Vállalkozási keretszerződés keretében rendezvényszervezés a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 azonosító számú kiemelt projekthez kapcsolódóan

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

Vállalkozási keretszerződés keretében rendezvényszervezés a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 azonosító számú kiemelt projekthez kapcsolódóan.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2015-04-07. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2015-02-19.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2015-02-19 Ajánlati felhívás
2015-06-24 További információk
Ajánlati felhívás (2015-02-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Rendezvényszervezési szolgáltatások
Mennyiség vagy érték:
Rendezvényszervezési szolgáltatások megrendelése nettó 156 785 324 HUF keretösszeg erejéig, a dokumentáció részét képező Műszaki leírásban meghatározottak szerint.A vállalkozó feladata az ajánlatkérővel együttműködésben, illetve az ajánlatkérő utasítása alapján a rendezvények teljes előkészítése, megszervezése és a lebonyolításban való közreműködés. Az alábbiakban felsorolásra kerülő elvárásoknak, valamennyi rendezvény tekintetében érvényesülniük kell. Ennek alapján a vállalkozó köteles:— A megrendelő terembérletet és / vagy szállást és étkezést igénylő rendezvényszervezésre irányuló igényének elektronikus bejelentését követően (eseti megrendelő), a megrendelő által megjelölt régión, városon belül legalább három, a jelen dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelő helyszínt a megrendeléstől számított 3 munkanapon belül megjelölni. A három megajánlott helyszíntől csak abban az esetben lehet eltérni, ha a rendezvény helyszínéül kijelölt településen vagy annak 10 km-es környezetében nincs több választási lehetőség. Amennyiben a terembérlet külön jelenik meg az árazatlan költségvetésben, akkor a megajánlott helyszínek közül legalább egynek azonos helyszínen kell lennie a szállással.— A rendezvény helyszínét egyeztetni a megrendelővel.— A rendezvényt megelőző egyeztető megbeszéléseken részt venni, és tárgyalásokat folytatni az ajánlatkérő által kijelölt és a rendezvények szervezéséért és lebonyolításáért szakmailag felelős munkatársával.— A rendezvényhez az előre egyeztetett bekészítést a rendezvény kezdete előtt minimum fél órával az erre a célra fenntartott helyszínre bekészítetni, a rendezvényt követő egy órán belül gondoskodni a bekészítéshez felhasznált eszközök elszállításáról, a terem eredeti állapotának visszaállításáról.— képviselője útján, illetve a rendezvényen 1 hostess és 1 technikus személyzettel a rendezvény időtartama alatt végig a helyszínen tartózkodni. Ettől az igényétől a megrendelő egyes rendezvények esetében eltekinthet, amelynek tényét az eseti megrendelőben közli a vállalkozóval.— A terembérletet igénylő rendezvényhez szükséges anyagokat, eszközöket (dokumentációk, roll up, pop up fal stb.) a rendezvény helyszínére szállítani.— Az előadások helyszínén a létszám befogadására alkalmas rendezvénytermet és az ajánlatkérő által meghatározott technikát biztosítani, amelynek részletezése a mellékelt Excel táblában kerül sor.— A terembérletet igénylő rendezvényhez kapcsolódóan igény szerinti fénymásolási és nyomtatási lehetőséget biztosítani, külön költség felszámítása nélkül, maximum a rendezvényen 50 A4-es oldal mennyiségben.— A terembérletet igénylő rendezvény helyszínén a rendezvény teljes időtartama alatt technikai asszisztenciát biztosítani.— Igény szerint ruhatárról gondoskodni a terembérletet igénylő rendezvény helyszínén.— A rendezvényeket a megrendelő által meghatározott szakmai kritériumok szerint megfelelő minőségben megszervezni és lebonyolítani, a célcsoport igényeinek szem előtt tartása mellett.— Az esélyegyenlőségi szempontok érvényesülésére tekintettel kell lenni olyan módon, hogy a terembérletet igénylő kiválasztott helyszínek tömegközlekedési eszközökkel is jól megközelíthetők legyenek. A rendezvény helyszínei csak olyanok lehetnek (szálloda, rendezvényterem, étkezőhely), amelyek mozgásukban korlátozott személyek számára önállóan megközelíthetők.— Terembérletet igénylő rendezvények esetén az aktuális eseményekre vonatkozó információkat időben a résztvevők rendelkezésére bocsátani, ami tartalmazza az ajánlatkérő által összeállított meghívotti lista alapján - az ajánlatkérő által elkészített meghívók - elektronikus úton történő elküldését, a visszaigazolások fogadását, a meghívók megérkezésének ellenőrzését, továbbá a regisztráció lefolytatását. A Vállalkozó köteles mindent elektronikus archiválni, az elektronikus leveleket DVD-n a Megrendelőnek az rendezvény befejezésétől számítottan legfeljebb 5 munkanapon belül átadni.