Szállítási szerződés keretében a „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése” program keretében KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0001 számú az „Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer teljes kiépítése” tárgyú projekt megvalósulásához szükséges eszközök beszerzése - Gyűjtő-, és anyagmozgató járművek, valamint rakodógépek beszerzése

Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás

Szállítási szerződés keretében a „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése” program keretében KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0001 számú az „Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer teljes kiépítése” tárgyú projekt megvalósulásához szükséges eszközök beszerzése - Gyűjtő-, és anyagmozgató járművek, valamint rakodógépek beszerzése.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-02-24. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-01-07.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2014-01-07 Ajánlati felhívás
2014-02-03 További információk
2014-07-31 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2014-01-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladékgyűjtő járművek
Mennyiség vagy érték:
Szállítási szerződés keretében a „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése” program keretében KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0001 számú az „Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer teljes kiépítése” tárgyú projekt megvalósulásához szükséges eszközök beszerzése - Gyűjtő-, és anyagmozgató járművek, valamint rakodógépek beszerzéseGyűjtő-, és anyagmozgató járművek, valamint rakodógépek beszerzése— 1. tétel: Házhoz menő szelekítv gyűjtőjármű, tömörítőlapos, összkerék meghajtású (4x4), min 16 m3-es felépítménnyel - 2 db— 2. tétel: Házhoz menő szelektív gyűjtőjármű, , min 16 m3-es felépítménnyel - 2 db— 3. tétel: : Házhoz menő szelektív gyűjtőjármű, tömörítőlapos, min 16 m3-es felépítménnyel és szelektív hulladékgyűjtő edény ürítő daruval szerelve - 1 db— 4. tétel: : Házhoz menő szelektív gyűjtőjármű, tömörítőlapos, min 16 m3-es felépítménnyel és 5 m³-es konténerek ürítésére is alkalmas ürítő szerkezettel - 1 db— 5. tétel: Házhoz menő csomagolási gyűjtőjűrmű, tömörítőlapos , háromtengelyes - 3 db— 6. tétel: Konténerszállításhoz gyűjtőjármú, tömörítőlapos, háromtenelyes és 5 m³-es konténerek ürítésére is alkalmas ürítő szerkezettel - 2 db— 7. tétel: Házhoz menő csomagolási gyűjtőjármű, tömörítőlapos és szelektív hulladékgyűjtő edény ürítő daruval szerelve - 1 db— 8. tétel: Görgős konténerszállító szelektív gyűjtőjármű a fülke mögé szerelt daruval - 1 db— 9. tétel: Nyerges vontató RDF szállításához, mozgópadlós pótkocsival - 2 db vontató, 3 db pótkocsi— 10. tétel: Homlokrakodó nagy teljesítményű (gumikerekű) - 1 db— 11. tétel: Teleszkópos homlokrakodó - 1 db— 12. tétel: Teleszkópos targonca - 1 db— 13. tétel: Komposzt manipulációjához és nehézanyagok mozgatásához szükséges jármű (traktor), vontatható komposztforgatóval - 1 db— 14. tétel: Komposztáló gépei - Mobil dobrosta és aprítógép - 1-1 dbAz ajánlati árnak magába kell foglalnia az eszközök üzembe helyezéséhez kapcsolódó költségeket is. További feltételek:— az átadás üzembe helyezett állapotban, műszaki vizsgával,— közúti járművek tekintetében rendszámmal és hatósági jelzésekkel ellátva történjen (okmányirodai ügyintézés);— hibaelhárítás: az elhárítás megkezdése garanciális időszakban a hiba bejelentését követő 24 órán belül szakszerelőkkel biztosított legyen;— képzés: a gépenként 2 főnyi személyzet betanítása 8 órában az üzemszerű használatra.— A nyertes ajánlattevő köteles a megajánlásának megfelelő gyűjtő- és szállító járművekre vonatkozó szervizköltség keretében a megajánlásának megfelelően megadott 3 éves időtartamra vonatkozó kötelező szervizeket, felülvizsgálatokat elvégezni Az anyagmozgató- és rakodógépek karbantartási költségére vonatkozó megajánlásának megfelelően pedig köteles a nyertes ajánlattevő a megajánlásának megfelelően megadott 3 éves időtartamra vonatkozó karbantartási munkákat ellátni azzal, hogy mindazokat a rendeltetésszerű működtetésből származó szerviz-, illetve karbantartási munkák költségét, amelyek a tételes felsorolásban nem szerepelnek, az általa vállalt jótállási időszakon belül, térítésmentesen átvállalja.A becsült érték az egyes tételcsoportok tekintetében az alábbiak szerint alakul:1.-9. tételek tekintetében: 651 000 000 HUF10.-14. tételek tekintetében: 215 000 000 HUFA részletes műszaki specifikációt az ajánlati dokumentáció tartalmazza.866 000 000
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 866 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hulladékgyűjtő járművek 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás
Postacím: Rákóczi út 54.
Postai irányítószám: 3910
Postai város: Tokaj
Kapcsolat
E-mail: zoldzemplen@gmail.com 📧
Telefon: +36 47362852 📞
Fax: +36 47362852 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-01-07 📅
Benyújtási határidő: 2014-02-24 📅
Közzététel dátuma: 2014-01-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 008-009128
HL-S szám: 8
További információk
1.) Kiegészítő tájékoztatás: Az Ajánlatkérő konzultációt nem tart, egyéb kiegészítő tájékoztatást a Kbt. 45. § (1)-(6) bekezdésének megfelelően az Ajánlatkérő nevében eljárón keresztül kérhet. 2.) Irányadó idő: Az ajánlati felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. 3.) Árfolyamok: A különböző devizák forintra történő átszámításánál a felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint. A beszámoló és az abból származtatható adatok tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot, referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes árfolyamot kell alkalmazni. Az árbevételre vonatkozó nyilatkozat (Ajánlati Felhívás III.2.2. szerinti alkalmassági minimumkövetelmény) tekintetében az árfolyamszámítás az adott év utolsó napján érvényes árfolyam. 4.) Ajánlattételi képesség igazolására: — Az ajánlathoz csatolni kell az aláírási címpéldányokat vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9.§-a szerinti ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintákat annak igazolására, hogy az ajánlatot, illetőleg az abban szereplő nyilatkozatokat az ajánlattevő, az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő képviseletére jogosult személy írta alá. — Folyamatban lévő változás bejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. — A nem cégjegyzésre jogosult aláíró személy esetében cégjegyzésre jogosult személy(ek) által adott közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást. A meghatalmazás a meghatalmazott személy aláírás-mintáját is kell, hogy tartalmazza. 