A KEOP - 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukcióhoz kapcsolódóan, meglévő MR berendezés cseréje új MR berendezés és tartozékainak szállításával, telepítésével, üzembe helyezésével, a régi berendezés selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezés leszerelése, elszállítása és az előzőek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges járulékos munkák elvégzése

Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet

Adásvételi szerződés / A KEOP - 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukcióhoz kapcsolódóan, meglévő MR berendezés cseréje új MR berendezés és tartozékainak szállításával, telepítésével, üzembe helyezésével, a régi berendezés selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezés leszerelése, elszállítása és az előzőek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges járulékos munkák elvégzése a jelen felhívásban és a dokumentációban részletezettek szerint.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2015-06-03. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2015-05-21.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2015-05-21 Ajánlati felhívás
2015-07-29 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2015-05-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések
Mennyiség vagy érték:
1 db, 1,5 T térerejű MR berendezés és tartozékainak szállítása, telepítése, üzembe helyezése és az előzőek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges járulékos munkák elvégzése.A cserélendő (meglévő) MR berendezés: SIEMENS gyártmányú, Magneton Harmony Maestro Class típusú 1 T térerejű MR.A mágneses teret határoló szerkezetben kialakított jelenlegi árnyékolás helyett új árnyékolás (Faraday háló) kiépítése és elégségességének mérési jegyzőkönyvvel való dokumentálása.A nyertes ajánlattevő feladata az ajánlatában megajánlott új berendezés leszállítása, üzembe helyezése, próbaüzem lefolytatása, kezelésének jegyzőkönyvezett oktatása, a meglévő berendezés selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezés leszerelése, elszállítása a dokumentációban foglaltak figyelembevételével.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Gyorsított meghívásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet
Postacím: Nagyvárad tér 1.
Postai irányítószám: 1097
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.eszszk.hu 🌏
E-mail: szfki@istvankorhaz.hu 📧
Telefon: +36 12196167 📞
Fax: +36 12158360 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-05-21 📅
Benyújtási határidő: 2015-06-03 📅
Közzététel dátuma: 2015-05-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 099-179358
HL-S szám: 99
További információk
1.) Jelen eljárás a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra, az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot) kíván benyújtani a KEOP - 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukció keretein belül. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a Kbt. 40. § (4) bekezdése alapján a támogatásra irányuló igény el nem fogadása, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadása esetében az ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat. A feltételesen megkötött szerződés hatálybalépésének feltétele a Támogatói Okirat megkötése. 2.) A jelen - energia megtakarítás célú - beszerzés kapcsán a nyertes ajánlattevőként szerződő fél által leszállításra kerülő új MR berendezésnek a régi (meglévő, ajánlatkérőnél üzemelő) MR berendezéshez mérten egy vizsgálatra vetítve minimum 15 %-os energia megtakarítást kell teljesítenie. Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkozatot kell benyújtania arra vonatkozóan, hogy a megajánlott berendezés a régi (meglévő, ajánlatkérőnél üzemelő) MR berendezéshez mérten minimum 15 %-os energia megtakarítást biztosít. Ellenkező esetben az ajánlat érvénytelen. Ajánlatkérő a berendezés számítással becsült energia fogyasztási adatait a dokumentációban (annak mellékleteként) tájékoztató adatként átadja. Amennyiben a részvételre jelentkező a felelős nyilatkozata megtételéhez szükségesnek látja erre vonatkozó ellenőrző mérés elvégzését, arra az ajánlatkérő a kapcsolattartási címre írásban megküldött igény beérkezését követő két munkanapon belül minden részvételre jelentkező számára egyszeri alkalommal lehetőséget biztosít. A szerződés teljesítése során a nyertes ajánlattevőként szerződő félnek méréssel kell ellenőriznie és szükség esetén korrigálnia a becsült energia felhasználási értékeket. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél kötelessége és felelőssége annak egyértelmű bizonyítása, hogy a cserélendő berendezés energia felhasználásához képest a leszállításra kerülő berendezés az energia megtakarítás előírt legalább 15 %-os mértékét teljesíti. 3.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: Az átvétel előtt a dokumentációba történő helyszíni betekintés lehetősége munkanapokon H-Cs: 8:00 órától 16:30 óráig, P: 8:00 órától 14:00 óráig adott. A dokumentációba való betekintést elektronikus úton is biztosítja az ajánlatkérő. Az elektronikus úton történő betekintést az ajánlatkérő által megadott kapcsolattartási pontokon (levél, fax, email) írásban lehet kérni. Ajánlatkérő legkésőbb a betekintésre vonatkozó kérelem kézhezvételét követő két munkanapon belül megküldi a dokumentációt pdf. formátumban a betekintést kérelmező által megadott e-mail címre. A betekintés céljából elektronikus úton megküldött dokumentáció átvétele nem vehető figyelembe az eljárásban való részvétel feltételeként. A dokumentáció munkanapokon H-Cs: 8:00 órától 16:30 óráig, P: 8:00 órától 14:00 vehető át személyesen vagy meghatalmazott útján térítésmentesen jelen felhívás I.1. pontjában megadott címen. A dokumentáció átvételére a részvételi határidő lejártáig van lehetőség. Ajánlatkérő a dokumentációt a jelen felhívás I.1 pont szerinti elérhetőségére küldött, legalább a megküldést kérelmező gazdasági szereplő megnevezését, székhelyét, a kapcsolattartó személy nevét, a postacímet (vagy e-mail címet, ahova a dokumentáció megküldését kéri) tartalmazó írásos igénybejelentése esetén, az igénybejelentésben kért módon postai úton a megadott postacímre ajánlott küldeményként nyomtatott formátumban vagy e-mail útján a megadott e-mail címre, szerkeszthető elektronikus file formátumban (Microsoft Word 2003 dokumentum) és nem szerkeszthető elektronikus file formátumban (pdf) megküldi. A dokumentáció terjedelme miatt a faxon történő megküldés nem lehetséges, ezért ez nem igényelhető. E-mail címre történő megküldés esetén az ajánlatkérő akkor tekinti átvettnek a dokumentációt, ha az átvétel tényét kérelmező a feladó e-mail címére szövegesen visszaigazolja azzal, hogy a megküldött dokumentáció tartalmát teljes terjedelemben és megismerésre alkalmas formában átvette. A dokumentáció személyes átvételét követően is kérhető az elektronikus formában is történő megküldés, az előzőekben foglaltak figyelembevételével. A dokumentáció megküldése során az ajánlatkérő a Kbt. 50. § (3) bekezdés előírásai szerint jár el. A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentációt részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A dokumentáció másra át nem ruházható, nem tehető közzé. 4.) Az MR berendezés műszaki paramétereire vonatkozó műszaki követelmények: — Névleges térerősség (Tesla): 1,5 T — A berendezés teljes tömege (héliummal teljesen feltöltve) kg-ban: Max. 5000 kg — 5 gauss tér távolsága az izocentertől, a hosszirányú z-tengely mentén méterben: Max. 4 m — Mágnes alagút átmérője a felszerelt tartozékokkal és burkolatokkal (a legszűkebb keresztmetszetben mérve): Min. 70 cm — Valós zéro boil off technika (0 liter / 24 óra héliumfogyasztás) — Hélium után töltési periódus átlagos klinikai használat mellett (év)(liter / 24 óra): Min. 8 év Gradiens rendszer — Maximális egyidejűleg alkalmazható gradiens amplitúdó és slew rate legalább 50 cm FOV-ra x, y tengelyeken: 30 mT/m és 125 T/m/s, vagy ennél jobb — Maximális egyidejűleg alkalmazható gradiens amplitúdó és slew rate legalább 45 cm FOV-ra z tengelyen: 30 mT/m és 125 T/m/s, vagy ennél jobb — Az ajánlott gradiens rendszer lehetővé teszi DWI mérés elvégzését b=10 000 s/mm2 mellett — A gradiens rendszer hatásos zajcsökkentő eljárással — Maximális FOV (x, y irányokban): Min. 50 cm — Maximális FOV (z irányokban): Min. 45 cm — Minimális FOV (x, y, z irányokban): Max. 5 cm RF rendszer — A rendszer független RF vevő csatornáinak száma (szimultán működő analóg-digitális konverterek (ADC)): Min. 24 csatorna — Vevő rendszer dinamika tartománya: Min. 150 dB — Automatikus a mérés előtt a vevőtekercsek hangolása (coil tuning) — Az egyszerre csatlakoztatható tekercs elemek maximális száma: Min. 32 elem — Integrált tekercs technológia: A nem használt tekercseket nem szükséges eltávolítani, a különböző tekercsek kombinálhatóak egy képalkotáson belül — Ezen tekercsek használhatók átmenet nélküli képalkotásban ugyanazon vizsgálat során, a tekercsek vagy a beteg újra pozicionálása nélkül — A rendszer felismeri és automatikusan aktiválja a vizsgálat tervezéskor kiválasztott releváns FOV-on belüli tekercs elemeket Vevő tekercsek — Kombinált fej-nyak tekercs — Tekercselemek száma, jellege (LP, CP vagy matrix): Min. 16 elem — Gyors párhuzamos adatgyűjtéshez (PAT technika) kompatibilis többcsatornás tekercs — Teljes gerinc (CThL) tekercs — Gyors párhuzamos adatgyűjtéssel (PAT technika) kompatibilis többcsatornás tekercs — Tekercselemek száma, jellege (LP, CP vagy mátrix): Min. 24 elem — Tekercs (vagy kombináció) a teljes központi idegrendszer (CNS) (Fej + C-Th-L gerinc) lefedéséhez — Tekercselemek száma, jellege (LP, CP vagy mátrix): Min. 40 elem — Gyors párhuzamos adatgyűjtéshez (PAT technika) kompatibilis többcsatornás tekercs — Felületi tekercs (kombináció) teljes has-medence vizsgálatára — Tekercselemek száma, jellege (LP, CP vagy mátrix): Min. 6 elem — Gyors párhuzamos adatgyűjtéshez (PAT technika) kompatibilis többcsatornás tekercs — Flexibilis felületi tekercs univerzális célra (nagyméretű) — Tekercselemek száma, jellege: Min. 2 elem — Gyors párhuzamos adatgyűjtéshez (PAT technika) kompatibilis többcsatornás tekercs — Flexibilis felületi tekercs univerzális célra (kisméretű) — Tekercselemek száma, jellege: Min. 2 elem — Gyors párhuzamos adatgyűjtéshez (PAT technika) kompatibilis többcsatornás tekercs — Dedikált perifériás angiográfiás tekercs (alsó végtagi keringés vizsgálatára) — Tekercselemek száma, jellege: Min. 24 elem — A tekercsek mindegyike legyen gyors párhuzamos adatgyűjtésre (PAT technika) alkalmas, több csatornás tekercs (mátrix, SENSE, vagy ASSET, vagy egyenértékű) Páciens asztal — Maximális hosszirányú mozgási sebesség: Min. 20 cm/sec — Maximális terhelés (amely mellett az asztal a megadott pontossággal még függőlegesen és vízszintesen is mozgatható): Min. 225 kg — Asztalvezérlés a konzolról — Automatikus páciensirányítás (Voice command) Neurológiai képalkotás — Széleskörű rutin neuro képalkotás — rutin T1-súlyozott, T2-súlyozott és proton denzitás képalkotás fejre és gerincre — fluid-attenuated inversion recovery (FLAIR, 2D and 3D) képalkotás a CSF jel tejes elnyomása — single-shot myelographiás képalkotás nagy felbontással (SSFSE vagy egyenértékű) — Teljes központi idegrendszer (CNS, koponya + teljes gerinc) multi-step képalkotása teljesen automatikusan, szoftver vezérelt asztalmozgatással — Multistep képalkotás képeinek automatikus összeállítása (MobiView, syngo composing, vagy egyenértékű) Diffúzió súlyozott (DWI) képalkotás — DWI diffúziós képalkotás single-shot EPI szekvencia és nagy felbontású (non-single-shot) technikával — Parallel technikával kombinálható DWI mérések — Max. b-érték (s/mm2): Min. 10 000 s/mm2 — TRACE map és ADC (Apparent Diffusion Coefficient) map számítása DWI adatokból — Teljes test diffúziós képalkotás (DWIBS, REVEAL, vagy egyenértékű) Perfúziós képalkotás — Perfúziós képalkotás single-shot EPI technikával — Time-to-peak map (TTP) számítása az adatgyűjtéssel párhuzamosan — Bólus intenzitás-idő függvény grafikus ábrázolása Post processing neuro perfúziós kiértékelés — Hemodynamikai paraméter mapek: TTP, Mean Transit Time (MTT), Cerebral Blood Volume (CBV), Cerebral Blood Flow (CBF) számítása Teljes test képalkotás — Teljes test képalkotás az integrált test tekerccsel, legalább 200 cm-es tartományon — Teljes test képalkotás nagy felbontású, magas jel/zaj viszonyú felületi tekercsekkel tekercs csere és páciens átfektetés nélkül — PAT kompatibilis teljes test képalkotás több csatorna szimultán használatával — A különböző asztal pozícióban készült képek automatikus és kézi összeillesztése, dedikált algoritmusokkal gerinc és angiográfiás vizsgálatok esetére Hasi vizsgálatok — Gyors dinamikus technikák máj vizsgálatához (VIBE, LAVA-flex, THRIVE) — Cholangiográfia single Shot TSE technikával — Retrospektív mozgáskorrekció hasi vizsgálatokban MR angiográfia — MR-angiográfia: TOF (2D és 3D) — Magnetization Transfer Contrast (MTC) a jobb háttér elnyomás érdekében — Ramped RF-pulzusok 3D scan-hez (TONE, Ramped RF) — MR-angiográfia: fázis kontraszt (2D és 3D) — Léptetéses perifériás angiográfiás vizsgálatok — Ultragyors szekvenciák contrast-enhanced MR angiográfiához — Contrast bólus timing — Spirális, (centrális-elliptikus) k-space kiolvasás — MIP számítása az adatgyűjtéssel párhuzamosan — Szabadkézi MIP számítása — Megjelenítés VRT, MPR vagy MIP formában Mozgás korrekció — Mozgás érzéketlen adatgyűjtés (Propeller, BLADE, MultiVan, vagy