A 2014-2020 programozási időszak Európai Uniós forrásból finanszírozott szoftverfejlesztési projektek megvalósításához kapcsolódó fejlesztési tanácsadás
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azon részére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnek minősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztői környezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhez kapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra. Az egyes közbeszerzési részek, valamint az elvégzendő feladatok pontos meghatározását a felhívás II.2.4) pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2017-01-30.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2016-12-22.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2016-12-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverfejlesztési szolgáltatások
Rövid leírás:
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azon részére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnek minősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztői környezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhez kapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
Az egyes közbeszerzési részek, valamint az elvégzendő feladatok pontos meghatározását a felhívás II.2.4) pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverfejlesztési szolgáltatások📦
További CPV-kód: Szoftverfejlesztési szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Magyarország🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Versenyképes tárgyalásos eljárást
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
Postacím: Andor utca 47–49.
Postai irányítószám: 1119
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kef.gov.hu🌏
E-mail: kozbeszerzes@kef.gov.hu📧
Telefon: +36 17955228📞
Fax: +36 17950432 📠
Dokumentumok URL-je: https://www.kozbeszerzes.gov.hu/tenders🌏
Az értékelési szempontok részletes kifejtését a Kiadóhivatal által jelen pontra előírt 400 karakter terjedelmi korlátozásra figyelemmel jelen felhívás VI.4.3.) pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretmegállapodás második részében az ajánlatok értékelése a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint történik.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azon részére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnek minősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztői környezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhez kapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azon részére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnek minősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztői környezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhez kapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
Az egyes közbeszerzési részek, valamint az elvégzendő feladatok pontos meghatározását a felhívás II.2.4) pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
Az egyes közbeszerzési részek, valamint az elvégzendő feladatok pontos meghatározását a felhívás II.2.4) pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
Becsült összérték: 50 000 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési tanácsadás
A rész száma: 1.
Rövid leírás:
Tárgy: Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési tanácsadás.
Mennyiség: 1 db szolgáltatási csomag a Közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.
Becsült érték héa nélkül: 7 500 000 000 HUF 💰
Időtartam: 48 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Intézményi igénytől függően a beszerzések az EU Alapokból finanszírozott beszerzésként is megvalósulhatnak az eljárás 2. részének felhívásában foglaltak szerint.
További információk:
Az értékelési szempontok részletes kifejtését a Kiadóhivatal által jelen pontra előírt 400 karakter terjedelmi korlátozásra figyelemmel jelen felhívás VI.4.3.) pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Az értékelési szempontok részletes kifejtését a Kiadóhivatal által jelen pontra előírt 400 karakter terjedelmi korlátozásra figyelemmel jelen felhívás VI.4.3.) pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretmegállapodás második részében az ajánlatok értékelése a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint történik.
A rész elnevezése: Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás
A rész száma: 2.
Rövid leírás:
Tárgy: Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői környezethez kapcsolódó vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás.

Becsült érték héa nélkül: 42 500 000 000 HUF 💰
További információk:
Az értékelési szempontok részletes kifejtését a Kiadóhivatal által jelen pontra előírt 400 karakter terjedelmi korlátozásra figyelemmel a felhívás VI.4.3) pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Ajánlatkérő az eljárás kapcsán előírt kizáró okokat és az irányadó igazolási módokat a Kiadóhivatal által bevezetett, a hirdetményeket érintő terjedelmi korlátozások miatt a felhívás jelen pontjában rögzíti.

Az előírt kizáró okok:
+ még 12
Az eljárásban nem lehet Részvételre jelentkező, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében és a 63. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.

Igazolási mód:
Részvételre jelentkező (Közös részvételi jelentkezés esetén a közös Részvételre jelentkezők mindegyike), vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban ESPD) formanyomtatványának benyújtásával, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 4. § (1), (3) és (4) bekezdéseiben foglaltak szerint kell előzetesen igazolnia a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hiányát.

A kizáró okok ajánlattételi szakaszban, vagy adott esetben a Kbt. 69. § (8) bekezdése szerint történő igazolásának tekintetében a Kr. 8-11. §-ai szerint kell eljárni, továbbá irányadóak a Kr. 5. § (2) bekezdése, a Kr. 12-14 §-ai, valamint a Kr. 16. §-a is. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 86. § (3) bekezdése alapján alkalmazott Kbt. 82. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakra, melynek alapján releváns lehet a Kbt. 69. § (8) bekezdése.

Részvételre jelentkező a Kr. 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak ESPD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában és a 63. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.

Részvételre jelentkező – a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében – jelentkezésében köteles nyilatkozni arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

Öntisztázás lehetősége kapcsán Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ában foglaltakra.
A kizáró okok igazolására a Részvételre jelentkezőknek a részvételi felhívás VI.5) pontja szerinti feladásának napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozat(ok)at kell benyújtaniuk.

A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozatot az adott eljárásra vonatkozóan szükséges megtenni.
A kizáró okok fenn nem állását igazoló dokumentumok a Kbt. 47. § (2) bek. alapján egyszerű másolatban is benyújthatók.
A Kr.5. § (2) bekezdésnek megfelelően a Részvételre jelentkező köteles kitölteni az ESPD V. szakaszát.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

Gazdasági és pénzügyi helyzet: Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Ajánlatkérő a Kr. 2 § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy valamennyi közbeszerzési rész tekintetében valamennyi alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a Kr. 3. §-ában foglaltakra.

+ még 2
Részvételre jelentkezőnek az alkalmasság igazolása során az eljárás ajánlattételi szakaszában, adott esetben a Kbt. 69. § (8) bekezdése kapcsán az eljárás részvételi szakaszában Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására be kell nyújtania a G1) pont kapcsán a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pont szerinti nyilatkozatát a felhívás feladását megelőzően lezárt három üzleti év összesített teljes, általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről közbeszerzési részenként külön-külön.

Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (6)-(8), valamint a Kr. 19. § (3) és (7) bekezdései.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
G1) Alkalmas Részvételre jelentkező, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján, a Kr. 19. § (9) bekezdés figyelembe vételével:

az 1. rész tekintetében:
+ még 3
— a felhívás feladását megelőzően lezárt három üzleti évben összesen a teljes nettó árbevétele eléri az 500 000 000 HUF-ot.
a 2. rész tekintetében:
— a felhívás feladását megelőzően lezárt három üzleti évben összesen a teljes nettó árbevétele eléri a 3 000 000 000 HUF-ot.
Műszaki és szakmai képességek: Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Ajánlatkérő a Kr. 2 § (5) bek. alapján megjelöli, hogy valamennyi közbeszerzési rész tekintetében valamennyi alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a Kr. 3. §-ában foglaltakra.

+ még 19
Részvételre jelentkezőnek az alkalmasság igazolása során az eljárás ajánlattételi szakaszában, adott esetben a Kbt. 69. § (8) bek. kapcsán az eljárás részvételi szakaszában Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására be kell nyújtania:

Az M1) pont kapcsán a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontjában és a Kr. 22. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban meghatározottak szerint az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három év legjelentősebb, az alkalmasság minimumkövetelményei rovat M1) pontjában az adott közbeszerzési rész kapcsán előírt, szerződésszerűen teljesített szolgáltatásainak ismertetését (hardver és licenc szállítás nélkül) a Kr. 21. § (2) bekezdése szerinti referencianyilatkozat vagy igazolást formájában.

Több részre történő jelentkezés/ajánlattétel ugyanazon referencia is elégséges lehet a megfeleléshez értelemszerűen akkor, ha mind a két részre vonatkozó minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható belőle.

A Kr. 21. § (2) bekezdés alapján a referenciaigazolás, vagy nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
— a teljesítés ideje (év, hó, naptól év, hó, napig),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése,
— szolgáltatás tárgya, olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,
— az ellenszolgáltatás összege, valamint közös/konzorciumi teljesítés esetén a saját teljesítés %-os mértéke,
— továbbá nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7) és (9), valamint a Kr. 22. § (5) és 24. § (1) bekezdései. Ajánlatkérő felhívja Részvételre jelentkezők figyelmét, hogy a Kr. 22. § (5) bekezdése esetében valamennyi feltételnek az adott referencianyilatkozatból/igazolásból kell kiderülnie.

M2) Valamennyi rész esetén a Kr. 21. § (3) bekezdés c) pontjában foglalt a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek alkalmassági követelményt a jelentkező nevére szóló szoftverfejlesztési tanácsadásra vonatkozó ISO 9001 vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási tanúsítvány másolatának vagy a szabványokban rögzítettekkel egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékai becsatolásával kell igazolni. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (6), (7) és (9) valamint a Kr. 24. § (1) bekezdései.

M3) A Kr. 21. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt alkalmassági követelmény meglétének igazolásához azoknak a szakembereknek a megnevezését, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését tartalmazó nyilatkozatot, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Az ismertetésnek tartalmaznia kell:

— szakember nevét,
— a szakemberek iskolai végzettségének szintjét,
— az igazolni kívánt szerepkört,
— az igazolni kívánt szerepkörnek megfelelő szakmai minősítés megnevezését,
— a szakember és a hozzájuk tartozó szerepkör igazolására vonatkozó dokumentumokat (szakmai képesítést igazoló okleveleket; a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzot, melyből az alkalmassági követelményeknek való megfeleléshez szükséges szakmai tapasztalatnak ki kell derülnie; a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát) szintén csatolni kell,

— nyilatkozat a szerepkör szerinti tényleges szakmai gyakorlati időről (a szakmai tapasztalat egy adott hónapra vonatkozóan projektenként pontosan egyszer jelölhető meg (pl. amennyiben egy projekt 2016. júniusban ér véget, akkor a következő projekt csak 2016 júliusától számolható).

Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (6), (7) és (9), valamint a Kr. 24. § (1) bekezdései.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1)Alkalmas RJ,ha a Kbt. 65.§(1)b)pont és a Kr. 21.§(3)a)pont alapján, jelen felhívás feladásától visszafelé számított három évben(36 hónapban):
— az 1. rész tek.:rendelkezik összesen legalább nettó 300 000 000 HUF értékű-Közigazgatási Informatikai Rendszerhez kapcsolódó-szerződésszerűen teljesített,Microsoft .NET környezetben megvalósított vagy Microsoft Business Intelligence alapú fejlesztési tanácsadás teljesítésére vonatkozó referenciával,amiből legalább egy referencia meghaladja a nettó 50 000 000 HUF értéket,

+ még 7
— a 2. rész tek.:rendelkezik összesen legalább nettó 750 000 000 HUF értékű-Közigazgatási Informatikai Rendszerhez kapcsolódó-szerződésszerűen teljesített,Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás teljesítésére vonatkozó referenciával,amelyből legalább egy referencia meghaladja a nettó 250 000 000 HUF értéket.

Közigazgatási Informatikai Rendszer referencia vonatkozásában Ajánlatkérő bármely EU tagállamban végzett szerződésszerű teljesítést figyelembe vesz.
M2) Alkalmas RJ bármelyik és bármennyi közbeszerzési részre történő ajánlattétel esetén,ha Kr.21.§(3)bek.c)pont alapján rendelkezik:szoftverfejlesztési tanácsadásra vonatkozó érvényes ISO9001 vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási rendszerrel vagy a szabványban rögzítettekkel egyenértékű minőségbiztosítás érdekében tett intézkedésekkel

M3) Alkalmas RJ,ha Kbt.65.§(1)b)pont és Kr.21.§(3)b)pont alapján:
az 1.rész tekintetében:rendelkezik az alábbi szakemberekkel:2 fő Projektvezető, 2 fő Microsoft .Net Architect/rendszertervező,4 fő Microsoft .Net fejlesztő,1 fő Tesztmenedzser,1 fő Adattárház fejlesztő szakember;

a 2.rész tekintetében:rendelkezik az alábbi szakemberekkel:2 fő Projektvezető,2 fő Java és/vagy nyílt forráskódú Architect/rendszertervező,4 fő Java és/vagy nyílt forráskódú fejlesztő,1 fő Tesztmenedzser,1 fő Adattárház fejlesztő szakember

Projektvezető:felsőfokú végzettséggel és legalább 60 hónap projektvezetői szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik. A bemutatott Projektvezetők közül legalább 1 főnek érvényes PMP vagy PMP-ACP vagy PgMP vagy IPMA-A vagy IPMA-B vagy IPMA-C minősítéssel kell rendelkeznie.Tesztmenedzser:felsőfokú végzettséggel és legalább 36 hónap tesztmenedzser szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.Microsoft .Net architekt/rendszertervező:érvényes Microsoft Certified Solution Developer (MCSD) szakmai minősítéssel, és legalább 36 hónap Microsoft .Net tervező szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.Microsoft .Net fejlesztő:Microsoft Certified Professional (MCP) vagy MCTS szakmai minősítéssel, legalább 24 hónap MS .Net fejlesztő szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.Java architekt/rendszertervező:legalább Oracle Cerftified Professional Java Programmer (OCP) szakmai minősítéssel, és legalább 36 hónap Java tervező szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.Java fejlesztő:legalább Oracle Certified Associate Java Programmer (OCA) szakmai minősítéssel, legalább 24 hónap Java fejlesztő szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.Nyílt forráskódú architekt/rendszertervező: nyílt forráskódú programozói vagy egyéb szakmai minősítéssel és legalább 36 hónap nyílt forráskódú tervező szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.Nyílt forráskódú fejlesztő:nyílt forráskódú programozói vagy egyéb szakmai minősítéssel,legalább 24 hónap nyílt forráskódú fejlesztő szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.Adattárház fejlesztő szakember:felsőfokú informatikai, gazdasági vagy természettudományos végzettséggel és legalább 24 hónap adattárház (ETL és/vagy riporting) fejlesztő szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.Minősítések részletei a Műszaki leírásban, egyenértékűség elfogadott.Egy szakember egy részre és egy részen belül ugyanaz a szakember legfeljebb két szerepkörre mutatható be.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A keretmegállapodás 2. részében irányadó szerződést megerősítő, (késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási kötbér, jótállás), valamint a nyújtandó adatszolgáltatási biztosítékkal kapcsolatos részletes előírásokat az EKD részét képező KM tervezetek tartalmazzák közbeszerzési részenként külön-külön.

