Keretmegállapodás radiofarmakonok beszerzésére a Pécsi Tudományegyetem részére 12 hónapra

Pécsi Tudományegyetem

Keretmegállapodás radiofarmakonok beszerzésére a Pécsi Tudományegyetem részére 12 hónapra.
Egyenértékűség: A közbeszerzési eljárás műszaki leírásában és egyéb dokumentumaiban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra történő utalás esetén az ilyen jellegű megnevezés mellé a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is oda kell érteni. Egyenértékű típus megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel kell bizonyítsa, hogy az általa javasolt megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)–(6) bekezdés).
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2016-12-19. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2016-11-04.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2016-11-04 Ajánlati felhívás
2016-12-09 További információk
2017-05-29 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2016-11-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Radioaktív izotópok
Rövid leírás:
Keretmegállapodás radiofarmakonok beszerzésére a Pécsi Tudományegyetem részére 12 hónapra. Egyenértékűség: A közbeszerzési eljárás műszaki leírásában és egyéb dokumentumaiban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra történő utalás esetén az ilyen jellegű megnevezés mellé a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is oda kell érteni. Egyenértékű típus megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel kell bizonyítsa, hogy az általa javasolt megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)–(6) bekezdés). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Radioaktív izotópok 📦
További CPV-kód: Radioaktív izotópok 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Baranya 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Pécsi Tudományegyetem
Postacím: Vasvári Pál utca 4.
Postai irányítószám: 7622
Postai város: Pécs
Kapcsolat
Internetcím: http://www.pte.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@pte.hu 📧
Telefon: +36 72501500 📞
Fax: +36 72536345 📠
Dokumentumok URL-je: http://pte.hu/2016_evi_kozbeszerzesi_dokumentumok 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-11-04 📅
Benyújtási határidő: 2016-12-19 📅
Közzététel dátuma: 2016-11-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 215-391221
HL-S szám: 215
További információk
Az értékelés módszerei: 1-2. részszempont: fordított, 3-4. részszempont egyenes arányosítás.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás radiofarmakonok beszerzésére a Pécsi Tudományegyetem részére 12 hónapra.
Egyenértékűség: A közbeszerzési eljárás műszaki leírásában és egyéb dokumentumaiban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra történő utalás esetén az ilyen jellegű megnevezés mellé a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is oda kell érteni. Egyenértékű típus megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel kell bizonyítsa, hogy az általa javasolt megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)–(6) bekezdés).
Többet mutasson
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Becsült összérték: 179 921 094 HUF 💰
A rész elnevezése: „99MO/99mTc elúciós generátor nátrium-[99mTc]-pertechnetát injekciós oldat előállításához 17-19 GBq és 10-16 GBq és 20-25 GBq”
A rész száma: 1
Rövid leírás:
„99MO/99mTc elúciós generátor nátrium-[99mTc]-pertechnetát injekciós oldat előállításához
17-19 GBq (17,2 GBq )” – 52 db.
10-16 GBq (10,75 GBq)” – 15 db.
20-25 GBq (21,5 GBq)” – 15 db.
Becsült érték héa nélkül: 26 389 500 HUF 💰
Időtartam: 12 hónap
További információk:
Az értékelés módszerei: 1-2. részszempont: fordított, 3-4. részszempont egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: 131I-metilnorcholesterol (37 és 74 MBq)
A rész száma: 2
Rövid leírás:
131 I-metilnorcholesterol 37 MBq – 10 x 37 MBq.
131 I-metilnorcholesterol 74 MBq – 5 x 74 MBq.
Becsült érték héa nélkül: 3 935 000 HUF 💰
További információk: Az értékelés módszerei: 1-2. részszempont: fordított arányosítás.
A rész elnevezése: 111 In-nel jelezhető pentetreotidum + a jelzéshez szükséges 111 In
A rész száma: 3
Rövid leírás: 111 In-nel jelezhető pentetreotidum + a jelzéshez szükséges 111 In – 48 készlet.
