja alapján).
Többet mutasson
M/5.: Az ISO 14001:2004 (MSZ EN ISO 14001:2005), vagy azzal egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben akkreditált környezetirányítási rendszer meglétét igazoló tanúsítványa, vagy a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdése szerinti egyenértékű tanúsítvány, vagy az egyenértékű környezetvédelmi intézkedéseinek a leírása (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés i) pontja alapján).
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 évben teljesített, települési szilárd hulladék gyűjtésére és elszállítására és kezelésére vonatkozó szolgáltatási referenciával, amelynek értéke eléri a nettó 40 millió forintot.
Többet mutasson
A referencia szerinti „kezelés” a kezelésre átadással is megtörténhet.
Az előírt értékű referenciaelvárás a vizsgált időszakban teljesített több szolgáltatás (szerződés) értékének összeszámításával is teljesíthető.
M/2.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel:
a) legalább 1 fő, a szerződés teljesítését közvetlenül irányító szakember, aki legalább középfokú környezetvédelmi szakirányú képzettséggel és legalább 3 év hulladékgazdálkodás területén szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik,
b) legalább 1 fő településihulladék-gyűjtő és -szállító vagy azzal egyenértékű képzettséggel rendelkező szakember,
c) legalább 1 fő adminisztrátor (adatszolgáltatás, adatkezelés, statisztikai adatszolgáltatás, számlázás), aki legalább 3 év adminisztrátori szakmai gyakorlattal rendelkezik.
M/3.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik
a) érvényes hatósági forgalmi engedéllyel rendelkező, legalább 1 db minimum EURO 3, és legalább 2 db minimum EURO 4 minősítésű motorral rendelkező tömörítős hulladékgyűjtő gépjárművel, amelyek közül legalább 1 db gépjármű alkalmas elkülönített hulladékgyűjtésre;
Többet mutasson
b) érvényes hatósági engedéllyel rendelkező – az ajánlattevő tulajdonában, kezelésében vagy bérleményében levő – telephellyel, amely alkalmas a közszolgáltatás végzéséhez szükséges járművek, gépek, berendezések és eszközök tárolására, tisztítására, fertőtlenítésére és műszaki ellenőrzésére.
Többet mutasson
A hatósági engedélyeknek legalább 30.9.2014-ig érvényben kell lenniük (a gépjárművek és a telephely vonatkozásában is).
M/4.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított ISO 9001:2008 (MSZ EN ISO 9001:2009) vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszert igazoló érvényes tanúsítvánnyal legalább hulladékszállítási és hulladékkezelési tevékenységre, vagy a fentiekkel egyenértékű szabvány követelményei alapján kidolgozott minőségirányítási rendszerrel vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedéssel.
Többet mutasson
M/5.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik ISO 14001:2004 (MSZ EN ISO 14001:2005), vagy azzal egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben akkreditált környezetirányítási rendszerrel legalább hulladékszállítási és hulladékkezelési tevékenységre, vagy a fenti ISO szabvány előírásainak tartalmilag mindenben megfelelő környezetvédelmi intézkedéseinek leírásával.
Többet mutasson
Közös ajánlattevők az M/1.-M/5. alkalmassági követelményeknek együttesen is megfelelhetnek, a Kbt. 55. § (4) bekezdés rendelkezéseinek figyelembe vételével.
Az ajánlattevő az M/1.-M/5. alkalmassági követelményeknek a Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdései szerint is megfelelhet.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a Közszolgáltatónak felróható okból a szerződés teljesítése meghiúsul, a Közszolgáltató meghiúsulási kötbért köteles fizetni az Önkormányzat részére.
A meghiúsulási kötbér összege értékelési részszempontként van feltüntetve az ajánlati felhívásban. Az ajánlattevő által megajánlott meghiúsulási kötbér összege nem lehet kevesebb, mint 1 000 000 HUF (minimális elvárás). Az ajánlatkérő az 5 000 000 HUF-ot (legkedvezőbb szint) meghaladó összegű megajánlott meghiúsulási kötbérre a ponthatár felső határával azonos számú pontot ad.
Többet mutasson
Késedelmi kötbér: Amennyiben a Közszolgáltató az Önkormányzattal egyeztetett, és így meghatározott időponthoz képest a hulladékot (akár csak részben) késedelmesen gyűjti össze és szállítja el, a Közszolgáltató
— a késedelem 1-7. naptári napjára 100 000 HUF/nap,
— a késedelem 8-15. naptári napjára 200 000 HUF/nap
összegű késedelmi kötbért köteles fizetni az Önkormányzat részére.
