Zalaegerszeg közigazgatási területén keletkező települési szilárd hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése és a hozzá kapcsolódó egyes feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében az ajánlatkérő Ht. 41. § (3) bekezdés szerinti alvállalkozójaként
Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.
Zalaegerszeg közigazgatási területén keletkező települési szilárd hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése és a hozzá kapcsolódó egyes feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében az ajánlatkérő Ht. 41. § (3) bekezdés szerinti alvállalkozójaként.
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2014-06-09. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2014-05-22.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda? Mi az?- • Hulladék ártalmatlanítása és kezelése › Hulladékgyűjtési szolgáltatások
- • Hulladék ártalmatlanítása és kezelése › Hulladékszállítási szolgáltatások
- • Nyugat-Dunántúl › Zala
Beszerzési előzmények
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2014-05-22 | Ajánlati felhívás |
| 2014-07-15 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Ajánlati felhívás (2014-05-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások 📦
Eljárás
Eljárás típusa: Gyorsított meghívásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.
Postacím: Gasparich utca 26.
Postai irányítószám: 8900
Postai város: Zalaegerszeg
Kapcsolat
E-mail: zalaikozszolgaltatokft@gmail.com 📧
Telefon: +36 92598940 📞
Fax: +36 92312771 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-05-22 📅
Benyújtási határidő: 2014-06-09 📅
Közzététel dátuma: 2014-05-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 101-177057
HL-S szám: 101
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Mennyiség vagy érték:
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Zalaegerszeg közigazgatási területe
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák: Késedelmes teljesítési kötbér, melynek napi mértéke 50 000 HUF.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
Eljárás
A gyorsított eljárás indokolása:
A felhívások elküldésének időpontja: 2014-06-13 📅
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK21020
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Horváth Márton
Hivatkozás
Dátumok
Kezdeti időpont: 2014-07-01 📅
Végdátum: 2015-06-30 📅
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137. §-ában foglaltak szerint.
Ismétlődő közbeszerzés
2015. március
Forrás: OJS 2014/S 101-177057 (2014-05-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Zalaegerszeg közigazgatási területén keletkező települési szilárd hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése és a hozzá kapcsolódó egyes feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében az ajánlatkérő Ht. 41.§ (3) bekezdés szerinti alvállalkozójaként az alábbiak szerint:1. Vegyes települési hulladék (EWC 20 03 01) rendszeres, illetve gazdálkodó szervezetek esetében rendszeres, továbbá eseti igénybejelentés alapján történő gyűjtése. A gyűjtött hulladék ártalmatlanító telepre történő szállítása, ártalmatlanításra átadása, vagy ártalmatlanítása. A hulladék várható éves mennyisége: 13 831 570 kg.2. A természetes személy ingatlanhasználóknál, illetve a gazdálkodó szervezetek közé nem tartozó, nem természetes személy ingatlanhasználóknál házhoz menő, valamint gyűjtőszigetes, gyűjtőpontos rendszerben elkülönített (szelektív) hulladékok (papír, műanyag, üveg, fém) rendszeres gyűjtése. (A gyűjtőszigeteken és gyűjtőpontokon alkalmazott edények típusa 1 100 literes és 2,5 m3-es). A gyűjtött hulladékok előkezelő telepre szállítása, előkezelése (a megrendelő igénye szerinti frakciókra történő válogatása, bálázása, tárolása), az előkezelt hulladékoknak a megrendelő részére történő átadása. A gyűjtésre kerülő elkülönítetten gyűjtött hulladékok várható éves mennyisége: papír: 425 305 kg, műanyag: 258 120 kg, üveg: 148 440 kg, fém: 10 180 kg.3. Természetes személy ingatlanhasználóknál képződő (biológiailag lebomló) zöld hulladékok házhoz menő rendszeres gyűjtése. A gyűjtött hulladékok hasznosító telepre szállítása, és hasznosítása (komposztálása) az előállított komposztnak a megrendelő részére történő átadása. A gyűjtésre kerülő zöld hulladékok várható mennyisége: 966 809 kg.4. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást az elkülönítetten gyűjtött hulladékok tekintetében igénybe vevő gazdálkodó szervezeteknél papír, műanyag és fa csomagoló anyag hulladékok rendszeres, továbbá eseti igénybejelentés alapján végzett gyűjtése. A gyűjtött hulladékok előkezelő telepre szállítása, előkezelése (a megrendelő igénye szerinti frakciókra történő válogatása, darálása, bálázása, tárolása), az előkezelt hulladékoknak a megrendelő részére történő átadása. A gyűjtésre kerülő elkülönítetten gyűjtött hulladékok várható éves mennyisége: papír: 555 783 kg, műanyag: 180 230 kg, fa: 307 755 kg.5. Lomtalanítás lebonyolítása (családi házban élő természetes személy ingatlanhasználók részére házhoz menően, ingatlan területén belül történő háztartási hulladék átvétellel, társasházak, lakásszövetkezetek társasházban, illetve lakásszövetkezetben élő természetes személy ingatlanhasználók részére egyeztetett időpontban történő gyűjtőedény kiszállítással). Az átvett lomtalanítási hulladékok ártalmatlanító telepre történő szállítása, ártalmatlanításra átadása, vagy ártalmatlanítása, lehetőség szerint hasznosítási célból történő előkezelése és az előkezelt hulladékoknak a megrendelő részére történő átadása. A gyűjtésre kerülő lomtalanítási hulladék várható éves mennyisége: 526 390 kg.6. Természetes személy ingatlanhasználóknál keletkező, a szabványos gyűjtőedényben nem elhelyezhető biológiailag lebomló hulladékok (karácsonyfa, őszi zöldhulladékok) elkülönített gyűjtése. A gyűjtött hulladékok kezelő telepre történő szállítása, a karácsonyfák előkezelése (darálása), illetve az őszi zöld hulladékok hasznosítása (komposztálása). Az előállított daráléknak és komposztnak a megrendelő részére történő átadása. A gyűjtésre kerülő biológiailag lebomló hulladékok várható mennyisége: karácsonyfa: 92 120 kg, őszi zöld hulladékok: 122 190 kg.7. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingatlanokon illegálisan lerakott, elhagyott, elhelyezett hulladékok gyűjtése, ártalmatlanító telepre történő szállítása, ártalmatlanításra átadása, vagy ártalmatlanítása. A gyűjtésre kerülő hulladék várható mennyisége: 296 350 kg.8. Az 1.) pont szerinti vegyes települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatást igénybe vevő ingatlanhasználók részére gyűjtőedények biztosítása. Az igényelt edények típusa és darabszáma a szolgáltatás kezdetekor: 50, 80, 120, 240, 770, 1 100, literes, 3; 4; 4,2; 5; 7; 10; 30 m3-es edények összesen: 1 497 db. A 770 literes és annál nagyobb űrtartalmú edények kettő alkalommal történő fertőtlenítő mosása.9. A 2.) pont szerinti gyűjtőszigetekre 56 helyszínen 139 db 1 100 literes edény biztosítása.10. A 2.) pont szerinti házhoz menő elkülönített gyűjtést igénybe vevő társasházak, illetve lakószövetkezetek részére 124 gyűjtési helyszínen összesen 210 db 120 literes, 240 literes és 1 100 literes edények biztosítása.11. Az 1.) pont szerinti települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatást igénybe vevő ingatlanhasználók részére a gyűjtőedényeknek a tároló helyről a gyűjtőjárati járművel történő ürítési helyre és vissza történő mozgatása. Az igényelt edénymozgatás mértéke a szolgáltatás kezdetekor: 50, 120, 240, 770, 1 100 literes edények összesen: 472 db.12. A 4.) pont szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatást elkülönített gyűjtésként igénybe vevő ingatlanhasználók részére gyűjtőedények biztosítása. Az igényelt edények típusa és darabszáma a szolgáltatás kezdetekor: 120, 240, 770, 1 100, literes, 3; 4; 4,2; 5; 7; 10; 30 m3-es, illetve 4, 5, 10, 17, 20, 24 m3-es tömörítős edények összesen: 572 db.13. Érintett lakosságszám 59 618 fő, továbbá a gyűjtendő, szállítandó és kezelendő hulladék mennyisége (lakossági és nem lakossági eredetű települési hulladékok együttes vonatkozásában) 17 721 tonna, továbbá a 17 721 tonna hulladékon belül a természetes személytől elkülönítetten gyűjtendő papír, műanyag, üveg és fém hulladék együttes mennyisége 842 tonna, a természetes személyektől elkülönítetten gyűjtendő, biológiailag lebomló hulladék mennyisége 1 181 tonna, a természetes és nem természetes személyektől gyűjtendő vegyes hulladék mennyisége 13 832 tonna.A megadott hulladékmennyiségek, továbbá gyűjtőedény mennyiségek a közbeszerzés legalacsonyabb mennyiségét jelentik. Az ajánlatkérő kiköti az eltérés lehetőségét: az eltérés maximális mértéke plusz 20%.
Többet mutasson
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások 📦
Eljárás
Eljárás típusa: Gyorsított meghívásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.
Postacím: Gasparich utca 26.
Postai irányítószám: 8900
Postai város: Zalaegerszeg
Kapcsolat
E-mail: zalaikozszolgaltatokft@gmail.com 📧
Telefon: +36 92598940 📞
Fax: +36 92312771 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-05-22 📅
Benyújtási határidő: 2014-06-09 📅
Közzététel dátuma: 2014-05-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 101-177057
HL-S szám: 101
További információk
1) Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 67. §-ban előírtak szerint biztosítja. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (5) bekezdés második mondatával kapcsolatban tájékoztatja a részvételre jelentkezőket, hogy az ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésben korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
2) A kiegészítő iratok átvételével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos egyéb információk:
A kiegészítő iratokat bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen átveheti (elérheti). A kiegészítő iratok átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. A részvételi jelentkezés érdekében a kiegészítő iratokat részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak át kell vennie.
Ajánlatkérő a kiegészítő iratokat elektronikus úton bocsátja rendelkezésre. A megküldést – a jelen felhívás I.1) szerinti címről – írásban (név, levelezési cím, telefon és fax szám, valamint e-mail cím megadásával) kell kérni. A kiegészítő iratok elektronikus úton történt átvételét válasz e-mail útján a jelen felhívás I.1) szerinti címre vissza kell igazolni.
3) A részvételi jelentkezések felbontásának feltételei:
Dátum: 9.6.2014 (nap.hó.év) Időpont: 11:00 óra.
Hely: Ajánlatkérő I.1) pont szerinti címén, 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 26., tárgyalóban.
A részvételi jelentkezések felbontása nyilvános; további információk a bontási eljárásról Kbt. 62. § (2), (4)-(6) bekezdések szerint.
4) A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, Kbt. 58. § (3) bekezdése és a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatokat. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában a nyilatkozattételi kötelezettséget ajánlatkérő nemleges nyilatkozat esetén is előírja.
5) A részvételi jelentkezésnek felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 62. § (5) bekezdése szerinti információkat.
6) A részvételi jelentkezésben benyújtott nyilatkozatokat aláíró(k) aláírási jogosultságának igazolására csatolni kell a részvételre jelentkező, az alvállalkozó (ha az alvállalkozó a részvételi jelentkezésben nyilatkozatot tesz) és az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet részéről a cégjegyzésre jogosult hatályos aláírási címpéldányát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát vagy a letelepedése szerinti országban elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentumot egyszerű másolatban.
Ha a részvételi jelentkezésben csatolt nyilatkozato(ka)t nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, az erre vonatkozó, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó írásos meghatalmazást is csatolni kell.
7) A nem magyarországi letelepedésű részvételre jelentkezőnek (közös részvételi jelentkezés esetén a részvételre jelentkezőknek külön-külön) nyilatkoznia kell arról, hogy a Kbt. 56. §-ában és a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)- f) pontjában foglalt kizáró okok hiányának a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4. §-a szerinti igazolására mely igazolások felelnek meg, és azokat mely szervezetek, hatóságok bocsátják ki.
8) Közös részvételi jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezőnek a jelen közbeszerzési eljárásban őket teljes jogkörrel képviselő részvételre jelentkezőt meg kell jelölni, és a részvételi jelentkezéshez csatolniuk kell a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé a szerződés teljesítéséért fennálló egyetemleges felelősségvállalást tartalmazó konzorciumi megállapodást. Közös részvétel jelentkezés esetén a Kbt. 25. §-ára figyelemmel kell eljárni.
9) A részvételi jelentkezést a részvételre jelentkezőnek a Kbt. 60. § (2) szerint, az eljárást megindító felhívásban és a kiegészítő iratokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania.
10) A részvételi jelentkezéseket Kbt. 61. § (1) szerint, írásban és zártan, közvetlenül vagy postai úton az ajánlatkérő I.1) alatti címére, Kbt. 60. § (1) bekezdése alapján a kiegészítő iratokban meghatározott formai követelményeknek megfelelően, 1 papír alapú példányban, továbbá 2 példány a papír alapú példánnyal mindenben megegyező elektronikus (pdf. formátumban) másolati példányban (CD/DVD) kell benyújtani a részvételi határidő lejártáig. A borítékra kérjük a következőket írják rá: „Részvételi jelentkezés”, „Települési szilárd hulladékgazdálkodás közbeszerzés,” és „A részvételi határidő lejártáig nem bontható fel!". A részvételi jelentkezéseket közvetlenül (személyesen) az ajánlatkérő I.1) alatti címén (8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 26.), munkanapokon 09:00-12:00 óra valamint 13:00-15:00 óra között, a részvételi határidő lejártának napján 09:00 és 11:00 óra között lehet benyújtani.