Az ell.szolg. telj. feltételei:
+ még 4
Az ellenérték kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1), (3), (4) és (5) bek.-ben, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-ben előírtak szerint, a keretmegállapodás 2. része alapján történik, függően az Intézmény által igényelt támogatás finanszírozásának formájától (utófinanszírozás/szállítói finanszírozás). Előleg igénylésére is adott esetben a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezései irányadóak.

Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme HUF.
Intézmény és a nyertes Ajánlattevő az Art. 36/A. §-ában foglaltakat kötelesek alkalmazni.
Késedelmes fizetés esetén az Intézmény a Ptk. 6:155. § (1) szerinti késedelmi kamatot fizet nyertes Ajánlattevőnek.
Eljárás
A részvételre jelentkezők maximális létszáma: 10
A korlátozott számú jelölt kiválasztásának objektív kritériumai:
Ajánlatkérő az alkalmas Részvételre jelentkezők közötti rangsorolás módját az alábbiakban adja meg, arra az esetre, ha a keretszám felső határát meghaladja az alkalmas jelentkezők száma:
A korlátozott számú jelölt kiválasztásának objektív kritériumai

Ajánlatkérő a rangsorolást a részvételi jelentkezésben a részvételi felhívás III.1.3) M1) pontjában előírt műszaki-szakmai alkalmassági minimumkövetelmény teljesítésére bemutatott, és annak mindenben megfelelő referencianyilatkozatok/referenciaigazolások közül a nettó 50 000 000 HUF ellenértéket meghaladó referencianyilatkozatok/referenciaigazolások összesített ellenértéke alapján végzi. A rangsorolást Ajánlatkérő akképp végzi, hogy az alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelő referencianyilatkozatok/referenciaigazolások összesített ellenértéke alapján csökkenő sorrendet állít fel a részvételi jelentkezések között, értelemszerűen a rangsor elejére azon részvételi jelentkezés kerül, melyben az alkalmassági követelményeknek megfelelő és egyben nettó 50 000 000 HUF-ot meghaladó értékű referencianyilatkozatok/referenciaigazolások összesített ellenértéke a legmagasabb.

Amennyiben az érintett részvételi jelentkezések adott esetben a rangsor azonos helyén állnak, azaz a figyelembe vett összesített ellenszolgáltatások tekintetében forintra pontosan megegyeznek, abban az esetben ugyanezen referenciák vonatkozásában a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó referencianyilatkozat/referenciaigazolás alapján dönt Ajánlatkérő a végső sorrendről. Azaz Ajánlatkérő kiválasztja az érintett Részvételre jelentkezők referenciái közül az egy-egy darab legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazót és ezt a 2 összeget összehasonlítja. A magasabb ellenszolgáltatást tartalmazó referenciával bíró jelentkezés kerül a rangsor kedvezőbb helyére.

Ajánlatkérő a rangsorolást a részvételi jelentkezésben a részvételi felhívás III.1.3) M1) pontjában előírt műszaki-szakmai alkalmassági minimumkövetelmény teljesítésére bemutatott, és annak mindenben megfelelő referencianyilatkozatok/referenciaigazolások közül a nettó 250 000 000 HUF ellenértéket meghaladó referencianyilatkozatok/referenciaigazolások összesített ellenértéke alapján végzi. A rangsorolást Ajánlatkérő akképp végzi, hogy az alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelő referencianyilatkozatok/referenciaigazolások összesített ellenértéke alapján csökkenő sorrendet állít fel a részvételi jelentkezések között, értelemszerűen a rangsor elejére azon részvételi jelentkezés kerül, melyben az alkalmassági követelményeknek megfelelő és egyben nettó 250 000 000 HUF-ot meghaladó értékű referencianyilatkozatok/referenciaigazolások összesített ellenértéke a legmagasabb.

A tervezett résztvevők száma: 6
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
A felhívások elküldésének időpontja: 2017-03-08 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az alkalm.köv. tek. bemutatottokon túli további, az alkalm.köv.eknek megfelelő és az előírt szakmai minősítéssel/kép.sel rendelkező Projektvezető szakemberrel való rendelkezés ténye
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Az alkalm.köv. tek. bemutatottokon túli további, az alkalm.köv.eknek megfelelő és az előírt szakmai minősítéssel/kép.sel rend. Microsoft .Net fejlesztő szakemberrel való rendelkezés ténye
Az alkalm.köv. tek. bemutatottokon túli további, az alkalm.köv.eknek megfelelő és az előírt szakmai min.sel/kép.sel rend.Microsoft .Net Architect/rendszertervező szakemberrel való rendelkezés ténye
Az ár súlyozása: 85
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az alkalm.köv. tek. bemutatottokon túli további, az alkalm.köv.eknek megfelelő és az előírt szakmai minősítéssel/kép.sel rend. Java fejlesztő szakemberrel való rendelkezés ténye
Az ár súlyozása: 80
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK04357
Más típusú ajánlatkérő: központi beszerző szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Gyergyai László, osztályvezető
Dokumentumok URL címe: https://www.kozbeszerzes.gov.hu/tenders🌏
Ajánlatkérő neve: Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt.
Postacím: Andrássy út 17. II/10.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1061
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: dr. Várhelyi Katalin, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, lajstromszáma 00438
Telefon: +36 17930640📞
E-mail: drvarhelyi@mkbt.eu📧
Fax: +36 17930648 📠
Ország: hu101 🏙️
Hivatkozás További információk
1) A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján a dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók kivéve, az ajánlat kapcsán a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatot.

2) A Kr. 30. § (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel felhívjuk RJ figyelmét, hogy Ajánlatkérő az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.

+ még 24
3) Ajánlatkérő a Kbt. 45. § (1) bekezdése alkalmazása tekintetében munkaidőnek a következő időszakot tekinti: munkanapokon 9-16 óráig terjedő időintervallum.
4) Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy a Közbeszerzési dokumentumokat jelentkezésenként legalább egy RJ-nek vagy a jelentkezésben megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie a részvételi határidő lejártáig. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a Kbt. 57. § (2) bekezdésében foglaltak érdekében az elérés igazolásához a felhívás I.3) pontjában megjelölt URL címen található Regisztrációs adatlapot teljes körűen ki kell tölteni és azt cégszerű aláírással ellátva megküldeni az Ajánlatkérő által a jelen felhívás I.3) pontjában megadott kapcsolattartási pontok (fax vagy e-mail cím) valamelyikére.

5) A részvételi jelentkezésben a Kbt. 66.§ (6) bekezdése alapján Ajánlatkérő előírja, hogy meg kell jelölni:
— a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez RJ alvállalkozót kíván igénybe venni,
— ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és a részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni. Közös Ajánlattevők esetén a nyilatkozatokat a közös Ajánlattevők mindegyikére, külön-külön meg kell tenni.

6) A Kr. 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében RJ a részvételi jelentkezéshez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

7) Ajánlatkérő a Kbt. 71. § rendelkezései szerint biztosítja a hiánypótlási lehetőséget. Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást a Kbt. 71. § (6) bekezdésének második mondata alapján.

8) A Kbt. 104. § (5) bekezdésében foglaltak alapján a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszáma a részek szerint a következő:
— 1. részben: 6,
— 2. részben: 6.
Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bekezdésében foglaltak alapján rögzíti, hogy amennyiben a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszámának fenti felső határán több ajánlat azonos, abban az esetben Ajánlatkérő az összes ilyen azonos ajánlatot tevővel keretmegállapodást köt.

9) Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy valamennyi közbeszerzési rész tekintetében az adott keretmegállapodás második része az Intézmény által, a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti eljárással kerül lefolytatásra.

10) Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását mind önálló, mind közös RJ tekintetében kizárja.
11) Jelen részvételi felhívásban valamennyi órában megadott határidő közép-európai idő szerint értendő.
12) Ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban nem ír elő ajánlattételi biztosítékot.
13) Jelen eljárásban Ajánlatkérő Közigazgatási Informatikai Rendszernek tekinti az alábbiak bármelyikét:
— a közhiteles nyilvántartások,
— a közigazgatási eljárást támogató rendszerek (pl. a nemzeti adatvagyon törvény hatálya alá tartozó rendszerek),
— a közigazgatási eljárást támogató rendszerek valamelyikéhez interfészen kapcsolódó szakrendszerek,
— közigazgatási intézmények tevékenységéhez kapcsolódó feladatok végrehajtásának támogatását biztosító back-office informatikai rendszer megoldások,
— közigazgatási elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat biztosító informatikai megoldások,
— azon rendszerek, amelyek esetében a megvalósított rendszer végfelhasználója költségvetési szerv, többségi állami tulajdonú vállalat vagy egyéb állami szerv,
— a fentiekben felsorolt rendszerek hálózati, vagy szoftveres, illetve szolgáltatási infrastrukturális elemeit biztosító rendszerek.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határideje a Kbt. 148. § rendelkezései szerint.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiadóhivatala által bevezetett, a hirdetményeket érintő terjedelmi korlátozások miatt az értékelési szempontokkal kapcsolatos és a Kbt. által kötelezően előírt további információt, valamint a részvételi jelentkezések bontásával kapcsolatos további információt Ajánlatkérő jelen pontban tünteti fel:

+ még 6
Ajánlatkérő az eljárás ajánlattételi szakaszában, az eljárás 1. és 2. részében egyaránt a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint értékeli az ajánlatokat, az értékelés során adható minimális pontszám 1 (egy), a maximális pontszám 10 (tíz).

Az eljárás 1. és 2. részében az „Összesített nettó ajánlati ár” szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2012. évi 61. számában közzétett útmutatója (a továbbiakban: „Útmutató”) III/A 1. ba) pontjában rögzített fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést.

Az eljárás 1. és 2. részében az alkalmassági követelmények között bemutattokon túli szakembereket érintő valamennyi értékelési szempont tekintetében Ajánlatkérő a pontozás módszerével végzi az értékelést. Amennyiben az adott értékelési szempont tekintetében teljesül a felhívás szerinti követelmény, azaz Ajánlattevő igen választ ad az adott értékelési szempontra és ezt a szükséges dokumentumok alátámasztják, megkapja a maximális (10) pontot. Amennyiben az adott értékelési szempont tekintetében Ajánlattevő nem választ ad az adott értékelési szempontra a minimális (1) pontot kapja.

Az értékelési szempontok részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A II.2.5 pontot érintő terjedelmi korlát miatt a minőségi kritérium részszempontok teljes megnevezése:
Az eljárás 1. részében:
Megnevezés: foglalkoztatási jogviszony jellegétől függetlenül az alkalmassági követelmények tekintetében bemutattokon túli további, az alkalmassági követelményeknek megfelelő és az előírt szakmai minősítéssel/képesítéssel rendelkező…
… Projektvezető szakemberrel való rendelkezés ténye; súlyszám: 5.
… Microsoft .Net fejlesztő szakemberrel való rendelkezés ténye: 5.
… Microsoft .Net Architect/rendszertervező szakemberrel való rendelkezés ténye: 5.
Az eljárás 2. részében:
Megnevezés: foglalkoztatási jogviszony jellegétől függetlenül az alkalmassági követelmények tekintetében bemutattokon túli további, az alkalmassági követelményeknek megfelelő és az előírt szakmai minősítéssel/képesítéssel rendelkező…
… Projektvezető szakemberrel való rendelkezés ténye: 10.
… Java fejlesztő szakemberrel való rendelkezés ténye: 10.
Információ a részvételi jelentkezések bontásán jogosultakról és a bontási eljárásról:
A részvételi jelentkezések benyújtásának és felbontásának helye: Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt., 1061 Budapest, Andrássy út 17. II/10.
+ még 1
A Kbt. 68. § (3) bekezdése szerint a részvételi jelentkezések felbontásánál csak az ajánlatkérő, a részvételre jelentkezők, az általuk meghívott személyek, valamint külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői lehetnek jelen. A bontási eljárás vonatkozásában egyebekben a Kbt. 68. §-ában foglalt rendelkezések az irányadóak. A postai úton kézbesített részvételi jelentkezés határidőre történő beérkezése a részvételre jelentkező felelőssége.

Forrás: OJS 2016/S 248-454553 (2016-12-22)
További információk (2017-01-18) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő az egyéb közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban a tisztán nemzeti kizáró okokra vonatkozó III. rész „D” szakaszt a hatályos 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 2. § (4) bekezdésének megfelelően a Kbt. 62.§ (1) bekezdés q) pontjával kiegészíti.

