MKB10/2015 Papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása 2015. évre, szolgáltatás-megrendelési szerződés keretében, a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 22. § (1) bekezdés alapján
Országos Környezetvédelmi ésTermészetvédelmi Főfelügyelőség
Magyarország közigazgatási területén keletkező papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása 2015. évre szolgáltatás-megrendelési szerződés keretében, a környezetvédelmi termékdíjról szóló, 2011. évi LXXXV. törvény 22. § (1) bekezdés alapján.
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2015-11-05. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2015-09-18.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
- • Hamburger Hungária Kft.
- • Hamburger Hungária Konzorcium (A.K.S.D. Kft. – Duparec Kft. – Fe-Group Invest Zrt. – Hamburger Hungária Kft. – NHSZ Tatabánya Zr
- • Papírbegyűjtő Konzorcium (Asco Hungaria Kft. – Biomark 2000 Kft. – Méh Hulladékgazdálkodási Zrt.)
- • Hulladék ártalmatlanítása és kezelése › Hulladék-újrafeldolgozási szolgáltatások
- • Hulladék ártalmatlanítása és kezelése › Hulladékszállítási szolgáltatások
- • Hulladékgyűjtési szolgáltatások › Háztartásihulladék-gyűjtési szolgáltatások
- • Magyarország › Alföld és Észak
- • Magyarország › Dunántúl
- • Magyarország › Extra-Regio NUTS 1
- • Magyarország › Közép-Magyarország
Beszerzési előzmények
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2015-09-18 | Ajánlati felhívás |
| 2015-10-27 | További információk |
| 2016-02-26 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Ajánlati felhívás (2015-09-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
A beszerzés teljes értéke: 282 712 500 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások 📦
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás egy vagy több tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Országos Környezetvédelmi ésTermészetvédelmi Főfelügyelőség
Postacím: Mészáros utca 58/a.
Postai irányítószám: 1016
Postai város: Budapest
Kapcsolat
E-mail: dr.lakatos.orsolya@oktf-nhi.gov.hu 📧
Telefon: +36 707771203 📞
Fax: +36 12100404 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-09-18 📅
Benyújtási határidő: 2015-11-05 📅
Közzététel dátuma: 2015-09-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 184-334307
HL-S szám: 184
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A rész száma: 1
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 1.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 1.
Mennyiség vagy érték: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 50 260 000 kg + 25 % mennyiségben.
A rész száma: 2
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 2.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 2.
A rész száma: 3
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 3.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 3.
A rész száma: 4
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 4.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 4.
Mennyiség vagy érték: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 16 940 000 kg + 25 % mennyiségben.
A rész száma: 5
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 5.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 5.
A rész száma: 6
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 6.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 6.
A rész száma: 7
A rész elnevezése: Lakossági gyűjtésből származó papír csomagolási hulladék hasznosítása 1.
Rövid leírás: Lakossági gyűjtésből származó papír csomagolási hulladék hasznosítása 1.
Mennyiség vagy érték: Lakossági gyűjtésből származó papír csomagolási hulladék hasznosítása 9 480 000 kg + 25 % mennyiségben.
A rész száma: 8
A rész elnevezése: Lakossági gyűjtésből származó papír csomagolási hulladék hasznosítása 2.
Rövid leírás: Lakossági gyűjtésből származó papír csomagolási hulladék hasznosítása 2.
Mennyiség vagy érték:
Hivatkozási szám: MKB10/2015
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Eljárás
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2015-11-05 📅
A bontás helye: Darázs és Társai Ügyvédi Iroda, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 31.
Hely: Darázs és Társai Ügyvédi Iroda, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 31.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § (1)-(4) bekezdése szerint.
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Ellenszolgáltatás összege (nettó HUF/kg) (90)
2. A közelség elve alapján a hasznosítás helye a gyűjtési tevékenységre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedély területi hatályán belül esik (Igen/Nem) (10)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK19084
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Hulladékgazdálkodás Közbeszerzési és Szakmai Főosztály
dr. Lakatos Orsolya
Internetcím: www. szelektivinfo.hu 🌏
Név: Darázs és Társai Ügyvédi Iroda
Postacím: Ajtósi Dürer sor 31.
Postai irányítószám: 1146
Kapcsolattartó pont: dr. Daragó Máté
Telefon: +36 302991723 📞
E-mail: mate.darago@darago.hu 📧
Fax: +36 14609877 📠
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Hivatkozás
Dátumok
Kezdeti időpont: 2015-11-15 📅
Végdátum: 2016-05-31 📅
Kezdeti időpont: 2015-12-15 📅
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: MKB10/2015
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § (3) és (4) bekezdésének megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2015/S 184-334307 (2015-09-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Magyarország közigazgatási területén keletkező papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása 2015. évre szolgáltatás-megrendelési szerződés keretében, a környezetvédelmi termékdíjról szóló, 2011. évi LXXXV. törvény 22. § (1) bekezdés alapján.1. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 50 260 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;2. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 50 260 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;3. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 50 260 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;4. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 16 940 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;5. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 16 940 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;6. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 16 940 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;7. rész: Lakossági hulladék gyűjtéséből származó papír csomagolóanyag hasznosítása 9 480 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;8. rész: Lakossági hulladék gyűjtéséből származó papír csomagolóanyag hasznosítása 9 480 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;1 167 180 000
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások 📦
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás egy vagy több tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Országos Környezetvédelmi ésTermészetvédelmi Főfelügyelőség
Postacím: Mészáros utca 58/a.
Postai irányítószám: 1016
Postai város: Budapest
Kapcsolat
E-mail: dr.lakatos.orsolya@oktf-nhi.gov.hu 📧
Telefon: +36 707771203 📞
Fax: +36 12100404 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-09-18 📅
Benyújtási határidő: 2015-11-05 📅
Közzététel dátuma: 2015-09-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 184-334307
HL-S szám: 184
További információk
1. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos információk:
A dokumentációt az ajánlatkérő a gazdasági szereplők e-mailben tett igénybejelentését követően elektronikus formában – az igénybejelentés során megadott elektronikus levelezési címre – e-mail útján megküldve biztosítja, a Kbt. 49. § (5) bekezdésében meghatározott módon. Igénybejelentés jelen felhívás I.1. pontjában (A dokumentáció és a kiegészítő iratok a következő címen szerezhetők be) meghatározott e-mail címen (mate.darago@darago.hu) tehető, munkanapokon 9:00 és 15:00 óra között, az ajánlattételi határidő napján 9:00–10:00 óráig. A dokumentáció igénylése esetén az ajánlattevőknek meg kell adniuk az alábbi adatokat: cég neve, székhelye, valamint az eljárással kapcsolatban a kapcsolattartó neve, telefon és telefax száma, valamint e-mail címe. Az ajánlati dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie.
2. Az ajánlatkérő az ajánlattételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti.
— Ajánlati biztosíték összegszerűen meghatározott mértéke: 1-3. sz. részek esetében részenként 1 000 000,- Ft, 4-6. rész esetében részenként 500 000,- Ft, 7-8. sz. részek esetében részenként 150 000,- Ft.
— Az ajánlati biztosíték nyújtásának feltételei: az ajánlati biztosítékot az ajánlattételi határidő lejártáig az ajánlatkérő Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00287261-00000000 számlájára kell befizetni vagy átutalni. Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni az eljárást megindító felhívás Európai Unió Hivatalos Lapja szerinti számát, valamint az „MKB10/2015 papír eljárás -ajánlati biztosíték xxx részre” (ahol xxx: az adott rész száma) közlemény feltüntetésével történjen.
— Átutalás esetén akkor érvényes az ajánlati biztosíték, ha az ajánlatkérő számláján az ajánlati biztosíték teljes összege legkésőbb az ajánlatok benyújtásának határidejéig az adott részre vonatkozóan beazonosítható módon jóváírásra kerül. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. §. (2) bekezdésének megfelelően teljesíthető. Az átutalás megtörténtéről szóló eredeti banki igazolást vagy eredeti bank vagy biztosító által kiállított garancianyilatkozatot vagy a biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvényt az ajánlathoz kell mellékelni.
— Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség lejártának időpontjáig kell érvényben maradnia.
— Az ajánlatkérő az ajánlati biztosítékot a Kbt. 59. §. (5) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint fizeti vissza.
— Az ajánlattevőt az ajánlati biztosíték szolgáltatásáért semmilyen költségtérítés, illetve kamat nem illeti meg.
3. Ajánlatkérő az írásbeli összegzést az ajánlatok felbontásától számított 60 napon belül küldi meg ajánlattevőknek.
A szerződéskötés tervezett időpontja: A Kbt. 124. § (6) bekezdése szerint, a szerződés annak megkötésével lép hatályba.
4. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a III.2.2) P/1-P/2 pontjaiban, valamint a III.2.3) M/1-M/4 pontjaiban meghatározott alkalmassági követelmények a minősített ajánlattevők jegyzékénél szigorúbb követelményeket tartalmaznak.
5. Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 67. § foglaltak szerint teljes körűen, korlátozások nélkül biztosítja.
6. Ajánlatkérő a Kbt. 45. § alapján biztosítja a kiegészítő tájékoztatás lehetőségét.
7. Az ajánlat benyújtására vonatkozó formai követelmények:
— Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget, kockázatot ajánlattevőnek kell viselnie. Ajánlattevőt az ajánlat elkészítéséért külön díjazás nem illeti meg, kivéve a Kbt. 165. § (2) bekezdésével kapcsolatos esetet.