— A rendezvénytervet egyeztetni a megrendelővel, a továbbiakban mindkét fél által elfogadott rendezvényterv szerint kell eljárni, a feladatokat a megrendelővel egyeztetett megadott határidőn belül elvégezni.— Terembérletet és szállást nem igénylő rendezvények esetén a Vállalkozó köteles az eseti megrendelés kézhezvételét követő 1 munkanapon belül visszaigazolni a megrendelés, és intézkedni a megjelölt időpontra a feladatok ellátásáról.— A Vállalkozó köteles az elszámolhatósághoz szükséges adminisztrációs tevékenységeket elvégezni, amennyiben az az eseti megrendelésben megjelölésre kerül, és a dokumentumokat a megrendelőnek az esemény megvalósulásától számított 10 munkanapon belül átadni:— jelenléti ív készítése (minden résztvevő aláírása kötelező)— fényképek készítése minden napon (min. 15 db/nap, amelyen minden résztvevő jól látható).
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Rendezvényszervezési szolgáltatások 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
Postacím: Nádor utca 32.
Postai irányítószám: 1051
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://klik.gov.hu/ 🌏
E-mail: edit.malmos@klik.gov.hu 📧
Telefon: +36 17951170 📞
Fax: +36 17950744 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-02-19 📅
Benyújtási határidő: 2015-04-07 📅
Közzététel dátuma: 2015-02-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 038-065059
HL-S szám: 38
További információk
VI.3.1 Az ajánlat benyújtásának feltétele, a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának – ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi - átvétele. A dokumentációt Ajánlatkérő térítésmentesen biztosítja az érdeklődő gazdasági szereplők részére. A dokumentáció az info@movui.hu elektronikus címen igényelhető írásban. A dokumentáció nem ruházható át. Az igény beérkezését követő 2 munkanapon belül a dokumentáció elektronikus formában e-mail-en kerül eljuttatásra a kérelmező részére. Kérelmező a dokumentáció átvételéről átvételi elismervényt köteles aláírni és megküldeni. VI.3.2 Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni. Amennyiben az ajánlatkérő az előző bekezdés szerint felkéri az ajánlattevőket ajánlataik további fenntartására és valamely, vagy az összes ajánlattevő nem tartja fenn ajánlatát, a biztosítékot – a Kbt. 59. § (6) bekezdés alkalmazása nélkül – vissza kell fizetni az ajánlattevő nyilatkozatának kézhezvételét, illetve az eljárás eredményéről az ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon belül. Az ajánlatukat fenntartó ajánlattevőket az ajánlatkérő a 65. § (2) bekezdése szerinti felkérésben felhívja az ajánlati kötöttség meghosszabbított idejére az addig érvényes biztosítékkal megegyező biztosíték fenntartására. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és – a Kbt. 124. § (4) bekezdés szerinti esetben - a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik. VI.3.3 Az ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti. VI.3.4 Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni. VI.3.5 Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről. VI.3.6 Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a képviselő tagot meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges felelősséget kell vállalniuk. VI.3.7 Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági (III.2.2. P1. pont), valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság (III.2.3. M1. pont) feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. VI.3.8 Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy aláírási címpéldányának vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági eljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9. § (3) bekezdése előírásainak megfelelően ügyvéd által készített és ellenjegyzett aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát. VI.3.9 Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat. VI.3.10 A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni. Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat – a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti – ajánlattevői felelős fordítással kérjük benyújtani. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak. VI.3.11 Az ajánlatot 1 db eredeti papír alapú példányban kell benyújtani. Ajánlattevők ajánlatukhoz kötelesek ajánlatukat a papír alapú ajánlattal mindenben megegyező egy elektronikus példányban elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető képformátumban (lehetőség szerint PDF formátumban) kell tartalmaznia egy vagy több fájl-ban. Ajánlatkérő az ajánlatok nyomtatott formáját ellenőrzi. Amennyiben az eredeti illetve az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat az eredeti nyomtatott példány szerint kerül értékelésre, ajánlatkérő ezt tekinti irányadónak. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Az ajánlatban lévő minden – az ajánlattevő vagy egyéb gazdasági szereplő által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az erre jogosult személynek. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 36. § (3) bekezdés alapján az ajánlat Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmazni. VI.3.12. Ajánlatkérő az ajánlatok bírálata során a Kbt. 67. § rendelkezései szerint biztosít lehetőséget hiánypótlásra, a következő korlátozással. Amennyiben ajánlattevő a hiánypótlás során az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, úgy Ajánlatkérő ezen gazdasági szereplő vonatkozásában a további hiánypótlás lehetőségét egy körben biztosítja. VI.3.13 Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén az adott év fordulónapján érvényes hivatalos (MNB) árfolyamot kell alapul venni, azzal, hogy referenciák esetében a teljesítéskor, árbevételre vonatkozó adatok esetében pedig a tárgyév utolsó napján hatályos árfolyam az irányadó. A beszámoló és az abból származtatható adatok tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot kell alkalmazni. VI.3.14 Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők (ideértve azon gazdasági szereplőt is, aki érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte) között minden nyilatkozattétel - ha e törvényből más nem következik - írásban, fax útján történik. Amennyiben az Ajánlatkérő által a kiegészítő tájékoztatás során átadandó dokumentum nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges Ajánlatkérő postai úton megküldi a kiegészítő tájékoztatás során átadandó dokumentumokat (A postai kézbesítés késedelméből eredő kockázatok ajánlattevőt terhelik) és ezzel egyidejűleg a személyes átvételre is lehetőséget biztosít Ajánlatkérő székhelyén, a felhívásban megjelölt címen. VI.3.15 Az eljárás során megadott időpontok helyi idő szerint értendők, kétség esetén ajánlatkérő a 180-as telefonszám “Pontos idő” felhívásával ellenőrzi azt. VI.3.16. A nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, a Kbt. és kapcsolódó rendeletei, Ptk. előírásai az irányadóak. VI.3.17. Az ajánlatok elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos minden felmerülő költség ajánlattevőt terheli, függetlenül tárgyi közbeszerzési eljárás eredményétől. VI.3.18. Ajánlatkérő előírja, hogy amennyiben az Ajánlattevő vonatkozásában a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 7. §-ban meghatározott változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, erre vonatkozó nemleges nyilatkozatot az ajánlatához csatoljon.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés keretében rendezvényszervezés a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 azonosító számú kiemelt projekthez kapcsolódóan.
Mennyiség vagy érték:
Rendezvényszervezési szolgáltatások megrendelése nettó 156 785 324 HUF keretösszeg erejéig, a dokumentáció részét képező Műszaki leírásban meghatározottak szerint.
A vállalkozó feladata az ajánlatkérővel együttműködésben, illetve az ajánlatkérő utasítása alapján a rendezvények teljes előkészítése, megszervezése és a lebonyolításban való közreműködés. Az alábbiakban felsorolásra kerülő elvárásoknak, valamennyi rendezvény tekintetében érvényesülniük kell. Ennek alapján a vállalkozó köteles:
Többet mutasson
— A megrendelő terembérletet és / vagy szállást és étkezést igénylő rendezvényszervezésre irányuló igényének elektronikus bejelentését követően (eseti megrendelő), a megrendelő által megjelölt régión, városon belül legalább három, a jelen dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelő helyszínt a megrendeléstől számított 3 munkanapon belül megjelölni. A három megajánlott helyszíntől csak abban az esetben lehet eltérni, ha a rendezvény helyszínéül kijelölt településen vagy annak 10 km-es környezetében nincs több választási lehetőség. Amennyiben a terembérlet külön jelenik meg az árazatlan költségvetésben, akkor a megajánlott helyszínek közül legalább egynek azonos helyszínen kell lennie a szállással.