Forrás: OJS 2017/S 014-021957 (2017-01-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-10-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények
azon részére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnek minősülnek, Microsoft
.NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztői környezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business
Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhez kapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
Az egyes közbeszerzési részek, valamint az elvégzendő feladatok pontos meghatározását a felhívás II.2.4) pontja, valamint az Egyéb
közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.

A beszerzés teljes értéke: 50 000 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-10-26 📅
Közzététel dátuma: 2017-10-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 209-434130
HL-S szám: 209
További információk
Az alábbiakban közölt nyertes ajánlattevők és a 2.rész tekintetében érvénytelen ajánlattevő (Oracle Hungary Kft. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7. 10845606-2-44) nyújtottak be jelen eljárásban ajánlatot.
Nyertes ajánlattevők:
1.részben:
IMG Solution Kft. 1146 Budapest, Hermina út 17.,adósz:14894262-2-42
Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1121 Budapest, Törökbálint út 15. A. ép. fszt.,adósz:13284567-2-43
rEVOLUTION SOFTWARE Kft. (címe: 1133 Budapest, Váci út 76. 7. em.,adósz:10770319-2-41
HostLogic Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. 1134 Budapest, Váci út 35.,adósz:24190239-2-41
e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft. 1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66.,adósz:13102212-2-41
MLR Tech Üzemeltetési és Szolgáltató Kft. 1097 Budapest, Illatos út 9.,adósz:14620577-2-43
UNIT4 CODA Hungary Informatikai Kft. 1023 Budapest, Lajos utca 28-32.,adósz:13550299-2-41
1.részben
Delta Systems Kft. 1033 Budapest, Szentendrei út 39-53.,adósz:13978774-2-41
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.,adósz:10649297-2-44
Forceline Solutions Kft. 1033 Budapest, Szentendrei út 39-53.,adósz:24121392-2-41
Noispot Innovations Kft. 6724 Szeged, Pulz utca 33.,adósz:24148744-2-06
1.és 2.részben
T-Systems Magyarország Zrt. 1117 Budapest, Budafoki út 56.,adósz:12928099-2-44
Grepton Informatikai Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52.,adósz:12613056-2-42
Szinva Net Informatikai Zrt. 3518 Miskolc, Erenyő utca 1.,adósz:24962106-2-05
1.és 2.részben
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. 1024 Budapest, Lövőház utca 39.,adósz:10720534-2-41
SONRISA Informatikai Kft. 1022 Budapest, Bég u. 3-5. I. 109.,adósz:13873222-2-41
Training360 Kft. 1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III. em.,adósz:23150041-2-43
ANSWARE Informatikai Szolgáltató Kft. 1036 Budapest, Lajos utca 74-76.,adósz:10900963-2-41
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. 1119 Budapest, Petzvál József utca 56.,adósz:14023059-2-43
1.és 2.részben
4iG Nyrt. 1037 Budapest, Montevideo utca 8.,adósz:12011069-2-41
HUMANsoft Kft. 1037 Budapest, Montevideo utca 8.,adósz:10239025-2-44
AXIS Rendszerház Kft. 1037 Budapest, Montevideo utca 8.,adósz:12763742-2-41
WSH Kft. 1117 Budapest, Budafoki út 97.,adósz:12048898-2-43
Sagemcom Magyarország Kft. 1037 Budapest, Montevideó u. 16/A.,adósz:10568723-2-51
1.és 2.részben:
Symmetria Magyarország Zrt. 1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1.,adósz:25798555-2-41
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. 1123 Budapest, Táltos utca 1.,adósz:14161177-2-43
SDA Informatika Zrt. 2030 Érd, Retyezáti utca 46.,adósz:11684057-2-13
STRATIS Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.,adósz:11782454-2-41
EN-CO Software Kft. 6724 Szeged, Kossuth Lajos sugárút 72. B. ép.,adósz:14605017-2-06
ZALASZÁM Informatika Kft. 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53.,adósz:10548873-2-20
Virgo Systems Informatikai Kft. 1074 Budapest, Dohány utca 12.,adósz:12497278-2-42
S&T Consulting Hungary Kft. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.,adósz:11779177-2-13
2.részben:
Delta Systems Kft. 1033 Budapest, Szentendrei út 39-53.,adósz:13978774-2-41
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.,adósz:10649297-2-44
Kiruly Kft. 1027 Budapest, Kapás utca 6-12.,adósz:12560264-2-41
2.részben:
TIGRA Kft. 1145 Budapest, Törökőr u. 2.,adósz:12218778-2-42
i-Cell Mobilsoft Zrt. 1143 Budapest, Hungária köz 5.,adósz:24132402-2-44
M&S Informatikai Zrt. 1136 Budapest, Pannónia u. 17/a.,adósz:14409471-2-41
NAS Kft. 1165 Budapest, Bökényföldi út 32.,adósz:10773305-2-42
RacioNet Zrt. 1117 Budapest, Hauszmann Alajos u. 3/A.,adósz:13846606-2-44
SONIC Kft. 1139 Budapest, Fáy A. utca 20.,adósz:14364521-2-41.

A rész száma: 1
Rövid leírás:
Tárgy: Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési tanácsadás
A hirdetményt érintő terjedelmi korlátozások miatt az alvállalkozók igénybevételét a szerződés teljesítéséhez a 2. rész tekintetében Ajánlatkérő jelen pontban tünteti fel:

+ még 35
1.Közös AT: részvétel a Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői környezethez kapcsolódó vagy egyéb nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadásban

BIG FISH Kft., 1066 Budapest, Nyugati tér 1-2.,13767213-2-42
Oriana Kft.,1025 Budapest, Csatárka u. 82-84.,12778090-2-41
Petend Kft.,1037 Budapest, Szépvölgyi út 39.,14344901-2-41
2.Közös AT: szoftverfejlesztés, tesztelés, tervezés, oktatás, Business Inteligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezethez hasonló vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás

Hiflylabs Kft. 2119 Pécel, Galagonya utca 7/b. Adószám: 25809796-2-43
GAMAX KFt. 1114 Bp, Bartók Béla út 15/d. II/18.,10383571-2-44
MORTOFF Kft. 1138 Bp, Dunavirág utca 2. I. ép. 3. em.,12905562-2-41
MOLARIS Kft. 1138 Bp, Váci út 135-139. A. ép.,13761561-2-41
Angyal Business Consulting Zrt. 1026 Bp, Pasaréti út 52. b. ép.,25278150-2-41
DMS One Zrt. 1117 Bp, Infopark sétány 1. I. ép.,13927606-2-43
InnovITech Kft. 1037 Bp, Bécsi út 77-79.,23481844-2-41
DATAPOWER LAB Zrt. 1054 Bp, Tüköry utca 3.,23318061-2-41
Inter-Mikrum Informatikai Szolgáltató Kft.,1138 Bp, Madarász Viktor utca 47-49.,24314534-2-41
3.Közös AT: részvétel a Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői környezethez kapcsolódó vagy egyéb nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadásban

Webváltó Kft. 1095 Bp, Soroksári út 32-34. E ép. 6.em.,11939656-2-43
Redbridge Kft. 1117 Bp, Dombóvári út 10-11.,25197356-2-43
SOLITRON Kft. 4027 Bp, Őszirózsa köz 8. 2. em. 4.,14121803-2-09
LicensePort Informatikai Zrt.,1119 Bp, Fehérvári út 88. A-D. ép. D. lház. 5. em. 1,23497454-2-43
GriffSoft Informatikai Zrt.,1041 Bp, Görgey Artúr utca 69-71.,12573936-2-41
Sysman Informatikai Zrt.,1037 Budapest, Montevideo utca 10. I. em.,12948901-2-41
CLARMONT I.S. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.,1054 Budapest, Tüköry utca 3,13730848-2-41
SimpleSoft Számítástechnikai és Automatizálási Kft.,3530 Miskolc, Széchenyi utca 70. II. em. 205.,13994761-2-05
4.Közös AT: fejlesztési tanácsadás feladatokban való részvétel (Java)
CompuTREND Zrt., 1119 Bp, Fehérvári út 84. A. p. 2. em.,25809772-2-43
ERP Consulting Zrt., 1037 Bp, Montevideo út. 6.,22969815-2-41
Cdata-Térképtár Kft., 1149 Bp, Róna utca 120-122.,14129887-2-42
ASH Szoftverház Kft. 1117 Bp, Budafoki út 97.,23940165-2-43
ATOS Magyarország Zrt., 1037 Bp, Szépvölgyi út 43.,10378144-2-41
Webstar Csoport Kft., 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.,14273027-2-02
Naviscon Mérnöki Tanácsadó Zrt., 1037 Bp, Montevideo u. 16/a.,14750863-2-41
ULX Kft., 1117 Bp, Infopark sétány 1.,10375543-2-43
IBM Magyarország Kft., 1117 Bp, Neumann János utca 1.,10118744-2-44
Novell Professzionális Szolgáltatások Magyarország Kft., 1124 Bp, Csörsz u. 45.,12473018-2-43
HostLogic Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. 1134 Bp, Váci út 35.,24190239-2-41.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Tárgy: Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői környezethez kapcsolódó vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás

A hirdetményt érintő terjedelmi korlátozások miatt az alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez a 2. rész tekintetében Ajánlatkérő jelen pontban tünteti fel:

5.Közös AT: projektvezetési feladatok, adattárház szakértői és szoftver fejlesztési feladatok, Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás részfeladatok

SAP Hungary Informatikai Kft., 1031 Bp, Záhony u. 7. Graphisoft Park,12342659-2-44
Enterprise Services Kft., 1114 Bp, Bartók Béla út 43-47.,10534296-2-44
Enterprise Communications Kft., 1138 Bp, Váci út 117-119.,13835462-2-41
ÁBRIS Informatikai és Tanácsadó Kft. 1094 Bp, Viola utca 43.,14842368-2-43
Ruditech Kft.,8866 Becshely, Sugár utca 9.,14605402-3-20
Mészáros Tanácsadó Kft.,1182 Bp, Galamb u. 52.,13090496-2-43
Xper Team Zrt., 1139 Bp, Frangepán u. 8-10.,23964480-2-41
6.Közös AT: elemzői, rendszertervezői feladatok, rendszerszervezői feladatok, projektvezetési és tanácsadói feladatok, szoftverfejlesztési feladatok, felhasználói és üzemeltetői oktatási feladatok ellátása, tanácsadás, konzultáció, adattárház fejlesztői feladatok

