Adásvételi keretszerződés jármű forgalmi engedélyének érvényesítéséhez szükséges jelzőcsík (továbbiakban: címke) beszerzésére

Nemzeti Közlekedési Hatóság

Adásvételi keretszerződés jármű forgalmi engedélyének érvényesítéséhez szükséges jelzőcsík (továbbiakban: címke) beszerzésére.
Nyertes ajánlattevő feladata jármű biztonsági okmányra érvényesítés céljából elhelyezett, sérülésmentesen el nem távolítható, szendvics-szerkezetű biztonsági címke gyártása és szállítása a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 76-77. §-a és a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet alapján 22 rész szerint az adott részekben megjelölt Ajánlatkérők részére, amelyek nevében a Hatóság a közbeszerzési eljárást lefolytatja.
Az ár egyedüli értékelési szpont, mert a címke minőségi, méretbeli követelményei jogszabályok alapján olyan mértékben meghatározottak, hogy bármely megfogalmazható minőségi jellemző nem előnyként, hanem elvárt feltételként határozható csak meg.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2016-12-05. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2016-11-16.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2016-11-16 Ajánlati felhívás
2017-05-09 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2016-11-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Biztonsági nyomtatvány
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés jármű forgalmi engedélyének érvényesítéséhez szükséges jelzőcsík (továbbiakban: címke) beszerzésére. Nyertes ajánlattevő feladata jármű biztonsági okmányra érvényesítés céljából elhelyezett, sérülésmentesen el nem távolítható, szendvics-szerkezetű biztonsági címke gyártása és szállítása a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 76-77. §-a és a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet alapján 22 rész szerint az adott részekben megjelölt Ajánlatkérők részére, amelyek nevében a Hatóság a közbeszerzési eljárást lefolytatja. Az ár egyedüli értékelési szpont, mert a címke minőségi, méretbeli követelményei jogszabályok alapján olyan mértékben meghatározottak, hogy bármely megfogalmazható minőségi jellemző nem előnyként, hanem elvárt feltételként határozható csak meg.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Biztonsági nyomtatvány 📦
További CPV-kód: Biztonsági nyomtatvány 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Békés 🏙️
Bács-Kiskun 🏙️
Baranya 🏙️
Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
hu101 🏙️
Csongrád 🏙️
Fejér 🏙️
Győr-Moson-Sopron 🏙️
Hajdú-Bihar 🏙️
Heves 🏙️
Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Komárom-Esztergom 🏙️
Nógrád 🏙️
hu102 🏙️
Somogy 🏙️
Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
Tolna 🏙️
Vas 🏙️
Veszprém 🏙️
Zala 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Közlekedési Hatóság
Postacím: Teréz krt. 62.
Postai irányítószám: 1066
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nkh.gov.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nkh.gov.hu 📧
Telefon: +36 202306506 📞
Fax: +36 13731485 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.juratio.hu/kozbeszerzesi-eljarasok 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-11-16 📅
Benyújtási határidő: 2016-12-05 📅
Közzététel dátuma: 2016-11-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 223-406112
HL-S szám: 223
További információk
A Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdése szerint.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés jármű forgalmi engedélyének érvényesítéséhez szükséges jelzőcsík (továbbiakban: címke) beszerzésére.
Nyertes ajánlattevő feladata jármű biztonsági okmányra érvényesítés céljából elhelyezett, sérülésmentesen el nem távolítható, szendvics-szerkezetű biztonsági címke gyártása és szállítása a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 76-77. §-a és a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet alapján 22 rész szerint az adott részekben megjelölt Ajánlatkérők részére, amelyek nevében a Hatóság a közbeszerzési eljárást lefolytatja.
Többet mutasson
Az ár egyedüli értékelési szpont, mert a címke minőségi, méretbeli követelményei jogszabályok alapján olyan mértékben meghatározottak, hogy bármely megfogalmazható minőségi jellemző nem előnyként, hanem elvárt feltételként határozható csak meg.
Becsült összérték: 1 HUF 💰
A rész elnevezése: Adásvételi keretszerződés jármű forgalmi engedélyének érvényesítéséhez szükséges jelzőcsík (továbbiakban: címke) beszerzésére.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Nyertes ajánlattevő feladata jármű biztonsági okmányra érvényesítés céljából elhelyezett, sérülésmentesen el nem távolítható, szendvics-szerkezetű biztonsági címke gyártása és szállítása a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 76-77. §-a és a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet alapján az alábbi részek szerint és Ajánlatkérők részére, amelyek nevében a Hatóság a közbeszerzési eljárást lefolytatja.
Többet mutasson
Ajánlatkérő feltételes közbeszerzési eljárást folytat le, ennek alapján a Kbt. 53.§ (5) bekezdése szerint az ajánlatkérő az eljárást akkor is eredménytelenné nyilváníthatja, ha az alábbiakban meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi határidőt követően bekövetkezik.
Többet mutasson
Amennyiben jelen közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő keretszerződés alapján teljesítendő műszaki tartalom szerinti forgalmi engedély érvényesítéséhez szükséges címke helyett más módon kerül jogszabályban szabályozásra a forgalmi engedély érvényesítése, amelynek alapján a megajánlott címkével nem teljesíthető a szerződés és az ezen körülményekről rendelkező új jogszabály hatályba lép, úgy jelen közbeszerzési eljárás alapján létrejövő keretszerződés teljesítésére nem lenne képes és ezen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.