5.) Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét azzal, hogy a Kbt. 67.§ (5) bekezdésére tekintettel az ajánlatkérő újabb hiánypótlást nem rendel el arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 6.) Ajánlatkérő az ajánlattevőket az eljárás eredményéről (az írásbeli összegzés megküldésével) a Kbt. 77. § (1)-(2) bekezdése szerint írásban tájékoztatja. 7.) A Kbt. 124. § (5) bekezdése alapján az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége további 30 nappal meghosszabbodik. 8.) Az ajánlatok benyújtása: — Az ajánlatokat írásban, zárt csomagolásban, 1 (egy) papír alapú példányban, valamint 1 (egy) elektronikus másolati példányban (a papír alapú példánnyal mindenben megegyező elektronikus másolati példány - CD-n vagy DVD-n) kéri benyújtani az ajánlatkérő, az ajánlati felhívás I/1. pontjában megadott címére közvetlenül vagy postai úton az ajánlattételi határidő lejártáig a Kbt. 61.§ (1) bekezdésének megfelelően. — Ajánlattevőnek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell benyújtania a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya papír alapú példánnyal megegyezik. — Az ajánlatok benyújtásának helye: Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás 3900 Szerencs, Eperjes út 7. szám — A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. — Az ajánlat eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás egy része a matricán legyen. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és a hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Az ajánlatot az oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel ellátva kell benyújtani. A tartalomjegyzék az ajánlat elején kerüljön becsatolásra. — A borítékot az alábbi felirattal kell ellátni: „Ajánlat - „Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer teljes kiépítése - gurulótechnika beszerzése” valamint "Az ajánlattételi határidő lejártáig felbontani TILOS!" 9.) Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, amely tartalmazza az ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. 10.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 60. § (3) bekezdésére vonatkozóan. 11.) Az ajánlatban ajánlattevő nyilatkozzon a Kbt. 60. § (5) bekezdésére vonatkozóan. 12.) Az ajánlatokhoz benyújtandó igazolásokat egyszerű másolatban is elegendő csatolni. Az idegen nyelvű okiratok az ajánlattevő általi felelős magyar nyelvű fordításban csatolandók. 13.) Ajánlattevőnek ajánlatába be kell csatolnia nyilatkozatát a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjaira vonatkozóan. Nemleges nyilatkozat is csatolandó. 14.) A III.2.2. pont P/1, P/2, P/3 alpontjaiban felsorolt pénzügyi-gazdasági alkalmassági követelmények, és a III.2.3. pont M/1, alpontjaiban felsorolt műszaki-szakmai alkalmassági követelmények és ezek igazolási módja a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban kerültek meghatározásra. 15.) Az ajánlat benyújtása ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek összegszerűen meghatározott mértéke: 2 000 000,- Ft (azaz négymillió forint). Az ajánlati biztosíték nyújtásának feltételei: az ajánlati biztosíték teljesíthető az Ajánlatkérő (Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás) Tokaji Takarékszövetkezetnél vezetett 56100017-11062828 számú számlájára az ajánlattételi határidő lejártáig, készpénz-átutalási igazoláson vagy átutalással a következő megjelöléssel: „Abaúj-Zemplén gurulótechnika beszerzése - ajánlati biztosíték.” Az ajánlati biztosíték bankgaranciával is teljesíthető. A bankgarancia kedvezményezettjeként az Ajánlatkérőt kell megjelölni, továbbá fel kell tüntetni, hogy „Abaúj-Zemplén gurulótechnika beszerzése - ajánlati biztosíték”. A bankgaranciának az ajánlati kötöttség időtartamáig érvényben kell lennie. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. § (5) -(7) bekezdése alapján kerül visszafizetésre. Az ajánlati biztosíték teljesíthető továbbá biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel is. Amennyiben ajánlattevők átutalással kívánják az ajánlati biztosíték nyújtani, az ajánlatban csatoljanak egy nyilatkozatot, hogy mely számlára lehet a biztosítékot visszautalni. Az ajánlati biztosítékot ajánlatkérő akkor tekinti rendelkezésre bocsátottnak és ajánlatkérő által lehívhatónak, ha az ajánlati biztosíték összegét az Ajánlatkérő számláján jóváírták, vagy a megfelelő tartalmú eredeti bankgarancia-levél, vagy a megfelelő tartalmú eredeti készfizető kezességet vállaló eredeti kötvény az ajánlattól elkülönítetten, zárt borítékban becsatolásra kerül. Mindezek mellett az átutalási igazolás, vagy befizetési igazolás, a bankgarancia levél illetőleg a biztosítási kötvény egyszerű másolatát kérjük az ajánlatba becsatolni szíveskedjenek. 16.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-től 100-ig. 17.) Bírálati szempontok és értékelési módszerük: 1. részszempont: Ajánlati ár (nettó Ft): 60 súlyszám Az 1. részszempont, esetén a pontozás a Közbeszerzési Hatóság 2/2004 módosított ajánlása (K.É. 2012. évi 61. szám) III. A fejezet 1.ba. pontja szerinti fordított arányosítással történik. 2. részszempont: Jótállás időtartama (hónap): 10 súlyszám Az Ajánlattevő a Felolvasólapon köteles meghatározni, hogy hány hónapos jótállási időt vállal. Ajánlatkérő leszállított eszközzel kapcsolatban minimum 36 hónapos jótállási kötelezettséget ír elő, a 36 hónap alatti megajánlásokat Ajánlatkérő érvénytelennek tekinti. Ajánlatkérő a 60 hónapnál magasabb megajánlásokat nem értékeli többletponttal (értékelési limit), összhangban a Kbt. 71.§ (7) bekezdésében foglaltakkal. Az Ajánlatkérő a megajánlott jótállási időtartam hosszát veti össze, és ezek alapján értékel. A 2. részszempont, esetén a pontozás a Közbeszerzési Hatóság 2/2004 módosított ajánlása (K.