A KEOP – 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukcióhoz kapcsolódóan, meglévő CT és röntgen berendezések cseréje új berendezések szállításával, üzembe helyezésével, próbaüzem lefolytatásával, kezelésük jegyzőkönyvezett oktatása, a régi berendezések selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezések leszerelése, elszállítása és az előzőek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges járulékos munkák elvégzése. A régi és az új berendezések relációjában az energia-felhasználás csökkenésének igazolása
Adásvételi szerződés 2 részajánlati körben: fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele: A KEOP – 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukcióhoz kapcsolódóan, meglévő CT és röntgen berendezések cseréje új berendezések szállításával, üzembe helyezésével, próbaüzem lefolytatásával, kezelésük jegyzőkönyvezett oktatása, a régi berendezések selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezések leszerelése, elszállítása és az előzőek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges járulékos munkák elvégzése a jelen felhívásban és a dokumentációban részletezettek szerint. A régi és az új berendezések relációjában az energia-felhasználás csökkenésének igazolása.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2015-07-17.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2015-07-07.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2015-07-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések
Mennyiség vagy érték:
I-es rész: CT berendezés1 db 128 szeletes CT berendezésII-es rész: röntgen berendezés1 db direkt digitális mellkas felvételi röntgen berendezésA cserélendő (meglévő) berendezések alapadatai:CT:TOSHIBA AQUILION – 16 Cfx CT scannerA régi röntgen:ZEISS HF 650 röntgengenerátor, VARIAN típusú röntgencsőA nyertes ajánlattevő feladata az ajánlatában megajánlott új berendezések leszállítása, üzembe helyezése, próbaüzem lefolytatása, kezelésük jegyzőkönyvezett oktatása, a meglévő berendezések selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezések leszerelése, elszállítása. A szakszerű telepítéshez és üzembe helyezéshez elengedhetetlenül szükséges járulékos szakipari munkák elvégzése. A régi és az új berendezések relációjában az energia-felhasználás csökkenésének igazolása.Egyes készüléknél a márkanév megjelölése csak az eszköz jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, az így megjelölt készülékek esetében ajánlatkérő az azzal, a műszaki dokumentációban meghatározottak szerint egyenértékű berendezést is elfogadja (a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 26. § (6) bekezdése alapján). Az egyenértékűséget (tulajdonságra, funkcióra, alapanyagra, műszakilag, esztétikailag és minőségileg egyenértékű, a leírásban hivatkozott eszközt kell felhasználhatóságában, használhatóságában, kezelhetőségében, rendeltetésében és tartósságában) az Ajánlattevőnek kell műszaki leírással, vagy minőségtanúsítvánnyal igazolnia. Az ajánlatkérő a Kbt. 49. § (4) bekezdésének, valamint a 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 26. § (6) bekezdésében foglaltak szerinti rendelkezésének alapján az azzal egyenértékű teljesítést elfogadja.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések📦
Eljárás
Eljárás típusa: Gyorsított meghívásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Szent Pantaleon Kórház – Rendelőintézet Dunaújváros
Postacím: Korányi S. utca 4–6.
Postai irányítószám: 2400
Postai város: Dunaújváros
Kapcsolat
Internetcím: http://www.pantaleon.hu🌏
E-mail: kapcsolattarto@kbt-tanacsado.hu📧
Telefon: +36 203975354📞
Fax: +36 15013430 📠
1) A jelen felhívásban, illetve a kiegészíti iratban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) és a kapcsolódó rendeletek vonatkozó rendelkezései az irányadóak. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésekre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit, valamint a jelen beszerzésre irányadó további jogszabályokat kell alkalmazni.
2) A kiegészítő irat átvétele az eljárásban való részvétel feltétele, amely másra nem ruházható át. A kiegészítő iratot ajánlatkérő térítésmentesen elektronikus formában (CD) bocsátja rendelkezésre, igény esetén elektronikus úton is megküldi, melyet az érdeklődő gazdasági szereplő visszaigazolni köteles. A kiegészítő irat átvehető személyesen, munkanapokon hétfőtől csütörtökig 9:00–12:00 óráig,a részvételi jelentkezés napján 10:00 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 9:00–12:00 óráig az I.1. pont kapcsolattartási címén: KáBéTé Kft. 1132 Budapest, Victor Hugo 11–15. II/205. iroda
Amennyiben jelentkező a kiegészítő irat postai megküldését kéri, úgy az erről szóló írásbeli igényét a jelen Felhívás I.1. pontjában, kapcsolattartási pontként megadott címre kell eljuttatnia, megküldenie, benne megadva a pontos kézbesítési címet és a kifejezett igénylést a dokumentáció postai megküldése tárgyában. Az előzőek szerinti, írásbeli igénylésnek tehát, legalább tartalmaznia kell: jelentkező (érdeklődő) nevét, pontos címét (elérhetőségét), részéről kapcsolattartóként kijelölt személyt, elektronikus elérési címét.
3) A részvételi jelentkezések bontásának időpontja, helyszíne: 17.7.2015. 10:00 órakor CET. A bontás helyszíne megegyezik a jelentkezések benyújtásának helyszínével, az I.1. pont kapcsolattartási címen: KáBéTé Kft. 1132 Budapest, Victor Hugo 11–15. II/205. iroda.
4) A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján a papír alapú jelentkezési példányban szereplő dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók.
5.) A jelentkezésben az egyéb előírt dokumentumok benyújtása mellett nyilatkoznia kell arról, hogy jelentkező a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. (Kbt.60.§ (5) bekezdés).
6) A jelentkezésben felolvasólapot kell elhelyezni, amely tartalmazza a jelentkező nevét, címét.
7) A jelentkezéshez a Kbt. 40. § (1) a)-b) szerint is nyilatkozni kell: meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez a jelentkező alvállalkozót kíván igénybe venni (Kbt.40.§ (1) bekezdés a) pont szerinti nyilatkozat), valamint az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni (Kbt.40.§ (1) bekezdés b) pont szerinti nyilatkozat). Nemleges nyilatkozat is csatolandó.
8) Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a jelen felhívásban a részvételre jelentkezőnek a szerződésteljesítésére való pénzügyi, gazdasági, illetve műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi követelmények tekintetében: a felhívás III.2.2) P.1., III.2.3) M.1., pontjai.
9) Ajánlatkérő az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatokat – annak szükségessége esetén – a Magyar Nemzeti Bank – eredménykimutatás az üzleti év fordulónapján érvényes – hivatalos devizaárfolyamai alapján számítja át Magyar Forintra.
10) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az idegen nyelvű iratokat felelős magyar fordításban is csatolni kell, figyelemmel a Kbt. 36. § (3) bekezdésére. Felelős fordítás alatt az Ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében a részvételre jelentkezők képviseletére jogosult személy cégszerűen nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának a helyességéért a részvételre jelentkező a felelős.
11) Közös részvételi jelentkezés esetén a részvételre jelentkezésnek meg kell felelnie a Kbt. 25. §-ában foglalt feltételeknek, különös figyelemmel a (2)-(3) bekezdésre. Be kell csatolni a közös részvételre jelentkezők megállapodását, amelyben rögzítik a Kbt. 25. § (6) bekezdésében előírt egyetemleges felelősségvállalást a szerződés teljesítéséért, meghatalmazást.
12) A részvételre jelentkezéshez csatolni kell a részvételre jelentkezésben szereplő nyilatkozatokat aláíró, a részvételre jelentkező és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. Amennyiben a részvételre jelentkezést nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek az ajánlat aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott meghatalmazását is szükséges csatolni. A meghatalmazást a meghatalmazottnak is alá kell írnia.
13) A részvételi jelentkezést 1 papír alapú példányban kell benyújtani. Ajánlatkérő előírja a részvételre jelentkezők számára, hogy a papír alapú jelentkezésüket teljes terjedelmében (beleértve az összes nyilatkozatukat, igazolásokat stb.) *.PDF formátumban beszkennelve, elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) is nyújtsák be a részvételre jelentkezéssel közös csomagolásban. A jelentkezésben nyilatkozni kell a részvételi jelentkezés papír alapú eredeti és elektronikus példányának egyezőségéről.
