Szállítási szerződés földgáz energia beszerzésére 2014-2016. évre, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (MTA SZBK) telephelyei számára

Szegedi Tudományegyetem

Szállítási szerződés földgáz energia beszerzésére 2014-2016. évre, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (MTA SZBK) telephelyei számára.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-06-10. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-04-22.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2014-04-22 Ajánlati felhívás
2014-07-29 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2014-04-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Földgáz
Mennyiség vagy érték:
Földgáz energia beszerzése a dokumentációban megjelölt teljesítési helyeken, az SZTE és MTA SZBK fogyasztási helyei összesen: 11 500 000 m3/év –40%Az éves földgázmennyiséget fogyasztási helyekre lebontva a mellékelt táblázatok tartalmazzák. A mennyiségeket feltüntető oszlopban meghatározott adatok ajánlatkérőnél a 2013-as év felhasználási adatai alapján kerültek meghatározásra, a jelen beszerzés mennyiségét ajánlatkérő ebből kalkulálta.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Földgáz 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Szegedi Tudományegyetem
Postacím: Dugonics tér 13.
Postai irányítószám: 6720
Postai város: Szeged
Kapcsolat
Internetcím: http://www.u-szeged.hu 🌏
E-mail: zambori.erika@gmail.com 📧
Telefon: +36 62546481 📞
Fax: +36 62545073 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-04-22 📅
Benyújtási határidő: 2014-06-10 📅
Közzététel dátuma: 2014-04-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 080-139654
HL-S szám: 80
További információk
1) A dokumentáció térítésmentes átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. 2) A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció megküldését, írásban érkező, az ajánlattevő és az eljárás adatait rögzítő (legalább tárgy vagy eljárási szám) megkeresésre, 2 munkanapon belül teljesítjük a Kbt. 50. § (3) bekezdése alapján. 3) A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak: [x] igen, a III.2.2) és III.2.3) 4) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 40. § (1), 58. § (3) bekezdése és a Kbt. 60. § (3),(5) bekezdései szerinti nyilatkozatokat. 5) Az ajánlattevő csatolja az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányát / aláírás-mintáját (továbbiakban: címpéldány). A címpéldány lehet másolat is, a kiállítás dátuma nincs határidőhöz kötve. Amennyiben az ajánlatot a képviseltre jogosult személy meghatalmazása alapján más személy látja el kézjegyével, úgy a meghatalmazásról legalább teljes bizonyító erejű magánokirat szükséges. Az ajánlattevőnek továbbá a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. §-ának megfelelően folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. 6) Az ajánlatokat 1 eredeti (papír alapú) példányban kell elkészíteni és egy nagy lezárt borítékban / csomagban kell benyújtani. Az ajánlattevőknek a teljes ajánlatát elektronikusan, pdf. formátumban, a beadásnak megfelelő formában aláírva (CD-n vagy más adathordozón) csatolnia kell az ajánlathoz. Az ajánlatokat, tartalomjegyzékkel ellátva, gépelve, nyomtatva vagy olvasható kézírással kitöltve, összefűzve (pl. tűzés, spirálozás, kötés) kell benyújtani. Az ajánlatot folyamatos számozással kell ellátni (csak az adatot tartalmazó oldalakat vagy minden oldalt folyamatosan), amely alapján a tartalomjegyzékben az iratok helye egyértelműen azonosítható. 7) Az ajánlatokhoz benyújtandó dokumentumokat egyszerű másolatban is elegendő csatolni. A másolat esetleges olvashatatlansága az eredeti ajánlatban (és a hiánypótlást követően) az ajánlat érvénytelenségét jelenti, melyért a felelősség az ajánlattevőt terheli. Az idegen nyelvű okiratok magyar nyelvű fordításban is benyújtandók (e körben az ajánlattevő általi felelős fordítás megfelelő), kivéve az esetlegesen becsatolt termékleírásokat, amelyek angol nyelven is benyújthatók. 8) Az Ajánlatkérő az eljárás során a közbeszerzési törvény 67. § alapján az összes ajánlattevő számára, azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. 9) Az ellenszolgáltatás összegét (ajánlati ár) az ajánlat részeként benyújtandó felolvasólapon, nettó összegben, HUF/m³ mértékegységben, három tizedes jegy pontossággal kell megadni. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell: a) a földgáz molekula árat és b) a földgáz rendszerhasználati árat, mely tartalmazza: — a szállítási rendszer-üzemeletetési díjakat, — a földgázelosztási díjakat, — a földgáztárolási díjakat. Az egységár értéke a Pg USD-ben kifejezett ár egy gnm PG = 0,5*(Po*(0,5*F/F0+0,5*G/G0)) + 0,5*(TTF+S)*1,11/3,6*FX [USD/GJ] Ahol: PG = a gázár USD/GJ-ban kifejezve.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szállítási szerződés földgáz energia beszerzésére 2014-2016. évre, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (MTA SZBK) telephelyei számára.