R&R Software Zrt. 1038 Bp, Ráby Mátyás u. 7.,11504890-2-41
ReignSoft Zrt., 1119 Bp, Petzvál József u. 44.,23821563-2-43
TRIUM-ITECH Zrt. 1149 Bp, Angol utca 34,23154416-2-42
Visoft Kft., 1113 Bp, 1113 Budapest, Daróczi út 33.,12978881-2-43
DBArt Kft., 1202 Bp, Tusnád utca 18.,11691943-2-43
PROFESSZIONÁL Zrt.,1117 Bp, Sopron út 19.,13369657-2-43
NEXON Kft.,1138 Bp, Váci út 186.,10245264-2-41
suIT Solutions Kft.,1115 Bp, Bartók Béla út 105-113.5.ép.B.lház.1.em.,13701086-2-43
evoCRM Kft.,1111 Bp, Lágymányosi utca 12. fszt. 2.,25360174-2-43
USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft.,1039 Budapest, Zöld utca 2.,13799504-2-41.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-10-11 📅
Hivatkozás További információk
Az alábbiakban közölt nyertes ajánlattevők és a 2.rész tekintetében érvénytelen ajánlattevő (Oracle Hungary Kft. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7. 10845606-2-44) nyújtottak be jelen eljárásban ajánlatot.
Az alábbiakban közölt nyertes ajánlattevők és a 2.rész tekintetében érvénytelen ajánlattevő (Oracle Hungary Kft. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7. 10845606-2-44) nyújtottak be jelen eljárásban ajánlatot.
Nyertes ajánlattevők:
+ még 44
1.részben:
IMG Solution Kft. 1146 Budapest, Hermina út 17.,adósz:14894262-2-42
Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1121 Budapest, Törökbálint út 15. A. ép. fszt.,adósz:13284567-2-43
rEVOLUTION SOFTWARE Kft. (címe: 1133 Budapest, Váci út 76. 7. em.,adósz:10770319-2-41
HostLogic Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. 1134 Budapest, Váci út 35.,adósz:24190239-2-41
e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft. 1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66.,adósz:13102212-2-41
MLR Tech Üzemeltetési és Szolgáltató Kft. 1097 Budapest, Illatos út 9.,adósz:14620577-2-43
UNIT4 CODA Hungary Informatikai Kft. 1023 Budapest, Lajos utca 28-32.,adósz:13550299-2-41
1.részben
Delta Systems Kft. 1033 Budapest, Szentendrei út 39-53.,adósz:13978774-2-41
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.,adósz:10649297-2-44
Forceline Solutions Kft. 1033 Budapest, Szentendrei út 39-53.,adósz:24121392-2-41
Noispot Innovations Kft. 6724 Szeged, Pulz utca 33.,adósz:24148744-2-06
1.és 2.részben
T-Systems Magyarország Zrt. 1117 Budapest, Budafoki út 56.,adósz:12928099-2-44
Grepton Informatikai Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52.,adósz:12613056-2-42
Szinva Net Informatikai Zrt. 3518 Miskolc, Erenyő utca 1.,adósz:24962106-2-05
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. 1024 Budapest, Lövőház utca 39.,adósz:10720534-2-41
SONRISA Informatikai Kft. 1022 Budapest, Bég u. 3-5. I. 109.,adósz:13873222-2-41
Training360 Kft. 1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III. em.,adósz:23150041-2-43
ANSWARE Informatikai Szolgáltató Kft. 1036 Budapest, Lajos utca 74-76.,adósz:10900963-2-41
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. 1119 Budapest, Petzvál József utca 56.,adósz:14023059-2-43
4iG Nyrt. 1037 Budapest, Montevideo utca 8.,adósz:12011069-2-41
HUMANsoft Kft. 1037 Budapest, Montevideo utca 8.,adósz:10239025-2-44
AXIS Rendszerház Kft. 1037 Budapest, Montevideo utca 8.,adósz:12763742-2-41
WSH Kft. 1117 Budapest, Budafoki út 97.,adósz:12048898-2-43
Sagemcom Magyarország Kft. 1037 Budapest, Montevideó u. 16/A.,adósz:10568723-2-51
1.és 2.részben:
Symmetria Magyarország Zrt. 1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1.,adósz:25798555-2-41
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. 1123 Budapest, Táltos utca 1.,adósz:14161177-2-43
SDA Informatika Zrt. 2030 Érd, Retyezáti utca 46.,adósz:11684057-2-13
STRATIS Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.,adósz:11782454-2-41
EN-CO Software Kft. 6724 Szeged, Kossuth Lajos sugárút 72. B. ép.,adósz:14605017-2-06
Virgo Systems Informatikai Kft. 1074 Budapest, Dohány utca 12.,adósz:12497278-2-42
S&T Consulting Hungary Kft. 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.,adósz:11779177-2-13
2.részben:
Kiruly Kft. 1027 Budapest, Kapás utca 6-12.,adósz:12560264-2-41
TIGRA Kft. 1145 Budapest, Törökőr u. 2.,adósz:12218778-2-42
i-Cell Mobilsoft Zrt. 1143 Budapest, Hungária köz 5.,adósz:24132402-2-44
M&S Informatikai Zrt. 1136 Budapest, Pannónia u. 17/a.,adósz:14409471-2-41
NAS Kft. 1165 Budapest, Bökényföldi út 32.,adósz:10773305-2-42
RacioNet Zrt. 1117 Budapest, Hauszmann Alajos u. 3/A.,adósz:13846606-2-44
SONIC Kft. 1139 Budapest, Fáy A. utca 20.,adósz:14364521-2-41.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § rendelkezései szerint.
A hirdetményt érintő terjedelmi korlátozások miatt az alvállalkozók igénybevétele a szerződés
+ még 44
teljesítéséhez az 1. rész tekintetében Ajánlatkérő jelen pontban tünteti fel:
1.Közös AT:egyes fejlesztési tanácsadási tevékenységek
VT-Soft Software Kft. 1023 Bp, Lajos utca 28-32.,10238866-2-41
2.Közös AT:részvétel a Microsoft.NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhez kapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásban

eNET Kft. 1092 Bp, Ráday utca 42-44.,12669789-2-43
Komunáldata Kft. 1161 Bp, Rákóczi út 17.,12234246-2-42
Oriana Kft.1025 Bp, Csatárka u. 82-84.,12778090-2-41
Petend Kft.1039 Bp, Királyok útja 68.,14344901-2-41
Qualysoft Informatikai Kft.1118 Bp, Rétköz u. 5.,12587300-2-43
3.Közös AT:szoftverfejlesztés, tesztelés, tervezés, oktatás, Microsoft Business Inteligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési tanácsadás
Hiflylabs Kft. 2119 Pécel, Galagonya utca 7/b. 25809796-2-43
GAMAX KFt. 1114 Bp, Bartók Béla út 15/d. II/18. 10383571-2-44
MORTOFF Kft. 1138 Bp, Dunavirág utca 2. I. ép. 3. em. 12905562-2-41
NÁDOR Rendszerház Kft. 1152 Bp, Telek utca 7-9. 10507326-2-42
DirtSport Media Kft. 7551 Lábod, Bercsényi u. 57/4. 22688110-2-14
VFT Zrt. 1124 Bp, Csörsz utca 41.,23393570-2-43
4.Közös AT:részvétel a Microsoft.NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhez kapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásban

Webváltó Kft. 1095 Bp, Soroksári út 32-34. E ép. 6.em. 11939656-2-43
Licenseport Zrt. 1119 Bp, Fehérvári út 88. A-D. ép. D. lház 5. em. 1. 23497454-2-43
Griffsoft Zrt. 1041 Bp, Görgey Artúr u. 69-71 12573936-2-41
Redbridge Kft. 1117 Bp, Dombóvári út 10-11. 25197356-2-43
SOLITRON Kft. 4027 Bp, Őszirózsa köz 8. 2. em. 4. 14121803-2-09
Sysman Informatikai Zrt.1037 Bp, Montevideo utca 10. I. em.12948901-2-41
CLARMONT I.S. Kft.1054 Budapest, Tüköry utca 3 13730848-2-41
SimpleSoft Kft.3530 Miskolc, Széchenyi utca 70. II. em. 205 13994761-2-05
5.Közös AT:fejlesztési tanácsadás feladatokban való részvétel(.NET)
Abesse Zrt., 1118 Bp, Rétköz (Eleven Center) utca 7. 5. em.,12977725-2-43
CompuTREND Zrt., 1119 Bp, Fehérvári út 84. A. p. 2. em.,25809772-2-43
ERP Consulting Zrt., 1037 Bp, Montevideo út. 6.,22969815-2-41
AppsInt Kft., 1138 Bp Madarász Viktor utca 47-49.,23797637-2-41
Cdata-Térképtár Kft., 1149 Bp, Róna utca 120-122.,14129887-2-42
ASH Szoftverház Kft. 1117 Bp, Budafoki út 97., adószám: 23940165-2-43
ATOS Magyarország Zrt., 1037 Bp, Szépvölgyi út 43.,10378144-2-41
Webstar Csoport Kft., 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.,14273027-2-02
Naviscon Mérnöki Tanácsadó Zrt., 1037 Bp, Montevideo u. 16/a., 14750863-2-41
6.Közös AT:projektvezetési feladatok, adattárház szakértői és szoftver fejlesztési feladatok, Microsoft.NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatozó fejlesztési tanácsadás részfeladatok, Microsoft.NET Architect munkák fejlesztési tanácsadás.NET környezetben

SAP Hungary Informatikai Kft., 1031 Bp, Záhony u. 7. Graphisoft Park 12342659-2-44
Enterprise Services Kft., 1114 Bp, Bartók Béla út 43-47. 10534296-2-44
Enterprise Communications Kft., 1138 Bp, Váci út 117-119. 13835462-2-41
ÁBRIS Informatikai és Tanácsadó Kft., 1094 Bp, Viola utca 43., 14842368-2-43
Ruditech Kft., 8866 Becshely, Sugár utca 9., 14605402-3-20
Mészáros Tanácsadó Kft., 1182 Bp, Galamb u. 52. 13090496-2-43
Xper Team Zrt., 1139 Bp, Frangepán u. 8-10 23964480-2-41
Microsoft Magyarország Kft., 1031 Bp, Graphisoft park 3. 10836653-2-44.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2017/S 209-434130 (2017-10-26)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2018-09-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 50 000 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Szabolcs utca 37–43.
Postai irányítószám: 1135
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-09-25 📅
Közzététel dátuma: 2018-09-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 187-423373
Hirdetményre hivatkozik: 2017/S 209-434130
HL-S szám: 187
További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 6.9.2018.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence és Java alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési tanácsadás
Időtartam: 40 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Intézményi igénytől függően a beszerzések az EU Alapokból finanszírozott beszerzésként is megvalósulhatnak az eljárás 2. részének felhívásában foglaltak szerint
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés fő helyszíne: Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
A szerződés odaítélése
Név: IMG Solution Kft.
Postacím: Hermina út 17.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1146
Ország: Magyarország 🇭🇺 Közép-Magyarország🏙️
Név: Delta Systems Kft.
Postacím: Szentendrei út 39–53.
Postai irányítószám: 1033
Név: T-Systems Magyarország Zrt.
Postacím: Budafoki út 56.
Postai irányítószám: 1117
Név: Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.
Postacím: Lövőház utca 39.
Postai irányítószám: 1024
Név: 4iG Nyrt.
Postacím: Montevideo utca 8.
Postai irányítószám: 1037
Név: Symmetria Magyarország Zrt.
Postacím: Kálmán Imre utca 1.
Postai irányítószám: 1054
Név: TIGRA Kft.
Postacím: Törökőr u. 2.
Postai irányítószám: 1145
A beszerzés teljes értéke: 50 000 000 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Gyergyai László osztályvezető
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. § rendelkezései szerint.
Forrás: OJS 2018/S 187-423373 (2018-09-25)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-10-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások
A beszerzés teljes értéke: 7 500 000 000 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások📦
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-10-09 📅
Közzététel dátuma: 2019-10-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 198-482137
HL-S szám: 198
További információk
Szerződésmódosítás időpontja: 1.10.2019.
A keretmegállapodás módosítására a Kbt. 141. § (6) bekezdés alapján került sor.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozófejlesztési tanácsadás
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Intézményi igénytől függően a beszerzések az EU Alapokbólfinanszírozott beszerzésként is megvalósulhatnak az eljárás 2. részének felhívásában foglaltak szerint.
A szerződés odaítélése
Postacím: Szentendrei út 39-53.
A beszerzés teljes értéke: 7 500 000 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Hegedüs Tibor
Hivatkozás További információk
Szerződésmódosítás időpontja: 1.10.2019.
A keretmegállapodás módosítására a Kbt. 141. § (6) bekezdés alapján került sor.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Telefon: +36 18828592📞
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Telefon: +36 18828592📞
Forrás: OJS 2019/S 198-482137 (2019-10-09)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-10-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 42 500 000 000 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhezkapcsolódó vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás
A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 42 500 000 000 HUF 💰
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
Forrás: OJS 2019/S 199-484550 (2019-10-10)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-11-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 7 500 000 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
Postacím: Váci út 37.
Postai irányítószám: 1134
Kapcsolat
Internetcím: https://dkuzrt.hu/🌏
E-mail: beszerzes@dkuzrt.hu📧
Telefon: +36 304698228📞
Fax: +36 304698228 📠
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-11-13 📅
Közzététel dátuma: 2020-11-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 225-554422
HL-S szám: 225
További információk
Szerződésmódosítás időpontja: 2020. október 8.
A keretmegállapodás módosítására a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont alapján került sor.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési tanácsadás
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK26976
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Takács Zoltán
A vevő profiljának címe: https://dkuzrt.hu/🌏
Hivatkozás További információk
Szerződésmódosítás időpontja: 2020. október 8.
A keretmegállapodás módosítására a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont alapján került sor.
Kiegészítő információk Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Forrás: OJS 2020/S 225-554422 (2020-11-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-11-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 42 500 000 000 HUF 💰
Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői környezethez kapcsolódó vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás Mennyiség: 1 db szolgáltatási csomag a Közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírásban foglaltaknak megfelelően.

Forrás: OJS 2020/S 227-559658 (2020-11-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-12-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás kötése a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezetfeladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosítottközbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó intézmények részére szoftverfejlesztési projektek megvalósításához kapcsolódó fejlesztési tanácsadás
2. rész: Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alapú fejlesztői környezethez kapcsolódó, vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás

A beszerzés teljes értéke: 6 967 729 248 HUF 💰
Eljárás Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Telefon: +36 300172321📞
Fax: +36 300172321 📠
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-01 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 237-585230
HL-S szám: 237
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
— Symmetria Magyarország Zrt. 25798555-2-41 1139 Budapest, Váci út 91,
— Fornax ICT Kft. 14161177-2-43 1123 Budapest, Táltos u. 1,
— SDA Informatika Zrt. 11684057-2-43 1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59.
Folytatás a II.2.11-es pontban
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
— Symmetria Magyarország Zrt. 25798555-2-41 1139 Budapest, Váci út 91,
— Fornax ICT Kft. 14161177-2-43 1123 Budapest, Táltos u. 1,
— SDA Informatika Zrt. 11684057-2-43 1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59.
Folytatás a II.2.11-es pontban
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás kötése a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezetfeladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosítottközbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó intézmények részére szoftverfejlesztési projektek megvalósításához kapcsolódó fejlesztési tanácsadás
Keretmegállapodás kötése a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezetfeladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosítottközbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó intézmények részére szoftverfejlesztési projektek megvalósításához kapcsolódó fejlesztési tanácsadás
2. rész: Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alapú fejlesztői környezethez kapcsolódó, vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás
2. rész: Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alapú fejlesztői környezethez kapcsolódó, vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás
A rész elnevezése: Tájékoztató a KM02SWF17 sz. keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről
Rövid leírás:
A KM02SWF17 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:

Ajánlatkérő szervezetek:
+ még 11
— Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
— Állami Egészségügyi Ellátó Központ
— Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt,
— Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
— Nemzeti Adó- és Vámhivatal
— Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő
— IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
— Miniszterelnöki Kormányiroda
— Magyar Államkincstár
— NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 10 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

