Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása

Magyar Közút Nonprofit ZRt.

Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművek és vontatmányok karbantartása, javítása és hozzá való alkatrész értékesítés továbbá a hatósági műszaki vizsgáztatása a járművek garanciális ideje alatt, illetve azon túli időszakban összesen 250 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a szolgáltatással érintett tehergépjárművek tekintetében a forgalmazó, illetve gyártó által vállalt 42 hónap teljes körű garancia áll fenn, ezért a jelen közbeszerzési eljárásban meghatározott szolgáltatás nem vonatkozik azokra a garanciális feladatokra, amely feladatok ellátásának kötelezettje az új járművek forgalmazója, illetve gyártója. A javítások magában foglalhatják a karambolos javításokat is és az ehhez tartozó biztosítási ügyintézések végrehajtása, a műszaki vizsgára felkészítést, környezetvédelmi felülvizsgálatot és a vizsgáztatást, tachográf készülékek előírás szerinti illesztését, hitelesítését, felülvizsgálatát, meghibásodás esetén annak javítását.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2017-11-14. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2017-10-06.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2017-10-06 Ajánlati felhívás
2018-06-01 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2019-09-02 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2019-09-02 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2019-09-02 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2019-09-04 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2017-10-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások
Hivatkozási szám: KT-SZ-00208-20162
Rövid leírás:
Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművek és vontatmányok karbantartása, javítása és hozzá való alkatrész értékesítés továbbá a hatósági műszaki vizsgáztatása a járművek garanciális ideje alatt, illetve azon túli időszakban összesen 250 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a szolgáltatással érintett tehergépjárművek tekintetében a forgalmazó, illetve gyártó által vállalt 42 hónap teljes körű garancia áll fenn, ezért a jelen közbeszerzési eljárásban meghatározott szolgáltatás nem vonatkozik azokra a garanciális feladatokra, amely feladatok ellátásának kötelezettje az új járművek forgalmazója, illetve gyártója. A javítások magában foglalhatják a karambolos javításokat is és az ehhez tartozó biztosítási ügyintézések végrehajtása, a műszaki vizsgára felkészítést, környezetvédelmi felülvizsgálatot és a vizsgáztatást, tachográf készülékek előírás szerinti illesztését, hitelesítését, felülvizsgálatát, meghibásodás esetén annak javítását.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Baranya 🏙️
Bács-Kiskun 🏙️
Békés 🏙️
Fejér 🏙️
Győr-Moson-Sopron 🏙️
Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Komárom-Esztergom 🏙️
Nógrád 🏙️
Zala 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Postacím: Fényes Elek utca 7–13.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kozut.hu 🌏
E-mail: kadar.marcell@kozut.hu 📧
Telefon: +36 18199171 📞
Fax: +36 18199540 📠
Dokumentumok URL-je: http://internet.kozut.hu/kozbeszerzes/Forms/AllItems.aspx 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2017-10-06 📅
Benyújtási határidő: 2017-11-14 📅
Közzététel dátuma: 2017-10-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2017/S 195-400693
HL-S szám: 195
További információk
A bontási eljárással kapcsolatban ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 68. § (1)-(4), illetve (6) bekezdésében foglaltakra.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 250 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása a Baranya megyei régióban
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Az Ajánlatkérő a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján az országos közutak kezelésének szabályozásáról szóló 6/1998. (III.11.) KHVM rendeletben meghatározott alapvető útfenntartási feladatainak elvégzéséhez szükséges saját tulajdonú Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművek általános-, autóvillamossági- és karosszériajavítását, fényezését, a kötelezően előírt szervizeket és az alkatrészellátást kívánja megoldani a járművek garanciális ideje alatt, illetve azon túli időszakban; továbbá a hatósági műszaki vizsgáztatást. Az alkatrészellátást a karbantartástól, javítástól függetlenül is el kell látni.
Többet mutasson
1. rész Baranya megyei régió keretösszeg: nettó 34 500 000 HUF.
+ még 3 Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjármű, 3,5 to felett.
Atego, Axor, Actros típusok és vontatmányaik 28 db.
Az Ajánlatkérő rögzíti, hogy a megadott darabszámok folyamatosan változhatnak (egyes eszközök selejtezésre kerülhetnek, illetve új beszerzésű járművekkel bővülhet, szűkülhet, átcsoportosításra kerülhet az állomány, stb.). Az Ajánlattevőnek vállalnia kell a jövőben beszerzendő új gépjárművek javítását/karbantartását is jelen eljárásban meghatározott feltételekkel, amennyiben azok gyártmány, típus azonosak. A fentiekre tekintettel az Ajánlatkérő fenntartja azon jogát, hogy a megadottaktól eltérő számú jármű vonatkozásában vegye igénybe a szolgáltatást.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 34 500 000 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
