Adásvételi szerződés „a tatabányai tömegközlekedés színvonalának és hatékonyságának javítása” projekthez kapcsolódóan összesen 41 db autóbusz szállítása tekintetében
I. rész: 4 db elektromos hajtású városi midi autóbusz és 4 db töltőoszlopok szállítása, kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt. II. rész: 23 db Euro 6 dízelmotorral szerelt részben alacsonypadlós városi szóló autóbusz szállítása, a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt. III. rész: 14 db Euro 6 dízelmotorral szerelt alacsonypadlós városi csuklós autóbusz szállítása, a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt. A járművek a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szerinti M3/I. kategóriába tartozó alacsonypadlós, városi szóló – és csuklós autóbuszok. Ajánlatkérő természetesen elfogadja a teljesen alacsonypadlós járműkonstrukciót is. A járműveknek szállításkor mindenben meg kell felelnie az EU és a magyar jogszabályok – így különösen a többszörösen módosított 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet aktuális előírásainak, valamint a vonatkozó forgalmi ajánlásoknak. Az oktatást a KD-ben rögzítettek szerint kell biztosítani.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2017-06-14.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2017-05-08.
Ajánlati felhívás (2017-05-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Tömegközlekedési buszok
Rövid leírás:
I. rész: 4 db elektromos hajtású városi midi autóbusz és 4 db töltőoszlopok szállítása, kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt.
II. rész: 23 db Euro 6 dízelmotorral szerelt részben alacsonypadlós városi szóló autóbusz szállítása, a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt.
III. rész: 14 db Euro 6 dízelmotorral szerelt alacsonypadlós városi csuklós autóbusz szállítása, a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt.
A járművek a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szerinti M3/I. kategóriába tartozó alacsonypadlós, városi szóló – és csuklós autóbuszok.
Ajánlatkérő természetesen elfogadja a teljesen alacsonypadlós járműkonstrukciót is.
A járműveknek szállításkor mindenben meg kell felelnie az EU és a magyar jogszabályok – így különösen a többszörösen módosított 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet aktuális előírásainak, valamint a vonatkozó forgalmi ajánlásoknak.
Az oktatást a KD-ben rögzítettek szerint kell biztosítani.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: T-Szol Tatabányai Szolgáltató Zrt.
Postacím: Győri utca 23.
Postai irányítószám: 2800
Postai város: Tatabánya
Kapcsolat
Internetcím: http://www.tszol.hu🌏
E-mail: bernadett.sagat-galla@tszol.hu📧
Telefon: +36 34316022📞
Fax: +36 34331410 📠
Dokumentumok URL-je: http://kozzetetel.provitalzrt.hu🌏
Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
I. rész: 4 db elektromos hajtású városi midi autóbusz és 4 db töltőoszlopok szállítása, kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt.
II. rész: 23 db Euro 6 dízelmotorral szerelt részben alacsonypadlós városi szóló autóbusz szállítása, a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt.
+ még 5
III. rész: 14 db Euro 6 dízelmotorral szerelt alacsonypadlós városi csuklós autóbusz szállítása, a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt.
A járművek a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szerinti M3/I. kategóriába tartozó alacsonypadlós, városi szóló – és csuklós autóbuszok.
A járművek a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szerinti M3/I. kategóriába tartozó alacsonypadlós, városi szóló – és csuklós autóbuszok.
Ajánlatkérő természetesen elfogadja a teljesen alacsonypadlós járműkonstrukciót is.
A járműveknek szállításkor mindenben meg kell felelnie az EU és a magyar jogszabályok – így különösen a többszörösen módosított 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet aktuális előírásainak, valamint a vonatkozó forgalmi ajánlásoknak.
A járműveknek szállításkor mindenben meg kell felelnie az EU és a magyar jogszabályok – így különösen a többszörösen módosított 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet aktuális előírásainak, valamint a vonatkozó forgalmi ajánlásoknak.
Az oktatást a KD-ben rögzítettek szerint kell biztosítani.
A rész elnevezése: Elnevezés: Adásvételi szerződés 4 db elektromos városi midi autóbusz és töltőoszlopok szállítása tekintetében
A rész száma: 1
Rövid leírás: A járművek fő jellemzői:
Geometriai paraméterek, jellemzők/mennyiségek:
+ még 18
Hosszúság legfeljebb: 8 000 mm.
Szélesség legfeljebb: 2 550 mm.
Magasság légkondicionáló tetőegységével együtt legfeljebb: 3 200 mm.
Padlómagasság, menetkész állapotban, a mellső híd felett legfeljebb: 400 mm.
Fellépő magassága menetkész állapotban legfeljebb:340 mm.
Szabad ajtónyílás szélessége legalább: 1 200 mm.
Padlólejtés keresztirányban legfeljebb:5,0 %.
Padlólejtés hosszirányban legfeljebb: 8,0 %.
Terepszög elől és hátul legalább: 10,0 °.
Belmagasság állóhelyi padlófelületnél legalább: 2 250, mm.
Üzemanyag-felhasználás optimalizálása:
Ajánlattevőnek az ajánlatában szereplő járművekre az ajánlatában meg kell adnia az UITP SORT 2 ciklusban végzett üzemanyag fogyasztás adatait. Az adatokat alátámasztó mérési jegyzőkönyvet az ajánlathoz mellékelni kell.

