Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei telephelyeinek takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében.Vállalkozási szerződés keretében Ajánlatkérő a BMSZKI telephelyeinek a műszaki leírásban részletezett takarítási munkáinak elvégzése (belső és külső terület napi és heti és havi rendszeres takarítása, rendben tartása, félévente nagytakarítása, saját eszközökkel, és saját költségen biztosított tisztítószerek felhasználásával.A nyertes ajánlattevő biztosítja a helyszínen a HACCP által előírt tisztítószerek beszerzését, kiszállítását. Vállalkozó köteles a szerződésben foglalt takarítási munkákat csakis az érvényben levő ÁNTSZ (és a hatályos jogszabályokban meghatározott) követelményeknek mindenben megfelelő eszközökkel és vegyszerekkel végezni, az ezt tanúsító okiratokat, illetve a takarítószerek – vonatkozó hatályos jogszabály szerinti – Biztonsági adatlapjait a munkavégzése során a Megrendelő rendelkezésére kell bocsátania.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2017-10-25.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2017-09-15.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2017-09-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Takarítási szolgáltatások
Rövid leírás:
Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei telephelyeinek takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében.Vállalkozási szerződés keretében Ajánlatkérő a BMSZKI telephelyeinek a műszaki leírásban részletezett takarítási munkáinak elvégzése (belső és külső terület napi és heti és havi rendszeres takarítása, rendben tartása, félévente nagytakarítása, saját eszközökkel, és saját költségen biztosított tisztítószerek felhasználásával.A nyertes ajánlattevő biztosítja a helyszínen a HACCP által előírt tisztítószerek beszerzését, kiszállítását. Vállalkozó köteles a szerződésben foglalt takarítási munkákat csakis az érvényben levő ÁNTSZ (és a hatályos jogszabályokban meghatározott) követelményeknek mindenben megfelelő eszközökkel és vegyszerekkel végezni, az ezt tanúsító okiratokat, illetve a takarítószerek – vonatkozó hatályos jogszabály szerinti – Biztonsági adatlapjait a munkavégzése során a Megrendelő rendelkezésére kell bocsátania.
Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei telephelyeinek takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében.Vállalkozási szerződés keretében Ajánlatkérő a BMSZKI telephelyeinek a műszaki leírásban részletezett takarítási munkáinak elvégzése (belső és külső terület napi és heti és havi rendszeres takarítása, rendben tartása, félévente nagytakarítása, saját eszközökkel, és saját költségen biztosított tisztítószerek felhasználásával.A nyertes ajánlattevő biztosítja a helyszínen a HACCP által előírt tisztítószerek beszerzését, kiszállítását. Vállalkozó köteles a szerződésben foglalt takarítási munkákat csakis az érvényben levő ÁNTSZ (és a hatályos jogszabályokban meghatározott) követelményeknek mindenben megfelelő eszközökkel és vegyszerekkel végezni, az ezt tanúsító okiratokat, illetve a takarítószerek – vonatkozó hatályos jogszabály szerinti – Biztonsági adatlapjait a munkavégzése során a Megrendelő rendelkezésére kell bocsátania.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Takarítási szolgáltatások📦
