Tervezési szerződés: M1 autópálya, Hegyeshalom (nyugat) és országhatár (Ausztria) közötti szakasz akadálymentesítéséhez Megvalósíthatósági tanulmány, Közúti Biztonsági Hatástanulmány, Környezeti hatástanulmány, valamint engedélyezési terv készítése tárgyában

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Tervezési szerződés: M1 autópálya, Hegyeshalom (nyugat) és országhatár (Ausztria) közötti szakasz akadálymentesítéséhez Megvalósíthatósági tanulmány, Közúti Biztonsági Hatástanulmány, Környezeti hatástanulmány, valamint engedélyezési terv készítése tárgyában.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2014-04-24. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-03-10.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2014-03-10 Ajánlati felhívás
2014-07-29 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2014-03-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Tervezési szerződés: M1 autópálya, Hegyeshalom (nyugat) és országhatár (Ausztria) közötti szakasz akadálymentesítéséhez Megvalósíthatósági tanulmány, Közúti Biztonsági Hatástanulmány, Környezeti hatástanulmány, valamint engedélyezési terv készítése tárgyában.M1 autópálya kb. 3,5 km hosszúságú egybefüggő szakaszára elkészítendő a Hegyeshalmi határátkelőhely környezetére az autópálya akadálymentes forgalmának biztosítására a Megvalósíthatósági Tanulmány, a Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat, a szakaszt érintően a környezeti hatástanulmánya és az építési engedélyezési terve.Részletesen az ajánlatkérési dokumentáció , tervezési szerződéstervezet 2. sz. mellékletében foglaltak szerint.95 000 000
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 95 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Postacím: Váci út 45.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nif.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 14368572 📞
Fax: +36 14368560 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-03-10 📅
Benyújtási határidő: 2014-04-24 📅
Közzététel dátuma: 2014-03-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 051-085314
HL-S szám: 51
További információk
1. Ajánlatkérő jelen eljárását a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján indítja meg. A megkötendő szerződés(ek) – amennyiben a Szerződő Felek aláírásukkal már ellátták – a tárgyi projekt pénzügyi fedezetét biztosító támogatási szerződés utolsóként aláíró szerződő fél által történő aláírásának napját követő 15. napon lép(nek) hatályba, rendelkezései(k) attól a naptól fogva kötelezően alkalmazandók. 2. Az ajánlat benyújtásának feltétele, a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának – ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi – átvétele a Kbt. 49.§ (6) bekezdése alapján. A dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon 09:00-12:00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 09:00-től az ajánlattételi határidő lejártáig az A mellékletben meghatározott címen. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A Kbt. 50. § (3) bek. megfelelően irányadó. 3. Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és – a Kbt 124.§ (4) bekezdés szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik. 4. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak, továbbá a Kbt. 126. § 5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni. 5. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről. 6. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a képviselő konzorciumi tagot meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges felelősséget kell vállalniuk. 7. Ajánlatkérő a Kbt. 45. § szerint biztosítja a kiegészítő tájékoztatást. 8. Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a Kbt. 67. § rendelkezései szerint biztosít lehetőséget hiánypótlásra, a következő korlátozással. Amennyiben ajánlattevő a hiánypótlás során az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, úgy Ajánlatkérő ezen gazdasági szereplő vonatkozásában kizárólag egy alkalommal biztosít lehetőséget hiánypótlásra. Ez utóbbi hiánypótlás során újabb gazdasági szereplő bevonása az eljárásban nem lehetséges. 9. Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 10. Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányának vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9. § (3) bekezdése előírásainak megfelelően elkészített, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát. 11. Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat. 12. A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni. Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kérjük benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak. Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű fordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. tv és végrehajtására kiadott 13/1991. (IX. 26.) IM rendelet, valamint 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet és a végrehajtására kiadott 7/1986. (VI. 26.) számú IM rendeletek az irányadóak. 13. Az ajánlathoz az ajánlattevőnek a referenciák tekintetében összefoglaló táblázatot kell csatolnia, mely alkalmassági feltételenként bemutatja, hogy az ajánlathoz csatolt referenciaigazolás(ok) melyik alkalmassági feltétel igazolására szolgálnak. A táblázatnak minimálisan tartalmaznia kell az alkalmassági feltételre való hivatkozást vagy megnevezést, a teljesítés időpontját, és helyét, a szerződést kötő másik fél megnevezését, a referenciamunka ismertetését, az ellenszolgáltatás összegét, Konzorciumi teljesítés esetén a szerződést kötő másik fél nyilatkozatát arról, hogy a konzorciumi tagok által egyetemleges felelősségvállalás mellet elvégzett munka konzorciumi tagonként elkülöníthető-e. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát). 14. Az ajánlathoz ajánlattevőnek a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában összefoglaló táblázatot kell csatolnia, mely bemutatja, hogy a bemutatott szakemberek melyik alkalmassági feltétel igazolására vonta be, a szakemberek nevének, kamarai azonosítószámának és az őket foglalkoztató társaság nevének megjelölése mellett. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát) 15. Az ajánlatot 1 db nyomtatott eredeti és 3 db elektronikus másolati példányban kell benyújtani. Az elektronikus másolati példányokat, egy vagy több elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető képformátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több fájlban. Ajánlatkérő az ajánlatok nyomtatott formáját ellenőrzi. 16. A Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén a referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes árfolyamot, a beszámoló és az abból származtatható adatok tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot, míg az árbevételre vonatkozó nyilatkozat tekintetében az adott év utolsó napján érvényes hivatalos (MNB) árfolyamot kell alapul venni. Ajánlatkérő előírja ajánlattevők számára, hogy amennyiben ajánlatukban alkalmazzák a forintról devizára illetve devizáról forintra történő átváltást, úgy az átszámítás(ok)hoz kapcsolódóan nyilatkozat formájában is közöljék az alkalmazott árfolyamot. 17. Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével köthető meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt a 77. § (2) bekezdése szerinti összegezésben megjelölte. 