Többet mutasson
A fentiek alapján a Kbt. 131.§ (9) bekezdésére tekintettel az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel szemben mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól, amennyiben a fent meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezés megküldését követően áll be, ugyanis emiatt a szerződés megkötésére vagy teljesítésére nem lenne képes, illetve ezen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.
Többet mutasson
1.rész: Békés Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 7 419 800 HUF – 30 % keretösszeg értékéig
A fenti nettó értékben értendő keretösszeg semmilyen minimális lehívási kötelezettséget nem jelent, nyertes ajánlattevőként szerződő fél semmilyen jogcímen nem érvényesíthet igényt Ajánlatkérővel szemben abban az esetben, ha a jelen közbeszerzési eljárás alapján létrejövő keretszerződésben meghatározott értékben nem kerül sor megrendelésre.
Többet mutasson
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Alkr.) 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a megnevezett termékekkel egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő a Korm. r. 46.§ (4) bekezdésében foglaltak szerint.
Többet mutasson
A biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI.14.) Korm. rendelet előírásai alapján az ajánlat érvényességének feltétele, hogy az ajánlattevő teljesítse az „A” okmányvédelmi kategóriába sorolt okmányok előállításához szükséges műszaki és biztonsági követelményeket. A megfelelést ajánlattevőnek hitelt érdemlően igazolnia kell az ajánlatban, amelynek igazolásul Ajánlattevő elfogadja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete/ Magyar Nemzeti Bank által az egyes értékpapírok előállításának, kezelésének és fizikai megsemmisítésének biztonsági szabályairól szóló 98/1995. (VIII. 24.) Korm. rend. vonatkozó rendelkezései szerint kiadott engedélyét is. Érvénytelen az ajánlat amennyiben ajánlattevő nem rendelkezik ilyen igazolással.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek az ajánlat részeként csatolnia kell a jogosult hatóság által értékpapírok előállítására kiadott engedély egyszerű másolati példányát.
Becsült érték héa nélkül: 7 419 800 HUF 💰
Időtartam: 12 hónap
A rész száma: 2
Rövid leírás:
2.rész: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 19 846 700 HUF – 30 % keretösszeg értékéig
Becsült érték héa nélkül: 19 846 700 HUF 💰
A rész száma: 3
Rövid leírás:
3.rész: Baranya Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 9 775 000 HUF – 30 % keretösszeg értékéig
Becsült érték héa nélkül: 9 775 000 HUF 💰
A rész száma: 4
Rövid leírás:
4.rész: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 10 861 060 HUF – 30 % keretösszeg értékéig
Becsült érték héa nélkül: 10 861 060 HUF 💰
A rész száma: 5
Rövid leírás:
5.rész: Budapest Főváros Kormányhivatala részére címke szállítása legfeljebb 32 200 000 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 32 200 000 HUF 💰
A rész száma: 6
Rövid leírás:
6.rész: Csongrád Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 15 295 000 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 15 295 000 HUF 💰
A rész száma: 7
Rövid leírás:
7.rész: Fejér Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 24 150 000 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 24 150 000 HUF 💰
A rész száma: 8
Rövid leírás:
8.rész: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 13 980 550 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 13 980 550 HUF 💰
A rész száma: 9
Rövid leírás:
9.rész: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 17 521 860 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 17 521 860 HUF 💰
A rész száma: 10
Rövid leírás:
10.rész: Heves Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 8 719 300 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 8 719 300 HUF 💰
A rész száma: 11
Rövid leírás:
11.rész: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 7 646 005 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 7 646 005 HUF 💰
A rész száma: 12
Rövid leírás:
12.rész: Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala részére címke szállítása legfeljebb 3 450 000 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 3 450 000 HUF 💰
A rész száma: 13
Rövid leírás:
13.rész: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 12 116 400 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 12 116 400 HUF 💰
A rész száma: 14
Rövid leírás:
14.rész: Nemzeti Közlekedési Hatóság részére címke szállítása legfeljebb 69 000 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 69 000 HUF 💰
A rész száma: 15
Rövid leírás:
15.rész: Nógrád Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 6 200 800 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 6 200 800 HUF 💰
A rész száma: 16
Rövid leírás:
16.rész: Pest Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 74 462 500 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 74 462 500 HUF 💰
A rész száma: 17
Rövid leírás:
17.rész: Somogy Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 8 280 000 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 8 280 000 HUF 💰
A rész száma: 18
Rövid leírás:
18.rész: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 13 800 000 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 13 800 000 HUF 💰
A rész száma: 19
Rövid leírás:
19.rész: Tolna Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 12 696 000 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 12 696 000 HUF 💰
A rész száma: 20
Rövid leírás:
20.rész: Vas Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 11 033 100 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 11 033 100 HUF 💰
A rész száma: 21
Rövid leírás:
21.rész: Veszprém Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 8 972 300 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 8 972 300 HUF 💰
A rész száma: 22
Rövid leírás:
22.rész: Zala Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 6 900 000 HUF – 30 % keretösszeg értékéig.
Becsült érték héa nélkül: 6 900 000 HUF 💰
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
5600 Békéscsaba, Szarvasi út 107.
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/a.
Baranya Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
7630 Pécs, Hengermalom utca 2.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
3527 Miskolc, József A. út 20.
Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Felügyelőség.
1033 Budapest, Mozaik u. 5.
Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
6728 Szeged, Kereskedő köz 3-5.
Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
8000 Székesfehérvár, Sárkeresztúri út 12.
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
9028 Győr, Tatai út 3.
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
4025 Debrecen, Széchenyi utca 46/b. A ép.
Heves Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
3300 Eger, Kossuth L. u. 26.
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
5000 Szolnok, Indóház u. 8.
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 1094 Budapest, Balázs Béla utca 35.
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
2800 Tatabánya, Táncsics M.u. 1/d.
Nemzeti Közlekedési Hatóság.
1086 Budapest, Baross utca 76.
Nógrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
3100 Salgótarján, Karancs út 54.
Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
1141 Budapest, Komócsy utca 17-19.
Somogy Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
7400, Kaposvár, Vásártér u. 2.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
4400 Nyíregyháza, Hatzel tér 10.
Tolna Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
7100 Szekszárd, Kiskorzó tér 3.
Vas Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
9700 Szombathely, Wesselényi utca 7.
Veszprém Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
8200 Veszprém, Kistó utca 1.
Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség.
8900 Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 101/A.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§(1) bekezdésének a)-p) pontjaiban, továbbá (2) bekezdésének a) – b) pontjaiban felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll. A 62. § (1) bekezdés b) és f) pont kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére Ajánlatkérő nem zárja ki a gazdasági szereplőt, amennyiben a Közb Hat a 188.§(4) bekezdése szerinti – vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188.§(5) bekezdése szerinti – jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.
Többet mutasson
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok hatálya alá tartozik, illetve akinek a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Igazolási mód:
— A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm. r. (Alkr.) 8.§ és 10 – 16.§ szerint kell igazolnia.
A Közb Hat a 188.§(4) bekezdése szerinti – vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188.§(5) bekezdése szerinti – jogerős határozatát – amely kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát – a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal (EEKD) egyidejűleg köteles benyújtani.
Többet mutasson
Nem szükséges igazolás benyújtása, ha az ajánlatkérő az EU bármely tagállamában működő, ingyenes elektronikus adatbázisba belépve közvetlenül hozzájuthat az igazoláshoz vagy egyéb releváns információhoz. Nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítása csatolandó. A magyarországi nyilvántartások közül a hatósági nyilvántartások, valamint a külön jogszabályban nevesített nyilvántartások tekintendőek az igazolás benyújtásának kiváltására alkalmas nyilvántartásnak.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását az Alkr.1.§(1) bekezdése értelmében az ajánlat benyújtásakor az Alkr. II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a fenti kizár okok hatálya alá. Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 67.§(1) bekezdés szerinti nyilatkozatot.
Többet mutasson
Csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a fent megjelölt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, ha nem releváns akkor is.
A kizáró okokra és az alkalmassági köv-ekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Nyilatkozat szükséges arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek. Ha nem jegyzik, akkor a Pmtv.3.§r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3.§r) pont ra)-rb) vagy rc)-rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Többet mutasson
Nyilatkozat szükséges arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt.62.§(1) bekezdés k)pontkc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn;
Többet mutasson
Az ajánlati felhívás közzétételét követő keltű igazolások és nyilatkozatok szükségesek. Irányadó a Hatóság vonatkozó útmutatója is.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. Az Alkr. 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevőnek csatolni szükséges valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, nyilatkozatát – attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak – az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— a vezetett számla pénzforgalmi jelzőszáma,
— a számlavezetés kezdete (mióta vezeti az adott számlát),
— volt-e a számláján 15 napot meghaladó sorbaállítás (2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25.) ajánlati felhívás feladását megelőző egy évben (12 hónapban).
P/2. Az Alkr. 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevőnek csatolnia kell saját vagy jogelődje – az ajánlati felhívás feladását közvetlenül megelőző 3 (három) lezárt üzleti év – számviteli jogszabályok szerinti beszámolója eredmény-kimutatást tartalmazó részének egyszerű másolatát (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét), amennyiben a beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi (a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges).
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
A gazdasági szereplőkre kizárólag egyenként vonatkoztatható alkalmassági követelmény esetében elegendő, ha annak a gazdasági szereplők közül legalább egy teljes körűen megfelel.
Ha az ajánlattevő a P.1., pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók a Kbt. 65. § (6) – (8) bekezdéseiben foglaltak, továbbá az Alkr. 2-7.§-ában foglaltak.
A Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban ajánlattevő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni.
Többet mutasson
Ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani.
Többet mutasson
Ha az elbírálás során az Ajánlatkérőnek kétsége merül fel a nyilatkozat valóságtartalmával kapcsolatban, a Kbt. 69. § (7) megfelelően előírhatja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) szerinti igazolás benyújtását.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
A dokumentumok a Kbt. 47. § (2)szerint egyszerű másolatban nyújtandók be.
Az ajánlatban esetlegesen EUR-ban vagy más devizában előforduló összegeket ajánlatkérő a referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által közzétett HUF/EUR vagy HUF/egyéb deviz.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Az ajánlattevő alkalmatlan valamennyi rész tekintetében, amennyiben valamelyik számlavezető pénzügyi intézménytől származó nyilatkozata alapján számláján a ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított egy évben (12 hónapban) 15 napot meghaladó sorbaállítás (2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25.) volt.
Többet mutasson
Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő (közös ajánlattevő) és adott esetben az ezen alkalmassági követelmény tekintetében az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, hogy a cégkivonatban feltüntetett és egyéb – a benyújtott pénzintézeti nyilatkozatok szerinti – számlákon kívül más számlával nem rendelkezik, vagy adott esetben a cégkivonatban szereplő számlája megszűnt (feltüntetve a számlaszámot, a számlavezető pénzügyi intézményt, megszűnés dátumát), és valamennyi pénzforgalmi számlájára vonatkozóan becsatolta az ajánlattételi felhívás P/1. pontjában a pénzügyi alkalmasság igazolására előírt tartalommal bíró banki nyilatkozatot.
Többet mutasson
P/2 Az ajánlattevő (közös ajánlattevők) alkalmatlan valamennyi rész tekintetében, amennyiben a saját vagy jogelődjének számviteli jogszabályok szerinti beszámolói alapján az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó három lezárt üzleti év mérleg szerinti eredménye egy évnél több évben negatív volt.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő a fentebb megkövetelt irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését – ide értve az újonnan piacra lépő szervezeteket is – , az, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (az adott rész esetében az adott sorszámú tétel vagy tételek tárgyát képező termék szállítása)származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó (a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet 2. számú mellékletének 1. pontja szerinti „A” védelmi kategóriának megfelelő biztonsági okmányra érvényesítés céljából elhelyezett biztonsági címke gyártása és szállítása) általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele eléri a(z):
Többet mutasson
1.rész esetében a 6 419 800 HUF értéket.
2.rész esetében a 17 846 700 HUF értéket.
3.rész esetében a 7 775 000 HUF értéket.
4.rész esetében a 8 861 060 HUF értéket.
5.rész esetében a 28 200 000 HUF értéket.
6.rész esetében a 12 295 000 HUF értéket.
7.rész esetében a 22 150 000 HUF értéket.
8.rész esetében a 11 980 550 HUF értéket.
9.rész esetében a 15 521 860 HUF értéket.
10.rész esetében a 6 719 300 HUF értéket.
11.rész esetében az 5 646 005 HUF értéket.
12.rész esetében a 2 450 000 HUF értéket.
13.rész esetében a 10 116 400 HUF értéket.
14.rész esetében a 60 000 HUF értéket.
15.rész esetében a 4 200 800 HUF értéket.
16.rész esetében a 70 462 500 HUF értéket.
17.rész esetében a 6 280 000 HUF értéket.
18.rész esetében a 11 800 000 HUF értéket.
19.rész esetében a 10 696 000 HUF értéket.
20.rész esetében a 10 033 100 HUF értéket.
21.rész esetében a 7 972 300 HUF értéket.
22.rész esetében a 4 900 000 HUF értéket.
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. Az Alkr. 21. § (1) bekezdés h) pontja alapján az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) csatolnia kell a megajánlott termék tekintetében részenként 3 db termékmintát. Amennyiben ajánlattevő több részben tesz ajánlatot, úgy elegendő egy 3 db-os mintát csatolni.
Többet mutasson
M/2. Az Alkr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlatban csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három év során teljesített legjelentősebb, részenként a közbeszerzés tárgyával megegyező tárgyú termék(ek) (a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet 2. számú mellékletének 1. pontja szerinti „A” védelmi kategóriának megfelelő biztonsági okmányra érvényesítés céljából elhelyezett biztonsági címke gyártása és szállítása) szállításainak ismertetését. Az ismertetésnek (ismertetéseknek) tartalmaznia kell legalább:
Többet mutasson
— a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét
— referenciát adó személy nevét, telefonszámát
— a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő év, hó, nap szerint),
— a szállítás tárgyát (olyan részletezettséggel, amelyből megállapítható az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés részenként)
— a nettó ellenszolgáltatás összegét
— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az Alkr.22.§ (1) bekezdés a) és b) pontja irányadó.
A minősített ajánlattevők a Kbt. 24. § (1) bekezdése szerint járhatnak el.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók a Kbt. 65. § (6)-(8) bekezdésében foglaltak, továbbá az Alkr.2-7. §-ában foglaltak.
M/3. Az Alkr. 21. § (1) b) pont alapján Ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezése szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Az ajánlat részeként csatolni szükséges
— ajánlattevő nyilatkozatát, hogy nyertessége esetén az általa bemutatott szakembereket mely pozícióra kívánja megajánlani;
— a szakemberek szakmai önéletrajzának a szakember által saját kezűleg aláírt példányát;
(A szakmai önéletrajzban a szakmai gyakorlat bemutatásának kezdő és befejező időpontját ÉV/HÓ bontásban szükséges megadni. Az alkalmasság ellenőrzése érdekében a szakmai gyakorlatot alátámasztó információk során egyértelműen meg kell jelölni a szállítás során ellátott szerepkört (beosztás), az elvégzett szakmai tevékenységek rövid ismertetését, valamint fel kell tüntetni a gyakorlat alapjául hivatkozott szállítás megnevezését is.)
Többet mutasson
— a szakemberek által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatokat.
A Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatban ajánlattevő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozórészletes adatokat nem köteles megadni.
Többet mutasson
Ajánlattevő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. §szerinti felhívására köteles benyújtani.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), amelynek(amelyeknek) igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson
A dokumentumok a Kbt. 47. § (2) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) valamennyi rész tekintetében, amennyiben a megajánlott termék a mintapéldányok alapján nem felel meg az alábbi részletes, minimum szakmai követelményeknek.
Az alapanyag átlátszó nyomtatott transzfer festék réteg, amely biztosítja azt a vékony felületet (max. 12 µm), amely meggátolja a roncsolás mentes eltávolíthatóságot, valamint biztosítja a címkék általános tulajdonságainak változatlanságát a felhasználás teljes időtartalma alatt (mechanikai-, környezeti hatásokkal szembeni ellenálló-képesség). A címkénél alkalmazott rendkívül erős ragasztó, amely biztosítja, hogy a felragasztása után, roncsolás nélkül ne legyen eltávolítható, ugyanakkor a hordozó anyagról a felragasztáshoz sérülésmentesen levehető legyen. Oldószeres eltávolítás nem lehetséges úgy, hogy a jelzőcsík (címke) újra felhasználható legyen.
Többet mutasson
A címke nyomtatása szita- és ofszet nyomtatási technológiával, hordozó lakkréteggel, OVI csíkkal, ragasztóval (szita), 4 szín műszeresen ellenőrizhető biztonsági festékkel (ofszet) nyomtatva.
A címke alapanyaga és a szélek kialakítása garantálja a roncsolás mentes eltávolíthatatlanságot.
A benyújtott műszaki ajánlatnak tartalmaznia kell az adott okmány okmányvédelmi tervét/rendszertervét.
Általános jellemzők:
A címke mérete: 8 x 35 mm
A nyomathordozó a rá felvitt ragasztóréteggel, valamint az alkalmazott védelmi megoldásokkal olyan kombinációt alkot, amely megakadályozza a címke ismételt, illegális felhasználását. A címke a „Neobond” alapanyagú jármű forgalmi engedély felületéről a használat során, illetve az oldószeres, mechanikus és különböző hőhatások alkalmazásával végrehajtott eltávolítási kísérletek következtében jelentős sérülés nélkül nem válhat le. Folyt további infok
Többet mutasson
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) az adott rész tekintetében, ha nem tud bemutatni az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három évben teljesített, a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet 2. számú mellékletének 1. pontja szerinti „A” védelmi kategóriának megfelelő biztonsági okmányra érvényesítés céljából elhelyezett biztonsági címke gyártására és szállítására vonatkozó referenciával, amelynek értéke nem érte el az alábbi referenciaértékeket:
Többet mutasson
1. rész tekintetében a nettó 5 564 850 HUF-ot;
2. rész tekintetében a nettó 14 885 025 HUF-ot;
3. rész tekintetében a nettó 7 331 250 HUF-ot;
4. rész tekintetében a nettó 8 145 795 HUF-ot;
5. rész tekintetében a nettó 24 150 000 HUF-ot;
6. rész tekintetében a nettó 11 471 250 HUF-ot;
7. rész tekintetében a nettó 18 112 500 HUF-ot;
8. rész tekintetében a nettó 10 485 412 HUF-ot;
9. rész tekintetében a nettó 13 141 395 HUF-ot;
10. rész tekintetében a nettó 6 539 475 HUF-ot;
11. rész tekintetében a nettó 5 734 503 HUF-ot;
12. rész tekintetében a nettó 2 587 500 HUF-ot;
13. rész tekintetében a nettó 9 087 300 HUF-ot;
14. rész tekintetében a nettó 51 750 HUF-ot;
15. rész tekintetében a nettó 4 650 600 HUF-ot;
16. rész tekintetében a nettó 55 846 875 HUF-ot;
17. rész tekintetében a nettó 6 210 000 HUF-ot;
18. rész tekintetében a nettó 10 350 000 HUF-ot;
19. rész tekintetében a nettó 9 522 000 HUF-ot;
20. rész tekintetében a nettó 8 274 825 HUF-ot;
21. rész tekintetében a nettó 6 729 225 HUF-ot;
22. rész tekintetében a nettó 5 175 000 HUF-ot.
Amennyiben az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) több rész tekintetében nyújtja be ajánlatát, úgy a szállított mennyiségre vonatkozó értékek részenként összeadódnak és az alkalmasság minimumkövetelménye ezen összeadott értéknek való megfelelés alapján kerül értékelésre.
Többet mutasson
M/3. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), valamennyi rész tekintetében amennyiben nem rendelkezik legalább 2 fő, nyomdaipari kivitelezési feladatok teljesítésében legalább 3 év szakmai tapasztalatot szerzett szakemberrel.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Jótállási idő a felhasználás időtartamára vonatkozik, amely 6 év.
Eladó késedelmi kötbért fizet, a késedelmesen szállított termékek br díjának 4 %/nap, max a késedelmesen szállított termékek br díj 20 %-a. Kötbérmaximum elérése esetén, ha még nem történt teljesítés elállás, ha már történt felmondás
Eladó hibás teljesítési kötbért fizet, melynek mértéke a hibás teljesítéssel érintett termék br díjának 4 %-a/nap, de max. a hibás teljesítéssel érintett termék br díj 20 %-a.
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Ajánlattétel, elszámolás, kifizetés pénzneme magyar forint (HUF)
Rész-számla kiállítására az adott megrendelés teljesítését igazoló teljesítésigazolás kiállítást követően van lehetőség.
A kifizetés átutalással – figyelemmel a Kbt. 135.§ (1), (5), (6), Ptk. 6:130. § (1)-(2) – 30 napon belül tekintettel arra.
Kifizetések az Art. 36/A. §-ára figyelemmel.
Részletes szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A mellékkötelezettségek és a fizetési feltételek valamennyi rész esetében irányadó.

Eljárás
Gyorsított eljárás:
A 35 napos ajánlattételi határidő nem lenne betartható.
A Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárának 19.8.2016-én kelt tájékoztató levele (iktatószám: TER-2/86-19/2016) értelmében a fővárosi és megyei kormányhivatalok vezetőit arról tájékoztatták, hogy a forgalmi engedélybe ragasztható jelzőcsíkok közbeszerzési eljárását az NKH a Kormányhivatalok részére lebonyolítja.
Többet mutasson
A levél szerint az eljárás eredményeképpen a szerződéskötésre 2017 januárjában kerülhet sor, a szerződés hatályának időtartamát pedig 1.1.2017. napjától 31.12.2017. napjáig terjedő időszakra javasolja meghatározni a levél.
A fentiek szerint az eljárás előkészítése és lefolytatása 2016. december közepéig meg kell, hogy valósuljon, amelynek teljesíthetősége a folyamatba épített ellenőrzésének idejét is figyelembe véve kétséges és az irányadó ajánlattételi határidő Kbt. 81.§ (10) bekezdésében megengedett rövidítése esetében nőhet annak esélye, hogy a határidő tartható legyen.
Többet mutasson
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2016-12-05 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: JURATIO Zrt. 1031 Budapest, Monostori út 34. II. emelet Tárgyaló.
További információk: A Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdése szerint.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK04311
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Schváb Viktor
A vevő profiljának címe: http://www.nkh.gov.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.juratio.hu/kozbeszerzesi-eljarasok 🌏
Ajánlatkérő neve: Juratio Zrt.
Postacím: Monostori út 34.
Postai irányítószám: 1031
Kapcsolattartó pont: dr. Király Róbert, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (00435)
Telefon: +36 12880707 📞
E-mail: rkiraly@juratio.hu 📧
Fax: +36 12880708 📠
Ország: hu101 🏙️

Hivatkozás
További információk
Az ajánlathoz csatolni kell különösen:
változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztető iratát – ha nincs ilyen eljárás nemleges nyilatkozat csatolandó
a Kbt. 66.§ (6) a) – b) szerinti nyilatkozatot
okmány okmányvédelmi tervét/rendszertervét.
Az ajánlati kötöttség időtartama tekintetében a felhívás IV.2.6) pontjában megjelölt 2 hónap időtartam alatt 60 nap értendő.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását ajánlattevők számára.
Az ajánlatot magyar nyelven, 1 eredeti papír példányban 1 példányban jelszó nélkül olvasható (de nem módosítható -pdf., vagy azzal egyenértékű file formátumban) elektronikus adathordozón is be kell nyújtani. A két példány eltérése esetén a papír alapú példány az irányadó.
Többet mutasson
A Kbt 66.§ 2 bekezdés szerinti eredeti nyilatkozat csatolandó minden más irat egyszerű másolatban csatolható.
Nem magyar nyelvű dokumentum esetén ajánlattevő felelős magyar fordítás csatolandó.
A Kbt. 66.§ (4) szerinti nyilatkozat is csatolandó.
A dokumentáció I.6. pontjában foglaltak szerint több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot.
Ajánlattevőknek, kapacitást nyújtó szervezeteknek EEKD-t kell benyújtaniuk.
Az eljárásban az irányadó jog a magyar jog, irányadó idő GMT +1 óra Budapesti idő
Az ajánlat részletes formai követelményeit a dokumentáció tartalmazza.
AK szigorúbban határozta meg: P.1, P.2, és M.1, M.2., M.3.
Ajánlatkérő az érvényes ajánlattétel feltételeként ajánlati biztosíték nyújtását köti ki. Részletes feltételek a dokumentációban.
Ajánlatkérők az Ajánlattevővel/Ajánlattevőkkel külön-külön kötnek szerződést.
Nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell 2 db, a címke gyártáshoz lézergravírozó berendezéssel, továbbá bármely nemzeti rendszerben akkreditált MSZ EN ISO 9001 vagy ezzel egyenértékű minőségirányítási rendszerrel, amelyet a teljesítés során működtetni fog. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén a szerződés teljesítésekor rendelkezni fog ezekkel.
Többet mutasson
A minta címkék a dokumentáció mellékleteként elektronikusan rendelkezésre fognak állni.
M/ 1 folyt. Alapanyag:
A nyomathordozó kevesebb, mint 25 mikron vastagságú egyedi összetételű transzparens anyag, amely optikai fehérítőt nem tartalmaz. Anyagában kialakított szegélye egyedi hullámforma, amely hozzájárul a címke roncsolás mentes eltávolíthatatlanságához. Ugyanez érvényes a címkén belül elhelyezett sorszámozott nyomatképre is.
Többet mutasson
Egyedi összetételű ragasztó, mely megakadályozza a címkék akár kémiai, akár fizikai úton történő sérülésmentes eltávolíthatóságát.
Különböző vonalvastagságú, különbözőképpen kiemelt egyedileg tervezett guilloche-fonás görbéi, melyek érdekessége, hogy egy önmagában kiemelt, megvastagított guilloche-görbe a metszéspontokban megszakítja a fehéren kiemelt guilloche-vonalat.
A címkén szereplő számkarakter rajzolt vonalai egyedi tervezésűek. Guilloche a guilloche-ban, melynek különlegessége, hogy a belső fonat görbéinek maximum és minimum pontjai egyben a külső fonat görbéinek belső metszéspontjai.
Párhuzamos guilloche-vonal, melynek különlegessége, hogy a fonat többi görbéivel való találkozásakor megszakítja azokat.
Különböző vonalvastagságú guilloche-görbékből álló egymáshoz kapcsolódó aszimmetrikus guilloche-fonatok, a számkarakter alatt.
Mikroírás, hullámvonalakra ültetett pozitív-negatív mikroírás „HUNGARY” felirattal. A hullámvonalakon egymás alatt lévő szöveg egymáshoz képest eltolva ismétlődik.
Nyomástechnika ofszet és szitanyomtatás kombinációja. Az alkalmazott festékek a gyártó által felhasznált formában kereskedelmi forgalomban nem beszerezhetőek.
Négyszín ofszet nyomtatás, melyekből az évszám bifluor, a guilloche kék színben, a mikroírás narancs színben, a címer zöld színben fluoreszkál. Ezen felül kiegészítő védelmi eljárásként egy szín OVI festék nyomtatása szitanyomtatással, mely lézergravírozásra alkalmas.
Többet mutasson
Sorszámozás YAG lézerrel történő lézergravírozással. Minták megőrzésre kerülnek.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§ szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2016/S 223-406112 (2016-11-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-05-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés jármű forgalmi engedélyének érvényesítéséhez szükséges jelzőcsík (továbbiakban: címke) beszerzésére. Nyertes ajánlattevő feladata jármű biztonsági okmányra érvényesítés céljából elhelyezett, sérülésmentesen el nem távolítható, szendvics-szerkezetű biztonsági címke gyártása és szállítása a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 76-77. §-a és a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet alapján 22 rész szerint az adott részekbenmegjelölt Ajánlatkérők részére, amelyek nevében a Hatóság a közbeszerzési eljárást lefolytatja. Az ár egyedüli értékelési szpont, mert a címke minőségi, méretbeli követelményei jogszabályok alapján olyan mértékben meghatározottak, hogy bármely megfogalmazható minőségi jellemző nem előnyként, hanem elvárt feltételként határozható csak meg.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Szabályozás: Európai Unió

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Postacím: Fő u. út 44–50.
Postai irányítószám: 1011
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nfm.gov.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes.bonyolitas@nfm.gov.hu 📧
Telefon: +36 18962088 📞
Fax: +36 17950623 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-05-09 📅
Közzététel dátuma: 2017-05-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 090-176785
Hirdetményre hivatkozik: 2016/S 223-406112
HL-S szám: 90
További információk
Az ajánlati felhívás II.2.4. pontja értelmében Ajánlatkérő feltételes közbeszerzési eljárást folytat le, ennek alapján a Kbt. 53.§ (5) bekezdése szerint az ajánlatkérő az eljárást akkor is eredménytelenné nyilváníthatja, ha az alábbiakban meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi határidőt követően bekövetkezik. Amennyiben jelen közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő keretszerződés alapján teljesítendő műszaki tartalom szerinti forgalmi engedély érvényesítéséhez szükséges címke helyett más módon kerül jogszabályban szabályozásra a forgalmi engedély érvényesítése, amelynek alapján a megajánlott címkével nem teljesíthető a szerződés és az ezen körülményekről rendelkező új jogszabály hatályba lép, úgy jelen közbeszerzési eljárás alapján létrejövő keretszerződés teljesítésére nem lenne képes és ezen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye. A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet – 2016. december 31-én hatályba lépett – 76.§ (1) bekezdés a) pontja értelmében a jármű műszaki alkalmasságának érvényességi idejét a forgalmi engedély „Műszaki érvényessége” rovatba bejegyzett időpont és az időszakos vagy forgalomba helyezés előtti vizsgálat azonosítója igazolja, tehát már nem a forgalmi engedély „Műszaki érvényessége” rovatba bejegyzett időpont és a berögzített – egyedi sorszámmal ellátott – jelzőcsík (a továbbiakban: címke), illetve a bejegyzett időpont és a (3) bekezdés alapján a forgalmi engedélybe a közlekedési igazgatási hatóság által hitelesítetten bejegyzett címke sorszáma bír igazolási alappal. A fentiek alapján a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő keretszerződés alapján teljesítendő műszaki tartalom szerinti forgalmi engedély érvényesítéséhez szükséges címke helyett más módon került jogszabályban szabályozásra a forgalmi engedély érvényesítése. A fentiek alapján a Bíráló bizottság egyhangúlag javasolja Döntéshozónak, hogy az eljárást nyilvánítsa eredménytelenné a Kbt. 75.§ (2) a) pontja alapján arra tekintettel, hogy a jogszabályváltozás miatt Ajánlatkérő a szerződés megkötésére képtelenné vált.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Nyertes ajánlattevő feladata jármű biztonsági okmányra érvényesítés céljából elhelyezett, sérülésmentesen el nem távolítható, szendvics-szerkezetű biztonsági címke gyártása és szállítása a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 76-77. §-a és a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet alapján 22 rész szerint az adott részekbenmegjelölt Ajánlatkérők részére, amelyek nevében a Hatóság a közbeszerzési eljárást lefolytatja.
Többet mutasson
Amennyiben jelen közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő keretszerződés alapján teljesítendő műszaki tartalom szerinti forgalmi engedély érvényesítéséhez szükséges címke helyett más módon kerül jogszabályban szabályozásra a forgalmi engedély érvényesítése, amelynek alapján a megajánlott címkével nem teljesíthető a szerződés és az ezen körülményekről rendelkező új jogszabály hatálybalép, úgy jelen közbeszerzési eljárás alapján létrejövő keretszerződés teljesítésére nem lenne képes és ezen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.
Többet mutasson
1.rész: Békés Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 7 419 800 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
2.rész: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 19 846 700 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
3.rész: Baranya Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 9 775 000 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
4.rész: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 10 861 060 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
5.rész: Budapest Főváros Kormányhivatala részére címke szállítása legfeljebb 32 200 000 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
6.rész: Csongrád Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 15 295 000 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
7.rész: Fejér Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 24 150 000 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
8.rész: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 13 980 550 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
9.rész: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 17 521 860 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
10.rész: Heves Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 8 719 300 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
11.rész: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 7 646 005 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
12.rész: Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala részére címke szállítása legfeljebb 3 450 000 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
13.rész: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 12 116 400 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
14.rész: Nemzeti Közlekedési Hatóság részére címke szállítása legfeljebb 69 000 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
15.rész: Nógrád Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 6 200 800 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
16.rész: Pest Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 74 462 500 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
17.rész: Somogy Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 8 280 000 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
18.rész: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 13 800 000 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
19.rész: Tolna Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 12 696 000 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
20.rész: Vas Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 11 033 100 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
21.rész: Veszprém Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 8 972 300 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
22.rész: Zala Megyei Kormányhivatal részére címke szállítása legfeljebb 6 900 000 Ft – 30 % keretösszeg értékéig
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Békés Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Baranya Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Felügyelőség
Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Heves Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Nemzeti Közlekedési Hatóság
Nógrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Somogy Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Tolna Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Veszprém Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség
Zala Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK09934
Kapcsolat
A vevő profiljának címe: http://www.nfm.gov.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
Az ajánlati felhívás II.2.4. pontja értelmében Ajánlatkérő feltételes közbeszerzési eljárást folytat le, ennek alapján a Kbt. 53.§ (5) bekezdése szerint az ajánlatkérő az eljárást akkor is eredménytelenné nyilváníthatja, ha az alábbiakban meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi határidőt követően bekövetkezik.
Többet mutasson
Amennyiben jelen közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő keretszerződés alapján teljesítendő műszaki tartalom szerinti forgalmi engedély érvényesítéséhez szükséges címke helyett más módon kerül jogszabályban szabályozásra a forgalmi engedély érvényesítése, amelynek alapján a megajánlott címkével nem teljesíthető a szerződés és az ezen körülményekről rendelkező új jogszabály hatályba lép, úgy jelen közbeszerzési eljárás alapján létrejövő keretszerződés teljesítésére nem lenne képes és ezen körülmény miatt a szerződéstől való elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.
Többet mutasson
A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról
és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet – 2016. december 31-én hatályba lépett – 76.§ (1) bekezdés a) pontja értelmében a jármű műszaki alkalmasságának érvényességi idejét a forgalmi engedély „Műszaki érvényessége” rovatba bejegyzett időpont és az időszakos vagy forgalomba helyezés előtti vizsgálat azonosítója igazolja, tehát már nem a forgalmi engedély „Műszaki érvényessége” rovatba bejegyzett időpont és a berögzített – egyedi sorszámmal ellátott – jelzőcsík (a továbbiakban: címke), illetve a bejegyzett időpont és a (3) bekezdés alapján a forgalmi engedélybe a közlekedési igazgatási hatóság által hitelesítetten bejegyzett címke sorszáma bír igazolási alappal.
Többet mutasson
A fentiek alapján a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő keretszerződés alapján teljesítendő műszaki tartalom szerinti forgalmi engedély érvényesítéséhez szükséges címke helyett más módon került jogszabályban szabályozásra a forgalmi engedély érvényesítése.
Többet mutasson
A fentiek alapján a Bíráló bizottság egyhangúlag javasolja Döntéshozónak, hogy az eljárást nyilvánítsa eredménytelenné a Kbt. 75.§ (2) a) pontja alapján arra tekintettel, hogy a jogszabályváltozás miatt Ajánlatkérő a szerződés megkötésére képtelenné vált.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: 148. § (2).
Forrás: OJS 2017/S 090-176785 (2017-05-09)