Szolgáltatási szerződés keretében a Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyein: — Kecskemét, Nyíri út 38., — Kecskemét, Balaton utca 17., — Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4., — Kalocsa, Kossuth L. u. 34–36. elhelyezkedő épületegyütteseiben, a közbeszerzési dokumentumban részletezett területen a teljes körű takarítási munkálatok (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A részletes feladat meghatározást a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2017-02-02.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2016-12-27.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2016-12-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Épülettakarítási szolgáltatások
Hivatkozási szám: 1065/Kecskemét/2016
Rövid leírás:
Szolgáltatási szerződés keretében a Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyein:
— Kecskemét, Nyíri út 38.,
— Kecskemét, Balaton utca 17.,
— Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.,
— Kalocsa, Kossuth L. u. 34–36.
elhelyezkedő épületegyütteseiben, a közbeszerzési dokumentumban részletezett területen a teljes körű takarítási munkálatok (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A részletes feladat meghatározást a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Épülettakarítási szolgáltatások📦
További CPV-kód: Épülettakarítási szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Bács-Kiskun
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Bács-Kiskun Megyei Kórház
Postacím: Nyíri út 38.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Kapcsolat
Internetcím: https://www.kmk.hu/kmkweb/🌏
E-mail: kozbeszerzes@kmk.hu📧
Telefon: +36 76519819📞
Fax: +36 76516729 📠
Dokumentumok URL-je: http://fairtender.hu/eljarasok.php🌏
AZ 1. részre komplett ajánlat adható, az 1. részen belüli teljes mennyiségben.
A II.1.5. és a II.2.6. pontban megadott érték nem a becsült érték, ajánlatkérő nem kívánja megadni a becsült értéket. A hirdetményfeladó rendszer kitöltési szabályai miatt kellett beírni értéket ezekbe a pontokba.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szolgáltatási szerződés keretében a Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyein:
— Kecskemét, Nyíri út 38.,
— Kecskemét, Balaton utca 17.,
— Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.,
— Kalocsa, Kossuth L. u. 34–36.
elhelyezkedő épületegyütteseiben, a közbeszerzési dokumentumban részletezett területen a teljes körű takarítási munkálatok (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A részletes feladat meghatározást a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
elhelyezkedő épületegyütteseiben, a közbeszerzési dokumentumban részletezett területen a teljes körű takarítási munkálatok (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A részletes feladat meghatározást a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Becsült összérték: 1 HUF 💰
A rész elnevezése: Kecskeméti telephely
A rész száma: 1.
Rövid leírás:
Ajánlat részenként adható a Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyei szerint: 1. rész Kecskemét, Nyíri út 38., Kecskemét, Balaton utca 17.,
Az elhelyezkedő épületegyütteseiben teljes körű (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) takarítási munkálatok, műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A teljes takarítandó alapterület: 1. rész Kecskeméti telephelyek:

Kecskemét, Nyíri út 38.: 57 661 m², Kecskemét, Balaton utca 17.: 4 853 m², 1. rész összesen: 6 2514 m².
Az ablakok takarítandó felülete (hozzávetőleges, tájékoztató értékek az ablakkeretekkel együtt) 9 500 m².
A műtők területe: Kecskemét: 2 718 m².
A kiírt mennyiségektől Ajánlatkérő a Megrendelés során 25 %-kal felfelé eltérhet különösen akkor, ha az a jelenlegi kórház struktúra átalakítások miatt szükséges.
Ajánlattevőnek részletes leírást kell benyújtania az általa kínált szolgáltatáscsomagra, minél áttekinthetőbben láttatva a szolgáltatás eredményét, annak garanciáit, a minél jobb eredmény érdekében alkalmazott technológiai, munkaszervezési megoldásokat, a fertőtlenítő, tisztító, ápoló szerválasztást, mely alkalmazkodik az intézmény műszaki adottságaihoz, változatos fajtájú és állapotú padlóburkolataihoz, berendezési tárgyaihoz, bútoraihoz.

Ajánlattevő részletes ajánlatot tartozik benyújtani a megvalósítandó szolgáltatás tekintetében, amelyből egyértelműen megállapíthatók az alábbiak:
— az alkalmazott technológia és az alkalmazott eszközök, géppark részletes leírása,
— a munkaszervezéssel kapcsolatos elképzelések,
— az alkalmazott fertőtlenítő -, tisztító – és ápoló szerek (ebben a bontásban).
Elvárás Ajánlatevővel szemben, hogy a közbeszerzési dokumentumban meghatározott szinten biztosítsa a tisztaságot-fertőtlenítettséget, ennek érdekében a folyamatos betegellátáshoz igazodóan, a rendkívüli igényekre tekintettel állítsa össze szolgáltatáscsomagját, tervezve a „szükség szerinti” takarítási-fertőtlenítési igényeket, függetlenül attól, hogy azt a külső és belső szabályzók tételesen leírják-e.

A nosocomialis infekciók megelőzése érdekében Ajánlatkérő enterális kórokozók és problémabaktériumok esetén fokozott, folyamatos fertőtlenítést kér, rendszeres záró fertőtlenítés H2O2-be fúvásos eljárás mellett a kórházi takarítástechnológia meghatározása (jelen dokumentációban) szerint.