18. A nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötés hatályba lépésének időpontjára rendelkezésre kell bocsátania jelen felhívás III.1.1 pontja szerinti teljesítési biztosítékot a dokumentációban szereplő feltételek szerint. 19. Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével a Kbt. 94. § (3) bekezdés b) pontja szerint – amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak – hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le. 20. Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők (ideértve azon gazdasági szereplőt is, aki érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte) között minden nyilatkozattétel – ha a Kbt.-ből más nem következik – írásban, fax útján (Ajánlatkérő faxszáma: +36 12360849) történik. Amennyiben az Ajánlatkérő által átadandó dokumentum (pl.: kiegészítő tájékoztatás, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt dokumentáció) nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges Ajánlatkérő postai úton megküldi az átadandó dokumentumokat és ezzel egyidejűleg a személyes átvételre is lehetőséget biztosít Ajánlatkérő székhelyén, a felhívásban megjelölt címen. 21. Az ajánlati felhívásban és a dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. 22. Az ajánlati felhívás és az ajánlatkérési dokumentáció közötti ellentmondás esetén az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent felhívás tekintendő irányadónak. 23. A felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeleteit szükséges irányadónak tekinteni. 24. Az ajánlatban Ajánlattevőnek a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában összefoglaló táblázat benyújtásával kell nyilatkoznia arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani (nyertesség esetén melyik alkalmassági feltétel teljesítésére vonja be), a pozíció (alkalmassági feltétel) pontos megjelölése, a szakemberek nevének, végzettségének/képzettségének megjelölése, a bevonás módja és a szakember jogosultságának megjelölése mellett. Az Ajánlattevőnek nyilatkoznia szükséges továbbá arról, hogy nyertessége esetén az általa megajánlott szakemberek az adott pozíciónak (alkalmassági feltételnek) megfelelő érvényes jogosultsággal, az adott pozícióhoz elvárt érvényes kamarai nyilvántartásba-vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát). A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő által a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont 1-6. alpontjaira megjelölt szakemberek rendelkezzenek a következő (az adott pozícióhoz elvárt) érvényes jogosultságokkal: — A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont 1. alpontban vezető tervező pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti KÉ-K, vagy átsorolás előtt a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet szerinti KÉ-T (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljen. — A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont 2. alpontban útépítési tervező pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti KÉ-K, vagy átsorolás előtt a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet szerinti KÉ-T (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljen. — A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont 3. alpontban előírt pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a magyarországi letelepedésű szakember esetén a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 1. pontja szerinti SZKV-le (levegő-tisztaságvédelem) (vagy azzal egyenértékű) szakértői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljen; — A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont 4. alpontban előírt pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a magyarországi letelepedésű szakember esetén a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 1. pontja szerinti SZKV-vf (víz-és földtani közeg védelem) (vagy azzal egyenértékű) szakértői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljen; — A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont 5. alpontban előírt pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a magyarországi letelepedésű szakember esetén a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 2. pontja szerint SZTV. (Természetvédelem szakterület, illetve részterületei) (vagy azzal egyenértékű) szakértői jogosultsággal, továbbá az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízgazdálkodási Főfelügyelőség nyilvántartásában ilyen jogosultsággal szerepeljen; — A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont 6. alpontban előírt pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a magyarországi letelepedésű szakember esetén a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 1. pontja szerinti SZKV-zr (zaj- és rezgésvédelem) (vagy azzal egyenértékű) érvényes szakértői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljen; Az Ajánlattevőnek nyilatkozattétellel kell tudomásul vennie ajánlatában, hogy ha a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) 1-6. pontjaiban előírt alkalmassági feltételek igazolására bemutatott szakemberek bármelyike esetében megállapítható, hogy az adott pozícióhoz előírt jogosultsággal nem rendelkezik legkésőbb a szerződés megkötéséig, úgy a nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó Ajánlattevővel köti meg Ajánlatkérő a szerződést, feltéve, hogy azt az Összegezésben megjelölte. A felhívás III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont 1-6. alpontjaiban előírt alkalmassági feltételeknek – a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megküldött Összegezés szerint – megfelelt szakemberek vonatkozásában az előírt jogosultság meglétét és érvényességét a szerződéskötés időpontjában Ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 36. § (5)-(6) bekezdése alapján. Az ellenőrzés eredménye dokumentum alapon a Szerződés függelékét fogja képezni. Ajánlattevő felelőssége, hogy a megajánlott szakember a Szerződés megkötéséig az előírt jogosultsággal rendelkezzen, és jogosultsága a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében is megjelenjen a valóságnak megfelelő, valódi adatokkal. A jogosultság megszerzésére a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet, a 297/2009. (XII. 21.) és a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet rendelkezései irányadóak. 25. Ajánlattevő, mint Tervező, a jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötésre kerülő szerződés aláírásával kijelenti és jótáll azért, hogy rendelkezik a szerződéses feladat teljesítéséhez szükséges tervezői jogosultsággal és a szerződés hatálya és a jótállás időtartama alatt érvényes tervezői felelősségbiztosítással. A biztosítási kötvénynek a következő adatokat kell minimálisan tartalmaznia: a biztosító neve, a biztosítási kötvény száma, a kártérítési limit: 100 000 000 HUF/év; 50 000 000 HUF/káresemény. A felelősségbiztosítási kötvény másolata a szerződés 4. számú melléklete. A felelősségbiztosítási kötvény másolata a szerződéssel együtt nyújtandó be. Tervező kötelezettséget vállal arra, hogy a felelősség-biztosítást a jelen szerződés hatálya alatt – melybe beleértendő a jótállás időtartama is – fenntartja.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tervezési szerződés: M1 autópálya, Hegyeshalom (nyugat) és országhatár (Ausztria) közötti szakasz akadálymentesítéséhez Megvalósíthatósági tanulmány, Közúti Biztonsági Hatástanulmány, Környezeti hatástanulmány, valamint engedélyezési terv készítése tárgyában.