Az UITP SORT (standardizált közúti teszt) fent megadott ciklusok (2) szerinti fogyasztás mérési jegyzőkönyvet, a 48/2011. (III.30.) Korm. rendelet 4.§ (6) bekezdése értelmében ajánlatkérő, akkor fogadja el, ha azok a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben meghatározott tüzelőanyag-fogyasztási, szennyezőanyag kibocsátási jellemzők mérésére akkreditált vizsgáló intézmény által végzett mérésen alapulnak. Ajánlattevőnek igazolnia kell továbbá a vizsgáló intézmény akkreditációját hitelt érdemlő módon az ajánlatban, a megjelölt vizsgálatok elvégzésére vonatkozó engedély becsatolásával.

Ajánlattevő ajánlata érvénytelen, ha a mért adatok 100kWh/100km értékeknél magasabbak:
Töltőoszlopok:
Nyertes ajánlattevő feladata járművenként egy-egy darab, azaz összesen 4 db az autóbuszok éjszakai töltéséhez használható töltőoszlop leszállítása, és beüzemelése.

A töltőoszlopok szállítását és beüzemelését, valamint a szükséges mérések, engedélyek beszerzését úgy kell ütemezni, hogy a járművek leszállításának napján a töltést biztosító infrastruktúra rendelkezésre álljon.

A részletes műszaki tartalom a Közbeszerzési Dokumentumban kerül meghatározásra (KD).
Időtartam: 6 hónap
További információk:
Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
A rész elnevezése: Adásvételi szerződés 23 db Euro 6 dízelmotorral szerelt részben alacsonypadlós városi szóló autóbusz szállítása tekintetében
A rész száma: 2
Rövid leírás:
II. rész: 23 db (10 db maximum 12 000 mm hosszúságú, és 13 db minimum 12 750 mm hosszúságú) Euro 6-os dízelmotorral szerelt részben alacsonypadlós városi szóló autóbusz szállítása, a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt

Geometriai paraméterek, jellemzők/mennyiségek.
+ még 11
Hosszúság legfeljebb: 12 850 mm.
Szélesség legfeljebb: 2 550 mm.
Magasság légkondicionáló egység nélkül legfeljebb:3 200 mm.
Padlómagasság a mellső híd felett legfeljebb: 415 mm.
Padlómagasság a hátsó híd felett (lépcső nem megengedett) legfeljebb:460 mm.
Fellépő magassága legfeljebb: 340 mm.
Ajtónyílás szélessége legalább: 1 200 mm.
Padlólejtés keresztirányban legfeljebb: 5,0 %.
Terepszög elől és hátul legalább: 7,0 °.
Belmagasság állóhelyi padlófelületnél legalább: 2 350 mm.
Ajánlattevőnek az ajánlatában szereplő járművekre az ajánlatában meg kell adnia az UITP SORT 1 ciklusban végzett üzemanyag fogyasztás adatait. Az adatokat alátámasztó mérési jegyzőkönyvet az ajánlathoz mellékelni kell. Ajánlattevő ajánlata érvénytelen, ha a mért adatok 55 liter / 100 km értékeknél magasabbak.

A rész elnevezése: Adásvételi szerződés 14 db Euro 6 dízelmotorral szerelt alacsonypadlós városi csuklós autóbusz szállítása tekintetében.
A rész száma: 3
Rövid leírás:
III. rész:: 14 db Euro 6 dízelmotorral szerelt alacsonypadlós városi csuklós autóbusz szállítás
Geometriai paraméterek, jellemzők/mennyiség:
+ még 8
Hosszúság legfeljebb: 18 750 mm.
Magasság légkondicionáló berendezés nélkül legfeljebb: 3 200 mm.
Padlómagasság a hátsó híd felett legfeljebb: 460 mm, alacsony belépésű kivitel esetén a járópadlószint magassága a normál padlómagasságú területen: (maximum) 800 mm;460, mm/800 mm.