11) A részvételi jelentkezések magyar nyelven nyújthatók be. Ennek megfelelően a benyújtott nem magyar nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordítását az adott dokumentumot követően közvetlenül csatolni kell. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok részvételre jelentkező általi felelős fordítását is elfogadja.
12) Az ajánlatkérő a III.2.2) P/1), P/2) és P/3) pontokban megfogalmazott alkalmassági feltételeket és a III.2.3) M1), M/2), M/3) és M/4) pontokban megfogalmazott alkalmassági feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg.
13) A különböző devizák forintra, illetve euróra történő átszámításánál a jelen részvételi felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell a részvételre jelentkezőnek alkalmaznia. (Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára a részvételre jelentkező saját központi bankja által a jelen részvételi felhívás megküldésének napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kell a részvételre jelentkező által átszámításra kerüljön a fentiek szerint.) Az árbevétel tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot, referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes árfolyamot kell a részvételre jelentkezőnek alkalmazni.
14) A jelen eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő (CET) az irányadó.
15) A részvételre jelentkező köteles részvételi jelentkezésében csatolni az érvényes, a vonatkozó jogszabályban előírtak szerinti hulladékgazdálkodási engedélyét, amely kiterjed Zalaegerszeg közigazgatási területén történő gyűjtésre, a kiegészítő iratokban meghatározott hulladék típusokra vonatkozóan. Amennyiben a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezés időpontjában még nem rendelkezik olyan hulladékgazdálkodási engedéllyel, amely kiterjed Zalaegerszeg közigazgatási területén történő gyűjtésre, a kiegészítő iratokban meghatározott hulladék típusokra vonatkozóan, akkor a részvételi jelentkezésben nyilatkoznia kell, hogy legkésőbb a szerződéskötés időpontjára az engedélyt beszerzi.
16) A II.2.1 pontban részletezett szolgáltatások során gyűjtött hulladékok esetében, a nem hasznosítható hulladékok ártalmatlanítására és a biológiailag lebomló hulladékok komposztálására, továbbá az egyéb hasznosítható hulladékok előkezelésére (válogatás, bálázás, darálás, tárolás) a ZALAISPA hulladékgazdálkodási rendszerhez csatlakozott települések közigazgatási területén található létesítményeket kell igénybe venni. Amennyiben a részvételre jelentkező a fenti feltételeknek megfelelő létesítményeket nem, vagy nem teljes körűen üzemeltet, akkor a részvételi jelentkezésben be kell nyújtania – a fenti feltételnek megfelelő telephely(ek) üzemeltetői által – legalább a III.2.1 pont 1-7 alpontjában részletezett, Zalaegerszeg közigazgatási területéről származó hulladékmennyiségek 20%-al növelt mennyiségének átvételére – kiállított befogadói nyilatkozatokat.
17) A részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell, hogy a III.2.3 M/4 pont 2-7. alpontjaiban részletezett berendezések – a szerződés megkötésére és annak teljes időtartama alatt – a II.2.1. pontban részletezett szolgáltatások ellátásának céljára a szükséges mértékű szabad kapacitással a rendelkezésére állnak.
A részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell, hogy a III.2.3 M/4 pont 9. alpontjaiban részletezett telephely – a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt – a II.2.1. pontban részletezett szolgáltatások ellátásának céljára a szükséges mértékű szabad kapacitással a rendelkezésére állnak.
A részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell, hogy a III.2.3 M/4 pont 10. alpontjaiban részletezett telephely – a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt – a II.2.1. pontban részletezett szolgáltatások ellátásának céljára a szükséges mértékű szabad kapacitással a rendelkezésére állnak.
18) Az ajánlattételi szakaszban, az ajánlatban részletes szakmai ajánlatot kell csatolni az alábbi tartalommal:
a) A szolgáltatások végrehajtásának szakágankénti megosztása, erőforrás allokáció, amelynek biztosítania kell a műszaki leírásban előírt feladatok – megvalósítás teljes időtartama alatt történő – teljes körű teljesítését.
b) Az ajánlattevő által a feladat teljesítéséhez rendelt szervezet felépítése, kapcsolati rendszere és a szervezetet alkotó szakemberek hatásköre, feladatai részletesen meghatározva.
d) A projekt megvalósítása során felmerülő kockázatok felmérése, a kockázatok kezelésére
javasolt stratégia.
e) Ismertesse a folyamatos gyűjtésmegvalósítását gépekkel és létszámadatokkal.
f) A tervezett tevékenységgel érintett telephely címét / ideértve a szállítójárművek tárolási, tisztítási és karbantartási helyét/ helyrajzi számát, műszaki és környezetvédelmi jellemzőit, állapotát, minőségét, felszereltségét, kapacitását, telepengedély másolatát vagy nyilvántartásba vételről szóló nyilatkozatot.
g) Környezetbiztonságra, az esetlegesen bekövetkező káresemény /havária/ elhárítására vonatkozó tervet.
h) Korábbi hulladékgazdálkodási tevékenységről szóló, a 439/2012. (XII.29.) Korm. rend. 11. §-a szerinti nyilatkozatot.
19) Az ajánlattételi szakaszban az ajánlatkérő dokumentációt bocsát rendelkezésre, melynek vételára 60 000 HUF + ÁFA. A dokumentáció ellenértékét kizárólag a Kbt. 124. § (4) bekezdése szerinti szervezet köteles megfizetni.
20) A részvételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény előírásai szerint kell eljárni.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Zalaegerszeg közigazgatási területén keletkező települési szilárd hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése és a hozzá kapcsolódó egyes feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében az ajánlatkérő Ht. 41. § (3) bekezdés szerinti alvállalkozójaként.
Többet mutasson
Zalaegerszeg közigazgatási területén keletkező települési szilárd hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése és a hozzá kapcsolódó egyes feladatok ellátása vállalkozási szerződés keretében az ajánlatkérő Ht. 41.§ (3) bekezdés szerinti alvállalkozójaként az alábbiak szerint:
Többet mutasson
1. Vegyes települési hulladék (EWC 20 03 01) rendszeres, illetve gazdálkodó szervezetek esetében rendszeres, továbbá eseti igénybejelentés alapján történő gyűjtése. A gyűjtött hulladék ártalmatlanító telepre történő szállítása, ártalmatlanításra átadása, vagy ártalmatlanítása. A hulladék várható éves mennyisége: 13 831 570 kg.
