Mennyiség vagy érték
Magyarország az EU-hoz történő csatlakozásával vállalta az EU egyes politikáinak végrehajtását. A vizek tekintetében a 2000/60 EK irányelv (Víz Keretirányelv, VKI) tartalmazza ezeket a kereteket. Az Irányelv a vizek jó állapotának elérését tűzi ki feladatul. A vizek állapotát, annak változását, a megtett intézkedések eredményét objektív vizsgálatokkal kell igazolni. A vizsgálatok szisztematikus, a célok figyelembe vételével gondosan megtervezett rendjét monitoringnak nevezzük. A monitoring szabályait és a vele szemben támasztott igényeket az EU számos jogforrása együttesen írja le. A 2000/60 EK irányelvben foglaltak végrehajtásával kapcsolatban, köztük a monitoring hiányosságai miatt, a Bizottság számos kifogással élt. A monitoring megfelelő szintű végrehajtása egyike a 2014-20-as költségvetési ciklusban a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programban foglalt vízügyi jellegű feladatok finanszírozása előfeltételeinek (ex-ante feltétel). A Kormány a 1394/2014. (VII. 18.) Korm. határozatával módosította a 1121/2014. (III.6.) határozatát a víz-szektorra vonatkozó ex-ante feltételek teljesítése érdekében. Jelen feladatleírás az ex-ante feltételek teljesítéséhez szükséges tevékenységeknek a kiegészítő monitoringra vonatkozó részét tartalmazza.A feladat célja a 1394/2014. (VII. 18.) Korm. határozattal módosított 1121/2014. (III.6.) határozatban a víz-szektorra vonatkozó ex-ante feltételek teljesítése feladatainak végrehajtása. Ezen feladatok a módosító határozat melléklete alapján:— bióta monitoring elvégzése,— kiegészítő kémiai monitoring elvégzése,— kiegészítő halmonitoring vizsgálatok elvégzése,— felszín alatti vizek kiegészítő kémiai monitoringja elvégzése,— emisszióprofil meghatározása az EU által megadott veszélyes anyagokra.Bióta monitoring elvégzéseA 2000/60/EK VKI előírásainak megfelelő üledék és bióta monitoring vizsgálatok még nem történtek Magyarországon. A VKI és a 2008/105 EK irányelv a környezeti minőségi előírásokról szóló úgynevezett EQS rendelet határozza meg a vizsgálandó vegyületek körét és annak helyét (vízből, üledékből vagy biótából). A 2013/39/EU rendelet kiegészíti és módosítja a VKI X. mellékletét és az EQS rendeletet. Az EU rendeletek által bevezetett bióta komponenseket általában halakban kell vizsgálni, kivétel PAH-okat és fluorantént, amit kagylókban, vagy rákokban és a dioxint amelyet halakban, kagylókban és rákokban is lehet vizsgálni. Jelen bióta monitoring során technikai okokból (puhatestűek hiánya és nem megfelelő rendelkezésre állása a víztípusaink jelentős részében) csak halak mintavétele és vizsgálata történik.A vizsgálati mintát a halfauna alábbi elemeiből kell képezni:— hegy és dombvidéki kis és közepes vízfolyások: domolykó— síkvidéki kis és közepes vízfolyások: bodorka— dombvidéki folyók: domolykó— síkvidéki folyók: bodorka, karikakeszeg— Duna: karikakeszeg, jászA mintavétel során 10-10 db 3 éves egyed begyűjtése történik minden víztípus esetében. A megadott halfajok és koruk determinálják a belső szerveik méretét, míg a vizsgálandó komponensek és a vonatkozó EU szabályozásban megadott alsó méréshatáruk meghatározza a vizsgálati minta tömegét. Mindebből eredően a vizsgálatokat a teljes halmintán kell elvégezni és nem egyes szerveken.A vállalkozó feladata:— bióta (hal) mintavétel végrehajtása,— a megfelelően hűtött minták vizsgáló laboratóriumba történő szállítása,— a minta homogenizálása feltárása, extrahálása, az extraktum tisztítása a műszeres analízishez,— az analízis elvégzése,— az eredmények dokumentálása.Kiegészítő kémiai monitoringA Víz Keretirányelv előírja az elsőbbségi anyagokra vonatkozó kémiai monitoring megvalósítását. Az előírások kiterjednek a vizsgált paraméterek monitoringjára (2008/105 EK irányelv) és a vízminta analízis teljesítmény kritériumaira is (2009/90/EK irányelv).A kiegészítő kémiai monitoring célja egy kétoldalú adathiány megszüntetése. Egyrészt azon vízkémiai paramétereket érinti, melyeknek megbízható mérése korábban nem volt lehetséges a területi laboratóriumok