— Az ajánlatot írásban és zártan, az ajánlati felhívás irányadó kapcsolattartási pontjában megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig.
— A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.
— A postázási késedelem kockázatát ajánlattevő viseli.
— Az ajánlatokat 1 eredeti példányban papír alapon, továbbá 1 darab, a papír alapon benyújtott példánnyal mindenben megegyező elektronikus másolati példányban elektronikus adathordozón (CD, DVD) kell benyújtani a Kbt. 61. § (1) bekezdésben, valamint az ajánlati dokumentációban foglalt formai feltételek szerint.
— Az eredeti papír alapú példány borító lapján jól olvashatóan fel kell tüntetni az „EREDETI” megjelölést. A borítékra az „Papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása”, valamint a „Nem bontható fel az ajánlatok hivatalos bontási eljárásának megkezdése előtt!” feliratot kell feltüntetni.
— Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy kapacitást (erőforrást) nyújtó szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek vagy személyeknek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontja szerinti szakemberek maguk kötelesek aláírni az őket bemutató (képzettséget igazoló okiratot, bizonyítványt), illetve a rendelkezésre állásukat bizonyító iratot.
— A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás során Ajánlatkérő által előírt dokumentum – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújtható. Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja szerinti kezességvállalásról szóló nyilatkozat, valamint a Kbt. 59. § (2) bekezdésében az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását igazoló garanciavállaló nyilatkozat vagy kötelezvény eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását írja elő. Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
8. Az ajánlatnak tartalmazni kell oldalszámokkal megjelölt tartalomjegyzéket, valamint felolvasólapot. A felolvasólap kötelező tartalmi eleme: ajánlattevő neve, székhelye, valamint az ajánlatának bírálati szempontok szerinti, mennyiségileg értékelhető tartalmi elemei.
9. Az ajánlatnak tartalmaznia kell:
— amennyiben az ajánlattevő vonatkozásában folyamatban levő változásbejegyzési eljárás van folyamatban, a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. § alapján;
— az ajánlatot aláíró valamennyi személy ajánlati felhívás feladásától számított 60 napnál nem régebbi érvényes aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási-mintáját;
— a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást;
— a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot, amelynek tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a felhívás valamennyi feltételére, a szerződés megkötésére és teljesítésére, továbbá a kért ellenszolgáltatásra;
— a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatot arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (Kktv.) szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e;
— az ajánlattevő a Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján köteles megjelölni az ajánlatában a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ajánlattevő által ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni,
a vonatkozó nyilatkozatokat nemleges tartalommal is meg kell tenni;
— a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti cégszerűen aláírt nyilatkozatot;
— A Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek, ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani;
— az adott tevékenységre vonatkozó (1-6. számú részek esetén EWC 15 01 01 besorolásba tartozó hulladékok gyűjtése/hasznosítása, 7-8. számú részek esetén EWC 15 01 01, EWC 20 01 01 besorolásba tartozó hulladékok hasznosítása) környezetvédelmi hatóság által kiállított érvényes hulladékgazdálkodási engedély másolatát:
Ajánlattevő ajánlata érvénytelen, amennyiben nem rendelkezik:
— Az 1.-3. sz. részek esetében: részenként legalább 62 825 tonna/év, a 4-6. sz. részek esetében: részenként 21 175 tonna/év EWC 15 01 01 besorolásba tartozó hulladékok gyűjtésére és hasznosítására vonatkozó környezetvédelmi hatóság által kiadott érvényes engedéllyel valamint az adott telephelyre vonatkozó érvényes működési engedéllyel.
— A 7-8. sz. részek esetében: részenként legalább 11 850 tonna/év EWC 15 01 01, EWC 20 01 01 besorolásba tartozó hulladékok hasznosítására vonatkozó környezetvédelmi hatóság által kiadott érvényes engedéllyel, mely teljesülhet részenként a fenti EWC kódokra külön-külön vagy együttesen is, valamint az adott telephelyre vonatkozó érvényes működési engedéllyel.
Amennyiben egy ajánlattevő egynél több részre tesz ajánlatot, úgy olyan engedélyt/engedélyeket kell ajánlatához értelemszerűen csatolnia, amelyek a megpályázott részekhez igazodó teljes (összeadott) mennyiséget lefedi(k). Ajánlatkérő az ajánlat benyújtásakor a már meglévő engedélyt/ engedélyeket/ határozatot kéri benyújtani.
Minden, az ajánlatban megjelölt gazdasági szereplőnek beleértve az ajánlattevő(k)nek, alvállalkozó(k)nak, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)nek azoknak az engedélyeknek a másolatát kell teljes körűen benyújtania, amelyek a szerződés teljesítése során általuk elvégzett tevékenységhez szükségesek.
Az ajánlatban megjelölt összes gazdasági szereplő- beleértve az ajánlattevő(k)et alvállalkozó(k)at, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)et – köteles csatolni azoknak az engedélyeknek a másolatát, amelyek a szerződés teljesítése során a közbeszerzés tárgyát képező általa elvégzett tevékenységhez szükségesek.
A fentiekben hivatkozott hulladékgazdálkodási engedély(eke)t közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevőnek kell csatolnia, tehát valamennyi közös ajánlattevőnek közvetlenül részt kell vennie a papír csomagolási hulladékok gyűjtésében és/vagy hasznosításában. Ajánlatkérő a már meglévő, érvényes engedélyek másolatának benyújtását írja elő.
— technológiai leírást az alábbiak szerint:
Az 1-3. részek esetében a technológia ismertetését az alábbiak szerint:
A technológia ismertetője tartalmazza a papír csomagolási hulladékok (EWC 15 01 01) gyűjtésére és hasznosítására vonatkozó részletes technológiai leírást, amely legalább tartalmazza a csomagolási hulladék gyűjtését, majd a válogatást követően a hasznosító üzembe történő eljuttatását, a beérkezést követő mérlegelésen át a teljes hulladékkezelés folyamatát (hulladék útjának bemutatása). Ennek keretében a technológiai leírás tartalmazza a hulladékválogatósor és bálázó alkalmazásának részletes ismertetését.
Továbbá a technológiai leírás tartalmazza az alkalmazott hasznosítási technológia jellemzőit a fő áram (papír csomagolási hulladék) tekintetében és a papír csomagolási hulladék feldolgozása közben keletkező hulladék frakciók (pl. maradék papírrost, reject, copf, iszapok) képződési technológiájának tekintetében egyaránt, az alábbi pontok szerint részletezve:
— a technológiai bemutatása folyamatábrával,
— a technológia bemutatása anyagmérleggel,
— a technológia bemutatása szöveges leírással.
Az ismertető térjen ki az alkalmazott technológiai gépsor/berendezés műszaki paramétereire, különös tekintettel a műszaki kapacitás adatokra, a tervezett éves üzemóra számára.
Ismertesse az előállított termék(ek) további felhasználási lehetőségeit.
A technológiai leírás tartalmazza továbbá a telephely leírását és a telephelyre vonatkozóan be kell mutatni a telephelyet ahol a gyűjtést, hasznosítást végzik (vázrajzzal és fotóval illusztrálva)
A technológiai leírásnak valamennyi fenti elemet tartalmaznia kell.
A 4-6. részek esetében a technológia ismertetését az alábbiak szerint:

A technológiai leírás tartalmazza továbbá a telephely leírását. A telephelyre vonatkozóan be kell mutatni a telephelyet ahol a gyűjtést, hasznosítást végzik (vázrajzzal és fotóval illusztrálva)

A 7-8. részek esetében a technológia ismertetését az alábbiak szerint:
A technológia ismertetője tartalmazza a papír csomagolási hulladékok (EWC 15 01 01, EWC 20 01 01) hasznosítására vonatkozó részletes technológiai leírást, amely legalább tartalmazza a csomagolási hulladék hasznosító üzembe történő beérkezését, a beérkezést követő mérlegelésen át a teljes hulladékkezelés folyamatát (hulladék útjának bemutatása). Ennek keretében ismertesse az alkalmazott technológiát, jellemzőit.

A technológiai leírás tartalmazza továbbá a telephely leírását. A telephelyre vonatkozóan be kell mutatni a telephelyet ahol a hasznosítást végzik (vázrajzzal és fotóval illusztrálva)

— Az ajánlati felhívás M/2 alkalmassági kritérium esetében, amennyiben az eszköz, berendezés, műszaki felszereltség bérleti szerződés, vagy lízing szerződés alapján áll ajánlattevő rendelkezésére, a rendelkezésre állás igazolásához a fentieken túl szükséges még, hogy ajánlattevő igazolja, hogy nincs elmaradás a bérleti díj, lízingdíj fizetésével. Ajánlattevő az elmaradás hiányát a legutolsó bérleti díj/lízingdíj befizetését igazoló másolattal, vagy a bérbeadó, lízingbeadó ilyen tartalmú nyilatkozatával igazolja;
— Közös ajánlat (konzorcium) esetében – a Kbt. 25. §-nak figyelembe vételével – az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló, minden fél által cégszerűen aláírt megállapodás (konzorciális megállapodás) egyszerű másolati példányát részenként, amely tartalmazza
— az ajánlattevők közötti, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök és feladat-megosztás bemutatását,
— az ajánlattevők által külön-külön vállalt szerződés szerinti teljesítés százalékos arányát, és ezen százalékos arány szerinti mennyiségnek megfelelő engedélyek másolatát, az ellenszolgáltatásból a feleket megillető részesedés százalékos arányát,
— a konzorcium megnevezését,
— kijelöli azon ajánlattevőt (és személyt), aki a közös ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg nevében hatályos jognyilatkozatot tehet [Kbt.25. § (4) bekezdés],
— a konzorcium nyertessége esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért minden egyes közös ajánlattevő egyetemleges felelősséget vállal,
— azt a számlaszámot (egy), amelyre nyertesség esetén az ellenszolgáltatás összege átutalásra kerülhet.