Amennyiben a szerződés határozott 24 hónapos időtartama alatt a keretösszeg nem kerül teljes mértékben kimerítésre Ajánlatkérő által, úgy Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot a szerződés időtartamának további 12 hónappal történő egyoldalú meghosszabbítására. A meghosszabbításról Ajánlatkérő Nyertes Ajánlattevőt írásban tájékoztatja az eredeti határidő lejártát megelőző legalább 10 nappal.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása a Bács-Kiskun megyei régióban
A rész száma: 2
Rövid leírás: 2. rész Bács-Kiskun megyei régió keretösszeg: nettó 15 000 000 HUF.
Atego, Axor, Actros típusok és vontatmányaik 12 db.
Becsült érték héa nélkül: 15 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása a Csongrád megyei régióban
A rész száma: 3
Rövid leírás: 3. rész Csongrád megyei régió keretösszeg: nettó 23 000 000 HUF.
Atego, Axor, Actros típusok és vontatmányaik 19 db.
Becsült érték héa nélkül: 23 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása a Fejér megyei régióban
A rész száma: 4
Rövid leírás: 4. rész Fejér megyei régió keretösszeg: nettó 26 000 000 HUF.
Atego, Axor, Actros típusok és vontatmányaik 21 db.
Becsült érték héa nélkül: 26 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása a Győr-Moson-Sopron megyei régióban
A rész száma: 5
Rövid leírás: 5. rész Győr-Moson-Sopron megyei régió keretösszeg: nettó 22 000 000 HUF.
Atego, Axor, Actros típusok és vontatmányaik 18 db.
Becsült érték héa nélkül: 22 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása a Hajdú-Bihar megyei régióban
A rész száma: 6
Rövid leírás: 6. rész Hajdú-Bihar megyei régió keretösszeg: nettó 52 000 000 HUF.
Atego, Axor, Actros típusok és vontatmányaik 43 db.
Becsült érték héa nélkül: 52 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása a Komárom-Esztergom megyei régióban
A rész száma: 7
Rövid leírás: 7. rész Komárom-Esztergom megyei régió keretösszeg: nettó 2 500 000 HUF.
Atego, Axor, Actros típusok és vontatmányaik 2 db.
Becsült érték héa nélkül: 2 500 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása a Pest megyei régióban
A rész száma: 8
Rövid leírás: 8. rész Pest megyei régió keretösszeg: nettó 39 500 000 HUF.
Atego, Axor, Actros típusok és vontatmányaik 32 db.
Becsült érték héa nélkül: 39 500 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása a Zala megyei régióban
A rész száma: 9
Rövid leírás: 9. rész Zala megyei régió keretösszeg: nettó 35 500 000 HUF.
Atego, Axor, Actros típusok és vontatmányaik 29 db.
Becsült érték héa nélkül: 35 500 000 HUF 💰
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A dokumentációban meghatározottak szerint.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész tekintetében, az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén egyik ajánlattevő sem), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének a hatálya alatt áll.
Többet mutasson
Ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok az eljárás során következnek be.
Többet mutasson
+ még 12 Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)nek az ajánlat benyújtása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési dokumentum – továbbiakban „EEKD formanyomtatvány” benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá, majd az eljárás eredményéről szóló döntést megelőzően, a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint jár el Ajánlatkérő.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön benyújtja az EEKD formanyomtatványt a kizáró okok igazolása céljából.
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 8. §-a szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását.
Többet mutasson
A nem Magyarországon letelepedett Ajánlattevő esetében az Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 10.§-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
Többet mutasson
A kizáró okok igazolásával kapcsolatban irányadóak továbbá a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. §, 6. § és a 12-16. §-aiban foglaltak.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján Ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az Egységes európai közbeszerzési dokumentumot szükséges benyújtani az előírt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania.
Többet mutasson
Nem szükséges igazolás benyújtása amennyiben a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltak fennállnak.
A Kbt. 64. § alapján Ajánlattevő élhet az öntisztázás jogintézményével. Ebben az esetben a jogerős határozatot a formanyomtatvánnyal együtt köteles benyújtani.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13.§ apján folyamatban lévő változás bejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, a dokumentációban foglaltak szerint. Amennyiben ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet tekintetében nincs folyamatban lévő cégbírósági változásbejegyzési eljárás, abban az esetben az erre vonatkozó nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozat benyújtása szükséges.
Többet mutasson
A kizáró okok igazolása esetén felhívja ajánlatkérő ajánlattevők figyelmét arra, hogy az igazolás kelte nem lehet korábbi, mint az Eljárást megindító felhívás feladásának időpontja.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő valamennyi rész esetében az alábbi gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt határozza meg.