14) Amennyiben a részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben a részvételre jelentkező, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 36.§ (5) bekezdése szerint igazolni, és hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetősége.
15) A részvételre jelentkezőnek csatolnia kell a megajánlott eszközök gyártói termékismertető prospektusát, amelyből megállapítható, hogy a megajánlott eszközök megfelelnek a műszaki specifikációban szereplő előírások és megajánlások mindegyikének.
16) Valamennyi megajánlott berendezés esetén a telepítés egy jelenleg is üzemelő berendezés helyére történik. Valamennyi jelenleg üzemelő berendezés leszerelésével, ahol releváns, a helyiségek esetleges átalakításával (pl.: RF kabin meghosszabbítása/felújítása/cseréje, mennyezeti függesztékek, tartószerkezetek kialakítása stb.) és az új berendezések telepítésével kapcsolatos valamennyi költség Ajánlattevőt terhelik.
17) A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében az ajánlatkérő a dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot a dokumentációban előírt, vagy az azzal – a dokumentációban szereplő műszaki paraméterei tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni, figyelemmel a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 26. § (3) bekezdésére.
18) Részvételre jelentkezőnek csatolnia kell nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a megajánlott eszköz és a cserélendő eszközök relációjában mekkora mértékű %-os mértékben kifejezve az energiafelhasználás csökkenés egy vizsgálatra vetítetten.
19) Ajánlatkérő tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy – figyelemmel a KEOP-5.6.0/E/15 azonosító számú pályázati felhívásban foglaltakra – amennyiben az irányító hatóság (közreműködő szervezet,központi koordinációs szerv) a jelen közbeszerzési eljárás lezárultát követően nem adja ki a szabályossági tanúsítványt és így a beszerzés költsége nem lesz elszámolható, Ajánlatkérő ezen körülményt a jelen közbeszerzési eljárásban megkötésre kerülő szerződés bontó feltételeként határozza meg.
20) Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (3) bekezdésében foglaltak alapján tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a KEOP-5.6.0/E/15 azonosító számú pályázati felhívásra pályázatot nyújt be, amely pályázat nyertessége esetén megkötésre kerülő támogatási szerződés alapján biztosítja a jelen közbeszerzési eljáráspénzügyi fedezetét. Erre tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő pályázata nem nyer vagy a pályázott támogatási összeghez képest kevesebb támogatási összeget ítél meg a támogató hatóság, úgy Ajánlatkérő jogosult a Kbt.40. § (4) bekezdését, 66. § (1) bekezdését, 76. § (1) bekezdés d) pontját és 124. § (9) bekezdését alkalmazni, amely rendelkezések alkalmazása esetén az ajánlattevő kártérítési és egyéb megtérítési igénnyel fellépni nem jogosult. Ajánlatkérő továbbá tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a támogatási szerződésmegkötése a jelen közbeszerzési eljárásban megkötésre kerülő szerződés hatályba lépésének feltétele, így a jelen felhívás II.3) pontjában megjelölt teljesítési határidő a szerződés hatályba lépésétől kezdődik.
21) A papír alapú példányt kötött vagy fűzött formában, oldalait (vagy lapjait) folyamatos számozással ellátva, az oldal-, illetőleg lapszámokat is feltüntető tartalomjegyzékkel kell benyújtani.
22) A jelentkezést tartalmazó borítékon, csomagoláson fel kell tüntetni legalább az eljárás megnevezését, valamint, hogy: „Részvételi jelentkezési határidő lejártáig felbontani tilos”, vagy arra utaló egyértelmű megjelölést, hogy a boríték közbeszerzési eljárás részvételi jelentkezését tartalmazza és a borítékot határidő lejártáig nem lehet felbontani.
23) A részvételi jelentkezésben nem lehetnek közbeiktatások, törlések vagy átírások, kivéve a részvételre jelentkező által tett hiba-kiigazításokat, mely esetben az ilyen kiigazításokat a jelentkezést aláíró személynek vagy személyeknek kézjegyükkel kell ellátniuk.
24) Postai úton megküldött jelentkezést ajánlatkérő csak abban az esetben tekinti határidőben beérkezettnek, amennyiben a kézhezvételre a részvételi jelentkezési határidő lejártáig sor kerül a részvételi jelentkezés benyújtásának helyszínén;
25) A részvételi jelentkezésnek az elején (fedőlapot vagy felolvasólapot követően) tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján a részvételi jelentkezésben szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
26) Amennyiben változásbejegyzési eljárás van folyamatban, úgy a részvételre jelentkezőnek jelentkezésében csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
27) Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt. 67. § szerint lehetőséget biztosít.
28) A szerződés időtartama, illetőleg a befejezés határideje a feltételes közbeszerzési szerződés hatályba lépésétől számítandó.
29) Értékelési ponthatár: 1- 10
Értékelési módszertan:
Az 1. értékelési részszempont értékelésnek módszere: A legkedvezőbb árat megajánló ajánlattevő 10 pontot, a többi ehhez képest kevesebbet kap a negatív iránytangensű képlet alkalmazásával.
A 2. értékelési részszempont értékelésének módszere: A minimális garanciális időt megajánló ajánlattevő 1 pontot, a legkedvezőbb (többlet) garanciális időt megajánló ajánlattevő 10 pontot kap, a többi arányosan kevesebbet, a pozitív iránytangensű képlet alkalmazásával.
Az így kiszámított pontok az adott részszemponthoz rendelt súlyszámmal (szorzószámmal) felszorzásra kerülnek, amely pont a súlyozott pont.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés 2 részajánlati körben: fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele: A KEOP – 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukcióhoz kapcsolódóan, meglévő CT és röntgen berendezések cseréje új berendezések szállításával, üzembe helyezésével, próbaüzem lefolytatásával, kezelésük jegyzőkönyvezett oktatása, a régi berendezések selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezések leszerelése, elszállítása és az előzőek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges járulékos munkák elvégzése a jelen felhívásban és a dokumentációban részletezettek szerint. A régi és az új berendezések relációjában az energia-felhasználás csökkenésének igazolása.
Adásvételi szerződés 2 részajánlati körben: fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele: A KEOP – 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című konstrukcióhoz kapcsolódóan, meglévő CT és röntgen berendezések cseréje új berendezések szállításával, üzembe helyezésével, próbaüzem lefolytatásával, kezelésük jegyzőkönyvezett oktatása, a régi berendezések selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezések leszerelése, elszállítása és az előzőek végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges járulékos munkák elvégzése a jelen felhívásban és a dokumentációban részletezettek szerint. A régi és az új berendezések relációjában az energia-felhasználás csökkenésének igazolása.
A rész száma: 1
A rész elnevezése: Ct berendezés cseréje
Mennyiség vagy érték: 1 db 128 szeletes CT berendezés.
Időtartam: 45 nap
A rész száma: 2
A rész elnevezése: Röntgen berendezés
Mennyiség vagy érték: 1 db direkt digitális mellkas felvételi röntgen berendezés.
I-es rész: CT berendezés
1 db 128 szeletes CT berendezés
II-es rész: röntgen berendezés
1 db direkt digitális mellkas felvételi röntgen berendezés
A cserélendő (meglévő) berendezések alapadatai:
CT:
TOSHIBA AQUILION – 16 Cfx CT scanner
A régi röntgen:
ZEISS HF 650 röntgengenerátor, VARIAN típusú röntgencső
A nyertes ajánlattevő feladata az ajánlatában megajánlott új berendezések leszállítása, üzembe helyezése, próbaüzem lefolytatása, kezelésük jegyzőkönyvezett oktatása, a meglévő berendezések selejtezésében való szakmai közreműködés, a régi berendezések leszerelése, elszállítása. A szakszerű telepítéshez és üzembe helyezéshez elengedhetetlenül szükséges járulékos szakipari munkák elvégzése. A régi és az új berendezések relációjában az energia-felhasználás csökkenésének igazolása.