egyenértékű) — A fenti adatgyűjtési mód alkalmazható koponyán kívül más testrégiókban is — A fenti adatgyűjtési mód alkalmazható minden irányban (sag, tra, cor) Párhuzamos képalkotás (PAT imaging) — Nagy sebességű párhuzamos képalkotás technika — Kép-alapú algoritmus párhuzamos képalkotáshoz (SENSE, ASSET, vagy egyenértékű) — A k-space alapú párhuzamos képalkotás technika kompatibilis a megajánlott tekercs készlettel — Nem szükséges külön mérés a tekercs érzékenység kalibrálásához Módszerek az adatgyűjtési idő csökkentésére — Half-Fourier és parciális Fourier technikák — Téglalap alakú mátrix — Téglalap alakú FOV Technikák spektrális szaturáció/gerjesztéshez — Frekvencia-szelektív zsír szaturáció — Frekvencia-szelektív víz szaturáció — Frekvencia-szelektív zsír gerjesztés — Frekvencia-szelektív víz gerjesztés — Zsír-víz szétválasztás 4 kontrasztban - (inphase, out phase, fat only, water only) Szekvenciák Spin-echo (SE) technikák — Minimális TR (256 matrix): Max.10 ms Gradiens-echó (GRE) — Multi-echó "FLASH" azonos fázis kódolás az egész echó sorozatra (MEDIC, MERGE, M-FFE) — 2D technika — 3D technika — FIESTA-C, 3D CISS képalkotás — Szuszceptibilitás súlyozott képalkotás (SWI, Venous BOLD, SWAN) — Nagy felbontású 3D gyors GRE, egy légzés visszatartás alatt (VIBE, FAME, THRIVE) Gyors Inversion Recovery — Gyors Inversion Recovery rövid inverziós időkkel zsír elnyomáshoz (Turbo STIR) — Gyors Inversion Recovery hosszú inverziós időkkel folyadék elnyomáshoz (Turbo Dark Fluid, FLAIR) — FSE/TSE "flip-back" RF pulzussal, magas T2 kontraszt rövid TR-rel (RESTORE, DRIVE, Fast Recovery FSE) — 2D technika — 3D technika Single-shot FSE/TSE — Half-Fourier single-shot FSE/TSE (HASTE) — 2D technika — 3D technika Echo Planar Imaging (EPI) — Single-shot és multi-shot Echo Planar Imaging, mind az SE EPI, mind a GRE EPI alapcsomag részeként — Max. ETL / EPI faktor: Min. 256 — Gyors Gradient Spin Echo (TGSE, GRASE) Diffúziós képalkotás — Max. b-érték (s/mm2): Min. 10 000 s/mm2 Vezérlőpult és képrekonstrukciós számítógép — Vezérlőpult processzor órajele: min. 2,3 GHz — Vezérlőpult operatív memória (RAM): min 6 GB — Vezérlőpult operációs rendszer: multiuser, multitasking — Merevlemez teljes kapacitása: min. 500 GB — Képek tárolására szolgáló merevlemez kapacitás: min. 200 GB — Képszámító egység (image processor / reconstructor) processzora: min. Quad core — Képszámító egység (image processor / reconstructor) operatív memória (RAM): min. 16 GB — Leggyorsabb képrekonstrukciós sebesség 2DFFT esetén, 256x256 FOV esetén: min. 6000 kép/sec Rekonstrukciós paraméterek — Adatgyűjtő mátrix max. mérete interpoláció nélkül: Min. 1024x1024 — Maximális FOV x,y: Min. 50 cm — Párhuzamos adatgyűjtés és feldolgozás 2D és 3D post processing — Képek kivonása — Idő-intenzitás görbék — T1 és T2 map-ek számítása — MPR (multi-planar reconstruction) ortogonális, döntött, duplán döntött síkban — MPR szabadkézi görbe mentén — MPR szabadon megválasztható szeletvastagságban — MIP (maximum intensity projection) és MinIP — Szabadkézi görbe mentén számított MIP — SSD (surface shaded display) Támogatott DICOM és egyéb funkciók — Képdokumentálás (fotózás, nyomtatás) lehetséges a főkonzolról — PACS csatlakozás és egyéb modalitásokhoz csatlakozási lehetőség — DICOM Send / Receive — DICOM Query / Retrieve — DICOM Basic Print — DICOM Worklist (HIS / RIS) — DICOM Storage Commitment (SC) Független kiértékelő munkaállomás — Processzor: Min. 1 darab 4 magos 2 GHz — Memória (RAM) nagysága: Min. 24 GB — Képtároló tömb kapacitása: Min. 500 GB — Ethernet interfész: Min. 2 darab 1 Gb/s — 2 db DICOM kompatibilis, színes TFT megjelenítő — Képernyő méret: Min. 24” — Felbontás: Min. 2 Megapixel — Fénysűrűség: Min. 300 cd/m2 — Kontraszt arány: Min. 800:1 — Billentyűzet, egér Szoftver elvárások — Grafikus, 64 bites operációs rendszer — DICOM képalkotó eszközök vizsgálatainak megjelenítése: legalább CT, MR, PET, AX, US, MG, DR, RF — Vizsgálatok keresése: páciens név, vizsgálati dátum, azonosító, modalitás típus, születési dátum szerinti keresés magyar ékezetes karakterekkel — A rendszerben több páciens egyidejű megnyitása — Támogatott szolgáltatások: — DICOM Query/Retrive study root SCP/SCU — DICOM Echo SCP/SCU — DICOM Storage Comitment SCP/SCU — DICOM Multiframe Object támogatása — DICOM Structured Riport támogatása — Támogatott leletezési funkciók: — tükrözés, forgatás, invertálás — ablakolás — nagyítás — szöveges megjegyzés — távolság és szögmérése — ROI/VOI kiértékelése — Képek és képsorozatok exportálhatósága legalább AVI, BMP, JPEG, TIFF és DICOM formátumban — Képek és képsorozatok importálhatósága DICOM formátumban külső adathordozóról — 3D funkciók megléte: legalább: VRT, MIP, MPR — A rendszernek támogatnia kell a többmonitoros üzemmódot, két megjelenítő esetén mindkét megjelenítőn kell tudni a 3D/4D rekonstrukciót egyidejűleg — Vizsgálatok automatikus elő feldolgozása (3D rekonstrukció) előre meghatározott munkafolyamatok alapján — Mérési eredmények automatikus mentése, listázása és közvetlen elérése — 3D és 4D vizsgálatok funkcionális kiértékelése során DICOM SR készítése — 3D és 4D mérési eredmények és képek automatikus beillesztése a DICOM SR-be — Bármely szabadon kiválasztott kettő vizsgálat összehasonlítása — Előre tetszőlegesen definiált modalitás specifikus megjelenítési képformátum legalább: 1, 1:2, 1:4, 1:9 1:16 -os osztás — Előre definiált és felhasználó által szabadon definiált megjelenítési képformátum a vizsgálat típusa alapján 5.) A közbeszerzési eljárás során csak gyári új készülék ajánlható meg, használt vagy demonstrációs célra felhasznált berendezés nem ajánlható meg. 6.) Ajánlatkérő a berendezés telepítésével érintett helyszínen 2015. május 29-én, 12:00 órai kezdettel helyszíni bejárást tart. Találkozás: a Szent István Kórház (1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.) főbejáratánál. A bejárásról készült jegyzőkönyvben rögzített kérdésekre a válaszokat, a kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a Kbt.-ben meghatározott határidőn belül, kiegészítő tájékoztatás keretein belül írásban adja meg. 7.) Jelen felhívás II.3.) pontjában meghatározott teljesítési határidő a feltételes szerződés hatálybalépésének időpontjától kezdődik. A szerződés akkor lép hatályba, amikor a Támogatói Okirat megkötésre került. A Támogatói Okirat megkötéséről a szerződés tervezetben foglaltak szerint az ajánlatkérőként szerződő fél haladéktalanul (1 munkanapon belül) értesíti a nyertes ajánlattevőként szerződő felet. 8.) A meglévő, régi berendezés elszállítása: az elszállítást megelőzően 4 héttel jelezni kell az ajánlatkérő szerződésben megadott kapcsolattartója részére az elszállítási szándékot, a régi berendezés elszállítása legkorábban az új MR berendezés szállítása előtt 1 héttel lehetséges Próbaüzem minimális időtartama: 7 nap (a teljesítés időtartamába foglaltan). Az új árnyékolás (Faraday háló) kiépítésére és dokumentálására rendelkezésre álló idő: a teljesítési határidőn belül. Az üzembe helyezés (teljesítés) teljesnek tekinthető: a leszállítást és beszerelést követő próbaüzem (és a próbaüzem időtartama alatt elvégzett oktatások) és a 15 %-os energia megtakarítást igazoló mérés lefolytatását és ezek dokumentálását, valamint a régi berendezés dokumentált selejtezését, leszerelését és dokumentált elszállítását követően. 9.) A részvételi jelentkezések felbontásának időpontja: Dátum: 3.6.2015. (nap/hónap/év) Időpont: 12:00 Hely: Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet (1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.), Közbeszerzési Iroda A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: A Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti személyek. 10.) Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 67. §. szerint biztosítja. 11.) Felhívjuk a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy az ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésében korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. Ha a hiánypótlással a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésben korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, a gazdasági szereplővel kapcsolatos valamennyi előírt dokumentumot a hiánypótlásban be kell nyújtani. 12.) A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell a Kbt. 60. § (6) bekezdése szerinti felolvasólapot a Kbt. 62. § (5) bekezdés szerinti tartalommal. 13.) A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell a részvételre jelentkező Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatát. 14.) A részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésében be kell nyújtani a Kbt. 40. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatát akkor is, ha az részben vagy egészében nemleges, valamint arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az előírt alkalmassági követelményeknek részvételre jelentkező önállóan vagy más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg. [Kbt. 55.§ (5) bekezdés] Részvételre jelentkező a nyilatkozatot nemlegesség esetén is köteles benyújtani. 15.) Részvételre jelentkezőnek nyilatkozatot kell benyújtania a Kbt. 56. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okokról az alvállalkozó(k) és/vagy a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)/személy(ek) tekintetében 16.) A jelen felhívás III.2.2. pontjában az utolsó három, számviteli jogszabályok szerinti beszámoló alatt a jelen felhívás feladásától számított elmúlt három lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti, a számvitelről szóló 2000 évi C. törvénynek megfelelő módon elkészített beszámolót érti. A hivatkozott pontban meghatározott mérleg szerinti eredmény a számvitelről szóló 2000. évi C törvény 70. § (2) bekezdése szerinti tartalmú kategória. Külföldi honosságú gazdasági szereplő csatoljon nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy beszámolójának mely pontja tartalmazza az erre vonatkozó adatokat, vagy ha pénzügyi beszámolója nem tartalmaz kifejezetten ilyen sort, akkor a beszámoló csatolása mellett, annak adatai alapján adja meg külön nyilatkozatban ezen értéket. Amennyiben a gazdasági szereplő a személyes joga szerint beszámoló közzétételére nem köteles, vagy nem kell készítenie, úgy külön nyilatkozatban adja meg a fentieknek megfelelően kiszámított mérleg szerinti eredményét. 17.) Az előírt alkalmassági követelményeknek a részvételre jelentkezők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben: a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy b) ha az alkalmassági követelmény korábbi árubeszerzések teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - az a) pontban foglalt esetektől eltérően - akkor is, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. 18.) Az ajánlatkérő nem kéri azon tények, adatok igazolását illetve a részvételre jelentkezőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek nem kell igazolnia azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló elektronikus hatósági nyilvántartásból ingyenesen jogosult. A Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerinti elektronikus, hatósági nyilvántartások köréről és internetes elérhetőségéről a Közbeszerzési Értesítő 2014. évi 57. számában (2014. május 16-án) útmutatót adott ki. A Kbt. 36. §. (6) bekezdése alapján, amennyiben a részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a részvételi jelentkezésében olyan tényt vagy adatot nem igazol, amelynek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló elektronikus hatósági nyilvántartásból ingyenesen jogosult, úgy - amennyiben a Közbeszerzési Hatóság útmutatójában az adott nyilvántartás nem szerepel - részvételre jelentkezőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek a részvételi jelentkezésben meg kell jelölnie az adott adathoz, tényhez hozzárendelten azt a nyilvántartást (a nyilvántartás internetes elérhetőségének megadásával) ahol az adott adatot, tényt az ajánlatkérő ellenőrizni tudja. 19.) A részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésében nyilatkoznia kell a részvételre jelentkező kapcsolattartóiról, képviselőjéről, céges adatairól szóló nyilatkozatban, melynek tartalmaznia kell: a közbeszerzési eljárás során és a szerződés teljesítése során a kapcsolatot tartó személy/ személyek megnevezését és elérhetőségi adataikat (telefonszám, telefax szám, email cím), a megkötésre kerülő szerződést aláírni jogosult képviselő megnevezését és elérhetőségi adatait (telefonszám, telefax szám, email cím), valamint a részvételre jelentkező céges adatait (cégjegyzékszám, cégbíróság, statisztikai számjel, adószám, bankszámlaszám), különös tekintettel arra, hogy a kapcsolattartóként feltüntetett személlyel/ személyekkel közöltek a részvételre jelentkező (adott esetben: közös részvételre jelentkezők) vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában és a szerződés teljesítése során a megadott kapcsolattartó személy számára a telefaxon és/vagy email útján küldött bármilyen levél, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában a részvételre jelentkező részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. 