Többet mutasson
2. A természetes személy ingatlanhasználóknál, illetve a gazdálkodó szervezetek közé nem tartozó, nem természetes személy ingatlanhasználóknál házhoz menő, valamint gyűjtőszigetes, gyűjtőpontos rendszerben elkülönített (szelektív) hulladékok (papír, műanyag, üveg, fém) rendszeres gyűjtése. (A gyűjtőszigeteken és gyűjtőpontokon alkalmazott edények típusa 1 100 literes és 2,5 m
Többet mutasson
3. Természetes személy ingatlanhasználóknál képződő (biológiailag lebomló) zöld hulladékok házhoz menő rendszeres gyűjtése. A gyűjtött hulladékok hasznosító telepre szállítása, és hasznosítása (komposztálása) az előállított komposztnak a megrendelő részére történő átadása. A gyűjtésre kerülő zöld hulladékok várható mennyisége: 966 809 kg.
Többet mutasson
4. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatást az elkülönítetten gyűjtött hulladékok tekintetében igénybe vevő gazdálkodó szervezeteknél papír, műanyag és fa csomagoló anyag hulladékok rendszeres, továbbá eseti igénybejelentés alapján végzett gyűjtése. A gyűjtött hulladékok előkezelő telepre szállítása, előkezelése (a megrendelő igénye szerinti frakciókra történő válogatása, darálása, bálázása, tárolása), az előkezelt hulladékoknak a megrendelő részére történő átadása. A gyűjtésre kerülő elkülönítetten gyűjtött hulladékok várható éves mennyisége: papír: 555 783 kg, műanyag: 180 230 kg, fa: 307 755 kg.
Többet mutasson
5. Lomtalanítás lebonyolítása (családi házban élő természetes személy ingatlanhasználók részére házhoz menően, ingatlan területén belül történő háztartási hulladék átvétellel, társasházak, lakásszövetkezetek társasházban, illetve lakásszövetkezetben élő természetes személy ingatlanhasználók részére egyeztetett időpontban történő gyűjtőedény kiszállítással). Az átvett lomtalanítási hulladékok ártalmatlanító telepre történő szállítása, ártalmatlanításra átadása, vagy ártalmatlanítása, lehetőség szerint hasznosítási célból történő előkezelése és az előkezelt hulladékoknak a megrendelő részére történő átadása. A gyűjtésre kerülő lomtalanítási hulladék várható éves mennyisége: 526 390 kg.
Többet mutasson
6. Természetes személy ingatlanhasználóknál keletkező, a szabványos gyűjtőedényben nem elhelyezhető biológiailag lebomló hulladékok (karácsonyfa, őszi zöldhulladékok) elkülönített gyűjtése. A gyűjtött hulladékok kezelő telepre történő szállítása, a karácsonyfák előkezelése (darálása), illetve az őszi zöld hulladékok hasznosítása (komposztálása). Az előállított daráléknak és komposztnak a megrendelő részére történő átadása. A gyűjtésre kerülő biológiailag lebomló hulladékok várható mennyisége: karácsonyfa: 92 120 kg, őszi zöld hulladékok: 122 190 kg.
Többet mutasson
7. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingatlanokon illegálisan lerakott, elhagyott, elhelyezett hulladékok gyűjtése, ártalmatlanító telepre történő szállítása, ártalmatlanításra átadása, vagy ártalmatlanítása. A gyűjtésre kerülő hulladék várható mennyisége: 296 350 kg.
Többet mutasson
8. Az 1.) pont szerinti vegyes települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatást igénybe vevő ingatlanhasználók részére gyűjtőedények biztosítása. Az igényelt edények típusa és darabszáma a szolgáltatás kezdetekor: 50, 80, 120, 240, 770, 1 100, literes, 3; 4; 4,2; 5; 7; 10; 30 m
Többet mutasson
9. A 2.) pont szerinti gyűjtőszigetekre 56 helyszínen 139 db 1 100 literes edény biztosítása.
10. A 2.) pont szerinti házhoz menő elkülönített gyűjtést igénybe vevő társasházak, illetve lakószövetkezetek részére 124 gyűjtési helyszínen összesen 210 db 120 literes, 240 literes és 1 100 literes edények biztosítása.
11. Az 1.) pont szerinti települési hulladékgazdálkodási közszolgáltatást igénybe vevő ingatlanhasználók részére a gyűjtőedényeknek a tároló helyről a gyűjtőjárati járművel történő ürítési helyre és vissza történő mozgatása. Az igényelt edénymozgatás mértéke a szolgáltatás kezdetekor: 50, 120, 240, 770, 1 100 literes edények összesen: 472 db.
Többet mutasson
12. A 4.) pont szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatást elkülönített gyűjtésként igénybe vevő ingatlanhasználók részére gyűjtőedények biztosítása. Az igényelt edények típusa és darabszáma a szolgáltatás kezdetekor: 120, 240, 770, 1 100, literes, 3; 4; 4,2; 5; 7; 10; 30 m
Többet mutasson
13. Érintett lakosságszám 59 618 fő, továbbá a gyűjtendő, szállítandó és kezelendő hulladék mennyisége (lakossági és nem lakossági eredetű települési hulladékok együttes vonatkozásában) 17 721 tonna, továbbá a 17 721 tonna hulladékon belül a természetes személytől elkülönítetten gyűjtendő papír, műanyag, üveg és fém hulladék együttes mennyisége 842 tonna, a természetes személyektől elkülönítetten gyűjtendő, biológiailag lebomló hulladék mennyisége 1 181 tonna, a természetes és nem természetes személyektől gyűjtendő vegyes hulladék mennyisége 13 832 tonna.
Többet mutasson
A megadott hulladékmennyiségek, továbbá gyűjtőedény mennyiségek a közbeszerzés legalacsonyabb mennyiségét jelentik. Az ajánlatkérő kiköti az eltérés lehetőségét: az eltérés maximális mértéke plusz 20%.
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Zalaegerszeg közigazgatási területe
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akinél a Kbt. 56. § (1) bekezdése, továbbá a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-f) pontok szerinti kizáró okok fennállnak. Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező az a gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozik.
Többet mutasson
Igazolási mód:
Részvételre jelentkezőnek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet („Korm. rendelet”) 2-11. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, valamint a Kbt. 57. § (1) bekezdése a)-f) pontjainak hatálya alá.
Többet mutasson
Az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában a Kbt. 58.§ (3) bekezdés és a Korm. rendelet 10. §-a szerint kell eljárni: A részvételre jelentkező az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában csak a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a Kbt. 56. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányáról. A Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-f) pontjában foglalt kizáró okoknak az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában történő fenn nem állásának igazolására, a részvételre jelentkező választása szerint
Többet mutasson
a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-f) pontjában foglalt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-f) pontjában foglalt kizáró okok hatálya alá, vagy
Többet mutasson
b) az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett –, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-f) pontjában foglalt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okok hatálya alatt nem állás igazolása kapcsán becsatolt nyilatkozatok nem lehetnek korábbi keltezésűek, mint a jelen részvételi felhívás feladásának dátuma.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, a részvételi jelentkezéshez csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, illetve nem magyar letelepedésű részvételre jelentkező esetén a letelepedése szerinti országban elfogadott igazoló dokumentumot, egyszerű másolatban.
