DAKÖRT Kft.érdekkörébe tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében régiós közszolgáltató tevékenységet ellátó közösségi közlekedési járműveken a személyszállítási folyamat, utasok és a személyszállítási tevékenységet végző munkavállalók ellenőrzése a DAKK Forgalmi-közúti ellenőrzés eljárási és ügyviteli utasításban részletezettek szerint. Az ellenőrzési adatokat folyamatos adatkommunikáció útján kell átadni a Megrendelőnek.Panaszkezelési,behajtási tevékenységet Megrendelő végzi a szolgáltatott adatok alapján. A feladat 36-40 ellenőr szakemberrel végezhető el. Ajánlattevőnek min. 5 db személygépkocsival kell rendelkeznie. Ellenőrzési tevékenységet 04-24 időintervallumban,a vezénylésben foglaltaknak megfelelően, min. nyolc, max. 12 órás munkarendben kell végrehajtani,Megbízó utasításait figyelembe véve. Helyi ellenőrzésben való részvétel esetén szgk.és gépkocsivezető alkalmazása nem szükséges.A helyi ellenőrzésben való részvétel nem haladhatja meg meg a teljes ellenőrzési db.szám 20 %át.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2018-01-25.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2017-12-20.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2017-12-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Forgalomfelügyeleti szolgáltatások
Rövid leírás:
DAKÖRT Kft.érdekkörébe tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében régiós közszolgáltató tevékenységet ellátó közösségi közlekedési járműveken a...
Többet mutasson
Rövid leírás
DAKÖRT Kft.érdekkörébe tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében régiós közszolgáltató tevékenységet ellátó közösségi közlekedési járműveken a személyszállítási folyamat, utasok és a személyszállítási tevékenységet végző munkavállalók ellenőrzése a DAKK Forgalmi-közúti ellenőrzés eljárási és ügyviteli utasításban részletezettek szerint.
Az ellenőrzési adatokat folyamatos adatkommunikáció útján kell átadni a Megrendelőnek.Panaszkezelési,behajtási tevékenységet Megrendelő végzi a szolgáltatott adatok alapján.
A feladat 36-40 ellenőr szakemberrel végezhető el.
Ajánlattevőnek min. 5 db személygépkocsival kell rendelkeznie.
Ellenőrzési tevékenységet 04-24 időintervallumban,a vezénylésben foglaltaknak megfelelően, min. nyolc, max. 12 órás munkarendben kell végrehajtani,Megbízó utasításait figyelembe véve.
Helyi ellenőrzésben való részvétel esetén szgk.és gépkocsivezető alkalmazása nem szükséges.A helyi ellenőrzésben való részvétel nem haladhatja meg meg a teljes ellenőrzési db.szám 20 %át.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Forgalomfelügyeleti szolgáltatások📦
További CPV-kód: Forgalom-ellenőrzési szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Észak-Alföld🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közüzemi szolgáltató
Ajánlatkérő neve: DAKÖRT Kft.
Postacím: Bakay Nándor utca 48.
Postai irányítószám: 6724
Postai város: Szeged
Kapcsolat
Internetcím: http://www.dakort.hu🌏
E-mail: kerek.csaba@dakort.hu📧
Telefon: +36 709848053📞
Fax: +36 62432736 📠
Dokumentumok URL-je: http://www.ratkynet.com/kozbeszerzes🌏
Ajánlatkérő a szolgáltatás egynemű jellege, teljesítésének jobb tervezhetősége, a gazdasági célszerűség és a költségek optimalizálásához fűződő érdekei...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a szolgáltatás egynemű jellege, teljesítésének jobb tervezhetősége, a gazdasági célszerűség és a költségek optimalizálásához fűződő érdekei miatt a közbeszerzést nem bontja részekre és nem teszi lehetővé a részajánlat-tételt.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
DAKÖRT Kft.érdekkörébe tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében régiós közszolgáltató tevékenységet ellátó közösségi közlekedési járműveken a...
Többet mutasson
Rövid leírás
DAKÖRT Kft.érdekkörébe tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében régiós közszolgáltató tevékenységet ellátó közösségi közlekedési járműveken a személyszállítási folyamat, utasok és a személyszállítási tevékenységet végző munkavállalók ellenőrzése a DAKK Forgalmi-közúti ellenőrzés eljárási és ügyviteli utasításban részletezettek szerint.