20.) Részvételre jelentkezőnek a részvételre jelentkezése részeként be kell nyújtania a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. §. (1) bekezdése szerinti cégaláírási nyilatkozatát (aláírási címpéldányt) vagy aláírási-mintát. Amennyiben a közös részvételre jelentkezők, alvállalkozó, illetve kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő) nyilatkozata benyújtásra kerül, be kell nyújtani a közös részvételre jelentkezők mindegyike, az alvállalkozó, illetve a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő) a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. §. (1) bekezdése szerinti cégaláírási nyilatkozatát (aláírási címpéldányt) vagy aláírási-mintát, egyéni vállalkozó esetében a vállalkozói igazolvány egyszerű másolati példányát. 21.) Amennyiben részvételre jelentkező, közös részvételre jelentkezők bármelyike, alvállalkozó, illetve kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő) cégjegyzék adatainak bejegyzésével kapcsolatosan változásbejegyzési eljárás van folyamatban, a részvételre jelentkezéshez csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs változásbejegyzés folyamatban, úgy nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. 22.) A közös részvételre jelentkezésre a Kbt. 25. §. előírásait kell alkalmazni. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezők mindegyike által cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell a részvételi jelentkezésben benyújtani, amely tartalmazza valamennyi közös részvételre jelentkező nevét és címét valamint közülük egy, a közbeszerzési eljárásban a közös részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult részvételre jelentkező megjelölését, továbbá tartalmazza azt a kijelentést, hogy a közös részvételre jelentkezők a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. A közös részvételre jelentkezéssel (részvételre jelentkezőkkel) kapcsolatosan az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 26. §. rendelkezéseire, valamint a Kbt. 67. §. (3) bekezdésében foglaltakra. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 25. §. (3) bekezdésének előírására melyet valamennyi a közös részvételre jelentkezők csoportjának képviseletében tett nyilatkozatra vonatkozóan (a felolvasólapra is) alkalmazni kell. A közös részvételre jelentkezők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös részvételre jelentkezők megjelölését azok nevének és címének megadásával. A jelen felhívásban előírt kizáró okok vonatkozásában a közös részvételre jelentkezői csoport valamennyi tagjának egyenként külön nyilatkozatot kell benyújtania. 23.) A beadott részvételi jelentkezés formai követelményei a következők: A részvételi jelentkezés eredeti, nyomtatott példányát lapozhatóan össze kell fűzni oly módon, hogy abból a befűzött lapok roncsolás mentesen ne legyenek eltávolíthatók, valamint az összefűzés a megbontást követően látható, nyomot hagyó sérelem nélkül ne legyen bontható. A részvételi jelentkezés oldal vagy lapszámozása a részvételi jelentkezés első tartalommal ellátott oldalán vagy első tartalommal ellátott lapján eggyel kezdődjön, és oldalanként vagy laponként növekedjen. Az üres oldalak számozása nem előírás, de számozásuk lehetséges. A részvételi jelentkezésnek az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján a részvételi jelentkezésben szereplő dokumentumok oldal vagy lapszám alapján megtalálhatóak. A részvételi jelentkezésben a közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló nyilatkozatokat (adott esetben: bankgarancia, kezességvállalásról szóló nyilatkozat, vagy külön jogszabályban meghatározottan előírt nyilatkozat) eredeti vagy hiteles másolati példányban kell benyújtani, az egyéb iratok, dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók. A részvételi jelentkezésben lévő minden, valamely cég által adott nyilatkozatot a végén cégszerű aláírással alá kell írnia a nyilatkozattevőnek /nyilatkozattevőknek. A részvételi jelentkezés valamennyi lapját - amelyen cégszerű aláírás nem található - a részvételre jelentkező kézjegyével, szignójával kell ellátni. A szignó nem helyettesíti - ahol szükséges - a cégszerű aláírást. A részvételi jelentkezés minden olyan oldalát, amelyen - a részvételi jelentkezés beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek/személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. 24.) A részvételi jelentkezéseket a Kbt. 61. §. (1) bekezdésében előírtak szerint kell benyújtani az I.1 pontban meghatározott címre egy eredeti példányban nyomtatott formában, valamint egy példányban elektronikus adathordozón, jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható („pdf” file) formátumban. Részvételre jelentkezőnek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell benyújtania részvételi jelentkezésében arra vonatkozóan, hogy az elektronikus formában benyújtott részvételi jelentkezése megegyezik a nyomtatott formában benyújtott részvételi jelentkezés eredeti példányával. Amennyiben a nyomtatott formában benyújtott részvételi jelentkezés és az elektronikus formában benyújtott részvételi jelentkezés tartalmában ellentmondás tapasztalható, ajánlatkérő a nyomtatott példányt tekinti mértékadónak. A postán feladott részvételi jelentkezéseket az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a részvételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. A részvételi jelentkezés, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat a részvételre jelentkezőt terheli. A részvételi jelentkezések I.1. pontban megjelölt címen ajánlatkérő részéről történő átvételét munkanapokon munkaidőben (H-Cs: 8:00 órától – 16:30 óráig, P: 8:00 órától 14:00 óráig) biztosítja ajánlatkérő. Ezzel együtt a részvételi jelentkezések benyújtására a részvételi határidő lejártáig van lehetőség. 25.) Egy részvételre jelentkező kizárólag egy részvételi jelentkezés megtételére jogosult. 26.) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 26. §. előírásaira, valamint Kbt. 28. §. (1) bekezdésében foglaltakra. 27.) A részvételi jelentkezés összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség a részvételre jelentkezőt terheli. 28.) Az eljárás ajánlattételi szakaszában ajánlatot kizárólag az a részvételre jelentkező nyújthat be, akinek a részvételi jelentkezése érvényes. Az ajánlattétel során a részvételi jelentkezésben foglaltakhoz képest új alvállalkozó, vagy új, a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személy vagy szervezet nem vonható be és új összetételű konzorcium sem alakítható a közös ajánlattétel érdekében. 29.) A felhívás II.1.9 pontja szerint ajánlatkérő az ajánlati árat két változatban kéri megadni. Az 1. változatban a szerződés tárgyát képező termékre vonatkozóan 12 hónap jótállás (az üzembe helyezést igazoló átadás-átvétel időpontjától számítva) biztosítása tekintetében kell az ajánlati árat megadni, a 2. változatban a szerződés tárgyát képező termékre vonatkozóan 60 hónap jótállás (az üzembe helyezést igazoló átadás-átvétel időpontjától számítva) biztosítása tekintetében kell az ajánlati árat megadni. A többváltozatú ajánlattétel további feltételei a dokumentációban kerülnek átadásra. 30.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: Az adható pontszám alsó határa: 1, felső határa: 100 31.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a 30.) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: Az adott résszempontnál az Ajánlatkérő számára legkedvezőbb érték 100, a legkedvezőtlenebb pedig 1 pontot kap. Az ajánlati ár résszempontnál a köztes pontszámok az alábbi képlettel kerülnek megállapításra: P = Alegjobb/Avizsgált*(Pmax - Pmin) + Pmin, ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma; Pmax: a pontskála felső határa; Pmin: a pontskála alsó határa; Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme; Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme; Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. A „mágnes teljes hossza felszerelt burkolatokkal” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha minél kisebb az érték. Amennyiben a megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint 150 cm, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték a nagyobb mint 150 cm és kisebb vagy egyenlő mint 180 cm közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 180 cm, ajánlatkérő 1 pontot ad. A maximális megajánlható érték 190 cm, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. A 190 cm feletti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen. A „shim rendszer típusa” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha aktív. Amennyiben a megajánlott paraméter „aktív”, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott paraméter „passzív”, ajánlatkérő 1 pontot ad. Az „RF adó teljesítménye” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha minél nagyobb az érték. Amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 25 kW, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték a nagyobb, mint 20 kW és kisebb vagy egyenlő, mint 25 kW közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint 20 kW, ajánlatkérő 1 pontot ad. A minimális megajánlható érték 15 kW, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. A 15 kW alatti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen. A „beépített testtekercsen felül egyszerre csatlakoztatható dedikált tekercsek száma” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha minél több. Amennyiben a megajánlott érték nagyobb vagy egyenlő, mint 8 tekercs, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 5 tekercs és kisebb mint 8 tekercs közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték 4 tekercs vagy 5 tekercs, ajánlatkérő 1 pontot ad. A minimális megajánlható érték 4 tekercs, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. A 4 tekercs alatti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen. Az „adatgyűjtés folyamatos asztalmozgással egyidejűleg lehetséges nagy FOV mérések tervezéséhez” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi adatgyűjtés folyamatos asztalmozgással egyidejűleg nagy FOV mérések tervezését (pl. TimCT Fastview), ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé adatgyűjtés folyamatos asztalmozgással egyidejűleg nagy FOV mérések tervezését, ajánlatkérő 1 pontot ad. A „mozgás korrekció dinamikus májvizsgálatokhoz” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi a mozgás korrekciót dinamikus májvizsgálatokhoz, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé a mozgás korrekciót dinamikus májvizsgálatokhoz, ajánlatkérő 1 pontot ad. A „PAT technikával együtt alkalmazható mozgás érzéketlen adatgyűjtési mód” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi a PAT technikával együtt alkalmazható mozgás érzéketlen adatgyűjtési módot, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé a PAT technikával együtt alkalmazható mozgás érzéketlen adatgyűjtési módot, ajánlatkérő 1 pontot ad. A „mozgáskorrekció szabad légzés mellett” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi a szabad légzés melletti mozgáskorrekciót, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé a szabad légzés melletti mozgáskorrekciót, ajánlatkérő 1 pontot ad. A „k-space alapú algoritmus párhuzamos képalkotáshoz” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi párhuzamos képalkotáshoz a k-space alapú algoritmust (pl. GRAPPA, ARC), ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé párhuzamos képalkotáshoz a k-space alapú algoritmust, ajánlatkérő 1 pontot ad. A „maximális gyorsító faktor” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha értéke minél nagyobb. Amennyiben megajánlott érték nagyobb, mint tizenötszörös, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint tizenötszörös és nagyobb, mint tízszeres közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint tízszeres, ajánlatkérő 1 pontot ad. A minimális megajánlható érték 4-szeres, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. A 4-szeres alatti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen. A „2-dimenziós párhuzamos képalkotás szimultán több irányban” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi a 2-dimenziós párhuzamos képalkotást szimultán több irányban, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé a 2-dimenziós párhuzamos képalkotást szimultán több irányban, ajánlatkérő 1 pontot ad. A „Double Echo Steady State képalkotás” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi a Double Echo Steady State képalkotást (egy Steady State Free Precession és egy Fast Imaging with Steady-state Precession szekvencia kombinációja, gyors, nagyfelbontású erősen T2 súlyozott képalkotás kvantitatív T2 mappinghez, pl. izületi porc állapot felméréséhez, pl. 3D DESS), ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé a Double Echo Steady State képalkotást, ajánlatkérő 1 pontot ad. „Szuszceptibilitás súlyozott képalkotás párhuzamos képalkotással kompatibilis” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a szuszceptibilitás súlyozott képalkotás párhuzamos képalkotással kompatibilis, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a szuszceptibilitás súlyozott képalkotás párhuzamos képalkotással nem kompatibilis, ajánlatkérő 1 pontot ad. Az „automatikus B0 korrekció” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi az automatikus B0 korrekciót, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé az automatikus B0 korrekciót, ajánlatkérő 1 pontot ad. A „minimális FOV x,y” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha értéke minél kisebb. Amennyiben megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint 0,5 cm, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 0,5 cm és kisebb mint 1 cm közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb vagy egyenlő, mint 1 cm és kisebb vagy egyenlő, mint 5 cm közötti tartományba esik, ajánlatkérő 1 pontot ad. A maximális megajánlható érték 5 cm, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. Az 5 cm feletti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen. A „legkisebb szelet vastagság 2D-ben” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha értéke minél kisebb. Amennyiben megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint 0,1 mm, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 0,1 mm és kisebb mint 0,25 mm közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb vagy egyenlő, mint 0,25 mm és kisebb vagy egyenlő, mint 0,5 mm tartományba esik, ajánlatkérő 1 pontot ad. A maximális megajánlható érték 0,5 mm, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. A 0,5 mm feletti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen. A „minimum szelet vastagság 3D-ben” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha értéke minél kisebb. Amennyiben megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint 0,05 mm, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 0,05 mm és kisebb, mint 0,1 mm közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb vagy egyenlő, mint 0,1 mm, ajánlatkérő 1 pontot ad. Ajánlatkérő a pontszámok kiosztását követően a kapott értéket megszorozza a súlyszámmal. Az az ajánlat az összességében legelőnyösebb, amely esetében a pontszámok és a súlyszámok szorzatainak összege a legmagasabb. 