Becsült érték héa nélkül: 15 312 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 123 I-Ioflupane 1-2-3 adag
A rész száma: 4
Rövid leírás:
123 I-Ioflupane – 1 adag.
123 I-Ioflupane – 2 adag.
123 I-Ioflupane – 3 adag.
36 x 185 MBq.
Becsült érték héa nélkül: 14 508 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 131 I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin)
A rész száma: 5
Rövid leírás: 131 I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin) – 15 x 40 MBq.
Becsült érték héa nélkül: 1 204 500 HUF 💰
A rész elnevezése: 123 I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin)
A rész száma: 6
Rövid leírás: 123 I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin) – 5 x 222 és 20 x 148 és 5 x 74 MBq.
Becsült érték héa nélkül: 2 937 500 HUF 💰
A rész elnevezése: 153Sm-mal jelezhető EDTMP (etilén-diamin-tetrametilén-foszfonát) + a jelzéshez szükséges 153 Sm-Szamárium-klorid
A rész száma: 7
Rövid leírás:
153 Sm-mal jelezhető EDTMP (etilén-diamin-tetrametilén-foszfonát) + a jelzéshez szükséges 153 Sm-Szamárium-klorid – 20 készlet.
Becsült érték héa nélkül: 1 448 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 131 I-nátrium-jodid kapszula (150-800 MBq) és ólomtok jodid kapszulához
A rész száma: 8
Rövid leírás:
131 I-nátrium-jodid kapszula (150-800 MBq) – 110 GBq és ólomtok jodid kapszulához – 200 db.
Becsült érték héa nélkül: 5 785 600 HUF 💰
A rész elnevezése: 131 I-nátrium-jodid kapszula 1100 MBq és 2500 MBq és 3700 MBq
A rész száma: 9
Rövid leírás:
I-131 Nátrium Jodid kapszula 1 100 MBq – 30 db.
I-131 Nátrium Jodid kapszula 2 500 MBq – 20 db.
I-131 Nátrium Jodid kapszula 3 700 MBq – 60 db.
Becsült érték héa nélkül: 8 169 600 HUF 💰
A rész elnevezése: 131 I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin) 3 700 MBq
A rész száma: 10
Rövid leírás: 131 I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin) 3 700 MBq – 5 db.
Becsült érték héa nélkül: 1 339 500 HUF 💰
A rész elnevezése: 131I-nátrium-jodid oldat
A rész száma: 11
Rövid leírás: 131 I-nátrium-jodid oldat – 12 x 200 MBq.
Becsült érték héa nélkül: 277 200 HUF 💰
A rész elnevezése: 201 Tl-Tallium-klorid oldat
A rész száma: 12
Rövid leírás: 201 Tl-Tallium-klorid oldat – 12 x 110 MBq.
Becsült érték héa nélkül: 492 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető MIBI (metoxi-izobutil-izonitril)
A rész száma: 13
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető MIBI (metoxi-izobutil-izonitril) – 100 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 2 500 000 HUF 💰
További információk:
Az értékelés módszerei: 1-2. részszempont: fordított, 3. részszempont egyenes arányosítás.
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető tetrofosmin
A rész száma: 14
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető tetrofosmin – 30 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 718 200 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető humán szérumalbumin millimikroaggregátum
A rész száma: 15
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető humán szérumalbumin millimikroaggregátum – 200 ampulla.
A rész száma: 16
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető humán szérumalbumin millimikroaggregátum – 25 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 225 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető humán szérumalbumin makroaggregátum
A rész száma: 17
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető humán szérumalbumin makroaggregátum – 250 ampulla.