Az ellenőrzési adatokat folyamatos adatkommunikáció útján kell átadni a Megrendelőnek.Panaszkezelési,behajtási tevékenységet Megrendelő végzi a...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az ellenőrzési adatokat folyamatos adatkommunikáció útján kell átadni a Megrendelőnek.Panaszkezelési,behajtási tevékenységet Megrendelő végzi a szolgáltatott adatok alapján.
Többet mutasson (15)
A feladat 36-40 ellenőr szakemberrel végezhető el.
Ajánlattevőnek min. 5 db személygépkocsival kell rendelkeznie.
Ellenőrzési tevékenységet 04-24 időintervallumban,a vezénylésben foglaltaknak megfelelően, min. nyolc, max. 12 órás munkarendben kell végrehajtani,Megbízó...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ellenőrzési tevékenységet 04-24 időintervallumban,a vezénylésben foglaltaknak megfelelően, min. nyolc, max. 12 órás munkarendben kell végrehajtani,Megbízó utasításait figyelembe véve.
Helyi ellenőrzésben való részvétel esetén szgk.és gépkocsivezető alkalmazása nem szükséges.A helyi ellenőrzésben való részvétel nem haladhatja meg meg a...
Többet mutasson
Rövid leírás
Helyi ellenőrzésben való részvétel esetén szgk.és gépkocsivezető alkalmazása nem szükséges.A helyi ellenőrzésben való részvétel nem haladhatja meg meg a teljes ellenőrzési db.szám 20 %át.
A DAKÖRT Kft. érdekkörébe tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében régiós közszolgáltató tevékenységet ellátó közúti közösségi közlekedési járműveken...
Többet mutasson
Rövid leírás
A DAKÖRT Kft. érdekkörébe tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében régiós közszolgáltató tevékenységet ellátó közúti közösségi közlekedési járműveken a személyszállítási folyamat, az utasok és a személyszállítási tevékenységet végző munkavállalók ellenőrzése.
A járat ellenőrzését az alábbiak szerint kell végrehajtani:
— 2 fő ellenőr együttesen látja az ellenőrzési feladatot személygépkocsi igénybevételével, melyhez személygépkocsit és gépkocsivezetőt is kell biztosítani,
— naponta átlagosan 350 km-t kell megtenni gépkocsival.
A járat ellenőrzését havonta az alábbi területeken, az alábbi mennyiségben kell ellátni:
— Baja főtelephely: havonta összesen 1200 db járat ellenőrzése,
— Kecskemét főtelephely:havonta összesen 1100 db járat ellenőrzése,
— Békéscsaba főtelephely: havonta összesen 2600 db járat ellenőrzése,
— Szeged főtelephely: havonta összesen 500 db járat ellenőrzése.
Összesen: havi 5400 db járat ellenőrzés.
A Közbeszerzési Dokumentum részét képező műszaki leírásban részletezettek szerint.
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
A szerződés 1 alkalommal, legfeljebb 2019. december 31. napjáig meghosszabbítható.
A lehetőségek leírása:
Megrendelő a megadott havi keretmennyiségen belül + 5 %-kal jogosult következmény nélkül csökkenteni a megrendelni kívánt járatellenőrzések számát.
A VI.3. pont folytatása:
Többet mutasson (9)
6. Közös ajánlat esetében csatolni kell a szerződés teljesítésért a Megrendelő felé vállalt egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást és...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
6. Közös ajánlat esetében csatolni kell a szerződés teljesítésért a Megrendelő felé vállalt egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást és tartalmazza a közös ajánlattevők képviseletében eljárni jogosult megnevezését is (Kbt.35.§(2)bek.)
7. A részszempontonként kiosztható pontszám: 1-10 pont.
Értékelés módszere: Kbt. 76. § (2) bek. c,.) pont szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok.
ÁR részszempont esetében fordított arányosítás, 2. (beleértve az alszempontokat is) részszempont esetében pedig szakmai értékelést követő sorba rendezés a...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
ÁR részszempont esetében fordított arányosítás, 2. (beleértve az alszempontokat is) részszempont esetében pedig szakmai értékelést követő sorba rendezés a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint.
8. Ajánlatkérő az eljárás nyertesével, vagy az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel)...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
8. Ajánlatkérő az eljárás nyertesével, vagy az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) kötheti meg a szerződést (Kbt.131.§(4)bek.).
9. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
10. Eljáró felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Miklós Katalin (00442).
11. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(Kbt.) előírásai, illetőleg a hozzá kapcsolódó...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
11. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény(Kbt.) előírásai, illetőleg a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek rendelkezései irányadók.
12. Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy a dokumentumot legalább egy ajánlattevő vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozója elektronikus úton...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
12. Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy a dokumentumot legalább egy ajánlattevő vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozója elektronikus úton letöltse, és a kitöltött, aláírt regisztrációs adatlap visszaküldésével a letöltést igazolja az ajánlattételi határidő lejártáig. A regisztrációs adatlapot elektronikus úton - figyelemmel a Kbt. 41. § (4) bekezdésére- a kozbeszerzes@ratkynet.hu címre kell megküldeni.
További információk:
Ajánlatkérő a szolgáltatás egynemű jellege, teljesítésének jobb tervezhetősége, a gazdasági célszerűség és a költségek optimalizálásához fűződő érdekei...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a szolgáltatás egynemű jellege, teljesítésének jobb tervezhetősége, a gazdasági célszerűség és a költségek optimalizálásához fűződő érdekei miatt a közbeszerzést nem bontja részekre és nem teszi lehetővé a részajánlat-tételt.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék területe.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Öntisztázás: a Kbt. 64. § (1)-(2) bekezdés alapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Öntisztázás: a Kbt. 64. § (1)-(2) bekezdés alapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
Többet mutasson (9)
Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt,...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont).
Igazolási mód:
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. § rendelkezései szerint kell igazolni.
Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (3)-(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandóak.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha ajánlatkérő az eljárásban nem írja elő/ nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy a 321/2015. (X. 30.) Korm....
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
A nyilatkozatoknak a felhívás feladását követő keltezésűnek kell lennie.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 19. § (1) bek. c) pontja szerint az elmúlt 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
P.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 19. § (1) bek. c) pontja szerint az elmúlt 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (közúti közösségi közlekedési járművön végzett forgalmi,- és utasellenőrzési tevékenység és/vagy abban végzett közreműködés) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozattal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 140. § (9) bekezdésére.
Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdésben foglaltakra tekintettel a fenti igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson (5)
P.2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 19. § (1) bek. b) pontja szerint saját vagy jogelődje az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző kettő üzleti...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
P.2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 19. § (1) bek. b) pontja szerint saját vagy jogelődje az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző kettő üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának - vagy annak meghatározott részének - benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges. A megfelelést igazoló dokumentum elérési helyét a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban köteles feltüntetni.
Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Ha Az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges,...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ha Az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges, bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. (19.§ (3) bek.).
P.3. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 19. § (1) bek. a) pontja szerint, valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény nyilatkozata, mely legalább a következő...
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
P.3. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 19. § (1) bek. a) pontja szerint, valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény nyilatkozata, mely legalább a következő adatokat tartalmazza: az eljárást megindító felhívás feladásának (az eljárást megindító ajánlati felhívás VI.5. pontjában meghatározott időpont) időpontjától visszafelé számított 12 hónapban fizetési kötelezettségeinek határidőre eleget tett-e, azaz a vizsgált időszakban volt-e sorba állított tétele, és ha igen, az 30 napot meghaladó volt e; Attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
A pénzügyi intézményi nyilatkozatnak tartalmaznia kell a pénzforgalmi számla vagy számlák számát és a számla vagy számlák megnyitásának időpontját is.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az elmúlt 3 évben nem rendelkezik összesen legalább 300 000 000 Ft a közbeszerzés tárgya - (közúti közösségi...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az elmúlt 3 évben nem rendelkezik összesen legalább 300 000 000 Ft a közbeszerzés tárgya - (közúti közösségi közlekedési járművön végzett forgalmi,- és utasellenőrzési tevékenység és/vagy abban végzett közreműködés) szerinti tevékenységből származó, általános forgalmi adó nélkül számított árbevétellel.
P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az éves beszámolói alapján a mérleg szerinti eredménye az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző két lezárt...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az éves beszámolói alapján a mérleg szerinti eredménye az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző két lezárt üzleti év közül bármelyikben negatív volt. - A vizsgált két éves időszak kezdete után létrejött gazdasági szereplő esetében működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgya (közúti közösségi közlekedési járművön végzett forgalmi,- és utasellenőrzési tevékenység és/vagy abban végzett közreműködés) szerinti tevékenységből származó árbevétele nem éri el a nettó 300 000 000 forintot.