32.) Cégszerű aláírásként a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény szerinti cégszerű aláírás kerül elfogadásra. A cégszerű aláírással egyenértékűnek kerül elfogadásra, a cégjegyzésre jogosult által adott szabályos - teljes bizonyító erejű magán- vagy közokiratformába foglalt - meghatalmazás útján meghatalmazott által történő aláírás. Ebben az esetben a meghatalmazást a részvételi jelentkezésben be kell nyújtani. 33.) A részvételre jelentkezés nyelve: a magyar. A teljes részvételi jelentkezést magyar nyelven kell benyújtani. Minden idegen nyelven kiállított igazolás/dokumentum mellé csatolni kell azoknak a magyar nyelvű fordítását. Ajánlatkérő a részvételre jelentkező általi felelős fordítást is elfogadja. Ajánlatkérő kizárólag a magyar nyelven benyújtott iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe a részvételi jelentkezések bírálata során, azok tartalmáért, a fordítás tartalmának helyességéért a felelősség részvételre jelentkezőt terheli. 34.) A különböző devizák forintra történő átszámításánál az eljárást megindító felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni, árbevétel tekintetében az érintett év, beszámolói évek tekintetében az üzleti év utolsó napján, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó. A részvételi jelentkezésben szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni. 35.) Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a korábbi teljesítések tekintetében tájékozódjon. 36.) A jelen felhívásban és a Dokumentációban meghatározott valamennyi időpont közép-európai (helyi) idő szerint értendő. 37.) Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdés alapján felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy ajánlatkérő a részvételre jelentkezők gazdasági és pénzügyi alkalmasságának és műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg a III.2.2) P1 pontjának és a III.2.3) pontjának M1, M2, M3, M4 pontjai vonatkozásában. 38.) A Kbt. 125. § (7) bekezdése alapján a külföldi adóilletékességű gazdasági szereplő nyertessége esetén köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes gazdasági szereplőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül. 39.) Jelen közbeszerzési eljárás egésze során az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban külön nem szabályozottak vonatkozásában is a hirdetmény feladásának napján hatályos Kbt. vonatkozó előírásai és végrehajtási rendeletei szerint kell eljárni.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés / A KEOP - 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukcióhoz kapcsolódóan, meglévő MR berendezés cseréje új MR berendezés és tartozékainak szállításával, telepítésével, üzembe helyezésével, a régi berendezés selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezés leszerelése, elszállítása és az előzőek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges járulékos munkák elvégzése a jelen felhívásban és a dokumentációban részletezettek szerint.
Többet mutasson
A változatok elfogadottak
Mennyiség vagy érték:
1 db, 1,5 T térerejű MR berendezés és tartozékainak szállítása, telepítése, üzembe helyezése és az előzőek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges járulékos munkák elvégzése.
A cserélendő (meglévő) MR berendezés: SIEMENS gyártmányú, Magneton Harmony Maestro Class típusú 1 T térerejű MR.
A mágneses teret határoló szerkezetben kialakított jelenlegi árnyékolás helyett új árnyékolás (Faraday háló) kiépítése és elégségességének mérési jegyzőkönyvvel való dokumentálása.
A nyertes ajánlattevő feladata az ajánlatában megajánlott új berendezés leszállítása, üzembe helyezése, próbaüzem lefolytatása, kezelésének jegyzőkönyvezett oktatása, a meglévő berendezés selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezés leszerelése, elszállítása a dokumentációban foglaltak figyelembevételével.
Többet mutasson
Időtartam: 90 nap
Hivatkozási szám: SZI-153
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
KEOP - 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása”.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet központi telephely (1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.), „R” épület (Központi Radiológiai Osztály), MR vizsgáló helyisége.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező az a gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. §. (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
Az igazolás módja: A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-11. §-ai, valamint a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerint.
A kizáró okok igazolására benyújtott nyilatkozatok az eljárást megindító felhívás feladásánál nem lehetnek korábbiak.
A kizáró okok igazolásával összefüggésben a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában a Közbeszerzési Értesítő 2014. évi 57. számában (16.5.2014-án) megjelent, a Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról szóló idevonatkozó útmutatójában foglaltak a mértékadók. Az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában a Közbeszerzési Értesítő 2012. évi 61. számában (1.6.2012-jén) megjelent, a Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról szóló idevonatkozó útmutatójában foglaltak a mértékadók.
Többet mutasson
Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt a részvételre jelentkezőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P1. A saját vagy jogelődje, az eljárást megindító felhívás feladását közvetlenül megelőző utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét) egyszerű másolatban (amennyiben a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló benyújtása nem szükséges, annak adatait az ajánlatkérő ellenőrzi)
Többet mutasson
Az utolsó három, számviteli jogszabályok szerinti beszámoló alatt a jelen felhívás feladásától számított elmúlt három lezárt üzleti év, részvételre jelentkezőre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti, a számvitelről szóló 2000 évi C. törvénynek megfelelő módon elkészített beszámolót kell érteni.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. §. (2) - (3) bekezdése, valamint az (5) bekezdése alkalmazandó az igazolás során.
A Kbt. 55. §. (5) bekezdésének első mondata szerinti esetben a Kbt. 55. §. (5)-(6) bekezdése előírásait be kell tartani, a hivatkozott bekezdésekben foglalt nyilatkozatokat a részvételi jelentkezésben be kell nyújtani.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1. Alkalmas a részvételre jelentkező, ha a saját vagy jogelődje az eljárást megindító felhívás feladását közvetlenül megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozó mérleg szerinti eredménye legalább két évben pozitív vagy nulla.
A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése szerinti esetre vonatkoztatva az ajánlatkérő által a közbeszerzés tárgyából (közbeszerzés tárgya: MR berendezés / berendezések szállítása) származó nettó (forgalmi adó nélkül számított) árbevételre meghatározott érték 210 000 000 HUF
Többet mutasson
Ajánlatkérő az alkalmassági követelménynek való megfelelést a Kbt. 55. §. (4) bekezdésében előírtak figyelembevételével bírálja.
Tekintettel arra, hogy a P1. alkalmassági követelmény kizárólag egyenként vonatkoztatható a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha annak a közös részvételre jelentkezők közül egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelménynek a részvételre jelentkező bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Műszaki és szakmai képességek:
M1. Az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított 3 éven (36 hónap) belül teljesített MR berendezés / berendezések szállítása tárgyában teljesített legjelentősebb szállításainak nyilatkozatban történő ismertetése. (310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés a) pont.)
Többet mutasson
Igazolási mód (a legjelentősebb szállítások referencianyilatkozattal / referenciaigazolással történő igazolása): A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés a)-b) pontja és (2) bekezdése. A nyilatkozatnak/szerződést kötő másik fél által adott igazolásnak tartalmaznia kell a következő adatokat: a teljesítés időpontja (év/hó/nap formátumban), a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a szállítás tárgya (konkrét megnevezése), az ellenszolgáltatás nettó összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
Közös részvételre jelentkezőként vagy alvállalkozóként teljesített referencia esetében a szerződés teljesítéséből kizárólag csak a részvételre jelentkező saját teljesítése fogadható el.
Ebben az esetben a referenciaigazolást / referencianyilatkozatot olyan tartalommal kell benyújtani, hogy abból ajánlatkérő meg tudja állapítani az adott szerződésből a részvételre jelentkezőre/alvállalkozóra eső teljesítési részarányt (tárgy és az ahhoz rendelt ellenszolgáltatás összege). Amennyiben a referenciaigazolás / referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a kért referencia tárgya, akkor a referenciaigazolásban / referencianyilatkozatban meg kell adni a kért tárgyra vonatkozó ellenszolgáltatás részösszegét különbontva.
Többet mutasson
A legjelentősebb szállításokat elegendő az alkalmassági követelményeknek való megfelelés mértékéig ismertetni és igazolni.
M2. A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek szakmai gyakorlatát bemutató, saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtása, valamint a képzettségüket igazoló okiratok benyújtása. Az önéletrajzot olyan tartalommal kell benyújtani, hogy abból egyértelműen megállapítható legyen az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés.
Többet mutasson
(310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés c) pont.)
M3. A részvételi jelentkezésben be kell nyújtani a megajánlani kívánt termékre vonatkozóan a gyártói megfelelőségi nyilatkozatot és - ha az osztályba sorolástól függően a 4/2009. (III. 17.) EÜM rendelet alapján szükséges - a termék elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó CE megfelelőségi tanúsítványát.
Többet mutasson
(310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdés e) pontja.)
M4. A részvételi jelentkezésben be kell nyújtani a megajánlani kívánt termékre vonatkozóan a terméknek az ajánlatkérő által a jelen felhívás VI.3.) További információk 4.) pontjában előírt műszaki követelményeknek való megfelelőségét bemutató megajánlani kívánt áru műszaki leírását, amelyet a részvételre jelentkező cégszerű aláírásával kell ellátni.
Többet mutasson
A megajánlani kívánt árura vonatkozóan a részvételre jelentkező által cégszerűen aláírt műszaki leírásnak tartalmaznia kell legalább a termék gyártójának megnevezését, a termék típusát, műszaki paramétereit, főbb műszaki jellemzőit és valamennyi olyan adatot és információt, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlani kívánt termék megfelel az ajánlatkérő által a jelen felhívás VI.3.) További információk 4.) pontjában előírt műszaki követelményeknek.
Többet mutasson
A részvételi jelentkezésben be kell nyújtani továbbá a megajánlani kívánt termék műszaki leírásában foglaltak alátámasztására a gyártó megnevezését, címét, a termék azonosító adatait (gyártmány és/vagy típus) tartalmazó, a gyártó által aláírt (hitelesített) műszaki adatlapot (gyártói termékleírást), amelyből a megajánlani kívánt termékre vonatkozóan benyújtott megajánlani kívánt műszaki leírásban foglalt paraméterek és az azokhoz rendelt értékek megtalálhatók.
Többet mutasson
(310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15.§ (1) bekezdés d) pont)
A Kbt. 55.§. (5) bekezdésének első mondata szerinti esetben a Kbt. 55. §. (5)-(6) bekezdése előírásait be kell tartani, a hivatkozott bekezdésekben foglalt nyilatkozatokat a részvételi jelentkezésben be kell nyújtani.
Ajánlatkérő előírja a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdésében foglaltakat is.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. Alkalmas a részvételre jelentkező, ha rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított 3 éven (36 hónap) belül szerződésszerűen teljesített MR berendezés / berendezések szállítására vonatkozó referenciával/referenciákkal.
