Mennyiség vagy érték
Szállítási szerződés keretében a „Az Abaúj-Zempléni hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése eszközbeszerzéssel” elnevezésű KEOP-1.1.1/C/13-2013-0003 számú projekt megvalósításához szükséges eszközök beszerzése - RFID technológián alapuló azonosító rendszer beszerzéseAz összegyűjtött adatok alapján Ajánlattevőnek az Abaúj-Zempléni Társulás szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerének eszközpark korszerűsítéséhez kapcsolódó informatikai fejlesztést kell elvégeznie, melynek célja a rádiófrekvenciás azonosítás megvalósítása. A fejlesztéshez a következő feladatokat kell megvalósítania az Ajánlattevőnek:— Ajánlatkérő adatszolgáltatása alapján létre kell hoznia a szolgáltatás üzemeltetéséhez szükséges alapadatbázist, a bevonásra kerülő konténerek, edényzetek, telepek és gépjárművek tekintetében— erre alkalmas gyűjtő járművekre, valamint a meglévő gyűjtőjárművekre RFID EPCglobal Class1 Gen2 szabványnak megfelelő, vagy azzal ekvivalens chipekhez illeszkedő olvasó- és adatgyűjtő rendszert kell telepíteni— a hulladékgyűjtő edényzeteket passzív EPCglobal Class1 Gen2 szabványnak megfelelő, vagy azzal ekvivalens RFID azonosítóval kell ellátni— járatoptimalizálást kell végezni az átadott járattervek alapján.A feladat magába foglalja a szükséges eszközök és szoftverek szállítását, az üzembe helyezéshez szükséges feladatokat, próbaüzemet, betanítást és az éles üzembe helyezést:1. A rendszer működésére vonatkozó – e dokumentációban nem részletezett – igények és követelmények pontosítása a Megrendelővel, e követelményeket tartalmazó specifikáció, adatbázis összeállítása.2. 14 darab hulladékgyűjtést végző gépjárműre EPCglobal Class1 Gen2 szabványnak megfelelő, vagy azzal ekvivalens chipekhez illeszkedő RFID olvasó- és adatgyűjtő rendszer kiépítése, GPS nyomonkövető berendezéssel (gépjárművekre telepített RFID rendszer része a GPS nyomonkövető berendezés), GPRS adattovábbító rendszerrel, videó rögzítő egységgel. Elvárt beolvasási arány: a szerződés szerinti próbaüzem időszakának utolsó napján az ürített edényzetek min. 91 %-át a rendszernek regisztrálnia kell3. 2 db EPCglobal Class1 Gen2 szabványnak megfelelő, vagy azzal ekvivalens chipekhez illeszkedő RFID kézi olvasó scanner az üzemelési időszakban az új edények rendszerbe rögzítéséhez.4. 35 000 db EPCglobal Class1 Gen2 szabványnak megfelelő, vagy azzal ekvivalens RFID tokozott címke (IP68 vagy ezzel ekvivalens védelemmel) felszerelése a lakossági edényzetekre, a címkék inicializálása (egyedi és a hamisítást kizáró kóddal való ellátása). Elvárt felszerelési arány: a szerződés szerinti próbaüzem időszakának utolsó napján az ürítésre kitett és Ajánlattevő által fellelt edényzetek legalább 95%-ra fel kell szerelni a címkét5. A szükséges számítógépek és egyéb eszközök (lásd. szállítandó hardver eszözök) leszállítása és üzembe helyezése.6. A szükséges szoftverfejlesztési feladatok elvégzése.7. Járatoptimalizáláshoz szükséges informatikai adatbázis és járatterv modell elkészítése8. Az elkészített, ill. kész szoftver komponensek, a folyamatot működtető szoftverek, telepítése.9. Üzemeltetési és felhasználói dokumentációk átadása.10. A rendszer működéséhez és működtetéséhez szükséges ismeretek oktatása, a használat betanítása.11. Próbaüzem lebonyolítása a Megrendelővel