MMA Irodaház – tervezés

Magyar Művészeti Akadémia Titkársága

Megbízási szerződés a Magyar Művészeti Akadémia Irodaházának teljeskörű tervezési és tervezői művezetési feladatainak ellátására.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2015-07-06. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2015-06-24.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2015-06-24 Ajánlati felhívás
2015-10-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2015-06-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Tárgya: a Magyar Művészeti Akadémia Irodaházának teljes körű tervezési, engedélyezési és tervezői művezetési faladatainak ellátásaMennyisége:1. Tervezési programHatározza meg a Irodaház működési egységeit, azon belül a szervezeti egységek elhelyezkedését és az ahhoz szükséges helyiségeket, azok funkcióját és nagyságát.Határozza meg a két épület együttműködésének módját és kialakítását.Építészeti és belsőépítészeti vázlattervAz előzetesen meghatározott tervezési program szerinti működést megvalósító építészeti és belsőépítészeti terv, m= 1:200, szükség esetén m=1:100 vagy m=1:50 léptékben. Helyszínrajzok m=1:1000, m=1:500; alaprajzok m=1:200, metszetek a megértéshez szükséges számban m=1:200, szükség esetén számítógépes modell, külső és belső látványtervek az építészetileg meghatározó részekről 4-6 db. Költségbecslés.2. Építési engedélyezési terv elkészítése, engedélyeztetésÉpítészeti tervdokumentáció, építészeti tervek.Helyszínrajzok m=1:500, m=1:200.Alaprajzok, metszetek, homlokzatok m=1:100.Látványterv.Épületszerkezetei műszaki leírás, statikai számítások.Talajvizsgálati jelentés.Épületgépészeti leírás, hőtechnikai számítás.Épületvillamossági ellátó rendszerek, erősáramú ellátás, világítás, érintésvédelem, villámvédelem, gyengeáramú rendszerek.Műemlékvédelmi helyreállítási és rekonstrukciós terv.Felvonók engedélyezési terve.Környezetrendezési, kert terv.Út, behajtók, belső úthálózat, parkolók szakági terve az építési engedélyezés szakhatósági hozzájáruláshoz.Üzemeltetési leírás.A dokumentáció tartalmilag és formailag a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben megfogalmazottak szerint készüljön.A terveket, műszaki leírásokat papír alapon 4 példányban, illetve a teljes engedélyezési tervdokumentációt 4 példányban elektronikus adathordozón kell átadni az alábbi formátumokban:— Műszaki leírás doc, pdf— Tervek pdf— 1 pld tervezői költségbecslés pdf, xlsTovábbi elvárás a szükséges egyeztetések, engedélyeztetések lefolytatása a szakhatóságokkal illetve a tervanyaggal érintett hatóságokkal, illetékesekkel.3. Kiviteli tervek (teljes körű kiviteli tervek költségvetési kiírásokkal), közreműködés a kivitelező kiválasztása során— A tervek az épületre és a telken belüli területre vonatkoznak, kert-környezetrendezés, kerítés, kapuk telken belüli külső közművek, vezetékek együtt.— Generál tervezés, benne: építészet, statika, épületgépészet, épületvillamosság, gyengeáramú rendszerek, épületfelügyelet, liftek, kert, burkolatok stb., tűzvédelem, munkaegészségügy, akadálymentesítés, költségvetési kiírások,— Nem feladat gyártmánytervek, gyártmánytervi részletrajzok készítése.— Teljes körű belsőépítészeti kialakítás tervezése: berendezési alaprajz, burkolattervek, falnézetek, álmennyezeti tervek, bútorozás, technológiai berendezések elhelyezése, bútorok, felszerelés kiválasztása, egyedi bútorok nézet rajza, felirati rendszerek, kiírások, leírások.A kiviteli tervdokumentációt a létesítmény engedélyezési terve alapján és a jogerős építési engedély valamint annak kikötései figyelembe vételével Tervező készíti el, mely kiviteli tervdokumentáció magában foglalja a kivitelezésre vonatkozó műszaki leírásokat, a konszignációkat, továbbá a tételes árazatlan költségvetés kiírást és generáltervezői költségbecslést. A kiviteli tervdokumentációknak ki kell elégíteni az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII.23.) Korm. rendelet – beleértve annak 1. sz. és 2. sz. mellékletét is – vonatkozó előírásait.A kiviteli tervdokumentáció képezi a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás – a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 48.§ (2) és (3) bekezdés szerinti – műszaki leírását, ezért a kiviteli tervdokumentációnak tartalmaznia kell valamennyi, a 306/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 3-4.§-ában, és a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 26-27.§-ban és 28.§ (1)-(2) bekezdésében előírtakat, illetve meg kell felelnie az ezen jogszabályhelyek minden vonatkozó előírásainak is. Az elkészített költségvetésnek meg kell felelnie a Kbt. 49.§ (2) bekezdés rendelkezéseinek. A tervező által készítendő tervezői költségbecslés szolgál az építési beruházás 306/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2.§ (1) bekezdés szerinti becsült értékének meghatározására, ezért alkalmasnak kell lennie ezen cél betöltésére.A terveket, műszaki leírásokat papír alapon 10 példányban, illetve a teljes kiviteli tervdokumentációt 4 példányban elektronikus adathordozón kell átadni az alábbi formátumokban:— Műszaki leírás doc, pdf— Tervek pdf— Költségvetés, pdf, xls— 1 pld tervezői költségbecslés pdf, xlsA teljeskörű szakági tervezés a következő tartalommal készül: geodézia- és talajmechanika, építészet és belsőépítészet, műemlékvédelem és rekonstrukció, statika, közmű-, és úttervezés, épületgépészet, gyenge- és erősáram, tűzvédelem, energetikai tanúsítás, akadálymentesítés.Feladat a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás során feltett, a jelen szerződés szerint készítendő tervekkel kapcsolatos kérdésekre a válaszokat határidőben megadni.4. Generáltervezői és szakági művezetésA generáltervezői és szakági művezetés vonatkozásában a tervező az általa készített kivitelezési dokumentációval kapcsolatban az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 33.