É. 2012. évi 61. szám) III. A fejezet 1.bb. pontja szerinti egyenes arányosítással történik. A 3. részszempont: Szerviz és karbantartási költség (nettó Ft) A gyűjtő- és szállító járművekre vonatkozó szervizköltség (nettó Ft): Ajánlattevőnek évi 60 000 km futásteljesítmény és 2000 ürítés/év figyelembe vételével, 3 éves időtartamra vonatkozóan kell megadnia a kötelező szervizek, felülvizsgálatok időpontját és/vagy gyakoriságát, a szerviz során teljesítendő feladatokat (anyag és munkadíj bontásban), az egyes szervizek, felülvizsgálatok költségét, illetőleg az összesített költséget az alváz és a felépítmény tekintetében járművenként. A gyűjtő- és szállító járművekre vonatkozó szervizköltség a fentiek szerint megadott összes szervizköltség összege. Az anyagmozgató- és rakodógépekre vonatkozó karbantartási költség (nettó Ft): Az Ajánlattevő köteles meghatározni a 2 000 üzemórára számított karbantartási költséget nettó forintban az összes anyagmozgató és rakodógép tekintetében. Az anyagmozgató- és rakodógépekre vonatkozó karbantartási költség a fentiek szerint megadott összes szervizköltség összege A szerviz- és karbantartási költség meghatározásának módja: A szervizelőírás illetve karbantartási utasítás szerint, a jármű/gép rendeltetésszerű használata során szükségessé váló kötelező szerviz során felmerülő, a szervizfüzetbe bekerülő alábbi tételek szerint: — alkatrészek pótlásának költsége (anyag és munkadíj) — kenő- és segédanyagok pótlásának költsége és munkadíj. A fentiek szerint a gyűjtő- és szállító járművekre vonatkozó szervizköltség és anyagmozgató- és rakodógépekre vonatkozó karbantartási költség meghatározása során alkalmazott árlistának az Ajánlattevő által a jótállási kötelezettségek teljesítésére kijelölt szakszerviztől kell származnia, melyet az ajánlatba csatolni szükséges. Az Ajánlattevő a költségfelmérés teljes körűségének biztosítása érdekében vállalja, hogy mindazokat a rendeltetésszerű működtetésből származó szerviz-, illetve karbantartási munkák költségét, amelyek a tételes felsorolásban nem szerepelnek, az általa vállalt jótállási időszakon belül, térítésmentesen átvállalja. Az Ajánlatkérő a fentiek szerint megajánlott gyűjtő- és szállító járművekre vonatkozó szervizköltség és anyagmozgató- és rakodógépekre vonatkozó karbantartási költség összegét veti össze, és ezek alapján értékel. A 3. értékelési részszempont esetén a pontozás a Közbeszerzési Hatóság 2/2004 módosított ajánlása (K.É. 2012. évi 61. szám) III. A fejezet 1.ba. pontja szerinti fordított arányosítással történik. 4. részszempont: Üzemeltetés közbeni energetikai és környezeti hatások: A 48/2011. (III.30.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően Ajánlatkérő a Korm. rendelet 3.§ (2) bekezdésének megfelelően az alábbi hatásokat veszi figyelembe: A megajánlott közúti járművek motorjának: a) energiafelhasználása (fajlagos üzemanyag fogyasztása) b) fajlagos szén-dioxid kibocsátása (CO2) c) fajlagos nitrogén-oxid (NOx ) kibocsátása d) fajlagos nem-metán szénhidrogén (NMHC) kibocsátása e) fajlagos részecske kibocsátása (PM) Ajánlattevők a Korm. rendelet 4.§ (6) bekezdés előírásainak megfelelően adják meg a jelen közbeszerzés tárgya szerinti gyűjtő- anyagmozgató járművek, valamint rakodógépek motorjának az a-e) pontokban meghatározott értékeit. Ajánlattevők külön nyilatkozatban adják meg azt, hogy az egyes megajánlott járművek, gépek tekintetében pontosan milyen motor kerül alkalmazásra. Azon járművek esetében, amelyekre a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló miniszteri rendelet előírja a tüzelőanyag-fogyasztás, valamint a Korm. rendelet 1. melléklet 2. táblázatában felsorolt szén-dioxid- és szennyezőanyag-kibocsátás megállapítását, e jellemzők kilométerenkénti értékeit ennek megfelelően kell megállapítani. Egyéb járművek illetve kibocsátási adatok esetében a különböző ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében széles körben elismert vizsgálati eljárást vagy az adott ajánlatkérő számára elvégzett vizsgálat eredményeit, vagy a gyártó által nyújtott tájékoztatást kell figyelembe venni. A gyártók által nyújtott tájékoztatás akkor fogadható el, ha az - a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott tüzelőanyag-fogyasztási, vagy a szennyezőanyag kibocsátási jellemzők mérésére - akkreditált vizsgáló intézmény által végzett mérésen alapul. A széles körben elismert vizsgálati eljárás illetőleg az adott ajánlatkérő számára elvégzett vizsgálat tekintetében Ajánlatkérő az Egyesült Nemzetek Szervezete Európai Gazdasági Bizottságának (ENSZ-EGB) 49. számú előírása -járművekben használt kompressziós gyújtású motorok gáznemű és szilárd károsanyag-kibocsátása, valamint járművekben használt, szikragyújtású földgáz- vagy PB-motorok gáznemű károsanyag-kibocsátása elleni intézkedésekre vonatkozó egységes rendelkezések - 4B. melléklet: "Vizsgálati eljárás kompressziós gyújtású motorokhoz és szikragyújtású földgáz- vagy PB-motorokhoz, figyelembe véve a nagy teljesítményű motorok világszinten harmonizált tanúsítását (WHDC, 4. számú globális műszaki előírás (gtr))" vizsgálati eljárás alapján az állandósult üzemállapotú vizsgálati ciklus átmenetekkel (WHSC) szerinti előírások alapján lefolytatott vizsgálat eredményeit fogadja el. Ajánlattevő az ajánlatában csatolja az ajánlati dokumentációban kiadott táblázatot kitöltve, illetőleg csatolja a táblázatban megadott üzemeltetés közbeni energetikai és környezeti adatokat alátámasztó a fentiekben meghatározott vizsgálatok, eljárások dokumentumait. Amennyiben több jármű vagy gép esetében ugyanazon motor kerül alkalmazásra, úgy az adott motor tekintetében elég egyszer csatolni a vonatkozó dokumentumokat. A 4. részszempont, esetén a pontozás a Közbeszerzési Hatóság 2/2004 módosított ajánlása (K.É. 2012. évi 61. szám) III. A fejezet 1.bb. pontja szerinti egyenes arányosítással történik oly módon, hogy ajánlatkérő a dokumentációban meghatározott módon a megadott kibocsátási értékeket a közbeszerzésben megajánlott eszközökre vetítetten, külön előzetes pontozással értékeli, és az így kapott összesített pontszámot értékeli. 18.) Gépenként legalább 1 fő betanítását biztosítani kell a gép üzemszerű használatára. 19.) Az ajánlatkérő a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő visszalépése esetén a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést. 20.) Kbt. 40.§ (3)-(4). bekezdései alapján Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy Ajánlatkérő a tárgyi projekt megvalósításának támogatására irányuló igényt -pályázatot- nyújtott be. A támogatásra irányuló igény el nem fogadása, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadása olyan körülménynek tekintendő, amelyre Ajánlatkérő a szerződés megkötésére, vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat [Kbt. 76.§(1) d) pont, 124.§(9) bekezdés], valamint az Ajánlatkérő jogosult a támogatási szerződés megkötését vagy meghatározott összegben történő megkötését a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételként is kikötni.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szállítási szerződés keretében a „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése” program keretében KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0001 számú az „Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer teljes kiépítése” tárgyú projekt megvalósulásához szükséges eszközök beszerzése - Gyűjtő-, és anyagmozgató járművek, valamint rakodógépek beszerzése.