Többet mutasson
— A rendezvény helyszínét egyeztetni a megrendelővel.
— A rendezvényt megelőző egyeztető megbeszéléseken részt venni, és tárgyalásokat folytatni az ajánlatkérő által kijelölt és a rendezvények szervezéséért és lebonyolításáért szakmailag felelős munkatársával.
— A rendezvényhez az előre egyeztetett bekészítést a rendezvény kezdete előtt minimum fél órával az erre a célra fenntartott helyszínre bekészítetni, a rendezvényt követő egy órán belül gondoskodni a bekészítéshez felhasznált eszközök elszállításáról, a terem eredeti állapotának visszaállításáról.
Többet mutasson
— képviselője útján, illetve a rendezvényen 1 hostess és 1 technikus személyzettel a rendezvény időtartama alatt végig a helyszínen tartózkodni. Ettől az igényétől a megrendelő egyes rendezvények esetében eltekinthet, amelynek tényét az eseti megrendelőben közli a vállalkozóval.
Többet mutasson
— A terembérletet igénylő rendezvényhez szükséges anyagokat, eszközöket (dokumentációk, roll up, pop up fal stb.) a rendezvény helyszínére szállítani.
— Az előadások helyszínén a létszám befogadására alkalmas rendezvénytermet és az ajánlatkérő által meghatározott technikát biztosítani, amelynek részletezése a mellékelt Excel táblában kerül sor.
— A terembérletet igénylő rendezvényhez kapcsolódóan igény szerinti fénymásolási és nyomtatási lehetőséget biztosítani, külön költség felszámítása nélkül, maximum a rendezvényen 50 A4-es oldal mennyiségben.
— A terembérletet igénylő rendezvény helyszínén a rendezvény teljes időtartama alatt technikai asszisztenciát biztosítani.
— Igény szerint ruhatárról gondoskodni a terembérletet igénylő rendezvény helyszínén.
— A rendezvényeket a megrendelő által meghatározott szakmai kritériumok szerint megfelelő minőségben megszervezni és lebonyolítani, a célcsoport igényeinek szem előtt tartása mellett.
— Az esélyegyenlőségi szempontok érvényesülésére tekintettel kell lenni olyan módon, hogy a terembérletet igénylő kiválasztott helyszínek tömegközlekedési eszközökkel is jól megközelíthetők legyenek. A rendezvény helyszínei csak olyanok lehetnek (szálloda, rendezvényterem, étkezőhely), amelyek mozgásukban korlátozott személyek számára önállóan megközelíthetők.
Többet mutasson
— Terembérletet igénylő rendezvények esetén az aktuális eseményekre vonatkozó információkat időben a résztvevők rendelkezésére bocsátani, ami tartalmazza az ajánlatkérő által összeállított meghívotti lista alapján - az ajánlatkérő által elkészített meghívók - elektronikus úton történő elküldését, a visszaigazolások fogadását, a meghívók megérkezésének ellenőrzését, továbbá a regisztráció lefolytatását. A Vállalkozó köteles mindent elektronikus archiválni, az elektronikus leveleket DVD-n a Megrendelőnek az rendezvény befejezésétől számítottan legfeljebb 5 munkanapon belül átadni.
Többet mutasson
— A rendezvénytervet egyeztetni a megrendelővel, a továbbiakban mindkét fél által elfogadott rendezvényterv szerint kell eljárni, a feladatokat a megrendelővel egyeztetett megadott határidőn belül elvégezni.
— Terembérletet és szállást nem igénylő rendezvények esetén a Vállalkozó köteles az eseti megrendelés kézhezvételét követő 1 munkanapon belül visszaigazolni a megrendelés, és intézkedni a megjelölt időpontra a feladatok ellátásáról.
— A Vállalkozó köteles az elszámolhatósághoz szükséges adminisztrációs tevékenységeket elvégezni, amennyiben az az eseti megrendelésben megjelölésre kerül, és a dokumentumokat a megrendelőnek az esemény megvalósulásától számított 10 munkanapon belül átadni:
Többet mutasson
— jelenléti ív készítése (minden résztvevő aláírása kötelező)
— fényképek készítése minden napon (min. 15 db/nap, amelyen minden résztvevő jól látható).