A takarítástechnológia szerinti mennyiségek megbontását a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Helyszíni bejárás: Ajánlatkérő az Ajánlattevők részére a szakszerű ajánlat elkészítése érdekében egyszeri alkalommal helyszíni bejárást tart. A bejárásról jegyzőkönyv készül, melyet 5 napon belül az érdekeltek kézhez kapnak, illetve azok hozzáférhetősége a közbeszerzési dokumentum elérhetőségének helyén biztosított. Hely: Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38., A bejárás és konzultáció időpontja: 17.1.2017. 11:00 óra. Találkozási hely: Főbejárat – Büfé előtt.

Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
További információk:
AZ 1. részre komplett ajánlat adható, az 1. részen belüli teljes mennyiségben.
A II.1.5. és a II.2.6. pontban megadott érték nem a becsült érték, ajánlatkérő nem kívánja megadni a becsült értéket. A hirdetményfeladó rendszer kitöltési szabályai miatt kellett beírni értéket ezekbe a pontokba.
A rész elnevezése: Kiskunfélegyházi telephely
A rész száma: 2.
Rövid leírás:
Ajánlat részenként adható a Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyei szerint:
2. rész Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.
Az elhelyezkedő épületegyütteseiben teljes körű (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) takarítási munkálatok, műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A teljes takarítandó alapterület: 2. rész Kiskunfélegyházi telephely: Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4. 10813m2

2. rész összesen: 10 813 m².
Az ablakok takarítandó felülete (hozzávetőleges, tájékoztató értékek az ablakkeretekkel együtt 2 492 m².
Helyszíni bejárás: Ajánlatkérő az Ajánlattevők részére a szakszerű ajánlat elkészítése érdekében egyszeri alkalommal helyszíni bejárást tart. A bejárásról jegyzőkönyv készül, melyet 5 napon belül az érdekeltek kézhez kapnak, illetve azok hozzáférhetősége a közbeszerzési dokumentum elérhetőségének helyén biztosított. Hely: Bács-Kiskun Megyei Kórház kiskunfélegyházai telephelye:

Városi Kórház Rendelőintézet Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.
A bejárás és konzultáció időpontja: 18.1.2017. 11:00 óra. Találkozási hely: Igazgatóság – Titkárság.
További információk: A 2. részre komplett ajánlat adható, a 2. részen belüli teljes mennyiségben.
A rész elnevezése: Kalocsai telephely
A rész száma: 3.
Rövid leírás:
Ajánlat részenként adható a Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyei szerint: 3. rész Kalocsa, Kossuth L. u. 34–36.
Az elhelyezkedő épületegyütteseiben teljes körű (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) takarítási munkálatok, műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A teljes takarítandó alapterület:

3. rész Kalocsai telephely: Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36. 18 392 m².
3. rész összesen: 18 392 m².
Az ablakok takarítandó felülete (hozzávetőleges, tájékoztató értékek az ablakkeretekkel együtt 2768 m².
A műtők területe: Kalocsa 528 m².
Helyszíni bejárás: Ajánlatkérő az Ajánlattevők részére a szakszerű ajánlat elkészítése érdekében egyszeri alkalommal helyszíni bejárást tart. A bejárásról jegyzőkönyv készül, melyet 5 napon belül az érdekeltek kézhez kapnak, illetve azok hozzáférhetősége a közbeszerzési dokumentum elérhetőségének helyén biztosított. Hely: Bács-Kiskun Megyei Kórház kalocsai telephelye.

Kalocsai Szent Ferenc Kórház Kalocsa, Kossuth L. u. 34–36. A bejárás és konzultáció időpontja: 19.1.2017. 11:00 óra. Találkozási hely: Igazgatóság titkárság.
További információk: A 3. részre komplett ajánlat adható, a 3. részen belüli teljes mennyiségben.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyein:
— Kecskemét, Nyíri út 38.,
— Kecskemét, Balaton utca 17.
Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyein,…
… Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.
… Kalocsa, Kossuth L. u. 34–36.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Akivel szemben a Kbt. 63. § (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlattevő, továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) (2) bekezdései szerint, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) továbbá a 63. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hiányát. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. §-a alapján az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó, vagy más kapacitást nyújtó szervezet vonatkozásában, csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésekben továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdésben foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőknek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8-14. § és 16. § szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

A Kbt. 67. § (2) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlattevőnek ajánlattételkor kizárólag nyilatkoznia kell arról, hogy vele szemben a kizáró okok nem állnak fenn, valamint az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek, másrészt meg kell adnia az eljárásban kért információkat, köztük az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó adatokat. A kizáró okok fenn nem állását, továbbá az alkalmassági követelmények teljesülését igazoló dokumentumokat Ajánlattevőknek kizárólag a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak alapján megküldött hiánypótlási felhívásra kell benyújtania. A 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 1-8. § továbbá a 10.§ és 12-16. § szerint, az alkalmassági követelmények előzetes igazolására, ajánlattevőnek, valamint a kapacitást nyújtó szervezetnek ajánlatuk benyújtásakor meg kell adniuk az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum IV. részében szereplő részletes információkat. A Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján Ajánlattevő ajánlatában köteles benyújtani az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát. A 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására, az érintett gazdasági szereplőknek ajánlatuk benyújtásakor meg kell adniuk az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum IV. részében szereplő részletes információkat. Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben valamely kizáró ok az eljárás során következett be. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. A kizáró okok tekintetében csatolandó nyilatkozatok és igazolások nem lehetnek régebbi keltezésűek a felhívás feladásának napjánál. A Kbt. 64. § (1) bekezdésben foglaltak alapján a 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti – vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. § (5) bekezdése szerinti – jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. A Kbt. 66. § (2) bekezdés alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alábbi alkalmassági követelményeknek.
Az ajánlattevőnek az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására kell benyújtani az alábbi dokumentumokat:
Minden rész tekintetében:
P.1. Az ajánlattevő (közös ajánlattevő), a cégkivonatban szereplő pénzügyi intézménytől származó, az eljárást megindító felhívás feladásának dátumánál nem régebbi, a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, egyszerű másolatban benyújtott nyilatkozata arról, hogy a dokumentációban rögzített szerződés pénzügyi, gazdasági teljesítésére alkalmas az alábbi tartalommal:

— a pénzforgalmi számlavezetés kezdő időpontja,
— tájékoztatás a pénzforgalmi számlán történő, 30 napot meghaladó, esetleges sorban állásról, illetve azok időpontjáról és időtartalmáról az eljárást megindító hirdetmény feladásának dátumától visszaszámított 1 éven belül,
attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A sorbanállás forgalma a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerint értendő.
Az ajánlattevőnek az ajánlatban a cégkivonattal egyezően nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a megnevezetteken kívül más pénzügyi intézmény nem vezet részükre pénzforgalmi számlát.
P/2. Az ajánlatba csatolni kell Ajánlattevőnek, a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés d) pontja szerinti, kötelezettségvállaló nyilatkozatát a közbeszerzés tárgya szerinti (takarítási szolgáltatás) tevékenységre vonatkozó érvényes tevékenységi felelősségbiztosításának fennállására vonatkozóan, mely tartalmazza a közbeszerzés tárgyára (takarítási szolgáltatás) vonatkozó éves és káreseményenkénti felelősségbiztosítási összeget.

A 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdés alapján, azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke – figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra – bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az (1) bekezdésben foglalt egyéb igazolási módok helyett.

Amennyiben az ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint a pénzügyi gazdasági alkalmassági követelményeknek más szervezet (szervezetek) kapacitásaira történő támaszkodással kíván megfelelni, úgy az adott kapacitás meglétét (az alkalmasság fent meghatározott követelményét) a kapacitást nyújtó szervezetnek, a fent meghatározottak szerint, az Ajánlattevővel azonos módon kell igazolnia.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmas:
P.1. A pénzügyi intézménytől származó nyilatkozat tartalma szerint ajánlattevő (közös ajánlattevő) pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladásának dátumától visszaszámított 1 éven belül 30 napot meghaladó sorban állás nem fordult elő. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, gazdasági és pénzügyi helyzetre meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás feladásakor fennálló pénzforgalmi számlákat vizsgálja.

P.2. Ajánlattevőnek (Közös ajánlattevőknek) az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő kötelezettségvállaló nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés során, a szolgáltatás megkezdésétől kezdődően, a szerződés teljes időtartama alatt folyamatosan rendelkezni fog legalább 50 millió Ft/év és 10 millió Ft/káresemény kártérítési összegű tevékenységi (takarítási szolgáltatás) felelősségbiztosítási szerződéssel. Amennyiben Ajánlattevő a fenti felelősségbiztosítással már rendelkezik, elegendő a biztosítási kötvény egyszerű másolatának csatolása, valamint Ajánlattevő nyilatkozata, hogy a biztosítást a szerződés teljes időtartama alatt legalább az előírt feltételekkel fenntartja. A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon, gazdasági és pénzügyi helyzetre meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A Kbt. 65. § (8) bekezdés alapján a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság,
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) folytatása:
Ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmas: M2. amennyiben Ajánlattevő (közös ajánlattevők) rendelkezik az alábbi szakemberek mindegyikével/
3. rész Kalocsa esetében: Legalább 1 fő, legalább két éves egészségügyi intézményben történő takarítási tapasztalattal rendelkező területi vezető, aki naponta, ténylegesen az intézményben végzi feladatát. Legalább egy fő, legalább két éves egészségügyi tapasztalatú egészségőr-fertőtlenítő, OKJ-s képesítésű munkatárs, Nem szükséges minden nap az intézményben tartózkodnia. Legalább egy fő, legalább két éves egészségügyi tapasztalatú kórházi higiénikus orvos, vagy közegészségügyi járványügyi felügyelő, vagy annak megfelelő főiskolai végzettségű szakember. Nem szükséges minden nap az intézményben tartózkodnia. Rendelkeznie kell legalább 12 fő OKJ takarító szakmunkás képzettségű személyzettel, akik legalább 1 éves kórház takarítási tapasztalattal rendelkeznek, továbbá rendelkeznie kell 25 fő takarító dolgozóval, akiket a szolgáltatás elnyerése esetén a feladat ellátására biztosít, és akik minden nap az intézményben dolgoznak.

Minden rész tekintetében: M.3. amennyiben Ajánlatevő (közös Ajánlattevő) rendelkezik a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés e) pontja szerinti, az EN ISO 9001:2000 előírásai szerinti, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy az annak megfelelő, a minőségbiztosításra illetve annak érdekében tett intézkedéseinek leírásával. A műszaki, szakmai alkalmassági feltételeknek az ajánlattevők (közös ajánlattevőnek) együttesen is megfelelhetnek. (Kbt. 65. § (6) bekezdés) A műszaki és szakmai alkalmasság igazolása a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerinti szervezetek (személyek), mint kapacitást nyújtók bevonása esetén a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján történik.

Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
Az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alábbi alkalmassági követelményeknek.
Az ajánlattevőnek az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására kell benyújtani az alábbi dokumentumokat:
Minden rész tekintetében:
M1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevő (közös ajánlattevő) ismertesse, az eljárást megindító felhívás megküldésének dátumától visszaszámított megelőző 3 év legjelentősebb, a közbeszerzés tárgy szerinti (takarítási szolgáltatás) végzésére vonatkozó – szolgáltatásait. a teljesítés ideje (megkezdés és befejezés pontos időpontja: év, hó, nap), a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, az ellenszolgáltatás összege feltüntetésévél, valamint csatolja ezen szolgáltatásokkal kapcsolatos, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22.§ (1)-(2) bekezdései szerinti referenciaigazolásokat vagy nyilatkozatokat, amelyek azt is tartalmazzák, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.

Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést nyertes közös ajánlattevőként végezte, és a referenciaigazolás kiállítható az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt.

Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatásra vonatkozó referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ismertetésben az alábbiaknak is szerepelnie kell:
— nyilatkozat arról, hogy a referencianyilatkozat nem állítható ki az egyes ajánlattevők által teljesített szolgáltatások elkülönítésével, továbbá
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, valamint
— a nyilatkozatot benyújtó által végzett teljesítés aránya százalékban meghatározva.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdés alapján, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás, vagy nyilatkozat – a teljesítés oszthatatlansága miatt – nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást, vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás vagy szolgáltatás egésze tekintetében köteles elfogadni, feltéve, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, és az igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aránya elérte a 15 %-ot.

M2. Az ajánlatba csatolni kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján a szakembereket bemutató nyilatkozatot, amely nyilatkozat tartalmazza:
— a szakember nevét,
— a szakember végzettségét,
— és a szakember szakmai gyakorlatát.
Az ajánlatba csatolni kell az adott szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát olyan tartalommal, hogy abból az alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. Az ajánlatba csatolni kell továbbá a szakemberek végzettségét és/vagy képzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolatát, illetőleg a szakemberek nyilatkozatát arról, hogy jelen eljárás tekintetében a szerződés teljesítéséhez az ajánlattevő rendelkezésre állnak.

M.3. Minőségbiztosítási rendszer bemutatása a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés e) pontjának megfelelően az MSZ EN ISO 9001:2009 előírásai szerinti, vagy azzal egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben akkreditált, személy – és vagyonvédelmi tevékenységére vonatkozó érvényes minőségirányítási rendszer tanúsítvány egyszerű másolatának benyújtása, vagy a minőségbiztosításra illetve annak érdekében tett intézkedéseinek leírása.

M.1. amennyiben Ajánlattevő (közös ajánlattevő) rendelkezik az eljárást megindító hirdetmény feladásának dátumától visszaszámított megelőző 3 évben részenként legalább az alábbi referenciákkal:
1. rész Kecskemét:
— legalább egy darab, egészségügyi intézmény részére teljesített, legalább 30 000 m²-t elérő takarítási szolgáltatásra vonatkozó referenciával, amely magában foglal,
— legalább minimum 1 000 m² műtői terület takarítását is, továbbá
— legalább minimum egy éven keresztül folyamatosan végzett szolgáltatásra vonatkozik.
2. rész Kiskunfélegyháza:
— legalább egy darab, egészségügyi intézmény részére teljesített, legalább 5 000 m²-t elérő, vagy meghaladó takarítási szolgáltatásra vonatkozó referenciával, amely minimum két éven keresztül folyamatosan végzett szolgáltatásra vonatkozik.
3. rész Kalocsa:
— legalább 1 darab, egészségügyi intézmény részére teljesített, legalább 9 000 m²-t elérő, vagy meghaladó takarítási szolgáltatásra vonatkozó referenciával, amely magában foglalja minimum 250 m² műtői terület takarítását is, továbbá
— minimum két éven keresztül folyamatosan végzett szolgáltatásra vonatkozik.
Amennyiben a bemutatni kívánt szerződés határozatlan időtartamú, vagy annak időbeli hatálya az eljárást megindító felhívás feladásának napján még nem járt le, vagy az adott szerződés kezdő és/vagy lejárati időpontja a vizsgált időszakon kívül esik, úgy Ajánlatkérő a vizsgált időintervallumon belül teljesített szolgáltatás(ok)ra vonatkozó szerződéses értéket veszi figyelembe ajánlattevő alkalmasságának megállapítása során. Amennyiben a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb szolgáltatásokat is magában foglal, Ajánlatkérő kizárólag a közbeszerzés tárgya szerinti, teljesített szolgáltatások szerződéses értékét veszi figyelembe ajánlattevő alkalmasságának megállapítása során.

M2. amennyiben Ajánlattevő (közös ajánlattevők) rendelkezik az alábbi szakemberek mindegyikével/
1. rész Kecskemét esetében:
— legalább 3 fő, legalább két éves egészségügyi intézményben történő takarítási tapasztalattal rendelkező területi vezető, akik naponta, ténylegesen az intézményben végzik feladatukat,
— legalább 1 fő, legalább két éves egészségügyi tapasztalatú…
… egészségőr-fertőtlenítő, OKJ-s képesítésű munkatárs. Nem szükséges minden nap az intézményben tartózkodnia,
… kórházi higiénikus orvos, vagy közegészségügyi járványügyi felügyelő, vagy annak megfelelő főiskolai végzettségű szakember. Nem szükséges minden nap az intézményben tartózkodnia.
— rendelkeznie kell legalább 25 fő OKJ takarító szakmunkás képzettségű személyzettel, akik legalább 1 éves kórház takarítási tapasztalattal rendelkeznek. Továbbá rendelkeznie kell legalább 85 fő takarító dolgozóval, akiket a szolgáltatás elnyerése esetén a feladat ellátására biztosít, és akik naponta ténylegesen az intézményben dolgoznak.

