Tervezési szerződés „Az M60 gyorsforgalmi út Pécs-Barcs (oh) közötti szakaszra vonatkozó Megvalósíthatósági tanulmány (MT) és Környezeti Hatástanulmány (KHT) kidolgozása, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése (A060.05)” tárgyában
NIF Zrt.
Tervezési szerződés „Az M60 gyorsforgalmi út Pécs-Barcs (oh) közötti szakaszra vonatkozó Megvalósíthatósági tanulmány (MT) és Környezeti Hatástanulmány (KHT) kidolgozása, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése (A060.05)” tárgyában.
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2016-01-14. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2015-10-28.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
- • UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő részvénytársaság
- • Unitef' 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt.
- • Unitef' 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. és Viköti Mérnök Iroda Kft. – közös ajánlattevők
- • Unitef' 83 Műszaki Tervező ésFejlesztő Zrt.
- • Viköti Mérnök Iroda Kft.
- • NIF Zrt.
- • Környezetgazdálkodás › Környezeti tervezés
- • Mérnöki szolgáltatások › Mérnöki tervezési szolgáltatások
- • Mérnöki tanácsadói és kivitelezési szolgáltatások › Környezetvédelmi mérnöki tanácsadó szolgáltatások
- • Mérnöki és építési munkák › Hidak, alagutak, aknák és aluljárók tervezése és építése
- • Műszaki szolgáltatások › Műszaki tervezési szolgáltatások
- • Dél-Dunántúl › Baranya
- • Dél-Dunántúl › Somogy
Beszerzési előzmények
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2015-10-28 | Ajánlati felhívás |
| 2016-04-01 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
| 2017-03-31 | Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt |
| 2018-02-06 | Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt |
Ajánlati felhívás (2015-10-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: NIF Zrt.
Postacím: Váci út 45.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nif.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 14368572 📞
Fax: +36 14368560 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-10-28 📅
Benyújtási határidő: 2016-01-14 📅
Közzététel dátuma: 2015-10-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 212-386159
HL-S szám: 212
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Időtartam: 540 nap
Hivatkozási szám: A060.05
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Hazai vagy 2014-2020-as programozási időszak uniós forrása.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Megrendelő székhelye, 1134 Budapest, Váci út 45.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Nincs rá lehetőség.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
A személyzet neve és szakképesítése ✅
Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2016-01-14 📅
A bontás helye: 1134 Budapest, Váci út 45. „Átrium Park Irodaház” III. emeleti tárgyaló.
Hely: 1134 Budapest, Váci út 45. „Átrium Park Irodaház” III. emeleti tárgyaló.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15388
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési osztály
Internetcím: www.nif.hu 🌏
Név: NIF Zrt.
Postacím: Váci út 45. Átrium Park Irodaház „B” ép. 325. iroda
URL további információkért: www.nif.hu 🌏
Dokumentumok URL-je: www.nif.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: kozbeszerzes@nif.hu
Részvételi URL: www.nif.hu 🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Hivatkozás
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: A060.05
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § (3) bekezdése szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2015/S 212-386159 (2015-10-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Tervezési szerződés „Az M60 gyorsforgalmi út Pécs-Barcs (oh) közötti szakaszra vonatkozó Megvalósíthatósági tanulmány (MT) és Környezeti Hatástanulmány (KHT) kidolgozása, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése (A060.05)” tárgyában.Tervezési feladat a meglévő KKK által elkészítetett „KözOp-hoz illeszkedő projektek határmetszési szakaszainak megvalósíthatósági tanulmány szintű feltárása, azok hálózati hatásainak vizsgálata a magyar-horvát határszakaszon” dokumentáció által tartalmazott M60 Pécs-Barcs Tanulmánytervi nyomvonalak felülvizsgálata, szükség szerinti kiegészítése, valamint az előzménytervek figyelembe vételével történő további új nyomvonalak keresése, tanulmányterv szinten.Tervező feladata külön munkarészben Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat (KBHV) készítése.További tervezési feladat a környezeti hatásvizsgálatról szóló jogszabály és a vonatkozó EU direktívák és útmutatók szerinti környezeti hatástanulmány kidolgozása, valamint az érintett közösségi jelentőségű védett terület Natura 2000 hatásbecslési dokumentációjának elkészítése, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése. A dokumentációtnak alkalmasnak kell lennie az ütemezett kiépítéshez szükséges környezetvédelmi eljárás lefolytatásához.Feladat még a vonatkozó Eu-s finanszírozásnak megfelelő Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése, amely tartalmazza forgalmi modellezés és vizsgálat készítését (országos forgalmi modell alapján), valamint pénzügyi és közgazdasági költséghaszon-elemzés készítését (CBA).A környezetvédelmi engedély kiadását követően el kell készíteni a hatályban lévő jogszabályi, illetve Minisztériumi elrendelés szerinti nyomvonal kijelöléshez szükséges dokumentációt.Egyéb adatok:A 2×2 sávos gyorsforgalmi út hossza mintegy egybefüggő 70 km hosszú, tervezési sebesség: 130 km/h.Amennyiben a Tervező által elkészített tervdokumentáció (pl. engedélyezési terv, vagy kiviteli terv) alapján összeállított költségvetés vagy költségbecslés a Tervezési feladat alapján történő kivitelezés elindításakor 12 hónapnál régebbi, Megrendelő fenntartja a jogot arra, hogy a tervezői díj 3 %-nak megfelelő összegért Tervezőtől megrendelje a tervdokumentáció, aktualizálását, korszerűségi tervfelülvizsgálatát (jelen szerződés „Tervezési feladat” mellékletében részletezettek szerint), az engedélyek szükség szerinti meghosszabbítását, módosítását, új engedélyek megszerzését, továbbá mindezek alapján a költségbecslés/költségvetés aktualizálását (A Kbt. 11. § (1) bek. szerinti opcionális rész). Az opcionális részre vonatkozó külön megbízást a Megrendelő írásban jelen szerződés aláírását követően 5 évig adhat. A Megrendelő és a Tervező között az opció lehívására irányuló szerződés a Megrendelőtől kézhez kapott megrendelés Tervező általi elfogadásával jön létre.PST kód: A060.05Jelen közbeszerzés tárgyát képező feladatok részletes ismertetését az Ajánlatkérési Dokumentáció II. kötetét képező Tervezési szerződés és Szerződéses Feltételek tartalmazzák.
Többet mutasson
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: NIF Zrt.
Postacím: Váci út 45.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nif.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 14368572 📞
Fax: +36 14368560 📠
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-10-28 📅
Benyújtási határidő: 2016-01-14 📅
Közzététel dátuma: 2015-10-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 212-386159
HL-S szám: 212
További információk
VI.3.1 Ajánlatkérő jelen eljárását a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján indítja meg.
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a megkötendő szerződés(ek) teljesítésének időtartama a szerződés hatályba lépésének napjától számítódik. A teljesítés 540 napos időtartamának kezdő napja a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés hatályba lépésének napja.
VI.3.2 Az ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek mértéke 2 000 000 HUF.
Az ajánlati biztosítékot ajánlattevő egyösszegben köteles rendelkezésre bocsátani. Az ajánlati biztosíték teljesíthető – az ajánlattevő választása szerint – átutalással az Ajánlatkérőnek 10300002-20609931-49020322 számú bankszámlájára, vagy az azzal azonos összegű bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell.
A garanciának, kötelezvénynek minimális tartalmi elemként a következő adatokat kell tartalmaznia:
— Megbízó (Ajánlattevő) neve, székhelye
— garanciát/kötelezvényt adó pénzintézet/biztosító neve, székhelye
— garanciát/kötelezvény kedvezményezettjeként a NIF Zrt.-t kell megnevezni
— közbeszerzési eljárás megnevezése, mellyel kapcsolatban a biztosítékot adják
— kifizetési határidő (garancia esetén nem lehet több mint 15 banki nap, kötelezvény esetén nem lehet több mint 15 munkanap)
— ajánlati biztosíték összege (felhívásban meghatározott összegben)
— ajánlati biztosíték kezdő napja (legkésőbb ajánlattételi határidő lejártakor)
— ajánlati biztosíték lejárata (legalább ajánlati kötöttség utolsó napján 24.00 óráig)
— garancia esetén: a pénzintézet azon kijelentése, mely szerint kifizetést teljesít Ajánlatkérő (NIF Zrt.) első írásbeli felszólítására, melyben kijelenti, hogy Megbízó (Ajánlattevő) az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonta, vagy a szerződéskötés Megbízó (Ajánlattevő) érdekkörében felmerülő okból hiúsult meg, az alapjogviszony vizsgálata nélkül, tekintet nélkül a Megbízó (Ajánlattevő), a bank vagy bármely más fél, harmadik személy ellenvetéseire, amennyiben felszólításában kijelentik, hogy a Megbízó teljesítési kötelezettsége beállt.
