„Megvalósíthatósági tanulmány készítése és tervezési feladatok elvégzése” a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal KEOP 7.9.0/12/A konstrukcióban támogatást nyert 13 pályázat keretében

Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatal

Vállalkozási szerződés megkötése „Megvalósíthatósági tanulmány készítése és tervezési feladatok elvégzése” a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal KEOP 7.9.0/12/A konstrukcióban támogatást nyert 13 pályázat keretében.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2015-04-07. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2015-03-24.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2015-03-24 Ajánlati felhívás
2015-09-18 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2015-03-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Az alábbi 13 projekt keretében tervezési feladatok ellátása és megvalósíthatósági tanulmány készítése:1. KEOP-7.9.0/12-2014-0011 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Tata, Klapka György laktanya 4 épület energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:2. KEOP-7.9.0/12-2014-0012 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Balatonkenesei Rekreációs Központ 12 épületének energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:3. KEOP-7.9.0/12-2014-0013 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Szentendre, Nőtlenszálló épületének valamint Budapest, HM Hadtörténeti Intézet épülettömbjének energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:4. KEOP-7.9.0/12-2014-0014 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Budapest, HM I. objektum épületének energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:5. KEOP-7.9.0/12-2014-0015 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Székesfehérvár Nagysándor József és Alba Regia laktanya 10 épület energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:6. KEOP-7.9.0/12-2014-0016 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Kecskemét, Petőfi Sándor laktanya 7 épület energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében7. KEOP-7.9.0/12-2014-0017 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: HM II. objektum Budapest, A., B. és C. jelű épületeinek energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:8. KEOP-7.9.0/12-2014-0018 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Szolnok, Ittebei Kiss József laktanya 5 épület energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében9. KEOP-7.9.0/12-2014-0019 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Győr Likócs laktanya és a Tápiószecső objektum pakura üzemű kazánok kiváltását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:10. KEOP-7.9.0/12-2014-0020 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: HM vagyonkezelésben lévő az ország területén lévő 20 objektumban napenergia alapú használati melegvíz termelés kiépítését célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:11. KEOP-7.9.0/12-2014-0021 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Szolnok, Ittebei Kiss József laktanya 4 épület energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:12. KEOP-7.9.0/12-2014-0022 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: HM II. objektum Budapest, I., II., III. jelű épületeinek energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:13. KEOP-7.9.0/12-2014-0023 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Budapest, MH BHD MH Művelődési Ház új épülettömbjének energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében.Fenti objektumok 54 db épületet érintenek és mindösszesen 179 541 m² alapterületűek.Vállalkozó feladatai, mind a 13 pályázat esetében:1. Vállalkozónak a KEOP-7.9.0/12/A jelű „Stratégiai tervezés és projekt előkészítés a 2014-2020. tervezési időszakra” című pályázati felhívásra vonatkozó KEOP szabályrendszer előírásai szerint kell feladatait ellátnia. Amennyiben új KEHOP útmutató jelenik meg a nyertesnek erre figyelemmel kell a dokumentumokat elkészítenie.2. A készülő dokumentumoknak a KEOP 4, 5 ös és KEHOP 5 ös prioritástengelyeinek meg kell felelnie.A Vállalkozó feladata a Megrendelő által az adott konstrukcióban benyújtásra került pályázathoz szükséges részletes megvalósíthatósági tanulmány és a kiviteli terv dokumentáció elkészítése a szükséges engedélyek beszerzésével. A horizontális szempontok érvényesítése érdekében Vállalkozó feladatát képezi az esélyegyenlőségi szempontok bemutatása és a horizontális vállalásokra vonatkozó intézkedési terv kidolgozása és Megrendelőnek való átadása a megvalósíthatósági tanulmány mellékleteként. A horizontális vállalásokkal kapcsolatban nyertes ajánlattevő tűrni köteles, hogy Ajánlatkérő (a szerződésben Megrendelő) a szerződés teljesítésének időtartama alatt 1 alkalommal a vállalkozó székhelyén ellenőrizhesse a horizontális vállalások betartását.3. Vállalkozónak az energetikai fejlesztéseket megalapozó részletes megvalósíthatósági tanulmányt a következő tartalomjegyzékkel kell elkészítenie:1. Vezetői összefoglaló2. A projekt céljának, indokoltságának bemutatása2.1. A projektet megalapozó vizsgálatok és azok eredményeinek2.2. A megoldandó probléma bemutatása3. A projekt tervezésének kiinduló adatai3.1. Az adatok forrásainak ismertetése (mérés, statisztikai adatok, modellszámítás, stb.)3.2. Az adatok értékelése, a megbízhatóságuk vizsgálata3.3. A megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez felhasznált adatok4. A jelenlegi helyzet ismertetése4.1. A korszerűsítendő létesítmény/technológia leírása4.2. Építészeti felmérési tervek (1:200 méretarányban) épületenként: szintenkénti alaprajz, tető felülnézeti rajz, homlokzati rajzok4.3. Épületgépészeti felmérési tervek (primer és szekunder elemek az építész felmérési terveken feltüntetve)4.4. A berendezések típusa, életkora, állapota, hatásfoka4.5. Anyag és energia mérlegek épületenként5. Változatelemzés, a korszerűsítésre rendelkezésre álló műszaki alternatívák bemutatása, a javasolt projektváltozat kiválasztása, a kiválasztás részletes indoklása6. A javasolt projekt ismertetése és kiválasztásának szöveges indoklása6.1. A műszaki tartalom, technológia leírása6.2. Építészeti tervek a tervezett állapotról (1:200 méretarányban)6.3. Épületgépészeti tervek (primer és szekunder elemek az építész terveken feltüntetve, berendezések, tervezett nyomvonalak)6.4. Fő műszaki paraméterek6.5. Fő berendezések és jellemzőik (az energiatermelés, -átalakítás, -elosztás és -végfelhasználás berendezései)6.6. A fejlesztés eredményeként elért energia-megtakarítás bemutatása6.7. A telepítés bemutatása6.8. A területiség elvének való megfelelés7. Környezetvédelmi szempontok, környezeti fenntarthatóság7.1. A projekt megvalósítás és az üzemeltetési időszak alatt keletkező hulladékanyagok fajtái, mennyisége, és az ártalmatlanítás módja7.2. Az életciklus végén keletkező hulladékanyagok fajtái, mennyisége, és az ártalmatlanítás módja7.3. Üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátás-csökkentésének várható éves átlagos mértéke8. A megvalósításhoz szükséges hatósági és egyéb engedélyek és a projektet érintő szabályozási környezet bemutatása8.1. A megvalósításhoz szükséges hatósági és egyéb engedélyek számbavétele8.2. A projektet érintő szabályozási környezet ismertetése9. A projekt beruházási költségbecslése, három független ajánlattal alátámasztva10. A megvalósítás pénzügyi és műszaki ütemterve11. Fenntartási időszak alatti bevételek becslése12. Belső megtérülési ráta számítása és a szükséges szöveges indoklása13. Horizontális vállalások4. A feladat kiterjed a tervezési munkák során legalább 10 munkanaponkénti (min. 2 alkalom) Megrendelői tervközi egyeztetés lefolytatására, a hatósági és szolgáltatókkal történő egyeztetések és engedélyeztetési eljárás lefolytatására, valamennyi esetlegesen felmerülő a hozzájárulások (illetékes gázszolgáltatói, közreműködő szervezet), hatósági engedélyek beszerzésére. Megrendelő vállalja, hogy az bejelentési dokumentációk benyújtásához szükséges meghatalmazást megadja.5. A létesítmények alapadatait, a kiinduló helyzettel kapcsolatos információkat, valamint a tervezett fejlesztés fő követelményeit az Ajánlati Dokumentáció Műszaki leírása tartalmazza, tekintettel arra, hogy az adatok nemzetbiztonsági okokból, nem nyilvánosak.6. A tanulmányt a „Szakági építésügyi műszaki szakértői szakterület építmények épületenergetikai szakértői részszakterület” szakterület/részszakterület megnevezésű, „SZÉS6” szakterület/részszakterület jelölésű (SZÉS6/SZÉSZ8; TÉ - a szakterület/részszakterület korábbi jelölése) épületek energetikai szakértés végzésére vonatkozó jogosultsággal rendelkező szakembernek kell készítenie.7. Vállalkozó feladata a fejlesztés szabályozási környezetének megállapítása.8. Vállalkozó feladata a fejlesztéssel érintett épületek/telephelyek energiaigényének meghatározása a kapott közműadatok, a helyszíni felmérések és az elvégzett vizsgálatok alapján.9. Vállalkozó feladata a projekt műszaki koncepciójának összeállítása a Megrendelő igényeinek, a szakma általános szabályainak, a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet és az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelvek figyelembevételével, figyelemmel a 1.1.2015-től hatályos módosításokra. A tervezés során elsődlegesen olyan megoldás tervezhető, mely elszámolható tevékenység.10. A fejlesztések műszaki igényszintjét Vállalkozó köteles a tervezés során Megrendelővel folyamatosan egyeztetni. Tervezés során csak a Megrendelő által jóváhagyott gyártmányok és típusok alkalmazhatók.11. Vállalkozó feladata a fejlesztéssel várható energia megtakarítás adatainak és a belső megtérülési ráta (BMR) számítása.12. Vállalkozó feladata a projektek megvalósulási szakaszára vonatkozóan az adott konstrukcióban benyújtásra került pályázatban meghatározott költségvetés ellenőrzése abból a szempontból, hogy az alkalmazott költségelemek a megvalósítási szakasz megvalósításához feltétlenül szükségesek-e és a hozzájuk tartozó becsült értékek megfelelnek-e az aktuális piaci árnak.13. Vállalkozó feladata amennyiben szükséges a projektek megvalósításához az engedélyes tervek elkészítése és engedélyek megszerzése, továbbá amennyiben szükséges a földgáz hálózat átalakításához a tervek elkészítése és szolgáltatóval történő szakhatósági jóváhagyatása.14. Vállalkozó feladata a projekt megvalósításához a részletes kiviteli tervdokumentáció készítése szakáganként, részletes és tételes árazott költségvetéssel: építész, épületgépészeti tervdokumentációk a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletében szabályozottak szerint a következő kiegészítésekkel:— Építész munkarész: a kiinduló és célállapotra legalább 1:100 méretarányban tartalmazza az építmény elhelyezését, funkcionális (térbeli - alaprajzi - szintbeli) elrendezését és homlokzati rendszerét, valamint a szakági kiviteli tervezése során kialakított megoldásokat, szerkezeteket, technológiákat, és valamennyi eltérő rétegrendi és csomóponti kialakítást az egyértelmű ábrázoláshoz szükséges méretarányban, továbbá lakatosszerkezetek és nyílászárók konszignációját.— Épületgépészeti munkarész: a kiinduló és célállapotra tartalmazza minden érintett telekhatáron belüli gázellátási-, égéstermék elvezetési- és fűtési tervet, valamint a fűtéstechnikai rendszerek, vezetékhálózatok és berendezések elrendezési és szerelési terveit épületgépészeti számításokkal és műszaki leírással.— Épületvillamossági munkarész: a kiinduló és célállapotra tartalmazza minden érintett épületen belüli hőközpont illetve kazánház helyiségek és ezek ellátására vonatkozó villamos tervet, valamint a elektromos vezetékhálózatok és berendezések elrendezési és szerelési terveit, műszaki leírással az érintett területen.15. Vállalkozó feladata a jelenlegi állapotról fotódokumentáció készítése. Fotódokumentációban épületenként legalább 15 fotó szükséges és egy külön dokumentumban mindegyik fényképhez egymondatos leírást kell táblázatos formában összeállítani. Az épületekről nézeti- és jellemző részletekre vonatkozó képeket kell készíteni.Elkészítendő munkarészek mind a 13 pályázat esetében külön-külön:a) Megvalósíthatósági tanulmány, A4 méretben 2 nyomtatott és egy elektronikus példányban (Word és PDF formátumban) digitális adathordozón (1 CD)b) Engedélyezési tervdokumentáció hatóság által előírt, nyomtatott példányszámban és egy elektronikus példányban (1 CD).c) Kiviteli tervdokumentáció 4 nyomtatott és egy elektronikus példányban (Word formátumban és PDF formátumban) digitális adathordozón (1 CD)d) Építészet-, épületgépészet- és épületvillamos feladatrészek részletes és tételes költségvetés kiírása 4 nyomtatott és 1 elektronikus példányban (Excel formátumban) digitális adathordozón (1 CD).359 889 353
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 359 889 353 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Gyorsított meghívásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatal
Postacím: Lehel utca 35–37.