Ajánlatkérő előírja továbbá, hogy amennyiben a konzorciális szerződést a tagok a szerződés teljesítése alatt módosítják, arról Ajánlatkérőt ajánlattevők kötelesek haladéktalanul tájékoztatni.
— Közös ajánlattétel esetében az ajánlatot a Kbt. 25. § (3) bekezdésére figyelemmel kell megtenni, azaz a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatoknak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
A konzorciális szerződést teljes terjedelemben, minden része tekintetében olvashatóan köteles csatolni ajánlattevő.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a Kbt. 26. §-a értelmében: ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés – részajánlat-tételi lehetőség esetén egy részre vonatkozó szerződés – teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében (adott esetben a részekre bontás esetén a részben) való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.
10. A nem magyarországi letelepedésű (közös) ajánlattevő(k)nek nyilatkozni szükséges arról, hogy a letelepedése szerinti ország jogrendszerében a kizáró okok hiányának igazolására, mely igazolások felelnek meg, és azokat mely szervezetek, hatóságok bocsátják ki. Ezen szervezetektől, hatóságoktól kell olyan igazolást benyújtani, amelyből megállapítható, hogy a (közös) ajánlattevő, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
11. Amennyiben valamely igazolás vagy nyilatkozat nem magyar nyelven kerül csatolásra, cégszerű aláírással ellátott magyar nyelvű fordítását is mellékelni kell. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni az ajánlattevő cégszerűen aláírt záradékával a következő szerint: „Felelősségem tudatában kijelentem, hogy az irat magyar fordítása az eredetivel mindenben megegyezik.”.
12. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy ajánlattevők tájékozódjanak a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. Azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat, a dokumentáció tartalmazza.
13. Amennyiben az ajánlati dokumentáció nyilatkozatmintát tartalmaz valamely nyilatkozatra, azok alkalmazását az Ajánlatkérő – figyelemmel a Kbt. 49. § (2) bekezdésére – kizárólag ajánlja.
14. Az ajánlatok bírálati szempontja:
14.1. Az 1-6. részek esetében az összességében legelőnyösebb ajánlat a IV.2.1. pontban meghatározott részszempontok szerint.
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: az egyes részszempontokra adható pontszám alsó és felső határa: 1-10 pont
A módszer, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
1. bírálati részszempont: a részszempontok értékelésekor a legjobb ajánlat (a legalacsonyabb érték) a maximális pontszámot kapja, a többi ajánlat pontszámát az ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerével számolja ki, mindig a legjobb ajánlathoz viszonyítva.
Képlettel kifejezve:
Alegjobb
P= -----(Pmax – Pmin) + Pmin
Avizsgált
ahol
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa (10)
Pmin: a pontskála alsó határa (1)
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Az ajánlati árat nettó HUF/kg formában kell megadni.
2. bírálati részszempont: Közelség elve
A hasznosítás helye a gyűjtési tevékenységre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedély területi hatályán belül: pontskála alkalmazása
igen: 10 pont
nem: 1 pont
A nyertes ajánlattevő vállalja, hogy amennyiben a magasabb pontszámot jelentő megajánlást tette, úgy a szerződés teljesítése alatt az ajánlatkérő felé elszámolni kért hulladékmennyiséget az adott hulladék gyűjtésére vonatkozó hulladékgazdálkodási engedély területi hatályán belül hasznosítja.
A megajánlást a felolvasólapon kell megtenni.
14.2. Az ajánlatok bírálati szempontja: az 7-8. rész esetében a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás.

15. Ajánlattevőnek ajánlati árát a felolvasólapon részajánlatonként kell megadnia nettó értékben, forintban egy tizedesjegyre kerekítve. Az ajánlati árnak az ajánlati felhívásban és dokumentációban meghatározott valamennyi feladat ellenértékét tartalmaznia kell, így ezeken túlmenően semmilyen jogcímen nem jogosult Ajánlatkérőtől további díj- vagy költségtérítés igénylésére. Ajánlattevő ezen felül a szerződés időtartama alatt semmilyen költség elszámolására nem jogosult. A nem a kért valutanemben rendelkezésre álló adatok vonatkozásában az átszámítás alapját az MNB által, az ajánlati felhívás megjelenésének napján közzétett devizaárfolyamok képezik. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, akkor az átszámítás alapját az adott devizára az ajánlattevő letelepedése szerinti ország központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes devizaárfolyamon számított euró ellenérték képezi.
16. Ajánlatkérő a Kbt. 62. § (4) bekezdésére figyelemmel az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti ajánlattevőkkel a becsült értéket és a rendelkezésre álló fedezet mértékét, részajánlattétel biztosítása esetén részenként.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékére tekintettel, amennyiben az 1-8. részek esetében a legalacsonyabb összegű ajánlatot tevő által megajánlott ajánlati ár meghaladja az
— 1.-6. részek esetében a 4,5 Ft/kg (ipari és kereskedelmi gyűjtés és hasznosítás)
— 7-8. részek esetében az 1,4 Ft/kg (lakossági hasznosítás)
úgy Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 76. § (1) bekezdés c) pontja alapján jogosult eredménytelennek nyilvánítani.
Ajánlatkérő felhívja továbbá ajánlattevők figyelmét, hogy nulla (0) forint értékű ajánlati ár megajánlást nem fogad el.
Ajánlatkérő az ajánlati ár vizsgálata körében fenntartja magának a jogot arra nézve, hogy a Kbt. 69. § (2) bekezdésében meghatározott 20 %-os eltérésnél kisebb mértékű eltérés esetén is indokolást kérjen ajánlattevőktől az aránytalanul alacsony ár körében. Ajánlatkérő – ebben az esetben – az ajánlati ár tartalmát megalapozó adatnak tekinti különösen az árképzési metodika konkrét adatokra támaszkodó leírását HUF/kg egységre vetítve.
17. Ajánlatkérő az írásbeli összegzést az ajánlati kötöttség fennállása alatt küldi meg ajánlattevőknek. A Kbt. 124. § (5) bekezdés szerint az írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlati kötöttsége további 30 nappal meghosszabbodik.
18. Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. [Kbt. 124. § (4) bekezdése]
19. A szerződéskötés tervezett időpontja: Ajánlatkérő a Kbt. 124.§ (6) bekezdésében rögzítettnek megfelelően a szerződést nem kötheti meg az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés ajánlattevőknek történő megküldésétől számított tíz napos időtartam lejártáig, kivéve a Kbt. 124.§ (8) bekezdésében foglalt esetekben. Ajánlatkérő legkésőbb az ajánlati kötöttség lejártáig köteles a szerződést megkötni a nyertes ajánlattevővel. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen felhívás II.3. pontjában megadott szerződés kezdő időpontja a közbeszerzési eljárás lezárásának időpontjára tekintettel módosulhat.
20. Az ajánlati kötöttség időtartama a Kbt. 83. § (7) bekezdése alapján került meghatározására, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő, illetve az által indított közbeszerzési eljárás a 46/2011. (III.25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, így jelen közbeszerzési eljárás a Miniszterelnökség által végzett folyamatba épített ellenőrzés mellett kerül lefolytatásra.
21. Az Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a későbbiekben újabb szolgáltatás megrendelése esetén élni kíván a Kbt. 94. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti törvényi lehetőséggel.
22. Jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben az ajánlati dokumentáció rendelkezései, valamint a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény az irányadó. Az ajánlati felhívás és az ajánlati dokumentáció eltérése esetén az ajánlati felhívás rendelkezései irányadóak.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Magyarország közigazgatási területén keletkező papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása 2015. évre szolgáltatás-megrendelési szerződés keretében, a környezetvédelmi termékdíjról szóló, 2011. évi LXXXV. törvény 22. § (1) bekezdés alapján.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 1.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 1.
Mennyiség vagy érték: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 50 260 000 kg + 25 % mennyiségben.
A rész száma: 2
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 2.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 2.
A rész száma: 3
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 3.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 3.
A rész száma: 4
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 4.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 4.
Mennyiség vagy érték: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 16 940 000 kg + 25 % mennyiségben.
A rész száma: 5
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 5.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 5.
A rész száma: 6
A rész elnevezése: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 6.
Rövid leírás: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 6.
A rész száma: 7
A rész elnevezése: Lakossági gyűjtésből származó papír csomagolási hulladék hasznosítása 1.
Rövid leírás: Lakossági gyűjtésből származó papír csomagolási hulladék hasznosítása 1.
Mennyiség vagy érték: Lakossági gyűjtésből származó papír csomagolási hulladék hasznosítása 9 480 000 kg + 25 % mennyiségben.
