Traumatológiai implantátumok beszerzése 44 részben adásvételi keretszerződés keretében a közbeszerzési dokumentumokban rögzítettek szerint

Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ

Traumatológiai implantátumok beszerzése 44 részben adásvételi keretszerződés keretében összesen 2 429 műtétszámnyi, 5 192 darab.
Szállítás: valamennyi termékre vonatkozóan konszignációs raktár (kihelyezett áruraktár) üzemeltetésével, megajánlott termékenként legalább 2 műtét, ill. 2 db konszignációban történő állandó biztosításával a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. Az első konszignációs mennyiség szállítás a szerződés megkötésétől számított 48 órán belül.
A mennyiségek a betegellátás és finanszírozás függvényében – 30 %-kal is eltérhetnek.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2016-11-15. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2016-10-05.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2016-10-05 Ajánlati felhívás
2017-03-21 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2016-10-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Sebészeti implantátumok
Hivatkozási szám: 15/2015/Péterfy Traumatológiai implantátumok
Rövid leírás:
Traumatológiai implantátumok beszerzése 44 részben adásvételi keretszerződés keretében összesen 2 429 műtétszámnyi, 5 192 darab. Szállítás: valamennyi termékre vonatkozóan konszignációs raktár (kihelyezett áruraktár) üzemeltetésével, megajánlott termékenként legalább 2 műtét, ill. 2 db konszignációban történő állandó biztosításával a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. Az első konszignációs mennyiség szállítás a szerződés megkötésétől számított 48 órán belül. A mennyiségek a betegellátás és finanszírozás függvényében – 30 %-kal is eltérhetnek.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Sebészeti implantátumok 📦
További CPV-kód: Sebészeti implantátumok 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: hu101 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ
Postacím: Péterfy Sándor utca 8–20.
Postai irányítószám: 1076
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.peterfykh.hu 🌏
E-mail: gazdig.titkarsag@peterfykh.hu 📧
Telefon: +36 14614710 📞
Fax: +36 14614712 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.peterfykh.hu/protected/kozbeszerzes/2015/15/dokumentacio.doc 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2016-10-05 📅
Benyújtási határidő: 2016-11-15 📅
Közzététel dátuma: 2016-10-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2016/S 194-348684
HL-S szám: 194
További információk
1. A közbeszerzési dokumentumokban leírtaknak megfelelően. 2. Ajánlat a részben meghatározott teljes mennyiségre tehető. 3. II.2.6) pont kitöltése a Kiadóhivatalnak való feladás miatt.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Traumatológiai implantátumok beszerzése 44 részben adásvételi keretszerződés keretében összesen 2 429 műtétszámnyi, 5 192 darab.
Szállítás: valamennyi termékre vonatkozóan konszignációs raktár (kihelyezett áruraktár) üzemeltetésével, megajánlott termékenként legalább 2 műtét, ill. 2 db konszignációban történő állandó biztosításával a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. Az első konszignációs mennyiség szállítás a szerződés megkötésétől számított 48 órán belül.
Többet mutasson
A mennyiségek a betegellátás és finanszírozás függvényében – 30 %-kal is eltérhetnek.
A rész elnevezése: A clavicula töréseinek rögzítésére szolgáló lemezek 40 műtétszámra
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Ajánlat a részben meghatározott teljes mennyiségre tehető a közbeszerzési dokumentumokban leírtaknak megfelelően.
Clavicula lemezek 4 féle kialakításban normál, kampós, fejes, és mediális kivitelben 3 mm vastagságban, titán alapanyagból. Anatómiailag előhajlított lemezek. A lemezek poliaxiális szögstabil rögzítést tesznek lehetővé, +/-15 fokos csavar bevezetési szabadsággal rendelkeznek. Az AC ficam rögzítésére szolgáló kampós lemezek 3 féle kampóhossz mérettel legyenek elérhetőek. A 30 fokos kúpszögön belül tetszőleges irányban, fokozatmentesen bevezethető, szögstabil rögzülést biztosító csavarral rendelkeznek. A lemezek tegyék lehetővé, hogy esetleges téves iránymeghatározás esetén az irány korrigálható legyen a csavar helyes irányba történő ismételt behajtásával.
Többet mutasson
A lemezek kialakítása legyen „szövetbarát”, az élek lekerekítése, a fej elvékonyítása miatt kevésbé sértsék a lágyrészeket. Minimal invazívan legyenek beültethetőek.
Legyen lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. A csavarok 2,7 (8 – 30 mm hosszúságban) és 3,5 mm-es poliaxiális szögstabil (12 -30 mm hosszúságban) és 3,5 mm-es corticalis csavarok (12–30 mm hosszúságban). A csavarok vége legyen önvágó, tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket. A csavarok behajtása nyomatékcsavarhúzóval történjen.
Többet mutasson
A műszerkészlet legyen alkalmas a neutrális csavarirány meghatározására és a 30 fokon belüli tetszőleges szögű csavar bevezetésre is, melynek pontos meghatározásához célzó biztosított. A csavarok hosszméréséhez skálázott fúró legyen elérhető.
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 12 hónap
További információk:
1. A közbeszerzési dokumentumokban leírtaknak megfelelően.
2. Ajánlat a részben meghatározott teljes mennyiségre tehető.
3. II.2.6) pont kitöltése a Kiadóhivatalnak való feladás miatt.
A rész elnevezése: A humerus proximalis vég töréseinek rögzítésére szolgáló lemezek 120 műtétszámra
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Megfelelően vastag, anatómiailag előhajlított lemezek, titán alapanyagból, melynek a fejrésze elvékonyodik.
A száron legalább 3 furat található, de extra esetekre elérhető legyen hosszú lemezes változat is. A lemez fej részén 9 furat van. A lemez poliaxiális szögstabil rögzítést tesz lehetővé, +/-15 fokos csavar bevezetési szabadsággal rendelkezik. A 30 fokos kúpszögön belül tetszőleges irányban, fokozatmentesen bevezethető, szögstabil rögzülést biztosító csavarral rendelkezik. A lemez tegye lehetővé, hogy esetleges téves iránymeghatározás esetén az irány korrigálható legyen a csavar helyes irányba történő ismételt behajtásával.
Többet mutasson
A lemez kialakítása legyen „szövetbarát”, az élek lekerekítése, a fej elvékonyítása miatt kevésbé sértse a lágyrészeket. Minimal invazívan legyen beültethető.
Legyen számos lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. A 3,5 mm-es poliaxiális szögstabil csavarok széles méretválasztékban, legalább 60 mm hosszúságig legyenek elérhetőek, míg a 3,5 mm-es corticalis csavarok 12–60 mm hosszúságban. A csavarok behajtása nyomatékcsavarhúzóval történjen. A csavarok vége legyen önvágó, tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket.
Többet mutasson
A műszerkészlet tegye lehetővé a lemez normál szögstabil használatát is, a fejrészre felhelyezhető, az optimális csavarirányt meghatározó célzófeltéttel. A csavarok hosszméréséhez skálázott fúró legyen elérhető.
A rész elnevezése: A humerus distalis vég töréseinek rögzítésére szolgáló lemezek 75 műtétszámra
A rész száma: 3
Rövid leírás:
A distal humerus lemezek 5 féle kialakításban (mely magába foglalja az olecranon törés ellátására alkalmas lemezt is), 3 mm vastagságban, titán alapanyagból legyenek elérhetőek. Az anatómiailag előhajlított lemezek az egyenes mediális kivételével oldalspecifikusak, jobbos-balos kivitelben. A száron legalább 3-11 furattal és 7H fölött a modellálhatóságot elősegítő hajlításkönnyítő hornyokkal rendelkezzen.
Többet mutasson
A lemezek poliaxiális szögstabil rögzítést tegyenek lehetővé, +/-15 fokos csavar bevezetési szabadsággal rendelkezzenek. A 30 fokos kúpszögön belül tetszőleges irányban, fokozatmentesen bevezethető, szögstabil rögzülést biztosító csavarral rendelkeznek. A lemezek tegyék lehetővé, hogy esetleges téves iránymeghatározás esetén az irány korrigálható legyen a csavar helyes irányba történő ismételt behajtásával.
Többet mutasson
Legyen lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. A csavarok 2,7 (10–60 mm hosszúságban) és 3,5 mm-es poliaxiális szögstabil (12–60 mm hosszúságban) és 3,5 mm-es corticalis csavarok (10–60 mm hosszúságban). A csavarok vége legyen önvágó, tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket. A csavarok behajtása nyomatékcsavarhozóval történjen.
Többet mutasson
A műszerkészlet legyen alkalmas a neutrális csavarirány meghatározására és a 30 fokon belüli tetszőleges szögű csavar bevezetésre is. A csavarok hosszméréséhez skálázott fúró legyen elérhető.
A rész elnevezése: Distalis radius törés rögzítésére szolgáló lemezek 250 műtétszámra
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Anatómiailag előhajlított jobbos, balos lemezek, titán alapanyagból. A lemez fejen két sorban összesen 5-7-9 furat, a száron 3-5 furat legyen. Speciális esetekre álljon rendelkezésre legalább 8 furatos lemez is.