A 15. napot meghaladó késedelem esetén a szerződés – az Önkormányzat erre vonatkozó külön döntése alapján – meghiúsultnak tekintendő.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
1. A szerződésben meghatározott feladatok teljesítéséért a díjat a közszolgáltatást igénybe vevők fizetik meg oly módon, hogy a Közszolgáltatónak a számlát a közszolgáltatást igénybe vevők részére kell kiállítania. A díjakat valamennyi szolgáltatást igénybe vevő esetében negyedévente utólag kell beszedni.
Többet mutasson
2. A díj megfizetésének határideje a számla kézhezvételének napját követő 15 nap. A díj megfizetésének módja: lakóingatlanok esetében az egyedi szerződésben megállapodottak szerint, az önkormányzati intézmények esetében átutalással, a Ptk. 6:130. § (1) bekezdés rendelkezései szerint. Késedelmes fizetés esetén a Ptk.-ban meghatározott mértékű késedelmi kamat számolható fel.
Többet mutasson
3. A zöld zsák vételárát az ingatlanhasználó az adott értékesítési ponton közvetlenül fizeti meg a zöld zsák megvásárlásakor. Az értékesítésre kerülő zöld zsákok űrtartalma egyenként legalább 120 liter, legfeljebb 180 liter lehet.
4. Az átlátszó zsák vételárát az Önkormányzat számla ellenében átutalással fizeti meg a Közszolgáltatónak a számla kézhezvételének napját követő 15 napon belül, a Ptk. 6:130. § (1) bekezdés rendelkezései szerint. Az átlátszó zsákok űrtartalma egyenként legalább 120 liter, legfeljebb 180 liter lehet.
Többet mutasson
A részletes fizetési feltételeket az Ajánlati Dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét a Kbt. 130. § (1) és (6) bekezdések rendelkezéseire.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevő(k) a közbeszerzési szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet alapítson/alapítsanak.
Egyéb különleges feltételek:
Alkalmazandó jogszabályok:
— A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.).
— A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló 2013. évi CXXV. törvény.
— A közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről szóló 438/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet.
— A hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet.
— A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 440/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet.
— A közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről szóló 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet.
— A hulladéklerakási járulék megfizetéséről és felhasználásának céljairól szóló 318/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet.
— A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 64/2008. (III. 28.) Korm. rendelet.
— A települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet.

Eljárás
Az ajánlat érvényességi időtartama: 30 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2014-05-29 📅
A bontás helye:
Solymár Nagyközség Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal. 2083 Solymár, József Attila u. 1., Nagytanácsterem.
Hely: Solymár Nagyközség Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal. 2083 Solymár, József Attila u. 1., Nagytanácsterem.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
Jelenlétre jogosultak a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.
Az ajánlatkérő az ajánlatok felbontásakor ismerteti az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempont alapján értékelésre kerülnek (Kbt. 62. § (3) bekezdés).
Az ajánlatkérő az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti a közbeszerzés – a Kbt. 18. § (2) bekezdésének alkalmazása nélkül számított – becsült értékét és a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét. (Kbt. 62. § (4) bekezdés).
Többet mutasson
Ha az ajánlatok bontásán egy – ott jelen lévő, a Kbt. 62. § (2) bekezdés szerinti – személy kéri, az ajánlat ismertetését követően az ajánlatkérő azonnal lehetővé teszi, hogy betekinthessen a Kbt. 60. § (6) bekezdése szerinti felolvasólapba (Kbt. 62. § (6) bekezdés).
Többet mutasson
A nem elektronikusan beadott ajánlatok felbontásáról és a felolvasott adatok ismertetéséről az ajánlatkérő jegyzőkönyvet készít, amelyet a bontástól számított öt napon belül megküld az összes ajánlattevőnek (Kbt. 62.§ (7) bekezdés).
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Lakossági háztartási hulladékra vonatkozó díj (nettó HUF/liter) (35)
2. Önkormányzati intézmények hulladékára vonatkozó díj (nettó HUF/liter) (30)
3. Lakossági zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsák vételára (nettó HUF/liter) (25)
4. Lakossági műanyag-, papír- és fémhulladék gyűjtésére szolgáló zsák vételára (nettó HUF/liter) (25)
5. Szelektív üveghulladék-gyűjtésre vonatkozó díj (nettó HUF/liter) (10)
6. Meghiúsulási kötbér összege (HUF) (5)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK06807
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Szente Kálmán, polgármester
Internetcím: www.solymar.hu 🌏
Név: Solymár Nagyközség Önkormányzata
Postacím: József Attila u. 1., műszaki iroda
URL további információkért: www.solymar.hu 🌏
Dokumentumok URL-je: www.solymar.hu 🌏
Részvételi URL: www.solymar.hu 🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: III-427/2014
További információk
1. A dokumentáció személyesen vagy meghatalmazott útján vehető át (a meghatalmazást tartalmazó okirat bemutatása szükséges) az A. melléklet II) pontban meghatározott helyen, munkanapokon 09:00-12:00 óráig, az ajánlattételi határidő lejártának a napján 08:00-14:00 óráig. A dokumentáció megküldése a Kbt. 50. § (3) bekezdése alapján az ajánlatkérőtől kérhető.