További CPV-kód: Takarítási szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei
Postacím: Dózsa György út 152.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.bmszki.hu🌏
E-mail: batki.szilvia@bmszki.hu📧
Telefon: +36 12389505📞
Fax: +36 12389502 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.bmszki.hu/hu/hirdetmenyek-kozerdeku-adatok🌏
A II.2.6 pontban szereplő adat technikai szám.
Az ár szempont alszempontjai:
Eseti takarítási munkák nettó átlag egységára, súlyszám 30.
Nettó ajánlati ár rendszeres takarítási munkákra, 13 hónapra, súlyszám 60.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: BMSZKI telephelyeinek takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében (Dózsa, Kocsis, Külső Mester, Táblás, Gyáli, Vaspálya, Bánya, Előd), 1. rész
A rész száma: 1
Rövid leírás:
BMSZKI telephelyeinek (Dózsa, Kocsis, Külső Mester, Táblás, Gyáli, Vaspálya, Bánya, Előd) takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében
Takarítás helyszínei és főbb mennyiségi adatok:
a) Dózsa: 1134 Budapest, Dózsa György út 150-152.
Összes PVC felület: 3 606 m2
Összes kerámia felület: 1 874m2
Összes egyéb felület: 86 m2
Összes ablak felület: 824 m2
b) Kocsis: 1119 Bp. Kocsis u. 5.
Összes PVC felület: 6 322 m2
Összes kerámia felület: 170m2
Összes egyéb felület: 824 m2
Összes ablak felület: 1 138 m2
c) Külső Mester: 1097 Bp. Külső Mester u. 84.
Összes PVC felület: 42 m2
Összes kerámia felület: 977 m2
Összes egyéb felület: – m2
Összes ablak felület: 283 m2
d) Táblás: 1097 Bp. Táblás u. 31.
Összes PVC felület: 820 m2
Összes kerámia felület: 437m2
Összes egyéb felület: 101 m2
Összes ablak felület: 170 m2
e) Gyáli: 1097 Bp. Gyáli út 33-35.
Összes PVC felület: 4 466 m2
Összes kerámia felület: 1 911 m2
Összes egyéb felület: 588 m2
Összes ablak felület: 1 324 m2
f) Vaspálya: 1103 Bp. Vaspálya u. 56.
Összes PVC felület: 120 m2
Összes kerámia felület: 843 m2
Összes egyéb felület: 49 m2
Összes ablak felület: 117 m2
g) Bánya: 1105 Bp. Bánya u. 37.
Összes PVC felület: 79 m2
Összes kerámia felület: 566 m2
Összes egyéb felület: 61 m2
Összes ablak felület: 99 m2
h) Előd: 1105 Bp. Előd u. 9.
Összes PVC felület: 189 m2
Összes kerámia felület: 1 090 m2
Összes ablak felület: 64 m2
A szolgáltatás fő feladat csoportjai (műszaki leírásban foglaltak szerint) minden telephelyen:
— Rendszeres (napi, heti, havi) takarítási feladatok
— Nagytakarítási (évente két alkalommal,) feladatok
Ablakmosás, függönymosás, bútorok vegytisztítása
— Eseti takarítási munkák
Hó eltakarítás, építési munkák utáni nagytakarítás, csőtörés, csatornadugulás elhárítása utáni takarítás, fertőtlenítés
A nyertes ajánlattevő feladata a takarításhoz szükséges takarítószerek és eszközök biztosítása is, valamint takarítási ütemterv, takarítási és oktatási napló készítése.Részletes műszaki leírást a Dokumentáció tartalmazza.
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 13 hónap
További információk:
Nettó ajánlati ár rendszeres takarítási munkákra, 13 hónapra, súlyszám 60.
A rész elnevezése: BMSZKI telephelyeinek takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében (Könyves,Kőbányai,Kálvária,Alföldi,Rákosszeg park 4,Rákosszeg park 6,Kőrakás,Fehér köz,Aszódi,Szabolcs,Váci)
A rész száma: 2
Rövid leírás:
BMSZKI telephelyeinek takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében (Könyves, Kőbányai, Kálvária, Alföldi, Rákosszeg park 4, Rákosszeg park 6, Kőrakás, Fehér köz, Aszódi, Szabolcs, Váci)
a) Könyves: 1087 Bp. Könyves Kálmán krt. 84.
Összes PVC felület: 1 340 m2
Összes kerámia felület: 918 m2
Összes ablak felület: 265 m2
b) Kőbányai: 1087 Bp. Kőbányai út 22.
Összes PVC felület: 902 m2
Összes kerámia felület: 175 m2
Összes egyéb felület: 56 m2
Összes ablak felület: 171 m2
c) Kálvária: 1082 Bp. Kálvária u. 23.
Összes PVC felület: 49 m2
Összes kerámia felület: 540 m2
Összes egyéb felület: 69 m2
Összes ablak felület: 122 m2
d) Alföldi: 1081 Bp. Alföldi utca 6-8.
Összes PVC felület: 358 m2
Összes kerámia felület: 1520 m2
Összes egyéb felület: 1483 m2
Összes ablak felület: 373 m2
e) Rákosszeg park 4 és Rákosszeg park 6.: 1142 Bp. Rákosszeg park 4. és 1142 Bp. Rákosszeg park 6.
Összes PVC felület: 4 252 m2
Összes kerámia felület: 931 m2
Összes egyéb felület: 398 m2
Összes ablak felület: 1 479 m2
f) Kőrakás: 1157 Bp. Kőrakás park 1-8.
Összes PVC felület: 5 243 m2
Összes kerámia felület: 1 764 m2
Összes egyéb felület: 1 364 m2
Összes ablak felület: 1 155 m2
g) Fehér köz: 1102 Bp. Fehér köz 2.
Összes ablak felület: 70 m2
h) Aszódi: 1097 Bp. Aszódi út 18.
Összes PVC felület: 2 306 m2
Összes kerámia felület: 2 629 m2
Összes egyéb felület: 15 m2
Összes ablak felület: 672 m2
i) Szabolcs: 1134 Bp. Szabolcs utca 33-35.
Összes PVC felület: 1 676 m2
Összes kerámia felület: 1 752 m2
Összes egyéb felület: 266 m2
Összes ablak felület: 660 m2
j) Váci: 1044 Bp. Váci út 102. (Rév utca 1.)
Összes PVC felület: 312 m2
Összes kerámia felület: 422 m2
Összes ablak felület: 207 m2
A szolgáltatás fő feladat csoportjai minden telephely vonatkozásában (műszaki leírásban foglaltak szerint):
A nyertes ajánlattevő feladata a takarításhoz szükséges takarítószerek és eszközök biztosítása is, valamint takarítási ütemterv, takarítási napló és oktatási napló készítése.Részletes műszaki leírást a Dokumentáció tartalmazza.
További információk: Eseti takarítási munkák nettó átlag egységára, súlyszám 30
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
1134 Bp.Dózsa György út 150-152.
1119 Bp.Kocsis utca 5.
1097 Bp.Külső Mester u. 84.
1097 Bp.Táblás utca 31.
1097 Bp.Gyáli út 33-35.
1103 Bp.Vaspálya utca 56.
1105 Bp.Bánya utca 37.
1105 Bp.Előd utca 9.
1087Könyves Kálmánkrt 84
1087Kőbányai út 22
1082Kálvária u 23
1081Alföldi u 6-8
1142Rákosszeg park 4
1142Rákosszeg park 6
1102Fehér köz 2
1097Aszódi út 18
1134Szabolcs u 33-35
1044Váci út 102 (Rév u 1.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont).
A megkövetelt igazolási mód:
Egységes európai közbeszerzési dokumentum
A gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 67. § (2) bekezdésében foglaltak értelmében az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a gazdasági szereplőnek egyrészt nyilatkoznia kell arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn, valamint az előírt alkalmassági követelmények teljesülnek, másrészt meg kell adnia az eljárásban kért információkat, köztük az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó adatokat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és – szükség esetén – hozzájáruló nyilatkozatot. Az ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. §-ban foglalt előírásokat.