Többet mutasson
P/1) Az alkalmasságot a részvételre jelentkezőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja alapján az utolsó 3 lezárt üzleti évre vonatkozóan a részvételre jelentkező saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti éves beszámolójának – illetőleg e beszámoló azon részének, amelyből az alkalmassági követelményként meghatározott mérleg szerinti eredmény megállapítható – benyújtásával (egyszerű másolatban) kell igazolni; amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló(k) a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető(k), a beszámoló(k) adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló(k) csatolása a részvételi jelentkezésben nem szükséges.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdés alapján, ha a részvételre jelentkező a P1) követelmény szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó árbevételéről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ezen feltétel alkalmazásában az előírt időszak kezdete után létrejött gazdasági szereplőktől megkövetelt, a közbeszerzés tárgyából (települési szilárdhulladék gazdálkodással kapcsolatos szolgáltatások ellátása) származó (forgalmi adó nélkül számított) árbevétel mértéke: 600 000 000 HUF.
Többet mutasson
P/2) Az alkalmasságot a részvételre jelentkezőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14.§ (1) bekezdés c) pontja alapján, a jelen részvételi felhívás feladását megelőző három üzleti év teljes és közbeszerzés tárgyából (települési szilárdhulladék gazdálkodással kapcsolatos szolgáltatások ellátása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatával kell igazolni, attól függően, hogy a részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Ha a részvételre jelentkező a P/1) és P/2) szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében éves beszámoló vagy árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett részvételre jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében éves beszámoló vagy az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
P/3) Az alkalmasságot a részvételre jelentkezőnek a Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés d) pontja alapján a részvételre jelentkező szakmai felelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolás benyújtásával kell igazolnia: csatolja részvételi jelentkezésében a biztosító társaságtól származó kötvény egyszerű másolati példányát és egy nyilatkozatot annak érvényességére vonatkozóan.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös részvételre jelentkezők Kbt. 55. § (4) bekezdés szerint együttesen is megfelelhetnek.
Részvételre jelentkező az alkalmassági követelményeknek való megfelelését a Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdése szerint is igazolhatja.
P/1) Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha az utolsó 3 lezárt üzleti év bármelyikében a mérleg szerinti eredménye negatív;
P/2) Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha a jelen részvételi felhívás feladását megelőző három üzleti év – teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele a 3 év alatt, legalább a 3 év egyikében nem érte el a nettó 1 000 000 000 HUF-ot,
Többet mutasson
— közbeszerzés tárgyából (települései szilárdhulladék gazdálkodással kapcsolatos szolgáltatások ellátása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele a 3 év alatt, legalább a 3 év egyikében nem érte el a nettó 600 000 000 HUF-ot.
P/3) Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha nem rendelkezik érvényes hulladékgazdálkodási tevékenységre vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással, amelynek értéke eléri a 30 000 000 HUF/kár és a 30 000 000 HUF/év összeget.
M/1) Az alkalmasságot a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pontja alapján, a Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdései szerint kell igazolni.
Az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 év (36 hónap) teljesítéseire, különösen a közbeszerzés tárgyára (legalább 1 évig folyamatosan végzett hulladékgyűjtési és szállítási tevékenység) vonatkozó referenciákra vonatkozó igazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell legalább:
Többet mutasson
— a szerződést kötő másik fél megnevezését és kapcsolattartója nevét, elérhetőségét,
— a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét,
— az ellenszolgáltatás összegét (nettó HUF),
— a teljesítés idejét (év; illetve, ha az alkalmasság megállapításhoz szükséges, a hónapot és a napot is fel kell tüntetni),
— teljesítés helyét,
— nyilatkozatot, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
M/2) A Kbt. 55. § (1) bekezdés a) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés b) pontja alapján csatolandó a teljesítésbe bevonni kívánt, a szolgáltatás teljesítéséért felelős szakember végzettségének, továbbá szolgáltatás szervezési, irányítói gyakorlatának ismertetése. Csatolandó továbbá a szakember releváns végzettségét igazoló dokumentum(ok) egyszerű másolata, továbbá saját kezű aláírással ellátott szakmai önéletrajza, melyből a legalább 5 év (60 hónap) időtartamú, a hulladékgazdálkodás területén szerzett szolgáltatás szervezési, irányítói gyakorlata egyértelműen megállapítható. Ajánlatkérő e vonatkozásban külön is előírja, hogy a szakmai önéletrajzban a szakmai gyakorlat év/hónap részletezettséggel kerüljön ismertetésre.
Többet mutasson
A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell a szakember kifejezett nyilatkozatát, hogy a részvételre jelentkező nyertessége esetén rendelkezésre áll és közreműködik a teljesítésben a szolgáltatás szervezésért és irányításért felelős szakemberként, és nincs más olyan kötelezettsége az ajánlatkérő által kötendő szerződésben jelzett időszakra vonatkozóan, amely a szerződés teljesítésében való munkavégzését bármilyen szempontból akadályozná.
Többet mutasson
M/3) A Kbt. 55. § (1) bekezdés a) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontja alapján csatolandó azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezése, az alkalmassági követelménytől függően végzettségük, illetve jogosultságuk ismertetése, akiket a részvételre jelentkező be kíván vonni a szerződés teljesítésébe. Csatolandó továbbá a szakemberek jogosultságát (M/3.1. esetén), illetve végzettségét (M/3.2. és M/3.3. esetén) igazoló dokumentum(ok) egyszerű másolata.
Többet mutasson
M/4) A Kbt. 55. § (1) bekezdés b) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés e) pontja alapján csatolandó a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetve műszaki felszereltség leírása, amely tartalmazza a megjelölt eszköz, berendezés, illetve műszaki felszereltség darabszámát, műszaki paramétereit és minden releváns adatot, amelyből az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható. Csatolandó továbbá a rendelkezési jogosultságot igazoló okirat(ok) (számla, eszköznyilvántartó lap, bérleti-, lízing-, előszerződés) egyszerű másolata. Csatolandó továbbá a megjelölt eszközök, berendezések közlekedési hatóság által kiadott engedélyének, illetve a megjelölt telephely esetén a telephely hatósági engedélyének egyszerű másolata.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös részvételre jelentkezők Kbt. 55. § (4) bekezdés szerint együttesen is megfelelhetnek.
Részvételre jelentkező az alkalmassági követelményeknek való megfelelését a Kbt. 55. § (5)-(6) bekezdése szerint is igazolhatja.