Többet mutasson (9)
P.3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha bármelyik pénzforgalmi bankszámláján a pénzügyi intézményi nyilatkozat szerint az eljárást megindító felhívás...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
P.3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha bármelyik pénzforgalmi bankszámláján a pénzügyi intézményi nyilatkozat szerint az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított 12 hónapban 30 napot meghaladó sorban álló tétel volt.
Az előző pont folytatása:
(Ajánlatkérő a sorban állás szóhasználatot is elfogadja. A sorbaállítás/sorban állás fogalma a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározottak...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
(Ajánlatkérő a sorban állás szóhasználatot is elfogadja. A sorbaállítás/sorban állás fogalma a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározottak szerint értendő, azaz: „a pénzforgalmi szolgáltató által vezetett fizetési számlára érkező fizetési megbízás fedezethiány miatt történő nem teljesítése (függőben tartása) és várakozási sorba helyezése a jövőbeni teljesítés céljából, ide nem értve azt az esetet, amikor a fizető fél az ütemezett fizetések céljából, a beérkezett fizetési műveletek tervszerű teljesítése érdekében sorba helyezésről állapodik meg a pénzforgalmi szolgáltatóval”).
A Kbt. 67. § (1) bekezdése alapján a gazdasági szereplő az ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása, az alkalmassági követelményeknek való...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A Kbt. 67. § (1) bekezdése alapján a gazdasági szereplő az ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása, az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani a 321/2015 (X.30.) Korm. rend.1.§(1)bek. szerinti előzetes igazolásként A 321/2015.(X.30.)Korm. rend.2.§(1) bek. c) pontja, valamint (5) bek. alapján ajánlattevőnek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. rész „α” pontját kell kitölteni. Ajánlatkérő tehát nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem is tünteti fel a formanyomtatványban.
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott EEKD-t.
Az alkalmassági követelmények tételes igazolásának az ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4) bek. szerinti felhívására van helye.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt....
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az alkalmassági követelmények tételes igazolásának az ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4) bek. szerinti felhívására van helye.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltakra.
Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 65. § (6) bekezdés figyelembevételével, a gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők közül a...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 65. § (6) bekezdés figyelembevételével, a gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők közül a P1) és P3) pont vonatkozásában együttesen is megfelelhetnek, míg a P2) pont esetében elegendő egy ajánlattevő megfelelése.
Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 65.§ (8) bek-ben foglaltakra.
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja, valamint (5) bekezdése alapján ajánlattevőnek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az EEKD IV. rész „α” pontját kell kitölteni. Ajánlatkérő tehát nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem tünteti fel a formanyomtatványban.
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X....
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) K.r. IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
Többet mutasson (7)
M.1. Az ajánlattevőnek a 321/2015 (X.30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint az ajánlathoz csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásától...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.1. Az ajánlattevőnek a 321/2015 (X.30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint az ajánlathoz csatolnia kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya, ellenértéke és a referencia követelmény szempontjából vizsgált mérőszám is meghatározandó. A csatolt igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények. Irányadóak továbbá a Korm. rendelet 22. § (5), 22.§ (3a), 24. § (1) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 140. § (9) bekezdésében foglaltak, és a Közbeszerzési Hatóságnak az alkalmassági feltételek előírásával kapcsolatos szabályokról szóló útmutatójának (KÉ 2016. évi 147. szám; 2016. december 21.) B. 1. pontjának referenciákra vonatkozó része.
Az alkalmassági követelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő,vagy az alkalmasság...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő,vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Az ajánlati felhívás feladásának időpontjával kapcsolatban a TED-en megjelent felhívás VI. 5. pontjában rögzített időpont az irányadó. A 321/2015 (X.30.)...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az ajánlati felhívás feladásának időpontjával kapcsolatban a TED-en megjelent felhívás VI. 5. pontjában rögzített időpont az irányadó. A 321/2015 (X.30.) Korm. rend. 22.§ (2) bekezdésére figyelemmel az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja), a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Folytatás a következő pontban.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a hirdetmény feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 6 éven belül...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a hirdetmény feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, a közbeszerzés tárgya szerinti (közúti közösségi közlekedési járművön végzett forgalmi,- és utasellenőrzési tevékenység és/vagy abban végzett közreműködés) tevékenységre vonatkozó,- összesen legalább 97 000 db ellenőrzést igazoló, szerződés szerinti teljesítést igazoló referenciával.