Többet mutasson
Mennyiség vagy érték:
Szállítási szerződés keretében a „Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése” program keretében KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0001 számú az „Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer teljes kiépítése” tárgyú projekt megvalósulásához szükséges eszközök beszerzése - Gyűjtő-, és anyagmozgató járművek, valamint rakodógépek beszerzése
Többet mutasson
Gyűjtő-, és anyagmozgató járművek, valamint rakodógépek beszerzése
— 1. tétel: Házhoz menő szelekítv gyűjtőjármű, tömörítőlapos, összkerék meghajtású (4x4), min 16 m3-es felépítménnyel - 2 db
— 2. tétel: Házhoz menő szelektív gyűjtőjármű, , min 16 m3-es felépítménnyel - 2 db
— 3. tétel: : Házhoz menő szelektív gyűjtőjármű, tömörítőlapos, min 16 m3-es felépítménnyel és szelektív hulladékgyűjtő edény ürítő daruval szerelve - 1 db
— 4. tétel: : Házhoz menő szelektív gyűjtőjármű, tömörítőlapos, min 16 m3-es felépítménnyel és 5 m³-es konténerek ürítésére is alkalmas ürítő szerkezettel - 1 db
— 5. tétel: Házhoz menő csomagolási gyűjtőjűrmű, tömörítőlapos , háromtengelyes - 3 db
— 6. tétel: Konténerszállításhoz gyűjtőjármú, tömörítőlapos, háromtenelyes és 5 m³-es konténerek ürítésére is alkalmas ürítő szerkezettel - 2 db
— 7. tétel: Házhoz menő csomagolási gyűjtőjármű, tömörítőlapos és szelektív hulladékgyűjtő edény ürítő daruval szerelve - 1 db
— 8. tétel: Görgős konténerszállító szelektív gyűjtőjármű a fülke mögé szerelt daruval - 1 db
— 9. tétel: Nyerges vontató RDF szállításához, mozgópadlós pótkocsival - 2 db vontató, 3 db pótkocsi
— 10. tétel: Homlokrakodó nagy teljesítményű (gumikerekű) - 1 db
— 11. tétel: Teleszkópos homlokrakodó - 1 db
— 12. tétel: Teleszkópos targonca - 1 db
— 13. tétel: Komposzt manipulációjához és nehézanyagok mozgatásához szükséges jármű (traktor), vontatható komposztforgatóval - 1 db
— 14. tétel: Komposztáló gépei - Mobil dobrosta és aprítógép - 1-1 db
Az ajánlati árnak magába kell foglalnia az eszközök üzembe helyezéséhez kapcsolódó költségeket is. További feltételek:
— az átadás üzembe helyezett állapotban, műszaki vizsgával,
— közúti járművek tekintetében rendszámmal és hatósági jelzésekkel ellátva történjen (okmányirodai ügyintézés);
— hibaelhárítás: az elhárítás megkezdése garanciális időszakban a hiba bejelentését követő 24 órán belül szakszerelőkkel biztosított legyen;
— képzés: a gépenként 2 főnyi személyzet betanítása 8 órában az üzemszerű használatra.
— A nyertes ajánlattevő köteles a megajánlásának megfelelő gyűjtő- és szállító járművekre vonatkozó szervizköltség keretében a megajánlásának megfelelően megadott 3 éves időtartamra vonatkozó kötelező szervizeket, felülvizsgálatokat elvégezni Az anyagmozgató- és rakodógépek karbantartási költségére vonatkozó megajánlásának megfelelően pedig köteles a nyertes ajánlattevő a megajánlásának megfelelően megadott 3 éves időtartamra vonatkozó karbantartási munkákat ellátni azzal, hogy mindazokat a rendeltetésszerű működtetésből származó szerviz-, illetve karbantartási munkák költségét, amelyek a tételes felsorolásban nem szerepelnek, az általa vállalt jótállási időszakon belül, térítésmentesen átvállalja.
Többet mutasson
A becsült érték az egyes tételcsoportok tekintetében az alábbiak szerint alakul:
1.-9. tételek tekintetében: 651 000 000 HUF
10.-14. tételek tekintetében: 215 000 000 HUF
A részletes műszaki specifikációt az ajánlati dokumentáció tartalmazza.
Időtartam: 45 hónap
Hivatkozási szám: KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0001.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0001 számú, az „Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer teljes kiépítése” tárgyú projekt.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Bodrogkeresztúri hulladékkezelő telep.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdésében illetőleg az 57.§ (1) bekezdés a-d) illetve f) pontjában foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet továbbá ajánlattevő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésben meghatározott kizáró okok fennállnak.
Többet mutasson
Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, akivel szemben, illetőleg akinek alvállalkozójával és az alkalmasság igazolásában részt vevő, általa az eljárásba bevont gazdasági szereplővel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdésben illetőleg a Kbt. 57.§ (1) bekezdés a-d) és f) pontokban szereplő kizáró okok valamelyike fennáll vagy a részéről (részükről) a kizáró ok az eljárás során következett be. Ugyancsak kizárásra kerül az ajánlattevő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésben szereplő kizáró okok valamelyike fennáll vagy a részéről (részükről) a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
Igazolási mód:
Az ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén minden ajánlattevő külön-külön), a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 2.-8.§ és 10-11. §-ai szerint köteles igazolni, illetve nyilatkozni arról, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő tekintetében az ajánlattevő köteles nyilatkozni az ajánlatban arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe Kbt. 56. § (1) bekezdése illetőleg a Kbt. 57.§ (1) a-d) valamint f) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő sem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdése illetve a Kbt. 57.§ (1) bekezdés a-d) és f) pontjai szerinti kizáró okok hatálya alá (Kbt. 58. § (3)).
Többet mutasson
A kizáró okok tekintetében becsatolt dokumentumoknak az ajánlati felhívás feladását követő keltezésűeknek kell lenniük.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét a Kbt. 172.§ (2) bekezdés k) pontja, valamint a 310/2011 Korm. rendelet 13.§ (1) bekezdés szerinti alábbi útmutatókra, melyek a www.kozbeszerzes.hu honlapon elérhetőek:
- A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról
az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (Közbeszerzési Értesítő 2012. évi 61. szám, 2012.06.01.)
a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (Közbeszerzési Értesítő 2012. évi 58. szám, 2012.05.23.)
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
P/1. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének a) pontja alapján ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén bármelyik ajánlattevő) csatoljon valamennyi élő pénzforgalmi számlájára vonatkozó, a számlavezető pénzügyi intézménytől származó - a felhívás feladásának napjánál nem régebbi - nyilatkozatot (attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak) az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— pénzforgalmi számla száma;
— számlanyitás időpontja;
— a pénzforgalmi számlán a felhívás feladásának napját megelőző 12 hónapban volt-e 15 napot meghaladó sorban állás.
Ajánlattevő csatoljon nyilatkozatot, amelyben megadja az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 12 hónapban vezetett valamennyi élő pénzforgalmi számlaszámát és a számlát vezető pénzügyi intézményt, továbbá a nyilatkozatban nyilatkoznia kell arról, hogy a felsorolt pénzforgalmi számlákon túl, más pénzforgalmi számlával nem rendelkezik. A sorban állás alatt Ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. törvény 2.§25. pont szerinti sorbaállítás fogalmát érti.
Többet mutasson
P/2. Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén bármelyik ajánlattevővel) A Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének c) pontja alapján csatolja a felhívás feladásának napját megelőző három üzleti év közbeszerzés tárgyából (települési szilárdhulladék gyűjtő és szállító jármű, valamint anyagmozgató- és rakodógép értékesítése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, évenkénti bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek a forgalmi adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
P/3. A Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevőnek a felhívás feladásának napját megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti eredmény-kimutatását (ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét).
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlatkérő által kért eredmény-kimutatás a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, annak adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható eredmény-kimutatás csatolása az ajánlatban nem szükséges.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő eredmény-kimutatással azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (települési szilárdhulladék gyűjtő és szállító jármű, valamint anyagmozgató- és rakodógép gép értékesítése) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia az ajánlatkérő által a felhívásban meghatározott értéket. (310/2011. Korm. Rendelet 14.§ (2) bekezdés)
Többet mutasson
A 310/2011. Korm. Rendelet 14.§ (3) bekezdése szerint, ha az ajánlattevő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésének b) vagy c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § (5) bekezdése szerint más szervezetkapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben támaszkodhat.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha bármelyik élő pénzforgalmi számláján a számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat alapján az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban 15 napot meghaladó sorban állás mutatkozott.