eszköz-, forrás- és kapacitás limitáltsága miatt. A mérendő vegyületek köre kibővül az EQS rendelet módosításában, a 2013/39/EU irányelvben foglalt új elsőbbségi anyagokkal, és teljes körűvé válik.A tervezett monitoring továbbá területi lefedettséget növel a vízkémiai minősítéshez, tekintettel arra, hogy az első Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervben a felszíni vizek kevesebb, mint 6 %-ára készült el a kémiai állapotértékelés. A mintavétel azokat a feltáró és veszélyes anyag szerint operatív monitoring helyeket érinti, melyeknek vizsgálatára nem, vagy csak részben került sor 2008 és 2012 között. Az EU előírásainak megfelelő értékeléshez 12 hónapon, célszerűen egy naptári éven át folyamatosan havi 1-1 mintát kell venni és elemezni. A szerződés várható 5 hónapos időtartama miatt ez a feltétel csak részben tud teljesülni, a szerződés keretében áprilistól augusztussal bezárólag havi egy, azaz összesen öt mintavétel történhet csupán. Az EU követelményeknek történő megfelelést az Ajánlatkérő oly módon biztosítja, hogy a januártól márciusig általa vett és tartósított mintákat az Ajánlattevő rendelkezésére bocsátja a vizsgálatok elvégzéséhez. A januártól márciussal bezárólag vett minták mint vételi helyszíne és a vizsgálandó komponensek pontosan megegyeznek az áprilistól szeptemberrel bezárólag az Ajánlattevő által veendő és vizsgálandó mintákéval. A további hónapok (szeptember-december) monitoringja más eljárás keretében kerül végrehajtásra.A vizsgálati helyeket és a mérendő paramétereket az ajánlati dokumentáció tartalmazza tételesen.A vállalkozó feladata:— vízmintavétel 5 alkalommal történő végrehajtása a 2. melléklet szerinti helyeken, szükség esetén a minták tartósítása— a vízminták vizsgáló laboratóriumba történő szállítása,— az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és az Ajánlattevő által vett minták feltárása, extrahálása, az extraktum tisztítása a műszeres analízishez,— az analízis elvégzése,— az eredmények dokumentálása.Kiegészítő halmonitoring:A halak, mint biológiai minőségi elem monitorozása a VKI 8. cikk és V. melléklet 1.3 értelmében a 6 éves ciklusban legalább egyszer kötelező:— a feltáró monitoring-pontokon (HUSWPS_1LW, HUSWPS_1RW alprogram, 146 hely),— az operatív alprogramok közül, azokban, ahol a 31/2004. (XII.30) KvvM rendelet indikátor-csoportként jelölte ki.A halmonitoringot előíró operatív alprogramok az alábbiak:folyók:— veszélyes anyag alprogram (HUSWPO_1RWPS),— a hosszanti átjárhatóság akadályozottsága miatti hidro-morfológiai alprogram (HUSWPO_1RWHM),— a keresztszelvény menti elváltozások és szabályozással kapcsolatos elváltozások hatásai miatti hidro-morfológiai alprogram (HUSWPO_3RWHM),tavak:— a tápanyag-tartalom miatt bizonytalan helyzetű állóvizek (HUSWPO_1LWNO alprogram)2006-ban a feltáró monitoring-pontok közül 50 mintavételi hely felmérése történt meg a Víz Keretirányelv szerint kidolgozott módszertani útmutató szerint. A 2007-2013 közötti 6 éves VGT ciklusban finanszírozási hiány miatt halas vizsgálat nem történt a többi monitoring-ponton, a kiegészítő halmonitoring vizsgálatok ezt az adathiányt pótolják majd részben.A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálata keretében a különböző biológiai kutató helyekről a halak vizsgálatára irányuló monitoring adatokat beszerezzük, azonban ezek tudományos kutatási céllal születtek és nem szükségszerűen illeszkednek a kijelölt VKI mintavételi pontokra. Az új mérési eredményeket az EU konform, interkalibrálható magyar halvizsgálati metodika ellenőrzéséhez is fel lehet majd használni. A mostani kiegészítő monitoring a források korlátozott volta miatt csak kis mértékben váltja ki a normál VKI halas monitoringot.A vizsgálati helyeket és a metodikát az ajánlati dokumentáció tartalmazza tételesen.A vállalkozó feladata:— halmintavétel végrehajtása a víz mérete által megkívánt halászati módszerrel,— a halak ajánlati dokumentációban foglalt jellemzőinek mérése, vizsgálata,— a minősítéshez szükséges index(ek) kiszámítása— az eredmények dokumentálása.Felszín alatti vizek