A lehetőségek leírása: II.2.14. folytatása:
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
+ még 5
— Zalaszám Kft. 10548873-2-20 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53,
— Virgo Systems Kft. 12497278-2-42 1074 Budapest, Dohány utca 12,
— S&T Consulting Hungary Kft. 11779177-2-44 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 1,
— EN-CO Software Zrt. 28759999-2-43 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5,
— STRATIS Kft.11782454-2-411037 Budapest, Szépvölgyi út 139.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: A DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
— Symmetria Magyarország Zrt. 25798555-2-41 1139 Budapest, Váci út 91,
+ még 3
— Fornax ICT Kft. 14161177-2-43 1123 Budapest, Táltos u. 1,
— SDA Informatika Zrt. 11684057-2-43 1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59.
Folytatás a II.2.11-es pontban
Rövid leírás:
A KM02SWF17 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyítások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:

Ajánlatkérő szervezet:
+ még 1
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározása abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

A lehetőségek leírása: — i-Cell Mobilsoft Zrt. 24132402-2-44, 1143 Budapest, Hungária köz 5,
— TIGRA Kft. 12218778-2-42 1145 Budapest, Törökőr utca 2,
+ még 1
— M&S ZRt.14409471-2-411136 Budapest, Pannónia u. 17/a. fszt. 4.
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (II. konzorcium):
— RacioNet Zrt. 13846606-2-43 1117 Budapest, Hauszmann Alajos utca 3/A,
+ még 2
— SONIC Kft. 14364521-2-41 1139 Budapest, Fáy utca 20,
— NAS Kft. 10773305-2-42 1165 Budapest, Bökényföldi, 32
A rész száma: 3
Rövid leírás: — Professzionális Mobilrádió Zártkörűen Működő Részvénytársaság
— Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (III. konzorcium):
— ULYSSYS Kft 10720534-2-41 1024 Budapest, Lövőház utca 39,
+ még 4
— Sonrisa Kft. 13873222-2-41 1022 Budapest, Bég u. 3-5,
— Training360 Kft. 23150041-2-43 1117 Budapest, Budafoki út 56,
— Answare Kft. 10900963-2-41 1036 Budapest, Lajos u. 74-76,
— NETvisor Zrt. 14023059-2-43 1119 Budapest, Petzvál József utca 56.
A rész száma: 4
Rövid leírás: — Állami Vagyonnyilvántartási Korlátolt Felelősségű Társaság
— Diákhitel Központ Zrt,
+ még 10
— Fejér Megyei Kormányhivatal
— Külgazdasági és Külügyminisztérium Központi Igazgatás
— Külügyminisztérium (KÜM) TÁSZ Főosztály
— Nemzeti Népegészségügyi Központ
— NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
— NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
— Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
— Igazságügyi Minisztérium
— Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározása abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 11 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

A lehetőségek leírása: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
— Sagemcom Magyarország Kft. 10568723-2-51 1037 Budapest, Montevideo utca 16/a,
+ még 2
— IMG Solution Kft 14894262-2-42 1146 Budapest, Hermina út 17,
— WSH Kft. 12048898-2-431117 Budapest, Budafoki út 97.
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
— 4iG Nyrt. 12011069-2-41 Budapest, Montevideó u. 8,
+ még 2
— 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) 12011069-2-41 Budapest, Montevideo u. 8,
— 4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.) 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideo u. 8.
A rész száma: 5
Rövid leírás: — MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
— Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt,
+ még 2
— Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározása abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 7 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (V. konzorcium):
— T-Systems Magyarország Zrt. 12928099-2-44 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36
+ még 2
— Grepton Zrt. 12613056-2-42 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52,
— Szinva Net Zrt. 24962106-2-05 3518 Miskolc, Erenyő u. 1.
A rész száma: 6
Rövid leírás: — Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározása abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (VI. konz):
— Delta Systems Kft. 13978774-2-41 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74,
+ még 2
— EURO ONE Számítástechnikai Zrt. 10649297-2-44 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52,
— Kiruly Kft. 12560264-2-09 4034 Debrecen, Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-07-23 📅
Postacím: Váci út 91.
Postai irányítószám: 1139
Név: Fornax ICT Kft.
Postacím: Táltos u. 1.
Postai irányítószám: 1123
Név: SDA Informatika Zrt.
Postacím: Budafoki út 59.
Postai irányítószám: 1111
Név: STRATIS Kft.
Postacím: Szépvölgyi út 139.
Postai irányítószám: 1039
Név: EN-CO Software Zrt.
Postacím: Schweidel utca 5.
Postai irányítószám: 1118
Név: Zalaszám Kft.
Postacím: Mártírok útja 53.
Postai város: Zalaegerszeg
Postai irányítószám: 8900
Ország: Zala🏙️
Név: Virgo Systems Kft.
Postacím: Dohány utca 12.
Postai irányítószám: 1072
Név: S&T Consulting Hungary Kft.
Postacím: Puskás Tivadar út 14.
Postai város: Budaőrs
Postai irányítószám: 2040
Ország: Pest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 916 100 934 HUF 💰
Név: SONIC Kft.
Postacím: Fáy utca 20.
Név: RacioNet Zrt.
Postacím: Hauszmann Alajos u. 3/A.
Név: NAS Kft.
Postacím: Bökényföldi, 32
Postai irányítószám: 1165
Név: M&S ZRt.
Postacím: Pannónia u. 17/a. fszt. 4.
Postai irányítószám: 1136
Név: i-Cell Mobilsoft Zrt.
Postacím: Hungária köz 5.
Postai irányítószám: 1143
A beszerzés teljes értéke: 446 826 540 HUF 💰
Név: ULYSSYS Kft.
Sonrisa Kft.
Postacím: Bég u. 3-5.
Postai irányítószám: 1022
Név: Training360 Kft.
Answare Kft.
Postacím: Lajos u. 74-76.
Postai irányítószám: 1036
Név: NETvisor Zrt.
Postacím: Petzvál József utca 56.
Postai irányítószám: 1119
A beszerzés teljes értéke: 222 519 868 HUF 💰
Postacím: Montevideó u. 8.
Név: 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.)
4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.)
WSH Kft.
Postacím: Budafoki út 97.
Név: Sagemcom Magyarország Kft.
Postacím: Montevideo utca 16/a.
Név: IMG Solution Kft
A beszerzés teljes értéke: 2 788 207 510 HUF 💰
Név: Szinva Net Zrt.
Postacím: Erenyő u. 1.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3518
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
Név: Grepton Zrt.
Postacím: Könyves Kálmán krt. 48-52.
Postai irányítószám: 1087
Postacím: Könyves Kálmán krt. 36.
Postai irányítószám: 1097
A beszerzés teljes értéke: 1 914 941 396 HUF 💰
Postacím: Róbert Károly krt. 70-74.
Postai irányítószám: 1134
Név: EURO ONE Számítástechnikai Zrt.
Postacím: Újvilág u. 50-52.
Név: Kiruly Kft.
Postacím: Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4034
Ország: Hajdú-Bihar🏙️
A beszerzés teljes értéke: 679 133 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi beszerző
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tömpe András
Hivatkozás További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok:
1 rész:
+ még 44
b) a nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét):
Symmetria MAGYARORSZÁG Zrt. 25798555-2-41
Fornax ICT Kft. 14161177-2-43
SDA Informatika Zrt. 11684057-2-43
STRATIS Kft. 11782454-2-41
EN-CO Software Zrt. 28759999-2-43
Zalaszám Kft. 10548873-2-20
Virgo Systems Kft. 12497278-2-42
S&T Consulting Hungary Kft. 11779177-2-44
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban. Karakterkorlát okán folyt A II.2.14-es pont (I. konz) ADÓSZ 1 B PONT

2. rész
SONIC Kft. 14364521-2-41
RacioNet Zrt. 13846606-2-43
NAS Kft. 10773305-2-42
M&S ZRt. 14409471-2-41
i-Cell Mobilsoft Zrt. 24132402-2-44
TIGRA Kft. 12218778-2-42
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban. Karakterkorlát okán folyt a II.2.14-es pont (II. konz), ADÓSZ 2 B PONT

c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban. Karakterkorlát okán folyt a II.2.14-es pont (III. konz) ADÓSZ 3 B PONT

c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban. Karakterkorlát okán folyt a II.2.14-ES PONT (IV. konz) ADÓSZ 4 B PONT

5. rész
Szinva Net Zrt. 24962106-2-05
Grepton Zrt. 12613056-2-42
T-Systems MAGYARORSZÁG Zrt. 12928099-2-44
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban. Karakterkorlát okán folyt a II.2.14-ES PONT (V. konz) ADÓSZ 5 B PONT

6. rész
Delta Systems Kft. 13978774-2-41
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. 10649297-2-44
Kiruly Kft. 12560264-2-09
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban. Karakterkorlát okán folyt a II.2.14-ES PONT (VI. konz) ADÓSZ 6 B PONT

A tájékoztató a 2019.11.6 és 2020.7.23. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM02SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
A tájékoztató a 2019.11.6 és 2020.7.23. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM02SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: 1108
Forrás: OJS 2020/S 237-585230 (2020-12-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-12-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azonrészére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnekminősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztőikörnyezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhezkapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
Az egyes közbeszerzési részek, valamint az elvégzendő feladatok pontos meghatározását a felhívás II.2.4)pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
1. rész: Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozófejlesztési tanácsadás

A beszerzés teljes értéke: 2 659 281 490 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Telefon: +36 3034318070📞
Fax: +36 3034318070 📠
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-11 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 245-608051
HL-S szám: 245
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
— Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 13978774-2-41)
— Noispot Innovations Kft (6722 Szeged, Boldogasszony sgt. 21. I. em., 24148744-2-06)
— EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52., 10649297-2-44
— EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52., 10649297-2-44
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azonrészére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnekminősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztőikörnyezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhezkapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azonrészére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnekminősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztőikörnyezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhezkapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
Az egyes közbeszerzési részek, valamint az elvégzendő feladatok pontos meghatározását a felhívás II.2.4)pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
Az egyes közbeszerzési részek, valamint az elvégzendő feladatok pontos meghatározását a felhívás II.2.4)pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
+ még 1
1. rész: Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozófejlesztési tanácsadás
A rész elnevezése: Tájékoztató a KM01SWF17 sz. keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről
Rövid leírás:
A KM01SWF17 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:

— Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
+ még 2
— Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 5 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

További információk: — Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 13978774-2-41)
— EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52., 10649297-2-44
Rövid leírás:
A KM01SWF17 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyítások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:

— Budapest Főváros Kormányhivatala
További információk: — ULYSSYS Kft (1024 Budapest, Lövőház utca 39., 10720534-2-41)
— Sonrisa Kft. (1022 Budapest, Bég u. 3-5., 13873222-2-41)
+ még 3
— Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56., 23150041-2-43)
— Answare Kft. (1036 Budapest, Lajos u. 74-76., 10900963-2-41)
— NETvisor Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 56., 14023059-2-43)
Rövid leírás: — Egy a Természettel Nonprofit Kft
A lehetőségek leírása: II.2.14. pont folytatása:
— EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5., 28759999-2-43)
+ még 3
— STRATIS Kft. (1037 Budapest, Szépvölgyi út 139., 11782454-2-41)
— SDA Informatika Zrt. (1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59., 11684057-2-43)
— Fornax ICT Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1., 14161177-2-43)
További információk: — Symmetria Magyarország Zrt. (1139 Budapest, Váci út 91., 25798555-2-41)
+ még 3
— Virgo Systems Kft. (1074 Budapest, Dohány utca 12., 12497278-2-42)
— Zalaszám Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53., 10548873-2-20)
Folytatás a II.2.11. pontban
Rövid leírás: — Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
— MVMI Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság
+ még 1
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározása abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 6 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

