SAP modultámogatás/2016

Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.

Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő meglévő SAP alapú vállalatirányítási rendszeréhez, kapcsolódó rendszer-fejlesztési és egyéb szolgáltatások az Ajánlatkérő eseti megrendelései alapján történő elvégzésére, valamint az Ajánlatkérő meglévő, illetve az Ajánlattevő által továbbfejlesztett SAP alapú vállalatirányítási rendszere üzemvitelének és üzemeltetésének külső modul támogatására, 2 részben.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2016-11-03. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2016-09-27.

Kicsoda? Mi az?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2016-09-27 Ajánlati felhívás
2016-12-27 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2016-09-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverprogramozási és tanácsadási szolgáltatások
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő meglévő SAP alapú vállalatirányítási rendszeréhez, kapcsolódó rendszer-fejlesztési és egyéb szolgáltatások az Ajánlatkérő eseti megrendelései alapján történő elvégzésére, valamint az Ajánlatkérő meglévő, illetve az Ajánlattevő által továbbfejlesztett SAP alapú vállalatirányítási rendszere üzemvitelének és üzemeltetésének külső modul támogatására, 2 részben.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverprogramozási és tanácsadási szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Szoftverprogramozási és tanácsadási szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: hu101 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
Postacím: Váci út 45/B.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nemzetiutdij.hu 🌏
E-mail: simak.petra@nemzetiutdij.hu 📧
Telefon: +36 14368243 📞
Fax: +36 14368370 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.nemzetiutdij.hu 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-09-27 📅
Benyújtási határidő: 2016-11-03 📅
Közzététel dátuma: 2016-10-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 190-341003
HL-S szám: 190
További információk
A felhívás II.1.5. és II.2.6. pontja technikai okokból került kitöltésre.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 1 HUF 💰
A rész elnevezése: SAP modultámogatás/ 2016. – 1. rész
A rész száma: 1
Rövid leírás:
1. részajánlat:
SAP ECC 6.0, ezen belül FI, FI-AA(AM), CO, SD, MM, TR-CM PSCD, WF komponensek, SAP NW Portal, SAP PCM, SAP SRM és ahhoz tartozó SRM MDM Catalog rendszerek támogatása és fejlesztése (Az 1. rész tekintetében a feladatok tervezett aránya 70 % fejlesztés és 30 % támogatás)
Többet mutasson
Vállalkozási keretszerződés az Ajánlatkérő meglévő SAP alapú vállalatirányítási rendszeréhez, kapcsolódó rendszer-fejlesztési és egyéb szolgáltatások az Ajánlatkérő eseti megrendelései alapján történő elvégzésére, valamint az Ajánlatkérő meglévő, illetve az Ajánlattevő által továbbfejlesztett SAP alapú vállalatirányítási rendszere üzemvitelének és üzemeltetésének külső modul támogatására a SAP ECC 6.0, ezen belül FI, FI-AA(AM), CO, SD, MM, TR-CM, PSCD, WF komponensek, SAP NW Portal, SAP PCM, SAP SRM és ahhoz tartozó SRM MDM Catalog rendszerek tekintetében.
Többet mutasson
Nyertes Ajánlattevő feladatai:
— a szerződéskötést követően az ajánlatkérő SAP rendszereinek a támogatási feladat megkezdéséhez szükséges mérték szerinti megismerése, melyhez az ajánlatkérő rendszer hozzáférési lehetőséget, és a meglévő dokumentációkba betekintési lehetőséget biztosít. Az ajánlattevőt ezért külön díjazás nem illeti meg.
Többet mutasson
— a szerződés teljes időtartama alatt a rendszer modul üzemeltetési támogatása
— a megváltozott igényeknek, szervezeteknek megfelelően a meglévő SAP rendszer átalakítása, bővítése
— Jelentősebb Változáskezeléshez kapcsolódóan teljes körű támogatás nyújtása a tervezéstől a megvalósításig,
— a folyamatos zavartalan elérést, a bejelentések nyomon követhetőségét, és a teljesítésigazoláshoz szükséges bizonylatok (bejelentések, munkalapok) nyilvántartását, és arról havi jelentés elkészítését lehetővé tevő Service Desk (SD) szolgáltatás biztosítása.
Többet mutasson
Várható mennyiség:
— modul üzemeltetési feladatok: 24 hónap
— tanácsadói és fejlesztési feladatok (lehívás az Ajánlatkérő döntésének függvénye): várhatóan 1 800 munkaóra
A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
További információk: A felhívás II.1.5. és II.2.6. pontja technikai okokból került kitöltésre.
