Mennyiség vagy érték
Vállalkozási szerződés keretében a „KEOP-1.1.1./2F/09-11-2013-0003 azonosító számú Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése” elnevezésű projekt kivitelezési munkáinak megvalósítása FIDIC piros könyv (2. magyar nyelvű kiadás 2005.) feltételei szerint.Az elvégzendő munkák részletes leírását, műszaki feltételeit, az ajánlati dokumentáció és a Megbízó követelményei III. valamint V. kötet tartalmazza.Az építési munkák főbb mennyiségei a következők szerint alakulnak:1)A szelektív hulladékgyűjtő szigetek:A projekt célja, hogy minden település minden lakosa számára elérhetővé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, összhangban a jogalkotó szándékaival és a KEOP stratégiával. Ehhez a Társulás területén további 151 db szelektív hulladékgyűjtő sziget kerül kihelyezésre azokon a településeken, ahol eddig egyáltalán nem volt szelektív gyűjtés, illetve ahol a szigetek cserére szorulnak.Az új szigetek 4 frakció gyűjtésére alkalmasak, szigetenként pedig négy darab 1,1, m³-es edényből állnak. A szigetek a papír-karton, műanyag, illetve a fehér és színes üvegek gyűjtésére alkalmasak, de a begyűjtési arányok függvényében lehetőség nyílik két üveg edény helyett két db műanyag edény kihelyezésére, figyelemmel a műanyag hulladékok alacsony sűrűségére.2) Hulladékudvarok és újrahasználati központokA 3 db újonnan kialakítandó hulladékudvar, melyek egyben újrahasználati központként is funkcionálnak majd az alábbi településeken létesülnek:— Pásztó,— Bátonyterenye,— Salgótarján.Az újrahasználati központokban használt cikkek más lakosnak történő átadására van lehetőség. Ezzel csökkentve a keletkező hulladékok mennyiségét és az új termékek vásárlását. A projekt során a kialakításra tervezett hulladékgyűjtő udvarokon, az udvartól elzárt területen valósulnának meg az újrahasználati központok. Az újrahasználat érdekében a 3 hulladékudvar mindegyikében 2 db zárt ISO konténerben nyílna lehetőség a még funkciójában használható, de a tulajdonos által már megunt bútorok, háztartási eszközök, ruhaneműk leadására. Ezáltal a hulladékudvarok egyben újrahasználati központok funkcióját is be tudják tölteni, nagyobb beruházás nélkül. Pásztó és Bátonyterenye udvarok tekintetében kiépítésre kerül 1–1 db Hídmérleg 18 x 3 m-es (40 t).A projektben megvalósítani tervezett létesítmények, eszközökLétesítmény, eszköz Darab Kapacitás Kapacitás mértékegysége Telepítés helyszíneHulladékudvarok 3 NR BátonyterenyePásztóSalgótarjánHulladékkezelő művekMechanikai-biológiai kezelőmű és infrastruktúra kialakítása 1 31000 / 3 500 tonna/év (mechanika / biológia) SalgótarjánVálogatómű 1 5000 tonna/év SalgótarjánKomposztáló (zöld- és biohulladék) 1 1500 / 3500 tonna/év SalgótarjánKomposztáló 1 500 tonna/év PásztóKomposztáló 1 500 tonna/év BátonyterenyeMechanikai előkezelő (hulladékkezelő) (31 000 tonna/év kapacitás) technológiájának eszközei: Funkció: maradék hulladékok előkezelése, RDF előállítása1 db acélszerkezetű, 1 512 m² alapterületű hulladékkezelő ipari csarnok,1. lánc-hevederes szállítószal2 Hengerműves előaprító 1 db – Aprítási kapacitás vegyes hulladékra min. 15 t/h aprított anyag3 Mágneses szeparátor 1 db4 Dobrosta 1 db - 60 mm-es perforációjú rostával5 Légosztályozó 1 db (légszeparátor)6. Bálázó prés 1 db – Préselési erő: min. 60 tonna7. Utóaprító 1 db – Kapacitás települési hulladékra: min 5 tonna/h x = 45 mm alsó rostakosár mellett8 tétel Mágneses szeparátor 1 db9. Hulladékprés és préstartály 2 db10 SzalagokA mechanikai előkezelő teljesítése során szükséges továbbá ezek vezérlésének telepítésére.Pásztói komposztáló: Szemipermeábilis ponyvával takart, levegőztetett, automatikus vezérléssel ellátott komposztáló technológia 6 x 15 m-es területen végzett intenzív komposztálási fázis biztosításához, Beton burkolat: 2 058 m²Bátonyterenye komposztáló: Szemipermeábilis ponyvával takart, levegőztetett, automatikus vezérléssel ellátott komposztáló technológia 6 x 15 m-es területen végzett intenzív komposztálási fázis biztosításához, Beton burkolat: 2 005 m²A részletes feladatleírást az ajánlati dokumentáció részeként kiadott műszaki leírás tartalmazza.A szerződés teljesítése során a hulladékkezelő művek tekintetében 2 hetes próbaüzemet (a FIDIC feltételek szerinti átvételt megelőző üzempróbát) kell a nyertes ajánlattevőnek lefolytatnia. A próbaüzem megkezdése előtt Vállalkozó a működtetési, fenntartási és javítási munkákkal kapcsolatos jóváhagyott utasításokat felhasználva kiképzi az Üzemeltető személyzetét a létesítmények biztonságos és hatékony működtetésére. A létesítmények átvétele nem minősül befejezettnek, amíg a dolgozók kielégítő képzésben nem részesülnek.A létesítmények engedélyes tervei, építési és szakhatósági engedélyei a tenderdokumentáció 5. kötetében kerülnek átadásra. A Vállalkozó feladata, hogy - függetlenül a már rendelkezésre álló engedélyektől - a beruházás megvalósításához szükséges minden egyéb engedélyt beszerezzen.A meglévő érvényes engedélyeken kívül minden egyéb szükséges engedély beszerzése, a lejárt hatályú szakhatósági és közműkezelői engedélyek módosítása, ill. érvényességének meghosszabbítása, megújítása a Vállalkozó feladata a Szerződéses Feltételek előírásainak megfelelően.Vállalkozó feladata a a Létesítmények kiviteli és megvalósulási tervdokumentációjának elkészítése a hatályos 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet alapján, ill. az építési engedélyen túl a megvalósításhoz előírt egyéb szükséges engedélyek megszerzése.Vállalkozó feladata továbbá a 18/1996. (VI. 13.) KHVM rendelet szerint a csurgalékvíz és csapadékvíz gyűjtő rendszerre vonatkozó vízjogi létesítési engedélyes tervdokumentációk összeállítása, a kivitelezést követően a vízjogi üzemeltetési engedély módosításának megszerzéséhez szükséges dokumentáció elkészítése.A megvalósulási terveken túl Vállalkozó köteles összeállítani a létesítmény vonatkozásában a használatbavételi engedély megszerzéséhez szükséges dokumentációt. A megvalósulási, vízjogi üzemeltetési dokumentáció összeállítása során engedélyesként az engedélykérelem benyújtásakor szerződéssel rendelkező Üzemeltetőt kell megnevezni.A becsült érték 106 330 000 HUF tartalékkeretet tartalmaz. A tartalékkeret felhasználhatóságát a közbeszerzési eljárás során kiadásra kerülő dokumentáció és az annak részeként kiadásra kerülő szerződéstervezet részletezi.A projekt nem elszámolható feladatot nem tartalmaz.1 835 442 400