Postai irányítószám: 1135
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.honvedelmibeszerzes.kormany.hu 🌏
E-mail: beszerzes@hm.gov.hu 📧
Telefon: +36 14338015 📞
Fax: +36 14338007 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-03-24 📅
Benyújtási határidő: 2015-04-07 📅
Közzététel dátuma: 2015-03-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 060-105282
HL-S szám: 60
További információk
1.) A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. A Kbt. 49. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy a dokumentációt részvételre jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton le kell tölteni. 2.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk, a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: A dokumentációt elérését Ajánlatkérő elektronikus úton teszi lehetővé, elérhető az alábbi címről tölthető le: www.honvedelmibeszerzes.kormany.hu A letöltést követően Részvételre jelentkezőnek regisztrációs adatlapon kell visszajeleznie az alábbiakban megjelölt faxszámra +36 1 800 9170 megküldéssel, hogy a Dokumentációt letöltötte. A regisztrációs adatlap az alábbiakat kell, hogy tartalmazza: Eljárás tárgya, Részvételre jelentkező neve, e-mail, fax, és kapcsolattartó elérhetősége. Az érvényes részvételi jelentkezés feltétele a Dokumentáció letöltés útján történő átvétele (elektronikus úton történő elérése), amelynek igazolására szolgál a regisztrációs adatlap ajánlatkérő részére történő megküldése. 3.) A Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő előírja, hogy részvételre jelentkező tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. 4) A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. Ajánlatkérő a Korm. rendelet 14.§ (5) bekezdése és a 17.§ (1) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a Korm. rendelet 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja - figyelemmel a 18. §-ban és 20. §-ban foglaltakra is -, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást elfogadja a Korm. rendelet 14.§ (1) bekezdésében és a 15. § (1)-(3) bekezdésében foglalt egyéb igazolási módok helyett, azonban az Ajánlattevőnek külön kell igazolnia a szerződés teljesítésére való alkalmasságát azon alkalmassági követelmények tekintetében, amelyeknél az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását. 5) Az ajánlatkérő a részvételi jelentkezések elbírálása során a Kbt. 67. §-ban meghatározottak szerint biztosítja a hiánypótlást, illetve kér felvilágosítást. Ajánlatkérő tájékoztatja T. részvételre jelentkezőket, hogy a Kbt. 67. § (5) bekezdés második mondata szerinti, újabb hiánypótlásra vonatkozó korlátozást előír. 6) A részvételre jelentkezésnek tartalmaznia kell a részvételre jelentkező a Kbt. 40.§ (1) bekezdés a) és b) pontjai, valamint a Kbt. 60. § (5) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis-, vagy középvállalkozásnak minősül-e. 7) A részvételre jelentkezéseket írásban, zárt csomagolásban, 1 (egy) nyomtatott példányban, valamint - a közbeszerzési eljárás szabályosságának figyelemmel kísérése miatt - 1 (egy) elektronikus példányban (CD-n vagy DVD-n) kéri benyújtani közvetlenül vagy postai úton az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a részvételi határidő lejáratát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből, késedelmes érkezéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. A külső csomagoláson fel kell tüntetni a következő szöveget: „Megvalósíthatósági tanulmány készítése és tervezési feladatok elvégzése”, „beszerzés azonosító: 67003/14-21/80” „Nem bontható fel a részvételi határidő lejártáig”. A nyomtatott és az elektronikus példány közti eltérés esetén a nyomtatott példány az irányadó. 8) A részvételre jelentkező köteles csatolni a részvételre jelentkezéshez a részvételre jelentkező, illetőleg a Kbt. 55.§ (5) bekezdés szerinti szervezet/személy esetében részvételi jelentkezést aláíró cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldányát, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját egyszerű másolatban. Amennyiben a részvételi jelentkezést nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, csatolni kell a meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. 9) Részvételre jelentkezőnek be kell nyújtani egy nyilatkozatot, melyben kijelenti, hogy az ajánlatában megnevezett pénzügyi intézményeken túl, más pénzügyi intézménynél nem vezet bankszámlát. 10) A részvételi jelentkezésnek felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a részvételre jelentkező nevét és székhelyét/lakóhelyét. 11) A külföldi letelepedésű (székhelyű) részvételre jelentkezőnek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4 §. meghatározott igazolásokat az adott ország mely hatósága jogosult kiállítani és az igazolásokat azzal összhangban - felelős magyar fordításban - kell benyújtani. Tekintettel arra, hogy az eljárás nyelve magyar, minden idegen nyelven kiállított igazolás/dokumentum mellé csatolni kell vagy azok hiteles magyar nyelvű fordítását, vagy a ajánlattevő általi felelős fordítást a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerint. A fordítás tartalmának helyességéért részvételre jelentkező felelős. 12) Közös részvételi jelentkezés esetén a Kbt. 25. §-ára figyelemmel kell eljárni. A közös részvételi jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezőknek a jelen eljárásban teljes jogkörrel képviselő részvételre jelentkezőt kell megjelölni, és a részvételi jelentkezéshez csatolniuk kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló, a szerződés mellékletét képező megállapodást. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 25. § (7) bekezdésére, mely szerint a közös részvételi jelentkezést benyújtók személyében a részvételi határidő lejárta után változás nem következhet be. 13) Részvételi jelentkezések benyújtása Személyes benyújtás esetén: Neve: Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatal Címe: 1134 Budapest Dózsa György út 51. II. épület földszint 17. HM Beszerzési Hivatal dokumentáció átvevő helyiségben (Ajánlatkérő felhívja a tisztelt Részvételre Jelentkezők figyelmét, hogy a részvételi jelentkezés jelen pontjában megjelölt helyre történő leadása az ajánlatok beérkezésének időpontja. A megjelölt helyre történő beléptetés időt igényel, ezért a beléptetés időigényét figyelembe venni szíveskedjenek. A részvételi jelentkezés benyújtásának pontos időpontja az átvételi helységben elhelyezett, közép európai idő szerint beállított óra alapján kerül megállapításra.) Részvételi jelentkezések leadása: Munkanapokon 8:00–12:00 között, a részvételi határidő napján a részvételi határidőig. Az átvétel során az átvevő az átvétel pontos időpontját rávezeti a jelentkezést tartalmazó zárt borítékra, ami igazolja az átvételt. Postai feladás esetén: Neve: Honvédelmi Minisztérium Beszerzési Hivatal Címe: 1555 Budapest Pf.: 74. Amennyiben a részvételi jelentkezést Részvételre jelentkező postai úton küldi meg Ajánlatkérő részére minden esetben ezt a postacímet használja. Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkezők figyelmét arra, hogy amennyiben jelentkezését postai úton küldi meg úgy vegye figyelembe, hogy a HM belső elosztási ügyrendjéből adódóan a jelentkezésnek a postafiókból az Ajánlatkérőhöz történő megérkezése akár több munkanapot is igénybe vehet. Az Ajánlatkérő a jelentkezést akkor tekinti határidőre benyújtottnak, ha a részvételi határidőre és jelen pontban megadott - a benyújtási módnak megfelelő - címre beérkezett. A késve beérkező jelentkezések érvénytelenek. Postai úton történő megküldés esetében a küldemény elveszéséből, késedelmes kézbesítéséből származó valamennyi kockázat kizárólag a Részvételre jelentkezőt terheli. 14) Az ajánlatok értékelése az ajánlattételi szakaszban: Ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban beérkező ajánlatokat a részvételi felhívásban rögzített értékelési részszempontok szerint, a Kbt. 71. § (2) bekezdés b) pontja alapján értékeli. Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10 Az értékelést az 1. részszempont esetében – ajánlati ár (bruttó HUF) – az értékarányosítás elvével végzi az ajánlatkérő, azaz a legkedvezőbb (legalacsonyabb érték) megajánlás kapja a maximális pontszámot a többi megajánlás a vállalás alapján ehhez képest arányosan kevesebb pontot kap. Az értékelés a 2. részszempont - Tervezés menedzsment terv (Szakmai ajánlat): Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról III.B fejezet I. pontja szerinti „Pontozás” Ajánlattevőnek ajánlatukban szakmai ajánlatot (megvalósítási terv) szükséges benyújtani, melyet az Ajánlati dokumentációban részletezett tartalom szerint kell összeállítani. 15) A szerződéskötés feltétele, hogy a felhívás III.2.3. M.2. pontjában felsorolt szakembereknek szerepelnie kell a Magyar Mérnöki Kamarai (www.mmk.hu) vagy a Magyar Építész Kamarai (www.mek.hu) névjegyzékben. Részvételre Jelentkezőnek a jelentkezés benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani, továbbá arról, hogy az általa bevont szakértő a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig és a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog, illetve, hogy tudomásul veszi, hogy a nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124.§ (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Ajánlatkérő a szerződést, továbbá az érintett szakértőnek a szakmai önéletrajzában szükséges vállalnia, hogy a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig, illetve a szerződés időtartam alatt rendelkezni fog. Ajánlatkérő az előírt jogosultságot a kihirdetett nyertes Ajánlattevő vonatkozásában a szerződéskötést megelőzően a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építészeti Kamara honlapjáról ellenőrzi, ezért a szakmai önéletrajzban az értékelés megkönnyítése érdekében feltüntethető a szakember kamarai nyilvántartási száma és a jogosultság megszerzésének időpontja, ha a szakember a nyilvántartásban a jelentkezés időpontjában nem szerepel, akkor Ajánlattevő nyertességének kihirdetését követően a jogosultságot igazoló okirat másolatának bemutatása szükséges. 16) Nyertes ajánlattevő kötelezettséget vállal és szavatol azért, hogy az Ajánlatkérő a teljesítés során keletkező valamennyi szerzői jogi védelem alá eső alkotáson területi korlátozás nélküli, határozatlan idejű, kizárólagos és harmadik személynek átadható felhasználási jogot szerezzen. A nyertes Vállalkozó biztosítja továbbá, hogy a vállalkozói szerződés alapján a Megrendelő jogot szerez a szerzői jogi védelem alá eső alkotások (tervek) átdolgozására. A Vállalkozó külön szavatol azért, hogy az átadásra kerülő dokumentumok egyes elemeinek felhasználásával kapcsolatban harmadik személyek szerzői vagy személyiségi jogi alapon a Megrendelővel szemben igényt nem érvényesítenek. 17) Részvételre jelentkezőnek szándéknyilatkozatot kell benyújtania, hogy a szerződés megkötésének időpontjára káreseményenként min. 50 000 000 HUF és évenkénti min. 100 000 000 HUF fedezeti értékű, érvényes, tervezési és megvalósíthatósági tanulmány készítés tevékenységre vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással rendelkezni fog. 18) A jelen felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és az ajánlati dokumentáció rendelkezései az irányadóak.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés megkötése „Megvalósíthatósági tanulmány készítése és tervezési feladatok elvégzése” a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal KEOP 7.9.0/12/A konstrukcióban támogatást nyert 13 pályázat keretében.
Mennyiség vagy érték:
Az alábbi 13 projekt keretében tervezési feladatok ellátása és megvalósíthatósági tanulmány készítése:
1. KEOP-7.9.0/12-2014-0011 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Tata, Klapka György laktanya 4 épület energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:
2. KEOP-7.9.0/12-2014-0012 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Balatonkenesei Rekreációs Központ 12 épületének energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:
3. KEOP-7.9.0/12-2014-0013 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Szentendre, Nőtlenszálló épületének valamint Budapest, HM Hadtörténeti Intézet épülettömbjének energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:
Többet mutasson
4. KEOP-7.9.0/12-2014-0014 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Budapest, HM I. objektum épületének energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:
5. KEOP-7.9.0/12-2014-0015 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Székesfehérvár Nagysándor József és Alba Regia laktanya 10 épület energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:
Többet mutasson
6. KEOP-7.9.0/12-2014-0016 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Kecskemét, Petőfi Sándor laktanya 7 épület energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében
7. KEOP-7.9.0/12-2014-0017 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: HM II. objektum Budapest, A., B. és C. jelű épületeinek energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:
8. KEOP-7.9.0/12-2014-0018 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Szolnok, Ittebei Kiss József laktanya 5 épület energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében
9. KEOP-7.9.0/12-2014-0019 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Győr Likócs laktanya és a Tápiószecső objektum pakura üzemű kazánok kiváltását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:
10. KEOP-7.9.0/12-2014-0020 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: HM vagyonkezelésben lévő az ország területén lévő 20 objektumban napenergia alapú használati melegvíz termelés kiépítését célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:
Többet mutasson
11. KEOP-7.9.0/12-2014-0021 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Szolnok, Ittebei Kiss József laktanya 4 épület energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:
12. KEOP-7.9.0/12-2014-0022 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: HM II. objektum Budapest, I., II., III. jelű épületeinek energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében:
13. KEOP-7.9.0/12-2014-0023 azonosító számú „Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal pályázata: Budapest, MH BHD MH Művelődési Ház új épülettömbjének energia megtakarítását célzó fejlesztések előkészítésére” tárgyú pályázat keretében.
Fenti objektumok 54 db épületet érintenek és mindösszesen 179 541 m² alapterületűek.
Vállalkozó feladatai, mind a 13 pályázat esetében:
1. Vállalkozónak a KEOP-7.9.0/12/A jelű „Stratégiai tervezés és projekt előkészítés a 2014-2020. tervezési időszakra” című pályázati felhívásra vonatkozó KEOP szabályrendszer előírásai szerint kell feladatait ellátnia. Amennyiben új KEHOP útmutató jelenik meg a nyertesnek erre figyelemmel kell a dokumentumokat elkészítenie.
Többet mutasson
2. A készülő dokumentumoknak a KEOP 4, 5 ös és KEHOP 5 ös prioritástengelyeinek meg kell felelnie.
A Vállalkozó feladata a Megrendelő által az adott konstrukcióban benyújtásra került pályázathoz szükséges részletes megvalósíthatósági tanulmány és a kiviteli terv dokumentáció elkészítése a szükséges engedélyek beszerzésével. A horizontális szempontok érvényesítése érdekében Vállalkozó feladatát képezi az esélyegyenlőségi szempontok bemutatása és a horizontális vállalásokra vonatkozó intézkedési terv kidolgozása és Megrendelőnek való átadása a megvalósíthatósági tanulmány mellékleteként. A horizontális vállalásokkal kapcsolatban nyertes ajánlattevő tűrni köteles, hogy Ajánlatkérő (a szerződésben Megrendelő) a szerződés teljesítésének időtartama alatt 1 alkalommal a vállalkozó székhelyén ellenőrizhesse a horizontális vállalások betartását.
Többet mutasson
3. Vállalkozónak az energetikai fejlesztéseket megalapozó részletes megvalósíthatósági tanulmányt a következő tartalomjegyzékkel kell elkészítenie:
1. Vezetői összefoglaló
2. A projekt céljának, indokoltságának bemutatása
2.1. A projektet megalapozó vizsgálatok és azok eredményeinek
2.2. A megoldandó probléma bemutatása
3. A projekt tervezésének kiinduló adatai
3.1. Az adatok forrásainak ismertetése (mérés, statisztikai adatok, modellszámítás, stb.)
3.2. Az adatok értékelése, a megbízhatóságuk vizsgálata
3.3. A megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez felhasznált adatok
4. A jelenlegi helyzet ismertetése
4.1. A korszerűsítendő létesítmény/technológia leírása
4.2. Építészeti felmérési tervek (1:200 méretarányban) épületenként: szintenkénti alaprajz, tető felülnézeti rajz, homlokzati rajzok
4.3. Épületgépészeti felmérési tervek (primer és szekunder elemek az építész felmérési terveken feltüntetve)
4.4. A berendezések típusa, életkora, állapota, hatásfoka
4.5. Anyag és energia mérlegek épületenként
5. Változatelemzés, a korszerűsítésre rendelkezésre álló műszaki alternatívák bemutatása, a javasolt projektváltozat kiválasztása, a kiválasztás részletes indoklása
6. A javasolt projekt ismertetése és kiválasztásának szöveges indoklása
6.1. A műszaki tartalom, technológia leírása
6.2. Építészeti tervek a tervezett állapotról (1:200 méretarányban)
6.3. Épületgépészeti tervek (primer és szekunder elemek az építész terveken feltüntetve, berendezések, tervezett nyomvonalak)
6.4. Fő műszaki paraméterek
6.5. Fő berendezések és jellemzőik (az energiatermelés, -átalakítás, -elosztás és -végfelhasználás berendezései)
6.6. A fejlesztés eredményeként elért energia-megtakarítás bemutatása
6.7. A telepítés bemutatása
6.8. A területiség elvének való megfelelés
7. Környezetvédelmi szempontok, környezeti fenntarthatóság
7.1. A projekt megvalósítás és az üzemeltetési időszak alatt keletkező hulladékanyagok fajtái, mennyisége, és az ártalmatlanítás módja
7.2. Az életciklus végén keletkező hulladékanyagok fajtái, mennyisége, és az ártalmatlanítás módja
7.3. Üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátás-csökkentésének várható éves átlagos mértéke
8. A megvalósításhoz szükséges hatósági és egyéb engedélyek és a projektet érintő szabályozási környezet bemutatása
8.1. A megvalósításhoz szükséges hatósági és egyéb engedélyek számbavétele
8.2. A projektet érintő szabályozási környezet ismertetése
9. A projekt beruházási költségbecslése, három független ajánlattal alátámasztva
10. A megvalósítás pénzügyi és műszaki ütemterve
11. Fenntartási időszak alatti bevételek becslése
12. Belső megtérülési ráta számítása és a szükséges szöveges indoklása
13. Horizontális vállalások
4. A feladat kiterjed a tervezési munkák során legalább 10 munkanaponkénti (min. 2 alkalom) Megrendelői tervközi egyeztetés lefolytatására, a hatósági és szolgáltatókkal történő egyeztetések és engedélyeztetési eljárás lefolytatására, valamennyi esetlegesen felmerülő a hozzájárulások (illetékes gázszolgáltatói, közreműködő szervezet), hatósági engedélyek beszerzésére. Megrendelő vállalja, hogy az bejelentési dokumentációk benyújtásához szükséges meghatalmazást megadja.
Többet mutasson
5. A létesítmények alapadatait, a kiinduló helyzettel kapcsolatos információkat, valamint a tervezett fejlesztés fő követelményeit az Ajánlati Dokumentáció Műszaki leírása tartalmazza, tekintettel arra, hogy az adatok nemzetbiztonsági okokból, nem nyilvánosak.
Többet mutasson
6. A tanulmányt a „Szakági építésügyi műszaki szakértői szakterület építmények épületenergetikai szakértői részszakterület” szakterület/részszakterület megnevezésű, „SZÉS6” szakterület/részszakterület jelölésű (SZÉS6/SZÉSZ8; TÉ - a szakterület/részszakterület korábbi jelölése) épületek energetikai szakértés végzésére vonatkozó jogosultsággal rendelkező szakembernek kell készítenie.
Többet mutasson
7. Vállalkozó feladata a fejlesztés szabályozási környezetének megállapítása.
8. Vállalkozó feladata a fejlesztéssel érintett épületek/telephelyek energiaigényének meghatározása a kapott közműadatok, a helyszíni felmérések és az elvégzett vizsgálatok alapján.
9. Vállalkozó feladata a projekt műszaki koncepciójának összeállítása a Megrendelő igényeinek, a szakma általános szabályainak, a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet és az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelvek figyelembevételével, figyelemmel a 1.1.2015-től hatályos módosításokra. A tervezés során elsődlegesen olyan megoldás tervezhető, mely elszámolható tevékenység.
Többet mutasson
10. A fejlesztések műszaki igényszintjét Vállalkozó köteles a tervezés során Megrendelővel folyamatosan egyeztetni. Tervezés során csak a Megrendelő által jóváhagyott gyártmányok és típusok alkalmazhatók.
11. Vállalkozó feladata a fejlesztéssel várható energia megtakarítás adatainak és a belső megtérülési ráta (BMR) számítása.
12. Vállalkozó feladata a projektek megvalósulási szakaszára vonatkozóan az adott konstrukcióban benyújtásra került pályázatban meghatározott költségvetés ellenőrzése abból a szempontból, hogy az alkalmazott költségelemek a megvalósítási szakasz megvalósításához feltétlenül szükségesek-e és a hozzájuk tartozó becsült értékek megfelelnek-e az aktuális piaci árnak.
Többet mutasson
13. Vállalkozó feladata amennyiben szükséges a projektek megvalósításához az engedélyes tervek elkészítése és engedélyek megszerzése, továbbá amennyiben szükséges a földgáz hálózat átalakításához a tervek elkészítése és szolgáltatóval történő szakhatósági jóváhagyatása.
Többet mutasson
14. Vállalkozó feladata a projekt megvalósításához a részletes kiviteli tervdokumentáció készítése szakáganként, részletes és tételes árazott költségvetéssel: építész, épületgépészeti tervdokumentációk a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet 1. sz. mellékletében szabályozottak szerint a következő kiegészítésekkel:
Többet mutasson
— Építész munkarész: a kiinduló és célállapotra legalább 1:100 méretarányban tartalmazza az építmény elhelyezését, funkcionális (térbeli - alaprajzi - szintbeli) elrendezését és homlokzati rendszerét, valamint a szakági kiviteli tervezése során kialakított megoldásokat, szerkezeteket, technológiákat, és valamennyi eltérő rétegrendi és csomóponti kialakítást az egyértelmű ábrázoláshoz szükséges méretarányban, továbbá lakatosszerkezetek és nyílászárók konszignációját.
Többet mutasson
— Épületgépészeti munkarész: a kiinduló és célállapotra tartalmazza minden érintett telekhatáron belüli gázellátási-, égéstermék elvezetési- és fűtési tervet, valamint a fűtéstechnikai rendszerek, vezetékhálózatok és berendezések elrendezési és szerelési terveit épületgépészeti számításokkal és műszaki leírással.
Többet mutasson
— Épületvillamossági munkarész: a kiinduló és célállapotra tartalmazza minden érintett épületen belüli hőközpont illetve kazánház helyiségek és ezek ellátására vonatkozó villamos tervet, valamint a elektromos vezetékhálózatok és berendezések elrendezési és szerelési terveit, műszaki leírással az érintett területen.
Többet mutasson
15. Vállalkozó feladata a jelenlegi állapotról fotódokumentáció készítése. Fotódokumentációban épületenként legalább 15 fotó szükséges és egy külön dokumentumban mindegyik fényképhez egymondatos leírást kell táblázatos formában összeállítani. Az épületekről nézeti- és jellemző részletekre vonatkozó képeket kell készíteni.
Többet mutasson
Elkészítendő munkarészek mind a 13 pályázat esetében külön-külön:
a) Megvalósíthatósági tanulmány, A4 méretben 2 nyomtatott és egy elektronikus példányban (Word és PDF formátumban) digitális adathordozón (1 CD)
b) Engedélyezési tervdokumentáció hatóság által előírt, nyomtatott példányszámban és egy elektronikus példányban (1 CD).
c) Kiviteli tervdokumentáció 4 nyomtatott és egy elektronikus példányban (Word formátumban és PDF formátumban) digitális adathordozón (1 CD)
d) Építészet-, épületgépészet- és épületvillamos feladatrészek részletes és tételes költségvetés kiírása 4 nyomtatott és 1 elektronikus példányban (Excel formátumban) digitális adathordozón (1 CD).
Időtartam: 90 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
„Megvalósíthatósági tanulmány készítése és tervezési feladatok elvégzése” a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal KEOP 7.9.0/12/A konstrukcióban támogatást nyert pályázat keretében.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
HM Védelemgazdasági Hivatal Infrastrukturális Igazgatóság, Budapest IX. ker. Soroksári út 152. VII. épület.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet Részvételre Jelentkező (közös jelentkezés esetén egyik tag sem), alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll, továbbá nem lehet Részvételre Jelentkező (közös részvételre jelentkezés esetén egyik tag sem) az a gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében foglaltak fennállnak.
Többet mutasson
Az eljárásban nem lehet Részvételre Jelentkező olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)–f) pontja szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Az eljárásban nem lehet továbbá alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)- f) pontjai szerinti kizáró okok bármelyike fennáll,.
Igazolási mód:
1. A Részvételre Jelentkező (közös jelentkezés esetén minden tag külön-külön) a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 2–8 és 9–11. §-ai szerint köteles igazolni, illetve nyilatkozni arról, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
2. Alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában Részvételre Jelentkező csatoljon:
2.1. a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá;
2.2. a Kbt. 57. § (1) a) f) pontjában foglalt kizáró okok vonatkozásában a Kr. 10. §-ának megfelelően Részvételre Jelentkező választása szerint:
a) saját nyilatkozatot arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) a) f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa az alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) a) f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá vagy
Többet mutasson
b) az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) a) f) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
3. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozatnak jelen felhívás feladásának dátumánál nem régebbinek kell lennie, tekintettel arra, hogy a nyilatkozatoknak a konkrét tárgyi eljárásra kell vonatkozniuk.
4. A kizáró okok igazolásával kapcsolatosan irányadó a Közbeszerzési Hatóság alábbi útmutatója:
A Közbeszerzési Értesítő 2014. évi 57. számában megjelent „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 56–57. §-ában, valamint a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2–3. §-ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú útmutató, továbbá a 1.6.2012-jén, a Közbeszerzési Értesítő 2012. évi 61. számában megjelent „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú útmutató
Többet mutasson
5. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon Részvételre Jelentkezőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
6. A Kbt. 56. § (1) bekezdésének e)–g) és i) pontjában, valamint a Kbt. 57. § (1) bekezdésének c) és f) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Az ellenőrzést az ajánlatkérő a több szakaszból álló eljárásokban az ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló értesítés ajánlattevőknek történő megküldése között is elvégzi.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Részvételre Jelentkező (közös részvétel esetén bármelyik Részvételre Jelentkező), csatolja be
P.1. a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés a) alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, jelen felhívás feladását követően kelt nyilatkozatot az alábbi kötelező és kifejezett tartalommal, attól függően, hogy Részvételre Jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak:
Többet mutasson
— pénzforgalmi számlaszám megadása,
— mióta vezeti az adott pénzforgalmi számláját,
— volt-e 30 napot meghaladó mértékű sorba állítás a felhívás feladását megelőző 12 hónapban. konkrét dátum megjelölésével).