Egyes készüléknél a márkanév megjelölése csak az eszköz jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, az így megjelölt készülékek esetében ajánlatkérő az azzal, a műszaki dokumentációban meghatározottak szerint egyenértékű berendezést is elfogadja (a 310/2011 (XII.23.) Korm. rendelet 26. § (6) bekezdése alapján). Az egyenértékűséget (tulajdonságra, funkcióra, alapanyagra, műszakilag, esztétikailag és minőségileg egyenértékű, a leírásban hivatkozott eszközt kell felhasználhatóságában, használhatóságában, kezelhetőségében, rendeltetésében és tartósságában) az Ajánlattevőnek kell műszaki leírással, vagy minőségtanúsítvánnyal igazolnia. Az ajánlatkérő a Kbt. 49. § (4) bekezdésének, valamint a 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 26. § (6) bekezdésében foglaltak szerinti rendelkezésének alapján az azzal egyenértékű teljesítést elfogadja.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
„Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” című, KEOP 5.6.0/E/15 azonosítószámú projekt.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Szent Pantaleon Kórház – Rendelőintézet Dunaújváros (2400 Dunaújváros, Korányi Sándor u. 4–6.).
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet jelentkező (úgyis mint: részvételre jelentkező), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (1) bekezdése a)-k) pontjainak hatálya alá tartozik.
Az eljárásban nem lehet jelentkező az a gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozik.
Igazolási mód:
Jelentkezőnek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának,valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-6. §-ai szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