A rész száma: 8
A rész elnevezése: Lakossági gyűjtésből származó papír csomagolási hulladék hasznosítása 2.
Rövid leírás: Lakossági gyűjtésből származó papír csomagolási hulladék hasznosítása 2.
Mennyiség vagy érték:
Magyarország közigazgatási területén keletkező papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása 2015. évre szolgáltatás-megrendelési szerződés keretében, a környezetvédelmi termékdíjról szóló, 2011. évi LXXXV. törvény 22. § (1) bekezdés alapján.
Többet mutasson
1. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 50 260 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;
2. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 50 260 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;
3. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 50 260 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;
4. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 16 940 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;
5. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 16 940 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;
6. rész: Ipari és kereskedelmi papír csomagolási hulladék gyűjtése és hasznosítása 16 940 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;
7. rész: Lakossági hulladék gyűjtéséből származó papír csomagolóanyag hasznosítása 9 480 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;
8. rész: Lakossági hulladék gyűjtéséből származó papír csomagolóanyag hasznosítása 9 480 000 kg (fix mennyiség) + 25 % mennyiségben;
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdésében, a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)-e) pontjában foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok fennáll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek ajánlatában a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-8. § és 10-11. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
Az ajánlattevő az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a Kbt. 56. § (1) bek.-ben foglalt kizáró okok hiányáról.
A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 10. § -a alapján az ajánlattevő választása szerint saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)-e) pontjában foglalt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)-e) pontjában foglalt kizáró okok hatálya alá, vagy az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelölt alvállalkozók tekintetében benyújtott ajánlattevői nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát nyújtja be arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdésének a)-e) pontjában foglalt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A kizáró okok igazolási módjával kapcsolatban felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Hatóság e tárgyban 16.5.2014-án kiadott útmutatójára, továbbá arra, hogy az igazolás körében a jelen felhívás közzétételének dátumánál nem régebbi keltezésű nyilatkozatok becsatolása szükséges. Az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában pedig a Közbeszerzési Hatóság által(KÉ 2012. évi 61. szám; 1.6.2012.) közzétett „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában” tárgyú útmutató alapján szükséges igazolni.
Többet mutasson
Külföldön letelepedett Ajánlattevő ajánlatához nyilatkozatot szükséges csatolni, arra vonatkozóan, hogy mely kizáró okor, mely hatóság/szervezet jogosult igazolni, illetve mely esetekben nem áll rendelkezésre az adott kizáró ok tekintetében hatósági igazolás, vagy adott szervezettől származó nyilatkozat.
Többet mutasson
Szintén fel kívánjuk hívni ajánlattevők figyelmet arra, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság 1/2014. (VI.27.) számú állásfoglalása szerint amennyiben az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy olyan társaságnak minősül, amelyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén és tulajdonosai között nincs a Pmtv. 3. § ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy, akkor az ajánlattevő tulajdonosa vezető tisztségviselőjének a nevét és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok igazolására.
Többet mutasson
Ajánlattevő csatolja:
P.1. A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés a) pontja alapján valamennyi pénzügyi intézménytől (ahol több pénzforgalmi számlája van, az összes pénzforgalmi számláról) származó, az eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem korábbi keltezésű cégszerűen aláírt egyszerű nyilatkozatot, amely tartalmazza:
Többet mutasson
— a vezetett pénzforgalmi számla számát
— az adott pénzforgalmi számla vezetésének kezdő időpontját,
— ajánlattevő számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban volt-e a 2009. évi LXXXV. tv. 2. § 25. pontja szerinti 30 napot meghaladó sorbaállítás, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
P.2. A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja szerint cégszerűen aláírt nyilatkozatot a jelen felhívás feladását megelőző 3 üzleti év teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (1-6. részek esetében: Ipari-kereskedelmi papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása; 7-8 részek esetében: Lakossági hulladék gyűjtéséből származó papír csomagolóanyag hasznosítása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak (figyelemmel a 14.§ (3) bekezdésben foglaltakra is).
Többet mutasson
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben:
P.1. Bármely számlavezető pénzügyi intézménytől származó nyilatkozat szerint pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban 30 napot meghaladó, a 2009. évi LXXXV. tv. 2. § 25. pontja szerinti sorbaállítás volt.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az NFM-NFÜ (Miniszterelnökség)-KH-EUTAF közös álláspontjának VII. pontjára tekintettel felhívja a közös ajánlattevők figyelmét arra, hogy a P.1. alkalmassági követelmény esetében az együttes megfelelés akként értelmezendő, hogy a közös ajánlattevők legalább egyikének teljes mértékben meg kell felelnie az előírt követelménynek, tekintettel arra, hogy a hivatkozott alkalmassági követelmény személyhez kötötten értelmezhetőek.
Többet mutasson
P.2. Nyilatkozata alapján
Az 1.-3. sz. rész esetében: A jelen felhívás feladását megelőző 3 üzleti év teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el részenként a nettó 170 millió Ft-ot és a közbeszerzés tárgyából (Ipari-kereskedelmi papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el részenként a 130 millió Ft-ot.
Többet mutasson
A 4.-6. sz. rész esetében: A jelen felhívás feladását megelőző 3 üzleti év teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el részenként a nettó 60 millió Ft-ot és a közbeszerzés tárgyából (Ipari-kereskedelmi papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el részenként a 45 millió Ft-ot.
Többet mutasson
7.-8. sz. rész esetében: A jelen felhívás feladását megelőző 3 üzleti év teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el részenként a nettó 10 millió Ft-ot és a közbeszerzés tárgyából (Lakossági hulladék gyűjtéséből származó papír csomagolóanyag hasznosítása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el részenként a 8 millió Ft-ot.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő az előírt időszak (felhívás feladását megelőző 3 üzleti év) kezdete után kezdte meg működését, nyilatkozata alapján a működésének ideje alatt:
a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el részenként:
— az 1-3. rész vonatkozásában a nettó 55 000 000 HUF-ot;
— az 4-6. rész vonatkozásában a nettó 20 000 000 HUF-ot;
— az 7-8. rész vonatkozásában a nettó 3 500 000 HUF-ot.
a közbeszerzés tárgya (1-6. részek esetében: Ipari-kereskedelmi papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása; 7-8 részek esetében: Lakossági hulladék gyűjtéséből származó papír csomagolóanyag hasznosítása) szerinti – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem éri el részenként:
Többet mutasson
— az 1-3. rész vonatkozásában a nettó 45 000 000 HUF-ot;
— az 4-6. rész vonatkozásában a nettó 15 000 000 HUF-ot;
— az 7-8. rész vonatkozásában a nettó 2 500 000 HUF-ot.
Amennyiben ajánlattevő több rész vonatkozásában kíván ajánlatot benyújtani, úgy az P.2). minimumkövetelményben meghatározott összegek összeadódnak az ajánlattétellel érintett részek számának megfelelően.
Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, a Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pontja szerint meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
A Kbt. 55. § (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a Kbt. 55. § (6) bekezdése c) pontja alapján támaszkodhat.
Ajánlattevő csatolja:
M.1.)
A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének d) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezését, képzettségük és szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket a teljesítésbe be kíván vonni. Az ismertetőnek tartalmazni kell, hogy a szakembereket milyen jogviszony keretében, milyen pozícióban vonja be a teljesítésbe.
Többet mutasson
Annak igazolására, hogy a felsorolt személyek a megkívánt képzettséggel rendelkeznek az ajánlattevő csatolja be a képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolatát, továbbá a bemutatott személyek saját kézzel aláírt szakmai önéletrajzának (úgy, hogy az önéletrajzból egyértelműen derüljön ki az alkalmassági feltételként előírt, a szakemberrel szemben támasztott követelményeknek való megfelelősség) egyszerű másolatát. Az ajánlathoz csatolni kell a bemutatott személyek kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a teljesítés teljes időtartama alatt rendelkezésre állnak és abban közreműködnek.
Többet mutasson
OKJ képesítések esetén Ajánlatkérő az előírtakkal egyenértékűnek fogadja el azon képesítéseket is, amelyek esetében a bizonyítványban található kódszám a hatályostól eltérő, azonban a képesítés tartalmát illetően megfelel a hatályos OKJ jegyzékben foglaltaknak.
Többet mutasson
M.2) a Kbt. 55.§ (1) bekezdés b) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés e) pontja alapján csatolnia kell a szerződésszerű teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetve műszaki felszereltség leírását tartalmazó cégszerűen aláírt nyilatkozatot.
Többet mutasson
A telephelyek vonatkozásában valamennyi rész esetében:
— be kell mutatni a pályázati kiírásnak megfelelő tényleges tevékenység végzésével érintett telephely(ek) működtetésére vonatkozó engedélyét vagy a telephelye(ke)n végzett tevékenység illetékes jegyző által kiállított nyilvántartásba vételi igazolás vagy hozzájárulás másolatát.
Többet mutasson
A hitelesített mérleg, targonca, hulladékválogató sor és bálázó vonatkozásában valamennyi rész esetében be kell mutatni:
a rendelkezési jogosultságot igazoló okiratok (eszköznyilvántartás vonatkozó része, bérleti, lízing, alvállalkozói (elő) szerződések) egyszerű másolatát.