Ajánlattevőnek ajánlatában, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban „Korm. rendelet”) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a Korm. rendelet II. Fejezet 5. §-ban foglaltak szerint, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban EEKD formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia a P.1. pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelést, majd az eljárás eredményéről szóló döntést megelőzően, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdésében foglaltak szerint jár el Ajánlatkérő.
Többet mutasson
+ még 7
Közös ajánlattétel esetén az ajánlattevők mindegyike külön EEKD formanyomtatványt nyújt be.
A P.1. alkalmassági követelmény tekintetében, a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek (Kbt. 65. § (6) bekezdésére tekintettel).
Minősített ajánlattevők tekintetében a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdése szerint jár el Ajánlatkérő.
A P.1. pont szerinti alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében Ajánlatkérő elfogadja Ajánlattevőnek az EEKD IV. rész α (alfa) szakaszában tett egyszerű nyilatkozatát, nem kéri megadni az alkalmassági követelményekkel kapcsolatos részletes információkat az EEKD IV. rész további szakaszaiban.
Többet mutasson
A Kbt. 69.§ (4) bekezdés szerinti – ajánlatkérői felhívásra történő – részletes igazolás módja:
P.1. Az ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerint nyilatkoznia kell az eljárást megindító Ajánlati felhívás Európai Unió Hivatalos Lapjába történő feladása napjától visszafelé számított utolsó 3 mérlegforduló nappal lezárt üzleti évre vonatkozóan, az elért teljes nettó (ÁFA nélkül számított) árbevételéről – attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
A P.1. pont szerinti alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)-(8) és (11) bekezdései, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1), illetve a 19. § (3) bekezdése.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő valamennyi részre az alábbi gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelménynek való megfelelőséget írja elő.
P.1. Alkalmatlan az AT, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 mérleg fodulónappal lezárt üzleti év teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el összesen a:
Többet mutasson
+ még 6 — nettó 1 500 000 HUF összeget a 7. rész tekintetében,
— nettó 10 000 000 HUF összeget a 2. rész tekintetében,
— nettó 15 000 000 HUF összeget a 3., 4., és 5. rész tekintetében,
— nettó 24 000 000 HUF összeget az 1., 8., és 9. rész tekintetében,
— nettó 35 000 000 HUF összeget a 6. rész tekintetében.
Amennyiben Ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy ahhoz, hogy valamennyi megpályázott részre alkalmasnak minősüljön, a megpályázott részekre irányadó teljes árbevétel értékek közül elegendő a legmagasabb teljes árbevételre vonatkozó követelményt minimumkövetelményként teljesíteni és igazolni.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő valamennyi rész esetében az alábbi műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeket határozza meg.
M.1. Valamennyi rész tekintetében Ajánlattevőnek ajánlatában, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban „Korm. rendelet”) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján, a Korm. rendelet II. Fejezet 5. §-ban foglaltak szerint, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban EEKD formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia az M.1. pont szerinti alkalmassági követelményeknek való megfelelést, majd az eljárás eredményéről szóló döntést megelőzően, a Kbt. 69. § (4 bekezdésében foglaltak szerint jár el Ajánlatkérő.
Többet mutasson
+ még 14
Az M.1. alkalmassági követelmény előzetes igazolása tekintetében Ajánlatkérő elfogadja Ajánlattevőnek az EEKD IV. rész α (alfa) szakaszában tett egyszerű nyilatkozatát, nem kéri megadni az alkalmassági követelményekkel kapcsolatos részletes információkat az EEKD IV. rész további szakaszaiban.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) szerinti – ajánlatkérői felhívásra történő – részletes igazolás módja:
M.1. 321/2015. (X.30.) Korm. Rendelet (továbbiakban Kr.) 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján Ajánlattevő ismertesse az eljárást megindító Ajánlati felhívás Európai Unió Hivatalos Lapjába történő feladása napjától visszafelé számított 3 év legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti (gépjármű karbantartási szolgáltatás és alkatrész értékesítés) szerződésszerűen teljesített (befejezett), szolgáltatási szerződést, a Kr. 22. § (1) bekezdésében meghatározott módon, figyelemmel a Kr. 21.§ (3a) bekezdése a) pontjában foglaltakra.
Többet mutasson
A referencia igazolás vagy nyilatkozat tartalmazza legalább a következőket (Kr. 22. § (2) bek.):
— a teljesítés ideje (a szolgáltatás kezdetének és bejezésének ideje év/hó/nap részletezettséggel),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, székhelye (címe),
— a szolgáltatás tárgyának megnevezése,
— az ellenszolgáltatás – általános forgalmi adó nélkül számított – nettó összege,
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt,
— keltezés,
— cégszerű aláírás.
Az igazolásból, nyilatkozatból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie, hogy Ajánlattevő az M1. pontban részletezett alkalmassági követelménynek maradéktalanul megfelel.