— kötelezvény esetén: Kezes azon kijelentése, mely szerint visszavonhatatlanul kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Kedvezményezettnek – tekintettel arra, hogy a Szerződő ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg – a Szerződővel szemben követelése keletkezik, akkor a Kezes a Szerződő helyett a Kedvezményezett számára a Kedvezményezett első eredeti példányú, a fenti kötelezvényszámra hivatkozó, a lehívás benyújtására előírt címre megküldött írásbeli felszólítására (Lehívás) a benyújtandó okmányok kézhezvételét követően maximum a kötelezvényben megjelölt összeg erejéig fizetést teljesít készfizető kezesként a felszólításban szereplő bankszámla javára.
— garancia és kötelezvény esetén: a pénzintézet / Kezes kijelentése, mely szerint az ajánlati garancia/kötelezvény érvényességi ideje (lejárata) 30 nappal meghosszabbodik, amennyiben a biztosíték lejárta előtt Ajánlatkérő Megbízót (Ajánlattevőt) az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegzésében nyertes Ajánlattevőként vagy második legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevőként megnevezte.
A garancia vagy a kötelezvény maga testesíti meg az ajánlati biztosítékot, azaz csak az eredeti példány birtokában biztosított ajánlatkérő számára az, hogy az ajánlati kötöttség ideje alatt élhessen lehívási jogaival. Erre tekintettel a garanciaokmányt illetve a kötelezvényt Eredeti példányban kérjük az ajánlathoz csatolni.
A biztosítéknak az ajánlat beadásakor az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától számítva az ajánlati felhívásban megjelölt ajánlati kötöttség lejártáig kell érvényesnek lennie. Amennyiben az Ajánlatkérő a Kbt 59. § (7) bekezdése alapján felkéri ajánlattevőket a meghosszabbított ajánlati kötöttség idejére a biztosíték fenntartására, azt ajánlattevőnek ajánlata fenntartása esetén az eredetileg benyújtott biztosítékkal megegyező (fenti tartalmi elemeket tartalmazó) ajánlati biztosítékot kell nyújtania.
A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [59. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
VI.3.4 Az ajánlat benyújtásának feltétele, a felhívás Ajánlatkérési Dokumentációjának – ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi – átvétele. Az Ajánlatkérési Dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon 9:00–12:00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 9:00-től az ajánlattételi határidő lejártáig az A mellékletben meghatározott címen. Az Ajánlatkérési Dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A Kbt. 50. § (3) bekezdése megfelelően irányadó.
VI.3.5 Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.
Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és – a Kbt 124. § (4) bekezdés szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
VI.3.6 Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak, továbbá a Kbt. 126. § 5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni!
VI.3.7 Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről.
VI.3.8 Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a közös ajánlattevőket képviselőt meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges kötelezettséget kell vállalniuk.
VI.3.9 Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
VI.3.10 Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányának vagy a cégnyilvánosságról, a cégbírósági eljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9.§ (3) bekezdése előírásainak megfelelően ügyvéd által készített és ellenjegyzett aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát.
VI.3.11 Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban -átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
VI.3.12 A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni.
Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kérjük benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak.
Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű fordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. tv., valamint a 24/1986. (VI.26.) MT rendelet és a végrehajtására kiadott 7/1986. (VI.26.) számú IM rendelet az irányadó.
Ajánlatkérő – az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumok hiteles magyar nyelvű fordításának benyújtása esetén – minden esetben csak a fordítást vizsgálja az értékelés során és e vizsgálat alapján hozza meg a közbeszerzési eljárást érintő döntéseit. Ajánlattevő köteles e feltételre tekintettel lenni ajánlatának elkészítése és benyújtása során.
VI.3.13 Az ajánlatot 1 db papír alapú példányban, írásban és zártan, az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevők kötelesek ajánlatukat a papír alapú példánnyal mindenben megegyező három db elektronikus példányban, három db elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető formátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több file-ban. Ajánlatkérő az ajánlatok papír alapú példányát ellenőrzi, amennyiben a papír alapon benyújtott és az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat a papír alapú példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő azt tekinti irányadónak. Az ajánlat 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
VI.3.14 Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén az ajánlati felhívás feladása napján érvényes hivatalos (MNB) középárfolyamot kell alapul venni, azzal, hogy az árbevételre vonatkozó adatok esetében a tárgyév utolsó napján érvényes árfolyamot, míg a referenciák tekintetében azok teljesítésének napján érvényes árfolyamot kell alapul venni.
VI.3.15 Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével a Kbt 94. § (3) bekezdés b) pontja szerint – amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak – hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le.
VI.3.16 Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők (ideértve azon gazdasági szereplőt is, aki érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte) között minden nyilatkozattétel – ha a Kbt-ből más nem következik – írásban, fax útján (Ajánlatkérő faxszáma: +36 1 4368560) történik. Amennyiben az Ajánlatkérő által átadandó dokumentum (pl: kiegészítő tájékoztatás, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt dokumentáció) nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges Ajánlatkérő postai úton megküldi az átadandó dokumentumokat és ezzel egyidejűleg a személyes átvételre is lehetőséget biztosít Ajánlatkérő székhelyén, a felhívásban megjelölt címen.
VI.3.17. Az ajánlathoz az ajánlattevőnek a referenciák tekintetében összefoglaló táblázatot kell csatolnia, melynek minimálisan tartalmaznia kell a szerződés teljesítésének (engedély megszerzésének vagy tervszállítás) időpontját /év, hónap, nap/; a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét; a tervezési szolgáltatások nevesítését és mennyiségét (az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal); az ellenszolgáltatás összegét; és nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
VI.3.18 Az ajánlatban Ajánlattevőnek a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában összefoglaló táblázat benyújtásával kell nyilatkoznia arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani (nyertesség esetén melyik alkalmassági feltétel teljesítésére vonja be), a pozíció (alkalmassági feltétel) pontos megjelölése, a szakemberek nevének és végzettségének megjelölése mellett. Az Ajánlattevőnek nyilatkoznia szükséges továbbá arról, hogy nyertessége esetén az általa megajánlott szakemberek az adott pozíciónak (alkalmassági feltételnek) megfelelő érvényes jogosultsággal, az adott pozícióhoz elvárt érvényes kamarai nyilvántartásba-vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát).
VI.3.19. A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő által a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1. – 2.5. alpontjaira megjelölt szakemberek rendelkezzenek a következő (az adott pozícióhoz elvárt) érvényes jogosultságokkal:
A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1. alpont szerinti projektvezető pozícióra jelölt szakemberek rendelkezzenek az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet szerinti KÉ-K vagy azzal egyenértékű érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljenek.
A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.2. alpont szerinti közlekedési építőmérnöki tervező pozícióra jelölt szakemberek rendelkezzenek az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet szerinti KÉ-K vagy azzal egyenértékű érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljenek.
A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.3 alpont szerinti környezetvédelmi szakértő pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 297/2009. (XII. 21.) Korm. Rendelet 1. számú melléklete szerinti SzKv-1.2. (levegőtisztaság-védelem részterület) és/vagy SzKv-1.3. (víz- és földtani közeg védelem részterület) és/vagy SzKv-1.4. (zaj- és rezgésvédelem részterület) vagy a felsoroltakkal egyenértékű érvényes szakértői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljen
A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.4 alpont szerinti természetvédelmi szakértő pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 297/2009. (XII. 21.) Korm. Rendelet 1. számú melléklete szerinti SzTv-1.1. (élővilágvédelem részterület) és/vagy SzTv-1.2. (földtani természeti értékek és barlangok védelme részterület) vagy a felsoroltakkal egyenértékű érvényes szakértői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljen
A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.5. alpont szerinti híd- és műtárgy építési tervező pozícióra jelölt szakember rendelkezzen az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet szerinti HT vagy azzal egyenértékű érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljenek.
Az Ajánlattevőnek nyilatkozattétellel kell tudomásul vennie ajánlatában, hogy ha a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1-2.5 alpontjaiban előírt alkalmassági feltételek igazolására bemutatott szakemberek bármelyike esetében megállapítható, hogy az adott pozícióhoz előírt érvényes jogosultsággal nem rendelkezik legkésőbb a szerződés megkötéséig, úgy a nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó Ajánlattevővel köti meg Ajánlatkérő a szerződést
A felhívás III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1-2.5. alpontjaiban előírt alkalmassági feltételeknek megfelelt szakemberek vonatkozásában az előírt jogosultság meglétét és érvényességét a szerződéskötés időpontjában Ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 36. § (5)-(6) bekezdése alapján. Az ellenőrzés eredménye dokumentum alapon a Szerződés függelékét fogja képezni. Ajánlattevő felelőssége, hogy a megajánlott szakember a Szerződés megkötéséig az előírt jogosultsággal rendelkezzen, és jogosultsága a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében is megjelenjen a valóságnak megfelelő, valódi adatokkal.