§ (4) bekezdése szerinti generáltervezői és szakági művezetés végzésére köteles a kivitelezés időszakában, a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15.§ (1) bekezdése szerinti szakemberek bevonásával. Ennek keretében közreműködik az építészeti-műszaki terveknek megfelelő maradéktalan megvalósítás érdekében, elősegíti a kivitelezés során, valamint a kivitelezési szerződésben a kivitelező által vállalt jótállás időtartama alatt a tervekkel kapcsolatban felmerült szakkérdések megoldását.A generáltervezői és szakági művezetés magában foglalja a kivitelezés során a szükséges tervismertetések megtartását, a kivitelező részéről felmerülő műszaki kérdések egyeztetését, szükséges kiegészítő- vagy részlettervek elkészítését, melyek szükségesek minden tervezési terület kivitelezhetőségéhez vagy a kivitelező által készítendő gyártmánytervek elkészíthetőségéhez. A generáltervezői és szakági tervezői művezetés tervezett időtartama: 2016. február – 2017. augusztus, amely a kivitelezésre vonatkozó tervezett időtartam, és a generáltervezői és szakági tervezői művezetés ehhez az időtartamhoz igazodik, amely változhat.150 000 000
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 150 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Gyorsított meghívásos eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Magyar Művészeti Akadémia Titkársága
Postacím: Kecske utca 25.
Postai irányítószám: 1034
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.mma.hu 🌏
E-mail: titkarsag@mma.hu 📧
Telefon: +36 12354205 📞
Fax: +36 12354205 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-06-24 📅
Benyújtási határidő: 2015-07-06 📅
Közzététel dátuma: 2015-06-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 122-223130
HL-S szám: 122
További információk
1. A dokumentáció átvétele vagy elektronikus úton történő elérése az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentációt a csiky.kkt@t-online.hu e-mail címre küldött cégszerűen aláírt írásos igénylést követően küldi meg Ajánlatkérő. 2. Ajánlatkérő papír alapú részvételi jelentkezés benyújtását írja elő. A részvételi jelentkezést egy papír alapú példányban, írásban és zártan, az eljárást megindító felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani a részvételi határidő lejártáig. Továbbá Ajánlatkérő előírja a papír alapú példánnyal mindenben megegyező egy elektronikus másolati példány benyújtását is. Az elektronikus adathordozónak tartalmaznia kell a teljes, aláírt részvételi jelentkezést pdf formátumban. 3. A csomagoláson fel kell tüntetni az alábbiakat: „Részvételi jelentkezés – MMA Irodaház tervezése” feliratot, valamint az „A részvételi határidő lejártáig nem bontható fel!” feliratot jól látható, egyértelmű módon. Az egyéb formai előírásokat a dokumentáció tartalmazza. 4. A postai úton feladott részvételi jelentkezéseket az ajánlatkérő akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a részvételi határidő lejártáig sor került az A. Melléklet III. pontban meghatározott címen. Az részvételi jelentkezésekkel, ill. az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat a z részvételre jelentkezőt terheli. 5. A részvételi jelentkezések összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az részvételre jelentkezőt terheli. 6. Ajánlatkérő a dokumentumokat egyszerű másolatban is elfogadja. A részvételi jelentkezés 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. (Kbt. 36.§ (3) bekezdés) 7. Amennyiben valamely dokumentum idegen nyelvű és fordítást igényel, Ajánlatkérő – az idegen nyelvű dokumentum egyszerű másolatának a részvételi jelentkezésben történő egyidejű csatolása mellett – elfogadja azok Részvételre jelentkező általi felelős fordítását is (Kbt. 36. § (3) bekezdés). Felelős fordítás alatt ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében Részvételre jelentkező képviseletére jogosult személy nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A nem magyar nyelven készült, illetve felelős magyar fordítással el nem látott dokumentumokban foglaltakat ajánlatkérő a részvételi jelentkezés bírálata során nem veszi figyelembe. A fordítás tartalmának helyességéért Részvételre jelentkező a felelős. 8. A III.2.2) P.1., P.2., továbbá a III.2.3) M.1. és M.2. szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 9. Részvételre jelentkező benyújtott részvételi jelentkezésének tartalmaznia kell: 9.1. A részvételi felhívás feladásának napjától számított 60 napnál nem régebbi cégkivonatát vagy annak egyszerű másolatát. (Amennyiben a 60 napnál nem régebbi cégkivonat megtalálható a www.e-cegjegyzek.hu weboldalon, a cégkivonatot nem kell csatolni, azt Ajánlatkérő ellenőrzi.) 9.2 Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. [310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 7.