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve:
A projekt címe: „Köznevelés az iskolában”
A projekt azonosítója: TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik ajánlattevő sem), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok fennállnak.
Többet mutasson
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő az a gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.
A kizáró okok fent nem állásának igazolása:
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Közbeszerzési Hatóság Útmutatót bocsátott ki a közbeszerzési eljárás során benyújtandó, kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett (KÉ 2014. évi 57. szám, 16.5.2014.) valamint az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (KÉ 2012. évi 61. szám, 1.6.2012.).
Többet mutasson
A magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. § és 5–6. §, 8. § és 11. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 56. § (1)–(2) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
A nem magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek, a közös ajánlattevőnek, az ajánlatban a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 4. §, 6. § 8. § és 11. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik Kbt. 56. § (1)–(2) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
Ajánlattevő, amennyiben alvállalkozót vagy alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetet vesz igénybe, a Kbt. 58. § (3) bekezdése alapján a kizáró okok fenn nem állására egyszerű nyilatkozatot köteles csatolni.
Ajánlatkérő a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 2–8. § és 10. §-aiban illetve a Közbeszerzési Hatóság a Kormányrendelet 13. §-a alapján kiadott útmutatóban meghatározott kizáró okokat maga ellenőrzi magyar nyelven elérhető közhiteles hatósági elektronikus nyilvántartásokból.
Többet mutasson
Ajánlatkérő előírja, hogy az Ajánlattevő folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén, az ajánlathoz csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 7. §).
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő a 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy amennyiben az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, ajánlatához csatolnia kell közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat a Kbt. 56. § (1) bekezdés b) pontjára vonatkozóan.
Többet mutasson
Természetes személy/magánszemély ajánlattevő a Kbt. 56. § (1) bekezdés c) és h) pontjában foglalt kizáró ok hiányát hatósági erkölcsi bizonyítvány csatolásával igazolja.
Ajánlatkérő előírja, hogy azokban az esetekben, amikor a kizáró ok hiánya a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet szerinti nyilatkozattal, irattal kerül igazolásra, az ajánlatba becsatolt nyilatkozat dátuma ne legyen korábbi az ajánlati felhívás feladásának időpontjánál.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén a tagoknak) csatolni kell:
P/1 A Kbt. 55. § (1) bekezdés d) pont, valamint a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 14. § (1) c) és 14. § (4) bekezdés alapján az ajánlatkérő közbeszerzés tárgyából (rendezvényszervezési szolgáltatások) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről szóló nyilatkozatával, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
A 310/2011. (XII.23.) Kormányrendelet 14. § (3) bekezdése értelmében, ha az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a P/1. pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző üzleti év közbeszerzés tárgyának - rendezvényszervezési szolgáltatások - nettó árbevétele nem éri el a 100 000 000 HUF-ot.
Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve a gazdasági és pénzügyi helyzetre meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg a Kbt. 55. § (4) bekezdés szerint.
Többet mutasson
Más szervezet kapacitásaira történő támaszkodás esetén a Kbt. 55. § (5) bekezdésében, valamint az 55. § (6) bekezdésében foglaltak az irányadóak.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén a tagoknak) csatolni kell:
M/1. A Kbt. 55. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap referenciáinak ismertetését, melyhez csatolni kell legalább az alkalmassági kritériumra tekintettel megnevezett referencia munkáról – a 310/2011. (XII. 23) Korm. rendelet 16. § (1)-(3) bekezdése szerint – a 310/2011. (XII. 23) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés a) pontja esetében a szerződést kötő másik fél által adott igazolást, vagy a 310/2011. (XII. 23) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés b) pontja esetén a szerződést kötő másik fél által adott igazolást, vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet nyilatkozatát.
Többet mutasson
Az ajánlatba csatolni kell a referenciamunkaként előírt korábbi szolgáltatások részletes ismertetését. Az ismertetéseknek tartalmazniuk kell legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, a szolgáltatás tárgyát, a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő – legalább év és hónap – megjelölésével), az ellenszolgáltatás nettó összegét a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban, a bemutatandó referenciára vonatkozó tulajdonság pontos megjelölését, valamint nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban/közös ajánlattevőként végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindítói felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban nem rendelkezik legalább 1 db, a közbeszerzés tárgya (rendezvényszervezési szolgáltatás) szerinti, szerződésszerűen teljesített referenciával, amely értéke eléri a nettó 100 000 000 HUF.