A rész elnevezése: SAP modultámogatás/2016 – 2. rész
A rész száma: 2
Rövid leírás:
2. részajánlat:
SAP BI komponensek (SAP NW BW+ BPC, BOBJ és komponensei, és SyBase IQ, Predictive Analysis) támogatása és fejlesztése. (Az 2. rész tekintetében a feladatok tervezett aránya 50 % fejlesztés és 50 % támogatás)
Többet mutasson
Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő meglévő SAP alapú vállalatirányítási rendszeréhez, kapcsolódó rendszer-fejlesztési és egyéb szolgáltatások az Ajánlatkérő eseti megrendelései alapján történő elvégzésére, valamint az Ajánlatkérő meglévő, illetve az Ajánlattevő által továbbfejlesztett SAP alapú vállalatirányítási rendszere üzemvitelének és üzemeltetésének külső modul támogatására a SAP BI komponensek (SAP NW BW+ BPC, BOBJ és komponensei, és SyBase IQ, Predictive Analysis) tekintetében.
Többet mutasson
— tanácsadói és fejlesztési feladatok (lehívás az Ajánlatkérő döntésének függvénye): várhatóan 1 320 munkaóra
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Ajánlatkérő székhelye (1134 Budapest, Váci út 45/B.).

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő kizárja a közbeszerzési eljárásból azokat, akikkel szemben a kizáró ok az eljárás során következik be.
Többet mutasson
A kizáró okok fenn nem állását ajánlattevő, valamint adott esetben a kapacitást biztosító szervezet előzetesen az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) kitöltésével köteles igazolni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése és 3. §-a alapján:
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön formanyomtatványt kell benyújtani.
Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben az érintett gazdasági szereplő a Kbt. 62. § (1) bekezdés a), c)–e), g-p) pontja, illetve a Kbt. 62. § (2) bekezdése alapján kizáró ok hatálya alá esik, azonban olyan intézkedéseket hozott, amelyek a Kbt. 64. § alapján igazolják megbízhatóságát és ezt a Közbeszerzési Hatóság Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti – vagy bírósági felülvizsgálat esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti – jogerős határozatával igazolni tudja, köteles mind a kizáró ok fennállását, mind a megtett intézkedéseket rövid leírását a formanyomtatványon feltüntetni. A hivatkozott jogerős határozatot csatolni kell.
Többet mutasson
Azon alvállalkozók vonatkozásában, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró ok hiányát igazoló adatbázisokhoz, ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetni a formanyomtatvány megfelelő részében.
Többet mutasson
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás ajánlattevőnek erre vonatkozó nyilatkozatát kell csatolnia.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (2) bekezdése alapján az EEKD vonatkozásában hiánypótlási felhívást, felvilágosítást kérést küldhet ki.
A Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint ajánlatkérő az érvényes ajánlatokat az értékelési szempont szerint értékeli. Ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt 5 munkanapos határidő tűzésével felhívja a kizáró okok és az alkalmassági követelmények 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. fejezetében foglaltak szerinti igazolására.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. fejezete szerinti igazolási módok az V. fejezetnek megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
Amennyiben a felhívott ajánlattevő nem, vagy hiánypótlást, illetve felvilágosítás kérést követően sem megfelelően nyújtja be az igazolásokat, ajánlatkérő ezen ajánlatot figyelmen kívül hagyja, és az értékelési szempontokra figyelemmel így legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel az igazolások, nyilatkozatok benyújtására.
Többet mutasson
A kizáró okok igazolása körében benyújtott nyilatkozatoknak a felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésűnek kell lenniük.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) – valamint adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek – az ajánlatban a Kbt. 67. § (1)–(2) bekezdése, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet alapján az EEKD-ba foglalt, cégszerűen által aláírt nyilatkozat benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján ajánlatkérő kéri az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását.
Amennyiben ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványt kell benyújtani. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön formanyomtatványt kell benyújtani.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően hozzáfér az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részében.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)–(6) bekezdése alapján a felhívott ajánlattevőnek alkalmasságát az alábbiak szerint kell igazolnia:
M/1) a Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján, a 22. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat/igazolás az ajánlattevő/kapacitást biztosító szervezet az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 36 hónapban teljesített, a szerződés (adott rész) tárgyával egyező szolgáltatásairól.