A referencia/referenciák összesített értékének el kell érnie a nettó 210 000 000 HUF összeget.
Amennyiben referenciaként olyan korábbi teljesítés kerül bemutatásra, amely projekttársaság tagjaként került teljesítésre, abban az esetben a Kbt. 129. § (7) bekezdés és a 310/2011. (XII.23.) figyelembe vételével kell igazolni az alkalmassági feltételnek való megfelelést.
Többet mutasson
M2. Alkalmas a részvételre jelentkező, ha rendelkezik:
— legalább 1 fő felsőfokú (főiskolai vagy egyetemi) végzettségű mérnök szakemberrel, aki a megajánlani kívánt berendezésre vonatkozóan a berendezés szervizelésére a gyártó által kiképzett, és akinek MR berendezések szervizelésében legalább 5 éves szakmai gyakorlata van, valamint, további
Többet mutasson
— 2 fő felsőfokú (főiskolai vagy egyetemi) végzettségű szakemberrel, akiknek egyenként legalább 2 éves orvos-technikai műszerek, eszközök karbantartása és/vagy javítása területén szerzett szakmai gyakorlata van.
M3. Alkalmas a részvételre jelentkező, ha a megajánlani kívánt termék rendelkezik gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, vagy - ha az osztályba sorolástól függően a 4/2009. (III. 17.) EÜM rendelet alapján szükséges - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőségi tanúsítvánnyal, amelyek a részvételi határidő napján érvényesek és igazolják, hogy a termék megfelel a 4/2009. (III.17.) EüM. rendeletben meghatározott követelményeknek.
Többet mutasson
M4. Alkalmas a részvételre jelentkező, ha a megajánlani kívánt áru megfelel az ajánlatkérő által a jelen felhívás VI.3.) További információk 4.) pontjában előírt műszaki követelményeknek.
Ajánlatkérő az alkalmassági követelményeknek való megfelelést a Kbt. 55. §. (4) bekezdésében előírtak figyelembevételével bírálja.
Az M1., M2., M3., M4 alkalmassági követelményeknek közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a részvételre jelentkező bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
A dokumentáció részeként átadott szerződéstervezetben részletezettek szerint:
— késedelmes teljesítésre vonatkozó kötbér (Mértéke: az eredménytelenül eltelt teljesítési határidőt követő minden késedelmesen eltelt nap után a szerződéses nettó érték 0,5 %-a. A fizetendő késedelmi kötbér mértékének felső határa 30 napi kötbér mérték lehet.),
Többet mutasson
— hibás teljesítésre vonatkozó kötbér (Mértéke: minden, a javításra előírt határidőn túl (2 munkanap) eltelt nap után 300 000 HUF/nap. A fizetendő hibás teljesítésre vonatkozó kötbér mértékének felső határa 30 napi kötbér mérték lehet.);
Eladó késedelmes és/vagy hibás teljesítés esetén teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik.
— meghiúsulási kötbér (Mértéke: a szerződéses nettó érték 15 %-a),
— valamint többváltozatú ajánlatként:
1. változat: 12 hónap jótállás (az üzembe helyezést igazoló átadás-átvétel időpontjától számítva),
2. változat: 60 hónap jótállás (az üzembe helyezést igazoló átadás-átvétel időpontjától számítva)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó egyéb részletszabályokat a dokumentáció részeként átadott szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A szerződés a KEOP-5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” tárgyú Európai Uniós pályázati forrásból kerül finanszírozásra. A támogatás mértéke 100 %.
Az ajánlatkérőként szerződő fél az ajánlattevőként szerződő félnek az ellenszolgáltatás közvetlen szállítói kifizetéssel teljesíti.
A részletes fizetési feltételeket a dokumentáció tartalmazza.
A nyertes ajánlattevő legfeljebb a szerződés elszámolható összege 30 %-ának megfelelő mértékű előleg kifizetését kérheti a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 57. § (1) bekezdése, valamint az 57/A. § (1)-(6) bekezdései alapján. Ajánlattevőnek az előleg kifizetését követően a hatályos jogszabályoknak megfelelő előlegszámlát kell kibocsátania. Az előleggel történő elszámolás részletszabályait a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja határozza meg.
Többet mutasson
Ajánlattevő a szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy előleg igénylése esetén az előleggel történő elszámolást a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendeletben felhatalmazott a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja által részletesen szabályozott módon köteles megtenni.
Többet mutasson
Szállítói előleg igénylése esetén a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 57/A.§ (3) bekezdése alapján a nyertes ajánlattevő köteles a megkötött szerződés elszámolható összegének 10 %-a és az igényelt Szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja javára szóló Kbt. 126.§ (6) bekezdése szerint előleg-visszafizetési biztosítékot nyújtani.
Többet mutasson
Az előleg-visszafizetési biztosíték kedvezményezettje a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja. Előleg visszafizetési biztosítékként a gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet Eladó cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalása, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, valamint az Áht. 92.§ (1) szerinti állami kezesség is elfogadható a szállítói előleg biztosítékaként (4/2011. Korm. r. 57/A.§ (3)). A biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető bármelyik megjelölt, vagy a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontban meghatározott formában, illetve módon. (Kbt. 126. §. (6) bekezdés b) pontja)
Többet mutasson
Az igényelt előleg összege a szerződés teljesítését követően kiállított számlából kerül levonásra.
A kifizetés rendje:
Ajánlatkérő részszámlázási lehetőséget nem biztosít.
A nyertes ajánlattevőként szerződő félnek a berendezés leszállítását követően - a próbaüzem ideje alatt - mérési jegyzőkönyvben dokumentált 24 órás méréssel alátámasztva kell kimutatnia, hogy a leszállított berendezés a régi (ajánlatkérőnél jelenleg üzemelő) berendezéshez képest egy vizsgálatra vetítve a legalább 15 %-os energia-felhasználás csökkenést teljesíti. Az előírt energia megtakarítás előzőek szerinti igazolása a végszámla kifizetésének feltétele.
Többet mutasson
A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla és mellékletei ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással kerülnek kiegyenlítésre figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: Ptk. 6:130 § (1)-(2) bekezdései, 2011. évi CVIII. törvény 130. § (1), (4) és (6) bekezdései, 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet.
Többet mutasson
A számlán fel kell tüntetni a projekt azonosítószámát és megnevezését is: „Pályázati azonosítószám: KEOP-5.6.0/E/15: „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása”
A kifizetés során az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A § alkalmazása kötelező.
— Alkalmazandó továbbá különösen a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet hozzanak létre, és nem követeli meg a nyertes ajánlattevőktől gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében. Ez a tilalom az önálló ajánlattevők esetében is fennáll.
Többet mutasson

Eljárás
A gyorsított eljárás indokolása:
Ajánlatkérő pályázatot kíván benyújtani a KEOP - 5.6.0/E /15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” azonosítószámú pályázatra. A pályázat benyújtásának feltétele a nyertes ajánlattevővel megkötött feltételes szerződés megléte. A pályázat benyújtásra ismert határidő a nyílt eljárás vonatkozásában a Kbt. előírásai szerinti határidők betartásával nem tartható tekintettel a várhatóan szükséges hiánypótlás és a bírálat időtartamára is, ezért szükséges a gyorsított eljárás alkalmazása.
Többet mutasson
A felhívások elküldésének időpontja: 2015-06-11 📅
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Ajánlati ár (nettó HUF) (310)
2. Mágnes teljes hossza felszerelt burkolatokkal (cm) (10)
3. A shim rendszer típusa (aktív / passzív) (10)
4. RF adó teljesítménye (kW) (10)
5. A beépített testtekercsen felül egyszerre csatlakoztatható dedikált tekercsek száma (tekercs) (10)
6. Adatgyűjtés folyamatos asztalmozgással egyidejűleg lehetséges nagy FOV mérések tervezéséhez (igen / nem) (30)
7. Mozgás korrekció dinamikus májvizsgálatokhoz (igen / nem) (10)
8. PAT technikával együtt alkalmazható mozgás érzéketlen adatgyűjtési mód (igen / nem) (10)
9. Mozgáskorrekció szabad légzés mellett lehetséges (igen / nem) (5)
10. K-space alapú algoritmus párhuzamos képalkotáshoz (igen / nem) (20)
11. Maximális gyorsító faktor (azt kell megadni hányszoros) (10)
12. 2-dimenziós párhuzamos képalkotás szimultán több irányban (igen / nem) (10)
13. Double Echo Steady State képalkotás (igen / nem) (20)
14. Szuszceptibilitás súlyozott képalkotás párhuzamos képalkotással kompatibilis (igen / nem) (10)
15. Automatikus B0 korrekció (igen / nem) (10)
16. Minimális FOV x,y (cm) (10)
17. Legkisebb szelet vastagság 2D (mm) (10)
18. Minimum szelet vastagság 3D (mm) (10)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK09278
Más típusú ajánlatkérő: Other
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Iroda
Internetcím: www.eszszk.hu 🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: SZI-153
További információk
1.) Jelen eljárás a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra, az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot) kíván benyújtani a KEOP - 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukció keretein belül. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a Kbt. 40. § (4) bekezdése alapján a támogatásra irányuló igény el nem fogadása, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadása esetében az ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat. A feltételesen megkötött szerződés hatálybalépésének feltétele a Támogatói Okirat megkötése.
Többet mutasson
2.) A jelen - energia megtakarítás célú - beszerzés kapcsán a nyertes ajánlattevőként szerződő fél által leszállításra kerülő új MR berendezésnek a régi (meglévő, ajánlatkérőnél üzemelő) MR berendezéshez mérten egy vizsgálatra vetítve minimum 15 %-os energia megtakarítást kell teljesítenie.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkozatot kell benyújtania arra vonatkozóan, hogy a megajánlott berendezés a régi (meglévő, ajánlatkérőnél üzemelő) MR berendezéshez mérten minimum 15 %-os energia megtakarítást biztosít. Ellenkező esetben az ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a berendezés számítással becsült energia fogyasztási adatait a dokumentációban (annak mellékleteként) tájékoztató adatként átadja. Amennyiben a részvételre jelentkező a felelős nyilatkozata megtételéhez szükségesnek látja erre vonatkozó ellenőrző mérés elvégzését, arra az ajánlatkérő a kapcsolattartási címre írásban megküldött igény beérkezését követő két munkanapon belül minden részvételre jelentkező számára egyszeri alkalommal lehetőséget biztosít.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése során a nyertes ajánlattevőként szerződő félnek méréssel kell ellenőriznie és szükség esetén korrigálnia a becsült energia felhasználási értékeket. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél kötelessége és felelőssége annak egyértelmű bizonyítása, hogy a cserélendő berendezés energia felhasználásához képest a leszállításra kerülő berendezés az energia megtakarítás előírt legalább 15 %-os mértékét teljesíti.
Többet mutasson
3.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk:
Az átvétel előtt a dokumentációba történő helyszíni betekintés lehetősége munkanapokon H-Cs: 8:00 órától 16:30 óráig, P: 8:00 órától 14:00 óráig adott.
A dokumentációba való betekintést elektronikus úton is biztosítja az ajánlatkérő. Az elektronikus úton történő betekintést az ajánlatkérő által megadott kapcsolattartási pontokon (levél, fax, email) írásban lehet kérni. Ajánlatkérő legkésőbb a betekintésre vonatkozó kérelem kézhezvételét követő két munkanapon belül megküldi a dokumentációt pdf. formátumban a betekintést kérelmező által megadott e-mail címre. A betekintés céljából elektronikus úton megküldött dokumentáció átvétele nem vehető figyelembe az eljárásban való részvétel feltételeként.
Többet mutasson
A dokumentáció munkanapokon H-Cs: 8:00 órától 16:30 óráig, P: 8:00 órától 14:00 vehető át személyesen vagy meghatalmazott útján térítésmentesen jelen felhívás I.1. pontjában megadott címen. A dokumentáció átvételére a részvételi határidő lejártáig van lehetőség. Ajánlatkérő a dokumentációt a jelen felhívás I.1 pont szerinti elérhetőségére küldött, legalább a megküldést kérelmező gazdasági szereplő megnevezését, székhelyét, a kapcsolattartó személy nevét, a postacímet (vagy e-mail címet, ahova a dokumentáció megküldését kéri) tartalmazó írásos igénybejelentése esetén, az igénybejelentésben kért módon postai úton a megadott postacímre ajánlott küldeményként nyomtatott formátumban vagy e-mail útján a megadott e-mail címre, szerkeszthető elektronikus file formátumban (Microsoft Word 2003 dokumentum) és nem szerkeszthető elektronikus file formátumban (pdf) megküldi. A dokumentáció terjedelme miatt a faxon történő megküldés nem lehetséges, ezért ez nem igényelhető. E-mail címre történő megküldés esetén az ajánlatkérő akkor tekinti átvettnek a dokumentációt, ha az átvétel tényét kérelmező a feladó e-mail címére szövegesen visszaigazolja azzal, hogy a megküldött dokumentáció tartalmát teljes terjedelemben és megismerésre alkalmas formában átvette. A dokumentáció személyes átvételét követően is kérhető az elektronikus formában is történő megküldés, az előzőekben foglaltak figyelembevételével. A dokumentáció megküldése során az ajánlatkérő a Kbt. 50. § (3) bekezdés előírásai szerint jár el. A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentációt részvételi jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a részvételi jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A dokumentáció másra át nem ruházható, nem tehető közzé.