Többet mutasson
A referencia akkor tekinthető az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapon belül megvalósítottnak, ha a teljesítés időpontja, azaz a szolgáltatás teljesítésének a napja, erre az időszakra esik. Az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapot ajánlatkérő a Kbt. 37. §-ban rögzített határidő-számítási módszer alkalmazásával vizsgálja.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
1. Hibás teljesítési kötbér:
Hibás teljesítési kötbérre jogosult Megrendelő, ha Vállalkozó neki felróható módon az egyedi megrendelésben és a szakmai specifikációban foglalt, a rendezvénnyel kapcsolatban elvárt minőségi és mennyiségi elvárásokat nem vagy nem megfelelően teljesíti.
Többet mutasson
A hibás teljesítési kötbér mértéke az egyedi megrendelés értékének 5 %-a.
2. Meghiúsulási kötbér:
A Vállalkozónak felróható lehetetlenülés, a Vállalkozó által a teljesítés jogos ok nélküli megtagadása és a Vállalkozónak felróható magatartása miatt bekövetkezett egyéb szerződésszegés esetén a Megrendelő által jogszerűen gyakorolt elállás, felmondás (meghiúsulás) esetén a Vállalkozó kötbér és kártérítési felelősséggel tartozik.
Többet mutasson
A meghiúsulási kötbér mértéke:
— egyedi megrendelés esetén 5 %, alapja az egyedi megrendelés nettó ellenértéke;
— teljes szerződés esetén a szerződés teljes nettó értékének 5 %-a.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A beszerzés a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 azonosító számú, „Köznevelés az iskolában” kiemelt projekt keretében valósul meg. A projekt azonosítója: TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001. A fizetés módja a TÁMOP program szabályai szerint utófinanszírozás. A támogatás mértéke 100 %.
Többet mutasson
Számlázás:
1. Az Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő a szerződésben meghatározott módon és tartalommal történő vállalkozói teljesítésről teljesítésigazolást állít ki.
2. Vállalkozó egyedi megrendelésenként, jogosult részszámlát kiállítani a teljesített, Műszaki leírás szerinti szolgáltatások vonatkozásában. Az aktuális megrendelésben nyújtott szolgáltatás ellenértékét a teljesítés igazolást követő 8 napon belül köteles a Vállalkozó kiszámlázni.
Többet mutasson
Vállalkozó a számlát a kiállított teljesítésigazolás alapján, a teljesítésigazolásban elismerten elvégzett ellenérték összegével egyezően, magyar forintban (HUF) állítja ki.
3. A számla ellenértékét Megrendelő a Kbt. 130. §, a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bekezdése, és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-a szerint átutalással 30 napon belül egyenlíti ki.
4. Ajánlatkérő által teljesítésigazolással elismerten elvégzett teljesítés ellenértéket jogosult a nyertes ajánlattevő számlázni. A számlán fel kell tüntetni a projektazonosító számát. A szabályszerűen benyújtott számla kiegyenlítése a Kbt. 130. §, valamint a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bekezdése szerinti rendben történik. A számla kötelező melléklete a teljesítésigazolás.
Többet mutasson
5. A kifizetésre vonatkozó további jogszabályok:
2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A §-a (amely alvállalkozó tekintetében is alkalmazandó),
a 4/2011.(I.28.) Korm. rend. kifizetésre vonatkozó előírásai,
547/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet,
6. A számla kifizetésének összhangban kell lennie a Megrendelő mindenkor hatályban lévő Támogatási Szerződésével.
7. Az ajánlattétel, az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF
A részletes fizetési feltételeket a dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Nem követelmény, nincs rá lehetőség.

Eljárás
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2015-04-07 📅
A bontás helye: Miklós-Orbán-Vörös Ügyvédi Iroda, 1033 Budapest, Reményi Ede u. 1–3. I/3.
