M30 gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakasz építési engedélyezési terveinek elkészítése és építési engedélyek megszerzése

NIF Zrt.

Tervezési szerződés „M30 gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakasz építési engedélyezési terveinek elkészítése és építési engedélyek megszerzése” tárgyában.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2015-12-15. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2015-10-28.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2015-10-28 Ajánlati felhívás
2016-05-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2015-10-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Tervezési szerződés „M30 gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakasz építési engedélyezési terveinek elkészítése és építési engedélyek megszerzése” tárgyában az alábbi főbb becsült mennyiségekkel:— megvalósíthatósági tanulmány aktualizálása és a meglévő Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) felülvizsgálata— Javaslat a továbbtervezés műszaki paramétereire (pl. a keresztmetszet kialakítása), melyből a Központi Tervtanács döntése alapján kerül kiválasztásra az engedélyezési tervdokumentációban tervezendő kialakítás— Út- és egyéb műtárgyak engedélyezési tervének elkészítése— a nyomvonallal érintett települések településrendezési terveivel való összhang megteremtése (Háromoldalú szerződéskötés az illetékes Önkormányzattal és Tervezővel, a településrendezési eszközök módosításának megindítása a módosítás teljes költségeinek viselése mellett)— kisajátítási tervek készítése— Amennyiben készül értékelemzési tanulmány, az ebből elfogadott javaslatok átvezetése a terveken— Közúti Biztonsági Audit által javasolt módosítások átvezetése az engedélyezési terveken— építési engedélyek és létesítési engedélyek megszerzése gyorsforgalmi út főpályára, pihenőhelyekre, párhuzamos és keresztező utakra, helyi utakra, a beruházáshoz szükséges minden egyéb létesítményre, Tervező közreműködése az építési engedélyek megszerzéséig— bontási engedélyek megszerzésében való közreműködés— vízjogi létesítési engedélyezési eljárás lefolytatására alkalmas tervdokumentáció összeállítása, és tervezői közreműködés a vízjogi engedély megszerzésében.— záradékolt kisajátítási dokumentáció elkészítése— művelés alóli kivonási eljárások lefolytatásaMennyiségek:— ~ 60 km 2x2 sáv+ leállósávos gyorsforgalmi út— ~ 45 db műtárgy— 1 db komplex pihenő— ~2 db egyszerű pihenő— 1 db Autópálya Mérnökség— 1 db tengelysúlymérő állomás— ~7 db forgalmi csomópont (Szikszó-dél, Szikszó-észak, Újaszaló-észak (Halmaj), Ináncs, Encs, Garadna, Hernádszurdok)A műtárgyak, pihenők és a tervezendő csomópontok száma, típusa paraméterei a tervezés során pontosodik.Amennyiben az Ajánlattevő által elkészített tervdokumentáció (pl. engedélyezési terv, vagy kiviteli terv) alapján összeállított költségvetés vagy költségbecslés a Tervezési feladat alapján történő kivitelezés elindításakor 12 hónapnál régebbi, Ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a tervezői díj 2 %-nak megfelelő összegért Ajánlattevőtől megrendelje a tervdokumentáció, aktualizálását, korszerűségi tervfelülvizsgálatát (jelen szerződés „Tervezési feladat” mellékletében részletezettek szerint), az engedélyek szükség szerinti meghosszabbítását, módosítását, új engedélyek megszerzését, továbbá mindezek alapján a költségbecslés/költségvetés aktualizálását (A Kbt. 11. § (1) bek. szerinti opcionális rész). Az opcionális részre vonatkozó külön megbízást az Ajánlatkérő írásban jelen szerződés aláírását követően 5 évig adhat. Az Ajánlatkérő és a Megrendelő között az opció lehívására irányuló szerződés az Ajánlatkérőtől kézhez kapott megrendelés Ajánlattevő általi elfogadásával jön létre.1. számú rész-számla: Szerződés hatályba lépésétől számított 6. hónap; a hozzá rendelt feladat:— A tervzsűri észrevételeivel elfogadott javaslatokkal javított végleges engedélyezési tervdokumentáció elkészítése és leszállítása— Az engedélyezési tervdokumentációk benyújtása az illetékes engedélyező hatóságoknak— A nyomvonallal érintett települések településrendezési terveivel való összhang megteremtése, rendezési tervek módosíttatása— Vízjogi létesítési engedélyezési eljárás megindítása— Engedélyezési tervek alapján felülvizsgált és aktualizált megvalósíthatósági tanulmány bírálati terveinek leszállítása.2. számú rész-számla: Szerződés hatályba lépésétől számított 7. hónap; a hozzá rendelt feladat:— Az engedélyezési tervekben szereplő műszaki paraméterekkel a végleges, Tervező által felülvizsgált és aktualizált megvalósíthatósági tanulmány leszállítása— Építéshatósági és földhivatali záradékkal ellátott kisajátítási tervek leszállítása3. számú számla (végszámla): Útépítési engedélyek kibocsátása után 15 nappal, legfeljebb Szerződés hatályba lépésétől számított 12. hónap.— Tervező közreműködése a hatósági eljárásokban az építési engedélyek és vízjogi létesítési engedély kibocsátásáig.A feladat részletes ismertetését a dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: NIF Zrt.
Postacím: Váci út 45.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nif.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 14368100 📞
Fax: +36 14368560 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-10-28 📅
Benyújtási határidő: 2015-12-15 📅
Közzététel dátuma: 2015-10-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 212-385928
HL-S szám: 212
További információk
VI.3.1 Ajánlatkérő jelen eljárását a Kbt. 40.§ (3)–(4) bekezdése alapján indítja meg. Jelen közbeszerzés eredményeként megkötendő szerződés – amennyiben a Szerződő Felek aláírásukkal már ellátták – a tárgyi projekt pénzügyi fedezetét biztosító támogatási szerződés hatálybalépésének napját követő 15. napon lép hatályba, rendelkezései attól a naptól fogva kötelezően alkalmazandók. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a megkötendő szerződés teljesítésének időtartama a szerződés hatályba lépésének napjától számítódik. A teljesítés 12 hónapos időtartamának kezdő napja a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés hatályba lépésének napja. VI.3.2 Az ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek mértéke 8 000 000 HUF. Az ajánlati biztosítékot ajánlattevő egyösszegben köteles rendelkezésre bocsátani. Az ajánlati biztosíték teljesíthető – az ajánlattevő választása szerint – átutalással az Ajánlatkérőnek 10300002-20609931-49020322 számú bankszámlájára, vagy az azzal azonos összegű bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával, banki készfizető kezesség biztosítással vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell. A garanciának, kötelezvénynek minimális tartalmi elemként a következő adatokat kell tartalmaznia: — Megbízó (Ajánlattevő) neve, székhelye — garanciát/kötelezvényt adó pénzintézet/biztosító neve, székhelye — garanciát/kötelezvény kedvezményezettjeként a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t kell megnevezni — közbeszerzési eljárás megnevezése, mellyel kapcsolatban a biztosítékot adják — kifizetési határidő (garancia esetén nem lehet több mint 15 banki nap, kötelezvény esetén nem lehet több mint 15 munkanap) — ajánlati biztosíték összege (felhívásban meghatározott összegben) — ajánlati biztosíték kezdő napja (legkésőbb ajánlattételi határidő lejártakor) — ajánlati biztosíték lejárata (legalább ajánlati kötöttség utolsó napja) — garancia esetén: a pénzintézet azon kijelentése, mely szerint kifizetést teljesít Ajánlatkérő (NIF Zrt.) első írásbeli felszólítására, melyben kijelenti, hogy Megbízó (Ajánlattevő) az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonta, vagy a szerződéskötés Megbízó (Ajánlattevő) érdekkörében felmerülő okból hiúsult meg, az alapjogviszony vizsgálata nélkül, tekintet nélkül a Megbízó (Ajánlattevő), a bank vagy bármely más fél, harmadik személy ellenvetéseire, amennyiben felszólításában kijelentik, hogy a Megbízó teljesítési kötelezettsége beállt. — kötelezvény esetén: Kezes azon kijelentése, mely szerint visszavonhatatlanul kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Kedvezményezettnek – tekintettel arra, hogy a Szerződő ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg – a Szerződővel szemben követelése keletkezik, akkor a Kezes a Szerződő helyett a Kedvezményezett számára a Kedvezményezett első eredeti példányú, a fenti kötelezvényszámra hivatkozó, a lehívás benyújtására előírt címre megküldött írásbeli felszólítására (Lehívás) a benyújtandó okmányok kézhezvételét követően maximum a kötelezvényben megjelölt összeg erejéig fizetést teljesít készfizető kezesként a felszólításban szereplő bankszámla javára. — garancia és kötelezvény esetén: a pénzintézet / Kezes kijelentése, mely szerint az ajánlati garancia/kötelezvény érvényességi ideje (lejárata) 30 nappal meghosszabbodik, amennyiben a biztosíték lejárta előtt Ajánlatkérő Megbízót (Ajánlattevőt) az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegzésében nyertes Ajánlattevőként vagy második legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevőként megnevezte. A garancia vagy a kötelezvény maga testesíti meg az ajánlati biztosítékot, azaz csak az eredeti példány birtokában biztosított ajánlatkérő számára az, hogy az ajánlati kötöttség ideje alatt élhessen lehívási jogaival. Erre tekintettel a garanciaokmányt illetve a kötelezvényt EREDETI példányban kérjük az ajánlathoz csatolni. A biztosítéknak az ajánlat beadásakor az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától számítva az ajánlati felhívásban megjelölt ajánlati kötöttség lejártáig kell érvényesnek lennie. Amennyiben az Ajánlatkérő a Kbt 59.