Az 1-6. sz. rész esetében a hulladékválogatósor és bálázó leírását tartalmazó, a tevékenységre vonatkozó hatósági engedélyét, vagy a részletes technológiai leírását, amelyből egyértelműen meghatározható a berendezés kapacitása.
Valamennyi rész esetében a hitelesített mérleg vonatkozásában a hitelesítési jegyzőkönyvének másolatát.
Továbbá nyilatkoznia kell az ajánlattevőnek a telephely, továbbá az előírt mérleg, targonca, hulladékválogató sor és bálázó szerződés időtartama alatti rendelkezésre állásáról.
A leírásnak, valamint az igazolásoknak egyértelműen kell tartalmaznia azokat az információkat, amelyekből az alkalmasság minimumkövetelményeinek való megfelelés megállapítható.
M.3.)
A Kbt. 55. § (1) bekezdésének c) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének f) pontja alapján az 1-6. részek esetében a hulladékok gyűjtése és kezelése, a 7-8. részek esetében a hulladékok kezelése alkalmazási területre kiterjedő ISO 9001, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási rendszer bemutatását, annak bármely nemzeti rendszerben történő akkreditálását igazoló tanúsítvány csatolásával, ennek hiányában a szabványnak megfelelő, azzal egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékainak csatolásával a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet. 17. § (2) bekezdésének megfelelően. Az ajánlatkérő köteles elfogadni az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait.
Többet mutasson
M.4.)
A Kbt. 55. § (1) bekezdésének c) pontja és a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésének i) pontja alapján az 1-6. részek esetében a hulladékok gyűjtése és kezelése, a 7-8. részek esetében a hulladékok kezelése alkalmazási területre kiterjedő ISO 14001 nemzetközi szabványnak megfelelő vagy azzal egyenértékű környezetvédelmi rendszertanúsítványt, vagy azzal egyenértékű környezetvédelmi intézkedések
Többet mutasson
gyéb bizonyítékait a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdésének megfelelően. Az ajánlatkérő köteles elfogadni az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az egyenértékű környezetvédelmi vezetési rendszerek egyéb bizonyítékait is.
Többet mutasson
M.1)
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel:
Valamennyi rész esetében:
A) legalább 1 fő környezetvédelmi megbízottal, aki megfelel az alkalmazási és képesítési feltételeiről szóló 11/1996. (VII. 4.) KTM rendeletnek illetve a környezetvédelmi megbízott alkalmazásának feltételéhez kötött környezethasználatok meghatározásáról szóló 93/1996. (VII. 4.) Korm. rendeletben foglaltaknak
Többet mutasson
és
B) legalább 1 fő
OKJ 32 851 01 Hulladékfelvásárló és -telepkezelő
vagy OKJ 31 851 01 Hulladékfelvásárló
vagy OKJ 33 853 01 Hulladéktelep kezelő
vagy OKJ: 31 851 01 Hulladék feldolgozógép- kezelő,
vagy OKJ 55 850 01 Hulladékgazdálkodó szaktechnikus
vagy OKJ 55 621 02 Hulladékgazdálkodási technológus,
vagy OKJ 52 547 004 Hulladékkezelő technikus,
vagy OKJ 21 851 02 Hulladékválogató és feldolgozó,
vagy OKJ 21 789 801 Települési hulladék
gyűjtő és szállító,
vagy OKJ 33 789 803 Települési hulladék kezelő,
vagy OKJ 32 543 03 Papírgyártó és -feldolgozó,
vagy OKJ 31 543 07 01 Papíripari alapanyaggyártó
végzettséggel rendelkező szakemberrel.
C) legalább 1 fő targoncavezető képesítéssel rendelkező szakemberrel, aki rendelkezik az OKJ 31 582 06 0010 31 05 számú vagy azzal egyenértékű bizonyítvánnyal, továbbá a 40/2009 (VIII.31.) KHEM rendelet szerinti gépkezelői, vagy azzal egyenértékű – illetve építőgép-kezelői jogosítvány esetében a targoncák típusait tartalmazó – jogosítvánnyal.
Többet mutasson
Ugyanazon szakember több alkalmassági követelmény (A, B, C) megfelelésének igazolásához nem mutatható be.
Több részre történő ajánlattétel esetén ugyanazon a szakember több rész alkalmassági követelményének való megfelelés igazolásához is bemutatható.
M.2.)
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a szerződésszerű teljesítéshez rendelkezésre álló alábbi eszközökkel, berendezésekkel, műszaki felszereltséggel:
Az 1-6. részek esetében:
A) legalább 1 db minimálisan az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet szerint nyilvántartásba vett gyűjtésre és hasznosításra egyaránt alkalmas telephellyel VAGY
minimálisan az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet szerint nyilvántartásba vett 1 db gyűjtésre és 1 db hasznosításra alkalmas telephellyel;
B) legalább 1 db, legalább 200 kg tömegű bálákat előállítani képes hulladékválogató sorral és bálázóval.
A 7-8. rész esetében:
legalább 1 db minimálisan az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet szerint nyilvántartásba vett hasznosításra alkalmas telephellyel.
A) legalább 1 db legalább 1 tonna teherbírású hitelesített mérleggel.
B) legalább 1 db a 40/2009. (VIII.31.) KHEM rendelet 2. melléklet II.33. csoportba besorolt targoncával.
Több részre történő ajánlattétel esetén ugyanazon telephely, hulladékválogatósor és bálázó, hitelesített mérleg és targonca több rész alkalmassági követelményének való megfelelés igazolásához is bemutatható.
M.3.)
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az 1-6. részek esetében a hulladékok gyűjtése és kezelése, a 7-8. részek esetében a hulladékok kezelése alkalmazási területre kiterjedő ISO 9001 jelű szabvány szerinti vagy azzal egyenértékű érvényes minőségbiztosítási rendszertanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival.
Többet mutasson
M.4.)
Alkalmatlan az ajánlattevő,
amennyiben nem rendelkezik az 1-6. részek esetében a hulladékok gyűjtése és kezelése, a 7-8. részek esetében a hulladékok kezelése alkalmazási területre kiterjedő ISO 14001 nemzetközi szabványnak megfelelő vagy azzal egyenértékű környezetirányítási rendszertanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű környezetirányítási intézkedések egyéb bizonyítékaival.
Többet mutasson
A Kbt. 55. §(4) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 55. § (6) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
Meghiúsulási kötbér: amennyiben a szerződés a nyertes ajánlatevő részéről 31.3.2016. napi határidőig nem kerül teljesítésre, a teljesítés meghiúsultnak tekintendő, mely esetben a nyertes ajánlattevő az elmaradás mértéke 30 %-ának, de legfeljebb a teljes nettó szerződéses ellenérték 25 %-ának megfelelő mértékű meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles.
Többet mutasson
Kötbér az ellenőrzés során (hibás teljesítési kötbér): amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő ellenőrzési jogosítványai biztosítására vonatkozó kötelezettségét megsérti esetenként 100 000 HUF/alkalom összegű kötbér megfizetésére köteles.
Ajánlatkérő az esedékessé vált kötbérigényét az általa teljesítendő szolgáltatási díj összegébe beszámíthatja, amennyiben a szerződéstől nem állt el és a Kbt. 130. § (6) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Ajánlatkérő az ellenértéket a megrendelő által jóváhagyott teljesítésigazolás alapján kiállított számla alapján, átutalással teljesíti a számla kézhezvételének napját követő 30 napon belül a Kbt. 130. § (1) bekezdésében és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint.
Többet mutasson
Vállalkozó számla benyújtására a szerződés szerinti teljesítést követően, havonta a szerződésben foglaltaknak megfelelően jogosult.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a számla benyújtása és kiegyenlítése során az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII törvény (Art.§ 36/A. § rendelkezéseit mind a vállalkozó, mind az alvállalkozó esetében alkalmazni kell.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a szerződés teljesítés érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Egyéb különleges feltételek:
Ajánlattevő a szerződés teljesítése során az alábbi jogszabályok és egyéb rendelkezések feltételeinek betartására köteles.
— Az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről
— Az Európai Parlament és a Tanács 94/62/EK irányelve a csomagolásról és a csomagolási hulladékról,
— 1013/2006/EK rendelet a hulladékszállításról,
— 2012. évi CLXXXV. törvény a hulladékról,
— 2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról,
— 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól,
— 343/2011.(XII.29.) Korm. rendelet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény végrehajtásáról,
— 442/2012.(XII.29.) Korm. rendelet a csomagolásról és a csomagolási hulladékokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységről,
— 439/2012. (XII.29.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási rendszerek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről,
— 314/2005.(XII.25.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról,
— 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól,
— 246/2014. (IX.29.) Korm. rendelet az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól,
— 309/2014. (XII. 11.) Korm. rendelet a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről,
— 78/2007. (IV.24.) Korm. rendelet a környezeti alapnyilvántartásról,
— 72/2013. ( VIII.27) VM rendelet a hulladékok jegyzékéről,
— 180/2007.(VII.3.) Korm. rendelet az országhatárt átlépő hulladékszállításról,
— 5/2015. (II. 27.) NGM rendelet az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer működéséről,
— 385/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről,
— 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelete a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről,
— 93/1996.(VII.4.) Korm. rendelet a környezetvédelmi megbízott alkalmazásának feltételéhez kötött környezethasználatok meghatározásáról,
— 11/1996.(VII.4.) KTM rendeletet a környezetvédelmi megbízott alkalmazási és képesítési feltételeiről.
