További információk
VI.3.1. A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)
Ajánlatkérő a Kbt. 49. § (1) bekezdésében meghatározottaknak megfelelő dokumentációt készített. A dokumentáció átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján, illetőleg a Kbt. 50. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – munkanapokon hétfőtől – csütörtökig: 8:00-16:00 óra, pénteken: 8.00-12.00 óra között (ajánlattételi határidő lejártának napján 8:00-11:00 óráig) az I.1. pontban megjelölt kapcsolattartási ponton. A dokumentáció elektronikus úton történő igénylésére vonatkozó megkeresésnek tartalmaznia kell az igénylő nevét, székhelyét, a kapcsolattartó nevét, telefonszámát, faxszámát és/vagy e-mail címét.
VI.3.2. Az ajánlatkérő a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 20. § (4) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy valamennyi pénzügyi-gazdasági, illetve műszaki-szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
VI.3.3. Az ajánlatot ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívásban valamint a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania. (Kbt. 60. § (1) bekezdés)
VI.3.4. Az ajánlatot írásban és zártan, a felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. (Kbt. 61. § (1) bekezdés)
Postán történő megküldés esetén az ajánlatot az I.1. pont szerint postafiókra kell címezni (Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőt, hogy a H-1134 Budapest, Váci út 45/B. számra küldött postai küldeményeket átirányítja az I.1 pont szerinti postafiókcímre, ami a küldemények kézbesítésének több napos késedelmét eredményezheti, melyből fakadó kockázatokat ajánlattevő viseli.). Közvetlen benyújtás esetén az ajánlatot az I.1 pont szerinti kapcsolattartási címen kell benyújtani. A hiányos vagy hibás felirattal, címzéssel ellátott küldemények elirányításáért, idő előtti felbontásáért, ajánlatkérő felelősséget nem vállal. A postán vagy futárszolgálattal feladott küldemények kockázatát ajánlattevő viseli.
Ajánlattevőnek az ajánlata eredeti (papír alapú) példányát valamint az elektronikus másolati példány(oka)t egy csomagolásban kell lezárnia (pl. boríték, doboz vagy bármely egyéb, az ajánlat zártságát biztosító csomagolásban) a csomagolásra minden esetében rá kell írni az ajánlattevő nevét, címét, az eljárás megnevezését („Oracle GoldenGate licencek beszerzése/2015.”), valamint hogy „Határidő előtt nem bontható fel!”, és fel kell tüntetni rajta: Beszerzési Iroda (Közbeszerzés), V. emelet 510. szoba.
Az ajánlatot egy papír alapú példányban, továbbá egy – a papír alapú példánnyal mindenben megegyező – elektronikus másolati példányban (.PDF formátumban CD/DVD-n) kell benyújtani írásban zártan. A papír alapú példányt ajánlattevő köteles kötve vagy fűzve benyújtani, mely biztosítja az ajánlat könnyű lapozhatóságát. A papír alapú ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. Az ajánlatnak a fedőlapot követően tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
Az ajánlat Ártáblázatát elektronikusan szerkeszthető formátumban (.xls) is be kell nyújtani!
Az elektronikus úton benyújtott Ártáblázat tartalmának a papír alapon benyújtott és eredeti jelzéssel ellátott ajánlat megfelelő részével egyező tartalmúnak kell lennie.
Amennyiben (adott esetben) a papír alapon, illetve az elektronikus formában benyújtott Ártáblázat között eltérés van, úgy a papír alapon benyújtott Ártáblázat tartalma az irányadó az ajánlatok értékelése és bírálata során.
Amennyiben a papír alapú példány és az elektronikus másolati példány között eltérés van, úgy az eredeti (papír alapú) példány az irányadó.
Az ajánlat eredeti (papír alapú) példányát gépelve, vagy eltávolíthatatlan tintával írva kell benyújtani az ajánlattevő vagy olyan személy(ek) aláírásával, aki(k) felhatalmazottak arra, hogy a szerződést az ajánlattevő számára kötelező érvényűvé tegyék.
Az ajánlattevő a dokumentáció szerint benyújtandó hatósági és egyéb igazolásokat, dokumentumokat a Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján jogosult egyszerű másolatban benyújtani.
Az ajánlatban nem lehetnek közbeiktatások, törlések vagy átírások, kivéve az ajánlattevő által tett hiba-kiigazításokat, mely esetben az ilyen kiigazításokat az ajánlatot aláíró személynek vagy személyeknek kézjegyükkel kell ellátniuk.
A dokumentáció mellékleteivel (iratminták) egyező tartalmú nyilatkozatok kitöltése és az ajánlathoz való csatolása az érvényes ajánlattétel feltétele.
Az ajánlatban lévő minden – ajánlattevő vagy egyéb gazdasági szereplő által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) cégszerűen alá kell írnia az erre jogosult személynek.