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető antigranulocyta antitest
A rész száma: 18
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető antigranulocyta antitest – 18 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 5 184 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető HM-PAO (hexametil-propilén-amin-oxim)
A rész száma: 19
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető HM-PAO (hexametil-propilén-amin-oxim) – 18 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 635 994 HUF 💰
A rész száma: 20
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető HM-PAO (hexametil-propilén-amin-oxim) – 50 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 1 125 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető DTPA / Aerosol (diethylene-triamine-pentaacetate)
A rész száma: 21
Rövid leírás:
99 mTc-vel jelölhető DTPA / Aerosol (diethylene-triamine-pentaacetate) – 30 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 210 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető DTPA (diethylene-triamine-pentaacetate)
A rész száma: 22
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető DTPA (diethylene-triamine-pentaacetate) – 100 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 340 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető MAG3 (merkaptoacetil-triglicin)
A rész száma: 23
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető MAG3 (merkaptoacetil-triglicin) – 30 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 123 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető DMSA (dimerkapto-szukcinilacid)
A rész száma: 24
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető DMSA (dimerkapto-szukcinilacid) – 60 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 235 020 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető MDP (metilén-difoszfonát)
A rész száma: 25
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető MDP (metilén-difoszfonát) – 330 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 1 122 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető nátrium-pirofoszfát
A rész száma: 26
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető nátrium-pirofoszfát – 30 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 99 990 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető nátrium-fyticum
A rész száma: 27
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető nátrium-fyticum – 30 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 102 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető HIDA (iminodiacetic acid)
A rész száma: 28
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető HIDA (iminodiacetic acid) – 30 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 122 490 HUF 💰
A rész elnevezése: 99 mTc-vel jelölhető HYNIC-Tyr3-octreotide
A rész száma: 29
Rövid leírás: 99 mTc-vel jelölhető HYNIC-Tyr3-octreotide – 15 ampulla.
Becsült érték héa nélkül: 4 380 000 HUF 💰
A rész elnevezése: 18 F-FDG (fluordezoxiglukóz) 3,5 GBq, 4,5 GBq, 6,0 GBq, 7,5 GBq és 9,0 GBq aktivitás a kalibrációs időpontban
A rész száma: 30
Rövid leírás:
18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 3,5 GBq.
18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 4,5 GBq.
18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 6,0 GBq.
18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 7,5 GBq.
18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 9,0 GBq.
Összesen 2 TBq.
Becsült érték héa nélkül: 76 000 000 HUF 💰
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Pécsi Tudományegyetem – Klinikai Központ Nukleáris Medicina Intézet
7624 Pécs, Ifjúság út 13.
– 7624 Pécs, Ifjúság út 13.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdése szerinti kizáró okok valamelyike fennáll.
Az eljárásból kizárásra kerül, akivel szemben a hivatkozott kizáró okok valamelyike a közbeszerzési eljárás alatt merül fel.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a „közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról” szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
Az Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdés alapján az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, továbbá az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. és IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Az Ajánlatkérő nem kéri az érintett Ajánlattevő(k)től a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. Fejezete szerinti részletes igazolás(oka)t, ha az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a III. Fejezetben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (3)–(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandóak.
Kérjük, hogy legyenek figyelemmel a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-aiban foglaltakra.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az Ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben az Ajánlattevő tekintetében nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy erre vonatkozó nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges.
Többet mutasson
Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az Ajánlattevő felel.
A kizáró okok tekintetében becsatolt dokumentumoknak a felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésűeknek kell lenniük.
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Az Ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek.
Többet mutasson
Az ajánlattevő szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmassága igazolható:
M.1./ az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap jelentősebb, közbeszerzés tárgykörében (radiofarmakon) teljesített szállításait ismertető, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § szerint kiállított referenciaigazolással vagy -nyilatkozattal (Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont; 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont);
Többet mutasson
M.2./ ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének h) pontja alapján csatolnia kell a megajánlott rész tárgya szerinti áru vonatkozásában:
— részletes magyar nyelvű leírását (termékleírást/prospektust) és a
— forgalmazáshoz szükséges, a 44/2004. (IV.28.) ESzCsM rendelet szerinti GYEMSZI-OGYI engedélyének másolatát vagy azzal egyenértékű forgalomba hozatali engedély másolatát.