A jogosultság meglétére valamint a szakmagyakorlás feltételeire az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet, illetve a 297/2009. (XII. 21.) Kormányrendelet az irányadó.
VI.3.20 Amennyiben Ajánlattevő a hiánypótlás keretében – akár önkéntes hiánypótlás teljesítésével, akár ajánlatkérői hiánypótlási felhívásnak eleget téve – új gazdasági szereplőt von be a közbeszerzési eljárásba, úgy köteles az új gazdasági szereplő vonatkozásában a gazdasági szereplővel igazolni kívánt alkalmassági követelmény igazolására jelen felhívásban előírt valamennyi dokumentumot a felhívásban előírt tartalommal csatolni. Ajánlatkérő nem biztosít újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
VI.3.21 Ajánlatkérő nyertes ajánlattevő esetében egyáltalán nem biztosít lehetőséget gazdasági társaság, illetve jogi személy létrehozására (közös ajánlattevő, valamint nem közös ajánlattevő nyertes esetén sem).
VI.3.22 Ajánlattevő, mint Tervező a jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötésre kerülő szerződés aláírásával kijelenti és jótáll azért, hogy rendelkezik a szerződéses feladat teljesítéséhez szükséges tervezői jogosultsággal és a szerződés hatálya és a jótállás időtartalma alatt érvényes minimum 80 000 000 Ft/év és 30 000 000 Ft/káresemény biztosítási összegű tervezői felelősségbiztosítással. A biztosítási kötvénynek a következő adatokat kell minimálisan tartalmaznia: a biztosító neve, a biztosítási kötvény száma, a kártérítési limit. A felelősségbiztosítási kötvény másolata a szerződés 1. számú függeléke. A felelősségbiztosítási kötvény másolata a szerződéssel együtt nyújtandó be.
Tervező kötelezettséget vállal arra, hogy a tervezői felelősségbiztosítást a jelen szerződés hatálya alatt – melybe beleértendő a jótállás időtartama is – fenntartja.
VI.3.23 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Közbeszerzési Döntőbizottság 1/2014. (VI.27.) számú állásfoglalására, amely szerint ha az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy olyan társaságnak minősül, amelyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén és tulajdonosai között nincs a Pmtv. 3. § ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy, akkor az ajánlattevő tulajdonosa vezető tisztségviselőjének a nevét és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok igazolására.
VI.3.24 Az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény az irányadó.
VI.3.25 Az eljárást megindító felhívásban megjelölt határidők közép-európai idő, azaz UTC+01:00 szerint értendőek.
Többet mutasson
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tervezési szerződés „Az M60 gyorsforgalmi út Pécs-Barcs (oh) közötti szakaszra vonatkozó Megvalósíthatósági tanulmány (MT) és Környezeti Hatástanulmány (KHT) kidolgozása, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése (A060.05)” tárgyában.
Mennyiség vagy érték:
Tervezési szerződés „Az M60 gyorsforgalmi út Pécs-Barcs (oh) közötti szakaszra vonatkozó Megvalósíthatósági tanulmány (MT) és Környezeti Hatástanulmány (KHT) kidolgozása, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése (A060.05)” tárgyában.
Tervezési feladat a meglévő KKK által elkészítetett „KözOp-hoz illeszkedő projektek határmetszési szakaszainak megvalósíthatósági tanulmány szintű feltárása, azok hálózati hatásainak vizsgálata a magyar-horvát határszakaszon” dokumentáció által tartalmazott M60 Pécs-Barcs Tanulmánytervi nyomvonalak felülvizsgálata, szükség szerinti kiegészítése, valamint az előzménytervek figyelembe vételével történő további új nyomvonalak keresése, tanulmányterv szinten.
Többet mutasson
Tervező feladata külön munkarészben Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat (KBHV) készítése.
További tervezési feladat a környezeti hatásvizsgálatról szóló jogszabály és a vonatkozó EU direktívák és útmutatók szerinti környezeti hatástanulmány kidolgozása, valamint az érintett közösségi jelentőségű védett terület Natura 2000 hatásbecslési dokumentációjának elkészítése, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése. A dokumentációtnak alkalmasnak kell lennie az ütemezett kiépítéshez szükséges környezetvédelmi eljárás lefolytatásához.
Többet mutasson
Feladat még a vonatkozó Eu-s finanszírozásnak megfelelő Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése, amely tartalmazza forgalmi modellezés és vizsgálat készítését (országos forgalmi modell alapján), valamint pénzügyi és közgazdasági költséghaszon-elemzés készítését (CBA).
Többet mutasson
A környezetvédelmi engedély kiadását követően el kell készíteni a hatályban lévő jogszabályi, illetve Minisztériumi elrendelés szerinti nyomvonal kijelöléshez szükséges dokumentációt.
Egyéb adatok:
A 2×2 sávos gyorsforgalmi út hossza mintegy egybefüggő 70 km hosszú, tervezési sebesség: 130 km/h.
Amennyiben a Tervező által elkészített tervdokumentáció (pl. engedélyezési terv, vagy kiviteli terv) alapján összeállított költségvetés vagy költségbecslés a Tervezési feladat alapján történő kivitelezés elindításakor 12 hónapnál régebbi, Megrendelő fenntartja a jogot arra, hogy a tervezői díj 3 %-nak megfelelő összegért Tervezőtől megrendelje a tervdokumentáció, aktualizálását, korszerűségi tervfelülvizsgálatát (jelen szerződés „Tervezési feladat” mellékletében részletezettek szerint), az engedélyek szükség szerinti meghosszabbítását, módosítását, új engedélyek megszerzését, továbbá mindezek alapján a költségbecslés/költségvetés aktualizálását (A Kbt. 11. § (1) bek. szerinti opcionális rész). Az opcionális részre vonatkozó külön megbízást a Megrendelő írásban jelen szerződés aláírását követően 5 évig adhat. A Megrendelő és a Tervező között az opció lehívására irányuló szerződés a Megrendelőtől kézhez kapott megrendelés Tervező általi elfogadásával jön létre.
Többet mutasson
PST kód: A060.05
Jelen közbeszerzés tárgyát képező feladatok részletes ismertetését az Ajánlatkérési Dokumentáció II. kötetét képező Tervezési szerződés és Szerződéses Feltételek tartalmazzák.
Hivatkozási szám: A060.05
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Hazai vagy 2014-2020-as programozási időszak uniós forrása.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Megrendelő székhelye, 1134 Budapest, Váci út 45.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
a) ha ajánlattevő vagy alvállalkozója, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kbt. 56. § (1) bekezdés a)-k) pontjában vagy a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pontjában meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll;
Többet mutasson
b) ha ajánlattevő a Kbt 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok hatálya alatt áll.
A kizáró okokról a megkövetelt igazolási mód:
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Közbeszerzési Hatóság Útmutatót bocsátott ki a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett (KÉ 2014. évi 57. szám, 2014. május 16.) valamint az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (KÉ 2012. évi 61. szám, 2012. június 1.)
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állásának igazolása a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2-8. § és 10-11. §-aiban foglaltak szerint történik, illetve ajánlatkérő e §-ok szerint ellenőrzi a kizáró okok fenn nem állását.
Többet mutasson
A magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2-3.§; 5-6.§ valamint 8. § és 11. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, és az 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
A nem magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4. § és 6. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 56. § (1)-(2) bekezdésének, és az 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pontjai hatálya alá.
Többet mutasson
A Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pontja szerinti kizáró okok tekintetében az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában, az ajánlattevő választása szerint
— saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pont szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pont szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy
Többet mutasson
— az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát – a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-b) és d) pont szerinti kizáró okok hatálya alá [310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 10. §].
Többet mutasson
Ajánlattevő a Kbt. 58. § (3) bekezdése vonatkozásában nyilatkozni köteles.
Ajánlatkérő a 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 2-6. §-aiban illetve a Közbeszerzési Hatóság által a Kormányrendelet 13. §-a alapján kiadott útmutatóban meghatározott kizáró okokat maga ellenőrzi magyar nyelven elérhető hatósági elektronikus nyilvántartásokból.
Többet mutasson
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében Ajánlatkérő a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4. § alapján előírja, hogy ajánlattevő nyilatkozni köteles azzal kapcsolatban, hogy mely kizáró okot mely hatóság vagy szervezet jogosult igazolni az adott kizáró okot, továbbá mely esetekben nem áll rendelkezésre hatóság vagy szervezet nyilatkozata.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 7. §-a alapján Ajánlatkérő előírja, hogy folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevő csatolja az ajánlathoz – az erről szóló nyilatkozattal együtt – a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (valamennyi részét képező melléklettel) és a kérelem beérkezéséről szóló elektronikus cégbírósági igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy az erre vonatkozó nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni!
Többet mutasson
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be (Kbt. 75.§ (1) bekezdés b) pont).
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a kizáró okok fenn nem állása kapcsán olyan tartalmú nyilatkozatokat csatoljanak, melyek keltezése jelen eljárást megindító felhívás feladása napjánál nem korábbiak.