Többet mutasson
A nyilatkozatnak/igazolásnak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
— a teljesítés időpontja,
— a szerződést kötő másik fél adatai (név, székhely)
— a teljesítés tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen,
— az ellenszolgáltatás nettó összege,
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M/2) a Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek bemutatása (ajánlatkérő nyilatkozatával), a szakemberek képzettségét igazoló okirat, a szakember saját kezűleg aláírt önéletrajza az elvárt szakmai gyakorlat igazolására, valamint a szakember nyilatkozata arról, hogy az ajánlat keretében történő bemutatásáról tudomása van, ehhez hozzájárul, és kész a teljesítésben történő részvételre.
Többet mutasson
M/3) a Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés h) pontja alapján nyilatkozat az ajánlattevő előző 3 évben az éves átlagos statisztikai állományi létszámáról.
M/4) a Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés c) pontja alapján ISO 9001 minőségirányítási tanúsítvány másolatát. Ajánlatkérő az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése alapján elfogadja az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait, ha a szóban forgó gazdasági szereplőnek – neki fel nem róható okokból – nem volt lehetősége az említett tanúsítványokat az előírt határidőn belül megszerezni, feltéve, hogy a gazdasági szereplő bizonyítja, hogy a javasolt minőségbiztosítási intézkedések megfelelnek az előírt minőségbiztosítási szabványoknak.
Többet mutasson
M/5) a Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján a teljesítéshez rendelkezésre álló műszaki felszereltség (Service Desk/Helpdesk szolgáltatás) leírását az ajánlattevő cégszerű nyilatkozata keretében.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1) Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban az adott részajánlat szerinti SAP modulokra vonatkozóan az alábbi, szerződésszerűen teljesített referenciákkal:
Többet mutasson
1. rész:
— 1. 1 db projekt jellegű referencia, amely SAP ECC 6.0 rendszerre vonatkozik és tartalmaz legalább 5 modult a következők közül: FI, FI-AA(AM), TR-CM, CO, SD, MM, PSCD (vagy azzal egyenértékű), és legalább 70 napot tartalmaz.
Többet mutasson
— 2. 1 db projekt jellegű referencia, amely a következő rendszerek valamelyikére vonatkozik: SAP NW Portal, SAP SRM+MDM, SAP PCM, és legalább 40 napot tartalmaz.
Többet mutasson
— 3. 1 db külső modul támogatási, support jellegű referencia, amely SAP ECC 6.0 rendszerre vonatkozik, és tartalmaz legalább 5 modult a következők közül: FI, FI-AA(AM), TR-CM, CO, SD, MM, PSCD (vagy azzal egyenértékű), és legalább 30 napot tartalmaz.
Többet mutasson
— 4. 1 db külső modul támogatási, support jellegű referencia, amely a következő rendszerek valamelyikére vonatkozik: SAP NW Portal, SAP SRM+MDM, SAP PCM, és legalább 20 napot tartalmaz.
Többet mutasson
2. rész:
— 1. 1 db projekt jellegű referencia, amely SAP BW rendszerre vonatkozik, és legalább 30 napot tartalmaz.
— 2. 1 db projekt jellegű referencia, amely SAP BOBJ rendszerre vonatkozik, és legalább 30 napot tartalmaz.
— 3. 1 db projekt jellegű referencia, amely SAP Sybase IQ rendszerre vonatkozik, és legalább 20 napot tartalmaz.
— 4. 1 db támogatási, support jellegű referencia, amely a következő rendszerek közül legalább kettőre vonatkozik: SAP NW BW, BOBJ, SyBase IQ, és legalább 35 napot tartalmaz.
Többet mutasson
A részenkénti minimumkövetelmény összessége igazolható egy vagy több szerződés bemutatásával, de a részenként 1., 2., 3. és 4. sorszámmal jelölt követelmények önmagukban csak egy szerződéssel igazolhatók.
Többet mutasson
Projekt jellegű a referencia, ha bevezetésre, fejlesztésre, jelentős átalakításra vagy upgrade-re vonatkozik.