Többet mutasson
4.) Az MR berendezés műszaki paramétereire vonatkozó műszaki követelmények:
— Névleges térerősség (Tesla): 1,5 T
— A berendezés teljes tömege (héliummal teljesen feltöltve) kg-ban: Max. 5000 kg
— 5 gauss tér távolsága az izocentertől, a hosszirányú z-tengely mentén méterben: Max. 4 m
— Mágnes alagút átmérője a felszerelt tartozékokkal és burkolatokkal (a legszűkebb keresztmetszetben mérve): Min. 70 cm
— Valós zéro boil off technika (0 liter / 24 óra héliumfogyasztás)
— Hélium után töltési periódus átlagos klinikai használat mellett (év)(liter / 24 óra): Min. 8 év
Gradiens rendszer
— Maximális egyidejűleg alkalmazható gradiens amplitúdó és slew rate legalább
50 cm FOV-ra x, y tengelyeken: 30 mT/m és 125 T/m/s, vagy ennél jobb
45 cm FOV-ra z tengelyen: 30 mT/m és 125 T/m/s, vagy ennél jobb
— Az ajánlott gradiens rendszer lehetővé teszi DWI mérés elvégzését b=10 000 s/mm2 mellett
— A gradiens rendszer hatásos zajcsökkentő eljárással
— Maximális FOV (x, y irányokban): Min. 50 cm
— Maximális FOV (z irányokban): Min. 45 cm
— Minimális FOV (x, y, z irányokban): Max. 5 cm
RF rendszer
— A rendszer független RF vevő csatornáinak száma (szimultán működő analóg-digitális konverterek (ADC)): Min. 24 csatorna
— Vevő rendszer dinamika tartománya: Min. 150 dB
— Automatikus a mérés előtt a vevőtekercsek hangolása (coil tuning)
— Az egyszerre csatlakoztatható tekercs elemek maximális száma: Min. 32 elem
— Integrált tekercs technológia: A nem használt tekercseket nem szükséges eltávolítani, a különböző tekercsek kombinálhatóak egy képalkotáson belül
— Ezen tekercsek használhatók átmenet nélküli képalkotásban ugyanazon vizsgálat során, a tekercsek vagy a beteg újra pozicionálása nélkül
— A rendszer felismeri és automatikusan aktiválja a vizsgálat tervezéskor kiválasztott releváns FOV-on belüli tekercs elemeket
Vevő tekercsek
— Kombinált fej-nyak tekercs
— Tekercselemek száma, jellege (LP, CP vagy matrix): Min. 16 elem
— Gyors párhuzamos adatgyűjtéshez (PAT technika) kompatibilis többcsatornás tekercs
— Teljes gerinc (CThL) tekercs
— Gyors párhuzamos adatgyűjtéssel (PAT technika) kompatibilis többcsatornás tekercs
— Tekercselemek száma, jellege (LP, CP vagy mátrix): Min. 24 elem
— Tekercs (vagy kombináció) a teljes központi idegrendszer (CNS) (Fej + C-Th-L gerinc) lefedéséhez
— Tekercselemek száma, jellege (LP, CP vagy mátrix): Min. 40 elem
— Felületi tekercs (kombináció) teljes has-medence vizsgálatára
— Tekercselemek száma, jellege (LP, CP vagy mátrix): Min. 6 elem
— Flexibilis felületi tekercs univerzális célra (nagyméretű)
— Tekercselemek száma, jellege: Min. 2 elem
— Flexibilis felületi tekercs univerzális célra (kisméretű)
— Dedikált perifériás angiográfiás tekercs (alsó végtagi keringés vizsgálatára)
— Tekercselemek száma, jellege: Min. 24 elem
— A tekercsek mindegyike legyen gyors párhuzamos adatgyűjtésre (PAT technika) alkalmas, több csatornás tekercs (mátrix, SENSE, vagy ASSET, vagy egyenértékű)
Páciens asztal
— Maximális hosszirányú mozgási sebesség: Min. 20 cm/sec
— Maximális terhelés (amely mellett az asztal a megadott pontossággal még függőlegesen és vízszintesen is mozgatható): Min. 225 kg
— Asztalvezérlés a konzolról
— Automatikus páciensirányítás (Voice command)
Neurológiai képalkotás
— Széleskörű rutin neuro képalkotás
— rutin T1-súlyozott, T2-súlyozott és proton denzitás képalkotás fejre és gerincre
— fluid-attenuated inversion recovery (FLAIR, 2D and 3D) képalkotás a CSF jel tejes elnyomása
— single-shot myelographiás képalkotás nagy felbontással (SSFSE vagy egyenértékű)
— Teljes központi idegrendszer (CNS, koponya + teljes gerinc) multi-step képalkotása teljesen automatikusan, szoftver vezérelt asztalmozgatással
— Multistep képalkotás képeinek automatikus összeállítása (MobiView, syngo composing, vagy egyenértékű)
Diffúzió súlyozott (DWI) képalkotás
— DWI diffúziós képalkotás single-shot EPI szekvencia és nagy felbontású (non-single-shot) technikával
— Parallel technikával kombinálható DWI mérések
— Max. b-érték (s/mm2): Min. 10 000 s/mm2
— TRACE map és ADC (Apparent Diffusion Coefficient) map számítása DWI adatokból
— Teljes test diffúziós képalkotás (DWIBS, REVEAL, vagy egyenértékű)
Perfúziós képalkotás
— Perfúziós képalkotás single-shot EPI technikával
— Time-to-peak map (TTP) számítása az adatgyűjtéssel párhuzamosan
— Bólus intenzitás-idő függvény grafikus ábrázolása
Post processing neuro perfúziós kiértékelés
— Hemodynamikai paraméter mapek: TTP, Mean Transit Time (MTT), Cerebral Blood Volume (CBV), Cerebral Blood Flow (CBF) számítása
Teljes test képalkotás
— Teljes test képalkotás az integrált test tekerccsel, legalább 200 cm-es tartományon
— Teljes test képalkotás nagy felbontású, magas jel/zaj viszonyú felületi tekercsekkel tekercs csere és páciens átfektetés nélkül
— PAT kompatibilis teljes test képalkotás több csatorna szimultán használatával
— A különböző asztal pozícióban készült képek automatikus és kézi összeillesztése, dedikált algoritmusokkal gerinc és angiográfiás vizsgálatok esetére
Hasi vizsgálatok
— Gyors dinamikus technikák máj vizsgálatához (VIBE, LAVA-flex, THRIVE)
— Cholangiográfia single Shot TSE technikával
— Retrospektív mozgáskorrekció hasi vizsgálatokban
MR angiográfia
— MR-angiográfia: TOF (2D és 3D)
— Magnetization Transfer Contrast (MTC) a jobb háttér elnyomás érdekében
— Ramped RF-pulzusok 3D scan-hez (TONE, Ramped RF)
— MR-angiográfia: fázis kontraszt (2D és 3D)
— Léptetéses perifériás angiográfiás vizsgálatok
— Ultragyors szekvenciák contrast-enhanced MR angiográfiához
— Contrast bólus timing
— Spirális, (centrális-elliptikus) k-space kiolvasás
— MIP számítása az adatgyűjtéssel párhuzamosan
— Szabadkézi MIP számítása
— Megjelenítés VRT, MPR vagy MIP formában
Mozgás korrekció
— Mozgás érzéketlen adatgyűjtés (Propeller, BLADE, MultiVan, vagy egyenértékű)
— A fenti adatgyűjtési mód alkalmazható koponyán kívül más testrégiókban is
— A fenti adatgyűjtési mód alkalmazható minden irányban (sag, tra, cor)
Párhuzamos képalkotás (PAT imaging)
— Nagy sebességű párhuzamos képalkotás technika
— Kép-alapú algoritmus párhuzamos képalkotáshoz (SENSE, ASSET, vagy egyenértékű)
— A k-space alapú párhuzamos képalkotás technika kompatibilis a megajánlott tekercs készlettel
— Nem szükséges külön mérés a tekercs érzékenység kalibrálásához
Módszerek az adatgyűjtési idő csökkentésére
— Half-Fourier és parciális Fourier technikák
— Téglalap alakú mátrix
— Téglalap alakú FOV
Technikák spektrális szaturáció/gerjesztéshez
— Frekvencia-szelektív zsír szaturáció
— Frekvencia-szelektív víz szaturáció
— Frekvencia-szelektív zsír gerjesztés
— Frekvencia-szelektív víz gerjesztés
— Zsír-víz szétválasztás 4 kontrasztban - (inphase, out phase, fat only, water only)
Szekvenciák
Spin-echo (SE) technikák
— Minimális TR (256 matrix): Max.10 ms
Gradiens-echó (GRE)
— Multi-echó "FLASH" azonos fázis kódolás az egész echó sorozatra (MEDIC, MERGE, M-FFE)
— 2D technika
— 3D technika
— FIESTA-C, 3D CISS képalkotás
— Szuszceptibilitás súlyozott képalkotás (SWI, Venous BOLD, SWAN)
— Nagy felbontású 3D gyors GRE, egy légzés visszatartás alatt (VIBE, FAME, THRIVE)
Gyors Inversion Recovery
— Gyors Inversion Recovery rövid inverziós időkkel zsír elnyomáshoz (Turbo STIR)
— Gyors Inversion Recovery hosszú inverziós időkkel folyadék elnyomáshoz (Turbo Dark Fluid, FLAIR)
— FSE/TSE "flip-back" RF pulzussal, magas T2 kontraszt rövid TR-rel (RESTORE, DRIVE, Fast Recovery FSE)
Single-shot FSE/TSE
— Half-Fourier single-shot FSE/TSE (HASTE)
Echo Planar Imaging (EPI)
— Single-shot és multi-shot Echo Planar Imaging, mind az SE EPI, mind a GRE EPI alapcsomag részeként
— Max. ETL / EPI faktor: Min. 256
— Gyors Gradient Spin Echo (TGSE, GRASE)
Diffúziós képalkotás
Vezérlőpult és képrekonstrukciós számítógép
— Vezérlőpult processzor órajele: min. 2,3 GHz
— Vezérlőpult operatív memória (RAM): min 6 GB
— Vezérlőpult operációs rendszer: multiuser, multitasking
— Merevlemez teljes kapacitása: min. 500 GB
— Képek tárolására szolgáló merevlemez kapacitás: min. 200 GB
— Képszámító egység (image processor / reconstructor) processzora: min. Quad core
— Képszámító egység (image processor / reconstructor) operatív memória (RAM): min. 16 GB
— Leggyorsabb képrekonstrukciós sebesség 2DFFT esetén, 256x256 FOV esetén: min. 6000 kép/sec
Rekonstrukciós paraméterek
— Adatgyűjtő mátrix max. mérete interpoláció nélkül: Min. 1024x1024
— Maximális FOV x,y: Min. 50 cm
— Párhuzamos adatgyűjtés és feldolgozás
2D és 3D post processing
— Képek kivonása
— Idő-intenzitás görbék
— T1 és T2 map-ek számítása
— MPR (multi-planar reconstruction) ortogonális, döntött, duplán döntött síkban
— MPR szabadkézi görbe mentén
— MPR szabadon megválasztható szeletvastagságban
— MIP (maximum intensity projection) és MinIP
— Szabadkézi görbe mentén számított MIP
— SSD (surface shaded display)
Támogatott DICOM és egyéb funkciók
— Képdokumentálás (fotózás, nyomtatás) lehetséges a főkonzolról
— PACS csatlakozás és egyéb modalitásokhoz csatlakozási lehetőség
— DICOM Send / Receive
— DICOM Query / Retrieve
— DICOM Basic Print
— DICOM Worklist (HIS / RIS)
— DICOM Storage Commitment (SC)
Független kiértékelő munkaállomás
— Processzor: Min. 1 darab 4 magos 2 GHz
— Memória (RAM) nagysága: Min. 24 GB
— Képtároló tömb kapacitása: Min. 500 GB
— Ethernet interfész: Min. 2 darab 1 Gb/s
— 2 db DICOM kompatibilis, színes TFT megjelenítő
— Képernyő méret: Min. 24”
— Felbontás: Min. 2 Megapixel
— Fénysűrűség: Min. 300 cd/m2
— Kontraszt arány: Min. 800:1
— Billentyűzet, egér
Szoftver elvárások
— Grafikus, 64 bites operációs rendszer
— DICOM képalkotó eszközök vizsgálatainak megjelenítése: legalább CT, MR, PET, AX, US, MG, DR, RF
— Vizsgálatok keresése: páciens név, vizsgálati dátum, azonosító, modalitás típus, születési dátum szerinti keresés magyar ékezetes karakterekkel
— A rendszerben több páciens egyidejű megnyitása
— Támogatott szolgáltatások:
— DICOM Query/Retrive study root SCP/SCU
— DICOM Echo SCP/SCU
— DICOM Storage Comitment SCP/SCU
— DICOM Multiframe Object támogatása
— DICOM Structured Riport támogatása
— Támogatott leletezési funkciók:
— tükrözés, forgatás, invertálás
— ablakolás
— nagyítás
— szöveges megjegyzés
— távolság és szögmérése
— ROI/VOI kiértékelése
— Képek és képsorozatok exportálhatósága legalább AVI, BMP, JPEG, TIFF és DICOM formátumban
— Képek és képsorozatok importálhatósága DICOM formátumban külső adathordozóról
— 3D funkciók megléte: legalább: VRT, MIP, MPR
— A rendszernek támogatnia kell a többmonitoros üzemmódot, két megjelenítő esetén mindkét megjelenítőn kell tudni a 3D/4D rekonstrukciót egyidejűleg
— Vizsgálatok automatikus elő feldolgozása (3D rekonstrukció) előre meghatározott munkafolyamatok alapján
— Mérési eredmények automatikus mentése, listázása és közvetlen elérése
— 3D és 4D vizsgálatok funkcionális kiértékelése során DICOM SR készítése
— 3D és 4D mérési eredmények és képek automatikus beillesztése a DICOM SR-be
— Bármely szabadon kiválasztott kettő vizsgálat összehasonlítása
— Előre tetszőlegesen definiált modalitás specifikus megjelenítési képformátum legalább: 1, 1:2, 1:4, 1:9 1:16 -os osztás
— Előre definiált és felhasználó által szabadon definiált megjelenítési képformátum a vizsgálat típusa alapján
5.) A közbeszerzési eljárás során csak gyári új készülék ajánlható meg, használt vagy demonstrációs célra felhasznált berendezés nem ajánlható meg.