A termékleírás megadásánál valamennyi minimumkövetelményre vonatkozóan nyilatkozni kell, ami nem a minimumkövetelmények bemásolását jelenti. A termékleírásnak olyan részletezettségűnek kell lennie, hogy azokból a műszaki leírásban meghatározott minimumkövetelményeknek való megfelelőség egyértelműen megállapítható legyen;
Többet mutasson
M.3./ ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének i) pontja alapján csatolnia kell a megajánlott árura vonatkozó CE tanúsítványt, vagy ezzel egyenértékű elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítvány másolati példányát, vagy az ezzel egyenértékű intézkedések bizonyítékait (gyártói megfelelőségi nyilatkozat), mely igazolja, hogy a megajánlott áru megfelel a 93/42/EEC irányelvben vagy a 4/2009. (III.17.) EüM rendeletben foglaltaknak.
Többet mutasson
Nem kell tanúsítványt csatolni abban az esetben, ha az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ezen esetben kérjük benyújtani Ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelménynek ajánlattevő (közös ajánlattevő) a Kbt. 65. § (6)–(7) bekezdésében foglaltak szerint is megfelelhet. A dokumentumok a Kbt. 47. § (2) bekezdése szerint egyszerű másolati példányban is benyújthatók.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő alkalmatlannak minősíti az Ajánlattevőt (vagy közös ajánlattevőket), ha nem rendelkezik (vagy együttesen nem rendelkeznek):
M.1./ legalább 1 db az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban (feladást megelőző naptól visszafelé számított 36. hónap év/hó/napjáig terjedő időszakot vizsgálva) nem rendelkezik jelen közbeszerzési eljárás tárgyát képező termék (radiofarmakon) szállításából származó szerződésszerűen teljesített referenciával;
Többet mutasson
M.2./ amennyiben részajánlatonként a megajánlott termékek részletes magyar nyelvű leírása (termékleírása/prospektus), GYEMSZI-OGYI engedélyének másolata vagy azzal egyenértékű forgalomba hozatali engedély másolata nem felelnek meg a műszaki leírásban meghatározott műszaki alapfeltételeknek, amelyekből a megajánlott termékek műszaki leírásban meghatározott minimumkövetelményeknek való megfelelősége egyértelműen meg nem állapítható;
Többet mutasson
M.3./ amennyiben a megajánlott termék nem rendelkezik CE tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű intézkedések egyéb bizonyítékaival (gyártói megfelelőségi nyilatkozat), mely bizonyítja, hogy a megajánlott termék megfelel 93/42/EEC irányelvben vagy a 4/2009. (III.17.) EüM rendeletben foglaltaknak.
Többet mutasson
Az M.1.-M.2.-M.3./ pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Ajánlatkérő késedelmi és meghiúsulási kötbérfizetési kötelezettséget ír elő. Kötbér: a nyertes ajánlattevő a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján pénz fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból, amiért felelős megszegi a szerződést. Mentesül a kötbér fizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti.
Többet mutasson
2. Fizetési feltételek: Ajánlatkérő előleget nem biztosít. A vételár az igazolt szerződésszerű teljesítést követően a Kbt. 135. § (1) bekezdésében és a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bekezdésében foglaltak szerint 30 napon belül, számla ellenében, átutalással, forintban (HUF) kerül kifizetésre. Az Ajánlatkérő az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. §-át teljes körben alkalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme a forint. A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes szabályokat és a részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2016-12-19 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: Dr. Turi Ákos egyéni ügyvéd, 7622 Pécs, Jogász u. 6., II. em.
További információk:
Az ajánlatok felbontásánál a Kbt. 68. § (3) bekezdése szerinti személyek lehetnek jelen. A bontásra a Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) bekezdései megfelelően irányadóak.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szállítási költség (min. 0,- HUF, max. nettó 40.000,- HUF)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A névleges aktivitás napja (min. a szállítás napját követő 6 nap)
Termék névleges aktivitása az Ajánlattevő által megadott időpontban (99mTc)
Az ár súlyozása: 70
90
Minőségi kritérium (név): Szállítási költség (min. 0 HUF, max. nettó 40 000 HUF)
Szállítási határidő (megrendelés kézhezvételét követő max. 15 munkanap)
Előnyt jelent a nagyobb aktivitással való jelölhetőség (min. 6 fő)
Az ár súlyozása: 80
Minőségi kritérium (név): Előnyt jelent a nagyobb aktivitással való jelölhetőség (min. 4 fő)
Szállítási határidő (megrendelés kézhezvételét követő max. 14 nap)
Előnyt jelent a nagyobb aktivitással való jelölhetőség (min. 3 fő)
Szállítási költség (min. 0 HUF, max. nettó 40 000 HUF)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK16341
Más típusú ajánlatkérő: központi költségvetési szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Főosztály
A vevő profiljának címe: http://www.pte.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://pte.hu/2016_evi_kozbeszerzesi_dokumentumok 🌏
Ajánlatkérő neve: Dr. Turi Ákos egyéni ügyvéd
Postacím: Jogász u. 6., II. em. 5.