Az ajánlathoz csatolnia kell az ajánlattevőnek:
1. A 310/2011 (XII. 23. ) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézménye által kiállított eredeti vagy másolati igazolást – attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak – az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— pénzforgalmi számlaszám(ok) megjelölése;
— pénzforgalmi számláján/számláin az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó 12 hónapban volt-e 15 napot meghaladó sorban állás.
„Sorban állás” alatt Ajánlatkérő a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. LXXXV tv. 2.§ 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.
2. A 310/2011 (XII. 23. ) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 üzleti évből származó, közbeszerzés tárgyából (gyorsforgalmi útra vonatkozó Környezeti Hatástanulmány, és/vagy Natura 2000 hatásbecslés és/vagy Megvalósíthatósági Tanulmány készítése) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről szóló egyszerű nyilatkozatát eredeti vagy másolati példányban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 310/2011 (XII. 23.) 14. § (3) bekezdésére, miszerint: „Ha az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az (1) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő vagy részvételre jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.”
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került; vagy
Többet mutasson
b) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során – az a) pontban foglaltaktól eltérően – akkor is, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14.§ (5) bekezdésére.
Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha:
1. bármely pénzügyi intézménynél vezetett pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 12 hónapban 15 napot meghaladó sorban állás volt.
2. az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgya (gyorsforgalmi útra vonatkozó Környezeti Hatástanulmány, és/vagy Natura 2000 hatásbecslés és/vagy Megvalósíthatósági Tanulmány készítése) szerinti általános forgalmi adó nélkül számított (nettó) árbevétele összesen nem éri el a nettó 225 000 000 HUF értéket.
Többet mutasson
Ajánlatkérő „gyorsforgalmi út” alatt a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet 2. § (1) bekezdés a) pont szerinti gyorsforgalmi utakat érti.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg, így elegendő, ha csak az egyik csatolja be az 1. pont szerinti pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatot/nyilatkozatokat. A 2. pont szerinti alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Az ajánlathoz csatolnia kell az ajánlattevőnek:
1. a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 év (36 hónap) legjelentősebb befejezett referenciáinak ismertetését, és a referenciák igazolását a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdés szerint.
Többet mutasson
A referenciaigazolásnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia:
— a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét,
— a tervezési szolgáltatások nevesítését és szükség esetében mennyiségét (az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal),
— az ellenszolgáltatás összegét,
— a szerződés teljesítésének idejét (időtartamát), azaz a teljesítés kezdő és befejező időpontját /év, hónap, nap megadásával/,
— az 1.1. szerinti referencia esetén a környezetvédelmi engedély megszerzésének dátuma (év, hónap, nap megadásával)
— az 1.2. szerinti referencia esetén a Közreműködő Szervezet/Irányító Hatóság jóváhagyásának dátuma (év, hónap, nap megadásával),
— a referencia igazolás kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciákat a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés szerinti módon és 16. § (2) bekezdés szerinti tartalommal, továbbá az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelő részletezettséggel az igazolás eredeti vagy másolati példányának csatolásával kell igazolni.
Többet mutasson
Közös ajánlattevők által történő teljesítés esetén a fenti adatokat a referenciaigazolásnak oly módon kell tartalmaznia, hogy abból az Ajánlattevő saját teljesítése alapján az alkalmassága egyértelműen megállapítható legyen.
Amennyiben a referencia szerinti munkát közös ajánlattevők teljesítették és a referenciaigazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevő által végzett munkák elkülönítésével, úgy Ajánlatkérő a szerződés tárgyat képező szolgáltatás egészet minden egyes közös ajánlattevő saját teljesítésének tekinti minden olyan esetben, amikor a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges kötelezettségvállalása mellett történt és az igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aranya elérte a 15 %-ot.
Többet mutasson
A Kbt. 129. § (7) bekezdése alapján a referenciamunka projekttársaság tagjaként történt teljesítése esetén a referenciaigazolásnak tartalmaznia kell a szerződést kötő másik fél nyilatkozatát arról, hogy a projekttársaság tagjai által elvégzett munka a projekttársaság tagjai általi teljesítés szerint elkülöníthetőek-e. Amennyiben elkülöníthetőek, akkor a referenciaigazolásnak külön az ajánlatot benyújtó ajánlattevőre vonatkozóan kell tartalmaznia a fentiekben megadott kötelező tartalmi elemeket.
Többet mutasson
Amennyiben nem különíthetőek el, akkor a referenciaigazolásnak a projekttársaság tagjai által elvégzett munkák egészére kell kiterjednie, és külön meg kell adni az ajánlatot adó tag teljesítésének arányát.
2. A 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés d) pontja alapján ajánlattevőnek ismertetni kell a III.2.3) pont 2.1. – 2.5. alpontok tekintetében:
— a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek végzettségét/képzettségét, a végzettséget/képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolatának csatolásával;
— az előírt szakmai gyakorlat meglétét igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példányának csatolásával.
Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a projekt ismertetését, az adott szakember által ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező idejét (év, hónap pontossággal), valamint az ajánlattétel időpontjában annak a személynek a megjelölését, akivel/amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.
Többet mutasson
Az ajánlatnak tartalmaznia kell továbbá az adott szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, melyben nyilatkozik, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítése alatt rendelkezésre fog állni.
Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe.
A szakemberek végzettsége tekintetében a megjelölt végzettséggel egyenértékű végzettséget is elfogadja Ajánlatkérő, a végzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. rendelkezéseit is) az ajánlatban ajánlattevő kötelezettsége és felelőssége.
Többet mutasson
Az alkalmassági minimumkövetelmények igazolásával kapcsolatban az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 55. § (4)-(6) bekezdésében foglaltakra.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
Többet mutasson
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szolgáltatások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozzon arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdésére.
1. az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 évben (36 hónapban) összesen nem rendelkezik az alábbi, befejezett munkákra vonatkozó, a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 16. § (1)-(2) bekezdés szerint igazolt referenciákkal:
1.1) legalább 1 db, egybefüggően 40 km hosszú gyorsforgalmi útra (autópálya vagy autóút) vonatkozó, a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti tartalommal készült Környezeti Hatástanulmány (KHT) elkészítése tárgyú befejezett, szerződésszerűen teljesített munkára vonatkozó referenciával, amely tartalmazta NATURA 2000 terület hatásbecslés elkészítését, valamint amely magában foglalta a környezetvédelmi eljárásban való közreműködést, és amelynek eredményeként a Hatóság a jogerős környezetvédelmi engedélyt kiadta.
Többet mutasson
1.2) legalább 1 db, egybefüggően 40 km hosszú, legalább 2x2 sávos, fizikai elválasztással rendelkező gyorsforgalmi útszakaszra vonatkozó, Közreműködő Szervezet/Irányító Hatóság által jóváhagyott Megvalósíthatóság Tanulmány (MT) elkészítése tárgyú szerződésszerűen teljesített, befejezett referenciával, amely tartalmazott forgalmi modellezés és vizsgálat készítését (országos forgalmi modell alapján), valamint pénzügyi és közgazdasági költséghaszon-elemzés készítését (CBA).
Többet mutasson
1.3) legalább 1 db új nyomvonalú 2x2 sávos, fizikai elválasztással rendelkező gyorsforgalmi útra (autópálya vagy autóút) vonatkozóan a 176/2011. (VIII.31.) Korm. rendelet szerinti tartalommal elkészített Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat (KBHV) tárgyú referenciával.
Többet mutasson
Nem magyarországi referencia esetén a referenciaigazolásból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie a jogszabály által előírt műszaki tartalomnak.
Az 1.1), 1.2), és 1.3) pontokban meghatározott alkalmassági feltételek ugyanazon referenciamunka bemutatásával is teljesíthetőek.
Az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 évet ajánlatkérő a Kbt. 37. §-ban rögzített határidő-számítási módszer alkalmazásával vizsgálja.
2. nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek:
2.1. legalább 1 fő szakember projektvezető pozícióba, aki rendelkezik:
— a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti KÉ-K érvényes tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges felsőfokú végzettséggel, és
— a VI.3.19. pontban erre a szakemberre előírt jogosultság megszerzésétől számítottan minimum 5 év (60 hónap) gyorsforgalmi út tervezési projekt irányítása területén szerzett projektvezetői gyakorlattal, és
— részt vett legalább 1 db egybefüggően 40 km hosszú gyorsforgalmi útra vonatkozó Megvalósíthatósági Tanulmány (MT) és/vagy Környezeti Hatástanulmány (KHT) tervének elkészítésében projektvezetőként.