6.) Ajánlatkérő a berendezés telepítésével érintett helyszínen 2015. május 29-én, 12:00 órai kezdettel helyszíni bejárást tart. Találkozás: a Szent István Kórház (1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.) főbejáratánál. A bejárásról készült jegyzőkönyvben rögzített kérdésekre a válaszokat, a kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a Kbt.-ben meghatározott határidőn belül, kiegészítő tájékoztatás keretein belül írásban adja meg.
Többet mutasson
7.) Jelen felhívás II.3.) pontjában meghatározott teljesítési határidő a feltételes szerződés hatálybalépésének időpontjától kezdődik. A szerződés akkor lép hatályba, amikor a Támogatói Okirat megkötésre került. A Támogatói Okirat megkötéséről a szerződés tervezetben foglaltak szerint az ajánlatkérőként szerződő fél haladéktalanul (1 munkanapon belül) értesíti a nyertes ajánlattevőként szerződő felet.
Többet mutasson
8.) A meglévő, régi berendezés elszállítása: az elszállítást megelőzően 4 héttel jelezni kell az ajánlatkérő szerződésben megadott kapcsolattartója részére az elszállítási szándékot, a régi berendezés elszállítása legkorábban az új MR berendezés szállítása előtt 1 héttel lehetséges
Többet mutasson
Próbaüzem minimális időtartama: 7 nap (a teljesítés időtartamába foglaltan). Az új árnyékolás (Faraday háló) kiépítésére és dokumentálására rendelkezésre álló idő: a teljesítési határidőn belül. Az üzembe helyezés (teljesítés) teljesnek tekinthető: a leszállítást és beszerelést követő próbaüzem (és a próbaüzem időtartama alatt elvégzett oktatások) és a 15 %-os energia megtakarítást igazoló mérés lefolytatását és ezek dokumentálását, valamint a régi berendezés dokumentált selejtezését, leszerelését és dokumentált elszállítását követően.
Többet mutasson
9.) A részvételi jelentkezések felbontásának időpontja:
Dátum: 3.6.2015. (nap/hónap/év) Időpont: 12:00
Hely: Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet (1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.), Közbeszerzési Iroda
A részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek: A Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti személyek.
10.) Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 67. §. szerint biztosítja.
11.) Felhívjuk a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy az ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésében korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. Ha a hiánypótlással a részvételre jelentkező a részvételi jelentkezésben korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, a gazdasági szereplővel kapcsolatos valamennyi előírt dokumentumot a hiánypótlásban be kell nyújtani.
Többet mutasson
12.) A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell a Kbt. 60. § (6) bekezdése szerinti felolvasólapot a Kbt. 62. § (5) bekezdés szerinti tartalommal.
13.) A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell a részvételre jelentkező Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
14.) A részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésében be kell nyújtani a Kbt. 40. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatát akkor is, ha az részben vagy egészében nemleges, valamint arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy az előírt alkalmassági követelményeknek részvételre jelentkező önállóan vagy más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg. [Kbt. 55.§ (5) bekezdés] Részvételre jelentkező a nyilatkozatot nemlegesség esetén is köteles benyújtani.
Többet mutasson
15.) Részvételre jelentkezőnek nyilatkozatot kell benyújtania a Kbt. 56. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okokról az alvállalkozó(k) és/vagy a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)/személy(ek) tekintetében
16.) A jelen felhívás III.2.2. pontjában az utolsó három, számviteli jogszabályok szerinti beszámoló alatt a jelen felhívás feladásától számított elmúlt három lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti, a számvitelről szóló 2000 évi C. törvénynek megfelelő módon elkészített beszámolót érti.
Többet mutasson
A hivatkozott pontban meghatározott mérleg szerinti eredmény a számvitelről szóló 2000. évi C törvény 70. § (2) bekezdése szerinti tartalmú kategória. Külföldi honosságú gazdasági szereplő csatoljon nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy beszámolójának mely pontja tartalmazza az erre vonatkozó adatokat, vagy ha pénzügyi beszámolója nem tartalmaz kifejezetten ilyen sort, akkor a beszámoló csatolása mellett, annak adatai alapján adja meg külön nyilatkozatban ezen értéket. Amennyiben a gazdasági szereplő a személyes joga szerint beszámoló közzétételére nem köteles, vagy nem kell készítenie, úgy külön nyilatkozatban adja meg a fentieknek megfelelően kiszámított mérleg szerinti eredményét.
Többet mutasson
17.) Az előírt alkalmassági követelményeknek a részvételre jelentkezők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi árubeszerzések teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy
Többet mutasson
c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - az a) pontban foglalt esetektől eltérően - akkor is, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
18.) Az ajánlatkérő nem kéri azon tények, adatok igazolását illetve a részvételre jelentkezőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek nem kell igazolnia azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló elektronikus hatósági nyilvántartásból ingyenesen jogosult. A Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerinti elektronikus, hatósági nyilvántartások köréről és internetes elérhetőségéről a Közbeszerzési Értesítő 2014. évi 57. számában (2014. május 16-án) útmutatót adott ki. A Kbt. 36. §. (6) bekezdése alapján, amennyiben a részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a részvételi jelentkezésében olyan tényt vagy adatot nem igazol, amelynek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló elektronikus hatósági nyilvántartásból ingyenesen jogosult, úgy - amennyiben a Közbeszerzési Hatóság útmutatójában az adott nyilvántartás nem szerepel - részvételre jelentkezőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek a részvételi jelentkezésben meg kell jelölnie az adott adathoz, tényhez hozzárendelten azt a nyilvántartást (a nyilvántartás internetes elérhetőségének megadásával) ahol az adott adatot, tényt az ajánlatkérő ellenőrizni tudja.
Többet mutasson
19.) A részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésében nyilatkoznia kell a részvételre jelentkező kapcsolattartóiról, képviselőjéről, céges adatairól szóló nyilatkozatban, melynek tartalmaznia kell: a közbeszerzési eljárás során és a szerződés teljesítése során a kapcsolatot tartó személy/ személyek megnevezését és elérhetőségi adataikat (telefonszám, telefax szám, email cím), a megkötésre kerülő szerződést aláírni jogosult képviselő megnevezését és elérhetőségi adatait (telefonszám, telefax szám, email cím), valamint a részvételre jelentkező céges adatait (cégjegyzékszám, cégbíróság, statisztikai számjel, adószám, bankszámlaszám), különös tekintettel arra, hogy a kapcsolattartóként feltüntetett személlyel/ személyekkel közöltek a részvételre jelentkező (adott esetben: közös részvételre jelentkezők) vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában és a szerződés teljesítése során a megadott kapcsolattartó személy számára a telefaxon és/vagy email útján küldött bármilyen levél, dokumentum a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában a részvételre jelentkező részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő.
Többet mutasson
20.) Részvételre jelentkezőnek a részvételre jelentkezése részeként be kell nyújtania a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. §. (1) bekezdése szerinti cégaláírási nyilatkozatát (aláírási címpéldányt) vagy aláírási-mintát. Amennyiben a közös részvételre jelentkezők, alvállalkozó, illetve kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő) nyilatkozata benyújtásra kerül, be kell nyújtani a közös részvételre jelentkezők mindegyike, az alvállalkozó, illetve a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő) a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. §. (1) bekezdése szerinti cégaláírási nyilatkozatát (aláírási címpéldányt) vagy aláírási-mintát, egyéni vállalkozó esetében a vállalkozói igazolvány egyszerű másolati példányát.
Többet mutasson
21.) Amennyiben részvételre jelentkező, közös részvételre jelentkezők bármelyike, alvállalkozó, illetve kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő) cégjegyzék adatainak bejegyzésével kapcsolatosan változásbejegyzési eljárás van folyamatban, a részvételre jelentkezéshez csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs változásbejegyzés folyamatban, úgy nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges.
Többet mutasson
22.) A közös részvételre jelentkezésre a Kbt. 25. §. előírásait kell alkalmazni. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezők mindegyike által cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell a részvételi jelentkezésben benyújtani, amely tartalmazza valamennyi közös részvételre jelentkező nevét és címét valamint közülük egy, a közbeszerzési eljárásban a közös részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult részvételre jelentkező megjelölését, továbbá tartalmazza azt a kijelentést, hogy a közös részvételre jelentkezők a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. A közös részvételre jelentkezéssel (részvételre jelentkezőkkel) kapcsolatosan az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 26. §. rendelkezéseire, valamint a Kbt. 67. §. (3) bekezdésében foglaltakra. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 25. §. (3) bekezdésének előírására melyet valamennyi a közös részvételre jelentkezők csoportjának képviseletében tett nyilatkozatra vonatkozóan (a felolvasólapra is) alkalmazni kell. A közös részvételre jelentkezők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös részvételre jelentkezők megjelölését azok nevének és címének megadásával. A jelen felhívásban előírt kizáró okok vonatkozásában a közös részvételre jelentkezői csoport valamennyi tagjának egyenként külön nyilatkozatot kell benyújtania.