Többet mutasson
A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. Az ajánlattétel érdekében a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A dokumentáció át nem ruházható, közzé nem tehető.
Többet mutasson
2. Az ajánlatot cégszerűen aláírva, 1 eredeti példányban kell nyomtatott formában, papíralapon benyújtani. Az ajánlat teljes eredeti példányát CD vagy DVD lemezen PDF formátumban is be kell nyújtani.
3. Az ajánlatot fűzötten kell benyújtani, folyamatos oldalszámozással és az oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel kell ellátni.
4. Az ajánlatot 1 (egy) darab lezárt csomagolásban kell benyújtani, a csomagolásra rá kell írni: „Solymár Nagyközség közigazgatási területén keletkező települési kevert és szelektíven gyűjtött szilárd hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése közszolgáltatási szerződés keretében. 2014.05.29., 14:00 óráig nem bontható fel!”.
Többet mutasson
5. Az ajánlatot postán vagy személyesen a felhívás A. melléklet III) pontjában meghatározott címre kell benyújtani, személyes kézbesítés esetén hétfőtől csütörtökig 09:00-15:00 óráig, pénteken 09:00-12:00 óráig, az ajánlattételi határidő lejártának a napján 08:00-14:00 óráig.
Többet mutasson
6. A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérő akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor kerül az A. melléklet III) pontban megjelölt címen. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
7. Az ajánlatot, valamint az ajánlatba becsatolt nyilatkozatokat olyan személy(ek)nek kell aláírni, aki(k) jogosultak az ajánlattevő, illetőleg a nyilatkozatot tevő nevében kötelezettséget vállalni, illetve nyilatkozni. Az e jogosultságot igazoló dokumentumokat az ajánlatba csatolni kell (aláírási címpéldány, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás minta vagy magánokiratba foglalt meghatalmazás) – az ajánlattevő, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet esetében.
Többet mutasson
8. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlatba csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, az ajánlattevőre vonatkozóan (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. §).
Többet mutasson
9. Az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni (Kbt. 40. § (1) bekezdés a)-b) pontok, 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés).
Többet mutasson
10. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 60. § (3) bekezdésében foglaltakra (kifejezett elfogadó nyilatkozat szükséges). Az ajánlat Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Többet mutasson
11. A közös ajánlattevőknek meg kell jelölniük maguk közül azt a szervezetet vagy személyt, amelyet – nyertességük esetén – az Önkormányzat közszolgáltatónak minősít (317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdés).
12. Több ajánlattevő közös ajánlattétele esetén a közös ajánlatot benyújtó ajánlattevőknek szerződésben kell rögzíteniük
— az együttműködésük részletes szabályait,
— a képviseletükben eljáró szervezet vagy személy megnevezését és képviseleti meghatalmazását,
— az ajánlat tárgyát képező közszolgáltatási
tevékenységek egymás közötti megosztását,
tevékenységéért való egyetemleges felelősségvállalást.
A közös ajánlatot benyújtó ajánlattevőknek a fenti szerződést az ajánlatba csatolniuk kell.
13. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – az ajánlatba becsatolandó dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatóak (kivéve: az Ajánlati Felhívás VI.3) pont 19.3. alpontjában meghatározott bank vagy biztosító által kiadott garancialevél vagy a biztosítási szerződés alapján kiállított, készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény, továbbá a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat).
Többet mutasson
14. Az ajánlat elkészítésének a költsége ajánlattevőt terheli, az semmilyen jogcímen nem hárítható át az ajánlatkérőre.
15. Amennyiben bármely, az ajánlatba csatolt okirat, nyilatkozat, igazolás stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő egyszerű magyar nyelvű fordításban is köteles az ajánlatba csatolni. A fordítás hitelességéért az ajánlattevő felel.
Többet mutasson
16. További információ az ajánlati felhívás A. melléklet I) pontja szerinti címen, kizárólag faxon vagy e-mail útján feltett írásbeli kérdés alapján szerezhető be. A kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó szabályokat a Kbt. 45. § rendelkezései tartalmazzák.
Többet mutasson
17. Az ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a alapján biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
18. Az ajánlattevő köteles tájékozódni a környezetvédelemre, a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
Többet mutasson
19. Az ajánlatkérő a Kbt. 59. § (1)-(2) bekezdései értelmében az eljárásban való részvételt 1 000 000 HUF ajánlati biztosíték adásához köti.
Az ajánlati biztosíték az ajánlattételi határidő lejártáig, ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel teljesíthető az alábbiak szerint:
Többet mutasson
19.1. Átutalás esetén a fizetési számlaszám: OTP Bank Nyrt., 11742245-15390125. Közlemény: „Solymár hulladékszállítás”.