Többet mutasson
Mennyiség vagy érték:
Tervezési szerződés: M1 autópálya, Hegyeshalom (nyugat) és országhatár (Ausztria) közötti szakasz akadálymentesítéséhez Megvalósíthatósági tanulmány, Közúti Biztonsági Hatástanulmány, Környezeti hatástanulmány, valamint engedélyezési terv készítése tárgyában.
Többet mutasson
M1 autópálya kb. 3,5 km hosszúságú egybefüggő szakaszára elkészítendő a Hegyeshalmi határátkelőhely környezetére az autópálya akadálymentes forgalmának biztosítására a Megvalósíthatósági Tanulmány, a Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat, a szakaszt érintően a környezeti hatástanulmánya és az építési engedélyezési terve.
Többet mutasson
Részletesen az ajánlatkérési dokumentáció , tervezési szerződéstervezet 2. sz. mellékletében foglaltak szerint.
Időtartam: 21 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
KÖZOP program része, szerződés hatályba lépése forrásbiztosítás esetében, az eljárás vonatkozásában még nincs hatályos Támogatási Szerződés.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Budapest.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kbt. 56. § (1) bekezdés a-k) pontjában vagy a Kbt. 57. § (1) bekezdés a-d) pontjában meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll;
b) ha ajánlattevő a Kbt 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok hatálya alatt áll.
Ajánlatkérő az eljárásból kizárja azon ajánlattevőt, alvállalkozót illetve alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró ok(ok) az eljárás során következnek be.
A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:
A kizáró okok fenn nem állását a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-8. §, valamint 10-11. §-ai szerint kell igazolni.
A magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-3. § és 5-6. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, és az 57. § (1) a-d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
A nem magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. § és 6. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, és az 57. § (1) a-d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
Az alvállalkozó(k) és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 10. §-a szerint kell igazolnia, hogy azok nem tartoznak a Kbt. 57. § (1) a-d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
Ajánlattevő a Kbt. 58. § (3) bekezdése vonatkozásában nyilatkozni köteles.
Ajánlatkérő a 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 2-6. §-aiban illetve a Közbeszerzési Hatóság a Kormányrendelet 13. §-a alapján kiadott útmutatóban meghatározott kizáró okokat maga ellenőrzi magyar nyelven elérhető hatósági elektronikus nyilvántartásokból.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. §-a alapján előírja, hogy az Ajánlattevő folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén, az ajánlathoz csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
Ajánlatkérő előírja, hogy a kizáró okok tekintetében becsatolt dokumentumoknak a felhívás feladásának dátumát követő keltezésűeknek kell lenniük.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Közbeszerzési Hatóság Útmutatót bocsátott ki „a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 56-57. §-ában, valamint a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-3. §-ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” elnevezéssel (2013. évi 141. szám).
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő:
1. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bek. a) pont alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézménye által kiállított eredeti vagy másolati igazolást az alábbi tartalommal:
— számlaszám(ok) megjelölése
— számláján/számláin az ajánlati felhívás feladását megelőző 12 hónapban volt-e 15 napot meghaladó sorban állás, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Ajánlatkérő a „sorban állás” alatt a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.
2. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő:
saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának meghatározott részének (mérleg és eredménykimutatás) benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján (ceginformaciosszolgalat.kim.gov.hu) megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a 2. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát
a közbeszerzés tárgyából (környezeti hatástanulmány és engedélyezési terv készítése) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Az ajánlattevő pénzügyi-gazdasági alkalmasságát ebben az esetben ajánlatkérő megállapítja, amennyiben működésének teljes időtartama alatt legalább 70 000 000 HUF közbeszerzés tárgyából (környezeti hatástanulmány és engedélyezési terv készítése) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétellel rendelkezik''.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő alkalmasságát azért nem tudja igazolni, mert olyan jogi formában működik, hogy árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása sem lehetséges, a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése alapján jogosult eljárni a tárgyi pont szerinti alkalmassági feltétel igazolása tekintetében.