Mennyiség vagy érték:
Földgáz energia beszerzése a dokumentációban megjelölt teljesítési helyeken, az SZTE és MTA SZBK fogyasztási helyei összesen: 11 500 000 m
Az éves földgázmennyiséget fogyasztási helyekre lebontva a mellékelt táblázatok tartalmazzák. A mennyiségeket feltüntető oszlopban meghatározott adatok ajánlatkérőnél a 2013-as év felhasználási adatai alapján kerültek meghatározásra, a jelen beszerzés mennyiségét ajánlatkérő ebből kalkulálta.
Többet mutasson
Hivatkozási szám: 22/Ny/2014/SZTE
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
— Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fogyasztási helyei,
— MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (MTA SZBK) fogyasztási helyei.
A részletes telephelylistát a dokumentáció mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1), illetőleg az eljárásban nem lehet ajánlattevő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
Többet mutasson
Az ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-11. §-ai szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá illetve a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerint szükséges igazolni, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet(ek) sem tartozik/tartoznak a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okok igazolása körében az ajánlattevők kötelesek figyelembe venni a Közbeszerzési Hatóság útmutatóját a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (Közbeszerzési Értesítő 2013. évi 141. szám, 29.11.2013.), valamint az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (Közbeszerzési Értesítő 2012. évi 61. szám, 1.6.2012.).
Többet mutasson
A kizáró okokról szóló nyilatkozatnak az eljárást megindító felhívás feladásánál nem régebbi keltezésűnek kell lennie.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. Nyilatkozzon a 2012. és 2013. évekre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (földgáz energia értékesítése) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről (évenként megbontva) (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) c)).
Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági szempontból alkalmatlan, ha a 2012. és 2013. években a közbeszerzés tárgyából (földgáz energia értékesítése) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele átlagosan nem éri el a 500 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. Csatoljon referencianyilatkozatot/igazolást az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három évből, földgáz energia szállítására vonatkozóan (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (1) a)).
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szállítás tárgya, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
Figyelem! A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdése alapján, ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; egyéb szervezet esetén, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával lehet igazolni az alkalmasságot.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Az ajánlattevő műszaki és szakmai szempontból alkalmatlan, ha nem rendelkezik referenciaigazolással/nyilatkozattal az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három évből, legalább egy darab, egy szerződésből származó, legalább 12 hónapig folyamatosan teljesített földgáz energia kereskedelmi referenciával, amelynek ellenértéke elérte a nettó 100 000 000 HUF-ot.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Felhasználót terhelő kötbér:
Alulvételezési kötbér mértéke: a fogyasztási helyekre vonatkozó, a szerződéses időszak utolsó napján érvényes összevont földgáz (molekula) díjának 25%-a.
Túlvételezési kötbér mértéke: a fogyasztási helyekre vonatkozó, a szerződés lejártának utolsó napján érvényes összevont földgáz (molekula) díjának 25%-a.
Szállítót terhelő kötbér alulszállítás esetén: a kötbér alapja az adott időszakra vonatkoztatott alul szállított mennyiségnek és az érvényesített földgázár számtani átlagának szorzata, mértéke 25%.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérők havi gyakorisággal fizetik meg az ellenszolgáltatás értékét. A fizetés a Szállító által forintban kiállított, a magyar jogszabályoknak megfelelő számla alapján történik. Az ajánlati egységár a számlázott időszakot követő hónap 8. napján (amennyiben ez a nap munkaszüneti nap, vagy bankszünnap, illetve devizakereskedési szünnap, akkor a következő munkanapon) érvényes hivatalos MNB középárfolyamon kerül átszámításra USD-ről HUF-ra.