Kapcsolattartó pont: Nagyné dr. Laczkó Éva
Telefon: +36 72511608 📞
E-mail: kozbeszerzes.pte@pvfzrt.hu 📧
Fax: +36 72511607 📠
Ország: Baranya 🏙️

Hivatkozás
További információk
VI.3.1) A közbeszerzési dokumentumok (ajánlattételi dokumentáció) elérése Kbt. 57. § (2) bekezdése szerint történik, mely az eljárásban való részvétel feltétele. A közbeszerzési dokumentumok (ajánlattételi dokumentáció) másra át nem ruházható(k) és közzé nem tehető(k), de közös ajánlattétel esetén elegendő, ha az ajánlattételi dokumentációt (közbeszerzési dokumentumokat) az egyik ajánlattevő eléri. A dokumentáció elektronikusan érhető el a www.pte.hu oldalról, a regisztrációt a kozbeszerzes.pte@pvfzrt.hu címre kell küldeni. A regisztráció során a következő regisztrálási adatokat kell közölni az ajánlatkérővel (ajánlatkérő nevében eljáró szervezettel): érdekelt gazdasági szereplő neve, székhelye (levelezési címe, ha eltér a székhelytől), telefonszáma, telefax száma, elektronikus levelezési címe. Az ajánlatkérő a regisztrációt követően küldi meg Ajánlattevőknek a jelszót és az előbbiek szerint megjelölt kapcsolattartási pontok valamelyikén keresztül tartja a kapcsolatot az érdekelt gazdasági szereplővel.
Többet mutasson
VI.3.2) Ajánlatkérő az ajánlattételt nem köti ajánlati biztosíték adásához.
VI.3.3) Kiegészítő tájékoztatás: A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 56. § (1)–(6) bekezdéseiben valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók. Az Ajánlatkérő jelen eljárásban helyszíni bejárást és konzultációt nem tart.
VI.3.4) Minősített ajánlattevők: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (3)–(4) bekezdése alapján. Ajánlatkérő a következő alkalmassági feltételek tekintetében a minősített ajánlattevőknél szigorúbb követelményeket állapított meg: III.1.3.) pont valamennyi rendelkezése.
Többet mutasson
VI.3.5) Nyilatkozatok: Ajánlattevőnek, valamennyi közös ajánlattevőnek az ajánlatában be kell nyújtania:
— Kbt. 66. § (2), (4) és (6) bekezdése, Kbt. 67. § (1), (3) és (4) bekezdése szerinti nyilatkozatokat a dokumentációban meghatározott tartalommal (nemleges tartalmú nyilatkozat benyújtása kötelező),
— Kbt. 66. § (5) bekezdése szerinti felolvasólapot,
— a kiegészítő tájékoztatások figyelembe vételére, valamint az idegen nyelvű dokumentumokról készített magyar nyelvű fordítások tartalmának hitelességére vonatkozó nyilatkozatot,
— egységár táblázatot és a Közbeszerzési dokumentumban meghatározott nyilatkozatokat.
VI.3.6) Értékelési szempontok: Legjobb ár-érték arány. Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 1-10. Az értékelés módszerei részenként külön-külön kerültek feltüntetésre.
VI.3.7) Dokumentumok formája: A Kbt. 47. § (2) bekezdése az irányadó. A Kbt. 66. § (5) bekezdése szerinti felolvasólapot, valamint Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatot eredeti vagy hiteles másolati formában kell benyújtani.