§] 9.3. A részvételi jelentkezéshez csatolni kell a 2006. évi V. törvény (Ctv.) hatálya alá tartozó, ezért cégnek minősülő részvételre jelentkező, az eljárás során nevesített alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről a részvételi jelentkezést aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírás mintát egyszerű másolatban. A részvételi jelentkezéshez csatolni kell az egyéni cégként nem jegyzett, azaz a 2006. évi V. törvény (Ctv.) hatálya alá nem tartozó, cégnek nem minősülő egyéni vállalkozónak minősülő részvételre jelentkező, az eljárás során nevesített alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről a részvételi jelentkezést aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói igazolvány vagy személyazonosító igazolvány másolatát. 10. Részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésében meg kell jelölnie a Kbt. 55.§ (5) bekezdésben foglaltakat. 11. Részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésben meg kell jelölnie a Kbt. 40.§ (1) bekezdés a)-b) pontban foglaltakat. 12. Részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésben meg kell jelölnie a Kbt. 60.§ (5) bekezdésben foglaltakat. 13. A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell részvételre jelentkező nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy Részvételre jelentkező tájékozódott az adózásra, a környezetvédelemre, az egészségvédelemre és a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére, valamint a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. [Kbt. 54.§ (1) bekezdés] 14. Ajánlatkérő a Kbt. 124.§ (4) bekezdés értelmében az eljárás nyertesével, vagy a nyertes visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 15. Kiegészítő tájékoztatás: A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45. §-ban, valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók. 16. A részvételi jelentkezések elbírálása során hiánypótlásra, felvilágosítás kérésére a Kbt. 67.§ szerint kerül sor. Ajánlatkérő élni kíván a Kbt. 67. § (5) bekezdéssel a hiánypótlás során. 17. A részvételi jelentkezésben a részvételre jelentkező nem tehet ajánlatot. 18. A részvételi jelentkezés során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az részvételre jelentkezőnek a referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az árbevételre vonatkozó adatok esetében a különböző devizák forintra történő átszámításánál az üzleti év fordulónapján hatályos árfolyamot veszi figyelembe Ajánlatkérő. A részvételi jelentkezésben szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni. 19. A teljesítés kezdete a közbeszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződés aláírásának napja. 20. A részvételi jelentkezések felbontásának helye: Csíky és Társa Kkt, 2081 Piliscsaba, Fényesliget sétány 2. Ideje: 6.7.2015. 10:00 óra. 21. A Kbt. 71.§ (3) bekezdés a) pontja szerinti részszempontok esetén a pontozás 1-10 pont között történik. A ponthatárok közötti pontszám megállapítása a Közbeszerzi Hatóság (KÉ 2012/61., 1.6.2012.) útmutatójának figyelembevételével történik. Az 1. részszempont esetén az A.1.ba) fordított arányosítási módszerrel, a 2. és 3. részszempontok esetében a A.2. pont szerinti sorba rendezéssel.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Megbízási szerződés a Magyar Művészeti Akadémia Irodaházának teljeskörű tervezési és tervezői művezetési feladatainak ellátására.
Mennyiség vagy érték:
Tárgya: a Magyar Művészeti Akadémia Irodaházának teljes körű tervezési, engedélyezési és tervezői művezetési faladatainak ellátása
Mennyisége:
+ még 36 1. Tervezési program
Határozza meg a Irodaház működési egységeit, azon belül a szervezeti egységek elhelyezkedését és az ahhoz szükséges helyiségeket, azok funkcióját és nagyságát.Határozza meg a két épület együttműködésének módját és kialakítását.
Többet mutasson
Építészeti és belsőépítészeti vázlatterv
Az előzetesen meghatározott tervezési program szerinti működést megvalósító építészeti és belsőépítészeti terv, m= 1:200, szükség esetén m=1:100 vagy m=1:50 léptékben. Helyszínrajzok m=1:1000, m=1:500; alaprajzok m=1:200, metszetek a megértéshez szükséges számban m=1:200, szükség esetén számítógépes modell, külső és belső látványtervek az építészetileg meghatározó részekről 4-6 db. Költségbecslés.
Többet mutasson
2. Építési engedélyezési terv elkészítése, engedélyeztetés
Építészeti tervdokumentáció, építészeti tervek.
Helyszínrajzok m=1:500, m=1:200.
Alaprajzok, metszetek, homlokzatok m=1:100.
Látványterv.
Épületszerkezetei műszaki leírás, statikai számítások.
Talajvizsgálati jelentés.
Épületgépészeti leírás, hőtechnikai számítás.
Épületvillamossági ellátó rendszerek, erősáramú ellátás, világítás, érintésvédelem, villámvédelem, gyengeáramú rendszerek.
Műemlékvédelmi helyreállítási és rekonstrukciós terv.
Felvonók engedélyezési terve.
Környezetrendezési, kert terv.
Út, behajtók, belső úthálózat, parkolók szakági terve az építési engedélyezés szakhatósági hozzájáruláshoz.
Üzemeltetési leírás.
A dokumentáció tartalmilag és formailag a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben megfogalmazottak szerint készüljön.A terveket, műszaki leírásokat papír alapon 4 példányban, illetve a teljes engedélyezési tervdokumentációt 4 példányban elektronikus adathordozón kell átadni az alábbi formátumokban:
Többet mutasson
— Műszaki leírás doc, pdf
— Tervek pdf
— 1 pld tervezői költségbecslés pdf, xls
További elvárás a szükséges egyeztetések, engedélyeztetések lefolytatása a szakhatóságokkal illetve a tervanyaggal érintett hatóságokkal, illetékesekkel.