Többet mutasson
23.) A beadott részvételi jelentkezés formai követelményei a következők:
A részvételi jelentkezés eredeti, nyomtatott példányát lapozhatóan össze kell fűzni oly módon, hogy abból a befűzött lapok roncsolás mentesen ne legyenek eltávolíthatók, valamint az összefűzés a megbontást követően látható, nyomot hagyó sérelem nélkül ne legyen bontható. A részvételi jelentkezés oldal vagy lapszámozása a részvételi jelentkezés első tartalommal ellátott oldalán vagy első tartalommal ellátott lapján eggyel kezdődjön, és oldalanként vagy laponként növekedjen. Az üres oldalak számozása nem előírás, de számozásuk lehetséges. A részvételi jelentkezésnek az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján a részvételi jelentkezésben szereplő dokumentumok oldal vagy lapszám alapján megtalálhatóak. A részvételi jelentkezésben a közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló nyilatkozatokat (adott esetben: bankgarancia, kezességvállalásról szóló nyilatkozat, vagy külön jogszabályban meghatározottan előírt nyilatkozat) eredeti vagy hiteles másolati példányban kell benyújtani, az egyéb iratok, dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók. A részvételi jelentkezésben lévő minden, valamely cég által adott nyilatkozatot a végén cégszerű aláírással alá kell írnia a nyilatkozattevőnek /nyilatkozattevőknek. A részvételi jelentkezés valamennyi lapját - amelyen cégszerű aláírás nem található - a részvételre jelentkező kézjegyével, szignójával kell ellátni. A szignó nem helyettesíti - ahol szükséges - a cégszerű aláírást. A részvételi jelentkezés minden olyan oldalát, amelyen - a részvételi jelentkezés beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek/személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
Többet mutasson
24.) A részvételi jelentkezéseket a Kbt. 61. §. (1) bekezdésében előírtak szerint kell benyújtani az I.1 pontban meghatározott címre egy eredeti példányban nyomtatott formában, valamint egy példányban elektronikus adathordozón, jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható („pdf” file) formátumban. Részvételre jelentkezőnek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell benyújtania részvételi jelentkezésében arra vonatkozóan, hogy az elektronikus formában benyújtott részvételi jelentkezése megegyezik a nyomtatott formában benyújtott részvételi jelentkezés eredeti példányával. Amennyiben a nyomtatott formában benyújtott részvételi jelentkezés és az elektronikus formában benyújtott részvételi jelentkezés tartalmában ellentmondás tapasztalható, ajánlatkérő a nyomtatott példányt tekinti mértékadónak. A postán feladott részvételi jelentkezéseket az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a részvételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. A részvételi jelentkezés, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat a részvételre jelentkezőt terheli. A részvételi jelentkezések I.1. pontban megjelölt címen ajánlatkérő részéről történő átvételét munkanapokon munkaidőben (H-Cs: 8:00 órától – 16:30 óráig, P: 8:00 órától 14:00 óráig) biztosítja ajánlatkérő. Ezzel együtt a részvételi jelentkezések benyújtására a részvételi határidő lejártáig van lehetőség.
Többet mutasson
25.) Egy részvételre jelentkező kizárólag egy részvételi jelentkezés megtételére jogosult.
26.) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 26. §. előírásaira, valamint Kbt. 28. §. (1) bekezdésében foglaltakra.
27.) A részvételi jelentkezés összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség a részvételre jelentkezőt terheli.
28.) Az eljárás ajánlattételi szakaszában ajánlatot kizárólag az a részvételre jelentkező nyújthat be, akinek a részvételi jelentkezése érvényes. Az ajánlattétel során a részvételi jelentkezésben foglaltakhoz képest új alvállalkozó, vagy új, a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személy vagy szervezet nem vonható be és új összetételű konzorcium sem alakítható a közös ajánlattétel érdekében.
Többet mutasson
29.) A felhívás II.1.9 pontja szerint ajánlatkérő az ajánlati árat két változatban kéri megadni. Az 1. változatban a szerződés tárgyát képező termékre vonatkozóan 12 hónap jótállás (az üzembe helyezést igazoló átadás-átvétel időpontjától számítva) biztosítása tekintetében kell az ajánlati árat megadni, a 2. változatban a szerződés tárgyát képező termékre vonatkozóan 60 hónap jótállás (az üzembe helyezést igazoló átadás-átvétel időpontjától számítva) biztosítása tekintetében kell az ajánlati árat megadni. A többváltozatú ajánlattétel további feltételei a dokumentációban kerülnek átadásra.
Többet mutasson
30.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:
Az adható pontszám alsó határa: 1, felső határa: 100
31.) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a 30.) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot:
Az adott résszempontnál az Ajánlatkérő számára legkedvezőbb érték 100, a legkedvezőtlenebb pedig 1 pontot kap.
Az ajánlati ár résszempontnál a köztes pontszámok az alábbi képlettel kerülnek megállapításra: P = Alegjobb/Avizsgált*(Pmax - Pmin) + Pmin, ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma; Pmax: a pontskála felső határa; Pmin: a pontskála alsó határa; Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme; Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme; Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
Többet mutasson
A „mágnes teljes hossza felszerelt burkolatokkal” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha minél kisebb az érték. Amennyiben a megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint 150 cm, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték a nagyobb mint 150 cm és kisebb vagy egyenlő mint 180 cm közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 180 cm, ajánlatkérő 1 pontot ad. A maximális megajánlható érték 190 cm, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. A 190 cm feletti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
A „shim rendszer típusa” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha aktív. Amennyiben a megajánlott paraméter „aktív”, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott paraméter „passzív”, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
Az „RF adó teljesítménye” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha minél nagyobb az érték. Amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 25 kW, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték a nagyobb, mint 20 kW és kisebb vagy egyenlő, mint 25 kW közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint 20 kW, ajánlatkérő 1 pontot ad. A minimális megajánlható érték 15 kW, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. A 15 kW alatti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
A „beépített testtekercsen felül egyszerre csatlakoztatható dedikált tekercsek száma” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha minél több. Amennyiben a megajánlott érték nagyobb vagy egyenlő, mint 8 tekercs, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 5 tekercs és kisebb mint 8 tekercs közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték 4 tekercs vagy 5 tekercs, ajánlatkérő 1 pontot ad. A minimális megajánlható érték 4 tekercs, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. A 4 tekercs alatti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
Az „adatgyűjtés folyamatos asztalmozgással egyidejűleg lehetséges nagy FOV mérések tervezéséhez” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi adatgyűjtés folyamatos asztalmozgással egyidejűleg nagy FOV mérések tervezését (pl. TimCT Fastview), ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé adatgyűjtés folyamatos asztalmozgással egyidejűleg nagy FOV mérések tervezését, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
A „mozgás korrekció dinamikus májvizsgálatokhoz” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi a mozgás korrekciót dinamikus májvizsgálatokhoz, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé a mozgás korrekciót dinamikus májvizsgálatokhoz, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
A „PAT technikával együtt alkalmazható mozgás érzéketlen adatgyűjtési mód” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi a PAT technikával együtt alkalmazható mozgás érzéketlen adatgyűjtési módot, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé a PAT technikával együtt alkalmazható mozgás érzéketlen adatgyűjtési módot, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
A „mozgáskorrekció szabad légzés mellett” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi a szabad légzés melletti mozgáskorrekciót, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé a szabad légzés melletti mozgáskorrekciót, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
A „k-space alapú algoritmus párhuzamos képalkotáshoz” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi párhuzamos képalkotáshoz a k-space alapú algoritmust (pl. GRAPPA, ARC), ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé párhuzamos képalkotáshoz a k-space alapú algoritmust, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
A „maximális gyorsító faktor” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha értéke minél nagyobb. Amennyiben megajánlott érték nagyobb, mint tizenötszörös, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint tizenötszörös és nagyobb, mint tízszeres közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint tízszeres, ajánlatkérő 1 pontot ad. A minimális megajánlható érték 4-szeres, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. A 4-szeres alatti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
A „2-dimenziós párhuzamos képalkotás szimultán több irányban” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi a 2-dimenziós párhuzamos képalkotást szimultán több irányban, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé a 2-dimenziós párhuzamos képalkotást szimultán több irányban, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
A „Double Echo Steady State képalkotás” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi a Double Echo Steady State képalkotást (egy Steady State Free Precession és egy Fast Imaging with Steady-state Precession szekvencia kombinációja, gyors, nagyfelbontású erősen T2 súlyozott képalkotás kvantitatív T2 mappinghez, pl. izületi porc állapot felméréséhez, pl. 3D DESS), ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé a Double Echo Steady State képalkotást, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
„Szuszceptibilitás súlyozott képalkotás párhuzamos képalkotással kompatibilis” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a szuszceptibilitás súlyozott képalkotás párhuzamos képalkotással kompatibilis, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a szuszceptibilitás súlyozott képalkotás párhuzamos képalkotással nem kompatibilis, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
Az „automatikus B0 korrekció” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Megléte előny. Amennyiben a rendszer lehetővé teszi az automatikus B0 korrekciót, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a rendszer nem teszi lehetővé az automatikus B0 korrekciót, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
A „minimális FOV x,y” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha értéke minél kisebb. Amennyiben megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint 0,5 cm, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 0,5 cm és kisebb mint 1 cm közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb vagy egyenlő, mint 1 cm és kisebb vagy egyenlő, mint 5 cm közötti tartományba esik, ajánlatkérő 1 pontot ad. A maximális megajánlható érték 5 cm, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. Az 5 cm feletti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
A „legkisebb szelet vastagság 2D-ben” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha értéke minél kisebb. Amennyiben megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint 0,1 mm, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 0,1 mm és kisebb mint 0,25 mm közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb vagy egyenlő, mint 0,25 mm és kisebb vagy egyenlő, mint 0,5 mm tartományba esik, ajánlatkérő 1 pontot ad. A maximális megajánlható érték 0,5 mm, ennél kedvezőtlenebb az ajánlat nem lehet. A 0,5 mm feletti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
A „minimum szelet vastagság 3D-ben” bírálati részszemponttal összefüggő ajánlati elemek értékelése: Kedvezőbb, ha értéke minél kisebb. Amennyiben megajánlott érték kisebb vagy egyenlő, mint 0,05 mm, ajánlatkérő 100 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb, mint 0,05 mm és kisebb, mint 0,1 mm közötti tartományba esik, ajánlatkérő 50 pontot ad, amennyiben a megajánlott érték nagyobb vagy egyenlő, mint 0,1 mm, ajánlatkérő 1 pontot ad.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a pontszámok kiosztását követően a kapott értéket megszorozza a súlyszámmal. Az az ajánlat az összességében legelőnyösebb, amely esetében a pontszámok és a súlyszámok szorzatainak összege a legmagasabb.
32.) Cégszerű aláírásként a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény szerinti cégszerű aláírás kerül elfogadásra. A cégszerű aláírással egyenértékűnek kerül elfogadásra, a cégjegyzésre jogosult által adott szabályos - teljes bizonyító erejű magán- vagy közokiratformába foglalt - meghatalmazás útján meghatalmazott által történő aláírás. Ebben az esetben a meghatalmazást a részvételi jelentkezésben be kell nyújtani.
Többet mutasson
33.) A részvételre jelentkezés nyelve: a magyar. A teljes részvételi jelentkezést magyar nyelven kell benyújtani. Minden idegen nyelven kiállított igazolás/dokumentum mellé csatolni kell azoknak a magyar nyelvű fordítását. Ajánlatkérő a részvételre jelentkező általi felelős fordítást is elfogadja. Ajánlatkérő kizárólag a magyar nyelven benyújtott iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe a részvételi jelentkezések bírálata során, azok tartalmáért, a fordítás tartalmának helyességéért a felelősség részvételre jelentkezőt terheli.
Többet mutasson
34.) A különböző devizák forintra történő átszámításánál az eljárást megindító felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni, árbevétel tekintetében az érintett év, beszámolói évek tekintetében az üzleti év utolsó napján, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó. A részvételi jelentkezésben szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni.
Többet mutasson
35.) Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy a korábbi teljesítések tekintetében tájékozódjon.
36.) A jelen felhívásban és a Dokumentációban meghatározott valamennyi időpont közép-európai (helyi) idő szerint értendő.
37.) Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdés alapján felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy ajánlatkérő a részvételre jelentkezők gazdasági és pénzügyi alkalmasságának és műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg a III.2.2) P1 pontjának és a III.2.3) pontjának M1, M2, M3, M4 pontjai vonatkozásában.
Többet mutasson
38.) A Kbt. 125. § (7) bekezdése alapján a külföldi adóilletékességű gazdasági szereplő nyertessége esetén köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes gazdasági szereplőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
Többet mutasson
39.) Jelen közbeszerzési eljárás egésze során az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban külön nem szabályozottak vonatkozásában is a hirdetmény feladásának napján hatályos Kbt. vonatkozó előírásai és végrehajtási rendeletei szerint kell eljárni.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Jogorvoslati kérelem benyújtható a Kbt. 137. §-ban foglaltak szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2015/S 099-179358 (2015-05-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2015-07-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 403 685 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelőintézet

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-07-29 📅
Közzététel dátuma: 2015-08-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 147-270784
Hirdetményre hivatkozik: 2015/S 99-179358
HL-S szám: 147
További információk
10 % alatti: — régi berendezés selejtezésében szakmai közreműködés, új berendezés telepítés, kezelőszemélyzetének oktatása, a garancia időszak alatti szervizellátás biztosítása — régi MR leszerelése, elszállítása, megsemmisítése, építészet, járulékos műszaki munkák elvégzése 10 % feletti: — régi MR leszerelése, elszállítása, megsemmisítése, építészet, járulékos műszaki munkák elvégzése (24 %).
Többet mutasson

Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Egyesített Szent István és Szent László Kórház – Rendelőintézet központi telephely (1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.), „R” épület (Központi Radiológiai Osztály), MR vizsgáló helyisége.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2015-07-13 📅
Név: T-Systems Magyarország Zrt.
Postacím: Budafoki út 56.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1117
Ország: Magyarország 🇭🇺
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Telefon: +36 18828594 📞
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. §-a szerint.
Forrás: OJS 2015/S 147-270784 (2015-07-29)