Többet mutasson
3. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bek. c) pont alapján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (környezeti hatástanulmány és engedélyezési terv készítése) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről szóló egyszerű nyilatkozatát eredeti vagy másolati példányban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (6) bekezdése szerint az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során – az a) pontban foglaltaktól eltérően, ha az alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak – akkor is, ha az ajánlattevő ajánlatában benyújtja az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha:
1. bármely pénzügyi intézménynél vezetett számláján az ajánlati felhívás feladását megelőző 12 hónapban 15 napot meghaladó sorban állás volt;
2. saját vagy jogelődjének mérleg szerinti eredménye alapján az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 lezárt üzleti évben a mérleg szerinti eredménye több, mint egy évben negatív volt;
3. az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgya szerinti (környezeti hatástanulmány és engedélyezési terv készítése) általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele összesen nem éri el a nettó 95 000 000 HUF értéket.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelmények közül az 1. és 2. pont szerinti alkalmassági feltételeknek elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy felel meg, míg a 3. pontban előírt alkalmassági feltételnek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőre vonatkozóan
a) ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 év (közúti közlekedéssel kapcsolatos engedélyezési terv készítése tárgyú szolgáltatás) legjelentősebb befejezett referenciáinak ismertetését, és a referenciák igazolását a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bek. a) pontja alapján.
Többet mutasson
A referenciaigazolásnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia:
— a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét,
— az elvégzett feladatok, szolgáltatások nevesítését és szükség esetében mennyiségét (az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal),
— az ellenszolgáltatás összegét,
— a szerződés teljesítésének idejét/év, hónap, nap/,
— a referencia igazolás kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.,
— szerződést kötő másik fél nyilatkozatát arról, hogy a konzorciumi tagok által egyetemleges felelősségvállalás mellet elvégzett munka konzorciumi tagonként elkülöníthető-e. Amennyiben elkülöníthető, akkor a referenciaigazolásnak külön az ajánlatot benyújtó ajánlattevőre vonatkozóan kell tartalmaznia fentiekben megadott kötelező tartalmi elemeket.
Többet mutasson
Amennyiben nem elkülöníthető, akkor a referenciaigazolásnak a konzorcium által elvégzett munkák egészére kell kiterjednie, és külön meg kell adni az ajánlatot adó konzorciumi tag teljesítésének arányát. Ez utóbbi esetben is tartalmaznia kell azt, hogy a konzorcium tagok egyetemleges felelősségvállalása mellett történt a munkák elvégzése, és az igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aránya elérte a 15%-ot.
Többet mutasson
A referenciákat a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdés szerinti tartalommal, továbbá az alkalmassági minimum-követelménynek megfelelő részletezettséggel az igazolás eredeti vagy másolati példány csatolásával kell igazolni;
b) a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a minőségellenőrzésért felelősöknek – a megnevezése, végzettségük / és vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában az ajánlathoz csatolni kell a megkívánt szakmai gyakorlatot, tapasztalatot igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példányát, valamint a végzettséget és képzettséget igazoló irat egyszerű másolatát.
Többet mutasson
Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a beruházás ismertetését, adott szakember által ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap), valamint az ajánlattétel időpontjában annak a személynek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.
Többet mutasson
Az ajánlatnak tartalmaznia kell továbbá az adott szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, melyben nyilatkozik, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítése alatt rendelkezésre fog állni.
Amennyiben bármely alkalmasságot igazoló dokumentum nem magyar nyelven kerül benyújtásra, úgy e dokumentum hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítását is csatolni kell. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat a Kbt. 55. § (6) bekezdése szerint:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szolgáltatások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozzon arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
a) az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 évben összesen nem rendelkezik az alábbi, befejezett munkákra vonatkozó, a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdés szerint igazolt referenciával:
1. legalább 1 db egybefüggően minimum 3,5 km hosszúságú autópálya engedélyezési terv elkészítéséről szóló szerződés szerint teljesített, befejezett munkára vonatkozó referenciával, és
2. legalább 1 db egybefüggően minimum 3,5 km hosszúságú autópálya környezeti hatástanulmány elkészítéséről szóló szerződés szerint teljesített, befejezett munkára vonatkozó referenciával, és
3. legalább 1 db 1 db egybefüggően minimum 3,5 km hosszúságú autópálya megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséről szóló szerződés szerint teljesített, befejezett munkára vonatkozó referenciával, és
4. legalább 1 db Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat elkészítéséről szóló szerződés szerint teljesített, befejezett munkára vonatkozó referenciával
Egy szerződéssel több referencia is igazolható.
Amennyiben a referenciát Ajánlattevő konzorciumban teljesítette, Ajánlatkérő a referencia elbírálásánál csak az Ajánlattevő saját teljesítését veszi figyelembe.
Ajánlatkérő a szerződés tárgyát képező munka egészét minden egyes konzorciumi tag saját teljesítésének tekinti minden olyan esetben, amikor a szerződés tárgyát képező munka oszthatatlan jellegű volt és a konzorciumi tagok egyetemleges kötelezettségvállalására került sor, valamint az igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aránya elérte a 15%-ot.