3. Kiviteli tervek (teljes körű kiviteli tervek költségvetési kiírásokkal), közreműködés a kivitelező kiválasztása során
— A tervek az épületre és a telken belüli területre vonatkoznak, kert-környezetrendezés, kerítés, kapuk telken belüli külső közművek, vezetékek együtt.
— Generál tervezés, benne: építészet, statika, épületgépészet, épületvillamosság, gyengeáramú rendszerek, épületfelügyelet, liftek, kert, burkolatok stb., tűzvédelem, munkaegészségügy, akadálymentesítés, költségvetési kiírások,
Többet mutasson
— Nem feladat gyártmánytervek, gyártmánytervi részletrajzok készítése.
— Teljes körű belsőépítészeti kialakítás tervezése: berendezési alaprajz, burkolattervek, falnézetek, álmennyezeti tervek, bútorozás, technológiai berendezések elhelyezése, bútorok, felszerelés kiválasztása, egyedi bútorok nézet rajza, felirati rendszerek, kiírások, leírások.
Többet mutasson
A kiviteli tervdokumentációt a létesítmény engedélyezési terve alapján és a jogerős építési engedély valamint annak kikötései figyelembe vételével Tervező készíti el, mely kiviteli tervdokumentáció magában foglalja a kivitelezésre vonatkozó műszaki leírásokat, a konszignációkat, továbbá a tételes árazatlan költségvetés kiírást és generáltervezői költségbecslést. A kiviteli tervdokumentációknak ki kell elégíteni az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. (XII.23.) Korm. rendelet – beleértve annak 1. sz. és 2. sz. mellékletét is – vonatkozó előírásait.
Többet mutasson
A kiviteli tervdokumentáció képezi a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás – a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 48.§ (2) és (3) bekezdés szerinti – műszaki leírását, ezért a kiviteli tervdokumentációnak tartalmaznia kell valamennyi, a 306/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 3-4.§-ában, és a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 26-27.§-ban és 28.§ (1)-(2) bekezdésében előírtakat, illetve meg kell felelnie az ezen jogszabályhelyek minden vonatkozó előírásainak is. Az elkészített költségvetésnek meg kell felelnie a Kbt. 49.§ (2) bekezdés rendelkezéseinek. A tervező által készítendő tervezői költségbecslés szolgál az építési beruházás 306/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2.§ (1) bekezdés szerinti becsült értékének meghatározására, ezért alkalmasnak kell lennie ezen cél betöltésére.
Többet mutasson
A terveket, műszaki leírásokat papír alapon 10 példányban, illetve a teljes kiviteli tervdokumentációt 4 példányban elektronikus adathordozón kell átadni az alábbi formátumokban:
Többet mutasson
— Költségvetés, pdf, xls
A teljeskörű szakági tervezés a következő tartalommal készül: geodézia- és talajmechanika, építészet és belsőépítészet, műemlékvédelem és rekonstrukció, statika, közmű-, és úttervezés, épületgépészet, gyenge- és erősáram, tűzvédelem, energetikai tanúsítás, akadálymentesítés.
Többet mutasson
Feladat a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás során feltett, a jelen szerződés szerint készítendő tervekkel kapcsolatos kérdésekre a válaszokat határidőben megadni.
Többet mutasson
4. Generáltervezői és szakági művezetés
A generáltervezői és szakági művezetés vonatkozásában a tervező az általa készített kivitelezési dokumentációval kapcsolatban az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 33.§ (4) bekezdése szerinti generáltervezői és szakági művezetés végzésére köteles a kivitelezés időszakában, a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15.§ (1) bekezdése szerinti szakemberek bevonásával. Ennek keretében közreműködik az építészeti-műszaki terveknek megfelelő maradéktalan megvalósítás érdekében, elősegíti a kivitelezés során, valamint a kivitelezési szerződésben a kivitelező által vállalt jótállás időtartama alatt a tervekkel kapcsolatban felmerült szakkérdések megoldását.A generáltervezői és szakági művezetés magában foglalja a kivitelezés során a szükséges tervismertetések megtartását, a kivitelező részéről felmerülő műszaki kérdések egyeztetését, szükséges kiegészítő- vagy részlettervek elkészítését, melyek szükségesek minden tervezési terület kivitelezhetőségéhez vagy a kivitelező által készítendő gyártmánytervek elkészíthetőségéhez. A generáltervezői és szakági tervezői művezetés tervezett időtartama: 2016. február – 2017. augusztus, amely a kivitelezésre vonatkozó tervezett időtartam, és a generáltervezői és szakági tervezői művezetés ehhez az időtartamhoz igazodik, amely változhat.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
Az eljárásban nem lehet továbbá részvételre jelentkező, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
+ még 1
Igazolási mód: Részvételre jelentkezőnek a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2-11.§-ai szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. Részvételre jelentkező – a Kbt. 58. § (3) bekezdésének értelmében – csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56.§ (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik az 56.§ (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá.A kizáró okok fenn nem állásáról szóló nyilatkozat(ok)nak az részvételi felhívás feladásánál nem régebbi keltezésűeknek kell lenniük.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet: A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell:
P.1.Az eljárást megindító felhívás feladástól visszafelé számított három lezárt üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját. Amennyiben a benyújtandó beszámoló megtalálható a céginformációs szolgálat honlapján, azt Ajánlatkérő ellenőrzi, az részvételi jelentkezésbe nem szükséges becsatolni. [310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14.§ (1) bekezdés b) pont]
Többet mutasson
+ még 3
Ha Részvételre jelentkező ezen irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.[310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14.§ (2) bekezdés].