Többet mutasson
M.2. Azoknak a szakembereknek a megnevezése, végzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe (321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21.§ (3) bekezdés b) pontja). Csatolandó a szakember végzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolata, valamint típusismeretére vonatkozó igazolás (közbeszerzés tárgya szerinti gépjárművek gyártója/magyarországi képviselete (importőr) által igazolt típusismeret. Ajánlatkérő elfogadja a más országban szerzett és igazolt típusismeretet is a közbeszerzés tárgyára vonatkozóan.).
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a alapján felhívja a figyelmet arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására az ajánlatban – első körben – csak nyilatkozni kell az egységes európai közbeszerzési dokumentum ajánlatban történő csatolásával.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő valamennyi részre az alábbi műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek való megfelelőséget írja elő.
M.1. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 (három) évben az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően összességében teljesített legalább,
Többet mutasson
+ még 9 — a 7. rész tekintetében nettó 1 500 000 HUF,
— a 2. rész tekintetében nettó 10 000 000 HUF,
— a 3., 4., és 5. rész tekintetében nettó 15 000 000 HUF,
— az 1., 8., és 9. rész tekintetében nettó 24 000 000 HUF,
— a 6. rész tekintetében nettó 35 000 000 HUF.
értékű közbeszerzés tárgya szerinti (gépjármű karbantartási szolgáltatás és alkatrész értékesítés) szolgáltatásra vonatkozó szerződéssekkel, mint referenciákkal.
Többet mutasson
Az egyes részekre irányadó értékű referencia több szerződéssel is teljesíthető.
Amennyiben ajánlattevő több részre tesz ajánlatot, úgy elegendő a megpályázott részek közül a legmagasabb értérűre irányadó referencia követelményeknek megfelelnie Ajánlattevőnek.
Többet mutasson
M.2. Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az 1. rész esetében legalább 1 fő autószerelő végzettségű és legalább 1 fő autóvillamossági szerelő végzettségű szakemberrel, akik mind a ketten rendelkeznek a Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel.
Többet mutasson
Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik…
… a 2. rész esetében legalább 1 fő autószerelő végzettségű és legalább 1 fő autóvillamossági szerelő végzettségű szakemberrel, akik mind a ketten rendelkeznek a Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel.
… a 3. rész esetében legalább 1 fő autószerelő végzettségű és legalább 1 fő autóvillamossági szerelő végzettségű szakemberrel, akik mind a ketten rendelkeznek a Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel.
… a 4. rész esetében legalább 1 fő autószerelő végzettségű és legalább 1 fő autóvillamossági szerelő végzettségű szakemberrel, akik mind a ketten rendelkeznek a Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel.
… az 5. rész esetében legalább 1 fő autószerelő végzettségű és legalább 1 fő autóvillamossági szerelő végzettségű szakemberrel, akik mind a ketten rendelkeznek a Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel.
… a 6. rész esetében legalább 1 fő autószerelő végzettségű és legalább 1 fő autóvillamossági szerelő végzettségű szakemberrel, akik mind a ketten rendelkeznek a Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel.
… a 7. rész esetében legalább 1 fő autószerelő végzettségű és legalább 1 fő autóvillamossági szerelő végzettségű szakemberrel, akik mind a ketten rendelkeznek a Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel.
… a 8. rész esetében legalább 1 fő autószerelő végzettségű és legalább 1 fő autóvillamossági szerelő végzettségű szakemberrel, akik mind a ketten rendelkeznek a Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel.
… a 9. rész esetében legalább 1 fő autószerelő végzettségű és legalább 1 fő autóvillamossági szerelő végzettségű szakemberrel, akik mind a ketten rendelkeznek a Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművekre vonatkozó igazolt típusismerettel.
Amennyiben Ajánlattevő több részre is ajánlatot kíván adni ugyanaz a személy nem ajánlható meg más részre is és mindkét végzettségre egyaránt.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződés-valamennyi részre vonatkozóan-tartalmaz késedelmi, hibás teljesítési-és meghiúsulási kötbérre vonatkozó rendelkezéseket. A szerződés-tervezet tartalmazza részletesen a kötbér előírásokat. Nyertes ajánlattevőnek a gépjármű karbantartási és javítási munkákra a jogszabályokban előírt kötelező jótállási időt, de min. 6 hónap jótállást kell biztosítania. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek valamennyi részre irányadóak.
Többet mutasson
A kifizetésére vonatkozó rendelkezések:- Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés (amennyiben az ajánlattevő által alvállalkozó igénybevételére nem kerül sor);
+ még 6 — Ptk. 6:155. §;- Kbt. 135. (1) bekezdés;
— Kbt. 135. (5) bekezdés;
— Kbt. 135. (6) bekezdés;
— 2003. évi XCII. törvény (Art.) 36/A. §.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme a forint (HUF).
A Vállalkozó eseti megrendelésenként egy számla benyújtására jogosult. Ajánlatkérő az előleg igénylésének a lehetőségét nem biztosítja. A részletes fizetési feltételeket a szerződés-tervezet tartalmazza.
Többet mutasson