Ajánlattevőnek az ajánlatában szereplő járművekre az ajánlatában meg kell adnia az UITP SORT 1 ciklusban végzett üzemanyag fogyasztás adatait. Az adatokat alátámasztó mérési jegyzőkönyvet az ajánlathoz mellékelni kell.

Ajánlattevő ajánlata érvénytelen, ha a mért adatok a 64 liter / 100 km értékeknél magasabbak.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Tatabánya Megyei Jogú Város közigazgatási területe.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.

A Kbt. 67. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt felhívja a kizáró okokkal kapcsolatban előírt igazolások benyújtására. Ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására.

+ még 6
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben valamely kizáró ok az eljárás során következett be.

Az ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban „Kr.”) 8. §, 10.§, valamint 12-14. § és 16. § szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.

A Kr. 15. §-a alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.

A Hatóság útmutatót ad ki a 8-11. §-ban hivatkozott, a Magyarországon, valamint az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők által benyújtandó igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról, valamint a Kbt. 187. § (10) bekezdése szerinti útmutató mellett a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka) alpontjában foglalt nemzetközi szervezetek tagállamainak és egyezmények részeseinek listáját is közzéteszi honlapján és biztosítja annak folyamatos elérhetőségét.

Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.

A kizáró okok tekintetében az ajánlattevők, alvállalkozók, valamint az ajánlattevő által az alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet által tett nyilatkozatok keltezése nem lehet korábbi a jelen felhívás feladásának napjánál.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlattevőnek a formanyomtatvány IV. részében elegendő a megfelelésről nyilatkoznia.

Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést.
+ még 2
P/1.
A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bek.-ének c) pontja alapján ajánlattevő nyilatkozata a felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában a közbeszerzés tárgya szerinti – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik a felhívás feladásának napját megelőző teljes utolsó mérlegfordulónappal lezárt üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevételének kell elérnie az előírt összeget (a nem teljes üzleti évet egy évnek tekintve).

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. §…
… (3) bek.-e szerint, ha az ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bek.-ének b) vagy c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát.
… (7) bek.-e szerint azokban az esetekben, amelyekben a rendelet 28.§-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke – figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra – bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a meghatározott igazolási módok helyett.
A Kbt. 65. § (7) bek.-e alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 67. § (3) bek.-e alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

A Kbt. 65. § (8) bek.-e alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1.
Az ajánlattevő alkalmatlan, amennyiben a közbeszerzés tárgyából (autóbusz szállítása) származó nettó árbevétele a felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen nem éri el:

+ még 7
Az I. rész esetén: nettó 375 000 000 HUF;
Az II. rész esetén: nettó 800 000 000 HUF;
Az III. rész esetén: nettó 650 000 000 HUF.
Amennyiben ajánlattevő több részre tesz ajánlatot, úgy elegendő az érintett legmagasabb értékű árbevételi előírásnak megfelelnie.
A Kbt. 65. § (6) bek.e alapján a P/1. pontban előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Közös ajánlattétel esetében a P/1 alkalmasság tekintetében elegendő, ha közös ajánlattevők közül egy megfelel. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük 1 felel meg.

Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését Ajánlatkérő két körben végzi: első körben az egységes európai közbeszerzési dokumentum alapján, második körben a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt. 69.§ (4) szerinti bírálat körében kerül sor.

Műszaki és szakmai képességek:
A Kbt. 67. § (1) bek.-ében foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlattevőnek a formanyomtatvány IV. részében elegendő a megfelelésről nyilatkoznia.

A benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmasságukat.
+ még 12
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
M/1
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év (36 hónap) legjelentősebb közbeszerzés tárgya szerinti (autóbusz szállítása) szállításainak ismertetése a 321/2015. Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése alapján:

a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolás;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolás vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatának csatolása szükséges.

Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
— a teljesítés ideje (év/hó/nap),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése,
— a szállítás tárgya,
— az ellenszolgáltatás összege, vagy a szállítás mennyisége,
— nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben az ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, úgy a referencia-igazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban):
+ még 4
# az eljárás I. része esetén: összességében legalább nettó 375 000 000 HUF értékű, vagy legalább 2 db autóbusz szállítására vonatkozó referenciával vagy referenciákkal;

# az eljárás II. része esetén: összességében legalább nettó 800 000 000 HUF értékű, vagy legalább 12 db autóbusz szállítására vonatkozó referenciával vagy referenciákkal;

# az eljárás III. része esetén: összességében legalább nettó 650 000 000 HUF értékű, vagy legalább 7 db autóbusz szállítására vonatkozó referenciával vagy referenciákkal.

Amennyiben ajánlattevő több részre tesz ajánlatot, úgy elegendő az érintett legmagasabb értékű, vagy mértékű referencia előírásnak megfelelnie.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Nyertes ajánlattevő kötbér megfizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést.
Késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér és meghiúsulási kötbér a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint kerül alkalmazásra (szerződéstervezet tartalmazza).

Nyertes ajánlattevő számlát az alábbiak alapján nyújthat be:
Valamennyi rész esetében külön-külön: ajánlattevő 3 darab részszámla és 1 darab végszámla benyújtására jogosult.
A kifizetés során a Kbt. 135.§(1), (5), (6); Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bek.; Ptk.6:155.§ irányadók.
A Szerződés a 2003. évi XCII. tv. 36/A. § hatálya alá esik.
Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2017-06-14 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: Provital Fejlesztési Tanácsadó Zrt. (1061 Budapest, Andrássy út 17. II. em. 9.).
További információk: A Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdései alapján.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Álló- és ülőhelyek száma elektromos hajtású városi midi autóbusznál
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 3. Üzemanyag-felhasználás optimalizálása
Az ár súlyozása: 60
Minőségi kritérium (név): 2. Álló- és ülőhelyek száma Euro 6 dízelmotorral szerelt részben alacsonypadlós városi szóló autóbusznál
2.1. Álló- és ülőhelyek száma a 10 db (maximum 12000 mm hosszúságú) Euro 6 dízelmotorral szerelt részben alacsonypadlós városi szóló autóbusznál
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2.2. Álló- és ülőhelyek száma a 13 db (minimum 12750 mm hosszúságú) Euro 6 dízelmotorral szerelt részben alacsonypadlós városi szóló autóbusznál
2. Álló- és ülőhelyek száma Euro 6-os dízelmotorral szerelt alacsonypadlós városi csuklós autóbusznál
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK19595
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Sagát-Galla Bernadett
A vevő profiljának címe: http://www.tszol.hu🌏
Dokumentumok URL címe: http://kozzetetel.provitalzrt.hu🌏
Ajánlatkérő neve: PROVITAL Fejlesztési Tanácsadó Zrt.
Postacím: Andrássy út 17. II. em. 9.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1061
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: dr. Balog Tímea, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, Lajstromszáma: 00035
Telefon: +36 17961020📞
E-mail: balog.timea@provitalzrt.hu📧
Fax: +36 17961001 📠
Ország: hu101 🏙️
Ajánlatkérő neve: PROVITAL Fejlesztési Tanácsadó Zrt
Fax: +36 17961020 📠
Hivatkozás További információk
1) Az ajánlat formai követelményeire a dokumentáció (KD) előírásait kell alkalmazni.
2) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bek. eredetiben, és (4) bek. foglal. megfelelő nyilatkozatát.
+ még 20
3) Ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatot kell benyújtania.
4) A Kbt. 66. § (5) bek. alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68.§ (4) bek. szerinti összes adatot.
5) Hiánypótlás a Kbt. 71. § szak. foglaltak alapján, azzal, hogy a Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozást nem alkalmazza új gazdasági szereplők bevonása esetén.

6) A közbeszerzési dokumentumok az ajánlattételi határidő lejártáig korlátlanul, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen hozzáférhetőek az alábbi elektronikus elérhetőségen: http://kozzetetel.provitalzrt.hu fül alatt. A dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie.

7) Jelen ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv., valamint a 321/2015. (X. 30.) Kr. az irányadóak.

8) A felhívásban előírt biztosítékokról az ajánlatban a Kbt. 134.§ (5) bek.-nek megfelelően nyilatkoznia kell.
9) Ajánlatkérő a jelen eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti a KD-ban foglaltak szerint. (I., II. és III. rész külön-külön: 10 000 000 HUF).

10) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az előírt alkalmasság feltételeit és igazolását a Kr. 28.§ (3) bekezdéséhez képest szigorúbban határozta meg.
11) Kbt. 65. § (7) bek. szerint az előírt alkalmassági köv.-nek az ajánlattevő bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül (a Kbt. 65. § (9) bek. szerinti esetekben).

12) Ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb (legjobb érték-arány) ajánlat értékelési szempontot alkalmazza a dokumentációban részletezettek szerint. Alsó és felső határa: 1-10 pont; 1. és a 3. ért.: fordított arányosítás m.; 2. ért.: egyenes arányosítás a KD I. 13. szerint.

13) A dokumentációban (KD) Ajánlatkérő további tájékoztatást nyújt.
14) Ajánlatkérő sem az önálló, sem a közös ajánlattevők tekintetében nem teszi lehetővé (kizárja) a szerződés teljesítése érdekében gazdasági társaság, illetve jogi személy (projekttársaság) létrehozását.

15) Jótállás: 36 hónap, kezdete az Ajánlatkérő által igazolt sikeres átadás-átvétel lezárulta.
16) Az ajánlatban benyújtott dokumentumokat a Kbt. 47. § (2) bek. alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani. Ha a felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló irat, igazolás, vagy nyilatkozatot szükséges becsatolni, úgy azt eredeti pld. kell becsatolni az ajánlatban.

17) A IV.2.6) pont: az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 napban értendő.
18) Ha a papír alapú és az elektronikus formában benyújtott ajánlatok eltérnek, Ajánlatkérő a papír alapú példányt tekinti irányadónak.
19) A kifizetések esetén az átlátható szervezeti minőség vonatkozásában az alábbi szabályok is megfelelően alkalmazandók: az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 41.§ (6) bek., a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. tv. 3.§(1) bek. 1. alpont.

20) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezéseket.
21) A T-Szol Tatabányai Szolgáltató Zrt. az eljárást a Kbt. 29.§ (1) bek. alapján a T-Busz Tatabányai Közlekedési Kft. (2800 Tatabánya, Győri út 23.) nevében folytatja le.

22)Ajánlatkérő a Modern Városok Program keretében megítélt kormányzati támogatásból kívánja – mind a 3 rész vonatkozásában – az ellenszolgáltatást fedezni, amely tekintetében a Támogatási Szerződés aláírására még nem került sor.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § előírásai szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2017/S 089-174194 (2017-05-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2017-05-17) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (1) bekezdése alapján az Európai Unió Hivatalos Lapjában 10.5.2017. napján 2017/S 089-174194 számon megjelent Ajánlati felhívást visszavonja.
Ajánlatkérő a visszavonás tényéről, valamennyi érdeklődő gazdasági szereplőt egyidejűleg értesíti.
Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (1) bekezdése alapján az Európai Unió Hivatalos Lapjában 10.5.2017. napján 2017/S 089-174194 számon megjelent Ajánlati felhívást visszavonja.
Ajánlatkérő a visszavonás tényéről, valamennyi érdeklődő gazdasági szereplőt egyidejűleg értesíti.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Padlómagasság, menetkész állapotban, a mellső híd felett legfeljebb:400 mm.
Belmagasság állóhelyi padlófelületnél legalább: 2 250 mm.
+ még 14
Geometriai paraméterek, jellemzők/mennyiségek
Hosszúság legfeljebb:12 850, mm.
Szélesség legfeljebb: 2 550, mm.
Magasság légkondicionáló egység nélkül legfeljebb:3 200, mm.
Padlómagasság a mellső híd felett legfeljebb: 415, mm.
Padlómagasság a hátsó híd felett (lépcső nem megengedett) legfeljebb:460, mm.
Fellépő magassága legfeljebb: 340, mm.
Ajtónyílás szélessége legalább: 1 200, mm.
Padlólejtés hosszirányban legfeljebb:8,0 %.
Belmagasság állóhelyi padlófelületnél legalább: 2 350, mm.
III. rész:: 14 db Euro 6 dízelmotorral szerelt alacsonypadlós városi csuklós autóbusz szállítás.
Hosszúság legfeljebb: 18 750, mm.
Magasság légkondicionáló berendezés nélkül legfeljebb: 3 200, mm.
Fellépő magassága legfeljebb:340, mm.
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.1. Álló- és ülőhelyek száma a 10 db (maximum 12 000 mm hosszúságú) Euro 6 dízelmotorral szerelt részben alacsonypadlós városi szóló autóbusznál
2.2. Álló- és ülőhelyek száma a 13 db (minimum 12 750 mm hosszúságú) Euro 6 dízelmotorral szerelt részben alacsonypadlós városi szóló autóbusznál