Többet mutasson
P.2.részvételre jelentkező előző három üzleti évre vonatkozó teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy a részvételre jelentkező mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. [310/2011. (XII.23) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja]
Többet mutasson
Ha részvételre jelentkező a P.1. alkalmassági feltétel szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett részvételre jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.[310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14.§ (3) bekezdés].
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmatlan az részvételre jelentkező, illetve közös részvételre jelentkező:
P.1.ha a mérleg szerinti eredménye az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti év bármelyikében negatív.
+ még 4
Ha részvételre jelentkező az ajánlatkérő által előírt időszak kezdete után kezdte meg működését, akkor részvételre jelentkező úgy tud megfelelni, ha a közbeszerzés tárgyából (építészeti tervezési feladatok) származó árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 75 millió HUF-ot. [310/2011. (XII.23.) Korm.rendelet 14.§ (2) bekezdés].
Többet mutasson
P.2.ha az előző három üzleti évre vonatkozó teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételének átlaga nem érte el a nettó 75 millió HUF-ot. Ha részvételre jelentkező az ajánlatkérő által előírt időszak kezdete után kezdte meg működését, akkor részvételre jelentkező úgy tud megfelelni, ha a közbeszerzés tárgyából (építészeti tervezési feladatok) származó árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 75 millió HUF-ot. [310/2011. (XII.23.) Korm.rendelet 14.§ (2) bekezdés].
Többet mutasson
A Kbt. 55.§ (5) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek az részvételre jelentkezők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül a Kbt. 55.§ (6) bekezdése szerint.
Többet mutasson
A P.1. alkalmassági követelmény tekintetében, – amely értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztatható a gazdasági szereplőkre- elegendő, ha a közös részvételre jelentkezők közül egy felel meg. (Kbt. 55.§ (4) bek.). A P.2. alkalmassági követelménynek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek: A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell:
M.1 Az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 6 év legjelentősebb (befejezett) építészeti tervezési szolgáltatásainak ismertetésével. Ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; ha a szerződést kötő másik fél ettől eltérő egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. .[310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16.§ (1) bekezdés]
Többet mutasson
+ még 7
Az igazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell: a teljesítés idejét, a szerződést kötő másik fél megnevezését, a szolgáltatás tárgyát (olyan részletességgel, hogy abból az alkalmasságnál előírtak egyértelműen megállapíthatóak legyenek), az ellenszolgáltatás összegét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, valamint fel kell tüntetni a referenciát adó (megrendelő) adatait (cégnév, a referenciát adó személy neve, telefonszáma) és a szolgáltatás befejezésének pontos időpontját (év, hó, nap).
Többet mutasson
M.2. Azoknak a szakembernek a megnevezését, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket teljesítésébe be kíván vonni.[310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15.§ (3) bekezdés d) pont].A szakember bemutatása során csatolni kell:
Többet mutasson
— a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozat, pontosan megjelölve, hogy melyik szakember melyik alkalmassági feltételnek való megfelelés céljából kerül bevonásra;
Többet mutasson
— a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen, erre tekintettel a szakmai gyakorlatokat legalább év, hónap bontásban szerepeltessék az önéletrajzban;
Többet mutasson
— a végzettséget és képzettséget igazoló dokumentumok, (meg kell jelölni a kamarai nyilvántartási számot, és az adott elektronikus kamarai nyilvántartás elérési útvonalát, ami alapján az ajánlatkérő leellenőrizheti a jogosultság meglétét a Kbt. 36. § (5) bekezdésében foglaltakra tekintettel.)
Többet mutasson
— a szakember által aláírt, rendelkezésre állási nyilatkozat.
Ajánlatkérő az M.2. alkalmassági feltételben előírt, 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben meghatározott feltételek igazolása tekintetében elfogadja a jogosultság meglétét, melyet Ajánlatkérő a magyarországi letelepedésű szakemberek esetében a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara honlapján található névjegyzékből ellenőriz. Amennyiben a szakember nem szerepel a nyilvántartásban, vagy az nem ellenőrizhető a nyilvántartáson keresztül, a jogosultságot igazoló dokumentum benyújtása szükséges. Más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő, vagy származási országban szerzett, az előbbivel egyenértékű jogosultságot igazoló dokumentumok magyar nyelvű fordítását kell csatolni.Részvételre jelentkező köteles nyilatkozni arra vonatkozóan, hogy nyertessége esetén gondoskodik a szakemberek magyarországi kamarai regisztrációjáról, nyilvántartásba vételéről, és annak folyamatos fenntartásáról a szerződés teljesítésének ideje alatt.Részvételre jelentkezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a nyilvántartásba vétel elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, és az ajánlatkérő a második legkedvezőbb részvételre jelentkezővel köt szerződést.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Részvételre jelentkező alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha:
M.1. nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben szerződésszerűen teljesített olyan referenciamunkával:
+ még 13
M.1.1 építészeti tervezés szolgáltatás tárgyában, amelynek az összesen értéke elérte legalább a nettó 100 000 000 HUF, azaz nettó százmillió forint összeget,
M.1.2. építészeti tervezési szolgáltatás tárgyában, amely műemlék jellegű irodaépület felújításának építészeti tervezését tartalmazta, melynek alapterülete minimum 4 000 m2
Többet mutasson
Az M.1.1. és M.1.2. alkalmassági követelményt részvételre jelentkező egyazon referenciával is igazolhatja, amennyiben az megfelel mindkét alkalmassági minimumkövetelménynek.