M/1) Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) nem rendelkezik legalább 1 évig folyamatosan végzett hulladékgyűjtésre, szállításra és kezelésre irányuló olyan, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával, amelynek értéke legalább eléri a nettó 600 000 000 HUF-ot, továbbá amelyben az érintett lakosságszám elérte az 57 000 főt, és a gyűjtött, szállított és kezelt hulladék mennyisége (lakossági és nem lakossági eredetű települési hulladékok együttes vonatkozásában) elérte a 15 000 t mennyiséget, továbbá a 15 000 t hulladékon belül a természetes személytől elkülönítetten gyűjtött papír, műanyag, üveg és fém hulladék együttes mennyisége elérte a 600 tonnát, a természetes személyektől elkülönítetten gyűjtött, biológiailag lebomló hulladék mennyisége az 1 000 tonnát, a természetes és nem természetes személyektől gyűjtött vegyes hulladék mennyisége pedig a 12 000 tonnát.
Többet mutasson
M/2) Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha nem rendelkezik olyan, a szakmai irányítást végző és a szolgáltatás teljesítéséért felelős szakemberrel, aki felsőfokú egyetemi vagy főiskolai mérnöki végzettséggel és legalább 5 év (60 hónap) időtartamú – hulladékgazdálkodás területén szerzett – szolgáltatás szervezési, irányítói gyakorlattal rendelkezik.
Többet mutasson
M/3) Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha nem rendelkezik
1. legalább 15 fő, „C” kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkező gépkocsivezetővel;
2. legalább 10 fő Települési hulladékgyűjtő és szállító OKJ-s, vagy azzal egyenértékű végzettségű (438/2012. Korm. rend.) szakemberrel;
3. legalább 1 fő emelőgépkezelő végzettséggel rendelkező szakemberrel.
Az 1., 2. és 3. alpont szerinti alkalmassági követelmények előírt szakemberek között átfedés lehetséges.
M/4) Alkalmatlan a részvételre jelentkező, ha nem rendelkezik az alábbi eszközökkel, berendezésekkel, illetve műszaki felszereltséggel:
1. Legalább 1 db, a környezetvédelmi jogszabályoknak és előírásoknak megfelelő, meleg vizes és vegyszeres mosásra alkalmas gépjármű és edényzet mosóval;
2. Legalább 10 db, minimum 15 m
3. A 2. pont szerinti gépjárműveken felül legalább 2 db, legfeljebb 8 t össztömegű GPS egységgel felszerelt tömörítős gépjárművel. A gépjárművek közül legalább 1 db összkerék meghajtású legyen;
4. Legalább 6 db, GPS egységgel felszerelt láncos konténerszállító gépjárművel. A gépjárművek közül legalább 2 db esetében a saját tömege ne haladja meg az 5 tonnát;
5. Legalább 1 db, GPS egységgel ellátott, alulürítős konténer emelésére és ürítésére alkalmas, rakodódaruval felszerelt, görgős konténer szállítására alkalmas gépjárművel;
6. Legalább 2 db, GPS egységgel felszerelt platós gépjárművel. A gépjárművek közül legalább 1 db legyen összkerék meghajtású és legyen felszerelve rakodódaruval;
7. Legalább az alábbi mennyiségű és összetételű hulladékgyűjtő edényekkel:
50 literes: 60 db, 80 literes: 5 db, 120 literes: 565 db, 240 literes: 429 db, 770 literes: 247 db, 1 100 literes: 228 db, 3 m
8. Legalább 12 db gépjármű tárolására, elhelyezésére alkalmas telephellyel Zalaegerszeg közigazgatási határától számított legfeljebb 25 km-es körzetben;
9. Legalább 1 db, a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkező, biológiailag lebomló hulladékok előkezelésére (darálására) alkalmas darálógéppel és telephellyel, illetve komposztálásra alkalmas telephellyel;
10. Legalább 1 db, a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkező, elkülönítetten gyűjtött műanyag, papír, fém, üveg hulladékok előkezelésére (válogatás, bálázás, tárolás) alkalmas telephellyel.
Kauciók és garanciák: Késedelmes teljesítési kötbér, melynek napi mértéke 50 000 HUF.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ellenszolgáltatást az ajánlatkérő negyedévente az igazolt teljesítést követően, szerződésszerűen kiállított számla ellenében, a Ptk. 6:130. § (1) bekezdésének figyelembe vételével, átutalással teljesíti; fizetési határidő: a számla keltét követő 30 nap.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a szerződés és az ellenszolgáltatás megfizetése az Art. 36/A. §-ának hatálya alá tartozik.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k)nek gazdálkodó szervezet létrehozását, illetve nem követeli meg a nyertes ajánlattevő(k)től gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében.
Egyéb különleges feltételek:
A szerződés teljesítése során szükséges a jelen felhívás II.2.1) pontban részletezett hulladékgazdálkodási tevékenységek - beleértve a kiegészítő iratokban meghatározott hulladéktípusoknak a Zalaegerszeg közigazgatási területén történő gyűjtését, - lehetővé tevő engedély(ek) megléte.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevőnek a Hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény („Ht.”) 41.§ (3) bekezdés szerinti alvállalkozóként (teljesítési segédként) kell közreműködnie a közszolgáltató ajánlatkérőnek a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött közszolgáltatási szerződés teljesítésében.
Többet mutasson
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény, a közszolgáltató kiválasztásáról és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződésről szóló 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet, a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet.
Többet mutasson
Eljárás
A gyorsított eljárás indokolása:
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység végzésének feltételeit 1.1.2013-től a hulladékokról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény („Ht.”) szabályozza. A Ht. 90 § (8) bekezdés szerint: „Az e törvény szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést a települési önkormányzat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel és az OHÜ által kiállított minősítő okirattal rendelkező gazdálkodó szervezettel legkésőbb 1.7.2014-ig megköti. Hulladékgazdálkodási közszolgáltatást 1.7.2014-től csak az a nonprofit gazdasági társaság végezhet, amely hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel és az OHÜ által kiállított minősítő okirattal rendelkezik, valamint a települési önkormányzattal – az e törvény hatálybalépését követően és az OHÜ által kiállított minősítő okirat birtokában – hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést kötött”. Látható, hogy a Ht. szigorú feltételeket állított fel a közszolgáltatás végzését ellátni kívánó gazdasági szereplők részére, melyeknek 1.7.2014-től meg kell felelni (meghatározott tulajdonosi szerkezet, nonprofit cégforma, a közszolgáltatáson kívül egyéb hulladékgazdálkodási tevékenység végzésének tilalma, új típusú hatósági engedélyek megszerzése, stb.). Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata azt a döntést hozta, hogy a közszolgáltatási feladatok ellátására létrehozza az ajánlatkérő Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.-t. A Ht. szerinti hulladékgazdálkodási és közszolgáltatási engedélyeket a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. 2014. februárjában megszerezte, valamint 6.3.2014-án megkapta a szolgáltatás végzéséhez szükséges, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség minősítő okiratát is. Ezt követően Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 44/2014 (IV.17.) számon határozatot fogadott el, miszerint a város 1.7.2014. napjától hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést köt a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.-vel. (A jelenlegi közszolgáltató nem rendelkezik a Ht. által előírt engedélyekkel és minősítéssel, a közszolgáltatás végzésére csak 30.6.2014.-ig jogosult a Ht. szerint.)