19.2. Az ajánlati biztosítékot legkésőbb az ajánlati felhívásban szereplő ajánlattételi határidő lejártáig kell rendelkezésre bocsátani, és annak az ajánlati kötöttség lejártáig érvényben kell maradnia. A bank vagy biztosító által vállalt garancia és a készfizető kezességvállalási kötelezvény érvényességének idejére ugyanez vonatkozik.
Többet mutasson
19.3. Az átutalást igazoló bizonylatot, vagy a bank vagy biztosító által kiadott garancialevél eredeti példányát, vagy a biztosítási szerződés alapján kiállított, készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény eredeti példányát az ajánlatba be kell csatolni.
Többet mutasson
Érvénytelen az ajánlat, ha az ajánlati biztosíték befizetéséről vagy a bank vagy biztosító által vállalt garanciáról vagy a biztosítási kezességvállalásról szóló igazolást ajánlattevő nem csatolja az ajánlatába.
Az ajánlatkérő a Kbt. 59. § (5)-(7) bekezdései szerint jár el az ajánlati biztosíték visszafizetése vonatkozásában.
20. Árfolyamok: Az alkalmasság igazolása során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint.
Többet mutasson
21. Az ajánlatkérő az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg (III.2.2) pont, P/1. alkalmassági követelmény és III.2.3) pont, M/1.-M/5. alkalmassági követelmények).
Többet mutasson
22. Az ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 124.§ (4) bekezdés rendelkezéseit.
23. A Kbt. 60. § (5) bekezdése értelmében az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
24. Az értékelés során adható pontszám minden részszempont esetén: 1-10 pont. Részszempontonként a legkedvezőbb megajánlás kapja a maximális pontszámot (10 pontot), a többi megajánlás ehhez képest arányosan kap kevesebb pontot az egyszerű arányosítás módszere szerint. A minimálisan adható pontszám nem lehet kevesebb 1-nél. Az ajánlatkérő tizedes tört számok esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti a kerekítés általános szabályait alkalmazva (1-4-ig lefelé, 5-től felfelé). Az egyes megajánlásra adott értékelési pontszámot ajánlatkérő megszorozza a hozzá tartozó súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat az összességében legelőnyösebb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb.
Többet mutasson
25. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell arról, hogy nyertessége esetén a közszolgáltatáson kívül végzett gazdasági tevékenysége nem veszélyezteti a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését (317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 1. § (4) bekezdés).
Többet mutasson
26. Az ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének) rendelkeznie kell hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel, valamint az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) által kiállított minősítő okirattal. Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik közszolgáltatási engedéllyel, valamint az OHÜ által kiadott minősítő okirattal, abban az esetben az ajánlattevő valamennyi tagjának (a települési önkormányzatot és az államot kivéve) rendelkeznie kell hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel, valamint az OHÜ által kiadott minősítő okirattal. A fentiek szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedély, valamint az OHÜ által kiállított minősítő okirat egyszerű másolati példányát az ajánlatba csatolni kell. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedély(ek)nek és a minősítő okirat(ok)nak legalább 30.9.2014-ig érvényben kell lenniük.
Többet mutasson
27. A közbeszerzési eljárás során a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítéséről szóló 2013. évi CXXV. törvény 1. mellékletében meghatározott legalább B/I. osztályba sorolt gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot.
28. A közszolgáltatás megkezdése: A szerződés megkötésének napjától számított 45. nap. A közszolgáltatás ellátásának időtartama: A szerződés megkötésének napjától számított 45. naptól a szerződés megkötésének napjától számított 72 hónapig.
29. Az ajánlati felhívásban és dokumentációban szereplő hulladékgazdálkodási fogalmak alatt a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (Ht.) 2. §-ában meghatározott fogalmakat kell érteni.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati előírásokat a Kbt. Ötödik Része tartalmazza. A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó részletes szabályokat a Kbt. 137-138. §-ai tartalmazzák.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2014/S 072-124194 (2014-04-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-08-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 307 691 616 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-08-21 📅
Közzététel dátuma: 2014-08-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 161-289274
Hirdetményre hivatkozik: 2014/S 72-124194
HL-S szám: 161
További információk
10 % alatti részek.

Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Solymár Nagyközség közigazgatási területe.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2014-07-23 📅
Név: Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Kft.
Postacím: Sörház tér 3.
Postai város: Székesfehérvár
Postai irányítószám: 8000
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: titkarsag@deponia.hu 📧
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati előírásokat a Kbt. Ötödik Része tartalmazza. A jogorvoslati kérelmek benyújtására vonatkozó részletes szabályokat a Kbt. 137–138. §-ai tartalmazzák.
Forrás: OJS 2014/S 161-289274 (2014-08-21)