Jelentkező, az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. §-a szerint köteles a Kbt. 56. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányáról a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti cégszerű nyilatkozatot benyújtani.

A kizáró okok fenn nem állását a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2-8. és 10-11. § rendelkezései szerint kell igazolni. A Kbt. 58. § (3) bekezdése alapján jelentkezőnek jelentkezésében cégszerűen nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá.

A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó, a jelentkező, az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő által tett nyilatkozatoknak keltezése nem lehet korábbi a részvételi felhívás feladásának napjától. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon jelentkezőt, alvállalkozót és alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P1.: A saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolója (mérlege és eredménykimutatása,) (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); benyújtása az előző három lezárt üzleti évre vonatkozóan, attól függően, hogy a részvételi jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. Amennyiben a beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása a részvételi jelentkezésben nem szükséges.

310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja. Az utolsó három, számviteli jogszabályok szerinti beszámoló alatt a jelen felhívás feladásától számított elmúlt három lezárt üzleti év, részvételi jelentkezőre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti, „A számvitelről” szóló 2000 évi C. törvénynek megfelelő módon elkészített beszámolót érti.

Ha a részvételi jelentkező a fenti irattal azért nem rendelkezik az Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.

Az Ajánlatkérő megállapítja az részvételi jelentkező pénzügyi és gazdasági alkalmasságát a P.1. vonatkozásában, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele eléri vagy meghaladja az Ajánlatkérő által meghatározott értéket.

A Kbt. 55. § (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az részvételi jelentkezők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a köztük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. [Kbt. 55. § (5) bekezdés]

Részvételi jelentkező az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontjában foglaltak szerinti esetben támaszkodhat.
Ajánlatkérő előírja a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdésében foglaltakat is.
Pénzügyi alkalmasság igazolása esetében a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja is irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1: Ha a felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának mérleg szerinti eredménye egynél több évben negatív.
Amennyiben a részvételi jelentkező nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban beszámolóval, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, ezen esetben alkalmatlan ha, közbeszerzés tárgyából általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételének mértéke nem éri el vagy haladja meg teljes működésének ideje alatt a(z)

1. rész vonatkozásában (CT berendezés szállítása) a nettó 150 000 000 HUF összeget;
2. rész vonatkozásában (röntgen berendezés szállítása) a nettó 50 000 000 HUF összeget;
Ha a részvételi jelentkező a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja ezen pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett részvételi jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

Műszaki és szakmai képességek:
M.1.: A részvételi jelentkezésben be kell nyújtani a megajánlani kívánt termékekre vonatkozóan a termékeknek az ajánlatkérő által a jelen felhívás B. mellékletében előírt műszaki követelményeknek való megfelelőségét bemutató megajánlani kívánt áru műszaki leírását, amelyet a részvételre jelentkező cégszerű aláírásával kell ellátni.

A megajánlani kívánt árura vonatkozóan a részvételre jelentkező által cégszerűen aláírt műszaki leírásnak tartalmaznia kell legalább a termék gyártójának megnevezését, a termék típusát, műszaki paramétereit, főbb műszaki jellemzőit és valamennyi olyan adatot és információt, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a megajánlani kívánt termékek megfelelnek az ajánlatkérő által a jelen felhívás B. mellékletében előírt műszaki követelményeknek. A részvételi jelentkezésben be kell nyújtani továbbá a megajánlani kívánt termékek műszaki leírásában foglaltak alátámasztására a gyártó megnevezését, címét, a termék azonosító adatait (gyártmány és/vagy típus), amelyből a megajánlani kívánt termékre vonatkozóan benyújtott megajánlani kívánt műszaki leírásban foglalt paraméterek és az azokhoz rendelt értékek megtalálhatók. (310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15.§ (1) bekezdés d) pont).

A Kbt. 55.§ (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a részvételi jelentkezők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a köztük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek

történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. [Kbt. 55.§ (5) bekezdés] Részvételi jelentkező az alkalmasság igazolása során más szervezet

kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltak szerinti esetekben támaszkodhat.
Ajánlatkérő előírja a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdésében foglaltakat is.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 55. § (4)-(6) bekezdései.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1.:(valamennyi rész vonatkozásában): Alkalmatlan a részvételi jelentkező, ha a részvételi jelentkezés nem tartalmazza a megajánlani kívánt áru műszaki leírását a kiegészítő iratban rendelkezésre bocsátott minta szerint, amely igazolja, hogy az ajánlatkérő által a nyilatkozat mintában előírt valamennyi műszaki paraméternek az áru megfelel.

A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek valamennyi rész vonatkozásában:
— késedelmes teljesítésre vonatkozó kötbér (Mértéke: az eredménytelenül eltelt teljesítési határidőt követő minden késedelmesen eltelt nap után a szerződéses nettó érték 0,5 %-a. A fizetendő késedelmi kötbér mértékének felső határa 30 napi kötbér mérték lehet.),

— meghiúsulási kötbér (Mértéke: a szerződéses nettó érték 15 %-a),
— valamint 60 hónap jótállás (a projekt befejezését követő naptól számítva).
Hibás teljesítésre vonatkozó kötbér (Mértéke: minden, a javításra előírt határidőn túl (2 munkanap) eltelt nap után):
— az I. számú rész esetében: 150 000 HUF/nap.
— A II. számú rész esetében: 50 000 HUF/nap
A fizetendő hibás teljesítésre vonatkozó kötbér mértékének felső határa 30 napi kötbér mérték lehet.)
Eladó késedelmes és/vagy hibás teljesítés esetén teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó egyéb részletszabályokat az eljárás második szakaszában a dokumentáció tartalmazza.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait az eljárás második szakaszában a dokumentáció részét képező szerződés tervezet rögzíti.
Szállítói előleg igénylése esetén a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdése alapján a nyertes ajánlattevő köteles a megkötött szerződés elszámolható összegének 10 %-a és az igényelt Szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja javára szóló Kbt. 126.§ (6) bekezdése szerint előleg-visszafizetési biztosítékot nyújtani. Az előleg-visszafizetési biztosíték kedvezményezettje a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja. Előleg visszafizetési biztosítékként a gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet Eladó cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalása, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, valamint az Áht. 92. § (1) szerinti állami kezesség is elfogadható a szállítói előleg biztosítékaként (4/2011. Korm. r. 57/A. § (3)). A biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető bármelyik megjelölt, vagy a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontban meghatározott formában, illetve módon. (Kbt. 126. § (6) bekezdés b) pontja) Részletszabályok: http://palyazat.gov.hu/szallitoi_eloleg_dokumentumai