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább egy fő biztonsági szervezési felsőfokú vagy azzal egyenértékű felsőfokú végzettségű, minimum 30...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább egy fő biztonsági szervezési felsőfokú vagy azzal egyenértékű felsőfokú végzettségű, minimum 30 fő irányításában, munkaszervezésében, legalább három év szakmai gyakorlattal rendelkező vezető szakemberrel.
Többet mutasson (8)
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése, folytatás:
M2. Az ajánlattevőnek a 321/2015 (X.30.) Korm.rend. 21. § (3) bek. b) pontja szerint csatolnia kell a megjelölt szakember(ek) képzettségét, végzettségét...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M2. Az ajánlattevőnek a 321/2015 (X.30.) Korm.rend. 21. § (3) bek. b) pontja szerint csatolnia kell a megjelölt szakember(ek) képzettségét, végzettségét igazoló dokumentumok másolatát, a szakember(ek) szakmai önéletrajzát, amelyből az alkalmassági kritériumoknak történő megfelelés egyértelműen megállapítható. Ajánlatkérő e vonatkozásban külön is előírja, hogy a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzban a szakmai gyakorlat év/hónap részletezettséggel kerüljön ismertetésre, valamint a szakmai önéletrajz tartalmazza az adott szakember jelenlegi munkahelyét, a foglalkoztatási forma megjelölését (munkaviszony / tagsági / egyéb foglalkoztatási jogviszony stb.).
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentumot.
A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltakra.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint az előírt M1.)-M2.)követelménynek ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a a teljesítés időtartama alatt.
A szakember - végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A szakember - végzettségére, képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van,amely-az ajánlattevő saját kapacitásával együtt-biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, ill.szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. A csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania.
A kötelezettségvállalásnak azt kell alátámasztania,hogy a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében.Ajánlatkérő a szerződés teljesítése...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A kötelezettségvállalásnak azt kell alátámasztania,hogy a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében.Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a bevonás mértéke megfelelő-e.
Felek a tárgyhót követő 10. és 15. naptári nap között egyeztetést tartanak a tárgyhóban a Megrendelő által kiszabott kötbérek megalapozottságáról. A...
Többet mutasson
Kauciók és garanciák
Felek a tárgyhót követő 10. és 15. naptári nap között egyeztetést tartanak a tárgyhóban a Megrendelő által kiszabott kötbérek megalapozottságáról. A Vállalkozó a levonási jog gyakorlásához szükséges hozzájárulási jogát köteles jóhiszeműen, a Megrendelővel történt egyeztetést követően gyakorolni.
Többet mutasson (3)
Megrendelő a Vállalkozó által írásban elfogadott kötbért a tárgyhónapot követő számlában levonással érvényesíti.
A kötbér kiszabása havonta történik, az adott hónapra eső valamennyi elfogadott kötbér együttes összegével, amelyet Felek közös jegyzőkönyvben rögzítenek.
Vállalkozó az alábbi esetekben jogosult 50 000 HUF/eset kötbér felszámítására: A Megrendelő a szerződés 1.számú mellékletében rögzített, az ellenőrzéshez...
Többet mutasson
Kauciók és garanciák
Vállalkozó az alábbi esetekben jogosult 50 000 HUF/eset kötbér felszámítására: A Megrendelő a szerződés 1.számú mellékletében rögzített, az ellenőrzéshez szükséges eszközöket nem biztosította az elvárható időtartam alatt.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Megrendelő előleget nem fizet. Az elszámolás alapja a nyertes ajánlatban megadott nettó, alkalmankénti járatellenőrzési díj.
A járatellenőrzési díjnak tartalmaznia kell a feladat ellátásához szükséges valamennyi költséget (beleértve benzin, formaruha, adók, járulékok, költségek,...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A járatellenőrzési díjnak tartalmaznia kell a feladat ellátásához szükséges valamennyi költséget (beleértve benzin, formaruha, adók, járulékok, költségek, illetékek, biztosítások, stb.).
Többet mutasson (8)
Vállalkozó a tárgyhavi tevékenységéről összesítő (forgalmi üzemenként, alvállalkozónként) elszámolást készít, melyet a tárgyhónapot követő hónap 8. napjáig...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Vállalkozó a tárgyhavi tevékenységéről összesítő (forgalmi üzemenként, alvállalkozónként) elszámolást készít, melyet a tárgyhónapot követő hónap 8. napjáig ad át egyeztetésre a Megrendelő kapcsolattartójának.