2.2. legalább 1 fő szakember közlekedési építőmérnöki tervező pozícióra, aki rendelkezik:
— a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerint KÉ-K (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges felsőfokú végzettséggel, és
— minimum 5 év (60 hónap) szakmai gyakorlattal gyorsforgalmi utak tervezésében, és
— a VI.3.19. pontban erre a szakemberre előírt jogosultság megszerzésétől számítottan minimum 3 év (36 hónap) gyorsforgalmi út tervezésében szerzett gyakorlattal
2.3. legalább 1 fő szakember környezetvédelmi szakértő pozícióra, aki rendelkezik:
— a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. számú melléklete szerinti 1.2. (levegőtisztaság-védelem) és/vagy 1.3. (víz- és földtani közeg védelem) és/vagy 1.4. (zaj- és rezgésvédelem) szakértői részterületen a szakértői jogosultság megállapításához a Korm. rendelet 2. számú melléklete szerint szükséges végzettséggel, és
Többet mutasson
— a VI.3.19. pontban erre a szakemberre előírt jogosultság megszerzésétől számítottan minimum 2 év (24 hónap) szakmai gyakorlattal közlekedési létesítmények tervezése területén.
2.4. legalább 1 fő szakember természetvédelmi szakértő pozícióra, aki rendelkezik:
— a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. számú melléklete szerinti 2.1. (élővilágvédelem) és/vagy 2.2. (földtani természeti értékek és barlangok védelme) szakértői részterületen a szakértői jogosultság megállapításához a Korm. rendelet 2. számú melléklete szerint szükséges végzettséggel, és
Többet mutasson
2.5. legalább 1 fő szakember híd- és műtárgy építési tervező pozícióra, aki rendelkezik:
— a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti HT (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges felsőfokú végzettséggel, és
— minimum 5 év (60 hónap) közúti híd- és műtárgy tervezésében szerzett szakmai gyakorlattal, és
— a VI.3.19. pontban erre a szakemberre előírt jogosultság megszerzésétől számítottan minimum 3 év (36 hónap) gyorsforgalmi út hídtervezésében szerzett tervezői gyakorlattal.
Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
Az ajánlatkérő referenciaként projektvezető pozícióra elfogadja a projektvezető, irányító tervező, vezető tervező megnevezéseket is.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek (Kbt. 55. § (4) bekezdés).
Kauciók és garanciák:
Teljesítési biztosíték (szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5 %-a), jótállási biztosíték (szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5 %-a), a szerződésben foglaltak, illetve a Kbt. 126. § (1)-(4) és a (6) bekezdés a) pont szerint.
Többet mutasson
Teljesítési biztosíték érvényességi ideje: A Teljesítési biztosíték a szerződés hatálybalépésétől a szerződésben meghatározott teljesítési határidőt követő 60. napig érvényes, melyet a utolsó számla kiállításáig a biztosíték lejárata előtt 30 nappal Tervező köteles mindig további 60 nappal meghosszabbítani. A teljesítési biztosíték határidőre benyújtása a szerződés hatályba lépésének feltétele.
Többet mutasson
Amennyiben a szerződés teljesítése jótállási időszakba lépett, és Megrendelő a teljesítési határidő lejártáig igényt nem jelentett be és Tervező a jótállási biztosítékot Megrendelő rendelkezésére bocsátotta, Megrendelő a teljesítési biztosítékot felszabadítja.
Többet mutasson
Jótállási idő: 36 hónap a végszámla benyújtásától számítva.
A jótállási biztosítéknak érvényességi ideje: a végszámla benyújtásától számított 3 év+45 nap.
Jótállási biztosíték: Ajánlattevő a jótállási kötelezettség biztosítására köteles legkésőbb a teljesítési határidőhöz kötött teljesítésigazolás átvételét követő 15 napon belül a nettó tervezői díj 5 %-ának megfelelő mértékű Jótállási biztosítékot nyújtani Ajánlatkérőnek/Megrendelőnek.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek a Kbt. 126. § (5) bekezdése alapján az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a szerződéstervezet/felhívás szerinti teljesítési biztosítékot, illetve jótállási biztosítékot a szerződéstervezetben előírt határidőben Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátja.
Többet mutasson
Késedelmi kötbér:
Késedelmes (rész)teljesítés esetén a Tervező a szerződés „Határidő” nevű fejezetében rögzített határidőn belül nem teljesített.
Tervező a késedelem minden napjára a késedelemmel érintett (rész)teljesítés nettó tervezői díja alapján számított napi 0,5 % kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek. Az egyes késedelmes (rész)teljesítések esetén számított késedelmi kötbér összege külön-külön azonban nem lehet több, mint az adott (rész)teljesítés nettó tervezői díjának 15 %-a. Ha a Tervező késedelme az első kötbérterhes (rész)határidő – kötbérterhes (rész)határidők [(rész)teljesítések] hiányában a teljesítési határidő – vonatkozásában a 30 napot meghaladja, úgy a Megrendelő a szerződést felmondhatja, és a nettó szerződéses ár 20 %-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbért követelhet Tervezőtől, valamint a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint a megállapított kötbéren felül kárait és költségeit is érvényesítheti. Ebben az esetben a Megrendelő késedelmi kötbért nem érvényesíthet.
Többet mutasson
Hibás teljesítési kötbér:
Tervező hibásan teljesít, ha az általa szolgáltatott munkarészek/tervek a teljesítés időpontjában nem felelnek meg a szerződésben vagy a jogszabályban foglaltaknak, illetve engedélyezésre nem alkalmas. (Ptk. 6:157. §)
Hibás teljesítés esetén a Megrendelő a hibák, hiányosságok jegyzékének megküldésével egyidejűleg felszólítja a Tervezőt a hibák kijavítására, hiányosságok pótlására a kijavítás elvégzéséhez szükséges határidő tűzésével, amely nem lehet több, mint 20 nap. A Tervező a hibák kijavításán, hiányosságok pótlásán túl hibás teljesítési kötbérrel és kártérítési felelősséggel is tartozik. A hibás teljesítési kötbér mértéke 15 %, alapja a (rész)teljesítés nettó tervezői díja.
Többet mutasson
Meghíúsulási kötbér:
A Ptk. 6:180. § (2) bekezdés értelmében, ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a Tervező felelős, a Megrendelő a teljesítés elmaradása miatt Megrendelőt a nettó tervezői díj 20 %-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbér illeti meg. Megrendelő a meghiúsulási kötbér összegén felül felmerülő kárainak megtérítésére is igényt tarthat.
Többet mutasson
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes feltételeit az Ajánlatkérési Dokumentáció II. kötetét képező Tervezési szerződés és Szerződéses Feltételek tartalmazzák.
Ajánlatkérő a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról a nyertes ajánlattevő teljesítésétől, vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban nyilatkozik a Kbt. 130. § (1), (5), (6) bekezdései alapján. Szerződésszerű teljesítést követően az Ajánlatkérő (Megbízó) az ellenszolgáltatást átutalással teljesíti a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. § rendelkezései, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak figyelembe vételével.
Többet mutasson
Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme: HUF
A szerződés kedvezményezetti finanszírozású (utófinanszírozású), azaz a nyertes ajánlattevő (Tervező) által a jogszabályoknak és az ajánlatkérői előírásoknak megfelelően benyújtott számlákat az ajánlatkérő (Megrendelő) közvetlenül egyenlíti ki.
Megrendelő előleget nem fizet.
A pénzügyi finanszírozási formája: hazai
Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárást a Kbt. 40. § (3)–(4) bekezdése alapján indítja meg. A szerződés – amennyiben a Szerződő Felek aláírásukkal már ellátták – a tárgyi projekt pénzügyi fedezetét biztosító támogatási szerződés aláírásának napját követő 15. napon lép hatályba, rendelkezései attól a naptól fogva kötelezően alkalmazandók.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében kíván megállapodni a Kbt. 130. § (5) bekezdése alapján, szerződés-tervezetben rögzítettek szerint.
A részletes fizetési feltételeket az Ajánlatkérési Dokumentáció II. kötetét képező Tervezési szerződés és Szerződéses Feltételek tartalmazzák.
A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához van kötve:
Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet és a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízgazdálkodási és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet.
Többet mutasson
Eljárás
A dokumentumok kifizetésének módja:
Az Ajánlatkérési Dokumentáció bármely érdekelt gazdasági szereplő térítésmentesen átveheti. A Kbt. 124. § (4) bekezdés szerinti szervezetnek a bruttó 50 000 HUF-ot (illetve Magyarországon kívül, egyéb EU tagállamból történő utalás esetén a nettó 39 370 HUF-ot) ajánlatkérő 10300002-20609931-00003285 számú számlájára kell átutalni, a jogcím (közbeszerzés tárgya, felhívás TED azonosítója) feltüntetésével. Az Ajánlatkérési Dokumentáció ellenértékét az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától számított 15 napon belül kell befizetnie és az átutalást igazoló okmányt Ajánlatkérő számára benyújtania.
Többet mutasson
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2016-01-14 📅
A bontás helye: 1134 Budapest, Váci út 45. „Átrium Park Irodaház” III. emeleti tárgyaló.
Hely: 1134 Budapest, Váci út 45. „Átrium Park Irodaház” III. emeleti tárgyaló.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
A Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott személyek.