§ (7) bekezdése alapján felkéri ajánlattevőket a meghosszabbított ajánlati kötöttség idejére a biztosíték fenntartására, azt ajánlattevőnek ajánlata fenntartása esetén az eredetileg benyújtott biztosítékkal megegyező (fenti tartalmi elemeket tartalmazó) ajánlati biztosítékot kell nyújtania. A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [59. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 74. § (2) bekezdés c) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre. Az ajánlati biztosíték nem válhat szerződést biztosító mellékkötelezettséggé. VI.3.3 Az ajánlat benyújtásának feltétele a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának – ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi – átvétele. A dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon 9:00–12:00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 9:00-től az ajánlattételi határidő lejártáig az I.1. pontban meghatározott címen. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A Kbt. 50. § (3) bek. megfelelően irányadó. VI.3.4 Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és – a Kbt 124. § (4) bekezdés szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik. VI.3.5 Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak, továbbá a Kbt. 126. § 5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni. A Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot a Kbt. 36. § (3) bekezdésével összhangban eredeti példányban kell az ajánlathoz csatolni. VI.3.6 Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről. VI.3.7 Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a közös ajánlattevőket képviselőt meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges kötelezettséget kell vállalniuk. VI.3.8 Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg — III.2.2) 1)- 2)-4) alpontjában előírt követelmény a jegyzékbe felvételnek nem feltétele, — III.2.3) 1-2. alpontjában meghatározott követelmények a jegyzékbe való felvételnek nem feltételei. VI.3.9 Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányának vagy a cégnyilvánosságról, a cégbírósági eljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9.§ (3) bekezdése előírásainak megfelelően ügyvéd által készített és ellenjegyzett aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát. Amennyiben a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló, ill. szignáló személye különböző, a kötelezettségvállaló, a szignáló aláírását is tartalmazó meghatalmazás eredeti vagy másolati példányát csatolni kell. VI.3.10 Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban -átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat. VI.3.11 A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni. Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kérjük benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak. Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvűfordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. tv., valamint a 24/1986. (VI.26.) MT rendelet és avégrehajtására kiadott 7/1986. (VI.26.) számú IM rendelet az irányadó. Ajánlatkérő – az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumok hiteles magyar nyelvű fordításának benyújtása esetén – minden esetben csak a fordítást vizsgálja az értékelés során és e vizsgálat alapján hozza meg a közbeszerzési eljárást érintő döntéseit. Ajánlattevő köteles e feltételre tekintettel lenni ajánlatának elkészítése és benyújtása során. VI.3.12 Az ajánlatot 1 db papír alapú példányban, írásban és zártan, az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevők kötelesek ajánlatukat a papír alapú példánnyal mindenben megegyező három db elektronikus példányban, három db elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető formátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több file-ban. Ajánlatkérő az ajánlatok papír alapú példányát ellenőrzi, amennyiben a papír alapon benyújtott és az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat a papír alapú példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő azt tekinti irányadónak. Az ajánlat 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. VI.3.13 Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén az adott év fordulónapján érvényes hivatalos (MNB) árfolyamot kell alapul venni, azzal, hogy az árbevételre vonatkozó adatok esetében az üzleti év utolsó napján érvényes árfolyamot, míg a referenciák tekintetében azok teljesítésének napján érvényes árfolyamot kell alapul venni. Amennyiben jelen pont szerinti árfolyamszámítás kerül alkalmazásra, akkor az alkalmazott árfolyamszámítást az érintett nyilatkozatnak, dokumentumnak kell tartalmaznia. VI.3.14 Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével a Kbt 94. § (3) bekezdés b) pontja szerint – amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak – hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le. VI.3.14 Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők (ideértve azon gazdasági szereplőt is, aki érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte) között minden nyilatkozattétel – ha a Kbt-ből más nem következik – írásban, fax útján (Ajánlatkérő faxszáma: +36 1 436-8560) történik. Amennyiben az Ajánlatkérő által átadandó dokumentum (pl: kiegészítő tájékoztatás, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt dokumentáció) nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges Ajánlatkérő postai úton megküldi az átadandó dokumentumokat és ezzel egyidejűleg a személyes átvételre is lehetőséget biztosít Ajánlatkérő székhelyén, a felhívásban megjelölt címen. VI.3.16. Az ajánlathoz az ajánlattevőnek a referenciák tekintetében összefoglaló táblázatot kell csatolnia, mely alkalmassági feltételenként bemutatja, hogy az ajánlathoz csatolt referenciaigazolás(ok) melyik alkalmassági feltétel igazolására szolgálnak. A táblázatnak minimálisan tartalmaznia kell az alkalmassági feltételre való hivatkozást vagy megnevezést, a teljesítés időpontját és helyét, a szerződést kötő másik fél megnevezését, a referenciamunka ismertetését, az ellenszolgáltatás összegét, az adott alkalmassági követelmény igazolására vonatkozó referenciaigazolás ajánlat szerinti oldalszámát, valamint annak a gazdasági szereplőnek a megnevezését (ajánlattevő/közös ajánlattevők mely tagja/alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet), aki az adott alkalmassági feltételnek való megfelelést igazolja, referenciát bemutatja. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát). VI.3.17 Az ajánlatban Ajánlattevőnek a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában összefoglaló táblázat benyújtásával kell nyilatkoznia arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani (nyertesség esetén melyik alkalmassági feltétel teljesítésére vonja be), a pozíció (alkalmassági feltétel) pontos megjelölése, a szakemberek nevének és végzettségének megjelölése mellett. Az Ajánlattevőnek nyilatkoznia szükséges továbbá arról, hogy nyertessége esetén az általa megajánlott szakemberek az adott pozíciónak (alkalmassági feltételnek) megfelelő érvényes jogosultsággal, az adott pozícióhoz elvárt érvényes kamarai nyilvántartásba-vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát). VI.3.18. A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő által a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1.