Többet mutasson
Ezt követően 23.4.2014. napjával közzétételre került az önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény is a 6657/2014 iktatószámon.
Tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft. jelenleg nem rendelkezik a feladat ellátásához szükséges saját technikával, valamint rövid és középtávon még nem fog önálló, saját tulajdonú műszaki hátterét kiépíteni, ezért a feladatainak ellátásához a Ht. 41.§ (3) bekezdése szerinti alvállalkozói segítséget kell igénybe vennie, hisz e nélkül nem tudja a Ht. szerinti közszolgáltatói feladatát ellátni.
Többet mutasson
Tekintettel arra, hogy a közszolgáltatási feladatot 1.7.2014-től el kell látni, hiszen a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás teljesítése csak törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott esetekben szüneteltethető (Ht. 34. §. (8), így akár 1 napra sem maradhat ellátás nélkül a közszolgáltatás, a feladatellátás kezdő időpontjáig, azaz 1.7.2014-ig a Ht. 41. § (3) bekezdése szerinti alvállalkozóval a jelen közbeszerzés tárgyát képező tartalommal a szerződést meg kell kötni, ami pedig az ezen időpontig hátralévő időre tekintettel csak gyorsított eljárás keretében lehetséges. Fentiekre tekintettel – a Kbt. 85. § (2) bekezdése alapján – határozott az ajánlatkérő gyorsított eljárás alkalmazásáról.
Többet mutasson
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK21020
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Horváth Márton
Hivatkozás
Dátumok
Kezdeti időpont: 2014-07-01 📅
Végdátum: 2015-06-30 📅
További információk
1) Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 67. §-ban előírtak szerint biztosítja. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (5) bekezdés második mondatával kapcsolatban tájékoztatja a részvételre jelentkezőket, hogy az ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésben korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
2) A kiegészítő iratok átvételével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos egyéb információk:
A kiegészítő iratokat bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen átveheti (elérheti). A kiegészítő iratok átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. A részvételi jelentkezés érdekében a kiegészítő iratokat részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak át kell vennie.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a kiegészítő iratokat elektronikus úton bocsátja rendelkezésre. A megküldést – a jelen felhívás I.1) szerinti címről – írásban (név, levelezési cím, telefon és fax szám, valamint e-mail cím megadásával) kell kérni. A kiegészítő iratok elektronikus úton történt átvételét válasz e-mail útján a jelen felhívás I.1) szerinti címre vissza kell igazolni.
Többet mutasson
3) A részvételi jelentkezések felbontásának feltételei:
Dátum: 9.6.2014 (nap.hó.év) Időpont: 11:00 óra.
Hely: Ajánlatkérő I.1) pont szerinti címén, 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 26., tárgyalóban.
A részvételi jelentkezések felbontása nyilvános; további információk a bontási eljárásról Kbt. 62. § (2), (4)-(6) bekezdések szerint.
4) A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, Kbt. 58. § (3) bekezdése és a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatokat. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában a nyilatkozattételi kötelezettséget ajánlatkérő nemleges nyilatkozat esetén is előírja.
Többet mutasson
5) A részvételi jelentkezésnek felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 62. § (5) bekezdése szerinti információkat.
6) A részvételi jelentkezésben benyújtott nyilatkozatokat aláíró(k) aláírási jogosultságának igazolására csatolni kell a részvételre jelentkező, az alvállalkozó (ha az alvállalkozó a részvételi jelentkezésben nyilatkozatot tesz) és az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet részéről a cégjegyzésre jogosult hatályos aláírási címpéldányát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát vagy a letelepedése szerinti országban elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentumot egyszerű másolatban.
Többet mutasson
Ha a részvételi jelentkezésben csatolt nyilatkozato(ka)t nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, az erre vonatkozó, a meghatalmazott aláírását is tartalmazó írásos meghatalmazást is csatolni kell.
7) A nem magyarországi letelepedésű részvételre jelentkezőnek (közös részvételi jelentkezés esetén a részvételre jelentkezőknek külön-külön) nyilatkoznia kell arról, hogy a Kbt. 56. §-ában és a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)- f) pontjában foglalt kizáró okok hiányának a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4. §-a szerinti igazolására mely igazolások felelnek meg, és azokat mely szervezetek, hatóságok bocsátják ki.
Többet mutasson
8) Közös részvételi jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezőnek a jelen közbeszerzési eljárásban őket teljes jogkörrel képviselő részvételre jelentkezőt meg kell jelölni, és a részvételi jelentkezéshez csatolniuk kell a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé a szerződés teljesítéséért fennálló egyetemleges felelősségvállalást tartalmazó konzorciumi megállapodást. Közös részvétel jelentkezés esetén a Kbt. 25. §-ára figyelemmel kell eljárni.
Többet mutasson
9) A részvételi jelentkezést a részvételre jelentkezőnek a Kbt. 60. § (2) szerint, az eljárást megindító felhívásban és a kiegészítő iratokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania.
10) A részvételi jelentkezéseket Kbt. 61. § (1) szerint, írásban és zártan, közvetlenül vagy postai úton az ajánlatkérő I.1) alatti címére, Kbt. 60. § (1) bekezdése alapján a kiegészítő iratokban meghatározott formai követelményeknek megfelelően, 1 papír alapú példányban, továbbá 2 példány a papír alapú példánnyal mindenben megegyező elektronikus (pdf. formátumban) másolati példányban (CD/DVD) kell benyújtani a részvételi határidő lejártáig. A borítékra kérjük a következőket írják rá: „Részvételi jelentkezés”, „Települési szilárd hulladékgazdálkodás közbeszerzés,” és „A részvételi határidő lejártáig nem bontható fel!". A részvételi jelentkezéseket közvetlenül (személyesen) az ajánlatkérő I.1) alatti címén (8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 26.), munkanapokon 09:00-12:00 óra valamint 13:00-15:00 óra között, a részvételi határidő lejártának napján 09:00 és 11:00 óra között lehet benyújtani.
Többet mutasson
11) A részvételi jelentkezések magyar nyelven nyújthatók be. Ennek megfelelően a benyújtott nem magyar nyelvű dokumentumok magyar nyelvű fordítását az adott dokumentumot követően közvetlenül csatolni kell. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok részvételre jelentkező általi felelős fordítását is elfogadja.