VI.3.8) Fordítás: Az ajánlatban valamennyi igazolást és dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlatkérő a fordítások esetén ajánlattevő általi felelős magyar fordítást fogad el. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Ajánlatkérő kizárólag a fordítás szövegét vizsgálja. Az ajánlatkérő elfogadja az eredetileg 2 nyelven készült nyilatkozatokat, iratokat, igazolásokat is.
Többet mutasson
VI.3.9) Hiánypótlás: Ajánlatkérő a Kbt. 71. § szerint biztosítja.
VI.3.10) Nemzeti elbánás: A Kbt. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján.
VI.3.11) Irányadó jog: A jelen felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény előírásai szerint kell eljárni.
VI.3.12) További információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmaznak.
VI.3.13) Ajánlatkérő az eljárást az 1-29. rész tekintetében a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján; a 30. rész tekintetében a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja alapján (Ajánlatkérő döntése alapján közvetlen megrendeléssel vagy verseny újranyitásával [ugyanazokkal az értékelési szempontokkal]) folytatja le. A 30. rész esetében Ajánlatkérő kettő Ajánlattevővel kíván szerződést kötni.
Többet mutasson
VI.3.14) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Turi Ákos (lajstromszám: 00416).

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § (3) bekezdés szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5.
Forrás: OJS 2016/S 215-391221 (2016-11-04)
További információk (2016-12-09)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-12-09 📅
Benyújtási határidő: 2017-01-18 📅
Közzététel dátuma: 2016-12-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 240-437362
Hirdetményre hivatkozik: 2016/S 215-391221
HL-S szám: 240
Forrás: OJS 2016/S 240-437362 (2016-12-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-05-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás radiofarmakonok beszerzésére a Pécsi Tudományegyetem részére 12 hónapra. Egyenértékűség: A közbeszerzési eljárás műszaki leírásában és egyéb dokumentumaiban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra történő utalás esetén az ilyen jellegű megnevezés mellé a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is oda kell érteni. Egyenértékű típus megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel kell bizonyítsa, hogy az általa javasolt megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)-(6) bekezdés). A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 75 525 068 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-05-29 📅
Közzététel dátuma: 2017-06-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 104-207441
HL-S szám: 104
További információk
18§ a., Az eredménytelenség indoka: Az eljárás a 2., 18., 21., 29. részek vonatkozásában eredménytelen a Kbt. 75.§ (1) bekezdés a) pontja alapján, tekintettel arra, hogy ezen részekre nem nyújtottak be ajánlatot. Az eljárás az 5., 7., 10., 12., 23., 30. részek vonatkozásában eredménytelen a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján, tekintettel arra, hogy ezen részekre a – 75. § (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható – rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel. 18§ b., 1., 3., 6., 9., 17. rész: Izinta-BSM Konzorcium (vezető cég: Izinta Kereskedelmi Kft. 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33. és további tag: BSM Diagnostica GmbH, A-1080 Wien, Alser Strasse 25. Austria) 10814505-2-43, ATU14211805; kisvállalkozás 4., 8., 11., 14.,19., 27., 28. rész: Izotóp Intézet Kft. (1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33.) 10807262-2-43; nem tartozik a 2004. évi XXXIV. törvény hatálya alá 13., 15., 16., 20., 22., 24., 25., 26. rész: Medi-Radiopharma Kft. (2030 Érd, Szamos utca 10-12.) 12090503-2-13; kisvállalkozás 18§ c., Izinta-BSM Konzorcium (vezető cég: Izinta Kereskedelmi Kft. 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33. és további tag: BSM Diagnostica GmbH, A-1080 Wien, Alser Strasse 25. Austria) 10814505-2-43, ATU14211805 az alábbi részek tekintetében tett ajánlatot: 1, 3, 6, 8,9, 11, 13, 17, 22, 23, 24, 26. Izotóp Intézet Kft. (1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33.) 10807262-2-43 az alábbi részek tekintetében tett ajánlatot: 1, 4, 7, 8, 9, 10, 11, 14, 19, 20, 22, 24, 25, 26, 27, 28. Medi-Radiopharma Kft. (2030 Érd, Szamos utca 10-12.) 12090503-2-13 az alábbi részek tekintetében tett ajánlatot: 13, 15, 16, 17, 19, 20, 22, 24, 25, 26.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Egyenértékűség: A közbeszerzési eljárás műszaki leírásában és egyéb dokumentumaiban meghatározott
gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit
vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre,
típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra történő utalás esetén az ilyen jellegű megnevezés
mellé a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is oda kell érteni. Egyenértékű típus megajánlása esetén az
egyenértékűséget az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel kell bizonyítsa,
hogy az általa javasolt megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban
meghatározott követelményeknek (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3)-(6) bekezdés).