- 2.4 alpontjaira megjelölt szakemberek rendelkezzenek a következő (az adott pozícióhoz elvárt) érvényes jogosultságokkal: A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1 és 2.2. alpontban projektvezető illetve felelős úttervező tervezői pozícióra jelölt szakember rendelkezzen az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet szerinti KÉ-K vagy átsorolás előtt a 104/2006 (IV.28.) Kormányrendelet szerinti KÉ-T (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljen. A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.3. alpontban felelős híd- és műtárgy tervezői pozícióra jelölt szakember rendelkezzen az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet (vagy átsorolás előtt a 104/2006. (IV.28.) Kormányrendelet) szerinti HT (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljen. A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.4 alpontban felelős geotechnikai tervezői pozícióra jelölt szakember rendelkezzen az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet (vagy átsorolás előtt a 104/2006. (IV.28.) Kormányrendelet) szerinti GT (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljen. Az Ajánlattevőnek nyilatkozattétellel kell tudomásul vennie ajánlatában, hogy ha a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont alpontjaiban előírt alkalmassági feltételek igazolására bemutatott szakemberek bármelyike esetében megállapítható, hogy az adott pozícióhoz előírt érvényes jogosultsággal nem rendelkezik legkésőbb a szerződés megkötéséig, úgy a nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó Ajánlattevővel köti meg Ajánlatkérő a szerződést. A felhívás III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont alpontjaiban előírt alkalmassági feltételeknek megfelelt szakemberek vonatkozásában az előírt jogosultság meglétét és érvényességét a szerződéskötés időpontjában Ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 36. § (5)-(6) bekezdése alapján. Az ellenőrzés eredménye dokumentum alapon a Szerződés függelékét fogja képezni. Ajánlattevő felelőssége, hogy a megajánlott szakember a Szerződés megkötéséig az előírt jogosultsággal rendelkezzen, és jogosultsága a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében is megjelenjen a valóságnak megfelelő, valódi adatokkal. A jogosultság meglétére valamint a szakmagyakorlás feltételeire az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet, illetve a 104/2006 (IV.28.) Kormányrendelet az irányadó. VI.3.19 Ajánlatkérő az ajánlatok bírálata során a Kbt. 67. § rendelkezései szerint biztosít lehetőséget hiánypótlásra, a következő korlátozással. Amennyiben ajánlattevő a hiánypótlás során az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, úgy Ajánlatkérő ezen gazdasági szereplő vonatkozásában kizárólag egy alkalommal biztosít lehetőséget hiánypótlásra. Ez utóbbi hiánypótlás során újabb gazdasági szereplő bevonása az eljárásban nem lehetséges VI.3.20 Ajánlatkérő nyertes ajánlattevő esetében egyáltalán nem biztosít lehetőséget gazdasági társaság, illetve jogi személy létrehozására (közös ajánlattevő, valamint nem közös ajánlattevő nyertes esetén sem). VI.3.21. Ajánlatkérő helyszíni iratbetekintést enged. A betekintésre a Kbt. 45.§ (1)-(7) bekezdése az irányadó. A betekintés iránti lehetőseget az ajánlattételi határidő lejárata előtt legkésőbb hat nappal adja meg Ajánlatkérő. A betekintésre Ajánlatkérő székhelyén (1134 Budapest, Váci út 45.), munkanapokon 10 és 14 óra között van lehetőség, előzetes időpont egyeztetés után (telefon: 802-5726). VI.3.22. Az ajánlati felhívásban és a dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. VI.3.23. Az ajánlati felhívás és az ajánlatkérési dokumentáció közötti ellentmondás esetén az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent felhívás tekintendő irányadónak. VI.3.24. A felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeleteit szükséges irányadónak tekinteni.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tervezési szerződés „M30 gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakasz építési engedélyezési terveinek elkészítése és építési engedélyek megszerzése” tárgyában.
Mennyiség vagy érték:
Tervezési szerződés „M30 gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakasz építési engedélyezési terveinek elkészítése és építési engedélyek megszerzése” tárgyában az alábbi főbb becsült mennyiségekkel:
— megvalósíthatósági tanulmány aktualizálása és a meglévő Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) felülvizsgálata
— Javaslat a továbbtervezés műszaki paramétereire (pl. a keresztmetszet kialakítása), melyből a Központi Tervtanács döntése alapján kerül kiválasztásra az engedélyezési tervdokumentációban tervezendő kialakítás
— Út- és egyéb műtárgyak engedélyezési tervének elkészítése
— a nyomvonallal érintett települések településrendezési terveivel való összhang megteremtése (Háromoldalú szerződéskötés az illetékes Önkormányzattal és Tervezővel, a településrendezési eszközök módosításának megindítása a módosítás teljes költségeinek viselése mellett)
Többet mutasson
— kisajátítási tervek készítése
— Amennyiben készül értékelemzési tanulmány, az ebből elfogadott javaslatok átvezetése a terveken
— Közúti Biztonsági Audit által javasolt módosítások átvezetése az engedélyezési terveken
— építési engedélyek és létesítési engedélyek megszerzése gyorsforgalmi út főpályára, pihenőhelyekre, párhuzamos és keresztező utakra, helyi utakra, a beruházáshoz szükséges minden egyéb létesítményre, Tervező közreműködése az építési engedélyek megszerzéséig
Többet mutasson
— bontási engedélyek megszerzésében való közreműködés
— vízjogi létesítési engedélyezési eljárás lefolytatására alkalmas tervdokumentáció összeállítása, és tervezői közreműködés a vízjogi engedély megszerzésében.
— záradékolt kisajátítási dokumentáció elkészítése
— művelés alóli kivonási eljárások lefolytatása
Mennyiségek:
— ~ 60 km 2x2 sáv+ leállósávos gyorsforgalmi út
— ~ 45 db műtárgy
— 1 db komplex pihenő
— ~2 db egyszerű pihenő
— 1 db Autópálya Mérnökség
— 1 db tengelysúlymérő állomás
— ~7 db forgalmi csomópont (Szikszó-dél, Szikszó-észak, Újaszaló-észak (Halmaj), Ináncs, Encs, Garadna, Hernádszurdok)
A műtárgyak, pihenők és a tervezendő csomópontok száma, típusa paraméterei a tervezés során pontosodik.
Amennyiben az Ajánlattevő által elkészített tervdokumentáció (pl. engedélyezési terv, vagy kiviteli terv) alapján összeállított költségvetés vagy költségbecslés a Tervezési feladat alapján történő kivitelezés elindításakor 12 hónapnál régebbi, Ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a tervezői díj 2 %-nak megfelelő összegért Ajánlattevőtől megrendelje a tervdokumentáció, aktualizálását, korszerűségi tervfelülvizsgálatát (jelen szerződés „Tervezési feladat” mellékletében részletezettek szerint), az engedélyek szükség szerinti meghosszabbítását, módosítását, új engedélyek megszerzését, továbbá mindezek alapján a költségbecslés/költségvetés aktualizálását (A Kbt. 11. § (1) bek. szerinti opcionális rész). Az opcionális részre vonatkozó külön megbízást az Ajánlatkérő írásban jelen szerződés aláírását követően 5 évig adhat. Az Ajánlatkérő és a Megrendelő között az opció lehívására irányuló szerződés az Ajánlatkérőtől kézhez kapott megrendelés Ajánlattevő általi elfogadásával jön létre.
Többet mutasson
1. számú rész-számla: Szerződés hatályba lépésétől számított 6. hónap; a hozzá rendelt feladat:
— A tervzsűri észrevételeivel elfogadott javaslatokkal javított végleges engedélyezési tervdokumentáció elkészítése és leszállítása
— Az engedélyezési tervdokumentációk benyújtása az illetékes engedélyező hatóságoknak
— A nyomvonallal érintett települések településrendezési terveivel való összhang megteremtése, rendezési tervek módosíttatása
— Vízjogi létesítési engedélyezési eljárás megindítása
— Engedélyezési tervek alapján felülvizsgált és aktualizált megvalósíthatósági tanulmány bírálati terveinek leszállítása.
2. számú rész-számla: Szerződés hatályba lépésétől számított 7. hónap; a hozzá rendelt feladat:
— Az engedélyezési tervekben szereplő műszaki paraméterekkel a végleges, Tervező által felülvizsgált és aktualizált megvalósíthatósági tanulmány leszállítása
— Építéshatósági és földhivatali záradékkal ellátott kisajátítási tervek leszállítása
3. számú számla (végszámla): Útépítési engedélyek kibocsátása után 15 nappal, legfeljebb Szerződés hatályba lépésétől számított 12. hónap.
— Tervező közreműködése a hatósági eljárásokban az építési engedélyek és vízjogi létesítési engedély kibocsátásáig.
