Gyógyszer, infúziós oldat, vérkészítmények, szerobakterológiai készítmények, bőr és nyálkahártya fertőtlenítőszer beszerzése

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet

Adásvételi szerződés gyógyszerek beszerzésére (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:231. § szerinti fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele).

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2016-04-11. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2016-02-29.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2016-02-29 Ajánlati felhívás
2016-04-07 További információk
2016-09-28 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2016-02-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gyógyszerészeti termékek
Mennyiség vagy érték:
Ajánlatkérő a megjelölt mennyiségektől plusz 30 %-kal eltérhet (azaz a teljes mennyiség legalább 100, legfeljebb 130 %-a kerül lehívásra), az egységár és egyéb szerződéses feltételek módosítása nélkül.123 részben, az alábbiak szerint.Rész sorszáma, megnevezés, egység, éves mennyiség, ATC:1. acenocumarol 1 mg tabl. 30 x doboz, 886, B01AA07,2. acetilcisztein 100 mg/ml inj. 3 ml 5 x doboz, 285, R05CB01,3. adenosine inj. 2 ml 6 x doboz, 195, C01EB10,4. alanyl glutamine 20 g 100 ml 10 x doboz, 25, B05XB02,5. alprostadil 0.5 mg/ml inj. 1 ml 5 x doboz, 39, C01EA01,6. ambroxol hidrochlorid 30 mg tabletta 20 x doboz, 175, R05CB06,7. amiodarone 150 mg inj. 3 ml 5 x doboz, 1 071, C01BD01,8. amiodarone 200 mg tabl. 60 x doboz, 196, C01BD01,9. amoxicillin 500 mg, klavulánsav 125 mg filmtabletta 21 x doboz, 118, J01CR02,10. ampicillin 200 mg/ml por oldatos inj. 1 g 100 x doboz, 26, J01CA01,11. atropine 1 mg/ml old. inj.1 ml 10 x doboz, 163, A03BA01,12. bacillus clausii spora belsőleges szuszpenzió 15 ml 20 x doboz, 256, A07F,13. bact/alert FA(259791) zöld palack, 1 200,14. bact/alert FN(259793) narancs palack, 1 200,15. bact/alert PF(259794) palack, 1 200,16. basiliximab 20 mg por és oldószer oldatos inf. 1 x amp., 12, L04AA09,17. bromhexine 2 mg/ml inj. 5 x doboz, 127, R05CB02,18. calcium gluconate 100 mg/ml inj. 5 ml 10 x doboz, 2 217, A12AA03,19. cefazolin 1 g por inj. 50 x doboz, 226, J01DB04,20. cefepime 2 g inj. 1 x amp., 123, J01DE01,21. ceftazidime 2 g inj. 10 x doboz, 27, J01DD02,22. chlorogen tabl. 150 x doboz, 59, D08AX01,23. citalopram 20 mg/0,5 ml koncent. oldatos inf. Inj. 0,5 ml 5 x doboz, 8, N05AB04,24. dexmedetomidin 100 mikrogramm/ml old. inj. 2 ml 5 x doboz, 51, N05CM18,25. diclofenac 150 mg retard tabl. 20 x doboz, 240, M01AB05,26. diclofenac 75 mg/3 ml old. inj. i. v. 3 ml 5 x doboz, 335, M01AB05,27. dobutamine 250 mg por inf. amp., 7 506, C01CA07,28. dopamine 50 mg inj. 5 ml 5 x doboz, 3 468, C01CA04,29. epoetin-alfa 1 000 NE old. inj. 0,5 ml 6 x doboz, 4, B03XA01,30. eptacog alfa (aktivált) 2 mg por és oldószer old. inj. 1 x doboz, 4, B02BD08,31. eptacog alfa(aktivált) 5 mg por és oldószer old. inj. 1 x doboz, 11, B02BD08,32. eptifibatide 0,75 mg/ml 100 ml 1 x doboz, 149, B01AC16,33. eptifibatide 2 mg/ml inj. 10 ml 1 x doboz, 60, B01AC16,34. ergocalciferol 25 g kenőcs doboz, 245, D03AX,35. ertapenem 1 g por oldatos inf. 1 x doboz, 58, J01DH03,36. etomidate 2 mg/ml 10 ml 10 x doboz, 54, N01AX07,37. everolimus 0,5 mg tabl. 60 x doboz, 3, L04AA18,38. famotidine 20 mg tabl. 28 x doboz, 60, A02BA03,39. fenoterol 0 039 mg, 0 020 mg vízmentes ipratropium bromid inhal. aeroszol 200 adag 1 x doboz, 107, R03AK03,40. fentanyl 0,25 mg inj. 5 ml 50 x doboz, 211, N01AH01,41. filgrastim 48 millió egység/0,5 ml old. inj. (0,96 mg/ml) 5 x doboz, 7, L03AA02,42. fluconazole 100 mg kapsz. 28 x doboz, 5, J02AC01,43. flumazenil 0,5 mg inj. 5 ml 5 x doboz, 20, V03AB25,44. furosemide 250 mg konc. inf. 25 ml 5 x doboz, 1 160, C03CA01,45. furosemide 40 mg tabl. 50 x doboz, 603, C03CA01,46. gentamicin 80 mg inj. 2 ml 50 x doboz, 48, J01GB03,47. glucose inj. 40 % 10 ml 10 x doboz, 55, B05BA03,48. human immunglobulin IgM, IgA, IgG 50 mg/ml old. inf. 50 ml 1 x doboz, 18, J06BA02,49. hydrocortisone 50 mg/ml por és oldószer old. inj. 1 x doboz, 813, H02AB09,50. iloprost 20 mikrogramm/ml konc. old. inf. 1 ml 5 x doboz, 35, B01AC11,51. isoflurane oldat inhalációs gőzképzéshez 100 ml doboz, 122, N01AB06,52. kalium chloride inj. 10 % 100 x 10 ml doboz, 289, B05XA01,53. kalium chloride inj. 7,45 % 20 x 20 ml doboz, 600, B05XA01,54. kalium chloride retard caps. 600 mg 100 x doboz, 748, A12BA01,55. ketamine 50 mg/ml inj. 10 ml 5 x doboz, 31, N01AX03,56. magnesium aspartate,potassium aspartate inj. 10 ml 5 x doboz, 70, A12CC55,57. magnesium sulfate inj. 10 % 100 x 10 ml doboz, 348, A12CC02,58. metoclopramide 10 mg inj. 2 ml 10 x doboz, 775, A03FA01,59. metoprolol 1 mg/ml inj. 5 ml 5 x doboz, 258, C07AB02,60. midazolam 7,5 mg tabl. 10 x doboz, 362, N05CD08,61. mikofenolát mofetil 500 mg por oldatos inf. 4 x doboz, 9, L04AA06,62. milrinone 1 mg/ml inj. 10 ml 10 x doboz, 146, C01CE02,63. mivacurium chloride 2 mg/ml inj. 5 ml 5 x doboz, 175, M03AC10,64. morphinum hydrochloricum 20 mg/ml 1 ml 50 x doboz, 50, N02AA01,65. naproxen 275 mg 30 x filmtabl. doboz ,1 057, M01AE02,66. Na-Sm-diszulfoszalicilat, hexaklorofen 30 ml 1 x doboz, 160, R02AA20,67. natrium chloride inj. 0,9 % 10 ml 20 x doboz, 240, V07AB,68. natrium chloride inj. 10 % 10 ml 100 x doboz, 50, B05XA03,69. natrium hydrogen-carbonate inj. 8,4 % 10 x 20 ml doboz, 508, B05XA02,70. nifedipine 5 mg inf. 50 ml 1 x doboz, 38, C08CA05,71. nitroglicerin inf. 10 x 10 ml doboz, 512, C01DA02,72. octreotid 0,1 mg/ml old. inj. 1 ml 5 x doboz, 30, H01CB02,73. papaverine hydrocloride 40 mg/ml inj. 10 x 1 ml doboz, 65, A03AD01,74. paracetamol 500 mg tabl. 20 x doboz, 229, N02BE01,75. paraffinum liquidum sterilizátum 10 ml 5 x doboz, 353, V07AX,76. phenylbutazone 50 mg/g kenőcs 1 x 20 g doboz, 89, M02AA01,77. pipecuronium bromide 4 mg por és oldószer inj. 2 ml 25 x doboz, 176, M03AC06,78. povidone-iodine kenőcs 20 g doboz, 507, D08AG02,79. povidone-iodine oldat 1 000 ml üveg, 1 410,80. povidone-iodine oldat 120 ml doboz, 322,81. protamine 1 000 NE/ml inj. 1 x amp., 5 825, V03AB14,82. sildenafil 20 mg tabl. 90 x doboz, 42, G04BE03,83. streptokinase 1 500 000 NE liofilizátum old. inj. 1 x amp., 13, B01AD01,84. tacrolimus 5 mg/ml konc. inf. 1 ml 10 x doboz, 8, L04AD02,85. teicoplanin 400 mg inj.1 x doboz, 272, J01XA02,86. theophilline-ethylendiamine 48 mg/ml 5 ml 5 x doboz, 158, R03DA05,87. tobramycin 3 mg/ml oldatos szemcsepp 5 ml doboz, 242, S01AA12,88. tranexamsav inj.5 ml 5 x doboz, 1 080, B02AA02,89. valganciclovir 450 mg filmtabletta 60 x doboz, 16, J05AB14,90. valproic acid 100 mg/ml por és oldószer old. inj. 1 x poramp. + 1 x 4 ml oldószer doboz, 232, N03AG01,91. verapamil hidrochlorid 5 mg inj. 2 ml 5 x doboz, 515, C08DA01,92. vércsoport meghatározó ikerkártya AB0+D, beszárított anti A és anti B reagenssel 50 x doboz, 115, CE-0483,93. vitaminok, vízben oldódóak inj. 1 ml 10 x doboz, 151, B05XC,94. acetylszalicilsav 500 mg inj. i.v. 5 x doboz, 91, B01AC06,95. clonidin 0,15 mg inj. 5 x doboz, 200, C02AC01,96. custodiol inj. 1 000 ml 6 x doboz, 6,97. custodiol inj. 500 ml 6 x doboz, 13,98. digoxin 0, 25 mg/ml inj. 5 x doboz, 118, C01AA05,99. etakrinsav 50 mg inj. 1 x doboz, 434, C03CC01,100. flucloxacillin 1 g por inj. 25 x doboz, 44, J01CF05,101. isoprenalin 0,2 mg/ml inj. 1 ml 6 x doboz, 44, C01CA02,102. kaliumcanrenoat 200 mg inj. 10 ml 10 x doboz, 37, C03DA02,103. norephinephrin inj. 1 ml 6 x doboz, 4 154, C01CA03,104. procainamid 100 mg/ml inj. 10 ml 5 x doboz, 40, C01BA02,105. trometamol inj. 20 ml 10 x doboz, 23, B05BB03,106. addamel N koncentrátum oldatos infúzióhoz 10 ml 20 x doboz, 69, B05XA31,107. aminoven infant 10 % inf. 100 ml 10 x doboz, 151, B05BA01,108. gelofusin oldatos infúzió 500 ml 10 x doboz, 353, B05AA6,109. glükóz 5 % infúzió 500 ml műa. flakon, 1 640, B05BA03,110. injectióhoz való víz,oldószer parenterális alkalmazásra 500 ml 10 x doboz, 600, V07AB19,111. isodex 50mg/ml oldatos infúzió 100 ml 1 x üveg, 5 800, B05BA03,112. isolyte oldatos infúzió 500 ml 10 x doboz, 43, B05BB01,113. mannisol B infúzió 100 ml 1 x üveg, 2 500, B05BC01,114. natrium chlorid 0,9 % baxter oldatos infúzió 1 000 ml 1 x zsák, 8 000, B05BB01,115. natrium chlorid infúzió 0,9 % 100 ml 40 x doboz, 895, B05BB01,116. nátrium-klorid 0,9 % infúzió 500 ml 1 x két egyenrangú bemeneti porttal műa. flakon, 17 140, B05BB01,117. nephrotect inf. 500 ml 10 x doboz, 36, B05BA01,118. rindex 5 infúzió 500 ml 1 x üveg, 2 300, B05BA03,119. ringer lactát infúzió 500 ml 1 x zsák, 5 700, B05BB01,120. ringerfundin b. braun infúzió 500 ml 10 x doboz, 200, B05BB01,121. smoflipid 200 mg/ml emulziós inf. 100 ml 10 x doboz, 68, B05BA02,122. Smoflipid 200 mg/ml emulziós inf. 500 ml 10 x doboz, 49, B05BA02,123. vitalipid N infant emulziós infúzió 10 ml 10 x doboz, 68, B05XC.A fent megjelölt mennyiségek 1 évre szükséges mennyiségek.169 257 919
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 169 257 919 💰
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gyógyszerészeti termékek 📦

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás egy vagy több tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Postacím: Haller út 29.
Postai irányítószám: 1096
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kardio.hu 🌏
E-mail: pethone@kardio.hu 📧
Telefon: +36 12157240 📞
Fax: +36 12157240 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-02-29 📅
Benyújtási határidő: 2016-04-11 📅
Közzététel dátuma: 2016-03-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 044-072389
HL-S szám: 44
További információk
a. A szerződéskötés tervezett helye: ajánlatkérő székhelye. b. Az ajánlatot magyar nyelven kell benyújtani, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetében magyar fordítást kérünk csatolni – ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő általi felelős fordítást is. (Ajánlatkérő felelős fordítás alatt az érti, hogy ajánlattevő kötelezettségvállalásra jogosult képviselője csatoljon az ajánlatba nyilatkozatot, miszerint valamennyi, az ajánlatba becsatolt fordítást elismeri saját felelős fordításnak.) A helytelen saját fordítás következményeit ajánlattevőnek kell viselnie. c. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos rendelkezéseket részletesen az ajánlattételi dokumentáció tartalmazza. d. Az ajánlatok munkanapokon, hétfőtől csütörtökig reggel 8:00 és délután 16:00 óra között, pénteken reggel 8:00 és délután 15:00 óra között, az ajánlattétel napján reggel 8:00 és 11:00 óra között nyújthatók be. Az ajánlatok átvételéről az ajánlatkérő átvételi igazolást ad. e. Kiegészítő tájékoztatás kérése a pethone@kardio.hu megküldött levélben vagy fax vagy postai levél útján lehetséges (fax vagy postai levél küldése esetén, az ajánlatkérő munkájának megkönnyítése érdekében, kérjük, hogy lehetőség szerint e-mail útján szerkeszthető formában is szíveskedjenek a kiegészítő tájékoztatás kéréseket megküldeni), a Kbt.-ben részletezett határidővel. f. Az ajánlatot 1 eredeti papíralapú példányban kell benyújtani, illetve 1 elektronikus példányban (CD/DVD vagy más elektronikus adathordozó), amely az eredeti példányról készült hiánytalan, szkennelt ajánlatot tartalmazza teljes terjedelemben. Továbbá az Ajánlattevőnek csatolni kell cégszerűen aláírt nyilatkozatát, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható, például .pdf fájl) példánya a papír alapú eredeti példánnyal megegyezik. A beárazott kereskedelmi ajánlatot a dokumentációban kiadott minta szerinti tartalommal kérjük benyújtani. Továbbá kérjük, hogy a kereskedelmi ajánlat elektronikus, szerkeszthető .xls formátumban is szerepeljen a CD vagy DVD lemezen vagy más elektronikus adathordozón, melyhez az Ajánlatkérő elektronikus mellékletként biztosítja a .xls táblázatot. Az elektronikus és a papíralapú ajánlat eltérése esetén Ajánlatkérő a papíralapút tekinti irányadónak. g. Az ajánlat elbírálása során, az ajánlatban megadott pénzügyi adat bármely külföldi fizető-eszközről HUF-ra történő átváltása az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes MNB által megadott devizaárfolyamon történik. h. Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségválla-lásról szóló megállapodást (közös ajánlattevői szerződés), mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevőt az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetve a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatokat tehet. i. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, erre vonatkozó nyilatkozatot kérünk benyújtani. j. A könnyebb azonosíthatóság végett a dokumentációban esetenként márkanév került megjelölésre. Ez mindössze az egyértelműbb és közérthetőbb meghatározás érdekében történt. Ha a felhívásban vagy a dokumentációban közölt leírások bármelyike meghatározott eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetve szabadalomra, vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, úgy ezt kizárólag a közbeszerzés tárgyának, vagy annak valamely elemének egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, és a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Az ajánlatkérő bármely a leírásban meghatározott termékkel műszakilag, és minőségileg egyenértékű, a leírásban hivatkozott termékkel felhasználhatóságában, használhatóságában, kezelhetőségében, rendeltetésében és tartósságában egyenértékű, más gyártású termék szállítását és/vagy felhasználását is elfogadja akkor is, ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bekezdésében előírt „vagy azzal egyenértékű“ kifejezés bármely okból az adott helyen nem került feltüntetésre. Ajánlattevő a megadott hatóanyaggal azonos tartalmú és mennyiségű gyógyszert ajánlhat, figyelembe véve a gyógyszerek helyettesítéséről szóló OGYÉI rendelkezéseket, a 44/2004 (IV. 28.) ESZCSM számú rendeletet és annak mindenkor érvényben lévő mellékleteiben foglaltakat, a gyógyszerbiztonságot, továbbá az Intézetben alkalmazott terápiás protokollokhoz igazodó technológiákat is. A megadott kiszereléstől a gyógyszerbiztonságot megtartva el lehet térni. k. Ha egy ajánlattevő más kiszerelést ajánl meg, mint ami a nevezett tétel specifikációjában szerepel, akkor a kitöltendő „Kereskedelmi ajánlat“ megnevezésű iratban kérjük ezt feltüntetni. Ha a megajánlott kiszereléstől eltérve kerül egy tétel megajánlásra, akkor pl. ha az igényelt termék 100 ml-es, az igényelt mennyiség 225 db, és ha az ajánlattevő a terméket 200 ml-es kiszerelésben ajánlja meg, akkor a megajánlandó/megajánlható mennyiség: 225/2, azaz 113 db, mivel fél csomag szállítása nem értelmezhető. Így a példa esetében a 113 db-ra tett összár lesz a nettó ajánlati összár és ez kerül összehasonlításra a többi ajánlattal. l. A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. m. Az ajánlathoz csatolni szükséges ajánlattevő nyilatkozatát az üzleti titok nyilvánosságra hozatalának megtiltásáról, a becsatolt iratok/dokumentációk egyértelmű megjelölésével (amennyiben releváns). (1) A gazdasági szereplő az ajánlatban, valamint a Kbt. 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. (2) A gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen: a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők; b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat; c) az ajánlattevő által az alkalmasság igazolása körében bemutatott: ca) korábban teljesített közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építés vagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat; cb) gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat; d) az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, ide nem értve a leírásnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak; e) ha az ajánlatkérő annak benyújtását kéri, az ajánlattevő szakmai ajánlatát, ide nem értve a szakmai ajánlatnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak és a (3) bekezdés alapján nincs akadálya az üzleti titokká nyilvánításnak. (3) A gazdasági szereplő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a Kbt. 76. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló – a Kbt. 44. § (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó – részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. (4) Ha a gazdasági szereplő meghatározott információk, adatok üzleti titokká nyilvánítása során a Kbt. 44. § (1)–(3) bekezdésben foglaltakat nem tartotta be, az ajánlatkérő hiánypótlás keretében köteles felhívni az érintett gazdasági szereplőt a megfelelő tartalmú dokumentum benyújtására. n. Irányadó idő: valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. Irányadó jog: az eljárás megindításakor hatályos jogszabályok. o. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az eljárásban az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban szereplő nyilatkozat ellenére az azt alátámasztó igazolás, dokumentum vonatkozásában az ajánlattevő az előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a Kbt. 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének, az úgy minősül, hogy az ajánlattevő hamis nyilatkozatot tett. p. Ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő nem kér. q. A dokumentáció elektronikus úton történő letöltése az eljárásban való részvétel feltétele. A dokumentáció elektronikus úton ingyenesen elérhető a következő linkről: http://www.kardio.hu/index.php?lang=_1&selectedmenu=334 A dokumentáció letöltéséről kötelező értesítést küldeni a pethone@kardio.hu e-mail címre vagy a +36 12157240 faxszámra, megadva a dokumentációt letöltő nevét, székhelyét, adószámát és/vagy cégjegyzékszámát, e-mail, telefon, telefax elérhetőségét. Ennek tényéről az ajánlatkérő 2 munkanapon belül visszaigazolást küld, amennyiben a letöltő nem kapott visszaigazolást, úgy az úgy minősül, hogy ajánlatkérőhöz nem érkezett meg a dokumentáció elektronikus letöltéséről szóló értesítés. Ajánlatkérő kizárólag abban az esetben tudja a dokumentációt letöltő szervezetet ajánlattevőként kezelni, amennyiben a dokumentáció letöltéséről szóló értesítést küldött. A dokumentáció letöltéséről szóló értesítésre a dokumentáció tartalmaz mintát. r. Az ajánlatban meg kell jelölni: a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni (a nyilatkozatot nemleges tartalommal is be kell nyújtani); b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. s. Az ajánlatban nyilatkozni kell az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan; valamint arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek-e. t. Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti információkat. u. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a Kbt. 79. § (2) szerint jár el. v. A Kbt. 47. § (2) szerint valamennyi dokumentum benyújtható egyszerű másolatban is. Az ajánlatkérő előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott 1 eredeti példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. w. A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetében magyar fordítást kérünk csatolni – ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő általi felelős fordítást is. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Ajánlattevő csatolja ajánlatához az ajánlattevő nevében aláíró személy aláírási címpéldányának vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási mintájának másolati példányát. Ajánlattevő – amennyiben az ajánlatot a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) írták alá – csatolja – a meghatalmazott aláírását is tartalmazó – írásos meghatalmazást. x. Ezúton hívjuk fel a T. Ajánlattevők figyelmét arra, hogy az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot olyan módon kell benyújtani, hogy annak a mintájában tilos törölni, javítani. y. Az értékelési szempont valamennyi rész vonatkozásában a legalacsonyabb ár, az alábbi indokok miatt: az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A beszerzés tárgya nem tervezési, mérnöki és építészeti szolgáltatás, valamint építési beruházás. z. Ajánlatkérő ezúton tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy A közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint a közbeszerzési eljárást folyamatba épített ellenőrzés mellett folytatja le az ajánlatkérő, ezért került előírásra 60 nap időtartamban az ajánlati kötöttség. aa. A hirdetmény a közbeszerzésekről szóló 2014/24/EU irányelv alapján kerül közzétételre.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés gyógyszerek beszerzésére (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:231. § szerinti fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele).
A rész száma: 123
A rész elnevezése: Gyógyszerek
Rövid leírás: A felhívás II.2.1) pontjában foglalt 123 rész szerint.
Mennyiség vagy érték: A felhívás II.2.1) pontjában foglalt 123 rész szerint.
Időtartam: 12 hónap
További információ a részekről: Ajánlat részenként tehető, az adott részben szereplő teljes mennyiségre.
Mennyiség vagy érték:
Ajánlatkérő a megjelölt mennyiségektől plusz 30 %-kal eltérhet (azaz a teljes mennyiség legalább 100, legfeljebb 130 %-a kerül lehívásra), az egységár és egyéb szerződéses feltételek módosítása nélkül.
123 részben, az alábbiak szerint.
Rész sorszáma, megnevezés, egység, éves mennyiség, ATC:
1. acenocumarol 1 mg tabl. 30 x doboz, 886, B01AA07,
2. acetilcisztein 100 mg/ml inj. 3 ml 5 x doboz, 285, R05CB01,
3. adenosine inj. 2 ml 6 x doboz, 195, C01EB10,
4. alanyl glutamine 20 g 100 ml 10 x doboz, 25, B05XB02,
5. alprostadil 0.5 mg/ml inj. 1 ml 5 x doboz, 39, C01EA01,
6. ambroxol hidrochlorid 30 mg tabletta 20 x doboz, 175, R05CB06,
7. amiodarone 150 mg inj. 3 ml 5 x doboz, 1 071, C01BD01,
8. amiodarone 200 mg tabl. 60 x doboz, 196, C01BD01,
9. amoxicillin 500 mg, klavulánsav 125 mg filmtabletta 21 x doboz, 118, J01CR02,
10. ampicillin 200 mg/ml por oldatos inj. 1 g 100 x doboz, 26, J01CA01,
11. atropine 1 mg/ml old. inj.1 ml 10 x doboz, 163, A03BA01,
12. bacillus clausii spora belsőleges szuszpenzió 15 ml 20 x doboz, 256, A07F,
13. bact/alert FA(259791) zöld palack, 1 200,
14. bact/alert FN(259793) narancs palack, 1 200,
15. bact/alert PF(259794) palack, 1 200,
16. basiliximab 20 mg por és oldószer oldatos inf. 1 x amp., 12, L04AA09,
17. bromhexine 2 mg/ml inj. 5 x doboz, 127, R05CB02,
18. calcium gluconate 100 mg/ml inj. 5 ml 10 x doboz, 2 217, A12AA03,
19. cefazolin 1 g por inj. 50 x doboz, 226, J01DB04,
20. cefepime 2 g inj. 1 x amp., 123, J01DE01,
21. ceftazidime 2 g inj. 10 x doboz, 27, J01DD02,
22. chlorogen tabl. 150 x doboz, 59, D08AX01,
23. citalopram 20 mg/0,5 ml koncent. oldatos inf. Inj. 0,5 ml 5 x doboz, 8, N05AB04,
24. dexmedetomidin 100 mikrogramm/ml old. inj. 2 ml 5 x doboz, 51, N05CM18,
25. diclofenac 150 mg retard tabl. 20 x doboz, 240, M01AB05,
26. diclofenac 75 mg/3 ml old. inj. i. v. 3 ml 5 x doboz, 335, M01AB05,
27. dobutamine 250 mg por inf. amp., 7 506, C01CA07,
28. dopamine 50 mg inj. 5 ml 5 x doboz, 3 468, C01CA04,
29. epoetin-alfa 1 000 NE old. inj. 0,5 ml 6 x doboz, 4, B03XA01,
30. eptacog alfa (aktivált) 2 mg por és oldószer old. inj. 1 x doboz, 4, B02BD08,
31. eptacog alfa(aktivált) 5 mg por és oldószer old. inj. 1 x doboz, 11, B02BD08,
32. eptifibatide 0,75 mg/ml 100 ml 1 x doboz, 149, B01AC16,
33. eptifibatide 2 mg/ml inj. 10 ml 1 x doboz, 60, B01AC16,
34. ergocalciferol 25 g kenőcs doboz, 245, D03AX,
35. ertapenem 1 g por oldatos inf. 1 x doboz, 58, J01DH03,
36. etomidate 2 mg/ml 10 ml 10 x doboz, 54, N01AX07,
37. everolimus 0,5 mg tabl. 60 x doboz, 3, L04AA18,
38. famotidine 20 mg tabl. 28 x doboz, 60, A02BA03,
39. fenoterol 0 039 mg, 0 020 mg vízmentes ipratropium bromid inhal. aeroszol 200 adag 1 x doboz, 107, R03AK03,
40. fentanyl 0,25 mg inj. 5 ml 50 x doboz, 211, N01AH01,
41. filgrastim 48 millió egység/0,5 ml old. inj. (0,96 mg/ml) 5 x doboz, 7, L03AA02,
42. fluconazole 100 mg kapsz. 28 x doboz, 5, J02AC01,
43. flumazenil 0,5 mg inj. 5 ml 5 x doboz, 20, V03AB25,
44. furosemide 250 mg konc. inf. 25 ml 5 x doboz, 1 160, C03CA01,
45. furosemide 40 mg tabl. 50 x doboz, 603, C03CA01,
46. gentamicin 80 mg inj. 2 ml 50 x doboz, 48, J01GB03,
47. glucose inj. 40 % 10 ml 10 x doboz, 55, B05BA03,
48. human immunglobulin IgM, IgA, IgG 50 mg/ml old. inf. 50 ml 1 x doboz, 18, J06BA02,
49. hydrocortisone 50 mg/ml por és oldószer old. inj. 1 x doboz, 813, H02AB09,
50. iloprost 20 mikrogramm/ml konc. old. inf. 1 ml 5 x doboz, 35, B01AC11,
51. isoflurane oldat inhalációs gőzképzéshez 100 ml doboz, 122, N01AB06,
52. kalium chloride inj. 10 % 100 x 10 ml doboz, 289, B05XA01,
53. kalium chloride inj. 7,45 % 20 x 20 ml doboz, 600, B05XA01,
54. kalium chloride retard caps. 600 mg 100 x doboz, 748, A12BA01,
55. ketamine 50 mg/ml inj. 10 ml 5 x doboz, 31, N01AX03,
56. magnesium aspartate,potassium aspartate inj. 10 ml 5 x doboz, 70, A12CC55,
57. magnesium sulfate inj. 10 % 100 x 10 ml doboz, 348, A12CC02,
58. metoclopramide 10 mg inj. 2 ml 10 x doboz, 775, A03FA01,
59. metoprolol 1 mg/ml inj. 5 ml 5 x doboz, 258, C07AB02,
60. midazolam 7,5 mg tabl. 10 x doboz, 362, N05CD08,
61. mikofenolát mofetil 500 mg por oldatos inf. 4 x doboz, 9, L04AA06,
62. milrinone 1 mg/ml inj. 10 ml 10 x doboz, 146, C01CE02,
63. mivacurium chloride 2 mg/ml inj. 5 ml 5 x doboz, 175, M03AC10,
64. morphinum hydrochloricum 20 mg/ml 1 ml 50 x doboz, 50, N02AA01,
65. naproxen 275 mg 30 x filmtabl. doboz ,1 057, M01AE02,
66. Na-Sm-diszulfoszalicilat, hexaklorofen 30 ml 1 x doboz, 160, R02AA20,
67. natrium chloride inj. 0,9 % 10 ml 20 x doboz, 240, V07AB,
68. natrium chloride inj. 10 % 10 ml 100 x doboz, 50, B05XA03,
69. natrium hydrogen-carbonate inj. 8,4 % 10 x 20 ml doboz, 508, B05XA02,
70. nifedipine 5 mg inf. 50 ml 1 x doboz, 38, C08CA05,
71. nitroglicerin inf. 10 x 10 ml doboz, 512, C01DA02,
72. octreotid 0,1 mg/ml old. inj. 1 ml 5 x doboz, 30, H01CB02,
73. papaverine hydrocloride 40 mg/ml inj. 10 x 1 ml doboz, 65, A03AD01,
74. paracetamol 500 mg tabl. 20 x doboz, 229, N02BE01,
75. paraffinum liquidum sterilizátum 10 ml 5 x doboz, 353, V07AX,
76. phenylbutazone 50 mg/g kenőcs 1 x 20 g doboz, 89, M02AA01,
77. pipecuronium bromide 4 mg por és oldószer inj. 2 ml 25 x doboz, 176, M03AC06,
78. povidone-iodine kenőcs 20 g doboz, 507, D08AG02,
79. povidone-iodine oldat 1 000 ml üveg, 1 410,
80. povidone-iodine oldat 120 ml doboz, 322,
81. protamine 1 000 NE/ml inj. 1 x amp., 5 825, V03AB14,
82. sildenafil 20 mg tabl. 90 x doboz, 42, G04BE03,
83. streptokinase 1 500 000 NE liofilizátum old. inj. 1 x amp., 13, B01AD01,
84. tacrolimus 5 mg/ml konc. inf. 1 ml 10 x doboz, 8, L04AD02,
85. teicoplanin 400 mg inj.1 x doboz, 272, J01XA02,
86. theophilline-ethylendiamine 48 mg/ml 5 ml 5 x doboz, 158, R03DA05,
87. tobramycin 3 mg/ml oldatos szemcsepp 5 ml doboz, 242, S01AA12,
88. tranexamsav inj.5 ml 5 x doboz, 1 080, B02AA02,
89. valganciclovir 450 mg filmtabletta 60 x doboz, 16, J05AB14,
90. valproic acid 100 mg/ml por és oldószer old. inj. 1 x poramp. + 1 x 4 ml oldószer doboz, 232, N03AG01,
91. verapamil hidrochlorid 5 mg inj. 2 ml 5 x doboz, 515, C08DA01,
92. vércsoport meghatározó ikerkártya AB0+D, beszárított anti A és anti B reagenssel 50 x doboz, 115, CE-0483,
93. vitaminok, vízben oldódóak inj. 1 ml 10 x doboz, 151, B05XC,
94. acetylszalicilsav 500 mg inj. i.v. 5 x doboz, 91, B01AC06,
95. clonidin 0,15 mg inj. 5 x doboz, 200, C02AC01,
96. custodiol inj. 1 000 ml 6 x doboz, 6,
97. custodiol inj. 500 ml 6 x doboz, 13,
98. digoxin 0, 25 mg/ml inj. 5 x doboz, 118, C01AA05,
99. etakrinsav 50 mg inj. 1 x doboz, 434, C03CC01,
100. flucloxacillin 1 g por inj. 25 x doboz, 44, J01CF05,
101. isoprenalin 0,2 mg/ml inj. 1 ml 6 x doboz, 44, C01CA02,
102. kaliumcanrenoat 200 mg inj. 10 ml 10 x doboz, 37, C03DA02,
103. norephinephrin inj. 1 ml 6 x doboz, 4 154, C01CA03,
104. procainamid 100 mg/ml inj. 10 ml 5 x doboz, 40, C01BA02,
105. trometamol inj. 20 ml 10 x doboz, 23, B05BB03,
106. addamel N koncentrátum oldatos infúzióhoz 10 ml 20 x doboz, 69, B05XA31,
107. aminoven infant 10 % inf. 100 ml 10 x doboz, 151, B05BA01,
108. gelofusin oldatos infúzió 500 ml 10 x doboz, 353, B05AA6,
109. glükóz 5 % infúzió 500 ml műa. flakon, 1 640, B05BA03,
110. injectióhoz való víz,oldószer parenterális alkalmazásra 500 ml 10 x doboz, 600, V07AB19,
111. isodex 50mg/ml oldatos infúzió 100 ml 1 x üveg, 5 800, B05BA03,
112. isolyte oldatos infúzió 500 ml 10 x doboz, 43, B05BB01,
113. mannisol B infúzió 100 ml 1 x üveg, 2 500, B05BC01,
114. natrium chlorid 0,9 % baxter oldatos infúzió 1 000 ml 1 x zsák, 8 000, B05BB01,
115. natrium chlorid infúzió 0,9 % 100 ml 40 x doboz, 895, B05BB01,
116. nátrium-klorid 0,9 % infúzió 500 ml 1 x két egyenrangú bemeneti porttal műa. flakon, 17 140, B05BB01,
117. nephrotect inf. 500 ml 10 x doboz, 36, B05BA01,
118. rindex 5 infúzió 500 ml 1 x üveg, 2 300, B05BA03,
119. ringer lactát infúzió 500 ml 1 x zsák, 5 700, B05BB01,
120. ringerfundin b. braun infúzió 500 ml 10 x doboz, 200, B05BB01,
121. smoflipid 200 mg/ml emulziós inf. 100 ml 10 x doboz, 68, B05BA02,
122. Smoflipid 200 mg/ml emulziós inf. 500 ml 10 x doboz, 49, B05BA02,
123. vitalipid N infant emulziós infúzió 10 ml 10 x doboz, 68, B05XC.
A fent megjelölt mennyiségek 1 évre szükséges mennyiségek.
Hivatkozási szám: GOKI 1/2016
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1096 Budapest, Haller u. 29.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő olyan gazdasági szereplő, akire/amelyre fennállnak a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdés szerinti kizáró okok.
Igazolási mód: a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet alábbi rendelkezései szerint:
— 2. § (1) az ajánlatkérő a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban köteles a közbeszerzési dokumentumokkal együtt elektronikus formában rendelkezésre bocsátani az adott eljáráshoz tartozó egységes európai közbeszerzési dokumentum mintáját, amely tartalmazza:
Többet mutasson
a) az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványa (a továbbiakban: formanyomtatvány) I. részében megkövetelt, az eljárás azonosítását szolgáló adatokat, illetve hirdetmény közzététele esetén az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelenő hirdetmény azonosító számát;
Többet mutasson
b) az eljárás során alkalmazandó kizáró okokat;
c) az eljárás során megkövetelt alkalmassági követelményeket, kivéve, ha az ajánlatkérő az (5) bekezdés alapján elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát;
(2) az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség teljesítésére az Európai Bizottság által erre vonatkozóan létrehozott webfelület is használható. Ilyen esetben az ajánlatkérőnek a közbeszerzési dokumentumokban meg kell adnia az elektronikus formanyomtatvány minta elérhetőségét;
Többet mutasson
(3) az ajánlatkérő az (1) bekezdésben meghatározott információkon kívül kérheti, hogy az ajánlattevő vagy a részvételre jelentkező a formanyomtatványon tüntesse fel:
a) az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik;
b) az eljárásban esetlegesen előírt minőségbiztosítási és környezetvédelmi vezetési szabványoknak való megfelelés tényét és módját;
(4) az (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásakor a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontjában, illetve e), f), g), k), l) és p) pontjában, valamint ha az ajánlatkérő ezt előírja, a 63. § (1) bekezdés d) pontjában említett kizáró okokat a formanyomtatvány III. részének „D“ szakaszában kell feltüntetni;
Többet mutasson
(5) az (1) bekezdés c) pontja esetében az ajánlatkérő a formanyomtatványban megjelöli, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja-e az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, vagy kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Ha az ajánlatkérő elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelményeket nem kell a formanyomtatványban feltüntetni. Részletes információk kérése esetén a megkövetelt alkalmassági követelményeket pontosan fel kell tüntetni a formanyomtatványban;
Többet mutasson
(6) az ajánlatkérő az egységes európai közbeszerzési dokumentum használatát a Kbt. Negyedik Része szerinti eljárásban is előírhatja. Ebben az esetben e Fejezet szabályait kell alkalmazni azzal, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentum végleges igazolásként felhasználható azokban az esetekben, amikor ezt a III. és IV. Fejezet szabályai lehetővé teszik,
Többet mutasson
— 3. § (1) az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az ajánlatával vagy részvételi jelentkezésével együtt benyújtja a megfelelő képviseleti jogosultsággal rendelkező személy által aláírt, a 4–7. §-nak és az ajánlatkérő által a 2. §-nak megfelelően kért módon kitöltött formanyomtatványt. A 2. § (2) bekezdés alkalmazása esetén a gazdasági szereplő a formanyomtatványt az Európai Bizottság által létrehozott webfelületen tölti ki, majd az így kitöltött és aláírt dokumentumot nyújtja be az ajánlatkérőnek. Ha az ajánlatkérő a Kbt. 41. § (6) bekezdése alapján lehetővé teszi az eljárási cselekmények elektronikus úton történő gyakorlását, a formanyomtatványt elektronikus formában, a Kbt. 41. § (4) bekezdésének megfelelően is be lehet nyújtani;
Többet mutasson
(2) ha egy ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is benyújtja. Ilyen esetben a kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához;
Többet mutasson
(3) közös ajánlattétel vagy részvételi jelentkezés esetén a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be,
— 4. § (1) az ajánlattevő, részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a formanyomtatvány benyújtásával a következő módon igazolja előzetesen a Kbt. 62. §-ban említett kizáró okok hiányát:
a) a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont aa)–af) alpontokra vonatkozó nyilatkozat tekintetében a gazdasági szereplő a formanyomtatvány III. részének „A“ szakaszát tölti ki;
b) a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontra vonatkozó nyilatkozatot a gazdasági szereplő a formanyomtatvány III. részének „D“ szakaszában teszi meg;
c) a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ah) alpontjára vonatkozóan a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő a formanyomtatvány a) és b) pontnak megfelelő kitöltésével egyben az ah) alpontban említett személyes joga szerinti hasonló bűncselekményekről is nyilatkozik;
Többet mutasson
d) a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontjára vonatkozóan a formanyomtatvány III. részének „B” szakasza kitöltésével nyilatkozik azzal, hogy csak az 1 évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulék tartozást és a tartozás lejártának időpontját kötelező feltüntetni;
Többet mutasson
e) a Kbt. 62. § (1) bekezdés c), d), h)–j) és m) pontjára vonatkozóan a formanyomtatvány III. része „C“ szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével nyilatkozik;
f) a Kbt. 62. § (1) bekezdés e)–g), k), l) és p) pontjára vonatkozóan a formanyomtatvány III. részének „D“ szakaszában a vonatkozó pontok kitöltésével nyilatkozik;
g) a Kbt. 62. § (1) bekezdés n)–o) pontjára vonatkozóan a formanyomtatvány III. része „C“ szakaszának vonatkozó pontja kitöltésével azzal, hogy ha a gazdasági szereplő bírságelengedésben részesült, vagy az ajánlat benyújtását megelőzően a jogsértést a Gazdasági Versenyhivatalnak bejelentette, ezt a tényt a formanyomtatványban feltünteti;
Többet mutasson
(2) az ajánlattevő, részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a formanyomtatvány benyújtásával – ha ezek alkalmazását az ajánlatkérő az adott eljárásban előírta – a következő módon igazolja előzetesen a Kbt. 63. §-ban említett kizáró okok hiányát:
Többet mutasson
a) a Kbt. 63. § (1) bekezdés a)–c) pontjára vonatkozóan a formanyomtatvány III. rész „C“ szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével;
b) a Kbt. 63. § (1) bekezdés d) pontjára vonatkozó nyilatkozatot a gazdasági szereplő a formanyomtatvány III. részének „“” pontjában teszi meg;
(3) ha az érintett gazdasági szereplő a Kbt. 62. § (1) bekezdése a), c)–e), g)–p) pontjai, a Kbt. 62. § (2) bekezdése, valamint a Kbt. 63. § (1) bekezdése alapján kizáró ok hatálya alá esik, azonban olyan intézkedéseket hozott, amelyek a Kbt. 64. § alapján igazolják megbízhatóságát és ezt a Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti – vagy bírósági felülvizsgálat esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti – jogerős határozatával igazolni tudja, köteles mind a kizáró ok fennállását, mind a megtett intézkedések rövid leírását feltüntetni a formanyomtatványon. A formanyomtatványhoz a Hatóság Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti – vagy bírósági felülvizsgálat esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti – jogerős határozatát is csatolni kell;
Többet mutasson
(4) az (1) bekezdés a)–c) pontja alapján megtett nyilatkozat a Kbt. 62. § (2) bekezdésében említett személyekre is vonatkozik,
— 5. § (1) A Kbt. 65. § (1) bekezdésében említett alkalmassági követelmények előzetes igazolása érdekében az ajánlattevő, részvételre jelentkező vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a formanyomtatvány IV. részét az ajánlatkérő által a 2. § (5) bekezdése szerint előírt módon köteles kitölteni;
Többet mutasson
(2) Ha az ajánlatkérő a több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában meghatározta az ajánlattételre felhívandó gazdasági szereplők keretszámát, és meghatározta az alkalmas jelentkezők közötti rangsorolás módját, az érintett gazdasági szereplő a formanyomtatvány V. szakaszát is kitölti,
Többet mutasson
— 6. § (1) ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben;
Többet mutasson
(2) a gazdasági szereplőknek a formanyomtatványban fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. Fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult,
— 7. § (1) a gazdasági szereplők az adott eljárás során benyújtott formanyomtatványban található információkat másik közbeszerzési eljárásban is felhasználhatják, ha az abban foglalt információk továbbra is megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a másik eljárásban megkövetelt információkat;
Többet mutasson
(2) a formanyomtatvány újbóli felhasználása esetén a gazdasági szereplő köteles a formanyomtatvány I. részében található adatokat az új eljárásnak megfelelően frissíteni és nyilatkozni arról, hogy az abban található adatok továbbra is megfelelnek a valóságnak. Ebben az esetben a gazdasági szereplő köteles a VI. részben található nyilatkozatokat is újból megtenni,
Többet mutasson
— 8. § Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a Kbt. 62. § tekintetében a következő igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve a következőképpen köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát:
Többet mutasson
a) a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) és e) pontja tekintetében – amelyet kizárólag természetes személy gazdasági szereplő köteles igazolni -, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében említett személyek esetén közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;
Többet mutasson
b) a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő ellenőrzi, ha a gazdasági szereplő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást;
Többet mutasson
c) a Kbt. 62. § (1) bekezdés c) és d) pontja tekintetében a céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálattól (a továbbiakban: céginformációs szolgálat) ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi; a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;
Többet mutasson
d) a Kbt. 62. § (1) bekezdés f) pontja tekintetében a kizáró ok hiányát a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi; ha a nem természetes személy gazdasági szereplő nem minősül cégnek, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;
Többet mutasson
e) a Kbt. 62. § (1) bekezdés g) pontja tekintetében a kizáró ok hiányát a Hatóság honlapján elérhető nyilvántartásból, valamint a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi;
f) a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja tekintetében az ajánlatkérő nem kérhet külön igazolást, a kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot;
Többet mutasson
g) a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja tekintetében nem szükséges igazolás benyújtása, a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során;
h) a Kbt. 62. § (1) bekezdés j) pontja tekintetében az adott eljárásban a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során; korábbi közbeszerzési eljárásra vonatkozóan pedig az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot;
Többet mutasson
i) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontjára vonatkozóan:
ia) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka) alpontja tekintetében nem szükséges igazolás vagy nyilatkozat benyújtása, a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő azt ellenőrzi, hogy valóban Magyarországon bejegyzett gazdasági szereplőről van szó;
Többet mutasson
ib) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező nyilatkozata arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek; ha az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pont ra)–rb) vagy rc)–rd) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)–rb) vagy rc)–rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni;
Többet mutasson
ic) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjára vonatkozóan az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nyilatkozata arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben, illetve részvételre jelentkezőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn;
Többet mutasson
j) a Kbt. 62. § (1) bekezdés l) pontja tekintetében a kizáró okok hiányát az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyi hatóságnak a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 8/C. § szerint vezetett nyilvántartásából nyilvánosságra hozott adatokból, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapján közzétett adatokból;
Többet mutasson
k) a Kbt. 62. § (1) bekezdés m) pontja tekintetében nem szükséges igazolás benyújtása, a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során;
l) a Kbt. 62. § (1) bekezdés n) pontja tekintetében a Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) döntései, illetve az ezt felülvizsgáló bírósági döntések tekintetében a jogsértés megtörténtét az ajánlatkérő a GVH honlapján található, döntéseket tartalmazó adatbázisokból ellenőrzi; az ajánlatkérő ezen felül nem kérhet külön igazolást, a GVH honlapján található adatbázisokban nem szereplő esetleges jogsértés hiányának igazolásaként az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot;
Többet mutasson
m) a Kbt. 62. § (1) bekezdés o) pontja tekintetében az ajánlatkérő köteles elfogadni igazolásként az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot;
n) a Kbt. 62. § (1) bekezdés p) pontja tekintetében az ajánlatkérő nem kérhet külön igazolást, a kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot,
Többet mutasson
— 9. § Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a Kbt. 63. § tekintetében a következő írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve a következőképpen köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát:
Többet mutasson
a) a Kbt. 63. § (1) bekezdés a), b) és d) pontja tekintetében az ajánlatkérő nem kérhet külön igazolást, a kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot;
Többet mutasson
b) a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontja tekintetében nem szükséges igazolás benyújtása, az ajánlatkérő a kizáró ok hiányát a Hatóság honlapján elérhető nyilvántartásból ellenőrzi,
— 10. § (1) nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében az ajánlatkérő a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a Kbt. 62. § tekintetében a következő igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve a következőképpen köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát:
Többet mutasson
a) a Kbt. 62. § (1) bekezdés a), e)–f) pontja és (2) bekezdése tekintetében a gazdasági szereplő, illetve személy tagállama vagy letelepedése szerinti országa illetékes igazságügyi vagy közigazgatási hatósága által kibocsátott okiratot, amely igazolja az említett követelmények teljesítését;
Többet mutasson
b) a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében a letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolását; a kizáró ok hiányát magyarországi köztartozással kapcsolatban az Art. szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő is ellenőrzi; ha az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást is be kell nyújtani; amennyiben a gazdasági szereplő Magyarországon nem végez adóköteles tevékenységet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erről szóló igazolását;
Többet mutasson
c) a Kbt. 62. § (1) bekezdés c), d), g) pontja tekintetében a letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolását; a g) pont tekintetében a Közbeszerzési Döntőbizottság által alkalmazott eltiltásra vonatkozóan a kizáró ok hiányát az ajánlatkérő a Hatóság honlapján elérhető nyilvántartásból ellenőrzi;
Többet mutasson
d) a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja tekintetében az ajánlatkérő nem kérhet külön igazolást, a kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot;
Többet mutasson
e) a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja tekintetében nem szükséges igazolás benyújtása, a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során;
f) a Kbt. 62. § (1) bekezdés j) pontja tekintetében az adott eljárásban a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során; korábbi közbeszerzési eljárásra vonatkozóan pedig az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot;
Többet mutasson
g) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pontjára vonatkozóan:
ga) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka) alpontja tekintetében az érintett ország illetékes hatósága által kiállított adóilletőség-igazolást;
gb) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező nyilatkozata arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek; ha az ajánlattevőt, illetve részvételre jelentkezőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)–rb) vagy rc)–rd) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)–rb) vagy rc)–rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni;
Többet mutasson
gc) a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nyilatkozata arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben, illetve részvételre jelentkezőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn;
Többet mutasson
h) a Kbt. 62. § (1) bekezdés l) pontja tekintetében a kizáró okok hiányát az ajánlatkérő ellenőrzi a munkaügyi hatóságnak a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 8/C. § szerint vezetett nyilvántartásából nyilvánosságra hozott adatokból, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapján közzétett adatokból;
Többet mutasson
i) a Kbt. 62. § (1) bekezdés m) pontja tekintetében nem szükséges igazolás benyújtása, a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során;
j) a Kbt. 62. § (1) bekezdés n) és o) pontja tekintetében az ajánlatkérő nem kérhet külön igazolást, a kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot; Magyarországon elkövetett korábbi jogsértés tekintetében az ajánlatkérő az n) pontban található kizáró ok hiányát a GVH honlapján található, döntéseket tartalmazó adatbázisokból ellenőrzi;
Többet mutasson
k) a Kbt. 62. § (1) bekezdés p) pontja tekintetében az ajánlatkérő nem kérhet külön igazolást, a kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot;
Többet mutasson
(2) ha az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki az (1) bekezdés a)–c) pontja, vagy g) pont ga) alpontja szerinti kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az e pontokban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlatkérő köteles elfogadni az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot,
Többet mutasson
— 11. § nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében az ajánlatkérő a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a Kbt. 63. § tekintetében a következő írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve a következőképpen köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát:
Többet mutasson
b) a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontja tekintetében az ajánlatkérő nem kérhet külön igazolást, a kizáró ok hiányának igazolásaként az ajánlatkérő köteles elfogadni az eljárásban benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot, azzal, hogy magyarországi ajánlatkérővel kötött szerződés teljesítésére vonatkozóan a kizáró ok hiányát az ajánlatkérő köteles a Hatóság honlapján elérhető nyilvántartásból ellenőrizni,
Többet mutasson
— 12. § azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke – figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra – bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő nem esik valamely kizáró ok hatálya alá, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 8–11. §-ban foglalt egyéb igazolási módok helyett,
Többet mutasson
— 13. § folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező, az ajánlathoz, illetve a részvételi jelentkezéshez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást,
Többet mutasson
— 14. § (1) a 8. § i) pont ic) alpontja, valamint a 10. § g) pont gc) alpontja szerint igazolt Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjának alkalmazásában közvetett tulajdon, illetve szavazati jog alatt az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező tulajdoni hányadának, illetőleg szavazati jogának az ajánlattevőben vagy részvételre jelentkezőben tulajdoni részesedéssel, illetőleg szavazati joggal rendelkező más gazdasági szereplő (köztes gazdasági szereplő) tulajdoni hányadán, szavazati jogán keresztül történő gyakorlását kell érteni. A közvetett tulajdon, a közvetett szavazati jog arányának megállapításához a közvetett tulajdonnal, szavazati joggal rendelkezőnek a köztes gazdasági szereplőben fennálló szavazati jogát vagy tulajdoni hányadát meg kell szorozni a köztes gazdasági szereplőnek az ajánlattevőben, illetve részvételre jelentkezőben fennálló szavazati vagy tulajdoni hányada közül azzal, amelyik a nagyobb. Ha a köztes gazdasági szereplőben fennálló szavazati vagy tulajdoni hányad az 50 százalékot meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni;
Többet mutasson
(2) a 8. § i) pont ib) és ic) alpontjában, valamint a 10. § gb) és gc) alpontjában foglalt nyilatkozat benyújtása mellett a nyilatkozattal igazolt kizáró ok tekintetében az ajánlatkérőt további ellenőrzési kötelezettség – hatóságok, más szervezetek megkeresése – nem terheli és kizárólag a tudomására jutott kétséget kizáró bizonyíték esetében köteles a hamis nyilatkozattétel tényét megállapítani;
Többet mutasson
(3) a 8. § i) pont ib) alpontja, valamint a 10. § g) pont gb) alpontja alkalmazásában szabályozott tőzsde alatt a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 5. § (1) bekezdés 114. pontjában meghatározott szabályozott piacot kell érteni,
— 15. § (1) Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ban, illetve ha az ajánlatkérő előírta, a 63. §-ban foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében;
Többet mutasson
(2) azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be,
— 16. § (1) a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja szerinti köztartozást nyilvántartó hatóságok igazolásának [8. § b) pont] azt kell tartalmaznia, hogy az igazolás kiállításának időpontjában van-e a gazdasági szereplőnek a hatóság által nyilvántartott köztartozása, illetve ha van, milyen időpontban járt le a gazdasági szereplő arra vonatkozó fizetési kötelezettsége és annak megfizetésére halasztást kapott-e, illetve milyen időtartamú halasztást kapott;
Többet mutasson
(2) az (1) bekezdés szerinti hatósági igazolást – ha az igazolás egyébként bizonyítja azt, hogy a gazdasági szereplőnek nincs 1 évnél régebben lejárt köztartozása – az ajánlatkérő köteles elfogadni akkor is, ha nem közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki, vagy más közbeszerzési vagy egyéb eljárásában való felhasználás céljából állították ki, vagy ha a kiállító hatóság 1 évnél rövidebb érvényességi időt írt az igazolásra és az már lejárt;
Többet mutasson
(3) ha jogszabály a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontjának hatálya alá tartozó új közterhet állapít meg, az ezzel kapcsolatos igazolást csak azokban az eljárásokban kell csatolni, amelyekben az ajánlattételi vagy részvételi határidő a köztartozásról szóló rendelkezés hatálybalépését követő 1 évnél későbbi időpontra esik;
Többet mutasson
(4) a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a honlapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés l) pontja alapján érintett, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint általa közrendvédelmi bírsággal sújtott gazdasági szereplőkről – a személyes adatok sérelme nélkül – tájékoztatást tesz közzé a határozat jogerőre emelkedésétől számított 2 éves időtartamra. Ha a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal tudomására jutott, hogy határozatának bírósági felülvizsgálata iránt keresetet indítottak, a kizáró okra vonatkozó adatokat a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában foglalt döntésre figyelemmel teszi közzé, megjelölve a keresetet elutasító vagy a határozatot megváltoztató döntés jogerőre emelkedésének időpontját. Ha az adatok nyilvánosságra hozatalára már sor került – a keresetindításról történő tudomásszerzéssel egyidejűleg – intézkedik a honlapon nyilvánosságra hozott adatok törléséről.
Többet mutasson
Kérjük, hogy a kizáró okokra vonatkozó nyilatkozat a felhívás megküldésénél nem régebbi nyilatkozat legyen.
Az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki:
a) a kizáró okok hatálya alá tartozik;
b) részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
(Valamennyi rész vonatkozásában)
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) b) pontja alapján az utolsó 2 lezárt évekre vonatkozóan, a saját vagy jogelődje a számviteli törvény szerinti beszámolója (a kiegészítő melléklet nélkül, és a könyvvizsgálói záradék nélkül). A beszámolót nem kötelező becsatolni, azt ajánlatkérő a http://www.e-beszamolo.kim.gov.hu/ oldalról ellenőrzi. Amennyiben ez az oldal nem tartalmazza a kért beszámolót, kérjük azt benyújtani.
Többet mutasson
Azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke – figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra – bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az (1) bekezdésben foglalt egyéb igazolási módok helyett.
Többet mutasson
Az ajánlattevőnek az ajánlatában, ajánlatának benyújtásakor, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének, valamint – ha az ajánlatkérő azt előírta – a Kbt. 63. § (1) bekezdésének hatálya alá, és emellett megfelel a Kbt. 65. § alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
(Valamennyi rész vonatkozásában.)
Alkalmas az ajánlattevő, ha a becsatolt utolsó 2 lezárt évekre vonatkozó számviteli törvény szerinti beszámolók közül legalább az egyik év mérleg szerinti eredménye 0 vagy pozitív.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2)–(3) szerint amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik beszámolóval vagy nem rendelkezik beszámolóval a teljes időszakban, az alábbi követelménynek kell megfelelnie: ha az ajánlattevő pénzügyi beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a gyógyszerek értékesítéséből származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele eléri vagy meghaladja a 25., 38., 42., 70., 73., 74., 112. sz. részek esetében a a részenkénti nettó 10 000 HUF-ot, az 1., 2., 6., 8–12., 17., 20–23., 26., 29., 33–37., 39., 41., 43., 45–49., 54–56., 58–61., 63–69,, 72., 75–76., 78., 80., 83., 86–87., 90., 91., 94., 95., , 98., 101., 102., 104–106., 109., 118., 120–123. sz. részek esetében a részenkénti nettó 100 000 HUF-ot, a fel nem sorolt részek esetében a részenkénti nettó 1 000 000 HUF-ot,
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő pénzügyi beszámolóval azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson
Fenti alkalmassági követelménynek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is meg lehet felelni a Kbt.-ben foglalt előírások szerint.
Műszaki és szakmai képességek:
(Valamennyi rész vonatkozásában.)
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) h) pontja alapján a beszerzendő áru leírása: a termék nevének megjelölése.
Azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke – figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra – bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1)–(3) bekezdésében foglalt egyéb igazolási módok helyett.
Többet mutasson
Az ajánlattevőnek az ajánlatában, ajánlatának benyújtásakor, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének, valamint – ha az ajánlatkérő azt előírta – a Kbt. 63. § (1) bekezdésének hatálya alá, és emellett megfelel a Kbt. 65. § alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Rendelkezzen a felhívás II.2.1) és VI.3) j) pontjaiban előírt szakmai követelményeknek megfelelő termékkel.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (4) bekezdésének alkalmazására.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Nem vitatott a felek által, hogy a lehívásban foglalt szállítási kötelezettség teljesítésének késedelme vagy elmulasztása a jelen adásvételi szerződés megszegését jelenti, aminek következtében az eladót a szerződésben kikötött kötbér és/vagy kártérítés fizetésének a kötelezettsége terheli, és amennyiben ilyen szerződésszegési eset több mint 4 alkalommal fordulna elő, úgy a Vevő az adásvételi szerződés felmondásának a jogát is gyakorolhatja a jogi következmények érvényesítése mellett anélkül, hogy érdekmúlását igazolni lenne köteles. A kártérítési igény különösen akkor érvényesíthető, ha a tender nyertes készítményt az eladó a Vevő kérésének megfelelően nem tudja leszállítani, és azt a gyógyszert, vagy az azt helyettesítő más gyógyszert a Vevő más Eladótól kénytelen beszerezni. A kártérítés összege a 2 ár közötti különbségre érvényesíthető.
Többet mutasson
Egyetértenek a szerződő felek abban, hogy a szállításból, ill. fuvarozásból eredő hibákkal kapcsolatban a lehívó a teljesítés megtörténtétől számított 8 munkanapon belül jogosult az eladóval szemben fellépni.
Minőségi hiba esetén a Vevő azok észlelését követően 48 órán belül köteles Eladót értesíteni és szavatossági igényét közölni. A Vevő lehetősége eldönteni, hogy esetenként milyen szavatossági igény érvényesítése történik.
A szállítmányok átvétele során tapasztalt egyéb minőségi hibákkal összefüggő, vagy a legkisebb gyűjtőcsomagolási egységen belüli mennyiségi eltérésekkel, hiányokkal kapcsolatos igényeket a Vevő azok észlelését követő 8 napon belül bármikor kifogás tárgyává teheti az eladónál feltéve, hogy a lejárati idő még érvényben van. Az előző bekezdések bármelyik esete is forduljon elő, a Vevő tartozik – a jelzett 8 napos határidőn belül – az eladót közös jegyző-könyv felvételére meghívni. A jelen pontban említett minőségi vagy mennyiségi fogyatékosságok esetén, de akkor is ha kiderül, hogy a Gyógyszer nem felel meg a minőségi követelményeknek, a Vevő a jelen szerződésben szabályozott mértékű minőségi kötbért és/vagy kártérítési igényt érvényesíthet, és amennyiben valamely Gyógyszerfajta egészének a rendeltetési célra való alkalmatlanságát tapasztalná, úgy érdekmúlásának igazolása nélkül a szerződést nyomban felmondhatja, meghiúsulási kötbért és kártérítést követelhet.
Többet mutasson
Eladó kötelezi magát, hogy a hatóságilag elrendelt forgalomból való kivonás esetén a kivonás elrendelésétől számított 45 naptári napon belül – a forgalomból kivont és az eladó által kiszállított készítményeket visszaveszi és értékét a Vevő részére jóváírja.
Többet mutasson
Szerződő felek mind a késedelmes teljesítés, mind pedig a minőséghibás szállítás, s végül a szerződéstől való Vevői felmondás esetére egyaránt kötbért kötnek ki az eladó terhére.
Késedelmes és minőség hibás szállítás esetén a késedelmi kamat napi 0,5 %, legfeljebb azonban az érintett nettó áru-érték 15 %-a.
Vevői felmondás esetén a nettó szerződéses érték 20 %-a.
Vevő akkor jogosult egyoldalú nyilatkozattal a szerződést felmondani, ha az eladó négy egymást követő szállításnál folyamatosan késedelemben van.
Tisztában vannak a szerződő felek azzal, hogy a kötbérkövetelés behajtásán túlmenően a Vevő a szerződés szegésből eredő kárának megtérítését is követelheti az eladótól, a kár összegébe azonban a már behajtott kötbér összege beleszámít.
Vevő szerződéses kötelezettséget azzal a bontó feltétellel vagy arra az esetre rögzített felmondási joggal vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben vagy a fenntartó általi térségi szinten összevont közbeszerzés keretében keretmegállapodás vagy -szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés vagy a fenntartó általi térségi szinten összevont közbeszerzés keretében valósítja meg a beszerzését, Vevőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat a szerződés felmondásából. A felmondás csak arra a részre vonatkozik, amelyik vonatkozásában a központosított közbeszerzési rendszerben vagy a fenntartó általi térségi szinten összevont közbeszerzés keretében keretmegállapodás vagy -szerződés kerül megkötésre.
Többet mutasson
Fenti szerződést biztosító mellékkötelezettségek valamennyi rész tekintetében irányadók.
Részletesen a szerződést biztosító mellékkötelezettségek a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés és az elszámolás pénzneme: magyar forint (HUF).
Az ellenszolgáltatás teljesítése a Kbt. 135. § (1), (5)–(6) és a Ptk. 6:130. § (3) és az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint történik.
Vevő a lehívások teljesítését igazoló szabályszerű átvételi elismervénnyel felszerelt számlát a számla kézhezvételétől számított 60 naptári napon belül átutalással egyenlíti ki az eladónak.
Előleg nem fizethető. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 36/A. § alapján kifizetés csak akkor történhet, ha a számlázó fél nemleges adóigazolást ad, vagy a NAV köztartozás mentes adózói adatbázisában szerepel.
A megajánlott árak a szerződés időtartamára a hivatalosan közzétett árváltozástól eltekintve fixnek tekintett, Eladó a terméknek az OEP honlapján rögzített, illetve a gyártó által közzétett ár változása esetén, amennyiben az ár emelkedik, legfeljebb a változás mértékének arányában, amennyiben az ár csökken, legalább a változás mértékének arányában módosíthatja árait.
Többet mutasson
Fenti finanszírozási és fizetési feltételek valamennyi rész tekintetében irányadók.
Részletesen a szerződést biztosító mellékkötelezettségek a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Nem követelmény és nem is megengedett. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)től a Kbt. 35. § (8)–(9) és 138. § szerinti projekttársaság létrehozását nem követeli meg és nem is teszi lehetővé. Ajánlatkérő továbbá nem teszi kötelezővé, sem lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet hozzanak létre.
Többet mutasson
Egyéb különleges feltételek:
44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról.

Eljárás
Az ajánlat érvényességi időtartama: 60 nap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2016-04-11 📅
A bontás helye: 1096 Budapest, Haller u. 29., Gazdasági Igazgatóság tárgyalója.
Hely: 1096 Budapest, Haller u. 29., Gazdasági Igazgatóság tárgyalója.
Adatok a felhatalmazott személyekről és a bontási eljárásról: A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) szerint.
Nyelvek
Nyelv: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK02685
Más típusú ajánlatkérő: Other
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Pethőné Tarnai Erzsébet, főigazgató gazdasági helyettese
Internetcím: www.kardio.hu 🌏
A vevő profiljának címe: www.kardio.hu 🌏

Hivatkozás
Azonosítók
Az ajánlatkérő által megadott hivatkozási szám: GOKI 1/2016
További információk
a. A szerződéskötés tervezett helye: ajánlatkérő székhelye.
b. Az ajánlatot magyar nyelven kell benyújtani, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetében magyar fordítást kérünk csatolni – ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő általi felelős fordítást is. (Ajánlatkérő felelős fordítás alatt az érti, hogy ajánlattevő kötelezettségvállalásra jogosult képviselője csatoljon az ajánlatba nyilatkozatot, miszerint valamennyi, az ajánlatba becsatolt fordítást elismeri saját felelős fordításnak.) A helytelen saját fordítás következményeit ajánlattevőnek kell viselnie.
Többet mutasson
c. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatos rendelkezéseket részletesen az ajánlattételi dokumentáció tartalmazza.
d. Az ajánlatok munkanapokon, hétfőtől csütörtökig reggel 8:00 és délután 16:00 óra között, pénteken reggel 8:00 és délután 15:00 óra között, az ajánlattétel napján reggel 8:00 és 11:00 óra között nyújthatók be. Az ajánlatok átvételéről az ajánlatkérő átvételi igazolást ad.
Többet mutasson
e. Kiegészítő tájékoztatás kérése a pethone@kardio.hu megküldött levélben vagy fax vagy postai levél útján lehetséges (fax vagy postai levél küldése esetén, az ajánlatkérő munkájának megkönnyítése érdekében, kérjük, hogy lehetőség szerint e-mail útján szerkeszthető formában is szíveskedjenek a kiegészítő tájékoztatás kéréseket megküldeni), a Kbt.-ben részletezett határidővel.
Többet mutasson
f. Az ajánlatot 1 eredeti papíralapú példányban kell benyújtani, illetve 1 elektronikus példányban (CD/DVD vagy más elektronikus adathordozó), amely az eredeti példányról készült hiánytalan, szkennelt ajánlatot tartalmazza teljes terjedelemben. Továbbá az Ajánlattevőnek csatolni kell cégszerűen aláírt nyilatkozatát, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható, például .pdf fájl) példánya a papír alapú eredeti példánnyal megegyezik.
Többet mutasson
A beárazott kereskedelmi ajánlatot a dokumentációban kiadott minta szerinti tartalommal kérjük benyújtani. Továbbá kérjük, hogy a kereskedelmi ajánlat elektronikus, szerkeszthető .xls formátumban is szerepeljen a CD vagy DVD lemezen vagy más elektronikus adathordozón, melyhez az Ajánlatkérő elektronikus mellékletként biztosítja a .xls táblázatot.
Többet mutasson
Az elektronikus és a papíralapú ajánlat eltérése esetén Ajánlatkérő a papíralapút tekinti irányadónak.
g. Az ajánlat elbírálása során, az ajánlatban megadott pénzügyi adat bármely külföldi fizető-eszközről HUF-ra történő átváltása az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes MNB által megadott devizaárfolyamon történik.
h. Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségválla-lásról szóló megállapodást (közös ajánlattevői szerződés), mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevőt az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetve a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatokat tehet.
Többet mutasson
i. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, erre vonatkozó nyilatkozatot kérünk benyújtani.
Többet mutasson
j. A könnyebb azonosíthatóság végett a dokumentációban esetenként márkanév került megjelölésre. Ez mindössze az egyértelműbb és közérthetőbb meghatározás érdekében történt.
Ha a felhívásban vagy a dokumentációban közölt leírások bármelyike meghatározott eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetve szabadalomra, vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, úgy ezt kizárólag a közbeszerzés tárgyának, vagy annak valamely elemének egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, és a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Az ajánlatkérő bármely a leírásban meghatározott termékkel műszakilag, és minőségileg egyenértékű, a leírásban hivatkozott termékkel felhasználhatóságában, használhatóságában, kezelhetőségében, rendeltetésében és tartósságában egyenértékű, más gyártású termék szállítását és/vagy felhasználását is elfogadja akkor is, ha a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bekezdésében előírt „vagy azzal egyenértékű“ kifejezés bármely okból az adott helyen nem került feltüntetésre.
Többet mutasson
Ajánlattevő a megadott hatóanyaggal azonos tartalmú és mennyiségű gyógyszert ajánlhat, figyelembe véve a gyógyszerek helyettesítéséről szóló OGYÉI rendelkezéseket, a 44/2004 (IV. 28.) ESZCSM számú rendeletet és annak mindenkor érvényben lévő mellékleteiben foglaltakat, a gyógyszerbiztonságot, továbbá az Intézetben alkalmazott terápiás protokollokhoz igazodó technológiákat is. A megadott kiszereléstől a gyógyszerbiztonságot megtartva el lehet térni.
Többet mutasson
k. Ha egy ajánlattevő más kiszerelést ajánl meg, mint ami a nevezett tétel specifikációjában szerepel, akkor a kitöltendő „Kereskedelmi ajánlat“ megnevezésű iratban kérjük ezt feltüntetni. Ha a megajánlott kiszereléstől eltérve kerül egy tétel megajánlásra, akkor pl. ha az igényelt termék 100 ml-es, az igényelt mennyiség 225 db, és ha az ajánlattevő a terméket 200 ml-es kiszerelésben ajánlja meg, akkor a megajánlandó/megajánlható mennyiség: 225/2, azaz 113 db, mivel fél csomag szállítása nem értelmezhető. Így a példa esetében a 113 db-ra tett összár lesz a nettó ajánlati összár és ez kerül összehasonlításra a többi ajánlattal.
Többet mutasson
l. A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
m. Az ajánlathoz csatolni szükséges ajánlattevő nyilatkozatát az üzleti titok nyilvánosságra hozatalának megtiltásáról, a becsatolt iratok/dokumentációk egyértelmű megjelölésével (amennyiben releváns).
(1) A gazdasági szereplő az ajánlatban, valamint a Kbt. 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
Többet mutasson
(2) A gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen:
a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők;
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat;
c) az ajánlattevő által az alkalmasság igazolása körében bemutatott:
ca) korábban teljesített közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építés vagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat;
cb) gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat;
d) az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, ide nem értve a leírásnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak;
e) ha az ajánlatkérő annak benyújtását kéri, az ajánlattevő szakmai ajánlatát, ide nem értve a szakmai ajánlatnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak és a (3) bekezdés alapján nincs akadálya az üzleti titokká nyilvánításnak.
Többet mutasson
(3) A gazdasági szereplő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a Kbt. 76. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló – a Kbt. 44. § (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó – részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
Többet mutasson
(4) Ha a gazdasági szereplő meghatározott információk, adatok üzleti titokká nyilvánítása során a Kbt. 44. § (1)–(3) bekezdésben foglaltakat nem tartotta be, az ajánlatkérő hiánypótlás keretében köteles felhívni az érintett gazdasági szereplőt a megfelelő tartalmú dokumentum benyújtására.
Többet mutasson
n. Irányadó idő: valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. Irányadó jog: az eljárás megindításakor hatályos jogszabályok.
o. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az eljárásban az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban szereplő nyilatkozat ellenére az azt alátámasztó igazolás, dokumentum vonatkozásában az ajánlattevő az előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a Kbt. 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének, az úgy minősül, hogy az ajánlattevő hamis nyilatkozatot tett.
Többet mutasson
p. Ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő nem kér.
q. A dokumentáció elektronikus úton történő letöltése az eljárásban való részvétel feltétele.
A dokumentáció elektronikus úton ingyenesen elérhető a következő linkről: http://www.kardio.hu/index.php?lang=_1&selectedmenu=334
A dokumentáció letöltéséről kötelező értesítést küldeni a pethone@kardio.hu e-mail címre vagy a +36 12157240 faxszámra, megadva a dokumentációt letöltő nevét, székhelyét, adószámát és/vagy cégjegyzékszámát, e-mail, telefon, telefax elérhetőségét. Ennek tényéről az ajánlatkérő 2 munkanapon belül visszaigazolást küld, amennyiben a letöltő nem kapott visszaigazolást, úgy az úgy minősül, hogy ajánlatkérőhöz nem érkezett meg a dokumentáció elektronikus letöltéséről szóló értesítés. Ajánlatkérő kizárólag abban az esetben tudja a dokumentációt letöltő szervezetet ajánlattevőként kezelni, amennyiben a dokumentáció letöltéséről szóló értesítést küldött.
Többet mutasson
A dokumentáció letöltéséről szóló értesítésre a dokumentáció tartalmaz mintát.
r. Az ajánlatban meg kell jelölni:
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni (a nyilatkozatot nemleges tartalommal is be kell nyújtani);
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
s. Az ajánlatban nyilatkozni kell az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan; valamint arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek-e.
Többet mutasson
t. Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti információkat.
u. Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a Kbt. 79. § (2) szerint jár el.
v. A Kbt. 47. § (2) szerint valamennyi dokumentum benyújtható egyszerű másolatban is. Az ajánlatkérő előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat). Az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott 1 eredeti példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
Többet mutasson
w. A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetében magyar fordítást kérünk csatolni – ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő általi felelős fordítást is. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel.
Ajánlattevő csatolja ajánlatához az ajánlattevő nevében aláíró személy aláírási címpéldányának vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási mintájának másolati példányát. Ajánlattevő – amennyiben az ajánlatot a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) írták alá – csatolja – a meghatalmazott aláírását is tartalmazó – írásos meghatalmazást.
Többet mutasson
x. Ezúton hívjuk fel a T. Ajánlattevők figyelmét arra, hogy az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot olyan módon kell benyújtani, hogy annak a mintájában tilos törölni, javítani.
y. Az értékelési szempont valamennyi rész vonatkozásában a legalacsonyabb ár, az alábbi indokok miatt: az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A beszerzés tárgya nem tervezési, mérnöki és építészeti szolgáltatás, valamint építési beruházás.
Többet mutasson
z. Ajánlatkérő ezúton tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy A közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerint a közbeszerzési eljárást folyamatba épített ellenőrzés mellett folytatja le az ajánlatkérő, ezért került előírásra 60 nap időtartamban az ajánlati kötöttség.
Többet mutasson
aa. A hirdetmény a közbeszerzésekről szóló 2014/24/EU irányelv alapján kerül közzétételre.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: 148. § szerint.
Forrás: OJS 2016/S 044-072389 (2016-02-29)
További információk (2016-04-07)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-04-07 📅
Benyújtási határidő: 2016-04-27 📅
Közzététel dátuma: 2016-04-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 070-121862
Hirdetményre hivatkozik: 2016/S 044-072389
HL-S szám: 70
Forrás: OJS 2016/S 070-121862 (2016-04-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2016-09-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés gyógyszerek beszerzésére (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:231. § szerinti Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele). Ajánlatkérő a megjelölt mennyiségektől plusz 30 %-kal eltérhet (azaz a teljes mennyiség legalább 100, legfeljebb 130 %-a kerül lehívásra), az egységár és egyéb szerződéses feltételek módosítása nélkül. 123 részben.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 152 310 486 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Gyógyszerészeti termékek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-09-28 📅
Közzététel dátuma: 2016-10-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 190-340634
HL-S szám: 190
További információk
Ajánlattevők neve,adószáma: Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt: 10875933-2-44 (alvállalkozót vesz igénybe) PharmaRoad Gyógyszerkereskedelmi Kft: 13999034-2-42 Euromedic-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt: 11087388-2-41 (alvállalkozót vesz igénybe) TEVA Gyógyszergyár Zrt: 10318353-2-09 (alvállalkozót vesz igénybe) Diagnosticum Zrt: 10824487-2-41 Egis Gyógyszergyár Zrt: 10686506-2-44 (alvállalkozót vesz igénybe) Fresenius Kabi Hungary Kft: 10736687-2-41 (alvállalkozót vesz igénybe) B. Braun Trading Kft: 25061978-2-41 Biotest Hungaria Kft: 10938164-2-13 Mediwings Pharma Kft: 14692060-2-13 (alvállalkozót vesz igénybe) 16,29,64,83,96,97,111,113 sz. részekre nem érkezett ajánlat,így az eljárás ezen részei eredménytelenek a Kbt. 75. § (1) a) alapján. 118 sz. részre kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be,így ezen részre az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) b) alapján. AKő a II.1.7) pontban és a V.2.4.) pontokban pozitív, egész számokat adott meg, a kerekítés szabályait figyelembe véve.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés gyógyszerek beszerzésére (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:231. § szerinti Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvétele).
Ajánlatkérő a megjelölt mennyiségektől plusz 30 %-kal eltérhet (azaz a teljes mennyiség legalább 100, legfeljebb 130 %-a kerül lehívásra), az egységár és egyéb szerződéses feltételek módosítása nélkül.
123 részben.
A rész elnevezése: Acenocumarol 1 mg tabl. 30x
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Rész sorszáma / Megnevezés / Egység / Éves mennyiség / ATC
1. acenocumarol 1 mg tabl. 30 x doboz 886 B01AA07.
A rész elnevezése: Acetilcisztein 100 mg/ml inj. 3 ml 5x
A rész száma: 2
Rövid leírás: 2. acetilcisztein 100 mg/ml inj. 3 ml 5x doboz 285 R05CB01.
A rész elnevezése: Adenosine inj. 2 ml 6x
A rész száma: 3
Rövid leírás: 3. adenosine inj. 2 ml 6x doboz 195 C01EB10.
A rész elnevezése: Alanyl glutamine 20 g 100 ml 10x
A rész száma: 4
Rövid leírás: 4. alanyl glutamine 20 g 100 ml 10 x doboz 25 B05XB02.
A rész elnevezése: Alprostadil 0,5 mg/ml inj. 1 ml 5x
A rész száma: 5
Rövid leírás: 5. alprostadil 0,5 mg/ml inj. 1 ml 5 x doboz 39 C01EA01.
A rész elnevezése: Ambroxol hidrochlorid 30 mg tabletta 20 x
A rész száma: 6
Rövid leírás: 6. ambroxol hidrochlorid 30 mg tabletta 20 x doboz 175 R05CB06.
A rész elnevezése: Amiodarone 150 mg inj. 3 ml 5x
A rész száma: 7
Rövid leírás: 7. amiodarone 150 mg inj. 3 ml 5 x doboz 1071 C01BD01.
A rész elnevezése: Amiodarone 200 mg tabl. 60x
A rész száma: 8
Rövid leírás: 8. amiodarone 200 mg tabl. 60 x doboz 196 C01BD01.
A rész elnevezése: Amoxicillin 500 mg, klavulánsav 125 mg filmtabletta 21x
A rész száma: 9
Rövid leírás: 9. amoxicillin 500 mg, klavulánsav 125 mg filmtabletta 21 x doboz 118 J01CR02.
A rész elnevezése: Ampicillin 200 mg/ml por oldatos inj. 1 g 100x
A rész száma: 10
Rövid leírás: 10. ampicillin 200 mg/ml por oldatos inj. 1 g 100 x doboz 26 J01CA01.
A rész elnevezése: Atropine 1 mg/ml old. inj.1 ml 10x
A rész száma: 11
Rövid leírás: 11. atropine 1 mg/ml old. inj. 1 ml 10 x doboz 163 A03BA01.
A rész elnevezése: Bacillus clausii spora belsőleges szuszpenzió 15 ml 20x
A rész száma: 12
Rövid leírás: 12. bacillus clausii spora belsőleges szuszpenzió 15 ml 20 x doboz 256 A07F.
A rész elnevezése: Bact/alert FA(259791) zöld
A rész száma: 13
Rövid leírás: 13. bact/alert FA(259791) zöld palack 1 200.
A rész elnevezése: Bact/alert FN(259793) narancs
A rész száma: 14
Rövid leírás: 14. bact/alert FN(259793) narancs palack 1 200.
A rész elnevezése: Bact/alert PF(259794)
A rész száma: 15
Rövid leírás: 15. bact/alert PF(259794) palack 1 200.
A rész elnevezése: Basiliximab 20 mg por és oldószer oldatos inf. 1x
A rész száma: 16
Rövid leírás: 16. basiliximab 20 mg por és oldószer oldatos inf. 1 x amp. 12 L04AA09.
A rész elnevezése: Bromhexine 2 mg/ml inj. 5x
A rész száma: 17
Rövid leírás: 17. bromhexine 2 mg/ml inj. 5 x doboz 127 R05CB02.
A rész elnevezése: Calcium gluconate 100 mg/ml inj. 5 ml 10x
A rész száma: 18
Rövid leírás: 18. calcium gluconate 100 mg/ml inj. 5 ml 10 x doboz 2217 A12AA03.
A rész elnevezése: Cefazolin 1 g por inj. 50x
A rész száma: 19
Rövid leírás: 19. cefazolin 1 g por inj. 50 x doboz 226 J01DB04.
A rész elnevezése: Cefepime 2 g inj. 1x
A rész száma: 20
Rövid leírás: 20. cefepime 2 g inj. 1 x amp. 123 J01DE01.
A rész elnevezése: Ceftazidime 2 g inj. 10x
A rész száma: 21
Rövid leírás: 21. ceftazidime 2 g inj. 10 x doboz 27 J01DD02.
A rész elnevezése: Chlorogen tabl. 150x
A rész száma: 22
Rövid leírás: 22. chlorogen tabl. 150 x doboz 59 D08AX01.
A rész elnevezése: Citalopram 20 mg/0,5 ml koncent. oldatos inf. Inj. 0,5 ml 5x
A rész száma: 23
Rövid leírás:
23. citalopram 20 mg/0,5 ml koncent. oldatos inf. Inj. 0,5 ml 5 x doboz 8 N05AB04.
A rész elnevezése: Dexmedetomidin 100 mikrogr./ml old. inj. 2 ml 5x
A rész száma: 24
Rövid leírás: 24. dexmedetomidin 100 mikrogr./ml old. inj. 2 ml 5 x doboz 51 N05CM18.
A rész elnevezése: Diclofenac 150 mg retard tabl. 20x
A rész száma: 25
Rövid leírás: 25. diclofenac 150 mg retard tabl. 20 x doboz 240 M01AB05.
A rész elnevezése: Diclofenac 75 mg/3 ml old. inj. i. v. 3 ml 5x
A rész száma: 26
Rövid leírás: 26. diclofenac 75 mg/3 ml old. inj. i. v. 3 ml 5 x doboz 335 M01AB05.
A rész elnevezése: Dobutamine 250 mg por inf.
A rész száma: 27
Rövid leírás: 27. dobutamine 250 mg por inf. amp. 7506 C01CA07.
A rész elnevezése: Dopamine 50 mg inj. 5 ml 5x
A rész száma: 28
Rövid leírás: 28. dopamine 50 mg inj. 5 ml 5 x doboz 3468 C01CA04.
A rész elnevezése: Epoetin-alfa 1 000 NE old. inj. 0,5 ml 6x
A rész száma: 29
Rövid leírás: 29. epoetin-alfa 1 000 NE old. inj. 0,5 ml 6 x doboz 4 B03XA01.
A rész elnevezése: Eptacog alfa (aktivált) 2 mg por és oldószer old. inj. 1x
A rész száma: 30
Rövid leírás: 30. eptacog alfa (aktivált) 2 mg por és oldószer old. inj. 1 x doboz 4 B02BD08.
A rész elnevezése: Eptacog alfa(aktivált) 5 mg por és oldószer old. inj. 1x
A rész száma: 31
Rövid leírás: 31. eptacog alfa(aktivált) 5 mg por és oldószer old. inj. 1 x doboz 11 B02BD08.
A rész elnevezése: Eptifibatide 0,75 mg/ml 100 ml 1x
A rész száma: 32
Rövid leírás: 32. eptifibatide 0,75 mg/ml 100 ml 1 x doboz 149 B01AC16.
A rész elnevezése: Eptifibatide 2 mg/ml inj.10 ml 1x
A rész száma: 33
Rövid leírás: 33. eptifibatide 2 mg/ml inj. 10 ml 1 x doboz 60 B01AC16.
A rész elnevezése: Ergocalciferol 25 g kenőcs
A rész száma: 34
Rövid leírás: 34. ergocalciferol 25 g kenőcs doboz 245 D03AX.
A rész elnevezése: Ertapenem 1 g por oldatos inf. 1x
A rész száma: 35
Rövid leírás: 35. ertapenem 1 g por oldatos inf. 1 x doboz 58 J01DH03.
A rész elnevezése: Etomidate 2 mg/ml 10 ml 10x
A rész száma: 36
Rövid leírás: 36. etomidate 2 mg/ml 10 ml 10 x doboz 54 N01AX07.
A rész elnevezése: Everolimus 0,5 mg tabl. 60x
A rész száma: 37
Rövid leírás: 37. everolimus 0,5 mg tabl. 60 x doboz 3 L04AA18.
A rész elnevezése: Famotidine 20 mg tabl. 28x
A rész száma: 38
Rövid leírás: 38. famotidine 20 mg tabl. 28 x doboz 60 A02BA03.
A rész elnevezése: Fenoterol 0 039 mg ,0 020 mg vízmentes ipratropium bromid inhal. aeroszol 200 adag 1x
A rész száma: 39
Rövid leírás:
39. fenoterol 0 039 mg ,0 020 mg vízmentes ipratropium bromid inhal. aeroszol 200 adag 1 x doboz 107 R03AK03.
A rész elnevezése: Fentanyl 0,25 mg inj. 5 ml 50x
A rész száma: 40
Rövid leírás: 40. fentanyl 0,25 mg inj. 5 ml 50 x doboz 211 N01AH01.
A rész elnevezése: Filgrastim 48 000 000 egység/0,5 ml old. inj. (0,96 mg/ml) 5x
A rész száma: 41
Rövid leírás:
41. filgrastim 48 000 000 egység/0,5 ml old. inj. (0,96 mg/ml) 5 x doboz 7 L03AA02.
A rész elnevezése: Fluconazole 100 mg kapsz. 28x
A rész száma: 42
Rövid leírás: 42. fluconazole 100 mg kapsz. 28 x doboz 5 J02AC01.
A rész elnevezése: Flumazenil 0,5 mg inj. 5 ml 5x
A rész száma: 43
Rövid leírás: 43. flumazenil 0,5 mg inj. 5 ml 5 x doboz 20 V03AB25.
A rész elnevezése: Furosemide 250 mg konc. inf. 25 ml 5x
A rész száma: 44
Rövid leírás: 44. furosemide 250 mg konc. inf. 25 ml 5 x doboz 1160 C03CA01.
A rész elnevezése: Furosemide 40 mg tabl. 50x
A rész száma: 45
Rövid leírás: 45. furosemide 40 mg tabl. 50 x doboz 603 C03CA01.
A rész elnevezése: Gentamicin 80 mg inj. 2 ml 50x
A rész száma: 46
Rövid leírás: 46. gentamicin 80 mg inj. 2 ml 50 x doboz 48 J01GB03.
A rész elnevezése: Glucose inj. 40 % 10 ml 10x
A rész száma: 47
Rövid leírás: 47. glucose inj. 40 % 10 ml 10 x doboz 55 B05BA03.
A rész elnevezése: Human immunglobulin IgM, IgA, IgG 50 mg/ml old. inf. 50 ml 1x
A rész száma: 48
Rövid leírás:
48. human immunglobulin IgM, IgA, IgG 50 mg/ml old. inf. 50 ml 1 x doboz 18 J06BA02.
A rész elnevezése: Hydrocortisone 50 mg/ml por és oldószer old. inj. 1x
A rész száma: 49
Rövid leírás: 49. hydrocortisone 50 mg/ml por és oldószer old. inj. 1 x doboz 813 H02AB09.
A rész elnevezése: Iloprost 20 mikrogr/ml konc. old. inf. 1 ml 5x
A rész száma: 50
Rövid leírás: 50. iloprost 20 mikrogr/ml konc. old. inf. 1 ml 5 x doboz 35 B01AC11.
A rész elnevezése: Isoflurane oldat inhalációs gőzképzéshez 100 ml
A rész száma: 51
Rövid leírás: 51. isoflurane oldat inhalációs gőzképzéshez 100 ml doboz 122 N01AB06.
A rész elnevezése: Kalium chloride inj. 10 % 100 x 10 ml
A rész száma: 52
Rövid leírás: 52. kalium chloride inj. 10 % 100 x 10 ml doboz 289 B05XA01.
A rész elnevezése: Kalium chloride inj. 7.45 % 20 x 20 ml
A rész száma: 53
Rövid leírás: 53. kalium chloride inj. 7.45 % 20 x 20 ml doboz 600 B05XA01.
A rész elnevezése: Kalium chloride retard caps. 600 mg 100x
A rész száma: 54
Rövid leírás: 54. kalium chloride retard caps. 600 mg 100 x doboz 748 A12BA01.
A rész elnevezése: Ketamine 50 mg/ml inj. 10 ml 5x
A rész száma: 55
Rövid leírás: 55. ketamine 50 mg/ml inj. 10 ml 5 x doboz 31 N01AX03.
A rész elnevezése: Magnesium aspartate,potassium aspartate inj. 10 ml 5x
A rész száma: 56
Rövid leírás: 56. magnesium aspartate,potassium aspartate inj. 10 ml 5x doboz 70 A12CC55.
A rész elnevezése: Magnesium sulfate inj. 10 % 100x
A rész száma: 57
Rövid leírás: 57. magnesium sulfate inj. 10 % 100 x 10 ml doboz 348 A12CC02.
A rész elnevezése: Metoclopramide 10 mg inj. 2 ml 10x
A rész száma: 58
Rövid leírás: 58. metoclopramide 10 mg inj. 2 ml 10 x doboz 775 A03FA01.
A rész elnevezése: Metoprolol 1 mg/ml inj. 5 ml 5x
A rész száma: 59
Rövid leírás: 59. metoprolol 1 mg/ml inj. 5 ml 5 x doboz 258 C07AB02.
A rész elnevezése: Midazolam 7,5 mg tabl. 10x
A rész száma: 60
Rövid leírás: 60. midazolam 7,5 mg tabl. 10 x doboz 362 N05CD08.
A rész elnevezése: Mikofenolát mofetil 500 mg por oldatos inf. 4x
A rész száma: 61
Rövid leírás: 61. mikofenolát mofetil 500 mg por oldatos inf. 4 x doboz 9 L04AA06.
A rész elnevezése: Milrinone 1 mg/ml inj. 10 ml 10x
A rész száma: 62
Rövid leírás: 62. milrinone 1 mg/ml inj. 10 ml 10 x doboz 146 C01CE02.
A rész elnevezése: Mivacurium chloride 2 mg/ml inj.5 ml 5x
A rész száma: 63
Rövid leírás: 63. mivacurium chloride 2 mg/ml inj. 5 ml 5 x doboz 175 M03AC10.
A rész elnevezése: Morphinum hydrochloricum 20 mg/ml 1 ml 50x
A rész száma: 64
Rövid leírás: 64. morphinum hydrochloricum 20 mg/ml 1 ml 50 x doboz 50 N02AA01.
A rész elnevezése: Naproxen 275 mg 30 x filmtabl.
A rész száma: 65
Rövid leírás: 65. naproxen 275 mg 30 x filmtabl. doboz 1057 M01AE02.
A rész elnevezése: Na-Sm-diszulfoszalicilat,hexaklorofen 30 ml 1x
A rész száma: 66
Rövid leírás: 66. Na-Sm-diszulfoszalicilat,hexaklorofen 30 ml 1 x doboz 160 R02AA20.
A rész elnevezése: Natrium chloride inj. 0,9 % 10 ml 20x
A rész száma: 67
Rövid leírás: 67. natrium chloride inj. 0,9 % 10 ml 20 x doboz 240 V07AB.
A rész elnevezése: Natrium chloride inj. 10 % 10 ml 100x
A rész száma: 68
Rövid leírás: 68. natrium chloride inj. 10 % 10 ml 100 x doboz 50 B05XA03.
A rész elnevezése: Natrium hydrogen-carbonate inj. 8,4 % 10 x 20 ml
A rész száma: 69
Rövid leírás: 69. natrium hydrogen-carbonate inj. 8,4 % 10 x 20 ml doboz 508 B05XA02.
A rész elnevezése: Nifedipine 5 mg inf. 50 ml 1x
A rész száma: 70
Rövid leírás: 70. nifedipine 5 mg inf. 50 ml 1 x doboz 38 C08CA05.
A rész elnevezése: Nitroglicerin inf. 10 x 10 ml
A rész száma: 71
Rövid leírás: 71. nitroglicerin inf. 10 x 10 ml doboz 512 C01DA02.
A rész elnevezése: Octreotid 0,1 mg/ml old. inj. 1 ml 5x
A rész száma: 72
Rövid leírás: 72. octreotid 0,1 mg/ml old. inj. 1 ml 5 x doboz 30 H01CB02.
A rész elnevezése: Papaverine hydrocloride 40 mg/ml inj. 10 x 1 ml
A rész száma: 73
Rövid leírás: 73. papaverine hydrocloride 40 mg/ml inj. 10 x 1 ml doboz 65 A03AD01.
A rész elnevezése: Paracetamol 500 mg tabl. 20x
A rész száma: 74
Rövid leírás: 74. paracetamol 500 mg tabl. 20 x doboz 229 N02BE01.
A rész elnevezése: Paraffinum liquidum sterilizátum 10 ml 5x
A rész száma: 75
Rövid leírás: 75. paraffinum liquidum sterilizátum 10 ml 5 x doboz 353 V07AX.
A rész elnevezése: Phenylbutazone 50 mg/g kenőcs 1 x 20 g
A rész száma: 76
Rövid leírás: 76. phenylbutazone 50 mg/g kenőcs 1 x 20 g doboz 89 M02AA01.
A rész elnevezése: Pipecuronium bromide 4 mg por és oldószer inj. 2 ml 25x
A rész száma: 77
Rövid leírás: 77. pipecuronium bromide 4 mg por és oldószer inj. 2 ml 25 x doboz 176 M03AC06.
A rész elnevezése: Povidone-iodine kenőcs 20 g
A rész száma: 78
Rövid leírás: 78. povidone-iodine kenőcs 20 g doboz 507 D08AG02.
A rész elnevezése: Povidone-iodine oldat 1 000 ml
A rész száma: 79
Rövid leírás: 79. povidone-iodine oldat 1 000 ml üveg 1410.
A rész elnevezése: Povidone-iodine oldat 120 ml
A rész száma: 80
Rövid leírás: 80. povidone-iodine oldat 120 ml doboz 322.
A rész elnevezése: Protamine 1 000 NE/ml inj. 1 x amp.
A rész száma: 81
Rövid leírás: 81. protamine 1 000 NE/ml inj. 1 x amp. 5825 V03AB14.
A rész elnevezése: Sildenafil 20 mg tabl. 90x
A rész száma: 82
Rövid leírás: 82. sildenafil 20 mg tabl. 90 x doboz 42 G04BE03.
A rész elnevezése: Streptokinase 1 500 000 NE liofilizátum old. inj. 1x
A rész száma: 83
Rövid leírás: 83. streptokinase 1 500 000 NE liofilizátum old. inj. 1 x amp. 13 B01AD01.
A rész elnevezése: Tacrolimus 5 mg/ml konc. inf. 1 ml 10x
A rész száma: 84
Rövid leírás: 84. tacrolimus 5 mg/ml konc. inf. 1 ml 10 x doboz 8 L04AD02.
A rész elnevezése: Teicoplanin 400 mg inj.1x
A rész száma: 85
Rövid leírás: 85. teicoplanin 400 mg inj. 1 x doboz 272 J01XA02.
A rész elnevezése: Theophilline-ethylendiamine 48 mg/ml 5 ml 5x
A rész száma: 86
Rövid leírás: 86. theophilline-ethylendiamine 48 mg/ml 5 ml 5x doboz 158 R03DA05.
A rész elnevezése: Tobramycin 3 mg/ml oldatos szemcsepp 5 ml
A rész száma: 87
Rövid leírás: 87. tobramycin 3 mg/ml oldatos szemcsepp 5 ml doboz 242 S01AA12.
A rész elnevezése: Tranexamsav inj. 5 ml 5x
A rész száma: 88
Rövid leírás: 88. tranexamsav inj. 5 ml 5 x doboz 1080 B02AA02.
A rész elnevezése: Valganciclovir 450 mg filmtabletta 60x
A rész száma: 89
Rövid leírás: 89. valganciclovir 450 mg filmtabletta 60 x doboz 16 J05AB14.
A rész elnevezése: Valproic acid 100 mg/ml por és oldószer old. inj. 1 x poramp.+1 x 4 ml oldószer
A rész száma: 90
Rövid leírás:
90. valproic acid 100 mg/ml por és oldószer old. inj. 1 x poramp.+1 x 4 ml oldószer doboz 232 N03AG01.
A rész elnevezése: Verapamil hidrochlorid 5 mg inj. 2 ml 5x
A rész száma: 91
Rövid leírás: 91. verapamil hidrochlorid 5 mg inj. 2 ml 5 x doboz 515 C08DA01.
A rész elnevezése: Vércsoport meghatározó ikerkártya AB0+D, beszárított anti A és anti B reagenssel 50x
A rész száma: 92
Rövid leírás:
92. vércsoport meghatározó ikerkártya AB0+D, beszárított anti A és anti B reagenssel 50 x doboz 115 CE-0483.
A rész elnevezése: Vitaminok, vízben oldódóak inj. 1 ml 10x
A rész száma: 93
Rövid leírás: 93. vitaminok, vízben oldódóak inj. 1 ml 10 x doboz 151 B05XC.
A rész elnevezése: Acetylszalicilsav 500 mg inj. i.v. 5x
A rész száma: 94
Rövid leírás: 94. acetylszalicilsav 500 mg inj. i.v. 5 x doboz 91 B01AC06.
A rész elnevezése: Clonidin 0,15 mg inj. 5x
A rész száma: 95
Rövid leírás: 95. clonidin 0,15 mg inj. 5 x doboz 200 C02AC01.
A rész elnevezése: Custodiol inj. 1 000 ml 6x
A rész száma: 96
Rövid leírás: 96. Custodiol inj. 1 000 ml 6 x doboz 6.
A rész elnevezése: Custodiol inj. 500 ml 6x
A rész száma: 97
Rövid leírás: 97. Custodiol inj. 500 ml 6 x doboz 13.
A rész elnevezése: Digoxin 0,25 mg/ml inj. 5x
A rész száma: 98
Rövid leírás: 98. digoxin 0,25 mg/ml inj. 5 x doboz 118 C01AA05.
A rész elnevezése: Etakrinsav 50 mg inj. 1x
A rész száma: 99
Rövid leírás: 99. etakrinsav 50 mg inj. 1 x doboz 434 C03CC01.
A rész elnevezése: Flucloxacillin 1 g por inj. 25x
A rész száma: 100
Rövid leírás: 100. flucloxacillin 1 g por inj. 25 x doboz 44 J01CF05.
A rész elnevezése: Isoprenalin 0,2 mg/ml inj. 1 ml 6x
A rész száma: 101
Rövid leírás: 101. isoprenalin 0,2 mg/ml inj. 1 ml 6 x doboz 44 C01CA02.
A rész elnevezése: Kaliumcanrenoat 200 mg inj. 10 ml 10x
A rész száma: 102
Rövid leírás: 102. kaliumcanrenoat 200 mg inj. 10 ml 10 x doboz 37 C03DA02.
A rész elnevezése: Norephinephrin inj. 1 ml 6x
A rész száma: 103
Rövid leírás: 103. norephinephrin inj. 1 ml 6 x doboz 4154 C01CA03.
A rész elnevezése: Procainamid 100 mg/ml inj. 10 ml 5x
A rész száma: 104
Rövid leírás: 104. procainamid 100 mg/ml inj. 10 ml 5 x doboz 40 C01BA02.
A rész elnevezése: Trometamol inj. 20 ml 10x
A rész száma: 105
Rövid leírás: 105. trometamol inj. 20 ml 10 x doboz 23 B05BB03.
A rész elnevezése: Addamel N koncentrátum oldatos infúzióhoz 10 ml 20x
A rész száma: 106
Rövid leírás: 106. Addamel N koncentrátum oldatos infúzióhoz 10 ml 20 x doboz 69 B05XA31.
A rész elnevezése: Aminoven infant 10 % inf. 100 ml 10x
A rész száma: 107
Rövid leírás: 107. Aminoven infant 10 % inf. 100 ml 10 x doboz 151 B05BA01.
A rész elnevezése: Gelofusin oldatos infúzió 500 ml 10x
A rész száma: 108
Rövid leírás: 108. Gelofusin oldatos infúzió 500 ml 10 x doboz 353 B05AA6.
A rész elnevezése: Glükóz 5 % infúzió 500 ml
A rész száma: 109
Rövid leírás: 109. Glükóz 5 % infúzió 500 ml műa. flakon 1640 B05BA03.
A rész elnevezése: Injectióhoz való víz,oldószer parenterális alkalmazásra 500 ml 10x
A rész száma: 110
Rövid leírás:
110. Injectióhoz való víz,oldószer parenterális alkalmazásra 500 ml 10 x doboz 600 V07AB19.
A rész elnevezése: Isodex 50 mg/ml oldatos infúzió 100 ml 1x
A rész száma: 111
Rövid leírás: 111. Isodex 50 mg/ml oldatos infúzió 100 ml 1 x üveg 5800 B05BA03.
A rész elnevezése: Isolyte oldatos infúzió 500 ml 10x
A rész száma: 112
Rövid leírás: 112. Isolyte oldatos infúzió 500 ml 10 x doboz 43 B05BB01.
A rész elnevezése: Mannisol B infúzió 100 ml 1x
A rész száma: 113
Rövid leírás: 113. Mannisol B infúzió 100 ml 1 x üveg 2500 B05BC01.
A rész elnevezése: Natrium chlorid 0,9 % Baxter oldatos infúzió 1 000 ml 1x
A rész száma: 114
Rövid leírás:
114. Natrium chlorid 0,9 % Baxter oldatos infúzió 1 000 ml 1 x zsák 8000 B05BB01.
A rész elnevezése: Natrium chlorid infúzió 0,9 % 100 ml 40x
A rész száma: 115
Rövid leírás: 115. Natrium chlorid infúzió 0,9 % 100 ml 40 x doboz 895 B05BB01.
A rész elnevezése: Nátrium-klorid 0,9 % infúzió 500 ml 1 x két egyenrangú bemeneti porttal
A rész száma: 116
Rövid leírás:
116. Nátrium-klorid 0,9 % infúzió 500 ml 1 x két egyenrangú bemeneti porttal műa. flakon 17140 B05BB01.
A rész elnevezése: Nephrotect inf. 500 ml 10x
A rész száma: 117
Rövid leírás: 117. Nephrotect inf. 500 ml 10 x doboz 36 B05BA01.
A rész elnevezése: Rindex 5 infúzió 500 ml 1x
A rész száma: 118
Rövid leírás: 118. Rindex 5 infúzió 500 ml 1 x üveg 2300 B05BA03.
A rész elnevezése: Ringer lactát infúzió 500 ml 1x
A rész száma: 119
Rövid leírás: 119. Ringer lactát infúzió 500 ml 1 x zsák 5700 B05BB01.
A rész elnevezése: Ringerfundin B. Braun infúzió 500 ml 10x
A rész száma: 120
Rövid leírás: 120. Ringerfundin B. Braun infúzió 500 ml 10 x doboz 200 B05BB01.
A rész elnevezése: Smoflipid 200 mg/ml emulziós inf. 100 ml 10x
A rész száma: 121
Rövid leírás: 121. Smoflipid 200 mg/ml emulziós inf. 100 ml 10 x doboz 68 B05BA02.
A rész elnevezése: Smoflipid 200 mg/ml emulziós inf. 500 ml 10x
A rész száma: 122
Rövid leírás: 122. Smoflipid 200 mg/ml emulziós inf. 500 ml 10 x doboz 49 B05BA02.
A rész elnevezése: Vitalipid N infant emulziós infúzió 10 ml 10x
Rövid leírás: 123. Vitalipid N infant emulziós infúzió 10 ml 10 x doboz 68 B05XC.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2016-09-06 📅

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Költségvetési szerv
Kapcsolat
A vevő profiljának címe: http://www.kardio.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők neve,adószáma:
Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt: 10875933-2-44 (alvállalkozót vesz igénybe)
PharmaRoad Gyógyszerkereskedelmi Kft: 13999034-2-42
Euromedic-Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Zrt: 11087388-2-41 (alvállalkozót vesz igénybe)
TEVA Gyógyszergyár Zrt: 10318353-2-09 (alvállalkozót vesz igénybe)
Diagnosticum Zrt: 10824487-2-41
Egis Gyógyszergyár Zrt: 10686506-2-44 (alvállalkozót vesz igénybe)
Fresenius Kabi Hungary Kft: 10736687-2-41 (alvállalkozót vesz igénybe)
B. Braun Trading Kft: 25061978-2-41
Biotest Hungaria Kft: 10938164-2-13
Mediwings Pharma Kft: 14692060-2-13 (alvállalkozót vesz igénybe)
16,29,64,83,96,97,111,113 sz. részekre nem érkezett ajánlat,így az eljárás ezen részei eredménytelenek a Kbt. 75. § (1) a) alapján.
118 sz. részre kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be,így ezen részre az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) b) alapján.
AKő a II.1.7) pontban és a V.2.4.) pontokban pozitív, egész számokat adott meg, a kerekítés szabályait figyelembe véve.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2016/S 190-340634 (2016-09-28)