A Kbt. 67. § (3) bekezdésében foglaltak értelmében, ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti egységes európai közbeszerzési dokumentumot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek – kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében – az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. A Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot az ajánlattevőnek abban az esetben is szükséges az ajánlathoz csatolnia, amennyiben a közbeszerzési szerződés teljesítésével összefüggésben nem kíván alvállalkozót igénybe venni. A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 15. §-a alapján ajánlattevő az alkalmassági igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében.

Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban el nem bírált változásbejegyzési eljárás, úgy erről ajánlattevő nyilatkozni köteles.

Ajánlattevőnek a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § és 10.§ , 12.§ -16. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alá.

A kizáró okok tekintetében az ajánlati felhívás feladásánál (felhívás VI.5. pontja) nem régebbi keltezésű, jelen eljárásra vonatkozó nyilatkozatokat kell az ajánlathoz csatolni.
Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § rendelkezéseire.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés és 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napját közvetlenül megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan,a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről és ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (takarítási szolgáltatások) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalva-, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 67. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra is. Az ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelmények előzetes ellenőrzésére elfogadja az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján jelzi, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján hívja majd fel ajánlattevő(ke)t az igazolások benyújtására.

P/2. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés és 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján a saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának, vagy annak meghatározott részének -benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges.

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés alapján az ajánlattevő a P/2.pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (takarítási szolgáltatások) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. A beszámolóval lezárt üzleti év meghatározása során Ajánlatkérő a beszámoló elfogadásának időpontját tekinti mérvadónak

Ha az ajánlattevő a P/1. és P/2. pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmények és igazolási módok helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

Az a szervezet,amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja,a Ptk. 6:419.§-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdésében és a Kbt. 65. § (6) bekezdésében foglaltakra.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely már szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladásának napját (felhívás VI.5. pontja) közvetlenül megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el összesen 1. Rész esetén: 73 000 000 HUF, 2. Rész esetén 93 000 000 HUF összeget,

illetve ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (takarítási szolgáltatások) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el összesen 1. Rész esetén: 50 000 000 HUF, 2. Rész setén 70 000 000 HUF összeget.
P/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján az adózás utáni eredménye egynél több lezárt üzleti évben negatív volt.

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés szerinti esetben – azaz, ha az ajánlattevő azért nem rendelkezik beszámolóval az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését – az ajánlattevő alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (takarítási szolgáltatások) származó – árbevétele nem éri el 1. Rész esetén: 50 000 000 HUF, 2. Rész setén 70 000 000 HUF összeget.

Műszaki és szakmai képességek:
M/1. a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő által az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 36 hónapban legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdésének megfelelő módon.

Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés kezdő és befejező időpontja (év, hónap, nap), a szerződést kötő másik fél (cég neve, kapcsolattartó neve e-mail és/vagy telefonszám), a szolgáltatás tárgya, mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

Teljesítettnek minősül a szerződés tárgyát képező referencia, amely esetében a megrendelés teljesítés befejezése a jelen felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapban megtörtént.
M/2. a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezése, végzettségük vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, szakember által aláírt önéletrajz és rendelkezésre állási nyilatkozat és bizonyítvány másolat benyújtásával.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 67. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra is. Az ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelmények előzetes ellenőrzésére elfogadja az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján jelzi, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján hívja fel ajánlattevő(ke)t az igazolások benyújtására.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük 1 felel meg.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdésében foglaltakra.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltakra, azaz az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított három évben (36 hónapban) nem rendelkezik
1. Rész esetén
a közbeszerzés tárgya szerinti (rendszeres (napi és/vagy heti és/vagy havi rendszerességű) takarítási szolgáltatás), szerződésszerűen teljesített (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) referenciával vagy referenciákkal, mely(ek) értéke eléri legalább a nettó 70 000 000 HUF értéket;

2. Rész esetén
a közbeszerzés tárgya szerinti (rendszeres (napi és/vagy heti és/vagy havi rendszerességű) takarítási szolgáltatás), szerződésszerűen teljesített (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) referenciával vagy referenciákkal, mely(ek) értéke eléri legalább a nettó 93 000 000 HUF értéket

Amennyiben Ajánlattevő több részre kíván ajánlatot adni, akkor a jelen pontban meghatározott alkalmassági feltételnek ugyanazon referencia bemutatásával nem felelhet meg.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik
1. rész esetén: legalább egy fő takarító személyzet minőségellenőrzéséért felelős helyszíni vezető szakemberrel, aki, OKJ 31789903 vagy azzal egyenértékű képzettséggel és 1 év takarító személyzet koordinálási és/vagy minőségellenőrzési tapasztalattal rendelkezik.

2. rész esetén: legalább egy fő takarító személyzet minőségellenőrzéséért felelős helyszíni vezető szakemberrel, aki OKJ 31789903 vagy azzal egyenértékű képzettséggel és 1 év takarító személyzet koordinálási és/vagy minőségellenőrzési tapasztalattal rendelkezik.