Eljárás
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2017-11-14 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: 4032 Debrecen, Poroszlay u. 27., földszinti tárgyaló.
További információk:
A bontási eljárással kapcsolatban ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 68. § (1)-(4), illetve (6) bekezdésében foglaltakra.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Napi 24 órás szerviz ügyelet. (Nem: 0 pont, Igen, de nincs szervizgépjármű: 50 pont, Igen, kijáró szervizgépjárművel rendelkezik: 100 pont)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Az ár súlyozása: 90
Minőségi kritérium (név): Napi 24 órás szerviz ügyelet (Nem: 0 pont, Igen, de nincs szervizgépjármű: 50 pont, Igen, kijáró szervizgépjárművel rendelkezik: 100 pont)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: AK15427
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Kádár Marcell
A vevő profiljának címe: http://www.kozut.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: http://internet.kozut.hu/kozbeszerzes/Forms/AllItems.aspx 🌏
Ajánlatkérő neve: DEBKÖZ Közbeszerzés Kft.
Postacím: Poroszlay út 27.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4032
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: dr. Csehi Roland
Telefon: +36 52502553 📞
E-mail: csehi.roland@debkoz.hu 📧
Fax: +36 52502557 📠
Ország: Hajdú-Bihar 🏙️

Hivatkozás
További információk
1. A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatkérő teljes körűen és díjmentese elektronikus úton hozzáférhetővé teszi.
A Kbt. 57. § (2) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy a közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, le kell töltenie. A közbeszerzési dokumentumok letöltése és a letöltés visszaigazolása az érvényes ajánlattétel feltétele.
Többet mutasson
+ még 17
2. Ajánlatkérő az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (5) bekezdésben foglaltak szerint jár el.
3. Ajánlattevőnek ajánlatát egy eredeti papír alapú pld-ban valamint egy, az eredeti papír alapú pld-ról készített elektronikus (CD vagy DVD) pld-ban nem módosítható (pl.:pdf) formátumban kell benyújtani.
Többet mutasson
4. Az ajánlat benyújtásának formai követelményeit a dokumentáció tartalmazza.
5. Ajánlattevőnek csatolnia kell aláírt kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 66. § (2) és (4) bekezdés, Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja szerint. Utóbbit nemleges tartalommal is meg kell tenni. A csatolandó dokumentumok teljes jegyzékét a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
6. Az ajánlattevő csatoljon be felolvasólapot a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti tartalommal.
7. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésére hivatkozással, hogy valamennyi pénzügyi-gazdasági (P1.) illetve műszaki-szakmai alkalmasság feltételét és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson
8. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja.
9. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé és nem követeli meg gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
10. Ajánlattevőnek az ajánlati árat a Felolvasólapon részenként kell megadnia. Az árat egész forintra (HUF) kerekítve kell megadni, minden egyéb devizanem árfolyamához való kikötés nélkül.
Többet mutasson
11. Az ajánlatkérő az ajánlattevőktől kiegészítő tájékoztatás körében érkező kérdéseket és kérdésekre adott válaszokat a Kbt. 56.§ (5) bekezdésére figyelemmel a www.kozut.hu honlapján az eljárás megnevezése alatt teszi közé.
Többet mutasson
12. Az Ajánlatkérő felhívja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13.§ alapján a figyelmet, hogy folyamatban lévő változásbejegyzés esetében csatolni kell a változásbejegyzési kérelmet.
Többet mutasson
13. Az ajánlatok értékelésének szempontja a legjobb ár-érték arány. Adható pontszámok valamennyi rész vonatkozásban: 0-100 pont. Ár értékelési részszemponton belül az alábbi alszempontok kerültek meghatározásra valamennyi rész esetében: 1. Ajánlati rezsióradíj, súlyszám: 30; 2. Összesített alkatrész költsége, súlyszám: 50. 3. Nettó kiszállási díj, súlyszám: 10. Az értékelés módszerére az ár értékelési szempont esetében fordított arányosság, a többi értékelési szempont esetében pontozás.