Többet mutasson
12) Az ajánlatkérő a III.2.2) P/1), P/2) és P/3) pontokban megfogalmazott alkalmassági feltételeket és a III.2.3) M1), M/2), M/3) és M/4) pontokban megfogalmazott alkalmassági feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
13) A különböző devizák forintra, illetve euróra történő átszámításánál a jelen részvételi felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell a részvételre jelentkezőnek alkalmaznia. (Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, az adott devizára a részvételre jelentkező saját központi bankja által a jelen részvételi felhívás megküldésének napján érvényes árfolyamon számított euró ellenérték kell a részvételre jelentkező által átszámításra kerüljön a fentiek szerint.) Az árbevétel tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot, referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes árfolyamot kell a részvételre jelentkezőnek alkalmazni.
Többet mutasson
14) A jelen eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő (CET) az irányadó.
15) A részvételre jelentkező köteles részvételi jelentkezésében csatolni az érvényes, a vonatkozó jogszabályban előírtak szerinti hulladékgazdálkodási engedélyét, amely kiterjed Zalaegerszeg közigazgatási területén történő gyűjtésre, a kiegészítő iratokban meghatározott hulladék típusokra vonatkozóan. Amennyiben a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezés időpontjában még nem rendelkezik olyan hulladékgazdálkodási engedéllyel, amely kiterjed Zalaegerszeg közigazgatási területén történő gyűjtésre, a kiegészítő iratokban meghatározott hulladék típusokra vonatkozóan, akkor a részvételi jelentkezésben nyilatkoznia kell, hogy legkésőbb a szerződéskötés időpontjára az engedélyt beszerzi.
Többet mutasson
16) A II.2.1 pontban részletezett szolgáltatások során gyűjtött hulladékok esetében, a nem hasznosítható hulladékok ártalmatlanítására és a biológiailag lebomló hulladékok komposztálására, továbbá az egyéb hasznosítható hulladékok előkezelésére (válogatás, bálázás, darálás, tárolás) a ZALAISPA hulladékgazdálkodási rendszerhez csatlakozott települések közigazgatási területén található létesítményeket kell igénybe venni. Amennyiben a részvételre jelentkező a fenti feltételeknek megfelelő létesítményeket nem, vagy nem teljes körűen üzemeltet, akkor a részvételi jelentkezésben be kell nyújtania – a fenti feltételnek megfelelő telephely(ek) üzemeltetői által – legalább a III.2.1 pont 1-7 alpontjában részletezett, Zalaegerszeg közigazgatási területéről származó hulladékmennyiségek 20%-al növelt mennyiségének átvételére – kiállított befogadói nyilatkozatokat.
Többet mutasson
17) A részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell, hogy a III.2.3 M/4 pont 2-7. alpontjaiban részletezett berendezések – a szerződés megkötésére és annak teljes időtartama alatt – a II.2.1. pontban részletezett szolgáltatások ellátásának céljára a szükséges mértékű szabad kapacitással a rendelkezésére állnak.
Többet mutasson
A részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell, hogy a III.2.3 M/4 pont…
… 9. alpontjaiban részletezett telephely – a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt – a II.2.1. pontban részletezett szolgáltatások ellátásának céljára a szükséges mértékű szabad kapacitással a rendelkezésére állnak.
… 10. alpontjaiban részletezett telephely – a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt – a II.2.1. pontban részletezett szolgáltatások ellátásának céljára a szükséges mértékű szabad kapacitással a rendelkezésére állnak.
18) Az ajánlattételi szakaszban, az ajánlatban részletes szakmai ajánlatot kell csatolni az alábbi tartalommal:
a) A szolgáltatások végrehajtásának szakágankénti megosztása, erőforrás allokáció, amelynek biztosítania kell a műszaki leírásban előírt feladatok – megvalósítás teljes időtartama alatt történő – teljes körű teljesítését.
b) Az ajánlattevő által a feladat teljesítéséhez rendelt szervezet felépítése, kapcsolati rendszere és a szervezetet alkotó szakemberek hatásköre, feladatai részletesen meghatározva.
d) A projekt megvalósítása során felmerülő kockázatok felmérése, a kockázatok kezelésére
javasolt stratégia.
e) Ismertesse a folyamatos gyűjtésmegvalósítását gépekkel és létszámadatokkal.
f) A tervezett tevékenységgel érintett telephely címét / ideértve a szállítójárművek tárolási, tisztítási és karbantartási helyét/ helyrajzi számát, műszaki és környezetvédelmi jellemzőit, állapotát, minőségét, felszereltségét, kapacitását, telepengedély másolatát vagy nyilvántartásba vételről szóló nyilatkozatot.
Többet mutasson
g) Környezetbiztonságra, az esetlegesen bekövetkező káresemény /havária/ elhárítására vonatkozó tervet.
h) Korábbi hulladékgazdálkodási tevékenységről szóló, a 439/2012. (XII.29.) Korm. rend. 11. §-a szerinti nyilatkozatot.
19) Az ajánlattételi szakaszban az ajánlatkérő dokumentációt bocsát rendelkezésre, melynek vételára 60 000 HUF + ÁFA. A dokumentáció ellenértékét kizárólag a Kbt. 124. § (4) bekezdése szerinti szervezet köteles megfizetni.
20) A részvételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2011. évi CVIII. törvény előírásai szerint kell eljárni.
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137. §-ában foglaltak szerint.
Ismétlődő közbeszerzés
2015. március
Forrás: OJS 2014/S 101-177057 (2014-05-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2014-07-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 740 016 151 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2014-07-15 📅
Közzététel dátuma: 2014-07-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2014/S 134-241357
Hirdetményre hivatkozik: 2014/S 101-177057
HL-S szám: 134
További információk
Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Zalaegerszeg közigazgatási területe.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2014-06-30 📅
Név: Zala-Depo Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft.
Postacím: Gasparich u. 26.
Postai város: Zalaegerszeg
Postai irányítószám: 8900
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@zaladepo.hu 📧
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Forrás: OJS 2014/S 134-241357 (2014-07-15)

1) A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése: egyéb.
2) Ajánlattevők:
Zala-Depo Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. (8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 26.), Magyarország.
Többet mutasson
Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Zalaegerszeg közigazgatási területe.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2014-06-30 📅
Név: Zala-Depo Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft.
Postacím: Gasparich u. 26.
Postai város: Zalaegerszeg
Postai irányítószám: 8900
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@zaladepo.hu 📧
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Forrás: OJS 2014/S 134-241357 (2014-07-15)
Új beszerzések kapcsolódó kategóriákban 🆕
- Szennyvíz- és hulladéktisztítási és környezetvédelmi szolgáltatások (15 új beszerzések)