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Valamennyi rész vonatkozásában:
A szerződés a KEOP-5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” tárgyú Európai Uniós pályázati forrásból kerül finanszírozásra. A támogatás mértéke 100 %. Az ajánlatkérőként szerződő fél az ajánlattevőként szerződő félnek az ellenszolgáltatást közvetlen szállítói kifizetéssel teljesíti. A részletes fizetési feltételeket a dokumentáció tartalmazza. A nyertes ajánlattevő legfeljebb a szerződés elszámolható összege 30 %-ának megfelelő mértékű előleg kifizetését kérheti a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet 57. § (1) bekezdése, valamint az 57/A. § (1)-(6) bekezdései alapján.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre

Ajánlattevőnek az előleg kifizetését követően a hatályos jogszabályoknak megfelelő előlegszámlát kell kibocsátania. Az előleggel történő elszámolás részletszabályait a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja határozza meg. Ajánlattevő a szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy előleg igénylése esetén az előleggel történő elszámolást a 4/2011. (I. 28.) Kormányrendeletben felhatalmazott a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja által részletesen szabályozott módon köteles megtenni. Szállítói előleg igénylése esetén a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdése alapján a nyertes ajánlattevő köteles a megkötött szerződés elszámolható összegének 10 %-a és az igényelt Szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja javára szóló Kbt. 126.§ (6) bekezdése szerint előleg-visszafizetési biztosítékot nyújtani. Az előleg-visszafizetési biztosíték kedvezményezettje a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja. Előleg visszafizetési biztosítékként a gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet Eladó cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalása, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, valamint az Áht. 92. § (1) szerinti állami kezesség is elfogadható a szállítói előleg biztosítékaként (4/2011. Korm. r. 57/A. § (3)). A biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető bármelyik megjelölt, vagy a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontban meghatározott formában, illetve módon. (Kbt. 126. § (6) bekezdés b) pontja) Részletszabályok: http://palyazat.gov.hu/szallitoi_eloleg_dokumentumai Az igényelt előleg összege a szerződés teljesítését követően kiállított számlából kerül levonásra.

A kifizetés rendje:
Ajánlatkérő részszámlázási lehetőséget nem biztosít. Közbeszerzési részenként egy számla nyújtandó be. A nyertes ajánlattevőként szerződő félnek a felhívásban foglaltnak megfelelően, mérési jegyzőkönyvben dokumentáltan kell kimutatnia, hogy a leszállított berendezés a régi (ajánlatkérőnél jelenleg üzemelő) berendezéshez képest egy vizsgálatra vetítve a legalább 15 %-os energia-felhasználás csökkenést teljesíti. Az előírt energia megtakarítás előzőek szerinti igazolása a végszámla kifizetésének feltétele. A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla és mellékletei ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással kerülnek kiegyenlítésre figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései, 2011. évi CVIII. törvény 130. § (1), (4) és (6) bekezdései, 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet. A számlán fel kell tüntetni a projekt azonosítószámát és megnevezését is: „Pályázati azonosítószám: KEOP-5.6.0/E/15: „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” A kifizetések során az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A.§ alkalmazása kötelező. – Alkalmazandó továbbá különösen a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet

Az ellenszolgáltatás teljesítése során alkalmazandók az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art). 36/A. § előírásai, továbbá a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet előírásai is.
A fizetési feltételek részletes szabályait a dokumentáció részét képező szerződéstervezet rögzíti.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet hozzanak létre, és nem követeli meg a nyertes ajánlattevőktől gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében. Ez a tilalom az önálló ajánlattevők esetében is fennáll.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet hozzanak létre, és nem követeli meg a nyertes ajánlattevőktől gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében. Ez a tilalom az önálló ajánlattevők esetében is fennáll.
Eljárás
A gyorsított eljárás indokolása:
Ajánlatkérő pályázatot kíván benyújtani a KEOP – 5.6.0/E/15 „Egészségügyi eszközök energia megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” azonosítószámú pályázatra. A pályázat benyújtásának feltétele a nyertes ajánlattevővel megkötött feltételes szerződés megléte. A pályázat benyújtásra ismert határidő a nyílt eljárás vonatkozásában a Kbt. előírásai szerinti határidők betartásával nem tartható tekintettel a várhatóan szükséges hiánypótlás és a bírálat időtartamára is, ezért szükséges a gyorsított eljárás alkalmazása, amely ajánlatkérőnek nem felróható.