Hely: Miklós-Orbán-Vörös Ügyvédi Iroda, 1033 Budapest, Reményi Ede u. 1–3. I/3.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról:
Az ajánlatok felbontásán a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott személyek lehetnek jelen. A bontási eljárással kapcsolatban ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 62. § (1)–(4), illetve (6)–(7) bekezdésében foglaltakra.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK17644
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Malmos Edit
Név: Miklós-Orbán-Vörös Ügyvédi Iroda
Postacím: Reményi Ede u. 1–3. I/3.
Postai irányítószám: 1033
Kapcsolattartó pont: dr. Vörös Katalin, ügyvéd
Telefon: +36 16312294 📞
E-mail: info@movui.hu 📧
Fax: +36 13502394 📠
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Kezdeti időpont: 2015-06-01 📅
Végdátum: 2015-09-30 📅
További információk
VI.3.1 Az ajánlat benyújtásának feltétele, a felhívás ajánlatkérési dokumentációjának – ajánlatonként legalább egy ajánlattevő vagy ajánlatban megnevezett alvállalkozója általi - átvétele. A dokumentációt Ajánlatkérő térítésmentesen biztosítja az érdeklődő gazdasági szereplők részére. A dokumentáció az info@movui.hu elektronikus címen igényelhető írásban. A dokumentáció nem ruházható át. Az igény beérkezését követő 2 munkanapon belül a dokumentáció elektronikus formában e-mail-en kerül eljuttatásra a kérelmező részére. Kérelmező a dokumentáció átvételéről átvételi elismervényt köteles aláírni és megküldeni.
Többet mutasson
VI.3.2 Az ajánlatkérő indokolt esetben az ajánlati kötöttség lejártának időpontját megelőzően felkérheti az ajánlattevőket ajánlataiknak meghatározott időpontig történő további fenntartására, az ajánlati kötöttség kiterjesztése azonban nem haladhatja meg az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontjától számított 60 napot. Amennyiben az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja. Amennyiben valamelyik ajánlattevő ajánlatát nem tartja fenn, az ajánlati kötöttség lejártának eredeti időpontját követően az eljárás további részében az értékelés során ajánlatát figyelmen kívül kell hagyni.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlatkérő az előző bekezdés szerint felkéri az ajánlattevőket ajánlataik további fenntartására és valamely, vagy az összes ajánlattevő nem tartja fenn ajánlatát, a biztosítékot – a Kbt. 59. § (6) bekezdés alkalmazása nélkül – vissza kell fizetni az ajánlattevő nyilatkozatának kézhezvételét, illetve az eljárás eredményéről az ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon belül. Az ajánlatukat fenntartó ajánlattevőket az ajánlatkérő a 65. § (2) bekezdése szerinti felkérésben felhívja az ajánlati kötöttség meghosszabbított idejére az addig érvényes biztosítékkal megegyező biztosíték fenntartására.
Többet mutasson
Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és – a Kbt. 124. § (4) bekezdés szerinti esetben - a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik.
Többet mutasson
VI.3.3 Az ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti.
VI.3.4 Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja, a Kbt. 60. § (3), és (5) bekezdésében foglaltak szerint. A Kbt. 40. § (1) bekezdés a) és b) pontja tekintetében a nemleges nyilatkozatot is kérjük csatolni.
VI.3.5 Ajánlatkérő előírja a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó, a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során alkalmazandó kötelezettségekről.
VI.3.6 Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek együttműködési megállapodást kell kötni a dokumentációban foglaltak szerint, melyben a képviselő tagot meg kell jelölni, és a közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítésére egyetemleges felelősséget kell vállalniuk.
Többet mutasson
VI.3.7 Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági (III.2.2. P1. pont), valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasság (III.2.3. M1. pont) feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
VI.3.8 Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet, illetve az ajánlatban megjelölt alvállalkozó nevében aláíró és szignáló személy aláírási címpéldányának vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági eljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9. § (3) bekezdése előírásainak megfelelően ügyvéd által készített és ellenjegyzett aláírás-minta eredeti vagy másolati példányát. Nem cégformában működő ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet esetében az ajánlathoz csatolni kell közjegyző által hitelesített aláírási minta eredeti vagy egyszerű másolati példányát.
Többet mutasson
VI.3.9 Amennyiben az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat.