2. rész Kiskunfélegyháza esetében:
— legalább 1 fő, legalább két éves egészségügyi intézményben történő takarítási tapasztalattal rendelkező területi vezető, aki naponta, ténylegesen az intézményben végzi feladatát,
— legalább 1 fő, legalább két éves egészségügyi tapasztalatú kórházi higiénikus orvos, vagy közegészségügyi járványügyi felügyelő, vagy annak megfelelő főiskolai végzettségű szakember. Nem szükséges minden nap az intézményben tartózkodnia,
— rendelkeznie kell legalább 6 fő OKJ takarító szakmunkás képzettségű szakemberrel, akik legalább 1 éves kórház takarítási tapasztalattal rendelkeznek, továbbá rendelkeznie kell 12 fő takarító dolgozóval, akiket a szolgáltatás elnyerése esetén a feladat ellátására biztosít, és akik minden nap az intézményben dolgoznak.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: minden rész tekintetében: A részletes fizetési feltételeket és a szerződéses mellékkötelezettségeket a közbeszerzési dokumentumban megadott szerződés 3. és 4. pontja tartalmazza.
Az ajánlattétel, a szerződéskötés és az elszámolás is HUF-ban történik.
Ajánlatkérő az elvégzett teljesítést havonta, a közbeszerzési dokumentumban rögzített feltételekkel, a Kbt. 135. § (1) (3) (5) és (6) bekezdéseiben foglaltak alapján, a teljesítésigazolás alapján kiállított számla szerint 30 napos átutalással egyenlíti ki a Ptk. 6:130 § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint.

A kifizetés az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Törvény 36/A. §-a hatálya alá esik.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2017-04-03 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2017-02-02 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Bács-Kiskun Megyei Kórház (6000 Kecskemét, Nyíri út 38.) Igazgatóság Kistanácsterem.
Az ajánlatok benyújthatók munkanapokon 10:00-től 15:00 óráig, illetve az ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00-10:00 óra között. Az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig az ajánlatoknak be kell érkezniük a bontás helyszínére.
További információk:
A Kbt. 68. § (1), (3), (4) és (6) bekezdései alapján az ajánlatkérő, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnek jelen. A postai kézbesítésből eredő késedelmet, ill. jogkövetkezményeket ajánlatkérőnek nem áll módjában magára vállalni.

Nemzeti nyilvántartási szám: AK00505
Más típusú ajánlatkérő: egészségügyi intézmény
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Svébis Mihály, főigazgató
A vevő profiljának címe: https://www.kmk.hu/kmkweb/🌏
Dokumentumok URL címe: http://fairtender.hu/eljarasok.php🌏
Ajánlatkérő neve: Fair-Tender Kft.
Postacím: Czimra Gyu. u. 37.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1171
Kapcsolattartó pont: Némediné Horányi Márta, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, lajstrom száma: 00369
Telefon: +36 704186618📞
E-mail: fairtender@t-online.hu📧
Ország: Budapest
🏙️
Internetcím: http://www.fairtender.hu🌏
A vevő profiljának címe: http://www.fairtender.hu🌏
Kapcsolattartó pont: Fazekas Krisztián, Igazgatás, jogi osztály
Ország: Bács-Kiskun
🏙️
Hivatkozás További információk
1.) Ajánlattevő(k)nek ajánlatukban be kell benyújtaniuk a közbeszerzési dokumentum II.7. pontjában megadott valamennyi dokumentumot és nyilatkozatot.
2.) Az ajánlatokat papíralapon egy darab eredeti példányban, továbbá 2 db elektronikus formában CD vagy DVD adathordozón nem módosítható, de olvasható Pdf CD/DVD-n kell benyújtani. A papíralapú és az elektronikusan benyújtott példányok tartalmának eltérése esetén az eredeti, papíralapú példány tartalma az irányadó. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a papír alapon benyújtott ajánlat tartalmában megegyezik a CD-n vagy DVD-n, elektronikus formátumban benyújtott ajánlat tartalmával. Az adathordozóra fel kell tenni a teljes árajánlatot „pdf”, míg az ártáblázatot szerkeszthető (EXCEL) szerkeszthető (excel) formában is.

3.) A Kbt. 131. § (1) bekezdés értelmében az ajánlatkérő a dokumentációban előírt szerződést az eljárás nyertesével kötheti meg. Amennyiben az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor, a Kbt. 131. § (4) bekezdés alapján az összegzésben a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt is meghatározta, az eljárás nyertesének visszalépése esetén ezzel köt szerződést.

4.) A Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, közös ajánlattevőket, hogy a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. Több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot. Ebben az esetben közös Ajánlattevőknek ajánlatukhoz csatolni kell az egyetemleges és korlátlan felelősségvállalásra, valamint a teljesítésben való arány meghatározásra vonatkozó megállapodást, továbbá a közösen benyújtott ajánlatukban rögzíteni kell, hogy a szerződés megkötésére az ajánlattevők közül melyikük bír felhatalmazással.

5.) A teljes közbeszerzési dokumentumot, a kiegészítő tájékoztatás kéréseket, valamint az arra adott válaszokat elektronikus úton elérheti térítésmentesen valamennyi érdeklődő gazdasági szereplő, az 1.3. pontban megadott http://fairtender.hu/eljarasok.php linken, a honlapon található regisztrációs adatlap kitöltését követően, az eljárást megindító felhívást tartalmazó hirdetmény közzétételének napjától. Az ajánlattételi határidő lejártának napján a dokumentáció 10:00 óráig érhető el.