Többet mutasson
M.2. nem rendelkezik a szolgáltatás teljesítésébe bevonni kívánt alábbi szakemberekkel:
M.2.1. legalább két fő 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I/2. része 2. pontja és ugyanezen kormányrendelet 13.§ (2) bekezdése szerinti szakirányú végzettséggel és a vezető tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlattal rendelkező szakemberrel, aki vagy rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I./2. része 2. pontja és ugyanezen kormányrendelet 13.§ (2) bekezdése szerinti É1 jelű szakterületi jogosultsággal, vagy nem rendelkezik kamarai regisztrációval, de rendelkezik a jogosultsághoz szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel;
Többet mutasson
M.2.2. legalább egy fő 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I/2. része 2. pontja szerinti szakirányú végzettséggel és jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlattal és műemlékvédelmi szakmérnöki végzettséggel rendelkező szakemberrel, aki – a műemlékvédelmi szakmérnöki végzettségen felül – vagy rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I./2. része 2. pontja szerinti É jelű szakterületi jogosultsággal, vagy nem rendelkezik kamarai regisztrációval, de rendelkezik az É jelű szakterületi jogosultsághoz szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel;
Többet mutasson
M.2.3. legalább egy fő 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I/2. része 28. pontja szerinti szakirányú végzettséggel és jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlattal rendelkező szakemberrel, aki vagy rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I./2. része 28. pontja szerinti G jelű szakterületi jogosultsággal, vagy nem rendelkezik kamarai regisztrációval, de rendelkezik a jogosultsághoz szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel;
Többet mutasson
M.2.4. legalább egy fő 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I/2. része 29. pontja szerinti szakirányú végzettséggel és jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlattal rendelkező szakemberrel, aki vagy rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I./2. része 29. pontja szerinti V jelű szakterületi jogosultsággal, vagy nem rendelkezik kamarai regisztrációval, de rendelkezik a jogosultsághoz szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel;
Többet mutasson
M.2.5. legalább egy fő 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I/2. része 3. pontja szerinti szakirányú végzettséggel és jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlattal rendelkező szakemberrel, aki vagy rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I./2. része 3. pontja szerinti BÉ jelű szakterületi jogosultsággal, vagy nem rendelkezik kamarai regisztrációval, de rendelkezik a jogosultsághoz szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel;
Többet mutasson
M.2.6. legalább egy fő 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I/2. része 26. pontja szerinti szakirányú végzettséggel és jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlattal rendelkező szakemberrel, aki vagy rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I./2. része 26. pontja szerinti T jelű szakterületi jogosultsággal, vagy nem rendelkezik kamarai regisztrációval, de rendelkezik a jogosultsághoz szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel;
Többet mutasson
Az M.2.1.,M.2.2., M.2.3., M.2.4. alkalmassági követelmények tekintetében a szakemberek között átfedés nem lehetséges. A bemutatott szakemberek maximum kettő alkalmassági követelménynek való megfelelést igazolhatnak oly módon, hogy az M.2.1.,M.2.2., M.2.3., M.2.4. alkalmassági követelmények egyikén felül az M.2.5., M.2.6. alkalmassági követelmények közül legfeljebb további egy tekintetében igazolhatnak alkalmasságot.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelményeknek – a Kbt. 55. § (4) bekezdésére tekintettel – közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmassági követelményeknek részvételre jelentkező bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 55. § (5) – (6) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő a Kbt. 126.§ (1) bekezdése alapján a következőket írja elő:
— A szerződésben meghatározott teljesítési határidő Tervezőnek felróható késedelmes teljesítése esetére a Tervező az alábbi késedelmi kötbért köteles fizetni: a teljes nettó vállalási ár 1 %-a/késedelmes nap. A késedelemmel érintett napok legmagasabb értéke: 30 nap – ezt követően a Megrendelő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani. A késedelmi kötbért Megrendelő írásbeli felszólítással érvényesíti a Tervező felé.
Többet mutasson
+ még 4
— Hibás teljesítése esetén a Tervező köteles tervhibáinak javítását, illetve pótlását térítésmentesen, de kötbérmentesen haladéktalanul elvégezni, azokat a Megbízónak átadni, a közös megegyezéssel egyeztetett határidőig.
Többet mutasson
— Tervezőnek felróható meghiúsulás esetén a nettó vállalási ár 25 %-át köteles meghiúsulási kötbér jogcímen megfizetni Megrendelő részére.
— A részvételre jelentkező nyertessége esetén kellékszavatossággal tartozik azért, hogy az általa szolgáltatott tervdokumentáció minden tekintetben szakszerű, megfelel a szerződéses és a jogszabályi előírásoknak. A szolgáltatásnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy azt ajánlatkérő rendeltetésszerűen, jelen ajánlattételi felhívásban ismertetett módon és célra felhasználhassa.