Amennyiben Ajánlattevő több részre kíván ajánlatot adni, akkor a jelen pontban meghatározott alkalmassági feltételnek ugyanazon szakember bemutatásával nem felelhet meg.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér és Meghiúsulási kötbér és teljesítési biztosíték.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekkel kapcsolatos részletes előírásokat a dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza, a Ptk. 6:186. §-ában foglaltakra tekintettel. Fizetési feltételek: A számlák kifizetése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint, 30 napos fizetési határidő alkalmazásával, banki átutalással történik. A számlák kifizetésére a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdései is irányadók. Kifizetés pénzneme a HUF. Számla havonta nyújtható be. A fizetési feltétel részletes leírását a szerződés tervezet tartalmazza.

Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2017-10-25 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (1134 Budapest, Dózsa György út 150. 1. em. 104. tárgyaló).
További információk:
Az ajánlatok felbontásánál csak az ajánlatkérő, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá – a közbeszerzéshez támogatásban részesülő ajánlatkérő esetében – a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői és személyek lehetnek jelen. E személyek a bontáson a felolvasólapba betekinthetnek. Az ajánlatok bontására a Kbt. 68. § (1), (4), (6) bekezdése is irányadó.

Minőségi kritérium (név): Takarítási tevékenységre vonatkozó takarítást végző személyek száma (az alkalmasság igazolásába bevont szakember nem ajánlható meg) – max. 5 fő/telephely, azaz 40 fő
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Az ár súlyozása: 90
Minőségi kritérium (név): Takarítási tevékenységre vonatkozó takarítást végző személyek száma száma (az alkalmasság igazolásába bevont szakember nem ajánlható meg) – max. 5 fő/telephely, azaz 50 fő
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK01332
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Batki Szilvia, gazdasági vezető
A vevő profiljának címe: http://www.bmszki.hu🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.bmszki.hu/hu/hirdetmenyek-kozerdeku-adatok🌏
Ajánlatkérő neve: In-house Service Bt.
Postacím: Göndör u. 3.
Postai irányítószám: 1172
Kapcsolattartó pont: dr. Ortutay Miklós
Telefon: +36 209146288📞
E-mail: miklos.ortutay@gmail.com📧
Fax: +36 17001930 📠
Ország: Budapest
🏙️
Postacím: Dózsa György út 150. 1. emelet 107. Gazdasági Titkárság
Kapcsolattartó pont: Princz Dávid
E-mail: princz.david@bmszki.hu📧
Hivatkozás További információk
1. Az értékelési szempont mindkét rész esetében
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-100 pont.
1. „ Eseti takarítási munkák átlag egységára” és 2. „Nettó ajánlati ár rendszeres takarítási munkákra”.
A legkedvezőbb ajánlat az adható maximális 100 pontot kapja. Az összes további ajánlat pontszáma a legkedvezőbb ajánlathoz viszonyítva arányosítással kerül kiszámításra, az alábbi képlet szerint: P = (Legalacsonyabb ár/Ajánlattevő által vállalt ár) × 99 + 1 (relatív értékelés módszere, fordított arányosítás).

Az ajánlatkérő az egyéb közbeszerzési dokumentumban szereplő pénzügyi ajánlat tábla alapján megadott díjat értékeli.
2. Takarítási tevékenységre vonatkozó takarítást végző személyek száma (az alkalmasság igazolásába bevont szakember nem ajánlható meg) – max. 5 fő/telephely, az 1. rész vonatkozásában 40 fő, a 2. rész vonatkozásában 50 fő:
Az értékelés a relatív értékelés módszerével történik az alábbiak szerint:
A legkedvezőbb ajánlat, azaz az 1. rész vonatkozásában 40 fő, 2. rész vonatkozásában 50 fő takarítást végző személyt bemutató ajánlattevő az adható maximális 100 pontot kapja, az 1. rész vonatkozásában 40 főnél, a 2. rész vonatkozásában 50 fő főnél több takarítást végző személy bemutatása esetén nem jár többlet pont. A 0 főt bemutató ajánlattevő 1 pontot kap. A 0 és az 1. rész vonatkozásában 40 fő, 2. rész vonatkozásában 50 fő fő közötti bemutatás esetén a pontszámítás arányosítással, az alábbi képlet szerint történik: 1. rész:P = (Ajánlattevő által a 0 főn felül, de legfeljebb 40 fő bemutatása / 40) × 99 + 1.