P/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben
P/2.1. a közbeszerzés tárgya szerinti tevékenységből (települési szilárdhulladék gyűjtő és szállító jármű, valamint anyagmozgató- és rakodógép értékesítése) származó nettó árbevétele a felhívás feladásának napját megelőző három üzleti év egyszerű számtani átlaga alapján nem éri el az 287 000 000 forintot.
Többet mutasson
P/3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a mérleg szerinti eredménye az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három lezárt üzleti évből egynél több évben negatív volt.
Amennyiben az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő alkalmatlan, ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (települési szilárdhulladék gyűjtő és szállító jármű, valamint anyagmozgató- és rakodógép gép értékesítése) származó nettó árbevétele nem éri el az 500. 000 000- Ft-ot
Többet mutasson
A P/1.-P/3. pontok szerinti alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek (Kbt. 55. § (4) bekezdés), a Kbt. 55. § (1) bekezdésének d) pontja szerint meghatározott azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre (P/1 és P/3), elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Ajánlattevők legyenek figyelemmel a Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdéseiben foglaltakra, különös tekintettel a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontjában foglalt feltételekre.
Műszaki és szakmai képességek:
M.1. Ajánlattevő a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15.§ (1) bekezdés a) pontja alapján ismertesse az ajánlati felhívás feladását megelőző 36 hónapban teljesített, a közbeszerzés tárgyára vonatkozó szállításait, a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16.§ (1) és (2) bekezdésének megfelelően igazolva.
Többet mutasson
Az igazolásnak, illetve nyilatkozatnak legalább a következő adatokat kell tartalmaznia: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szállítás tárgya, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
Ha a referencia-munkákat az ajánlattevő nem önállóan teljesítette (közös ajánlattétel keretében), akkor, amennyiben lehetséges meg kell jelölnie a referencia nyilatkozatban/igazolásban, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette és milyen értékű az ő teljesítési hányada, illetőleg mi a teljesítésének pontos műszaki tartalma.
Többet mutasson
A Korm. rendelet 15.§ (2) bekezdése a) pontja alapján a csatolt nyilatkozatból, illetve referenciaigazolásokból derüljenek ki egyértelműen azok az adatok, amelyek az alkalmassági minimumkövetelményekben előírt kritériumoknak való megfelelőséget igazolják. A cégszerű nyilatkozatban szükséges feltüntetni, hogy ajánlattevő az egyes referenciákat melyik alkalmassági minimum-követelmény tekintetében kívánja felhasználni! Egy teljesítés több alkalmassági feltételnek is megfelelhet.
Többet mutasson
Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 129.§ (7) bekezdés figyelembe vételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az ajánlattevő alkalmatlan, ha az alábbiakban meghatározott feltétel fennáll:
M.1. az ajánlattevő nem rendelkezik a hirdetmény feladását megelőző 36 hónapos időszakban egy szerződés keretében teljesített
a.) minimum nettó 180 millió Ft. értékű anyagmozgató- és rakodógép szállítására vonatkozó teljesített referenciával mely keretében legalább 1 db rakodó, 1 db forgatógép és 1 db emelőgép szállítása teljesült;
b.) minimum nettó 500 millió Ft. értékű öntömörítős hulladékgyűjtő gép szállítására vonatkozó teljesített referenciával
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek (Kbt. 55. § (4) bekezdés). Ajánlattevők legyenek figyelemmel a Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdéseiben foglaltakra.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
— Késedelmi kötbér: Az ajánlattevő (szerződést teljesítő szállító) késedelmes teljesítés esetén kötbér fizetésére köteles. A kötbér alapja a késedelmesen szállított tételre megajánlott teljes nettó szállítási díj, mértéke a késedelem minden naptári napja után napi 0,5 % a kötbéralapra vetítetten, de összesen legfeljebb a megajánlott teljes nettó szállítási díj 20 %-a. Amennyiben ajánlattevő a IV.2.1. 3. részszempontra vonatkozó megajánlásában foglaltaknak nem határidőben tesz eleget, úgy a késedelmi kötbér a megajánlásnak megfelelő időponthoz képest számítódik, azzal, hogy ebben az esetben a kötbér alapja a megajánlott tevékenységre vonatkozó anyag és munkadíj összege.
Többet mutasson
— Meghiúsulási kötbér a teljes nettó vállalási ár 20 %-a,
— Előleg visszafizetési biztosíték: Ajánlattevő előleg igénylése esetén az előleg visszafizetésének biztosítékaként a szerződésben (dokumentációban) foglaltak szerint köteles előleg-visszafizetési biztosítékot nyújtani. Az előleg-visszafizetési biztosítékra a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 57/A. § előírásai az irányadóak. A közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződésben a közszféra szervezet kedvezményezett köteles kikötni a közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés elszámolható össze-gének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, az NFÜ javára szóló, a Kbt. 126. § (6) bekezdése b) pont szerinti biztosíték-nyújtás kötelezettségét. A Kbt. 126.§ (6) bekezdés b) pont alapján a Kbt. 126.§ (6) bekezdés a) pontjában meghatározott formában, illetőleg a gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet szállító cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50%-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalása, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, valamint az Áht. 92. § (1) bekezdése szerinti állami kezesség is elfogadható a szállítói előleg biztosítékaként. A nyertes ajánlattevő köteles biztosítani, hogy az előleg-visszafizetési biztosíték érvényben marad és lehívható mindazon időpontig, amíg az előleg összege visszafizetésre nem került, de az előleg-visszafizetési biztosíték összege progresszív módon csökkenthető azokkal az összegekkel, amelyeket a nyertes ajánlattevő visszafizetett, ahogyan az a Részszámlákban szerepel.
Többet mutasson
- Jótállás: A nyertes ajánlattevőnek egységesen minden áru (tétel) tekintetében minimum 36 hónap jótállást kell vállalnia (10 éves alkatrész utánpótlás biztosítása mellett) az utolsó áru leszállításának időpontjától kezdve.
A biztosítékokat a Kbt. 126 § (6) bekezdésének a) pontjában foglaltak, az előleg visszafizetési biztosíték tekintetében a b) pont alapján a fentiek szerint kell nyújtani. Ajánlattevők csatolják nyilatkozatukat a Kbt. 126. § (5) bekezdés szerint.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Jelen közbeszerzési eljárás nyomán létrejövő szerződés finanszírozása a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretén belül az Európai Unió, a Magyar Állami Költségvetés és az Ajánlatkérő saját forrásaiból történik. A támogatás intenzitása: 93,629341%
Többet mutasson
A Kbt. 131.§ (2) bekezdésére tekintettel a 4/2011 (I.28.) Korm. rendelet 57/A.§ alapján a nyertes Ajánlattevő jogosult jelen szerződés - támogatási szerződés terhére - elszámolható összege legfeljebb 30%-ának megfelelő mértékű szállítói előleg igénylésére, előleg-visszafizetési biztosíték nyújtása mellett. Az előleg visszafizetése a 4/2011 (I.28.) Korm. rendelet 57/A.§ alapján történik. Az előleg a résszámlák összegéből kerül levonásra.
Többet mutasson
26/2012. (X. 24.) NFM utasítás
A 191.§-ban foglaltak szerint " (1) A szállítói előleget a szállító több részletben is igényelheti a szállítói szerződéssel összhangban.