Többet mutasson
b) nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek:
1. egy fő vezető tervező, aki alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett építőmérnök, vagy okleveles építőmérnök vagy közlekedés-építőmérnök vagy okleveles közlekedés-építőmérnök felsőfokú végzettséggel - avagy a felsoroltakkal a VI.3) 24. pontban a tárgyi szakemberrel kapcsolatban megjelölt jogosultság megszerzésének tekintetében egyenértékű végzettséggel - rendelkezik, és legalább 36 hónap, gyorsforgalmi utak tervezésének területén szerzett vezető tervezői gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
2. egy fő útépítési tervező aki alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett építőmérnök, vagy okleveles építőmérnök vagy, közlekedés-építőmérnök vagy okleveles közlekedés-építőmérnök felsőfokú végzettséggel – avagy a felsoroltakkal a VI.3) 24. pontban a tárgyi szakemberrel kapcsolatban megjelölt jogosultság megszerzésének tekintetében egyenértékű végzettséggel – rendelkezik, és legalább 36 hónap, közutak tervezésének területén szerzett tervezői gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
3. egy fő levegő tisztasági szakértő, aki alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett környezetmérnöki vagy környezetvédelmi mérnöki végzettséggel – avagy a felsoroltakkal a VI.3) 24. pontban a tárgyi szakemberrel kapcsolatban megjelölt jogosultság megszerzésének tekintetében egyenértékű végzettséggel – rendelkezik, és legalább 36 hónap levegő tisztaságvédelem szakértői gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
4. egy fő víz- és földtani közegvédelem szakértő, aki alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett környezetmérnöki vagy környezetvédelmi mérnöki végzettséggel – avagy a felsoroltakkal a VI.3) 24. pontban a tárgyi szakemberrel kapcsolatban megjelölt jogosultság megszerzésének tekintetében egyenértékű végzettséggel – rendelkezik, és legalább 36 hónap víz- és földtani közegvédelem szakértői gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
5. egy fő élővilág-védelem és/vagy földtani és felszínalaktani értékek védelmi szakértő, aki alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett környezetmérnöki vagy környezetvédelmi mérnöki végzettséggel – avagy a felsoroltakkal a VI.3) 24. pontban a tárgyi szakemberrel kapcsolatban megjelölt jogosultság megszerzésének tekintetében egyenértékű végzettséggel – rendelkezik, és legalább 36 hónap élővilág-védelem és/vagy földtani és felszínalaktani értékek védelmi szakértői gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
6. egy fő zaj- és rezgésvédelem szakértő, aki alapképzésben vagy mesterképzésben szerzett környezetmérnöki vagy környezetvédelmi mérnöki végzettséggel – avagy a felsoroltakkal a VI.3) 24. pontban a tárgyi szakemberrel kapcsolatban megjelölt jogosultság megszerzésének tekintetében egyenértékű végzettséggel – rendelkezik, és legalább 36 hónap zaj- és rezgésvédelem szakértői gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
A végzettségek egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége.
A fentiek közül az 1 és 2. pont tekintetében egy szakember csak egy pozícióra jelölhető; a 3-6. pontok tekintetében egy szakember több pozícióra is jelölhető.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Teljesítési biztosíték (ÁFA nélkül számított szerződéses ellenszolgáltatás 5%-a), jótállási biztosíték (áfa nélkül számított szerződéses ellenszolgáltatás 5%-a), a szerződésben foglaltak, illetve a Kbt. 126. § (1)-(4), (5)-(6) bekezdés a) pont szerint, jótállási idő: 36 hónap. A jótállás kezdő időpontja a szerződés teljesítésének időpontja.
Többet mutasson
Késedelmes (rész)teljesítés esetén Tervező a késedelem minden napjára a késedelemmel érintett részteljesítés nettó tervezői díja alapján számított napi 0,5% kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek. Az egyes késedelmes részteljesítések esetén számított késedelmi kötbér összege összesen azonban nem lehet több, mint az adott részteljesítés nettó tervezői díjának 15%-a.
Többet mutasson
Ha a Tervező késedelme az első kötbérterhes részhatáridő – kötbérterhes részhatáridők (részteljesítések) hiányában – a teljesítési határidő – vonatkozásában a 30 napot meghaladja, úgy a Megrendelő a szerződéstől elállhat, és a nettó szerződéses ár 20%-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbért követelhet Tervezőtől, valamint a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint a megállapított kötbéren felül kárait és költségeit is érvényesítheti. Meghiúsulási kötbér esetén Megrendelő késedelmi kötbért nem érvényesíthet, ez azonban nem érinti azt az esetet, amikor a Tervező a szolgáltatás késedelmére tekintettel póthatáridőt vállalt.
Többet mutasson
Amennyiben a késedelmi kötbér már korábban esedékessé vált, az azt követő meghiúsulás esetén külön meghiúsulási kötbér érvényesítése nem kizárt.
Tervező hibásan teljesít, ha az általa szolgáltatott tervek a teljesítés időpontjában nem felelnek meg a jogszabályban vagy a szerződésben foglaltaknak, illetve az bármely a Tervezőnek felróható okból engedélyezésre nem alkalmas. (Ptk. 6:157. §) Hibás teljesítés esetén a Megrendelő a 3. pontban foglalt hibajegyzék megküldésével egyidejűleg felszólítja a Tervezőt a hibák kijavítására, hiányosságok pótlására a kijavítás elvégzéséhez szükséges határidő tűzésével, amely nem lehet több, mint 20 nap. A Tervező a hibák kijavításán túl, kötbérfizetési kötelezettséggel és kártérítési felelősséggel tartozik. A hibás teljesítési kötbér mértéke 15%, alapja a (rész)teljesítés nettó ellenértéke.