Ajánlatkérő az ajánlatok felbontásakor a Kbt. 62. § (3)-(4) bekezdése szerint jár el, azaz ismerteti az ott meghatározottakat. Ajánlatkérő – adott esetben – a Kbt. 62. § (6) bekezdésben foglaltak betartásával jár el az ajánlatok felbontásakor, az ajánlatok felbontásáról készített jegyzőkönyvet pedig a Kbt. 62. § (7) bekezdése szerint küldi meg az ajánlattevőknek.
Többet mutasson
Nyelv: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15388
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési osztály
Internetcím: www.nif.hu 🌏
Név: NIF Zrt.
Postacím: Váci út 45. Átrium Park Irodaház „B” ép. 325. iroda
URL további információkért: www.nif.hu 🌏
Dokumentumok URL-je: www.nif.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: kozbeszerzes@nif.hu
Részvételi URL: www.nif.hu 🌏
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Hivatkozás
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: A060.05
További információk
VI.3.1 Ajánlatkérő jelen eljárását a Kbt. 40. § (3)-(4) bekezdése alapján indítja meg.
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a megkötendő szerződés(ek) teljesítésének időtartama a szerződés hatályba lépésének napjától számítódik. A teljesítés 540 napos időtartamának kezdő napja a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés hatályba lépésének napja.
Többet mutasson
VI.3.2 Az ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek mértéke 2 000 000 HUF.
Az ajánlati biztosítékot ajánlattevő egyösszegben köteles rendelkezésre bocsátani. Az ajánlati biztosíték teljesíthető – az ajánlattevő választása szerint – átutalással az Ajánlatkérőnek 10300002-20609931-49020322 számú bankszámlájára, vagy az azzal azonos összegű bank vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell.
Többet mutasson
A garanciának, kötelezvénynek minimális tartalmi elemként a következő adatokat kell tartalmaznia:
— Megbízó (Ajánlattevő) neve, székhelye
— garanciát/kötelezvényt adó pénzintézet/biztosító neve, székhelye
— garanciát/kötelezvény kedvezményezettjeként a NIF Zrt.-t kell megnevezni
— közbeszerzési eljárás megnevezése, mellyel kapcsolatban a biztosítékot adják
— kifizetési határidő (garancia esetén nem lehet több mint 15 banki nap, kötelezvény esetén nem lehet több mint 15 munkanap)
— ajánlati biztosíték összege (felhívásban meghatározott összegben)
— ajánlati biztosíték kezdő napja (legkésőbb ajánlattételi határidő lejártakor)
— ajánlati biztosíték lejárata (legalább ajánlati kötöttség utolsó napján 24.00 óráig)
— garancia esetén: a pénzintézet azon kijelentése, mely szerint kifizetést teljesít Ajánlatkérő (NIF Zrt.) első írásbeli felszólítására, melyben kijelenti, hogy Megbízó (Ajánlattevő) az ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonta, vagy a szerződéskötés Megbízó (Ajánlattevő) érdekkörében felmerülő okból hiúsult meg, az alapjogviszony vizsgálata nélkül, tekintet nélkül a Megbízó (Ajánlattevő), a bank vagy bármely más fél, harmadik személy ellenvetéseire, amennyiben felszólításában kijelentik, hogy a Megbízó teljesítési kötelezettsége beállt.
Többet mutasson
— kötelezvény esetén: Kezes azon kijelentése, mely szerint visszavonhatatlanul kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Kedvezményezettnek – tekintettel arra, hogy a Szerződő ajánlati kötöttségének ideje alatt ajánlatát visszavonja, vagy a szerződés megkötése érdekkörében felmerült más okból hiúsult meg – a Szerződővel szemben követelése keletkezik, akkor a Kezes a Szerződő helyett a Kedvezményezett számára a Kedvezményezett első eredeti példányú, a fenti kötelezvényszámra hivatkozó, a lehívás benyújtására előírt címre megküldött írásbeli felszólítására (Lehívás) a benyújtandó okmányok kézhezvételét követően maximum a kötelezvényben megjelölt összeg erejéig fizetést teljesít készfizető kezesként a felszólításban szereplő bankszámla javára.
Többet mutasson
— garancia és kötelezvény esetén: a pénzintézet / Kezes kijelentése, mely szerint az ajánlati garancia/kötelezvény érvényességi ideje (lejárata) 30 nappal meghosszabbodik, amennyiben a biztosíték lejárta előtt Ajánlatkérő Megbízót (Ajánlattevőt) az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegzésében nyertes Ajánlattevőként vagy második legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevőként megnevezte.
Többet mutasson
A garancia vagy a kötelezvény maga testesíti meg az ajánlati biztosítékot, azaz csak az eredeti példány birtokában biztosított ajánlatkérő számára az, hogy az ajánlati kötöttség ideje alatt élhessen lehívási jogaival. Erre tekintettel a garanciaokmányt illetve a kötelezvényt Eredeti példányban kérjük az ajánlathoz csatolni.
Többet mutasson
A biztosítéknak az ajánlat beadásakor az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától számítva az ajánlati felhívásban megjelölt ajánlati kötöttség lejártáig kell érvényesnek lennie. Amennyiben az Ajánlatkérő a Kbt 59. § (7) bekezdése alapján felkéri ajánlattevőket a meghosszabbított ajánlati kötöttség idejére a biztosíték fenntartására, azt ajánlattevőnek ajánlata fenntartása esetén az eredetileg benyújtott biztosítékkal megegyező (fenti tartalmi elemeket tartalmazó) ajánlati biztosítékot kell nyújtania.
Többet mutasson
A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [59. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
VI.3.4 Az ajánlat benyújtásának feltétele, a felhívás Ajánlatkérési Dokumentációjának – ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi – átvétele. Az Ajánlatkérési Dokumentáció személyesen átvehető munkanapokon 9:00–12:00 óra között, az ajánlattételi határidő lejárata napján 9:00-től az ajánlattételi határidő lejártáig az A mellékletben meghatározott címen. Az Ajánlatkérési Dokumentáció másra nem ruházható át és nem tehető közzé. A Kbt. 50. § (3) bekezdése megfelelően irányadó.
Többet mutasson
VI.3.5 Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.
Többet mutasson
Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és – a Kbt 124. § (4) bekezdés szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
Többet mutasson
VI.3.6 Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak, továbbá a Kbt. 126. § 5) bekezdése szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni!
Többet mutasson
VI.3.7 Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről.
VI.3.8 Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a közös ajánlattevőket képviselőt meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges kötelezettséget kell vállalniuk.
Többet mutasson
VI.3.9 Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
VI.3.10 Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányának vagy a cégnyilvánosságról, a cégbírósági eljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9.§ (3) bekezdése előírásainak megfelelően ügyvéd által készített és ellenjegyzett aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát.
Többet mutasson
VI.3.11 Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban -átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
Többet mutasson
VI.3.12 A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni.
Többet mutasson
Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kérjük benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak.
Többet mutasson
Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű fordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. tv., valamint a 24/1986. (VI.26.) MT rendelet és a végrehajtására kiadott 7/1986. (VI.26.) számú IM rendelet az irányadó.
Többet mutasson
Ajánlatkérő – az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumok hiteles magyar nyelvű fordításának benyújtása esetén – minden esetben csak a fordítást vizsgálja az értékelés során és e vizsgálat alapján hozza meg a közbeszerzési eljárást érintő döntéseit. Ajánlattevő köteles e feltételre tekintettel lenni ajánlatának elkészítése és benyújtása során.
Többet mutasson
VI.3.13 Az ajánlatot 1 db papír alapú példányban, írásban és zártan, az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevők kötelesek ajánlatukat a papír alapú példánnyal mindenben megegyező három db elektronikus példányban, három db elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető formátumban (.tif, vagy .jpeg, vagy .pdf) kell tartalmaznia egy vagy több file-ban. Ajánlatkérő az ajánlatok papír alapú példányát ellenőrzi, amennyiben a papír alapon benyújtott és az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat a papír alapú példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő azt tekinti irányadónak. Az ajánlat 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Többet mutasson
VI.3.14 Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén az ajánlati felhívás feladása napján érvényes hivatalos (MNB) középárfolyamot kell alapul venni, azzal, hogy az árbevételre vonatkozó adatok esetében a tárgyév utolsó napján érvényes árfolyamot, míg a referenciák tekintetében azok teljesítésének napján érvényes árfolyamot kell alapul venni.
Többet mutasson
VI.3.15 Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével a Kbt 94. § (3) bekezdés b) pontja szerint – amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak – hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytasson le.