(2) Ha a folyósított szállítói előleggel a szállító teljes mértékig elszámolt, újra igényelheti a szállítói szerződés szerinti maximális szállítói előleget, ha ez a szállítói szerződésbe nem ütközik, és ha az igényelt szállítói előleg támogatástartalma, a korábban már folyósított szállítói előleg támogatástartalma, valamint a számla alapján már kifizetett teljes összeg támogatástartalma a szállítói szerződés szerinti ellenszolgáltatás elszámolható összegének támogatástartalmát nem haladja meg."
Többet mutasson
A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: Forint.
Ajánlatkérő részszámla benyújtási lehetőséget járművenként (eszközönként) biztosít.
A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák és mellékletei ajánlatkérő általi kézhezvételét követő 30 napon belül átutalással kerülnek kiegyenlítésre, szállítói kifizetés keretében, figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: Kbt. 130.§, (1); (4); (5) és (6) bekezdések, 131.§ (3) bekezdés, a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 57/A§ és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A.§, illetőleg a Ptk. 292/B (1) bekezdése.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását (Kbt. 27. § (2)).
Egyéb különleges feltételek:
Szállító vállalja a környezettudatos (Zöld beszerzés) beszerzés alkalmazását:
— Amennyiben lehetséges az egyeztetéseket nem személyesen hajtják végre, hogy csökkentsék az utazások számát, figyelembe véve a kivitelezési tevékenység folyamatos jelenlétet igénylő folyamatait, az ellenőrzési feladatok és koordinációk igényeit,
— Egyeztetések, megbeszélések elektronikus úton történnek a papír felhasználás csökkentésének érdekében,
— a tájékoztató anyagokhoz újrahasznosított papír használata, lehetőség szerint kétoldalas
nyomtatással,
— a jegyzetek készítéséhez, fax küldéséhez/fogadásához egyoldalas nyomtatványok felhasználása.
— fejlesztéshez kapcsolódó nyilvános eseményeken és a kommunikációban esélytudatosságot kell megvalósítani.

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A fizetés feltételei és módja: A dokumentáció ára bruttóban értendő. A dokumentáció ellenértékét az ajánlatkérő (Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás) Tokaji Takarékszövetkezetnél vezetett 56100017-11062828 számú bankszámlájára kell átutalni.
Többet mutasson
— Az átutalási megbízáson fel kell tüntetni „Abaúj-Zemplén Infrastruktúra - gurulótechnika beszerzése” közleményt. A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele.
A dokumentáció - előzetes bejelentkezést követően - munkanapokon 9:00-14:00 óra között [az ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00 és 11:00 óra között] személyesen átvehető az ajánlatkérőnél az ajánlati felhívás I. szakasz I.1. pontjában meghatározott helyen, illetőleg postai úton történő megküldése is kérhető.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, a Kbt. 50. § (3) bekezdése az irányadó. A dokumentáció nyilvánosságra nem hozható, másra át nem ruházható. Ajánlatkérő lehetőséget biztosít a dokumentációba történő ingyenes betekintésre a dokumentáció személyes átvételére megadott időpontokban. A dokumentációt bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen átveheti, a dokumentáció ellenértékét kizárólag a 124.§ (4) bekezdése szerinti szervezet köteles az Ajánlatkérő által meghatározott feltételek szerint megfizetni.
Többet mutasson
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2014-02-24 📅
A bontás helye:
MAGYARORSZÁG, Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás, 3900 Szerencs, Eperjes út 7. szám
Hely: MAGYARORSZÁG, Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás, 3900 Szerencs, Eperjes út 7. szám
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
Jogosultak: a Kbt. 62.§ (2) bekezdése alapján meghatározott személyek.
A bontási eljárás a Kbt. 62.§ (3), (4), (6) és (7) bekezdéseinek megfelelően kerül lefolytatásra.
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Ajánlati ár (nettó Ft) (60)
2. Jótállás (hónap) (10)
3. Szerviz-és karbantartási költség (nettó Ft) (15)
4. Üzemeltetés közbeni energetikai és környezeti hatások (15)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15847
Más típusú ajánlatkérő: Other
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Hörcsik Richárd
Név: Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás
Postacím: Eperjes út 7.
Postai város: Szerencs
Postai irányítószám: 3900
Kapcsolattartó pont: Weingartner Balázs, projektmenedzser
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0001.
További információk
1.) Kiegészítő tájékoztatás: Az Ajánlatkérő konzultációt nem tart, egyéb kiegészítő tájékoztatást a Kbt. 45. § (1)-(6) bekezdésének megfelelően az Ajánlatkérő nevében eljárón keresztül kérhet.
2.) Irányadó idő: Az ajánlati felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
3.) Árfolyamok: A különböző devizák forintra történő átszámításánál a felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára az ajánlattevő saját központi bankja által felhívás feladásának napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kerül átszámításra a fentiek szerint. A beszámoló és az abból származtatható adatok tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot, referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes árfolyamot kell alkalmazni. Az árbevételre vonatkozó nyilatkozat (Ajánlati Felhívás III.2.2. szerinti alkalmassági minimumkövetelmény) tekintetében az árfolyamszámítás az adott év utolsó napján érvényes árfolyam.
Többet mutasson
4.) Ajánlattételi képesség igazolására:
— Az ajánlathoz csatolni kell az aláírási címpéldányokat vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9.§-a szerinti ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintákat annak igazolására, hogy az ajánlatot, illetőleg az abban szereplő nyilatkozatokat az ajánlattevő, az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő képviseletére jogosult személy írta alá.
Többet mutasson
— Folyamatban lévő változás bejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
— A nem cégjegyzésre jogosult aláíró személy esetében cégjegyzésre jogosult személy(ek) által adott közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást. A meghatalmazás a meghatalmazott személy aláírás-mintáját is kell, hogy tartalmazza.
Többet mutasson
5.) Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét azzal, hogy a Kbt. 67.§ (5) bekezdésére tekintettel az ajánlatkérő újabb hiánypótlást nem rendel el arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
6.) Ajánlatkérő az ajánlattevőket az eljárás eredményéről (az írásbeli összegzés megküldésével) a Kbt. 77. § (1)-(2) bekezdése szerint írásban tájékoztatja.
7.) A Kbt. 124. § (5) bekezdése alapján az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége további 30 nappal meghosszabbodik.
8.) Az ajánlatok benyújtása:
— Az ajánlatokat írásban, zárt csomagolásban, 1 (egy) papír alapú példányban, valamint 1 (egy) elektronikus másolati példányban (a papír alapú példánnyal mindenben megegyező elektronikus másolati példány - CD-n vagy DVD-n) kéri benyújtani az ajánlatkérő, az ajánlati felhívás I/1. pontjában megadott címére közvetlenül vagy postai úton az ajánlattételi határidő lejártáig a Kbt. 61.§ (1) bekezdésének megfelelően.
Többet mutasson
— Ajánlattevőnek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell benyújtania a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya papír alapú példánnyal megegyezik.
— Az ajánlatok benyújtásának helye: Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás 3900 Szerencs, Eperjes út 7. szám
— A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
— Az ajánlat eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás egy része a matricán legyen. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és a hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Az ajánlatot az oldalszámokat is tartalmazó tartalomjegyzékkel ellátva kell benyújtani. A tartalomjegyzék az ajánlat elején kerüljön becsatolásra.