6.) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatos minden költség az ajánlattevőt terheli.
7.) Ajánlatkérő a 321/2011. (X. 30) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdés értelmében, felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a felhívás III.1.2. P1. és III.1.3.M1. M2. pontokban megadottak szerint.

8.) Ajánlattevő, a Kbt. 56. §-ban foglaltak alapján, írásban kiegészítő tájékoztatást kérhet Ajánlatkérőtől, legkésőbb a válaszadási határidőt megelőző negyedik napig, az Ajánlati Felhívásban jelzett címre küldött levélben, elektronikus levélben, telefaxban vagy táviratban. (Az írásos formában megküldött kérdéseket, minden esetben kérjük elektronikus formában is megküldeni, a fairtender@t-online.hu email címre.

9.) Ajánlatkérő nem írja elő ajánlati biztosíték nyújtását.
10.) Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát, az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján, az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ebben az esetben csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.11.) Ajánlatkérő hiánypótlási lehetőséget biztosít a Kbt. 71. § szerinti körben. Felhívja azonban Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdésben foglaltak alapján, ha a hiánypótlás során az ajánlattevő az ajánlatában korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, e gazdasági szereplőre vonatkozóan további hiánypótlásra nincsen lehetőség.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. § szerint
VI.3) További információk – folytatása:
12.) Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben vagy összevont közbeszerzési eljárás keretében keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított vagy összevont közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből Megrendelőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat.

13.) A II.2.5) Értékelési szempontok – részletezése az alábbiakban:
1 rész: Kecskeméti telephely
1. Havi nettó szolgáltatási díj, mely tartalmazza a felhívásban és az Közbeszerzési dokumentumban leírt napi feladatokat, valamint tartalmazza az időszakos feladatok díját (heti, havi, féléves takarításokat) – nettó HUF/hó (fordított arányosság)súlyszám: 73.

3. Napi vállalt munkaórák száma. A megadott létszámterv táblázat alapján Ajánlattevő által megajánlott jelenlét. A minimum 940 munkanapi napi óraszám elvárásnál nem lehet kevesebbet megajánlani (össz óraszám/hó) (egyenes arányosság) súlyszám: 15.
4. Pre-mop rendszer bevezetésének vállalt legrövidebb határideje (legkésőbb 12 hónapon belül bevezetésre kerül) a kórház teljes területén – hónapokban megadva. (Fordított arányosság)súlyszám: 5.
5.Takarítási munka minőségének havonta egy alkalommal történő ellenőrzése fluorescens technikával (igen-nem) súlyszám: 2.
2. rész Kiskunfélegyháza.
1. Havi nettó szolgáltatási díj, mely tartalmazza a felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumban leírt napi feladatokat, valamint tartalmazza az időszakos feladatok díját (heti, havi, féléves takarításokat) – nettó HUF/hó (fordított arányosság) súlyszám: 73.

3. Napi vállalt munkaórák száma. A megadott létszámterv táblázat alapján Ajánlattevő által megajánlott jelenlét. A minimum 220 munkanapi napi óraszám elvárásnál nem lehet kevesebbet megajánlani (össz óraszám/hó)(egyenes arányosság) súlyszám:15.
4.Takarítási munka minőségének havonta egy alkalommal történő ellenőrzése fluorescens technikával (igen-nem) súlyszám: 2.
3. rész Kalocsa.
1. Havi nettó szolgáltatási díj, mely tartalmazza a felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumban leírt napi feladatokat, valamint tartalmazza az időszakos feladatok díját (heti, havi, féléves takarításokat ) – nettó HUF/hó (fordított arányosság) súlyszám: 73.

3. Napi vállalt munkaórák száma. A megadott létszámterv táblázat alapján Ajánlattevő által megajánlott jelenlét. A minimum 312 munkanapi napi óraszám elvárásnál nem lehet kevesebbet megajánlani (össz óraszám/hó) (egyenes arányosság) súlyszám: 15.
4.Takarítási munka minőségének havonta egy alkalommal történő ellenőrzése fluorescens technikával (igen-nem) súlyszám:2.
Az ajánlatok értékelésekor az adható pontszám valamennyi részszempont esetében: 1-10-ig.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2016/S 251-462938 (2016-12-27)
További információk (2017-02-01) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
A módosítás a közbeszerzési dokumentumot vonatkozó pontjait és a dokumentum mellékleteit képező felolvasólapot, iratmintákat is érinti, melyek Ajánlattevők részére megküldésre, illetve a honlapra feltöltésre kerülnek.
Forrás: OJS 2017/S 024-042290 (2017-02-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-09-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: FT-1065/Kecskemét/2016
Rövid leírás:
Szolgáltatási szerződés keretében a Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyein:
— Kecskemét, Nyíri út 38.,
— Kecskemét, Balaton utca 17.,
— Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.,
— Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36. elhelyezkedő épületegyütteseiben, a közbeszerzési dokumentumban részletezett területen a teljes körű takarítási munkálatok (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A részletes feladat meghatározást a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.