— 131I-metilnorcholesterol 37 MBq – 10x37 MBq
— 131I-metilnorcholesterol 74 MBq – 5x74 MBq.
A rész elnevezése: 111In-nel jelezhető pentetreotidum + a jelzéshez szükséges 111In
Rövid leírás: 111In-nel jelezhető pentetreotidum + a jelzéshez szükséges 111In – 48 készlet.
A rész elnevezése: 123I-Ioflupane 1-2-3 adag
Rövid leírás:
— 123I-Ioflupane – 1 adag
— 123I-Ioflupane – 2 adag
— 123I-Ioflupane – 3 adag
36x185 MBq.
A rész elnevezése: 131I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin)
Rövid leírás: 131I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin) – 15x40 MBq.
A rész elnevezése: 123I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin)
Rövid leírás: 123I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin) – 5x222 és 20x148 és 5x74 MBq.
A rész elnevezése: 153Sm-mal jelezhető EDTMP (etilén-diamin-tetrametilén-foszfonát) + a jelzéshez szükséges 153Sm-Szamárium-klorid
Rövid leírás:
153Sm-mal jelezhető EDTMP (etilén-diamin-tetrametilén-foszfonát) + a jelzéshez szükséges 153Sm-Szamárium-klorid – 20 készlet.
A rész elnevezése: 131I-nátrium-jodid kapszula (150-800 MBq) és ólomtok jodid kapszulához
Rövid leírás:
131I-nátrium-jodid kapszula (150-800 MBq) – 110 GBq és ólomtok jodid kapszulához – 200 db.
A rész elnevezése: 131I-nátrium-jodid kapszula 1100 MBq és 2500 MBq és 3700 MBq
Rövid leírás:
I-131 Nátrium Jodid kapszula 1100 MBq – 30 db
I-131 Nátrium Jodid kapszula 2500 MBq – 20 db
I-131 Nátrium Jodid kapszula 3700 MBq – 60 db.
A rész elnevezése: 131 I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin) 3700 MBq
Rövid leírás:
131 I-MIBG (meta-iodo-benzil-guanidin) 3700 MBq – 5 db.
131I-nátrium-jodid oldat – 12x200 MBq.
A rész elnevezése: 201Tl-Tallium-klorid oldat
Rövid leírás: 201Tl-Tallium-klorid oldat – 12x110 MBq.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető MIBI (metoxi-izobutil-izonitril)
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető MIBI (metoxi-izobutil-izonitril) – 100 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető tetrofosmin
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető tetrofosmin – 30 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető humán szérumalbumin millimikroaggregátum
Rövid leírás:
99mTc-vel jelölhető humán szérumalbumin millimikroaggregátum –
200 ampulla.
25 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető humán szérumalbumin makroaggregátum
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető humán szérumalbumin makroaggregátum – 250 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető antigranulocyta antitest
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető antigranulocyta antitest – 18 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető HM-PAO (hexametil-propilén-amin-oxim)
Rövid leírás:
99mTc-vel jelölhető HM-PAO (hexametil-propilén-amin-oxim) –
18 ampulla.