Többet mutasson
— A borítékot az alábbi felirattal kell ellátni: „Ajánlat - „Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer teljes kiépítése - gurulótechnika beszerzése” valamint "Az ajánlattételi határidő lejártáig felbontani TILOS!"
9.) Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, amely tartalmazza az ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet.
Többet mutasson
10.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 60. § (3) bekezdésére vonatkozóan.
11.) Az ajánlatban ajánlattevő nyilatkozzon a Kbt. 60. § (5) bekezdésére vonatkozóan.
12.) Az ajánlatokhoz benyújtandó igazolásokat egyszerű másolatban is elegendő csatolni. Az idegen nyelvű okiratok az ajánlattevő általi felelős magyar nyelvű fordításban csatolandók.
13.) Ajánlattevőnek ajánlatába be kell csatolnia nyilatkozatát a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontjaira vonatkozóan. Nemleges nyilatkozat is csatolandó.
14.) A III.2.2. pont P/1, P/2, P/3 alpontjaiban felsorolt pénzügyi-gazdasági alkalmassági követelmények, és a III.2.3. pont M/1, alpontjaiban felsorolt műszaki-szakmai alkalmassági követelmények és ezek igazolási módja a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban kerültek meghatározásra.
Többet mutasson
15.) Az ajánlat benyújtása ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek összegszerűen meghatározott mértéke: 2 000 000,- Ft (azaz négymillió forint). Az ajánlati biztosíték nyújtásának feltételei: az ajánlati biztosíték teljesíthető az Ajánlatkérő (Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás) Tokaji Takarékszövetkezetnél vezetett 56100017-11062828 számú számlájára az ajánlattételi határidő lejártáig, készpénz-átutalási igazoláson vagy átutalással a következő megjelöléssel: „Abaúj-Zemplén gurulótechnika beszerzése - ajánlati biztosíték.” Az ajánlati biztosíték bankgaranciával is teljesíthető. A bankgarancia kedvezményezettjeként az Ajánlatkérőt kell megjelölni, továbbá fel kell tüntetni, hogy „Abaúj-Zemplén gurulótechnika beszerzése - ajánlati biztosíték”. A bankgaranciának az ajánlati kötöttség időtartamáig érvényben kell lennie. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. § (5) -(7) bekezdése alapján kerül visszafizetésre. Az ajánlati biztosíték teljesíthető továbbá biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel is. Amennyiben ajánlattevők átutalással kívánják az ajánlati biztosíték nyújtani, az ajánlatban csatoljanak egy nyilatkozatot, hogy mely számlára lehet a biztosítékot visszautalni. Az ajánlati biztosítékot ajánlatkérő akkor tekinti rendelkezésre bocsátottnak és ajánlatkérő által lehívhatónak, ha az ajánlati biztosíték összegét az Ajánlatkérő számláján jóváírták, vagy a megfelelő tartalmú eredeti bankgarancia-levél, vagy a megfelelő tartalmú eredeti készfizető kezességet vállaló eredeti kötvény az ajánlattól elkülönítetten, zárt borítékban becsatolásra kerül. Mindezek mellett az átutalási igazolás, vagy befizetési igazolás, a bankgarancia levél illetőleg a biztosítási kötvény egyszerű másolatát kérjük az ajánlatba becsatolni szíveskedjenek.
Többet mutasson
16.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-től 100-ig.
17.) Bírálati szempontok és értékelési módszerük:
1. részszempont: Ajánlati ár (nettó Ft): 60 súlyszám
Az 1. részszempont, esetén a pontozás a Közbeszerzési Hatóság 2/2004 módosított ajánlása (K.É. 2012. évi 61. szám) III. A fejezet 1.ba. pontja szerinti fordított arányosítással történik.
2. részszempont: Jótállás időtartama (hónap): 10 súlyszám
Az Ajánlattevő a Felolvasólapon köteles meghatározni, hogy hány hónapos jótállási időt vállal. Ajánlatkérő leszállított eszközzel kapcsolatban minimum 36 hónapos jótállási kötelezettséget ír elő, a 36 hónap alatti megajánlásokat Ajánlatkérő érvénytelennek tekinti. Ajánlatkérő a 60 hónapnál magasabb megajánlásokat nem értékeli többletponttal (értékelési limit), összhangban a Kbt. 71.§ (7) bekezdésében foglaltakkal. Az Ajánlatkérő a megajánlott jótállási időtartam hosszát veti össze, és ezek alapján értékel.
Többet mutasson
A 2. részszempont, esetén a pontozás a Közbeszerzési Hatóság 2/2004 módosított ajánlása (K.É. 2012. évi 61. szám) III. A fejezet 1.bb. pontja szerinti egyenes arányosítással történik.
A 3. részszempont: Szerviz és karbantartási költség (nettó Ft)
A gyűjtő- és szállító járművekre vonatkozó szervizköltség (nettó Ft): Ajánlattevőnek évi 60 000 km futásteljesítmény és 2000 ürítés/év figyelembe vételével, 3 éves időtartamra vonatkozóan kell megadnia a kötelező szervizek, felülvizsgálatok időpontját és/vagy gyakoriságát, a szerviz során teljesítendő feladatokat (anyag és munkadíj bontásban), az egyes szervizek, felülvizsgálatok költségét, illetőleg az összesített költséget az alváz és a felépítmény tekintetében járművenként. A gyűjtő- és szállító járművekre vonatkozó szervizköltség a fentiek szerint megadott összes szervizköltség összege.
Többet mutasson
Az anyagmozgató- és rakodógépekre vonatkozó karbantartási költség (nettó Ft): Az Ajánlattevő köteles meghatározni a 2 000 üzemórára számított karbantartási költséget nettó forintban az összes anyagmozgató és rakodógép tekintetében. Az anyagmozgató- és rakodógépekre vonatkozó karbantartási költség a fentiek szerint megadott összes szervizköltség összege
Többet mutasson
A szerviz- és karbantartási költség meghatározásának módja:
A szervizelőírás illetve karbantartási utasítás szerint, a jármű/gép rendeltetésszerű használata során szükségessé váló kötelező szerviz során felmerülő, a szervizfüzetbe bekerülő alábbi tételek szerint:
— alkatrészek pótlásának költsége (anyag és munkadíj)
— kenő- és segédanyagok pótlásának költsége és munkadíj.
A fentiek szerint a gyűjtő- és szállító járművekre vonatkozó szervizköltség és anyagmozgató- és rakodógépekre vonatkozó karbantartási költség meghatározása során alkalmazott árlistának az Ajánlattevő által a jótállási kötelezettségek teljesítésére kijelölt szakszerviztől kell származnia, melyet az ajánlatba csatolni szükséges. Az Ajánlattevő a költségfelmérés teljes körűségének biztosítása érdekében vállalja, hogy mindazokat a rendeltetésszerű működtetésből származó szerviz-, illetve karbantartási munkák költségét, amelyek a tételes felsorolásban nem szerepelnek, az általa vállalt jótállási időszakon belül, térítésmentesen átvállalja.
Többet mutasson
Az Ajánlatkérő a fentiek szerint megajánlott gyűjtő- és szállító járművekre vonatkozó szervizköltség és anyagmozgató- és rakodógépekre vonatkozó karbantartási költség összegét veti össze, és ezek alapján értékel.