A beszerzés teljes értéke: 134 888 760 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2017-09-04 📅
Közzététel dátuma: 2017-09-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 171-350799
HL-S szám: 171
További információk
Értékelési szempontok részletezése a VI.3 pontban.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
— Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36. elhelyezkedő épületegyütteseiben, a közbeszerzési dokumentumban részletezett területen a teljes körű takarítási munkálatok (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A részletes feladat meghatározást a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
— Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36. elhelyezkedő épületegyütteseiben, a közbeszerzési dokumentumban részletezett területen a teljes körű takarítási munkálatok (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A részletes feladat meghatározást a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Kecskemét, Nyíri út 38.: 57 661 m2, Kecskemét, Balaton utca 17.:4 853 m2, 1. rész összesen:62 514 m2.
Az ablakok takarítandó felülete (hozzávetőleges, tájékoztató értékek az ablakkeretekkel együtt)9 500 m2.
A műtők területe: Kecskemét:2 718 m2.
Helyszíni bejárás: Ajánlatkérő az Ajánlattevők részére a szakszerű ajánlat elkészítése érdekében egyszeri alkalommal helyszíni bejárást tart. A bejárásról jegyzőkönyv készül, melyet 5 napon belül az érdekeltek kézhez kapnak, illetve azok hozzáférhetősége a közbeszerzési dokumentum elérhetőségének helyén biztosított. Hely: Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. A bejárás és konzultáció időpontja: 17.1.2017. 11:00 óra. Találkozási hely: Főbejárat – Büfé előtt.

További információk: Értékelési szempontok részletezése a VI.3 pontban.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Az elhelyezkedő épületegyütteseiben teljes körű (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) takarítási munkálatok, műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A teljes takarítandó alapterület: 2. rész Kiskunfélegyházi telephely: Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4. 10 813 m2.

2. rész összesen:10 813 m2.
Az ablakok takarítandó felülete (hozzávetőleges, tájékoztató értékek az ablakkeretekkel együtt 2 492 m2.
A bejárás és konzultáció időpontja: 18.1.2017. 11:00 óra Találkozási hely: Igazgatóság – Titkárság.
Ajánlat részenként adható a Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyei szerint: 3. rész Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36.
3. rész Kalocsai telephely: Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36. 18 392 m2.
3. rész összesen: 18 392 m2.
Az ablakok takarítandó felülete (hozzávetőleges, tájékoztató értékek az ablakkeretekkel együtt 2 768 m2.
A műtők területe: Kalocsa 528 m2.
Kalocsai Szent Ferenc Kórház Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36. A bejárás és konzultáció időpontja: 19.1.2017. 11:00 óra, Találkozási hely: Igazgatóság titkárság.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
— Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.
Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36.
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. értékelési szempont: VI.3. pontban részletezve
4. értékelési szempont: VI.3.pontban részletezve
Az ár súlyozása: 93
98
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-08-14 📅
Hivatkozás További információk
A) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indokát:
Eredménytelen részek indoklása az alábbiakban:
Ajánlatkérő a 3. rész Kalocsa esetében, a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja tekintetében eredménytelennek nyilvánította, figyelemmel arra, hogy a rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb érvényes ajánlatot tett ajánlattevővel.

A 3. rész Kalocsa tekintetében a rendelkezésre álló fedezet összege 203 979 810 nettó HUF/24 hónap + ÁFA, a legkedvezőbb és érvényes ajánlattevő által ajánlott ár a Profi Komfort Kft. ajánlata, 248 187 672 nettó HUF/24 hónap + ÁFA;
b) a nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét);
1. rész: Kristály-Mix Ker. és Szolg. Kft. (1068 Budapest, Király u. 80.) adószáma: 11788515-2-42 és Pro-Frézia Ker. és Szolg. Kft. (6000 Kecskemét, Kadafalva-Technik park), adószáma: 12579774-2-03 mint közös Ajánlattevők.
2. rész: CLEANER GUYS Ker. és Szolg. Kft. (6100 Kiskunfélegyháza, Széchenyi u. 22.) adószáma: 13202824-2-03;
c) az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban;
1. Kristály-Mix Ker. és Szolg. Kft. (1068 Budapest, Király u. 80.), adószáma: 11788515-2-42 és Pro-Frézia Ker. és Szolg. Kft. (6000 Kecskemét, Kadafalva-Technik park), adószáma: 12579774-2-03 mint közös Ajánlattevők ajánlatok száma: 1 részre adott ajánlatot;

T.O.M. Controll 2001 Vagyonvédelmi és Szolg. Zrt. (1038 Budapest, Ráby Mátyás u. 26.)adószáma: 14883664-2-41, ajánlatok száma: 3 részre adott ajánlatot;
CLEANER GUYS Ker. és Szolg. Kft. (6100 Kiskunfélegyháza, Széchenyi u. 22.) adószáma: 13202824-2-03, ajánlatok száma: 1 részre adott ajánlatot;
Profi Komfort Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 64-66.) adószáma: 12032109-2-41, ajánlatok száma: 1 részre adott ajánlatot;
Future FM Zrt. (1148 Budapest, Fogarasi út 5.) adószáma: 11942548-2-42, Future Service Kft. (1148 Budapest, Fogarasi út 5.), adószáma: 13400792-2-42 mint közös Ajánlattevők ajánlatok száma: 1 részre adott ajánlatot;
d)12 ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok megnevezését.-
Továbbá, az 1. rész esetében jogorvoslati eljárás miatt a szerződés nem került még aláírásra
Értékelési szempontok részletezése:
1. rész Kecskemét.
1. Havi nettó szolgáltatási díj, mely tartalmazza a felhívásban és az Közbeszerzési dokumentumban leírt napi feladatokat, valamint tartalmazza az időszakos feladatok díját (heti, havi, féléves takarításokat ) – nettó Ft/hó (fordított arányosság) súlyszám: 83.