Többet mutasson
14. Az Ajánlattevőnek csatolnia kell az ajánlatban a dokumentáció műszaki leírásának I pontjában rögzített nyilatkozatokat továbbá teljes körűen kitöltött (beárazandó) árlistát.
Többet mutasson
15. A nyertes Ajánlattevő köteles a szerződés teljesítése során a megrendelő részére értékesített alkatrészek, kenőanyagok mindenkori – a vállalkozó által alkalmazott – kiskereskedelmi alkatrész nettó listaárából a beárazandó árlistában képződő átlagos kedvezményt biztosítania az Ajánlatkérő részére.
Többet mutasson
16. Ajánlatkérő szerződéses feltételként írja elő valamennyi rész vonatkozásában, hogy a nyertes Ajánlattevőnek – a nyertes rész(ek) esetében – rendelkeznie kell, az Ajánlatkérőnek az adott régióban lévő bármely mérnökségétől legfeljebb 250 km-en belüli szervizzel. A nyertes Ajánlattevő(k)nek az erre vonatkozó nyilatkozatot illetve táblázato(ka)t teljeskörűen kitöltve csatolni szükséges legkésőbb a szerződéskötéskor. Az Ajánlatkérő kizárólag a jelen pontban meghatározott feltételnek teljesen megfelelő nyertes Ajánlattevővel köti meg a szerződést.
Többet mutasson
17. FAKSZ: dr. Kerekes Ferenc, 140.
18. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828594 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2017/S 195-400693 (2017-10-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2018-06-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművek és vontatmányok karbantartása, javítása és hozzá valóalkatrész értékesítés továbbá a hatósági műszaki vizsgáztatása a járművek garanciális ideje alatt, illetve azon túli időszakban összesen 250 000 000 HUF keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket,hogy a szolgáltatással érintett tehergépjárművek tekintetében a forgalmazó, illetve gyártó által vállalt 42 hónap teljes körű garancia áll fenn, ezért a jelen közbeszerzési eljárásban meghatározott szolgáltatásnem vonatkozik azokra a garanciális feladatokra, amely feladatok ellátásának kötelezettje az új járművek forgalmazója, illetve gyártója. A javítások magában foglalhatják a karambolos javításokat is és az ehhez tartozóbiztosítási ügyintézések végrehajtása, a műszaki vizsgára felkészítést, környezetvédelmi felülvizsgálatot és a vizsgáztatást, tachográf készülékek előírás szerinti illesztését, hitelesítését, felülvizsgálatát, meghibásodásesetén annak javítását.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 250 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Fényes Elek utca 7-13.
Kapcsolat
E-mail: kozbeszerzes@kozut.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2018-06-01 📅
Közzététel dátuma: 2018-06-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2018/S 104-237998
Hirdetményre hivatkozik: 2017/S 195-400693
HL-S szám: 104
További információk
Ajánlattevők neve, címe, adószáma: 1.rész tekintetében: Név: Szervizcentrum Fehérvár Kft. Cím: 8000 Székesfehérvár, Börgöndi u. 14. Adószám: 12754122-2-07. Név: Renax-Camion Kft. Cím: 7623 Pécs, Megyeri út 26. Adószám: 11813538-2-02. Név: Pappas Auto Magyarország Kft. Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Adószám: 10445952-2-44. Név: Permitto Kft. Cím: 7030 Paks, Vasút u. 1. Adószám: 14482256-2-17. 2. rész tekintetében: Név: Pappas Auto Magyarország Kft. Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Adószám: 10445952-2-44. Név: AUTORAIL Javító, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Cím: 6728 Szeged, Budapesti út 34. Adószám: 11081519-2-06. Név: Permitto Kft. Cím: 7030 Paks, Vasút u. 1. Adószám: 14482256-2-17. Név: Uni-Parts Mo Kft. Cím: 2360 Gyál, Bánki Donát u. 33. Adószám: 24256803-2-13. 3. rész tekintetében: Név: Renax-Camion Kft. Cím: 7623 Pécs, Megyeri út 26. Adószám: 11813538-2-02. Név: Pappas Auto Magyarország Kft. Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Adószám: 10445952-2-44. Név: AUTORAIL Javító, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Cím: 6728 Szeged, Budapesti út 34. Adószám: 11081519-2-06. 