A lemez poliaxiális szögstabil rögzítést tesz lehetővé, +/-15 fokos csavar bevezetési szabadsággal rendelkezik. A 30 fokos kúpszögön belül tetszőleges irányban, fokozatmentesen bevezethető, szögstabil rögzülést biztosító csavarral rendelkezik. A lemez tegye lehetővé, hogy esetleges téves iránymeghatározás esetén az irány korrigálható legyen a csavar helyes irányba történő ismételt behajtásával.
Többet mutasson
A lemez kialakítása legyen „szövetbarát”, az élek lekerekítése, a fej elvékonyítása miatt kevésbé sértse a lágyrészeket. Legyen könnyítés a szár-fej találkozásnál a lemez stabilitásának és a szövetek kímélésének érdekében.
Legyen lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. 2,7 mm-es corticalis (8–30 mm hosszúságban) és poliaxiális szögstabil titán csavarokkal (8–30 mm hosszúságban) legyen rögzíthető. A csavarok behajtása nyomatékcsavarhúzóval történjen. A csavarok vége legyen önvágó,tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket.
Többet mutasson
A műszerkészlet legyen alkalmas a neutrális csavarirány meghatározására és a 30 fokon belüli tetszőleges szögű csavar bevezetésre is, ehhez célzót tartalmazzon. A csavarok hosszméréséhez skálázott fúró legyen elérhető.
A rész elnevezése: A tibia térdizület közeli töréseinek rögzítésére szolgáló lemezek 90 műtétszámra
A rész száma: 5
Rövid leírás:
A proximális tibia lemezek megfelelően vastag, anatómiailag előhajlított lemezek, titán alapanyagból, melynek a fejrésze elvékonyodik.
A száron legalább 3-12 furat található. A fejben legalább 5 furat van. A lemez poliaxiális szögstabil rögzítést tesz lehetővé, +/-15 fokos csavar bevezetési szabadsággal rendelkezik. A 30 fokos kúpszögön belül tetszőleges irányban, fokozatmentesen bevezethető, szögstabil rögzülést biztosító csavarral rendelkezik. A lemez tegye lehetővé, hogy esetleges téves iránymeghatározás esetén az irány korrigálható legyen a csavar helyes irányba történő ismételt behajtásával.
Többet mutasson
Legyen lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. A csavarok legalább 5 mm-es poliaxiális szögstabil (80 mm-ig lefedett hosszúsággal) és corticalis csavarok. Esetenként legyen lehetőség 6,5 mm. átmérőjű, „B” tip. (azaz hosszú menetű) spongiosa csavarokkal történő rögzítésre is.
Többet mutasson
A csavarok behajtása nyomatékcsavarhúzóval történjen. A csavarok vége legyen önvágó, tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket.
A műszerkészlet tegye lehetővé a lemez normál szögstabil használatát is, a fejrészre felhelyezhető, az optimális csavarirányt meghatározó célzófeltéttel.. A csavarok hosszméréséhez skálázott fúró legyen elérhető.
A rész elnevezése: A tibia distalis vég töréseinek rögzítésére szolgáló lemezek 60 műtétszámra
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Anatómiailag előhajlított jobbos, balos lemezek, titán alapanyagból. Könnyített kivitel.
A szár rendelkezésre álljon hosszú kivitelben is. A fejben 8+1 furat van, melyből a +1 furat egy speciális hajlítható fülön helyezkedik el, és a belboka rögzítésére alkalmazható.
Legyen lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. A csavarok 3,5 mm-es poliaxiális szögstabil és 3,5 mm-es corticalis csavarok (legalább 70 mm hosszúságig). A csavarok behajtása nyomatékcsavarhozóval történjen. A csavarok vége legyen önvágó, tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket. A műszerkészlet a bevezetést elősegítő röntgensugár áteresztő célzókart tartalmaz. A célzón keresztül célozható fejrész az optimalizált anatómiai irányú csavarozáshoz, valamint levehető a célzó-fejrész a fej poliaxiális célzásához. A csavarok hosszméréséhez skálázott fúró legyen elérhető.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Instabil medence sérülések rögzítésére szolgáló lemezek 20 műtétszámra
A rész száma: 7
Rövid leírás:
A rekonstrukciós lemezek minimum 3 mm vastagságban, titán alapanyagból, különféle kialakításban (egyenes, íves, „J”, „O”, „L”) álljanak rendelkezésre. Az előhajlított minimum 4 mm vastag symphisys lemezek furatokkal (4 – 6) rendelkezzenek, melyen fonál átvezethető. A lemezek poliaxiális szögstabil rögzítést tegyenek lehetővé, +/-15 fokos csavar bevezetési szabadsággal rendelkeznek. A 30 fokos kúpszögön belül tetszőleges irányban, fokozatmentesen bevezethető, szögstabil rögzülést biztosító csavarral rendelkeznek. A lemezek tegyék lehetővé, hogy esetleges téves iránymeghatározás esetén az irány korrigálható legyen a csavar helyes irányba történő ismételt behajtásával.
Többet mutasson
Legyen lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. A csavarok 3,5 mm-es poliaxiális szögstabil (10 – 80 mm-ig) és 3,5 mm-es corticalis csavarok (10 – 120 mm-ig). A csavarok vége legyen önvágó, tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket. A csavarok behajtása nyomatékcsavarhúzóval történjen.
Többet mutasson
A műszerkészlet legyen alkalmas a neutrális csavarirány meghatározására és a 30 fokon belüli tetszőleges szögű csavar bevezetésre is, melynek pontos meghatározásához célzó legyen biztosított. A csavarok hosszméréséhez skálázott fúró legyen elérhető.
A rész elnevezése: Az ujjak, a kéz és láb töréseinek rögzítésére szolgáló lemezek 100 műtétszámra
A rész száma: 8
Rövid leírás:
Titán alapanyagú, speciális kiképzésű lemezek, melyek a hozzá tartozó önvágó, tompa kialakítású csavarokkal az ujjak, a kéz és láb csontjainak rögzítésére szolgálnak.
Széles méretválaszték mind lemezek, mind csavarok esetében.
A lemezek vastagsága 1,3-2,5 mm között legyen, a hozzá tartozó poliaxiális csavarok 1,5 mm (csavarhossz 6-20 mm), 2 mm(csavarhossz 6-24 mm) és 2,7 mm (csavarhossz 8-40 mm) közötti átmérőben legyenek elérhetőek. A kortikális csavarok 1,5 mm (csavarhossz 6-24 mm), 2 m (csavarhossz 6-24 mm) és 2,7 mm (csavarhossz 8-34 mm). Alakjukat tekintve a lemezekből legyen elérhető egyenes, L, T, H alakú, valamint arthrodézis ellátására speciális íves és O alakú lemez is. A lemezek poliaxiális szögstabil rögzítést tesznek lehetővé, +/-15 fokos csavar bevezetési szabadsággal rendelkeznek. A 30 fokos kúpszögön belül tetszőleges irányban, fokozatmentesen bevezethető, szögstabil rögzülést biztosító csavarral rendelkeznek. A lemezek tegyék lehetővé, hogy esetleges téves iránymeghatározás esetén az irány korrigálható legyen a csavar helyes irányba történő ismételt behajtásával.
Többet mutasson
Legyen lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. A csavarok behajtása nyomatékcsavarhúzóval történjen.
További információk: 3.II.2.6) pont kitöltése a Kiadóhivatalnak való feladás miatt.
A rész elnevezése: Distalis femur törések ellátására szolgáló lemezek 10 műtétszámra
A rész száma: 9
Rövid leírás:
Poliaxiális, anatómiai előhajlítású titán lemezek, jobbos-balos kivitelben. Minimál invazív műtéttechnikával beültethető, a szárrészen lévő furatok röntgenáteresztő célzókarral célozhatóak. A balos-jobbos lemez poliaxiális furatokkal rendelkezik, melyek a poliaxiális csavarok ideális behelyezési szögétől szükség szerint +/-15° eltérést biztosít. 5,1 mm titán önvágó tompa végű poliaxiális csavar (csavarhossz 20 – 90 mm) valamint 5,1 mm titán, önvágó, tompa végű kortikális csavar (csavarhossz 20 – 90 mm) álljon rendelkezésre.