Az elszámolás mellékletét képezik:
— elvégzett ellenőrzéseket tartalmazó összefoglaló táblázat alapján kiállított teljesítés igazolás,
— tárgyhónapban befizetett pót-és viteldíjak tételes kimutatásai,
— havi beszámoló az ellenőrzési tevékenységről.
Megrendelő által jóváhagyott teljesítés igazolás alapján kerül sor a tárgyhavi tevékenységért járó díj kiszámlázására. A számlát Vállalkozó a Megrendelő...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Megrendelő által jóváhagyott teljesítés igazolás alapján kerül sor a tárgyhavi tevékenységért járó díj kiszámlázására. A számlát Vállalkozó a Megrendelő részére köteles továbbítani.
Folytatás itt:
III. 1. 8. pont
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésben foglaltakkal összhangban nem teszi lehetővé, kizárja önálló nyertes ajánlattevő és közös nyertes ajánlattevők...
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésben foglaltakkal összhangban nem teszi lehetővé, kizárja önálló nyertes ajánlattevő és közös nyertes ajánlattevők esetében is a gazdálkodó szervezet, illetve projekttársaság létrehozását.
III.1.7. pont folytatása:
Többet mutasson (1)
Megrendelő köteles a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül azt banki átutalással kiegyenlíteni. Pénzügyi teljesítés időpontjaként a Vállalkozó...
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Megrendelő köteles a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül azt banki átutalással kiegyenlíteni. Pénzügyi teljesítés időpontjaként a Vállalkozó bankszámláján történő jóváírást fogadják el a Felek. A vállalkozói díj elszámolása során a Feleknek a Ptk. 6:130. §, (1) - (2) bek, valamint a Kbt. 135. § (1) bekezdés és (5)- (6) bekezdések rendelkezései szerint kell eljárniuk, figyelemmel az Art. 36/A.§-ra is. Késedelmes fizetés esetén Vállalkozó a Ptk. 6:155 §-ában meghatározott mértékű késedelmi kamatra jogosult.
Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2018-02-26 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2018-01-25 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Rátky és Társa Ügyvédi Iroda, H-1024 Budapest, Ady Endre u. 19. A.
További információk:
Ajánlatkérő az ajánlatok bontása vonatkozásában a Kbt. 68. § (1), (4), (6) bekezdése szerint jár el. Az ajánlatok felbontásánál csak a Kbt. 68. § (3)...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatok bontása vonatkozásában a Kbt. 68. § (1), (4), (6) bekezdése szerint jár el. Az ajánlatok felbontásánál csak a Kbt. 68. § (3) bekezdés szerinti személyek lehetnek jelen. Felhívjuk a figyelmet a környéken előforduló parkolási nehézségekre.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szakmai ajánlat:szakemberek toborzási, kiválasztási, felkészítési, rendszeres oktatási és munkába állási eljárás folyamatának, módszerének ismertetése, ezek kidolgozottsága, szakmai megfelelősége
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): A forgalmi- és utas ellenőrök, ellenőri egységek munkájának belső ellenőrzési folyamatának és módszereinek ismertetése, ezek kidolgozottsága és szakmai megfelelősége
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A szerződésben meghatározott követelmények teljesítéséhez a III.1.3. M.2. pontban meghatározott szakemberen túl szükséges létszám és ellenőri egységek meghatározása
A tevékenység ellátásához szükséges adminisztrációs feladatok bemutatása a tevékenység teljes folyamatára vonatkozóan
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Az ár súlyozása: 60
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK22601
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kerék Csaba
A vevő profiljának címe: http://www.dakort.hu🌏
Dokumentumok URL címe: http://www.ratkynet.com/kozbeszerzes🌏
Ajánlatkérő neve: Rátky és Társa Ügyvédi Iroda
Postacím: Ady Endre utca 19. A.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1024
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Dr. Miklós Katalin, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó (00442)
Telefon: +36 16312294📞
E-mail: kozbeszerzes@ratkynet.hu📧
Fax: +361 3502394 📠
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.ratkynet.com🌏
A vevő profiljának címe: http://www.ratkynet.com🌏
Hivatkozás További információk
1. Az ajánlatokat a Kbt.68.§(2)bek. szerint a cégjegyzésre jogosultak által cégszerűen aláírva 1 papír alapú példányban írásban, magyar nyelven, illetve az...