VI.3.5. Az ajánlattétel nyelve a magyar nyelv. Vita esetén a magyar nyelv az irányadó. Az ajánlatot magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlathoz és az eljáráshoz kapcsolódó összes levelezést és egyéb anyagokat magyar nyelven kell elkészíteni, illetőleg magyar nyelvű fordításban lehet benyújtani. Amennyiben valamely dokumentum idegen nyelvű és fordítást igényel, ajánlatkérő – az idegen nyelvű dokumentum egyszerű másolatának az ajánlatban történő egyidejű csatolása mellett – elfogadja azok ajánlattevő általi felelős fordítását is (Kbt. 36. § (3) bekezdés). Felelős fordítás alatt ajánlatkérő az olyan fordítást érti, amely tekintetében ajánlattevő képviseletére jogosult személy nyilatkozik, hogy az mindenben megfelel az eredeti szövegnek. A nem magyar nyelven készült, illetve felelős magyar fordítással el nem látott dokumentumokban foglaltakat ajánlatkérő az ajánlat bírálata során nem veszi figyelembe. A fordítás tartalmának helyességéért ajánlattevő a felelős.
VI.3.6. Ajánlattevőnek a kizáró okok és az alkalmasság igazolásán túl ajánlatában csatolnia kell:
1) fedőlapot, tartalomjegyzéket,
2) cégszerűen aláírt nyilatkozatát arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. (Kbt. 60. § (5) bekezdés),
3) cégszerűen aláírt Felolvasólapot, amelyen feltünteti a Kbt. 62. § (3) bekezdés szerinti adatokat,
4.) cégszerűen aláírt Ártáblázatot,
5) ajánlattevő Kbt. 60. § (3) bekezdésre vonatkozó kifejezett – cégszerűen aláírt – nyilatkozatát eredeti példányban az eljárást megindító felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan,
6) a Kbt. 40. § (1) bekezdésére tekintettel tett cégszerűen aláírt nyilatkozatát, amelyben meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni (Kbt. 40. § (1) bekezdés a) pont), valamint az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni. (Kbt. 40. § (1) bekezdés b) pont). A gazdasági szereplők vonatkozásában ajánlattevő legyen figyelemmel a Kbt. 26. §-ban, valamint a 28. §-ban foglaltakra. (nemleges nyilatkozatot is csatolni kell!)
7) a Kbt. 55. § (5) bekezdésére tekintettel tett cégszerűen aláírt nyilatkozatát, valamint – adott esetben – a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek) cégszerűen aláírt nyilatkozatát, (nemleges nyilatkozatot is csatolni kell!)
8) a Kbt. 55. § (6) bekezdés szerinti cégszerűen aláírt nyilatkozatát, amelyben kijelenti, hogy a szervezet kapacitására mi módon támaszkodik, (adott esetben)
9) a Kbt. 58. § (3) bekezdése értelmében azon cégszerűen aláírt nyilatkozatát, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek abban az esetben is nyilatkoznia kell, ha nem vesz igénybe alvállalkozót, kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetet!
10) azokat az okmányokat, nyilatkozatokat, amelyek igazolják az ajánlattevő, alvállalkozó és a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerint kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet jogszerű működését:
10.1) amennyiben változásbejegyzési eljárás van folyamatban, úgy az ajánlathoz csatolni szükséges a Cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet egyszerű másolatban és az annak érkezéséről a Cégbíróság által megküldött igazolást egyszerű másolatban.
Továbbá ajánlattevő, valamint kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet – amennyiben cégnek minősül – csatolja cégszerűen aláírt nyilatkozatát, amelyben megjelöli a cégjegyzékszámát,
10.2) egyéni vállalkozónál az egyéni vállalkozóról és egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 10. § (1) bekezdése figyelembevételével egyéni vállalkozó csatolja a képviseletre jogosult személy által aláírt nyilatkozatot, amelyben egyéni vállalkozó megjelöli a nyilvántartási számát, vagy az igazolványszámát, vagy az adószámát.
Egyéni vállalkozó esetében ajánlatkérő elfogadja bármely olyan dokumentum egyszerű másolatának ajánlatban történő csatolását, amely alkalmas a képviseletre való jogosultság igazolására (pl. személyi igazolvány, aláírás minta, közjegyző által hitelesített nyilatkozat)
10.3) az ajánlatot aláíró személy(ek) cégaláírási nyilatkozatának vagy aláírási-mintájának egyszerű másolata, vagy részükre a cégkivonat szerint a cég képviseletére feljogosított tisztségviselőktől kapott teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás, vagy a letelepedése szerinti országban elfogadott más, a cégjegyzésre jogosultságot igazoló dokumentumot, azok vonatkozásában, akik az ajánlatot aláírják;
Amennyiben ajánlattevő, alvállalkozó, a Kbt. 55. § (5) bekezdés szerinti szervezet természetes személy, úgy a jelen pont szerinti dokumentumokat az ő vonatkozásában értelemszerűen nem kell az ajánlathoz csatolni.
11) Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 25. § rendelkezéseire tekintettel ajánlattevő ajánlatában csatolja az összes érintett ajánlattevő által cégszerűen aláírt megállapodást, amely tartalmazza az ajánlattevők adatait (név, székhely), közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni (Kbt. 25. § (2) bekezdés), így a megállapodásnak tartalmaznia kell a konzorciumot vezető ajánlattevő megnevezését, aki jogosult a közös ajánlattevők képviseletére. Figyelem! A közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. (Kbt. 25. § (2) bekezdés). A megállapodásnak tartalmaznia kell továbbá, a közös ajánlattevők közötti együttműködés szabályait, a feladatmegosztást, valamint nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemleges felelősséget vállalnak. A közös ajánlattételt létrehozó szerződés az ajánlat benyújtásának napján érvényes és hatályos, és hatálya, teljesítése, alkalmazhatósága vagy végrehajthatóság nem függ felfüggesztő, hatályba léptető, illetve bontó feltételtől, valamint harmadik személy vagy hatóság jóváhagyásától.
Nyertesség esetén a közös ajánlattételt létrehozó szerződésnek érvényesnek kell lenni a szerződésből fakadó valamennyi kötelezettség szerződésszerű teljesítéséig.
Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 26. §-a szerint ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének 25 %-át meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen.
13. Ajánlattevőknek az ajánlati dokumentációban szereplő minimum feltételeknél kedvezőbb ajánlat benyújtása esetén, az előírtaknál kedvezőbb ajánlati feltételeket egy külön lapon összegezve csatolniuk kell benyújtandó ajánlatukhoz.
14. Külföldi székhelyű ajánlattevő/alvállalkozó/kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet esetében, amennyiben az ajánlatkérő által kötelezően előírt dokumentum valamelyike a letelepedése szerinti jogszabályok értelmében nem értelmezhető, úgy az adott személynek/szervezetnek nyilatkoznia kell, hogy a vizsgálni kívánt információ mely jogszabály értelmében, mely okiratból állapítható meg és ezen okiratot/dokumentumot kell az előírt formában benyújtani.
15. Szakmai ajánlat a dokumentáció II. fejezete (Közbeszerzési műszaki leírás) szerinti tartalommal, mely szakmai ajánlatnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy ajánlatkérő a közbeszerzési műszaki leírásnak való megfelelőséget egyértelműen meg tudja állapítani.
VI.3.7. Az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés szerint, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül, az ajánlati kötöttség lejárta előtt, az írásbeli összegezés egyidejű megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket.
VI.3.8. A szerződés megkötésére a Kbt. 124. § (6) bekezdése alapján az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldésének napját követő tizenegyedik napon, amennyiben ez nem munkanap, a következő munkanapon 10:00 órakor kerül sor.
VI.3.9. Ajánlatkérő a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárás nyertesének visszalépése esetén – amennyiben második legkedvezőbb ajánlattevőt is megjelöli az összegezésben ajánlatkérő – a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik (Kbt. 124. § (5) bekezdés).
VI.3.10. Ajánlatkérő a hiánypótlás és a felvilágosítás kérés esetében a Kbt. 67. §-ban foglalt rendelkezések szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak szerint az összes ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
VI.3.11. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget ajánlattevőnek kell viselnie. Ajánlatkérő semmilyen módon nem tehető felelőssé vagy kötelezetté ezekkel a költségekkel kapcsolatban, az eljárás lefolytatásának eredményétől függetlenül.
VI.3.12. Bármely gazdasági szereplő, aki az eljárásban ajánlattevő lehet – a megfelelő ajánlattétel érdekében – az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban, írásban (a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerint) kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. A kiegészítő tájékoztatásra a Kbt. 45. § vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
VI.3.13. Ajánlatkérő a dokumentációt teljes terjedelemben elektronikus úton (e-mail) is megküldi ajánlattevőnek, ajánlattevő által a dokumentáció kiváltásakor írásban megadott e-mail címre. Ajánlatkérő semmilyen felelősséget nem vállal az elektronikus úton (e-mail) történő megküldésből fakadó esetlegesen fellépő technikai problémákkal kapcsolatban.
VI.3.14. Ajánlatkérő az ajánlatok felbontásakor ismerteti a Kbt. 62. § (3) bekezdése szerinti adatokat.
VI.3.15. A Kbt. 27. §-a alapján ajánlatkérő kizárja a projekttársaság létrehozásának lehetőségét.
VI.3.16. Az ajánlatban szereplő valamennyi adatot forintban (HUF) kell megadni. A nem forintban (HUF) rendelkezésre álló adatok vonatkozásában az átszámítás alapját az MNB által, az eljárást megindító felhívás feladásának napján közzétett devizaárfolyamok képezik. A referencia tekintetében az átszámítás alapja a referencia teljesítésének napján hatályos MNB devizaárfolyam.
VI.3.17. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó.
VI.3.18. Amennyiben ajánlattevő a felhívásban vagy a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 36. § (5) bekezdése szerint igazolni, és hogy mi, az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetősége.
VI.3.19. A felhívásban nem részletezett kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény előírásai szerint kell eljárni.