Többet mutasson
A rész elnevezése: A femur distalis vég izületbe hatoló romos töréseinek ellátására szolgáló lemezek 40 műtétszámra
A rész száma: 10
Rövid leírás:
Anatómiailag hajlított, titán ötvözet alapanyagú, az ízülethez közel alacsony profilú lemez, jobbos-balos kivitelben. Lágyrészbarát. Lehetővé teszi mindkét condylus szögletstabil rögzítését a laterális oldalról. A száron min.5, max. 13 furattal rendelkezzen. A lemez a proximális részén lapított (a submusculáris csúsztatás miatt); minimal invasive módon is legyen behelyezhető, a speciálisan kiképzett karbon célzókar segítségével. Distális részen néhány kisebb furattal is rendelkezzen a temporer rögzítésekhez. A lemez rögzítéséhez stardrive önvágó 4.5 mm-es cortikális és spongióza, valamint önvágó stardrive 5.0mm-es szögstbil reteszcsavarok vagy azok variációi teljes méret szortimenttel álljanak rendelkezésre. Kupos menetkapcsolat legyen a szögstabil csavar feje és a lemez szögsatbil furata között.A beültető készlet tartalmazzon a lemez fej részébe és a lemez szárába a szögstabil csavar behelyezésre, az előfúrás pontos irányának a meghatározására menetes véggel bíró célzót. Álljon rendelkezésre egy speciális carbon röntgenáteresztő kar, melyen keresztül a szögstabil csavarok helyezhetők be, illetve elősegíti a minimál invazív lemezbeültetést. A rendszer rendelkezzen a galvanizálódás elkerülése végett egy titánium alapanyagú Kirschner dróttal több átmérőben (0,6-3.0mm) és több hosszban. A lemezhez csatlakoztatható legyen egy rátét lemez, amely a periprotetikus szárkörüli törések esetében fixálja a lemezt a csonthoz úgy, hogy 3,5 mm szögstabil csavarok kerülik meg a protézis szárát és rögzülnek a kortikális csontban.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Femur diaphysis lemez periprotetikus törések ellátására 15 műtétszámra
A rész száma: 11
Rövid leírás:
A lemezek poliaxiális szögstabil rögzítést tegyenek lehetővé +/- 15° szögtartományon belül. A lemez rögzítése 5,1 mm átm. titán szögstabil (savarhossz 20-65 mm) és corticalis csavarokkal (csavarhossz 24-60 mm) legyen elérhető. Furatszám a lemezen 6-16. Legyen elérhető széles lemez, illtve extra hosszú lemez esetén ívelt változat is. A lemezekre helyezhető legyen rátét lemez, és titán kötöző szalag, ezáltal legyen alkalmas periprotetikus törések ellátására. A szalagokhoz tartozzon szalag vezető szem, tüske és szorító csavar. Legyen elérhető a minimál invazív beültetéshez karbon célzókar.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Proximalis femur lemez 10 műtétszámra
A rész száma: 12
Rövid leírás:
Anatómiailag hajlított, jobbos és balos kivitelű lemez, 2-16 furatszámmal. A lemezhez tartozó csavarok: lcp kannülált 7,3 mm és 5 mm átmérőjűek, hagyományos 5 mm-ek és kónikus fejű 5 mm-es ( kompressziót létrehozására a kombinált lyukas lemez menetes lyukán keresztül). A kombinált lyukakba szintén behelyezhető a hagyományos 4,5 mm-es kortikális csavar is.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Proximalis kampós femur lemez 5 műtétszámra
A rész száma: 13
Rövid leírás:
Az anatómiailag formázott szögstabil acél lemez, legyen, tekintettel a minimál invazív technikára. A lemezprofil kiképzésénél fogva minimalizálja a lágyrészek irritációját. A lemez proximális vége anatómiailag formázott legyen, lehetővé téve a nagy tomporra való felhelyezést horgok segítségével. A proximalis lemezfurat engedje 7,3 mm-es kanülált szögstabil, vagy kanülált kónikus csavar behelyezését 95 fokos szögállásban. A proximalis második csavar 5 mm-es szögstabil, stardrive fejű, kúpos menet csavar-lemez menetkapcsolatot alkosson a rendszerrel 110 fokos szöget bezárva a lemezzel, ezáltal biztosítva a stabil tartást és terhelést követő fix rögzülést. A rögzített szögállás megtámasztja a nagy tomport, biztos stabilizálást nyújt az osteoporotikus csontban is. A lemez szára 4,5 mm-es kortikális, valamint 5 mm-es szögstabil csavarok behelyezését tegye lehetővé. ( Sodrony, cerclage fix, ill. távtartó és periprothetikus csavarok teljes méret szortimentje álljon rendelkezésre periprotetikus törések esetére). A lemez anyaga acél, 2-4-6-8-10-12-14-16-18 furatú legyen.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Diaphysis lemezek felkarra és alkarra 50 műtétszámra
A rész száma: 14
Rövid leírás:
A lemezek poliaxiális szögstabil rögzítést tegyenek lehetővé +/- 15° szögtartományon belül A lemez 3,5 mm-es titán szögstabil (csavarhossz 10 – 50 mm)és corticalis csavarokkal (csavarhossz 10 – 50 mm) legyen elérhető. Furatszám a lemezen 5 – 20-ig. Legyen elérhető a minimál invazív beültetéshez karbon célzókar.
Többet mutasson
További információk: 1.A közbeszerzési dokumentumokban leírtaknak megfelelően.
A rész elnevezése: Kfi lemezek
A rész száma: 15
Rövid leírás:
Kfi lemezek
Harmadcső lemez rozsdamentes acél alapanyag 200 műtétszámra
Harmadcső lemez titán ötvözet alapanyag 30 műtétszámra
Kis önkompressziós lemez 100 műtétszámra
Kis önkompressziós lemez titán ötvözet alapanyag 20 műtétszámra
Karmos lemezek rozsdamentes acél alapanyag 120 műtétszámra
a. Harmadcső lemez
b. Kis önkompressziós lemez
c. Karmos lemezek
a. A harmadcső lemez 5, 6, 7, 8 furatos kivitelben álljon rendelkezésre. Ugyanezen lemezek titán alapanyagú változata is legyen biztosított
b. A kis önkompressziós lemez 6-12 furatos kivitelben álljon rendelkezésre, rozsdamentes acél és titán alapanyagból.
c. A külboka ívhez modellált, jobbos-balos kivitelű, karommal rendelkező lemezek rozsdamentes acél alapanyagból. Furatszám 4 – 5 - 6.
A lemezek rögzítését 3,5 mm átm. önvágó kortikális (csavarhossz 10 – 50 mm) és 4 mm átm. önvágó spongiosa csavarok (rövid és végig menetes változatban, 10 – 60 mm hosszúságban) biztosítsák, acél és titán alapanyagból.
A rész elnevezése: Tibia condylus támasztó lemez jobbos-balos kivitelben 10 műtétszámra
A rész száma: 16
Rövid leírás:
Tibia condylus sérülések rögzítésére alkalmas lemez, jobbos-balos kivitelben, a fejrészen 5, a szárrészen 3 furattal. A szárrész 4,5 mm-es önvágó kortikális csavarokkal (csavarhossz 12 – 70 mm), a fejrész furatai 6,5 mm-es önvágó spongiosa csavarokkal (A, B, C, menet, csavarhosszúság 30 – 130-ig.) rögzíthető.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Szögstabil tibia condylus lemez jobbos-balos kivitelben 15 műtétszámra
A rész száma: 17
Rövid leírás:
Tibia condylus sérülések rögzítésére alkalmas szögstabil lemez, jobbos-balos kivitelben, a fejrészen 5, a szárrészen 3-4-5-6-7-8 furattal. A szárrész 4,5 mm-es önvágó kortikális szögstabil csavarokkal (csavarhossz 12 – 70 mm), a fejrész furatai 6,5 mm-es önvágó szögstabil spongiosa csavarokkal (A, B, C, menet, csavarhosszúság 30 – 130-ig.) rögzíthető.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Szögstabil laterális tibia fej lemez 10 műtétszámra
A rész száma: 18
Rövid leírás:
Tibia condylus sérülések ellátására alkalmas szögstabil lemez, rozsdamentes acél alapanyagból, jobbos-balos kivitelben. A fejrészen 4 furattal, a száron 4 – 12 furattal rendelkezzen. Legyen lehetőség 4,5 mm-es önvágó kortikális (csavarhossz 12 -70 mm), 6,5 mm-es önvágó spongiosa (A menet: 25-150 mm csavarhossz; B menet: 40-150 mm csavarhossz; C menet: 20-150 mm csavarhossz) szögstabil 4,5 mm-es kortikális (csavarhossz 30 – 90 mm), szögstabil 5,1 mm-es (csavarhossz 20 – 60 mm), valamint szögstabil 6,5 mm-es csavarral (csavarhossz 20 – 100 mm) történő rögzítésre is.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Mini lemezek
A rész száma: 19
Rövid leírás:
Mini lemezek
Egyenes mini lemez rozsdamentes acél alapanyagból 15 műtétszámra
Kis önkompressziós lemez rozsdamentes acél alapanyagból 10 műtétszámra
„L” lemezke rozsdamentes acél alapanyagból 10 műtétszámra
Ferde „L” lemezke rozsdamentes acél alapanyagból 10 műtétszámra
a) Rozsdamentes acél alapanyagból egyenes mini lemez 4-5-6 furatos kivitelben (önvágó csavarok 2 mm átmérővel, 8-30 mm hosszúságban).
b) Kis önkompressziós lemez 8-9-10-11-12 furatos kivitelben (önvágó csavarok 2,7 mm átmérővel, 8-40 mm hosszúságban).
bb) L lemezke jobbos-balos, fejrészen 2, szárrészen 3-4-5-6 furatos kivitelben (önvágó csavarok 2,7 mm átmérővel, 8-40 mm hosszúságban).
bbb) Ferde L lemezke jobbos -balos fejrészen 2, szárrészen 3 furatos kivitelben (önvágó csavarok 2,7 mm átmérővel, 8-40 mm hosszúságban) álljanak rendelkezésre.