Többet mutasson
Az átutalás, számla kiegyenlítés teljesítése: a Szállító bankszámláján történő jóváírás napja.
Fizetés módja: banki utalás, a kiállított számlán szereplő pénznemben, felhasználási helyenként külön-külön két számlával, egy a kapacitásdíjról és egy a forgalomtól függő díjról.
Ajánlatkérők a forgalomtól függő ellenszolgáltatás összegét havonta utólag, míg a kapacitásdíjat a tárgyhót megelőző hónapban kiállított számla alapján – átutalással fizetik meg ajánlattevő részére a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése alapján.
A számlázásnál figyelemmel kell lenni arra, hogy az egyes ajánlatkérők intézményeik tekintetében, fogyasztási helyenként kötelesek az ellenszolgáltatás megfizetésére, így a számlázáskor a nyertes ajánlattevőnek a fogyasztási helyeket részletesen tartalmazó számlamellékletet kell készítenie.
Többet mutasson
Az SZTE fogyasztási helyei tekintetében az átutalást az SZTE Gazdasági és Műszaki Főigazgatósága teljesíti.
Az MTA SZBK fogyasztási helyei tekintetében az átutalást az MTA SZBK teljesíti.
Előlegfizetés
Ajánlatkérők előleget nem fizetnek. A tárgyhónapra vonatkozó – tárgyhónapot megelőző hónapban számlázott – kapacitásdíj nem minősül előlegnek.
Teljesítésigazolás: A számla befogadása teljesítésigazolásnak minősül.
Fizetési határidő: a fizetési határidő a számla ajánlatkérőként szerződő fél (felek) általi kézhezvételének napját követő 30 nap.
Az eljárásban alkalmazandó az Art. 36/A. §.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé a közös ajánlatot tevő nyertesek által gazdálkodó szervezet létrehozását a teljesítéshez.

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A feltüntetett ellenérték bruttó érték. A Dokumentációt a Kbt. 52. § (2) bekezdésnek megfelelően kizárólag a 124. § (4) bekezdése szerinti szervezet köteles megfizetni, az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés megküldését követően, a szerződéskötés időpontjáig. Az eljárásban való induláshoz a dokumentációt bármely érdekelt gazdasági szereplő részére térítésmentesen megküldjük. A dokumentáció ellenértékét a Szegedi Tudományegyetem Magyar Államkincstárnál vezetett SZTE MÁK 10028007-00282802 számú számlájára kell teljesíteni a 0S006 témaszám és 22/Ny/2014/SZTE eljárási szám feltüntetésével.
Többet mutasson
Az ajánlat érvényességi időtartama: 30 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2014-06-10 📅
A bontás helye: SZTE Közbeszerzési Csoport, 6722 Szeged, Szentháromság u. 34.
Hely: SZTE Közbeszerzési Csoport, 6722 Szeged, Szentháromság u. 34.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § (2) bekezdésében foglaltak.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK07122
Más típusú ajánlatkérő: Other
Ajánlatkérő neve: Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Biológiai Kutatóközpont
Nemzeti nyilvántartási szám: AK16386
Postacím: Temesvári krt. 62.
Postai irányítószám: 6726
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Zámbori Erika
Internetcím: www.u-szeged.hu 🌏
Név: SZTE Közbeszerzési Csoport
Postacím: Szentháromság u. 34.
Postai irányítószám: 6722
Kapcsolattartó pont: dr. Nagymihály Tamás
E-mail: nagymihaly.tamas@gmail.com 📧
URL további információkért: www.u-szeged.hu 🌏
Dokumentumok URL-je: www.u-szeged.hu 🌏
Részvételi URL: www.u-szeged.hu 🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Kezdeti időpont: 2014-07-01 📅
Végdátum: 2016-07-01 📅
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: 22/Ny/2014/SZTE
További információk
1) A dokumentáció térítésmentes átvétele az eljárásban való részvétel feltétele.
2) A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentáció megküldését, írásban érkező, az ajánlattevő és az eljárás adatait rögzítő (legalább tárgy vagy eljárási szám) megkeresésre, 2 munkanapon belül teljesítjük a Kbt. 50. § (3) bekezdése alapján.