VI.3.16 Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők (ideértve azon gazdasági szereplőt is, aki érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte) között minden nyilatkozattétel – ha a Kbt-ből más nem következik – írásban, fax útján (Ajánlatkérő faxszáma: +36 1 4368560) történik. Amennyiben az Ajánlatkérő által átadandó dokumentum (pl: kiegészítő tájékoztatás, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt dokumentáció) nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges Ajánlatkérő postai úton megküldi az átadandó dokumentumokat és ezzel egyidejűleg a személyes átvételre is lehetőséget biztosít Ajánlatkérő székhelyén, a felhívásban megjelölt címen.
Többet mutasson
VI.3.17. Az ajánlathoz az ajánlattevőnek a referenciák tekintetében összefoglaló táblázatot kell csatolnia, melynek minimálisan tartalmaznia kell a szerződés teljesítésének (engedély megszerzésének vagy tervszállítás) időpontját /év, hónap, nap/; a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét; a tervezési szolgáltatások nevesítését és mennyiségét (az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal); az ellenszolgáltatás összegét; és nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Többet mutasson
VI.3.18 Az ajánlatban Ajánlattevőnek a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában összefoglaló táblázat benyújtásával kell nyilatkoznia arról, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani (nyertesség esetén melyik alkalmassági feltétel teljesítésére vonja be), a pozíció (alkalmassági feltétel) pontos megjelölése, a szakemberek nevének és végzettségének megjelölése mellett. Az Ajánlattevőnek nyilatkoznia szükséges továbbá arról, hogy nyertessége esetén az általa megajánlott szakemberek az adott pozíciónak (alkalmassági feltételnek) megfelelő érvényes jogosultsággal, az adott pozícióhoz elvárt érvényes kamarai nyilvántartásba-vétellel a szerződés megkötéséig, illetőleg a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fognak. (A dokumentáció tartalmaz erre vonatkozó javasolt mintát).
Többet mutasson
VI.3.19. A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő által a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1. – 2.5. alpontjaira megjelölt szakemberek rendelkezzenek a következő (az adott pozícióhoz elvárt) érvényes jogosultságokkal:
Többet mutasson
A III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont…
… 2.1. alpont szerinti projektvezető pozícióra jelölt szakemberek rendelkezzenek az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet szerinti KÉ-K vagy azzal egyenértékű érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljenek.
… 2.2. alpont szerinti közlekedési építőmérnöki tervező pozícióra jelölt szakemberek rendelkezzenek az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet szerinti KÉ-K vagy azzal egyenértékű érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljenek.
… 2.3 alpont szerinti környezetvédelmi szakértő pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 297/2009. (XII. 21.) Korm. Rendelet 1. számú melléklete szerinti SzKv-1.2. (levegőtisztaság-védelem részterület) és/vagy SzKv-1.3. (víz- és földtani közeg védelem részterület) és/vagy SzKv-1.4. (zaj- és rezgésvédelem részterület) vagy a felsoroltakkal egyenértékű érvényes szakértői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljen
… 2.4 alpont szerinti természetvédelmi szakértő pozícióra jelölt szakember rendelkezzen a 297/2009. (XII. 21.) Korm. Rendelet 1. számú melléklete szerinti SzTv-1.1. (élővilágvédelem részterület) és/vagy SzTv-1.2. (földtani természeti értékek és barlangok védelme részterület) vagy a felsoroltakkal egyenértékű érvényes szakértői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljen
… 2.5. alpont szerinti híd- és műtárgy építési tervező pozícióra jelölt szakember rendelkezzen az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet szerinti HT vagy azzal egyenértékű érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal tervezőként szerepeljenek.
Az Ajánlattevőnek nyilatkozattétellel kell tudomásul vennie ajánlatában, hogy ha a III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1-2.5 alpontjaiban előírt alkalmassági feltételek igazolására bemutatott szakemberek bármelyike esetében megállapítható, hogy az adott pozícióhoz előírt érvényes jogosultsággal nem rendelkezik legkésőbb a szerződés megkötéséig, úgy a nyilvántartásba-vétel elmaradása az Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 124. § (4) bekezdése alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó Ajánlattevővel köti meg Ajánlatkérő a szerződést
Többet mutasson
A felhívás III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2) pont 2.1-2.5. alpontjaiban előírt alkalmassági feltételeknek megfelelt szakemberek vonatkozásában az előírt jogosultság meglétét és érvényességét a szerződéskötés időpontjában Ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 36. § (5)-(6) bekezdése alapján. Az ellenőrzés eredménye dokumentum alapon a Szerződés függelékét fogja képezni. Ajánlattevő felelőssége, hogy a megajánlott szakember a Szerződés megkötéséig az előírt jogosultsággal rendelkezzen, és jogosultsága a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében is megjelenjen a valóságnak megfelelő, valódi adatokkal.
Többet mutasson
A jogosultság meglétére valamint a szakmagyakorlás feltételeire az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013.(VIII.11) Kormányrendelet, illetve a 297/2009. (XII. 21.) Kormányrendelet az irányadó.
VI.3.20 Amennyiben Ajánlattevő a hiánypótlás keretében – akár önkéntes hiánypótlás teljesítésével, akár ajánlatkérői hiánypótlási felhívásnak eleget téve – új gazdasági szereplőt von be a közbeszerzési eljárásba, úgy köteles az új gazdasági szereplő vonatkozásában a gazdasági szereplővel igazolni kívánt alkalmassági követelmény igazolására jelen felhívásban előírt valamennyi dokumentumot a felhívásban előírt tartalommal csatolni. Ajánlatkérő nem biztosít újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
VI.3.21 Ajánlatkérő nyertes ajánlattevő esetében egyáltalán nem biztosít lehetőséget gazdasági társaság, illetve jogi személy létrehozására (közös ajánlattevő, valamint nem közös ajánlattevő nyertes esetén sem).
VI.3.22 Ajánlattevő, mint Tervező a jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötésre kerülő szerződés aláírásával kijelenti és jótáll azért, hogy rendelkezik a szerződéses feladat teljesítéséhez szükséges tervezői jogosultsággal és a szerződés hatálya és a jótállás időtartalma alatt érvényes minimum 80 000 000 Ft/év és 30 000 000 Ft/káresemény biztosítási összegű tervezői felelősségbiztosítással. A biztosítási kötvénynek a következő adatokat kell minimálisan tartalmaznia: a biztosító neve, a biztosítási kötvény száma, a kártérítési limit. A felelősségbiztosítási kötvény másolata a szerződés 1. számú függeléke. A felelősségbiztosítási kötvény másolata a szerződéssel együtt nyújtandó be.
Többet mutasson
Tervező kötelezettséget vállal arra, hogy a tervezői felelősségbiztosítást a jelen szerződés hatálya alatt – melybe beleértendő a jótállás időtartama is – fenntartja.
VI.3.23 Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Közbeszerzési Döntőbizottság 1/2014. (VI.27.) számú állásfoglalására, amely szerint ha az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy olyan társaságnak minősül, amelyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén és tulajdonosai között nincs a Pmtv. 3. § ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy, akkor az ajánlattevő tulajdonosa vezető tisztségviselőjének a nevét és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok igazolására.
Többet mutasson
VI.3.24 Az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény az irányadó.
VI.3.25 Az eljárást megindító felhívásban megjelölt határidők közép-európai idő, azaz UTC+01:00 szerint értendőek.
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 137. § (3) bekezdése szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2015/S 212-386159 (2015-10-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2016-04-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 296 000 000 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-04-01 📅
Közzététel dátuma: 2016-04-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 066-115732
Hirdetményre hivatkozik: 2015/S 212-386159
HL-S szám: 66
További információk
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2016-03-23 📅
Név: Unitef' 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. és Viköti Mérnök Iroda Kft. – közös ajánlattevők
Postacím: Bornemissza tér 12.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1119
Ország: Magyarország 🇭🇺
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137. § (3) bekezdés.
Forrás: OJS 2016/S 066-115732 (2016-04-01)

1. Geotechnika.
2. Geodézia.
3. Úttervezés egyes munkarészei, forgalmi vizsg.
4. Műtárgytervezés.
5. Másodlagos ipari nyersanyag vizsgálat.
6. Területrendezési szakvélemény.
7. Közműtervezés egyes szakágai.
8. Egyes környezetvédelmi munkarészek.
9. Örökségvédelmi hatástanulmány.
10. Előzetes régészeti dokumentáció.
11. Megvalósíthatósági tanulmány egyes munkarészei.
12. Közút biztonsági hatásvizsgálat egyes munkaszakaszai.
13. Egyéb szakági tervezések.
1. Geotechnikai, geodéziai vizsgálatok készítésében és tervezési feladatok ellátásában közreműködés.
2. Egyes útépítési és forgalombiztonsági feladatok ellátása.
3. Egyes műtárgy tervezési feladatok ellátása.
4. Egyes pénzügyi gazdasági vizsgálatok, számítások elvégzése.
5. Egyes környezetvédelmi munkarészek készítése.
6. Régészeti feladatokban való közreműködés.
7. Egyes közmű tervezési feladatok ellátása.
8. Egyes műszaki, tanácsadói feladatok ellátása.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2016-03-23 📅
Név: Unitef' 83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. és Viköti Mérnök Iroda Kft. – közös ajánlattevők
Postacím: Bornemissza tér 12.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1119
Ország: Magyarország 🇭🇺
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 137. § (3) bekezdés.