A rész elnevezése: Szögstabil large fragment rekonstrukciós lemezek
A rész száma: 20
Rövid leírás:
Szögstabil large fragment rekonstrukciós lemezek
Szögstabil egyenes rekonstrukciós lemezek titán ötvözet alapanyagból 5 műtétszámra
Szögstabil íves rekonstrukciós lemezek titán ötvözet alapanyagból 4 műtétszámra
a) Titán szögstabil egyenes (3 – 18 furatos kivitelben) lemezek
b) Titán szögstabil íves (6 – 18 furatos kivitelben) lemezek legyenek elérhetőek.
A rögzítő csavarok titán szögstabil kortikális 4,5 és 5,1 mm átmérőjű csavarok.
A rész elnevezése: Szeg tomportáji törések kezelésére 500 műtétszámra
A rész száma: 21
Rövid leírás:
Indikációs terület: intertrochanterikus törés, per- és subtrochanter törés, darabos femur proximális harmadi törés.
Intrameduláris felfúrás nélküli technika, szeg átmérő 10 és 11 mm-es változatban mindenképp elérhető legyen. A rövid szegek 220 mm hosszúságban, a hosszú szegek a combcsont hosszához igazodva 280 mm-től 440 mm-ig terjedő hosszméretben elérhetőek legyenek. A hosszú szegek oldalspecifikusak.
Többet mutasson
Proximálisan a szegátmérő legyen vastagabb, a combnyakirányú reteszcsavar biztonságos tartása céljából. Proximálisan két, a törést és a rotációt stabilizáló csavar, a proximális csavar 6,5 mm átmérőjű retesz csavar, legalább 15 féle hosszúságban. A disztális reteszelő csavar legalább 13 féle hosszúságban legyen elérhető.. A diafizisben lehetőség dinamikus és statikus reteszelésre.
Többet mutasson
A célzó készülék perselyei a jobb kezelhetőség érdekében műtét közben eltávolítható és visszaszerelhető legyen. A lágyrész védők és a fúróperselyek műtét közbeni kicsúszás ellen biztosítva legyenek.
A rész elnevezése: Titán trochanter szeg spirálpengés combnyak irányú reteszeléssel 50 műtétszámra
A rész száma: 22
Rövid leírás:
Az anatómiailag formázott endomedulláris implantátum anyaga titán legyen, amelynek distalis vége könnyített, alkalmas arra, hogy a szeg végénél bekövetkező esetleges stressztöréseket rugalmasságánál fogva kivédje. Az előhajlítás mértéke 6 fok A szeg tengelyéhez képest 130°-os szögben legyen a combnyakretesz behelyezhető. 75-130 mm-es penge álljon rendelkezésre, 5 mm-es lépcsőkkel; amellyel műtét közben komprimálni is lehet. A pengék perforáltak, melyekkel csökkent csontállományban biológiai cementtel augmentálni is lehet.
Többet mutasson
A pengék teste formájánál fogva a rotációt önmagában gátolja meg. A penge hátsó részén becsúszás gátlóval legyen ellátva. A spirál penge magátmérője és pengevastagsága emelkedést mutasson a csontzömítés érdekében. Röntgen áteresztő célzókar alapkövetelmény. A rövid szeg 240 mm hosszúságban 10 és 11 mm-es átmérőben álljon rendelkezésre. A hosszú szegek 360-tól 400 mm hosszúságig, 10 és 12 mm átmérőben legyenek elérhetőek. A reteszcsavarok legalább 85 mm-ig álljanak rendelkezésre.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Velőűrszegek a femur distális törések retrográd szegezéséhez 20 műtétszámra
A rész száma: 23
Rövid leírás:
Reteszelhető, a térd felől bevezethető, a comb élettani ívét követő kannülált velőűrszegek 10 és 11 és 12mm szegátmérővel 180-380 mm hosszban álljanak rendelkezésre. A szeg furataiba minimum 7 reteszcsavar behelyezésére legyen lehetőség.
A térdközeli vég reteszcsavarjai közül legalább 2 db 6,5 mm-es vastagságú legyen. A legdistálisabb reteszfurat maximum 5mm-re legyen a szeg végétől a minél distálisabb töréskezelés lehetősége érdekében. A proximális végen legalább 3 db 4,8 mm-es reteszcsavarhoz legyen furat, hosszú szeg esetében elvárt a a többirányú reteszelés lehetősége. Minden furat legyen célozható forgatható célzókarral 260mm-es szeghosszúságig, a hosszú szegek esetében a célzást a szegbe helyezhető kézi célzó segítse a szeg végén lévő speciális reteszfurat által. A szeg hosszának megfelelően feltét használatával könnyítve legyen a célzás. Porotikus csontban „ellenanyás” kannülált reteszelőcsavar használatára is legyen lehetőség.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Felfúrás nélküli velőűr szegek összesen 75 műtétszámra
A rész száma: 24
Rövid leírás:
A. Felfúrás nélküli tibia szegek 65 műtétszámra
b. Felfúrás nélküli femur szegek 10 műtétszámra
A tibia szegek 2 féle (8-9 mm) átmérőben, 255-420 mm hosszméretben 15 mm-es
méretlépcsőkkel álljanak rendelkezésre acél változatban, steril csomagolásban. A szeg legyen dinamizálható.
A szeg kiképzése legyen alkalmas izületközeli törések ellátására azáltal, hogy a legdistalisabb furat a szeg végétől legfeljebb 5 mm-re van.
A szeg proximálisan 3 csavarral 3 síkban, distalisan 4 csavarral legalább 3 síkban legyen reteszelhető. A célzást segítse a gombnyomással forgatható proximális célzókar, mely segítségével szerelésmentesen célozhatóak a proximális reteszelő furatok.
Legyen elérhető többféle méretű zárócsavar a szeg lezárásához.
A szegek distalis kialakítása és a műszerkészlet tegye lehetővé a műtőszemélyzet röntgensugár-terhelésének csökkentését a szegbe helyezhető kézi célzó használatával. Egy műszerkészlettel operálható legyen mindkét szegátmérő, és a lágyrészvédők, fúróperselyek műtét közbeni kicsúszás ellen biztosítva legyenek. A műszerkészlet alkalmas legyen distalis mágneses célzás használatára vezeték nélküli mágnessel is.
Többet mutasson
A 3,8 mm átmérőjű reteszcsavar 20 -80 mm-ig, a 4,8 mm átmérőjű reteszcsavarok 25 -90 mm-ig legyenek elérhetőek.
A kanülált femur szegek 2 féle (9-10 mm) átmérőben, 300-480 mm hosszméretben 20 mm-es méretlépcsőkkel álljanak rendelkezésre, acél változatban, steril csomagolásban.A szeg legyen dinamizálható.
Univerzálisan alkalmazható legyen ugyanazon szeg mind jobb mind bal oldali felhasználásra.
A szeg proximálisan és distalisan is legalább 2-2 reteszfurattal rendelkezzen.
A szegek distalis kialakítása és a műszerkészlet tegye lehetővé a műtőszemélyzet röntgensugár-terhelésének csökkentését a szegbe helyezhető kézi célzó használatával. Egy műszerkészlettel operálható legyen minden szegátmérő, és a lágyrészvédők, fúróperselyek műtét közbeni kicsúszás ellen biztosítva legyenek. A műszerkészlet alkalmas legyen distalis mágneses célzás használatára vezeték nélküli mágnessel is. A 4,8 mm átmérőjű reteszcsavarok 25 – 90 mm-ig legyenek elérhetőek.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Univerzális reteszelhető felfúrásos szegek összesen 60 műtétszámra
A rész száma: 25
Rövid leírás:
Univerzális reteszelhető felfúrásos femur szegek 30 műtétszámra
Univerzális reteszelhető felfúrásos tibia szegek 30 műtétszámra
a) A femur nem nyílt töréstipusainak felfúrásos technikával történő műtéti kezeléshez alkalmazott, acél ötvözetből készült nem tömör velőűrszeg.
A combcsont diafizis egyszerű középső harmadi haránt és rövid ferde tipusu törései esetében combcsont törések következtében kialakult álizületek csontroncsoló, rosszindulatú folyamatok szövődményes töréseinek megelőzésére alkalmazott femur szeg. Az indikáció kiterjeszthető darabos és romtörésekre is.