Többet mutasson
3) A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak:
[x] igen, a III.2.2) és III.2.3)
4) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 40. § (1), 58. § (3) bekezdése és a Kbt. 60. § (3),(5) bekezdései szerinti nyilatkozatokat.
5) Az ajánlattevő csatolja az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányát / aláírás-mintáját (továbbiakban: címpéldány). A címpéldány lehet másolat is, a kiállítás dátuma nincs határidőhöz kötve. Amennyiben az ajánlatot a képviseltre jogosult személy meghatalmazása alapján más személy látja el kézjegyével, úgy a meghatalmazásról legalább teljes bizonyító erejű magánokirat szükséges. Az ajánlattevőnek továbbá a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. §-ának megfelelően folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
6) Az ajánlatokat 1 eredeti (papír alapú) példányban kell elkészíteni és egy nagy lezárt borítékban / csomagban kell benyújtani. Az ajánlattevőknek a teljes ajánlatát elektronikusan, pdf. formátumban, a beadásnak megfelelő formában aláírva (CD-n vagy más adathordozón) csatolnia kell az ajánlathoz. Az ajánlatokat, tartalomjegyzékkel ellátva, gépelve, nyomtatva vagy olvasható kézírással kitöltve, összefűzve (pl. tűzés, spirálozás, kötés) kell benyújtani. Az ajánlatot folyamatos számozással kell ellátni (csak az adatot tartalmazó oldalakat vagy minden oldalt folyamatosan), amely alapján a tartalomjegyzékben az iratok helye egyértelműen azonosítható.
Többet mutasson
7) Az ajánlatokhoz benyújtandó dokumentumokat egyszerű másolatban is elegendő csatolni. A másolat esetleges olvashatatlansága az eredeti ajánlatban (és a hiánypótlást követően) az ajánlat érvénytelenségét jelenti, melyért a felelősség az ajánlattevőt terheli. Az idegen nyelvű okiratok magyar nyelvű fordításban is benyújtandók (e körben az ajánlattevő általi felelős fordítás megfelelő), kivéve az esetlegesen becsatolt termékleírásokat, amelyek angol nyelven is benyújthatók.
Többet mutasson
8) Az Ajánlatkérő az eljárás során a közbeszerzési törvény 67. § alapján az összes ajánlattevő számára, azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
9) Az ellenszolgáltatás összegét (ajánlati ár) az ajánlat részeként benyújtandó felolvasólapon, nettó összegben, HUF/m³ mértékegységben, három tizedes jegy pontossággal kell megadni.
Az ajánlati árnak tartalmaznia kell:
a) a földgáz molekula árat és
b) a földgáz rendszerhasználati árat, mely tartalmazza:
— a szállítási rendszer-üzemeletetési díjakat,
— a földgázelosztási díjakat,
— a földgáztárolási díjakat.
Az egységár értéke a Pg USD-ben kifejezett ár egy gnm
PG = 0,5*(Po*(0,5*F/F0+0,5*G/G0)) + 0,5*(TTF+S)*1,11/3,6*FX [USD/GJ]
Ahol: PG = a gázár USD/GJ-ban kifejezve.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Ismétlődő közbeszerzés
2016. április.
Forrás: OJS 2014/S 080-139654 (2014-04-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-07-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 163 317 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-07-29 📅
Közzététel dátuma: 2014-07-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 144-258849
Hirdetményre hivatkozik: 2014/S 80-139654
HL-S szám: 144
További információk
1) Az összegzés megküldésének időpontja: 27.6.2014. 2) A nyertes ajánlattevőnek a Közbeszerzési Törvény 60. § (5) bekezdése szerinti minősítése: GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. – nem tartozik a Kkvt. hatálya alá. 3) Az ajánlattevők neve és címe (ország is) és a benyújtott részajánlatok száma: GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt. HU-2440 Százhalombatta, Csenterics u. 8. Főgáz Zrt. HU-1081 Budapest, II. János Pál pápa tér 20. JAS Budapest, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. HU-1141 Budapest, Mogyoródi út 168.
Többet mutasson

Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés helye:

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2014-06-24 📅
Név: GDF SUEZ Energia Holding Hungary Zrt.
Postacím: Csenterics u. 8.
Postai város: Százhalombatta
Postai irányítószám: 2440
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: szabadpiac@gdfsuez.com 📧
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Forrás: OJS 2014/S 144-258849 (2014-07-29)