4. rész tekintetében: Név: Szervizcentrum Fehérvár Kft. Cím: 8000 Székesfehérvár, Börgöndi u. 14. Adószám: 12754122-2-07. Név: Pappas Auto Magyarország Kft. Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Adószám: 10445952-2-44. Név: Permitto Kft. Cím: 7030 Paks, Vasút u. 1. Adószám: 14482256-2-17. 5. rész tekintetében: Név: Győri Autóközpont Zrt. Cím: 9027 Győr, Tompa u. 2. Adószám: 11120360-2-08. Név: Pappas Auto Magyarország Kft. Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Adószám: 10445952-2-44. 6. rész tekintetében: Név: Pappas Auto Magyarország Kft. Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Adószám: 10445952-2-44. Név: Postaautó Duna Zrt. Cím: 4030 Debrecen, Monostorpályi út 35/A. Adószám: 12753671-2-09. 7. rész tekintetében: Név: Győri Autóközpont Zrt. Cím: 9027 Győr, Tompa u. 2. Adószám: 11120360-2-08. Név: Uni-Parts Mo Kft. Cím: 2360 Gyál, Bánki Donát u. 33. Adószám: 24256803-2-13. Név: Pappas Auto Magyarország Kft. Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Adószám: 10445952-2-44. 8. rész tekintetében: Név: Pappas Auto Magyarország Kft. Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Adószám: 10445952-2-44. Név: Hetényi Kft. Cím: 2045 Törökbálint, Ipari park 152/12. Adószám: 12673287-2-13. Név: Uni-Parts Mo Kft. Cím: 2360 Gyál, Bánki Donát u. 33. Adószám: 24256803-2-13. 9. rész tekintetében: Név: Szervizcentrum Fehérvár Kft. Cím: 8000 Székesfehérvár, Börgöndi u. 14. Adószám: 12754122-2-07. Név: Pappas Auto Magyarország Kft. Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 21. Adószám: 10445952-2-44.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az Ajánlatkérő a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján az országos közutak kezelésének szabályozásáról szóló 6/1998. (III.11.) KHVM rendeletben meghatározott alapvető útfenntartási feladatainak elvégzéséhez szükséges saját tulajdonú Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművek általános-,autóvillamossági- és karosszériajavítását, fényezését, a kötelezően előírt szervizeket és az alkatrészellátást kívánja megoldani a járművek garanciális ideje alatt, illetve azon túli időszakban; továbbá a hatósági műszaki vizsgáztatást. Az alkatrészellátást a karbantartástól, javítástól függetlenül is el kell látni.
Többet mutasson
Az Ajánlatkérő rögzíti, hogy a megadott darabszámok folyamatosan változhatnak (egyes eszközök selejtezésre kerülhetnek, illetve új beszerzésű járművekkel bővülhet, szűkülhet, átcsoportosításra kerülhet az állomány stb.). Az Ajánlattevőnek vállalnia kell a jövőben beszerzendő új gépjárművek javítását/karbantartását is jeleneljárásban meghatározott feltételekkel, amennyiben azok gyártmány, típus azonosak. A fentiekre tekintettel az Ajánlatkérő fenntartja azon jogát, hogy a megadottaktól eltérő számú jármű vonatkozásában vegye igénybe a szolgáltatást.
Többet mutasson
+ még 7 3. rész Csongrád megyei régió keretösszeg: nettó 23 000 000 HUF.
4. rész Fejér megyei régió keretösszeg: nettó 26 000 000 HUF.
Az Ajánlatkérő a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján az országos közutak kezelésének szabályozásáról szóló 6/1998. (III.11.) KHVM rendeletben meghatározott alapvető útfenntartási feladatainak elvégzéséhez szükséges saját tulajdonú Mercedes-Benz gyártmányú tehergépjárművek általános-,autóvillamossági- és karosszériajavítását, fényezését, a kötelezően előírt szervizeket és az alkatrészellátást kívánja megoldani a járművek garanciális ideje alatt, illetve azon túli időszakban; továbbá a hatósági műszaki vizsgáztatást. Az alkatrészellátást a karbantartástól, javítástól függetlenül is el kell látni. 5. rész Győr-Moson-Sopron megyei régió keretösszeg: nettó 22 000 000 HUF.
Többet mutasson
6. rész Hajdú-Bihar megyei régió keretösszeg: nettó 52 000 000 HUF.
7. rész Komárom-Esztergom megyei régió keretösszeg: nettó 2 500 000 HUF.
8. rész Pest megyei régió keretösszeg: nettó 39 500 000 HUF.
9. rész Zala megyei régió keretösszeg: nettó 35 500 000 HUF.