Többet mutasson
A szegek 11-12-13-14-15 mm átmérővel, 300 – 480 mm hosszúságig álljanak rendelkezésre, 20 mm-kénti hosszúsági növekedéssel.
b) A tibia darabos töréseire, rosszindulatú folyamatok szövődményes töréseinek megelőzésére felfúrásos műtéti technikával alkalmazott nem tömör velőűrszeg. A szegek 10-11-12-13 mm átmérővel, 285 – 380 mm-ig terjedő hosszúsági méretben álljanak rendelkezésre, 15 mm-kénti hosszúsági növekedéssel.
Többet mutasson
A rész elnevezése: A felkarcsont töréseinek kezelésére alkalmas velőűrszegek 80 műtétszámra
A rész száma: 26
Rövid leírás:
A felkarcsont töréseinek kezelésére alkalmas velőűr szegek
A kanülált humerus velőűrszegek 7-8 mm átmérőkben, 180-300 mm hosszméretben 15 mm-es méretemelkedéssel álljanak rendelkezésre, acél változatban, steril csomagolásban.
Legyen elérhető a szegrendszerben 140 mm és 160 mm rövid szeg, a proximális törések ellátására. Álljon rendelkezésre olyan kialakítású hasított velőűrszeg is, mely alkalmas a retrográd bevezetésre.
A szegek proximális vége legyen megvastagított, a hosszú szegek enyhe hajlítottsága könnyebb bevezetést tegyen lehetővé.
Proximálisan rendelkezzen a szeg legalább 4 reteszelő furattal, legalább 3 síkban; distalisan frontális síkban 2, sagitális síkban 1 reteszelő furattal rendelkezzen. A reteszcsavarok kicsúszás ellen biztosítva legyenek a szegben, így biztosítva a nagyobb stabilitást a porotikus csontban.
Többet mutasson
A célzást segítse a gombnyomással forgatható proximális célzókar, mely segítségével szerelésmentesen célozhatóak a proximális reteszelő furatok.
A szegek distalis kialakítása és a műszerkészlet tegye lehetővé a műtőszemélyzet röntgensugár-terhelésének csökkentését a szegbe helyezhető kézi célzó használatával.
A többféle szeg egyetlen beültető készlettel használható legyen, melyek biztosítják az antegrád és a retrográd bevezetési lehetőséget is. A 3,8 mm átmérőjű reteszcsavarok 20 -80 mm-ig legyenek elérhetőek.
A rész elnevezése: A felkarcsont töréseinek kezelésére alkalmas titán velőűrszegek 100 műtétszámra
A rész száma: 27
Rövid leírás:
A felkarcsont proximális, három, ill. négy rész töréseire kifejlesztett speciális felfúrásos és felfúrás nélküli, reteszelhető egyenes velőűrszegek titán alapanyagból, steril csomagolásban álljanak rendelkezésre.Köszönhetően a konvergáló-divergáló szögstabil reteszcsavaroknak a fejben, nagyfokú stabilitás biztosítson, különösen az ostheoporatikus csontban, amely stabilitás tovább fokozható legyen a szár részen alkalmazható felszívódó betéttel ellátott szögstabil reteszcsavarokkal. A szeg proximális vége négy irányból, hat csavarbehelyezési lehetőségű legyen.A jobbos-balos rövid szegek 8 és 9,5 mm-es átmérőben 160 mm hosszúsági méretben legyenek elérhetőek. A hosszú szegek (jobbos-balos) 7 és 8,5 mm átmérőben 180 – 315 mm hosszúságúek legyenek, 15 mm-kénti hosszúsági növekedéssel. A proximális részben használatos reteszcsavarok átmérője 4.5 mm (csavarhosszúság 20 – 60 mm-ig, 2 mm-kénti hosszúsági növekedéssel amelyek speciális fej kiképzésének köszönhetően szükség esetén magán a csavar fejen keresztül egy 3,5 mm-es szögstabil csavar (csavarhossz 26-52 mm, 2 mm-kénti hosszúsági növekedéssel) is átvezethető. Szár részen a reteszcsavarok átmérője 4 mm (csavarhossz 18-70 mm-ig, 2 mm-kénti hosszúsági növekedéssel) amely a speciális felszívódó perselynek köszönhetően szintén szögstabil rögzítést biztosít.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Elasztikus titánszeg 300 db
A rész száma: 28
Rövid leírás:
Az elasztikus titán szeg (TEN) alapelve a metaphysisbe vezetett két elasztikus szeg szimmetrikus kifeszítettségén nyugszik amely minimál invazív beavatkozást követően széleskörű ( Felkar, Alkar, Combcsont, Lábszár, Kulcscsont, )alkalmazást tesz lehetővé, a műtéttechnika gyors és egyszerű.
Többet mutasson
A szegek a csontban három ponton támaszkodjanak fel és ennek köszönhetően négy biomechanikai elvárásnak tegyenek eleget: hajlékonyság, axiális stabilitás, keresztirányú és rotációs stabilitás.
A velőűrszegezés a gyermekkori dia- és metaphysis törések primer kezelésére, illetve felnőtteknél felkar- és alkarszegzésre, valamint claviculatörések ellátására adjon módot.
Legyen lehetőség minimál invazív behelyezésre amely nem károsítja a csonthártyát és a növekedési porcot, legyen mozgás stabil, és biztosítson korai terhelést ,valamint gipszrögzítés nélkül legyen alkalmazható.
Teljes méretsorban legyen elérhető (1,5 – 4 mm átmérőjű, 440 mm hosszú), amely színkódolással legyen megkülönböztethető.
Legyen elérhető a szeg végére felhelyezhető záró sapka amely axiális stabilitást ad, illetve védjen a kicsúszás ellen valamint védje a lágyrészeket, illetve tegye lehetővé a szeg könnyed és egyszerű eltávolítását.
A rendszerben legyen karbonszálas röntgenáteresztő reponáló eszköz.
A rész elnevezése: Dinamikus csavarozási rendszer összesen 60 műtétszámra
A rész száma: 29
Rövid leírás:
DCS toldalék 10 műtétszámra, DHS toldalék 50 műtétszámra
A 95°-os DCS (furatszám 6-8-10 és 12) és 135°-os DHS (furatszám 2-4-5-6 és 8) toldalékok önvágó dinamikus csavarral (csavarhossz 50-120 mm, 5 m-kénti hossznövekedéssel), 4,5 mm átmérőjű önvágó kortikális csavarral (csavarhossz 12 – 70 mm), 6,5 mm-es önvágó spongiosa csavarokkal (A, B, C, menet, csavarhosszúság 30 – 130-ig.) rögzíthetőek. Kompressziós csavar is legyen elérhető.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kanülált combnyakcsavarozás összesen 700 db
A rész száma: 30
Rövid leírás:
8 mm átmérőjű csavarok rozsdamentes acél 440 db
8 mm átmérőjű titán csavarok 10 db
9,5 mm átmérőjű csavarok rozsdamentes acél 30 db
9,5 mm átmérőjű titán csavarok 10 db
Dinamikus toldalék rozsdamentes acél 30 db
Egyenes lemez 1+2 furat rozsdamentes acél 10 db
Egyenes lemez 1+2 furat titán 10 db
Támasztólemez 1+1 furatos rozsdamentes acél 160 db
Manninger féle kanülált combnyakcsavar acél és titán kivitelben, 8 és 9,5 mm átmérővel, 25 mm menethosszal 75-150 mm mérettartományban 5 mm-es méretlépcsőkkel álljon rendelkezésre. Rendelkezzen a csavar keresztfurattal a váladék elvezetésére.
A csavarhoz álljon rendelkezésre 1+1 furatos toldaléklemez, mely 4,5 mm átmérőjű önvágó kortikális csavarral (csavarhossz 12 -70 mm) rögzíthető. A csavarhoz álljon rendelkezésre felhelyezhető 120-145 fokos, kompressziós csavarral rögzülő DCD toldalék, mely 3-5 furattal rendelkezzen. A kétféle átmérőt azonos tálcával lehessen operálni.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Medence csavarok 10 db
A rész száma: 31
Rövid leírás:
Kannülált medencecsavar titán kivitelben. Legyen elérhető 12,5 mm átmérőben, 16-32-48-64 mm menethosszal 65-125 mm mérettartományban 5 mm-es méretlépcsőkkel.
A műszerkészlet támogassa a kanülált műtéti technikát.
A rész elnevezése: Kettős menetű, kanülált titán csavar sajkacsont törés rögzítésére 30 db
A rész száma: 32
Rövid leírás:
A csavarok titán alapanyagúak, kanüláltak, önmetsző és önfúró menettel a szár részen. Intraoperatív lehessen irányított kompressziót végezni.
A csavar szár- és fej részén a menetemelkedés egyforma. A fej részen lévő menet 2-szer van megindítva a szár részéhez képest.
A szár részen a menet visszafelé is önmetsző, elősegítve az implantátum eltávolítását. A fej rész menete is önmetsző. Két fajta menet hosszúság a szár részen: rövid menet (csavar hosszúság 10-40 mm-ig); hosszú menet (csavar hosszúság 16-40 mm-ig).