A lehetőségek leírása:
— Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 16/a., 10568723-2-51)
— IMG Solution Kft. (1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26., 14894262-2-41)
További információk: — 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideó u. 8., 12011069-2-41)
— 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
+ még 5
— 4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
— WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898-2-43)
— T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36, 12928099-2-44)
— Grepton Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52., 12613056-2-42)
— Szinva Net Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1., 24962106-2-05)
Rövid leírás: — Pillér Informatikai Kft.
A lehetőségek leírása: — e-Corvina Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 64-66., 13102212-2-41)
— MLR Tech Kft. (1097 Budapest, Illatos út 9., 14620577-2-43)
+ még 1
UNIT4 CODA Hungary Kft. (1023 Budapest, Lajos utca 28-32., 13550299-2-41)
További információk: — IMG Solution Zrt. (1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26., 28771315-2-41)
— Care All Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567-2-43)
+ még 1
— Revolution Software Kft. (1133 Budapest, Váci út 76., 10770319-2-41)
A szerződés odaítélése
Név: Noispot Innovations Kft
Postacím: Boldogasszony sgt. 21. I. em.
Postai város: Szeged
Postai irányítószám: 6722
Ország: Csongrád🏙️
A beszerzés teljes értéke: 831 521 400 HUF 💰
Név: ULYSSYS Kft
A beszerzés teljes értéke: 64 571 570 HUF 💰
Postai irányítószám: 1138
1074
A beszerzés teljes értéke: 244 428 700 HUF 💰
Postacím: 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) Montevideó u. 8.
Montevideo u. 8.
A beszerzés teljes értéke: 626 321 640 HUF 💰
864 887 380 HUF 💰
Név: Care All Kft.
Postacím: Törökbálinti út 15. A. ép. fszt.
Postai irányítószám: 1121
Név: Revolution Software Kft.
Postacím: Váci út 76.
Postai irányítószám: 1133
Név: IMG Solution Zrt.
Postacím: Lajos u. 26.
Postai irányítószám: 1023
Név: e-Corvina Kft.
Postacím: Róbert Károly krt. 64-66.
Név: MLR Tech Kft.
Postacím: Illatos út 9.
Név: UNIT4 CODA Hungary Kft.
Postacím: Lajos utca 28-32.
A beszerzés teljes értéke: 27 550 800 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Hatvani Ádám
Hivatkozás További információk
— Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 13978774-2-41)
— EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52., 10649297-2-44)
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban.
— ULYSSYS Kft (1024 Budapest, Lövőház utca 39., 10720534-2-41)
— Sonrisa Kft. (1022 Budapest, Bég u. 3-5., 13873222-2-41)
— Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56., 23150041-2-43)
— Answare Kft. (1036 Budapest, Lajos u. 74-76., 10900963-2-41)
— NETvisor Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 56., 14023059-2-43)
— Symmetria MAGYARORSZÁG Zrt. (1139 Budapest, Váci út 91., 25798555-2-41)
— Virgo Systems Kft. (1074 Budapest, Dohány utca 12., 12497278-2-42)
— Zalaszám Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53., 10548873-2-20)
— EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5., 28759999-2-43)
— STRATIS Kft. (1037 Budapest, Szépvölgyi út 139., 11782454-2-41)
— SDA Informatika Zrt. (1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59., 11684057-2-43)
— Fornax ICT Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1., 14161177-2-43)
Folytatás a VI.4.3. pontban.
A tájékoztató a 2019.11.6. és 2020.7.23. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
A tájékoztató a 2019.11.6. és 2020.7.23. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: VI.3. pont folytatása
4. rész
+ még 19
b) a nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét):
— 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideó u. 8., 12011069-2-41)
— 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
— 4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
— WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898-2-43)
— Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 16/a., 10568723-2-51)
— IMG Solution Kft. (1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26., 14894262-2-41)
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban.
5. rész
— T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36, 12928099-2-44)
— Grepton Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52., 12613056-2-42)
— Szinva Net Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1., 24962106-2-05)
6. rész
— IMG Solution Zrt. (1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26., 28771315-2-41)
— Care All Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567-2-43)
— Revolution Software Kft. (1133 Budapest, Váci út 76., 10770319-2-41)
— e-Corvina Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 64-66., 13102212-2-41)
— MLR Tech Kft. (1097 Budapest, Illatos út 9., 14620577-2-43)
— UNIT4 CODA Hungary Kft. (1023 Budapest, Lajos utca 28-32., 13550299-2-41)
Forrás: OJS 2020/S 245-608051 (2020-12-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-02-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 875 520 003 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Telefon: +36 301578884📞
Fax: +36 301578884 📠
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-02-10 📅
Közzététel dátuma: 2021-02-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 031-077806
HL-S szám: 31
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
— Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 13978774-2-41)
— Noispot Innovations Kft (6722 Szeged, Boldogasszony sgt. 21. I. em., 24148744-2-06)
— Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 24121392-2-41)
— EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52., 10649297-2-44
— Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 24121392-2-41)
— EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52., 10649297-2-44
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: — Eötvös Loránd Tudományegyetem
— MÁV Szolgáltató Központ Zrt,
+ még 1
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 6 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 6 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
— Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 24121392-2-41)
Rövid leírás: — IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Társaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározása abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

— Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF)
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározása abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

— Belügyminisztérium (BM)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-12-31 📅
Postacím: : Róbert Károly krt. 70-74.
Név: Intelliport Systems Kft.
A beszerzés teljes értéke: 430 610 050 HUF 💰
594 683 853 HUF 💰
479 476 600 HUF 💰
Postai város: Budapest.
A beszerzés teljes értéke: 120 822 000 HUF 💰
249 927 500 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Barta Viktória
Hivatkozás További információk
— Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 24121392-2-41)
— Symmetria Magyarország Zrt. (1139 Budapest, Váci út 91., 25798555-2-41)
+ még 1
A tájékoztató a 2020.07.23 és 2020.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
A tájékoztató a 2020.07.23 és 2020.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2021/S 031-077806 (2021-02-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-02-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 6 622 936 240 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások📦
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-02-19 📅
Közzététel dátuma: 2021-02-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 038-095611
HL-S szám: 38
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
— Symmetria Magyarország Zrt. 25798555-2-41 1139 Budapest, Váci út 91,
— Fornax ICT Kft. 14161177-2-43 1123 Budapest, Táltos u. 1,
— SDA Informatika Zrt. 11684057-2-43 1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59,
— STRATIS Kft. 11782454-2-41 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.
Folytatás a II.2.11-es pontban
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
— Symmetria Magyarország Zrt. 25798555-2-41 1139 Budapest, Váci út 91,
— Fornax ICT Kft. 14161177-2-43 1123 Budapest, Táltos u. 1,
— SDA Informatika Zrt. 11684057-2-43 1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59,
— STRATIS Kft. 11782454-2-41 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.
Folytatás a II.2.11-es pontban
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: — Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
— Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt,
+ még 2
— Zala Megyei Kormányhivatal
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

A lehetőségek leírása: — EN-CO Software Zrt. 28759999-2-43 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5.
További információk: — SDA Informatika Zrt. 11684057-2-43 1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59,
— STRATIS Kft. 11782454-2-41 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.
Rövid leírás: — Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
A lehetőségek leírása: — i-Cell Mobilsoft Zrt. 24132402-2-44 1143 Budapest, Hungária köz 5,
— TIGRA Kft. 12218778-2-42 1145 Budapest, Törökőr utca 2.
További információk: — M&S ZRt. 14409471-2-41 1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. fszt. 4.
Rövid leírás: — Agrárminisztérium
— Nemzeti Akkreditáló Hatóság
+ még 3
— Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
— NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt,
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározása abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 15 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

A lehetőségek leírása: — IMG Solution Kft 14894262-2-41 1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26.
További információk: — 4iG Nyrt. 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideó u. 8,
— 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideo u. 8,
+ még 2
— 4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.) 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideo u. 8,
— WSH Kft. 12048898-2-43 1117 Budapest, Budafoki út 97.
A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 708 043 940 HUF 💰
Postacím: Bökényföldi u. 32
A beszerzés teljes értéke: 496 955 500 HUF 💰
272 110 510 HUF 💰
Név: 4iG Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.)
A beszerzés teljes értéke: 4 234 791 008 HUF 💰
637 051 232 HUF 💰
273 984 050 HUF 💰
Hivatkozás További információk
Symmetria Magyarország Zrt. 25798555-2-41
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban. karakterkorlát okán folyt A II.2.14-es pont (I. konz) ADÓSZ 1 B PONT

c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban. Karakterkorlát okán folyt a II.2.14-es pont (IV. konz) ADÓSZ 4 B PONT

T-Systems Magyarország Zrt. 12928099-2-44
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlattétel lehetősége esetén részenkénti bontásban. Karakterkorlát okán folyt a II.2.14-es pont…
… (V. konz) ADÓSZ 5 B PONT
… (VI. konz) ADÓSZ 6 B PONT
A tájékoztató a 2020.7.23 és 2020.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM02SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
A tájékoztató a 2020.7.23 és 2020.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM02SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148.§ szerint
Forrás: OJS 2021/S 038-095611 (2021-02-19)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-04-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 7 500 000 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Telefon: +36 300172295📞
Fax: +36 300172295 📠
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-12 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 074-189571
HL-S szám: 74
További információk
A KM01SWF17 számú keretmegállapodás 4. módosításának időpontja: 2021.2.25.
A keretmegállapodás módosítására a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján került sor
A KM01SWF17 számú keretmegállapodás 4. módosításának időpontja: 2021.2.25.
A keretmegállapodás módosítására a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján került sor
Objektum A közbeszerzés hatálya
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: A beszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos: igen Projekt száma vagy hivatkozási száma: Intézményi igénytől függően a beszerzések az EU Alapokból finanszírozott beszerzésként valósulnak meg az eljárás 2. részének felhívásában foglaltak szerint.
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szabó Attila IStván
Hivatkozás További információk
A KM01SWF17 számú keretmegállapodás 4. módosításának időpontja: 2021.2.25.
A keretmegállapodás módosítására a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján került sor
Forrás: OJS 2021/S 074-189571 (2021-04-12)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-04-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 42 500 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Szabályozás: Nem alkalmazható
Eljárás
Eljárás típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 074-189572
További információk
A KM02SWF17 számú keretmegállapodás 4. módosításának időpontja: 2021.2.25.
A keretmegállapodás módosítására a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján került sor
A KM02SWF17 számú keretmegállapodás 4. módosításának időpontja: 2021.2.25.
A keretmegállapodás módosítására a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja alapján került sor
Objektum A közbeszerzés hatálya
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Projekt száma vagy hivatkozási száma: A beszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos: igen Intézményi igénytől függően a beszerzések az EU Alapokból finanszírozott beszerzésként valósulnak meg az eljárás 2. részének felhívásában foglaltak szerint.
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szabó Attila István
Hivatkozás További információk
A KM02SWF17 számú keretmegállapodás 4. módosításának időpontja: 2021.2.25.
Forrás: OJS 2021/S 074-189572 (2021-04-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 504 049 808 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Telefon: +36 301578873📞
Fax: +36 301578873 📠
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-07-14 📅
Közzététel dátuma: 2021-07-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 137-365229
HL-S szám: 137
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevő:
— Zalaszám Kft. 10548873-2-20 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53,
— EN-CO Software Zrt. 28759999-2-43 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5.
— EN-CO Software Zrt. 28759999-2-43 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevő:
— Zalaszám Kft. 10548873-2-20 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53,
+ még 1
— EN-CO Software Zrt. 28759999-2-43 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5.
A rész elnevezése: Tájékoztató a KM02SWF17 keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről
További információk: — New Age Software Kft. 10773305-2-42 1165 Bp. Bökényföldi út 32,
— TIGRA Kft. 12218778-2-42 1145 Budapest, Törökőr utca 2.
+ még 1
— ULYSSYS Kft 10720534-2-41 1024 Budapest, Lövőház utca 39.
Rövid leírás:
— OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
További információk: — 4iG Nyrt. 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideó u. 8.
Rövid leírás: — Monor Város Önkormányzata
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározása abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 5 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

További információk: — Grepton Zrt. 12613056-2-42 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.
— Delta Systems Kft. 13978774-2-41 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
: Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-01 📅
A beszerzés teljes értéke: 36 700 000 HUF 💰
Név: New Age Software Kft. (NAS Kft.)
Postacím: Bökényföldi út 32.
Budaörsi út 64
A beszerzés teljes értéke: 85 186 000 HUF 💰
214 143 500 HUF 💰
801 645 200 HUF 💰
Postacím: Könyves Kálmán krt. 36.Könyves Kálmán krt. 36.
A beszerzés teljes értéke: 231 410 108 HUF 💰
134 965 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Monostori Tibor
Hivatkozás További információk
— Zalaszám Kft. 10548873-2-20 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53,
— EN-CO Software Zrt. 28759999-2-43 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5.
+ még 8
— New Age Software Kft. 10773305-2-42 1165 Bp. Bökényföldi út 32,
— TIGRA Kft. 12218778-2-42 1145 Budapest, Törökőr utca 2.
— ULYSSYS Kft 10720534-2-41 1024 Budapest, Lövőház utca 39.
— 4iG Nyrt. 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideó u. 8.
— T-Systems Magyarország Zrt. 12928099-2-44 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36
— Grepton Zrt. 12613056-2-42 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.
— Delta Systems Kft. 13978774-2-41 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.
A tájékoztató a 2021.01.01. és 2021.06.01. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM02SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.