Többet mutasson
Amennyiben a Tervező az előírt határidőben a hibák kijavítását elmulasztja, a hibák kijavításával késedelembe esik, és az érintett részteljesítés nettó tervezői díja alapján számított napi 1% kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek. Az egyes késedelmes részteljesítések esetén számított késedelmi kötbér összege külön-külön azonban nem lehet több, mint az adott részteljesítés nettó tervezői díjának 20%-a.
Többet mutasson
A Ptk. 6:180. § (2) bekezdése értelmében, ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a Tervező felelős, a Megrendelő a teljesítés elmaradása miatt Megrendelőt a nettó szerződéses ár 20%-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbér illeti meg.
Többet mutasson
Megrendelő a meghiúsulási kötbér összegén felül felmerülő kárainak megtérítésére is igényt tarthat.
A Tervező által a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása (amely a teljesítés státuszától függően elállásra vagy azonnali hatályú felmondásra jogosítja a Megrendelőt) és a Tervező felróható magatartása miatt bekövetkezett egyéb szerződésszegés esetén a Megrendelő által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén a Megrendelőt szintén nettó szerződéses ár 20%-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbér illeti meg.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy legkésőbb a szerződés hatálybalépésének időpontjában a teljesítési biztosítékot, valamint a jótállási biztosítékot a Kbt. 126. § (4) bekezdésében foglaltak szerint Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátja.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Szerződésszerű teljesítést követően az Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. § rendelkezései és a Ptk. 6:130. § (1) bekezdése szerint.
Többet mutasson
A Kbt. 130. § (1) illetve (5)-(6) bekezdései is megfelelően alkalmazandók.
A kifizetésekre a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendeletben, valamint a Ptk. 6:130. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadóak (utófinanszírozás). Az elszámolás, kifizetés forintban történik. A fizetési feltételeket részletesen a Tervezési szerződés tervezet 1. sz. melléklete tartalmazza.
Többet mutasson
A Tervező 3 db rész-számla és egy db végszámla benyújtására lesz jogosult a Tervezési szerződés 1. sz. melléklete szerinti ütemezésben.
Valamennyi számlát a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság nevére és címére kell kiállítani a teljesítésigazolást követő 15 napon belül.
A számlákat Megrendelő címére az aláírt teljesítésigazolás csatolásával köteles Tervező benyújtani. Megrendelő a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően (pl.: 4/2011. (I. 28.) Kormányrendelet) kiállított kifizetési kérelmet, melynek melléklete a Tervező által benyújtott számla, 30 napon belül juttatja el a Kifizetésre Kötelezett Szervezethez. A nem a fenti helyen benyújtott számlára kifizetés nem teljesíthető, ezekben az esetekben a Megrendelő fizetési késedelme kizárt.
Többet mutasson
A számláknak tartalmaznia kell (kötelező kellékként) továbbá a számla kiállításának dátumát, a Támogatási Szerződés és a Tervezési Szerződés számát, valamint a részszámla sorszámát, PST kódot.
Ajánlatkérő a munkák finanszírozására támogatásra irányuló igényt fog benyújtani. A támogatás várható intenzitása: 85% uniós – 15% hazai forrás.
Ajánlatkérő a munkák elvégzéséhez előleget nem biztosít.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a Kbt. 27. § (2) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
— 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet a településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól;
— 266/2013. (VIII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről;
— 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről.
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2014-04-24 📅
A bontás helye: 1134 Budapest, Váci út 45. „Átrium Park Irodaház” IV. em. 464. sz.
Hely: 1134 Budapest, Váci út 45. „Átrium Park Irodaház” IV. em. 464. sz.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
A Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.
Ajánlatkérő az ajánlatok felbontásakor a Kbt. 62. § (3)-(4) bekezdése szerint jár el, azaz ismerteti az ott meghatározottakat. Ajánlatkérő – adott esetben – a Kbt. 62. § (6) bekezdésben foglaltak betartásával jár el az ajánlatok felbontásakor, az ajánlatok felbontásáról készített jegyzőkönyvet pedig a Kbt. 62. § (7) bekezdése szerint küldi meg az ajánlattevőknek.
Többet mutasson
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15388
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési osztály
Internetcím: www.nif.hu 🌏
Név: Dr. Szabó Iván Ügyvédi Iroda
Postacím: Váci út 45. „B” épület 464. sz.
Telefon: +36 12360848 📞
E-mail: kozbeszerzes@drszaboivan.hu 📧
Fax: +36 12360849 📠
URL további információkért: www.drszaboivan.hu 🌏
Dokumentumok URL-je: www.drszaboivan.hu 🌏
Postacím: Váci út 45. „B” épület 464. sz.
Részvételi URL: www.drszaboivan.hu 🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlatkérő jelen eljárását a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján indítja meg. A megkötendő szerződés(ek) – amennyiben a Szerződő Felek aláírásukkal már ellátták – a tárgyi projekt pénzügyi fedezetét biztosító támogatási szerződés utolsóként aláíró szerződő fél által történő aláírásának napját követő 15. napon lép(nek) hatályba, rendelkezései(k) attól a naptól fogva kötelezően alkalmazandók.