A feladat részletes ismertetését a dokumentáció tartalmazza.
A lehetőségek leírása:
Amennyiben az Ajánlattevő által elkészített tervdokumentáció (pl. engedélyezési terv, vagy kiviteli terv) alapján összeállított költségvetés vagy költségbecslés a Tervezési feladat alapján történő kivitelezés elindításakor 12 hónapnál régebbi, Ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a tervezői díj 2 %-nak megfelelő összegért Ajánlattevőtől megrendelje a tervdokumentáció, aktualizálását, korszerűségi tervfelülvizsgálatát (jelen szerződés „Tervezési feladat” mellékletében részletezettek szerint), az engedélyek szükség szerinti meghosszabbítását, módosítását, új engedélyek megszerzését, továbbá mindezek alapján a költségbecslés/költségvetés aktualizálását (A Kbt. 11. § (1) bek. szerinti opcionális rész). Az opcionális részre vonatkozó külön megbízást az Ajánlatkérő írásban jelen szerződés aláírását követően 5 évig adhat. Az Ajánlatkérő és a Megrendelő között az opció lehívására irányuló szerződés az Ajánlatkérőtől kézhez kapott megrendelés Ajánlattevő általi elfogadásával jön létre.
Többet mutasson
Időtartam: 12 hónap
Hivatkozási szám: A030.09
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: IKOP forrás.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Megrendelő székhelye, 1134 Budapest, Váci út 45.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kbt. 56. § (1) bekezdés a)-k) pontjában vagy a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pontjában meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll;
Többet mutasson
b) ha ajánlattevő a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok hatálya alatt áll.
A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:
A magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2-3. §; 5-6. §, valamint a 8. § és 11. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, és az 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
A nem magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4. §, 6. § és 8. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, és az 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
Az alvállalkozókra és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőkre vonatkozóan a 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 10. §-a szerint kell igazolni a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pontja szerinti kizáró okok fenn nem állását.
Többet mutasson
Ajánlattevő a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pontja szerinti kizáró okok tekintetében az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő választása szerint:
a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pont szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pont szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy
Többet mutasson
b) az eljárásban m
egjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pont szerinti kizáró okok hatálya alá [310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 10. §].
Többet mutasson
Ajánlattevő a Kbt. 58. § (3) bekezdése vonatkozásában nyilatkozni köteles.
Kizáró okok fenn nem állását – magyarországi letelepedésű ajánlattevők esetében – a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2014. évi 57. szám; 2014. május 16.) közzétett „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 56-57. §-ában, valamint a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-3. §-ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú útmutató alapján szükséges igazolni.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását – a nem magyarországi letelepedésű ajánlattevők esetében – a Közbeszerzési Hatóság által (KÉ 2012. évi 61. szám; 2012. június 1.) közzétett Útmutató alapján szükséges igazolni.
A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2-4. §-aiban meghatározott kizáró okok hiányát Ajánlatkérő maga ellenőrzi, ha az adott tényre, adatra vonatkozóan rendelkezésre áll ingyenesen hozzáférhető elektronikus, hatósági nyilvántartás magyar nyelven.
Ajánlatkérő a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 7. §-a alapján előírja, hogy az Ajánlattevő folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén, az ajánlathoz csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változás-bejegyzési eljárás, úgy az erre vonatkozó nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni!
Többet mutasson
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót vagy alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
A kizáró okok igazolására csak olyan nyilatkozatok csatolhatók, amelyek a felhívás feladásánál nem korábbi keltezésűek.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőnek:
1. A 310/2011 (XII. 23. ) Korm. r. 14. § (1) bek. a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézménye által kiállított eredeti vagy másolati igazolást – attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak – az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— számlaszám(ok) megjelölése
— számláján/számláin az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 12 hónapban volt-e 15 napot meghaladó sorban állás.
„Sorban állás” alatt Ajánlatkérő a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. LXXXV tv. 2.§ 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.
2) az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 üzleti évre vonatkozóan a teljes nettó árbevételéről szóló nyilatkozatát eredeti vagy másolati példányban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak [310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pont].
Többet mutasson
3) az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (gyorsforgalmi út engedélyezési terveinek elkészítése) származó nettó árbevételéről szóló nyilatkozatát eredeti vagy másolati példányban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak [310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pont].
Többet mutasson
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdése alapján, ha az ajánlattevő a 2) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy a 2) pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
4) A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés d) pontja alapján ajánlattevőnek csatolni kell az érvényes tervezői felelősségbiztosításának fennállásáról szóló kötvény és az utolsó időszaki díj rendezettségét igazoló dokumentum másolati példányát, vagy az érvényes tervezői felelősségbiztosítás fennállásról szóló, az érintett biztosító által kiállított fedezetigazolást.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során – amennyiben az a) pontban foglaltaktól eltérően – az alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, melynek adatait az ajánlattevő az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419.§-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő ha:
1. bármely pénzügyi intézménynél vezetett számláján az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 12 hónapban 15 napot meghaladó sorban állás volt;
2. a teljes nettó árbevétele nem éri el az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 üzleti évben összesen az 1,9 milliárd Ft értéket;
3. a közbeszerzés tárgyából (gyorsforgalmi út engedélyezési terveinek elkészítése) származó nettó árbevétele az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 3 lezárt üzleti évben összesen nem éri el a nettó 600 millió Ft értéket.
4) nem rendelkezik legalább 500 millió HUF éves, valamint legalább 250 millió HUF káreseményenkénti kártérítési limitre szóló érvényes tervezői felelősségbiztosítással.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, az gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre (az eljárást megindító felhívás III.2.2. pont 1. és 4. alpontjában megjelölt), elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőre vonatkozóan
1) az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (36 hónap) legjelentősebb befejezett referenciáinak ismertetését a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bek. a) pontja alapján.
A referenciaigazolásnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia:
— a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét,
— tervezési szolgáltatások nevesítését és mennyiségét (az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal),
— az ellenszolgáltatás összegét,
— a szerződés teljesítésének (az engedély megszerzésének) időpontját /év, hónap, nap/,
— a referenciaigazolás kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciát a 310/2011. (XII.23.) Korm.rendelet 16. § (1)-(2) bekezdései szerint, továbbá az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelő részletezettséggel az igazolás eredeti vagy másolati példányának csatolásával kell igazolni.
Közös ajánlattevők által történő teljesítés esetén a fenti adatokat a referenciaigazolásnak oly módon kell tartalmaznia, hogy abból az Ajánlattevő saját teljesítése alapján az alkalmassága egyértelműen megállapítható legyen.
Amennyiben a referencia szerinti munkát
közös ajánlattevők teljesítették és a referenciaigazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevő által végzett munkák elkülönítésével, úgy Ajánlatkérő a
szerződés tárgyat képező szolgáltatás egészet minden egyes közös ajánlattevő saját teljesítésének tekinti
minden olyan esetben, amikor a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges kötelezettségvállalása mellett történt és az igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aranya elérte a 15 %-ot.
A Kbt. 129. § (7) bekezdése alapján a referenciamunka projekttársaság tagjaként történt teljesítése esetén a referenciaigazolásnak tartalmaznia kell a szerződést kötő másik fél nyilatkozatát arról, hogy a projekttársaság tagjai által elvégzett munka a projekttársaság tagjai általi teljesítés szerint elkülöníthetőek-e. Amennyiben elkülöníthetőek, akkor a referenciaigazolásnak külön az ajánlatot benyújtó ajánlattevőre vonatkozóan kell tartalmaznia a fentiekben megadott kötelező tartalmi elemeket.
Többet mutasson
Amennyiben nem különíthetőek el, akkor a referenciaigazolásnak a projekttársaság tagjai által elvégzett munkák egészére kell kiterjednie, és külön meg kell adni az ajánlatot adó tag teljesítésének arányát.
2) A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bek. d) pontja alapján ajánlattevőnek ismertetni kell a III.2.3) pont 2.1. – 2.4. alpontok tekintetében:
— a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek végzettségét, a végzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolatának csatolásával,
— az előírt szakmai gyakorlat meglétét igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példányának csatolásával.
Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen az előírt jogosultság megszerzésének időpontját, a projekt ismertetését, az adott szakember által ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap pontossággal), valamint az ajánlattétel időpontjában annak a személynek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a szakember vonatkozásában a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az időben párhuzamos projektek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele a szakember gyakorlati idejébe.
Többet mutasson
Az ajánlatnak tartalmaznia kell továbbá az adott szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, melyben nyilatkozik, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítése alatt rendelkezésre fog állni.
Amennyiben bármely alkalmasságot igazoló dokumentum nem magyar nyelven kerül benyújtásra, úgy e dokumentum hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítását is csatolni kell. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szolgáltatások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozzon arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha:
1) az ajánlati felhívás feladását feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) nem rendelkezik az alábbi, befejezett munkára vonatkozó, a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdése szerint igazolt referenciával:
1.1 legalább 1 db. egybefüggő 35 km hosszú 2x2 sávos fizikai elválasztással rendelkező gyorsforgalmi útra (autópálya/autóút) vonatkozó teljeskörű engedélyezési tervének elkészítésére vonatkozó befejezett, szerződésszerűen teljesített referenciával, amely tartalmazza az építési engedélyezési eljárásban való közreműködést, és amelynek eredményeként a hatóság az építési engedélyt kiadta.
Többet mutasson
1.2. legalább 1 db különszintű csomópont engedélyezési tervének elkészítésére vonatkozó befejezett, szerződésszerűen teljesített referenciával, amely tartalmazza az építési engedélyezési eljárásban való közreműködést, és amelynek eredményeként a hatóság az építési engedélyt kiadta.
Többet mutasson
1.3. legalább 1 db gyorsforgalmi úti komplex pihenőhely engedélyezési tervének elkészítésére vonatkozó befejezett, szerződésszerűen teljesített referenciával, amely tartalmazza az építési engedélyezési eljárásban való közreműködést, és amelynek eredményeként a hatóság az építési engedélyt kiadta.
Többet mutasson
1.4. legalább 1 db. autópálya mérnökség engedélyezési tervének elkészítésére vonatkozó befejezett, szerződésszerűen teljesített referenciával, amely tartalmazza az építési engedélyezési eljárásban való közreműködést, és amelynek eredményeként a hatóság az építési engedélyt kiadta.
Többet mutasson
„Gyorsforgalmi út megjelölés” alatt Ajánlatkérő a 2003. évi CXXVIII. törvény 2. §, továbbá a 19/1994. (V.31.) KHVM rendelet 2. § (1) bekezdés szerinti fogalmat érti.
„Különszintű csomópont” alatt Ajánlatkérő az e-UT 03.01.11 Útügyi Műszaki Előírás (KTSZ) 1.8.2 pontjában felsorolt a-1 és a-2 típusú különszintű csomópontok definíciója szerinti fogalmat érti.
A „teljeskörű engedélyezési terv készítése” alatt az Ajánlatkérő az e-UT 03.01.11 Útügyi Műszaki Előírás (KTSZ) szerinti tartalmat érti.
A referencia akkor minősül az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) teljesítettnek, ha az engedély megszerzésének időpontja erre az időtartamra esik.
A nem magyarországi referencia esetén az adott referencia követelmény szerinti jogszabály által előírt, megkövetelt tartalmat kell igazolnia Ajánlattevőknek.
2.) nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek:
2.1. legalább 1 fő projektvezető, aki rendelkezik
— okleveles építőmérnök vagy építőmérnök vagy azzal egyenértékű végzettséggel, avagy az erre a szakemberre az ajánlati felhívás VI.3.18. pontban előírt, vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel;
Többet mutasson
— legalább 60 hónap gyorsforgalmi út tervezésének területén szerzett projektvezetői/irányító tervezői/vezető tervezői gyakorlattal.
2.2. legalább 1 fő felelős úttervező, aki rendelkezik
— okleveles építőmérnök, okleveles közlekedés-építőmérnök vagy közlekedés-építőmérnök vagy azzal egyenértékű végzettséggel, avagy az erre a szakemberre az ajánlati felhívás VI.3.18. pontban előírt, vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel;
Többet mutasson
— minimum 3 év (36 hó) szakmai gyakorlattal közúti építmények tervezési részszakterületen, felelős közúti tervezőként;
2.3. legalább 1 fő felelős híd- és műtárgy tervező, aki rendelkezik
— okleveles építőmérnök, okleveles szerkezet-építőmérnök vagy azzal egyenértékű végzettséggel, avagy az erre a szakemberre az ajánlati felhívás VI.3.18. pontban előírt, vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel;
Többet mutasson
— minimum 5 év (60 hó) közúti híd- és műtárgy felelős tervezőként szerzett szakmai gyakorlattal, amelyen belül felelős tervezőként végezte legalább 1 db gyorsforgalmi úti közúti híd engedélyezési terveinek készítését;
2.4. legalább 1 fő felelős geotechnikai tervező, aki rendelkezik
— okleveles építőmérnök vagy azzal egyenértékű végzettséggel, avagy az erre a szakemberre az ajánlati felhívás VI.3.18. pontban előírt, vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel;
— minimum 3 év (36 hó) közúti építmények tervezésében felelős geotechnikai tervezőként szerzett szakmai gyakorlattal;
Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Teljesítési biztosíték (nettó tervezői díj 5 %-a), jótállási biztosíték (nettó tervezői díj 5 %-a) a szerződésben foglaltak, illetve a Kbt. 126. § (1)–(4), (6) bekezdés a) pont szerint, jótállási idő: szerződésszerű teljesítéstől számított 3 év.
Ajánlatkérő előírja a teljesítési, jótállási biztosíték vonatkozásában a Kbt. 126.§ (5) bekezdése szerinti nyilatkozat benyújtását.
A teljesítési biztosítékot a szerződés hatályba lépésekor kell rendelkezésre bocsátani. A teljesítési biztosítéknak a szerződésben meghatározott teljesítési határidőt követő 60. napig érvényesnek kell lenni.
A teljesítési biztosíték határidőre benyújtása a szerződéskötés feltétele.
A jótállási biztosítékot Tervező köteles legkésőbb a teljesítési határidőhöz kötött teljesítésigazolás átvételét követő 15 napon belül rendelkezésre bocsátani. A jótállási biztosítéknak a szerződésben meghatározott jótállási idő (szerződésszerű teljesítéstől számított 3 év) lejártát követő 60. napig érvényesnek kell lenni.
Többet mutasson
Amennyiben a Szerződés teljesítése Jótállási Időszakba lépett, és Tervező a Jótállási Biztosítékot Megrendelő rendelkezésére bocsátotta, Megrendelő a Teljesítési Biztosítékot felszabadítja.
Késedelem (SZF 15.1. alcikkely a Tervezési Szerződés 10.3. pontja alapján):
Késedelmes (rész)teljesítés esetén (ha Tervező olyan okból, amelyért felelős, késedelmesen teljesít) Tervező a késedelem minden napjára a késedelemmel érintett részteljesítés nettó tervezői díja alapján számított napi 0,5 % kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek. Az egyes késedelmes részteljesítések esetén számított késedelmi kötbér összege külön-külön azonban nem lehet több, mint az adott részteljesítés nettó tervezői díjának 15 %-a.
Többet mutasson
Ha a Tervező késedelme az első kötbérterhes részhatáridő – kötbérterhes részhatáridők (részteljesítések) hiányában a teljesítési határidő – vonatkozásában a 30 napot meghaladja, úgy a Megrendelő – mérlegelése szerint – a szerződéstől elállhat, és a nettó nettó tervezői díj 20 %-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbért követelhet Tervezőtől, valamint a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint a megállapított kötbéren felül kárait és költségeit is érvényesítheti. Meghiúsulási kötbér esetén Megrendelő késedelmi kötbért nem érvényesíthet.
Többet mutasson
Amennyiben a Tervező a szolgáltatás késedelmére tekintettel a teljesítésre póthatáridőt kapott, de a póthatáridőn belül sem történt meg a teljesítés, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, valamint jogosulttá válik meghiúsulási kötbér érvényesítésére is.