50 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető DTPA / Aerosol (diethylene-triamine-pentaacetate)
Rövid leírás:
99mTc-vel jelölhető DTPA / Aerosol (diethylene-triamine-pentaacetate) – 30 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető DTPA (diethylene-triamine-pentaacetate)
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető DTPA (diethylene-triamine-pentaacetate) – 100 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető MAG3 (merkaptoacetil-triglicin)
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető MAG3 (merkaptoacetil-triglicin) – 30 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető DMSA (dimerkapto-szukcinilacid)
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető DMSA (dimerkapto-szukcinilacid) – 60 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető MDP (metilén-difoszfonát)
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető MDP (metilén-difoszfonát) – 330 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető nátrium-pirofoszfát
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető nátrium-pirofoszfát – 30 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető nátrium-fyticum
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető nátrium-fyticum – 30 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető HIDA (iminodiacetic acid)
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető HIDA (iminodiacetic acid) – 30 ampulla.
A rész elnevezése: 99mTc-vel jelölhető HYNIC-Tyr3-octreotide
Rövid leírás: 99mTc-vel jelölhető HYNIC-Tyr3-octreotide – 15 ampulla.
A rész elnevezése: 18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 3,5 GBq, 4,5 GBq, 6,0 GBq, 7,5 GBq és 9,0 GBq aktivitás a kalibrációs időpontban
Rövid leírás:
— 18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 3,5 GBq
— 18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 4,5 GBq
— 18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 6,0 GBq
— 18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 7,5 GBq
— 18F-FDG (fluordezoxiglukóz) 9,0 GBq
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés fő helyszíne: Pécsi Tudományegyetem – Klinikai Központ Nukleáris Medicina Intézet – 7624 Pécs, Ifjúság út 13.

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szállítási határidő (megrendelés kézhezvételét követő max. 15 munkanap

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-05-10 📅
2017-04-27 📅

Hivatkozás
További információk
18§ a.,
Az eredménytelenség indoka: Az eljárás a 2., 18., 21., 29. részek vonatkozásában eredménytelen a Kbt. 75.§ (1) bekezdés a) pontja alapján, tekintettel arra, hogy ezen részekre nem nyújtottak be ajánlatot.
Az eljárás az 5., 7., 10., 12., 23., 30. részek vonatkozásában eredménytelen a Kbt. 75.§ (2) bekezdés b) pontja alapján, tekintettel arra, hogy ezen részekre a – 75. § (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható – rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel.
Többet mutasson
18§ b.,
1., 3., 6., 9., 17. rész: Izinta-BSM Konzorcium (vezető cég: Izinta Kereskedelmi Kft. 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33. és további tag: BSM Diagnostica GmbH, A-1080 Wien, Alser Strasse 25. Austria) 10814505-2-43, ATU14211805; kisvállalkozás
Többet mutasson
4., 8., 11., 14.,19., 27., 28. rész: Izotóp Intézet Kft. (1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33.) 10807262-2-43; nem tartozik a 2004. évi XXXIV. törvény hatálya alá
13., 15., 16., 20., 22., 24., 25., 26. rész: Medi-Radiopharma Kft. (2030 Érd, Szamos utca 10-12.) 12090503-2-13; kisvállalkozás
18§ c.,
Izinta-BSM Konzorcium (vezető cég: Izinta Kereskedelmi Kft. 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33. és további tag: BSM Diagnostica GmbH, A-1080 Wien, Alser Strasse 25. Austria) 10814505-2-43, ATU14211805 az alábbi részek tekintetében tett ajánlatot: 1, 3, 6, 8,9, 11, 13, 17, 22, 23, 24, 26.
Többet mutasson
Izotóp Intézet Kft. (1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós út 29-33.) 10807262-2-43 az alábbi részek tekintetében tett ajánlatot: 1, 4, 7, 8, 9, 10, 11, 14, 19, 20, 22, 24, 25, 26, 27, 28.
Medi-Radiopharma Kft. (2030 Érd, Szamos utca 10-12.) 12090503-2-13 az alábbi részek tekintetében tett ajánlatot: 13, 15, 16, 17, 19, 20, 22, 24, 25, 26.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2017/S 104-207441 (2017-05-29)