2. rész:P = (Ajánlattevő által a 0 főn felül, de legfeljebb 50 fő bemutatása / 50) × 99 + 1.
3. Egyéb információk:
— A közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának módja:
Ajánlatkérő az egyéb közbeszerzési dokumentumokat a gazdasági szereplők számára elektronikus úton,korlátlanul és teljeskörűen, térítésmentesen hozzáférhetővé teszi az alábbi honlapon: http://www.bmszki.hu/hu/hirdetmenyek-kozerdeku-adatok .A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie és a közbeszerzési dokumentumok átvételét az átvételi nyilatkozat megküldésével vissza kell igazolnia a miklos.ortutay@gmail.com e-mail címre az ajánlattételi határidő lejártáig.

— Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti, melynek mértéke 1.rész: 1 000 000,-; 2.rész: 1 000 000,-;
— Helyszíni bejárás: dokumentáció szerint.
— Ajánlat részletes formai követelményeit és a benyújtandó iratok körét az egyéb közbeszerzési dokumentumok 1. kötete tartalmazza.
— AK kizárja a Kbt. 35. § (9) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását.
— IV.2.6. ponthoz: AK a 1 hónapon 30 napot ért, Kbt. 81. § (11) bek. alapján.
— A nyertes – figyelemmel az Áht. 41. § (6) bek. foglalt kötelezettségre – átláthatósági nyilatkozatot köteles tenni a szerződéskötésig, ennek elmaradása a szerződéstől történő visszalépés.
— Az ajánlatnak részenként tartalmaznia kell az ajánlattevő(k) Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja szerinti nyilatkozatát. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni.
— Ajánlatkérő a P/1, M/1, M/2 alkalmassági követelményeket szigorúbban határozta meg a minősített ajánlatkérők jegyzékéhez képest.
— Amennyiben a szerződés aláírására bármilyen okból (pl. közbeszerzési eljárás elhúzódása) nem kerül sor a hatálybalépés tervezett időpontjáig (2017. december 1.), akkor a szerződés hatályba lépése a szerződés aláírását követő hónap első napja.
— Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
— A jelen közbeszerzési eljárásban ajánlatkérői oldalon közreműködő felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Ortutay Miklós (00456).
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó utca 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2017/S 179-366544 (2017-09-15)
További információk (2017-10-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei telephelyeinek takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében. Vállalkozási szerződés keretében Ajánlatkérő a BMSZKI telephelyeinek a műszaki leírásban részletezett takarítási munkáinak elvégzése (belső és külső terület napi és heti és havi rendszeres takarítása, rendben tartása, félévente nagytakarítása, saját eszközökkel, és saját költségen biztosított tisztítószerek felhasználásával. A nyertes ajánlattevő biztosítja a helyszínen a HACCP által előírt tisztítószerek beszerzését, kiszállítását. Vállalkozó köteles a szerződésben foglalt takarítási munkákat csakis az érvényben levő ÁNTSZ (és a hatályos jogszabályokban meghatározott) követelményeknek mindenben megfelelő eszközökkel és vegyszerekkel végezni, az ezt tanúsító okiratokat, illetve a takarítószerek – vonatkozó hatályos jogszabály szerinti – Biztonsági adatlapjait a munkavégzése során a Megrendelő rendelkezésére kell bocsátania.

Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (1) bekezdése alapján rögzíti, hogy ajánlatkérő az egyéb közbeszerzési dokumentumokat is módosítja.
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (4) bekezdése alapján a közbeszerzési dokumentumok módosítását az eredeti dokumentumokkal megegyező helyen közvetlenül elektronikusan elérhetővé teszi.

Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-03-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei telephelyeinek takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében. Vállalkozási szerződés keretében Ajánlatkérő a BMSZKI telephelyeinek a műszaki leírásban részletezett takarítási munkáinak elvégzése (belső és külső terület napi és heti és havi rendszeres takarítása, rendben tartása, félévente nagytakarítása, saját eszközökkel, és saját költségen biztosított tisztítószerek felhasználásával.

A beszerzés teljes értéke: 301 592 850 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2018-03-26 📅
Közzététel dátuma: 2018-03-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 061-135466
HL-S szám: 61
További információk
Ajánlattevők:
— Brilliance Disributor Kft., 1224 Budapest, Damjanich utca 12., asz.: 13619141-2-43,
— Ferencz-ker Kft., 1046 Budapest, Kiss Ernő utca 3. A. lház., asz.: 23599185-2-41,
— DETA-ÉP Épületszerviz Kft., 1163 Budapest, Cziráki utca 26–32. 1. em. 82,84., asz.: 13939683-2-42.
— Brilliance Disributor Kft., 1224 Budapest, Damjanich utca 12., asz.: 13619141-2-43,
— Ferencz-ker Kft., 1046 Budapest, Kiss Ernő utca 3. A. lház., asz.: 23599185-2-41,
— DETA-ÉP Épületszerviz Kft., 1163 Budapest, Cziráki utca 26–32. 1. em. 82,84., asz.: 13939683-2-42.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 1. rész: BMSZKI telephelyeinek takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében (Dózsa, Kocsis, Külső Mester, Táblás, Gyáli, Vaspálya, Bánya, Előd),
Rövid leírás:
— Rendszeres (napi, heti, havi) takarítási feladatok,
— Nagytakarítási (évente két alkalommal) feladatok.
Ablakmosás, függönymosás, bútorok vegytisztítása.
— Eseti takarítási munkák.
Hóeltakarítás, építési munkák utáni nagytakarítás, csőtörés, csatornadugulás elhárítása utáni takarítás, fertőtlenítés.
A rész elnevezése: BMSZKI telephelyeinek takarítási feladatainak ellátása vállalkozási szerződés keretében (Könyves, Kőbányai, Kálvária, Alföldi, Rákosszeg park 4., Rákosszeg park 6., Kőrakás, Fehér köz, Aszódi, Szabolcs,
A rész száma: 2.
Rövid leírás:
— Nagytakarítási (évente két alkalommal,) feladatok.
Hó eltakarítás, építési munkák utáni nagytakarítás, csőtörés, csatornadugulás elhárítása utáni takarítás, fertőtlenítés.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
1134 Budapest, Dózsa György út 150–152., 1119 Bp., Kocsis u. 5., 1097 Bp., Külső Mester u. 84., 1097 Bp., Táblás u. 31., 1097 Bp., Gyáli út 33–35., 1105 Bp., Bánya u. 37., 1105 Budapest, Előd u. 9.
1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 84., 1087 Budapest, Kőbányai út 22.,1082 Budapest, Kálvária u. 23., 1081 Budapest, Alföldi utca 6–8., 1142 Budapest, Rákosszeg park 4. és 6., 1157 Budapest, Kőrakás park 1–8., 1102 Budapest, Fehér köz 2., 1097 Budapest, Aszódi út 18., 1134 Budapest, Szabolcs u. 33–35., 1044 Budapest, Váci út 102.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-02-12 📅
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők:
— Brilliance Disributor Kft., 1224 Budapest, Damjanich utca 12., asz.: 13619141-2-43,
— Ferencz-ker Kft., 1046 Budapest, Kiss Ernő utca 3. A. lház., asz.: 23599185-2-41,
— DETA-ÉP Épületszerviz Kft., 1163 Budapest, Cziráki utca 26–32. 1. em. 82,84., asz.: 13939683-2-42.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Telefon: +361 8828594📞
Fax: +361 8828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5.
Forrás: OJS 2018/S 061-135466 (2018-03-26)