A felhívások elküldésének időpontja: 2015-07-22 📅
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Egyösszegű nettó ajánlati ár HUF-ban (80)
2. A kötelezően aláírt garanciális időtartamon (5 év) felül vállalt többlet jótállás mértéke. (20)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK10454
Más típusú ajánlatkérő: Other
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: KáBéTé Kft. 1132 Budapest, Victor Hugo utca 11–15.
dr. Lukács Andrea
Internetcím: www.pantaleon.hu🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Hivatkozás További információk
1) A jelen felhívásban, illetve a kiegészíti iratban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) és a kapcsolódó rendeletek vonatkozó rendelkezései az irányadóak. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésekre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit, valamint a jelen beszerzésre irányadó további jogszabályokat kell alkalmazni.
1) A jelen felhívásban, illetve a kiegészíti iratban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) és a kapcsolódó rendeletek vonatkozó rendelkezései az irányadóak. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésekre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit, valamint a jelen beszerzésre irányadó további jogszabályokat kell alkalmazni.
2) A kiegészítő irat átvétele az eljárásban való részvétel feltétele, amely másra nem ruházható át. A kiegészítő iratot ajánlatkérő térítésmentesen elektronikus formában (CD) bocsátja rendelkezésre, igény esetén elektronikus úton is megküldi, melyet az érdeklődő gazdasági szereplő visszaigazolni köteles. A kiegészítő irat átvehető személyesen, munkanapokon hétfőtől csütörtökig 9:00–12:00 óráig,a részvételi jelentkezés napján 10:00 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 9:00–12:00 óráig az I.1. pont kapcsolattartási címén: KáBéTé Kft. 1132 Budapest, Victor Hugo 11–15. II/205. iroda
2) A kiegészítő irat átvétele az eljárásban való részvétel feltétele, amely másra nem ruházható át. A kiegészítő iratot ajánlatkérő térítésmentesen elektronikus formában (CD) bocsátja rendelkezésre, igény esetén elektronikus úton is megküldi, melyet az érdeklődő gazdasági szereplő visszaigazolni köteles. A kiegészítő irat átvehető személyesen, munkanapokon hétfőtől csütörtökig 9:00–12:00 óráig,a részvételi jelentkezés napján 10:00 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 9:00–12:00 óráig az I.1. pont kapcsolattartási címén: KáBéTé Kft. 1132 Budapest, Victor Hugo 11–15. II/205. iroda
Amennyiben jelentkező a kiegészítő irat postai megküldését kéri, úgy az erről szóló írásbeli igényét a jelen Felhívás I.1. pontjában, kapcsolattartási pontként megadott címre kell eljuttatnia, megküldenie, benne megadva a pontos kézbesítési címet és a kifejezett igénylést a dokumentáció postai megküldése tárgyában. Az előzőek szerinti, írásbeli igénylésnek tehát, legalább tartalmaznia kell: jelentkező (érdeklődő) nevét, pontos címét (elérhetőségét), részéről kapcsolattartóként kijelölt személyt, elektronikus elérési címét.
Amennyiben jelentkező a kiegészítő irat postai megküldését kéri, úgy az erről szóló írásbeli igényét a jelen Felhívás I.1. pontjában, kapcsolattartási pontként megadott címre kell eljuttatnia, megküldenie, benne megadva a pontos kézbesítési címet és a kifejezett igénylést a dokumentáció postai megküldése tárgyában. Az előzőek szerinti, írásbeli igénylésnek tehát, legalább tartalmaznia kell: jelentkező (érdeklődő) nevét, pontos címét (elérhetőségét), részéről kapcsolattartóként kijelölt személyt, elektronikus elérési címét.
3) A részvételi jelentkezések bontásának időpontja, helyszíne: 17.7.2015. 10:00 órakor CET. A bontás helyszíne megegyezik a jelentkezések benyújtásának helyszínével, az I.1. pont kapcsolattartási címen: KáBéTé Kft. 1132 Budapest, Victor Hugo 11–15. II/205. iroda.
3) A részvételi jelentkezések bontásának időpontja, helyszíne: 17.7.2015. 10:00 órakor CET. A bontás helyszíne megegyezik a jelentkezések benyújtásának helyszínével, az I.1. pont kapcsolattartási címen: KáBéTé Kft. 1132 Budapest, Victor Hugo 11–15. II/205. iroda.
4) A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján a papír alapú jelentkezési példányban szereplő dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók.
5.) A jelentkezésben az egyéb előírt dokumentumok benyújtása mellett nyilatkoznia kell arról, hogy jelentkező a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. (Kbt.60.§ (5) bekezdés).
5.) A jelentkezésben az egyéb előírt dokumentumok benyújtása mellett nyilatkoznia kell arról, hogy jelentkező a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. (Kbt.60.§ (5) bekezdés).
6) A jelentkezésben felolvasólapot kell elhelyezni, amely tartalmazza a jelentkező nevét, címét.
7) A jelentkezéshez a Kbt. 40. § (1) a)-b) szerint is nyilatkozni kell: meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez a jelentkező alvállalkozót kíván igénybe venni (Kbt.40.§ (1) bekezdés a) pont szerinti nyilatkozat), valamint az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni (Kbt.40.§ (1) bekezdés b) pont szerinti nyilatkozat). Nemleges nyilatkozat is csatolandó.
7) A jelentkezéshez a Kbt. 40. § (1) a)-b) szerint is nyilatkozni kell: meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez a jelentkező alvállalkozót kíván igénybe venni (Kbt.40.§ (1) bekezdés a) pont szerinti nyilatkozat), valamint az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni (Kbt.40.§ (1) bekezdés b) pont szerinti nyilatkozat). Nemleges nyilatkozat is csatolandó.
8) Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a jelen felhívásban a részvételre jelentkezőnek a szerződésteljesítésére való pénzügyi, gazdasági, illetve műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi követelmények tekintetében: a felhívás III.2.2) P.1., III.2.3) M.1., pontjai.
8) Ajánlatkérő felhívja a részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a jelen felhívásban a részvételre jelentkezőnek a szerződésteljesítésére való pénzügyi, gazdasági, illetve műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi követelmények tekintetében: a felhívás III.2.2) P.1., III.2.3) M.1., pontjai.
9) Ajánlatkérő az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatokat – annak szükségessége esetén – a Magyar Nemzeti Bank – eredménykimutatás az üzleti év fordulónapján érvényes – hivatalos devizaárfolyamai alapján számítja át Magyar Forintra.
10) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az idegen nyelvű iratokat felelős magyar fordításban is csatolni kell, figyelemmel a Kbt. 36. § (3) bekezdésére. Felelős fordítás alatt az Ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében a részvételre jelentkezők képviseletére jogosult személy cégszerűen nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának a helyességéért a részvételre jelentkező a felelős.
10) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az idegen nyelvű iratokat felelős magyar fordításban is csatolni kell, figyelemmel a Kbt. 36. § (3) bekezdésére. Felelős fordítás alatt az Ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében a részvételre jelentkezők képviseletére jogosult személy cégszerűen nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A fordítás tartalmának a helyességéért a részvételre jelentkező a felelős.
11) Közös részvételi jelentkezés esetén a részvételre jelentkezésnek meg kell felelnie a Kbt. 25. §-ában foglalt feltételeknek, különös figyelemmel a (2)-(3) bekezdésre. Be kell csatolni a közös részvételre jelentkezők megállapodását, amelyben rögzítik a Kbt. 25. § (6) bekezdésében előírt egyetemleges felelősségvállalást a szerződés teljesítéséért, meghatalmazást.
11) Közös részvételi jelentkezés esetén a részvételre jelentkezésnek meg kell felelnie a Kbt. 25. §-ában foglalt feltételeknek, különös figyelemmel a (2)-(3) bekezdésre. Be kell csatolni a közös részvételre jelentkezők megállapodását, amelyben rögzítik a Kbt. 25. § (6) bekezdésében előírt egyetemleges felelősségvállalást a szerződés teljesítéséért, meghatalmazást.
12) A részvételre jelentkezéshez csatolni kell a részvételre jelentkezésben szereplő nyilatkozatokat aláíró, a részvételre jelentkező és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. Amennyiben a részvételre jelentkezést nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek az ajánlat aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott meghatalmazását is szükséges csatolni. A meghatalmazást a meghatalmazottnak is alá kell írnia.
12) A részvételre jelentkezéshez csatolni kell a részvételre jelentkezésben szereplő nyilatkozatokat aláíró, a részvételre jelentkező és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. Amennyiben a részvételre jelentkezést nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek az ajánlat aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott meghatalmazását is szükséges csatolni. A meghatalmazást a meghatalmazottnak is alá kell írnia.
13) A részvételi jelentkezést 1 papír alapú példányban kell benyújtani. Ajánlatkérő előírja a részvételre jelentkezők számára, hogy a papír alapú jelentkezésüket teljes terjedelmében (beleértve az összes nyilatkozatukat, igazolásokat stb.) *.PDF formátumban beszkennelve, elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) is nyújtsák be a részvételre jelentkezéssel közös csomagolásban. A jelentkezésben nyilatkozni kell a részvételi jelentkezés papír alapú eredeti és elektronikus példányának egyezőségéről.
13) A részvételi jelentkezést 1 papír alapú példányban kell benyújtani. Ajánlatkérő előírja a részvételre jelentkezők számára, hogy a papír alapú jelentkezésüket teljes terjedelmében (beleértve az összes nyilatkozatukat, igazolásokat stb.) *.PDF formátumban beszkennelve, elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) is nyújtsák be a részvételre jelentkezéssel közös csomagolásban. A jelentkezésben nyilatkozni kell a részvételi jelentkezés papír alapú eredeti és elektronikus példányának egyezőségéről.
14) Amennyiben a részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben a részvételre jelentkező, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 36.§ (5) bekezdése szerint igazolni, és hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetősége.
14) Amennyiben a részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben a részvételre jelentkező, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 36.§ (5) bekezdése szerint igazolni, és hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetősége.
15) A részvételre jelentkezőnek csatolnia kell a megajánlott eszközök gyártói termékismertető prospektusát, amelyből megállapítható, hogy a megajánlott eszközök megfelelnek a műszaki specifikációban szereplő előírások és megajánlások mindegyikének.
16) Valamennyi megajánlott berendezés esetén a telepítés egy jelenleg is üzemelő berendezés helyére történik. Valamennyi jelenleg üzemelő berendezés leszerelésével, ahol releváns, a helyiségek esetleges átalakításával (pl.: RF kabin meghosszabbítása/felújítása/cseréje, mennyezeti függesztékek, tartószerkezetek kialakítása stb.) és az új berendezések telepítésével kapcsolatos valamennyi költség Ajánlattevőt terhelik.
16) Valamennyi megajánlott berendezés esetén a telepítés egy jelenleg is üzemelő berendezés helyére történik. Valamennyi jelenleg üzemelő berendezés leszerelésével, ahol releváns, a helyiségek esetleges átalakításával (pl.: RF kabin meghosszabbítása/felújítása/cseréje, mennyezeti függesztékek, tartószerkezetek kialakítása stb.) és az új berendezések telepítésével kapcsolatos valamennyi költség Ajánlattevőt terhelik.
17) A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében az ajánlatkérő a dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot a dokumentációban előírt, vagy az azzal – a dokumentációban szereplő műszaki paraméterei tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni, figyelemmel a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 26. § (3) bekezdésére.
17) A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében az ajánlatkérő a dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozik. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot a dokumentációban előírt, vagy az azzal – a dokumentációban szereplő műszaki paraméterei tekintetében – egyenértékű termékre lehet tenni, figyelemmel a 310/2011 (XII.23) Korm. rendelet 26. § (3) bekezdésére.
18) Részvételre jelentkezőnek csatolnia kell nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a megajánlott eszköz és a cserélendő eszközök relációjában mekkora mértékű %-os mértékben kifejezve az energiafelhasználás csökkenés egy vizsgálatra vetítetten.
19) Ajánlatkérő tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy – figyelemmel a KEOP-5.6.0/E/15 azonosító számú pályázati felhívásban foglaltakra – amennyiben az irányító hatóság (közreműködő szervezet,központi koordinációs szerv) a jelen közbeszerzési eljárás lezárultát követően nem adja ki a szabályossági tanúsítványt és így a beszerzés költsége nem lesz elszámolható, Ajánlatkérő ezen körülményt a jelen közbeszerzési eljárásban megkötésre kerülő szerződés bontó feltételeként határozza meg.