(„sorba állítás” kitétel alatt Ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti)
P.2. a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14.§ (1) bekezdés b) pont alapján jelen felhívás feladását megelőző utolsó három lezárt üzleti évi, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelően elkészített beszámolóit egyszerű másolatban, amennyiben a Kbt. 36. § (6) bekezdés szerinti nyilvántartásban az utolsó három lezárt üzleti év vonatkozásában a fenti dokumentumok nem hozzáférhetőek.
Többet mutasson
Ha Részvételre Jelentkező jelen felhívás III.2.2. P.2. pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (energetikai racionalizálást megcélzó tervezési és megvalósíthatósági tanulmány készítés feladat) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
Az Ajánlatkérő köteles a Részvételre Jelentkező pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (energetikai racionalizálást megcélzó tervezési és megvalósíthatósági tanulmány készítés feladat) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele eléri vagy meghaladja az Ajánlatkérő által jelen felhívásban meghatározott értéket.
Többet mutasson
P.3.1. és P.3.2. Részvételre jelentkező csatoljon nyilatkozatot jelen felhívás feladását megelőző 3 üzleti év teljes – ÁFA nélkül számított – árbevételéről, illetve ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgya (energetikai racionalizálást megcélzó tervezési és megvalósíthatósági tanulmány készítés feladat) szerinti nettó árbevételéről évenkénti bontásban, attól függően, hogy a Részvételre Jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek a forgalmi adatok rendelkezésre állnak (310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pont).
Többet mutasson
Ha Részvételre Jelentkező a P.2.) és P.3.) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett Részvételre Jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan a Részvételre Jelentkező (közös részvétel esetén bármelyik Részvételre Jelentkező), ha
P.1. a pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatok szerint valamelyik pénzforgalmi számláján jelen felhívás feladását megelőző 12 hónapban 30 napot meghaladó mértékű sorba állítás fordult elő.
P.2. jelen felhívás feladását megelőző utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolói alapján egynél több lezárt üzleti évben a mérleg szerinti eredménye negatív.
Az Ajánlatkérő köteles Részvételre Jelentkező pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdése alapján, ha működésének ideje alatt (energetikai racionalizálást megcélzó tervezési és megvalósíthatósági tanulmány készítés) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele eléri vagy meghaladja 100 000 000 HUF összeget:
Többet mutasson
P.3.1. a teljes ÁFA nélkül számított árbevétele a jelen felhívás feladását megelőző 3 üzleti évben nem éri el összesen a 300 000 000 HUF értéket.
P.3.2. a jelen felhívás feladását megelőző 3 üzleti évben a közbeszerzés tárgya (energetikai racionalizálást megcélzó tervezési és megvalósíthatósági tanulmány készítés feladat) szerinti ÁFA nélkül számított árbevétele nem éri el összesen a 100 000 000 HUF nettó forint értéket.
Többet mutasson
A P.3. pont szerinti alkalmassági követelményeknek a közös Részvételre Jelentkezők együttesen is megfelelhetnek, a P.1. és P.2. pontokban foglalt alkalmassági követelményeknek elegendő, ha a közös Részvételre Jelentkezők közül egy felel meg (Kbt. 55. § (4) bekezdés).
Többet mutasson
Részvételre Jelentkezők legyenek figyelemmel a Kbt. 55. § (5)–(6) bekezdéseiben foglaltakra, különös tekintettel a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontjában foglalt feltételekre.
Műszaki és szakmai képességek:
Részvételre Jelentkező (közös részvétel esetén bármelyik Részvételre Jelentkező), csatolja be:
M.1. a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően a felhívás feladásának napjától visszafelé számított három év (36 hónap) befejezett referenciáit, kiemelten energetikai racionalizálást megcélzó tervezési és megvalósíthatósági tanulmány készítés feladat) vonatkozó referenciáit.
Többet mutasson
A bemutatásnál elegendő kitérni az alkalmassági előírásoknak megfelelő számú referenciára, melyben szükséges a szakágankénti munkarészek bemutatása is.
A referenciaigazolásnak a jogszabályi minimumon (310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet. 16. § (1)–(2) bekezdése) (a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e) túl az alábbiakat is tartalmaznia kell:
Többet mutasson
— az energiaracionalizálást szolgáló épületfelújítás vagy új építés megnevezését, melynek keretében gépészeti, és építész tervezés is megvalósult vagy az általa elkészített tervek alapján megvalósult létesítmény megnevezését illetve azok alapterületének m²-ben kifejezett adatait;
Többet mutasson
— az elvégzett tevékenységek felsorolását, a munka jellegét (közös ajánlattevői/Részvételre jelentkezői teljesítés esetén a saját teljesítés mértékét és mennyiségét és értékét);
— a teljesítés kezdő és befejező időpontját (év, hó, nap) pontossággal,
— a felvilágosítást nyújtó személy nevét és telefonszámát,
— nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e;
— minden olyan további információt, amelyből az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható.
A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16.§ (6) bekezdés alapján ha a nyertes közös Ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésre vonatkozó referencia igazolás, vagy nyilatkozat nem állítható ki az egyes Ajánlattevők/Részvételre Jelentkezők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az Ajánlatkérő a referencia igazolást, vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett Ajánlattevő/Részvételre Jelentkező részéről az ismertetett szolgáltatás megrendelés egésze tekintetében köteles elfogadni, feltéve, hogy a teljesítés a közös Ajánlattevők/Részvételre Jelentkezők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, és az igazolást benyújtó Ajánlattevő/Részvételre Jelentkező által végzett teljesítés aránya elérte a 15 %-ot.
Többet mutasson
Amennyiben Részvételre Jelentkező a műszaki szakmai alkalmasság körében előírt alkalmassági feltételeket olyan referenciával kívánja igazolni, amely Közös ajánlattevői/Részvételre jelentkezői teljesítésre vonatkozik, a Kbt. 129. § (7) bekezdés figyelembe vételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést – Közös ajánlattevői/Részvételre jelentkezői, vagy projekttársasági korábbi teljesítés esetén egyaránt.
Többet mutasson
Közös Ajánlattevők által történő teljesítés esetén a fenti adatokat a referenciaigazolásnak oly módon kell tartalmaznia, hogy abból Részvételre Jelentkező saját teljesítése alapján az alkalmassága egyértelműen megállapítható legyen. Amennyiben a referenciaigazolás nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy a referenciaigazolásban a közös ajánlatban részt vevő tagok egyetemleges kötelezettségvállalására hivatkozni kell megjelölve, hogy hány százalékos volt a teljesítésben az Ajánlattevő részvételi aránya.
Többet mutasson
M.2. a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontjában foglaltakkal összhangban azokat a szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezésével, végzettségük, és/vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A szakemberek bemutatása során csatolandó:
Többet mutasson
— a szakmai tapasztalatot ismertető szakmai önéletrajz a szakember saját kezű aláírásával, valamint
— a szakemberek végzettségét, képzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolata. A részvételi jelentkezésben szereplő szakemberek esetén saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat megtétele is szükséges.
Amennyiben a részvételre jelentkező által bemutatott szakember már a részvételi jelentkezés benyújtásakor kamarai jogosultsággal és tagsággal rendelkezik úgy a szakember a képesítési minimumkövetelménynek és a szakmai gyakorlati időnek az igazolását a kamarai nyilvántartási szám közlésével is igazolhatja.
Többet mutasson
A szakemberek tekintetében a mérnöki kamara által regisztrált jogosultság meglétét (adott esetben) Ajánlatkérő ellenőrzi, erre tekintettel az igazolás benyújtása nem szükséges.
Amennyiben a részvételi felhívásban előírt végzettséggel egyenértékű végzettséggel/ képzettséggel kíván Részvételre Jelentkező a részvételi felhívásban foglalt minimumkövetelménynek eleget tenni, azaz a megfelelését igazolni, úgy Részvételre Jelentkező szíveskedjen jelentkezésében becsatolni az egyenértékűnek tekintett végzettséget/képzettséget igazoló Intézmény erre vonatkozó nyilatkozatát. Az egyenértékűség igazolásakor felhívjuk szíves figyelmüket a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény rendelkezéseire is.
Többet mutasson
M/3. A Kbt. 55. § (1) bekezdésének c) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének f) pontja alapján az előírt minőségbiztosítási rendszer bemutatása, annak bármely nemzeti rendszerben történő akkreditálását igazoló tanúsítvány csatolásával, ennek hiányában a szabványnak megfelelő, azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékainak
Többet mutasson
csatolásával a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdésének megfelelően.
M/4. a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés c) pontja alapján mutassa be a felhívás feladását megelőző 3 év éves átlagos statisztikai állományi létszámát és vezető tisztségviselőjét és a bemutatást kimutatással támassza alá.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan a Részvételre Jelentkező (közös részvétel esetén bármelyik Részvételre Jelentkező), ha nem rendelkezik:
M.1. a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, szerződésszerű teljesítéssel lezárt
M.1.1. olyan energetikai racionalizálást megcélzó tervezésre szóló referenciával/referenciákkal, mely/melyek tartalmaztak összesen 50 000 m² alapterületű épület vagy épületek (melyek közül legyen egy olyan épület, mely minimum 1 500 m² alapterületű ) gépészeti és építészeti felmérési tervének el készítését és melyek során dokumentálásra került a meglévő építészeti, gépészeti állapot, valamint minimum vázlattervi szinten megtervezésre és dokumentálásra került az építészeti, gépészeti célállapot; valamint tartalmazott részletes energetikai számításokat a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet szerint a kiinduló és célállapotokra.
Többet mutasson
A mindösszesen elvárt mennyiség szerint feladat elvégzése egy vagy akár több referenciából is származhat.