A 3. értékelési részszempont esetén a pontozás a Közbeszerzési Hatóság 2/2004 módosított ajánlása (K.É. 2012. évi 61. szám) III. A fejezet 1.ba. pontja szerinti fordított arányosítással történik.
4. részszempont: Üzemeltetés közbeni energetikai és környezeti hatások:
A 48/2011. (III.30.) Korm. rendelet előírásainak megfelelően Ajánlatkérő a Korm. rendelet 3.§ (2) bekezdésének megfelelően az alábbi hatásokat veszi figyelembe:
A megajánlott közúti járművek motorjának:
a) energiafelhasználása (fajlagos üzemanyag fogyasztása)
b) fajlagos szén-dioxid kibocsátása (CO2)
c) fajlagos nitrogén-oxid (NOx ) kibocsátása
d) fajlagos nem-metán szénhidrogén (NMHC) kibocsátása
e) fajlagos részecske kibocsátása (PM)
Ajánlattevők a Korm. rendelet 4.§ (6) bekezdés előírásainak megfelelően adják meg a jelen közbeszerzés tárgya szerinti gyűjtő- anyagmozgató járművek, valamint rakodógépek motorjának az a-e) pontokban meghatározott értékeit. Ajánlattevők külön nyilatkozatban adják meg azt, hogy az egyes megajánlott járművek, gépek tekintetében pontosan milyen motor kerül alkalmazásra. Azon járművek esetében, amelyekre a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló miniszteri rendelet előírja a tüzelőanyag-fogyasztás, valamint a Korm. rendelet 1. melléklet 2. táblázatában felsorolt szén-dioxid- és szennyezőanyag-kibocsátás megállapítását, e jellemzők kilométerenkénti értékeit ennek megfelelően kell megállapítani. Egyéb járművek illetve kibocsátási adatok esetében a különböző ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében széles körben elismert vizsgálati eljárást vagy az adott ajánlatkérő számára elvégzett vizsgálat eredményeit, vagy a gyártó által nyújtott tájékoztatást kell figyelembe venni. A gyártók által nyújtott tájékoztatás akkor fogadható el, ha az - a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott tüzelőanyag-fogyasztási, vagy a szennyezőanyag kibocsátási jellemzők mérésére - akkreditált vizsgáló intézmény által végzett mérésen alapul. A széles körben elismert vizsgálati eljárás illetőleg az adott ajánlatkérő számára elvégzett vizsgálat tekintetében Ajánlatkérő az Egyesült Nemzetek Szervezete Európai Gazdasági Bizottságának (ENSZ-EGB) 49. számú előírása -járművekben használt kompressziós gyújtású motorok gáznemű és szilárd károsanyag-kibocsátása, valamint járművekben használt, szikragyújtású földgáz- vagy PB-motorok gáznemű károsanyag-kibocsátása elleni intézkedésekre vonatkozó egységes rendelkezések - 4B. melléklet: "Vizsgálati eljárás kompressziós gyújtású motorokhoz és szikragyújtású földgáz- vagy PB-motorokhoz, figyelembe véve a nagy teljesítményű motorok világszinten harmonizált tanúsítását (WHDC, 4. számú globális műszaki előírás (gtr))" vizsgálati eljárás alapján az állandósult üzemállapotú vizsgálati ciklus átmenetekkel (WHSC) szerinti előírások alapján lefolytatott vizsgálat eredményeit fogadja el.
Többet mutasson
Ajánlattevő az ajánlatában csatolja az ajánlati dokumentációban kiadott táblázatot kitöltve, illetőleg csatolja a táblázatban megadott üzemeltetés közbeni energetikai és környezeti adatokat alátámasztó a fentiekben meghatározott vizsgálatok, eljárások dokumentumait. Amennyiben több jármű vagy gép esetében ugyanazon motor kerül alkalmazásra, úgy az adott motor tekintetében elég egyszer csatolni a vonatkozó dokumentumokat.
Többet mutasson
A 4. részszempont, esetén a pontozás a Közbeszerzési Hatóság 2/2004 módosított ajánlása (K.É. 2012. évi 61. szám) III. A fejezet 1.bb. pontja szerinti egyenes arányosítással történik oly módon, hogy ajánlatkérő a dokumentációban meghatározott módon a megadott kibocsátási értékeket a közbeszerzésben megajánlott eszközökre vetítetten, külön előzetes pontozással értékeli, és az így kapott összesített pontszámot értékeli.
Többet mutasson
18.) Gépenként legalább 1 fő betanítását biztosítani kell a gép üzemszerű használatára.
19.) Az ajánlatkérő a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő visszalépése esetén a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést.
20.) Kbt. 40.§ (3)-(4). bekezdései alapján Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy Ajánlatkérő a tárgyi projekt megvalósításának támogatására irányuló igényt -pályázatot- nyújtott be. A támogatásra irányuló igény el nem fogadása, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadása olyan körülménynek tekintendő, amelyre Ajánlatkérő a szerződés megkötésére, vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat [Kbt. 76.§(1) d) pont, 124.§(9) bekezdés], valamint az Ajánlatkérő jogosult a támogatási szerződés megkötését vagy meghatározott összegben történő megkötését a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépését felfüggesztő feltételként is kikötni.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2014/S 008-009128 (2014-01-07)
További információk (2014-02-03)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-02-03 📅
Benyújtási határidő: 2014-02-27 📅
Közzététel dátuma: 2014-02-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 026-040597
Hirdetményre hivatkozik: 2014/S 8-009128
HL-S szám: 26
Forrás: OJS 2014/S 026-040597 (2014-02-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-07-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 859 990 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Kossuth út 85.
Postai irányítószám: 3916
Postai város: Bodrogkeresztúr
Kapcsolat
Internetcím: http://www.zoldzemplen.hu 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-07-31 📅
Közzététel dátuma: 2014-08-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 147-264181
HL-S szám: 147
További információk
A szerződés megkötésére 15.7 2014. napján került sor a nyertes ajánlattevővel. Nyertes ajánlattevő: P1-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. és Scania Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. közös ajánlattevők, (2051 Biatorbágy, Rozália park 1.) Közös ajánlattevői tagok: Scania Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2051 Biatorbágy, Rozália park 1.) – középvállalkozásnak minősül. P1-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. (3534 Miskolc, Endresz György utca 2.) – kisvállalkozásnak minősül. További ajánlattevő neve, címe: Volvo Hungária Kft. 1172 Budapest, Cinkotai út 34.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0001
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Bodrogkeresztúri hulladékkezelő telep

Eljárás
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Ajánlati ár (nettó HUF) (60)
3. Szerviz-és karbantartási költség (nettó HUF) (15)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2014-06-17 📅
Név: P1-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft. és Scania Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. közös ajánlattevők
Postacím: Rozália park 1.
Postai város: Biatorbágy
Postai irányítószám: 2051
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: zsolt.somogyi@scania.hu 📧
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Májer József

Hivatkozás
Azonosítók
A Hivatalos Lapban megjelent közlemény száma S: 2014/S 26-040597

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Internetcím: http://www.kozbeszerzes.hu/ 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2014/S 147-264181 (2014-07-31)