egyeztetett módon, amely a járatterv modell elméleti tesztelését is magában foglalja.12. A próbaüzem tapasztalatai alapján esetleg szükséges finomhangolási feladatok, korrekciók elvégzése, Optimalizált járatterv modell megrendelővel történő egyeztetése és véglegesítése.13. A teljes rendszer éles üzembe helyezése.Szállítandó hardver eszközök:1. A rendszer hatékony (gyors válaszidejű) működéséhez szükséges teljesítményű szerver számítógép monitorral, billentyűzettel, szünetmentes tápegységgel, a biztonságos működtetéséhez szükséges operációs rendszerrel, web szerverrel, adatbázis szerverrel, vírusvédelemmel, tűzfallal.2. 2 db asztali számítógép monitorral, billentyűzettel, egérrel és a biztonságos működtetéséhez szükséges operációs rendszerrel, vírusvédelemmel, tűzfallal és irodai szoftver csomaggal.A kevert települési hulladékok gyűjtőjáratainak hatékonyabb szervezését járatoptimalizálás keretén belül szükséges javítani, mellyel a megtett út csökkenthető, továbbá externális haszonként az érintett útvonalak terhelésének csökkentése is biztosítható.A teljesítés ütemezése:a) Ajánlatkérő a szerződéskötést követő 15 naptári napon belül rendelkezésre bocsátja nyertes ajánlattevő részére a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges alapadatokat, melyek alapján nyertes ajánlattevő 30 napos határidő vállalása mellett átfogó adatbázist hoz létre. Ajánlatkérő az adatbázis elfogadásáról a szükséges Eszközök megrendelésével, a nyertes ajánlattevő által összeállított adatbázis készre jelentésétől számított 5 naptári napon belül nyilatkozik.b) Az Áruk szállítása kettő ütemben történik az alábbiak szerint:— Szállítás a hulladékgyűjtő gépjárművekre szerelendő eszközök tekintetében: A nyertes ajánlattevő köteles a megrendelésben meghatározott időtartamon belül leszállítani az Ajánlatkérő által megadott teljesítési hely(ek)re a fenti 2. pont szerinti árukat. A nyertes ajánlattevő köteles ezen eszközök Ajánlatkérő által leigazolt módon történt, hiba- és hiánymentes átadás-átvételét követően haladéktalanul megkezdeni és 90 naptári napon belül készre jelenteni azok felszerelését, üzembe helyezését (a fentiek szerinti 6. és 8-9. pontok vonatkozó feladatai), valamint ezen időpontig köteles a 7 pont szerinti feladatokat teljesíteni.— Szállítás a hulladékgyűjtő edényzetekre szerelendő címkék és egyéb eszközök tekintetében: A nyertes ajánlattevő köteles a megrendelésben meghatározott időtartamon belül leszállítani a Megrendelő által megadott teljesítési hely(ek)re a fentiek szerinti 3-5) pontjaiban meghatározott árukat. Szállító köteles az eszközök Megrendelő által leigazolt módon történt, hiba- és hiánymentes átadás-átvételét követően haladéktalanul megkezdeni és 120 naptári napon belül készre jelenteni azok felszerelését, üzembe helyezését(a fentiek szerinti 6. és 8-9. pontok vonatkozó feladatai). Edényzetre szerelt címkéken kívül minden esetben a Megrendelő által kijelölt telephely.c) A nyertes ajánlattevő köteles a fentiek szerinti 10-13) alpontjai szerinti feladatokat a fenti a-b) pontokban foglalt feladatokat követően az Ajánlatkérővel egyeztetett módon teljesíteniA rendszerrel szemben támasztott követelmények részleteit a dokumentáció műszaki melléklete tartalmazza.A részletes műszaki specifikációt az ajánlati dokumentáció tartalmazza.94 800 000