3. Pre-mop rendszer bevezetésének vállalt legrövidebb határideje (legkésőbb 12 hónapon belül bevezetésre kerül) a kórház teljes területén – hónapokban megadva. (Fordított arányosság) súlyszám: 5.
4.Takarítási munka minőségének havonta egy alkalommal történő ellenőrzése fluorescens technikával (igen-nem) súlyszám: 2.
2. rész Kiskunfélegyháza és 3. rész Kalocsa esetében:
1. Havi nettó szolgáltatási díj, mely tartalmazza a felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumban leírt napi feladatokat, valamint tartalmazza az időszakos feladatok díját (heti, havi, féléves takarításokat ) – nettó Ft/hó (fordított arányosság) súlyszám:83.

3.Takarítási munka minőségének havonta egy alkalommal történő ellenőrzése fluorescens technikával (igen-nem) súlyszám: 2.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2017/S 171-350799 (2017-09-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-11-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szolgáltatási szerződés keretében a Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyein:
— Kecskemét, Nyíri út 38.
— Kecskemét, Balaton utca 17.
— Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.
— Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36.
elhelyezkedő épületegyütteseiben, a közbeszerzési dokumentumban részletezett területen a teljes körű takarítási munkálatok (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A részletes feladat meghatározást a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Szolgáltatási szerződés keretében a Bács-Kiskun Megyei Kórház alábbi telephelyein:
— Kecskemét, Nyíri út 38.
— Kecskemét, Balaton utca 17.
— Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4.
— Kalocsa, Kossuth L. u. 34-36.
elhelyezkedő épületegyütteseiben, a közbeszerzési dokumentumban részletezett területen a teljes körű takarítási munkálatok (napi, heti, havi, negyedéves és alkalmankénti, illetve általános és speciális) műtő takarítás, negyedéves ablaktisztítás és egyéb speciális takarítási feladatok (pl. kopásálló felületképzés) elvégeztetése. A részletes feladat meghatározást a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Kecskemét, Nyíri út 38.: 57 661 m², Kecskemét, Balaton utca 17.: 4 853 m², 1. rész összesen: 62 514 m²
Az ablakok takarítandó felülete (hozzávetőleges, tájékoztató értékek az ablakkeretekkel együtt) 9 500 m²
A műtők területe: Kecskemét: 2 718 m²,
— az alkalmazott fertőtlenítő -, tisztító – és ápoló szerek (ebben a bontásban)
Helyszíni bejárás: Ajánlatkérő az Ajánlattevők részére a szakszerű ajánlat elkészítése érdekében egyszeri alkalommal helyszíni bejárást tart. A bejárásról jegyzőkönyv készül, melyet 5 napon belül az érdekeltek kézhez kapnak, illetve azok hozzáférhetősége a közbeszerzési dokumentum elérhetőségének helyén biztosított. Hely: Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38., A bejárás és konzultáció időpontja: 2017. január 17. 11 óra. Találkozási hely: Főbejárat – Büfé előtt.

Fő helyszín vagy teljesítési hely: — Kecskemét, Nyíri út 38.
Hivatkozás További információk
A) Az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka;
A Kbt. 75. § (2) bekezdés d) pontja alapján eredménytelen, figyelemmel arra, hogy Közbeszerzési Döntőbizottság 2017. szeptember 27.-én kelt, D414/2017 iktató számú Határozatában megsemmisítette ajánlatkérő döntését, ajánlatkérő pedig új közbeszerzési eljárás lefolytatását határozta el.

b) a nyertes ajánlattevő(k) adószáma (adóazonosító jele); -
c) Az ajánlattevők neve, címe és adószáma (adóazonosító jele), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban;
1. Kristály-Mix Ker. és Szolg. Kft. (1068 Budapest, Király u. 80.) adószáma: 11788515-2-42
és Pro-Frézia Ker. és Szolg. Kft. (6000 Kecskemét, Kadafalva-Technik park), adószáma: 12579774-2-03 mint közös Ajánlattevők
ajánlatok száma: 1. rész Kecskemét 1 ajánlat
T.O.M. Controll 2001 Vagyonvédelmi és Szolg. Zrt. (1038 Budapest, Ráby Mátyás u. 26.)adószáma: 14883664-2-41
Future FM Zrt. (1148 Budapest, Fogarasi út 5.) adószáma: 11942548-2-42
Future Service Kft. (1148 Budapest, Fogarasi út 5.),
adószáma: 13400792-2-42 mint közös Ajánlattevők
Továbbá,
1. rész Kecskemét
1. Havi nettó szolgáltatási díj, mely tartalmazza a felhívásban és az Közbeszerzési dokumentumban leírt napi feladatokat, valamint tartalmazza az időszakos feladatok díját (heti, havi, féléves takarításokat ) – nettó Ft/hó (fordított arányosság) súlyszám: 83

3. Pre-mop rendszer bevezetésének vállalt legrövidebb határideje (legkésőbb 12 hónapon belül bevezetésre kerül) a kórház teljes területén – hónapokban megadva. (Fordított arányosság) súlyszám: 5
4.Takarítási munka minőségének havonta egy alkalommal történő ellenőrzése fluorescens technikával (igen-nem) súlyszám: 2
Az 1. rész esetében jogorvoslati eljárás miatt, eredménytájékoztató feladására, a jogorvoslati eljárás lezárását követően került sor, függetlenül a 2. és 3. rész eredményétől.
A 2. rész Kiskunfélegyháza és 3. rész Kalocsa esetében az eredménytájékoztató, a Közbeszerzési Értesítőben 12524/2017 iktatószámon, 2017.09.07.-én jelent meg.