M.1.2. legalább 2 db energetikai korszerűsítéshez kötődő megvalósíthatósági tanulmány készítésére vonatkozó referenciával.
M.2. ha nem rendelkezik a következő szakemberekkel:
az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározott:
— 1 fő „Építészeti tervezési terület” megnevezésű szakmagyakorlási területen „É” szakterület/részszakterület jelölésű jogosultság szerinti képesítési minimumkövetelménnyel és szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakemberrel
— 1 fő „Építmények gépészeti tervezési szakterület” szakterület/részszakterület megnevezésű, „G” szakterület/részszakterület jelölésű jogosultság szerinti képesítési minimumkövetelménnyel és gyakorlati idővel rendelkező szakemberrel
— 1 fő „Építmények villamos tervezési szakterület” szakterület/részszakterület megnevezésű, „V” szakterület/részszakterület jelölésű jogosultság szerinti képesítési minimumkövetelménnyel és szakmai gyakorlati idővel rendelkező szakemberrel
— 1 fő „Szakági építésügyi műszaki szakértői szakterület építmények épületenergetikai szakértői részszakterület” szakterület/részszakterület megnevezésű, „SZÉS6” szakterület/részszakterület jelölésű (SZÉS6/SZÉSZ8; TÉ - a szakterület/részszakterület korábbi jelölése) épületek energetikai szakértés végzésére szóló jogosultság szerinti képesítési minimumkövetelménnyel és gyakorlati idővel rendelkező szakemberrel.
Többet mutasson
Az M.2. pont szerinti szakemberek több pozícióba is jelölhetőek.
M/3. építészeti tervezés vagy építőipari tervezés vagy ezen tevékenységekkel egyenértékű érvényességi területre vonatkozó ISO 9001 jelű nemzetközi szabvány szerinti vagy azzal egyenértékű, a részvételi határidő lejártakor érvényes minőségbiztosítási rendszertanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival.
Többet mutasson
M/4. a felhívás feladását megelőző három év valamelyikében legalább 15 fő éves átlagos statisztikai állományi létszámmal és 1 fő vezető tisztségviselővel.
A műszaki illetve szakmai alkalmasság tekintetében meghatározott alkalmassági minimumkövetelményeknek elegendő, ha Részvételre Jelentkező (közös részvétel esetén bármelyik Részvételre Jelentkező) felel meg figyelemmel a Kbt. 55. § (4) bekezdésében foglaltakra (együttes megfelelés).
Többet mutasson
Részvételre Jelentkezők legyenek figyelemmel a Kbt. 55. § (5) bekezdésében, illetve a Kbt. 55. § (6) bekezdésének a–b) pontjaiban foglaltakra.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi kötbér: Valamennyi projekt szerinti feladat teljesítését követően, a szerződés szerinti véghatáridő elmulasztása esetén a teljes szerződés szerinti, áfa nélkül számított nettó vállalkozói díj 1 % -a/nap minden késedelmes napra, amennyiben a késedelem olyan okból következik, amelyért nyertes Ajánlattevő felelős.
Többet mutasson
Megrendelő a 30 napot meghaladó késedelem esetén jogosult a szerződést felmondani.
Meghiúsulási kötbér: Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani, amennyiben a nyertes Ajánlattevő a szerződésben foglalt feladatok ellátására előírt határidőt olyan okból lépi túl 30 naptári nappal, melyért felelős, továbbá Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevő egyéb súlyos szerződésszegése miatt szünteti meg felmondással a vállalkozási szerződést, továbbá, ha nyertes Ajánlattevő a vállalkozási szerződést jogellenesen felmondja, az Ajánlatkérő meghiúsulási kötbérre jogosult, amelynek alapja a teljes (általános forgalmi adó nélküli) nettó vállalkozói díj, mértéke annak 20 %-a. A meghiúsulási kötbér érvényesítése a szerződésszerű teljesítés követelését kizárja.
Többet mutasson
Szakmai ajánlat illetve horizontális vállalások nem teljesítésének kötbére: Amennyiben a szerződésben foglalt feladatok teljesítése során a szakmai ajánlatban illetve a horizontális vállalásokban foglaltakat nem teljesíti, úgy a nem megfelelő teljesítéssel érintett szerződés szerinti, áfa nélkül számított nettó vállalkozási díj 3 %-nak megfelelő összegű kötbér Megrendelő részére történő megfizetésére köteles ajánlattevő.
Többet mutasson
Jótállási kötelezettség és időtartama: a szerződés hibátlan teljesítésért a szerződés teljesítésétől számított 24 hónapra szóló kötelezettség. A kiviteli terv hibája miatt mindaddig érvényesíthetőek a szerződésszegésből fakadó jogok, amíg a terv alapján kivitelezett szolgáltatás tervhibával összefüggő hibás teljesítése miatt jogok gyakorolhatók.
Többet mutasson
Előleg-visszafizetési biztosíték összege: Ajánlatkérő a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 57/A.§ (1) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint szállítói finanszírozás alkalmazása esetén legfeljebb a szerződés (szállítói finanszírozás keretében) elszámolható összege 30 %-nak megfelelő összegű előleget biztosít, a nyertes Ajánlattevő által előleg-visszafizetési biztosíték a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja részére történő rendelkezésre bocsátása mellett a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 57/A.§ (3) bekezdésében foglaltak szerint. Az előleg-visszafizetési biztosítékot óvadékként a Kbt. 126 § (6) bekezdésének b) pontjában foglaltak alapján az alábbiak szerint lehet rendelkezésre bocsátani:
Többet mutasson
— az előírt pénzösszegnek a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja fizetési számlájára történő befizetéssel vagy
— bank vagy biztosító által vállat garancia vagy
— banki készfizető kezesség biztosításával, vagy
— biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel vagy
— a gazdasági társaság vagy nonprofit szervezet szállító cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak kezességvállalása, vagy garanciaszervezet által vállalt kezesség, valamint az Áht. 92. § (1) bekezdése szerinti állami kezesség is elfogadható a szállítói előleg biztosítékaként.
Többet mutasson
A biztosítékok határidőre történő rendelkezésre bocsátása tekintetében az ajánlattételi szakaszban beadásra kerülő ajánlatban kell nyilatkozni a Kbt. 126. § (5) bekezdésében foglaltak szerint.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A pályázatok Támogatási Szerződéseiben meghatározott összegben és feltételek szerint áll rendelkezésre a fedezet. A szerződések összegeinek finanszírozása 100 %-ban a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP 7.9.0/12/A) keretéből származó vissza nem térítendő támogatásból, szállítói finanszírozási formában valósul meg a 4/2011 Korm. rendelet előírásainak figyelembevételével. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF.
Többet mutasson
A számlák a szerződésben meghatározott feladatok teljeskörű elvégzését követően a Megrendelő által kiállított teljesítésigazolással igazolt teljesítését követően benyújtott, szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák és mellékletei (kifizetési kérelem) hiánytalan beérkezését követően, szállítói finanszírozás keretében, a Közreműködő Szervezet által indított átutalással kerül kiegyenlítésre a mindenkor hatályos Támogatási Szerződésben foglaltakkal összhangban, figyelemmel a Kbt. 130. § (1) és (6) bekezdéseiben foglaltakra a Ptk. 6:130. § (1) bekezdéseiben foglaltak szerint.
Többet mutasson
Fizetési ütemezés: A vállalkozói díj pályázatonként két-számlával kerül elszámolásra egyösszegű átalányárban, mely a feladat végrehajtása során felmerülő minden költséget tartalmaz. Az első számla benyújtásának feltétele a Vállalkozási szerződésben meghatározott feladatok közül a pályázatonként benyújtott ütemterv alapján a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte és a Megrendelő általi teljesítés igazolása. A második számla benyújtásának feltétele a Vállalkozási szerződésben meghatározott valamennyi pályázat esetén a pályázatonként benyújtott ütemterv alapján a kiviteli tervek elkészítése illetve a feladatok 100 %-os teljesítése és a Megrendelő általi teljesítés igazolása. Amennyiben Vállalkozó szállítói előleget vett igénybe, a folyósított szállítói előleg összege mindkét számlából egyenlő arányban kerül jóváírásra.
Többet mutasson
Irányadó jogszabályok:
— Új Széchenyi Terv keretében KEOP 7.9.0/12 pályázati konstrukció pályázati felhívása és általános pályázati útmutatója. (Letölthető: http://www.nfm.hu/doc)
— az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet;
— az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. § (1) bekezdésének b) pontja;
— a 2007-2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet;
— RMT és CBA készítése során a 2014 - 2020 elszámolási időszakban az elszámolható költségek és támogatható tevékenységek tervezésénél „A Kormány 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelete a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről” című rendelete az irányadó;
Többet mutasson
— az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §;
— 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet és az energiahatékonyságról szóló 2012/27/EU irányelvek;
— 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről;
— 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról;
— 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről;
— 40/2002. (III. 21). Kormányrendelet a sajátos építményfajták körébe tartozó honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások szabályairól;
— 253/1997. (XII.20.) Kormányrendelet az országos településrendezési és építési követelményekről;
— CM (2002) 49 NATO Biztonság Politikai és kapcsolódó direktívák;
— 2009. évi CLV. törvény a minősített adat védelméről és kapcsolódó kormányrendeletek;
— a Magyar Honvédségre, illetve a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokra vonatkozó eltérő munkavédelmi követelményekről, eljárási szabályokról szóló 1/2009 (I.30.) HM rendelet;
— Egyéb, a tervezésre vonatkozó jogszabályok, előírások.