Forrás: OJS 2016/S 066-115732 (2016-04-01)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-03-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 296 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: hu101 🏙️
Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Telefon: +36 14368454 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-03-31 📅
Közzététel dátuma: 2017-04-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 066-124777
Hirdetményre hivatkozik: 2016/S 066-115732
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Az M60 gyorsforgalmi út Pécs-Barcs (oh) közötti szakaszra vonatkozó Megvalósíthatósági tanulmány (MT) és Környezeti Hatástanulmány (KHT) kidolgozása, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése (
Rövid leírás:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2016-04-06 📅
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Németh Olivér
A vevő profiljának címe: http://www.nif.hu 🌏
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Telefon: +36 18828592 📞
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ban meghatározottak szerint.
Forrás: OJS 2017/S 066-124777 (2017-03-31)

Az M60 gyorsforgalmi út Pécs-Barcs (oh) közötti szakaszra vonatkozó Megvalósíthatósági tanulmány (MT) és Környezeti Hatástanulmány (KHT) kidolgozása, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése (A060.05).
Tervezési feladat a meglévő KKK által elkészítetett „KözOp-hoz illeszkedő projektek határmetszési szakaszainak megvalósíthatósági tanulmány szintű feltárása, azok hálózati hatásainak vizsgálata a magyar-horvát határszakaszon” dokumentáció által tartalmazott M60 Pécs-Barcs Tanulmánytervi nyomvonalak felülvizsgálata, szükség szerinti kiegészítése, valamint az előzménytervek figyelembe vételével történő további új nyomvonalak keresése, tanulmányterv szinten.
Többet mutasson
Tervező feladata külön munkarészben Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat (KBHV) készítése.
További tervezési feladat a környezeti hatásvizsgálatról szóló jogszabály és a vonatkozó EU direktívák és útmutatók szerinti környezeti hatástanulmány kidolgozása, valamint az érintett közösségi jelentőségű védett terület Natura 2000 hatásbecslési dokumentációjának elkészítése, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése. A dokumentációnak alkalmasnak kell lennie az ütemezett kiépítéshez szükséges környezetvédelmi eljárás lefolytatásához.
Többet mutasson
Feladat még a vonatkozó Eu-s finanszírozásnak megfelelő Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése, amely tartalmazza forgalmi modellezés és vizsgálat készítését (országos forgalmi modell alapján), valamint pénzügyi és közgazdasági költséghaszon-elemzés készítését (CBA).
Többet mutasson
A környezetvédelmi engedély kiadását követően el kell készíteni a hatályban lévő jogszabályi, illetve Minisztériumi elrendelés szerinti nyomvonal kijelöléshez szükséges dokumentációt.
Egyéb adatok:
A 2×2 sávos gyorsforgalmi út hossza mintegy egybefüggő 70 km hosszú, tervezési sebesség: 130 km/h.
Amennyiben a Tervező által elkészített tervdokumentáció (pl. engedélyezési terv, vagy kiviteli terv) alapján összeállított költségvetés vagy költségbecslés a Tervezési feladat alapján történő kivitelezés elindításakor 12 hónapnál régebbi, Megrendelő fenntartja a jogot arra, hogy a tervezői díj 3 %-nak megfelelő összegért Tervezőtől megrendelje a tervdokumentáció, aktualizálását, korszerűségi tervfelülvizsgálatát (jelen szerződés „Tervezési feladat” mellékletében részletezettek szerint), az engedélyek szükség szerinti meghosszabbítását, módosítását, új engedélyek megszerzését, továbbá mindezek alapján a költségbecslés/költségvetés aktualizálását (A Kbt. 11. § (1) bek. szerinti opcionális rész). Az opcionális részre vonatkozó külön megbízást a Megrendelő írásban jelen szerződés aláírását követően 5 évig adhat. A Megrendelő és a Tervező között az opció lehívására irányuló szerződés a Megrendelőtől kézhez kapott megrendelés Tervező általi elfogadásával jön létre.
Többet mutasson
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2016-04-06 📅
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Németh Olivér
A vevő profiljának címe: http://www.nif.hu 🌏
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
Telefon: +36 18828592 📞
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ban meghatározottak szerint.
Forrás: OJS 2017/S 066-124777 (2017-03-31)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2018-02-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 296 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Szabályozás: Nem alkalmazható
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Nem alkalmazható
Kapcsolat
Telefon: +36 18025769 📞
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-02-06 📅
Közzététel dátuma: 2018-02-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 027-059536
HL-S szám: 27
További információk
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Tervezési szerződés az M60 gyorsforgalmi út Pécs-Barcs (oh) közötti szakaszra vonatkozó MT és KHT kidolgozása, valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése tárgyában
Rövid leírás:
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Beszerzési Titkárság
Hivatkozás
További információk
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó utca 5.
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Forrás: OJS 2018/S 027-059536 (2018-02-06)

A szerződés időtartama naptári napban értendő.
2. sz. szerződésmódosítás megkötésének dátuma: 2018.01.11.

Tervezési szerződés az M60 gyorsforgalmi út Pécs-Barcs (oh) közötti szakaszra vonatkozó Megvalósíthatósági tanulmány (MT) és Környezeti Hatástanulmány (KHT) kidolgozása, valamint a környezetvédelmi engedélymegszerzése (A060.05) tárgyában.
Tervezési feladat a meglévő KKK által elkészített „KözOp-hoz illeszkedő projektek határmetszési szakaszainak megvalósíthatósági tanulmány szintű feltárása, azok hálózati hatásainak vizsgálata a magyar-horvát határszakaszon” dokumentáció által tartalmazott M60 Pécs-Barcs Tanulmánytervi nyomvonalak felülvizsgálata,szükség szerinti kiegészítése, valamint az előzménytervek figyelembe vételével történő további új nyomvonalak keresése, tanulmányterv szinten.
Többet mutasson
Feladat még a vonatkozó EU-s finanszírozásnak megfelelő Megvalósíthatósági Tanulmány elkészítése, amely tartalmazza forgalmi modellezés és vizsgálat készítését (országos forgalmi modell alapján), valamint pénzügyi és közgazdasági költséghaszon-elemzés készítését (CBA).
Többet mutasson
— a 2 x 2 sávos gyorsforgalmi út hossza mintegy egybefüggő 70 km hosszú, tervezési sebesség: 130 km/h,
— amennyiben a tervező által elkészített tervdokumentáció (pl. engedélyezési terv, vagy kiviteli terv)alapján összeállított költségvetés vagy költségbecslés a Tervezési feladat alapján történő kivitelezéselindításakor 12 hónapnál régebbi, megrendelő fenntartja a jogot arra, hogy a tervezői díj 3 %-nak megfelelőösszegért tervezőtől megrendelje a tervdokumentáció, aktualizálását, korszerűségi terv felülvizsgálatát (jelen szerződés„Tervezési feladat” mellékletében részletezettek szerint), az engedélyek szükség szerinti meghosszabbítását,módosítását, új engedélyek megszerzését, továbbá mindezek alapján a költségbecslés/költségvetés aktualizálását (A Kbt. 11. § (1) bek. szerinti opcionális rész). Az opcionális részre vonatkozó külön megbízásra megrendelő írásban jelen szerződés aláírását követően 5 évig adhat. A megrendelő és a tervező között az opció lehívására irányuló szerződés a megrendelőtől kézhez kapott megrendelés tervező általi elfogadásával jön létre.
Többet mutasson
PST kód: A060.05.
Jelen közbeszerzés tárgyát képező feladatok részletes ismertetését az Ajánlatkérési Dokumentáció II. kötetét képező Tervezési szerződés és Szerződéses Feltételek tartalmazzák.
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Beszerzési Titkárság
Hivatkozás
További információk
A szerződés időtartama naptári napban értendő.
2. sz. szerződésmódosítás megkötésének dátuma: 2018.01.11.
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó utca 5.
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Forrás: OJS 2018/S 027-059536 (2018-02-06)
Új beszerzések kapcsolódó kategóriákban 🆕
- Építészeti, építési, mérnöki és vizsgálati szolgáltatások (19 új beszerzések)
- Mérnöki szolgáltatások (12)
- Mérnöki tervezési szolgáltatások (9)
- Alaptervezési szolgáltatások
- Ipari folyamatokkal és termeléssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások
- Járulékos építési szolgáltatások
- Mennyiségfelmérési szolgáltatások
- Mély- és magasépítési kivitelezéssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások (3)
- Teherhordó szerkezetekkel kapcsolatos tervezési szolgáltatások
- Teherhordó szerkezetekkel kapcsolatos tervezési szolgáltatások ellenőrzése
- Épületek gépészeti és villamos szerelvényeivel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások