Keretmegállapodás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerinti vízi közmű projektek előkészítéséhez kapcsolódó komplex tervezési feladatok ellátására
Keretmegállapodás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerinti vízi közmű projektek előkészítéséhez kapcsolódó komplex tervezési feladatok ellátására – 3 részajánlat-tételi lehetőséggel. Tekintettel arra, hogy a részenként (1–3. részek) megkötésre kerülő keretmegállapodások részét képező projektekben (Támogatási Szerződés és mellékletei) eltérő horizontális vállalások, így például esélyegyenlőségi, fenntartható fejlődésre vonatkozó és környezetvédelmi intézkedések kerülhetnek meghatározásra, amelyek alapján a nyertes ajánlattevőkkel szembeni elvárások, az egyedi szerződés(ek) teljesítésére vonatkozó konkrét különleges feltételek a keretmegállapodásos eljárások 2. részében, a versenyújranyitások során kerülnek meghatározásra. Kérjük az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a KEHOP projektekre vonatkozó útmutatókat és felhívásokat előzetesen tanulmányozzák.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2016-05-25.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2016-04-19.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2016-04-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Rövid leírás:
Keretmegállapodás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerinti vízi közmű projektek előkészítéséhez kapcsolódó komplex tervezési feladatok ellátására – 3 részajánlat-tételi lehetőséggel.
Tekintettel arra, hogy a részenként (1–3. részek) megkötésre kerülő keretmegállapodások részét képező projektekben (Támogatási Szerződés és mellékletei) eltérő horizontális vállalások, így például esélyegyenlőségi, fenntartható fejlődésre vonatkozó és környezetvédelmi intézkedések kerülhetnek meghatározásra, amelyek alapján a nyertes ajánlattevőkkel szembeni elvárások, az egyedi szerződés(ek) teljesítésére vonatkozó konkrét különleges feltételek a keretmegállapodásos eljárások 2. részében, a versenyújranyitások során kerülnek meghatározásra. Kérjük az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a KEHOP projektekre vonatkozó útmutatókat és felhívásokat előzetesen tanulmányozzák.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások📦
További CPV-kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Magyarország🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: NFP – Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Pap Károly utca 4–6.
Postai irányítószám: 1139
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nefpi.hu🌏
E-mail: nefpi@nefpi.hu📧
Telefon: +36 12390420📞
Fax: +36 12390420 📠
Dokumentumok URL-je: http://kozzetetel.provitalzrt.hu🌏
A keretmegállapodás az (adott esetben meghosszabbított) időbeli hatály megszűnésével, vagy az előirányzott teljes mennyiség lehívásával szűnik meg (a korábban bekövetkező körülmény szerint).
Jelen eljárás a Kbt. 104. § szerinti, több ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eljárás 2. részében Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (2) bek. c) pontja szerinti eljárást fog lefolytatni.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerinti vízi közmű projektek előkészítéséhez kapcsolódó komplex tervezési feladatok ellátására – 3 részajánlat-tételi lehetőséggel.
Tekintettel arra, hogy a részenként (1–3. részek) megkötésre kerülő keretmegállapodások részét képező projektekben (Támogatási Szerződés és mellékletei) eltérő horizontális vállalások, így például esélyegyenlőségi, fenntartható fejlődésre vonatkozó és környezetvédelmi intézkedések kerülhetnek meghatározásra, amelyek alapján a nyertes ajánlattevőkkel szembeni elvárások, az egyedi szerződés(ek) teljesítésére vonatkozó konkrét különleges feltételek a keretmegállapodásos eljárások 2. részében, a versenyújranyitások során kerülnek meghatározásra. Kérjük az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a KEHOP projektekre vonatkozó útmutatókat és felhívásokat előzetesen tanulmányozzák.
Tekintettel arra, hogy a részenként (1–3. részek) megkötésre kerülő keretmegállapodások részét képező projektekben (Támogatási Szerződés és mellékletei) eltérő horizontális vállalások, így például esélyegyenlőségi, fenntartható fejlődésre vonatkozó és környezetvédelmi intézkedések kerülhetnek meghatározásra, amelyek alapján a nyertes ajánlattevőkkel szembeni elvárások, az egyedi szerződés(ek) teljesítésére vonatkozó konkrét különleges feltételek a keretmegállapodásos eljárások 2. részében, a versenyújranyitások során kerülnek meghatározásra. Kérjük az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a KEHOP projektekre vonatkozó útmutatókat és felhívásokat előzetesen tanulmányozzák.
Becsült összérték: 2 482 000 000 HUF 💰
A részek maximális száma egy ajánlattevőnként: 1
A rész elnevezése: 1. rész: előkészített ivóvízminőség-javító projektek 1 000 000 000 HUF összköltség alatt.
A rész száma: 1.
Rövid leírás:
A 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendeletben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került a 2014–2020 programozási időszakban a KEHOP terhére finanszírozott szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, valamint ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításának előkészítése, és a szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolításáról való gondoskodás is.

Ennek megfelelően jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás tárgya a KEOP keretén belül előkészített, ivóvízminőség javítást célzó, 1 000 000 000 HUF-ot várhatóan el nem érő beruházási összköltségigényű projektek meglévő műszaki dokumentációinak felülvizsgálata, és a KEHOP támogatási rendszerben való megvalósításhoz szükséges komplex tervezési feladatok ellátása az alábbiakban, és a műszaki leírásban, valamint a verseny újranyitása során kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint legfeljebb a keretösszeg erejéig.

A komplex tervezési feladatok részét képezhetik különösen az alábbi tevékenységek:
— meglévő tervek felülvizsgálata, indikatív műszaki tervek, tendertervek elkészítése, elvi és/vagy létesítési engedélyezési tervdokumentációk elkészítése, elvi és/vagy létesítési engedélyezési eljárások lefolytatása, előzetes vizsgálatok, környezeti hatásvizsgálat, egységes környezethasználati engedélyhez kapcsolódó vagy geotechnikai vizsgálatok elvégzése, egyéb, akár jogszabály, hatóság, felhívás által előírt szükséges háttértanulmányok, szakvélemények, műszaki dokumentáció elkészítése, beleértve a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérését, beruházási költségek becslése,

— a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződéses rendszer alkalmazása esetén a 3., 4. és 5. kötetek) és minden olyan műszaki jellegű dokumentum elkészítése és előkészítő tevékenység lefolytatása, amelyek szükségesek a projektekre vonatkozó közbeszerzési eljárások megindításához, illetve a végleges projektdokumentációk összeállításához,

— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése – különösen az üzemeltetési, karbantartási költségekre – mind az újonnan létrehozandó, mind a beruházás által érintett meglévő létesítményekre vonatkozóan a várható pótlási költségek meghatározása, a meglévő vízi közmű létesítményei mennyiségi- és minőségi állapotának felmérése, a projekt keretében megvalósítandó rekonstrukciós igényeinek meghatározása,

— az egyes projektek műszaki tartalmával kapcsolatos Támogató általi döntéshozatali eljárásokban műszaki szakértelem biztosítása,
— a kivitelezésekre irányuló közbeszerzési eljárásokban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárások Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése.

Ezen feladatokhoz kapcsolódó hatósági díjak megfizetése a versenyújranyitás során meghatározottak szerint a nyertes ajánlattevő feladata.
Az előirányzott teljes mennyiség: nettó 190 000 000 HUF keretösszeg.
Ajánlatkérő jelzi, hogy a teljes mennyiség tervezett mennyiség, a Kbt. alapján Ajánlatkérő nem köteles azt kimeríteni a versenyújranyitások során, ugyanakkor a beszerzett mennyiség nem haladhatja meg az előirányzott teljes mennyiséget, azaz a keretösszeget.

Az egy időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje: legalább 28 projektet érintő külön szerződés. A tervezett KEHOP ivóvízminőség-javító kivitelezési projektekre nézve az egy időben teljesítendő külön szerződések tervezett, tájékoztató jellegű mennyiségi meghatározása, melyhez a komplex tervezési szolgáltatás kapcsolódik, azzal, hogy az egyes versenyújranyitások során a mennyiségek ezektől a ténylegesen felmerülő ajánlatkérői igények függvényében és az adott projekt Támogatási Szerződésében foglaltak alapján eltérhetnek:

— érintett lakosok száma: 100 000 fő,
— kiépítendő vízi közmű hálózat hossza: 200 000 m,
— meglévő vízi közmű hálózat hossza: 1 000 000 m.
Becsült érték héa nélkül: 190 000 000 HUF 💰
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
A keretmegállapodás meghosszabbítása esetén annak hatálya az eredeti hatály lejártának időpontjától számított további 12 hónappal meghosszabbodik.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP 2. prioritás keretében megvalósuló projektek.
További információk:
A keretmegállapodás az (adott esetben meghosszabbított) időbeli hatály megszűnésével, vagy az előirányzott teljes mennyiség lehívásával szűnik meg (a korábban bekövetkező körülmény szerint).
Jelen eljárás a Kbt. 104. § szerinti, több ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eljárás 2. részében Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (2) bek. c) pontja szerinti eljárást fog lefolytatni.
A rész elnevezése: 2. rész: részben előkészített vízi közmű projektek 1 000 000 000 HUF összköltség alatt.
A rész száma: 2.
Rövid leírás:
A 339/2014. (XII. 19.) Korm. rend.-ben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került a 2014–2020 programozási időszakban a KEHOP terhére finanszírozott szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításának előkészítése, és a szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolításáról való gondoskodás is.

Ennek megfelelően jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás tárgya a KEOP keretén belül részben előkészített, ivóvízminőség-javítást és szennyvízelvezetést és -tisztítást célzó, 1 000 000 000 HUF-ot várhatóan el nem érő beruházási összköltségigényű projektek meglévő műszaki dokumentációinak felülvizsgálata, és a KEHOP támogatási rendszerben való megvalósításhoz szükséges komplex tervezési feladatok ellátása az alábbiakban, és a műszaki leírásban, valamint a verseny újranyitása során kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint legfeljebb a keretösszeg erejéig.

— a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződéses rendszer alkalmazása esetén a 3., 4. és 5. kötetek) és minden olyan műszaki jellegű dokumentum elkészítése és előkészítő tevékenység lefolytatása, amelyek szükségesek a projektekre vonatkozó közbeszerzési eljárások megindításához, és a végleges projektdokumentációk összeállításához,

— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése – különösen az üzemeltetési, karbantartási költségekre -, mind az újonnan létrehozandó, mind a beruházás által érintett meglévő létesítményekre vonatkozóan a várható pótlási költségek meghatározása, a meglévő vízi közmű létesítményei mennyiségi- és minőségi állapotának felmérése, a projekt keretében megvalósítandó rekonstrukciós igényeinek meghatározása,

Ezen feladatokhoz kapcsolódó hatósági díjak megfizetése a versenyújranyitás során meghatározottak szerint a nyertes feladata.
Az előirányzott teljes mennyiség: nettó 442 000 000 HUF keretösszeg.
Ajánlatkérő jelzi, hogy a mennyiség tervezett mennyiség, a Kbt. alapján Ajánlatkérő nem köteles azt kimeríteni a versenyújranyitások során, ugyanakkor a beszerzett mennyiség nem haladhatja meg az előirányzott teljes mennyiséget, azaz a keretösszeget.

Az 1 időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje: legalább 51 projektet érintő külön szerződés.
A tervezett KEHOP vízi közmű kivitelezési projektekre nézve az 1 időben teljesítendő külön szerződések tájékoztató jellegű mennyiségi meghatározása, melyhez a szolgáltatások kapcsolódnak, azzal, hogy az egyes versenyújranyitások során a mennyiségek ezektől a tényleges ajánlatkérői igények és az adott projekt Támogatási Szerződése alapján eltérhetnek:

— érintett lakosok száma: 70 000 fő,
— vízi közmű hálózat hossza:
–— kiépítendő: 210 000 m,
–— meglévő: 2 000 000 m,
— szennyvíztisztító telepek száma: 17 db,
— érintett telepi kapacitás: 185 000 LE.
Becsült érték héa nélkül: 442 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 3. rész: részben előkészített vízi közmű projektek 1 000 000 000 HUF összköltség felett.
A rész száma: 3.
Rövid leírás:
A 339/2014. (XII. 19.) Korm. rend.-ben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került a 2014-2020 programozási időszakban a KEHOP terhére finanszírozott szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításának előkészítése, és a szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolításáról való gondoskodás is.

Ennek megfelelően jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás tárgya a KEOP keretén belül részben előkészített, ivóvízminőség-javítást és szennyvízelvezetést és -tisztítást célzó, 1 000 000 000 HUF-ot várhatóan meghaladó beruházási összköltségigényű projektek meglévő műszaki dokumentációinak felülvizsgálata, és a KEHOP támogatási rendszerben való megvalósításhoz szükséges komplex tervezési feladatok ellátása az alábbiakban, és a műszaki leírásban, valamint a verseny újranyitása során kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint legfeljebb a keretösszeg erejéig.

Az előirányzott teljes mennyiség: nettó 1 850 000 000 HUF keretösszeg.
Az 1 időben teljesítendő külön szerződések várható nagyságrendje: legalább 35 projektet érintő külön szerződés.
— érintett lakosok száma: 200 000 fő,
—– kiépítendő: 350 000 m,
–— meglévő: 5 000 000 m,
— szennyvíztisztító telepek száma: 29 db,
— érintett telepi kapacitás: 480 000 LE.
Becsült érték héa nélkül: 1 850 000 000 HUF 💰
További információk:
Jelen eljárás a Kbt. 104.§ szerinti, több ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eljárás 2. részében Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (2) bek. c) pontja szerinti eljárást fog lefolytatni.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)–(2) vagy a Kbt. 63. § (1) szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) alapján ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. II. Része szerinti jelen eljárásban az ajánlat benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.

Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(6) szerint jár el a bírálat során.
A Kbt. 69. § (4)–(6) alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek (ajánlattevőnek) a Kr. 8–14. § és 16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
A Kr. 15. § alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani az előírt kizáró okok hiányának igazolására.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a Kbt. 67. § (4) szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
A kizáró okok tekintetében tett nyilatkozatok keltezése nem lehet korábbi jelen felhívás feladásának napjánál.
Az ajánlattevő alkalmasságára előírt feltételek:
— a Kr. 1. § (1) alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek,

— a Kbt. 65. § (1) c) pontja és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rend. 8. § (1) alapján Ajánlatkérő előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét,

— a nyilvántartásban szereplés tényét – amennyiben a Kbt. 69. § (11) szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód – a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak az egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni,

— alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a Magyar Mérnöki Kamara, illetve területi kamarái által vezetett névjegyzékben nem szerepel, illetve a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik,

— a Kbt. 65. § (6): az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek,
— a Kbt. 65. § (7): az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül,
— a Kbt. 65. § (7) alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt,

— a Kbt. 65. § (1) c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll. A Kbt. 65. § (7) szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az Ajánlatkérő által az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek.

Az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(8) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek (ajánlattevőnek) az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.

Valamennyi rész tekintetében:
P.1. a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő csatolja a cégkivonatban szereplő valamennyi pénzforgalmi számlájára szóló, a számlavezető pénzügyi intézményétől származó, a jelen felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozatot attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak, az alábbi minimális tartalommal:

— a pénzforgalmi számla (számlák) száma és megnyitásának időpontja(i),
— a pénzforgalmi számláján (számláin) a felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapon belül előfordult-e a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerinti, 15 naptári napot meghaladó sorba állítás (a sorban állás szóhasználat is elfogadott);

P.2. a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak értelmében – amennyiben a letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét – az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő csatolja saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóját a kiegészítő melléklet és a független könyvvizsgálói jelentés nélkül, jelen felhívás feladását megelőző 3 lezárt üzleti év vonatkozásában.

Ha a kért beszámolók a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetők, a beszámoló adatait az Ajánlatkérő ellenőrzi, a szolgálat honlapján megtalálható beszámolók csatolása nem szükséges.
Ha az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozatának benyújtása szükséges az előző 3 lezárt üzleti év tevékenységének eredménye vonatkozásában.
Ha az ajánlattevő a fentiekben meghatározott irattal azért nem rendelkezik az előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (vízi közmű fejlesztési projektek előkészítése és/vagy tervezése és/vagy minőségbiztosítása és/vagy ellenőrzése és/vagy vízi közművek vagyonértékelése) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az áfa nélkül számított közbeszerzés tárgya szerinti árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia a jelen felhívásban meghatározott értéket;

P.3. a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének c) pontja és a 19. § (5) bekezdése értelmében az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő csatolja a jelen felhívás feladását megelőző 3 üzleti év közbeszerzés tárgyából (vízi közmű fejlesztési projektek előkészítése és/vagy tervezése és/vagy minőségbiztosítása és/vagy ellenőrzése és/vagy vízi közművek vagyonértékelése) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – évenkénti árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

Ha ajánlattevő nem rendelkezik a jelen felhívás feladását közvetlenül megelőző 3 üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevételének kell megfelelnie az előírt alkalmassági követelménynek.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő valamennyi rész tekintetében, amennyiben a számlavezető pénzügyi intézmény(ek)től származó nyilatkozat(ok) tartalma alapján megállapítható, hogy az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapon belül bármelyik pénzforgalmi számláján 15 naptári napot meghaladó sorba állítás fordult elő.

P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő valamennyi rész tekintetében, amennyiben a számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján a mérleg szerinti eredménye a jelen felhívás feladását megelőző 3 számviteli beszámolóval lezárt üzleti évben 1-nél több évben negatív volt.

Ajánlatkérő abban az esetben állapítja meg az ajánlattevő P.2. pont szerinti gazdasági és pénzügyi alkalmatlanságát, ha az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (vízi közmű fejlesztési projektek előkészítése és/vagy tervezése és/vagy minőségbiztosítása és/vagy ellenőrzése és/vagy vízi közművek vagyonértékelése) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el legalább:

— az 1. rész tekintetében az 50 000 000 HUF-ot,
— a 2. rész tekintetében a 100 000 000 HUF-ot,
— a 3. rész tekintetében a 300 000 000 HUF-ot.
P.3. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben jelen felhívás feladását megelőző 3 üzleti év alapján a közbeszerzés tárgyából (vízi közmű fejlesztési projektek előkészítése és/vagy tervezése és/vagy minőségbiztosítása és/vagy ellenőrzése és/vagy vízi közművek vagyonértékelése) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele összesen nem érte el legalább:

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek:
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P.1–P.2. pontokban meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha a közös ajánlattevők közül 1 felel meg, míg a P.3. pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.

A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.

A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az Ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján, ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot (egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozat), az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek – kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében – az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként, illetve árbevételként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek – a részvétel mértékéig – akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt.

Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek a Kbt. Második Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek.

A Kbt. 69. § (4)–(8) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek (ajánlattevőnek) az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
M.1. a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja, és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdésének a) pontja értelmében az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap befejezett és a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet cégszerű nyilatkozatával és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 22. § (1) bekezdése alapján.

Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a teljesítés idejét (év/hónap/nap) és helyét, a szerződést kötő másik fél nevét és székhelyét, a szolgáltatás tárgyát, mennyiségét, az ellenszolgáltatás összegét (nettó HUF), nyilatkozatot arról, hogy a referenciaként bemutatott elvi és/vagy létesítési engedélyezési tervdokumentációra a hatóság engedélyt adott (ha releváns), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

A referenciákból az előírt alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek is egyértelműen ki kell derülniük.
Ajánlattevőnek cégszerűen aláírt nyilatkozatban meg kell jelölnie, hogy a bemutatott referenciák mely alkalmassági követelmény igazolására vonatkoznak (jelen felhívás vonatkozó pontjának (M.1.a)–M.1.f) megadásával);
M.2. a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja, és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő cégszerű nyilatkozatát kell csatolni azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezésével, végzettségük, vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, és az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági követelmény pontos számának megjelölésével együtt, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.

Az előírt végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat és tapasztalat a szakmai önéletrajz saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó. Csatolni kell a szakemberek saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatait.

Ha az M.2.a)–M.2.b) pontokra megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás szerint a felhívás adott pontjában előírt jogosultsággal rendelkezik, akkor a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és gyakorlat igazolására egyéb dokumentum csatolása nem szükséges, azokat az érvényes jogosultság igazolja. Az ajánlatban fel kell tüntetni azon elektronikus elérési utat, ahol az adott jogosultság fennállása ellenőrizhető.

Ha a jogosultságot – amennyiben a Kbt. 69. § (11) bek. szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód – és a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséget és gyakorlatot az ajánlattevő más módon nem igazolta, a jogosultság érvényességét igazoló dokumentumokat kell egyszerű másolatban benyújtani;

M.3. a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja, és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21. § (3) bek. h) pontja alapján a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó 2 évre vonatkozó éves átlagos statisztikai állományi létszámáról és vezető tisztségviselőinek létszámáról készült kimutatás cégszerűen aláírt nyilatkozattal történő bemutatása az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő részéről.

M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző 36 hónapban az alábbi referenciákkal:
1. rész:
M.1.a) összesen legalább 50 km vízi közmű hálózat esetében érvényes vízjogi létesítési engedélyezési dokumentáció elkészítésére vonatkozó referenciával. Ajánlattevő 1, max. 3 db szerződéssel teljesítheti az értéket, melyek közül legalább 1 db szerződésnél az ellenszolgáltatás legalább nettó 10 00 000 HUF;

M.1.b) összesen legalább 100 km meglévő és üzemelő ivóvíz-hálózat esetében közművagyon értékelési referenciával. Az előírt értékek 1, max. 3 db szerződéssel teljesíthetők, melyek közül legalább 1 db szerződésnél az ellenszolgáltatás min. nettó 15 000 000 HUF;

2. rész:
M.1.c) összesen legalább 15 000 LE tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep vagy összesen legalább 100 km vízi közmű hálózat esetében érvényes vízjogi létesítési engedélyezési dokumentáció elkészítésére vonatkozó referenciával. Az előírt értékek 1, max. 3 db szerződéssel teljesíthetők, melyek közül legalább 1 db szerződésnél az ellenszolgáltatás legalább nettó 15 000 000 HUF;

M.1.d) összesen legalább 200 km meglévő és üzemelő szennyvíz-hálózat és legalább 200 km ugyanilyen ivóvíz-hálózat esetében közművagyon értékelési referenciával. Az előírt értékek 1, max. 3 db szerződéssel teljesíthetők, melyek közül legalább 1 db szerződésnél az ellenszolgáltatás min. nettó 20 000 000 HUF;

3. rész:
M.1.e) összesen legalább 25 000 LE tisztítási kapacitású szennyvíztisztító telep vagy összesen legalább 180 km vízi közmű hálózat esetében érvényes vízjogi létesítési engedélyezési dokumentáció elkészítésére vonatkozó referenciával. Az előírt értékek 1, max. 3 db szerződéssel teljesíthetők, melyek közül legalább 1 db szerződés esetében az ellenszolgáltatás legalább nettó 25 000 000 HUF;

M.1.f) összesen legalább 500 km meglévő és üzemelő szennyvíz-hálózat és legalább 500 km ugyanilyen ivóvíz-hálózat esetében közművagyon értékelési referenciával. Az előírt értékek 1, max. 3 db szerződéssel teljesíthetők, melyek közül legalább 1 db szerződésnél az ellenszolgáltatás min. nettó 25 000 000 HUF.

Valamennyi referenciánál követelmény, hogy:
— vízi közmű: szennyvíz és/vagy ivóvíz,
— a hálózat bekötővezeték nélkül számított hossza vehető figyelembe,
— közművagyon értékelési referencia: közművagyon értékelési szakvélemény elkészítésére és/vagy strukturált tételes vagyonleltár összeállítására és hozzá kapcsolódó pótlási terv elkészítésére vonatkozó referencia.
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő valamennyi rész tekintetében, ha nem rendelkezik:
M.2.a) legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik:
— a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rend. szerinti „VZ-TEL” kategóriájú jogosultsággal vagy azzal egyenértékű jogosultsággal, vagy a megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal;
M.2.b) legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 297/2009. (XII. 21.) Korm. rend. szerinti:
— SZVV-3.2.,
— SZVV-3.3.,
— SZVV-3.4.,
— SZVV-3.8.,
szakértői jogosultsággal vagy ezekkel egyenértékű jogosultságokkal, vagy megszerzésükhöz szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal;
M.2.c) legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik:
— közgazdász felsőfokú (főiskolai vagy egyetemi) végzettséggel,
— legalább 36 hónap gyakorlattal uniós társfinanszírozású vízi közmű fejlesztést célzó projektek előkészítésében;
M.2.d) legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik:
— a 27/2012. (VIII. 27.) NGM rend. szerinti vagy azzal egyenértékű ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő szakképesítéssel és az ingatlanvagyon-értékelői névjegyzékbe vételhez szükséges gyakorlattal.
1 szakember az M.2.a)–M.2.d) követelmények közül csak 1-nek való megfelelés céljából jelölhető meg azzal, hogy az M.2.d) pont szerinti jogosultságok több külön szakemberrel is igazolhatók, akik azonban a többi követelménynek (M.2.a)–M.2.c)) való megfelelésre nem mutathatók be.

M.3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző 2 év mindegyikében:
— 1. rész: legalább 5 fő,
— 2. rész: legalább 10 fő,
— 3. rész: legalább 15 fő,
éves átlagos statisztikai állományi létszámmal és legalább 1 fő vezető tisztségviselővel.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet.
191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet.
297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet.
27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet.
24/2013. (V. 29.) NFM rendelet.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Finanszírozási mód: főszabályként szállítói.
Az ajánlattétel, az elszámolás, a szerződés és a kifizetés pénzneme: HUF.
Az ellenszolgáltatás kiegyenlítése a Ptk. 6:130.§ (1)–(2) bek., a Kbt. 135. § (4)–(6) bek. és a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rend. szerint a teljesítést és annak igazolását követően a helyesen kiállított (rész)számla kézhezvételétől számított 30 napon belül történik.

Ha a nyertes a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bek. helyett a Kbt. 135. § (3) bek. szerint történik a fizetés.
A keretmegállapodásos eljárások 2. részében, a versenyújranyitás során – a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 119. § (1) bekezdésében, és a Kbt. 135. §-ban foglaltakkal összhangban – előleg biztosítása és részszámlák benyújtása lehetővé tehető.
Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó főbb jogszabályok:
— 2015. évi CXLIII. törvény,
— 272/2014. (XI. 5.) Korm. rend.,
— 2013. évi V. törvény,
— 2003. évi XCII. törvény.
A részletes fizetési feltételek a közbeszerzési dokumentumokban.
Eljárás
A tervezett résztvevők száma: 3
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2016-07-25 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2016-05-25 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Helyszín: Provital Tanácsadó és Fejlesztő Zrt., 1123 Budapest, Alkotás út 53. (MOM park), E. épület, III. emelet.
További információk: A Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) bekezdései alapján.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az ajánlattevő szerződés teljesítésében részt vevő személyi állományának képzettsége és tapasztalata
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Minőségi kritérium (név): Többlet feladatok elvégzésére vonatkozó vállalás
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Az ár súlyozása: 50
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK18470
Más típusú ajánlatkérő: európai uniós projektfelügyeletet ellátó nonprofit kft.
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Nagypál Sándor, ügyvezető
A vevő profiljának címe: http://www.nefpi.hu🌏
Dokumentumok URL címe: http://kozzetetel.provitalzrt.hu🌏
Ajánlatkérő neve: Provital Fejlesztési Tanácsadó Zrt.
Postacím: Alkotás út 53. (MOM park), E. épület, III. emelet
Postai irányítószám: 1123
Kapcsolattartó pont: dr. Antal Kadosa Adorján
Telefon: +36 17930640📞
E-mail: nfp@provitalzrt.hu📧
Fax: +36 17930648 📠
Ország: hu101 🏙️
Hivatkozás További információk
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat a gazdasági szereplők számára elektronikus úton, a regisztrálási adatok megkérésének kivételével korlátlanul és teljes körűen, térítésmentesen hozzáférhetővé teszi az ajánlattételi határidő lejártáig az alábbi elektronikus elérhetőségen: http://kozzetetel.provitalzrt.hu A közbeszerzési dokumentumok Kbt. 57. § (2) bekezdése szerinti elérése az eljárásban való részvétel feltétele. A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább 1 ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak el kell érnie és a regisztrálási adatokat meg kell adnia. Ajánlatkérő csak abban az esetben tud a Kbt.-ben foglalt kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tenni, ha ajánlattevő a közbeszerzési dokumentumok átvételéről szóló tájékoztatását megküldi az Ajánlatkérő nevében eljáró, a felhívás I.3) pontjában megadott kapcsolattartó részére.

2. A Kbt. 71. § (6) bek. alapján, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatában korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, Ajánlatkérő újabb hiánypótlást nem rendel el.

3. A szerződést megerősítő kötelezettségek, melyek szabályait (alapjuk, mértékük, feltételeik) részletesen a keretmegállapodások tervezete tartalmazza:
— kötbér: a szerződés olyan okból történő késedelmes, vagy nem szerződésszerű teljesítése, vagy meghiúsulása esetén, amelyért a nyertes felelős, illetve az ajánlattételi kötelezettség olyan okból történő megszegése esetén, amelyért a nyertes felelős,

— előleg-visszafizetési biztosíték: amennyiben előleg igénylésére és biztosíték nyújtására sor kerül,
— teljesítési biztosíték: a versenyújranyitás előírásai szerint, a tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított ellenszolgáltatás max. 5 %-a.
4. A részszempontok szerinti értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 1–10 pont, ahol az 1 pont a legrosszabb, a 10 pont a legjobb érték.
A módszerek ismertetése, mellyel Ajánlatkérő megadja a pontszámokat: az 1. részszempontnál a Közbeszerzési Hatóság 1.6 2012-i útmutatójának (a továbbiakban „Útm.”) III.A.1.ba) pontja szerinti arányosítás, a 2. és 3. részszempontok esetében a pontkiosztás és arányosítás módszere, melyek a dokumentációban részletesen meghatározásra kerültek.

A 2.1) alszempont ajánlati elemének legkedvezőbb szintje, melyre, és melynél kedvezőbb vállalásokra egyaránt a felső ponthatárral azonos pont kerül kiosztásra: 150 km és azt meghaladó vízi közművezeték hossz.
A 2.2) alszempont ajánlati elemének legkedvezőbb szintje, melyre, és melynél kedvezőbb vállalásokra egyaránt a felső ponthatárral azonos pont kerül kiosztásra: 1 000 km és azt meghaladó vízi közművezeték hossz.
A pontszámok a súlyszámmal kerülnek megszorzásra, Ajánlatkérő a számítás során 2 tizedesjegyig kerekít.
5. A III.1.2) P.1–P.3. és III.1.3) M.1–M.3. pontokban előírt feltételek és igazolási módok a minősített ajánlattevők jegyzékébe történő felvétel feltételeinél szigorúbbak.
6. Ajánlatkérő a jelen eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melyet az ajánlattételi határidő lejártáig kell rendelkezésre bocsátani, és amelynek az ajánlati kötöttség idejére kell érvényesnek lennie. Mértéke az 1. rész esetében 500 000 HUF, a 2. rész esetében 2 000 000 HUF, a 3. rész esetében 8 000 000 HUF. Az ajánlattevő választása szerint teljesíthető a dokumentációban meghatározott módokon.

A biztosíték rendelkezésre bocsátását (teljesítését) igazoló dokumentumot (melyet a dokumentáció részletesen előír) befűzés nélkül kell az ajánlatához zárt borítékban csatolni.
7. Ajánlattevő 2–3. részszempontokra vonatkozó ajánlata szakmai ajánlatnak minősül.
8. A Kbt. 35. § (8) bek. alapján nem lehetséges gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozása.
9. Ajánlatkérő a keretmegállapodások 2. részében a Kbt. 53. § (5)–(6) bekezdéseit alkalmazhatja.
10. Csatolni kell valamennyi bankszámlaszámot és számlavezetőt tartalmazó, cégszerűen aláírt nyilatkozatot a dokumentáció szerint.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § előírásai szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2016/S 079-139615 (2016-04-19)
Helyesbítések (2016-05-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerinti víziközmű projektek előkészítéséhez kapcsolódó komplex tervezési feladatok ellátására – 3 részajánlattételi lehetőséggel
Tekintettel arra, hogy a részenként (1-3. részek) megkötésre kerülő keretmegállapodások részét képező projektekben (Támogatási Szerződés és mellékletei) eltérő horizontális vállalások, így például esélyegyenlőségi, fenntartható fejlődésre vonatkozó és környezetvédelmi intézkedések kerülhetnek meghatározásra, amelyek alapján a nyertes ajánlattevőkkel szembeni elvárások, az egyedi szerződés(ek) teljesítésére vonatkozó konkrét különleges feltételek a keretmegállapodásos eljárások 2. részében, a versenyújranyitások során kerülnek meghatározásra. Kérjük az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a KEHOP projektekre vonatkozó útmutatókat és felhívásokat előzetesen tanulmányozzák.

Forrás: OJS 2016/S 096-171799 (2016-05-17)
További információk (2016-05-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerinti vízi közmű projektek
előkészítéséhez kapcsolódó komplex tervezési feladatok ellátására – 3 részajánlat-tételi lehetőséggel.
Tekintettel arra, hogy a részenként (1-3. részek) megkötésre kerülő keretmegállapodások részét
képező projektekben (Támogatási Szerződés és mellékletei) eltérő horizontális vállalások, így például
esélyegyenlőségi, fenntartható fejlődésre vonatkozó és környezetvédelmi intézkedések kerülhetnek
meghatározásra, amelyek alapján a nyertes ajánlattevőkkel szembeni elvárások, az egyedi szerződés(ek)
teljesítésére vonatkozó konkrét különleges feltételek a keretmegállapodásos eljárások 2. részében, a
versenyújranyitások során kerülnek meghatározásra. Kérjük az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a
KEHOP projektekre vonatkozó útmutatókat és felhívásokat előzetesen tanulmányozzák.

Dokumentum típusa: További információk
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2016-05-23 📅
Közzététel dátuma: 2016-05-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 102-181763
HL-S szám: 102
További információk
A jelen korrigendumban foglaltak mellett a további közbeszerzési dokumentumok közül is módosultak az alábbiak: Ajánlati dokumentáció, Keretmegállapodás tervezete, Műszaki leírás.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerinti vízi közmű projektek
előkészítéséhez kapcsolódó komplex tervezési feladatok ellátására – 3 részajánlat-tételi lehetőséggel.
Tekintettel arra, hogy a részenként (1-3. részek) megkötésre kerülő keretmegállapodások részét
képező projektekben (Támogatási Szerződés és mellékletei) eltérő horizontális vállalások, így például
esélyegyenlőségi, fenntartható fejlődésre vonatkozó és környezetvédelmi intézkedések kerülhetnek
meghatározásra, amelyek alapján a nyertes ajánlattevőkkel szembeni elvárások, az egyedi szerződés(ek)
teljesítésére vonatkozó konkrét különleges feltételek a keretmegállapodásos eljárások 2. részében, a
versenyújranyitások során kerülnek meghatározásra. Kérjük az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a
KEHOP projektekre vonatkozó útmutatókat és felhívásokat előzetesen tanulmányozzák.
Forrás: OJS 2016/S 102-181763 (2016-05-23)
További információk (2016-05-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerinti vízi közmű projektekelőkészítéséhez kapcsolódó komplex tervezési feladatok ellátására – 3 részajánlat-tételi lehetőséggel.
Tekintettel arra, hogy a részenként (1-3. részek) megkötésre kerülő keretmegállapodások részétképező projektekben (Támogatási Szerződés és mellékletei) eltérő horizontális vállalások, így példáulesélyegyenlőségi, fenntartható fejlődésre vonatkozó és környezetvédelmi intézkedések kerülhetnekmeghatározásra, amelyek alapján a nyertes ajánlattevőkkel szembeni elvárások, az egyedi szerződés(ek)teljesítésére vonatkozó konkrét különleges feltételek a keretmegállapodásos eljárások 2. részében, aversenyújranyitások során kerülnek meghatározásra. Kérjük az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy aKEHOP projektekre vonatkozó útmutatókat és felhívásokat előzetesen tanulmányozzák.

Forrás: OJS 2016/S 107-190730 (2016-05-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-01-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 482 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-01-13 📅
Közzététel dátuma: 2017-01-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 011-016202
HL-S szám: 11
További információk
A keretmegállapodás az (adott esetben meghosszabbított) időbeli hatály megszűnésével, vagy az előirányzott teljes mennyiség lehívásával szűnik meg (a korábban bekövetkező körülmény szerint).
Jelen eljárás a Kbt. 104.§ szerinti, több ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eljárás 2. részében Ajánlatkérő a Kbt. 105.§ (2) bek. c) pontja szerinti eljárást fog lefolytatni.

A rész elnevezése: 1. rész: előkészített ivóvízminőség-javító projektek 1 milliárd Ft összköltség alatt
Rövid leírás:
A 339/2014. (XII.19.) Korm.rend-ben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került a 2014-2020 programozási időszakban a KEHOP terhére finanszírozott szennyvízelvezetési és-tisztítási, és az
ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításának előkészítése,és a szükséges közbesz.eljárások lebonyolításáról való gondoskodás is. Ennek megfelelően jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás tárgya a KEOP keretén belül részben előkészített,ivóvízminőség-javítást és szennyvízelvezetést és-tisztítást célzó,1 milliárd forintot várhatóan el nem érő beruházási összköltségigényű projektek meglévő műszaki dokumentációinak felülvizsgálata,és a KEHOP támogatási rendszerben való megvalósításhoz szükséges komplex tervezési feladatok ellátása az alábbiakban,és a műszaki leírásban, valamint a verseny újranyitása során kiadásra kerülő közbesz. dokumentumokban részletezettek szerint legfeljebb a keretösszeg erejéig.

További információ a 4391/2016 ikt. számú Ajánlati felhívás II.2.4)pontjában található.
További információk:
Jelen eljárás a Kbt. 104.§ szerinti, több ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eljárás 2. részében Ajánlatkérő a Kbt. 105.§ (2) bek. c) pontja szerinti eljárást fog lefolytatni.
A rész elnevezése: 2. rész: részben előkészített víziközmű projektek 1 000 000 000 HUF összköltség alatt
Rövid leírás:
A 339/2014. (XII.19.) Korm. rendeletben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került a 2014-2020 programozási időszakban a KEHOP terhére finanszírozott szennyvízelvezetési és:
— tisztítási, valamint ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításának előkészítése, és a szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolításáról való gondoskodás is.
Ennek megfelelően jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás tárgya a KEOP keretén belül előkészített, ivóvízminőség javítást célzó, 1 milliárd forintot várhatóan el nem érő beruházási összköltségigényű projektek meglévő műszaki dokumentációinak felülvizsgálata, és a KEHOP támogatási rendszerben való megvalósításhoz szükséges komplex tervezési feladatok ellátása az alábbiakban, és a műszaki leírásban, valamint a verseny újranyitása során kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint legfeljebb a keretösszeg erejéig.

A rész elnevezése: 3. rész: részben előkészített víziközmű projektek 1 000 000 000 HUF összköltség felett
Rövid leírás:
A 339/2014(XII.19) Korm. rend.-ben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került a 2014-2020 programozási időszakban a KEHOP terhére finanszírozott szennyvízelvezetési és-tisztítási, és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításának előkészítése, és a szükséges közbesz. eljárások lebonyolításáról való gondoskodás is.Ennek megfelelően jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás tárgya a KEOP keretén belül részben előkészített,ivóvízminőség-javítást és szennyvízelvezetést és-tisztítást célzó,1 milliárd forintot várhatóan meghaladó beruházási összköltségigényű projektek meglévő műszaki dokumentációinak felülvizsgálata,és a KEHOP támogatási rendszerben való megvalósításhoz szükséges komplex tervezési feladatok ellátása az alábbiakban,és a műszaki leírásban,valamint a verseny újranyitása során kiadásra kerülő közbesz. dokumentumokban részletezettek szerint legfeljebb a keretösszeg erejéig. További információ a 4391/2016 ikt. számú Ajánlati felhívás II.2.4)pontjában található.

Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés fő helyszíne: Magyarország.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2016-10-25 📅
2016-10-18 📅
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
A vevő profiljának címe: http://www.nfp.hu🌏
Hivatkozás További információk
Eljárás 3. rész további nyertesek(Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium)
AFMSV 2016 Konzorcium:Adam Lee Miller Kft: meglévő tervek felülvizsg, indikatív műszaki tervek, tendertervek elkészítése, elvi és/vagy létesítési eng tervdok elkészítése, elvi és/vagy létesítési eng elj-ok lefolytatása, előzetes vizsgálatok, körny hatásvizsgálat, egységes környezethasználati engedélyhez kapcsolódó vagy geotechnikai vizsgálatok elvégzése, egyéb, akár jogszabály, hatóság, felhívás által előírt szükséges háttértanulmányok, szakvélemények, műszaki dok elkészítése, beleértve a beruházással érintett ökológiai állapotának felmérését, beruházási költségek becslése;a közbesz eljáráshoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződésrendszer alkalmazása esetén a 3.,4. és 5. kötetek) és minden olyan műszaki jellegű dokumentum elkészítése és előkészítő tevékenység lefolytatása, amelyek szükségesek a projektre vonatkozó közbeszerzési eljárások megindításához, és a végleges projektdokumentációk összeállításához;az egyes projektek műszaki tartalmával kapcsolatos Támogató általi döntéshozatali eljárásokban műszaki szakért biztosítása;a kivitelezésekre irányuló közbeszerzési eljárásokban a műszaki szakért biztosítása az eljárások Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok elbírálásának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat készítése; FŐTERM Zrt: geodézia,környezetvédelem,technológiai tervezés,hálózati tervezés,egyes vízi közmű tervezési feladatok;Mélyépterv Zrt:geodézia,környvéd;Valid Solution Kft: könyvvizsgálói feladatok

„AQUA-2020” Konz:KEVITERV AKVA Kft: szakértői feladatok, szakági tervezési fel, geodézia, geotechnika, előzetes régészeti feltárás; UTB ENVIROTEC Zrt: talajtechnikai, geodéziai felmérés, egyes statikai tervezési munkák,egyes esetekben EVD készítése.
Kiegészítő információk Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postai irányítószám: 2016
Forrás: OJS 2017/S 011-016202 (2017-01-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-02-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tanácsadó és konzultációs szolgáltatások
Hivatkozási szám: 1. negyedév
Rövid leírás:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között a szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.

Feladás dátuma: 2017-02-13 📅
Közzététel dátuma: 2017-02-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 032-058064
HL-S szám: 32
További információk
II.2.1) Elnevezés: „Vállalkozási szerződés a Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (DKMO 3) megnevezésű projekt (Mezőhegyes Város, Méhkerék Község) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződésDélkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (DKMO 3)-Mezőhegyes Város, Méhkerék Község
A rész száma: 1
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (DKMO 3) megnevezésű projekt (Mezőhegyes Város, Méhkerék Község) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Az alábbiakban meghatározott feladatok főbb tájékoztató jellegű mennyiségei az alábbiak:
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 16 491 fm
Szennyvíztisztító telepek száma: 2 db
Érintett telepi kapacitás: 10 339 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 2 700 órában határozza meg.
Nyertes ajánlattevőnek konkrétan az alábbi feladatokat kell elvégeznie a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás irányadó rendelkezéseinek figyelembevétele mellett:
1. feladat:
— meglévő elvi és létesítési engedélyezési tervek felülvizsgálata
— a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződéses rendszer alkalmazása esetén a 3., 4. és 5. kötetek) felülvizsgálata, ellenőrzése
határidő: a szerződéskötést követő 20. nap, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló eljárásban meghatározott ajánlattételi határidőt megelőző munkanap
2. feladat:
— (pályázati) felhívás által előírt szükséges háttértanulmányok, szakvélemények, műszaki dokumentáció elkészítése, beleértve a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérését, beruházási költségek becslését,
— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése – különösen az üzemeltetési, karbantartási költségekre
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban előírtaknak megfelelően ezen feladatot a Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján maga az ajánlattevő vagy – közös ajánlattétel esetén – a közös ajánlattevők egyike végezzen el. A teljesítés során e részfeladatot nem végezheti alvállalkozó.

határidő: a szerződéskötést követő 40. nap, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló eljárásban az összegezés kiküldését követő 10. nap vége. Az érintett terület(ek) ökológiai állapotfelmérését, a beruházás fizikai megkezdéséig kell benyújtani.

3. feladat:
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése.

határidő: a kivitelezésre irányuló eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint.
További információk:
II.2.1) Elnevezés: „Vállalkozási szerződés a Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (DKMO 3) megnevezésű projekt (Mezőhegyes Város, Méhkerék Község) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződésÉszak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKDU 1) Gyúró Község, Martonvásár Város, Ráckeresztúr Község,Tordas Község,Pincehely,Nagyközsés,Bátaszék
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés az Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKDU 1) megnevezésű projekt (Gyúró Község, Martonvásár Város, Ráckeresztúr Község, Tordas Község, Pincehely Nagyközség, Bátaszék Város, Báta Község, Tapolca Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 25 194 fm
Szennyvíztisztító telepek száma: 4 db
Érintett telepi kapacitás: 55 565 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 5 300 órában határozza meg.
További információk:
II.2.1) Elnevezés: „Vállalkozási szerződés az Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKDU 1) megnevezésű projekt (Gyúró Község, Martonvásár Város, Ráckeresztúr Község, Tordas Község, Pincehely Nagyközség, Bátaszék Város, Báta Község, Tapolca Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződé-Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (ÉKMO 3)-Egyek Nagyközség, Nagyrábé Nagyközség, Görbeháza Község, Polgár Város
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés az Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (ÉKMO 3) megnevezésű projekt (Egyek Nagyközség, Nagyrábé Nagyközség, Görbeháza Község, Polgár Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 43 432 fm
Szennyvíztisztító telepek száma: 3 db
Érintett telepi kapacitás: 10 682 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4 800 órában határozza meg.
További információk:
II.2.1) Elnevezés:„Vállalkozási szerződés az Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (ÉKMO 3) megnevezésű projekt (Egyek Nagyközség, Nagyrábé Nagyközség, Görbeháza Község, Polgár Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés aÉszak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. ÉMO 5-Borsodnádasd Város, Arló Nagyközség, Füzesabony Város, Sárospatak Város
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés az Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (ÉMO 5) megnevezésű projekt (Borsodnádasd Város, Arló Nagyközség, Füzesabony Város, Sárospatak Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
II.2.1) Elnevezés:„Vállalkozási szerződés az Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (ÉMO 5) megnevezésű projekt (Borsodnádasd Város, Arló Nagyközség, Füzesabony Város, Sárospatak Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (KKMO 1) megnevezésű projekt (Jászkarajenő község, Törökszentmiklós város) komplex tervezési fela
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (KKMO 1) megnevezésű projekt (Jászkarajenő község, Törökszentmiklós város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 29 500 fm
Érintett telepi kapacitás: 23 540 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 3 600 órában határozza meg.
További információk:
II.2.1) Elnevezés:„Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (KKMO 1) megnevezésű projekt (Jászkarajenő község, Törökszentmiklós város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés azÉszak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. ÉKDU 2ÉDV Zrt., Kulcs község, Rácalmás város, Baracs község, Nagyvenyim nagyközség,Mezőfalva nagyközsé
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés az Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (ÉKDU 2) megnevezésű projekt (ÉDV Zrt., Kulcs község, Rácalmás város, Baracs község, Nagyvenyim nagyközség, Mezőfalva nagyközség, Kisapostag község, Dunaújváros város, Pusztaszabolcs város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 40 000 fm
Érintett telepi kapacitás: 11 992 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4 700 órában határozza meg.
További információk:
II.2.1) Elnevezés:„Vállalkozási szerződés az Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (ÉKDU 2) megnevezésű projekt (ÉDV Zrt., Kulcs község, Rácalmás város, Baracs község, Nagyvenyim nagyközség, Mezőfalva nagyközség, Kisapostag község, Dunaújváros város, Pusztaszabolcs város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Szennyvíztisztító telep fejlesztése Vácon (KEHOP-2.2.2-15-2016-00051) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Szennyvíztisztító telep fejlesztése Vácon (KEHOP-2.2.2-15-2016-00051) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 0 fm
Szennyvíztisztító telepek száma: 1 db
Érintett telepi kapacitás: 110 000 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 2 050 órában határozza meg.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Szentendrei szennyvíztisztító telep fejlesztése (KEHOP-2.2.2-15-2016-00048) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Szentendrei szennyvíztisztító telep fejlesztése (KEHOP-2.2.2-15-2016-00048) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Érintett telepi kapacitás: 71 000 LE
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Dunavarsány szennyvíztisztító telep technológiájának korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00039) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Dunavarsány szennyvíztisztító telep technológiájának korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00039) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Érintett telepi kapacitás: 35 244 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 3 400 órában határozza meg.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Battonya város szennyvízelvezetésének -és tisztításának bővítése, korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00008) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vona
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés a Battonya város szennyvízelvezetésének -és tisztításának bővítése, korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00008) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 43 193 fm
Érintett telepi kapacitás: 6 300 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 5 050 órában határozza meg.
További információk:
II.2.1) Elnevezés:„Vállalkozási szerződés a Battonya város szennyvízelvezetésének -és tisztításának bővítése, korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00008) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Kunmadaras nagyközség szennyvízcsatornázása és tisztító telep korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00028) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkoz
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Kunmadaras nagyközség szennyvízcsatornázása és tisztító telep korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00028) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 27 900 fm
Érintett telepi kapacitás: 6 924 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 2 750 órában határozza meg.
További információk:
II.2.1) Elnevezés:„Vállalkozási szerződés a Kunmadaras nagyközség szennyvízcsatornázása és tisztító telep korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00028) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés-Északkelet- Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKMO 1) megnevezésű projekt keretén belül Tunyogmatolcs község, Fülpösdaróc község, Géberjén község
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés az Északkelet- Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKMO 1) megnevezésű projekt keretén belül Tunyogmatolcs község, Fülpösdaróc község, Géberjén község, Győrtelek község, Balkány város, Hajdúnánás város, Hajdúdorog város komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 37 656 fm
Érintett telepi kapacitás: 39 336 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4 400 órában határozza meg.
További információk:
II.2.1) Elnevezés:„Vállalkozási szerződés az Északkelet- Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKMO 1) megnevezésű projekt keretén belül Tunyogmatolcs község, Fülpösdaróc község, Géberjén község, Győrtelek község, Balkány város, Hajdúnánás város, Hajdúdorog város komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (KKMO 4) megnevezésű projekt (Dunapataj Nagyközség, Harta Nagyközség, Tiszabura Község) komplex t
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (KKMO 4) megnevezésű projekt (Dunapataj Nagyközség, Harta Nagyközség, Tiszabura Község) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gerincvezeték) hossza: 52 030 fm
Érintett telepi kapacitás: 9 713 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4 950 órában határozza meg.
További információk:
II.2.1I Elnevezés: „Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (KKMO 4) megnevezésű projekt (Dunapataj Nagyközség, Harta Nagyközség, Tiszabura Község) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (KKMO 2) megnevezésű projekt (Bácsbokod Nagyközség, Cibakháza Nagyközség, Tiszakécske Város) kompl
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (KKMO 2) megnevezésű projekt (Bácsbokod Nagyközség, Cibakháza Nagyközség, Tiszakécske Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gerincvezeték) hossza: 54 941 fm
Érintett telepi kapacitás: 10 106 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 3 750 órában határozza meg.
További információk:
II.2.1) Elnevezés: „Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (KKMO 2) megnevezésű projekt (Bácsbokod Nagyközség, Cibakháza Nagyközség, Tiszakécske Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”.

Fő helyszín vagy teljesítési hely: Természetbeni megjelölés: Budapest közigazgatási területe.
Eljárás Díjazási kritériumok
Az ár súlyozása: 20
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2016-11-14 📅
2016-11-08 📅
2016-11-17 📅
2016-11-30 📅
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Európai uniós projektfelügyeletet ellátó nonprofit kft.
Hivatkozás További információk
A tájékoztató hirdetmény keretmegállapodás első negyed évét lezáró hirdetmény, a II.1.6) Részekre vonatkozó információ pontban megjelölt „igen” válasz nem a beszerzés részekből állását jelenti, hanem az adminisztráció megkönnyítését segíti
KEVITERV AKVA Kft:10417050-2-16;kisvállalkozás
UTB ENVIROTEC Zrt:23049996-2-41;kisállalkozás
VIKÖV Víziközmű Kft:23930465-2-16;kisvállalkozás
„INNOMAT 95”Kft:11254234-2-15;kisállalkozás
Adam Lee Miller Kft:14307379-2-43;mikrovállalkozás
Mélyépterv Komplex Zrt:12021453-2-41;kisvállalkozás
{melyet alkotnak: KEVITERV AKVA Mérnöki Vállalkozási Kft. (5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4.); UTB ENVIROTEC Zrt. (1139 Budapest, Lomb 15.); VIKÖV Víziközmű Kft. (5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 6.); „INNOMAT 95” Szolgáltató Kft. (4432 Nyíregyháza, Izabella utca 80.)} közös ajánlattevők
— KEVITERV AKVA Mérnöki Vállalkozás Kft.: Alvállalkozó igénybevétele a következő területeken:
szakértői feladatok ellátása,
egyéb tervezési feladatok
— UTB ENVIROTEC Zrt.: .: Alvállalkozó igénybevétele a következő területeken:
talajtechnikai, geodéziai felmérés
egyes statisztikai tervezési munkák
egyes esetekben EVD készítése
Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium
{melyet alkotnak: Aqua Construct Közmű- és Környezetmérnöki Zrt. (1063 Budapest, Bajnok u. 13.); Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt. (7754 Bóly, Hősök tere 8/c); REVIVO Környezetvédelmi és Mélyépítéstervező Kft. (1102 Budapest, Szent László tér 20.); SzaVa Consulting Kft. (2011 Budakalász, Béke sétány 18.)} közös ajánlattevők:

Aqua Constructt Kft.: Alvállalkozó igénybevétele a következő területeken:
— környezeti hatásvizsgálat
geotechnikai vizsgálatok
— geodéziai munkarész
Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt: Alvállalkozó igénybevétele a következő területeken:
— szakértői feladatok ellátása
REVIVO Környezetvédelmi és Mélyépítéstervező Kft: Alvállalkozó igénybevétele a következő területeken:
— geodézia
— geotechnikai vizsgálatok,
AFMSV 2016 Konzorcium
[Adam Lee Miller Kft. (1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em.1.); FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. (1024 Budapest, Lövőház utca 37.); Mélyépterv Komplex Zrt. (1012 Budapest, Várfok u. 14.); Sallution Kft. (1138 Budapest, Sólyatér utca 11. IV.em.4.); Valid Solution Kft. (1139 Budapest, Frangepán utca 7.)]

Adam Lee Miller Kft.: Alvállalkozó igénybevétele a következő területeken:
— meglévő tervek felülvizsgálata
— a kivitelezésekre irányuló közbeszerzési eljárásokban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárások Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok elbírálásának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat készítése

— a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződésrendszer alkalmazása esetén a 3.,4. és 5. kötetek) felülvizsgálata, ellenőrzése
FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.: Alvállalkozó igénybevétele a következő területeken:
— geodézia,
— környezetvédelem,
— technológiai tervezés,
— hálózat tervezés,
— egyes vízi közmű tervezési feladatok
Mélyépterv Komplex Zrt.: Alvállalkozó igénybevétele a következő területeken:
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-03-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 34 925 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Mérnöki tanácsadó és konzultációs szolgáltatások📦
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-03-31 📅
Közzététel dátuma: 2017-04-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 066-124776
Hirdetményre hivatkozik: 2017/S 032-058064
HL-S szám: 66
További információk
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésmódosítás tartalmával egyetért.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Kunmadaras KEHOP-2.2.2-15-2015-00028 projekt komplex tervezési feladatainak ellátása
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a Kunmadaras nagyközség szennyvízcsatornázása és tisztító telep korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00028) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 27 900 fm.
Szennyvíztisztító telepek száma: 1 db.
Érintett telepi kapacitás: 6 924 LE.
— meglévő elvi és létesítési engedélyezési tervek felülvizsgálata,
— a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződéses rendszer alkalmazása esetén a 3., 4. és 5. kötetek) felülvizsgálata, ellenőrzése határidő: a szerződéskötést követő 20. nap, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló eljárásban meghatározott ajánlattételi határidőt megelőző munkanap.

— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése – különösen az üzemeltetési, karbantartási költségekre.
A szerződés jellegére tekintettel a fenti mennyiségek tájékoztató jellegűek.
Időtartam: 6 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.2-15-2015-00028.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest közigazgatási területe.
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Nagypál Sándor, ügyvezető igazgató
Forrás: OJS 2017/S 066-124776 (2017-03-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-04-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: 2. negyedév
Rövid leírás:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a
2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és tisztítási,
a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőségjavító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között a szennyvízelvezetési és tisztítási
beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.

A beszerzés teljes értéke: 776 037 500 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-04-04 📅
Közzététel dátuma: 2017-04-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 068-128697
HL-S szám: 68
További információk
Vállalkozási szerződés a Madaras és Katymár települések szennyvízhálózatának és szennyvíztisztító telepének építése (KKMO-3) megnevezésű projekt keretén belül Madaras és Katymár települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a
2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és tisztítási,
a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőségjavító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között a szennyvízelvezetési és tisztítási
beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Kaposvár megyei jogú város szennyvíztisztító telepének fejlesztése (KEHOP-2.2.2-15-2016-00099) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Kaposvár megyei jogú város szennyvíztisztító telepének fejlesztése (KEHOP-2.2.2-15-2016-00099) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gerincvezeték) hossza: 0 fm
Érintett telepi kapacitás: 131 050 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4 840 órában határozza meg.
határidő: a szerződéskötést követő 40. nap
határidő: a szerződéskötést követő 40. nap, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló eljárásban az összegezés kiküldését követő 2. hét vége.
határidő: a kivitelezésre irányuló eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint
4. feladat:
— a projekthez kapcsolódó támogatási dokumentáció elkészítése
határidő: a szerződéskötést követő 6. hónap vége.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Madaras és Katymár települések szennyvízhálózatának és szennyvíztisztító telepének építése (KKMO-3) megnevezésű projekt keretén belül Madaras és Katymár települések komplex te
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Madaras és Katymár települések szennyvízhálózatának és szennyvíztisztító telepének építése (KKMO-3) megnevezésű projekt keretén belül Madaras és Katymár települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
(Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2015-00012)
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gerincvezeték) hossza: 39 643 fm
Érintett telepi kapacitás: 5026 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4 600 órában határozza meg.
— a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződéses rendszer alkalmazása esetén a 3., 4. és 5. kötetek) elkészítése
— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése – különös tekintettel az üzemeltetési, karbantartási költségekre
határidő: a kivitelezésre irányuló eljárásban az összegezés kiküldését követő 10. nap
További információk:
Vállalkozási szerződés a Madaras és Katymár települések szennyvízhálózatának és szennyvíztisztító telepének építése (KKMO-3) megnevezésű projekt keretén belül Madaras és Katymár települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Hegyfalu község és környéke szennyvíztisztító telep építése és csatornahálózat kiépítése (NYUDU 7) megnevezésű projekt keretén belül Hegyfalu, Ölbő, Pósfa, Szeleste és Zsédeny
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Hegyfalu község és környéke szennyvíztisztító telep építése és csatornahálózat kiépítése (NYUDU 7) megnevezésű projekt keretén belül Hegyfalu, Ölbő, Pósfa, Szeleste és Zsédeny települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2015-00035
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gerincvezeték) hossza: 22 115 fm
Érintett telepi kapacitás: 2653 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4 650 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés a Hegyfalu község és környéke szennyvíztisztító telep építése és csatornahálózat kiépítése (NYUDU 7) megnevezésű projekt keretén belül Hegyfalu, Ölbő, Pósfa, Szeleste és Zsédeny települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés az Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és – kezelési fejlesztés 4. (ÉKMO-4) megnevezésű projekt keretén belül Tiszadada, Fehérgyarmat, Konyár és Tiszacsege települések
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés az Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és – kezelési fejlesztés 4. (ÉKMO-4) megnevezésű projekt keretén belül Tiszadada, Fehérgyarmat, Konyár és Tiszacsege települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00050
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gerincvezeték) hossza: 35 478 fm
Érintett telepi kapacitás: 23 512 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 3 100 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés az Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és – kezelési fejlesztés 4. (ÉKMO-4) megnevezésű projekt keretén belül Tiszadada, Fehérgyarmat, Konyár és Tiszacsege települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Pécs központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének fejlesztése komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan
Rövid leírás:
„ Vállalkozási szerződés Pécs központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének fejlesztése komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00056
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4150 órában határozza meg.
— meglévő tervek felülvizsgálata
— a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződéses rendszer terminológiája szerint a 3., 4. és 5. kötetek) elkészítése
— érintett települési önkormányzat és víziközmű szolgáltató végleges műszaki tartalom kapcsán tett hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése és átadása Ajánlatkérőnek
határidő: a szerződéskötést követő 30. nap
határidő: a szerződéskötést követő 40. nap, vagy legkésőbb az ugyanezen tárgyú kivitelezésre irányuló eljárás szerint az összegezés kiküldését követő 2. nap.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Duka Község, Jánosháza Város, Karakó Község, Kemenespálfa Község, Kissomlyó Község, Nemeskeresztúr Község, Egyházashollós Község, Magyarszecsőd Község, Molnaszecsőd Község, Lent
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés Duka Község, Jánosháza Város, Karakó Község, Kemenespálfa Község, Kissomlyó Község, Nemeskeresztúr Község, Egyházashollós Község, Magyarszecsőd Község, Molnaszecsőd Község, Lenti Város, Rédics Község, Belsősárd Község, Külsősárd Község, Resznek Község, Pórszombat Község, Szilvágy Község és Zalalövő Város komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00108
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 3700 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés Duka Község, Jánosháza Város, Karakó Község, Kemenespálfa Község, Kissomlyó Község, Nemeskeresztúr Község, Egyházashollós Község, Magyarszecsőd Község, Molnaszecsőd Község, Lenti Város, Rédics Község, Belsősárd Község, Külsősárd Község, Resznek Község, Pórszombat Község, Szilvágy Község és Zalalövő Város komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 3400 órában határozza meg.
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4200 órában határozza meg.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Csabrendek Nagyközség, Répcelak Város, Nyergesújfalu Város, Lábatlan Város, Bajót Község, Bezenye Község, Dunakiliti Község, Dunasziget Község, Feketeerdő Község, Rajka Község k
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés Csabrendek Nagyközség, Répcelak Város, Nyergesújfalu Város, Lábatlan Város, Bajót Község, Bezenye Község, Dunakiliti Község, Dunasziget Község, Feketeerdő Község Rajka Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00059
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 3100 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés Csabrendek Nagyközség, Répcelak Város, Nyergesújfalu Város, Lábatlan Város, Bajót Község, Bezenye Község, Dunakiliti Község, Dunasziget Község, Feketeerdő Község, Rajka Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Bicske Város, Csabdi Község, Mány Község, Csákvár Város, Lovasberény Község, Alcsútdoboz Település, Felcsút Község, Szár Község, Tabajd Község és Újbarok Község komplex tervezés
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés Bicske Város, Csabdi Község, Mány Község, Csákvár Város, Lovasberény Község, Alcsútdoboz Település, Felcsút Község, Szár Község, Tabajd Község és Újbarok Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00085
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4100 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés Bicske Város, Csabdi Község, Mány Község, Csákvár Város, Lovasberény Község, Alcsútdoboz Település, Felcsút Község, Szár Község, Tabajd Község és Újbarok Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Csanádapáca Község, Lőkösháza Község és Kevermes Nagyközség komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés Csanádapáca Község, Lőkösháza Község és Kevermes Nagyközség komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00113
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Gávavencsellő Nagyközség, Jánd Község, Vásárosnamény Város, Aranyosapáti Község, Mándok Város, Cigánd Város, Tiszakarád Község, Beszterec Község, Tiszatelek Község és Újdombrád
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés Gávavencsellő Nagyközség, Jánd Község, Vásárosnamény Város, Aranyosapáti Község, Mándok Város, Cigánd Város, Tiszakarád Község, Beszterec Község, Tiszatelek Község és Újdombrád Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00095
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4800 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés Gávavencsellő Nagyközség, Jánd Község, Vásárosnamény Város, Aranyosapáti Község, Mándok Város, Cigánd Város, Tiszakarád Község, Beszterec Község, Tiszatelek Község és Újdombrád Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Solt Város, Cserkeszőlő Község, Heves Város, Tiszabő Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés Solt Város, Cserkeszőlő Község, Heves Város, Tiszabő Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Projektazonosító: KEHOP-2.2.1-15-2015-00024
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 3800 órában határozza meg.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Prügy Község és Taktakenéz Község, Edelény Város, Bogács Község, Becske Község, Bercel Község, Galgaguta Község, Legénd Község, Nógrádkövesd Község, Nógrádsáp Község, Szécsénke
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés Prügy Község és Taktakenéz Község, Edelény Város, Bogács Község, Becske Község, Bercel Község, Galgaguta Község, Legénd Község, Nógrádkövesd Község, Nógrádsáp Község, Szécsénke Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2015-00042
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 3000 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés Prügy Község és Taktakenéz Község, Edelény Város, Bogács Község, Becske Község, Bercel Község, Galgaguta Község, Legénd Község, Nógrádkövesd Község, Nógrádsáp Község, Szécsénke Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.
„Vállalkozási szerződés Kartal Nagyközség, Verseg Község, Boldog Község, Heréd Község, Bátonyterenye Város, Salgótarján Megyei Jogú Város, Fót Város, Telki Község, Kerekharaszt Község, Jobbágyi Község, Szurdokpüspöki Község, Szarvasgede Község, Ecseg Község, Csécse Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00081
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4850 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés Kartal Nagyközség, Verseg Község, Boldog Község, Heréd Község, Bátonyterenye Város, Salgótarján Megyei Jogú Város, Fót Város, Telki Község, Kerekharaszt Község, Jobbágyi Község, Szurdokpüspöki Község, Szarvasgede Község, Ecseg Község, Csécse Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Eger város komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés Eger város komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00070
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 1950 órában határozza meg.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Gyöngyös és térsége komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés Gyöngyös és térsége komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00091
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 950 órában határozza meg.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-01-10 📅
2017-03-28 📅
2017-03-21 📅
Hivatkozás További információk
A tájékoztató hirdetmény keretmegállapodás második negyed évét lezáró hirdetmény, a II.1.6) Részekre vonatkozó információ pontban megjelölt „igen” válasz nem a beszerzés részekből állását jelenti, hanem az adminisztráció megkönnyítését segíti
AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft.:24872476-2-41;kisvállalkozás
FŐTERV Zrt:13842217-2-17;nem tartozik a kkv. hatálya alá
{melyet alkotnak: AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. (1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. földszint 2.); UTB ENVIROTEC Zrt. (1139Budapest, Lomb 15.); VIKÖV Víziközmű Kft. (5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 6.); „INNOMAT 95” Szolgáltató Kft. (4432 Nyíregyháza,Izabella utca 80.)} közös ajánlattevők

— AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft.: Alvállalkozó igénybevétele a következő területeken:
Aqua ConstructEcoelineRevivoSzaVa Konzorcium
{melyet alkotnak: Aqua Construct Közműés
Környezetmérnöki Zrt. (1063 Budapest, Bajnok u. 13.); Ecoeline Környezetgazdálkodási
Zrt. (7754 Bóly, Hősök tere 8/c); REVIVO Környezetvédelmi és Mélyépítéstervező Kft. (1102 Budapest, Szent László tér 20.); SzaVa Consulting Kft. (2011 Budakalász, Béke sétány 18.)} közös ajánlattevők:
— geotechnikai vizsgálatok
AFMSV 2016 Konzorcium [Adam Lee Miller Kft. (1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em.1.); FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. (1024 Budapest, Lövőház utca 37.); Mélyépterv Komplex Zrt. (1012 Budapest, Várfok u. 14.); Sallution Kft. (1138 Budapest, Sólyatér utca 11. IV.em.4.); Valid Solution Kft. (1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 14. 1. lház. II. em. 8.)]

— a kivitelezésekre irányuló közbeszerzési eljárásokban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárások Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok elbírálásának szakaszában, írásbeli műszakiszakmai döntési javaslat készítése

Forrás: OJS 2017/S 068-128697 (2017-04-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-04-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: első negyedév
A beszerzés teljes értéke: 270 282 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-04-12 📅
Közzététel dátuma: 2017-04-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 074-142708
HL-S szám: 74
További információk
Vállalkozási szerződés a Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (DKMO 2) megnevezésű projekt keretén belül Csongrád, Okány és Kétegyháza települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (DKMO 2) megnevezésű projekt keretén belül Csongrád, Okány és Kétegyháza települések komplex tervezési fe
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (DKMO 2) megnevezésű projekt keretén belül Csongrád, Okány és Kétegyháza települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 33 939 fm
Érintett telepi kapacitás: 29 339 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 6 250 órában határozza meg.
— meglévő elvi és létesítési engedélyezési tervek felülvizsgálata, illetve a jóváhagyási tervszintnek megfelelő dokumentációs háttér elkészítése;
— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése – különös tekintettel az üzemeltetési, karbantartási költségekre.
További információk:
Vállalkozási szerződés a Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (DKMO 2) megnevezésű projekt keretén belül Csongrád, Okány és Kétegyháza települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Bóly központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése megnevezésű projekt keretén belül Bóly település komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Bóly központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése megnevezésű projekt keretén belül Bóly település komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 48 500 fm
Érintett telepi kapacitás: 8 154 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 6 200 órában határozza meg.
— meglévő elvi és létesítési engedélyezési tervek felülvizsgálata, illetve a jóváhagyási tervszintnek megfelelő dokumentációs háttér elkészítése
További információk:
Vállalkozási szerződés a Bóly központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése megnevezésű projekt keretén belül Bóly település komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés az Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (ÉKDU 3) megnevezésű projekt keretén belül Bősárkány, Dör, Csorna, Tát és Tokod települések komplex t
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés az Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (ÉKDU 3) megnevezésű projekt keretén belül Bősárkány, Dör, Csorna, Tát és Tokod települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 14 210 fm
Érintett telepi kapacitás: 37 992 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 6 280 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés az Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (ÉKDU 3) megnevezésű projekt keretén belül Bősárkány, Dör, Csorna, Tát és Tokod települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (KKMO 5) megnevezésű projekt keretén belül Izsák, Ágasegyháza, Orgovány, Kenderes, Jászfényszaru,
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (KKMO 5) megnevezésű projekt keretén belül Izsák, Ágasegyháza, Orgovány, Kenderes, Jászfényszaru, Pusztamonostor és Tápiószőlős települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 25 542 fm
Érintett telepi kapacitás: 27 744 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 6 390 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (KKMO 5) megnevezésű projekt keretén belül Izsák, Ágasegyháza, Orgovány, Kenderes, Jászfényszaru, Pusztamonostor és Tápiószőlős települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés az Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉMO 1) megnevezésű projekt keretén belül Bugyi, Csömör, Pétervására, Erdőkövesd, Váraszó, Istenmezeje, Bük
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés az Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉMO 1) megnevezésű projekt keretén belül Bugyi, Csömör, Pétervására, Erdőkövesd, Váraszó, Istenmezeje, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz, Szentdomonkos, Bodony, Mátraballa, Mátraderecske, Parád és Recsk települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 4 293 fm
Érintett telepi kapacitás: 30 411 LE
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4 450 órában határozza meg.
További információk:
Vállalkozási szerződés az Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉMO 1) megnevezésű projekt keretén belül Bugyi, Csömör, Pétervására, Erdőkövesd, Váraszó, Istenmezeje, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz, Szentdomonkos, Bodony, Mátraballa, Mátraderecske, Parád és Recsk települések komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan.

A szerződéskötés időpontja: 2017-02-20 📅
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Európai uniós projektfelügyeletet ellátó nonprofit kft
Hivatkozás További információk
A tájékoztató hirdetmény keretmegállapodás első negyed évét lezáró hirdetmény, a II.1.6) Részekre vonatkozó információ pontban megjelölt „igen” válasz nem a beszerzés részekből állását jelenti, hanem az adminisztráció megkönnyítését segíti.
Ajánlattevők adószáma-kkv.besorolása.
TECHNOPLUS Kft:10384651-2-42;mikrovállalkozás.
KISS-TIKE Kft:13830759-2-17;mikrovállalkozás.
KÖVITE-PLUSZ Kft.:13209735-2-04,mikrovállalkozás.
HIDROKOMPLEX Kft:10388466-2-41,kisvállalkozás.
Régió Terv Kft:13329170-2-09,mikrovállalkozás.
Alvállalkozók igénybevétele:
TECHNO-HIDRO KK Konzorcium {melyet alkotnak: TECHNOPLUS Kft. (konzorciumvezető) (8372 Cserszegtomaj, Dr. Vajkai Aurél utca 46.); HIDROKOMPLEX Kft. (1034 Budapest, Bécsi út 122-124.); KÖVITE-PLUSZ Kft. (5700 Gyula, Nagyváradi u 54.); KISS-TIKE Kft. (7150 Bonyhád, Dózsa György utca 1.) Régió Terv Kft. (4032 Debrecen, Böszörményi út 161.)} közös ajánlattevők:

HIDROKOMPLEX Kft.: Alvállalkozó igénybevétele a következő területeken:
— tervfelülvizsgálat,
— engedélyeztetés,
— közműegyeztetések.
Forrás: OJS 2017/S 074-142708 (2017-04-12)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-04-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 60 095 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-04-21 📅
Közzététel dátuma: 2017-04-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 079-152950
További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 5.4.2017.
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésmódosítás tartalmával egyetért.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a Battonya város szennyvízelvezetésének -és tisztításának bővítése, korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00008) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 43 193 fm.
Érintett telepi kapacitás: 6 300 LE.
1.feladat:
— a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződéses rendszer alkalmazása esetén a 3., 4. és 5. kötetek) felülvizsgálata, ellenőrzése.
Határidő: a szerződéskötést követő 20. nap, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló eljárásban meghatározott ajánlattételi határidőt megelőző munkanap.
2.feladat:
3.feladat:
Határidő: a kivitelezésre irányuló eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint.
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.2-15-2015-00008.
Hivatkozás További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 5.4.2017.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 148. §. szerint.
Forrás: OJS 2017/S 079-152950 (2017-04-21)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-04-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 32 130 000 HUF 💰
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 079-152951
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (DKMO 3) megnevezésű projekt (Mezőhegyes Város, Méhkerék Község) komplex tervezési feladatainak ellátásár
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (DKMO 3) megnevezésű projekt (Mezőhegyes Város, Méhkerék Község) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 16 491 fm.
Szennyvíztisztító telepek száma: 2 db.
Érintett telepi kapacitás: 10 339 LE.
Határidő: a szerződéskötést követő 40. nap, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló eljárásban az összegezés kiküldését követő 10. nap vége. Az érintett terület(ek) ökológiai állapotfelmérését, a beruházás fizikai megkezdéséig kell benyújtani.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.2-15-2015-00006.
Forrás: OJS 2017/S 079-152951 (2017-04-21)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-04-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 40 460 000 HUF 💰
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 079-152952
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a Dunavarsány szennyvíztisztító telep technológiájának korszerűsítése (KEHOP-2.2.2-15-2015-00039) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 0 fm.
Érintett telepi kapacitás: 35 244 LE.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.2-15-2015-00039.
Forrás: OJS 2017/S 079-152952 (2017-04-21)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-04-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 24 395 000 HUF 💰
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 079-152953
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 5.4.2017.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a Szennyvíztisztító telep fejlesztése Vácon (KEHOP-2.2.2-15-2016-00051) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Érintett telepi kapacitás: 110 000 LE.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.2-15-2016-00051.
Forrás: OJS 2017/S 079-152953 (2017-04-21)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-04-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 60 720 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-04-25 📅
Közzététel dátuma: 2017-04-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 081-156865
HL-S szám: 81
További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 29.3.2017.
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésmódosítás tartalmával egyetért.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés az Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (ÉKMO 3) megnevezésű projekt (Egyek Nagyközség, Nagyrábé Nagyközség, Görbeháza Község, Polgár Város)
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés az Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (ÉKMO 3) megnevezésű projekt (Egyek Nagyközség, Nagyrábé Nagyközség, Görbeháza Község, Polgár Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 43 432 fm.
Szennyvíztisztító telepek száma: 3 db.
Érintett telepi kapacitás: 10 682 LE.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.1-15-2015-00018.
Hivatkozás További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 29.3.2017.
Kiegészítő információk Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postai irányítószám: Riadó u. 5.
Forrás: OJS 2017/S 081-156865 (2017-04-25)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-04-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 61 627 500 HUF 💰
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 081-156866
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 5.4.2017.
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésmódosítás tartalmával egyetért.
A vállalkozási szerződés hatályba lépését követően a KEVITERV AKVA Mérnöki Vállalkozási Kft. (székhely: 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4., képviseli: Décse Sándor), mint az „AQUA-2020” Konzorcium vezető tagja 2016. június 29. napján kelt egyesülési szerződésben foglaltak alapján jogutódlással történő megszűnése által beolvadt az AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. (székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt.2, képviseli: Décse Sándor) átvevő társaságba.
Az átalakulás a 16.1.2017. napján kelt végzéssel és cégbírósági bejegyzéssel hatályos.
Az AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. 7.3.2017. napján kelt nyilatkozata alapján a jogutód társasággal szemben sem állnak fenn a megkötött vállalkozási szerződés előzményeként lefolytatott közbeszerzési eljárásban előírt, a Kbt. 62. § és 63. §-ban rögzített kizáró okok, a jogutód társaság megfelel a közbeszerzési eljárásban alkalmazott alkalmassági követelményeknek, és a jogutódlás nem célozza a közbeszerzésekről 2015. évi CXLIII. törvény alkalmazásának a megkerülését.
Előzőekre tekintettel a nyertes ajánlattevő személyében bekövetkezett változás megfelel a Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pontjának.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (KKMO 4) megnevezésű projekt (Dunapataj Nagyközség, Harta Nagyközség, Tiszabura Község) komplex te
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (KKMO 4) megnevezésű projekt (Dunapataj Nagyközség, Harta Nagyközség, Tiszabura Község) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gerincvezeték) hossza: 52 030 fm.
Érintett telepi kapacitás: 9 713 LE.
Nyertes ajánlattevőnek konkrétan az alábbi feladatokat kell elvégeznie a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás ezen feladatokra irányadó rendelkezéseinek figyelembevétele mellett:
— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése – különösen az üzemeltetési, karbantartási költségekre,
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.2-15-2015-00010.
Hivatkozás További információk
A vállalkozási szerződés hatályba lépését követően a KEVITERV AKVA Mérnöki Vállalkozási Kft. (székhely: 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4., képviseli: Décse Sándor), mint az „AQUA-2020” Konzorcium vezető tagja 2016. június 29. napján kelt egyesülési szerződésben foglaltak alapján jogutódlással történő megszűnése által beolvadt az AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. (székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt.2, képviseli: Décse Sándor) átvevő társaságba.
A vállalkozási szerződés hatályba lépését követően a KEVITERV AKVA Mérnöki Vállalkozási Kft. (székhely: 5000 Szolnok, Boldog Sándor István krt. 4., képviseli: Décse Sándor), mint az „AQUA-2020” Konzorcium vezető tagja 2016. június 29. napján kelt egyesülési szerződésben foglaltak alapján jogutódlással történő megszűnése által beolvadt az AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. (székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt.2, képviseli: Décse Sándor) átvevő társaságba.
Az átalakulás a 16.1.2017. napján kelt végzéssel és cégbírósági bejegyzéssel hatályos.
Az AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. 7.3.2017. napján kelt nyilatkozata alapján a jogutód társasággal szemben sem állnak fenn a megkötött vállalkozási szerződés előzményeként lefolytatott közbeszerzési eljárásban előírt, a Kbt. 62. § és 63. §-ban rögzített kizáró okok, a jogutód társaság megfelel a közbeszerzési eljárásban alkalmazott alkalmassági követelményeknek, és a jogutódlás nem célozza a közbeszerzésekről 2015. évi CXLIII. törvény alkalmazásának a megkerülését.
Az AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. 7.3.2017. napján kelt nyilatkozata alapján a jogutód társasággal szemben sem állnak fenn a megkötött vállalkozási szerződés előzményeként lefolytatott közbeszerzési eljárásban előírt, a Kbt. 62. § és 63. §-ban rögzített kizáró okok, a jogutód társaság megfelel a közbeszerzési eljárásban alkalmazott alkalmassági követelményeknek, és a jogutódlás nem célozza a közbeszerzésekről 2015. évi CXLIII. törvény alkalmazásának a megkerülését.
Előzőekre tekintettel a nyertes ajánlattevő személyében bekövetkezett változás megfelel a Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pontjának.
Forrás: OJS 2017/S 081-156866 (2017-04-25)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-04-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 24 395 000 HUF 💰
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 081-156868
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 5.4.2017.
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésmódosítás tartalmával egyetért.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a Szentendrei szennyvíztisztító telep fejlesztése (KEHOP-2.2.2-15-2016-00048) megnevezésű projekt komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Érintett telepi kapacitás: 71 000 LE.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.2-15-2016-00048.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-07-13 📅
Közzététel dátuma: 2017-07-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 134-274976
HL-S szám: 134
További információk
1. Tárgyi eljárások a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pont szerinti, konzultációs eljárások. A konzultációkra felkért ajánlattevő közös ajánlattevő:
Közös ajánlattevő képviselője:
A-Z Consulting Kft. (1142 Budapest, Ráskay Lea utca 77.); adószám: 12951965-2-42.
Konzorciumi tag:
Kristály Kft. (8600 Siófok, Fő u. 15.-17.); adószám: 10457506-2-14.
Konzorciumi tag:
West-érték Kft. (9770 Szombathely, Szent Flórián utca 2. 1. em. 116.); adószám: 23846274-2-18.
2. Az eljárások a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján eredménytelenek, tekintettel arra, hogy csak érvénytelen ajánlatok kerültek benyújtásra.
3. Az eljárások során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok:
A 3. értékelési részszemponton belül az alábbi szempontok kerültek értékelésre:
— A tervezési feladatokból adódó, annak során azonosítható, de az egyes kivitelezések során jelentkező környezetvédelmi és teljesítési kockázatok felmérésre kerülnek, azok kezelési módja meghatározásra kerül, továbbá a környezetvédelmi kockázatok kezelésére tervezett intézkedések, helyesbítő és megelőző tevékenységek is szerepeltetve lesznek
— A lehetséges környezetvédelmi, teljesítési kockázatok felmérésre kerülnek, azok kezelési módja meghatározásra kerül
— A lehetséges környezetvédelmi, teljesítési kockázatok felmérésre kerülnek
4. A tájékoztató hirdetmény II.1.6) Részekre vonatkozó információ pontban megjelölt „igen” válasz nem a beszerzés részekből állását jelenti, hanem az adminisztráció megkönnyítését segíti. Jelen hirdetmény a részekben megjelölt 5 db eredménytelen konzultációs eljárás eredményéről szóló tájékoztatója.
5. A hivatkozott eljárások eredménytelenné nyilvánításáról szóló ajánlatkérői döntések időpontja 5.7.2017-e.

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Értény település ivóvízminőség-javító projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 780 órában határozza meg.
— teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtása;
— (pályázati) felhívás által előírt szükséges háttértanulmányok (megvalósíthatósági tanulmány és mellékletei, stb.), szakvélemények, vízjogi létesítési engedélyes szintű műszaki dokumentáció elkészítése, beleértve a beruházási költségek becslését;
— az elkészült műszaki dokumentáció benyújtása az engedélyező hatósághoz;
— a megvalósíthatósági tanulmány és mellékleteinek benyújtása Megrendelő felé jóváhagyásra;
— a tervezett Létesítmény megvalósításához szükséges összes engedélyezési eljárás teljeskörű lefolytatása a műszaki leírásban meghatározottak szerint;
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)hoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, végleges tervezői költségbecslés, a FIDIC szerződéses rendszer terminológiája szerint a 3., 4. és 5. kötetek) elkészítése;
— az érintett települési önkormányzat(ok) és a víziközmű szolgáltató(k) végleges műszaki tartalom kapcsán tett hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése és átadása Ajánlatkérőnek;
— a megvalósíthatósági tanulmánnyal és mellékleteivel kapcsolatos egyeztetések lefolytatása az érintett szereplőkkel (pl.: IH, szakpolitikai felelős, stb.) és a végleges változat benyújtása Ajánlatkérő felé. A feladathoz kapcsolódó teljesítési határidő magában foglalja az elkészített dokumentumokat illetően a Ajánlatkérő által tett észrevételek, illetőleg a támogatási intézményrendszer illetékes szereplői (pl. Irányító Hatóság) által tett észrevételek átvezetését is.

— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul;

— a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése.
— rendelkezésre állás: Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia. Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülése esetén) a tervező indoklással ellátott kérelmére, a megrendelő kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2016-00030.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Györköny település ivóvízminőség-javító projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 540 órában határozza meg.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2016-00034.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Magyarkeszi ivóvízminőség-javító projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 1820 órában határozza meg.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2017-00048.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Nak település ivóvízminőség-javító projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 690 órában határozza meg.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3. kódszámú felhívásra benyújtott pályázat keretében.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Újireg település ivóvízminőség-javító projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 760 órában határozza meg.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2017-00050.
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Európai Uniós projektek lebonyolítását ellátó nonprofit kft.
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Módos István, ügyvezető igazgató
Hivatkozás További információk
1. Tárgyi eljárások a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pont szerinti, konzultációs eljárások. A konzultációkra felkért ajánlattevő közös ajánlattevő:
Közös ajánlattevő képviselője:
A-Z Consulting Kft. (1142 Budapest, Ráskay Lea utca 77.); adószám: 12951965-2-42.
Konzorciumi tag:
Kristály Kft. (8600 Siófok, Fő u. 15.-17.); adószám: 10457506-2-14.
West-érték Kft. (9770 Szombathely, Szent Flórián utca 2. 1. em. 116.); adószám: 23846274-2-18.
2. Az eljárások a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján eredménytelenek, tekintettel arra, hogy csak érvénytelen ajánlatok kerültek benyújtásra.
3. Az eljárások során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok:
A 3. értékelési részszemponton belül az alábbi szempontok kerültek értékelésre:
— A tervezési feladatokból adódó, annak során azonosítható, de az egyes kivitelezések során jelentkező környezetvédelmi és teljesítési kockázatok felmérésre kerülnek, azok kezelési módja meghatározásra kerül, továbbá a környezetvédelmi kockázatok kezelésére tervezett intézkedések, helyesbítő és megelőző tevékenységek is szerepeltetve lesznek
— A tervezési feladatokból adódó, annak során azonosítható, de az egyes kivitelezések során jelentkező környezetvédelmi és teljesítési kockázatok felmérésre kerülnek, azok kezelési módja meghatározásra kerül, továbbá a környezetvédelmi kockázatok kezelésére tervezett intézkedések, helyesbítő és megelőző tevékenységek is szerepeltetve lesznek
— A lehetséges környezetvédelmi, teljesítési kockázatok felmérésre…
… kerülnek, azok kezelési módja meghatározásra kerül
… kerülnek
4. A tájékoztató hirdetmény II.1.6) Részekre vonatkozó információ pontban megjelölt „igen” válasz nem a beszerzés részekből állását jelenti, hanem az adminisztráció megkönnyítését segíti. Jelen hirdetmény a részekben megjelölt 5 db eredménytelen konzultációs eljárás eredményéről szóló tájékoztatója.
4. A tájékoztató hirdetmény II.1.6) Részekre vonatkozó információ pontban megjelölt „igen” válasz nem a beszerzés részekből állását jelenti, hanem az adminisztráció megkönnyítését segíti. Jelen hirdetmény a részekben megjelölt 5 db eredménytelen konzultációs eljárás eredményéről szóló tájékoztatója.
5. A hivatkozott eljárások eredménytelenné nyilvánításáról szóló ajánlatkérői döntések időpontja 5.7.2017-e.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Telefon: +36 18828592📞
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a alapján.
Forrás: OJS 2017/S 134-274976 (2017-07-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-07-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 63 070 000 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-07-14 📅
Közzététel dátuma: 2017-07-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 135-277433
HL-S szám: 135
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 3.7.2017.
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésmódosítás tartalmával egyetért.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés – Komplex tervezés LOT3 ÉKDU1 (Gyúró Község, Martonvásár Város, Ráckeresztúr Község, Tordas Község, Pincehely Nagyközség, Bátaszék Város, Báta Község, Tapolca Város)
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés az Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKDU 1) megnevezésű projekt (Gyúró Község, Martonvásár Város, Ráckeresztúr Község, Tordas Község, Pincehely Nagyközség, Bátaszék Város, Báta Község, Tapolca Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 25 194 fm.
Szennyvíztisztító telepek száma: 4 db.
Érintett telepi kapacitás: 55 565 LE.
— a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződéses rendszer alkalmazása esetén a 3., 4. és 5. kötetek) felülvizsgálata, ellenőrzése,
— határidő: a szerződéskötést követő 20. nap, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló eljárásban meghatározott ajánlattételi határidőt megelőző munkanap.
— Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban előírtaknak megfelelően ezen feladatot a Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján maga az ajánlattevő vagy – közös ajánlattétel esetén – a közös ajánlattevők egyike végezzen el. A teljesítés során e részfeladatot nem végezheti alvállalkozó,

— határidő: a szerződéskötést követő 40. nap, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló eljárásban az összegezés kiküldését követő 10. nap vége. Az érintett terület(ek) ökológiai állapotfelmérését, a beruházás fizikai megkezdéséig kell benyújtani.

— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése,

— határidő: a kivitelezésre irányuló eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint
Az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.1-15-2015-00021.
Hivatkozás További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 3.7.2017.
Forrás: OJS 2017/S 135-277433 (2017-07-14)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-07-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 46 687 500 HUF 💰
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 135-277434
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 26.6.2017.
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésmódosítás tartalmával egyetért.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés – Komplex tervezés LOT3 KKMO2 (Bácsbokod Nagyközség, Cibakháza Nagyközség, Tiszakécske Város)
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (KKMO 2) megnevezésű projekt (Bácsbokod Nagyközség, Cibakháza Nagyközség, Tiszakécske Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gerincvezeték) hossza: 54 941 fm.
Érintett telepi kapacitás: 10 106 LE.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.1-15-2015-00009.
Hivatkozás További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 26.6.2017.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § előírásai szerint.
Forrás: OJS 2017/S 135-277434 (2017-07-14)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-07-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 55 930 000 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés – Komplex tervezés LOT3 ÉKDU2 (ÉDV Zrt., Kulcs, Rácalmás, Baracs, Nagyvenyim, Mezőfalva, Kisapostav, Dunaújváros, Pusztaszabolcs)
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés az Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (ÉKDU 2) megnevezésű projekt (ÉDV Zrt., Kulcs község, Rácalmás város, Baracs község, Nagyvenyim nagyközség, Mezőfalva nagyközség, Kisapostag község, Dunaújváros város, Pusztaszabolcs város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 40 000 fm.
Érintett telepi kapacitás: 11 992 LE.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.2-15-2015-00044.
Forrás: OJS 2017/S 139-286163 (2017-07-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-07-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A keretmegállapodásos eljárás második részében a írásbeli konzultációt követően megkötött egyedi vállalkozási szerződés.
„Vállalkozási szerződés a »Bócsa település ivóvízellátást javító program« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-07-31 📅
Közzététel dátuma: 2017-08-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 146-302200
HL-S szám: 146
További információk
II.2.4 folytatása:
4. feladat:
— rendelkezésre állás. Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.
Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülése esetén) a tervező indoklással ellátott kérelmére, a megrendelő kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól.
Ajánlattevő:
Ajánlattevő neve: AKW Tervező Konzorcium.
Cég neve: „A-Z Consulting” Kft. konzorcium vezető.
Székhely: 1142 Budapest, Ráskay Lea utca 77.
Cég neve: WEST-ÉRTÉK Kft. konzorciumi tag.
Székhely: 9700 Szombathely, Szent Flórián utca 2. 1. em. 116.
Cég neve: „KRISTÁLY” Kft. konzorciumi tag.
Székhely: 8600 Siófok, Fő u 15-17.

(Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban előírtaknak megfelelően ezen feladatot a Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján magának az ajánlattevőnek vagy – közös ajánlattétel esetén – a közös ajánlattevők egyikének kell elvégeznie. A teljesítés során e részfeladatot nem végezheti alvállalkozó.);

határidő: a szerződéskötést követő 10. nap a teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani az Ajánlatkérő (Megrendelő) felé jóváhagyásra;

Határidő: a szerződéskötést követő 120. nap;
határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.2-15-2017-00012.
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az ajánlattevő szerződés teljesítésében részt vevő személyi állományának képzettsége és tapasztalata
3. Többlet feladatok elvégzésére vonatkozó vállalás
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: uniós projektfelügyeletet ellátó nonprofit korlátolt felelősségű társaság
Hivatkozás További információk
II.2.4 folytatása:
4. feladat:
— rendelkezésre állás. Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.
— rendelkezésre állás. Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.
Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülése esetén) a tervező indoklással ellátott kérelmére, a megrendelő kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól.
Ajánlattevő:
Ajánlattevő neve: AKW Tervező Konzorcium.
Cég neve: „A-Z Consulting” Kft. konzorcium vezető.
Székhely: 1142 Budapest, Ráskay Lea utca 77.
Cég neve: WEST-ÉRTÉK Kft. konzorciumi tag.
Székhely: 9700 Szombathely, Szent Flórián utca 2. 1. em. 116.
Cég neve: „KRISTÁLY” Kft. konzorciumi tag.
Székhely: 8600 Siófok, Fő u 15-17.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
Forrás: OJS 2017/S 146-302200 (2017-07-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-08-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A keretmegállapodásos eljárás második részében a írásbeli konzultációt követően megkötött egyedi vállalkozási szerződés.
„Vállalkozási szerződés a »Zsujta ivóvízminőség-javító program « projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”.

— a megvalósíthatósági tanulmány és mellékleteinek benyújtása Megrendelő felé jóváhagyásra.
Határidő: a szerződéskötést követő 10. nap a teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani az Ajánlatkérő (Megrendelő) felé jóváhagyásra.

Határidő: a szerződéskötést követő 120. nap.
határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2017-00045.
Forrás: OJS 2017/S 146-302541 (2017-08-01)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-08-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 55 660 000 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés – Komplex tervezés LOT3 Tunyogmatolcs, Fülpösdaróc, Géberjén, Győrtelek, Balkány, Hajdúnánás, Hajdúdorog
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés az Északkelet- Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKMO 1) megnevezésű projekt keretén belül Tunyogmatolcs község, Fülpösdaróc község, Géberjén község, Győrtelek község, Balkány város, Hajdúnánás város, Hajdúdorog város komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Kiépítendő vízi közmű hálózat (gravitációs gerincvezeték) hossza: 37 656 fm.
Érintett telepi kapacitás: 39 336 LE.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.2-15-2015-00001.
Forrás: OJS 2017/S 152-315558 (2017-08-09)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-08-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 190 000 000 HUF 💰
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésmódosítás tartalmával egyetért.
A szerződésmódosítás időpontja: 31.7.2017.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 1.rész: előkészített ivóvízminőség-javító projektek 1 000 000 000 HUF összköltség alatt
Rövid leírás:
ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításának előkészítése,és a szükséges közbesz. eljárások lebonyolításáról való gondoskodás is. Ennek megfelelően jelen keretmegállapodás megkötésére irányulóeljárás tárgya a KEOP keretén belül részben előkészített,ivóvízminőség-javítást és szennyvízelvezetést és-tisztítást célzó,1 milliárd forintot várhatóan el nem érő beruházási összköltségigényű projektek meglévő műszaki dokumentációinak felülvizsgálata,és a KEHOP támogatási rendszerben való megvalósításhoz szükséges komplex tervezési feladatok ellátása az alábbiakban,és a műszaki leírásban, valamint a verseny újranyitása során kiadásra kerülő közbesz. dokumentumokban részletezettek szerint legfeljebb a keretösszeg erejéig.

Forrás: OJS 2017/S 157-326023 (2017-08-17)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-08-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 45 720 000 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés – Komplex tervezés LOT3 KKMO1 – Jászkarajenő község, Törökszentmiklós város
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (KKMO 1) megnevezésű projekt (Jászkarajenő község, Törökszentmiklós város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.2.2-15-2015-00013.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:
Forrás: OJS 2017/S 168-345954 (2017-08-30)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2017-09-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 190 000 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-09-01 📅
Közzététel dátuma: 2017-09-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 170-349238
HL-S szám: 170
További információk
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésmódosítás tartalmával egyetért.
A szerződésmódosítás időpontja: 31.7.2017..
Jelen hirdetmény az Európai Uniós Hivatalos Lapjában 18.8.2017. napján 2017/S 157-326023 számon megjelent Tájékoztató a szerződés módosításáról szóló hirdetmény helyesbítése, tekintettel arra, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent hirdetményben közzétett információk nem felelnek meg az Ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak, és hogy tárgyi hirdetmény kapcsán helyesbítő hirdetmény feladása technikailag nem lehetséges.
A helyesbítéssel érintett szakasz:
A 2017/S 157-326023 számon megjelent hirdetmény VII.1.5) A szerződés, a keretmegállapodás, a dinamikus beszerzési rendszer, illetve a koncesszió időtartama
Munkanapokban kifejezett időtartam: 12
Az érintett szakasz helyesen:
VII.1.5) A szerződés, a keretmegállapodás, a dinamikus beszerzési rendszer, illetve a koncesszió időtartama
Az időtartam hónapban: 12.

A 339/2014. (XII. 19.) Korm.rend-ben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került a 2014-2020 programozási időszakban a KEHOP terhére finanszírozott szennyvíz elvezetési és tisztítási, és az ivóvízminőség- javító beruházások megvalósításának előkészítése,és a szükséges közbesz. eljárások lebonyolításáról való gondoskodás is. Ennek megfelelően jelen keretmegállapodás megkötésére irányulóeljárás tárgya a KEOP keretén belül részben előkészített,ivóvízminőség-javítást és szennyvízelvezetést és-tisztítást célzó, 1 000 000 000 HUF-ot várhatóan el nem érő beruházási összköltségigényű projektek meglévő műszaki dokumentációinak felülvizsgálata, és a KEHOP támogatási rendszerben való megvalósításhoz szükséges komplex tervezési feladatok ellátása az alábbiakban, és a műszaki leírásban, valamint a verseny újranyitása során kiadásra kerülő közbesz. dokumentumokban részletezettek szerint legfeljebb a keretösszeg erejéig.

További információ a 4391/2016 ikt. számú Ajánlati felhívás II.2.4) pontjában található.
Hivatkozás További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 31.7.2017..
Jelen hirdetmény az Európai Uniós Hivatalos Lapjában 18.8.2017. napján 2017/S 157-326023 számon megjelent Tájékoztató a szerződés módosításáról szóló hirdetmény helyesbítése, tekintettel arra, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent hirdetményben közzétett információk nem felelnek meg az Ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak, és hogy tárgyi hirdetmény kapcsán helyesbítő hirdetmény feladása technikailag nem lehetséges.
Jelen hirdetmény az Európai Uniós Hivatalos Lapjában 18.8.2017. napján 2017/S 157-326023 számon megjelent Tájékoztató a szerződés módosításáról szóló hirdetmény helyesbítése, tekintettel arra, hogy az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent hirdetményben közzétett információk nem felelnek meg az Ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak, és hogy tárgyi hirdetmény kapcsán helyesbítő hirdetmény feladása technikailag nem lehetséges.
A helyesbítéssel érintett szakasz:
A 2017/S 157-326023 számon megjelent hirdetmény VII.1.5) A szerződés, a keretmegállapodás, a dinamikus beszerzési rendszer, illetve a koncesszió időtartama
Munkanapokban kifejezett időtartam: 12
Az érintett szakasz helyesen:
VII.1.5) A szerződés, a keretmegállapodás, a dinamikus beszerzési rendszer, illetve a koncesszió időtartama
Az időtartam hónapban: 12.
Forrás: OJS 2017/S 170-349238 (2017-09-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-10-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a »Észak- és Közép-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 1.« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-10-27 📅
Közzététel dátuma: 2017-10-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 209-434184
HL-S szám: 209
További információk
Ajánlattevők:
AFMSV 2016 Konzorcium.
Székhely: 1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em. 1.
Cég neve: Adam Lee Miller Kft.

Adószám: 14307379-2-43.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Cég neve: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Székhely: 1024 Budapest, Lövőház utca 37.
Adószám: 13842217-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: nem tartozik a törvény hatálya alá.
Cég neve: Mélyépterv Komplex Zrt.
Székhely: 1012 Budapest, Várfok u. 14.
Adószám: 12021453-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: Sallution Kft.
Székhely: 1138 Budapest, Sólyatér utca 11. IV. em. 4.
Adószám: 25017993-2-41.

Cég neve: Valid Solution Kft.
Székhely: 1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 14. 1. lház. II. em. 8.
Adószám: 14939710-2-43.

Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium.
Székhely: 1063 Budapest, Bajnok u. 13.
Cég neve: Aqua Construct Közmű- és Környezetmérnöki Zrt.
Székhely: 1063 Budapest, Bajnok u. 13.
Adószám: 10936193-2-42.

Cég neve: Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt.
Székhely: 7754 Bóly, Hősök tere 8/c.
Adószám: 24659316-2-02.

Cég neve: Revivo Környezetvédelmi és Mélyépítéstervező Kft.
Székhely: 1102 Budapest, Szent László tér 20.
Adószám: 23176698-2-42.

Cég neve: SzaVa Consulting Kft.
Székhely: 2011 Budakalász, Béke sétány 18.
Adószám: 13289153-3-13.

„AQUA-2020” Konzorcium.
Székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt. 2.
Cég neve: AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft.

Adószám: 24872476-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás..
Cég neve: UTB ENVIROTEC Zrt.
Székhely: 1139 Budapest, Lomb 15.
Adószám: 23049996-2-41.

Cég neve: VIKÖV Víziközmű Kft.
Székhely: 5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 6.
Adószám: 23930465-2-16.

Cég neve: „INNOMAT 95” Szolgáltató Kft.
Székhely: 4432 Nyíregyháza, Izabella utca 80.
Adószám: 11254234-2-15.

Az eljárás típusa: Kbt. 105. § (2) c).

A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között az ivóvízminőség-javító projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.

Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a »Észak- és Közép-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 1.« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP -2.1.3-15-2016-00033.
Eljárás
Gyorsított eljárás:
Az eljárás típusa helyesen: A Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti versenyújranyitásos eljárás. Jelen pont kizárólag hirdetmény feladhatósági okokból került kitöltésre.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-08-28 📅
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők:
AFMSV 2016 Konzorcium.
Székhely: 1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em. 1.
Cég neve: Adam Lee Miller Kft.
Adószám: 14307379-2-43.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Cég neve: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Székhely: 1024 Budapest, Lövőház utca 37.
Adószám: 13842217-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: nem tartozik a törvény hatálya alá.
Cég neve: Mélyépterv Komplex Zrt.
Székhely: 1012 Budapest, Várfok u. 14.
Adószám: 12021453-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: Sallution Kft.
Székhely: 1138 Budapest, Sólyatér utca 11. IV. em. 4.
Adószám: 25017993-2-41.
Cég neve: Valid Solution Kft.
Székhely: 1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 14. 1. lház. II. em. 8.
Adószám: 14939710-2-43.
Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium.
Székhely: 1063 Budapest, Bajnok u. 13.
Cég neve: Aqua Construct Közmű- és Környezetmérnöki Zrt.
Adószám: 10936193-2-42.
Cég neve: Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt.
Székhely: 7754 Bóly, Hősök tere 8/c.
Adószám: 24659316-2-02.
Cég neve: Revivo Környezetvédelmi és Mélyépítéstervező Kft.
Székhely: 1102 Budapest, Szent László tér 20.
Adószám: 23176698-2-42.
Cég neve: SzaVa Consulting Kft.
Székhely: 2011 Budakalász, Béke sétány 18.
Adószám: 13289153-3-13.
„AQUA-2020” Konzorcium.
Székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt. 2.
Cég neve: AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft.
Adószám: 24872476-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás..
Cég neve: UTB ENVIROTEC Zrt.
Székhely: 1139 Budapest, Lomb 15.
Adószám: 23049996-2-41.
Cég neve: VIKÖV Víziközmű Kft.
Székhely: 5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 6.
Adószám: 23930465-2-16.
Cég neve: „INNOMAT 95” Szolgáltató Kft.
Székhely: 4432 Nyíregyháza, Izabella utca 80.
Adószám: 11254234-2-15.
Az eljárás típusa: Kbt. 105. § (2) c).
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2017/S 209-434184 (2017-10-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-11-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő,
a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe
utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és
— tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló
339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között a
szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások
lebonyolítását.

A beszerzés teljes értéke: 39 400 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Pap Károly utca 4-6.
Kapcsolat
E-mail: nfp@nfp.hu📧
Telefon: +36 2390420📞
Fax: +36 2390420 📠
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-11-02 📅
Közzététel dátuma: 2017-11-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 212-440688
HL-S szám: 212
További információk
A Kbt. II. Része szerint lefolytatott nyílt közbeszerzési eljárás
eredményeként megkötött keretmegállapodás második része szerinti eljárás a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja alapján.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő,
a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe
utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és
— tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló
339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között a
szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások
lebonyolítását.
A rész elnevezése: „Vállalkozási szerződés »Kazsok település ivóvízminőség-javító program« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
A rész száma: 1. rész vonatkozásában
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés »Kazsok település ivóvízminőség-javító program« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 2000 órában határozza meg.
határidő: a szerződéskötést követő 120. nap
Folytatás: II.2.11) Opciókra vonatkozó információ.
A lehetőségek leírása:
Folytatás innen: II.2.4) A közbeszerzés ismertetése:
3. feladat:
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul;
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul;
— a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése.
határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő

— rendelkezésre állás. Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia. Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülése esetén) a tervező indoklással ellátott kérelmére, a megrendelő kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól.

Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a konzultációra szóló felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3.
További információk:
A Kbt. II. Része szerint lefolytatott nyílt közbeszerzési eljárás
eredményeként megkötött keretmegállapodás második része szerinti eljárás a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja alapján.
A rész elnevezése: „Vállalkozási szerződés a »A Somogy megyei Mezőcsokonya település ivóvízminőség-javító programja« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a »A Somogy megyei Mezőcsokonya település ivóvízminőség-javító programja« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2016-00008.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés „A Somogy megyei Buzsák település ivóvízminőség-javító programja” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés »A Somogy megyei Buzsák település ivóvízminőség-javító programja« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
A lehetőségek leírása:
— rendelkezésre állás. Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.
— rendelkezésre állás. Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.
Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülése esetén) a tervező indoklással ellátott kérelmére, a megrendelő kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2016-00007.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a „Kaszó-Darvaspuszta településrész ivóvízminőségének javítása” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a »Kaszó-Darvaspuszta településrész ivóvízminőségének javítása« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 1450 órában határozza meg.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2017-00055.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a „Kaposfő település ivóvízminőség-javító program” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a »Kaposfő település ivóvízminőség-javító program« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 1040 órában határozza meg.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2017-00053.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a „Zimány Ivóvízminőség-javító Program” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a »Zimány Ivóvízminőség-javító Program« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 1150 órában határozza meg.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2016-00015.
A rész elnevezése: „Vállalkozási szerződés az „Észak-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1.” c. projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
A rész száma: 3. rész vonatkozásában
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés az »Észak-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1.« c. projekt (Farmos Község, Gönc Város, Halmaj Község, Csobád Község, Kázsmárk Község, Kiskinizs Község, Léh Község, Rásonysápberencs Község, Ráckeve Város és Tápiószele Város) komplex tervezési feladatainak ellátására”

Projektazonosító: KEHOP-2.1.3-15-2016-00031
— teljeskörű előrehaladási jelentés benyújtása, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtása;
határidő: a szerződéskötést követő 10. nap a teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani a Megrendelő felé jóváhagyásra;

— a megvalósíthatósági tanulmánnyal és mellékleteivel kapcsolatos egyeztetések lefolytatása az érintett szereplőkkel (pl.: IH, szakpolitikai felelős, stb.) és a végleges változat benyújtása Ajánlatkérő felé. A feladathoz kapcsolódó teljesítési határidő magában foglalja az elkészített dokumentumokat illetően az Ajánlatkérő által tett észrevételek, illetőleg a támogatási intézményrendszer illetékes szereplői (pl. Irányító Hatóság) által tett észrevételek átvezetését is.

— rendelkezésre állás. Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.

Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülése esetén) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél (tervező) indoklással ellátott kérelmére, az Ajánlatkérő (Megrendelő) kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól.
Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülése esetén) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél (tervező) indoklással ellátott kérelmére, az Ajánlatkérő (Megrendelő) kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól.
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2016-00031.
További információk:
eredményeként megkötött keretmegállapodás második része szerinti eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-09-08 📅
2017-08-08 📅
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: 339/2014. (XII.19.) 7. § szerinti szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Módos István ügyvez ető igazgató
Hivatkozás További információk
1. rész Vállalkozási szerződés „A Somogy megyei Buzsák település ivóvízminőség-javító programja” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására elnevezésű eljárásban az eredménytelenség indoka:
A Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján, tekintettel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.
AKW Tervező Konzorcium
1142 Budapest, Ráskay Lea utca 77.
„A-Z Consulting” Kft.
adószáma:12951965-2-42
Kristály Kft.
8600 Siófok, Fő u. 15-17.
adószáma:10457506-2-14
WEST-ÉRTÉK Kft.
9700 Szombathely, Szent Flórián utca 2. 1. em. 116.
adószáma:23846274-2-18
1. rész Vállalkozási szerződés a „Kaszó-Darvaspuszta településrész ivóvízminőségének javítása” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására elnevezésű eljárásban az eredménytelenség indoka:
AKW Tervező Konzorcium (lásd előző pont)
1. rész Vállalkozási szerződés a „Kaposfő település ivóvízminőség-javító program” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására elnevezésű eljárásban az eredménytelenség indoka:
1. rész Vállalkozási szerződés a „Zimány Ivóvízminőség-javító Program” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására elnevezésű eljárásban az eredménytelenség indoka:
1. rész: Vállalkozási szerződés „Kazsok település ivóvízminőség-javító program” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
Nyertes ajánlattevő:
1. rész: „Vállalkozási szerződés a »A Somogy megyei Mezőcsokonya település ivóvízminőség-javító programja« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
3. rész „Vállalkozási szerződés az »Észak-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1.« c. projekt (Farmos Község, Gönc Város, Halmaj Község, Csobád Község, Kázsmárk Község, Kiskinizs Község, Léh Község, Rásonysápberencs Község, Ráckeve Város és Tápiószele Város) komplex tervezési feladatainak ellátására” tárgyban a további ajánlattevők:

1. AFMSV 2016 Konzorcium
{melyet alkotnak: Adam Lee Miller Kft. (konzorciumvezető) (1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em.1.); FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. (1024 Budapest, Lövőház utca 37.); Mélyépterv Komplex Zrt. (1012 Budapest, Várfok u. 14.); Sallution Kft. (1138 Budapest, Sólyatér utca 11. IV.em.4.); Valid Solution Kft. . (1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 14. 1. lház. II. em. 8.)} közös ajánlattevők

2. Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium
{melyet alkotnak: Aqua Construct Közmű- és Környezetmérnöki Zrt. (1063 Budapest, Bajnok u. 13.); Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt. (7754 Bóly, Hősök tere 8/c); REVIVO Környezetvédelmi és Mélyépítéstervező Kft. (1102 Budapest, Szent László tér 20.); SzaVa Consulting Kft. (2011 Budakalász, Béke sétány 18.)} közös ajánlattevők

{melyet alkotnak: AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. (1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt.2.., adószám: 24872476-2-41 ); UTB ENVIROTEC Zrt. (1139 Budapest, Lomb 15., adószáma: 23049996-2-41); VIKÖV Víziközmű Kft. (5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 6., adószáma: 23930465-2-16); „INNOMAT 95” Szolgáltató Kft. (4432 Nyíregyháza, Izabella utca 80., adószáma: 11254234-2-15)} közös ajánlattevők.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-11-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a »Nyugat és Dél-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 3.« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására.”
A beszerzés teljes értéke: 62 720 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Szabályozás: Európai Unió
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 212-440691
További információk
Ajánlattevők:
AFMSV 2016 Konzorcium.
Székhely: 1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em. 1.
Cég neve: Adam Lee Miller Kft.
Székhely: 1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em. 1.
Adószám: 14307379-2-43.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Cég neve: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Székhely: 1024 Budapest, Lövőház utca 37.
Adószám: 13842217-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: nem tartozik a törvény hatálya alá.
Cég neve: Mélyépterv Komplex Zrt.
Székhely: 1012 Budapest, Várfok u. 14.
Adószám: 12021453-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: Sallution Kft.
Székhely: 1138 Budapest, Sólyatér utca 11. IV. em. 4.
Adószám: 25017993-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Cég neve: Valid Solution Kft.
Székhely: 1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 14. 1. lház. II. em. 8.
Adószám: 14939710-2-43.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium.
Székhely: 1063 Budapest, Bajnok u. 13.
Cég neve: Aqua Construct Közmű- és Környezetmérnöki Zrt.
Székhely: 1063 Budapest, Bajnok u. 13.
Adószám: 10936193-2-42.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt.
Székhely: 7754 Bóly, Hősök tere 8/c.
Adószám: 24659316-2-02.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: Revivo Környezetvédelmi és Mélyépítéstervező Kft.
Székhely: 1102 Budapest, Szent László tér 20.
Adószám: 23176698-2-42.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Cég neve: SzaVa Consulting Kft.
Székhely: 2011 Budakalász, Béke sétány 18.
Adószám: 13289153-3-13.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
„AQUA-2020” Konzorcium.
Székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt. 2.
Cég neve: AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft.
Székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt. 2.
Adószám: 24872476-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: UTB ENVIROTEC Zrt.
Székhely: 1139 Budapest, Lomb 15.
Adószám: 23049996-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: VIKÖV Víziközmű Kft.
Székhely: 5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 6.
Adószám: 23930465-2-16.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: „INNOMAT 95” Szolgáltató Kft.
Székhely: 4432 Nyíregyháza, Izabella utca 80.
Adószám: 11254234-2-15.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Az eljárás típusa: Kbt. 105. § (2) c).
Székhely: 1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em. 1.
Cég neve: Adam Lee Miller Kft.
Székhely: 1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em. 1.
Adószám: 14307379-2-43.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Cég neve: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Székhely: 1024 Budapest, Lövőház utca 37.
Adószám: 13842217-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: nem tartozik a törvény hatálya alá.
Cég neve: Mélyépterv Komplex Zrt.
Székhely: 1012 Budapest, Várfok u. 14.
Adószám: 12021453-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: Sallution Kft.
Székhely: 1138 Budapest, Sólyatér utca 11. IV. em. 4.
Adószám: 25017993-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Cég neve: Valid Solution Kft.
Székhely: 1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 14. 1. lház. II. em. 8.
Adószám: 14939710-2-43.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium.
Székhely: 1063 Budapest, Bajnok u. 13.
Cég neve: Aqua Construct Közmű- és Környezetmérnöki Zrt.
Székhely: 1063 Budapest, Bajnok u. 13.
Adószám: 10936193-2-42.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt.
Székhely: 7754 Bóly, Hősök tere 8/c.
Adószám: 24659316-2-02.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: Revivo Környezetvédelmi és Mélyépítéstervező Kft.
Székhely: 1102 Budapest, Szent László tér 20.
Adószám: 23176698-2-42.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Cég neve: SzaVa Consulting Kft.
Székhely: 2011 Budakalász, Béke sétány 18.
Adószám: 13289153-3-13.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
„AQUA-2020” Konzorcium.
Székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt. 2.
Cég neve: AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft.
Székhely: 1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt. 2.
Adószám: 24872476-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: UTB ENVIROTEC Zrt.
Székhely: 1139 Budapest, Lomb 15.
Adószám: 23049996-2-41.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: VIKÖV Víziközmű Kft.
Székhely: 5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 6.
Adószám: 23930465-2-16.
Kktv. szerinti minősítés: kisvállalkozás.
Cég neve: „INNOMAT 95” Szolgáltató Kft.
Székhely: 4432 Nyíregyháza, Izabella utca 80.
Adószám: 11254234-2-15.
Kktv. szerinti minősítés: mikrovállalkozás.
Az eljárás típusa: Kbt. 105. § (2) c).
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a »Nyugat és Dél-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 3.« projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4950 órában határozza meg.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP 2.1.3-15-2017-00056.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest közigazgatás területe.
Eljárás
Gyorsított eljárás:
Az eljárás típusa helyesen: A Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti versenyújranyitásos eljárás. Jelen pont kizárólag a hirdetményfeladhatósági okok miatt került kitöltésre.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-08-25 📅
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Uniós projektfelügyeletet ellátó nonprofit korlátolt felelősségű társaság
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2017/S 212-440691 (2017-11-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-12-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés a KEHOP-2.1 azonosító jelű projekt keretében Mindszent, Fábiánsebestyén, Felgyő és Békésszentandrás települések komplex tervezési feladatainak ellátására”.
A beszerzés teljes értéke: 60 630 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-12-07 📅
Közzététel dátuma: 2017-12-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 238-494451
HL-S szám: 238
További információk
A II.2.4) pontban szereplő információk fentiek szerinti rögzítésére technikai okokból került sor.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Jelen közbesz. elj. tárgya: „Vállalk szerz a KEHOP-2.1 azonosító jelű projekt keretében Mindszent, Fábiánsebestyén, Felgyő és Békésszentandrás települések komplex tervezési feladatainak ellát.-ra”.
A nyertes ajánlattevő(AT)által a közbes.z tárgyaként meghat. feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszám 4700 óra.
Nyertes AT feladatai a Műszaki Leírás rendelk. figy-vételével:
1. teljes körű előrehaladási jelent benyújt,a tervezést indító koord. megbesz.-ről készült aláírt j.könyv és 1.sz.mellék-ének benyújt;
(pályázati) felh. által előírt szüks. háttértanulmányok (megvalósíthatósági tan, mellékletei stb.), szakvél.-ek,vízjogi létesítési engedélyes szintű műszaki dok. elk.,beleértve a beruházási költs-k becslését;
Elkészült műszaki dok. benyújt az engedélyező hat-hoz;költs.hatékonysági- fenntarthatósági vizsg. elvégz., a működési időszakra eső költs-k becslése-különös tek. az üzemeltetési,karbantartási költs-re (a keretmegá. megkötésére irányuló elj-ban előírtaknak megfelelően ezen feladatot a Kbt. 65. § (10) bek.-e alap. az AT-nek v-közös ajánlattétel esetén-a közös AT-k egyikének kell elvég..E részfeladatot nem végezheti alvállalk.);

A megvalósíthatósági tanulmány, mellékleteinek benyújtása Megrendelő felé jóváhagy-ra;h.idő: szerz.kötést követő 10. nap a teljes körű előrehaladási jelent,a tervezést indító koord. megbesz.-ről készült aláírt jegyzőkönyv és 1.sz. mellékletének benyújtására,a többi feladatra nézve a szerz.kötést követő 60.nap azzal, h. a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerz.kötést követő 30.napon be kell nyújtani Megrendelő felé jóváh-ra;

2: tervezett Létesítmény megval.-hoz szüks. összes engedélyezési elj. teljes körű lefolytatása a műszaki leírásban meghat.-ak szerint;
A kivit-re irányuló közbesz.-i eljárás(ok)hoz kapcs. műszaki dok.(műszaki leírás,végleges tervezői költségbecslés,a FIDIC szerződéses rendsz. terminológiája szerint a 3, 4, 5.kötetek) elkész.;
Az érintett települési önkormányzat(ok) és a víziközmű szolgáltató(k) végleges műszaki tartalom kapcsán tett h.járuló nyíl.-ának beszerz., átadása AK-nek;
A megvalósíthatósági tanulm.-al, mellékleteivel kapcs. egyeztetések lefolytatása az érintett szereplőkkel (pl.:IH, szakpolitikai felelős stb.), a végleges változat benyújt AK-nak. A feladathoz kapcs. telj. h.idő magában fogl. az elkészített dok.-at illetően AK által tett észrevételek, ill. a támogatási intézményrendszer illetékes szereplői (pl. IH) által tett észrevételek átvezetését is.h.idő: a szerz.kötést követő 120.nap.

3. a kivitelezésre irányuló közbesz.-i eljárás(ok)ban a műszaki szakért. biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH stb.), az aj.tételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése;adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, ill. jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, v.mint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkész.;ezen feladatok ellátása addig,amíg a kivitelezésre irányuló közbesz.-i elj. eredményesen nem zárul;

A beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése,dokumentáció elkészítéseh. idő: a kivit-re irány. közbesz.-i elj.-ban az egyes elj.-i csel.-k szerint az AK által meghat h.idő azzal, h. legkésőbb a kivit.-re irányuló közbesz.-i elj.-ban az összegezés kiküld. napját követő m.nap v.ezt követő elj.-i csel.-ekre a Kbt.-ben előírt h.idők figy.vétele mellett az AK által meghat. h.idő.

4. rendelk.-re állás a kivit. során a próbaüzem sikeres bef.-ig
A felhív.-ban, dok.-ban szereplő, meghat. gyártmányra, típusra történő hivatk. csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek.Ha a dok. bármelyik része v.milyen gyártm., eredetű,típusú dologra, elj.-ra, tev.-re, személyre, szabadalomra, védjegyre való hivatk.-t tart, ill. ha szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, v. műszaki ajánlást hat. meg, úgy AK az azzal egyenértékű telj.-t is elfogad.

Részletek: közbeszerzés dokumentumaiban.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP 2.1.
További információk:
A II.2.4) pontban szereplő információk fentiek szerinti rögzítésére technikai okokból került sor.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-11-08 📅
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: Mindszent Város Önkormányzata
Postacím: Köztársaság tér 31.
Postai város: Mindszent
Postai irányítószám: 6630
Ország: Csongrád🏙️
Ajánlatkérő neve: Fábiánsebestyén Községi Önkormnyzat
Postacím: Szabadság tér 2.
Postai város: Fábiánsebestyén
Postai irányítószám: 6625
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Módos István
Zsótér Károly polgármester
Telefon: +36 62527010📞
E-mail: mindszent@mindszent.hu📧
Fax: +36 62527027 📠
Internetcím: http://www.mindszent.hu🌏
A vevő profiljának címe: http://www.mindszent.hu🌏
Kapcsolattartó pont: Dr. Kós György polgármester
Telefon: +36 63366555📞
E-mail: polgarmester@fabiansebestyen.hu📧
Fax: +36 63366557 📠
Internetcím: http://www.fabiansebestyen.hu🌏
A vevő profiljának címe: http://www.fabiansebestyen.hu🌏
Hivatkozás További információk
Az eljárás feltételes;
Ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot) nyújtott be. A támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek kell tekinteni, amelyre az ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat. Ajánlatkérő a fent megjelölt feltételt a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő vállalkozási szerződés hatályba lépésének felfüggesztő feltételeként köti ki.

A szerződés alvállalkozó bevonásával megvalósított részének rövid ismertetése:
Vízjogi létesítési engedélyes szintű műszaki dokumentáció elkészítése;
A tervezett Létesítmény megvalósításához szükséges összes engedélyezési eljárás teljes körű lefolytatása;
A közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, végleges tervezői költségbecslés, FIDIC szerződéses rendszer alkalmazása esetén a 3.,4. és 5. kötetek) elkészítése;
A kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése.

V.2.2 Kkv-tól érkezett ajánlatok száma: AFMSV 2016 Konzorcium tekintetében:4 ajánlattevő kkv; Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium tekintetében 4 ajánlattevő kkv; Aqua 2020 konzorcium tekintetében 4 ajánlattevő kkv
V.2.4 A szerződés/rész végleges összértéke Ft/órában értendő. Nyertes Ajánlattevő ajánlatában 12 900,- HUF/óra szerepel, a felhívás 4700 órában határozza meg az elszámolható óraszámot, így 4700*12 900,- HUF= 60 630 000,- HUF
IV.1.1 Az eljárás versenyújranyitásos eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint
AQUA-2020 Konzorcium [AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. (1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt. 2., 24872476-2-41); UTB ENVIROTEC Zrt. (1139 Budapest, Lomb utca 15., 23049996-2-41) VIKÖV Víziközmű Kft. (5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 6., 23930465-2-16) "INNOMAT 95" Szolgáltató Kft. (4432 Nyíregyháza, Izabella utca 80. 11254234-2-15)].
Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium [Aqua Construct Kozmű- és Környezetmérnöki Zrt. (1063 Budapest, Bajnok utca 13., 10936193-2-42); Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt. (7754 Bóly, Hősök tere 8/c., 24659316-2-02); Revivo Környezetvédelmi és Mélyépítésvezető Kft. (1102 Budapest, Szent László tér 20., 23176698-2-42); SzaVa Consulting Kft. (2011 Budakalász, Béke sétány 18., 13289153-2-13).
Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium [Aqua Construct Kozmű- és Környezetmérnöki Zrt. (1063 Budapest, Bajnok utca 13., 10936193-2-42); Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt. (7754 Bóly, Hősök tere 8/c., 24659316-2-02); Revivo Környezetvédelmi és Mélyépítésvezető Kft. (1102 Budapest, Szent László tér 20., 23176698-2-42); SzaVa Consulting Kft. (2011 Budakalász, Béke sétány 18., 13289153-2-13).
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2017/S 238-494451 (2017-12-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-01-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló.
339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között a szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.

A beszerzés teljes értéke: 79 530 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-01-12 📅
Közzététel dátuma: 2018-01-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 010-018903
HL-S szám: 10
További információk
Jelen eljárás típusa: A Kbt. II. Része szerint lefolytatott nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött keretmegállapodás második része szerinti eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló.
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló.
339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között a szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Ádánd, Csokonyavisonta, Darány, Lakócsa, Szentlőrinc, Szigetvár, Tab, Taszár településeken (NYDDU1) megvalósuló vízközmű projektek komplex tervezési feladatainak ellátására
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés Ádánd, Csokonyavisonta, Darány, Lakócsa, Szentlőrinc, Szigetvár, Tab, Taszár településeken megvalósuló vízközmű projektek komplex tervezési feladatainak ellátására”.

C.
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4900 órában határozza meg.
— teljes körű előrehaladási jelentés benyújtása, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtása,
— (pályázati) felhívás által előírt szükséges háttértanulmányok (megvalósíthatósági tanulmány és mellékletei stb.), szakvélemények, vízjogi létesítési engedélyes szintű műszaki dokumentáció elkészítése, beleértve a beruházási költségek becslését,
— az elkészült műszaki dokumentáció benyújtása az engedélyező hatósághoz,
— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése - különös tekintettel az üzemeltetési, karbantartási költségekre.
(Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban előírtaknak megfelelően ezen feladatot a Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján magának az ajánlattevőnek vagy - közös ajánlattétel esetén - a közös ajánlattevők egyikének kell elvégeznie. A teljesítés során e részfeladatot nem végezheti alvállalkozó.);

Határidő: a szerződéskötést követő 10. nap a teljes körű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani a Megrendelő felé jóváhagyásra;

— a tervezett Létesítmény megvalósításához szükséges összes engedélyezési eljárás teljes körű lefolytatása a műszaki leírásban meghatározottak szerint,
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)hoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, végleges tervezői költségbecslés, a FIDIC szerződéses rendszer terminológiája szerint a 3., 4. és 5. kötetek) elkészítése,
— az érintett települési önkormányzat(ok) és a víziközmű szolgáltató(k) végleges műszaki tartalom kapcsán tett hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése és átadása Ajánlatkérőnek,
— a megvalósíthatósági tanulmánnyal és mellékleteivel kapcsolatos egyeztetések lefolytatása az érintett szereplőkkel (pl.: IH, szakpolitikai felelős stb.) és a végleges változat benyújtása Ajánlatkérő felé. A feladathoz kapcsolódó teljesítési határidő magában foglalja az elkészített dokumentumokat illetően az Ajánlatkérő által tett észrevételek, illetőleg a támogatási intézményrendszer illetékes szereplői (pl. Irányító Hatóság) által tett észrevételek átvezetését is.

Folytatás itt: II.2.11.
A lehetőségek leírása:
Folytatás innen II.2.4.
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul,

— a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése. határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő.

4. feladat: - rendelkezésre állás: Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2016-00006, KEHOP-2.1.1-15-2015-00011, KEHOP-2.1.1-15-2016-0023, KEHOP-2.1.1-15-2016-00014, KEHOP-2.1.3-15-2016-00003, KEHOP-2.1.1-15-2016-00020, KEHOP-2.1.3.-15-2016-00032
További információk:
Jelen eljárás típusa: A Kbt. II. Része szerint lefolytatott nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött keretmegállapodás második része szerinti eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja alapján.
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Tiszafüred, Cibakháza, Nagykőrös, Csemő településeken (KKMO1) megvalósuló vízközmű projektek komplex tervezési feladatainak ellátására
Rövid leírás:
— teljeskörű előrehaladási jelentés benyújtása, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtása,
— a tervezett Létesítmény megvalósításához szükséges összes engedélyezési eljárás teljeskörű lefolytatása a műszaki leírásban meghatározottak szerint,
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.1-15-2015-00012; KEHOP-2.1.3.-15-2016-00029; KEHOP-2.1.3-15-2016-00020; KEHOP-2.1.1.-15-2016-00019
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-11-06 📅
2017-10-12 📅
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Módos István ügyvezető igazgató
Hivatkozás További információk
A "Vállalkozási szerződés Tiszafüred, Cibakháza, Nagykőrös, Csemő településeken (KKMO1) megvalósuló vízközmű projektek komplex tervezési feladatainak ellátására" és a "Vállalkozási szerződés Ádánd, Csokonyavisonta, Darány, Lakócsa, Szentlőrinc, Szigetvár, Tab, Taszár településeken (NYDDU1) megvalósuló vízközmű projektek komplex tervezési feladatainak ellátására" tárgyú eljárásban ajánlatot tevő ajánlattevők neve, címe, adószáma:

Melyet alkotnak: Adam Lee Miller Kft. (konzorciumvezető) (1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em.1.) adószám: 14307379-2-43; FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. (1024 Budapest, Lövőház utca 37.) adószám: 13842217-2-44; Mélyépterv Komplex Zrt. (1012 Budapest, Várfok u. 14.) adószám: 12021453-2-41; Sallution Kft. (1138 Budapest, Sólyatér utca 11. IV.em.4.) adószám: 25017993-2-41; Valid Solution Kft.. (1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 14. 1. lház. II. em. 8.) adószám: 14939710-2-43.

Melyet alkotnak: Aqua Construct Közmű- és Környezetmérnöki Zrt. (1063 Budapest, Bajnok u. 13.) adószám: 14939710-2-43; Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt. (7754 Bóly, Hősök tere 8/c) Adószám: 24659316-2-02.; REVIVO Környezetvédelmi és Mélyépítéstervező Kft. (1102 Budapest, Szent László tér 20.) Adószám: 23176698-2-42; SzaVa Consulting Kft. (2011 Budakalász, Béke sétány 18.) Adószám: 13289153-2-13.

3.„AQUA 2020 Konzorcium” (nyertes ajánlattevő)
{melyet alkotnak: AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft. (1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt.2.., adószám: 24872476-2-41); UTB ENVIROTEC Zrt. (1139 Budapest, Lomb 15., adószáma: 23049996-2-41); VIKÖV Víziközmű Kft. (5200 Törökszentmiklós, Kossuth tér 6., adószáma: 23930465-2-16); ”INNOMAT 95” Szolgáltató Kft. (4432 Nyíregyháza, Izabella utca 80., adószáma: 11254234-2-15)} közös ajánlattevők.

Ajánlatkérő jelen hirdetményt a Kbt. 37. § (4) bekezdésében meghatározott lehetőséggel élve teszi közzé. A megkötött keretmegállapodás hirdetmény száma: 2016/S 079-139615, megkötött keretmegállapodás tárgya: Keretmegállapodás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerinti víziközmű projektek előkészítéséhez kapcsolódó komplex tervezési feladatok ellátására 3. rész: részben előkészített víziközmű projektek 1 milliárd Ft összköltség felett.

Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a alapján.
Forrás: OJS 2018/S 010-018903 (2018-01-12)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2018-03-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 190 000 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-03-27 📅
Közzététel dátuma: 2018-03-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 063-140752
HL-S szám: 63
További információk
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződésmódosítás tartalmával egyetért.
A 2. sz. szerződésmódosítás időpontja: 2018. március 14.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A 339/2014. (XII.19.) Korm.rend-ben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került a 2014–2020 programozási időszakban a KEHOP terhére finanszírozott szennyvízelvezetési és -tisztítási, és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításának előkészítése, és a szükséges közbesz. eljárások lebonyolításáról való gondoskodás is. Ennek megfelelően jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás tárgya a KEOP keretén belül részben előkészített, ivóvízminőség-javítást és szennyvízelvezetést és -tisztítást célzó, 1 milliárd forintot várhatóan el nem érő beruházási összköltségigényű projektek meglévő műszaki dokumentációinak felülvizsgálata, és a KEHOP támogatási rendszerben való megvalósításhoz szükséges komplex tervezési feladatok ellátása az alábbiakban, és a műszaki leírásban, valamint a verseny újranyitása során kiadásra kerülő közbesz. dokumentumokban részletezettek szerint legfeljebb a keretösszeg erejéig.

Forrás: OJS 2018/S 063-140752 (2018-03-27)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2018-09-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 62 540 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Szabályozás: Nem alkalmazható
Eljárás
Eljárás típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-09-13 📅
Közzététel dátuma: 2018-09-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 178-404027
HL-S szám: 178
További információk
Az ajánlati ár nettó 11 800 Ft/óra, a Szerződéses Ár pedig nettó 62 540 000 forint, azaz hatvankétmillió-ötszáznegyvenezer forint.
A IV.2.1) „A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban" pontban a keretmegállapodás 1. részének száma került feltüntetésre
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (ÉMO 5)
Rövid leírás:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007–2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között a szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházások megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.

Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés az Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (ÉMO 5) megnevezésű projekt (Borsodnádasd Város, Arló Nagyközség, Füzesabony Város, Sárospatak Város) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Határidő: a szerződéskötést követő 20. nap, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló eljárásban meghatározott ajánlattételi határidőt megelőző munkanap
— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése - különösen az üzemeltetési, karbantartási költségekre
Határidő: a kivitelezésre irányuló eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (ÉMO 5)
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest közigazgatási területe
A szerződés odaítélése
Név: AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft.
Postacím: Angyalföldi út 30–32. B. ép. fszt.2
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1134
Ország: Magyarország 🇭🇺 Budapest🏙️
Név: UTB ENVIROTEC Zrt.
Postacím: Lomb 15.
Postai irányítószám: 1139
Név: VIKÖV Víziközmű Kft.
Postacím: Kossuth tér 6.
Postai város: Törökszentmiklós
Postai irányítószám: 5200
Ország: Jász-Nagykun-Szolnok🏙️
Név: ”INNOMAT 95” Szolgáltató Kft.
Postacím: Izabella utca 80.
Postai város: Nyíregyháza
Postai irányítószám: 4432
Ország: Szabolcs-Szatmár-Bereg🏙️
A beszerzés teljes értéke: 62 540 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Módos István
Hivatkozás További információk
Az ajánlati ár nettó 11 800 Ft/óra, a Szerződéses Ár pedig nettó 62 540 000 forint, azaz hatvankétmillió-ötszáznegyvenezer forint.
A IV.2.1) „A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban" pontban a keretmegállapodás 1. részének száma került feltüntetésre
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 144. § alapján.
Forrás: OJS 2018/S 178-404027 (2018-09-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-04-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 62 720 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: NFP — Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
A somogy megyei Buzsák település ivóvízminőség-javító programja, valamint a Nyugat - és Dél-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 3. (NYDDU 3) ivóvíz minőség javító projekt is önálló projektéként kerültek definiálásra és nevesítésre a Környezeti és Energiahatékony-sági Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1084/2016. (II. 29.) Korm. határozatban (a továbbiakban: ÉFK).
Az ÉFK-ban nevesített projektek folyamatos műszaki, gazdaságossági, és támogathatósági vizsgálata során realizálódott az igény, hogy Buzsák település ivóvízminőség-javító programját integrálni szükséges az Nyugat - és Dél - Dunántúli ivóvízminőség - javító program 3. (NYDDU 3) ivóvízminőség javító programba. A projektösszevonás több szempontból is in-dokolt, mert Buzsák település az NYDDU3 projekt tervezési területén helyezkedik el, műsza-kilag a buzsáki-pamuki és az NYDDU3 projektek csatlakoznak egymáshoz. A projektek ösz-szevonása tehát gazdaságossági és támogathatósági szempontok alapján is indokolt.
Az Irányító Hatóság a fentiek, és az auditkockázat elkerülése érdekében úgy határozott, hogy az ÉFK-ban önálló projektként nevesített buzsáki projektet, összevonja az NYDDU3 projekt-tel, és az ÉFK-ból a külön tételként nevesített Buzsák ivóvízminőség javító program törlésre került. A fentiekre tekintettel Felek a Kbt. 141. § (2) bekezdése szerint módosítják a szerződést.

A rész elnevezése: «Vállalkozási szerződés a «Nyugat és Dél-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 3.» projekt komplex tervezési feladatainak ellátására»
Rövid leírás:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel
Összefüggő, a 2007–2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014–2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között az ivóvízminőség-javító projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.

Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: «Vállalkozási szerződés a «Nyugat és Dél-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 3.» projekt komplex tervezési feladatainak ellátására»
Pamuk: KEHOP 2.1 .3-15-2017-00056
Beleg: KEHOP 2.1.3-15-2017-00047
Udvar: KEHOP 2.1.3-15-2017-00051
Az egyéb érintett települések: KEHOP 2.1. (Gellénháza, Nagylengyel, Petrikeresztúr, Ormándlak, Lickóvadamos, Gombosszeg,
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható
Óraszámot 4 950 órában határozza meg.
Időtartam: 120 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Pamuk: KEHOP 2.1.3-15-2017-00056 Beleg: KEHOP 2.1.3-15-2017-00047 Udvar: KEHOP 2.1.3-15-2017-00051
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest közigazgatás területe
A szerződés odaítélése
Név: Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium konzorcium vezető: Aqua Construct Közmű- ésKörnyezetmérnöki Zrt.
Postacím: Bajnok u. 13.
Postai irányítószám: 1063
Név: Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium konzorciumi tag: Ecoeline Környezetgazdálkodási Zrt.
Postacím: Hősök tere 8/c.
Postai város: Bóly
Postai irányítószám: 7754
Ország: Fejér🏙️
Név: Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium konzorciumi tag: Revivo Környezetvédelmi ésMélyépítéstervező Kft.
Postacím: Szent László tér 20.
Postai irányítószám: 1102
Név: Aqua Construc t-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium konzorciumi tag: SzaVa Consulting Kft.
Postacím: Béke sétány 18.
Postai város: Budakalász
Postai irányítószám: 2011
Ország: Pest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 62 720 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
A somogy megyei Buzsák település ivóvízminőség-javító programja, valamint a Nyugat - és Dél-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 3. (NYDDU 3) ivóvíz minőség javító projekt is önálló projektéként kerültek definiálásra és nevesítésre a Környezeti és Energiahatékony-sági Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1084/2016. (II. 29.) Korm. határozatban (a továbbiakban: ÉFK).
A somogy megyei Buzsák település ivóvízminőség-javító programja, valamint a Nyugat - és Dél-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 3. (NYDDU 3) ivóvíz minőség javító projekt is önálló projektéként kerültek definiálásra és nevesítésre a Környezeti és Energiahatékony-sági Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1084/2016. (II. 29.) Korm. határozatban (a továbbiakban: ÉFK).
Az ÉFK-ban nevesített projektek folyamatos műszaki, gazdaságossági, és támogathatósági vizsgálata során realizálódott az igény, hogy Buzsák település ivóvízminőség-javító programját integrálni szükséges az Nyugat - és Dél - Dunántúli ivóvízminőség - javító program 3. (NYDDU 3) ivóvízminőség javító programba. A projektösszevonás több szempontból is in-dokolt, mert Buzsák település az NYDDU3 projekt tervezési területén helyezkedik el, műsza-kilag a buzsáki-pamuki és az NYDDU3 projektek csatlakoznak egymáshoz. A projektek ösz-szevonása tehát gazdaságossági és támogathatósági szempontok alapján is indokolt.
Az ÉFK-ban nevesített projektek folyamatos műszaki, gazdaságossági, és támogathatósági vizsgálata során realizálódott az igény, hogy Buzsák település ivóvízminőség-javító programját integrálni szükséges az Nyugat - és Dél - Dunántúli ivóvízminőség - javító program 3. (NYDDU 3) ivóvízminőség javító programba. A projektösszevonás több szempontból is in-dokolt, mert Buzsák település az NYDDU3 projekt tervezési területén helyezkedik el, műsza-kilag a buzsáki-pamuki és az NYDDU3 projektek csatlakoznak egymáshoz. A projektek ösz-szevonása tehát gazdaságossági és támogathatósági szempontok alapján is indokolt.
Az Irányító Hatóság a fentiek, és az auditkockázat elkerülése érdekében úgy határozott, hogy az ÉFK-ban önálló projektként nevesített buzsáki projektet, összevonja az NYDDU3 projekt-tel, és az ÉFK-ból a külön tételként nevesített Buzsák ivóvízminőség javító program törlésre került. A fentiekre tekintettel Felek a Kbt. 141. § (2) bekezdése szerint módosítják a szerződést.
Az Irányító Hatóság a fentiek, és az auditkockázat elkerülése érdekében úgy határozott, hogy az ÉFK-ban önálló projektként nevesített buzsáki projektet, összevonja az NYDDU3 projekt-tel, és az ÉFK-ból a külön tételként nevesített Buzsák ivóvízminőség javító program törlésre került. A fentiekre tekintettel Felek a Kbt. 141. § (2) bekezdése szerint módosítják a szerződést.
Forrás: OJS 2019/S 086-207727 (2019-04-29)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-08-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 60 630 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-08-10 📅
Közzététel dátuma: 2019-08-14 📅
Kezdeti időpont: 2017-11-08 📅
Végdátum: 2019-03-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 156-386046
Hirdetményre hivatkozik: 2017/S 238-494451
HL-S szám: 156
További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 26.6.2019.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a KEHOP-2.1 azonosító jelű projekt keretében Mindszent, Fábiánsebestyén, Felgyő és Békésszentandrás települések komplex tervezési feladatainak ellátására
Rövid leírás:
Jelen közbesz elj.tárgya:„Vállalk szerz a KEHOP-2.1 azonosító jelű projekt keretében Mindszent,Fábiánsebestyén,Felgyő és Békésszentandrás települések komplex tervezési feladatainak ellát-ra” A nyertes ajánlattevő(AT)által a közbesz tárgyaként meghat. feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszám 4700 óra Nyertes AT feladatai a Műszaki Leírás rendelk. figy-vételével: 1.teljeskörű előrehaladási jelent benyújt,a tervezést indító koord. megbesz-ről készült aláírt j.könyv és1.sz.mellék-ének benyújt; (pályázati)felh.által előírt szüks.háttértanulmányok(megvalósíthatósági tan,mellékletei,stb.),szakvél-ek,vízjogi létesítési engedélyes szintű műszaki dok. elk.,beleértve a beruházási költs-k becslését; elkészült műszaki dok. benyújt az engedélyező hat-hoz;költs.hatékonysági- fenntarthatósági vizsg. elvégz.,a működési időszakra eső költs-k becslése-különös tek. az üzemeltetési,karbantartási költs-re(a keretmegá. megkötésére irányuló elj-ban előírtaknak megfelelően ezen feladatot a Kbt.65.§(10)bek-e alap. az AT-nek v-közös ajánlattétel esetén-a közös AT-k egyikének kell elvég..E részfeladatot nem végezheti alvállalk.); a megvalósíthatósági tanulmány,mellékleteinek benyújtása Megrendelő felé jóváhagy-ra;h.idő:szerz.kötést követő 10.nap a teljeskörű előrehaladási jelent,a tervezést indító koord megbesz-ről készült aláírt jegyzőkönyv és 1.sz. mellékletének benyújtására,a többi feladatra nézve a szerz.kötést követő 60.nap azzal,h a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerzkötést követő 30.napon be kell nyújtani Megrendelő felé jóváh-ra; 2:tervezett Létesítmény megval-hoz szüks. összes engedélyezési elj teljeskörű lefolytatása a műszaki leírásban meghat-ak szerint; a kivit-re irányuló közbesz-i eljárás(ok)hoz kapcs. műszaki dok.(műszaki leírás,végleges tervezői költségbecslés,a FIDIC szerződéses rendsz terminológiája szerint a 3,4,5.kötetek)elkész.; az érintett települési önkormányzat(ok) és a víziközmű szolgáltató(k) végleges műszaki tartalom kapcsán tett h.járuló nyíl-ának beszerz,átadása AK-nek; a megvalósíthatósági tanulm-al,mellékleteivel kapcs. egyeztetések lefolytatása az érintett szereplőkkel(pl.:IH,szakpolitikai felelős,stb.),a végleges változat benyújt AK-nak.A feladathoz kapcs. telj. h.idő magában fogl. az elkészített dok-at illetően AK által tett észrevételek,ill a támogatási intézményrendszer illetékes szereplői(pl.IH) által tett észrevételek átvezetését is.h.idő:a szerz.kötést követő 120.nap 3.a kivitelezésre irányuló közbesz-i eljárás(ok)ban a műszaki szakért. biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában(ME KFF,IH,stb.),az aj.tételi szakaszban az eljárási cselekményekhez,az ajánlatok bírálatának szakaszában,írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése;adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek,ill jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése,vmint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkész.;ezen feladatok ellátása addig,amíg a kivitelezésre irányuló közbesz-i elj eredményesen nem zárul; a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése,dokumentáció elkészítéseh.idő:a kivit-re irány. közbesz-i elj-ban az egyes elj-si csel-k szerint az AK által meghat h.idő azzal,h legkésőbb a kivit-re irányuló közbesz-si elj-ban az összegezés kiküld. napját követő m.nap v.ezt követő elj-i csel-kre a Kbt-ben előírt h.idők figy.vétele mellett az AK által meghat. h.idő 4.rendelk-re állás a kivit. során a próbaüzem sikeres bef-ig A felhív-ban,dok-ban szereplő,meghat. gyártmányra,típusra történő hivatk. csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek.Ha a dok. bármelyik része vmilyen gyártm.,eredetű,típusú dologra,elj-ra,tev-re,személyre, szabadalomra,védjegyre való hivatk-t tart,ill ha szabványt,műszaki engedélyt,műszaki előírásokat,v.műszaki ajánlást hat meg,úgy AK az azzal egyenértékű telj-t is elfogad Részletek: közbeszerzési dokumentumaiban.

Név: Adam Lee Miller Kft.
Postacím: Városmajor utca 21. 4. em. 1.
Postai irányítószám: 1122
Név: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Postacím: Lövőház utca 37.
Postai irányítószám: 1024
Név: Mélyépterv Komplex Zrt.
Postacím: Várfok utca 14.
Postai irányítószám: 1012
Név: Sallution Kft.
Postacím: Sólyatér utca 11. IV. emelet 4.
Postai irányítószám: 1138
Név: Valid Solution Kft.
Postacím: Ifjúmunkás utca 14. 1. lépcsőház II. emelet 8.
Postai irányítószám: 1091
A beszerzés teljes értéke: 60 630 000 HUF 💰
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2019/S 156-386046 (2019-08-10)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-08-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 62 720 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2019-08-21 📅
Közzététel dátuma: 2019-08-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 163-401329
HL-S szám: 163
További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 22.7.2019.
A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés a „Nyugat és Dél-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 3.” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a „Nyugat és Dél-Dunántúli
Ivóvízminőség-javító program 3.” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
A szerződés odaítélése
Név: Aqua Construct-Ecoeline-Revivo-SzaVa Konzorcium konzorciumi tag: SzaVa Consulting Kft.
A beszerzés teljes értéke: 62 720 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 22.7.2019.
A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2019/S 163-401329 (2019-08-21)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-03-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 16 320 000 HUF 💰
Szerződésmódosítás időpontja: 2020.2.24.
3. feladat:
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul,
— a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése.
Határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő
4. feladat:
— rendelkezésre állás, tervezői szakfelügyelet biztosítása a kivitelezés során a próbaüzem sikeres befejezéséig
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
II.2.7. pont folytatása:
1. feladat határideje: a szerződéskötést követő 10. nap a teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani a Megrendelő felé jóváhagyásra;
2. feladat határideje: a szerződéskötést követő 120. nap
3. feladat határideje: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő
4. feladat határideje: rendelkezésre állás, tervezői szakfelügyelet biztosítása a kivitelezés során a próbaüzem sikeres befejezéséig

A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés Tiszafüred, Cibakháza, Nagykőrös, Csemő településeken megvalósuló vízközmű projektek komplex tervezési feladatainak ellátására
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés Tiszafüred, Cibakháza, Nagykőrös, Csemő településeken megvalósuló vízközmű projektek komplex tervezési feladatainak ellátására”
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 1280 órában határozza meg.
— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése - különös tekintettel az üzemeltetési, karbantartási költségekre
Határidő: a szerződéskötést követő 10. nap a teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani a Megrendelő felé jóváhagyásra;

Határidő: a szerződéskötést követő 120. nap
A szerződés odaítélése
Név: Aquarea Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft.
Postacím: Angyalföldi út 30-32. B. ép. fszt. 2.
Telefon: +36 56378201📞
Postacím: Lomb u.15.
Név: „INNOMAT 95” Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 16 320 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
Szerződésmódosítás időpontja: 2020.2.24.
3. feladat:
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul,
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul,
— a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése.
Határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő
Határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő
— rendelkezésre állás, tervezői szakfelügyelet biztosítása a kivitelezés során a próbaüzem sikeres befejezéséig
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
II.2.7. pont folytatása:
1. feladat határideje: a szerződéskötést követő 10. nap a teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani a Megrendelő felé jóváhagyásra;
1. feladat határideje: a szerződéskötést követő 10. nap a teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani a Megrendelő felé jóváhagyásra;
2. feladat határideje: a szerződéskötést követő 120. nap
3. feladat határideje: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő
3. feladat határideje: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő
4. feladat határideje: rendelkezésre állás, tervezői szakfelügyelet biztosítása a kivitelezés során a próbaüzem sikeres befejezéséig
Kiegészítő információk A közvetítési eljárásokért felelős szerv
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 058-139861 (2020-03-18)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-04-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 63 210 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-04-06 📅
Közzététel dátuma: 2020-04-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 071-169592
HL-S szám: 71
További információk
Folytatás innen II.2.4)
3. feladat:
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok
bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul;
— a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése. határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő.
4. feladat: – rendelkezés re állás: Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.
Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülés e esetén) a tervező indoklással ellátott kérelmére, a
Megrendelő kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól.
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
A szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (6) bek. szerint nem minősül lényegesnek, tekintettel arra, hogy az nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, akkor az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna, figyelemmel arra is, hogy az eljárás a Kbt. 105. § (2) bek. c) pontja szerinti versenyújranyitás alapján megkötött szerződés módosítására vonatkozik, továbbá az előállt körülmény sem Megrendelő, sem Vállalkozónak nem felróható, figyelemmel arra, hogy az Operatív Program vonatkozásában nem került egységes útmutató kiállításra a megvalósíthatósági tanulmány és költséghatékonysági elemzés elkészítése kapcsán és az Irányítóhatóság részéről ezen dokumentumok elfogadhatósága és tartalma vonatkozásában, az egységes álláspont kialakítása több időt igényelt, így a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerült időbeni elhúzódás az Irányító Hatóság részéről merült fel.
A módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát nem változtatja meg, figyelemmel arra, hogy az nem érinti a szerződésben rögzített szerződéses ellenérték összegét.
A módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest új elemre nem terjeszti ki.
A szerződésmódosítás aláírásának napja: 2020. március 24.

A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007–2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014–2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között az ivóvízminőség-javító projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását. Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés Ádánd, Csokonyavisonta, Darány, Lakócsa, Szentlőrinc, Szigetvár, Tab, Taszár településeken megvalósuló vízközmű projektek komplex tervezési feladatainak ellátására” c Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 4 900 órában határozza meg.

Nyertes ajánlattevőnek konkrétan az alábbi feladatokat kell elvégeznie a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Műszaki Leírás irányadó rendelkezéseinek figyelembevétele mellett:
— (pályázati) felhívás által előírt szükség és háttértanulmányok (megvalósíthatósági tanulmány és mellékletei stb.).
Szakvélemények, vízjogi létesítési engedélyes szintű műszaki dokumentáció elkészítése, beleértve a beruházási költségek becslését;
— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése – különös tekintettel az üzemeltetési, karbantartási költségekre (Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban előírtaknak megfelelően ezen feladatot a Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján magának az ajánlattevőnek vagy – közös ajánlattétel esetén – a közös ajánlattevők egyikének kell elvégeznie. A teljesítés során e részfeladatot nem végezheti alvállalkozó.);

— a tervezett Létesítmény megvalósításához szükséges összes engedélyezési eljárás teljeskörű lefolytatása a Műszaki Leírásban meghatározottak szerint;
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)hoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (Műszaki Leírás, végleges tervezői költségbecslés, a FIDIC szerződéses rendszer terminológiája szerint a 3., 4. és 5. kötetek) elkészítése;
— a megvalósíthatósági tanulmánnyal és mellékleteivel kapcsolatos egyeztetések lefolytatása az érintett szereplőkkel (pl.: IH. szakpolitikai felelős stb.) és a végleges változat benyújtása Ajánlatkérő felé. A feladathoz kapcsolódó teljesítési határidő magában foglalja az elkészített dokumentumokat illetően az Ajánlatkérő által tett észrevételek, illetőleg a támogatási intézményrendszer illetékes szereplői (pl. Irányító Hatóság) által tett észrevételek átvezetését is.

Folytatás itt: VI.3.
A szerződés odaítélése
Telefon: +36 307601383📞
E-mail: iroda@alm.co.hu📧
Név: Főmterv Mérnöki Tervező Zrt.
Postacím: Lövőház utc a 37.
Várfok u. 14.
Sólyatér utca 11. IV. em. 4.
Ifjúmunkás utca 14. 1. Iház. II. em. 8.
A beszerzés teljes értéke: 63 210 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
Folytatás innen II.2.4)
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok
bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul;
bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul;
— a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése. határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő.
— a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése. határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő.
4. feladat: – rendelkezés re állás: Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.
4. feladat: – rendelkezés re állás: Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.
Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülés e esetén) a tervező indoklással ellátott kérelmére, a
Megrendelő kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól.
A szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (6) bek. szerint nem minősül lényegesnek, tekintettel arra, hogy az nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, akkor az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna, figyelemmel arra is, hogy az eljárás a Kbt. 105. § (2) bek. c) pontja szerinti versenyújranyitás alapján megkötött szerződés módosítására vonatkozik, továbbá az előállt körülmény sem Megrendelő, sem Vállalkozónak nem felróható, figyelemmel arra, hogy az Operatív Program vonatkozásában nem került egységes útmutató kiállításra a megvalósíthatósági tanulmány és költséghatékonysági elemzés elkészítése kapcsán és az Irányítóhatóság részéről ezen dokumentumok elfogadhatósága és tartalma vonatkozásában, az egységes álláspont kialakítása több időt igényelt, így a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerült időbeni elhúzódás az Irányító Hatóság részéről merült fel.
A szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (6) bek. szerint nem minősül lényegesnek, tekintettel arra, hogy az nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, akkor az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna, figyelemmel arra is, hogy az eljárás a Kbt. 105. § (2) bek. c) pontja szerinti versenyújranyitás alapján megkötött szerződés módosítására vonatkozik, továbbá az előállt körülmény sem Megrendelő, sem Vállalkozónak nem felróható, figyelemmel arra, hogy az Operatív Program vonatkozásában nem került egységes útmutató kiállításra a megvalósíthatósági tanulmány és költséghatékonysági elemzés elkészítése kapcsán és az Irányítóhatóság részéről ezen dokumentumok elfogadhatósága és tartalma vonatkozásában, az egységes álláspont kialakítása több időt igényelt, így a jelen szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerült időbeni elhúzódás az Irányító Hatóság részéről merült fel.
A módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát nem változtatja meg, figyelemmel arra, hogy az nem érinti a szerződésben rögzített szerződéses ellenérték összegét.
A módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest új elemre nem terjeszti ki.
A szerződésmódosítás aláírásának napja: 2020. március 24.
Forrás: OJS 2020/S 071-169592 (2020-04-06)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-06-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 52 890 000 HUF 💰
A teljesítés időtartama pontosan nem határozható meg jelen tájékoztató feladásakor, mivel a szerződés alapján készített tervekre alapuló építési beruházás megvalósításáig a szerződés nem szűnik meg, azonban a beruházás befejező időpontja még nem ismert.
A szerződés módosításának dátuma: 2020. március 24.

A rész elnevezése: „Vállalkozási szerződés a „Észak- és Közép-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 1.” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés a „Észak- és Közép-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 1.” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
Pincehely, Tamási, Kölesd, Kistormás
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP -2.1.3-15-2016-00033
A szerződés odaítélése
Név: AFMSV 2016 Konzorcium vezető tag: Adam Lee Miller Kft.
Postacím: Városmajor utca 21. 4. em.1.
Név: AFMSV 2016 Konzorcium tag: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
AFMSV 2016 Konzorcium tag: Mélyépterv Komplex Zrt.
AFMSV 2016 Konzorcium tag: Sallution Kft.
Postacím: Sólyatér utca 11. IV.em.4.
Név: AFMSV 2016 Konzorcium tag: Valid Solution Kft.
Postacím: Frangepán utca 7.
A beszerzés teljes értéke: 52 890 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
A teljesítés időtartama pontosan nem határozható meg jelen tájékoztató feladásakor, mivel a szerződés alapján készített tervekre alapuló építési beruházás megvalósításáig a szerződés nem szűnik meg, azonban a beruházás befejező időpontja még nem ismert.
A teljesítés időtartama pontosan nem határozható meg jelen tájékoztató feladásakor, mivel a szerződés alapján készített tervekre alapuló építési beruházás megvalósításáig a szerződés nem szűnik meg, azonban a beruházás befejező időpontja még nem ismert.
A szerződés módosításának dátuma: 2020. március 24.
Forrás: OJS 2020/S 109-265379 (2020-06-04)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2020-07-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 10 000 000 HUF 💰
II.2.4 pont folytatása:
Határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő
4. feladat:
— rendelkezésre állás, tervezői szakfelügyelet biztosítása a kivitelezés során
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Szerződés módosítás időpontja: 2018.3.19

A rész elnevezése: „Vállalkozási szerződés „Kazsok település ivóvízminőség-javító program” projekt komplex tervezési feladatainak ellátására”
Rövid leírás:
— teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtása,
— (pályázati) felhívás által előírt szükséges háttértanulmányok (megvalósíthatósági tanulmány és mellékletei, stb.), szakvélemények, vízjogi létesítési engedélyes szintű műszaki dokumentáció elkészítése, beleértve a beruházási költségek becslését,
Határidő: a szerződéskötést követő 10. nap a teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani az Ajánlatkérő (Megrendelő) felé jóváhagyásra;
Határidő: a szerződéskötést követő 10. nap a teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani az Ajánlatkérő (Megrendelő) felé jóváhagyásra;
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul,
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul,
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3
A szerződés odaítélése
Név: „A-Z Consulting” Kft.
Postacím: Ráskay Lea utca 77.
Postai irányítószám: 1142
Ország: Budapest🏙️
Név: WEST-ÉRTÉK Kft
Postacím: Szent Flórián utca 2. 1. em. 116.
Postai város: Szombathely
Postai irányítószám: 9700
Ország: Vas🏙️
Név: „KRISTÁLY” Kft.
Postacím: Fő u 15-17.
Postai város: Siófok
Postai irányítószám: 8600
Ország: Somogy🏙️
A beszerzés teljes értéke: 10 000 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
II.2.4 pont folytatása:
Határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő
Határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő
— rendelkezésre állás, tervezői szakfelügyelet biztosítása a kivitelezés során
Szerződés módosítás időpontja: 2018.3.19
Forrás: OJS 2020/S 133-327608 (2020-07-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-09-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Vállalkozási szerződés ivóvízminőségjavító projektek (KEHOP-2.1.3-15-2016-00035, KEHOP-2.1.2-15-2016-00005, KEHOP-2.1.2-15-2016-00009, KEHOP-2.1.2-15-2016-00007, KEHOP-2.1.3-15-2016-00022, KEHOP-2.1.3-15-2016-00014, KEHOP-2.1.3-15-2016-00028, KEHOP-2.1.3-15-2016-00011, KEHOP-2.1.1-15-2015-00010, KEHOP-2.1.2-15-2016-00010) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

A beszerzés teljes értéke: 46 125 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-09-22 📅
Közzététel dátuma: 2020-09-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 187-451458
HL-S szám: 187
További információk
Hivatkozás a megkötött keretmegállapodásokra::
Az eljárást megindító ajánlati felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2016. év április hó 22. napján 2016/S 079-139615 nyilvántartási számon jelent meg, tájékoztató jelleggel a Közbeszerzési Értesítőben KÉ 4391/2016 iktatószámon, 2016. év április hó 25. napján került közzétételre.
Keretmegállapodás aláírásának dátuma: 2016.10.25.
Az eljárást megindító ajánlati felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2016. év április hó 22. napján 2016/S 079-139615 nyilvántartási számon jelent meg, tájékoztató jelleggel a Közbeszerzési Értesítőben KÉ 4391/2016 iktatószámon, 2016. év április hó 25. napján került közzétételre.
Keretmegállapodás aláírásának dátuma: 2016.10.25.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: Vállalkozási szerződés ivóvízminőségjavító projektek (KEHOP-2.1.3-15-2016-00035, KEHOP-2.1.2-15-2016-00005, KEHOP-2.1.2-15-2016-00009, KEHOP-2.1.2-15-2016-00007, KEHOP-2.1.3-15-2016-00022, KEHOP-2.1.3-15-2016-00014, KEHOP-2.1.3-15-2016-00028, KEHOP-2.1.3-15-2016-00011, KEHOP-2.1.1-15-2015-00010, KEHOP-2.1.2-15-2016-00010) komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”

Érintett projektek: 10 db
Becsült telepi fejlesztések száma: 10 db
Telepi fejlesztések becsült kapacitása: 1 900 m
Kiépítendő hálózat: 42 800 fm
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 10 250 óra órában határozza meg.
Nyertes ajánlattevőnek konkrétan az alábbi feladatokat kell elvégeznie 10 db előkészített, 1 000 000 000 Ft összköltség alatti ivóvízminőség-javító projekt vonatkozásában a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás irányadó rendelkezéseinek figyelembevétele mellett:

Határidő: a szerződéskötést követő 15. nap, Megrendelő előteljesítést elfogad.
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési…
… eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás(ok) Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése.,
… eljárásokban az ajánlatok bírálatának szakaszában az ajánlatok pénzügyi szakmai felülvizsgálata, továbbá a működési időszakra eső költségek becslése - különösen az üzemeltetési, karbantartási költségekre
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-2.1.3-15-2016-00035, KEHOP-2.1.2-15-2016-00005, KEHOP-2.1.2-15-2016-00009, KEHOP-2.1.2-15-2016-00007, KEHOP-2.1.3-15-2016-00022, KEHOP-2.1.3-15-2016-00014, KEHOP-2.1.3-15-2016-00028, KEHOP-2.1.3-15-2016-00011, KEHOP-2.1.1-15-2015-00010, KEHOP-2.1.2-15-2016-00010 projektekben az Európai Unió és az Ajánlatkérő saját forrásaiból
További információk:
Hivatkozás a megkötött keretmegállapodásokra::
Az eljárást megindító ajánlati felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2016. év április hó 22. napján 2016/S 079-139615 nyilvántartási számon jelent meg, tájékoztató jelleggel a Közbeszerzési Értesítőben KÉ 4391/2016 iktatószámon, 2016. év április hó 25. napján került közzétételre.
Az eljárást megindító ajánlati felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2016. év április hó 22. napján 2016/S 079-139615 nyilvántartási számon jelent meg, tájékoztató jelleggel a Közbeszerzési Értesítőben KÉ 4391/2016 iktatószámon, 2016. év április hó 25. napján került közzétételre.
Keretmegállapodás aláírásának dátuma: 2016.10.25.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Budapest (NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, 1139 Budapest, Pap Károly utca 4-6.)
Eljárás Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 50
A szerződés odaítélése
Név: AKW Tervező Konzorcium - ”A-Z Consulting” Kft. konzorcium vezető
West-Érték Kft. konzorciumi tag
”Kristály” Kft. konzorciumi tag
Postacím: Fő u 15-17
A beszerzés teljes értéke: 46 125 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
Jelen versenyújranyitás a „Keretmegállapodás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet 1. § b) pontja szerinti víziközmű projektek előkészítéséhez kapcsolódó komplex tervezési feladatok ellátására”
1. rész: előkészített ivóvízminőség-javító projektek 1 000 000 000 Ft összköltség alatt
Tárgyú keretmegállapodások 2. részeként kerül lefolytatásra.
Ezen keretmegállapodásokra irányadó keretösszeg: nettó 190 000 000 Ft.
Székhely: 9700 Szombathely, Szent Flórián utca 2. 1. em. 116.
Képviseli: Szemes Tamás ügyvezető
Bankszámlaszáma: 12094507-01367673-00100006
Cégjegyzékszáma: Cg.18-09-110950
Adószáma: 23846274-2-18
”Kristály” Kft. konzorciumi tag
Székhely: 8600 Siófok, Fő u. 15–17.
Képviseli: Nyikos Lajos ügyvezető
Bankszámlaszáma: 11743040-20065032
Cégjegyzékszáma: Cg.14-09-001294
Adószáma: 10457506-2-14
Jelen szerződésmódosítás ideje: 2018.6.13
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Vállalkozási szerződés ivóvízminőségjavító projektek komplex tervezési feladatainak ellátása
Rövid leírás:
Határidő: a kivitelezésre irányuló eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint a szerződés jellegére tekintettel a fenti mennyiségek tájékoztató jellegűek.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Projekt száma vagy hivatkozási száma: KEHOP-2.1.3-15-2016-00035, KEHOP-2.1.2-15-2016-00005, KEHOP-2.1.2-15-2016- 00009, KEHOP-2.1.2-15-2016-00007, KEHOP-2.1.3-15-2016-00022, KEHOP-2.1.3-15-2016-00014, KEHOP-2.1.3-15-2016- 00028, KEHOP-2.1.3-15-2016-00011, KEHOP-2.1.1-15-2015-00010, KEHOP-2.1.2-15-2016-00010 projektekben az Európai Unió és az Ajánlatkérő saját forrásaiból
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Budapest (NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű
Társaság, 1139 Budapest, Pap Károly utca 4-6.)
A szerződés odaítélése
Postacím: Fő u .15–17.
Hivatkozás További információk
Telefonszám +36 30 951 6963
West-Érték Kft. konzorciumi tag
”Kristály” Kft. konzorciumi tag
Jelen szerződésmódosítás ideje: 2018.6.13
Forrás: OJS 2020/S 195-472724 (2020-10-02)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-02-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 16 320 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-08 📅
Közzététel dátuma: 2023-02-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 031-090697
HL-S szám: 31
További információk
A szerződés száma: 1 Rész száma: 2. Elnevezés: 3. rész: részben előkészített víziközmű projektek 1 milliárd Ft összköltség felett (Vállalkozási szerződés Tiszafüred, Cibakháza, Nagykőrös, Csemőtelepüléseken megvalósuló vízközmű projektek komplex tervezési feladatainak ellátására szerződés 2.sz. módosítása aláírásának napja: 2022.12.22
A szerződés száma: 1 Rész száma: 2. Elnevezés: 3. rész: részben előkészített víziközmű projektek 1 milliárd Ft összköltség felett (Vállalkozási szerződés Tiszafüred, Cibakháza, Nagykőrös, Csemőtelepüléseken megvalósuló vízközmű projektek komplex tervezési feladatainak ellátására szerződés 2.sz. módosítása aláírásának napja: 2022.12.22
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
- teljeskörű előrehaladási jelentés benyújtása, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtása;
- (pályázati) felhívás által előírt szükséges háttértanulmányok (megvalósíthatósági tanulmány és mellékletei stb.), szakvélemények, vízjogi létesítési engedélyes szintű műszaki dokumentáció elkészítése, beleértve a beruházási költségek becslését;
- az elkészült műszaki dokumentáció benyújtása az engedélyező hatósághoz;
- költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése - különös tekintettel az üzemeltetési, karbantartási költségekre
- a megvalósíthatósági tanulmány és mellékleteinek benyújtása Megrendelő felé jóváhagyásra;
- a tervezett Létesítmény megvalósításához szükséges összes engedélyezési eljárás teljeskörű lefolytatása a műszaki leírásban meghatározottak szerint;
- a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)hoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, végleges tervezői költségbecslés, a FIDIC szerződéses rendszer terminológiája szerint a 3., 4. és 5. kötetek) elkészítése;
- az érintett települési önkormányzat(ok) és a víziközmű szolgáltató(k) végleges műszaki tartalom kapcsán tett hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése és átadása Ajánlatkérőnek;
- a megvalósíthatósági tanulmánnyal és mellékleteivel kapcsolatos egyeztetések lefolytatása az érintett szereplőkkel (pl.: IH, szakpolitikai felelős stb.) és a végleges változat benyújtása Ajánlatkérő felé. A feladathoz kapcsolódó teljesítési határidő magában foglalja az elkészített dokumentumokat illetően az Ajánlatkérő által tett észrevételek, illetőleg a támogatási intézményrendszer illetékes szereplői (pl. Irányító Hatóság) által tett észrevételek átvezetését is.

Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország
A szerződés odaítélése
Név: Aquarea Kft.
Postacím: Rokolya utca 6-8. A. ép. földszint 7.
Postai irányítószám: 1131
Név: UTB Envirotec Zrt.
Postacím: Lomb utca 15.
Név: „INNOMAT 95” KFT.
Postai város: Nyíregyháza,
Forrás: OJS 2023/S 031-090697 (2023-02-08)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-03-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 46 125 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-14 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 055-158284
HL-S szám: 55
További információk
2. számú módosítás aláírásának napja 2022. november 25.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
-tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló
4
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: Vállalkozási szerződés
szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli
műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése. ,
- a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásokban az ajánlatok bírálatának szakaszában az
ajánlatok pénzügyi szakmai felülvizsgálata, továbbá a működési időszakra eső költségek becslése -
különösen az üzemeltetési, karbantartási költségekre
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a
dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy
jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik
része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg
szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki
engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal
egyenértékű teljesítést is elfogadja.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda
Nonprofit Korlátolt Felelősségű
A szerződés odaítélése
Név: WEST-ÉRTÉK Kft. konzorciumi tag
”KRISTÁLY” Kft. konzorciumi ta
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Közbeszerzési Döntőbizottsága
Postacím: Riadó u. 5
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §
előírásai szerint.
Forrás: OJS 2023/S 055-158284 (2023-03-14)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-08-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 16 320 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-07 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 154-488118
HL-S szám: 154
További információk
2.sz. szerződésmódosítása aláírásának napja: 2022.12.22.
Folytatás innen II.2.4.
3. feladat:
- a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általiellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatokbírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetesvitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinekelkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig,amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul;
- a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése. határidő: akivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározotthatáridő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követőmunkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt.-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő általmeghatározott határidő
4. feladat: - rendelkezésre állás: Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzés nyertes ajánlattevője(kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozóközbeszerzés nyertes ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív tervnem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.
Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülése esetén) a tervező indoklással ellátott kérelmére, amegrendelő kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól.
Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározottgyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyibena dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőlegszabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat,vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Magyarázat a II.2.7) ponthoz (120 munkanap) és a VII.1.5) ponthoz (120 munkanap): a szerződés hatálya dátum szerűen vagy napokban pontosan nem határozható meg, mivel a közbeszerzés tárgya szerinti egyes KEHOP projektek megvalósulása időben eltérő, ezért a fentiekben ismertetett feladatokhoz kapcsolódóan pontos határidő nem határozható meg, kivéve a 2. feladatot, ahol a tervek átadásának határideje szerepel. Mivel a hirdetmény technikai okokból nem adható fel pontos hatály megjelölése nélkül, ezért a hirdetményben a 2. feladathoz kapcsolódó határidő került feltüntetésre, amely azonban nem a szerződés tényleges hatályának időtartama. Fentiekre figyelemmel a szerződés a módosítás időpontjában hatályban van, a 2. sz. módosításra a szerződés hatálya alatt került sor.

339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között az
ivóvízminőség-javító projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés
Tiszafüred, Cibakháza, Nagykőrös, Csemő településeken megvalósuló vízközmű projektek komplex

Forrás: OJS 2023/S 154-488118 (2023-08-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: ÉKDU 5. komplex tervezés
Hivatkozási szám: EKR002318442023
Rövid leírás:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási
időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási
időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló
339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között a szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházások
megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgyi: „Vállalkozási szerződés Csabrendek Nagyközség, Répcelak
Város, Nyergesújfalu Város, Lábatlan Város, Bajót Község, Bezenye Község, Dunakiliti Község, Dunasziget Község, Feketeerdő Község
Rajka Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Projektazonosító: KEHOP-2.2.2-15-2016-00059
Az alábbiakban meghatározott feladatok főbb tájékoztató jellegű mennyiségei az alábbiak:
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható
óraszámot 3100 órában határozza meg.
Nyertes ajánlattevőnek konkrétan az alábbi feladatokat kell elvégeznie a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás
irányadó rendelkezéseinek figyelembevétele mellett:
1. feladat:
— meglévő tervek felülvizsgálata
— a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződéses rendszer terminológiája
szerint a 3., 4. és 5. kötetek) elkészítése
— érintett települési önkormányzat és víziközmű szolgáltató végleges műszaki tartalom kapcsán tett hozzájáruló nyilatkozatának
beszerzése és átadása Ajánlatkérőnek
határidő: a szerződéskötést követő 30. nap
2. feladat:
— (pályázati) felhívás által előírt szükséges háttértanulmányok, szakvélemények, műszaki dokumentáció elkészítése, beleértve a
beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérését, beruházási költségek becslését,
— költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése - különös tekintettel
az üzemeltetési, karbantartási költségekre
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban előírtaknak megfelelően ezen feladatot a
Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján maga az ajánlattevő vagy — közös ajánlattétel esetén — a közös ajánlattevők egyike végezzen el. A
teljesítés során e részfeladatot nem végezheti alvállalkozó.
határidő: a szerződéskötést követő 40. nap, vagy legkésőbb az ugyanezen tárgyú kivitelezésre irányuló eljárás szerint az összegezés
kiküldését követő 2. nap.
3. feladat:
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének
folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattéteh szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában,
írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése.
határidő: a kivitelezésre irányuló eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint A szerződés jellegére tekintettel a fenti
mennyiségek tájékoztató jellegűek.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Projekt- és tervelőkészítés, költségbecslés📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 38 750 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) (2014/2020)
Az uniós alapok azonosítója: KEHOP projektek
Leírás
Belső azonosító: EKR002318442023/1
A beszerzés leírása:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási
időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási
időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló
339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között a szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházások
megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés Csabrendek Nagyközség, Répcelak
Város, Nyergesújfalu Város, Lábatlan Város, Bajót Község, Bezenye Község, Dunakiliti Község, Dunasziget Község, Feketeerdő Község
Rajka Község komplex tervezési feladatainak ellátására vonatkozóan”
Projektazonosító: KEHOP-2.2,2-15-2016-00059
Az alábbiakban meghatározott feladatok főbb tájékoztató jellegű mennyiségei az alábbiak:
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok teljesítése tekintetében elszámolható
óraszámot 3100 órában határozza meg.
Nyertes ajánlattevőnek konkrétan az alábbi feladatokat kell elvégeznie a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás
irányadó rendelkezéseinek figyelembevétele mellett:
1. feladat:
— meglévő tervek felülvizsgálata
— a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FI 19 IC szerződéses rendszer terminológiája
szerint a 3., 4. és 5. kötetek) elkészítése
— érintett települési önkormányzat és víziközmű szolgáltató végleges műszaki tartalom kapcsán tett hozzájáruló nyilatkozatának
beszerzése és átadása Ajánlatkérőnek
határidő: a szerződéskötést követő 30. nap
2. feladat:
— (pályázati) felhívás által előírt szükséges hát tér tanulmány ok, szakvélemények, műszaki dokumentáció elkészítése, beleértve a
beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérését, beruházási költségek becslését,
— költs ég-hatékony sági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra cső költségek becslése - különös
tekintettel az üzemeltetési, karbantartási költségekre
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a ke re {megállapodás megkötésére irányuló eljárásban előírtaknak megfelelően ezen feladatot
a Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján maga az ajánlattevő vagy - közös ajánlattétel esetén - a közös ajánlattevők egyike végezzen el. A
teljesítés során e részfeladatot nem végezheti alvállalkozó.
határidő: a szerződéskötést kővető 40. nap, vagy legkésőbb az ugyanezen tárgyú kivitelezésre irányuló eljárás szerint az összegezés
kiküldését követő 2. nap.
3. feladat:
— a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban a műszáléi szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének
folyamatában (ME KFF, IFI, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában,
írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése.
határidő: a kivitelezésre irányuló eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint
A szerződés jellegére tekintettel a fenti mennyiségek tájékoztató jellegűek.
Ajánlatkéréí tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott
gyártmányra, típusra történél hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a
dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg
szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illeme amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy
műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
CPV kód(ok):
CPV-kód Megnevezés:
71318000-0 Mérnöki tanácsadó és konzultációs szolgáltatások
71242000-6 Projekt- és tervelőkészítés, költségbecslés
71244000-0 Költségszámítás, költs ég fel ügyelet
71335000-5 Mérnöki tanulmány
71600000-4 Műszaki vizsgálati, elemzési és Tanácsadó szolgáltatások
79419000-4 Értékelési tanácsadó szolgáltatások
71313000-5 Környezetvédelmi mérnöki tanácsadó szolgáltatások
71246000-4 Építkezéshez szükséges mennyiségek meghatározása és jegyzékbe vétele

Eredeti szerződéses érték: nettó 38 750 000 Ft
Módosítást követően megállapított érték: nettó 29 062 500 Ft
Szerződő fél:
AFMSV 2016 Konzorcium
{melyet alkotnak Adam Lee Miller Kft. (konzorciumvezető) (1122 Budapest, Városmajor utca 21. 4. em.l.); FŐMTERV Mérnöki
Tervező Zrt. (1024 Budapest, Lövőház utca 37.); Mélyépterv Komplex Zrt. (1012 Budapest, Várfok u. 14.); Sallution Kft. (1138
Budapest, Sólyatér utca 11. IV.em.4.); Valid Solution Kft. . (1091 Budapest, Ifjúmunkás utca 14. 1. Iház. II. em. 8.)} közös ajánlattevők
V. szakasz: Az eljárás eredménye
BT-13713 Elnevezés: ÉKDU 5. komplex tervezés
BT-1451 Nyertesről szóló döntés dátuma: 2017.03.07
BT-150 A szerződés száma: NFP-KEHOP-KJ-2017/108-001
BT-142 Szerződés/rész odaítélésre került: Igen

Fő helyszín vagy teljesítési hely: Természetbeni megjelölés: Budapest közigazgatási területe
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 6 hónap Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: NFP-KEHOP-KJ-2017/108-001
A szerződés megkötésének időpontja: 2017-03-21 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 38 750 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002318442023/2017
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
- meglévő elvi és létesítési engedélyezési tervek felülvizsgálata
- a kivitelezésekre irányuló közbeszerzési eljárásokban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárások Támogató általi
ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok
elbírálásának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat készítése,
- a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződésrendszer alkalmazása
esetén a 3.,4. és 5. kötetek) felülvizsgálata, ellenőrzése

A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:

A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
- meglévő elvi és létesítési engedélyezési tervek felülvizsgálata
- a kivitelezésekre irányuló közbeszerzési eljárásokban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárások Támogató általi
ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok
elbírálásának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat készítése,
- a közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, FIDIC szerződésrendszer alkalmazása
esetén a 3.,4. és 5. kötetek) felülvizsgálata, ellenőrzése
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Adam Lee Miller Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14307379241
Postacím: Garibaldi Utca 3. földszint
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: iroda@alm.co.hu📧
Telefon: +36 307601383📞
Fax: +36 14751111 📠
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Építési és Közlekedési Minisztérium
Nemzeti nyilvántartási szám: 15847397241
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Főosztály
E-mail: kozbeszerzes@ekm.gov.hu📧
Telefon: +36 14354833📞
URL: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § előírásai szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
Jelen szerződésmódosítás ténybeli oka, hogy a Miniszterelnökség Közlekedési és Energiahatékonysági Fejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága (továbbiakban Irányító Hatóság) a 2022.10.18. napján kelt, KEHOP/751-1/2022-ME iktatószámú levelében Nyergesújfalu, Lábatlan, Bajót települések kikerültek az éves fejlesztési keretből, valamint a Támogatási Szerződésből való törlését kezdeményezte a levélben kifejtett okokra hivatkozva. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1084/2016. (II. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló 1628/2022. (XII. 15.) Korm. határozat alapján Bajót Község Önkormányzata, Lábatlan Város Önkormányzata, valamint Nyergesújfalu Város Önkormányzata kikerült a kedvezményezetti körből, mely alapján a Támogatási szerződés módosul.
Fentiekre tekintettel az Alapszerződés 2.3 pontja szerinti feladatok elvégzése a Felek érdekmúlása miatt okafogyottá vált, így az Alapszerződés műszaki tartalmát ezen feladatokkal módosítani szükséges.
A módosítás a Kbt. 141. § (6) bekezdés szerint nem minősül lényegesnek, tekintettel arra, hogy
- nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, akkor az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna, figyelemmel arra is, hogy az eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerinti versenyújranyitás alapján megkötött szerződés módosítására vonatkozik. Az előállt körülmény (1628/2022. (XII. 15.) Korm. határozat) sem Megrendelőnek, sem Vállalkozónak nem felróható, figyelemmel a jelen szerződésmódosítás 2.1 pontjában ismertetett körülményekre, tekintettel arra, hogy a 1628/2022. (XII. 15.) Korm. határozat szerinti új koncepció a vállalkozási szerződés megkötésének időpontjában nem volt előre látható.
- A 1628/2022. (XII. 15.) Korm. határozat alapján Nyergesújfalu, Lábatlan, Bajót települések kikerültek a szerződés tárgya szerinti KEHOP projektből és az erre vonatkozó támogatási szerződésből, így ezen települések vonatkozásában a Vállalkozónak nem kellett ellátnia a szerződés szerinti komplex tervezési feladatokat, ezért jelen módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát nem változtatja meg Vállalkozó javára, figyelemmel arra, hogy a szerződésben rögzített szerződéses ellenérték összege (38.750.000.000,- Ft + ÁFA) az elmaradó műszaki tartalommal arányosan kerül módosításra (azaz 9.687.500,- Ft + ÁFA összeggel kerül csökkentésre, mely az eredeti szerződéses érték 25 %-a). Továbbá jelen szerződésmódosítás következtében a Vállalkozónak az elvégzett feladatok alapján az Alapszerződés 3.4. pont szerint kiállítandó teljesítés igazolás(ok) szerinti teljesítésével arányos.
- A módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest új elemre nem terjeszti ki, az Alapszerződésben meghatározott feladatok a Projekt vonatkozásában csökkentésre kerültek.
A fentiek alapján az Alapszerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül a Kbt. rendelkezéseivel összhangban módosítható.
A tárgyi szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (4) c) pontjában foglalt jogalapnak is megfelel az alábbiak szerint:
ca) Megállapítható, hogy a Szerződés módosítása jogszerűen lehetséges, tekintettel arra, hogy a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket a Megrendelő, mint ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre. A teljesítés folyamán a 1628/2022. (XII. 15.) Korm. határozat alapján Nyergesújfalu, Lábatlan, Bajót települések kikerültek a szerződés tárgya szerinti KEHOP projektből és az erre vonatkozó támogatási szerződésből, így ezen települések vonatkozásában a Vállalkozónak nem kellett ellátnia a szerződés szerinti komplex tervezési feladatokat. Ezen körülményről a közbeszerzési eljárás megindításakor, illetve a vállalkozási szerződés aláírásakor (2017.03.21.) sem a Megrendelő, sem az Vállalkozó nem tudhatott. Ennek alapján a műszaki tartalom csökkentésének felmerülését az Ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatta előre.
cb) A módosítás nem változtatja meg a Szerződés általános jellegét (Szerződés tárgya és típusa változatlan marad, a Vállalkozónak továbbra is a Szerződés tárgya szerinti feladatokat kell elvégeznie).
cc) Továbbá a Szerződés ellenértéke nem növekszik, hanem csökken.
A szerződéses érték csökkenetett összege a megelőző közbeszerzési eljárás jogszerűségét nem érinti, tekintettel arra, hogy a Kbt. 104. § szerinti (versenyújranyitási) eljárás lefolytatásának feltételei a csökkentett összegű becsült érték esetén is fennállnak.
A tárgyi szerződésmódosítással közbeszerzési alapelvi sérelem, illetve pénzügyi érdeksérelem nem történt.
A szerződésmódosítás további okai a szerződésmódosítás 1. sz. mellékletében olvashatóak.
V.2) Az eljárás eredménye
BT-145 - V.2.1) Az alapszerződés megkötésének dátuma: 2017.03.21
Egyéb információ a határidőre vonatkozóan:
A megvalósítás időtartama, teljesítés határideje:
A Vállalkozó a szerződés hatályba lépésétől számított legfeljebb 6 hónapos időtartamon belül köteles teljesíteni azzal, hogy az egyes, a 2.3 pontban meghatározott feladatok tekintetében irányadó teljesítési határidő:
1. feladat: a szerződéskötést követő 30. nap
2. feladat: a szerződéskötést követő 40. nap, vagy legkésőbb a kivitelezésre irányuló eljárásban az összegezés kiküldését követő 2. nap.
3. feladat: a kivitelezésre irányuló eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint

A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
1. sz. szerződésmódosítás dátuma: 2024. január 10.
1. sz. szerződésmódosítás:
Felek az Alapszerződésüket egyező akarattal az alábbiak szerint módosítják.
Felek az Alapszerződés 2. A szerződés tárgya, a felek kötelezettségei és nyilatkozatai című rendelkezései 2.2. pontját az alábbiak szerint módosítják:
"2.2 A Megrendelő a jelen Szerződés szerint, Csabrendek Nagyközség, Répcelak Város, Bezenye Község, Dunakiliti Község, Dunasziget Község, Feketeerdő Község, Rajka Község kapcsolódó komplex tervezési feladatait (a továbbiakban együttes említésük alkalmával: Létesítmény) kívánja megvalósítani az ajánlattételi felhívásban és a Műszaki Leírásban meghatározottak szerint. A jelen Szerződés teljesítése során az egyes települések Létesítményelemnek tekintendők.”
Felek az Alapszerződés 3. Ellenszolgáltatás összege és fizetési feltételek című rendelkezései 3.1. pontját az alábbiak szerint módosítják: „3.1. A módosított ajánlati ár nettó 12.500 Ft/óra, a Szerződéses Ár pedig nettó 29.062.500- Ft + ÁFA, azaz nettó huszonkilencmillióhatvankettőezer-ötszáz forint + ÁFA tekintettel arra, hogy Felek a Vállalkozási szerződés 2. pontjában meghatározott feladatokat módosították, azaz a Projekt vonatkozásában az Alapszerződés műszaki tartalmát csökkentették oly módon, hogy Nyergesújfalu Város, Lábatlan Város, Bajót Község vonatkozásában törölték. Az elmaradó feladat értéke 9.687.500 Ft.- Ft + ÁFA, azaz nettó kilencmillióhatszáznyolcvanhétezer- ötszáz forint + ÁFA, amellyel az eredeti Szerződéses árat a felek csökkentették.
Felek rögzítik, hogy jelen vállalkozási szerződés óradíjas szerződés, a módosított Szerződéses ár megegyezik a Vállalkozó, mint nyertes ajánlattevő által a szerződés megkötését megelőző versenyújranyitásos eljárásban megajánlott óradíj és Vállalkozó által a jelen 1. sz. szerződésmódosításban meghatározott feladatok elvégzésére fordított óraszámának szorzatával.”
Felek a Módosított Alapszerződés 3. Ellenszolgáltatás összege és fizetési feltételek című rendelkezései 3.4. pontját az alábbiak szerint egészítik ki:
„3.4. A Konzorciumvezető Adam Lee Miller Kft. a Megrendelő által biztosított, az 1.,2. és 3. feladat teljesítéséhez kapcsolódóan 1 db számla benyújtásának a szerződés 3.4. pontjában rögzített lehetőségével élt. A számla értéke nettó 26.400.000,- Ft + ÁFA, azaz huszonhatmillió-négyszázezer forint + ÁFA összeg volt.
A Sallution Kft. Konzorciumi tag a Megrendelő által biztosított, az 1. és 2. feladat teljesítéséhez kapcsolódóan 1 db számla benyújtásának a szerződés 3.4. pontjában rögzített lehetőségével élt. A számla értéke nettó 2.662.500,- Ft + ÁFA, azaz kettőmillióhatszázhatvankettőezer- ötszáz forint + ÁFA összeg volt.
Felek rögzítik, hogy Vállalkozó részére a Vállalkozói díjból részszámla ellenében összesen nettó 29.062.500,- Ft + ÁFA, azaz nettó huszonkilencmillió-hatvankettőezer-ötszáz forint + ÁFA került kifizetésre, mellyel a Vállakozó által elvégzett feladatok ellenértéke teljes mértékben kiegyenlítésre került, a Felek a Vállalkozási Szerződés alapján a jövőben egymással szemben követelést semmilyen jogcímen nem támaszthatnak.”
A szerződésmódosítás keretében az alapszerződés során meghatározott időtartam nem változott.
A szerződésmódosítást követő érték: nettó 29.062.500- Ft + ÁFA.

Forrás: OJS 2024/S 143-445865 (2024-07-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: ÉMO 1. ivóvízminőség-javító prog.-komplex tervezés
Hivatkozási szám: EKR002320032023
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés az „Észak-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1." c. projekt (Farmos Község, Gönc Város, Halmaj Község, Csobád Község, Kázsmárk Község, Kiskinizs Község, Léh Község, Rásonysápberencs Község, Ráckeve Város és Tápiószele Város) komplex tervezési feladatainak ellátására"

Termékek/szolgáltatások: Mérnöki tanácsadó és konzultációs szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 25 500 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Kohéziós Alap (CF) (2014/2020)
Az uniós alapok azonosítója: Projektazonosító: KEHOP-2.1.3-15-2016-00031
Leírás
Belső azonosító: EKR002320032023/1
A beszerzés leírása:
A Kormány az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló
339/2014. (XII. 19.) rendeletében Ajánlatkérő feladatai közé utalja többek között az ivóvízminőség-javító projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítását.
Ennek megfelelően a jelen közbeszerzési eljárás második részének tárgya: „Vállalkozási szerződés az „Észak-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1.” c. projekt (Farmos Község, Gönc Város, Halmaj Község, Csobád Község, Kázsmárk Község, Kiskinizs Község, Léh Község, Rásonysápberencs Község, Ráckeve Város és Tápiószele Város) komplex tervezési feladatainak ellátására”
Projektazonosító: KEHOP-2.1.3-15-2016-00031
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a közbeszerzés tárgyaként meghatározott feladatok
teljesítése tekintetében elszámolható óraszámot 2000 órában határozza meg.
Nyertes ajánlattevőnek konkrétan az alábbi feladatokat kell elvégeznie a közbeszerzési
dokumentumok részét képező Műszaki Leírás irányadó rendelkezéseinek figyelembevétele mellett:
1. feladat:
- teljeskörű előrehaladási jelentés benyújtása, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének benyújtása;
- (pályázati) felhívás által előírt szükséges háttértanulmányok (megvalósíthatósági tanulmány és mellékletei, stb.), szakvélemények, vízjogi létesítési engedélyes szintű műszaki dokumentáció elkészítése, beleértve a beruházási költségek becslését;
- az elkészült műszaki dokumentáció benyújtása az engedélyező hatósághoz;
- költség-hatékonysági és fenntarthatósági vizsgálat elvégzése, a működési időszakra eső költségek becslése - különös tekintettel az üzemeltetési, karbantartási költségekre
(Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban előírtaknak megfelelően ezen feladatot a Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján magának az ajánlattevőnek vagy - közös ajánlattétel esetén - a közös ajánlattevők egyikének kell elvégeznie. A
teljesítés során e részfeladatot nem végezheti alvállalkozó.);
- a megvalósíthatósági tanulmány és mellékleteinek benyújtása Megrendelő felé jóváhagyásra; határidő: a szerződéskötést követő 10. nap a teljeskörű előrehaladási jelentés, valamint a tervezést indító koordinációs megbeszélésről készült aláírt jegyzőkönyv és 1. számú mellékletének
benyújtására, a többi feladatra nézve a szerződéskötést követő 60. nap, azzal, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt és mellékleteit legkésőbb a szerződéskötést követő 30. napon be kell nyújtani a Megrendelő felé jóváhagyásra;
2. feladat:
- a tervezett Létesítmény megvalósításához szükséges összes engedélyezési eljárás teljeskörű lefolytatása a műszaki leírásban meghatározottak szerint;
- a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)hoz kapcsolódó műszaki dokumentáció (műszaki leírás, végleges tervezői költségbecslés, a FIDIC szerződéses rendszer terminológiája szerint a 3., 4. és 5. kötetek) elkészítése;
- az érintett települési önkormányzat(ok) és a víziközmű szolgáltató(k) végleges műszaki tartalom kapcsán tett hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése és átadása Ajánlatkérőnek;
- a megvalósíthatósági tanulmánnyal és mellékleteivel kapcsolatos egyeztetések lefolytatása az érintett szereplőkkel (pl.: IH, szakpolitikai felelős, stb.) és a végleges változat benyújtása Ajánlatkérő felé. A feladathoz kapcsolódó teljesítési határidő magában foglalja az elkészített
dokumentumokat illetően az Ajánlatkérő által tett észrevételek, illetőleg a támogatási intézményrendszer illetékes szereplői (pl. Irányító Hatóság) által tett észrevételek átvezetését is.
határidő: a szerződéskötést követő 120. nap
3. feladat:
- a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás(ok)ban a műszaki szakértelem biztosítása az eljárás Támogató általi ellenőrzésének folyamatában (ME KFF, IH, stb.), az ajánlattételi szakaszban az eljárási cselekményekhez, az ajánlatok bírálatának szakaszában, írásbeli műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; adott esetben az eljárásban benyújtott előzetes vitarendezési kérelem/kérelmek, illetve jogorvoslati kérelem/kérelmek műszaki-szakmai kérdéseket érintő választervezeteinek elkészítése, valamint adott esetben módosított műszaki-szakmai döntési javaslat elkészítése; ezen feladatok ellátása mindaddig, amíg a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás eredményesen nem zárul;
- a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérése, és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése.
határidő: a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az egyes eljárási cselekmények szerint az Ajánlatkérő által meghatározott határidő, azzal, hogy legkésőbb a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban az összegezés kiküldésének napját követő munkanap vagy az ezt követő eljárási cselekményekre a Kbt-ben előírt határidők figyelembevétele mellett az Ajánlatkérő által meghatározott határidő
FOLYTATÁS a II.2.14) További információknál.

Ajánlattevő: „AQUA 2020 Konzorcium"
{melyet alkotnak: AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft, (1134 Budapest, Angyalföldi út 30-32. B.
ép. fszt.2..); UTB ENVIROTEC Zrt. (1139 Budapest, Lomb 15.); VIKÖV Víziközmű Kft. (5200 Torö Is
zentmiklós, Kossuth tér 6.); "INNOMAT 95" Szolgáltató Kft. (4432 Nyíregyháza, Izabella utca 80.)} közös
ajánlattevők
FOLYTATÁS, II.2.4) Közbeszerzés leírása:
4. feladat:
- rendelkezésre állás. Ha az indikatív tervet az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője (kivitelező) részben, vagy teljes egészében elfogadja, a tervező rendelkezésre állása az építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárás nyertes
ajánlattevője (kivitelező) által készítendő kiviteli tervek elfogadásáig tart. Amennyiben az indikatív terv nem kerül elfogadásra, nem kell a tervezőnek rendelkezésre állnia.
Rendkívüli esetben (pl. a projekt megvalósulásának ellehetetlenülése esetén) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél (tervező) indoklással ellátott kérelmére, az Ajánlatkérő (Megrendelő) kifejezett írásbeli hozzájárulásával lehet elállni a rendelkezésre állástól. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a dokumentációban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra történő hivatkozások csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Amennyiben a dokumentáció bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

A szerződés kiegészítő jellege: Szolgáltatásmegrendelés
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest közigazgatási területe
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 120 nap Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása: A közbeszerzés ismertetésénél.
Eljárás A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: NFP_KEHOP_KJ_2017/189-001
A szerződés megkötésének időpontja: 2017-08-08 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 25 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002320032023/2017 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Szakértői feladatok ellátása
Egyéb tervezési feladatok
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Szakértői feladatok ellátása
Egyéb tervezési feladatok
A vállalkozó neve és címe
Név: AQUAREA Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24872476241
Postacím: Rokolya Utca 6-8. A. épület földszint 7.
Postai irányítószám: 1131
E-mail: kozbeszerzes@aquareateam.hu📧
Telefon: +36 209856182📞
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlati felhívás részletesen tartalmazza.
"6) A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje
A vállalkozási szerződés keretében ellátandó egyes feladatok teljesítésének végéig azzal, hogy az egyes feladatok tekintetében irányadó teljesítési határidők jelen felhívás 4) pontjában kerültek meghatározásra.
7) Teljesítés helye
Természetbeni megjelölés: Budapest közigazgatási területe
NUTS-kód: HU101
(...) 8) Szerződést biztosító mellékkötelezettségek
(...)Késedelmi kötbér (...) Hibás teljesítési kötbér (...) Meghiúsulási kötbér"
(...) Ajánlatkérő előteljesítést elfogad!
"6) A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje
A vállalkozási szerződés keretében ellátandó egyes feladatok teljesítésének végéig azzal, hogy az egyes feladatok tekintetében irányadó teljesítési határidők jelen felhívás 4) pontjában kerültek meghatározásra.
7) Teljesítés helye
Természetbeni megjelölés: Budapest közigazgatási területe
NUTS-kód: HU101
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Főosztály
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda ✅
Változások Egyéb kiegészítő információk
Alapszerződés megköt. dátuma: 2017.08.08.
BT-717 A tiszta járművekről szóló irányelv alkalmaz.: nem.
Jelen szerződésmódosítás ténybeli oka, hogy a KEHOP-2.1.3-15-2016-00031 „Észak- Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1." c. projekt műszaki tartalma megbontásra került két részre tekintettel arra, hogy Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozáskor kötelezettséget vállalt arra, hogy a lakosság számára szolgáltatott ivóvízben az ún. derogációs paraméterekre vonatkozó határértékek megfelelnek az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló 98/93/EK tanácsi irányelvben meghatározott határértékeknek. Az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a fennálló hálózati végponton szolgáltatott ivóvízminőség kifogásoltsága miatt, amely eljárásban tárgyi projekt is érintett, ezért Gönc létesítményelem eredményes előrehaladása és megvalósulása kiemelten fontos, mind nemzetstratégiai, mind nemzetgazdasági szempontból. Ennek eredményeként a projekt „A" része Farmos Község, Gönc város, Ráckeve város és Tápiószele város települések
ivóvízminőség-javítási feladatainak, a „B" része Halmaj község, Csobád Község, Kázsmárk Község, Kiskinizs Község, Léh Község, Rásonysápberencs Község települések ivóvízminőség-javítási feladatainak műszaki tartalmát foglalta magába. Az „A" részre vonatkozó kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásban 2018.08.24-én került kiküldésre az összegezés, mely alapján az „ A'" rész megvalósításához szükséges fedezet a projekten belüli költségátcsoportosítással került biztosításara, a „B" részhez szükséges pénzügyi fedezet összköltség-növelési kérelem keretében került biztosításra.
Felek rögzítik, hogy Vállalkozó az „ A" rész vonatkozásában az Alapszerződés 2.3. pontja szerinti feladatokat 2018. augusztus 27. napjáig elvégezte, melynek vonatkozásában 2018. október 12. napján a Konzorciumvezető Aquarea Kft. részére a 2018. október 5. napján benyújtott teljesítési jelentés alapján NFP_KEHOP_VH_I_2018/092-028 iktatószámú teljesítési igazolás került kiállításra. A teljesítésben részt vett konzorciumi tag INNOM AT '95 Kft. mindeddig nem nyújtott be teljesítési jelentést.
A „B" részben szereplő települések vonatkozásában a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program forrásvesztésének elkerülése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 2031/2020. (V.26.) Korm. határozat (továbbiakban: 2031/2020. Korm. határozat) elrendelte, hogy a KEHOP 2. prioritása keretében megvalósuló projektek tekintetében a projekt fő tevékenységére vonatkozó közbeszerzési eljárások a vízgyűjtő-gazdálkodási térségekre figyelemmel kialakítandó 13 alrész vízgyűjtő alapulvételével képzett csoportosítással kerüljenek kiírásra.
Az új koncepció az érintett projektek Megvalósíthatósági tanulmány és mellékleteinek, valamint költséghaszon elemzések (továbbiakban együttesen: MT-CBA), valamint a műszaki dokumentáció felülvizsgálatát és alrészvízgyűjtő szerinti csoportosítását, összevonását tette szükségessé, mely az NFP Nonprofit Kft. részére új feladatot és erre vonatkozóan új beszerzési igényt keletkeztetett, ezért a KEHOP 2. prioritás keretében az NFP Nonprofit Kft. feladatkörébe sorolt projektek - köztük a fentebb nevesített projekt - MT-CBA-k és műszaki dokumentációk felülvizsgálataira, esetleges javításaira 3. fél szakértővel vállalkozási szerződés került megkötésre. A 3. fél szakértő elvégezte az érintett projektek projektdokumentációinak felülvizsgálatát, és az Irányító Hatóság észrevételeinek, feltételeinek figyelembevételével átdolgozta azokat. Az Irányító Hatóság által a 2031/2020. Korm. határozat koncepciójának is megfelelő, átdolgozott változat került elfogadásra. Fentiek alapján Vállalkozó részére a „B" rész vonatkozásában az Alapszerződés 2.3 pontja szerinti feladatok nem igazolhatók le, így ezekkel az Alapszerződés műszaki tartalma csökkentésre kerül.
A módosítás érinti az Alapszerződés 2.3 pontjában foglalt feladatokat, valamint erre tekintettel a 3.1. pontjában foglalt Vállalkozói díjat is.
Felek rögzítik, hogy a szerződésmódosítást a Kbt. 141. § (2) bekezdés alapján kívánják módosítani az alábbi indokokra tekintettel. A Kbt. 141. § (2) bekezdése az alábbiakat rögzíti:
„ (2) A szerződés - a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése - vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke - nem éri el az alábbi értékek egyikét sem
a) az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;
b) szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerződéses érték 15%-át;
valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.
Felek a Kbt. 141. § (2) bekezdésére tekintettel megállapítják, hogy a műszaki tartalom módosítása és az azzal összefüggő szerződéses ár változása tekintetében, hogy a
módosítás nem változtatja meg a Vállalkozási Szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti Vállalkozási Szerződés jellegéhez.
Felek a Kbt. 141. § (2) bekezdésére tekintettel megállapítják, hogy a Vállalkozási Szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, tekintettel arra, hogy a módosítás eredményeként a szerződéses ellenérték nem növekszik, hanem csökken. Felek a módosítás során figyelemmel voltak a Kbt. 141. § (3) foglalt feltételekre is.
Mindezeken túl a Felek továbbá rögzítik, hogy 2031/2020. (V. 26.) Korm. határozat sem Megrendelőnek, sem Vállalkozónak nem felróható, figyelemmel a jelen szerződésmódosítás 2.1 pontjában ismertetett körülményekre, tekintettel arra, hogy a 2031/2020. Korm. határozat szerinti új koncepció a vállalkozási szerz. megkötésének időpontjában nem volt előre látható.

1. számú szerződésmódosítás dátuma: 2023.12.15.
1. számú szerződésmódosítás:
Felek az Alapszerződés megnevezését az alábbiak szerint módosítják:
„Vállalkozási szerződés az „Észak-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1." c. projekt (Farmos Község, Gönc Város, Ráckeve Város és Tápiószele Város) komplex tervezési feladatainak ellátására"
Felek az Alapszerződés 1.3. pontját az alábbiak szerint módosítják:
„A felek rögzítik továbbá, hogy a szerződés finanszírozása az Uniós forrásból megvalósuló beruházások előirányzatból (ÁHT:401895) történik, érintett projekt az Észak-Magyarországi ivóvízminőség-iavító program 1. elnevezésű KEHOP projekt (Projektazonosító: KEHOP- 2.1.3-15-2016-00031)."
Felek az Alapszerződés 3. Ellenszolgáltatás összege és fizetési feltételek című rendelkezései 3.1. pontját az alábbiak szerint módosítják (a módosított rendelkezések vastag, dőlt aláhúzott kiemeléssel kerültek feltüntetésre):
„3.1. A módosított ajánlati ár nettó 12.750 Ft/óra, a Szerződéses Ár pedig nettó 20.400.000- Ft + ÁFA, azaz nettó húszmillió-négyszázezer forint + ÁFA tekintettel arra, hogy Felek a Vállalkozási szerződés 2. pontjában meghatározott feladatokat módosították, azaz a Projekt vonatkozásában az Alapszerződés műszaki tartalmát csökkentették oly módon. hogy Halmaj Község, Csobád Község, Kázsmárk Község, Kiskinizs Község, Léh Község, Rásonysápberencs Község vonatkozásában a 2. pontban meghatározott feladatokat törölték. Az elmaradó feladat értéke 5.100.000 Ft.- Ft + AFA, azaz nettó ötmillió-egyszázezer forint + ÁFA, amellyel az eredeti Szerződéses árat a felek csökkentették.
Felek rögzítik, hogy jelen vállalkozási szerződés óradíjas szerződés, a módosított Szerződéses ár megegyezik a Vállalkozó, mint nyertes ajánlattevő által a szerződés megkötését megelőző versenyújranyitásos eljárásban megajánlott óradíj és Vállalkozó által a jelen 1. sz. szerződésmódosításban meghatározott feladatok elvégzésére fordított óraszámának szorzatával"
Felek a Módosított Alapszerződés 3. Ellenszolgáltatás összege és fizetési feltételek című rendelkezései 3.4. pontját az alábbiak szerint egészítik ki:
„3.4. A Konzorciumvezető Aquarea Kft. a Megrendelő által biztosított, az í.,2. és 3. feladat teljesítéséhez kapcsolódóan 1 db számla benyújtásának a szerződés 3.4. pontjában rögzített lehetőségével élt. A számla értéke nettó 17.340.000,- Ft + ÁFA, azaz tizenhétmillió-háromszáznegyvenezer forint + ÁFA összeg volt.
Az INNOM AT '95 Kft. Konzorciumi tag részéről teljesítési jelentés és számla benyújtására eddig nem került sor.
Felek rögzítik, hogy Vállalkozó részére a Vállalkozói díjhói részszámla ellenében összesen nettó 17.340.000,- Ft + ÁFA, azaz nettó tizenhétmillió-hárotnszáznegyvenezer forint + ÁFA került kifizetésre.
Felek rögzítik, hogy a szerződés terhére az INNOMAT '95 Kft. 1 db végszámla benyújtására jogosult nettó 3.060.000,-Ft+ÁFA, azaz nettó hárommillió-hatvanezer forint + ÁFA összegben.
Eredeti szerződéses érték: nettó 25 500 000 Ft
Módosítást követően megállapított érték: nettó 20 400 000 Ft