A szakszerű beültetéshez speciális instrumentárium álljon rendelkezésre, mely tartalmazzon egy kompressziós menetes rögzítő perselyt, melyet a csavar fejében kell rögzíteni; egy ebbe belecsúszó tengelyéhez képest jobbra és balra is elfordítható szárat; 1,1mm átmérőjű menetes Kirschner-drótot; kanülált csavarhúzót.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kéz és lábsebészetben alkalmazható változó mentemelkedésű kanülált csavarok 20 db
A rész száma: 33
Rövid leírás:
A csavarok legyenek kanüláltak, 2,7 mm (csavarhossz 8-18 mm-ig), 3,5 mm (csavarhossz 16-30 mm-ig), 4 mm (csavarhossz 16-30 mm-ig) átmérőben legyenek elérhetőek. A rendszer legyen színkódolt, anyagát tekintve anodizált tián. A műszerkészlet legyen rendelhető méretenként is de akár megoldható legyen 3 méret egybeni műszerkészletének a kihelyezése is. A csavarhúzó legyen kanülált és egybeépített a hosszmérővel.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Fej nélküli kettős menetű csavarok distrakciós és kompressziós rögzítéshez összesen 140 db
A rész száma: 34
Rövid leírás:
Fej nélküli kettős menetű csavarok disztrakciós rögzítéshez 100 db
A titán ötvözet alapanyagú distrakciós csavar mindkét végén menet található, mindkét menet a csavarás irányában önvágó, és a különböző menetemelkedésekből fakadóan a csavar forgatásakor, a két szegmentumban fogó menet egy 360 fokos forgáskor, a két szegmetum távolítását hozza létre.
Többet mutasson
Disztrakciós csavarok méretei: 3,5/4,5 mm átmérővel 12 – 40 mm hosszúságban; 4,5/6,0 mm átmérővel 30 – 100 mm hosszúságban; 6,0/8,0 mm átmérővel 50 – 100 mm hosszúságban.
Fej nélküli kettős menetű csavarok kompressziós rögzítéshez 40 db
A titán ötvözet alapanyagú kompressziós csavar mindkét végén menet található, mindkét menet a csavarás irányában önvágó, és a különböző menetemelkedésekből fakadóan a csavar forgatásakor, a két szegmentumban fogó menet egy 360 fokos forgáskor, a két szegmetum kompresszióját hozza létre.
Többet mutasson
Kompressziós csavarok méretei: 3,5/4,5 mm átmérővel 12 – 40 mm hosszúságban; 4,5/6,0 mm átmérővel 30 – 100 mm hosszúságban; 6,0/8,0 mm átmérővel 50 – 100 mm hosszúságban.
A rész elnevezése: Malleolar csavarok 50 db
A rész száma: 35
Rövid leírás:
4,5 mm átmérőjű csavarok 40-60 mm hosszúságban, 5 mm-kénti hosszúságnövekedéssel.
A rész elnevezése: Implantátumok keresztszalag plasztikához összesen 180 db
A rész száma: 36
Rövid leírás:
Szalagrögzítő lemezke titán 90 db
1,5 mm vastag, 4x12 mm-es, 4 lyukas lemez, a két középső furat 2,3 mm átmérőjű a szalagot rögzítő fonat befogadására szolgál. A két szélső furat 1,6 mm átmérőjű.
Szalagrögzítő kapocs titán 90 db
Titán ötvözetből készülő, 10 mm széles és 20 mm szárhosszúságú, fűrészfogazott, szárvégeken vágóélekkel ellátott kapocs. Az összekötő fejrész korong alakú, kétoldalán lekerekített kivágás a fonalkötések biztosítására. A fejrész közepén menetes rögzítő furattal.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Titán spongioza csavar hosszanti vezetőfurattal 40 db
A rész száma: 37
Rövid leírás:
Titán alapanyagból készült, 4 mm átm. spongiosa csavar hosszanti vezetőfurattal, önvágó menettel. A csavar hosszúság 37,5 mm-től – 55 mm-ig. Menetes rész hosszúsága a csavaron 8 mm.
A rész elnevezése: ORFI horgonycsavar 25 db
A rész száma: 38
Rövid leírás:
Titán ötvözet alapanyagú csavar szakadt rotátor köpeny rekonstrukcióhoz, vállficam labrum refixációhoz.
A rész elnevezése: Drótok összesen 3720 db
A rész száma: 39
Rövid leírás:
Kirschner drót mindkét végén hegyezett: Mindkét végén hegyezett, 0,8x150 mm; 1x150 mm; 1,2x150 mm; 1,5x120 mm; 1,8x200 mm; 2x200, 2,2x200 mm; 2,2x300 mm; 2,5x200 mm; 3x200 mm méretű kirschner drótok.
0,8x150 mm 200 db
1x150mm 400 db
1,2x150 mm 500 db
1,5x120 mm 400 db
1,8x200 mm 400 db
2x200 mm 600 db
2,2x200 mm 400 db
2,2x300 mm 60 db
2,5x200 mm 200 db
3x200 mm 100 db
Kirschner drót menetes: 2x250 mm és 2,5 x 230 mm hosszú, 10 és 15 mm menethosszal rendelkező kirschner drót.
2x250 mm 60 db
2,5x230 mm 100 db
Cerclage drótok: 1; 1,2; és 1,4 mm átmérőjű cerclage drótok 10 m-es tekercsben.
Cerclage drót 1 mm átmérővel, tekercsben 100 db
Cerclage drót 1,2 mm átmérővel, tekercsben 100 db
Cerclage drót 1,4 mm átmérővel, tekercsben 100 db.
A rész elnevezése: Cerclage drót 0,4 mm átmérővel, tekercsben 4 db
A rész száma: 40
Rövid leírás: A szájsebészetben használatos 0,4 mm átmérőjű drót 8 m-es tekercsben.
A rész elnevezése: Külső fixateurök összesen 48 db
A rész száma: 41
Rövid leírás:
Rozsdamentes acél alapanyag, midi és maxi változatban legyen elérhető.
Midi: 5/3 és 5/5 mm méretű satu befogópofákkal,
Maxi: 8/5 és 8/8 mm méretű satu befogópofákal.
Midi 5/3 mm méretű satu befogópofákkal 12 db
Midi 5/5 mm méretű satu befogópofákkal 12 db
Maxi 8/5 mm méretű satu befogópofákkal 12 db
Maxi 8/8 mm méretű satu befogópofákkal 12 db.
A rész elnevezése: Alátétek összesen 120 db
A rész száma: 42
Rövid leírás:
13/6,8 x 2 mm és 7/4,2 mm alátétek spongiosa csavarokhoz.
Kis spongioza csavarhoz (7/4,2 mm) 60 db
Nagy spongioza csavarhoz (13/6,8 x 2 mm) 60 db.
A rész elnevezése: Maxillo-faciális implantátumok összesen 40 műtétszámra
A rész száma: 43
Rövid leírás:
A szájsebészetben használatos egyenes és alakos lemezek, melyek a mikro és mini kategóriának megfelelő csavar átmérővel rögzülnek.
Mikro lemezek 30 műtétszámra
Mini lemezek 10 műtétszámra.
A rész elnevezése: Dentális sín 50 db
A rész száma: 44
Rövid leírás: A fogak között dróthurokkal felhelyezhető, mandibulo-maxilláris fixációra.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti
Központ 1081 Budapest, Fiumei út 17.
Központ, 1081 Budapest, Fiumei út 17.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész tekintetében:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-p) pontjaiban, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontjaiban, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, akivel szemben, illetőleg akinek alvállalkozójával és az alkalmasság igazolásában részt vevő, általa az eljárásba bevont gazdasági szereplővel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-p) pontjaiban, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontjaiban, továbbá a a Kbt. 63. § (1) bekezdésében szereplő kizáró okok valamelyike fennáll vagy a részéről (részükről) a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt. 74. § (1)).
Többet mutasson
Kbt. 64. §-a irányadó.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2–4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) és a Kbt. 63. § (1) bekezdésének hatálya alá.
Többet mutasson
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Ajánlatkérő nem kéri az érintett ajánlattevő(k)től a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. Fejezete szerinti részletes igazolás(oka)t, ha Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a III. Fejezetben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte.
Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdései és a Kbt. 63. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (Kbt. 67. § (4)).
Többet mutasson
Ajánlatkérő elfogadja, a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 7§ szerinti korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált egységes európai közbeszerzési dokumentumot, feltéve, ha az abban foglalt információk megfelelnek a jelen felhívásba előírtaknak.