M/2) Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt alábbi szakemberekkel, aki államilag elismert felsőfokú képzettséggel bírnak, és az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 3 évben részt vettek az általuk képviselt kompetenciák szerinti, legalább 4 projektben:
Többet mutasson
1. részajánlat:
— 1 fő tanácsadó és 1 fő fejlesztő az alábbi modulokra: SAP FI, SAP FI-AA, SAP TR-CM, SAP CO, SAP PCM, SAP MM, SAP SD, SAP FI-CA vagy azzal egyenértékű modul (ISU vagy PSCD vagy RMCA), SAP SRM, SAP Enterprise Portal
Többet mutasson
— 1 fő tanácsadó az SAP MDM modulra,
— 1 fő fejlesztő az SAP Work Flow-ra.
2. részajánlat:
— 1-1 fő SAP BW modul tanácsadó és fejlesztő,
— 1 fő SAP BI (BOBJ alapú) modul tanácsadó,
— 1-1 fő SAP Sybase IQ rendszer tanácsadó és fejlesztő.
Ugyanazon szakember több pozícióra és több részben is bemutatható, de az 1. rész esetében legalább 7 fő, a 2. rész esetében legalább 3 fő szakember bemutatása szükséges.
Többet mutasson
M/3) Alkalmas az ajánlattevő, ha az előző 3 évben az éves átlagos statisztikai állományi létszáma minden évben meghaladja a 10 főt.
M/4) Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik szoftverek fejlesztésére és támogatására vonatkozó érvényes ISO 9001 tanúsítvánnyal vagy a Korm. rendelet szerinti egyenértékű tanúsítvánnyal vagy egyenértékű minőségbiztosítási intézkedésekkel.
Többet mutasson
M/5) Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik SD szolgáltatással és azt támogató informatikai rendszerrel, az alábbi paraméterek szerint:
— Telefonos elérhetőség munkanapokon 8:00-17:00 óra között
— Email bejelentési lehetőség, (7 x 24 óra)
— Web felületen bejelentési, lekérdezési, módosítási, megjegyzés hozzáfűzési, csatolási lehetőséggel (7 x 24 óra )
— Esetek priorizálásának lehetősége
— Esetek státuszkezelése (pl. új, feldolgozás alatt, válaszra vár, megválaszolt, stb.) és a státuszváltozás jelzése emailben
— Esetek eszkalálási lehetősége
— Esetek komplex, kapcsolódó adatok szerinti riportálási lehetősége (pl: átfutási idő, SLA, státusz, kategória, résztvevő stb.)
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész esetén:
Kötbérek: késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér és meghiúsulási kötbér az ajánlati dokumentáció mellékletét képező szerződéstervezet szerint.
Jótállás: az elvégzett fejlesztési feladatokra 12 hónap jótállást kell vállalnia ajánlattevőnek.
Fizetési feltételek:
Ajánlatkérő nem fizet előleget. Nyertes ajánlattevő (rész)számláit havonta utólag, a tárgyhóban elvégzett és az ajánlatkérő által igazolt feladatokra nézve, külön a támogatási havidíjra és az eseti megrendelés szerinti fejlesztési feladatokra köteles benyújtani. A szabályszerűen benyújtott számla kiegyenlítése 30 napos fizetési határidő mellett, a Ptk 6:130. § (1) és (2) bek., a Kbt. 135. § (1) és (5)–(6) bek., és a 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-a alapján történik.
Többet mutasson
A szerződést biztosító mellékkötelezettségeket és a részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.

Eljárás
Információk az elektronikus árverésről:
Ajánlatkérő a Kbt. 108. § szerinti elektronikus árlejtést alkalmaz mindkét részben az 1. Támogatási alapdíj a teljes szerződéses időszakra és 2. Tanácsadói óradíjak összege értékelési részszempontok vonatkozásában.
Többet mutasson
Az elektronikus árlejtésre vonatkozó részletes információkat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2016-12-03 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2016-11-03 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Ajánlatkérő székhelye (1134 Budapest, Váci út 45/B., V. emeleti tárgyaló).