Ajánlatkérő a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 57/A. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint szállítói finanszírozás alkalmazása esetén legfeljebb a szerződés -szállítói finanszírozás keretében- projektenként elszámolható összegének 30 %-nak megfelelő összegű előleget biztosít, a nyertes Ajánlattevő által a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagja részére történő előleg-visszafizetési biztosíték rendelkezésre bocsátása mellett a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 57/A. § (3) bekezdésében foglaltak szerint. A szállítói előleget (előlegbekérő dokumentumon keresztül) a Vállalkozó közvetlenül a közreműködő szervezettől igényelheti a Megrendelő egyidejű értesítése mellett, figyelemmel a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet 57/A. § -ban foglaltakra is.
Többet mutasson
A részletes fizetési feltételeket a dokumentáció illetőleg szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Nincs rá lehetőség sem.
Egyéb különleges feltételek:
A horizontális szempontok érvényesítése érdekében nyertes Vállalkozó feladatát képezi az esélyegyenlőségi szempontok bemutatása és a horizontális vállalásokra vonatkozó intézkedési terv kidolgozása és Megrendelőnek való átadása a megvalósíthatósági tanulmány mellékleteként
Többet mutasson
1. Horizontális vállalások:
Megrendelő pályázatában vállalt horizontális vállalásai, tájékoztatásként, mely nem képezi nyertes ajánlattevő feladatának részét, azonban a nyertes vállalkozóval szemben elvárt horizontális vállalásokkal összefüggésben nyertes vállalkozót együttműködési kötelezettség terheli:
Többet mutasson
1. Esélyegyenlőségi munkatárs, felelős alkalmazása Megrendelő szervezetére vonatkozóan
2. Rugalmas munkaidő szervezés vagy csúsztatható munkakezdés lehetősége Megrendelő szervezetére vonatkozóan
3. A megvalósításban közhasznú foglalkoztatási programelem fejlesztésre vonatkozóan
4. Fenntarthatósági tervvel vagy programmal (Local Agenda 21) rendelkezik vagy vállalja elkészítését Megrendelő szervezetére vonatkozóan
5. Partnerség építés a projekttervezés és végrehajtás során Megrendelő szervezetére vonatkozóan
6. Újrahasznosított papír használat az irodai és nyomdai munkák során fejlesztésre vonatkozóan
Vállalkozónak a környezeti fenntarthatóság biztosítása érdekében az alább speciális horizontális vállalásokat kell teljesítenie, az alábbiak szerint:
— a környezeti elemek kímélése, takarékos használata;
— a hulladékkeletkezés csökkentése;
— újrapapír használata az irodai munkák során
— az előállított anyagok újrafelhasznált papíron kerülnek kétoldalas formában kinyomtatásra;
— az elektronikus kommunikáció előtérbe helyezése a papíralapú helyett;
— a környezettudatos magatartás fenntartása mind a munkavállalók, mind a szolgáltatásban partnerként résztvevők esetében.
— Legalább egy fő közhasznú foglalkoztatott alkalmazása a szerződés időtartama alatt.
— Vállalkozónak feladata a Megrendelő által pályázatában a fejlesztésekre vonatkozó vállalt horizontális vállalások kidolgozása az RMT és a Tervezés vonatkozó fejezeteiben.
2. Vállalkozó köteles betartani a honvédségi területen történő munkavégzés alábbi szabályait:
a) Az érintett intézménybe/objektumba történő belépés csak belépési engedéllyel rendelkezők részére lehetséges.
Belépési engedély biztosításához a helyszíni vizsgálat megkezdése előtt az érintett intézmény/objektum vezetője részére az alábbi adatok írásban történő leadása szükséges:
— személyi adatok (név, születési hely, év, anyja neve, szem. ig. sz.)
— gépjárművek adatai (típus, szín, rendszám)
b) Belépési engedéllyel nem rendelkező személyeknek, illetve járműveknek az intézmény/objektum területére történő beengedését a katonai szervezet megtagadja, ezért a Vállalkozó többletköltséget nem számíthat fel, akadályoztatást nem eszközölhet.
c) Vállalkozó részéről az érintett intézményben/objektumban csak olyan munkavállaló tartózkodhat, aki a Vállalkozó, illetve alvállalkozója alkalmazásában áll, betartva az intézményre/objektumra vonatkozó rendszabályokat.
d) Vállalkozó a munkaterületre történő ki-be közlekedése során a közlekedési és a kapcsolódó balesetvédelmi-, munkavédelmi előírásokat kötelesek betartani és alkalmazottaival betartatni.
e) Vállalkozó vállalja, hogy az érintett katonai szervezet alaprendeltetésében meghatározott feladatai végrehajtása során a Vállalkozó helyszíni vizsgálatait időszakonként akadályozhatja. A ténylegesen felmerült akadályoztatás időpontját és időtartamát az érintett katonai szervezet kijelölt képviselője igazolja.
Többet mutasson
f) Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a helyszíni vizsgálat „működő intézményben/objektumban” történik, ezért a munkáját úgy szervezi és végzi, hogy az a lehető legkisebb mértékben zavarja az ott lévő állományt.
g) Megbízott/Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy mind maga, mind pedig összes alvállalkozója megfelelően biztosítja az összes, birtokában lévő, illetve a szerződés időtartama alatt vagy annak lezárása után tudomására jutó minősített információ védelmét.
Többet mutasson
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet.
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
A gyorsított eljárás indokolása:
Ajánlatkérő „Megvalósíthatósági tanulmány készítése és tervezési feladatok elvégzése” a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal KEOP 7.9.0/12/A konstrukcióban támogatást nyert pályázat keretében nyert támogatást és a Támogatási szerződés 5.12.2014-én került megkötésre.
Többet mutasson
A Támogatási szerződés előírásai szerint valamennyi pályázat esetén mind a megvalósíthatósági tanulmánynak, mind a kiviteli terveknek el kell készülnie legkésőbb 31.8.2015-ig, oly módon, hogy azt a közreműködő szervezet is jóváhagyja.
A feladat összetett, sok helyszínt, ingatlant érint egyidejűleg és az időszükséglete ezáltal legalább 3 hónap.
A feladat megvalósítására a Támogatási Szerződésben meghatározott időtartam nem teszi lehetővé egyéb közbeszerzési eljárásfajta választását, tekintettel arra, hogy a feladatok megvalósíthatósága, azaz maga a tervezési, megvalósíthatósági tanulmánykészítési feladatok időigénye nem lenne biztosított, erre tekintettel indokolt a gyorsított eljárás alkalmazása.
Többet mutasson
A felhívások elküldésének időpontja: 2015-04-27 📅
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Ajánlati ár (pályázatonként és feladatonként megadva, mindösszesen bruttó HUF) (80)
2. Tervezés menedzsment terv (20)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK22489
Ajánlatkérő neve: HM Védelemgazdasági Hivatal
Nemzeti nyilvántartási szám: AK03174
Ország: Németország 🇩🇪
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Tomka Barnabás
Internetcím: www.honvedelmibeszerzes.kormany.hu 🌏
Név: Laczkó Ügyvédi Iroda
Postacím: Váci út 19.
Postai irányítószám: 1139
Kapcsolattartó pont: dr. Laczkó Katalin, ügyvéd
Telefon: +36 18009171 📞
E-mail: laczko.katalin@lkdr.hu 📧
Fax: +36 18009170 📠
Név: HM Beszerzési Hivatal
Postacím: Dózsa György út 51. II. épület fszt. 17.
Postai irányítószám: 1134
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
További információk
1.) A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. A Kbt. 49. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy a dokumentációt részvételre jelentkezésenként legalább egy részvételre jelentkezőnek vagy a jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton le kell tölteni.
Többet mutasson
2.) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk, a dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja:
A dokumentációt elérését Ajánlatkérő elektronikus úton teszi lehetővé, elérhető az alábbi címről tölthető le: www.honvedelmibeszerzes.kormany.hu
A letöltést követően Részvételre jelentkezőnek regisztrációs adatlapon kell visszajeleznie az alábbiakban megjelölt faxszámra +36 1 800 9170 megküldéssel, hogy a Dokumentációt letöltötte. A regisztrációs adatlap az alábbiakat kell, hogy tartalmazza: Eljárás tárgya, Részvételre jelentkező neve, e-mail, fax, és kapcsolattartó elérhetősége.
Többet mutasson
Az érvényes részvételi jelentkezés feltétele a Dokumentáció letöltés útján történő átvétele (elektronikus úton történő elérése), amelynek igazolására szolgál a regisztrációs adatlap ajánlatkérő részére történő megküldése.
3.) A Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő előírja, hogy részvételre jelentkező tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
Többet mutasson
4) A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. Ajánlatkérő a Korm. rendelet 14.§ (5) bekezdése és a 17.§ (1) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a Korm. rendelet 18. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja - figyelemmel a 18. §-ban és 20. §-ban foglaltakra is -, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást elfogadja a Korm. rendelet 14.§ (1) bekezdésében és a 15. § (1)-(3) bekezdésében foglalt egyéb igazolási módok helyett, azonban az Ajánlattevőnek külön kell igazolnia a szerződés teljesítésére való alkalmasságát azon alkalmassági követelmények tekintetében, amelyeknél az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását.
Többet mutasson
5) Az ajánlatkérő a részvételi jelentkezések elbírálása során a Kbt. 67. §-ban meghatározottak szerint biztosítja a hiánypótlást, illetve kér felvilágosítást. Ajánlatkérő tájékoztatja T. részvételre jelentkezőket, hogy a Kbt. 67. § (5) bekezdés második mondata szerinti, újabb hiánypótlásra vonatkozó korlátozást előír.
Többet mutasson
6) A részvételre jelentkezésnek tartalmaznia kell a részvételre jelentkező a Kbt. 40.§ (1) bekezdés a) és b) pontjai, valamint a Kbt. 60. § (5) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis-, vagy középvállalkozásnak minősül-e.