Többet mutasson
— Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban való részvételt nem köti ajánlati biztosíték adásához.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. Részszámlák kiállítására van lehetőség.A szerződésszerű teljesítés igazolását követően a szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák kifizetése a Kbt. és a Ptk. rendelkezéseivel összhangban (Kbt. 130. § (1) és (6) bekezdés, Ptk. 6:130. § (1) bekezdés), a szerződésben meghatározott módon, átutalással történik. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme a forint (HUF). Alkalmazandó az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 36/A §-a.A részletes fizetési feltételeket az ajánlattételi dokumentációban található szerződés-tervezet fogja tartalmazni.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
A közös részvételi jelentkezést benyújtó nyertesek számára ajánlatkérő gazdálkodó szervezet, illetve jogi személy létrehozását nem teszi kötelezővé, illetve nem teszi lehetővé.
Többet mutasson
Egyéb különleges feltételek:
266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről
191/2009. (IX.15.) Korm. Rendelet az építőipari kivitelezési tevékenységről.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet.
A személyzet neve és szakképesítése

Eljárás
A gyorsított eljárás indokolása:
A Magyar Művészeti Akadémia épületbe költözésének céldátuma 2017. szeptembere, melyhez a Magyar Állam kormányhatározatban biztosítja a forrást. A forrás rendelkezésre állásáról a Magyar Művészeti Akadémia a közelmúltban szerzett tudomást. A teljes beruházás megvalósításának szűk határideje nem teszi lehetővé a tervezés tekintetében egyéb közbeszerzési eljárásfajta választását. Mivel a feladat összetett, két ingatlant és két városszabályozási területet érint egyidejűleg, egyéb eljárásfajta alkalmazása esetén a teljes körű tervezési munka és az engedélyeztetési eljárás időszükséglete nem lenne biztosított. Erre tekintettel indokolt a gyorsított eljárás alkalmazása.
Többet mutasson
A felhívások elküldésének időpontja: 2015-07-13 📅
Díjazási kritériumok
Kritérium: 1. Nettó ajánlati ár (HUF) (6)
2. A tervezési feladat építészeti alapgondolatának megfogalmazása (2)
3. A tervezési feladatra vonatkozó szabályozási háttér ismeretének bemutatása (2)
4. Javasolt helyiségjegyzék összeállítása a megadott paraméterek alapján (2)
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK10908
Más típusú ajánlatkérő: Other
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Székely-Gyökössy Szabolcs
Internetcím: www.mma.hu 🌏
Név: Csíky és Társa Kkt.
Postacím: Fényesliget sétány 2.
Postai város: Piliscsaba
Postai irányítószám: 2081
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 26375095 📞
E-mail: csiky.kkt@t-online.hu 📧
Fax: +36 26375095 📠
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Végdátum: 2017-08-31 📅
További információk
1. A dokumentáció átvétele vagy elektronikus úton történő elérése az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: A dokumentációt a csiky.kkt@t-online.hu e-mail címre küldött cégszerűen aláírt írásos igénylést követően küldi meg Ajánlatkérő.
Többet mutasson
2. Ajánlatkérő papír alapú részvételi jelentkezés benyújtását írja elő. A részvételi jelentkezést egy papír alapú példányban, írásban és zártan, az eljárást megindító felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani a részvételi határidő lejártáig. Továbbá Ajánlatkérő előírja a papír alapú példánnyal mindenben megegyező egy elektronikus másolati példány benyújtását is. Az elektronikus adathordozónak tartalmaznia kell a teljes, aláírt részvételi jelentkezést pdf formátumban.
Többet mutasson
+ még 23
3. A csomagoláson fel kell tüntetni az alábbiakat: „Részvételi jelentkezés – MMA Irodaház tervezése” feliratot, valamint az „A részvételi határidő lejártáig nem bontható fel!” feliratot jól látható, egyértelmű módon. Az egyéb formai előírásokat a dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
4. A postai úton feladott részvételi jelentkezéseket az ajánlatkérő akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére a részvételi határidő lejártáig sor került az A. Melléklet III. pontban meghatározott címen. Az részvételi jelentkezésekkel, ill. az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat a z részvételre jelentkezőt terheli.
Többet mutasson
5. A részvételi jelentkezések összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az részvételre jelentkezőt terheli.
6. Ajánlatkérő a dokumentumokat egyszerű másolatban is elfogadja. A részvételi jelentkezés 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. (Kbt. 36.§ (3) bekezdés)
Többet mutasson
7. Amennyiben valamely dokumentum idegen nyelvű és fordítást igényel, Ajánlatkérő – az idegen nyelvű dokumentum egyszerű másolatának a részvételi jelentkezésben történő egyidejű csatolása mellett – elfogadja azok Részvételre jelentkező általi felelős fordítását is (Kbt. 36. § (3) bekezdés). Felelős fordítás alatt ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében Részvételre jelentkező képviseletére jogosult személy nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A nem magyar nyelven készült, illetve felelős magyar fordítással el nem látott dokumentumokban foglaltakat ajánlatkérő a részvételi jelentkezés bírálata során nem veszi figyelembe. A fordítás tartalmának helyességéért Részvételre jelentkező a felelős.
Többet mutasson
8. A III.2.2) P.1., P.2., továbbá a III.2.3) M.1. és M.2. szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
Többet mutasson
9. Részvételre jelentkező benyújtott részvételi jelentkezésének tartalmaznia kell:
9.1. A részvételi felhívás feladásának napjától számított 60 napnál nem régebbi cégkivonatát vagy annak egyszerű másolatát. (Amennyiben a 60 napnál nem régebbi cégkivonat megtalálható a www.e-cegjegyzek.hu weboldalon, a cégkivonatot nem kell csatolni, azt Ajánlatkérő ellenőrzi.)