További információk:
Bontási eljárást a Kbt. 68. § (1)–(4) és (6) bekezdésében foglaltak szerint folytatja le. Tájékoztatjuk az Ajánlattevőket,hogy az épületben portaszolgálat és beléptető rendszer működik ezért a bontás helyszínére történő eljutás alkalmanként 10-15 percet is igénybe vehet. Kérjük ezt a bontáson való részvétel, illetve az ajánlatok határidőben történő leadása érdekében szíveskedjenek figyelembe venni.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. Certifikált tanácsadókkal lefedett kompetenciák száma
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 4. Szakemberek releváns projektjeinek száma
Költségkritérium: 1. Támogatási alapdíj a teljes szerződéses időszakra
Költség súlyozása: 13
Költségkritérium: 2. Tanácsadói óradíjak összege
Költség súlyozása: 67
15
65

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK00149
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Simák Petra
A vevő profiljának címe: http://www.nemzetiutdij.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.nemzetiutdij.hu 🌏
Ajánlatkérő neve: Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda
Postacím: Szabadság tér 7. Bank Center Irodaház, Citi Torony 6. emelet
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1054
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: dr. Takács Éva
Telefon: +36 13280630 📞
E-mail: takacs.eva@nagyeskiss.hu 📧
Fax: +36 13280631 📠
Ország: hu101 🏙️
Internetcím: http://www.nagyeskiss.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
1) Az ajánlatban csatolandó iratokat teljes körűen a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
2) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. [Kbt. 66. § (2) bekezdés]
Többet mutasson
3) Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (4) bekezdése szerint nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.
Többet mutasson
4) Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen ajánlattevő feltünteti a 68. § (4) bekezdése szerinti információkat.
Többet mutasson
5) A Kbt. 66. § (6) bekezdése szerint ajánlattevő köteles ajánlatában megjelölni
a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni,
b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell.
6) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy valamennyi alkalmassági követelményt a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
7) Az ajánlatok a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arány értékelési szempontja alapján kerülnek elbírálásra.
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Az a módszer, amellyel ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
Többet mutasson
— a költség kritériumok (1. és 2. részszempont) esetében fordított arányosítás a közbeszerzési dokumentációban foglalt képlet szerint
— a minőségi kritériumok (3. és 4. részszempont) esetében egyenes arányosítás a közbeszerzési dokumentációban foglalt képlet szerint.
Az egyes értékelési részszempontokkal kapcsolatos, a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti követelmények (mindkét részre vonatkozóan):
3. Certifikált tanácsadókkal lefedett kompetenciák száma:
Az ajánlati elem legkedvezőtlenebb szintje a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján: részenként 1 kompetencia. Amennyiben az ajánlatkérő nem mutat be részenként a fentiek szerinti certifikációval rendelkező legalább 1 szakembert, az ajánlat érvénytelen.
Többet mutasson
Az ajánlati elem legkedvezőbb szintje a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján: kompetenciánként legfeljebb egy certifikált tanácsadó, azaz az első rész tekintetében 11 kompetencia, a második rész tekintetében 3 kompetencia, adott esetben erre, és az ezt meghaladó vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad ajánlatkérő.
Többet mutasson
4. Szakemberek releváns projektjeinek száma:
Az ajánlati elem legkedvezőbb szintje a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján: kompetenciánként 10 projekt, adott esetben erre, és az ezt meghaladó vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad ajánlatkérő.
Többet mutasson
Továbbá Ajánlatkérő a Kbt. 72. § alapján aránytalanul alacsonynak tekinti a havi nettó 50 000 HUF-ot el nem érő mértékű díjon alapuló támogatási alapdíjat, valamint a nettó 11 250 HUF-ot el nem érő mértékű óradíjon alapuló tanácsadói óradíjat.
Többet mutasson
Az értékelési részszempontokkal kapcsolatos további követelményeket a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
8) Ajánlatkérő az ajánlattételt nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.
9) Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el.
Többet mutasson
10) Ajánlatkérő kizárja nyertes ajánlattevő(k) részére a gazdasági társaság létrehozásának lehetőségét.
11) A jelen eljárásban eljáró felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Takács Éva (lajstromszám: 00526).

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottsága
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottsága
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2016/S 190-341003 (2016-09-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2016-12-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő meglévő SAP alapú vállalatirányítási rendszeréhez, kapcsolódórendszer-fejlesztési és egyéb szolgáltatások az Ajánlatkérő eseti megrendelései alapján történő elvégzésére,valamint az Ajánlatkérő meglévő, illetve az Ajánlattevő által továbbfejlesztett SAP alapú vállalatirányítási-rendszere üzemvitelének és üzemeltetésének külső modul támogatására, 2 részben.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-12-27 📅
Közzététel dátuma: 2016-12-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 251-463127
Hirdetményre hivatkozik: 2016/S 190-341003
HL-S szám: 251
További információk
Eredménytelenség indoka: 1. rész: A „SAP modultámogatás/2016” tárgyú közbeszerzési eljárás a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján az 1. részben eredménytelen, tekintettel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be. 2. rész: A „SAP modultámogatás/2016” tárgyú közbeszerzési eljárás a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján a 2. részben eredménytelen, tekintettel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be. Ajánlattevők: 1. rész: EasyCON Kft. (1138 Budapest, Váci út 135-139.) kisvállalkozás, adószám: 13800659-2-41. 2. rész: EasyCON Kft. (1138 Budapest, Váci út 135-139.) kisvállalkozás, adószám: 13800659-2-41.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
1. részajánlat: SAP ECC 6.0, ezen belül FI, FI-AA(AM), CO, SD, MM, TR-CM PSCD, WF komponensek, SAP NW Portal,SAP PCM, SAP SRM és ahhoz tartozó SRM MDM Catalog rendszerek támogatása és fejlesztése (Az 1. résztekintetében a feladatok tervezett aránya 70 % fejlesztés és 30 % támogatás).