Eljárás
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2015-11-05 📅
A bontás helye: Darázs és Társai Ügyvédi Iroda, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 31.
Hely: Darázs és Társai Ügyvédi Iroda, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 31.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. § (1)-(4) bekezdése szerint.
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Ellenszolgáltatás összege (nettó HUF/kg) (90)
2. A közelség elve alapján a hasznosítás helye a gyűjtési tevékenységre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedély területi hatályán belül esik (Igen/Nem) (10)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK19084
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Hulladékgazdálkodás Közbeszerzési és Szakmai Főosztály
dr. Lakatos Orsolya
Internetcím: www. szelektivinfo.hu 🌏
Név: Darázs és Társai Ügyvédi Iroda
Postacím: Ajtósi Dürer sor 31.
Postai irányítószám: 1146
Kapcsolattartó pont: dr. Daragó Máté
Telefon: +36 302991723 📞
E-mail: mate.darago@darago.hu 📧
Fax: +36 14609877 📠
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Hivatkozás
Dátumok
Kezdeti időpont: 2015-11-15 📅
Végdátum: 2016-05-31 📅
Kezdeti időpont: 2015-12-15 📅
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: MKB10/2015
További információk
1. A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos információk:
A dokumentációt az ajánlatkérő a gazdasági szereplők e-mailben tett igénybejelentését követően elektronikus formában – az igénybejelentés során megadott elektronikus levelezési címre – e-mail útján megküldve biztosítja, a Kbt. 49. § (5) bekezdésében meghatározott módon. Igénybejelentés jelen felhívás I.1. pontjában (A dokumentáció és a kiegészítő iratok a következő címen szerezhetők be) meghatározott e-mail címen (mate.darago@darago.hu) tehető, munkanapokon 9:00 és 15:00 óra között, az ajánlattételi határidő napján 9:00–10:00 óráig. A dokumentáció igénylése esetén az ajánlattevőknek meg kell adniuk az alábbi adatokat: cég neve, székhelye, valamint az eljárással kapcsolatban a kapcsolattartó neve, telefon és telefax száma, valamint e-mail címe. Az ajánlati dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie.
Többet mutasson
2. Az ajánlatkérő az ajánlattételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti.
— Ajánlati biztosíték összegszerűen meghatározott mértéke: 1-3. sz. részek esetében részenként 1 000 000,- Ft, 4-6. rész esetében részenként 500 000,- Ft, 7-8. sz. részek esetében részenként 150 000,- Ft.
— Az ajánlati biztosíték nyújtásának feltételei: az ajánlati biztosítékot az ajánlattételi határidő lejártáig az ajánlatkérő Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00287261-00000000 számlájára kell befizetni vagy átutalni. Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni az eljárást megindító felhívás Európai Unió Hivatalos Lapja szerinti számát, valamint az „MKB10/2015 papír eljárás -ajánlati biztosíték xxx részre” (ahol xxx: az adott rész száma) közlemény feltüntetésével történjen.
Többet mutasson
— Átutalás esetén akkor érvényes az ajánlati biztosíték, ha az ajánlatkérő számláján az ajánlati biztosíték teljes összege legkésőbb az ajánlatok benyújtásának határidejéig az adott részre vonatkozóan beazonosítható módon jóváírásra kerül. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. §. (2) bekezdésének megfelelően teljesíthető. Az átutalás megtörténtéről szóló eredeti banki igazolást vagy eredeti bank vagy biztosító által kiállított garancianyilatkozatot vagy a biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvényt az ajánlathoz kell mellékelni.
Többet mutasson
— Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség lejártának időpontjáig kell érvényben maradnia.
— Az ajánlatkérő az ajánlati biztosítékot a Kbt. 59. §. (5) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint fizeti vissza.
— Az ajánlattevőt az ajánlati biztosíték szolgáltatásáért semmilyen költségtérítés, illetve kamat nem illeti meg.
3. Ajánlatkérő az írásbeli összegzést az ajánlatok felbontásától számított 60 napon belül küldi meg ajánlattevőknek.
A szerződéskötés tervezett időpontja: A Kbt. 124. § (6) bekezdése szerint, a szerződés annak megkötésével lép hatályba.
4. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a III.2.2) P/1-P/2 pontjaiban, valamint a III.2.3) M/1-M/4 pontjaiban meghatározott alkalmassági követelmények a minősített ajánlattevők jegyzékénél szigorúbb követelményeket tartalmaznak.
5. Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 67. § foglaltak szerint teljes körűen, korlátozások nélkül biztosítja.
6. Ajánlatkérő a Kbt. 45. § alapján biztosítja a kiegészítő tájékoztatás lehetőségét.
7. Az ajánlat benyújtására vonatkozó formai követelmények:
— Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget, kockázatot ajánlattevőnek kell viselnie. Ajánlattevőt az ajánlat elkészítéséért külön díjazás nem illeti meg, kivéve a Kbt. 165. § (2) bekezdésével kapcsolatos esetet.
Többet mutasson
— Az ajánlatot írásban és zártan, az ajánlati felhívás irányadó kapcsolattartási pontjában megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig.
— A postán feladott ajánlatot az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli.
Többet mutasson
— A postázási késedelem kockázatát ajánlattevő viseli.
— Az ajánlatokat 1 eredeti példányban papír alapon, továbbá 1 darab, a papír alapon benyújtott példánnyal mindenben megegyező elektronikus másolati példányban elektronikus adathordozón (CD, DVD) kell benyújtani a Kbt. 61. § (1) bekezdésben, valamint az ajánlati dokumentációban foglalt formai feltételek szerint.
Többet mutasson
— Az eredeti papír alapú példány borító lapján jól olvashatóan fel kell tüntetni az „EREDETI” megjelölést. A borítékra az „Papír csomagolási hulladékok gyűjtése és hasznosítása”, valamint a „Nem bontható fel az ajánlatok hivatalos bontási eljárásának megkezdése előtt!” feliratot kell feltüntetni.
Többet mutasson
— Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy kapacitást (erőforrást) nyújtó szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek vagy személyeknek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontja szerinti szakemberek maguk kötelesek aláírni az őket bemutató (képzettséget igazoló okiratot, bizonyítványt), illetve a rendelkezésre állásukat bizonyító iratot.
Többet mutasson
— A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás során Ajánlatkérő által előírt dokumentum – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújtható. Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (6) bekezdés c) pontja szerinti kezességvállalásról szóló nyilatkozat, valamint a Kbt. 59. § (2) bekezdésében az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását igazoló garanciavállaló nyilatkozat vagy kötelezvény eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását írja elő. Nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Többet mutasson
8. Az ajánlatnak tartalmazni kell oldalszámokkal megjelölt tartalomjegyzéket, valamint felolvasólapot. A felolvasólap kötelező tartalmi eleme: ajánlattevő neve, székhelye, valamint az ajánlatának bírálati szempontok szerinti, mennyiségileg értékelhető tartalmi elemei.
Többet mutasson
9. Az ajánlatnak tartalmaznia kell:
— amennyiben az ajánlattevő vonatkozásában folyamatban levő változásbejegyzési eljárás van folyamatban, a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást a 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 7. § alapján;
Többet mutasson
— az ajánlatot aláíró valamennyi személy ajánlati felhívás feladásától számított 60 napnál nem régebbi érvényes aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási-mintáját;
— a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást;
— a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot, amelynek tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a felhívás valamennyi feltételére, a szerződés megkötésére és teljesítésére, továbbá a kért ellenszolgáltatásra;
— a Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozatot arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (Kktv.) szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e;
— az ajánlattevő a Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján köteles megjelölni az ajánlatában a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ajánlattevő által ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni,
Többet mutasson
a vonatkozó nyilatkozatokat nemleges tartalommal is meg kell tenni;
— a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti cégszerűen aláírt nyilatkozatot;
— A Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek, ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani;
Többet mutasson
— az adott tevékenységre vonatkozó (1-6. számú részek esetén EWC 15 01 01 besorolásba tartozó hulladékok gyűjtése/hasznosítása, 7-8. számú részek esetén EWC 15 01 01, EWC 20 01 01 besorolásba tartozó hulladékok hasznosítása) környezetvédelmi hatóság által kiállított érvényes hulladékgazdálkodási engedély másolatát:
Többet mutasson
Ajánlattevő ajánlata érvénytelen, amennyiben nem rendelkezik:
— Az 1.-3. sz. részek esetében: részenként legalább 62 825 tonna/év, a 4-6. sz. részek esetében: részenként 21 175 tonna/év EWC 15 01 01 besorolásba tartozó hulladékok gyűjtésére és hasznosítására vonatkozó környezetvédelmi hatóság által kiadott érvényes engedéllyel valamint az adott telephelyre vonatkozó érvényes működési engedéllyel.
Többet mutasson
— A 7-8. sz. részek esetében: részenként legalább 11 850 tonna/év EWC 15 01 01, EWC 20 01 01 besorolásba tartozó hulladékok hasznosítására vonatkozó környezetvédelmi hatóság által kiadott érvényes engedéllyel, mely teljesülhet részenként a fenti EWC kódokra külön-külön vagy együttesen is, valamint az adott telephelyre vonatkozó érvényes működési engedéllyel.