Többet mutasson
Amennyiben a Tervező késedelme az első kötbérterhes részhatáridőt követő bármely további kötbérterhes részhatáridő vonatkozásában összesen a 30 napot meghaladja, úgy a Megrendelő – mérlegelése szerint – késedelmi kötbért érvényesíthet, vagy a szerződést felmondhatja, s a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint meghiúsulási kötbért és az azon felüli kárait és költségeit is követelheti.
Többet mutasson
Hibás teljesítés (SZF 15.2. alcikkely a Tervezési Szerződés 10.3. pontja alapján)
Tervező hibásan teljesít, ha olyan okból, amelyért felelős, az általa szolgáltatott tervek a teljesítés időpontjában nem felelnek meg a jogszabályban vagy a szerződésben foglaltaknak, illetve engedélyezésre nem alkalmasak. (Ptk. 6:157. §)
Hibás teljesítés esetén a Megrendelő a 3. pontban foglalt hibajegyzék megküldésével egyidejűleg felszólítja a Tervezőt a hibák kijavítására, hiányosságok pótlására a kijavítás elvégzéséhez szükséges határidő tűzésével, amely nem lehet több, mint 20 nap. Amennyiben a Tervező a hibák kijavításának, a hiányosságok pótlásának a kitűzött határidőn belül nem tesz eleget, Megrendelő – mérlegelése szerint – hibás teljesítési kötbért érvényesíthet, vagy a szerződést felmondhatja, s a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint meghiúsulási kötbért és az azon felüli kárait és költségeit is követelheti. A hibás teljesítési kötbér mértéke 15 %, alapja a (rész)teljesítés nettó tervezői díja.
Többet mutasson
Amennyiben a Tervező az előírt póthatáridőben a hibák kijavítását, a hiányosságok pótlását olyan okból, amelyért felelős, elmulasztja, késedelembe esik, az érintett részteljesítés nettó tervezői díja alapján számított napi 1 % késedelmi kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek, a teljesítési határidőt követő első naptól, mint kezdő időponttól számítva.
Többet mutasson
A hibával érintett részteljesítések esetén számított késedelmi kötbér összege külön-külön azonban nem lehet több, mint az adott részteljesítés nettó tervezői díjának 20 %-a.
Meghiúsulás (SZF 15.7. alcikkely):
A Ptk.6:180. § (2) bekezdés értelmében, ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a Tervező felelős, a Megrendelő a teljesítés elmaradása miatt Megrendelőt a nettó tervezői díj 20 %-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbér illeti meg.
Megrendelő a meghiúsulási kötbér összegén felül felmerülő kárainak megtérítésére is igényt tarthat.
Amennyiben Szerződéses Feltételek kifejezetten másként nem rendelkezik, a „nap” megjelölés naptári napot jelent.
A Szerződéses Megállapodás 4. pontjában rögzített határidők kötbérterhes részhatáridőknek minősülnek.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a dokumentáció, valamint a szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Szerződésszerű teljesítést követően az Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36./A. § rendelkezéseinek és a Kbt. 130. § (1), (5)–(6) bekezdés, valamint a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével.
Többet mutasson
A szerződés kedvezményezetti finanszírozású.
EU finanszírozás várható aránya 85 % /hazai finanszírozás várható aránya: 15 %
Az ellenszolgáltatás összege magyar forintban kerül kifizetésre.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Ajánlatkérő jelen eljárását a Kbt. 40.§ (3)–(4) bekezdése alapján indítja meg.
A jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötésre kerülő szerződés – amennyiben a Szerződő Felek aláírásukkal már ellátták – a tárgyi projekt teljes pénzügyi fedezetét biztosító Támogatási Szerződés utolsó szerződő fél által történő aláírását követő 15. napon lép hatályba, rendelkezései attól a naptól fogva kötelezően alkalmazandók.
Többet mutasson
A részletes fizetési feltételeket (többek között a részszámlák számát és fizetési ütemezésüket) a szerződéstervezet tartalmazza. A tervezési feladatok elvégzésének ütemezését a Szerződéses Megállapodás 4. pontja, a Számlázási ütemtervet az 5.2. pontja tartalmazza. Tervező 3 db számla kiállítására jogosult.
Többet mutasson
1. számú rész-számla: Szerződés hatályba lépésétől számított 6. hónap;
2. számú rész-számla: Szerződés hatályba lépésétől számított 7. hónap;
3. számú számla (végszámla): Útépítési engedélyek kibocsátása után 15 nappal, legfeljebb Szerződés hatályba lépésétől számított 12. hónap.
Az ajánlattétel és az elszámolás pénzneme is a magyar Forint (HUF).
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Nincs rá lehetőség.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
A településtervezési és az építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői jogosultság szabályairól szóló 104/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet és az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet.
Többet mutasson
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
A dokumentációt bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen átveheti. A Kbt. 124. § (4) bekezdés szerinti szervezetnek a bruttó 50 800 HUF-ot (illetve Magyarországon kívül, egyéb EU tagállamból történő utalás esetén a nettó 40 000 HUF-ot) ajánlatkérő 10300002-20609931-00003285 számú számlájára kell átutalni, a jogcím (közbeszerzés tárgya, felhívás TED azonosítója) feltüntetésével. A dokumentáció ellenértékét a Kbt. 124. § (4) bekezdés szerinti szervezetnek az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától számított 15 napon belül kell befizetnie és az átutalást igazoló okmányt Ajánlatkérő számára benyújtania.
Többet mutasson
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2015-12-15 📅
A bontás helye:
1134 Budapest, Váci út 45. „Átrium Park Irodaház”II. vagy III. vagy IV. emeleti tárgyaló.
Hely: 1134 Budapest, Váci út 45. „Átrium Park Irodaház”II. vagy III. vagy IV. emeleti tárgyaló.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
A Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.
Ajánlatkérő az ajánlatok felbontásakor a Kbt. 62. § (3)–(4) bekezdése szerint jár el, azaz ismerteti az ott meghatározottakat. Ajánlatkérő – adott esetben – a Kbt. 62. § (6) bekezdésben foglaltak betartásával jár el az ajánlatok felbontásakor, az ajánlatok felbontásáról készített jegyzőkönyvet pedig a Kbt. 62. § (7) bekezdése szerint küldi meg az ajánlattevőknek.
Többet mutasson
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15388
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési osztály
Internetcím: www.nif.hu 🌏
Név: NIF Zrt.
Postacím: Váci út 45. Átrium Park Irodaház „B” ép. 325. iroda
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Osztály
URL további információkért: www.nif.hu 🌏
Dokumentumok URL-je: www.nif.hu 🌏
Részvételi URL: www.nif.hu 🌏

Hivatkozás
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: A030.09
További információk
VI.3.1 Ajánlatkérő jelen eljárását a Kbt. 40.§ (3)–(4) bekezdése alapján indítja meg.
Jelen közbeszerzés eredményeként megkötendő szerződés – amennyiben a Szerződő Felek aláírásukkal már ellátták – a tárgyi projekt pénzügyi fedezetét biztosító támogatási szerződés hatálybalépésének napját követő 15. napon lép hatályba, rendelkezései attól a naptól fogva kötelezően alkalmazandók.
Többet mutasson
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a megkötendő szerződés teljesítésének időtartama a szerződés hatályba lépésének napjától számítódik. A teljesítés 12 hónapos időtartamának kezdő napja a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés hatályba lépésének napja.
Többet mutasson
VI.3.2 Az ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek mértéke 8 000 000 HUF.
Az ajánlati biztosítékot ajánlattevő egyösszegben köteles rendelkezésre bocsátani. Az ajánlati biztosíték teljesíthető – az ajánlattevő választása szerint – átutalással az Ajánlatkérőnek 10300002-20609931-49020322 számú bankszámlájára, vagy az azzal azonos összegű bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával, banki készfizető kezesség biztosítással vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell.