Többet mutasson
VI.3.10 A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni.
Többet mutasson
Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat – a Kbt. 36. § (3) bekezdése szerinti – ajánlattevői felelős fordítással kérjük benyújtani. Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak.
Többet mutasson
VI.3.11 Az ajánlatot 1 db eredeti papír alapú példányban kell benyújtani. Ajánlattevők ajánlatukhoz kötelesek ajánlatukat a papír alapú ajánlattal mindenben megegyező egy elektronikus példányban elektronikus adathordozón (CD-n, DVD-n, vagy pendrive-on) is benyújtani. Az elektronikus adathordozónak a teljes ajánlatot elektronikusan megjeleníthető képformátumban (lehetőség szerint PDF formátumban) kell tartalmaznia egy vagy több fájl-ban. Ajánlatkérő az ajánlatok nyomtatott formáját ellenőrzi. Amennyiben az eredeti illetve az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat az eredeti nyomtatott példány szerint kerül értékelésre, ajánlatkérő ezt tekinti irányadónak. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
Többet mutasson
Az ajánlatban lévő minden – az ajánlattevő vagy egyéb gazdasági szereplő által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az erre jogosult személynek.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 36. § (3) bekezdés alapján az ajánlat Kbt. 61. § (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmazni.
Többet mutasson
VI.3.12. Ajánlatkérő az ajánlatok bírálata során a Kbt. 67. § rendelkezései szerint biztosít lehetőséget hiánypótlásra, a következő korlátozással. Amennyiben ajánlattevő a hiánypótlás során az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, úgy Ajánlatkérő ezen gazdasági szereplő vonatkozásában a további hiánypótlás lehetőségét egy körben biztosítja.
Többet mutasson
VI.3.13 Forintról devizára, illetve devizáról forintra történő átváltás esetén az adott év fordulónapján érvényes hivatalos (MNB) árfolyamot kell alapul venni, azzal, hogy referenciák esetében a teljesítéskor, árbevételre vonatkozó adatok esetében pedig a tárgyév utolsó napján hatályos árfolyam az irányadó. A beszámoló és az abból származtatható adatok tekintetében az üzleti év fordulónapján érvényes árfolyamot kell alkalmazni.
Többet mutasson
VI.3.14 Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők (ideértve azon gazdasági szereplőt is, aki érdeklődését az eljárás iránt az ajánlatkérőnél jelezte) között minden nyilatkozattétel - ha e törvényből más nem következik - írásban, fax útján történik. Amennyiben az Ajánlatkérő által a kiegészítő tájékoztatás során átadandó dokumentum nagy terjedelmére vagy speciális méretére (A3 vagy annál nagyobb) tekintettel a faxon továbbítás nehézkes vagy nem lehetséges Ajánlatkérő postai úton megküldi a kiegészítő tájékoztatás során átadandó dokumentumokat (A postai kézbesítés késedelméből eredő kockázatok ajánlattevőt terhelik) és ezzel egyidejűleg a személyes átvételre is lehetőséget biztosít Ajánlatkérő székhelyén, a felhívásban megjelölt címen.
Többet mutasson
VI.3.15 Az eljárás során megadott időpontok helyi idő szerint értendők, kétség esetén ajánlatkérő a 180-as telefonszám “Pontos idő” felhívásával ellenőrzi azt.
VI.3.16. A nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, a Kbt. és kapcsolódó rendeletei, Ptk. előírásai az
irányadóak.
VI.3.17. Az ajánlatok elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos minden felmerülő költség ajánlattevőt terheli, függetlenül tárgyi közbeszerzési eljárás eredményétől.
VI.3.18. Ajánlatkérő előírja, hogy amennyiben az Ajánlattevő vonatkozásában a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 7. §-ban meghatározott változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, erre vonatkozó nemleges nyilatkozatot az ajánlatához csatoljon.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828594 📞
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu 🌏
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 137. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2015/S 038-065059 (2015-02-19)
További információk (2015-06-24)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2015-06-24 📅
Közzététel dátuma: 2015-06-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2015/S 121-220840
Hirdetményre hivatkozik: 2015/S 38-065059
HL-S szám: 121
Forrás: OJS 2015/S 121-220840 (2015-06-24)