Többet mutasson
Amennyiben egy ajánlattevő egynél több részre tesz ajánlatot, úgy olyan engedélyt/engedélyeket kell ajánlatához értelemszerűen csatolnia, amelyek a megpályázott részekhez igazodó teljes (összeadott) mennyiséget lefedi(k). Ajánlatkérő az ajánlat benyújtásakor a már meglévő engedélyt/ engedélyeket/ határozatot kéri benyújtani.
Többet mutasson
Minden, az ajánlatban megjelölt gazdasági szereplőnek beleértve az ajánlattevő(k)nek, alvállalkozó(k)nak, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)nek azoknak az engedélyeknek a másolatát kell teljes körűen benyújtania, amelyek a szerződés teljesítése során általuk elvégzett tevékenységhez szükségesek.
Többet mutasson
Az ajánlatban megjelölt összes gazdasági szereplő- beleértve az ajánlattevő(k)et alvállalkozó(k)at, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)et – köteles csatolni azoknak az engedélyeknek a másolatát, amelyek a szerződés teljesítése során a közbeszerzés tárgyát képező általa elvégzett tevékenységhez szükségesek.
Többet mutasson
A fentiekben hivatkozott hulladékgazdálkodási engedély(eke)t közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevőnek kell csatolnia, tehát valamennyi közös ajánlattevőnek közvetlenül részt kell vennie a papír csomagolási hulladékok gyűjtésében és/vagy hasznosításában. Ajánlatkérő a már meglévő, érvényes engedélyek másolatának benyújtását írja elő.
Többet mutasson
— technológiai leírást az alábbiak szerint:
Az 1-3. részek esetében a technológia ismertetését az alábbiak szerint:
A technológia ismertetője tartalmazza a papír csomagolási hulladékok (EWC 15 01 01) gyűjtésére és hasznosítására vonatkozó részletes technológiai leírást, amely legalább tartalmazza a csomagolási hulladék gyűjtését, majd a válogatást követően a hasznosító üzembe történő eljuttatását, a beérkezést követő mérlegelésen át a teljes hulladékkezelés folyamatát (hulladék útjának bemutatása). Ennek keretében a technológiai leírás tartalmazza a hulladékválogatósor és bálázó alkalmazásának részletes ismertetését.
Többet mutasson
Továbbá a technológiai leírás tartalmazza az alkalmazott hasznosítási technológia jellemzőit a fő áram (papír csomagolási hulladék) tekintetében és a papír csomagolási hulladék feldolgozása közben keletkező hulladék frakciók (pl. maradék papírrost, reject, copf, iszapok) képződési technológiájának tekintetében egyaránt, az alábbi pontok szerint részletezve:
Többet mutasson
— a technológiai bemutatása folyamatábrával,
— a technológia bemutatása anyagmérleggel,
— a technológia bemutatása szöveges leírással.
Az ismertető térjen ki az alkalmazott technológiai gépsor/berendezés műszaki paramétereire, különös tekintettel a műszaki kapacitás adatokra, a tervezett éves üzemóra számára.
Ismertesse az előállított termék(ek) további felhasználási lehetőségeit.
A technológiai leírás tartalmazza továbbá a telephely leírását és a telephelyre vonatkozóan be kell mutatni a telephelyet ahol a gyűjtést, hasznosítást végzik (vázrajzzal és fotóval illusztrálva)
A technológiai leírásnak valamennyi fenti elemet tartalmaznia kell.
A 4-6. részek esetében a technológia ismertetését az alábbiak szerint:
A technológiai leírás tartalmazza továbbá a telephely leírását. A telephelyre vonatkozóan be kell mutatni a telephelyet ahol a gyűjtést, hasznosítást végzik (vázrajzzal és fotóval illusztrálva)
A 7-8. részek esetében a technológia ismertetését az alábbiak szerint:
A technológia ismertetője tartalmazza a papír csomagolási hulladékok (EWC 15 01 01, EWC 20 01 01) hasznosítására vonatkozó részletes technológiai leírást, amely legalább tartalmazza a csomagolási hulladék hasznosító üzembe történő beérkezését, a beérkezést követő mérlegelésen át a teljes hulladékkezelés folyamatát (hulladék útjának bemutatása). Ennek keretében ismertesse az alkalmazott technológiát, jellemzőit.
Többet mutasson
A technológiai leírás tartalmazza továbbá a telephely leírását. A telephelyre vonatkozóan be kell mutatni a telephelyet ahol a hasznosítást végzik (vázrajzzal és fotóval illusztrálva)
— Az ajánlati felhívás M/2 alkalmassági kritérium esetében, amennyiben az eszköz, berendezés, műszaki felszereltség bérleti szerződés, vagy lízing szerződés alapján áll ajánlattevő rendelkezésére, a rendelkezésre állás igazolásához a fentieken túl szükséges még, hogy ajánlattevő igazolja, hogy nincs elmaradás a bérleti díj, lízingdíj fizetésével. Ajánlattevő az elmaradás hiányát a legutolsó bérleti díj/lízingdíj befizetését igazoló másolattal, vagy a bérbeadó, lízingbeadó ilyen tartalmú nyilatkozatával igazolja;
Többet mutasson
— Közös ajánlat (konzorcium) esetében – a Kbt. 25. §-nak figyelembe vételével – az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló, minden fél által cégszerűen aláírt megállapodás (konzorciális megállapodás) egyszerű másolati példányát részenként, amely tartalmazza
Többet mutasson
— az ajánlattevők közötti, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök és feladat-megosztás bemutatását,
— az ajánlattevők által külön-külön vállalt szerződés szerinti teljesítés százalékos arányát, és ezen százalékos arány szerinti mennyiségnek megfelelő engedélyek másolatát, az ellenszolgáltatásból a feleket megillető részesedés százalékos arányát,
— a konzorcium megnevezését,
— kijelöli azon ajánlattevőt (és személyt), aki a közös ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg nevében hatályos jognyilatkozatot tehet [Kbt.25. § (4) bekezdés],
— a konzorcium nyertessége esetén a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért minden egyes közös ajánlattevő egyetemleges felelősséget vállal,
— azt a számlaszámot (egy), amelyre nyertesség esetén az ellenszolgáltatás összege átutalásra kerülhet.
Ajánlatkérő előírja továbbá, hogy amennyiben a konzorciális szerződést a tagok a szerződés teljesítése alatt módosítják, arról Ajánlatkérőt ajánlattevők kötelesek haladéktalanul tájékoztatni.
— Közös ajánlattétel esetében az ajánlatot a Kbt. 25. § (3) bekezdésére figyelemmel kell megtenni, azaz a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatoknak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
A konzorciális szerződést teljes terjedelemben, minden része tekintetében olvashatóan köteles csatolni ajánlattevő.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a Kbt. 26. §-a értelmében: ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés – részajánlat-tételi lehetőség esetén egy részre vonatkozó szerződés – teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében (adott esetben a részekre bontás esetén a részben) való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.
Többet mutasson
10. A nem magyarországi letelepedésű (közös) ajánlattevő(k)nek nyilatkozni szükséges arról, hogy a letelepedése szerinti ország jogrendszerében a kizáró okok hiányának igazolására, mely igazolások felelnek meg, és azokat mely szervezetek, hatóságok bocsátják ki. Ezen szervezetektől, hatóságoktól kell olyan igazolást benyújtani, amelyből megállapítható, hogy a (közös) ajánlattevő, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
11. Amennyiben valamely igazolás vagy nyilatkozat nem magyar nyelven kerül csatolásra, cégszerű aláírással ellátott magyar nyelvű fordítását is mellékelni kell. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni az ajánlattevő cégszerűen aláírt záradékával a következő szerint: „Felelősségem tudatában kijelentem, hogy az irat magyar fordítása az eredetivel mindenben megegyezik.”.
Többet mutasson
12. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján előírja, hogy ajánlattevők tájékozódjanak a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. Azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a nevét és címét (elérhetőségét), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat, a dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
13. Amennyiben az ajánlati dokumentáció nyilatkozatmintát tartalmaz valamely nyilatkozatra, azok alkalmazását az Ajánlatkérő – figyelemmel a Kbt. 49. § (2) bekezdésére – kizárólag ajánlja.
14. Az ajánlatok bírálati szempontja:
14.1. Az 1-6. részek esetében az összességében legelőnyösebb ajánlat a IV.2.1. pontban meghatározott részszempontok szerint.
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: az egyes részszempontokra adható pontszám alsó és felső határa: 1-10 pont
A módszer, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
1. bírálati részszempont: a részszempontok értékelésekor a legjobb ajánlat (a legalacsonyabb érték) a maximális pontszámot kapja, a többi ajánlat pontszámát az ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerével számolja ki, mindig a legjobb ajánlathoz viszonyítva.
Többet mutasson
Képlettel kifejezve:
Alegjobb
P= -----(Pmax – Pmin) + Pmin
Avizsgált
ahol
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa (10)
Pmin: a pontskála alsó határa (1)
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Az ajánlati árat nettó HUF/kg formában kell megadni.