19) Ajánlatkérő tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy – figyelemmel a KEOP-5.6.0/E/15 azonosító számú pályázati felhívásban foglaltakra – amennyiben az irányító hatóság (közreműködő szervezet,központi koordinációs szerv) a jelen közbeszerzési eljárás lezárultát követően nem adja ki a szabályossági tanúsítványt és így a beszerzés költsége nem lesz elszámolható, Ajánlatkérő ezen körülményt a jelen közbeszerzési eljárásban megkötésre kerülő szerződés bontó feltételeként határozza meg.
20) Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (3) bekezdésében foglaltak alapján tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a KEOP-5.6.0/E/15 azonosító számú pályázati felhívásra pályázatot nyújt be, amely pályázat nyertessége esetén megkötésre kerülő támogatási szerződés alapján biztosítja a jelen közbeszerzési eljáráspénzügyi fedezetét. Erre tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő pályázata nem nyer vagy a pályázott támogatási összeghez képest kevesebb támogatási összeget ítél meg a támogató hatóság, úgy Ajánlatkérő jogosult a Kbt.40. § (4) bekezdését, 66. § (1) bekezdését, 76. § (1) bekezdés d) pontját és 124. § (9) bekezdését alkalmazni, amely rendelkezések alkalmazása esetén az ajánlattevő kártérítési és egyéb megtérítési igénnyel fellépni nem jogosult. Ajánlatkérő továbbá tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a támogatási szerződésmegkötése a jelen közbeszerzési eljárásban megkötésre kerülő szerződés hatályba lépésének feltétele, így a jelen felhívás II.3) pontjában megjelölt teljesítési határidő a szerződés hatályba lépésétől kezdődik.
20) Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (3) bekezdésében foglaltak alapján tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a KEOP-5.6.0/E/15 azonosító számú pályázati felhívásra pályázatot nyújt be, amely pályázat nyertessége esetén megkötésre kerülő támogatási szerződés alapján biztosítja a jelen közbeszerzési eljáráspénzügyi fedezetét. Erre tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő pályázata nem nyer vagy a pályázott támogatási összeghez képest kevesebb támogatási összeget ítél meg a támogató hatóság, úgy Ajánlatkérő jogosult a Kbt.40. § (4) bekezdését, 66. § (1) bekezdését, 76. § (1) bekezdés d) pontját és 124. § (9) bekezdését alkalmazni, amely rendelkezések alkalmazása esetén az ajánlattevő kártérítési és egyéb megtérítési igénnyel fellépni nem jogosult. Ajánlatkérő továbbá tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a támogatási szerződésmegkötése a jelen közbeszerzési eljárásban megkötésre kerülő szerződés hatályba lépésének feltétele, így a jelen felhívás II.3) pontjában megjelölt teljesítési határidő a szerződés hatályba lépésétől kezdődik.
21) A papír alapú példányt kötött vagy fűzött formában, oldalait (vagy lapjait) folyamatos számozással ellátva, az oldal-, illetőleg lapszámokat is feltüntető tartalomjegyzékkel kell benyújtani.
22) A jelentkezést tartalmazó borítékon, csomagoláson fel kell tüntetni legalább az eljárás megnevezését, valamint, hogy: „Részvételi jelentkezési határidő lejártáig felbontani tilos”, vagy arra utaló egyértelmű megjelölést, hogy a boríték közbeszerzési eljárás részvételi jelentkezését tartalmazza és a borítékot határidő lejártáig nem lehet felbontani.
22) A jelentkezést tartalmazó borítékon, csomagoláson fel kell tüntetni legalább az eljárás megnevezését, valamint, hogy: „Részvételi jelentkezési határidő lejártáig felbontani tilos”, vagy arra utaló egyértelmű megjelölést, hogy a boríték közbeszerzési eljárás részvételi jelentkezését tartalmazza és a borítékot határidő lejártáig nem lehet felbontani.
23) A részvételi jelentkezésben nem lehetnek közbeiktatások, törlések vagy átírások, kivéve a részvételre jelentkező által tett hiba-kiigazításokat, mely esetben az ilyen kiigazításokat a jelentkezést aláíró személynek vagy személyeknek kézjegyükkel kell ellátniuk.
23) A részvételi jelentkezésben nem lehetnek közbeiktatások, törlések vagy átírások, kivéve a részvételre jelentkező által tett hiba-kiigazításokat, mely esetben az ilyen kiigazításokat a jelentkezést aláíró személynek vagy személyeknek kézjegyükkel kell ellátniuk.
24) Postai úton megküldött jelentkezést ajánlatkérő csak abban az esetben tekinti határidőben beérkezettnek, amennyiben a kézhezvételre a részvételi jelentkezési határidő lejártáig sor kerül a részvételi jelentkezés benyújtásának helyszínén;
25) A részvételi jelentkezésnek az elején (fedőlapot vagy felolvasólapot követően) tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján a részvételi jelentkezésben szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
26) Amennyiben változásbejegyzési eljárás van folyamatban, úgy a részvételre jelentkezőnek jelentkezésében csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
27) Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt. 67. § szerint lehetőséget biztosít.
28) A szerződés időtartama, illetőleg a befejezés határideje a feltételes közbeszerzési szerződés hatályba lépésétől számítandó.
29) Értékelési ponthatár: 1- 10
Értékelési módszertan:
Az 1. értékelési részszempont értékelésnek módszere: A legkedvezőbb árat megajánló ajánlattevő 10 pontot, a többi ehhez képest kevesebbet kap a negatív iránytangensű képlet alkalmazásával.
A 2. értékelési részszempont értékelésének módszere: A minimális garanciális időt megajánló ajánlattevő 1 pontot, a legkedvezőbb (többlet) garanciális időt megajánló ajánlattevő 10 pontot kap, a többi arányosan kevesebbet, a pozitív iránytangensű képlet alkalmazásával.
A 2. értékelési részszempont értékelésének módszere: A minimális garanciális időt megajánló ajánlattevő 1 pontot, a legkedvezőbb (többlet) garanciális időt megajánló ajánlattevő 10 pontot kap, a többi arányosan kevesebbet, a pozitív iránytangensű képlet alkalmazásával.
Az így kiszámított pontok az adott részszemponthoz rendelt súlyszámmal (szorzószámmal) felszorzásra kerülnek, amely pont a súlyozott pont.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu🌏
Fax: +36 18828594 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2015/S 130-239104 (2015-07-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2015-08-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 295 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás Díjazási kritériumok
Kritérium: 2. A kötelezően aláírt garanciális időtartamon (5 év) felül vállalt többlet jótállás mértéke (20)
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződéskötés időpontja: 2015-07-30 📅
Név: Premier G. Med Kft.
Postacím: Hidász u. 1.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
2️⃣ Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Forrás: OJS 2015/S 155-285513 (2015-08-08)