Többet mutasson
További információk
1. Az ajánlatokat a Kbt.68.§(2)bek. szerint a cégjegyzésre jogosultak által cégszerűen aláírva 1 papír alapú példányban írásban, magyar nyelven, illetve az eredeti papír alapú példányról készült 1 db szkennelt (pdf vagy azzal egyenértékű formátumú), elektronikus példányban, CD-, DVD-n, vagy pendriven, zárt csomagolásban, a felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A csomagolásra rá kell írni: „Jegy- és bérletellenőrzés”, valamint „Nem bontható fel az ajánlatok hivatalos bontási eljárásának megkezdése előtt!”. Az ajánlat papír alapú és elektronikus példányai közötti esetleges eltérések esetén a papír alapú ajánlatban foglaltak az irányadók.
A dokumentumokat a Kbt.47.§(2)bek. szerint- a kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozatokat leszámítva -egyszerű másolatban kérjük benyújtani. (pl. Kbt....
Többet mutasson
További információk
A dokumentumokat a Kbt.47.§(2)bek. szerint- a kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozatokat leszámítva -egyszerű másolatban kérjük benyújtani. (pl. Kbt. 66.§ (2) nyilatkozat) Ahol Ajánlatkérő valamely dokumentumegyszerű másolatban történő benyújtását írja elő, ott az eredeti irat benyújtását is elfogadja.
Többet mutasson (14)
2. Az ajánlatban, vagy ajánlatkérő felhívására benyújtandó dokumentumok között csatolandó nyilatkozatok.
Felolvasólap.
A Kbt.66.§(2) és (4)bek. szerinti nyilatkozat.
A Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pont szerinti nyilatkozat (A nemleges nyilatkozatot is csatolni kell).
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő...
Többet mutasson
További információk
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelését. Ajánlattevő csatolni köteles a műszaki, szakmai alkalmasság igazolásában kapacitást nyújtókkal kötött olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt, illetve a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében.
Ajánlattevőnek (közös ajánlat esetén valamennyi ajánlattevőnek) az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró és az ajánlatban bármilyen nyilatkozatot...
Többet mutasson
További információk
Ajánlattevőnek (közös ajánlat esetén valamennyi ajánlattevőnek) az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró és az ajánlatban bármilyen nyilatkozatot tett jogi személy cégjegyzésre jogosult személy(ek) és/vagy egyéni vállalkozó aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (3) bekezdésének megfelelően elkészített aláírás mintáját, illetve egyéni vállalkozó esetén a vállalkozói igazolványt egyszerű másolatban(vagy a letelepedés országában elfogadott más, a cégjegyzési jogosultságot igazoló dokumentumot).Amennyiben az ajánlatot meghatalmazott írja alá, akkor a részére a meghatalmazást adó személyek aláírási címpéldánya (vagy a fenti dokumentumok közül a megfelelő) egyszerű másolatban csatolandó. Amennyiben meghatalmazott személy írja alá az ajánlatot, abban az esetben a cégkivonat szerint a cég képviseletére feljogosított tisztségviselő által adott teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást is csatolni kell,melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott elfogadó nyilatkozatát is.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak beérkezéséről megküldött...
Többet mutasson
További információk
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak beérkezéséről megküldött igazolást. (nemleges tartalmú nyilatkozatot is kérünk benyújtani.
Nyilatkozat az elektronikus és a papír alapú ajánlat egyezőségéről.
Nyilatkozat üzleti titokról (adott esetben indokolás) a Kbt. 44-45.§ alapulvételével.
3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági követelményt és ezek igazolási módjait a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében foglaltaknál szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
További információk
3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági követelményt és ezek igazolási módjait a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében foglaltaknál szigorúbban határozta meg.
4. Az eljárás nyelve a magyar. Minden idegen nyelvű dokumentumot magyar fordításban is be kell nyújtani Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevő általi felelős...
Többet mutasson
További információk
4. Az eljárás nyelve a magyar. Minden idegen nyelvű dokumentumot magyar fordításban is be kell nyújtani Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevő általi felelős fordítását, mely esetben a fordításban elkövetett hibákért az ajánlattevő felel.