Többet mutasson
A garanciának, kötelezvénynek minimális tartalmi elemként a következő adatokat kell tartalmaznia:
— Megbízó (Ajánlattevő) neve, székhelye
— garanciát/kötelezvényt adó pénzintézet/biztosító neve, székhelye
— garanciát/kötelezvény kedvezményezettjeként a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t kell megnevezni
— közbeszerzési eljárás megnevezése, mellyel kapcsolatban a biztosítékot adják
— kifizetési határidő (garancia esetén nem lehet több mint 15 banki nap, kötelezvény esetén nem lehet több mint 15 munkanap)
— ajánlati biztosíték összege (felhívásban meghatározott összegben)
— ajánlati biztosíték kezdő napja (legkésőbb ajánlattételi határidő lejártakor)
— ajánlati biztosíték lejárata (legalább ajánlati kötöttség utolsó napja)
— garancia esetén: a pénzintézet azon kijelentése, mely szerint kifizetést teljesít Ajánlatkérő (NIF Zrt.) első írásbeli felszólítására, melyben kijelenti, hogy Megbízó (Ajánlattevő) az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonta, vagy a szerződéskötés Megbízó (Ajánlattevő) érdekkörében felmerülő okból hiúsult meg, az alapjogviszony vizsgálata nélkül, tekintet nélkül a Megbízó (Ajánlattevő), a bank vagy bármely más fél, harmadik személy ellenvetéseire, amennyiben felszólításában kijelentik, hogy a Megbízó teljesítési kötelezettsége beállt.
Többet mutasson
— kötelezvény esetén: Kezes azon kijelentése, mely szerint visszavonhatatlanul kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Kedvezményezettnek – tekintettel arra, hogy a Szerződő ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg – a Szerződővel szemben követelése keletkezik, akkor a Kezes a Szerződő helyett a Kedvezményezett számára a Kedvezményezett első eredeti példányú, a fenti kötelezvényszámra hivatkozó, a lehívás benyújtására előírt címre megküldött írásbeli felszólítására (Lehívás) a benyújtandó okmányok kézhezvételét követően maximum a kötelezvényben megjelölt összeg erejéig fizetést teljesít készfizető kezesként a felszólításban szereplő bankszámla javára.
Többet mutasson
— garancia és kötelezvény esetén: a pénzintézet / Kezes kijelentése, mely szerint az ajánlati garancia/kötelezvény érvényességi ideje (lejárata) 30 nappal meghosszabbodik, amennyiben a biztosíték lejárta előtt Ajánlatkérő Megbízót (Ajánlattevőt) az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegzésében nyertes Ajánlattevőként vagy második legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevőként megnevezte.
Többet mutasson
A garancia vagy a kötelezvény maga testesíti meg az ajánlati biztosítékot, azaz csak az eredeti példány birtokában biztosított ajánlatkérő számára az, hogy az ajánlati kötöttség ideje alatt élhessen lehívási jogaival. Erre tekintettel a garanciaokmányt illetve a kötelezvényt EREDETI példányban kérjük az ajánlathoz csatolni.
Többet mutasson
A biztosítéknak az ajánlat beadásakor az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától számítva az ajánlati felhívásban megjelölt ajánlati kötöttség lejártáig kell érvényesnek lennie. Amennyiben az Ajánlatkérő a Kbt 59.§ (7) bekezdése alapján felkéri ajánlattevőket a meghosszabbított ajánlati kötöttség idejére a biztosíték fenntartására, azt ajánlattevőnek ajánlata fenntartása esetén az eredetileg benyújtott biztosítékkal megegyező (fenti tartalmi elemeket tartalmazó) ajánlati biztosítékot kell nyújtania.
Többet mutasson
A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [59. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 74. § (2) bekezdés c) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre.
Többet mutasson
Az ajánlati biztosíték nem válhat szerződést biztosító mellékkötelezettséggé.
VI.3.3 Az ajánlat benyújtásának feltétele a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának – ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi – átvétele. A dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon 9:00–12:00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 9:00-től az ajánlattételi határidő lejártáig az I.1. pontban meghatározott címen. A dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A Kbt. 50. § (3) bek. megfelelően irányadó.
Többet mutasson
VI.3.4 Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.
Többet mutasson
Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és – a Kbt 124. § (4) bekezdés szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
Többet mutasson
VI.3.5 Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak, továbbá a Kbt. 126. § 5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni. A Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot a Kbt. 36. § (3) bekezdésével összhangban eredeti példányban kell az ajánlathoz csatolni.
Többet mutasson
VI.3.6 Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről.
VI.3.7 Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a közös ajánlattevőket képviselőt meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges kötelezettséget kell vállalniuk.
Többet mutasson
VI.3.8 Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg
— III.2.2) 1)- 2)-4) alpontjában előírt követelmény a jegyzékbe felvételnek nem feltétele,
— III.2.3) 1-2. alpontjában meghatározott követelmények a jegyzékbe való felvételnek nem feltételei.
VI.3.9 Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányának vagy a cégnyilvánosságról, a cégbírósági eljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9.§ (3) bekezdése előírásainak megfelelően ügyvéd által készített és ellenjegyzett aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát.
Többet mutasson
Amennyiben a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló, ill. szignáló személye különböző, a kötelezettségvállaló, a szignáló aláírását is tartalmazó meghatalmazás eredeti vagy másolati példányát csatolni kell.
VI.3.10 Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban -átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
Többet mutasson
VI.3.11 A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni.
Többet mutasson
Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kérjük benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak.
Többet mutasson
Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvűfordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. tv., valamint a 24/1986. (VI.26.) MT rendelet és avégrehajtására kiadott 7/1986. (VI.26.) számú IM rendelet az irányadó.
Többet mutasson
Ajánlatkérő – az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumok hiteles magyar nyelvű fordításának benyújtása esetén – minden esetben csak a fordítást vizsgálja az értékelés során és e vizsgálat alapján hozza meg a közbeszerzési eljárást érintő döntéseit. Ajánlattevő köteles e feltételre tekintettel lenni ajánlatának elkészítése és benyújtása során.
Többet mutasson
VI.3.12 Az ajánlatot 1 db papír alapú példányban, írásban és zártan, az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevők kötelesek ajánlatukat a papír alapú példánnyal mindenben megegyező három db elektronikus példányban, három db elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető formátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több file-ban. Ajánlatkérő az ajánlatok papír alapú példányát ellenőrzi, amennyiben a papír alapon benyújtott és az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat a papír alapú példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő azt tekinti irányadónak. Az ajánlat 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Többet mutasson
VI.3.13 Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén az adott év fordulónapján érvényes hivatalos (MNB) árfolyamot kell alapul venni, azzal, hogy az árbevételre vonatkozó adatok esetében az üzleti év utolsó napján érvényes árfolyamot, míg a referenciák tekintetében azok teljesítésének napján érvényes árfolyamot kell alapul venni. Amennyiben jelen pont szerinti árfolyamszámítás kerül alkalmazásra, akkor az alkalmazott árfolyamszámítást az érintett nyilatkozatnak, dokumentumnak kell tartalmaznia.
Többet mutasson
VI.3.14 Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével a Kbt 94. § (3) bekezdés b) pontja szerint – amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak – hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le.
VI.3.14 Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők (ideértve azon gazdasági szereplőt is, aki érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte) között minden nyilatkozattétel – ha a Kbt-ből más nem következik – írásban, fax útján (Ajánlatkérő faxszáma: +36 1 436-8560) történik. Amennyiben az Ajánlatkérő által átadandó dokumentum (pl: kiegészítő tájékoztatás, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt dokumentáció) nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges Ajánlatkérő postai úton megküldi az átadandó dokumentumokat és ezzel egyidejűleg a személyes átvételre is lehetőséget biztosít Ajánlatkérő székhelyén, a felhívásban megjelölt címen.