Többet mutasson
2. Az ajánlat benyújtásának feltétele, a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának – ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi – átvétele a Kbt. 49.§ (6) bekezdése alapján. A dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon 09:00-12:00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 09:00-től az ajánlattételi határidő lejártáig az A mellékletben meghatározott címen. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A Kbt. 50. § (3) bek. megfelelően irányadó.
Többet mutasson
3. Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.
Többet mutasson
Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és – a Kbt 124.§ (4) bekezdés szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
Többet mutasson
4. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak, továbbá a Kbt. 126. § 5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni.
Többet mutasson
5. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről.
6. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a képviselő konzorciumi tagot meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.
Többet mutasson
7. Ajánlatkérő a Kbt. 45. § szerint biztosítja a kiegészítő tájékoztatást.
8. Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a Kbt. 67. § rendelkezései szerint biztosít lehetőséget hiánypótlásra, a következő korlátozással. Amennyiben ajánlattevő a hiánypótlás során az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, úgy Ajánlatkérő ezen gazdasági szereplő vonatkozásában kizárólag egy alkalommal biztosít lehetőséget hiánypótlásra. Ez utóbbi hiánypótlás során újabb gazdasági szereplő bevonása az eljárásban nem lehetséges.
Többet mutasson
9. Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
10. Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányának vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9. § (3) bekezdése előírásainak megfelelően elkészített, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát.
Többet mutasson
11. Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
Többet mutasson
12. A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni.
Többet mutasson
Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kérjük benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak. Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű fordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. tv és végrehajtására kiadott 13/1991. (IX. 26.) IM rendelet, valamint 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet és a végrehajtására kiadott 7/1986. (VI. 26.) számú IM rendeletek az irányadóak.
Többet mutasson
13. Az ajánlathoz az ajánlattevőnek a referenciák tekintetében összefoglaló táblázatot kell csatolnia, mely alkalmassági feltételenként bemutatja, hogy az ajánlathoz csatolt referenciaigazolás(ok) melyik alkalmassági feltétel igazolására szolgálnak. A táblázatnak minimálisan tartalmaznia kell az alkalmassági feltételre való hivatkozást vagy megnevezést, a teljesítés időpontját, és helyét, a szerződést kötő másik fél megnevezését, a referenciamunka ismertetését, az ellenszolgáltatás összegét, Konzorciumi teljesítés esetén a szerződést kötő másik fél nyilatkozatát arról, hogy a konzorciumi tagok által egyetemleges felelősségvállalás mellet elvégzett munka konzorciumi tagonként elkülöníthető-e. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát).
Többet mutasson
14. Az ajánlathoz ajánlattevőnek a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában összefoglaló táblázatot kell csatolnia, mely bemutatja, hogy a bemutatott szakemberek melyik alkalmassági feltétel igazolására vonta be, a szakemberek nevének, kamarai azonosítószámának és az őket foglalkoztató társaság nevének megjelölése mellett. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát)
Többet mutasson
15. Az ajánlatot 1 db nyomtatott eredeti és 3 db elektronikus másolati példányban kell benyújtani. Az elektronikus másolati példányokat, egy vagy több elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető képformátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több fájlban. Ajánlatkérő az ajánlatok nyomtatott formáját ellenőrzi.
Többet mutasson
16. A Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén a referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes árfolyamot, a beszámoló és az abból származtatható adatok tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot, míg az árbevételre vonatkozó nyilatkozat tekintetében az adott év utolsó napján érvényes hivatalos (MNB) árfolyamot kell alapul venni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő előírja ajánlattevők számára, hogy amennyiben ajánlatukban alkalmazzák a forintról devizára illetve devizáról forintra történő átváltást, úgy az átszámítás(ok)hoz kapcsolódóan nyilatkozat formájában is közöljék az alkalmazott árfolyamot.
17. Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével köthető meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt a 77. § (2) bekezdése szerinti összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
18. A nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötés hatályba lépésének időpontjára rendelkezésre kell bocsátania jelen felhívás III.1.1 pontja szerinti teljesítési biztosítékot a dokumentációban szereplő feltételek szerint.
19. Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével a Kbt. 94. § (3) bekezdés b) pontja szerint – amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak – hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le.
20. Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők (ideértve azon gazdasági szereplőt is, aki érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte) között minden nyilatkozattétel – ha a Kbt.-ből más nem következik – írásban, fax útján (Ajánlatkérő faxszáma: +36 12360849) történik. Amennyiben az Ajánlatkérő által átadandó dokumentum (pl.: kiegészítő tájékoztatás, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt dokumentáció) nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges Ajánlatkérő postai úton megküldi az átadandó dokumentumokat és ezzel egyidejűleg a személyes átvételre is lehetőséget biztosít Ajánlatkérő székhelyén, a felhívásban megjelölt címen.
Többet mutasson
21. Az ajánlati felhívásban és a dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
22. Az ajánlati felhívás és az ajánlatkérési dokumentáció közötti ellentmondás esetén az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent felhívás tekintendő irányadónak.
23. A felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeleteit szükséges irányadónak tekinteni.
24. Az ajánlatban Ajánlattevőnek a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában összefoglaló táblázat benyújtásával kell nyilatkoznia arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani (nyertesség esetén melyik alkalmassági feltétel teljesítésére vonja be), a pozíció (alkalmassági feltétel) pontos megjelölése, a szakemberek nevének, végzettségének/képzettségének megjelölése, a bevonás módja és a szakember jogosultságának megjelölése mellett. Az Ajánlattevőnek nyilatkoznia szükséges továbbá arról, hogy nyertessége esetén az általa megajánlott szakemberek az adott pozíciónak (alkalmassági feltételnek) megfelelő érvényes jogosultsággal, az adott pozícióhoz elvárt érvényes kamarai nyilvántartásba-vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát).