Forrás: OJS 2021/S 137-365229 (2021-07-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azonrészére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnekminősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztőikörnyezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhezkapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
Az egyes közbeszerzési részek, valamint az elvégzendő feladatok pontos meghatározását a felhívás II.2.4) pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
1. rész: Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozófejlesztési tanácsadás
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azonrészére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnekminősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztőikörnyezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhezkapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
Az egyes közbeszerzési részek, valamint az elvégzendő feladatok pontos meghatározását a felhívás II.2.4) pontja, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
1. rész: Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozófejlesztési tanácsadás
A beszerzés teljes értéke: 1 171 715 140 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Fax: +36 305636003 📠
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 137-365241
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör:
— Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70–74., 13978774-2-41)
— Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70–74., 24121392-2-41)
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör:
— Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70–74., 13978774-2-41)
— Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70–74., 24121392-2-41)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: — Balatoni Hajózási Zrt
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör:
— Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70–74., 13978774-2-41)
+ még 1
— Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70–74., 24121392-2-41)
A rész elnevezése: Tájékoztató a KM01SWF17 keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről
További információk: — Answare Kft. (1036 Budapest, Lajos u. 74–76., 10900963-2-41)
— Ulyssys Kft (1024 Budapest, Lövőház utca 39., 10720534-2-41)
Rövid leírás: — BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési, Közbeszerzési ZRt.
További információk:
— EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5., 28759999-2-43)
Rövid leírás: — Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat
— Védelmi Beszerzési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
További információk:
— Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt 13284567-2-43
— Unit4 Coda Hungary Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság 1023 Budapest, Lajos utca 28–32. 13550299-2-41
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
MAGYARORSZÁG, az Intézmények székhelyei,…
… telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
… telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
… telephelyei illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
A szerződés odaítélése
Postacím: Róbert Károly krt. 70–74.
A beszerzés teljes értéke: 848 626 400 HUF 💰
Név: Ulyssys Kft.
Postacím: Lajos u. 74–76.
A beszerzés teljes értéke: 25 294 170 HUF 💰
102 680 000 HUF 💰
Postacím: Könyves Kálmán krt. 48–52.
Név: T-Systems MAGYARORSZÁG Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 74 292 570 HUF 💰
Hivatkozás További információk
— Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70–74., 13978774-2-41)
— Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70–74., 24121392-2-41)
+ még 6
— Euro One Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50–52., 10649297-2-44)
— Ulyssys Kft (1024 Budapest, Lövőház utca 39., 10720534-2-41)
— Sonrisa Kft. (1022 Budapest, Bég u. 3–5., 13873222-2-41)
— Answare Kft. (1036 Budapest, Lajos u. 74–76., 10900963-2-41)
— Stratis Kft. (1037 Budapest, Szépvölgyi út 139., 11782454-2-41)
A tájékoztató a 2019.11.06 és 2020.07.23. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
A tájékoztató a 2019.11.06 és 2020.07.23. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
— 4iG Nyrt. (volt Humansoft Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
— Sagemcom MAGYARORSZÁG Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 16/a., 10568723-2-51)
+ még 6
— T-Systems MAGYARORSZÁG Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36, 12928099-2-44)
— Grepton Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48–52., 12613056-2-42)
— Techwave Hungary Zrt. (1138 Budapest XIII. kerület, Dunavirág utca 2-6., 24190239-2-41)
— e-Corvina Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 64–66., 13102212-2-41)
— Unit4 Coda Hungary Kft. (1023 Budapest, Lajos utca 28–32., 13550299-2-41)
— Techwave Hungary Zrt. (1138 Budapest XIII. kerület, Dunavirág utca 2–6., 24190239-2-41)
Forrás: OJS 2021/S 137-365241 (2021-07-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-12-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 782 880 908 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Váci út 37
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-14 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 245-646873
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevő:
- EN-CO Software Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- Symmetria Magyarország Zrt.
- Zalaszám Informatika Kft.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: - Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
+ még 3
- Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.
- Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
További információk: - EN-CO Software Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- Symmetria Magyarország Zrt.
+ még 1
- Zalaszám Informatika Kft.
Rövid leírás: - Magyar Államkincstár
További információk: - NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt.
- ULYSSYS Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft
Rövid leírás: - Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
További információk: - 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
- Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft.
Rövid leírás: - MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- Állami Egészségügyi Ellátó Központ
+ még 4
- Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
- Országos Kórházi Főigazgatóság
- Pillér Informatikai Kft.
További információk: - GREPTON Informatikai Zrt.
- T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
+ még 1
- Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-01 📅
Név: EN-CO Software Zrt.-Zalaszám Kft.-Symmetria Magyarország Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 343 462 000 HUF 💰
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt.-ULYSSYS Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft
Postacím: 2600
Postai város: Vác
A beszerzés teljes értéke: 144 127 445 HUF 💰
Név: 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft.
Postacím: Montevideo u 8.
A beszerzés teljes értéke: 779 196 000 HUF 💰
Név: GREPTON Informatikai Zrt.-T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Könyves Kálmán körút 48-52
A beszerzés teljes értéke: 442 528 963 HUF 💰
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 73 566 500 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
2
1
Hivatkozás További információk
- Zalaszám Kft. 10548873-2-20 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53.
- EN-CO Software Zrt. 28759999-2-43 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5.
+ még 9
- Symmetria Magyarország Zrt. 25798555-2-41 1139 Budapest, Váci út 91.
- NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. 14023059-2-43 1119 Bp., Petzvál József u 56.
- ULYSSYS Kft 10720534-2-41 1024 Budapest, Lövőház utca 39.
- 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 12011069-2-44 1037 Bp., Montevideo u 8.
- Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. 10568723-2-41 1037 Bp., Montevideó u. 16/A
- T-Systems Magyarország Zrt. 12928099-2-44 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36
- Grepton Zrt. 12613056-2-42 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.
- Delta Systems Kft. 13978774-2-41 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.
A tájékoztató a 2021.06.01. és 2021.09.01. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM02SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
A tájékoztató a 2021.06.01. és 2021.09.01. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM02SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postai irányítószám: 1025
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
1025
Forrás: OJS 2021/S 245-646873 (2021-12-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-12-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 445 555 915 HUF 💰
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 245-646922
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör:
- Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
- Intelliport Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: - Paksi Közlekedési Korlátolt Felelősségű Társaság
További információk: - Intelliport Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövid leírás: - IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

- Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
- NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

További információk: - Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 321 960 315 HUF 💰
49 700 000 HUF 💰
Név: GREPTON Informatikai Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 65 545 600 HUF 💰
Név: Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 8 350 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
- Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 13978774-2-41)
- Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 24121392-2-41)
+ még 5
- 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideó u. 8., 12011069-2-41
- GREPTON 1087 Könyves Kálmán körút 48-52. 12613056-2-42
- Care All Kft. 1121 Bp. Törökbálinti út 15. A. ép. fszt. 13284567-2-43
- Care All 1121 Bp. Törökbálinti út 15. A. ép. fszt. 13284567-2-43
A tájékoztató a 2021.06.01. és 2021.09.01. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17. sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.

Forrás: OJS 2021/S 245-646922 (2021-12-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-10-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: KM02SWF17
A beszerzés teljes értéke: 10 773 231 762 HUF 💰
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevő (I. konzorcium):
- Symmetria Magyarország Zrt.
- FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft.
- SDA Informatika Zrt.
- STRATIS Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft.
- EN-CO Software Zrt.
- ZALASZÁM Informatika Kft.
- Virgo Systems Kft.
- S&T Consulting Hungary Kft.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Tájékoztató a KM02SWF17 sz. keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről.
Rövid leírás: - Magyar Nemzeti Levéltár
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 7 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevő (I. konzorcium):
- FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft.
+ még 6
- SDA Informatika Zrt.
- STRATIS Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft.
- EN-CO Software Zrt.
- ZALASZÁM Informatika Kft.
- Virgo Systems Kft.
- S&T Consulting Hungary Kft.
Rövid leírás: - Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő
- Nemzeti Népegészségügyi Központ
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevő (II. konzorcium):
- TIGRA Kft.
+ még 5
- i-Cell Mobilsoft Zrt.
- M & S Zrt.
- NAS Kft.
- RacioNet Zrt.
- SONIC Kft.
Rövid leírás:
- Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevő (III. konzorcium):
- ULYSSYS Kft.
+ még 4
- Sonrisa Kft.
- Training360 Kft.
- ANSWARE Kft.
- NETvisor Zrt.
Rövid leírás: - Diákhitel Központ Zrt.
- Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
+ még 3
- Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 8 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevő (IV. konzorcium):
- 4iG Nyrt.
+ még 3
- WSH Kft.
- Sagemcom Magyarország Kft.
- IMG Solution Zrt.
Rövid leírás: - Állami Vagyonnyilvántartási Korlátolt Felelősségű Társaság
- Egy a Természettel Nonprofit Kft
+ még 2
- Monor Város Önkormányzata
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 11 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.

További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevő (V. konzorcium):
- T-Systems Magyarország Zrt.
+ még 6
- Grepton Zrt.
- Szinva Net Zrt.
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevő (VI. konzorcium):
- Delta Systems Kft.
- EURO ONE Számítástechnikai Zrt.
- KIRULY Kft.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-31 📅
Név: FORNAX ICT Kft.
Postacím: Táltos utca 1.
Név: ZALASZÁM Kft.
Postai város: Budaörs
A beszerzés teljes értéke: 408 948 050 HUF 💰
Postacím: Budaörsi út 64.
Név: M & S Zrt.
Postacím: Pannónia u. 17/a. a. ép. fszt.4.
Hauszmann Alajos u. 3/A
Bég utca 3-5. 1. em. 108.
Budafoki út 56. A. ép. III. em.
Név: ANSWARE Kft.
Postacím: Lajos utca 74-76.
Petzvál József u. 56.
A beszerzés teljes értéke: 454 390 545 HUF 💰
Postacím: Montevideo utca 16/A
Lajos utca 26.
A beszerzés teljes értéke: 8 809 583 690 HUF 💰
Postacím: Könyves Kálmán körút 36.
Erenyő utca 1.
A beszerzés teljes értéke: 806 591 977 HUF 💰
Postacím: Róbert Károly körút 70-74.
Újvilág utca 50-52.
Név: KIRULY Kft.
A beszerzés teljes értéke: 208 531 500 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: központi beszerző szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Gerenday Zsuzsanna
Hivatkozás További információk
FORNAX ICT Kft.) 14161177-2-43
ZALASZÁM Kft. 10548873-2-20
+ még 40
Symmetria Magyarország Zrt. 25798555-2-41 1139 Budapest, Váci út 91.
FORNAX ICT Kft.) 14161177-2-43 1123 Budapest, Táltos utca 1.
SDA Informatika Zrt. 11684057-2-43 1111 Budapest, Budafoki út 59.
STRATIS Kft. 11782454-2-41 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.
EN-CO Software Zrt. 28759999-2-43 1118 Budapest, Schweidel utca 5.
ZALASZÁM Kft. 10548873-2-20 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53.
Virgo Systems Kft. 12497278-2-42 1074 Budapest, Dohány utca 12.
S&T Consulting Hungary Kft. 11779177-2-44 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.
2 rész:
TIGRA Kft. 12218778-2-43
i-Cell Mobilsoft Zrt. 24132402-2-44 1143
M & S Zrt. 14409471-2-41
TIGRA Kft. 12218778-2-43 1118 Budapest, Budaörsi út 64.
i-Cell Mobilsoft Zrt. 24132402-2-44 1143 Budapest, Hungária köz 5.
M & S Zrt. 14409471-2-41 1136 Budapest, Pannónia u. 17/a. a. ép. fszt.4.
NAS Kft. 10773305-2-42 1165 Budapest, Bökényföldi út 32.
RacioNet Zrt. 13846606-2-43 1117 Budapest, Hauszmann Alajos u. 3/A
SONIC Kft. 14364521-2-41 1139 Budapest, Fáy utca 20.
3 rész:
ULYSSYS Kft. 10720534-2-41
ANSWARE Kft. 10900963-2-41
ULYSSYS Kft. 10720534-2-41 1024 Budapest, Lövőház utca 39.
Sonrisa Kft. 13873222-2-41 1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108.
Training360 Kft. 23150041-2-43 1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III. em.
ANSWARE Kft. 10900963-2-41 1036 Budapest, Lajos utca 74-76.
NETvisor Zrt. 14023059-2-43 1119 Budapest, Petzvál József u. 56.
4 rész:
4iG Nyrt. 12011069-2-44
Sagemcom Magyarország Kft. 10568723-2-41
IMG Solution Zrt. 28771315-2-41
4iG Nyrt. 12011069-2-44 1037 Budapest, Montevideo u 8.
WSH Kft. 12048898-2-43 1117 Budapest, Budafoki út 97.
Sagemcom Magyarország Kft. 10568723-2-41 1037 Budapest, Montevideo utca 16/A
IMG Solution Zrt. 28771315-2-41 1023 Budapest, Lajos utca 26.
Karakterkorlátozás miatt folytatás a Vl.4.3) pontban.
Kapcsolattartó:
Gerenday Zsuzsanna
gerenday.zsuzsanna@dkuzrt.hu
+36 30 342 3228
A tájékoztató a 2021.01.01. és 2021.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM02SWF17 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
A tájékoztató a 2021.01.01. és 2021.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM02SWF17 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: VI.3. pont folytatása karakterkorlátozás miatt:
5 rész:
+ még 13
T-Systems Magyarország Zrt. 12928099-2-44
Grepton Zrt. 12613056-2-42
Szinva Net Zrt. 24962106-2-05
T-Systems Magyarország Zrt. 12928099-2-44 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.
Grepton Zrt. 12613056-2-42 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.
Szinva Net Zrt. 24962106-2-05 3518 Miskolc, Erenyő utca 1.
6 rész:
Delta Systems Kft. 13978774-2-41
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. 10649297-2-44
KIRULY Kft. 12560264-2-09
Delta Systems Kft. 13978774-2-41 1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. 10649297-2-44 1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.
KIRULY Kft. 12560264-2-09 4034 Debrecen, Vágóhíd utca 2. 8. ép. 2. em.
Forrás: OJS 2022/S 197-560242 (2022-10-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-10-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: KM01SWF17
A beszerzés teljes értéke: 1 911 032 605 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-10 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 199-565418
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
- Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
- Intelliport Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
- EURO ONE Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- Noispot Innovations Korlátolt Felelősségű Társaság

A rész elnevezése: Tájékoztató a KM01SWF17 sz. keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről.
Rövid leírás: - Balatoni Hajózási Zrt.
További információk: - EURO ONE Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- Noispot Innovations Korlátolt Felelősségű Társaság
Rövid leírás: - Budapest Főváros Kormányhivatala
- Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
További információk:
- ULYSSYS Számitástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
- Sonrisa Informatikai Kft.
+ még 3
- Training360 Korlátolt Felelősségű Társaság
- ANSWARE Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság
Rövid leírás: Ajánlatkérő szervezet(ek):
- BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési, Közbeszerzési ZRt.
További információk: - Virgo Systems Informatikai Kft.
- S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs & Technológiaátadási Kft.
Rövid leírás: - Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat
További információk: - WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- Sagemcom Magyarország Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság
+ még 3
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör(V. konzorcium):
- Grepton Informatikai Zrt.
- Szinva Net Informatikai Zrt.
Rövid leírás: -NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
- Védelmi Beszerzési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör(VI. konzorcium):
- Care All Ker. és Szolgáltató Kft.
+ még 5
- rEVOLUTION SOFTWARE Ker. Kft.
- Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt.
- e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft.
- MLR Tech Üzemeltetési és Szolgáltató Kft.
- UNIT4 CODA Hungary Informatikai Kft.
A szerződés odaítélése
Név: EURO ONE Számítástechnikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Intelliport Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Róbert Károly körút 70-74
Név: Noispot Innovations Korlátolt Felelősségű Társaság 6722 Szeged,
Postacím: Boldogasszony sugárút 21. 1. em.
A beszerzés teljes értéke: 1 198 340 915 HUF 💰
Név: Answare Informatikai Szolgáltató Kft.
Sonrisa Informatikai Kft.
Training360 Korlátolt Felelősségű Társaság
ULYSSYS Számitástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság
Postacím: Petzvál J. u. 56.
A beszerzés teljes értéke: 84 243 720 HUF 💰
Név: EN-CO Software Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Symmetria Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Korlátolt Felelősségű Társaság
SDA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1111 Budapest,
STRATIS Vezetői és Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
ZALASZÁM Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság
Virgo Systems Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs & Technológiaátadási Korlátolt Felelősségű Társaság
4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft.
Sagemcom Magyarország Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Montevideo utca 16/A.
A beszerzés teljes értéke: 295 230 370 HUF 💰
Név: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Szinva Net Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
A beszerzés teljes értéke: 143 491 600 HUF 💰
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság1023 Budapest
Postacím: II. kerület Lajos u. 26.
Név: rEVOLUTION SOFTWARE Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Váci út 76. 7. em.
Név: Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em.
Név: e-Corvina Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Róbert Károly körút 64-66.
Név: MLR Tech Üzemeltetési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Torockó utca 32.
Postai irányítószám: 1202
Név: UNIT4 CODA Hungary Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
A beszerzés teljes értéke: 87 046 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
Intelliport Systems Kft. 24121392-2-41
Noispot Innovations Kft. 24148744-2-06
+ még 37
Delta Systems Kft. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 13978774-2-41
Intelliport Systems Kft. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 24121392-2-41
EURO ONE Számítástechnikai Zrt. 1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.,10649297-2-44
Answare Informatikai Szolgáltató Kft., 1036 Budapest, Lajos utca 74-76. 10900963-2-41
Sonrisa Informatikai Kft., 1022 Budapest, Bég utca 3-5. I.108., 13873222-2-41
Training360 Kft., 1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III. em., 23150041-2-43
ULYSSYS Számitástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft., 1024 Budapest, Lövőház utca 39. 10720534-2-41
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. 1119 Budapest, Petzvál J. u. 56. 14023059-2-43
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. 14161177-2-43
STRATIS Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. 11782454-2-41
ZALASZÁM Informatika Kft. 10548873-2-20
Virgo Systems Informatikai Kft. 12497278-2-42
EN-CO Software Zrt. 1118 Budapest XI. ker. Schweidel utca 5. 28759999-2-43
Symmetria Magyarország Zrt. 1139 Budapest, Váci út 91. 25798555-2-41
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. 1123 Budapest, Táltos utca 1.
14161177-2-43
SDA Informatika Zrt. 1111 Budapest, Budafoki út 59. 11684057-2-43
STRATIS Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. 1037 Budapest, Szépvölgyi út 139.
11782454-2-41
ZALASZÁM Informatika Kft. 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53. 10548873-2-20
Virgo Systems Informatikai Kft. 1074 Budapest, Dohány utca 12. 12497278-2-42
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. 12048898-2-43
Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. 10568723-2-41
4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 1037 Budapest Montevideo u. 8. 12011069-2-44
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. 1117 Budapest Budafoki út 97.
12048898-2-43
Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. 1037 Budapest, Montevideo utca 16/A.
10568723-2-41
+36 303423228
A tájékoztató a 2021.01.01. és 2021.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
A tájékoztató a 2021.01.01. és 2021.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: GREPTON Informatikai Zrt. 12613056-2-42
Szinva Net Informatikai Zrt. 24962106-2-05
+ még 17
GREPTON Informatikai Zrt. 1087 Budapest Könyves Kálmán krt. 48-52. 12613056-2-42
T-Systems Magyarország Zrt. 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36. 12928099-2-44
Szinva Net Informatikai Zrt. 3518 Miskolc, Erenyő utca 1. 24962106-2-05
Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 13284567-2-43
IMG Solution Zrt. 28771315-2-44
rEVOLUTION SOFTWARE Kereskedelmi Kft. 10770319-2-41
Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. 24190239-2-41
e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft. 13102212-2-41
MLR Tech Üzemeltetési és Szolgáltató Kft. 14620577-2-43
UNIT4 CODA Hungary Informatikai Kft. 13550299-2-41
Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 13284567-2-43 1121 Budapest Törökbálinti út 15. A. ép. fszt.
IMG Solution Zrt. 28771315-2-44 1023 Budapest II. kerület Lajos u. 26.
rEVOLUTION SOFTWARE Kereskedelmi Kft. 10770319-2-41 1133 Budapest, Váci út 76. 7. em.
Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. 24190239-2-41 1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em.
e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft. 13102212-2-41 1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66.
MLR Tech Üzemeltetési és Szolgáltató Kft. 14620577-2-43 1202 Budapest, Torockó utca 32.
UNIT4 CODA Hungary Informatikai Kft. 13550299-2-41 1023 Budapest, Lajos utca 28-32.
Forrás: OJS 2022/S 199-565418 (2022-10-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-02-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azonrészére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnek minősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztőikörnyezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhezkapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
1. Keretmegállpodás (KM01SWF17): Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozófejlesztési tanácsadás
2. Keretmegállapodás (KM02SWF17): Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alapú fejlesztői környezethez kapcsolódó, vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás

A beszerzés teljes értéke: 332 577 180 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-06 📅
Közzététel dátuma: 2023-02-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 030-087924
HL-S szám: 30
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
- 4iG Nyrt. 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideó u. 8.
- 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideo u. 8.
- 4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.) 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideo u. 8.
- WSH Kft. 12048898-2-43 1117 Budapest, Budafoki út 97.
folytatás a II.2.11-es pontban
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
- 4iG Nyrt. 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideó u. 8.
- 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideo u. 8.
- 4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.) 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideo u. 8.
- WSH Kft. 12048898-2-43 1117 Budapest, Budafoki út 97.
folytatás a II.2.11-es pontban
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azonrészére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnek minősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztőikörnyezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhezkapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
Szolgáltatási keretmegállapodás a 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó intézmények azonrészére, akik a mindenkor hatályos Éves Fejlesztési Keretekben nevesített és támogatást nyert szervezetnek minősülnek, Microsoft .NET vagy Oracle Java keretrendszer alapú, vagy más nyílt forráskódú fejlesztőikörnyezetben, továbbá Microsoft vagy egyéb Business Intelligence alapú alkalmazás rendszerekhezkapcsolódó szoftverfejlesztési projektek során szükségessé váló fejlesztési tanácsadásra.
1. Keretmegállpodás (KM01SWF17): Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozófejlesztési tanácsadás
+ még 2
2. Keretmegállapodás (KM02SWF17): Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alapú fejlesztői környezethez kapcsolódó, vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás
2. Keretmegállapodás (KM02SWF17): Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alapú fejlesztői környezethez kapcsolódó, vagy egyéb más nyílt forráskódú fejlesztési tanácsadás
Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF)
A lehetőségek leírása: Terjedelmi korlát miatt a II.2.14) pont tartalma
Nyertes ajánlattevő (III. konzorcium)
+ még 8
-Symmetria Magyarország Zrt. (1139 Budapest, Váci út 91., 25798555-2-41)
-Virgo Systems Kft. (1074 Budapest, Dohány utca 12., 12497278-2-42)
-Zalaszám Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53., 10548873-2-20)
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5., 28759999-2-43)
-STRATIS Kft. (1037 Budapest, Szépvölgyi út 139., 11782454-2-41)
-SDA Informatika Zrt. (1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59., 11684057-2-43)
-Fornax ICT Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1., 14161177-2-43)
Rövid leírás: Állami Egészségügyi Ellátó Központ
Igazságügyi Minisztérium
A lehetőségek leírása: Nyertes ajánlattevő (IV. konzorcium)
- 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideó u. 8., 12011069-2-41)
+ még 5
- 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
- 4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
- WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898-2-43)
- Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 16/a., 10568723-2-51)
- IMG Solution Kft. (1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26., 14894262-2-41)
Rövid leírás: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
A lehetőségek leírása: - Sagemcom Magyarország Kft. 10568723-2-51 1037 Budapest, Montevideo utca 16/a.
- IMG Solution Kft 14894262-2-41 1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26.
További információk: - 4iG Nyrt. 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideó u. 8.
- 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideo u. 8.
+ még 3
- 4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.) 12011069-2-41 1037 Budapest, Montevideo u. 8.
- WSH Kft. 12048898-2-43 1117 Budapest, Budafoki út 97.
folytatás a II.2.11-es pontban
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-31 📅
Név: Symmetria Magyarország Zrt.-S&T Consulting Hungary Kft.-Virgo Systems Kft.-Zalaszám Kft.-EN-CO Software Zrt.-STRATIS Kft.- SDA Informatika Zrt.-Fornax ICT Kft.
Postacím: Váci út 91
A beszerzés teljes értéke: 12 600 000 HUF 💰
Név: 4iG Nyrt.-WSH Kft.-Sagemcom Magyarország Kft.-IMG Solution Kft.
A beszerzés teljes értéke: 155 117 200 HUF 💰
164 859 980 HUF 💰
Hivatkozás További információk
A KM01SWF17 számú keretmegállapodásra vonatkozóan
- EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág u. 50-52., 10649297-2-44)
- ULYSSYS Kft (1024 Budapest, Lövőház utca 39., 10720534-2-41)
- Sonrisa Kft. (1022 Budapest, Bég u. 3-5., 13873222-2-41)
- Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56., 23150041-2-43)
- Answare Kft. (1036 Budapest, Lajos u. 74-76., 10900963-2-41)
- NETvisor Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 56., 14023059-2-43)
- Symmetria Magyarország Zrt. (1139 Budapest, Váci út 91., 25798555-2-41)
- Virgo Systems Kft. (1074 Budapest, Dohány utca 12., 12497278-2-42)
- Zalaszám Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53., 10548873-2-20)
- EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5., 28759999-2-43)
- STRATIS Kft. (1037 Budapest, Szépvölgyi út 139., 11782454-2-41)
- SDA Informatika Zrt. (1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59., 11684057-2-43)
- Fornax ICT Kft. (1123 Budapest, Táltos u. 1., 14161177-2-43)
- 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideó u. 8., 12011069-2-41)
- 4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
- 4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
- WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898-2-43)
- Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 16/a., 10568723-2-51)
- IMG Solution Kft. (1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26., 14894262-2-41)
A tájékoztató a 2022.01.01 és 2022.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17 sz. és KM02SWF17 sz. keretmegállapodásokra vonatkozóan.
A tájékoztató a 2022.01.01 és 2022.12.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a KM01SWF17 sz. és KM02SWF17 sz. keretmegállapodásokra vonatkozóan.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: -4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideó u. 8., 12011069-2-41)
-4iG Nyrt. (volt HUMANsoft Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
+ még 20
-4ig Nyrt (volt Axis Rendszerház Kft.) (1037 Budapest, Montevideo u. 8., 12011069-2-41)
-WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898-2-43)
-Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 16/a., 10568723-2-51)
-IMG Solution Kft. (1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26., 14894262-2-41)
-T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36, 12928099-2-44)
-Grepton Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52., 12613056-2-42)
-Szinva Net Zrt. (3518 Miskolc, Erenyő u. 1., 24962106-2-05)
A KM02SWF17 keretmegállapodás vonatkozásában:
1 rész:
- Zalaszám Kft. 10548873-2-20 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53.
- EN-CO Software Zrt. 28759999-2-43 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5.
- Symmetria Magyarország Zrt. 25798555-2-41 1139 Budapest, Váci út 91.
3. rész
- NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. 14023059-2-43 1119 Bp., Petzvál József u 56.
- ULYSSYS Kft 10720534-2-41 1024 Budapest, Lövőház utca 39.
- 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 12011069-2-44 1037 Bp., Montevideo u 8.
- Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. 10568723-2-41 1037 Bp., Montevideó u. 16/A
- T-Systems Magyarország Zrt. 12928099-2-44 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36
- Grepton Zrt. 12613056-2-42 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52.
- Delta Systems Kft. 13978774-2-41 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.
Forrás: OJS 2023/S 030-087924 (2023-02-06)