A kizáró okok igazolására ajánlattevőknek az ajánlati felhívás feladásának napjánál nem régebbi keltezésű nyilatkozat(ok)at kell benyújtaniuk az eljárás vonatkozásában.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Valamennyi rész tekintetében: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X 30.) Korm. rendelet (KR) 1. § (1) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek. Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a KR 1. § (2) bekezdésének megfelelően, a KR IV. Fejezetében (19. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy megfelel(nek) az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek. Az ajánlatkérő nem kéri az érintett ajánlattevő(k)től a KR IV. Fejezete szerinti részletes igazolás(oka)t, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a IV. Fejezetben nem említett, a gazdasági szereplő alkalmasságát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte.
Többet mutasson
KR IV. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a KR VI. Fejezetnek megfelelően jogosult ellenőrizni.KR 19. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti – ajánlatkérői felhívásra történő – részletes igazolás módja:
Többet mutasson
Valamennyi rész tekintetében:
1. A KR 19. § (1) bekezdésének a) pontja alapján ajánlattevő valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, ott vezetett valamennyi fizetési számláról szóló, nyilatkozata – attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak – az alábbi tartalommal: számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban 30 napot meghaladó fizetési sorba állítás előfordult-e.
Többet mutasson
Ajánlatkérő sorba állítás alatt a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában rögzített fogalmat érti.
2. A KR 19. § (1) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának – vagy annak meghatározott részének – benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha a beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a KR 19.§ (1) bekezdés b) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, úgy alkalmasságát részenként a KR 19.§ (2) bekezdés alapján a jelen felhívásban megnevezett részek elnevezés szóhasználatának megfelelően a közbeszerzés részenkénti tárgya szerinti nettó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő a KR 19.§ (1) bekezdés b) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a KR 19.§ (3) bekezdése szerint kell eljárni az alkalmasság igazolása kérdésében.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)-(8), (11) bekezdései. A KR.19. § (7) bekezdése irányadó. Az együttes megfelelés akként értelmezhető, hogy a közös ajánlattevők legalább egyikének meg kell felelnie az adott követelmények.
Többet mutasson
KR 19. § (7) bekezdése irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlattevő alkalmatlan,
1. Ha ajánlattevő számlavezető pénzügyi intézményeitől származó nyilatkozatok alapján, bármely fizetési számláján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban 30 napot meghaladó fizetési sorba állítás előfordult.
2. Ha ajánlattevő három lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti saját vagy jogelődje beszámolójának valamelyikében a mérleg szerinti eredmény egynél több esetben negatív volt.
Ha az ajánlattevő a három lezárt üzleti éve számviteli jogszabályok szerinti saját vagy jogelődje beszámolójával azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlatkérő köteles az ajánlattevő pénzügyi alkalmasságát megállapítani jelen pont vonatkozásában, ha működésének ideje alatt a jelen felhívásban megnevezett részek elnevezése szóhasználatának megfelelően a közbeszerzés tárgyából részenként származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele eléri vagy meghaladja
Többet mutasson
az 1. rész tekintetében a 1 800 000 HUF;
a 2, 27. rész tekintetében a 9 000 000 HUF;
a 3. rész tekintetében az 4 000 000 HUF;
a 4. rész tekintetében a 11 000 000 HUF;
az 5. rész tekintetében a 7 000 000 HUF;
a 6. rész tekintetében az 5 500 000 HUF;
a 7, 13. rész tekintetében a 700 000 HUF;
a 8, 41. rész tekintetében a 2 000 000 HUF;
a 9, 34. rész tekintetében az 500 000 HUF;
a 10, 22, 28, 30. rész tekintetében a 3 500 000 HUF;
a 11. rész tekintetében a 800 000 HUF;
a 12, 24. rész tekintetében az 1 300 000 HUF;
a 14, 15. rész tekintetében a 2 800 000 HUF;
a 16, 33. rész tekintetében a 100 000 HUF;
a 17. rész tekintetében a 400 000 HUF;
a 18, 20, 31, 37, 38, 43. rész tekintetében a 200 000 HUF;
a 19. rész tekintetében a 140 000 HUF;
a 21. rész tekintetében a 14 000 000 HUF;
a 23, 32. rész tekintetében a 600 000 HUF;
a 25. rész tekintetében az 1 700 000 HUF;
a 26. rész tekintetében az 1 500 000 HUF;
a 29, 36, 39. rész tekintetében az 1 400 000 HUF;
a 35. rész tekintetében az 50 000 HUF;
a 40, 42, 44. rész tekintetében a 30 000 HUF összeget.
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi rész tekintetében: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek.
Többet mutasson
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet IV. Fejezetében (21, 22, 24. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy megfelel(nek) az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő nem kéri az érintett ajánlattevő(k)től a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezete szerinti részletes igazolás(oka)t, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a IV. Fejezetben nem említett, a gazdasági szereplő alkalmasságát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés a), h), i) pontja szerinti – ajánlatkérői felhívásra történő – részletes igazolás módja:
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Valamennyi rész tekintetében:
1. A 321/2015. (X. 30.) Korm rendelet 21.§ (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított három év (36 hónap) legjelentősebb szállításainak ismertetése részenként legalább az alábbi tartalommal: a teljesítés ideje (év/hó) és helye; a nettó ellenszolgáltatás összege, a szerződést kötő másik fél (neve, székhelye, referenciát kiállító személy: neve, beosztása, telefonszáma, telefax száma vagy e-mail címe,) a szállítás tárgya (jelen felhívásban megnevezett részek elnevezése szóhasználatának megfelelően), valamint arra vonatkozó nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdés szerinti módon igazolva.
Többet mutasson
2. A 321/2015. (X. 30.) Korm rendelet 21.§ (1) bekezdés h) pontja alapján Ajánlattevőnek csatolnia kell valamennyi megajánlott áru vonatkozó magyar nyelvű termék leírását. A termékleírást legalább az alábbi tartalommal kell csatolni: rész száma, tételsorszám, a termék neve, a termék gyártójának neve és székhelye a termék forgalmazójának neve és székhelye, termék származási országa, a termék leírása.
Többet mutasson
3. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21.§ (1) bekezdés i) pontja és a 16/2012. (II.16) Korm.rend. alapján a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben előírt, a megajánlott árura vonatkozó tanúsítvány vagy megfelelőségi nyilatkozat vagy a minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékai csatolása
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)-(7), (11) bekezdései.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben)
1. Ha ajánlattevő nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított három évben (36 hónapban) végzett, részenként külön-külön legalább 1 db, összesen legalább
a 40, 42, 44. rész tekintetében a 30 000 HUF nettó értékű, jelen felhívásban megnevezett részek elnevezése szóhasználata tárgya szerinti szállítási tárgyú referenciával, továbbá ha a referencia tartalma szerint a teljesítés nem az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
Többet mutasson
2. Ha ajánlattevő nem rendelkezik valamennyi megajánlott áru magyar nyelvű leírásával, amely alkalmas annak megállapítására, hogy a termék megfelel a jelen felhívásban meghatározott műszaki jellemzőknek.
3. Ha az ajánlattevő nem rendelkezik az áru tekintetében a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben előírt, a megajánlott árura vonatkozó tanúsítvánnyal vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti azzal egyenértékű dokumentummal (CE tanúsítvány, CE gyártói megfelelőségi nyilatkozat, vagy azzal egyenértékű vagy a minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékai).
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: az eredménytelenül eltelt teljesítési határidőt követő minden naptári nap után a le nem szállított áru nettó szerződéses értékének 10 %-a, de legfeljebb 30 %-a. Hibás teljesítés esetére kikötött kötbér: a hibás teljesítéssel érintett áru nettó szerződéses értékének 15%a/alkalom. Meghiúsulási kötbér: a nettó teljes szerződéses érték 15 %-a. Hibás teljesítési kötbér legalább három alkalommal történő érvényesítése esetén Ajánlatkérő a szerződést felmondhatja. Fizetési feltételek: Igazolt teljesítés ellenértékének kiegyenlítése az 1997.évi LXXXIII. tv. 9/A.§-a, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése, a Kbt. 135. § (1),(5)-(6) bekezdése szerint havonta, magyar Forintban történik. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Kifizetés: 2003.évi XCII. tv. 36/A §-a szerint. Az ajánlattétel,szerződéskötés,kifizetések pénzneme a Forint. Fizetési késedelem: Ptk. 6:155. § (1) bekezdése az irányadó. Részletes feltételek a szerződéstervezetben. Részletes feltételek a szerződéstervezetben.
Többet mutasson

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2017-01-14 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2016-11-15 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ (1076 Budapest, Péterfy Sándor u. 8-20.) G épület Fsz. 8. Gazdasági igazgatóság.
További információk:
Jelenlétre jogosultak a Kbt. 68. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint. A bontási eljárásról információk a Kbt. 68. § szerint.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15553
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Zsarnay István, gazdasági igazgató
A vevő profiljának címe: http://www.peterfykh.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.peterfykh.hu/protected/kozbeszerzes/2015/15/dokumentacio.doc 🌏
Ajánlatkérő neve: Dr. Herbák Henrietta ügyvéd, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (faksz száma: 00506)
Postacím: Toldi u. 7.