2. bírálati részszempont: Közelség elve
A hasznosítás helye a gyűjtési tevékenységre vonatkozó hulladékgazdálkodási engedély területi hatályán belül: pontskála alkalmazása
igen: 10 pont
nem: 1 pont
A nyertes ajánlattevő vállalja, hogy amennyiben a magasabb pontszámot jelentő megajánlást tette, úgy a szerződés teljesítése alatt az ajánlatkérő felé elszámolni kért hulladékmennyiséget az adott hulladék gyűjtésére vonatkozó hulladékgazdálkodási engedély területi hatályán belül hasznosítja.
Többet mutasson
A megajánlást a felolvasólapon kell megtenni.
14.2. Az ajánlatok bírálati szempontja: az 7-8. rész esetében a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás.
15. Ajánlattevőnek ajánlati árát a felolvasólapon részajánlatonként kell megadnia nettó értékben, forintban egy tizedesjegyre kerekítve. Az ajánlati árnak az ajánlati felhívásban és dokumentációban meghatározott valamennyi feladat ellenértékét tartalmaznia kell, így ezeken túlmenően semmilyen jogcímen nem jogosult Ajánlatkérőtől további díj- vagy költségtérítés igénylésére. Ajánlattevő ezen felül a szerződés időtartama alatt semmilyen költség elszámolására nem jogosult. A nem a kért valutanemben rendelkezésre álló adatok vonatkozásában az átszámítás alapját az MNB által, az ajánlati felhívás megjelenésének napján közzétett devizaárfolyamok képezik. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, akkor az átszámítás alapját az adott devizára az ajánlattevő letelepedése szerinti ország központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes devizaárfolyamon számított euró ellenérték képezi.
Többet mutasson
16. Ajánlatkérő a Kbt. 62. § (4) bekezdésére figyelemmel az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti ajánlattevőkkel a becsült értéket és a rendelkezésre álló fedezet mértékét, részajánlattétel biztosítása esetén részenként.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékére tekintettel, amennyiben az 1-8. részek esetében a legalacsonyabb összegű ajánlatot tevő által megajánlott ajánlati ár meghaladja az
— 1.-6. részek esetében a 4,5 Ft/kg (ipari és kereskedelmi gyűjtés és hasznosítás)
— 7-8. részek esetében az 1,4 Ft/kg (lakossági hasznosítás)
úgy Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 76. § (1) bekezdés c) pontja alapján jogosult eredménytelennek nyilvánítani.
Ajánlatkérő felhívja továbbá ajánlattevők figyelmét, hogy nulla (0) forint értékű ajánlati ár megajánlást nem fogad el.
Ajánlatkérő az ajánlati ár vizsgálata körében fenntartja magának a jogot arra nézve, hogy a Kbt. 69. § (2) bekezdésében meghatározott 20 %-os eltérésnél kisebb mértékű eltérés esetén is indokolást kérjen ajánlattevőktől az aránytalanul alacsony ár körében. Ajánlatkérő – ebben az esetben – az ajánlati ár tartalmát megalapozó adatnak tekinti különösen az árképzési metodika konkrét adatokra támaszkodó leírását HUF/kg egységre vetítve.
Többet mutasson
17. Ajánlatkérő az írásbeli összegzést az ajánlati kötöttség fennállása alatt küldi meg ajánlattevőknek. A Kbt. 124. § (5) bekezdés szerint az írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlati kötöttsége további 30 nappal meghosszabbodik.
Többet mutasson
18. Az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. [Kbt. 124. § (4) bekezdése]
Többet mutasson
19. A szerződéskötés tervezett időpontja: Ajánlatkérő a Kbt. 124.§ (6) bekezdésében rögzítettnek megfelelően a szerződést nem kötheti meg az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés ajánlattevőknek történő megküldésétől számított tíz napos időtartam lejártáig, kivéve a Kbt. 124.§ (8) bekezdésében foglalt esetekben. Ajánlatkérő legkésőbb az ajánlati kötöttség lejártáig köteles a szerződést megkötni a nyertes ajánlattevővel. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen felhívás II.3. pontjában megadott szerződés kezdő időpontja a közbeszerzési eljárás lezárásának időpontjára tekintettel módosulhat.
Többet mutasson
20. Az ajánlati kötöttség időtartama a Kbt. 83. § (7) bekezdése alapján került meghatározására, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő, illetve az által indított közbeszerzési eljárás a 46/2011. (III.25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, így jelen közbeszerzési eljárás a Miniszterelnökség által végzett folyamatba épített ellenőrzés mellett kerül lefolytatásra.
Többet mutasson
21. Az Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a későbbiekben újabb szolgáltatás megrendelése esetén élni kíván a Kbt. 94. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti törvényi lehetőséggel.
22. Jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben az ajánlati dokumentáció rendelkezései, valamint a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény az irányadó. Az ajánlati felhívás és az ajánlati dokumentáció eltérése esetén az ajánlati felhívás rendelkezései irányadóak.
Többet mutasson
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § (3) és (4) bekezdésének megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2015/S 184-334307 (2015-09-18)
További információk (2015-10-27)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-10-27 📅
Benyújtási határidő: 2015-11-20 📅
Közzététel dátuma: 2015-10-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 212-385583
Hirdetményre hivatkozik: 2015/S 184-334307
HL-S szám: 212
Forrás: OJS 2015/S 212-385583 (2015-10-27)

Tájékoztató az eljárás eredményéről (2016-02-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 162 945 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség
Kapcsolat
Internetcím: http://www.szelektivinfo.hu 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-02-26 📅
Közzététel dátuma: 2016-03-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 043-071599
HL-S szám: 43
További információk
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződéskötés időpontja: 2016-02-04 📅
Név: Hamburger Hungária Konzorcium (A.K.S.D. Kft. – Duparec Kft. – Fe-Group Invest Zrt. – Hamburger Hungária Kft. – NHSZ Tatabánya Zrt. – Zalai Huke Kft.)
Postacím: Papírgyári út 42–46.
Postai város: Dunaújváros
Postai irányítószám: 2400
Ország: Magyarország 🇭🇺
2️⃣
3️⃣
4️⃣
Név: Papírbegyűjtő Konzorcium (Asco Hungaria Kft. – Biomark 2000 Kft. – Méh Hulladékgazdálkodási Zrt.)
Postacím: Gyár u. 17.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1222
5️⃣
6️⃣
7️⃣
Név: Hamburger Hungária Kft.
8️⃣
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2
Forrás: OJS 2016/S 043-071599 (2016-02-26)

a) A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése (részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban):
1. rész: nem Kkv.;
2. rész: nem Kkv.;
3. rész: nem Kkv.;
4. rész: középvállalkozás;
5. rész: középvállalkozás;
6. rész: nem Kkv.;
7. rész: nem Kkv.;
8. rész: nem Kkv.
b) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek tényét és indokát: —.
c) Az ajánlattevők neve, címe (részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban):
1. rész:
— Hamburger Hungária Konzorcium (A.K.S.D. Kft. – Duparec Kft. – Fe-Group Invest Zrt. – Hamburger Hungária Kft. – NHSZ Tatabánya Zrt. – Zalai Huke Kft.), 2400 Dunaújváros, Papírgyári út 42–46.;
2. rész:

3. rész:

4. rész:
— Hamburger Hungária Konzorcium (A.K.S.D. Kft. – Duparec Kft. – Fe-Group Invest Zrt. – Hamburger Hungária Kft. – NHSZ Tatabánya Zrt. – Zalai Huke Kft.), 2400 Dunaújváros, Papírgyári út 42–46.,
— Papírbegyűjtő Konzorcium (Asco Hungaria Kft. – Biomark 2000 Kft. – Méh Hulladékgazdálkodási Zrt.), 1222 Budapest, Gyár u. 17.;
5 rész:

6. rész:
— Hamburger Hungária Konzorcium (A.K.S.D. Kft. – Duparec Kft. – Fe-Group Invest Zrt. – Hamburger Hungária Kft. – NHSZ Tatabánya Zrt. – Zalai Huke Kft.), 2400 Dunaújváros, Papírgyári út 42–46.;
7. rész:
— Hamburger Hungária Kft., 2400 Dunaújváros, Papírgyári út 42–46.;
8. rész:
— Hamburger Hungária Kft., 2400 Dunaújváros, Papírgyári út 42–46.
d) Keretmegállapodásos eljárás második része esetén erre a körülményre való utalás, valamint a keretmegállapodásos eljárás első részével kapcsolatos eljárás eredményéről szóló tájékoztató száma és megjelenésének időpontja: —.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződéskötés időpontja: 2016-02-04 📅
Név: Hamburger Hungária Konzorcium (A.K.S.D. Kft. – Duparec Kft. – Fe-Group Invest Zrt. – Hamburger Hungária Kft. – NHSZ Tatabánya Zrt. – Zalai Huke Kft.)
Postacím: Papírgyári út 42–46.
Postai város: Dunaújváros
Postai irányítószám: 2400
Ország: Magyarország 🇭🇺
2️⃣
3️⃣
4️⃣
Név: Papírbegyűjtő Konzorcium (Asco Hungaria Kft. – Biomark 2000 Kft. – Méh Hulladékgazdálkodási Zrt.)
Postacím: Gyár u. 17.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1222
5️⃣
6️⃣
7️⃣
Név: Hamburger Hungária Kft.
8️⃣
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2
Forrás: OJS 2016/S 043-071599 (2016-02-26)
Új beszerzések kapcsolódó kategóriákban 🆕