Többet mutasson
9.2 Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. [310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 7.§]
Többet mutasson
9.3. A részvételi jelentkezéshez csatolni kell a 2006. évi V. törvény (Ctv.) hatálya alá tartozó, ezért cégnek minősülő részvételre jelentkező, az eljárás során nevesített alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről a részvételi jelentkezést aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírás mintát egyszerű másolatban.
Többet mutasson
A részvételi jelentkezéshez csatolni kell az egyéni cégként nem jegyzett, azaz a 2006. évi V. törvény (Ctv.) hatálya alá nem tartozó, cégnek nem minősülő egyéni vállalkozónak minősülő részvételre jelentkező, az eljárás során nevesített alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről a részvételi jelentkezést aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói igazolvány vagy személyazonosító igazolvány másolatát.
Többet mutasson
10. Részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésében meg kell jelölnie a Kbt. 55.§ (5) bekezdésben foglaltakat.
11. Részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésben meg kell jelölnie a Kbt. 40.§ (1) bekezdés a)-b) pontban foglaltakat.
12. Részvételre jelentkezőnek a részvételi jelentkezésben meg kell jelölnie a Kbt. 60.§ (5) bekezdésben foglaltakat.
13. A részvételi jelentkezésnek tartalmaznia kell részvételre jelentkező nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy Részvételre jelentkező tájékozódott az adózásra, a környezetvédelemre, az egészségvédelemre és a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségére, valamint a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. [Kbt. 54.§ (1) bekezdés]
Többet mutasson
14. Ajánlatkérő a Kbt. 124.§ (4) bekezdés értelmében az eljárás nyertesével, vagy a nyertes visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
15. Kiegészítő tájékoztatás: A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45. §-ban, valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók.
16. A részvételi jelentkezések elbírálása során hiánypótlásra, felvilágosítás kérésére a Kbt. 67.§ szerint kerül sor. Ajánlatkérő élni kíván a Kbt. 67. § (5) bekezdéssel a hiánypótlás során.
Többet mutasson
17. A részvételi jelentkezésben a részvételre jelentkező nem tehet ajánlatot.
18. A részvételi jelentkezés során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az részvételre jelentkezőnek a referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az árbevételre vonatkozó adatok esetében a különböző devizák forintra történő átszámításánál az üzleti év fordulónapján hatályos árfolyamot veszi figyelembe Ajánlatkérő. A részvételi jelentkezésben szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni.
Többet mutasson
19. A teljesítés kezdete a közbeszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződés aláírásának napja.
20. A részvételi jelentkezések felbontásának helye: Csíky és Társa Kkt, 2081 Piliscsaba, Fényesliget sétány 2. Ideje: 6.7.2015. 10:00 óra.
21. A Kbt. 71.§ (3) bekezdés a) pontja szerinti részszempontok esetén a pontozás 1-10 pont között történik. A ponthatárok közötti pontszám megállapítása a Közbeszerzi Hatóság (KÉ 2012/61., 1.6.2012.) útmutatójának figyelembevételével történik. Az 1. részszempont esetén az A.1.ba) fordított arányosítási módszerrel, a 2. és 3. részszempontok esetében a A.2. pont szerinti sorba rendezéssel.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A közvetítési eljárásokért felelős szerv
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Telefon: +36 18828594 📞
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2015/S 122-223130 (2015-06-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2015-10-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 150 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Kecske u. 25.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-10-13 📅
Közzététel dátuma: 2015-10-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 202-367333
Hirdetményre hivatkozik: 2015/S 122-223130
HL-S szám: 202
További információk
A nyertes közös ajánlattevők mindketten a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti mikrovállalkozások. A nyertes közös ajánlattevő másik tagja: Szenes Stúdió Kft. (Magyarország, 1026 Budapest, Branyiszkó u. 9.). A nyertes közös ajánlattevő egyik tagjának vezető tisztségviselője, a teljesítésben két alkalmassági pontban is személyesen megjelölt szakember egészségében az összegezés kiküldését követően beállt előre nem látható romlás miatt a szerződés teljesítésére nem képes, így a Kbt. 124. § (9) bekezdése szerint Ajánlattevő mentesül a szerződéskötési kötelezettsége alól, melyről Ajánlatkérőt írásban értesítette. Ajánlattevők: — Medmix Center Kft. (4032 Debrecen, Cívis u. 12. II/23.), — GAV-ART Kft. (4400 Nyíregyháza, Szabadság Tér 12/a.) és Szenes Stúdió Kft. (1026 Budapest, Branyiszkó u. 9.) mint közös ajánlattevők, — MG Építész Kft. (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 42/a.), — Fazakas Építésziroda Kft. (1051 Budapest, Sas u. 17. 2. em. 3.) és ABC Group design Kft. (1112 Budapest, Bod Péter u. 27.) mint közös ajánlattevők, — KASIB Mérnöki Manager Iroda Kft. (1183 Budapest, Üllői út 455.).
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 68 300 000 💰
95 000 000 💰

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2015-09-04 📅
Név: GAV-ART Kft.
Postacím: Szabadság Tér 12/a.
Postai város: Nyíregyháza
Postai irányítószám: 4400
Ország: Magyarország 🇭🇺
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Forrás: OJS 2015/S 202-367333 (2015-10-13)