Többet mutasson
A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő által a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont 1-6. alpontjaira megjelölt szakemberek rendelkezzenek a következő (az adott pozícióhoz elvárt) érvényes jogosultságokkal:
— A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont
1. alpontban vezető tervező pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti KÉ-K, vagy átsorolás előtt a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet szerinti KÉ-T (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljen.
2. alpontban útépítési tervező pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti KÉ-K, vagy átsorolás előtt a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet szerinti KÉ-T (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljen.
3. alpontban előírt pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a magyarországi letelepedésű szakember esetén a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 1. pontja szerinti SZKV-le (levegő-tisztaságvédelem) (vagy azzal egyenértékű) szakértői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljen;
4. alpontban előírt pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a magyarországi letelepedésű szakember esetén a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 1. pontja szerinti SZKV-vf (víz-és földtani közeg védelem) (vagy azzal egyenértékű) szakértői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljen;
5. alpontban előírt pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a magyarországi letelepedésű szakember esetén a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 2. pontja szerint SZTV. (Természetvédelem szakterület, illetve részterületei) (vagy azzal egyenértékű) szakértői jogosultsággal, továbbá az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízgazdálkodási Főfelügyelőség nyilvántartásában ilyen jogosultsággal szerepeljen;
6. alpontban előírt pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a magyarországi letelepedésű szakember esetén a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 1. pontja szerinti SZKV-zr (zaj- és rezgésvédelem) (vagy azzal egyenértékű) érvényes szakértői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljen;
Az Ajánlattevőnek nyilatkozattétellel kell tudomásul vennie ajánlatában, hogy ha a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) 1-6. pontjaiban előírt alkalmassági feltételek igazolására bemutatott szakemberek bármelyike esetében megállapítható, hogy az adott pozícióhoz előírt jogosultsággal nem rendelkezik legkésőbb a szerződés megkötéséig, úgy a nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó Ajánlattevővel köti meg Ajánlatkérő a szerződést, feltéve, hogy azt az Összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
A felhívás III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság b) pont 1-6. alpontjaiban előírt alkalmassági feltételeknek – a tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megküldött Összegezés szerint – megfelelt szakemberek vonatkozásában az előírt jogosultság meglétét és érvényességét a szerződéskötés időpontjában Ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 36. § (5)-(6) bekezdése alapján. Az ellenőrzés eredménye dokumentum alapon a Szerződés függelékét fogja képezni. Ajánlattevő felelőssége, hogy a megajánlott szakember a Szerződés megkötéséig az előírt jogosultsággal rendelkezzen, és jogosultsága a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében is megjelenjen a valóságnak megfelelő, valódi adatokkal.
Többet mutasson
A jogosultság megszerzésére a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet, a 297/2009. (XII. 21.) és a 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet rendelkezései irányadóak.
25. Ajánlattevő, mint Tervező, a jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötésre kerülő szerződés aláírásával kijelenti és jótáll azért, hogy rendelkezik a szerződéses feladat teljesítéséhez szükséges tervezői jogosultsággal és a szerződés hatálya és a jótállás időtartama alatt érvényes tervezői felelősségbiztosítással. A biztosítási kötvénynek a következő adatokat kell minimálisan tartalmaznia: a biztosító neve, a biztosítási kötvény száma, a kártérítési limit: 100 000 000 HUF/év; 50 000 000 HUF/káresemény.
Többet mutasson
A felelősségbiztosítási kötvény másolata a szerződés 4. számú melléklete. A felelősségbiztosítási kötvény másolata a szerződéssel együtt nyújtandó be.
Tervező kötelezettséget vállal arra, hogy a felelősség-biztosítást a jelen szerződés hatálya alatt – melybe beleértendő a jótállás időtartama is – fenntartja.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2014/S 051-085314 (2014-03-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-07-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 89 959 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-07-29 📅
Közzététel dátuma: 2014-07-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 144-259516
Hirdetményre hivatkozik: 2014/S 51-085314
HL-S szám: 144
További információk
A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. középvállalkozásnak, a RODEN Mérnöki Iroda Kft. kisvállalkozásnak minősül. Ajánlattevők neve, címe: 1. Tura-Terv Mérnökiroda Kft. (1145 Budapest, Gyarmat u. 30.), 2. Utiber Közúti Beruházó Kft. (1115 Budapest, Csóka u. 7–13.), 3. Uvaterv Út,- Vasúttervező Zrt. – Roden Mérnöki Iroda Kft. (1117 Budapest, Dombóvári út 17-19.; 1089 Budapest, Villám u. 13.), 4. Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. (1024 Budapest, Lövőház u. 37.).
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2014-07-08 📅
Név: Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. – Roden Mérnöki Iroda Kft.
Postacím: Dombóvári út 17–19.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1117
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@uvaterv.hu 📧
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Közbeszerzési Döntőbizottságtól szerezhető be.
Forrás: OJS 2014/S 144-259516 (2014-07-29)