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Napi 24 órás szerviz ügyelet. (Nem: 0 pont, Igen, de nincs szervizgépjármű: 50 pont,Igen, kijáró szervizgépjárművel rendelkezik: 100 pont)
Napi 24 órás szerviz ügyelet (Nem: 0 pont, Igen, de nincs szervizgépjármű: 50 pont,Igen, kijáró szervizgépjárművel rendelkezik: 100 pont)
Név: Napi 24 órás szerviz ügyelet (Nem: 0 pont, Igen, de nincs szervizgépjármű: 50 pont,Igen, kijáró szervizgépjárművel rendelkezik: 100 pont)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2018-05-14 📅
2018-05-10 📅
2018-05-04 📅
2018-05-08 📅
2018-05-18 📅

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Falucskai Zoltán

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők neve, címe, adószáma:
1.rész tekintetében:
+ még 35 Név: Szervizcentrum Fehérvár Kft.
Cím: 8000 Székesfehérvár, Börgöndi u. 14.
Adószám: 12754122-2-07.
Név: Renax-Camion Kft.
Cím: 7623 Pécs, Megyeri út 26.
Adószám: 11813538-2-02.
Név: Pappas Auto Magyarország Kft.
Cím: 1133 Budapest, Kárpát u. 21.
Adószám: 10445952-2-44.
Név: Permitto Kft.
Cím: 7030 Paks, Vasút u. 1.
Adószám: 14482256-2-17.
2. rész tekintetében:
Név: AUTORAIL Javító, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Cím: 6728 Szeged, Budapesti út 34.
Adószám: 11081519-2-06.
Név: Uni-Parts Mo Kft.
Cím: 2360 Gyál, Bánki Donát u. 33.
Adószám: 24256803-2-13.
3. rész tekintetében:
4. rész tekintetében:
5. rész tekintetében:
Név: Győri Autóközpont Zrt.
Cím: 9027 Győr, Tompa u. 2.
Adószám: 11120360-2-08.
6. rész tekintetében:
Név: Postaautó Duna Zrt.
Cím: 4030 Debrecen, Monostorpályi út 35/A.
Adószám: 12753671-2-09.
7. rész tekintetében:
8. rész tekintetében:
Név: Hetényi Kft.
Cím: 2045 Törökbálint, Ipari park 152/12.
Adószám: 12673287-2-13.
9. rész tekintetében:

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5.
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint.
Forrás: OJS 2018/S 104-237998 (2018-06-01)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-09-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 52 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
A teljesítés helye
NUTS régió: Hajdú-Bihar 🏙️

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-09-02 📅
Közzététel dátuma: 2019-09-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 171-418486
Hirdetményre hivatkozik: 2018/S 104-237998
HL-S szám: 171
További információk
A szerződés módosítás időpontja: 21.8.2019. A szerződés módosításra a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt feltételek maradéktalan betartása mellett került sor.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Mercedes gyártmányú tehergépjárművek karbantartása
A rész száma: 6.
Rövid leírás:
Az Ajánlatkérő a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény alapján az országos közutak kezelésének szabályozásáról szóló 6/1998. (III.11.) KHVM rendeletben meghatározott alapvető útfenntartási feladatainak elvégzéséhez szükséges Mercedes Benz gyártmányú tehergépjárművek általános-, autóvillamossági- és karosszériajavítását, fényezését, a kötelezően előírt szervizeket és az alkatrészellátást kívánja megoldani a járművek garanciális ideje alatt, illetve azon túli időszakban; továbbá a hatósági műszaki vizsgáztatást. Az alkatrészellátást a karbantartási, javítási szolgálattól függetlenül is el kell látni.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A dokumentációban részletezettek szerint.

A szerződés odaítélése
Név: Pappas Auto Magyarország Kereskedelmi és Szerviz Kft.
Postacím: Kárpát u. 21.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1133
Ország: Magyarország 🇭🇺
Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 52 000 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: dr. Falucskai Zoltán

Hivatkozás
További információk
A szerződés módosítás időpontja: 21.8.2019.
A szerződés módosításra a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt feltételek maradéktalan betartása mellett került sor.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Telefon: +36 18828592 📞
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Döntőbizottság
Telefon: +36 18828592 📞
Forrás: OJS 2019/S 171-418486 (2019-09-02)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-09-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 39 500 000 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Pest 🏙️

Hivatkozás
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 171-418487
További információk
A szerződés módosítás dátuma: 21.8.2019. A szerződés módosításra a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt feltételek maradéktalan betartása mellett került sor.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész száma: 8.

A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 39 500 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
A szerződés módosítás dátuma: 21.8.2019.
Forrás: OJS 2019/S 171-418487 (2019-09-02)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-09-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 34 500 000 HUF 💰

Hivatkozás
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 171-418488
További információk
A szerződés módosítás ideje: 26.8.2019. A szerződés módosításra a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt feltételek maradéktalan betartása mellett került sor.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész száma: 1.

A szerződés odaítélése
Név: Szervizcentrum Fehérvár Haszongépjármű, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Postacím: Börgöndi u. 14.
Postai város: Székesfehérvár
Postai irányítószám: 8000
Ország: Fejér 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 34 500 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
A szerződés módosítás ideje: 26.8.2019.
Forrás: OJS 2019/S 171-418488 (2019-09-02)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2019-09-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 15 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2019-09-04 📅
Közzététel dátuma: 2019-09-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2019/S 172-420700
HL-S szám: 172
További információk
A szerződés módosítás időpontja: 21.8.2019 A szerződés módosításra a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt feltételek maradéktalan betartása mellett került sor.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész száma: 2. rész

A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 15 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
A szerződés módosítás időpontja: 21.8.2019
Forrás: OJS 2019/S 172-420700 (2019-09-04)