5. Ajánlatkérő teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét (Kbt.71.§(1)bek.)
Terjedelmi okokból folytatás itt:
II.2.11. pont
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § előírásai szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2017/S 246-516301 (2017-12-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-04-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
DAKÖRT Kft. ellátási körébe tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében régiós közszolgáltató tevékenységet ellátó közösségi közlekedési járműveken a...
Többet mutasson
Rövid leírás
DAKÖRT Kft. ellátási körébe tartozó Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében régiós közszolgáltató tevékenységet ellátó közösségi közlekedési járműveken a személyszállítási folyamat, utasok és a személyszállítási tevékenységet végző munkavállalók ellenőrzése a DAKK Forgalmi-közúti ellenőrzés eljárási és ügyviteli utasításban részletezettek szerint.
A beszerzés teljes értéke: 399 168 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Forgalomfelügyeleti szolgáltatások📦
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Bakay Nándor utca 48
A közös ajánlattevő neve: Elit Security Group Kft. és NG 12 Kft. mint közös ajánlattevők.
A közös ajánlattevő székhelye: 1033 Budapest, Polgár u. 8–10....
Többet mutasson
További információk
A közös ajánlattevő neve: Elit Security Group Kft. és NG 12 Kft. mint közös ajánlattevők.
A közös ajánlattevő székhelye: 1033 Budapest, Polgár u. 8–10. (Elit Security Group Kft.), 1221 Budapest, Duna u. 1–3. (NG 12 Kft.).
Adószáma: 11900502-2-41 (Elit Security Group Kft.), 24246794-2-43. (NG 12 Kft.).
A közös ajánlattevő az egyetlen ajánlattevő az eljárásban.
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szakmai ajánlat:szakemberek toborzási, kiválasztási, felkészítési, rendszeresoktatási és munkába állási eljárás folyamatának, módszerének ismertetése, ezek kidolgozottsága, szakmai megfelelősége
Ár (súlyozás): 60
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-03-14 📅
Név: Elit Security Group Kft.
Postacím: Polgár u. 8–10.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1033
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 17766220📞
E-mail: info@elitsecurity.eu📧
Ország: Budapest🏙️
Név: NG 12 Kft.
Postacím: Duna u. 1–3.
Postai irányítószám: 1221
Telefon: +36 302127799📞
E-mail: jobb.sandor@ng12.hu📧 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
A közös ajánlattevő neve: Elit Security Group Kft. és NG 12 Kft. mint közös ajánlattevők.
A közös ajánlattevő székhelye: 1033 Budapest, Polgár u. 8–10. (Elit Security Group Kft.), 1221 Budapest, Duna u. 1–3. (NG 12 Kft.).
Többet mutasson (2)
Adószáma: 11900502-2-41 (Elit Security Group Kft.), 24246794-2-43. (NG 12 Kft.).
A közös ajánlattevő az egyetlen ajánlattevő az eljárásban.
Forrás: OJS 2018/S 075-167999 (2018-04-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-04-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Forgalom-ellenőrzési szolgáltatások
A beszerzés teljes értéke: 399 168 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Forgalom-ellenőrzési szolgáltatások📦
A közös ajánlattevő neve: Elit Security Group Kft. és NG 12 Kft. mint közös ajánlattevők.
A közös ajánlattevő székhelye: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10....
Többet mutasson
További információk
A közös ajánlattevő neve: Elit Security Group Kft. és NG 12 Kft. mint közös ajánlattevők.
A közös ajánlattevő székhelye: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. (Elit Security Group Kft.), 1221 Budapest, Dunau. 1-3. (NG 12 Kft.).
Adószáma: 11900502-2-41 (Elit Security Group Kft.), 24246794-2-43. (NG 12 Kft.).
A közös ajánlattevő az egyetlen ajánlattevő az eljárásban.
A szerződésmódosítás időpontja: 26.9.2018.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
— 2 fő ellenőr együttesen látja az ellenőrzési feladatot személygépkocsi igénybevételével.
Melyhez személygépkocsit és gépkocsivezetőt is kell biztosítani,
A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 399 168 000 HUF 💰
Hivatkozás További információk
A közös ajánlattevő székhelye: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10. (Elit Security Group Kft.), 1221 Budapest, Dunau. 1-3. (NG 12 Kft.).
A szerződésmódosítás időpontja: 26.9.2018.
Kiegészítő információk Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Ország: Lengyelország 🇵🇱
Forrás: OJS 2019/S 078-188131 (2019-04-17)