Többet mutasson
Vállalkozási keretszerződés az Ajánlatkérő meglévő SAP alapú vállalatirányítási rendszeréhez, kapcsolódórendszer-fejlesztési és egyéb szolgáltatások az Ajánlatkérő eseti megrendelései alapján történő elvégzésére,valamint az Ajánlatkérő meglévő, illetve az Ajánlattevő által továbbfejlesztett SAP alapú vállalatirányítási-rendszere üzemvitelének és üzemeltetésének külső modul támogatására a SAP ECC 6.0, ezen belül FI, FI-AA(AM), CO, SD, MM, TR-CM, PSCD, WF komponensek, SAP NW Portal, SAP PCM, SAP SRM és ahhoztartozó SRM MDM Catalog rendszerek tekintetében.
Többet mutasson
— a szerződéskötést követően az ajánlatkérő SAP rendszereinek a támogatási feladat megkezdéséhez szükséges mérték szerinti megismerése, melyhez az ajánlatkérő rendszer hozzáférési lehetőséget, és a meglévő dokumentációkba betekintési lehetőséget biztosít. Az ajánlattevőt ezért külön díjazás nem illeti meg,
Többet mutasson
— a szerződés teljes időtartama alatt a rendszer modul üzemeltetési támogatása,
— a megváltozott igényeknek, szervezeteknek megfelelően a meglévő SAP rendszer átalakítása, bővítése,
— jelentősebb Változáskezeléshez kapcsolódóan teljes körű támogatás nyújtása a tervezéstől a megvalósításig,
— modul üzemeltetési feladatok: 24 hónap,
2. részajánlat: SAP BI komponensek (SAP NW BW+ BPC, BOBJ és komponensei, és SyBase IQ, Predictive Analysis)támogatása és fejlesztése. (Az 2. rész tekintetében a feladatok tervezett aránya 50 % fejlesztés és 50 % támogatás).
Többet mutasson
Vállalkozási keretszerződés az ajánlatkérő meglévő SAP alapú vállalatirányítási rendszeréhez, kapcsolódórendszer-fejlesztési és egyéb szolgáltatások az Ajánlatkérő eseti megrendelései alapján történő elvégzésére,valamint az Ajánlatkérő meglévő, illetve az Ajánlattevő által továbbfejlesztett SAP alapú vállalatirányítás-irendszere üzemvitelének és üzemeltetésének külső modul támogatására a SAP BI komponensek (SAP NW BW+ BPC, BOBJ és komponensei, és SyBase IQ, Predictive Analysis) tekintetében.
Többet mutasson
— tanácsadói és fejlesztési feladatok (lehívás az Ajánlatkérő döntésének függvénye): várhatóan 1 320 munkaóra.

Hivatkozás
További információk
Eredménytelenség indoka:
1. rész: A „SAP modultámogatás/2016” tárgyú közbeszerzési eljárás a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján az 1. részben eredménytelen, tekintettel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.
Többet mutasson
2. rész: A „SAP modultámogatás/2016” tárgyú közbeszerzési eljárás a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján a 2. részben eredménytelen, tekintettel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.
Többet mutasson
Ajánlattevők:
1. rész: EasyCON Kft. (1138 Budapest, Váci út 135-139.) kisvállalkozás, adószám: 13800659-2-41.
2. rész: EasyCON Kft. (1138 Budapest, Váci út 135-139.) kisvállalkozás, adószám: 13800659-2-41.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottsága
Postacím: Riadó u. 5.
Forrás: OJS 2016/S 251-463127 (2016-12-27)