Többet mutasson
VI.3.16. Az ajánlathoz az ajánlattevőnek a referenciák tekintetében összefoglaló táblázatot kell csatolnia, mely alkalmassági feltételenként bemutatja, hogy az ajánlathoz csatolt referenciaigazolás(ok) melyik alkalmassági feltétel igazolására szolgálnak. A táblázatnak minimálisan tartalmaznia kell az alkalmassági feltételre való hivatkozást vagy megnevezést, a teljesítés időpontját és helyét, a szerződést kötő másik fél megnevezését, a referenciamunka ismertetését, az ellenszolgáltatás összegét, az adott alkalmassági követelmény igazolására vonatkozó referenciaigazolás ajánlat szerinti oldalszámát, valamint annak a gazdasági szereplőnek a megnevezését (ajánlattevő/közös ajánlattevők mely tagja/alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet), aki az adott alkalmassági feltételnek való megfelelést igazolja, referenciát bemutatja. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát).
Többet mutasson
VI.3.17 Az ajánlatban Ajánlattevőnek a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában összefoglaló táblázat benyújtásával kell nyilatkoznia arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani (nyertesség esetén melyik alkalmassági feltétel teljesítésére vonja be), a pozíció (alkalmassági feltétel) pontos megjelölése, a szakemberek nevének és végzettségének megjelölése mellett. Az Ajánlattevőnek nyilatkoznia szükséges továbbá arról, hogy nyertessége esetén az általa megajánlott szakemberek az adott pozíciónak (alkalmassági feltételnek) megfelelő érvényes jogosultsággal, az adott pozícióhoz elvárt érvényes kamarai nyilvántartásba-vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát).
Többet mutasson
VI.3.18. A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő által a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1.- 2.4 alpontjaira megjelölt szakemberek rendelkezzenek a következő (az adott pozícióhoz elvárt) érvényes jogosultságokkal:
Többet mutasson
A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont
2.1 és 2.2. alpontban projektvezető illetve felelős úttervező tervezői pozícióra jelölt szakember rendelkezzen az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet szerinti KÉ-K vagy átsorolás előtt a 104/2006 (IV.28.) Kormányrendelet szerinti KÉ-T (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljen.
2.3. alpontban felelős híd- és műtárgy tervezői pozícióra jelölt szakember rendelkezzen az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet (vagy átsorolás előtt a 104/2006. (IV.28.) Kormányrendelet) szerinti HT (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljen.
2.4 alpontban felelős geotechnikai tervezői pozícióra jelölt szakember rendelkezzen az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet (vagy átsorolás előtt a 104/2006. (IV.28.) Kormányrendelet) szerinti GT (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljen.
Az Ajánlattevőnek nyilatkozattétellel kell tudomásul vennie ajánlatában, hogy ha a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont alpontjaiban előírt alkalmassági feltételek igazolására bemutatott szakemberek bármelyike esetében megállapítható, hogy az adott pozícióhoz előírt érvényes jogosultsággal nem rendelkezik legkésőbb a szerződés megkötéséig, úgy a nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó Ajánlattevővel köti meg Ajánlatkérő a szerződést.
Többet mutasson
A felhívás III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont alpontjaiban előírt alkalmassági feltételeknek megfelelt szakemberek vonatkozásában az előírt jogosultság meglétét és érvényességét a szerződéskötés időpontjában Ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 36. § (5)-(6) bekezdése alapján. Az ellenőrzés eredménye dokumentum alapon a Szerződés függelékét fogja képezni. Ajánlattevő felelőssége, hogy a megajánlott szakember a Szerződés megkötéséig az előírt jogosultsággal rendelkezzen, és jogosultsága a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében is megjelenjen a valóságnak megfelelő, valódi adatokkal.
Többet mutasson
A jogosultság meglétére valamint a szakmagyakorlás feltételeire az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet, illetve a 104/2006 (IV.28.) Kormányrendelet az irányadó.
VI.3.19 Ajánlatkérő az ajánlatok bírálata során a Kbt. 67. § rendelkezései szerint biztosít lehetőséget hiánypótlásra, a következő korlátozással. Amennyiben ajánlattevő a hiánypótlás során az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, úgy Ajánlatkérő ezen gazdasági szereplő vonatkozásában kizárólag egy alkalommal biztosít lehetőséget hiánypótlásra. Ez utóbbi hiánypótlás során újabb gazdasági szereplő bevonása az eljárásban nem lehetséges
Többet mutasson
VI.3.20 Ajánlatkérő nyertes ajánlattevő esetében egyáltalán nem biztosít lehetőséget gazdasági társaság, illetve jogi személy létrehozására (közös ajánlattevő, valamint nem közös ajánlattevő nyertes esetén sem).
VI.3.21. Ajánlatkérő helyszíni iratbetekintést enged. A betekintésre a Kbt. 45.§ (1)-(7) bekezdése az irányadó. A betekintés iránti lehetőseget az ajánlattételi határidő lejárata előtt legkésőbb hat nappal adja meg
Ajánlatkérő. A betekintésre Ajánlatkérő székhelyén (1134 Budapest, Váci út 45.), munkanapokon 10 és 14 óra között van lehetőség, előzetes időpont egyeztetés után (telefon: 802-5726).
VI.3.22. Az ajánlati felhívásban és a dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
VI.3.23. Az ajánlati felhívás és az ajánlatkérési dokumentáció közötti ellentmondás esetén az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent felhívás tekintendő irányadónak.
VI.3.24. A felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeleteit szükséges irányadónak tekinteni.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § (3) bekezdése szerint.
Forrás: OJS 2015/S 212-385928 (2015-10-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2016-05-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 084 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Megvalósíthatósági tanulmány, tanácsadó szolgáltatás, elemzés 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Telefon: +36 14368572 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-05-13 📅
Közzététel dátuma: 2016-05-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 093-166246
Hirdetményre hivatkozik: 2015/S 212-385928
HL-S szám: 93
További információk
Nyertes Közös Ajánlattevők nyilatkoztak, hogy a Tura-Terv Mérnökiroda Kft. és a Roden Mérnöki Iroda Kft. kisvállalkozásnak, az Utiber Közúti Beruházó Kft. középvállalkozásnak minősül.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tervezési szerződés „M30 gyorsforgalmi út Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakasz építési engedélyezési terveinek elkészítése és építési engedélyek megszerzése” tárgyában az alábbi főbb becsült mennyiségekkel:
Mennyiségek:
— ~ 60 km 2x2 sáv+ leállósávos gyorsforgalmi út,
— ~ 45 db műtárgy,
— 1 db komplex pihenő,
— ~2 db egyszerű pihenő,
— 1 db autópálya mérnökség,
— 1 db tengelysúlymérő állomás,
— ~7 db forgalmi csomópont (Szikszó-dél, Szikszó-észak, Újaszaló-észak (Halmaj), Ináncs, Encs, Garadna, Hernádszurdok).
A műtárgyak, pihenők és a tervezendő csomópontok száma, típusa paraméterei a tervezés során pontosodik.
A feladat részletes ismertetését a dokumentáció tartalmazza.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: IKOP forrás.
További információk:
Nyertes Közös Ajánlattevők nyilatkoztak, hogy a Tura-Terv Mérnökiroda Kft. és a Roden Mérnöki Iroda Kft. kisvállalkozásnak, az Utiber Közúti Beruházó Kft. középvállalkozásnak minősül.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2016-05-02 📅

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
A vevő profiljának címe: http://www.nif.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
Az ajánlattevők neve, címe:
1. Közös Ajánlattevő neve: Tura-Terv Mérnökiroda Kft. Székhelye: 1145 Budapest, Gyarmat u. 30. Adószám: 12602908-2-42.
Közös Ajánlattevő neve: Roden Mérnöki Iroda Kft. Székhelye: 1089 Budapest, Villám u. 13. Adószám: 10624672-2-42.
Közös Ajánlattevő neve: Utiber Közúti Beruházó Kft. Székhelye: 1115 Budapest, Csóka u.7–13. Adószám: 10554885-2-43;
2. Közös Ajánlattevő neve: Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. Székhelye: 1024 Budapest, Lövőház u. 37. Adószám: 13842217-2-44.
Közös Ajánlattevő neve: Unitef-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság. Székhelye: 1119 Budapest, Bornemissza tér 12. Adószám: 12108129-2-43.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137. § szerint.
Forrás: OJS 2016/S 093-166246 (2016-05-13)