Postai irányítószám: 1029
Kapcsolattartó pont: dr. Herbák Henrietta
Telefon: +36 302272404 📞
E-mail: h.herbak@upcmail.hu 📧
Ország: hu101 🏙️
Postacím: Péterfy Sándor utca 8-20. G. épület Fsz. Gazdasági igazgatóság

Hivatkozás
További információk
A további hirdetmények közzétételének tervezett időpontja: 2017. szeptember.
1. Hiánypótlás lehetősége a Kbt. 71. §-a szerint. Kbt. 71. § (6) bek. szerinti új gazdasági szereplő vonatkozásában ajánlatkérő nem rendel el hiánypótlást.
2. Kbt. 47. § (2) bek. irányadó a közbeszerzési eljárás során. Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot eredetiben szükséges benyújtani.
3. Közbeszerzési dokumentumokat ajánlattevők elektronikusan elérhetik ajánlatkérő honlapján (felhívás I.3) pont).A honlapra történő belépéshez szükséges azonosító és jelszó a felhívás I.3) pontjában megadott e-mail címekre együttesen küldött igényléssel kérhető. A közbeszerzési dokumentumok átvétele (elektronikus formában) az ajánlat benyújtásának feltétele a Kbt. 57. § (2) bekezdés szerint.
Többet mutasson
4. Az ajánlatot a jogszabályokban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek megfelelően kell elkészíteni és benyújtani.
5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2),(4)-(6) és a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatokat,a Kbt. 66. § (6) bek. tekintetében nemleges tartalmú nyilatkozatot is.
6. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlatban csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet,és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást,az ajánlattevőre vonatkozóan. Nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell. Az aláírási (cégjegyzési) jogosultságok ellenőrzése érdekében az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő az ajánlat benyújtásától számított 30 napnál nem régebbi cégkivonatát,amennyiben az Magyarországon nyilvánosan elérhető adatbázisokról, nyilvántartásokból nem érhető el.
Többet mutasson
7. Az ajánlat részeként csatolni kell az ajánlatot aláíró(k),kötelezettségvállalásra jogosult(ak) aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bek. szerinti aláírás mintáját. Amennyiben az aláíró(k) meghatalmazott, a meghatalmazást és a meghatalmazott fentebbiek szerinti aláírás mintáját is csatolni kell.
Többet mutasson
8. Ajánlatkérő szerződést bontó feltételt (Ptk. 6:116 § (2) bek.) köt ki, ha Ajánlatkérő fenntartója vagy képviselője által Ajánlatkérőt is érintő központosított közbeszerzés valósul meg jelen eljárásban megadott teljesítési határidő lejárta előtt.
9. Alkalmasság igazolása: árbevétel esetében az érintett év,beszámoló esetében az üzleti év utolsó napján,referencia tekintetében a felhívás feladása napján érvényes Magyar Nemzeti Bank devizaárfolyam az irányadó.
10. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a megajánlott traumatológiai sebészeti implantátum féleségek, rögzítő rendszerek teljes méretsorozatát, feltüntetve a méretenkénti ajánlati árat.
11. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a megajánlott termékek fényképes prospektusát (katalógusát), amely nem azonos a Műszaki, illetve szakmai alkalmasság 2. pontjában előírt termékleírással,és a termékleírásokra akkor nyújthatóak be, amennyiben a termékleírásban szereplő minden követelmény kiderül a prospektusból (katalógusból). A termékleírásra vonatkozó szövegrészeket a prospektusban (katalógusban) meg kell jelölni. A megajánlott terméknél meg kell jelölni az adott rész számát, tétel számát.
Többet mutasson
12. Ajánlatkérő a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az alkalmasság feltételeit és azok igazolását.
13.A minőségi és műszaki követelmények konkrétan előírtak, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem szolgálják, csak a legalacsonyabb ár (Kbt.76.§ (2) bek. a) pont).
14.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 81. § (4)-(5) és a Kbt. 69. § (6) bekezdésekben foglaltak alkalmazására.
15.Szállítási határidő alatt 24,ill. 48 órán belüli határidőt kell érteni, amely szállítási határidők vállalása az érvényes ajánlattétel feltétele.
16.Ha a közbeszerzési dokumentumokban az ajánlatkérő típusokat,gyártmányokat adott meg,úgy azt a műszaki paraméterek,ill. a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében adta meg,és „azzal egyenértékű” típus és gyártmány is érthető.
17.Közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeletei irányadó.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2016/S 194-348684 (2016-10-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-03-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Traumatológiai implantátumok beszerzése 44 részben adásvételi keretszerződés keretében összesen 2429 műtétszámnyi, 5192 darab Szállítás: valamennyi termékre vonatkozóan konszignációs raktár (kihelyezett áruraktár) üzemeltetésével, megajánlott termékenként legalább 2 műtét, ill. 2 db konszignációban történő állandó biztosításával a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint. Az első konszignációs mennyiség szállítás a szerződés megkötésétől számított 48 órán belül. A mennyiségek a betegellátás és finanszírozás függvényében -30 %-kal is eltérhetnek.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 173 104 912 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-03-21 📅
Közzététel dátuma: 2017-03-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 057-105669
Hirdetményre hivatkozik: 2016/S 194-348684
HL-S szám: 57
További információk
1. A közbeszerzési dokumentumokban leírtaknak megfelelően. 2. Ajánlat a részben meghatározott teljes mennyiségre tehető.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Traumatológiai implantátumok beszerzése 44 részben adásvételi keretszerződés keretében összesen 2429 műtétszámnyi, 5192 darab
A mennyiségek a betegellátás és finanszírozás függvényében -30 %-kal is eltérhetnek.
Legyen lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. A csavarok 2,7 (8 – 30 mm hosszúságban) és 3,5 mm-es poliaxiális szögstabil(12 -30 mm hosszúságban) és 3,5 mm-es corticalis csavarok (12 – 30 mm hosszúságban). A csavarok vége legyen önvágó, tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket. A csavarok behajtása nyomatékcsavarhúzóval történjen.
Többet mutasson
Legyen számos lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. A 3,5 mm-es poliaxiális szögstabil csavarok széles méretválasztékban, legalább 60 mm hosszúságig legyenek elérhetőek, míg a 3,5 mm-es corticalis csavarok 12 – 60 mm hosszúságban. A csavarok behajtása nyomatékcsavarhúzóval történjen. A csavarok vége legyen önvágó, tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket.
Többet mutasson
Legyen lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. A csavarok 2,7 (10 – 60 mm hosszúságban) és 3,5 mm-es poliaxiális szögstabil (12 – 60 mm hosszúságban) és 3,5 mm-es corticalis csavarok (10 – 60 mm hosszúságban). A csavarok vége legyen önvágó, tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket. A csavarok behajtása nyomatékcsavarhozóval történjen.
Többet mutasson
Anatómiailag előhajlított jobbos, balos lemezek, titán alapanyagból. A lemez fejen két sorban összesen 5- 7-9 furat, a száron 3- 5 furat legyen. Speciális esetekre álljon rendelkezésre legalább 8 furatos lemez is.
Legyen lehetőség K-drótokkal történő előzetes rögzítésre. 2,7 mm-es corticalis (8 – 30 mm hosszúságban) és poliaxiális szögstabil titán csavarokkal (8 – 30 mm hosszúságban) legyen rögzíthető. A csavarok behajtása nyomatékcsavarhúzóval történjen. A csavarok vége legyen önvágó,tompított, hogy ne sértse a lágyrészeket.
Többet mutasson
A rész elnevezése: 2 Dinamikus csavarozási rendszer összesen 60 műtétszámra

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2017-02-24 📅
2016-03-24 📅

Hivatkozás
További információk
1.) A 17, 24, 36, 40. rész eredménytelen a Kbt. 75. § (1) a) pontja alapján, mert nem nyújtottak be ajánlatot
2.) Nyertes ajánlattevők adószáma:
1-9, 11, 14-16, 18-21, 23-26, 29-31, 33, 35, 37-39, 41-42. RÉSZ
Ajánlattevő neve: Sanatmetal Kft.
Székhelye: 3300 Eger, Faiskola út 5.
Adószáma: 11172790-2-10
10, 12, 13, 22, 27, 28. RÉSZ
Ajánlattevő neve: Johnson & Johnson Kft.
Székhelye: 1123 Budapest, Nagyenyed u. 8-14.
Adószáma: 10495177-2-44
32, 43, 44. RÉSZ
Székhelye: 1026 Budapest, Hargita u. 6.
Értesítési címe: 1026 Budapest, Pasaréti u. 22.
Adószáma:10373524-2-41
3.) Az ajánlattevők neve, címe és adószáma, részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban:
32. RÉSZ
43, 44. RÉSZ
Adószáma: 10373524-2-41
4.) Az eljárás során környezetvédelmi vagy szociális szempontokat nem került figyelembe vételre.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§-a szerint.
Forrás: OJS 2017/S 057-105669 (2017-03-21)