kiegészítő kémiai monitoringja:A felszín alatti vizek VKI szerinti felügyeleti monitoring programját 22.12.2006-re határozta meg Magyarország, amelyet ezután 22.12.2010-vel operatív monitoring programmal egészítettünk ki az előírásoknak megfelelően (2000/60/EK irányelv 8. cikk és V. melléklet 2.4. szakasza, továbbá a 2006/118/EK felszín alatti vízvédelmi irányelv IV. számú melléklete, továbbá Common Implementation Strategy for the Water Framework Directive (2000/60/EC) Guidance Document No. 15 Guidance on Groundwater Monitoring (Working Group Groundwater)).A felszín alatti monitoring programban az állami szervek (környezetvédelmi felügyelőségek és vízügyi igazgatóságok) feladata gondoskodni a mennyiségi és kémiai mérésekről. A költségvetési források hiányosságai miatt az elmúlt időszakban általában csak az alap vízminőségi komponensek mérésére volt megfelelő fedezet, ezért a 2006/118/EK irányelv által előírt további anyagok mérése elmaradt: arzén, ólom, kadmium, higany, továbbá szerves vegyületek (TOC, AOX, TPH vegyületek, összes fenol, BTEX, PAH vegyületek, halogénezett alifás szénhidrogének, vinil-klorid) és peszticidek, különösen a triazinok, klórpeszticidek. A veszélyes anyag mérésére kijelölt felszín alatti mérőpontok száma közel 700 db.A vállalkozó feladata:— a tisztítószivattyúzás és vízmintavétel végrehajtása, dokumentálása és szükség esetén a minta tartósítása— a vízminta vizsgáló laboratóriumba történő szállítása,— a minták feltárása, extrahálása, az extraktum tisztítása a műszeres analízishez,— az analízis elvégzése,— az eredmények dokumentálása.Emisszióprofil meghatározása az EU által megadott veszélyes anyagokra:A Víz Keretirányelv előírja az elsőbbségi anyagok esetében a bevezetések, a kibocsátások és a veszteségek megszüntetésére vagy fokozatos kiiktatására vonatkozó intézkedések megvalósítását. A 2008/105 EK irányelv (EQS rendelet) 5. cikke szerint a tagállamok számára kötelező az említett szennyezőanyagok pontszerű és diffúz kibocsátásaira vonatkozó nyilvántartás elkészítése.Az emisszió leltár elkészítése érdekében a Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervfelülvizsgálata keretében a rendelkezésre álló adatok feldolgozása történik meg, de a leltár elkészítéséhez a rendelkezésre álló adatok hiányosak. A kibocsátók által mért komponens lista nem tartalmazza valamennyi, a kibocsátásra jellemző és az EU által előírt elsőbbségi veszélyes anyagot, így a felszíni vizekben jelentkező szennyezés forrása általában nem meghatározható. Az emisszióprofil meghatározásának célja a tipikus kibocsátások vizsgálata, ezáltal a fenti adathiány csökkentése a pontszerű szennyező forrásokból származó terhelések részletes, komponens-specifikus meghatározásával a hatékony és gazdaságos intézkedések megvalósításához.Az emisszióprofil meghatározásához a Vízvédelmi Hatóság bevonása szükséges a mintavételezés során. Mintázandó az adott szennyvízkezelő telepre érkező nyers és a telepről elfolyó tisztított szennyvíz 8-8 órás átlagminta képzésével. A mintavételeket és az elemzéseket a szennyvíztisztító-telepek hatásfokának időjárás-függése miatt háromszor (kora tavasz - nyár - ősz) meg kell ismételni.A vállalkozó feladata:— szennyvízmintavételek végrejhajtása a Vízügyi Hatóság és opcionálisan a területileg illetékes KTF bevonásával, szükség esetén a minták tartósítása,— a vízminta vizsgáló laboratóriumba történő szállítása,— a minták feltárása, extrahálása, az extraktum tisztítása a műszeres analízishez,— az analízis elvégzése,— az eredmények dokumentálása.A feladatrészek részletes műszaki leírását az ajánlati dokumentáció tartalmazza, melyben megtalálhatóak az adott feladatok ellátásához kapcsolódó alsó méréshatárok és egyéb minőségirányítási követelmények.A szerződésszerű teljesítés végső határideje 30.9.2015., mely szigorú (fix) határidő.A feladatainak szerződésszerű teljesítésével összefüggő összes költség a nyertes Ajánlattevőt terheli. A megjelölt feladatok bárminemű időbeli elhúzódásával sem tarthat igényt a nyertes Ajánlattevő többletköltségének finanszírozására.