Többet mutasson
7) A részvételre jelentkezéseket írásban, zárt csomagolásban, 1 (egy) nyomtatott példányban, valamint - a közbeszerzési eljárás szabályosságának figyelemmel kísérése miatt - 1 (egy) elektronikus példányban (CD-n vagy DVD-n) kéri benyújtani közvetlenül vagy postai úton az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a részvételi határidő lejáratát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből, késedelmes érkezéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. A külső csomagoláson fel kell tüntetni a következő szöveget: „Megvalósíthatósági tanulmány készítése és tervezési feladatok elvégzése”, „beszerzés azonosító: 67003/14-21/80” „Nem bontható fel a részvételi határidő lejártáig”. A nyomtatott és az elektronikus példány közti eltérés esetén a nyomtatott példány az irányadó.
Többet mutasson
8) A részvételre jelentkező köteles csatolni a részvételre jelentkezéshez a részvételre jelentkező, illetőleg a Kbt. 55.§ (5) bekezdés szerinti szervezet/személy esetében részvételi jelentkezést aláíró cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldányát, ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját egyszerű másolatban. Amennyiben a részvételi jelentkezést nem a cégjegyzésre jogosult írja alá, csatolni kell a meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza.
Többet mutasson
9) Részvételre jelentkezőnek be kell nyújtani egy nyilatkozatot, melyben kijelenti, hogy az ajánlatában megnevezett pénzügyi intézményeken túl, más pénzügyi intézménynél nem vezet bankszámlát.
10) A részvételi jelentkezésnek felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a részvételre jelentkező nevét és székhelyét/lakóhelyét.
11) A külföldi letelepedésű (székhelyű) részvételre jelentkezőnek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell benyújtani arról, hogy a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4 §. meghatározott igazolásokat az adott ország mely hatósága jogosult kiállítani és az igazolásokat azzal összhangban - felelős magyar fordításban - kell benyújtani.
Többet mutasson
Tekintettel arra, hogy az eljárás nyelve magyar, minden idegen nyelven kiállított igazolás/dokumentum mellé csatolni kell vagy azok hiteles magyar nyelvű fordítását, vagy a ajánlattevő általi felelős fordítást a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerint. A fordítás tartalmának helyességéért részvételre jelentkező felelős.
Többet mutasson
12) Közös részvételi jelentkezés esetén a Kbt. 25. §-ára figyelemmel kell eljárni. A közös részvételi jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezőknek a jelen eljárásban teljes jogkörrel képviselő részvételre jelentkezőt kell megjelölni, és a részvételi jelentkezéshez csatolniuk kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló, a szerződés mellékletét képező megállapodást. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 25. § (7) bekezdésére, mely szerint a közös részvételi jelentkezést benyújtók személyében a részvételi határidő lejárta után változás nem következhet be.
Többet mutasson
13) Részvételi jelentkezések benyújtása
Személyes benyújtás esetén:
Neve: Honvédelmi Minisztérium
Beszerzési Hivatal
Címe: 1134 Budapest Dózsa György út 51. II. épület földszint 17.
HM Beszerzési Hivatal dokumentáció átvevő helyiségben
(Ajánlatkérő felhívja a tisztelt Részvételre Jelentkezők figyelmét, hogy a részvételi jelentkezés jelen pontjában megjelölt helyre történő leadása az ajánlatok beérkezésének időpontja. A megjelölt helyre történő beléptetés időt igényel, ezért a beléptetés időigényét figyelembe venni szíveskedjenek. A részvételi jelentkezés benyújtásának pontos időpontja az átvételi helységben elhelyezett, közép európai idő szerint beállított óra alapján kerül megállapításra.)
Többet mutasson
Részvételi jelentkezések leadása: Munkanapokon 8:00–12:00 között, a részvételi határidő napján a részvételi határidőig.
Az átvétel során az átvevő az átvétel pontos időpontját rávezeti a jelentkezést tartalmazó zárt borítékra, ami igazolja az átvételt.
Postai feladás esetén:
Címe: 1555 Budapest Pf.: 74.
Amennyiben a részvételi jelentkezést Részvételre jelentkező postai úton küldi meg Ajánlatkérő részére minden esetben ezt a postacímet használja.
Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkezők figyelmét arra, hogy amennyiben jelentkezését postai úton küldi meg úgy vegye figyelembe, hogy a HM belső elosztási ügyrendjéből adódóan a jelentkezésnek a postafiókból az Ajánlatkérőhöz történő megérkezése akár több munkanapot is igénybe vehet.
Többet mutasson
Az Ajánlatkérő a jelentkezést akkor tekinti határidőre benyújtottnak, ha a részvételi határidőre és jelen pontban megadott - a benyújtási módnak megfelelő - címre beérkezett.
A késve beérkező jelentkezések érvénytelenek. Postai úton történő megküldés esetében a küldemény elveszéséből, késedelmes kézbesítéséből származó valamennyi kockázat kizárólag a Részvételre jelentkezőt terheli.
14) Az ajánlatok értékelése az ajánlattételi szakaszban:
Ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban beérkező ajánlatokat a részvételi felhívásban rögzített értékelési részszempontok szerint, a Kbt. 71. § (2) bekezdés b) pontja alapján értékeli.
Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10
Az értékelést az 1. részszempont esetében – ajánlati ár (bruttó HUF) – az értékarányosítás elvével végzi az ajánlatkérő, azaz a legkedvezőbb (legalacsonyabb érték) megajánlás kapja a maximális pontszámot a többi megajánlás a vállalás alapján ehhez képest arányosan kevesebb pontot kap.
Többet mutasson
Az értékelés a 2. részszempont - Tervezés menedzsment terv (Szakmai ajánlat): Közbeszerzési Hatóság útmutatója az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról III.B fejezet I. pontja szerinti „Pontozás” Ajánlattevőnek ajánlatukban szakmai ajánlatot (megvalósítási terv) szükséges benyújtani, melyet az Ajánlati dokumentációban részletezett tartalom szerint kell összeállítani.
Többet mutasson
15) A szerződéskötés feltétele, hogy a felhívás III.2.3. M.2. pontjában felsorolt szakembereknek szerepelnie kell a Magyar Mérnöki Kamarai (www.mmk.hu) vagy a Magyar Építész Kamarai (www.mek.hu) névjegyzékben. Részvételre Jelentkezőnek a jelentkezés benyújtásakor nyilatkoznia
Többet mutasson
kell arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani, továbbá arról, hogy az általa bevont szakértő a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig és a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog, illetve, hogy tudomásul veszi, hogy a nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124.§ (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Ajánlatkérő a szerződést, továbbá az érintett szakértőnek a szakmai önéletrajzában szükséges vállalnia, hogy a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig, illetve a szerződés időtartam alatt rendelkezni fog.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az előírt jogosultságot a kihirdetett nyertes Ajánlattevő vonatkozásában a szerződéskötést megelőzően a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építészeti Kamara honlapjáról ellenőrzi, ezért a szakmai önéletrajzban az értékelés megkönnyítése érdekében feltüntethető a szakember kamarai nyilvántartási száma és a jogosultság megszerzésének időpontja, ha a szakember a nyilvántartásban a jelentkezés időpontjában nem szerepel, akkor Ajánlattevő nyertességének kihirdetését követően a jogosultságot igazoló okirat másolatának bemutatása szükséges.
Többet mutasson
16) Nyertes ajánlattevő kötelezettséget vállal és szavatol azért, hogy az Ajánlatkérő a teljesítés során keletkező valamennyi szerzői jogi védelem alá eső alkotáson területi korlátozás nélküli, határozatlan idejű, kizárólagos és harmadik személynek átadható felhasználási jogot szerezzen. A nyertes Vállalkozó biztosítja továbbá, hogy a vállalkozói szerződés alapján a Megrendelő jogot szerez a szerzői jogi védelem alá eső alkotások (tervek) átdolgozására. A Vállalkozó külön szavatol azért, hogy az átadásra kerülő dokumentumok egyes elemeinek felhasználásával kapcsolatban harmadik személyek szerzői vagy személyiségi jogi alapon a Megrendelővel szemben igényt nem érvényesítenek.
Többet mutasson
17) Részvételre jelentkezőnek szándéknyilatkozatot kell benyújtania, hogy a szerződés megkötésének időpontjára káreseményenként min. 50 000 000 HUF és évenkénti min. 100 000 000 HUF fedezeti értékű, érvényes, tervezési és megvalósíthatósági tanulmány készítés tevékenységre vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással rendelkezni fog.
Többet mutasson
18) A jelen felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és az ajánlati dokumentáció rendelkezései az irányadóak.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2015/S 060-105282 (2015-03-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2015-09-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 276 323 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: http://honvedelmibeszerzes.kormany.hu 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-09-18 📅
Közzététel dátuma: 2015-09-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 184-334695
Hirdetményre hivatkozik: 2015/S 60-105282
HL-S szám: 184
További információk
HMEI Zrt. Nem tartozik a törvény hatálya alá; TSPC Kft. mikrovállalkozás. 1. Studio IN-EX Kft.; TEMESVÁRI Tervező Kft. közös ajánlattevők: Studió IN_EX Kft. H – 1117 Budapest, Szerémi út 7/b. TEMESVÁRI Tervező Mérnökiroda Kft. H – 1119 Budapest, Fehérvári út 83/A. 2. Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.; TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft. közös ajánlattevők: HMEI Zrt. H – 1101 Budapest, Salgótarjáni út 20. TSPC Kft. H – 9011 Győr, Ezerjó út 10. 3. Top-Kvalitás Kft. H- 2800 Tatabánya, Bakony u. 1/1.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2015-08-18 📅
Név: Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.; TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft.
Postacím: HMEI Zrt. – Salgótarjáni út 20.; TSPC Kft. – Ezerjó út 10.
Postai város: Budapest; Győr
Postai irányítószám: 1101; 9011
Ország: Magyarország 🇭🇺
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Forrás: OJS 2015/S 184-334695 (2015-09-18)